Aaron & Cherry

A kórházba kerülésem egy újabb kálvária volt a Bennett és a Sullivan klán között, mert valljuk be az anyám nem rajongott a tényekért, miszerint a halottnak hitt öcsém exe menti meg az életemet, sőt mi több az okozója lesz a történteknek. Két napig nem is mozdult az ágyam mellől, és apát is berángatta a szolgálati ideje alatt. Megértem őket, hogy féltenek, mert én maradtam nekik (oké…ott van Wyatt is, aki éppen valahol egy koktélt szürcsölhet, és megveregetheti a barátja vállát, amiért meglőttek). Apa nem beszélt sokat, megkérdezte, hogy tudom-e, hogy ki volt a támadó, és hogy köze van a kisebb fiához, de Cherryről semmit sem regélt. Örültem neki, hogy valakinek még maradt egy kis szemernyi esze, nem úgy, mint a mamának, na meg a főnökömnek, aki totál kiakadt a magánakcióm miatt. Anya hiába állította, hogy Cherry ott volt, és biztosan ő az oka, én valahogyan hárítottam ezeket a felreppent híreket, mert nem akartam neki rosszat. A szénája már amúgy sem áll jól, nem hiányzik, hogy lecsukják egy ismételt bűntény miatt. Az ágyamon fekve akadt egy kis időm gondolkodni is, és ahogyan a kisasszony reagált a mondandómra, egyértelműen arra utalt, hogy fogalma sincs mekkora szarban van, és milyen büntetés vár rá, ha összehozzák az öcsémmel, és Taylor tettével. Mentség, vagy sem, de egy barátjuk már odaveszett az autóban, aztán ráadásul előtte még megöltek valakit, és senki sem tudja bizonyítani, hogy Cherry igazat mondana. Az ügy már hónapok óta húzódik, mindannyian szeretnénk pontot tenni a végére, csak nem tudom, ha lezárul az akta, akkor én hogyan fogom érezni magam. Az öcsémet vádolják gyilkossággal, a véremet, és még ott van a drága lányka is, aki több bonyodalmat okozott eddig, mint nyugodt éjszakát. Az együtt lakásunk alatt történt valami, de nem vagyok benne biztos, hogy ennek nevet is akarok adni. Majdnem átléptünk egy határt, amit nem kellett volna, és most még nagyobb bűntudatom lenne miatta. Egy szó, mint száz, ezen már csak akkor lehet segíteni, ha szemtől szemben fogok állni Wyatt-tel, mert a munkám, és a jövőm is veszélybe került a lövés óta. A fegyverem Owennél van, az már más kérdés, hogy napokon belül beszerzek még egyet, de nem is dolgozhatok. A kezeléseket szerencsére nem hagytam abba, mert ha megtettem volna, akkor tuti, hogy nem felfüggesztés az ára, hanem hadbíróság, és ott véget is érne a karrierem. Mi a jó, és a mi rossz ebben? Nem tudom már, hogy ki mond igazat, és ki van ellenem. Az egész ügy személyessé vált, pedig örültem volna neki, ha normálisan tudom kezelni.

Egy hete engedtek ki, még rajtam van a kötés, és a karomat úgy tartom, mint egy hadi sérült. Szerencsére nem talált ideget a lövedék, ezért nem fognak lefokozni, vagy ilyesmi, de az tuti, hogy a vizsgát újra meg kell csinálnom, és még a pszichológusnak is alá kell írnia az alkalmasságomat. Mekkora öröm rendőrnek lenni, és a civileket védeni. Anya totál rám van kattanva, és minden lépésemről beszámolót kér, emiatt az idegeimen is táncol rendesen. Nem sikerült egy épkézláb találkozót összehoznom senkivel, és azt se tudtam, hogy mi van a kis barnával. Megint betépett, vagy kiugrott az ablakon a hírtől, hogy él az exe, esetleg már nincs is az Államokban? Nem kereshettem egyből, nehogy feljöjjön a gyanú, így megvártam, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Mire való, ha az embernek vannak megbízható társai is, akik nem köpnek a főnöknek egyből. Tommal lebeszéltem, hogy szerezzen be nekem egy kártya nélküli telefont, és arról küldtem egy sms-t Cherrynek, hogy mikor és hol találkozzunk. A történtek után tisztázni kell, hogy mit tud, és hogy mivel áll szemben, ha még józan esetleg. A helyszínekkel mindig problémáim akadtak, de nem hagyhattam, hogy a lakásomon keressen fel, vagy én őt az övén…bár azt se tudtam, hogy jelenleg hol lakik. A legésszerűbb egy zsúfolt, nyilvános hely, mint Coney Island vasárnap délután. A gyereknapi zsivajtól nem sokat lehet hallani, mikor megállítom az autót a közeli parkolóban. Közel van a tengerpart, és akkora a nyüzsgés, hogy arra szavakat nem találok. Nem szabadna vezetnem se, és anyámat a legjobb szöveggel koptattam le. Randim lesz valakivel, aki még friss, így ne faggatózzon. Elvileg az óriáskerék előtti bódénál fogunk találkozni. A fekete pólómban nem rikítok, így a tömeg közé vetem magam, és a körülöttem elhaladókat figyelem. Minden második anyuka lufit szorongat, vagy a síró gyerekét szorongatja meg. Ki is szúrom a céllövöldét, és beállok oda háttal. Pásztázom a közelben sétáló családokat, de egyelőre semerre se találom a barnát. Mi bajom, ha lövök addig egyet…fél kézzel?
- Jó napot…egy menetet szeretnék. – veszem elő a pénztárcámat, és kipengetem az eladónak az összeget, aki így is furán néz rám.
- Ne aggódjon menni fog. – kacsintok rá, és elveszem az egyik odaerősített légpuskát.

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Napok teltek el egy rohadt telefonhívás vagy SMS nélkül. Komolyan azt fontolgattam, hogy megyek és rátörök Aaronre a lakásán, de őszintén már nagyon elegem van a bajból, így inkább elhessegettem a gondolatot a fejemből. Így vártam. Tulajdonképp arra is kíváncsi lettem volna, hogy a karja rendbe jött-e, de már csak azért sem akartam én felkeresni őt. Kezdtem belenyugodni, hogy majd magamtól kell kiderítenem a dolgokat, bár még mindig úgy voltam vele, hogy biztos, hogy csak elterelő hadművelet az egész. Vagyis nem tudom, mi a francot akarnak kihozni már ebből az egészből, de nagyon elkeserítő, hogy még mindig nem tudják lezárni az ügyet.
Na, aztán megjött a várva várt SMS. Inkognítóban, anyám. Ezek szerint, még jó, hogy nem hívtam fel, mert biztos van arra oka, hogy nem a sajátjáról üzenget. Cony Island. Ez igen, frappáns találkahely egy ilyen fontos beszélgetésre Aaron, gratulálok. Mindenesetre elég régen jártam a vidámparkban, szóval nem bánom.
Ami viszont napok óta őröl, az a „találkozásom” Wyattel. Talán ezért is nem volt arra gondom, hogy Aaron után rohangáljak, hogy hajlandó legyen beszélni velem, mert a nap huszonnégy órájában azon kattogtam, hogy vajon hallucináltam-e a múltkorit vagy éppen komolyan ott volt előttem. Olyannyira valóságos volt, hogy megkérdőjelezem, hogy a drognak volt-e olyan szintű hatása. Nem is tudom, melyikben reménykedem inkább. Az a tény, hogy él kettős érzéseket kelt bennem. Egyik szemem sír, a másik nevet. Csak éppen az dühít fel, hogy akkora tudatlanságban vagyok, mint a ház és ez így közel sincs rendben.
Most tényleg tiszta vagyok. Teljesen. A káros szenvedélyem ma csupán a cigiig nyúlik  -legalábbis, amíg nem tisztáztuk a dolgokat Aaronnel-, mert egyszerűen muszáj józan fejjel gondolkodnom. Az elvonási tüneteim nem gyengék, de megengedtem magamnak két korty tequilát, hogy enyhítsem őket egy kicsit. Görcsben áll a gyomrom, hiszen ha minden jól megy, most kiszedem az összes részletet Aaronből, ha beledöglök is. Végtére is, remélhetőleg nem azért találkozunk, hogy tovább titkolózzon. Azt nem fogom engedni.
Kissé kicsíptem magam –nem tudom, miért csinálom ezt, mikor csak Aaronnel találkozom, és ez nem randi vagy bármi hasonló…-, persze csak olyan szinten, amit egy vidámpark dress codeja bőven elbír. Egy fehér blúz és egy terep zöld nadrág. Sajátok. A múltkor ugyanis újra megvarrtam a megtervezett ruhákat végre, ami akkora löketet adott, hogy megint nagyon be vagyok zsongva e téren. Csak sajnos az időm és az anyagi helyzetem korlátoz a terveim megvalósításában.
Végigbámulom az emberek ahogy beérek, és visszaemlékszem, mennyiszer jártam itt régebben és mennyire imádtuk a helyet és a hintákat. Vannak kedvenceim, amire még az is lehet, hogy felpattanok, ha már itt vagyok. Az óriáskerék felé igyekszem, ahol már messziről kiszúrom Aaront hátulról a testalkatáról és az ügyeskedéséről, amit fél kézzel művel.
- Bumm – hajolok a füléhez a háta mögé osonva, és ha éppen jó kedvemben jöttem volna ide, akkor az lenne a következő kérdésem, hogy éppen nekem lövi-e azt a… majmot ott fent. Az a majom határozottan nekem való lenne. – Bocs a késésért – mondom, mert éppen az előbb csekkoltam a telefonomon, hogy szokásomhoz híven most sem sikerült időben érkeznem.
- Látom nem bírsz magaddal – engedek meg azért mégis egy apró mosolyt a szám szélén, mert akárhogy is próbálkozom, a jelenlétében nem tudok egészen komoly maradni, és valamit mindig oda kell szólnom. Mondjuk az megint csak nem segít, hogy ebben a fekete pólóban milyen remekül néz ki. De hát ez csak egy fekete póló! Egy kibaszott póló…

