Flor&Stella

'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'

De én nem tudok táncolni. Egyáltalán nem, nem hogy latin táncokat. Köpni nyelni nem tudok, amikor rendező közli velem, hogy ebben a filmeben sok táncos jelenet lesz. Ráadásul latin tánc. Tudtam én, hogy egyáltalán nem kellett volna elvállalnom ezt. De a menedzserem annyira unszolt, hogy nagyon jó lesz és, hogy milyen sok bevételt kapok belőle. Meg a hírnevemnek is csak jót tesz ez az egész. Hát én nem vagyok ebben ennyire biztos. Főleg ha meglátnak táncolni, akkor ne, hogy még jobban megkedvelnek, de még jobban megutálnak. Nevetni fognak rajtam tutira.
Már már feladtam a reményt, hogy megtanuljak bárkitől is táncolni. Igazából nem is kerestem senkit sem. Eszembe volt, hogy visszaadjam a filmszerep felkérést, de Erik nem engedte.  
Erik. A drága jó Erik, a legkedvesebb barátom. Ő mindig mellettem van és segít nekem. Sose engedi, hogy rosszul döntsek. Ha ő nincs, akkor már vagy milliónyi szerepet adtam volna vissza, pusztán azért, mert önfejű vagyok. De az is igaz, hogy sok hülye szerepet és modell munkát is köszönhetek neki. Mindegy is. A lényeg, hogy csupán Erik miatt nem mondtam le a szerepről. Meglehet, hogy később megbánom, de az is lehet, hogy nem.
Eriknek köszönhetően egy táncos lányhoz igyekszünk. Sikerült meggyőznie arról, hogy ő talán megtudna engem tanítani táncolni. Hát, mit ne mondjak, nagyon bízhat benne. Olyan botlábú vagyok, hogy csak na. Ilyet szerintem még nem lehet találni a földön. De Erik azt mondta, hogy ez a csaj nagyon jó az ilyesmiben. Hát nagyon remélem. Mert most nagy szükségem lesz rá.
Csak követem Eriket, fogalmam sincs merre megyünk tulajdonképpen. Azt mondta elvezet ahhoz a lányhoz. Hát jó. Én benne vagyok, csak tényleg olyan jó legyen, mint ahogyan ő mondja. Kissé kételkedek benne, nem azért, hogy ő volna a rossz. Hanem inkább magam miatt. Úgy gondolom nem létezik olyan valaki, aki engem megtudna tanítani táncikálni. Nemhogy táncikálni, de még latint táncolni sem.
- Itt is vagyunk. - szólal meg Erik. Én pedig nagyot sóhajtva követem őt befelé. Valamiféle táncstúdiónak néz ki az épület vagy nem is tudom pontosan, hogy micsodának. Ez nem is érdekes. A lényeg az, hogy itt találkozunk a lánnyal.
Bemegyünk egy terembe, ahol egy fiatal és nagyon csinos lány van. Ezt már azonnal észreveszem. Modell vagyok így persze, hogy megnézem a lányok alkatát, hogy tudjam vannak-e konkurenciáim. Na jó csak vicceltem.  De azért mégis.
- Flor! - szólítja meg Erik a hölgyet, aki azt hiszem megfordul. - Ő az akiről beszéltem. Stella Montgomery.  - mutat be neki. A kezemet nyújtom feléje, ha elfogadja.
- Üdv Stella vagyok. - ha elfogadta megrázom a kezét köszönés képpen. - Remélem Erik azt is lemondta, hogy kész botlábú vagyok. - nevetek. Ez egy kicsit sem vicc, ha tudná.
- Na jó. Én most magatokra hagylak. Sziasztok. - lép le sebtében Erik, ott hagyva minket.  

