When I See U Again...

Egész álló nap azon kattogott az agyam, hogy vajon okos dolog volt-e részemről, hogy bele mentem ebbe a "kávézásba". Hiszen, mégis csak az ügyfelemről van szó, tehát erkölcsileg teljesen elfogadhatatlan, ha kávézgatunk, főleg azután, hogy együtt töltöttünk egy forró éjszakát. Akármennyire is koncentráltam Steven és Grace pocsék házasságára, vagy az utánuk érkező másik öt párra, semmi másra nem tudtam gondolni, csak Drake-re.
Hiába. Jó pasi és képtelenség lenne nem rá gondolni. Azok alapján, amiket elmondott magáról, folyton az jár a fejemben, hogy én miért nem érdemlek meg egy ilyen pasit? Miért nem futottam még össze egy hasonlóval? Nem vele, hiszen ő foglalt és nagyon remélem, hogy az is marad, mert, ha most külön mennek Amelievel, akaratlanul is bűntudatom lesz, hogy talán miattam döntött így. Talán, én voltam az, aki a poharába cseppentette azt a bizonyos utolsót.
Eldöntöttem, hogy tényleg úgy fogok állni az egész kávézósdihoz, mintha csak egy egyszerű találkozó lenne. Nem akarok még gondolni se úgy erre, mintha randira készülődnék, mégis azon kapom magam, hogy azon igyekszek, hogy jól nézzek ki. Ha lenne egy kis eszem, olyan göncöket aggatnék magamra, melyekben még véletlenül se lehetek vonzó és épp ez az, ami miatt végül egy laza, cseppet sem szexi öltözék mellett teszem le a voksom. Semmi dekoltázs mutogatás. Semmi magassarkú. Semmi miniszoknya vagy hasonló, csak egy kissé megtépett farmer és egy kötött pulcsi, ami ma kifejezetten jó döntés, tekintve, hogy reggel óta kerül-fordul esik az eső.
Öt óra előtt negyed órával már teljesen rajtra készen ücsörgök a lépcsőn, szemezek az előttem álló bejárati ajtóval és a pulcsim ujját gyűrögetem. Tetszik Drake. A fenébe is! Nagyon tetszik, hiába is akarnám letagadni és úgy tűnik, hogy pont ilyen az én formám, hogy épp egy olyan pasi válik szimpatikussá, akinek nem lenne szabad. Nyílt, őszinte, udvarias és elképesztően jó apa lehet azok alapján, amit mondott. Imádja a kisfiát és tiszteli a párját még akkor is, ha az őrületbe kergeti. Nem beszélve arról, hogy borzasztóan jóképű, ami még inkább megnehezíti a dolgom. De akkor is laza leszek, közömbös és távolságtartó! Nem tehetek mást. Ez a helyes hozzáállás, ha nem akarok magamnak kényelmetlen helyzeteket okozni.
A telefonomra pillantok, melyen épp ekkor vált a számláló 16 óra 52 percre. Vajon, melyik kávézóba megyünk majd? Hiszen, ezt nem beszéltük meg. Miről fogunk beszélgetni? Ha már miatt nem is, azért jó lesz látni, hogy megtudakoljam, mi lett az előző napi beszélgetés eredménye. Talán haza ment és megpróbált Amelievel tárgyalni. Persze, az is lehet, hogy hagyta az egészet a fenébe, de bármi is történt, ma biztosan meg fogom tudni.
Felállok a lépcsőről és a tükörhöz sétálok, hogy még egy utolsó pillantással megbizonyosodjak róla: egyáltalán nincs semmi kihívó az öltözékemben. Semmi nem sugallja azt, hogy "gyere, szerezz meg" vagy, hogy "cseréld le rám a menyasszonyodat", majd elégedetten bólintok egyet. Nem akarok az a nő lenni, aki miatt vége lett egy kapcsolatnak, mert a karma egy tetű dolog és hajlamos visszaadni az ilyesmit. Vagy, csak én félek ilyen marhaságoktól?
A csengő hangja rángat végül vissza a valóságba, mire a szívem is gyorsabban kezd verni. Csak essek túl ezen az egészen anélkül, hogy hülyét csinálnék magamból! Hiszen képes vagyok rá! Meg tudom csinálni!

When I See U Again...