Aaron & Cherry

Őrült vagyok. Képes voltam kiválasztani az év legforgalmasabb napját Coney Islandon. A gyerekek zsivaja tölti be az egész teret, és nincs egy fél centiméter hely sem, amerre mozdulhatnék normálisan. A mellettem áll szülőpár kétségbeesetten figyeli a három éves kislányukat, aki torka szakadtából üvölt, és a vattacukorra mutogat. Eszembe jut a saját gyerekkorom, és a Wyatt-féle testvérharc, ahol nem volt elég, hogy én voltam az idősebb, meg akartam mutatni az öcsémnek azt is, hogy hatalmasabb vagyok nála, ezért az egyik gyereknapon direkt másztam fel a nagy ugráló várra, ahova tudtam, hogy úgyis követni fog. Mennyi lehetett akkor…jesszusom, csak négy? Mindenesetre én voltam a vagány, és nem figyeltem rá, hogy fél, vagy, hogy ez mekkora felelőtlenség. A baleset be is következett, és eltörte a kezét, anyától meg én kaptam a pofont, mert biztattam őt. Akkor először értettem meg, hogy mi jelent az okosabbnak lenni. Nem tagadom, hogy duzzogtam, de féltettem is a kisebb testvéremet. Elveszek a részletekben, miközben a céllövölde mellett állok, és az egyik lábamról a másikra helyezem át a testsúlyomat. Nem akartam olyan helyre menni, ahol üvölteni tudunk egymással, ismerve a kisasszony természetét, hamar nekem fog jönni, és előbb beszél majd, csak utána gondolkodik. Cherry egy impulzív személyiség, ebben az egyben hasonlít az öcsémre. Nem véletlen, hogy olyan jól megértették egymást, mikor összejöttek. Összeszorul a szívem ismételten, mert micsoda szerencsétlen fordulat ez, ahol egy halottnak hitt egyed feltámad, és az egész családja le lesz sokkolva. A lövés nem fájt annyira, de az igen, hogy Wyatt tisztában volt vele, hogy én is odaveszhetek. Nem számítanak neki az emberi életek, bábok vagyunk az ő társasjátékában? Megrázom a fejemet, és mivel már késésben van, az is megfordul a kis elmémben, hogy el sem jön a találkozóra. Gyereknap van, egy kicsit én is élvezhetem a napsütést, meg a közeledő nyarat, mielőtt beüt a ménkű. A telefonomat lehalkítottam, lehet nem kellett volna. A fegyveres mutatvány előtt még egyszer csekkolom, de nem érkezett se sms, se telefonhívás. Egyszer élünk alapon állok szóba az eladóval, vagy minek is nevezzem őt, és bökök rá az egyik légpuskára. A rengeteg plüsstől úgy érzem, mintha egy unikornis fingott volna rám, de most csak a lövés miatt, és a koncentráció miatt szavazok erre a tevékenységre. A rövid párbeszéd után virítom is a lóvét neki, aztán az ép kezemre támasztom a pisztolyt, és bemérem a középső sort. Micsoda remek ajánlat…talán a nyalókát megkaparintom magamnak, ha nem leszek olyan béna. Az első próbálkozásom fél méterrel arrébb megy, és még a srác is elnézően mosolyog. Gondolhatja magában, hogy mekkora egy beképzelt pöcs vagyok, de nem adom fel a reményt. Kicsit átmozgatom a fejemet, és be is hajolok, de ekkor oldalról meghallom az ismerős hangot, és a viccesnek szánt megjegyzést.
- Lehetett volna bamm is…neked is szia. – mosolyodom el nem túl biztatóan, de legalább van időm felmérni az öltözékét. Az nem is lenne akkora változás, de amint találkozik a tekintetünk…valami mégis őszinte reakciót vált ki belőlem, és nem bírom magamban tartani a kérdést, de azért fojtottan teszem fel. – Te most tiszta vagy? – közelebbről is megnézem, de a pupillája normális méretű. – Ejha…ez aztán a meglepetés. – a következő mondat betalál, és nem bírom ki nevetés nélkül. – Attól mert kaptam egy golyót, még nem mondok le a szenvedélyemről, és amúgy is gyereknap van, nemde? – vonom meg a vállamat, és odafordulok a sorok felé, hogy kiszúrjam magamnak az áldozatomat. – Mindjárt mehetünk, csak ezt még elintézem. – hunyorítok, és ez most érzem, hogy nem fog mellé menni. El is dördül a fegyver, és átlövöm az óriás majmot tartó pálcikát, így az megroskad.
- Telitalálat. – mosolyog rám foghíjasan a bácsi, aztán Cherry-re nézek.
- Lőttél már? Még van egy esélyem. Gyere… - intek neki, és ha még béna is vagyok ma, ne hagyjuk veszni a lehetőséget. – Félsz…vagy azért megpróbálod? – még egyszer rákérdezek a biztonság kedvéért, hátha ellenkezne.

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Rengeteg kérdésem van. Annyi, hogy talán ma a végére sem érünk, bár azt még nem tudom, hogy itt Cony Islanden mégis hogy a picsába fogunk nyugodt körülmények között beszélni erről az egész drámáról. Mellesleg mi ez a rengeteg gyerek itt? Mármint egy átlagoshoz képest rohadtul sokan vannak, pedig nem tudok semmiről, hogy lenne valami... uh, talán gyereknap van? Igen, ez elképzelhető. Már nem ünnepeljük, haha. Tavaly még azt hiszem kaptam valami jó kis hasznos dolgot a szüleimtől, azt hiszem talán egy... utazást Párizsba. Ahova normális esetben elmentem volna, de éppenséggel már annyira nem érdekelt semmi más Wyatten és bulikon kívül, hogy konkrétan egy pillanaton belül vissza is adtam a repülőjegyet. Szerintem az volt az utolsó próbálkozása apámnak az irányomba.
Mikor megpillantom Aaront, amint éppen lőni készül, akaratlanul is elmosolyodom kicsit, és ahogy odaérek már meg is szólalok, kizökkentve a koncentrációból, így le is engedi a légpuskát.
Az második mondatán kérdőn nézek rá, amikor pedig közelebb hajol kicsit, hogy jobban megnézze, nem bírom ki, hogy ne nevessek fel.
- Ja, ilyet is tudok néha – vonok vállat a távolba nézve a válla felett, majd vissza rá. – Jól látsz, nyugodj meg. Nem erre számítottál? – kérdezem, ugyanis ez azért elég sokat elmond a dolgokról, hogy ennyire meglepődik azon, hogy ez esetben nem vagyok betépve. Elég szégyenteljes, hogy ez már meglepetésnek számít, de hát persze joggal nem hisz a szemének. Pedig amikor nála laktam voltak napok –elég sok-, amikor sikerült mellőznöm a drogokat, persze olyankor mindig póztoltam azt alkohollal, mert máshogy nem bírtam volna elviselni a napot. Az utóbbi találkozásaink azonban tényleg nem a tisztaságomat bizonyították.
- Akkor jól sejtettem, hogy gyereknap van. Jó helyszínt választottál – mondom elismerően, persze merő iróniával. Nem tudom, hogy szándékosan tette erre a napra a találkozót és ilyen zsúfolt helyre vagy merő véletlenség a választása. Mármint a napot illetőleg. Mindegy is, végül is itt is kérdőre tudom vonni, nem arról van szó. Keltem már ki magamból rosszabb helyeken is, de persze most nem ez a cél, hanem a békés kommunikáció. Esküszöm, törekedni fogok rá, de egyszerűen annyi tüske van bennem, hogy közel sem vagyok biztos benne, hogy menni is fog.
Figyelem, ahogy lőni készül, de nem igazán hiszem, hogy ebből bármi is lesz. Nem lehet egyszerű így lőni, de ahogy dördül, figyelem és alig hiszek a szememnek. Szerintem még az állam is leesett, így mikor felém fordul nem győzök magamhoz térni.
- Wow – adok hangot a gratulációmnak – Hát ez szép volt – nézek fel a félig lógó majomra, a kérdésén viszont meglepődök. Hát baszki, nem céllövöldébe jöttem ma, hanem azért, hogy néhány kérdést helyre rakjak a fejemben, de mindegy végülis ez még belefér.
- Igen, de baromi béna vagyok benne – mondom, ugyanis tudom, hogy annyira nem vagyok képes letalálni semmit, hogy akár egy méterrel is arrébb lövök. Nincs ehhez érzékem. – Bátor vagy, ha a kezembe adod azt a puskát, Aaron – húzom a szám mosolyra, de utána nyúlok a fegyvernek és a vállamhoz veszem. – Megengedem, hogy válassz magadnak valamit – csukom be a bal szemem egyenlőre csak egyenesen előre célozva, bemérve a dolgokat. – Mondjuk azt a Superman bábu ott pont hozzád illik – mondom, mikor megpillantom a látóteremben a tíz centis figurát, be is mérem, aztán meghúzom a ravaszt.
- Mondtam, hogy ez nem az én játékom – vonok vállat egy mosollyal – Most ajándék nélkül maradsz, de legalább van egy majmod. Mehetünk beljebb? – kérdezem, ugyanis tényleg nem ezért vagyunk most itt. Túl sok mindenről kell beszélnünk, ami nyilván nem kellemes téma, de elkerülhetetlen a téma...

