Az új HR-es a karácsonyi partival nem csak, hogy átment a teszten, de többek véleménye alapján is az utóbbi évek egyik legjobb céges rendezvényét hozta össze. Szóval összességében mondhatni, hogy bizakodó voltam, még akkor is, ha mostanában már nem lelkesedtem annyira az efféle csapatépítésekért. Hét évvel ezelőtt, mikor idekerültem, ez még nagyon máshogy volt, minden hülyeségre kapható voltam, és sajnos ezt kellő fotódokumentáció is őrzi…
De mikor a kezembe nyomtak egy cetlit és egy borítékot, majd ismertették a feladatot, a pislogáson kívül mást nem nagyon sikerült produkálni.
Hogy mivan?
Ránézek az ujjaim közt lifegő papírdarabra: csapágy. Aztán felpillantok a nyüzsgő embertömegre. Hát ez gyönyörű lesz. Azt hiszem, ez az a pont, amikor valahol mélyen megbánom, hogy nem vettem ki inkább mégis szabadnapot.
De még fel se fogom igazán, mit kell csinálni, a telefonom máris csörög, hogy séta közben eldiskuráljak egy tetőcsomagtartó miatt reklamáló ügyféllel. Csapatépítés ide vagy oda, direkt kértem, hogy őt azonnal hozzám kapcsolják. Nem egyszerű az ügy, főleg, mióta az ügyvédje is bekapcsolódott a témába. Mire leteszem, már azt sem tudom, merre kóválygok.
- Helló, Ben – köszön rám az egyik régi kollégám, évekig közvetlenül együtt dolgoztunk, de mióta felkerült egy emelettel, ritkán látjuk egymást. Kezet fogok vele, és már szinte a nyelvemen a „hogy vagy, mi újság?”, mikor megelőz, de azt hiszem, erre a kérdésre nem voltam eléggé felkészülve. – Te vagy a gumiszőnyeg?
- Hogy mi vagyok? – firtatom érdeklődve, és bízom benne, hogy néhány árnyalattal azért kevésbé retardált az ábrázatom, mint amilyennek a kérdés hangzik a fejemben. Nem, Mark.  Sajnálom, de legjobb tudomásom szerint nem vagyok gumiszőnyeg. Viszont időm sincs ocsúdni, Pete is betalál.
- Háromforgós szelep valaki? – pillant rám reménykedve. Majd Markra is.
- Az meg mi a tököm? – Nos, igen, ez engem is érdekelne, de Pete csak vállat von, látszik rajta, hogy ezen még ő sem töprengett el mélyebben.
- Fasz tudja, ez van ideírva. Nektek? – Ekkor újabb hívás fut be, és inkább intek is nekik, hogy később biztos összefutunk egy sörre.
Épp leteszem, mikor Drake arca úszik be a látómezőmbe. És már készülök is lélekben, ha az eddigi tanulságokból okulva, teszem azt, csomagtértálcának nézne. De nem. Úgy tűnik, ő már megtalálta bennem az igazit.  
- Helló! Nekem is voltak kételyeim – fogok vele kezet, és most már nem is fojtom el a mosolyt, ami mellett végül leteszem a voksom az „agyfaszt kapjak-e vagy inkább jól szórakozzak ezen az abszurd felforduláson” dilemmában. – Mi a helyzet? Remélem, estére is kaptál egy kis kimenőt. Páran beszéltünk, hogy a nagy program után leöblítjük néhány sörrel a fáradalmakat.
Kedvelem Drake-et, bár túlságosan közeli viszonyba sosem kerültünk, ahhoz ritkán keresztezik egymást a teendőink. A kérdésére csak bólintok, és ki is szúrunk valami közeli helyet, ami alkalmas lehet, hogy szembesüljünk a következő rázós kihívással. Inkább találgatni sem merek. A fejem még úgyis félig tele a tetőcsomagtartós fickóval.