Mondhatni, hogy mindenem a tánc. Még egészen kicsi koromban, Anyuék szeretették meg velem San Juanban, amikor magukkal vittek egy-egy táncos összejövetelre. Imádtam nézni, ahogy táncolnak. Nem sok maradt meg belőlük, de ez nagyon, ahogy együtt táncolnak a parketten.
Nem tudom igazából mikor tanultam meg táncolni, de mintha Anyu mondogatta volna, hogy „előbb táncoltam, mint jártam”, de lehet, már keverednek bennem az emlékek és az álmok, képzelgések, hiszen már hosszú évekkel ezelőtt elveszítettem őket. A latin zene és a tánc viszont még mindig megmaradt az életem része. Nekem ez az, amikor fel tudok engedni, amikor minden elfelejtek, a múltam, a jelenem és a jövőm, csak a pillanat létezik. El sem tudom képzelni nélküle az életem, sőt, ha valamiért hetekig nem tudok menni, akkor elvonási tüneteim vannak, mint valami rossz drogosnak, csak ez nem ártalmas.
Mostanában sok táncos helyen megfordultam, órákon, bulikban, work shopokon. Egy buliban nem régen találkoztam egy Erik nevű férfivel, aki szinte hódolattal áradozott, hogy mennyire jól táncolok, amivel zavarba is hozott. Nem vagyok hozzászokva, hogy dicsérjenek, mert életem jelentős részében nem volt erre példa, csak miután Tíohoz kerültem, de tőle az évek alatt megszoktam, mástól viszont nem, főleg nem idegenektől. Ezért egyből gyanús is lett a dolog, így eléggé óvatos lettem, de mivel nagyon érdeklődött a latin táncok iránt, így megadtam neki azt a queensi címet, ahol mostanában órára járok. Ettől függetlenül viszont másnap szóltam Ryannek, hogy nyomozza le a tagot, mert megígértem neki, hogy minden új ismerőst bejelentek neki. Ha meg tényleg hozzánk fog járni, akkor nem árt az óvatosság. Nem akarok még egy olyan kellemetlen meglepetést, mint a múltok Duane-nel. De Ryan nem talált semmi gyanúsat, így nyugodt szívvel fogadtam, amikor a következő órán megjelent.
Én nem vagyok hivatalos tanár, csak egy régi haveromnak szoktam besegíteni, ha van időm, hogy a női mozdulatokat mégse neki kelljen bemutatni. Amikor viszont Erik előállt azzal, hogy egy színésznő ismerősét kellene megtanítani táncolni, egyből magamra maradtam, mert Enrique, azaz Ric, nem vállalta, bár nem a lánnyal volt baja, hanem a magánórákkal, ami tényleg nem fért bele az idejébe. Erik pedig egyáltalán nem bánta, vagy legalább is nem úgy tűnt, hogy bánja.
Nem vagyok én sem eleresztve túlzottan szabadidővel, de megtaláltuk a megfelelő időpontot, legalább az első találkozásra, utána meg majd kitalálunk valamit. Bár itt azért én is korlátozva vagyok, mert ez nem egy spanyolóra, amit akár a parkban vagy egy kávézóban meg lehet tartani. Ide viszonylag nagy hely, felszerelés kell, meg határozottan nem árt, ha van egy tükör is, hogy lássuk, hogy mit is csinálunk. Ilyen feltételekkel meg nem egyszerű szabad termet kapni, pláne meg nem bármely időpontban, de Ric segítségével az első óránk megoldva.
Erikkel megbeszéltük az időpontot, valamint, hogy mit kell majd hoznia a lánynak, ami körülbelül kimerül egy olyan lábbeliben, ami fogja a bokáját, ami lehetőség szerint magas sarkú, és innivalóban. A ruhájára is csak annyi a kikötésem, hogy tudjon benne kényelmesen, szabadon mozogni. Annyira rossz nézni, amikor egy csaj például állandóan a szoknyájával bíbelődik, mert hol felcsúszik, hol túl szűk, hogy kilépjen rendesen, vagy nem lehet egy rendes hátradöntést csinálni, mert attól fél kiesik mindene a felsőjéből.
A megbeszélt időpont előtt nem sokkal érkezek a teremhez és Enrique már nyomja is a kezembe a kulcsot, valamint a fejembe a technikai kütyükről az infókat, mert már rohan is az órájára. Felérve a terembe elkezdem beizzítani a számítógépet és a hangfalat beállítani egy kellemesen - egyelőre - halk hangerőre. Az egyik kedvenc bachata számom Shakira és Prince Royce közös Deja vu című számát indítom el, közben pedig a mappák tartalmát nézegetem, hogy tudjam milyen tánchoz milyen zenét tudok bemutatni. Elég felkészültek, mert nem is látok olyan latin táncot, amihez ne tartozna egy külön mappa, sőt, még videók is vannak. Ez nagy előny, mert így jobban meg lehet mutatni a stílusok közti különbségeket.
Éppen egy zouk lambada videót nézek hang nélkül, bár így elég zavaró, hogy látszatra nem zenére táncolnak, amikor meghallom Erik hangját, és hátra is fordulok.
- Sziasztok - köszönök kedves mosollyal, és rápillantok az enyhén megszeppent lányra, vagy legalább is nekem annak tűnik. Ettől függetlenül egy nagyon szép és kedves lánynak látszik, de valahogy nem látom benne a latin temperamentumot, ami lehet elengedhetetlen lesz a szerepéhez, de ezt majd még kitárgyaljuk. Közben a zene is elhallgat, de egyelőre talán így jobb is beszélgetni, és feléjük lépkedek. - Üdv, Stella! Én Flor vagyok - mosolygok rá, és elfogadom a felém nyújtott jobbot, amit meg is rázok. A követező mondatára csak halkan felnevetek, mert már rengetegszer hallottam ezt, de ez nem mindig fedi a valóságot. - Ugyaan, - nyújtom meg egy kicsit a szót - sokan hiszik ezt alaptalanul. Majd most szépen megtanulunk minden, amit tudnod kell, hogy jól menjen - nézek rá bíztatóan.
- Milyen gyorsan menekülőre fogja itt valaki - szólok Erik után, - de most még szabadon engedlek távozni - fejezem be az ígéretemet, mert a későbbiekben tervezem, hogy őt is bevonjam, vagy legalább itt tartsam, hogy legyen egy független vélemény is. Meg, ha ő Stella menedzsere, akkor biztos tud néhány olyan dolgot, ami fontos lehet a szerephez.
- Szeretnél átöltözni? - kérdezek rá kedvesen. - Mert van kint egy öltöző, de, ha csak a cipődet kell átvenned, az itt is megteheted - mutatok az asztal mellett lévő két székre. És, vagy megmutatom a terem mellett lévő öltözőt, és ez után kérdezek néhány dolgot a szereppel kapcsolatban, vagy cipőcsere közben. - Mesélj egy kicsit magadról és a szerepről is? - kérem ez után kedvesen. Egyelőre nem sok mindent tudok, azon kívül, hogy a szerepe szerint latint kell majd táncolnia, de ez nagyon kevés. Rengeteg latin tánc van, és jól megtanulni sok idő, főleg, ha többet is kell tudnia, de nekem még azt sem árulta el Erik, hogy mikorra kell felkészítenem, de szeretem a kihívásokat.

