Ada&Lincoln

My money's in that office, right? If she start giving me some bullshit about it ain't there, and we got to go someplace else and get it, I'm gonna shoot you in the head then and there.

Jenkinsszel megegyeztek abban, hogy neki aztán végképp nem volt szüksége senkire. Épp elég volt az, hogy a titkárnője úton-útfélen elrebegte a főnöke magányos tengődését mindenféle jöttmentnek. Tudott róla az összes könyvtári dolgozó, de az oda látogató orvosok és orvostanhallgatók zöme is tisztában volt Shaw helyzetével. Eleinte nem értette, hogy mégis minek bámulják meg, miért köszöngetnek neki folyton és az elhaló sóhajtások végeláthatatlan sorának sem tulajdonított jelentőséget addig, amíg a titkárnő bazsalyogva nem járult elé azzal, hogy Henriette szívesen megismerkedne vele és egyébként is két gyerekre áhítozik, egy jóképű férjre, aki állandóan gazzal köszönti őt, elviszi estélyekre, összejövetelekre, cocker spániellel képzeli el az életét és heti egyszer, teljes sötétségben feküdne férjura alá.
Lincoln csak majdnem a titkárnő orrára vágta az ajtót, olyan szitokszavakat károgva rá, amit előtte talán soha nem mondott ki. Az azóta eltelt idő alatt sem kapta magát össze a nő és a terveivel ostromolta a Dokit, aki pedig notóriusan, már-már menekült a nővel való beszélgetések elől, mert igazán nem akarta volna ráhúzni a vizes lepedőt és nem volt kedve az elbocsájtáshoz sem, mert alapvetően az önjelölt nőnemű Cupidoja egészen ügyes volt, és ha képes volt a koncentrálásra, még jó munkát is végzett.
- Elég lesz egy póló meg sportcipő - közölte Jenkinsszel, aki a telefonban fülsüketítő hangon háborgott.
- A nagy lószart! Vegyél fel inget, mokaszínt, a bokád legyen kint. Ez a mai divat, ha jól tudom - a sötétkék farmert már begombolta magán, hogy aztán egy egyszerű, galléros fekete felsőt húzzon át a fején, belebújva a karjaival is.
- Szerintem testvérek vagyunk, haver. Úgy beszélsz, mint az apám. Meg különben sem hiszek a divattal kapcsolatos tanácsaidnak, meg ne haragudj. De azt hiszem, hogy a rózsaszín pink imádatod elég kiábrándító - a képén az undor jelei egyértelműen jelezték, nem volt odáig azért a tónusért.
- Fakó lazacszín! - jött a replika, amire egy lemondó aha volt Shaw részéről a válasz.
- Szóval mit kell róla tudnom, mondd csak? Tudod, hogy ne minden nőt bámuljak meg vagy szólítsak le. Nem igazán van kedvem egy, vagy akár több pofonhoz.
- Ja igen! Világosbarna, hosszú hajú, kék szemű, arányos testalkat. És egyébként egészen tűrhetően beszélt. Csak minden harmadik szavát mondta ala Texasi redneck. Biztosan elrabolták, vagy csak malacok közt nőtt fel, tudja a picsa. Adelaide a művésznő neve. Te figyelj már, tényleg vegyél fel inget - Lincoln behúzta a szekrényének ajtaját, kizárva minden lehetőségét annak, hogy átöltözzön, hogy formálisabb ruhát öltsön.
- Minek? Kurvával fogok találkozni, nem teljesen mindegy, mit kell aztán leszednem magamról? Különben meg ha nyögni akar, az szerintem nemzetközileg ugyanúgy hangzik, abban nem nagyon van akcentus - találhatott volna rendes nőt is arra, hogy egy kósza menetre ágyba vigyen valakit, de nem volt kedve az ismerkedéshez. Jenkins meg biztosította arról előzőleg, hogy a lány csak 10-es volt. Nagyon tízes.
- Óbaszdmeg! Dehogynem! Hallgattál már japó pornót? Azok a nők durván tolják. Öltözzél már át, ne csövesnek nézzen az a szegény lány - kötötte az ebet a karóhoz, Lincoln pedig megunta a baráti beszélgetést. Ez volt az utolsó, hogy engedett a haverjának és abból is elege lett, hogy az életében bármilyen szerepet betöltők állandóan megmondták, milyen kibaszott ruhát viseljen az év minden napján. Mintha egy szál pöcsben flangált volna New York utcáin. Évekkel ezelőtt még orvosi köpeny fedte a hátát, még kórlapokat nézett át és emberéleteket mentett. Mégis hogy a francba jutott el addig, hogy ilyen szinten mindenki bele akart szólni az életébe? Anélkül nyomta ki a telefont, hogy elköszönt volna.
A Jenkinstől kapott telefonszámra még korábban egyetlen üzenetet címzett. Hiába, hogy éjszakai pillangóval volt találkozója, egy nyomorult kávé még csak-csak belefért a napirendjébe. Nem cifrázta túl az információ átadását:





A kapott választ nem elemezte ki sem akkor, amikor első körben elolvasta, és most sem, mielőtt a telefont a farmerjának zsebében elsüllyesztette.
Pontban 18:23-kor érkezett meg a nevezett helyszínre és parkolta le a zöld Porschét, amivel érkezett. Nem volt kirívó a többi luxusautó közt, maximum csak a színével és a régmúltat idéző vonalvezetésével. Különösebb indok nélkül nézett körbe, hogy aztán belépjen a kávézó területére, és ha a pult mögött álló lány rámosolygott, Lincoln viszonozta. Berögződés volt, hogy kedvességre ne gyilkos pillantással feleljen.
Fél perccel később már egy két székkel bíró asztalnál ült le, és az ingének ujját kezdte el feltűrni a könyökéig. Igen, az utolsó pillanatban mégis csak kicserélte egy fekete ingre a felsőjét. A társasága nélkül rendelt magának vizet és kikérte az étlapot is az itallap mellé, miközben lustán mérte fel a betoluló emberek fejét. Vörös. Szőke, világosbarna, de oversized (plus sized) testtel, fekete párduc - egyik sem egyeztek Jenkins leírásával eleinte, de amikor egy újabb barna jelent meg az ajtóban, Lincoln végignézett a nőn. Mielőtt még ebben a nagy térben és akadálytalan területen eltévedt volna, felkelt a székről, leküzdötte a köztük lévő távolságot, hogy a nő-lány-kurva szemeibe nézzen:
- Szia! Adelaide? - érdeklődött kezet nyújtva a nőnek. Ha a nő bólintott, vagy egyet értett a nevével, akkor: - Lincoln vagyok. Leülünk? - nem volt ideges, sem pedig szűz, már jó ideje, hogy összeránduljon a segge is, ha nőt látott. Jenkinsnek igaza volt, tényleg rendben volt a barnácska. Shaw a karját lendítve mutatta a nőnek az asztalukat, és az illemnek engedve kihúzta neki a széket is. Úriember. - Nem késtél - de még mennyire. Ez utóbbit elismeréssel a hangjában mondta, mert egy valamit gyűlölt - az értelmetlen várakozást.

Mi a legrosszabb, ami történhet? Elrabol a 911-es Porschejával. Felvisz a fancy belvárosi lakásába, megmutatja a szexi sebészi köpenyében a panoráma kilátást. Talán még titkos szobája is van, mint a Szürke ötvenben a hapsinak! - Ada ezen a ponton már igazán tiltakozni akart, hogy sosem látta vagy olvasta azt a művet, de esélye sem volt a barátnője lelkes monológjával szemben. Pedig el tudott volna képzelni százszor rosszabbat. Ezek az önimádó, egoista férfiak, ami a tinderes beszélgetés alapján lejött számára a fickóról, gyakran pszichopaták, ráadásul mennyivel volt öregebb? Egy tízessel tuti. Az is lehet, hogy már elkezdett kopaszodni... Arról nem beszélve, hogy - és ennél a pontnál kritikusan az asztalra dobott telefonjára meredt - mégis milyen kifinomult úriember köszön úgy egy leendő randipartnerének, hogy "helló"? Ezek után nem hogy virágra nem számított tőle, de még azt sem tartotta kizártnak, hogy a számlát is neki kell majd fizetnie a végén.
Így hát érthető, ha két órával a randi előtt már ki akart hátrálni az egészből. Hülye ötlet volt. Az internet épp elég veszélyes anélkül is, hogy vakon bökjön magának róla valakit, arról nem beszélve, hogy idejét sem tudta, mikor volt utoljára normális randin. Az előző kapcsolatából idővel kikoptak az ilyesmik, azóta meg az ellenkező nemre sem tudott fintorgás nélkül ránézni, nemhogy újra próbálkozzon. Végül a bátyja győzte meg, hogy adjon egy esélyt az estének - ki tudja, talán valami jó is kisül még a dologból, ha pedig nem, két év karate és hat év aikido után igazán nem fog nehézséget okozni megértetni egy szolid elutasítást a fickóval.
Öt perccel a megbeszélt időpont előtt érkezett, mégsem ment be egyből, előbb vagy négyszer kisimogatta a ruhájából a ráncokat és a telefonja kijelzőjén ellenőrizte a sminkjét - nem volt túl hivalkodó, épp csak egy kis rúzs és szemfesték került fel, sosem szerette túlzásba vinni. Ahogyan a kiöltözést sem, de tény és való, hogy magától nem vett volna fel ilyesmit csak úgy az utcára. Mint akit halálra ítéltek, úgy lökte be az étterem ajtaját és rögtön körbefutott kékje a felhozatalon. Nem esett nehezére kiszúrni a randipartnerét, bár hozzá kell tenni, egyetlen ördögien jól leplezett pillanatra megilletődött a látványtól. Oké, talán tényleg nem festene rosszul fehér köpenyben...
- Szia! Igen. - Kimérten viszonozta a kézfogást, magára erőltetve egy barátságosnak szánt mosolyt a bemutatkozás hallatán. A kérdésre csak kurta biccentéssel felelt, ám a kihúzott szék összekuszálta fejében a Lincolnról alkotott képet. Mi a fene? Talán túl korán ítélt és mégis csak úriember? - Köszönöm! Te pedig nem kopaszodsz. - Viccnek szánta, mégis egyből visszaszívta volna a hangulat könnyítésére tett, szerencsétlen kísérletét. Ennyire csak nem jöhetett ki a gyakorlatból! Pedig ahogy leültek egymással szemben, Ada nagyon is érezte azt a kínos csöndet rájuk ereszkedni, ami elől általában olyan vehemensen sikoltozva szokott menekülni. Nincs rosszabb a kínos csendnél.
- Mielőtt belelendülnénk, jobb, ha tudsz róla, hogy laktózérzékeny vagyok, tehát ha nem jövök be, csak hívj meg valamire az első oldalról. - bökött az ét- és itallap kiterített kartonja felé, igazából csak találomra, mert fogalma sem volt már, mik szerepeltek a menü elején, azt azonban egészen biztosra vette, hogy a laktózmentes kínálatot hátrébb kell majd keresnie. Ezt a poént sem érezte azonban száz százalékosnak, úgyhogy idegesen dobolni kezdett bal lábával az asztal alatt.
- Szóval, gyakran csinálsz ilyesmit, vagy ez neked az első? - Nem töprengett szavai kétértelműségén, megkönnyebbült inkább, hogy végre lepasszolhatta a labdát Lincolnnak, hogy ő érvényesüljön egy kicsit. A csendes bólogatásba nehezebb volt belesülni, mint a kétségbeesett kísérleteibe, hogy valami lazát és vicceset mondjon.