- Végre valami testhezálló – vigyorodom el a „hazudj, ha tudsz”-ra. – Bár az a sör nem lenne rossz hozzá, hogy ne legyen olyan irodai feelingje a dolognak.  – Persze csak viccelek, de ha mélyebben megnézzük, igazából nem. A munkám szerves része, hogy úgy keverjem a lapokat, hogy a cég profitját vastagon növeljem, úgy, hogy közben minden ügyfél „rendkívül elégedett” legyen. Íme, a GM lehetetlen feladványainak egyike.
- Lássuk csak – nem töprengek sokat, hiába csak fél napot melóztunk ma, a hét mostanra lefárasztott annyira, hogy dőljön belőlem a random hülyeség. Szóval két igaz és egy hamis. –
- Szilveszterkor elkaptak ittas vezetésért. – Most április közepe van. – Azt tervezem, hogy jövőre lemondok a szervizvezetői posztról. – A márkavezetői mellett. – És nem feküdtem le Cherry Sullivannel – vigyorodok el ismét a végére. Cherry tudom, hogy széltében és hosszában is téma a cégnél, de nem is csodálkozom rajta. Pont az a fajta csajszi, aki bármit csinál, magára vonja a figyelmet. Férfi és női ágon egyaránt. Én vettem fel nemrég, reklamációs pozícióba, de bármennyire is vigyáztam – mert akartam, isten lássa lelkem, annyira akartam –, mostanra mégis rólunk pletykál a fél General Motors. Tuti direkt csinálja velem. És az is tuti, hogy Drake-hez is eljutott a híre. Nagy tévedés, hogy csak a nők vevők a pletykákra, a férfiak ugyanúgy kibeszélnek mindent. Ezt épp ennél a cégnél tanultam meg.
- Ugye ezt nem kell dokumentálni? – jut eszembe mellékesen, talán kicsit későn is, de ezt a részét nem gondoltam végig teljesen.

- Ez a beszéd – mosolyom el, mikor végül igent mond. Az éttermet kivéve valóban nem nagyon láttam az utóbbi időben, pedig olykor azért szoktunk szervezni iszogatós kiruccanásokat. Gondoltam, a gyerek miatt nem ér rá, tudok róla, hogy van egy kisfia, olyasmi lehet, mint Rose, vagy még kisebb talán. És a gondolataim önkéntelenül siklottak is tovább… ha én is velük élnék, vajon én sem tudnék többé beülni sörözni a munkatársakkal?
Viszont az, hogy most ilyen hamar rávágta, hogy szabad a pálya, megint csak furcsa. Valami zűr lenne? Vagy egyszerűen csak nincs otthon a família? Majd kifaggatom erről, de egyelőre még nem most.
- Lehet, épp az benne a beugratás, hogy beugratósnak tűnik – vigyorodom el az okfejtésére, már a padon hátradőlve. Felteszem a napszemüvegem, és a támla mentén kinyújtom a két karom. Ha már idekint ücsörgök a szabadban, legalább napozok is egy kicsit, idén még úgyse nagyon volt időm nyaralni menni.
- Attól, hogy mindenki arról beszél, még nem biztos, hogy igaz – mosolygom továbbra is. Cherry Sullivan… Életem megrontója. Az egyik. De nem, tényleg nem feküdtem le vele, már csak azért sem, mert az unokatestvérem, amiről mélységesen hallgatok a cégnél. Konkrétan még kapóra is jött, hogy mindenki összehozott vele, nem is nagyon irtottam a pletykát. De azért meg sem erősítettem sosem.
- Ezek szerint az elsőt igaznak tippeled. Viszont ha elkaptak ittas vezetésért, akkor a jogsimnak is lőttek. – Egy időre. Márpedig minden nap saját kocsival érkezem. Szerintem dolgozni se tudnék jogosítvány nélkül.