-Szia!- köszönök egy laza mosollyal az arcomon, miközben feltápászkodok a lépcsőről és a táskámat a vállamra kapom. Ez a "jó újra látni" épp elég ahhoz, hogy teljesen elfelejtsem, miféle elhatározást is hoztam az imént. Megmelengeti magányos kis szívemet a mondata, de tartanom kell magam. Akármilyen édes, aranyos és kedves, akkor sem élhetem magam bele ebbe az egészbe.
-Persze. Ötre volt megbeszélve, nem?- kérdezek vissza meglepettségét látva, de persze ebből is látszik, hogy nem ismer még elég jól. Ha ismerne, akkor tudná, hogy szeretek pontos lenni és, ha kések valahonnan, mert mondjuk beállt a forgalom vagy ilyesmi, embert tudnék ölni. Szerintem senkinek sincs joga lopni a másik drága idejét, ennél fogva, ha valaki késik, azt sem jó szemmel nézem. Ezt már az ügyfeleim is tudják nagyon jól. Persze előfordul, hogy összeesküszik ellenünk az univerzum.
Mint például, ahogy most összeesküdött ellenem, amikor az utamba sodorta ezt a pasit, akinek gyereke van, házasodni készül és még a kocsi ajtót is kinyitja előttem. Bár, erre az okosok azt mondják, hogy ilyen esetben vagy a kocsi új, vagy a nő.
-Kocsival is szoktam járni, de általában eljutok mindenhova tömegközlekedéssel. A forgalom elég pocsék, így azzal sokszor jobban jár az ember.- válaszolok készségesen, miközben szemügyre veszem a gyönyörű autót. Hát persze. Ennek a pasinak még a kocsija is észbontó. Megfordul a fejemben a kérdés, hogy vajon van-e bármi, ami nem tökéletes Drake-ben, de azt hiszem, ezt még elnapolom. Idővel úgyis kiderül.
Útközben az utat figyelem és próbálok rájönni, hova is megyünk. Elég jól ismerem a város ezen részét, így érdeklődve várom, milyen helyet választott Drake. Bár, ahogy ismerem, az is tökéletes lesz.
-Nem csalódtam benned.- vigyorodok el, ahogy kiszállok a kocsiból és próbálok eltekinteni attól, hogy egy szál szakadt farmerban és egy kötött pulcsiban vagyok. Most komolyan. Nem lehetett volna valami Star Buck"s-ba vagy akár egy mekibe menni?
-Kissé alul öltözött vagyok ehhez, de már mindegy.- simítok hátra egy kósza tincset, hogy ezzel a pótcselekvéssel is megpróbáljam rejteni lányos zavaromat, de valójában rohadt cikinek érzem az egészet. Szólhatott volna, hogy valami szipi-szuper helyre akar vinni. Tényleg nem erre számítottam, hiszen ez most elvileg nem egy randi, csak egy.... megbeszélés vagy fene tudja minek nevezzem. Tényleg elég lett volna egy meki.
-Naná, hogy tetszik. Gyönyörű.- pislogok körbe, mert bár voltam már egyszer itt, de akkor még nem volt kész a kis tavacska, meg úgy általában az egész kert átépítés alatt volt. Be kell valljam, akármelyik kertépítő csinálta, remek munkát végzett. Jobbat el se tudnék képzelni ehhez a helyhez.
-Köszönöm.- motyogom, ahogy kihúzza nekem a széket és helyet is foglalok, még mielőtt elsüllyedek szégyenemben. Kellett nekem visszafogottan öltözni. Most éghet a pofám.
-Hogy találtad meg ezt a helyet?- kérdezem kíváncsian, miközben próbálok bármi mást nézegetni, csak Drake-re ne kelljen pillantanom. Szegényt, most őt is jól leégetem a szerkómmal, pedig csak annyi volt a tervem, hogy cseppet sem akarok kihívó lenni. Inkább öltöztem volna útszéli szajhának, még az is jobb lenne.

When I See U Again...

Egyre inkább azon gondolkodom, miféle rejtett hibái lehetnek Drakenek. Képtelenség, hogy ennyire príma pasi lenne, már pedig eddig csak ilyen jellemvonásairól tudok. Udvarias, kedves, jó beszélgető partner, őszinte, nyitott, remek apuka és ezek szerint még a rendet is szereti. Szóval, vagy tényleg találtam egy számomra tökéletes pasit, vagy még nem derült fény a hibáira. Lehet, hogy amúgy idegbeteg... vagy titkon sorozatgyilkos... bármi lehet.
-Én a tömegközlekedést jobban szívlelem, mert nem kell annyit idegeskedni a forgalom miatt, de vezetni is nagyon szeretek. - sőt, ha véletlenül akad időm arra, hogy nyaralni menjek vagy ilyesmi, a repülőút után szívesen bérelek kocsit és azzal közlekedek. Egyedül ezt a New york-i forgatagot nem tudom kezelni, pedig itt születtem.
A helyszín választás szintén, csak azt erősíti meg bennem, hogy Drake remek pasi. Nem tudom, hogy nem tudta ezt megbecsülni a kedves párja, mert sok nő össze tenné a kezét, ha ilyen férfit tudhatna maga mellett. És még a széket is kihúzza nekem! Őrület.
Nem véletlenül kezdek el sopánkodni az öltözékem miatt. Ha tudtam volna, hogy ilyen menő helyre jövünk, tényleg jobban kicsípem magam. Mondjuk, ezt alapból megtehettem volna, csak épp még véletlenül se akarom, hogy azt gondolja, fel akarom szedni vagy ilyesmi. Pedig egyre jobban tetszik. De komolyan...
-Persze, a magassarkú kín szenvedés, de balerina cipőt is lehet húzni egy csini ruhával és rögtön nem lennék ilyen slampos.- sóhajtok egyet szégyenlősen, de azért picit megnyugtatnak a szavai. Talán, őt tényleg nem érdekli, hogy csili-vili legyek. Arra ott van a menyasszonya...
-Igazad van! Most az a lényeg, hogy veled beszélgessünk egy jót, úgyhogy nem érdekel ki, hogy van öltözve!- villantok egy hálás mosolyt, ha már ennyire azon van, hogy ne érezzem magam kényelmetlenül és ilyen édesen nyugtatgat. Tényleg Rá kell koncentrálnom, nem arra, hogy milyen ruhában vagyok. Megérdemli, hogy teljes mértékig vele foglalkozzak, és ez így is lesz!
-Igen. Azt hiszem, én egy karamellás latte macchiatot fogok kérni pillecukrocskákkal!- csapom le az itallapot az asztalra egy kissé gyermeteg vigyorral az arcomon. Ha édességről van szó, képtelen vagyok ellenállni.
-Nagyon jó választás volt, ez kétségtelen!- bólintok egyet, miközben újfent végig járatom a szemem a kávézón, majd elmélázok a következő kérdésein. Legyek őszinte és mondjam meg, hogy alig járok valahova, mert munkamániás vagyok? Igazság szerint én is őszinte ember vagyok és, mivel tudom már róla, hogy ő is jobban szereti, ha valaki nyíltan elmondja mi is van, inkább az igazat mondom. Miért akarnám megtéveszteni?
-Elég ritkán van rá időm. Általában a munka tölti ki a napjaim nagy részét, aztán már örülök, ha leülhetek a tv elé vagy ilyesmi de, ha megyek is valahova, akkor az valami koktélbár szokott lenni, a társaságom pedig a legjobb barátnőm, Lyn. Kiöntjük egymásnak a szívünket, aztán minden rendbe jön.- mesélek vigyorogva röviden arról, hogy is szoktak telni a napjaim és az a kb. havi egy csajos este, amit be szoktunk iktatni. Igazság szerint, az energiám szintje annyit még épp el tud viselni de, ha hetente kellene "buliznom", tuti, hogy kidőlnék.
-Na és te? Gondolom a gyerkőc meg a munka mellett nem sok időd van ilyesmire? Vagy sikerül azért néha megoldani?- érdeklődök ln is mosolyogva és újfent emlékeztetem magam rá, hogy egy családos apukával kávézgatok éppen. Biztos, hogy jó ötlet volt ez az egész? Nem akarom, hogy esetleg én is közbe játszak abban, hogy külön mennek. Azt nem bírnám elviselni, bár az alapján, amit Drake mesélt, alapból nem habos torta az életük.
-Sikerült beszélned Amelievel? Jutottatok valamire?- érdeklődök finoman, ahogy eszembe jut a családja. A kisfia és a menyasszonya, akivel elvileg hamarosan egybe kelnek.