aláfestő | ⚶

Ada&Lincoln

My money's in that office, right? If she start giving me some bullshit about it ain't there, and we got to go someplace else and get it, I'm gonna shoot you in the head then and there.

Egészen pontosan tizenhat éves, négy hónapos és húsz napos volt akkor, amikor elvesztette a szüzességét. Nem volt bravúros lepedőakrobata, és ha visszagondolna most arra a kísérletre, a szégyen és béna szavakkal illetné azt a kirívó esetet. Nem emlékezett már arra a lányra, akit életében először bedöntött az ágyba, akiről hatvanadik próbálkozásra tudta csak lecibálni a melltartót és szerencsére sikerült eltépnie is a lány francia csipkéjét, ahogy azt megpróbálta igen finoman (értsd enyhén illuminált állapotban) lerángatni. Az óvszerrel meg ráadásul nem is próbálkozott, mert már annak is örült, hogy a saját házukba rontott be és nem a szomszéd Mr. Whitman volt az áldozata a pucér segge látványának. Az azóta eltelt két évtized alatt kikupálódott, jobban figyelt arra, hogy egy nő mire vágyott, azóta voltak párkapcsolatai, tisztes állása, egy félbetört karrierje, imádott lakása és egy olyan autója, amiért egészen a Connecticut-béli New Havenig kellett elvándorolnia. Pontosan ezek miatt nem kellett aggódnia, hogy földönfutóvá válna bármikor is. Ráadásul az apja biztosan szétrúgná az edzőterem tükreiben meg nem nézett seggét. A praktizálása idején nem volt igazán ideje randevúkra és akkoriban Chelsea minden idejét lefoglalta. A nővel nem tervezett hosszú távon, mégis, nem csak egyszer kerültek ők ketten közelebbi kapcsolatba, de abban maradtak, hogy azok a kósza légyottok a kórházból való kilépésével megszűnnek. Ennek idestova már harmadik éve, és azóta, ha csak összefutottak, mindig megkérdezte, nem fázik-e, csak hogy több réteg ruhát pakoljon rá, mint ami szükséges volt.
Lincoln unta a felesleges köröket az ismerkedésben, mert nem akarta hatszázadik alkalommal is őszintén bevallani, miért ért véget az orvosi pályafutása. Kirázta a hideg attól, ha a nők képtelenek voltak érthetően, artikulálva beszélni, ha rágóztak, ha a telefonjukat bújták ahelyett, hogy a tényleges találkozásra koncentráltak volna. Mondjuk úgy, hogy Shaw ismerkedéssel kapcsolatos elmélete nem volt teljesen objektív, és szeretett sokszor irreálisan magas elvárásokat megkövetelni. Csak azért, hogy aztán ne kelljen a szakítás élményét átélnie, megkímélje magát a női könnyektől, elkerülje a felesleges felháborodást, vagy akár azt, hogy a nő rátelepedve a lakását kidekorálja mindenféle pink hányadékban úszó kiegészítőkkel.
Jenkins és a Starbuck-imádó asszisztense folyamatosan ostromolta a jobbnál jobb érvekkel, miért is nem kellene egyedül maradnia, lefagyasztott sperma nélkül, és talán hogy elhallgattassa őket, azért is ment bele. Nem pont a legideálisabb szituációba, mert életében nem kurvázott még, de hát a keleti bölcsek megmondták már rég: mindent ki kell próbálni. Talán a titkárnő kávéfanatizmusának engedett a helyszínnel kapcsolatban, de ahogy a nő megjelent a színen, valahogy Lincoln is azt gondolta, jó helyen jártak. Csak nem vihette burlesque előadásra, és magát megkímélve nem ajánlotta fel a gruppen lehetőségét sem. Nem csak egyelőre, egyáltalán nem. Tetszett neki a nő metszően kék szeme, az a rebbenő, alig látható idegesség jele, ami a testtartását és annak rezdüléseit jellemezte, mégsem tette szavakkal nyilvánvalóvá mindezt Adelaidenak, mert nem ismerte. Egy doki beteg humora igazán kiábrándító tud lenni. A székfoglaló után meghallott szavakra röviden felnevetett, elismerő biccentés után a tenyerével kapart végig a fejtetőjén.