Aaron & Cherry

A céllövöldénél lassan telik az idő, de valahogyan el akarom ütni, amíg nem ér ide Cherry, ha egyáltalán ideér. Nem feltétlenül vehettem készpénznek, hogy megjelenik a történtek fényében, mert elég kacifántos múltat hoztunk össze, és szerepet játszott az élő öcsém is, aki történetesen az ex pasija, de abban sem lehettem biztos, hogy ez a kapcsolat lezárult. A halál sok mindent megváltoztat, de az érzelmeket nem öli meg, és az, hogy Wyatt lélegzik, és nem egy sírgödör mélyén fekszik…meg nem történtté teheti a közöttünk lévő viszonyt is. Tulajdonképpen hogyan kellene definiálnom a barnasághoz fűződő eseményeket, kiváltó emóciókat? Cherry eleinte nem volt több mint egy lány, aki a testvéremmel bújik ágyba, és ugyanolyan bajkeverő. Nem láttam benne semmit, és el is haladtam volna mellette az utcán, de azaz este meghozta a megvilágosodást. A sikátorban rátalálva elesettnek tűnt, aki nem érti hogyan is juthatott ide, akinek az egyetlen vigasza a drog volt. Nem menekült a családjához, inkább egyedül téblábolt odakint, és várta, hogy a sorsa jobbra forduljon. Nem értettem őt, de féltettem, és feléledt bennem a védelmező. Mindenkinek jár egy esély, és én adtam neki egyet, az más dolog, hogy aznap este leforrázott még egy hírrel. Az unokaöcsémet, vagy éppen húgomat hordta a szíve alatt, de a baba elment, és onnantól már nem volt visszaút. Talán emiatt nem hagytam ott Lenánál, és engedtem meg neki, hogy beköltözzön hozzám, mert a családomhoz tartozott majdnem? Nem tudom, de a pár hét mindent összekutyult, amit nálam töltött. Nemcsak a lakótársam volt, hanem az élettársam is, mert én nem élek együtt akárkivel. Nem szeretem, ha valaki átlépi a privátszférámat, de ő megtette, és ezzel le is döntött egy-két falat, mint annak idején Owen. Nem bírtam beosztályozni, hiszen ott volt mellettem, látta, ha rosszul ébredtem fel, ha éjszaka mászkáltam a lakásban, mondhatni megosztottam vele a hétköznapjaimat. Ez az időszak ugyan nem volt hosszú, de intenzíven hatott rám, és mintha egy rémálomból keltett volna fel. Wyatt elment, és mégis itt maradt, mert akadt egy ember, aki kapcsot képezett hozzá. Milyen őrültség, hogy a gyászban kerülnek közelebb az emberek, de megesik. Az egyik pálcát találom el, mikor meghallom a hátam mögül a hangját, és felé fordulva szinte az állam is a mellkasom közelébe kerül. A tekintete nem ködös, látom a barna mélységet, de benne az értelmet is, aki tudatánál van. Mikor tette le a drogot, és emelkedett felül a kényszeren?
- Őszintén, nem. – hallgatok el, és az arcáról indulva bejárom a teste vonalát, észreveszem, hogy tiszta ruha van rajta, és valószínűleg egy új darab is. A haja rendezett, és a mosolya is tündöklő. Sugárzik belőle egyfajta magabiztosság, talán ez lenne a feléledő nőiessége? Nem tudom, de nagyot kell nyelnem, és visszatérnem az arcához, nehogy elkalandozzak, és a melleinél kössek ki, mint egy kanos tinédzser. Meglepődik a tömegen, valahogyan én sem számoltam vele, hogy gyereknap lesz, de belefér.
- Hát…igen sok a gyerek, de ez van. – a pillantásom ismét eltéved, de aztán visszafordulok az előző tevékenységemhez, és bemérem az egyik plüsst. A fél kézzel való tudásom sem hagy cserben, és megkapom a majmot, ha az már az. Megspóroltam egy golyót, így élből jön, hogy felajánlom neki az utolsó lövés lehetőségét.
- Más őrültséget is csináltam már, szerintem ez még belefér. – somolyogva nyújtom át neki, és nem fogadok el nemleges választ, ha már itt vagyunk Coney Islanden. A puskát úgy fogja meg, mint egy őstehetség, szóval a szimatom nem csalt.
- Hát…nekem az a felső sorban lévő unikornis kellene. – viccelem el a mondandóm, de valóban kell valami, amit célba vesz, különben csak lő a nagy semmibe, és nem fogja átérezni, hogy milyen, amikor irányíthatsz is.
- Haha… - hajtom le a fejemet, de ott bujkál az a csibészes félmosoly az ajkaimon kijelentése nyomán. Elkerülhetetlen, hogy feljöjjenek az emlékek, és vele együtt egy kis bizsergés is a bőrömön, mert tudom, hogy nem szabadna a gondolataimnak sem engedni. A pisztoly eldördül,és nem talál el semmit, de nem is bánom. Talán valóban nem neki való ez a történet, és kár lenne erőltetni. Az eladó elveszi, én meg megkapom a majmot. A kérdésére összefonom a pillantásukat, és szó nélkül nyújtom felé a nyereményemet.
- Ez a tiéd, és menjünk beljebb. – nem játszani jöttünk, de könnyedebb lesz a beszélgetés elkezdése is, mintha egymás torkának esnénk. A kötésemet megigazítom, és búcsút intve a pasasnak, a lépéseimet a bejárat felé irányítom. Lassan haladok mellette, beáll az a szokásos kínos csend, ami ilyenkor szokott, majd erőt veszek magamon, és belevágok a közepébe.
- Kezdjük a balesettel, hiszen onnan indult minden. Szeretném, ha őszinte lennél velem, és elmondanád, hogy mire emlékszel, hogy mit kerestetek az apád kocsijában…Cherry ez már nem vicc, és komoly súlya van annak, amit mondasz, mert nemcsak a barátotok halt meg, hanem egy másik srác is, akit eltemettünk. Tudnom kell, hogy közöd volt-e ehhez, mert jelenleg nincs aki alátámasztaná a te verziódat…főleg nem egy drogosét. – mélyen nézek a szeme közé. Nem veszekedni akarok, de meg kell értenie, hogy ez nem játék.