When I See U Again...

Igazából nem tudom hibáztatni, amiért kényelmesebbnek érzi, ha a saját autójával közlekedik inkább a városban, mert meg tudom érteni, miért választja inkább ezt a lehetőséget, még akkor is, ha lassabb néha.
-Meg tudlak téged is érteni, hiszen a tömegközlekedés néha nagyon gáz. Főleg, mikor meglehetősen furcsa emberekkel utazik együtt az ember. A kocsiban el lehet dönteni ki üljön mellettünk, de a metrón már nem annyira. Nem beszélve a zsebtolvajokról, mondjuk hál' Istennek, engem még nem raboltak ki soha. Le is kopogom gyorsan...- koppintol is hármat az asztalra vigyorogva, hogy később se történjen ilyesmi, de kicsi az esélye, mert mindig gondosan ügyelek a holmijaimra. A táskámat is előre húzom, hogy lássam és hasonlók, nem úgy, mint sokan mások.
A következő mondatán picit megakad a gondolatmenetem, hiszen meglehetősen úgy hangzik, mintha rendszert akarna csinálni az ilyen randikból, amivel nem is lenne semmi baj, ha nem olyan lenne a helyzet, amilyen. De ettől függetlenül állom a pillantását, amiből sok mindent sikerül kiolvasnom. Többek között azt is, hogy komolyan érdeklődik irántam és basszus... hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem akarom. De akkor is a "páciensem". Nem az a dolgom, hogy fölszedjem azokat, akik hozzám járnak, bár ő nem is jött volna, ha nem lett volna ennek előzménye.
-Legközelebb azért jobban kicsípem magam, de bevallom, most direkt nem akartam, hogy azt gondold, tetszeni akarok. Abban sem vagyok biztos, hogy helyes dolog lenne többször is találkozni.- bukik ki belőlem az őszinte reakció, az első dolog, ami eszembe jut, de már akkor meg is bánom, mikor kimondom, mert így most el kell majd mondanom azt is, hogy tetszik nekem, csak épp a munkám és a családja miatt rohadtul nem érzem ezt helyesnek. Neki ott van Amelie és a kisfia, a családja.
A gondolataimat viszont teljesen eltereli, ahogy a kávém alapján megpróbál elemezni. Be kell valljam, ez nagyon tetszik, hiszen én magam is ilyesmivel foglalkozok, ráadásul nem is hülyeség, amit mond. Kifejezetten tetszik, hogy ilyen megfigyelő típus.
-Na és akkor rólad mit árul el a sima presszó kávé?- dőlök picit előrébb mosolyogva és persze szánt szándékkal megvártam, míg leadja a eendelést, csak utána reagálok erre a kávés dologra. De tény, szeretem halmozni az élvezeteket, mert mindig is úgy gondoltam, hogy, ha bűnös dolog lenne csokit vagy édességet enni, akkor Isten nem engedte volna, hogy feltaláljuk. Már, ha van Isten, mert ugye nem feltétlenül vagyok egy szentfazék, de na. Tételezzük fel, hogy van.
-De valóban. Édesség terén szeretem élvezni az életet. Ha már szórakozni nem sűrűn járok, legalább ezzel hagy kényeztessem magam.- mosolyodok el egy szégyellős vállvonással karöltve, miközben lepillantok az asztalra és a tök unalmas fehér abroszt kezdem nézegetni. De érdekes, mi? Fehér abrosz, hmm...
-Valóban elég furcsa egybeesés, ebbe nem tudok belekötni, azt viszont nem lehet tudni, miért hozott minket össze a sors. Lehet azért, hogy segítsek nektek, nem?- világítom meg akarattal a másik lehetőséget, hiszen még mindig nem szeretnék az a személy lenni, aki miatt elhagyja Drake a menyasszonyát, még akkor sem, ha megtörtént, ami megtörtént. De bár emlékeznék arra az éjszakára, ha már megtörtént. Biztosan csodás volt, hiszen Drake... ahj, te jó ég.
-Szakítottatok?- kérdezek vissza meglepetten és magam sem tudom, hogy most örömöt érzek-e inkább, vagy szégyent. Hiszen én indítottam el ezt a lavinát. Csakis nekem köszönhető, hogy Drake végül így döntött és nem is rejtem véka alá, hogy így lezek. Nagyot sóhajtva temetem arcom két kezem közé és támaszkodok meg könyökeimmel az asztalon. Anyám most rohadtul nem lenne büszke rám, az tuti.
-Drake, én... nem is emlékszek arra az éjszakára. Tényleg megcsaltad velem Ameliet? Miattam van most ez az egész? Mert, ha igen, akkor dobhatom is ki a kukába az összes papíromat...- nyögöm szenvedős ábrázattal és kishíján még el is sírom magam. Na jó, nem, mert valójában kicsit örülök is. Pontosabban, a bennen élő kis ördög örül magának, de nagyon, mert egy részem úgy gondolja, hogy igenis, megérdemelném ezt a pasit és azt, hogy kiderítsem, boldog lehetek-e vele már, ha van rá lehetőségem és ezek szerint van.
-És mi lesz a kisfiaddal? Mi van, ha többé nem láthatod? Tényleg biztos vagy benne, hogy ez volt a legjobb döntés?- nyögöm kétségbeesetten, miközben egyre többet fészkelődök a székemen. Sikerült azzá a nővé válnom, aki soha nem akartam lenni: a gaz csábító, aki tönkre tesz egy családot és, még az sem vigasztal, hogy Drake konkrétan szenvedett ebben a kapcsolatban.