- Valóban nem. Egy hete voltam hajbeültetésen. A doki nem akarta elárulni, honnan származnak azok a szőrcsomók, bármennyire is rá akartam beszélni arra, hogy biztosan gnú csorda elhullajtott bundája lehet csak - biccentett, eleinte teljesen komoly ábrázattal adta elő magát, hogy aztán a mosolya kiszélesedjen a képén. Csak húzta a nőt, de kíváncsi volt, hogy a kis kék szemű vette-e a lapot, vagy teljesen halott humorérzékkel rendelkezett.. bármelyikük is. Már épp fellapozta volna az itallapot, amikor a nő hangja kúszott be a közéjük ékelődő pillanatnyi csendbe, ezért a menü felett nézett át az asztal túlsó felére, számításba véve a lehetőségeket. Laktóz-intolerancia. Csodás, a legjobb helyre jöttek ahhoz, hogy elföldeljen olyasvalakit, akivel nem az volt a terve, hogy föld alá tegye, Shaw inkább a lepedő és takarók közé irányította volna a lányt, ha egy mód volt rá. Azt jobban is élvezték volna mindketten. De Lincoln biztosan.
- Bármit is rendeljünk, mindenből van laktózmentes és növényi alapú verzió is, attól függetlenül, hogy bejössz-e vagy sem - húzódott féloldalas mosolyra a szája, miközben a szemei lassan kutatták a lány hajának fürtjeit, megülni a nyakhajlatban, a ruha esését, ahogy az a kebleit ölelte körbe. - Ne érts félre, eddig nem gondolom úgy, hogy fejvesztve menekülni akarnék előled - nyugtatta meg a lányt, hogy összecsukja az itallapot és a Ada elé csúsztassa azt lassan, kinyitva neki a menüt. Csalódott, méghozzá kellemesen, mert nem érzett ki bődületes akcentust, sem pedig arcátlan viselkedést, de a feltett kérdés megakasztotta a mozdulatban. Most hogy magyarázza el egy pillangónak anélkül, hogy ne bántsa meg? A büdös picsába.
- Gyakran fogyasztok kávét, ha arra értetted a kérdésed - mindketten tudták, hogy nem. - De ha erre az egész helyzetre célzol, amiben most te idegesebb vagy a kelleténél, én pedig próbálok nem a szarviccek kategóriájában megragadni, nem - visszadőlt a szék támlájáig, miközben a pillantása a nő finom és kétségkívül különleges arcvonásait tanulmányozta. - Az asszisztensem hónapok óta próbál nekem valami nőt beújítani, mert szerinte túl sok bennem a feszültség és azt gondolja, hogy egy nőtől mellettem nem fog a sírba vinni a mások szerint abszolút unalmas munkám. Egyébként tényleg monoton néha, de ki ne unna bele a mókuskerékbe? - meggyőzte magát, hogy ne megrögzötten figyelje a lányt, mert azzal sorozatgyilkosnak tűnne. Elég volt, ha csak néha vezette rá a tekintetét. Teljesen természetesen, miközben próbált nem azon kattogni, hogy hányan járhattak már benne előtte. Profi volt a csaj?
- Nem tartasz attól, hogy teljesen idegen férfiak társaságát élvezed? - muszáj volt feltennie a kérdést, miközben a fekete pólós kis hölgy - Jessica a névtáblát elnézve arrafelé indult meg, ahol ők ketten voltak, hogy egy éles kanyarral a mellettük lévő asztalt kezdje el törölgetni, mint egy betépett maki. - Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csinos nőnek, mint neked, szükséged van ilyen.. ismerkedésre - jegyezte meg, arra már nem kitérve, hogy miért léphetett be az adjuk-el-a-testünket-pénzért business-be. Micsoda baromság, és mekkora igazságtalanság, öregem!

