Nem igen szoktam kimozdulni a városból. Nincs okom rá. Maximum, ha férjem beszervez valamit, de hogy magamtól. Nos az nagyon ritka. Ma mégis itt ülök a kocsimban és a város mellett található katonai központ felé veszem az irányt. Pontosabban a West Point felé. Hogy mit is keresek egy ilyen helyen? Nos válaszom nagyon is egyszerű. Egy betegemet kell meglátogatnom. Nem régiben nagyon csúnya balesete volt, amiben a lába szerencsétlen módon tőrt el. Katona létére nagyon is fontos neki, újra használni tudja azt. Egy fiatal kölyökről beszélek, aki még csak most lett katona. Még benne van a tűz, a vágy, hogy menjen és harcoljon. Olyan elkeseredetten nézett rám mikor behozták a kórházba. Szinte már majdnem elsírta magát a félelemtől, hogy nem tud újra lábra állni... De hát a legjobb kezekbe hozták és a történet sikeresen zárult. Ma az utolsó találkozom lesz ezzel a fiúval. Utoljára vizsgálom meg a lábát, hogy biztos minden rendben legyen vele. Mivel panasz nem érkezett tőle így biztos vagyok benne, hogy minden jól működik, de mindig szeretek egy utolsó konzultációt tartani. Akkor tudok én is teljes mértékben megnyugodni.
Széles mosollyal köszönt engem a fiú. Én is viszonzom azt felé, majd ámulva figyelem, hogy a seb milyen szépen begyógyult és a lába... Mintha semmi sem történt volna vele. Oké egy kis bicegés még benne van, de szerintem az is el fog tűnni idővel. Nem tart sokáig a vizsálat. Mivel mindent rendben találok így szépen megírom a papírjait és ha nem is könnyes, de búcsút veszek tőle. Egy szimpla kézfogás helyett egy szoros ölelést kapok, amit őszintén viszonzok is felé.
Vidáman lépek ki a vizsgálóból és indulok vissza az autómhoz. Az út sokkal hosszabb volt, mint maz itt eltöltött idő, de legalább jól sikerült. Az ilyen dolgokból mindig erőt gyűjtök. Ezekért a pillanatokért szeretek orvos lenni.
Ahogy a folyosón sétálok egy katonával találom magam szemben. Messziről nem ismerem fel az arcát, de ahogy közelebb kerül az arcvonásai úgy lesznek egyre ismerősebbek. A mosolyom még szélesebbre tárul ahogy mellé érek, hogy utána vidáman köszönthessem. -Ryan! Szia!! Te jó ég de régláttalak!-Amennyiben ő is felismer engem és megengedi nekem egy-egy puszit nyomok arca mindkétoldalára köszönséként.