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

- Szuper, akkor most talán jó ponttal indulok - vonok vállat egy mosollyal az arcomon. Nem volt egyszerű megállnom, hogy ne vegyek be egy pirulát vagy éppen a tartalék port ne bányásszam elő, de nagy erőt véve magamon csak sikerült. Így talán kicsit legalább hitelesebb vagyok a szemében, na meg egyébként is muszáj most józan fejjel gondolkodnom. Még azzal is kurva nehéz, nemhogy betépve.
Rajtakapom, hogy végignéz rajtam és a tekintetébe bele is borzongok kicsit, de nem szólok semmit, csak nyelek egy nagyot.
- Úgyis imádom őket. – Persze ez oltári nagy kamu. Szerintem idegesítőek. Jó, aláírom, van egy-két gyerek, aki tud cuki lenni, de nagy része csak üvölt és hisztizik a földhöz vágva magát. Ki kíváncsi erre? A vidámparkot alapvetően viszont imádom, szóval ez majd talán kompenzál. Majd az óriáskeréken megbeszéljük az élet nagy kérdéseit…
- Nahát, te is? Velem is előfordul néha – veszem el végül huncut mosollyal a puskát és veszem célba a kis figurát, amit az előbb kinéztem. Óriási volt abban a jelmezben. Némi emlékképek felrémlenek halványan, amire aztán a gyomrom is összeugrik. Mennyire a határon voltunk megint. Ha nem lép közbe Tyler akkor majdnem biztos, hogy megtörtént volna köztünk, aminek amúgy nem kellene. Mikor megszólal, elemelem egy pillanatra a vállamtól és ránézek Aaronre.
- Jól van Bennett, azért ne legyél telhetetlen – mondom teljes komolysággal, aztán visszaveszem és becsukva a bal szemem célzok az eredetileg kiszemelt játékra persze elhibázva a lövést. Vissza is adom a puskát a manusnak, aztán már indulnék is beljebb, mikor Aaron felém nyújtja a majmot.
- Igazi lovag vagy – mosolyodom el és elveszem tőle a plüssfigurát. – Köszi – teszem még hozzá, mert már érződik, hogy mindjárt veszélyes vizekre fogunk evezni a beszélgetést illetően. Be is áll úgy fél percnyi kínos csend, ami alatt azon gondolkodom, hogy mégis hol kellene kezdeni ezt az egészet. Végül aztán megtöri a csendet, de nem ott kezdi, ahol szeretném. Ezt a témát már hatszáznyolcvankilencszer átrágtuk és hatszázkilencvenedszerre is ugyanazt fogom tudni mondani.
- Aaron. Könyörgöm. Ha ezt nekem még egyszer el kell mondanom, megőrülök. Mire esküdjek meg, hogy elhiggyétek, hogy nem emlékszem többre annál, amit elmondtam már Owennek is – torpanok meg és fordulok felé. – És nehogy azt mond, hogy nem mesélte el a kihallgatást, mert úgysem hiszem el. Mint kiderült, ti mindenről beszámoltok egymásnak. – Célzok ezzel a terhességre, amivel Owen támadott szembe és ugyebár ezt nem tudhatta mástól, csakis Aarontől.
- Nagy szarban vagyok akkor, gondolom – sóhajtok miközben a szemébe nézek, mert ez tényleg olyan hatalmas szívás, amit mond, hogy… hát basszák meg. Megint én fogom meginni mindennek a levét már látom előre. Ki más?!
- Mért nem kérdezitek meg erről Wyattet? Ha már úgyis él… - harapom el a mondat végét és figyelem az arcát közben, mert még mindig nem vagyok biztos ebben az egészben, hogy igaz lehet-e. Hogy lehet? Tisztán emlékszem, amikor elkezdtünk inni és tépni. Akkor Wyatt volt ott, az ezer százalék, hát annyira hülye azért nem vagyok. Akkor mégis hogy lehet, hogy egy másik ember lett eltemetve helyette? Miután a kocsiba ültünk, valóban vannak képszakadások az emlékeimben, de basszus… csak észrevettem volna, ha valaki más ül mellettem, nem? Azért ez, hogy én vagyok egyedül, aki elő van véve, hát… nem túl kellemes és őszintén szólva kezdek is már beleőrülni egy kicsit. Annyira jó lenne, ha valaki végre felébresztene és azt mondaná, csak álmodtam ezt az egészet. Mit meg nem adnék érte.

Aaron & Cherry

Örülök neki, hogy láthatólag jobban van, és nem nyúl olyan szerekhez, melyek csak tönkreteszik az életét. Nem állítanám, hogy jó mestere voltam, és mikor bezártam a lakásba egy szó nélkül, mert nem akart enni…mindenesetre megnyugszom, hogy nem azzal a lánnyal állok szemben, aki hónapokkal ezelőtt volt. Cherry sokat fejlődött, nem tagadom még mindig az idegeimre megy, és nem tetszik, ha azt hiszi, hogy minden helyzetben az övé lesz az utolsó szó, de ő ilyen, és néha kell egy kis felrázás, hogy más szemszögből lássuk a történteket. A céllövölde egy kellemes megálló, még nem kell, hogy komolyan belemerüljünk a sűrűjébe, és vitába szálljunk egymással, mert sejtem, hogy ez is elő fog jönni ma. A lövéssel arra akarom ösztönözni, hogy ne ijedjen meg, és kicsit kapcsolódjon ő is ki, mert az előző találkozónk sem alakult a legjobban. Az anyám egyenesen gyűlöli, és Wyatt elvesztése miatt is őt okolja, ami nem fair, mert az öcsém már régen jelentkezett volna, ha akart volna. A golyó jó emlékeztető lesz arra nézve, hogy miképpen fog alakulni a jövőnk, ha viszontlátom még ebben az életben. Elkalandoznak a gondolataim, miközben várakozom, hogy eldördüljön a pisztoly.
- Nem vagyok telhetetlen, de az unikornis nagy álmom. – biggyesztem le játékosan az ajkaimat, de a végén nem talál el semmit. Az eladó odaadja a sajátomat, én meg automatikusan ajándékozom tovább, mert valójában nem szeretem a plüssöket, és irtózom a szőrös puhaságoktól is. A macskám az más, mert ő egy igazi Harcos.
- A lovagtól messze állok, de azért tényleg nincs mit. – mosolyodom el, és ahogyan befelé haladunk a vidámpark felé, érezhető, hogy a közöttünk lévő hangulat is megváltozik. A csend segít rákészülni a beszélgetésre, mert túl sok mindent kell tisztáznunk, és azzal nem segít, ha állandóan ellenem megy.
- Ne vedd támadásnak, de tudnom kell. Cherry nagy bajban vagy, és ha nem erőlteted meg magad, akkor nem garantálhatom a biztonságodat sem a későbbiekben. Be voltál drogozva, és rajtad kívül nincs egyelőre élőszemély, aki nyilatkozhatna… - a kihallgatással kapcsolatban elhallgatok, mert valóban én meséltem el Owennek a terhességet.
- Sajnálom, de nem titkolhattam el. Owen akkor is kiderítette volna, ha én nem mesélek róla. Ne feledd, hogy kórházban voltál Cherry, és a rendőrség kikérheti a leleteidet. Szerinted ott nem tudták, hogy az vagy, mielőtt leléptél? Még azon csodálkozom, hogy az édesapád nem értesült róla. – megint elharapom a mondat végét, és rápillantok, hogy nehogy még ennél is jobban elmérgesedjen közöttünk a viszony.
- Wyattről egyelőre nem tudunk semmit. Figyeltetjük a helyeket, ahol felbukkanhat, de nincs nyom. Hidd el, hogy én is mindennél jobban szeretném, ha előkerülne, mert van mit megbeszélnem vele. El se hiszem, hogy él. A szüleim is hamarabb tudták, hogy életben van, mert exhumálni kellett a holttestet. Megöltek még egy fiút…ez a srác nem érdemelte meg a halált Cherry. Connornak hívták…és egyetemre készült. A szülei nem tudtak róla semmit. Meghalt, és senki nem szólt róla. – nem tudom, hogy mennyire akarok most ebbe belemerülni, mert egyikünk helyzete sem könnyebb, és ha ehhez még hozzáveszem azt is, hogy bújtattam, és a lakásomban tartottam.
- Felvette veled a kapcsolatot? Nem keresett meg egyáltalán? – kérdezek vissza halkan, és gombóc nő a torkomban, mert elég kényes terepre eveztünk. Az ő kapcsolatukhoz semmi közöm, de akármennyire is ki akarok maradni, sajnos már annyira a mélyén vagyok, mondhatni nyakig. Aaron…majdnem lefeküdtetek, és ez az érzés nem múlik el olyan gyorsan.