Flor&Stella

'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'

Én biztosan nem csak rossznak gondolom magam, hanem az is vagyok. Tudom magamról, hogy  táncolni képtelen vagyok. Még jó formán ritmus érzékem sincsen és hallásom se sok. Szóval kész kihívás lesz engem megtanítani táncolni. Előre sajnálom szegény lányt. Kemény fába vágta a fejszéét, csak lehet ezt még nem is tudja. De majd rájön ő maga is. Azt hiszem. Mert, hogy életemben nem táncoltam még az tuti. Nem is próbáltam.  
- Igen azt hiszem átöltöznék. Hoztam magammal egy kis táskába másik ruhát és cipőt is a tánchoz.  - jegyzem meg mosolyogva. Majd, mikor a lány megmutatja nekem az öltözőt. Gyorsan lekapom a ruhámat és átöltözők egy másik  szettbe , ami megfelelő lesz a tánctanuláshoz. Sajnos gyors ütemben csupán ezt találtam itthon. Remélem meg fog felelni.
Miután felöltőztem kimegyek. Flor rögtőn felteszi a kérdést, még meg se várva, hogy egészen közel érjek hozzá.
- A szerepre vagy inkább az életemre vagy kíváncsi?- kérdezek rá, bár tudom, hogy a filmre kíváncsi, amiben táncolnom kell majd. Ezt a kérdést, csupán magamnak tettem fel úgymond. - Mindegy is. - legyintek. Majd mielőtt bármit is mondana tovább folytatom. - Tudom, hogy a film szerep érdekel. - válaszolom kissé magam elé meredve. Igazából nem is én vállaltam el a filmet, hanem a menedzserem. Ő gondolta, hogy tökéletesen rám illik a hősnő személye. Engem csupán megkérdezett, hogy bevállalnék-e egy fontos szerepet, amivel sok pénzt kereshetek. Jó persze azért, egy kicsit mesélt a szerepről is. De nem olyan sokat, hogy abba már rendesen bele lássak én is.
Nagyot sóhajtok, miközben megpróbálom összeszedni a gondolataimat. - Szóval a filmről...-elmélkedem tovább. - Azt már te is tudod, hogy valami táncos film lesz. - nevetek kicsit hangosabban. - Egy romantikus, zenés film lesz. - kezdek bele a mesélésbe. Nem akarok sokat mondani róla, csak a szükségeseket. Egyáltalán nem akarom untatni vele Flort. - Röviden a történet. Egy fiatal, gazdag lány szeretne kitörni abból az életből, amiben van. Unja hogy mindenki csak azért kedveli, mert gazdag és hasonlók. - elmosolyodom, ezért mondhatta Erik, hogy illik rám a szerep.  Igazából nekem is kezd fárasztó lenni az, hogy felismernek az utcán. Azért akarnak randizni velem a pasik, mert ismert és sikeres nő vagyok, vagyis inkább modell.  Melyik férfi nem bölcselkedne, hogy modell a csaja? A férfiak már csak ilyenek. Nekem pedig ebből van elegem. - Nos ebbe a lányba beleszeret egy fiatal táncoktató srác, aki szegény. -  folytatom tovább a magyarázást. - A lényeg a lényeg. A lány családja tiltja a fiútól őt és nem akarják, hogy vele legyen. A lány meg titkolja a fiú előtt, hogy kicsoda. -röviden és velősen ez az egész történet. Nem tudom mennyit értett meg belőle, de nem is érdekes. Olyan az egész mint egy Rómeó és Júlia történet, legalább is hasonlít rá. A lényeg, hogy nagyon sok a benne a tánc jelenet és ezért kell megtanulnom táncolni.
- Te régóta táncolsz? Vagy ez a munkád? - bököm ki hirtelen a kérdést.  