Nahát, még humorérzék is szorult belé? Nem fújta ki belőle a menetszél, ahogy a lehajtott tetejű porschéjében süvített az éjszaka közepén, lakott területen nyomatva a három számjegyűt, csak mert valahol kompenzálnia kellett és megtehette? Adelaide igazán rácsodálkozott a férfira, mintha most látná életében először, ami röhejesnek tűnhetett, hiszen ez a vakrandik lényege, ám az eddig folytatott beszélgetéseik és a róla megtudott információk alapján teljesen másmilyennek képzelte. Ha nem kezdték volna rögtön a nevük letisztázásával, már nyújtogatná a nyakát, nem lát-e valahol egy másik harmincas fickót a környező asztaloknál, mert lehet, rossz helyre ült és nem is Lincolnnal van baj, hanem ő nem az az Adelaide, akit vártak ide... Ilyen körülmények közt nehezére esett megőriznie az előítéleteit, mintha a férfi minden egyes gesztusával rá akart volna cáfolni a benne kialakult képre. Márpedig ez gáz. Muszáj önelégült tuskónak lennie - ahogy meglátása szerint minden hímnemű a lelke mélyén az -, mert ha nem, ha vannak szerethető tulajdonságai és még jó fej is, azzal fel fogja kelteni az érdeklődését, ami akár olyan drasztikus és kellemetlen bonyodalmakhoz is vezethet, hogy mondjuk megkedveli. Inkább önként rendel magának egy szelet sajttortát, minthogy ez bekövetkezzen.
- Ha ezzel megnyugtatlak: biztos nem gnú. Csakis macskaszőr lehet, felismerem. - Kérlek, gyűlöld a macskákat; toldotta még hozzá magában és igyekezett előhívni barátnője beteges vágyképeit az este kimenetelét illetően Greyről, meg annak a titkos szobájáról, bárki is legyen a hapsi és bármit is őrizgessen abban a szobában. A filmeket nem látta ugyan, de Wendy-t ismerve feltételezte, nem játékvonatok gyűjtéséről lehetett szó.
- Ó, elfogadom a kihívást. - összekulcsolta az ujjait és rájuk támasztotta az állát, cinkos mosollyal az asztalra könyökölve. Le sem vette a szemét Lincolnról, mert azzal, úgy vélte, máris elvesztette volna a fogadást, még ha nem is igazán tisztázták, mire ment ki az egész. Ada fejében arra, hogy meggyőzze a másikat, méltó társaság ahhoz, hogy ne akarja kivégezni a bélrendszerét már a randi elején.
Abszolút unalmas? Adelaide remélte, csak viccelt, mert hát az ő egyszerű és jelenleg nagyon is munkanélküli felfogásában menő sebésznek lenni minden, csak nem unalmas. Habár, és itt merült fel benne először a gyanakvás szikrája, amit még könnyedén elhessentett, azt nem igazán értette, sebészek mellé mióta dukál titkárnő, ám úgy volt vele, ez biztos a "menő" rész velejárója, amit kétes anyagi helyzete miatt úgysem fog tudni soha teljesen átérezni, így aztán a mondandó tartalmi részére igyekezett fókuszálni, még mindig úgy stírölve közben a férfit, mintha egyoldalú farkasszemezésre kötelezte volna el magát.
- Teljesen logikus gondolatmenet. Ha helyette egy nő visz sírba otthon, akkor máris nagyobb örömmel menekülsz majd be dolgozni. Felüdülés lesz már a mókuskerék. - vont végül vállat hamiskás mosollyal, de azért néhány szívdobbanással később még hozzátette: - Ezzel nem magunk ellen akarok beszélni, inkább csak amolyan evolúciós bizonyíték. - Kit áltatna? Vele is borzasztó nehéz az élet, csupán más okokból, mint a korabeli nők többségével. A visszadobott kérdésre sokkal hamarabb született meg a válasza, mint az bölcs lett volna, ám ezúttal sem emésztgette sokáig a szavakat, nem görcsölt rá azok szórendjére, tartalmi kifogásolhatóságára, hanem még melegében az asztaltársaságára zúdította őket.
- Dehogynem, de hát ez a szakmával jár, nem igaz? - Véletlenül sem szerette volna azt a látszatot kelteni, hogy rendszerszinten nyomatta a tinderezést, inkább csak viccnek szánta. - Épp ezért jobb, ha tudsz arról is, hogy nyolc éven át űztem küzdősportokat. Ha a szerveimre pályázol, kemény menet lesz. Meg kell dolgoznod értük. - Az a rejtett kis bók, amit talán nem is annak szánt a másik, felkészületlenül érte. Lepakolta a kezét az arca elől, szétbontotta tenyerét az elé csúsztatott kartonon anélkül, hogy vetett volna rá egy pillantást is és próbálta feldolgozni, hogy csinosnak nevezték, lehetőleg úgy, hogy ebből a belső folyamatból minél kevesebb vetüljön ki az arcára.
- Nem mintha teljesen önszántamból vágtam volna bele... De egy barátnőm már régóta űzte az ipart, ő vett rá, hogy adjak neki egy esélyt. Meg aztán nem olyan egyszerű kiszállni, mint az ember hinné. Ha egyszer bekerülsz a rendszerbe, örökre bent ragadsz. - nevetett, mert hát hogy lehet ilyen szemét egy applikáció, hogy hiába törli le, a profilja attól még fent marad, és azt is csak deaktiválni tudta először, mire rájött, hogyan működik a végleges törlés? Kész röhej!
- Én is kérdezhetném, ennyi erővel. Nem azt, hogy csinos nőként miért adtad a fejed ilyesmire... - Meglehet, de határozottan csak feltételezés, hogy enyhén évődővé vált a mosolya és a hangja is egy pillanatra. - Hanem hogy nem tartasz-e attól, hogy idegenekkel találkozol. Éppenséggel pályázhatnék én is a te szerveidre. - Fogalma sem volt, mennyire tűnhetett mások szemében fenyegetőnek a kiállása; az biztos, hogy a családban általában ő kergette el és verte el azokat, akik a tesóit szekálták, de egy ideje már nem kellett senki haját sem megcibálnia, meg aztán amúgy sem volt híve az erőszaknak, mióta a testvérei is kinőttek az iskolás korból; tisztelet a kivételnek. Míg a válaszra figyelt, megpróbált szemezni a közelükben takarító lánykával, hogy odacsábítsa az asztalukhoz.

aláfestő | ⚶

Ada&Lincoln

My money's in that office, right? If she start giving me some bullshit about it ain't there, and we got to go someplace else and get it, I'm gonna shoot you in the head then and there.