When I See U Again...

Miután megbeszéljük mi is az előnye és a hátránya annak, ha az ember nem autóval közlekedik a városban, egy apró mosollyal nyugtázom, hogy még ő sem járt pórul és remélem, hogy így is marad. Sosem szerettem még hallani se olyasmiről, hogy valakit meglopnak nem még, ha egy kedves ismerősömmel történik az. Kedves ismerős? Ez lenne Drake? Nem. Határozottan nem az, hiszen akármennyire is szeretném elnyomni magamban az érzést, hogy kedvelem, nem tudom. Képtelen vagyok nem úgy nézni az arcára, az ajkaira, hogy ne akarnám elképzelni, milyen érzés lehetett megízlelni őket. A rohadt életbe, hogy nem emlékszem arra az éjszakára!
Mindezek után teszek egy próbálkozást arra, hogy elmagyarázzam neki mi is a gond ezzel az egésszel és boldogan veszem tudomásul, hogy nem egy idióta pasassal ücsörgök szemben. Drake nagyon jól átlátja a dolgokat és, ha nem autókkal foglalkozna, simán ajánlanám neki, hogy kezdjen pszichológusi pályát, mert remek érzéke van hozzá. Ezt ma már nem először biztonyítja.
Ennél fogva azt is tudja biztosan, hogy nem olyan egyszerű erről az egészről beszélnem, mint ahogy azt elképzelte. Az lenne a bajom, hogy mit gondolnak mások? Igazából részben igen, hiszen sokat számít az én pályámnál az, hogy milyen véleménnyel vannak rólam az emberek. Ha azt kezdik pletykálni rólam, hogy lenyúltam az egyik ügyfelemet, senki se meri majd elhozni hozzám a párját, mert attól félnek majd, hogy én minden krapekkal kikezdek, aki csak leül a fotelomba. Pedig, ez nem igaz. Ültek már le velem szembe meglehetősen szexi és jóképű pasasok, de azoknál még, csak hasonlót sem éreztem, mint most. Mintha minden zsigerem azt visítozná, hogy "igen, ő lesz az"! Mintha, már ezer éve ismerném és tudnék róla mindent, holott ez nem így van. Igazából, még csak most kezdem megismerni és az a legnagyobb baj, hogy ahelyett, hogy kiábrándulnék belőle, csak még jobban tetszik.
Aztán ott van az általa említett csalódás. Nem volt könnyű kihevernem az előző kapcsolatomat -pedig, már nem most volt-, mert túlságosan beleéltem magam ideje korán. Nem akarom még egyszer ugyanezt a hibát elkövetni, hogy aztán azon kapjam magam, hogy zokogva ücsörgök a zuhanyzóban és azon gondolkozok, hol rontottam el. Szóval igen. Félek. Rettenetesen félek, mert nem akarom viszontlátni azt a fájdalmas, régi ismerőst, a Csalódást.
-Ez mind így együtt. Az én szakmámban fontos, hogy az ember élete rendezett legyen és semmi ilyesmi ne történjen. Már az is épp elég ciki, ha egy párterapeuta egyedülálló nem még, ha kiderül, hogy egy olyan pasival találkozgat, aki előtte volt már nála, gyereke van és menyasszonya is volt. Tökéletes életet kell kifelé mutatnom, máskülönben, hogyan adhatnék másoknak tanácsot?- foglalom össze röviden a lényeget, ám utolsó szavaimnál az arcom inkább tükröz tanácstalanságot és értetlenséget, mint határozottságot. Még én magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes döntés. Eldobni valamit, ami talán épp az, amit jó ideje keresel, vagy épp tojni magasról az egész világra és élvezni, hogy talán megtaláltad? Hiszen, még az sem biztos, hogy jól működnénk együtt, mert fény derülhet még olyan jellemvonásokra, amelyeket nem bírunk elviselni a másikban, de mi van, ha tökéletes lenne?
Csendben bámulok Drakere, ahogy közli a szándékait és alaposan elmélázok a válaszon, de végül képtelen vagyok nem rábólintani arra, amit kér. "Találkozz még velem." Már ettől az egyébként teljesen jelentéktelen mondattól is libabőrös lettem.
-Rendben.- sóhajtok végül egyet és elmosolyodok. Mégis mit mondhatnék? Meg akarom ismerni, tudni minden apróságról, amit szeret vagy épp utál. Válaszokat keresni és találni a kérdéseimre. Muszáj!