Önmagukat az emberek ritkán mérik fel reálisan. Sokan, akik azt hiszik, hogy nagyon jók például táncban, annyira „tisztelik” a ritmust és a zenét, hogy még véletlen sem lépnek rá, de az sem ritka, hogy teljes meggyőződéssel állítják, hogy egy fikarcnyi ritmusérzékük sincs, és igazából csak annyiról van szó, hogy még nem próbálták megtanulni. Stellánál is hamarosan kiderül, hogy melyik típusba tartozik. A tánc tanulható, mindössze nem lesz mindenki annyira profi, hogy ebből éljen meg, de kitartó gyakorlással és lelkesedéssel mindenki képes eljutni egy átlagos szintre, ahol ő is és a partnere is élvezi a közös táncot.
Amikor elárulja, hogy a táskájában teljes váltóruha van, amit szeretne átvenni, kinyitom neki az öltöző ajtaját. - Majd hozd át nyugodtan a cuccaidat, ha végeztél - mondom neki kedvesen. Még nem volt lopás, de ez nem egy nehezen feltörhető zár, és a lenti ajtót nem zárják napközben, ebből adódóan én is beszoktam vinni a terembe a holmimat; most is ott van az asztal alatt.
A ruhájával nincs semmi baj, én is gyakran ilyen szerelésben vagyok táncon, a cipőről meg majd most elválik alkalmas-e a táncra. Ez olyan, mint a puding, nem tudhatod milyen, amíg nem kóstoltad, jelen esetben próbáltad, így elégedetten nézek rajta végig.
Kérdésemre először kérdéssel felel, és azt hiszem egy kicsit félre is ért, de majd később kitérünk a szokásaira is. Egyelőre figyelmesen hallgatom a szerepét érintő válaszát. - Érdekesen hangzik - mosolyodok el a rövid történeten. - Akkor ahhoz hasonló szerepet fogsz játszani, mint amit most itt fogunk csinálni - összegzem gyorsban a hallottakat. - Így legalább van még esetleg lehetőségünk a forgatás ideje alatt is csiszolni az apróságokon, hogy a végére tényleg megtanuld azt a mozgásfajtát, ami szükséges - nézek rá kedvesen. Nehezebb lehetett volna, ha például ő a tanár vagy versenytáncost kell alakítania, mert akkor már a legelején profinak kellett volna lennie.
Elgondolkozok, hogy mit kell még most tisztázni, hogy később ne legyen semmi fennakadás, így egy kicsit a gondolataimba mélyedek. Ebből a merengésből a kérdése ránt vissza a jelenbe. - Nagyon régóta, bár voltak kisebb-nagyobb megszakítások, de mondhatni, hogy egész életemben valamilyen formában jelen volt a tánc. De nem ezzel foglalkozok hivatásszerűen - mosolygok rá kedvesen. - A mostanit leszámítva csak segítek a tanulásban; vagy órai keretek között, vagy egy-egy tanulónak, hogy csiszoljon egy kicsit egy-két dologban, ha megkér - gondolom végig. Egy eset volt, amikor teljesen kezdő szintről tanítottam valakit; de akkor Ben tanítottam, amikor buliztunk, és ezzel a módszerrel akartuk rávenni a haverját, hogy táncoljon azzal a lánnyal, akinek a kezét készült megkérni, pontosabban, azt akartuk elérni, hogy legyen is valami a lánykérésből. Jó buli volt, de igazi tétje nem volt a dolognak. - De ne aggódj, meg tudlak tanítani, meg, ha fennakadás van, akkor segítséget kérek a haveromtól, aki itt tanár - nyugtatom meg, hogy minden rendben lesz, mindenre van (lesz) megoldás. - És Te, táncoltál már valaha valamit? - kérdezek én is rá a dologra.
Ez után pedig visszatérek a felkészüléshez szükséges infók begyűjtésére - Mikor kezdődik a forgatás? Csak, hogy úgy tudjunk készülni mi is. Esetleg azt tudod, hogy mit fogtok ott táncolni a latinon belül? - érdeklődök tovább. Sajnos nem mindegy, hogy mit tanítok neki a későbbiekben. - Cha-cha-cha, rumba, más versenytánc, vagy divattáncot, mint a salsa, kizomba, bachata. - Remélem, tud rá válaszolni, bár még semmi sincs veszve, mert akkor majd megkérem, hogy a következő órára érdeklődjön utána. - Erik nekem erről semmit nem mondott - adom a tudtára, miért kérdezek ennyit. Ettől függetlenül már van tervem a mai órára, tehát sem így, sem úgy nem fogunk tétlenül ücsörögni.

Flor&Stella

'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'

Aha értem. Szóval nem hívatásos táncos. De ez nem is baj. A lényeg az, hogy megtudjon rendesen tanítani táncolni. Ha Erik azt mondja nagyon ügyesen táncol, akkor én hiszek neki.  
- Akkor tulajdonképpen mivel foglalkozol? - kérdezek rá, hogy egy kicsit jobban megismerjem. Szeretek új embereket megismerni, olyanokat akik nem csupán azért vannak velem, mer ismernek. - Értem. Akkor én náluknál sokkal rosszabb eset vagyok. - mondom nevetve. Én tényleg nagyon botlábú vagyok. Egy kicsit sem viccelek.  Életemben nem táncoltam még. Na jó, néha. De akkor is vagy ráléptem a lábára a másiknak vagy pedig úgy eldőltem, mint egy nem is tudom mi. Szó szerint fel kellett mossanak a padlóról.  Még most is elmosolyodom ezen a dolgon.
- Ugyan már. -  mondom kedvesen. Egyáltalán nem kezdtem kételkedni benne attól, hogy nem profi táncos. Az engem egyáltalán nem érdekel. Csupán az számít, hogy megtudjon tanítani táncolni. A többi nem érdekes. Remélem nem lesz olyan nehéz neki. Igazából kissé félek, hogy csalódást okozok majd neki. Vagyis attól, hogy majd a gyenge tánctudásom miatt nem fog kedvelni. - Rendben. - válaszolom elnevetve magam, arra a mondatára, hogy ha nem sikerül neki, akkor behívja a tánctanárt. Hát én azt mondom ha neki nem fog sikerülni, akkor senkinek sem.  Van egy olyan érzésem, hogy ő nagyon jó táncos.
- Én? - elképedek kérdésén. - Én? Dehogy. - mondom kuncogva - Vagyis hát, néha egy buliban megpróbáltam táncolni, de sosem sült ki jó dolog belőle. - vallom be őszintén. Nem is emlékszem mikor táncoltam utoljára. Mostanában még bulikban se szoktam, csak üldögélek, mint egy félénk kislány.
- A forgatás? - kérdezek vissza miközben kissé elgondolkodok - Azt hiszem három vagy négy hónap múlva. - ha jól emlékszem így határozták meg az időpontot. De ha nem akkor majd utána érdeklődök jövő órára. Végül is szerintem ez nem olyan fontos most. -Ne haragudj de fogalmam sincs, hogy mit kell megtanulnom táncolni. - Na ezt már tényleg nem tudom. Elképzelésem sincsen róla. Sajnos én se kérdeztem meg a rendezőket. Igazából eszembe se jutott, hogy utána érdeklődjek. Mikor felsorolja a táncokat úgy nézek rá, mintha legalább is kínaiul beszélne. Oké. Egy néhányról halottam valaha, de a többi olyan, mintha valami izé volna. Nevetségesnek tűnhetek. Na de én tényleg nem értek az ilyesmikhez.- Őszintén szólva olyan ez nekem, mintha kínaiul beszélnél. - jegyzem meg őszintén.  - Igazából nem tudtam, hogy ezt is tudnom kéne. Ha akarod holnap utána érdeklődöm. - teszem hozzá kedvesen. - De ugye ez nem akadály a mai tanulásnál?