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Én nem mondom, hogy nem akarok leszokni a drogokról. Éppenséggel csak már annyira a részemmé vált, hogy képtelen vagyok elhagyni őket az életemből. Ha lenne hozzá nagyobb akaraterőm és beadnám a derekam, hogy elmenjek egy rehabra, akkor elképzelhető, hogy sikerülne, de arra sem energiám, sem pedig időm nincsen. Az életem most komolyan romokban hever, kisebb gondom is nagyobb annál minthogy ilyeneken agyaljak.
- Hát, akkor majd kénytelen leszel lőni magadnak egyet – mondom, miután sikertelenül lövök, aztán el is indulunk, a gyomrom pedig máris öklömnyire ugrik össze, mert tudom, hogy ez nem lesz egy egyszerű beszélgetés, sőt... Egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogjuk ezt kivitelezni itt Coney Islanden. Érdekes lesz.
Boldogan elveszem tőle a majmot aztán alig hallható mély lélegzetet veszek, hogy felkészüljek a lehető legrosszabbra. Bár nem. Talán Aaron egy fokkal már jobb, mint a múltkori kihallgatás Owennel.
- Itt a lényeg... be voltam drogozva. Minden kiesett. De rendben, majd még megerőltetem magam, nem mintha eddig nem tettem volna. És ha mégsem fog eszembe jutni semmi? Mégis minek kéne egyáltalán az eszembe jutnia? – Akkora káosz van a fejemben, hogy azt sem tudom pontosan, hol kellene egyáltalán keresgélnem az emlékeimet. Persze, megrémiszt a tudat, hogy ennél is nagyobb bajba kerülhetek, ugyanis azt nagyon, de nagyon nem kellene. 
Őszintén nem esett jól, hogy kitálalt Owennek a terhességről. Nem akartam ezt az egészet nagy dobra verni. Én az ég egy adta világon, senkinek sem említettem meg az esetet. Nem vagyok rá büszke, egy kicsit sem.
- Apám egy cseppet sem érdekel, elhiheted. Az sem érdekel, ha tud róla. Elmehet a picsába – sóhajtom, miközben megtorpanok egy pillanatra. Elküldött otthonról, és mint ahogy mondta is, a lánya sem vagyok többé, nemhogy még azzal törődjön, hogy terhes vagyok vagy voltam-e vagy sem. Semmi köze nincs hozzá. – Jó, mindegy, hagyjuk is ezt a témát. – Mert bármilyen fura, azért én is megzuhantam ettől egy kicsit a vetélés után. Nem is tudom, mi volt az, ami mélyebben érintett: hogy Wyatt gyerekének szíve dobogott bennem vagy hogy mondhatjuk, megöltem egy gyereket, és ha nem teszem, akkor már gömbölyödne a pocakom. Bár. Talán őszintén elgondolkodtam volna az abortuszon, ugyanis nagyon is tisztában vagyok azzal, mekkora felelősséggel jár egy gyerek. Hisz még én is az vagyok! Nem tudtam volna gondoskodni róla, azt a szégyent pedig nem bírtam volna el.
Elképedve hallgatom, ahogy Aaron az öccséről beszél. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni és komolyan körülnézek, hogy nincs-e véletlen valahol egy kamera és egy kameraman, aki majd közölni fogja, hogy a Kész átverés című tévéműsorban kaptam szerepet?! Sajnos vagy nem sajnos, de kezdek rájönni, hogy itt nagyon nem erről van szó, és azt hiszem, Aaron sem viccelne a saját öccsének életben létéről. Basszus.
- Én egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy újra látni tudnám. Félő, hogy rögtön elküldeném a búsba. – És meg is tettem a múltkor, amikor hallucináltam. Hallucináltam? Ez az a pillanat, amikor belém hasít a felismerés, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Wyatt jelenléte egyáltalán képzelgés volt... Valódinak tűnt. Másnapra halványodott a dolog, így nem is igazán törődtem vele, de most, hogy erről forog a szó már nem ugyanazok a gondolatok kavarognak bennem. – Én sem akarom ezt elhinni. Ez biztos, Aaron? – kérdezek rá még egyszer, mert teljesen hihetetlen a sztori. Főleg, ahogy erről a Connor gyerekről beszél. Ki az egyáltalán?
- De nem értem. Ez a... Connor – köszörülöm meg a torkom, és próbálom összerakni a képet a fejemben. – Neki ott kellett, hogy legyen azon az estén? Egyáltalán mi alapján raktátok össze ezt a képet? – kérdezem, mert nem annyira tiszta. Az rendben van, hogy Wyatt helyett őt temették el, de ez akkor is hülyeség. Annyira nem lehettem betépve, hogy összetévesztek bárkit is Wyattel.
- Mi? Nem – vágom rá rögtön a kérdésre és újra megállok egy pillanatra, Aaron után nyúlva, megállásra késztetve. – Vagyis... volt egy hallucinációm... de nem vagyok benne ezek után annyira biztos, hogy nem valójában történt meg – mondom neki a tekintetét keresve. Nagyon komplikált ez az ügy és kezdem én is érezni, hogy szorul a hurok, de képtelen vagyok összerakni a képet a történtekről. – Tegnapelőtt a Prospect Parkban, de... – hezitálok és megpróbálom felidézni a halvány emlékfoszlányokat. Még én magam is rájöttem a végére, hogy az egész nem hallucináció, hanem valóság. De nem biztos, hogy le akarom buktatni. – Hallucinációnak kellett lennie, mert képtelen voltam hozzáérni. – Ó, dehogyis! Nagyon is képes voltam rá. Csókoltam és ütöttem egyszerre. Az érzelmeim majd’ felemésztettek, úgy csaptak össze a hullámok a fejem felett.
- De ugye nem akarsz te és a rendőrség csalinak használni ebben az ügyben? – kérdezem gyanakodva, ugyanis ott motoszkálnak a fejemben Wyatt mondatai, miszerint ez lenne a terve. Abban nem fogok részt venni, az egész biztos. Kurvára biztos.

Aaron & Cherry

Cherry és közöttem megmagyarázhatatlan kötelék feszül. Nem egyszerűen erős anyagból készült ez a láthatatlan fonódás, hanem egyszeriben úgy érzem, hogy meg kell védenem őt, és ha kell, akkor a testvéremmel szemben fogom megtenni. Nincsen könnyű helyzetben, mondhatni nem áll jól a szénája, és nincs senki, aki hinne neki. Az ő szava mit ér azzal szemben, hogy meghaltak többen is? Rengeteg nézetletérés történt az elmúlt hetekben, úgy érezhette sokszor, hogy elárultam, de engem sem avattak be, sőt lemaradtam jó pár körrel, mire kiderült, hogy az öcsém él, és át lettünk verve. Hidegzuhanyként szembesültem vele, és a kelleténél még jobban a béka segge alá kerültem. Nem bízhattam már senkiben sem, nem beszélhettem meg senkivel, hogy miképpen érint ez engem. A terápiákról időlegesen lemondtam, meg is beszéltem Owennel, hogy ez most nem az az időszak az életemből, mikor másoknak kellene a lelki útjaimat boncolgatnia. A céllövöldés állomás után a mai gyereknap átmenetileg véget ér, mert súlyos témák várnak tisztázásra, és sejtem, hogy ez nem marad ennyire nyugodt hangvételű, ha a mellettem álló alaptermészetéből indulok ki, de bízok a legjobbakban.
- Be voltál drogozva, és ez jó mentség lenne, ha nem kaptak volna el már előtte drogozás miatt. Cherry ez így nagyon gyenge lábakon áll, és fontos lenne, ha komolyan vennél. Nem kínozni akarlak azzal, hogy emlékezz vissza arra a szörnyű estére, de minden apróságnak nagy jelentősége lehet, tudod? Kipróbálhatnád esetleg a hipnózist. Elsőre sokkoló, de csak egy ötlet a részemről. – nem fogom semmire sem kényszeríteni, csak jó lenne, ha haladna az ügy, vagy előkerülne a kisebbik énem, hogy magyarázatot adjon a baleset éjszakájára. Owen a szívén viseli ezt az esetet, de ő sem lépheti át a határokat, már így is megszegett jó néhány szabályt, hogy engem óvjon. A terhesség kemény dió, szerintem azóta nem is került szóba, de a végtelenségig nem húzhatjuk el, és bármennyire is nehezemre essen, de az apja is tud néhány részletet, ebben biztos vagyok.
- Rendben ne erőltessük az apádat. – megfordult a fejemben, hogy felkeressem, de még nem döntöttem el, hogy mennyire lenne jó ötlet, mivel köze van a gyilkossághoz, ha közvetett módon, de akkor is. A kocsi az övé volt, talán ez is lehetne egy új kiindulási pont a történetben. A kínos csendben hagyom, hogy csak sétáljunk, én a különböző standokat fürkészem, és meg is éhezem, de az időpont nem alkalmas, hogy felhozzam. Wyatt-et nem kerülhetjük ki a délután folyamán, én sem feltétlenül örömömből beszélek róla, de meg kell említenem, és kíváncsi vagyok, hogy most éppen mi játszódik le a mellettem állóban, ha felhozom az exét…aki az öcsém. Furcsán ízlelgetem a szálakat, nem akartam két szerelmes közé állni.
- Nem csodálkoznék rajta. Én sem tudom, hogy miképpen fogok reagálni, ha szemtől szemben fogunk állni. Meglőttek miatta, tudod…nem gondoltam volna, hogy idáig menne el. A családom. – most rajtam van a sor, hogy elhallgassak, mert elszorul a torkom, és a bennem dúló tehetetlenséggel, és mérhetetlen fájdalommal megint nem sikerül mit kezdenem. Elmesélem neki a nyomozás egy részletét a másik áldozatról, akiről azt hittük, hogy Wyatt az.
- Ott is volt, a csomagtartóban. Már előtte is halott volt, és nem tudom, hogy miképpen ölték meg. A vizsgálatok még zajlanak, de az is lehet, hogy előző alkalommal a halott kém is benne volt… - világosodom meg, és hirtelen megannyi szál kezd összeérni a fejemben. Az agyam zakatol a téma körül, és alig bírom tartani a tempót, de végül Cherry késztet megállásra, mikor utánam nyúl.
- Találkoztál vele? – döbbenek le, és elfelejtem az előbbi szikrát, ami előrevitt volna, mert ez most százszorta fontosabb.
- Mit keresett ott a parkban? Csalinak? – pislogok párat, mert erről szó sem volt. Egyelőre még azt sem tisztázott, hogy mi lesz az ő büntetése.
- Nem fogunk elővenni, azt én nem fogom megengedni. Az előbbi… - nem túl erőszakosan, de megragadom a kezét, és a két szeme közé nézek. – Cherry mit mondott neked Wyatt? Miről beszéltetek? – követelőzőnek tűnhetek, és lenne is rá magyarázatom, de most az izgat, hogy az öcsém miért kereste fel külön az exét, és mit akarhat tőle. Vajon még mindig szereti?