Azt mondják, az első benyomás számít igazán, ezt pedig orvos éveinek köszönhetően alá is tudta támasztani. Mert egy hajléktalan emberhez kevesebben voltak képesek hozzáérni, még ha muszáj is volt. Lincoln nem engedhette meg magának, hogy ápolatlan külsővel rendelkezzen, és az öltönyök szeretete azóta is megmaradt nála, könyvtárigazgatóként pedig tett arról, hogy ne futócipőben, melegítő nadrágban menjen dolgozni, s ugyanezt követelte meg a dolgozóitól is, bár náluk azért lazított az öltözködési feltételeken, amit szerencsére legtöbbször követtek is. Azért, hogy éppen Martha a szexi napjait élte meg és ezzel a dekoltázsát is némileg megvillantotta, már igazán nem szólhatott, végtére is nem apácákat és papokat alkalmazott. És ha már itt tartunk, a kopaszságot is elutasította. Bár olykor rövidre nyírt hajjal parádézott, főleg a nyári meleg hónapok során, nem gondolta volna, hogy a nő replikája annyira széles vigyorra futtatta az arcát, mint amennyire sikerült neki. Elismerően bólintott hát Shaw, megköszörülte a torkát és mielőtt még felajánlotta volna a fejét egy kósza simogatós taperolásra, visszafogta magát. Nem kellett, hogy megkísértse a sorsot és megkedveljen egy kurvát, akit csak ideig-óráig kellett elviselnie. Az viszont valóban a nő számlájára volt írható, hogy kedvelhető éjszakai pillangónak látszott.
- Ameddig nem kopasz macskáról van szó - tett inkább ennyit hozzá csak a miheztartás végett, hogy aztán el is ugorjanak erről a témáról. Nem kellett, hogy egymás prémjéről kezdjenek diskurzust, kit, hol milyen bunda fedett. Fogadásról meg végképp nem beszélt, ezért enyhén felvont szemöldökkel konstatálta mindazt. Most meg akarnak halni mellette? Vagy azt várni, hogy sikítva meneküljön egy abszolút veszélytelennek látszó nő elől? Nem tudta, hogy mégis mire vállalkoznak, ezért inkább áttért arra, amit kérdeztek tőle. Beszélt a randevúzási szokásairól, ami igencsak gyatra volt, a munkájával kapcsolatban is szót ejtett, de mindenekelőtt azt vette figyelembe, hogy a nőről érdeklődjön. Abszolút kezdő szinten volt a pillangó-megfektetési akcióban, amit majd Jenkins torkán fog letolni, mert hogy őszinte legyen, a farka is kivolt attól, hogy ennyire mániákusan próbálták őt arra rákényszeríteni, hogy a nem is olyan ártatlanságát adja már oda valakinek, méghozzá iziben és rendszeresen. Shaw nem hitte volna, hogy készen állna egy kapcsolatra, mert ő annál sokkal határozottabb és örökös agglegény, akinek nem volt arra szüksége, hogy a nők hajszálait halássza ki a zuhanytálca lefolyójából, ami mellesleg undorító szokás volt. Az meg nevetséges, hogy a rovaroktól szinte mind sikítva menekült.
- Szeretek dolgozni... bár megnézném, ahogy sikítva menekülök egy nő elől - kanyarított egy újabb mosolyt az arcvonásaira, inkább fordítva az egész beszélgetésen, érdeklődve a nő felől, hogy ugyan, miért is kezdett bele abba, amibe. Lincoln rengeteg sztorit hallott már. Szegény család, erőszakos és aberrált családtagok, és olyankor mindig egy kicsit felbaszta magát, mert ha valamit gyűlölt, az a gyengébbek kínzása volt lelki vagy testi szinten is akár. Orvosként ugyan nem tehetett mást, mint nagyokat hallgatva végigasszisztálta a vallomásokat, helyre hozta a sérüléseket, de ahogy most, sokadik pillantásra is végignézett a lány látható testi adottságain, belenézett a kék szemekbe, találkozott az oldottabb hangulatú, már nem feszengő mosollyal, nem tudta volna még csak megtippelni sem azt, hogy ugyan egy olyan nő, mint Adelaide miért vághatott bele abba, hogy a testét pénzért adja el. A következő szavakra és kifejtésre azonban nem