Amikor ideköltöztünk nem igazán szerettem New Yorkot. Idegen volt, egyfolytában eltévedtem, és egyébként se akartam sose ott hagyni Londont. Max munkája miatt kellett ebbe a városba költöznünk. Másik kontinens, másik ország, nagyon fura volt. Azóta eltelt öt hónap, és egy kicsit megváltozott a véleményem. Most már nem tévedek el olyan gyakran, és sikerült megszoknom ezt a hatalmas változást. Állandó munkahelyem van, de az egyetemet lehet, hogy abba fogom hagyni. Nincs hozzá már több erőm, valójában a kedvem is elment tőle. Max szerint amúgy se tudnám elvégezni, mert túl idióta vagyok hozzá. Talán igaza van, és tényleg abba kéne hagynom. Helyette többet tudnék dolgozni. A pincérkedés nem egy álommunka a számomra, de a semminél azért mégiscsak több. A munkatársaim az egyetlen barátaim, ha lehet őket annak nevezni. Sok mindent nem tudnak, szinte mindig hazudok nekik, de akkor is eléggé jóban vagyunk. Ma szerencsére se az egyetemre, se az étterembe nem kellett bemennem, így volt időm elhozni a mikrót, amit még Max akart megvenni a múltkor. Mivel a bolt közel volt ezért nem kértem házhoz szállítást, és taxira se akartam felesleges kidobni pénzt. A jó idő ellenére eléggé be voltam öltözve, pulóver, kabát. Mostanság eléggé szarul vagyok, a meleg ellenére is fáztam. Plusz így a sérüléseim se látszanak annyira. Még csak délután van, Max késő este szokott hazajönni. Lenne még egy csomó időm elmenni az elektronikai üzletbe, de hamar leakartam tudni. Talán egy kissé túlvállaltam magam, mert amikor odaadták a dobozt majdnem sikerült rögtön elejtenem. Ez rohadt nehéz. Mindegy, csak megoldom valahogy. Sikerült kiszenvednem magamat az utcára, de taxizni még mindig nem akartam. Jogsim nincs, de szerintem Max sose adná oda az autóját. Ebben mondjuk egyetértek vele, nem mernék vezetni. Félnék, hogy elütök valakit, vagy hogy magamat nyírom ki. Egy ideig jól ment a cipekedés, de valamiben megbotlottam, a mikró pedig kicsúszott a kezemből és egyenesen valakinek a lábfejére esett. A hirtelen sokktól teljesen lefagytam, nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Végül gyorsan a doboz után nyúltam, és próbáltam leráncigálni az idegen lábáról. - Bocsi-bocsi! Jól vagy? - Kérdeztem halkan, miután nagy nehezen a járdára tettem a dobozt. Kiegyenesedtem, így meg tudtam nézni, hogy a láb kihez tartozik. Reméltem, hogy nem törött el a mikró, mármint a lába, mert nem akarok rendőrségre menni. - Bocsánat, nem direkt volt. - Szokásom ezerszer is bocsánatot kérni, ez sokak szerint idegesítő, de most tényleg nagyon szerencsétlen voltam.
Kezdőlap