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Annyira sajnálom, hogy nem tudok előrébb jutni a dolgokban, hogy semmi nem jut eszembe. Én komolyan próbálkozom, de nem megy és Aaron is nyomatékosítani próbálja bennem, hogy ha nem sikerül, kurva nagy bajban leszek.
- Ezzel nem segítesz, ha nyomást gyakorolsz rám. Másrészt meg bármily hihetetlen, komolyan veszlek. Ha nem vennélek, nem lennék most itt – motyogom, mert tényleg amúgy is nehéz, nemhogy így, ha még be is paráztat. – A hipnózist? – szalad fel a szemöldököm és rápillantok. Jó ég. Erre nem gondoltam, de igazából nem is igazán vagyok tisztában azzal, hogy hogyan zajlik egy ilyen? – Az veszélyes is tud lenni, nem? – Tényleg tök hülye vagyok hozzá, így érdeklődően kérdezem, mit kell tudni róla. Komolyan mondom, ha használ, akkor még erre is képes vagyok, csak legyünk már túl ezen az egészen és ülhessek le nyugodtan úgy, hogy nem attól rettegek, hogy megint megjelennek a szervek és újra és újra végig kell mondanom ugyanazt, hatvanhatodszorra is.
Ha valamivel, az apám szóbahozásával aztán tényleg fel lehet húzni két pillanat alatt. Azóta egyszer sem keresett, amit bármennyire is próbálok tagadni, igencsak fájó pont. Emellett anyám körülbelül kéthetente egyszer hív fel, de csak akkor, ha az apám nincs a közelében. Szánalmas az egész, amit művelnek. Hálás vagyok Aaronnek, hogy erről nem kell beszélnünk, mert tudom, ha elkezdjük, nem jó irányba fog haladni a beszélgetés.
Furcsa úgy beszélni Wyattről, mint egy élő személyről, hisz nemrég még sirattuk őt, erre most kiderül, hogy nagyon is él. Annyira hihetetlen az egész, hogy az utóbbi napokban már többször megkérdőjeleztem, hogy mikor álmodom és mikor vagyok ébren. Az életben nem mertem ilyet gondolni, hogy majd valaha ilyen történik velem, erre tessék. Mint egy film, komolyan.
- Nem is értem, hogy tehetett ilyet. Annyira nem tudom elképzelni róla – ingatom meg a fejem, mert tudom jól, hogy az utolsó hónapokban nem volt felhőtlen a viszonyuk a bátyjával, de akkor is testvérek voltak és szerették egymást, még ha ez nem mindig tűnt úgy. Mindkét oldalt láttam. Ott voltam Wyattel, mikor azon paráztunk, hogy csak ne fussunk bele az éjszaka közepén Aaronbe és ott voltam Aaronnel, mikor a gyászból próbált kikecmeregni és próbált engem is felhúzni. Számomra teljesen hihetetlen, hogy eddig elmenne, hogy rálövessen a bátyjára. De hát láttam! Taylor az ő embere, bárhogy is nézem, mindig ott voltak egymásnak, és így már kezdem kapizsgálni, miért tűnt el a föld felszínéről a baleset után.
Aztán átterelődik a szó erre a Connor gyerekre, akit én sosem ismertem, mégis most jócskán belefolyt a történetbe.
- A csomagtartóban? – kerekednek el a szemeim és még a szám elé is kapok. – Bassza meg Aaron, akkor tulajdonképp az is lehet, hogy én is közrejátszottam ennek a srácnak a gyilkosságában? – Azt hiszem ez az, ami annyira fejbe kólint, hogy kicsit meg is szédülök és a fejemhez kapok. Jézusom. – Csak rémlene némi emlékfoszlány. Talán bedrogoztak annyira, hogy teljesen bekábuljak, mert tudták, hogy ha ez a tudtomra jut, akkor az egész terv romba dől. Csak azt nem értem, miért kellettem én ehhez az egészhez? Miért nem ráztak le valami szar dumával és hagytak otthon? – hangosan gondolkodom és kezdek tényleg kiaakadni. – Vagy… az is lehet, hogy az a hulla már ott volt apám kocsijában mielőtt elindultunk volna? Lehet, hogy hamarabb elkezdték már a terv megvalósítását? De az nem lehet… Én voltam az ötletadó, hogy kössük el a kocsit. – Honnan tudhatták volna, hogy majd lesz egy ilyen gondolatfoszlányom? De ha nem volt ott a hulla, akkor csakis a jelenlétemben történhetett az emberölés.
- És… hogy halt meg az illető? – Ha exhumálták a testet, gondolom kivizsgálták már, hogy miként érte a halál. Ez egyre komplikáltabb.
Kicsit már megbántam, hogy kicsúszott a számon, hogy Wyatt meglátogatott. Nem is vagyok benne száz százalékig biztos, de kilencvenötöt mondjuk mondhatunk rá.
- Nem tudom. Csak… be voltam szívva, szóval szerintem újra csak hallucináltam – hebegek-habogok miközben Aaronre nézek, de csak az a mondata visszhangzik a fejemben, miszerint csalinak fog Aaron használni. Az nem lenne szép tőle.
- Jó. Az már tényleg megadná a kegyelemdöfést. – Talán vagyunk már olyan viszonyban Aaronnel, hogy nem engedi tényleg, hogy csalinak vegyenek elő, de vajon ő sem használna annak? Hogy újra láthassa az öccsét és felelősségre vonhassa? Én már nem tudom, kiben lehet megbízni és kiben nem, ami elég nagy baj.
- Semmi lényegeset nem mondott. Valószínűleg csak a lelkiismeretem jelent meg újra – vonok vállat és tudhatja, hogy ezzel mire utalok. Eléggé rá volt kattanva arra a témára, hogy én meg Aaron, ami kicsit sem segített ahhoz, hogy rendbe tegyem a gondolataimat e téren. Így, hogy nem találkoztunk minden nap, kevésbé kaptam magam azon, hogy csak körülötte forognak a gondolataim, de tény, hogy többet gondoltam rá, mint kellett volna. Mint szabadott volna.
- Nem tudom, Aaron, ha igaz is lett volna, mit ér el azzal, hogy meglátogat? Azon kívül, hogy bűntudatot okoz. Felkavart, azt meg kell hagyni, bár ez még mindig nem azt jelenti, hogy biztos vagyok abban, hogy nem hallucináltam. Sosem voltam még ennyire bizonytalan semmiben – mondom megerősítésképp, hogy ezt a „látogatást” egyáltalán nem kell készpénznek venni. Inkább gondolom, hogy valós volt, mintsem képzelgés, de akkor is képlékeny.
- Most majd állandóan azt kell lesni, hol bukkan fel? – nézek körbe akaratlanul is, hiszen ki tudja, lehet most is itt van. Nem mondom, hogy nem vágyom arra, hogy újra érintsem vagy éppen csókoljam, de nem így. Nem úgy, hogy tudom, nagyon nincs rendben, hogy él, sőt…  