-Ó, igen. Elnézést. Hosszú kávé, ami azt hiszem, valami olyasmit árul el rólad, hogy szereted elnyújtani, hosszan élvezni a kellemes dolgokat és nem is sajnálsz erre időt szánni. Nem felhörpinted a presszó kávét, hanem élvezed a hosszú kávé minden cseppjét.- elemezgetem kicsit, de persze nem biztos, hogy egy szó is igaz egyből. Az viszont, csak később esik le, mennyire kétértelműen beszéltem. Egy kicsit piszkosabb gondolatokkal megspékelt elme már réges rég nem a kávénál jár, hanem valami teljesen más, sokkal kellemesebb élvezetnél. Kissé talán el is pirulok, így inkább lepillantok újfent az asztalra. Zavaromon mondjuk nem segít Drake cseppet sem. Sőt. Inkább még fokozza azzal, hogy olyasmit mond, amitől csak még inkább másfelé kalandozik a fantáziám. Akaratlanul is arra gondolok, hogy vajon volt-e már részem ilyesmiben? Hiszen nem tudni, mi történt azon az éjszakán. Lehet, hogy életem legcsodásabb éjjele volt én marha meg nem emlékszem rá.
-Rendben, majd egyszer szavadon foglak és készíttetek egyet.- mosolyodok el végül, mintha semmi perverz gondolat nem surrant volna át az agyamon, de a hülye is tudja, hogy igen. Ki ne gondolna huncutságokra ilyen beszélgetés kapcsán?
Azt hiszem, csak ez is fokozza végül a szégyenérzetet, amikor szóba kerül, hogy milyen sokat segítettem én abban, hogy szakítsanak, amitől borzalmasan érzem magam. Nem így akartam én segíteni, hiszen nem ez a dolgom. Bár, éppenséggel az is segítség, ha valakik nekem köszönhetően rájönnek arra, hogy csak pazarolják egymás idejét, de ez most akkor is szörnyű érzés, mert olyan, mintha azért tettem volna ezt, hogy megkaparintsam magamnak Drake-et.
De most, mikor finoman megfogja a két kezem és próbál nyugtatni, esküszöm, hogy nem is bánom. Finom elektromosság cikázik végig rajtam érintése nyomán és akaratlanul is hagyom, hogy tenyerem belesimuljon a tenyerébe. Már ez felér egy érzelmi hullámvasúttal, szóval elképzelni nem tudom, hogy éltem túl azt az éjszakát szívroham nélkül. Az viszont eltereli a figyelmem a finom érintésekről, hogy ő sem emlékszik. Mi a fene?
-Történt egyáltalán bármi is köztünk a táncon kívül?- köszörülöm meg a torkom és fészkelődök kicsit, ahogy szóba hozza azt a csodálatos és forró táncot, aminek még az emlékébe is beleborzongok. Ahogy egymáshoz simultunk, ahogy megérintett és, ahogy finom, érzéki csókokat lehelt a nyakamra. Még jó, hogy már most nem fogja a kezem, mert akkor érezné, hogy még az említésére is izzadni kezd a kezem. Egyre kényelmetlenebb ez a beszélgetés. Jobb is, hogy a fiára terelem a témát. Az a biztos.
-Azért az, hogy egy lakásért cserébe szívesen lemond a fiáról, elég sok mindent elárul.- sóhajtok szomorkásan, mert ezek után végképp el tudom hinni, hogy egyedül Drake törődött Mattel. És, csak most hatol el a tudatomig, hogy amennyiben tovább randizgatok Vele és netán még jól is alakul minden, előbb-utóbb afféle mostohaanya szerepet kell öltenem magamra. Megrökönyödve próbálom elképzelni, ahogy Drake fiával igyekszem jól kijönni, miközben én úgyis örökké a mostoha anyuci lennék, de aztán eszembe jut, hogy nem lenne nehéz jobban csinálni, mint Amelie. Hiszen ő egyáltalán nem vállalta az anya szerepet. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
-Talán, tényleg nem tettem rosszat azzal, hogy rávilágítottam dolgokra. Sokkal nagyobb hiba lett volna hagyni, hogy összekösd az életed valakivel, aki se a gyereked anyja nem tud lenni, se a társad.- vonok vállat kicsit szomorkásan, hiszen ezen az "ide a kecót és viheted a gyereket" dolgon elgondolkozva, máris kicsit megnyugszik a lelkem. Borzalmas egy nő lehet ez az Amelie.
Ennek örömére pedig a kávénk is megérkezik, amit egy kedves mosollyal és egy köszönömmel hálálok meg a felszolgálónak, majd tovább fürkészem Drake arcát. Nem tudom, mennyire viselhette meg ez az egész, bár az is lehet, hogy inkább megkönnyebbült.
-És, hogy érzed magad ezek után? Nem bántad meg, hogy így döntöttél?- érdeklődök finoman, mert kíváncsi vagyok rá, milyen érzések kavarognak benne. Azt már felfogtam, hogy érdeklem és látni akar még, de attól még nem könnyű véget vetni a régi, megszokott életmódunknak.