Egy kis csalódottságot vélek felfedezni a szemében, amikor elárulom, hogy nem vagyok hivatásos táncos. Jogos részben a félelme, mert gyakran, akik nem tanultak meg oktatni, azoknak nem is megy, még akkor sem, ha egyébként profik. Én már túl sok órán voltam, mert a legegyszerűbben így tudom megtartani a folyamatosságot, így volt időm megfigyelni, hogy hogyan is oktatnak. A bulizást nagyon szeretem, de nagyon kimerítő, ha másnap dolgoznom kell, és kész kínszenvedés felkelni és végig csinálni a napot.
- Hivatalosan környezetvédelemmel foglalkozok - árulom el foglalkozásomat mosolyogva, ami azért lássuk be, elképesztően messze áll a tánctól.
- Ne gondolkozz így, mert nagyon sok dolog fejben dől el - figyelmeztetem kedvesen, egyáltalán nem szigorúan. - A legelső és legfontosabb feladatod, hogy mostantól azt mondogatod magadnak, hogy „Meg fogok és akarok tanulni táncolni, és ez sem lesz nehezebb, mint bármelyik másik szerep vagy dolog az eddigi életemben” - adok neki egy ötletet a pozitív hozzáálláshoz. - Vagy bármi hasonlót, amit szöges ellentétben van azzal, hogy „nem tudok táncolni”. Azért vagy itt, hogy megtanulj - bíztatom töretlenül. Ha Ő nem hiszi el, hogy meg tud tanulni táncolni, akkor nem fog neki sikerülni, mert el fog menni tőle a kedve.
Ha nekem vezetnek valamit, akkor azt az esetek túlnyomó többségében le tudom követni, viszont vezetni már egy teljesen más dolog, mert ott pont fordítva kell mindent csinálni. Ezt két dolog még bonyolítja is, az egyik, hogy ha belefelejtkezek a zenébe, automatikusan a lánylépést lépem, a másik, hogy bizonyos elemeket, például egy döntést vagy egy emelést nehezebben tudok kivitelezni már csak a méreteimből adódóan is, mert ezekhez erő kell, illetve velem, még ha meg is tudom csinálni, a partner nem mer rám úgy támaszkodni, mint egy férfire. De ezeket majd később kivesézzük, mert itt sok múlik a technikán, de most még az alapok a fontosak.
Kérdésemre miszerint táncolt-e már a lehető legmeglepőbb választ kapom, amit eddig lánytól hallottam, döbbent tiltakozást. - Milyen bulik voltak ezek? - érdeklődök, hogy képet kapjak, mit nevez „táncos bulinak”. - Ilyen diszkó, házibuli jellegű, vagy valamilyen hivatalos rendezvény, gálaest, adománygyűjtés? - adok tippet a besorolásra - És ne aggódj, itt most nincs rossz válasz, nem kell zavarban érezned magad egyik miatt sem - nézek rá bíztatóan. - Csak tudni szeretném, hogy milyen jellegűek, kizárólag szakmai szempontból - magyarázom kicsit meg a dolgokat, hogy nem őt akarom megítélni. Nem számít, ha a haverokkal ivászatos házibulis-diszkós táncokban próbálkozott, de az nagyon távol esik egy nagyszabású rendezvény táncaitól.
A forgatás időpontja egy kicsit nekem túl közelinek tűnik, mert ez nagyon kevés időnek látszik, de nem szeretném egyelőre megijeszteni. Az meg külön aggodalomra ad okot, hogy nem tudja, milyen táncot kell megtanulnia, így meg szinte lehetetlen, ha minden meg kell tanítanom neki. Ezt még a világ legjobb táncérzékkel megáldott személyének is képtelenség lenne ilyen rövid időn belül minden táncot elsajátítani. - Az nagyon jó lenne, ha holnapra kiderítenéd, mert ahhoz, hogy mindent megtanulj legalább egy középhaladó szintre, ahhoz ennél jóval több idő kellene, mint néhány hónap - osztom meg vele a dolog fontosságát. Bár lehet, hogy én bonyolítom túl a dolgot, és nem is innen kellene megközelíteni a dolgot, gondolkozok el egy kicsit. - De az nem lehetséges, hogy azért nem osztották meg Veled, hogy milyen táncot kell majd táncolnod, mert már van kész koreográfia? - kérdezek rá nagyon bizonytalanul. Még nem volt alkalmam betekinteni egy ilyen filmes forgatás kereteibe, tehát főzöm sincs, hogy mennek ott a dolgok. Ettől függetlenül az alapok nem változnak, akár szabad tánc, akár koreográfia. A kérdésére meg majdnem el is felejtek válaszolni, annyira belefelejtkeztem a gondolataimba. - Nem, ne aggódj, ma mindenképpen csak az alapokat fogjuk venni, amihez most kiválasztunk egy könnyű lépésekből álló táncot. És még az sem gond, ha most még úgy érzed, hogy kínaiul beszélek - mosolyog rá. - Viszont akkor egyből szólj, ha spanyolul kezdek el magyarázni, és ez nem csak a tánc nevére terjed ki - nevetem el magam, mert ez még mindig elő szokott fordulni.
- Gyere, kezdjük az órát - indulok meg a tükör felé. - Úgy állj, hogy lásd magadat a tükörben, meg engem is tükörből és a nélküle is, tehát egy kicsit diagonálban legyünk egymáshoz képest - és automatikusan mutatom is a kezemmel, hogy átlósan kell eltolva lennünk egymáshoz képest. - Minden órát bemelegítéssel fogunk kezdeni, hogy ne legyen sérülés - osztom meg vele az órák felépítését menet közben. - Kapcsolok egy kis zenét, hogy szokjuk azt is - lépek a magnó felé, és indok egy lassú ütemű kizombát. Erre lehet a legjobban melegíteni. - Csinálunk néhány fejkörzést - mutatom közben, ahogy visszamegyek a helyemre, és alapállásként felveszek egy vállszéles terpeszállást, mutatva, hogy ő is így álljon be. - Majd körzünk egy kicsit a vállunkkal előre, majd hátra - és szépen sorban végig megyünk a mellkason, csípőn, térden és a bokán is ugyan így. - Próbálj arra figyelni, hogy amikor a mellkasoddal körzöl, a csípőd ne mozogjon, illet fordítva is ügyelj erre - adok instrukciókat a melegítéshez. - Próbáld meg most így - kérem kedvesen -, csak a mellkasod. Fixáld a derekad, csípőd és a fejed - mutatom is magamon ezekez a testrészeket - és csak a mellkas mozog. Először előre - csinálom én is vele együtt végig - majd oldalra. Hátra, mint a cica. A másik oldalra, és most megint előre, mint amikor homorítasz - Közben pedig figyelem, mennyire sikerül neki elsajátítania az izolált mozgást, ami általában először senkinek sem könnyű.