Aaron & Cherry

Nem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet idehozni őt, de bízom benne, ha egy kicsit felszínre tör mindkettőnk gyerekes, és felelőtlenebb éne, akkor a vitánk sem lesz annyira éles, mint általában szokott lenni. Cherry még fiatal, nem akarok a köztünk lévő korkülönbségre gondolni, mert elüti a jócskán öt évet is, de sajnos meglátszik. Nem igazán érzi át a felelősségvállalás kérdéskörét, és nem jeleskedik abban sem, hogy mikor kell befognia a száját, és mikor nem. A vészhelyzetünkben is egy pici részt sajnos hibás volt abban, hogy lelőttek, de nem fogom a szemére vetni. Elragadták az érzelmei, és felkavarták a tények, hogy összefutott Taylorrel. A lényeg azon van, ha lehetséges, én nem szeretném benne még jobban erősíteni a bizonytalanságot, és felszakítani a régi sebeket olyan mértékben, hogy abból idegösszeomlás legyen, de sajnos meg kell tennem, mert másképpen nem jutunk előrébb, és a saját viszonyunk sem lesz tisztázott. Nem vonzódhatom hozzá, a játékszabályok megváltoztak, mert az öcsém életben van, és eszem ágában sincs még ennél mélyebbre kerülni, ha már felfüggesztettek.
- A hipnózist, igen. – bólogatok mellé. Nálunk bevett szokás, ha más módszerrel nem járunk sikerrel. A kikérdezésen már túl van az eset nem most történt, és ennek fényében a memóriája is megkopott, de talán egy szakértő előáshatná azokat az emlékeket, de csak, ha ő is áldását adja rá.
- Lehet veszélyes, elismerem, de sok áldozatnak segített már. Csak fontold meg, de ha elzárkózol előle, akkor többször nem fogom felhozni. – a középső és a mutatóujjamat keresztezem, aztán elmosolyodom, hátha ezzel oldhatom a közöttünk lévő feszültséget. Minduntalan visszatérnek a kék íriszeim az arcvonásaira, el akarom hinni, hogy józan, és ez most egy valódi, felnőtt beszélgetés közöttünk. Az apja egy másik téma, nem a legjobbkor hozom fel, de sajnos ő is közrejátszik a történetben, mióta kinyögte a mellettem álló, hogy az apjáé volt a kocsi. Vajon tudhatott róla, hogy miket csinált a lánya, vagy jobban ismerte az öcsémet, mint egy vejjelöltet? Nem kedvelték, mert Cherry szülei sznobok, de Wyatt pontosan olyan ember, aki könnyedén tud manipulálni, hiszen nálam is bevett szokása volt. Elhallgatunk egy idő után, és csak baktatunk egymás mellett haladva. Szívem szerint megérintem, összefűzném a kezünket, hogy éreztessem vele, itt vagyok, és nem megyek sehova, ha beszélni szeretne a családi viszályairól, de úgy tűnik, hogy erre még nem áll készen. Mindenkinek vannak titkai, én sem örülök neki, hogy így alakultak az események, de az új információk fényében sajnos a mi kapcsolatunk is változni fog. Az első lépcsőfokot itt fogjuk megtenni. Bárcsak segíthetnék neki tisztára mosni a nevét, de ahhoz önként kellene feladnia magát, és részt vennie egy terápián, plusz egy rehabon is.
- Megtette. A másik barátotok is meghalt. Cherry két ember élete… - kimondom majdnem hangosan, hogy három, ha a közös gyermeket is idevesszük, de nem áll módomban könyörtelennek lenni. Az előbb már elhagytuk ezt, és újra feleleveníteni nem lenne jó senki számára sem.
- Igen, ott volt. –a következő kérdés hallatán, a két szeme közé nézek, és megesik a szívem rajta. Rátapintott a lényegre. – Megtörténhet, hogy nem voltál magadnál, és segítettél kivégezni őt. Erre nem tudom a választ, de a kocsi…sok mindent elárul, hogy kinek a birtokában volt. – nyelek egy nagyot, és lelassítom a lépéseimet.
- Előre megrendezték…Connor? Drogot találtak a szervezetében, aztán több késszúrást a hasán. Nem is értem, hogyan került előre…olyan ködös az egész. Mennyi ideje volt Wyattnek kiszállni, meg Taylornak? – merülnek fel az újabb kérdések, de még annyi mindenre nem tudunk válaszolni. Rajtam van a sor, hogy ledöbbenjek a találkozón. Mikor futottak össze? Wyatt idáig merészkedett volna el? A lábaim gyökeret vernek az óriáskerék közelében, és csak nézem a barna íriszek tulajdonosát.
- Akart tőled valamit? – nyelek egy nagyot, mert ez a kérdés kétértelmű. Gondolok elsősorban valami információra, vagy arra, hogy bevallották egymásnak a hiányt, a szerelmet. Bármit. Van jogom egyáltalán feltenni neki ezt a kérdést?
- Nem kell. Meg fogjuk találni, és nem kell egyelőre találkoznod vele. – fordítom el róla a tekintetemet, és féloldalasan állok be. Őrület, hogy ez megtörtént. Az ép kezemmel a hajamba túrok.
- Wyatt mindkettőnk életét felborította, de mondd meg Cherry…szereted még őt? – csúszik ki a számon, tudom, hogy vissza kellene szívnom, de nem tudom.

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

- Erre majd hadd válaszoljak három nap múlva. – Nem akarok elzárkózni semmi elől már, csak szeretném, ha sikerülni egyről a kettőre jutni. Eszemben sincs akadályozni az egész nyomozást, azon már rég túlvagyok. Most már én lennék a legboldogabb, ha nem kellene többet ezzel foglalkoznom. Furdalja az oldalam a kíváncsiság már tényleg. Annyira érdekes, hogy ott voltam –még ha csak testben is, de ott voltam-, és én vagyok az egyik, akinek úgy hangzik az egész történet, mintha kívülállóként vennék részt benne. Sajnos érezni nem így érzek. Halványan megrándul a szám széle az ujjai keresztezésére. Már nem igazán tudom eldönteni, hogy Aaron velem van vagy ellenem, de nagyon szeretném azt hinni, hogy inkább velem. Hogy legalább valaki velem van.
Komolyan nem tudom ezt elképzelni. Wyatt sok mindenre képes volt, de hogy szándékosan ölt volna, ezt nem voltam képes elhinni. Nem lehet.
- És mi van, ha nem ő tervelte ki ezt az egészet? Mi van, ha ő csak egy bábu volt az egészben? – Ezt már sokkal inkább el tudtam képzelni. Sarokba szorították volna? Nem mozgott túl jó társaságokban, ki tudja, talán valakinek sokkal tartozott és nem volt más választása. Igen. Ez sokkal hihetőbb verzió.
Elképedem a csomagtartós dolgon, hiszen az az autó az apámé. Nem lehet neki köze a dolgokhoz. De akkor mégis hogy a picsába került annak a fiúnak a teste az apám kocsijának csomagtartójába?
- Tettem dolgokat öntudatlanul. Az asztalon táncoltam, más nyakába csüngtem két zeneszámig, de hogy bárkinek a meggyilkolásában segítsek? Azért ezt elvethetjük – torpanok meg és mérges tekintettel nézek rá, miközben a plüssmajom nyakát szorongatom az egyik kezemben. Miután jobban belegondoltam a dolgokba, rájöttem, hogy nem lehet, bármennyire is be voltam nyomva. Biztos, hogy ebben még öntudatlanul sem segítettem volna.  – Most ezzel azt akarod mondani, hogy az apámnak köze volt a dolgokhoz vagy hogy én segítettem bármiféle terv kivitelezésében? – Egyik sem. Bassza meg. Az apám az egyik legnevesebb ügyvéd, nem hinném, hogy kockáztatná az állását és a hírnevét bármi ilyen mocskos üggyel. Nem értek már semmit, de talán nem lenne rossz ötlet meglátogatnom őt. Még akkor is, ha baromira haragszom rá, lehet, hogy segítene. Vagy csak rontana a helyzeten...
Nagyot nyelek, mikor Aaron részletezi ennek a Connornak a halálát. Összeráncolom a homlokom, mert már tényleg kezdek semmit nem érteni.
- De akkor egyáltalán... nem értem – sóhajtok nagyot lemondóan a fejemet csóválva. Bizonyára akkor ez esetben a halottkém is benne volt a dologban, mert aki ezt csinálja, nem igaz, hogy nem látja, hogy késszúrások vannak a hasán. Vagy csak annyira szét volt roncsolódva a test. De akkor... szét is kellett valahogy roncsolni. A szám elé kapok, mert félő, hogy most rögtön behányok, ahogy végig futtatom a gondolatmenetet a fejemben. – Én honnan tudjam, mennyi ideje volt bárkinek bármit csinálni? Eszméletem vesztettem az ütközés után. Az ütközésre emlékszem, és előtte is vannak képek, de semmi gyanús – vonok vállat és kezdek már tényleg ideges lenni ettől az egésztől. Újra könnyek gyűlnek a szememben és el is nézek a másik irányba, mielőtt még Aaron rajtakapna. Mélyen szívom magamba a levegőt és nagyot nyelek, hogy ne gördüljön le a szemem sarkában ülő könnycsepp, majd ha leküzdöttem ezt magamban és Aaron újra kérdez, szembe fordulok vele.
- Semmi lényeges. – Aaron nyilván arra gondol, hogy bármi olyat megakart-e tudni, ami hasznára válna, vagy hasonló. – Csak valami olyasmiről beszélt, hogy meg kell védenie engem meg téged – állok értetlenül a dolgok előtt. – De mint mondtam, 99%, hogy hallucináltam – erősítem meg újonnan, mielőtt még készpénznek venné, hogy találkoztam Wyattel. Találkoztam, ebben majdnem biztos vagyok, de talán jobb, ha nem tud Aaron mindenről. Az is lehet, hogy tudnia kellene. Már sajnos fogalmam sincs, mi a helyes döntés és mi nem.
Bólintok a kijelentésére, miszerint nem kell vele találkoznom... egyelőre. Gondolom majd ha előkerítették, akkor jól leültetnek vele szemben a tárgyalóteremben és nézhetjük a másikat. Szuperjó lesz. A következő kérdésére azonban megköszörülöm a torkom és felpillantok a mellettünk lévő óriáshintára, ami egy hajó képét formázza és forog.
- Szálljunk fel erre, ha már bejöttünk – mutatok a hintára egy zavart mosollyal és el is indulok felé. Szándékosan nem felelek a kérdésére. Valamiért kerülni akarom ezt a témát a jelenlétében. Főleg azok után, ami köztünk történt a lakásán. Aztán meg a buliban. Furcsa érzés fog el, ugyanis valamiért újra vágyakozni kezdek a csókja iránt. Ezúttal józanon, ami egy kicsit ijesztő egyben. Eddig szinte mindig volt bennem vagy alkohol vagy valamilyen drog, amikor elfogott ez az érzés.  – Ugye nem félsz a magasságtól? – mosolygok rá szélesen, miközben hátrafelé lépkedem, összefonva az övével a tekintetem.  