When I See U Again...

Drake-et hallgatva szép lassan kezdek arra a döntésre jutni, hogy valójában igaza van. Egyikőnk sem akarná világgá kürtölni, hogy randizgatunk, tehát igen kicsi lenne az esélye, hogy bárki, aki együtt látna minket, azonnal tudná, hogy ő éppenséggel az ügyfelem... volt. Nincs a homlokunkra írva és igenis, én is megérdemlem, hogy esetleg megtaláljam a szerelmet. Hiszen, most még nem tudhatjuk, mi is alakulhatna ki köztünk, ha még jó párszor találkozgatunk, de az esélyt mindenképp érdemes megadni, nem? Aztán vagy nagy pofára esés lesz, vagy valami nagyon jó dolog. Olyasmi, amit mindketten megérdemlünk.
-Oké. Be kell valljam, hogy igazad van.- mosolyodok el és ennek tudatában könnyű szerrel válaszolok a kérdésére, miszerint óhajtok-e találkozni még vele. Miért ne tenném? Felnőtt nő vagyok. Azzal találkozok, akivel akarok és ideje, hogy kicsit magamra is gondoljak, ne csak az ügyfeleimre. Nekem is jogom van élvezni az életet.
A következő mondata hallatán kissé elpirulok és akaratlanul is megnyalom az alsó ajkamat. Ha eszembe jut az a reggel, ahogy Drake ott feküdt mellettem egy szál boxerben és ... te jó ég, annyira szexi volt... szóval, még most is elpirulok az emlék miatt. Egyedül azt bánom, hogy nem emlékszünk semmire, de azt nem, hogy így alakult. Másképp, talán sosem ismertem volna meg és sosem lett volna alkalmam olyasmit hallani tőle, mint amit most mond. Fontos vagyok neki, de megfordul a fejemben, hogy ez talán, csupán annak köszönhető, hogy úgymond "én mentettem meg a sárkánytól".
-Ebben nem lehetsz olyan biztos. Talán, csak hálás vagy, amiért segítettem felnyitni a szemed, vagy épp, azért érzel így, mert én vagyok az a nő, aki itt van. Mármint, elhiszem, hogy kedvelsz, de akkor is most estél át egy komoly szakításon. Vajon, tényleg nem csak azért érzel így, mert felejteni akarsz?- sandítok fel rá kissé kételkedően, hiszen párterapeutaként nagyon jól tudom, hogy egy régi szerelmet, csak egy új tud teljesen kiirtani, ugyanakkor az, aki elfeledteti  velünk az előző párunkat, nem feltétlenül mindig az, aki mellett ki is kötünk. Talán, én csak addig leszek érdekes, amíg túl nem jut ezen a válsághelyzeten, aztán meg rájön, hogy egy csomó csodás nő veszi valójában körül, akiket eddig észre sem vett. Akár a munkahelyén, akár a szomszédságában..
Ennek ellenére mosolyogva hallgatom, ahogy rádöbben, mennyi mindentől sikerült megszabadulnia és talán épp ez az, ami miatt talán nincs is szüksége most még semmiféle kapcsolatra. Hiszen, évek óta most először élvezheti majd az egyedüllét előnyeit, ha pedig belekóstol ebbe, talán nem is akarja majd újra, hogy kompromisszumokat kelljen kötnie valakivel. Akár velem, akár mással. Annyira boldognak tűnik most, hogy hangot is adott a felismerésének, hogy félek, tényleg épp elég lesz most neki ezt a helyzetet kiélveznie.
-Ha ezt érzed, akkor valószínűleg tényleg jól döntöttél. Hiszen, ha rossz döntés lett volna, akkor pocsékul éreznéd magad. Élvezd hát most azt, amit már évek óta nem: a szabadságot. Most ez a legfontosabb. Szánj időt magadra, ismerd meg azt a Drake-et, aki az évek során lettél és, aki majd ezek után lenni szeretnél.- mosolyodom el lágyan, miközben kényelmesen hátradőlök a székemen és onnan szemlélem az előttem ücsörgő férfit. Tényleg nagyon kétlem, hogy arra lenne most épp szüksége, hogy újra kapcsolatban legyen valakivel, hiszen azt se fogja tudni, hogy milyen egyedül lenni. Mindkettőt meg kell tapasztalnia az embernek, hogy végül biztos lehessen abban, jó döntést fog hozni. Az is lehet, hogy olyan jól sikerül beleszoknia az egyedül töltött hétköznapokba, az apaságba, hogy végül úgy látja majd, nincs is szüksége senkire.
A gyerekkoros kérdését hallva elnevetem magam, majd pár hosszú pillanat erejéig, csak lesek rá és próbálok rájönni, mihez is kezdjünk. Randevúzgassunk, mikor még az sem biztos, hogy Drake egyáltalán ez az, amit valóban akar? Lehet, hogy végül tényleg csak egy eszköz leszek a felejtéshez, aztán azon kapom magam, hogy ott vagyok tök egyedül, összetört szívvel és azon töprengek, hol rontottam el.
-Na jó. Egyezzünk meg valamiben Drake.- dőlök ismét előre a székemen, jelezvén, hogy ez most komoly dolog lesz. Akár mondhatjuk úgy is, hogy egy szerződés bizonyos pontja vagy épp, a játék egyik szabálya.
-Mivel, te most vagy túl egy szakításon és talán, még azt sem tudod, hogy pontosan mit szeretnél, azt hiszem az lenne a legjobb, ha olykor-olykor találkoznánk. Egy kávé, egy séta a parkban, egy mozi vagy akármi. Közben viszont szeretném, ha szép lassan letisztáznád magadban a dolgaid. Szóval, ne ugorjunk fejest semmibe, amíg nem tudhatjuk, mit is akarunk, rendben?- igyekszek jól megfogalmazni, mit is szeretnék, hiszen azt se akarom, hogy azt gondolja, le akarom rázni. Eszem ágában sincs. Hónapok óta ő az első pasi, akivel el tudnék képzelni egy kapcsolatot, legalábbis azok alapján, amit eddig tudok róla, nagy eséllyel befutó lehetne. Viszont szeretném, ha előbb ő is túl jutna a jelenlegi helyzeten, letisztázná a dolgait, elintéznék Aimeevel, amit el kell és, csak aztán, ha úgy éreznénk, hogy valóban akarjuk a másikat, akkor mélyítenénk csak el ezt az egészet. Addig a találkozóink, csak találkozók maradnak. Semmi randi, semmi smárolás vagy szex... az talán, csak összezavarná az egészet.
-Ez az egész máris sokkal bonyolultabb, mint egy sima "találkozok valakivel és randizni hívom".- mosolyodok el végül, hiszen egyrészt én ösztönöztem a szakításra, én zavartam fel amúgy is az álló vizet és én vagyok az, aki próbált a segítségére lenni, mint szakember. Túl sok mindent kell helyre tenni mindkettőnk fejében.
-Ettől függetlenül persze mesélhetnél a gyerekkorodról, mert meglehetősen kíváncsi vagyok. Hol nőttél fel?- kérdezte kíváncsian, mert ugye erről nem sok minden derült még ki eddig. Azt mondjuk kétlem, hogy egy texasi farmon nevelkedett volna, de ki tudja?

When I See U Again...