- A második hamis – idézem fel a tippjét. Mi is volt a második? Ja igen. – Igazából néha tényleg tervezgetem, hogy le kéne mondani, van mikor sok együtt a kettő – a szeriz és a márka is –, de még nem tudom, mit hoz  jövő év – avatom be egy kicsit a dolgokba, Drake-ben megbízom, persze módjával, azt a titkot azért nem bíznám rá, hogy van egy öt éves kislányom, de azért is választottam főleg munkahellyel kapcsolatos állításokat, mert ez biztos jobban érdekli. És ez valamennyire hozzá is kapcsolódik.
- Cherry pedig jó bige, de nem. Valóban nem volt meg – húzom ismét bujkáló mosolyra a szám. – Eddig. – Erre pedig már kis is szélesedik.  Mikor meghallom az övéit, azért egyből elvágom, hogy fel lett adva a lecke. Ugyanis halvány fogalmam sincs, mi a manóból indulhatnék ki. Macskaszőr… próbálom felidézni a régi beszélgetéseket, de a memóriám ilyen részletekre félő, hogy nem fog kiterjedni. Még a tárgyalásaimat se tudom mindig megjegyezni. Passz.
Második munkahely. Ha jól tudom, Drake gépészmérnök.  Ebben a szakmában pedig elég sokat építenek a gyakorlati tapasztalatra, még a képzés során elvárják, hogy legalább egy, de általában két melóhelyen betanuljon az ember, ha más nem gyakornokként, de hát az is munkahelynek számít. Olaszország. Végül is, mért ne? Drake ránézésre félig olasznak tűnik. De ezt nem számolva is, simán járhatott arra.
- Nem létezik, hogy a második munkahelyed. Vagy ha tényleg, mindjárt a körmére nézek az interjúztató brigádnak – vigyorodok el a végére, jelezve, hogy csak viccelek, de a tapasztalatot tényleg nagyon nézni szokták. Ettől még lehet, hogy tévedek, mindjárt ki is derül.
- Fotózást? – vonom össze a szemöldököm. Először nem esik le, hogy mire gondol, de ahogy a következő mondat is befut, már sejtem, hol mehetett félre a dolog. Az említett két hölgyről nekem is vannak anekdotáim. – Ja. Nem úgy értettem, hogy álljunk neki kettesben selfie-zgetni, inkább csak rájöttem, hogy még nem is ittam semmit, és máris ilyen kompromittáló infókat árasztok magamról. Csak vicc volt – mosolyodom el újra, majd ránézek a papírunk második pontjára: Szerepcsere. De mielőtt még tovább olvasatnám, hogy is képzelik ezt el a Liberty Islanden, megint megcsörren a telefonom. Jézus. Hogy ez is most talál be…
- Ha már szerepcsere… Tudod mit? Íme, a második feladvány: Ezzel a nővel már lassan egy éve szarakodunk. Mert szerinte túlságosan hangos az autója. Már szétszereltük vagy ötször, de neki még mindig nem jó. Újat követel, amit nyilván nem fog kapni. A gond csak az, hogy éves szinten az egyik legtöbbet költő ügyfelünk, a papa ugyanis társtulaj az IBM-nél. Mondd, hogy Ben Henson vagy – nyújtom át neki a mobilomat. Ez jó kis kihívás lesz, a csajszi nagyon tapadós. Kíváncsi vagyok, hogy boldogul vele. Reményeim szerint elég szórakoztató lesz a műsor.
- Tessának hívják – súgom még oda bizalmasan, még mielőtt felvenné. – Közben pedig javaslom, hogy szerezzünk két sört – állok fel a padról, és körülnézek, hogy melyik irányba induljunk, míg ő telefonál.
Ha pedig felveszi, a csajszi máris löki a szöveget. Az nem mondtam, de ki van hangosítva.
- Benjamin? Azt kell mondjam, hogy már megint nagyon furcsa hangokat hallok vezetés közben. Mintha egy lekötözött pasas hörögne a csomagtartómban. Vagy éppen valami hardcore pornóra önkielégítene a hátam mögött. Ön szerint a kettő közül bármelyik is normális?