Flor&Stella

'If I got rid of my demons, I'd lose my angels.'

- Hogy miféle bulik? - elgondolkodom magamban. - Igazából nem is tudom. Néha csupán elmentünk egy discoba vagy valamelyik barátnőmhöz házibuliba. - tudom ez szokatlanul hangzik egy  olyan ember szájából, mint én. Az ilyesfajták inkább fogadásokra szoktak járni vagy hasonló. De én nem tartozom közéjük.  
- Nem vagyok zavarban. csupán szégyellem magam, hogy nem tudok táncolni. Tényleg nem jártam semmi olyan helyre, hogy megtudjak tanulni táncolni. - vallom be őszintén. De hát na. Nem volt olyan helyzet, hogy annyira fontos legyen megtanulnom táncolni.
- Még az egy hónap se biztos - mondom. Valójában nagyon fogalmam sincs, hogy mennyi idő áll rendelkezésemre, hogy megtanuljak táncolni. De ezt az egy hónapot én is elég kevésnek gondolom.  Én biztos vagyok benne, hogy annyi idő alatt nem tudok megtanulni semmit sem. Ahhoz túl béna vagyok. - Persze megtudakozom szívesen. - mondom kedvesen és a tükör elé állok, hogy jobban szemügyre vehessem magam. A menedzserem azt mondja, kicsit magamra szedtem pár kilót és lehet így kevésbé fogják megvenni a képeimet. De mondjuk ő csak folyton kritizálni tud, semmi mást.  Mindegy. Ő most nincs itt, szóval nem láthat. - Nem biztos nincs még koreográfia, azt előre szokták nekem mondani és nem küldtek volna el hozzád - jegyzem meg.
Spanyolul? Elmosolyodom. Tud ő spanyolul beszélni. Az de szép nyelv és milyen jó neki. Valaha én is szerettem volna nyelveket megtanulni, de sajnos nincs hozzá nyelv érzékem. Bólintok megjegyzésére. Persze, hogy szólni fogok ha számomra fura nyelven beszél.
Kérésére felállok és figyelem, hogy mit mond. Esküszöm ha nem mutatná meg a kezével, hogy hogyan is álljak, azt se tudnám mit csináljak. Egy kukkot sem értek abból, amit mond. Bemelegítés. Mondom közben magamban a szavakat, amit mond. Az jó lesz, mert nem vagyok egy hajlékony alkat, azt hiszem.
Amikor elmegy, hogy kapcsoljon egy kis zenét idegesen kifújom magamat. Remélem nem fog csalódni bennem. Nem akarom, hogy én legyek a legrosszabb tanítványa. Az nem vetne jó fényt rám és nem is akarom, hogy úgy nézzen rám, mint egy nem is tudom mire.
- Rendben- motyogom és próbálom leutánozni a fejkörzését. Meg a terpesz állást meg még mit tudom én mit. A mellkas körzés kissé nehezebben megy. Nem igazán akar külön mozogni a mellkasom a csípőmtől. Mondtam én, hogy két ballábas vagyok, na meg még a testem se igazán akar engedelmeskedni nekem.  
Én próbálom, én tényleg próbálom. De nem megy. Sehogy sem. Csalódottan magam elé meredek. Aztán inkább le is ülök a padra.
- Nekem ez nem megy. - temetem kezembe az arcom. Bár valójában az egész évi feszültség jön ki belőlem, azt hiszem.  