számított. Igyekezett a döbbenetét nem hagyni kiülni az arcvonásaira, amikor teljesen természetesen mesélt arról a rendszerről a nő, amit nem ért fel ép ésszel Lincoln. Egyszerre vált haragossá és elborzadt attól, ahogy a nő még mosolyogva, nevetve is tette hozzá mindazon bolondos megjegyzéseket, amiknek nem kellett volna ott lennie. Még hogy csak egy találkozás egy könnyűvérű nőcskével, hah! A pillantása újra és újra visszagördült a lány ajkához, a ránctalan, tiszta bőréhez, az ujjainak finom mozgásához az asztalon. Ahhoz a testhez, amit hamarosan ruha nélkül kell majd látnia, de most elgondolkodott azon, hogy valóban akarja-e. Mert, bassza is meg az élet, mégis milyen lehetett a nőnek, hogy mindig új kuncsaftjai voltak? Élvezte egyáltalán mindazt, amit csinált? Shaw ezen töprengve jutott el arra a szintre, hogy kezdte érdekelni a dolog, a mögöttes tartalmak, és már azért fizetett volna a vele szemben ülő hölgynek, hogy beszéljen arról a bizonyos rendszerről, anélkül, hogy benne járt volna. A visszakérdés mentén éleződő humort egy újabb mosollyal honorálta azonban.
- Csapnivaló nő lennék, annyi szent - húzta be a széke alá a lábait, bokáinál keresztezve, a tenyerei pedig a combjaira simultak, a jobbjának hüvelykje pedig a zsebre vágott telefonjának sarkán simított végig anyagon keresztül. - Ha már itt fenyegetőzünk küzdősportokkal, még középiskolában MMA edzésekre jártam, csak amikor apám meglátta a vérben úszó képemet és azt, hogy egy hajszálnyira voltam attól, hogy megrepedjen a csuklóm, eltörjön az orrom, akkor elbeszélgettünk, ő meg én, több héten keresztül. Maradt a másik szerelem, az orvoslás és a sebészet, a szikékkel egészen jól bánok, úgyhogy ha a szerveimet szeretnéd, akár még tudok is segíteni neked, milyen szögben, milyen mélyen vágj, csak előbb kábíts el, mert rohadtul fáj az érzéstelenítés nélküli szervkivágás - habár viccelt, az arcán megjelent az a sokat sejtető és sokatmondó mosolya, amit csak a nőknek tartogatott, de nem akart túl sok lenni. Pont végszóra jelent meg mellettük a mosolygós felszolgáló.
- Mit hozhatok Önöknek? Tudtak dönteni? Ha szeretnék, akkor a napi ajánlatunkat is ismertetném - türelmes pillantás, a modern, Motorolára emlékeztető kütyü a kezében várta a rendelést. Shaw csak ekkor nézett fel a társaságáról Jessicára.
- Egy americanot kérnék csak, köszönöm. A hölgy pedig érdeklődne, hogy van-e önöknél olyan, ami képes lenne őt eltenni láb alól. Tudja, egészen laktózérzékeny, és épp az imént ecsetelte, hogy esetleg a halálát is kívánhatnám - villantott vigyort, a pillantása pedig Jessről Ada felé vándorolt, felvont szemöldökkel, hogy mégis hogyan és miként reagálja ezt le. Lehet, hogy próbálta zavarba hozni, szabadkozásra bírni, vagy csak egyszerűen szórakozott vele.
- Jaj, jézusom! - rémültté vált és feszültté a lány, ahogy zavarodottan elnézett ő is Adára, azon gondolkodva, mennyire vegye fenyegetően Dr. Shaw szavait. - Ömmm, ezt szeretnénk elkerülni mindannyian, azt hiszem - segítségkérően könyörgővé vált, szerette volna tudni a rémületén túl, hogy Adelaide tényleg bajban volt-e, mert akkor sürgősen kellene segíteni a nőn. Lincoln nem mozdult, nem volt fenyegető, egyszerűen csak várta a kávéját és azt, hogy Ada hogyan rendel a következő másodpercekben.
- Most egészen nyugodt napom van, nekem megfelel, ha mindenki életben marad - nevetett fel röviden, de alkarjaival az asztal lapján támaszkodott meg, ahogy előredőlt ültében, a tekintetét pedig le nem vette a társaságáról. Még ha azzal zavarba is hozta.
- Mit... mit hozhatok a hölgynek? - nyelt, talán túl hangosan is Jessica.