Hétvégi bowlingozás. Igazából nem is tűnik rossz ötletnek, hiszen az nem egy kifejezetten romantikus randi, inkább kikapcsolódásra és alaposabb ismerkedésre alkalmas hely. Nincs gyertyafény, se cicomás ruha, se táncolás vagy simulás, hanem inkább egy kis sport, ahol jókat lehet nevetni és akár esni is, ha valaki kezdő. Amit viszont Drake nem tud, hogy elég sokat jártam az egyetem alatt a csajokkal bowlingozni, tehát nem vagyok épp kezdő. Igaz, már nem mostanság volt a legutóbbi alkalom, amikor játszottam.
-Nem rossz ötlet. A bowlingot szeretem.- reagálok mosolyogva, de konkrét választ még nem akarok mondani, mert nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet lenne már hétvégén találkozni. Neki is rendbe kell tennie az életét, nekem pedig nem ártana kicsit átszervezni a dolgaimat, ha tényleg szeretnék randizgatni és esetleg komoly kapcsolatba kezdeni.
-Nem, hétvégén nincsenek. Annyira még én se vagyok munkamániás.- mosolyodok el, majd a "tegyél próbára" felhívása hallatán felpillantok rá és egy rövidke ideig az arcát elemezgetem. Lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy úgy van, mint én, hogy most azt érzi, hogy egész jó köztünk az összhang és talán lehetne ebből valami jó.
-Rendben, majd próbára teszlek .- kacsintok rá vigyorogva, miközben próbálok rájönni, hogy vajon mi lehet ez az egész. Együtt töltöttünk egy éjszakát, ahol bár nem történt semmi, mégis csodálatos volt. Jól éreztük magunkat, táncoltunk és sikerült még arra is ráébresztenem, hogy nem boldog. Felkutatott és még inkább rávezettem, hogy talán nem jó kapcsolatban van, de nem az volt ezzel a célom, hogy rögtön nálam kössön ki. Vagy, tényleg ennyire vonzódna hozzám?
Bár be kell valljam, ahogy komoly arccal hallgatom, miként is viselné az esetlegesen dilis családomat, lágy mosoly kúszik az arcomra. Igen, egy kapcsolatban ez így működik. Bevallom, egy pillanatra el is képzelem, ahogy a családomnál ebédelünk és az az érzésem támad, hogy tutira kedvelnék a szüleim. Hiszen igen megnyerő a külseje és a stílusa is. Ki ne imádná?
Némán, kissé elpirulva hallgatom végül, ahogy teljesen megnyílik és őszintén elmondja, mit is szeretne és el is hiszem minden egyes szavát. Kezdek rájönni, hogy én mást se csinálok elejétől fogva, csak kifogásokat keresek, amit még én sem értek. Leginkább az lehet ennek az oka, hogy nem elég, hogy nem mostanság volt már kapcsolatom, de ráadásul elég durva pofára esés is volt. Talán, emiatt van az, hogy most rettegek ettől az új és ismeretlen helyzettől. Emiatt is mondom végül, hogy haladjunk csak szép lassú tempóban, mert nem akarom hagyni, hogy rögtön elcsavarja a fejem -holott képes lenne rá, ebben biztos vagyok. Már most teljesen elbűvölt, pedig nem is találkoztunk sokszor. De tény: el tudnám magam képzelni mellette és bár, a gyerekét még nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy azzal a feladattal is megbirkóznék.
-Nem. A bowling végül is jó ötlet, szóval mehet most hétvégén is.- szólok gyorsan, hogy meggondoltam magam, mert a bowlingnál kis esélyt látok arra, hogy az ágyban kötnénk ki. Hiszen, már bebizonyosodott, hogy könnyen történhet köztünk ilyesmi, elég egy picit felszabadultabbnak lennünk, mint általában.
-És nyugodtan hívhatsz, sőt. Örülnék neki.- mosolyodok el és elgondolkodok rajta, vajon van-e értelme megpróbálnom ezt is irányítani, mint minden mást. Mi lenne, ha szimplán csak sodródnék az árral és hagynám, hogy minden történjen úgy, ahogy akar? Lehet, hogy épp ezzel a túlgondolással rontanám el az egészet?
-Nekem is hasonló a helyzet, csak épp van egy húgom, ki néha tör egy kis borsot az orruk alá, de nem is baj. Másképp unatkoznánk, szóval... - mesélek én is kicsit mosolyogva, majd folytatom.-Gondolom imádják a kisfiadat is. Sokat szokott lenni a nagyszüleivel?- mosolygok kedvesen, ahogy eszembe jut, hogy Drake bizony egy apuka, aki imádja a fiát. Nagyon tisztelem, amiért mindenképp magánál akarta tartani, hiszen általában a nők szoktak ragaszkodni a gyermekükhöz. Náluk viszont az anyuka az, aki egy undorító némber... nem is értem, hogy képes erre.
-Mit szólnak a váláshoz? Vagy nem mondtad még nekik?- kérdezek rá végül arra, amire kíváncsi vagyok, hiszen miért is kerülgetném a forró kását?

When I See U Again...

