Annyi érv szólt ellene, hogy itt legyek, és befogjam a számat. A nyomozás még nem tartott ott, hogy hivatalosan is kikérdezzük az úriembert, de miért is ne tehettem volna egy baráti látogatást Mr. Sullivannél? Nem kedveltem, ez tény, pedig a város egyik legjobb ügyvédje. Az épületről lerítt már, hogy csakis a gazdag ügyfeleknek van beleszólási joga a törvénybe, és bármit is tegyél, ha van a pénzed, akkor nincs az az ügy, amit ne lehetne eltussolni. Túlságosan bonyolult módon álltak a dolgok, főleg Cherry és köztem. A szex nem hozott helyre semmit, megkaptuk egymást ez tény, de még korántsem mondanám, hogy ettől megbíztam volna benne, vagy ne hittem volna azt, hogy még táplál gyengéd érzelmeket az öcsém iránt. Benne voltam a slamasztikában rendesen, még Owen is közölte, hogy nem ártana, ha tisztes távolságot tartanék az ügytől, mint érintett, de mikor hallgattam rá az elmúlt hónapokban? Többen meghaltak, Wyatt eljátszotta a halálát, de okot még mindig nem kaptunk, ahogyan válaszokat sem. Az öcsém sírjában egy másik holttest feküdt két hónapon át, miközben egy család megtörten az eltűnt fiúkat kereste. A szüleim is kiborultak, ahogyan én is, de még nem vehettem revansot. Bűnbakot kellett találnom, és tudtam, hogy előbb vagy utóbb magasabb körökben kell kutatnom az elkövetőket. Mi van, ha Julian tudott a tervről, ha direkt adta oda a kocsiját a lányának, és az öcsémnek aznap este? Már nem bírtam túllépni azon, hogy ne lenne köze hozzá. Cherry ártatlannak akarta látni az apukáját, de bennem cseppnyi együttérzés sem volt a seggfejjel szemben. Kidobta az utcára, hagyta volna meghalni, és még arról sem tudott, hogy elvetélt? Miféle ember az ilyen? Civilben vagyok jelen, már legalább fél órája váratnak, de türelmes ember vagyok. Az egyik itteni pénzügyi újságot lapozgatom, és a folyosón elhaladó alkalmazottakat lesem. A titkárnője a lányával lehet egyidős, nem a minőségre megy, ha a munkáról van szó. Tuti, hogy csalja a feleségét, de ha nem lenne elég nyilvánvaló, akkor a rövidke szoknya sem illene bele egy normális munkaruhába.
- Még egy kicsit várnia kell Mr. Bennett…sajnos fontos ügyfél jött közbe Mr. Sullivannek, de amint tudja fogadja… - bólintok egyet, mert nem hiszek benne, hogy nem lehetne átrakni, de itt is érezteti, hogy mekkora hatalma van. Kár, hogy engem meg nem érdekel, hogy mennyit kell várnom, ha kell, akkor az ajtóban fogom elkapni. A mai napom szabad, és arra szántam, hogy körbeszaglásszak. A halott kém sajnos nem volt elérhető, és milyen szerencse, hogy, amint azonosította az öcsémet, utána egy másik munkát ajánlottak fel neki Los Angelesben. Ez aztán a véletlen. Mélyeket sóhajtok, és visszautasítom a kávéajánlatot is. Nem hiszem, hogy másokat ennyire megváratna, de aztán rám mosolyog Fortuna, és a kis szőkeség odalibben elém.
- Mr. Sullivan várja az irodájában. – megköszönöm neki az információt, és felállva a helyére teszem az újságot. Az előtérben többen várakoznak, egy újonc is elhalad mellettem, miközben odakísérnek az ajtajához. A szőkeség elmondja, hogy ki vagyok, és már mehetek is befelé. Nem kell sok, hogy átlépjem az ajtót, és egy rezignált arcvonással nézzek bele Cherry apjának a szemébe.
- Üdvözlöm Mr. Sullivan, gondolom már nem kell bemutatkoznom. Lenne néhány kérdésem Önhöz, ha már szakít rám időt. – még udvarias vagyok, de ki tudja, hogy ez meddig tart.