Stella egyáltalán nem tűik egy fellengzős színésznőnek, ő megmaradt egy egyszerű lánynak, aki a barátaival tölti a szabad idejét, ami ritka, de szerintem jó dolog. - Akkor meg kell tanulnunk a vezetés-követést is - mosolygok rá kedvesen, és elárulom miért is kérdeztem. - De ez egyáltalán nem nehéz, viszont elengedhetetlen egy társastáncnál - nyugtatom meg egy kicsit, mielőtt megijedne a dologtól. Az már más kérdés, hogy ezzel az én munkámat egyáltalán nem könnyíti meg, de ez tényleg csak részletkérdés.
- Ez nem olyan dolog, amit szégyellni kell - mondom kedvesen és megértően. - El sem tudnád képzelni, hogy hányan nem tudnak táncolni. Sőt, mondok olyat, aki elvileg profi táncosnak vallja magát, de én nemhogy vele táncolni nem szeretnék soha, de még nézni sem szeretem, mert olyan, mint egy darab deszka, az arca meg, mintha márványból lenne. Semmilyen érzelem nem jön át a többiek felé, na, ezt már kell szégyellni. Azt, hogy valaki valamit nem tud, azt nem - nyugatatom meg, hiszen nem úgy születünk, hogy mindet tudunk. - Azért vagy itt, hogy megtanuld.
Amikor elárulja, hogy még az egy hónap sem biztos, kezdek én is kétségbe esni, mert aki ezt várja el tőle az szerintem nem százas, de erre még nem kitérni vele, mert félek, még jobban kétségbe esik, ami meg egyáltalán nem hiányzik. - Köszönöm, előre is - mondom, amikor megígéri, hogy megtudja a részleteket a táncokkal kapcsolatban, valamint, hogy mennyi idő is áll a rendelkezésünkre. - Akkor majd áthidaljuk valahogy, lehet a haveromat - utalok az itteni tanárra, aki ideadta a kulcsokat is - kérem meg, hogy beszéljen valaki illetékessel erről. Neki nagyobb szava van, mint nekem, hiszen ő hivatalosan is tanár - árulom el, hogy miért nem én akarok beszélni az ügyről.
A bemelegítésnél mindig arra szoktunk figyelni, hogy azokból a mozdulatokból építsük fel a gyakorlatsort, amiből a tánc is állni fog. Ráadásul ezek az elemek nagyon jók arra is, hogy lássuk, ki mennyire laza, mennyire tudja külön-külön mozgatni a tagjait. Ez először mindenkinek nehéz, mert a hétköznapi életben nem így végezzük a mindennapi teendőinket. Stellának sem megy először, amit én nem látok olyan rossz dolognak, mint ahogy ő azt érzi. A feszültség, ami viszont az arcára is kirajzolódik, az már viszont gond, mert teljesen leblokkolhatja az embert, ami meg is történik. Ahogy kétségbeesetten leül a földre és feladja, az még engem is megrémiszt, mert érzem, hogy több van itt háttérben, mint az, hogy úgy érzi, nem tud táncolni. - Hé- hé-hé - ülök le azonnal mellé a földre én is. - Mi a baj, csajszi? - kérdezem tőle lágyan, és megérintem a hátát. - Megtanuljuk szépen, hogyan lehet külön-külön mozgatni a tagjaidat, tehát nem hiszem, hogy ez a gond - mondom neki komolyan -, de ha nem árulod el, hogy mi bánt igazából, akkor nem fogok tudni Neked segíteni - árulom el ez a nem is annyira nagy titkot. Stella kedves és aranyos lány, akiről nem feltételezem, hogy megoldhatatlan gondokkal küzd, vagy legalább is nem olyanokkal, mint én szoktam, ami az életemet, testi épségemet veszélyezteti, vagy másokét. Tehát biztos vagyok benne, hogy közösen meg tudjuk oldani. csak meg kellene nyílnia hozzá.