Sok minden kiderülhet a hétvégi bowlingozás során. Többek közt az is, hogy mennyire vagyunk együtt jó csapat valamint, hogy Drake milyen csapatjátékos. Egy ilyen egyszerű játék során is kiderülhet, hogy vajon, hogy jönnénk ki egymással és azt hiszem, ezt jó lehet már most az elején kideríteni. Tekintve, hogy Drake-nek van egy kisfia, nem csak az számít majd itt, hogy szexuálisan vonzódunk-e egymáshoz -ami azt hiszem, már kiderült, hanem, hogy tényleg tudunk-e úgy együtt működni, hogy akár a kisfiát is nevelhessük együtt. Hiszen, ő már elmondta, hogy neki ilyesmi tervei vannak. Nem csak egy nőt keres magának, akivel elszórakozhat, hanem olyasvalakit, akivel megoszhatja a terheit, a gondokat, a boldog pillanatokat és úgy általában, akivel lehet együtt létezni. A gyerek gondolata egyáltalán nem rémít meg. Mindig is szerettem a gyerekeket és mindig is úgy terveztem, hogy lesz családom, az pedig, hogy az a gyerek esetleg nem az én vérem, cseppet sem zavarna. Biztosan imádnivaló kis kölyök, hiszen az apja is iszonyatosan édes.
-Tökéletes a szombat délután.- mosolyodok el, hiszen eszem ágában sem lenne még csak megpróbálkozni se azzal, hogy bekavarjak a már jól megszokott ütemtervükbe. Most amúgy is fontos, hogy Matt eleget lehessen az apjával, hiszen fenekestől felfordult a kis legény és a szülei élete. Nem tudom mondjuk, hogy Mattnek mennyire lesz furcsa, hogy az anyját nem nagyon látja, hiszen Drake elmondása szerint eddig se foglalkozott az a nőszemély a lurkóval. Talán, szegény gyerkőcnek fel se tűnik majd, hogy az anyja még annyit sincs ott, mint eddig. Nem tudom.
-Esetleg négy vagy öt óra? Nekem igazából szombaton bármikor jó, szóval alkalmazkodom hozzád.- fűzöm még hozzá és meglepetten veszem észre, hogy már most repesve várom azt a bowlingozást. Nem is tudom, mikor voltam legutóbb hasonló helyen, mert ugye a legtöbb időt a melóval töltöm, de talán épp itt volt az ideje, hogy valaki kirángasson a mókuskerékből. Lyn szokott még ezzel néha megpróbálkozni, kisebb-nagyobb sikerrel.
-Oké.- pirulok el kicsit, mert hiába is pattogtam én itt az előbb, hogy nem lenne jó talán, ha hirtelen túl sokat találkoznánk, most mégis azt érzem, hogy máris alig várom, hogy láthassam. Talán jobb is, hogy végül család témára terelődik a szó, másképp lehet, hogy már mára át tetetném a találkát. Na jó, azt azért mégse, de jobb, hogy terelünk.
-A húgom? Mindenben épp az ellentétem. Habzsolja az életet, még most sem tudja igazán, hogy mit akar csinálni és általában inkább, csak bajt kever. Neki köszönhetjük többek között azt is, hogy megismerkedtünk, mert ő noszogatott, hogy menjek el vele bulizni.- nevetem el magam, ahogy eszembe jut az az este, mert annak ellenére, hogy nem nagyon akartam bele egyezni az egészbe, végül mégis egész jól alakult. Megismertem Drake-et és, bár fogalmam sincs még, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, most még úgy érzem, hogy szerencsém volt.
-Általában, ha felkeres, akkor épp valami bajban van, amiből nekem kell kihúzni, vagy mondjuk el kell tussolnom valami veszekedés közte és a szüleink között. Mindig én vagyok a szent, a jó példa, akit neki követnie kellene de... én sose kérném tőle ezt. Nem akarnám, hogy olyan legyen, mint én. Legyen csak önmaga.- mélyedek el kicsit jobban a mesélésben, de aztán legyintek gyorsan egyet, hiszen nem akarom én Drake-et ilyen baromságokkal fárasztani.
-De végtére is mindegy. Egyszer majd talán megismered, ha váratlanul megjelenik.- mosolyodok el és már most bennem van a félsz, hogy mi lesz akkor. A drága tesókámnak szokása ciki helyzetekbe sodorni, a leggázabb sztorikat elmesélni rólam és persze mindent kimondani, amit gondol.
-Az azért jó, hogy közel vannak hozzád és tudnak segíteni, idővel pedig úgyis rájönnek majd, hogy a legfontosabb, hogy te és a kisfiad boldogok legyetek. Gondolom, nem sokat meséltél nekik arról, mennyire nem foglalkozott Mattel Amelie?- pillantok rá kíváncsian, hiszen sokan nem szeretik elmondani senkinek sem, mennyire mellé nyúltak vagy, úgy általában nem sokan szeretnek úgymond panaszkodni. Pedig, ha a szülei tudnának a dolgokról, talán még ők akarták volna lebeszélni az esküvőről.
-Az exeimre vagy kíváncsi?- csodálkozok el a kérdés hallatán, hiszen naná, hogy volt már pár kapcsolatom, csak épp nem szoktam rajtuk elmélkedni.
-Őszinte leszek. A legutóbbi kapcsolatom azért ment tönkre, mert ellaposodott. Úgy éreztem, hogy már nem érdeklem annyira a páromat, mint előtte, de ahelyett, hogy ezt elmondtam volna neki, inkább a munkámba menekültem, mert mások szerelmi élete még mindig izgalmasabb volt, mint a miénk. Végül ráunt, hogy folyton dolgozok és szakítottunk. Utólag tudtam meg, hogy már jóval a gondok előtt megcsalt, szóval...- pillantok fel rá kissé szégyenkezve, hiszen elég gáz egy párterapeutának bevallania, hogy miközben mások szerelmi életét javítgatja, a sajátját nem tudta helyre hozni. Nem beszélve arról, hogy talán én se jó kezeltem a dolgokat akkoriban.
-Utána továbbra is a munkába temetkeztem és nem is koncentráltam arra, hogy a saját szerelmi életemmel foglalkozzak. Pedig, nem sok jót árul el egy párterapeutáról, ha egyedülálló.- nevetem el magam végül, ahogy felpillantok rá és, már most felkészülök arra, hogy ezek hallatán talán jobbnak látja majd, ha menekül.
-Közben a legjobb barátnőm próbált mindig a lelkemre beszélni, hogy szedjem össze magam és most, hogy megismertelek rádöbbentem, hogy igaza volt Lynnek. Nem csak a pácienseimmel kell foglalkoznom. Egyébként neki is van egy kislánya.- jut eszembe ez a köztük lévő hasonlóság, ami miatt talán, ha egyszer majd találkoznak, egyből szimpatizálni fognak, aminek iszonyatosan örülnék.
-Basszus, most meg be nem áll a szám. Kellett ez neked?- nevetem el magam jókedvűen, mikor rádöbbenek, hogy hirtelen annyira elkezdtem beszélni, hogy szegény szóhoz sem juthat nagyon. Viszont ez legalább számára is jelzi, hogy kezdek feloldódni picit mellette. Másképp nem mesélnék magamról ennyit, nem?