- Azt én is - Válaszát épp csak eltorzította némi kárörvendés, de hát képtelen volt ellenállni a csábító képnek, ahogy az erősebb nem daliás képviselője, főleg egy olyan nagyon is jó kiállású, határozottnak tetsző férfi, mint Lincoln, sikítva meneküljön egy nő elől. Ó, de cirógatta volna az igazságérzetét azok után, hány hímsovinisztával hozta eddig össze az élet! Még időben figyelmeztette azonban magát, hogy ne ítélje el az előtte ülőt a többi genetikailag félrekódolt példány miatt, és őszintén szólva ezzel egyre könnyebben boldogult. Az ellenérzései kezdtek elpárologni, ahogy a férfi ellen szóló érvek is sorra dőltek le a beszélgetésük alatt. Persze, még nem látta az autóját, sem a lakását, viszont nem is érdekelte. Ha a kávé után ketten kétfelé mennének, Ada azzal is teljesen megelégedne és sikeresnek könyvelné el az estét, örömében képzeletbeli zászlót lengetve, amiért sikerült valakinek visszaállítania a hitét a férfiakban - egy egészen kicsit.
- Uhh, te aztán tudod, hogyan indíts be egy nőt. - Randipartnere monológját elismerő biccentéssel könyvelte el, azzal a megjátszott komolysággal, mely egyszerre alapozott meg egy jó viccet, ugyanakkor magában rejtette annak lehetőségét, hogy talán mégsem teljesen viccről volt szó. - Miért nem ezzel kezdted? Minden vágyam kipróbálni az élő-boncolást. Beadhatok valami fájdalomcsillapítót, de muszáj, hogy magadnál legyél, különben hogyan irányítanál? - csóválta meg a fejét, és csak most kezdtek el pattogni a szembogara körül azok a játékos fények, melyek felfedték humorát. Talán még tartotta is volna a szemkontaktust ugyanezzel a kihívó félkomolysággal, ha a befutó pincérlány belefülelése a beszélgetésükbe nem zökkentette volna ki a játékból. Te jó ég, sikerült a Starbucksban is bemutatkoznia... Szerencséjére Lincoln rendelt először, így Adelaide-nak volt egy kis ideje összekapnia magát a zavarából, amiért fényes nappal, éhgyomorra férfi-boncolásokról cseverészett egy harmadik fél előtt. Kezdetnek kisimogatta a ráncokat a ruhájából, lecsipegette róla a képzeletbeli szöszöket és próbált nem nevetni azon, mit gondolhatott róluk szegény... Hogy is hívják? Jessica. Kőkemény szándéka, hogy megőrizze a komolyságát, végleg összeomlott azonban a férfi rendelése hallatán. Elharapta nevetését, alsó ajkát beszívva lesett fel a vele szemben ülőre, mintha csak nonverbálisan kérdezné: komolyan?, onnan pedig tekintete a megilletődött lányra futott. Jessica rémülete volt az utolsó csepp, mit elbírt, lágy és kissé bocsánatkérő nevetés robbant ki belőle.
- Ne aggódjon, azóta meggondoltam magam, az úr előállt egy jobb ajánlattal. Olyan nincs véletlenül a napi ajánlatban, ami segítene elkábítani és betuszkolni a csomagtartómba? Az anyósülésen is ülhetsz, ha nem vérzed össze. - Itt vetett egy oldalpillantást Lincolnra. Ha már mindenáron zavarba akarta őt hozni, Ada úgy döntött, bemutatja, mennyire kétélű az a bizonyos kard. Szerencsére nagy rutinja volt abban, hogyan hozza magát kellemetlen helyzetbe, így aztán rá sem kellett igazán játszania, ha magával akarta a férfit is rántani. Lincoln nevetése és Jessica kétségbeesettnek ható kérdése végül arra késztette, hogy megadja magát.
- Hallotta, sajnos kölcsönösen lecsúsztunk egymás kiiktatásának lehetőségéről. Azért biztos, ami biztos, legyen készenlétben egy jó erős latté a pult alatt, ha az úr meggondolná magát, de addig is egy kókusztejes lattét kérek szépen. - Pillantását csak annyi időre szakította el a férfiról, hogy a lányra mosolyogva útjára bocsáthassa szerencsétlent, utána visszatért asztalpartneréhez. Türelmesen megvárta, hogy a felszolgáló hallótávolságon kívül érjen, aztán szólalt csak meg, sajnálkozón összevonva a szemöldökét.
- Szegény lány... Nem hiszem, hogy eleget fizetnek neki ezért. A végén még kipaterolnak és kereshetünk másik kávézót. Nem mintha ne lenne négy csak ebben az utcában, ahol szintén halálra ijeszthetsz egy alulfizetett felszolgálót - Nem úgy tűnt, mintha egy cseppet is bánná, ha így alakulna, hisz a kávé az mindenhol kávé, és legalább nem csak ücsörögnek és bámulják egymást az asztal két végéről, arról nem beszélve, mennyire szórakoztatónak találta Lincoln humorérzékét. Egyébként is nehezére esett túl sokáig lekötnie magát, jobb szeretett sétálni, kocsikázni, bármit, ami nem igényelte, hogy jólnevelt úrinő módjára, összeszorított térdekkel ücsörögjön huzamosabb ideig. A férfi mellett szerencsére sikerült ellazulnia, amit kellemes és újszerű meglepetésként könyvelt el.
- Szóval, most, hogy úgy néz ki, mindketten túléljük az estét, rátérhetünk az igazán komoly kérdésekre. - Rövid szünetet tartott, míg azon töprengett, vajon a másiknak mi jut eszébe a "komoly kérdések" hallatán, de aztán egyből folytatta is, kifejtve saját nézeteit ugyanazzal a kifürkészhetetlen, egyszerre élcelődő és vakmerően komoly pillantással.
- Tudod, mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre, mi az első gyerekkori emléked, a kedvenc színed, pozitúrád az ágyban... Mármint a színed nem az ágyban, az furcsa lenne, hanem úgy általánosságban - legyintett, majd keze az asztalon kötött ki, a lakkozott fát cirógatta szórakozottan, miközben hol a férfit figyelte, hol... Áh, kit áltatott? Őt bámulta végig, bármennyire is tűnt miatta tolakodónak vagy felszínesnek. A jó humorérzék volt az utolsó érv amellett, hogy a róla kialakított képe teljesen hamis volt. Tényleg úgy érezte, olyasvalaki ült vele szemben, akivel soha életében egyetlen szót sem váltott még, és ez valahogy meghozta a helyzet izgalmát. Igazán nagy fordulatnak kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy ez az este rosszul alakuljon tovább.

aláfestő | ⚶