Számomra Stella egy kedves és aranyos lánynak tűnik, de valamiért azt érzem rajta, hogy nagyon kevés az önbizalma. Ez meg valahogy annyira nem áll össze bennem a foglalkozásának a tudatában, hogy azt el sem tudom mondani. Hogy lehet ennyire kishitűen kiállni a kamerák vagy emberek tucatjai el, ha nem hisz önmagában, hogy azt hiszi nem képes valamit megcsinálni. A tánc önbizalmat ad, de ahhoz sok idő kell, hogy ez is kialakuljon, és én ennek érdekében nem igazán tudok többet tenni, minthogy megpróbálom megmutatni neki mit hogyan kell csinálni, és bíztatni, hogy ne adja fel. A küzdelmet önmagával viszont Neki megvívnia, én nem harcolhatok helyette.
Nem vagyok egy elveszett virágszál, aki csak úgy feladja a küzdelmet, főleg nem azelőtt, hogy egyáltalán elkezdődne. A kevés tudás viszont, amit egyelőre meg tud velem osztani, elég rossz helyzetből indít minket. Arról nem is beszélve, hogy most az alap nehézségeken kívül, nagyon úgy tűnik, hogy más gondokkal is meg kell birkózni, mint az önbizalomhiánya. A kettő együtt viszont lehet, hogy túlnő rajtam. A fősulin hallgattam választható tárgyként pszichológiát, de fényévekre állok attól, hogy biztos segítséget tudjak nyújtani ilyen helyzetekben. Néha sikerül, de ott általában van személyes tapasztalatom, amiből merítkezhetek. De nem hiszem, hogy Stella esetét már átéltem volna, bár még ezt sem jelenthetem ki biztosra, mert nem tudok semmi biztosat. A felkészülésre vonatkozó aggodalmat viszont egyelőre nekem is félre kell tennem, amíg biztosat nem tudunk, mert ha én is leblokkolok, akkor vége mindennek.
Elég rugalmasan szoktam az oktatáshoz állni, és sok eshetőségre felkészülök, bár ez inkább eddig a spanyolra vonatkozott, de most is sok vázlat volt a fejemben. Arra viszont nem készültem fel, hogy már a bemelegítésnél összeomlik az egész óra. Stellán végignézve, ahogy a padlóra huppan, rosszabb érzésekkel tölt el, mintha simán botlábú lenne. Ahogy ott ülök mellette a földön még rám nézni sem hajlandó, amit mond, meg csak megerősít, hogy rosszabb a helyzet, mint eddig gondoltam. - Stella! - szólítom meg egy kicsit határozottabban, mint eddig, de egyáltalán nem dühösen vagy ingerülten. - Nézz rám, kérlek! - kérem a teljes figyelmét. - Nem vagy csődtömeg, hallod? Csak most egy számodra új feladattal kell megbirkóznod, amit bonyolít, hogy nagyon kevés információt osztottak meg veled - világítok rá egy kicsit a dologra. Bár érzem, hogy nem ez a legnagyobb baj.
Látom a tekintetén, hogy valaki nagyon megbántotta, és valószínűleg pont oda ütött, ahol a legérzékenyebb pontja volt, és még nem tette túl magát a dolgon. Nem tartom kizártnak, hogy én is tudhatnék a dologról, de nekem sem időm, sem energián követni a bulvársajtó által közöl „híreket”. Még az egyéb eseményekre se nagyon jut időm és energiám, nemhogy pletykákra. Valahogy engem sosem érdekelt a hírességek magánélete. Nekem az számít milyen a munkájában. Számomra az tök mellékese, hogy alkohol vagy egyéb gondjai vannak, hiszen nem nekem kell vele együtt élnem. Rám csak az tartozik, amit csinál, a film, amit forgat, vagy a zene, dal, amit ír, vagy előad. Amikor Stellát a valódi gondjairól kérdezem, akkor a szőnyeg alá akarja seperni a dolgot, de ezt nem áll szándékomban hagyni. - De, igen is érdekes - kötöm a képzeletbeli ebet a karóhoz. - Addig igen is érdekes, amíg ez az eredményes tanulás útjában áll. Ha kell, akkor itt fogunk ülni a mai órán és átbeszéljük a dolgokat, hogy átlendülj ezen az állapoton, mert egyáltalán nem úgy tűnik számomra, hogy e nélkül eredményesek lehetnénk. Így addig nem fogom folytatni az órát, amíg meg nem oldjuk, vagy legalább el nem indulunk a megoldáshoz vezető úton - mondom neki olyan határozottan, hogy érezze, ez alól nem bújhat ki. Tudom magamról, hogy néha az is elég, ha kiönthetjük valakinek a szívünket. A táncórát meg majd megoldjuk máshogy, ha kell, akkor még talán helyet is találunk egy kis kompromisszummal néhány óra pótlásának idejéig. Mondanám a saját albérletemet, de ott tényleg nincs hely, meg Rae-t sem akarom zavarni, amikor otthon van. De ezen ráérünk később aggódni, ha majd el tudjuk kezdeni az órát úgy, hogy túljutunk ezen a krízisen. Ha rám néz, akkor viszont a harag egyetlen jelét sem láthatja, hiszen nem haragszom rá. Mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor a padlóra kerül - most szó szerint is -, de fel kell tudnia állni, ha kell, akkor segítséggel. Jelenleg pedig úgy tűnik, az én segítségemmel