Aaron & Julian

Ha sokat kell dolgozzak, az sosem okoz problémát. Ám ha akadékoskodó, értetlen és buta ügyfelekkel van tele egy napom, az meglehetősen fel tud bosszantani. A mai napom pontosan ilyen volt. Reggel konzultáltam egy fiatal nővel, aki egy hónap házasság után válni akar a hatvan éves gazdag férjétől, és nem titkolt szándéka, hogy minden vagyonát meg akarja szerezni. Annyi esze persze nem volt, hogy bármit is a saját nevére írasson, még mielőtt bejelenti a válást. Igazi pénzsóvár kis kurva, akinek annyi esze sincs, mint egy döglött légynek. Cserébe nagyon okosnak képzeli magát. Ott lettem igazán ideges, amikor közölte velem, hogy márpedig én semmit nem tudok jobban nála, és ő tulajdonképpen ügyvéd nélkül is el fogja érni, amit akar, hiszen nézi a Jogi játszmák című sorozatot, amiből már minden fortélyt megtanult. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem. Ha nem személyesen találkoztam volna vele, el sem hinném, hogy ilyen létezhet. Megmondtam neki, hogy akkor menjen Isten hírével, és tegyen, amit jónak lát. Persze elkértem tőle az átlag óradíjam háromszorosát, és még azon felül is pofátlanul sok pénzt kellett kifacsartam belőle, ilyen-olyan járulékos költségekre hivatkozva. Persze figyeltem rá, hogy közben elegendő utalást tegyek rá, milyen képzett jogi kérdésekben - legalább az iróniával szórakoztattam magam közben. Büszkén és boldogan távozott, üres pénztárcával. Miután elment, még jó ideig nem tudtam koncentrálni a munkámra, csak ez a bolond nőszemély járt a fejemben.
Mikor végre felülkerekedtem a délelőtt történésein, belemerültem egy régóta húzódó ügyembe. Az ügyfelem, egy középkorú férfi, megcsalta a feleségét, aki erről tudomást szerezve azonnal beadta a válópert. Van két kiskamasz gyerekük, egy nagy házuk, ráadásul egy közös cégük, és most ezen megy a huzavona. Milyen gyakran láthatja az apa a gyerekeket (a megszokott mennyiséget a nő soknak, a férfi kevésnek találja); kié legyen a ház, vagy eladják és elfelezzék az árát (persze mindkettő többet akar a felénél, tehát semmi előrelépés nincs); és a fő probléma, hogy a céget ki viszi tovább, és milyen összeget kap cserébe a másik. Végeláthatatlan parttalan viták jellemzik az egészet. De nem csak a nagy értékű dolgokon vitatkoznak ennyit! Közösen gyűjtötték a bakelit lemezeket, és most minden darab miatt tépik egymást. Borzasztó. Általában mélyen beleélem magam az ügyeimbe, függetlenül attól, hogy mennyire kedvelem az ügyfelemet vagy miket követett el, de ez a két ember olyan, hogy néha már csak a fejemet tudom fogni.
Némiképp vigasztalt, hogy holnap egy nagyon izgalmas ügyet fogok elkezdeni. Ám mára még ez a feladat, ezzel kell előbbre jutnom.
A titkárnőm szólt, hogy Aaron Bennett rám vár. Volt sejtésem róla, hogy mit akarhat tőlem.
- Mondja meg neki, hogy közbejött egy fontos ügyfél - válaszoltam, és újra belemélyedtem a papírokba. Fikarcnyit sem érdekelt, hogy Bennett mennyit fog várni rám. Addig fog ott ülni, amíg én kényelmesen befejezem azt, amit mára elterveztem.
Mikor úgy döntöttem, hogy végeztem mára, elkortyolgattam egy fekete teát (ez volt az új titkárnő egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy jó teát tudott főzni), majd szóltam, hogy beküldheti Bennettet. Kényelmesen hátradőltem a fotelszerű irodai székemben, és néztem, ahogy belép az ajtón.
- Üdvözlöm, Mr. Bennett - válaszoltam, magamhoz képest szinte kedvesen. Egy rövid kézfogás erejéig felemelkedtem a székemből, aztán újra elhelyezkedtem, kényelmesen hátradőlve. - Csak tessék, kérdezzen nyugodtan. Foglaljon helyet. - Az asztal túloldalán lévő szék felé intettem, jelezve neki, hogy üljön le. Úgy gondolom,  hosszú beszélgetés elébe nézünk.