Aaron & Cherry

A hipnózis nem éppen az a fajta módszer, amit gyakran használnak a kollégáim, de előfordul, hogy másképpen nem jutunk előrébb, és a bizonyítékok hiánya fényében meg kell piszkálni a koronatanú emlékezetét. Nem szeretném kitenni ekkora traumának Cherryt, hiszen labilis lelkileg, és nem igazán volt képben akkor sem, mikor a baleset történt. A tények fényében ráadásul az exe életben van, talán nem ártana elvetni az ötletet, de aztán még hárít, de nem mond nemet sem.
- Rendben, szerintem tudunk várni, és nekem is fel kell épülnöm ahhoz, hogy ismételten munkába álljak. A kezem nem száz százalékos. Amennyiben igent mondasz, akkor szívesen elkísérlek, és a végéig ott maradok veled. – teszem mellé egy bátorító mosoly kíséretében, hátha ez is hozzájárul ahhoz, hogy pozitív végkimenetele legyen az ügynek. Wyatt a testi jelenléte nélkül is képes érzelmi tornádót előidézni, és ehhez nem kell más, mint én, meg a mellettem álló barnaság.
- Nem tudom Cherry. Nem beszéltem vele, és azt sem feltételeztem volna róla, hogy halottnak hiteti magát, de megtette. Kérdések armadája van a fejemben, és nem tudom, hogy mi a helyes. Az öcsémről van szó, aki jó pár balhéban volt benne, de egyik sem volt ekkora, mint a mostani. Egy-két terjesztés, verekedés, és még ki tudja, talán lopás. Az emberölés nem tartozna ide, de… - elhúzom a számat, mert pontosan annyira vagyok tanácstalan, mint Cherry. Kinek kellene hinnünk? Miért lőtt rám, vagy használta fel a legjobb barátját rá? Ha bajban van, akkor miért nem kért segítséget? A világot is kiforgatnám a négy sarkából, ha meg kellene védenem. Az öcsém, és ezen az sem változtat, ha elmenekül, vagy rosszakat tesz. Az ügy boncolgatása nem tesz jót egyikünknek sem, látszólag feszült a hangulat. A plüss két lábát szorongatja, mikor szóba kerül az apja. Nem tudom, hogy milyen életet élhetett, vagy mennyire bántak vele kesztyűs kézzel otthon, de azt is érzem rajta, hogy valamennyire védené az ősét, ha azon múlna.
- Cherry nem azt mondtam, hogy az apádnak, vagy neked között lett volna a gyilkossághoz, de azt sem árultad el sokáig, hogy az apád autójával furikáztatok aznap éjjel. Véletlen, vagy más is állhat a háttérbe? Nekem az a dolgom, és Owennek is, hogy kiderítsük a valóságot. Nem állunk messze az igazságtól, de még annyi minden vár megválaszolásra. Ne húzd fel magad, és ma már nem hozom szóba az apádat sem. – szeretném, ha lenyugodna, mert nem áll szándékomban összeveszni vele. A tekintetem többször pihen meg a testén. Sokkal szebb, és élettel telibb, mint pár héttel ezelőtt. Jót tenne neki, ha már jóra fordulna a sorsra, vagy találna egy célt a drogokon kívül is.
- Majd megbeszéljük…Connor halott, a szülei megkapják, ami jár nekik…a fiúkat. Ennél többet nem tehetünk. A tisztességes temetés neki is jár. A halottkém…na majd utánanézek. – torpanok meg mellette, és hallgatom a feldúlt lélegzetvételét. Furán elcsuklik a hangja, és sejtem, hogy könnyezik, de nem leszek annyira pofátlan, hogy felemlegessem, ezért másfele nézek, és magamban számolgatom a lehetőségeket. A Wyatt-tel való találkozás nem könnyíti meg a dolgomat, főleg nem úgy, hogy talán nem hallucinált.
- Megvédeni bennünket? – szalad fel a szemöldököm, és ezt most valóban nem tudom hova tenni. Más kérdések is járnak a fejemben, hogy mi történhetett kettőjük között, de vajon érdemes feltennem, kibírom, hogy ne tudjam, ha hozzáért? A kérdésem egyértelműen a szerelmi érzelmekre irányul, de kitér előle, amikor elérünk az óriáskerék előtti térre.
- Hintázni akarsz? – kérdezek vissza egy halovány mosoly kíséretében. A nem válasz is válasz, ami nekem biztos jele annak, hogy még nem heverte ki az öcsémet. Kár lenne belemerülni, mégis fájdalom ül ki a kéklő szivárványhártyáimba.
- Nem félek. – suttogom, és figyelem a távolodó alakját.
- Meg kell venni a jegyeket. – fűzöm mellé, és a nyomába eredve be is állok a sorba. A kis bódéban egy öreg hölgy ül, nem túl nagy életkedvvel, mikor megváltom a belépőnket. Az óriáskerék éppen ekkor áll meg, és vagy harminc másik emberrel együtt lódulunk neki. Az egyik fülkét ki is szemelem, de valaki meglöki a barnaságot, így az ép kezemmel kapok utána, és védelmezően a mellkasomhoz húzom.
- Vigyázz Cherry, a tömeg. – lágyan súrolom a leheletemmel az ajkait, mert annyi távolság sincs közöttünk, hogy egy vékonyka papír közénk ékelődjön. Felgyorsul a szívverésem a csokoládébarna íriszek feneketlen mélységétől.

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

- Ez kedves tőled. Na látod, ezt az Aaront határozottan csípem – mosolyodom el az elismerésem mellé. Tényleg jól esik, hogy próbál segíteni, de amikor éppen nem ezt teszi, hanem rendőrösködik, azt nem annyira bírom. Inkább így. Sokkal inkább. Át fogom gondolni ezt a hipnózis dolgot. Ha valaki garantálná nekem, hogy ezzel előrébb jutunk, akkor gondolkodás nélkül alávetném magam ennek, de mi van, ha az sem segít semmit? Benne van a pakliban, nagyon is. Feleslegesen nem annyira akarom ezt csinálni, főleg mert ha van bennem cucc még tényleg háromszor veszélyesebb is lehet, és nem valószínű, hogy ezt a megpróbáltatást kibírnám anélkül. Na mindegy, majd meglátjuk, mit tehetek az ügy érdekében.
- Hát éppen ez az! Nem nézzük ki belőle, szerintem kényszerítették... – motyogom elrévedve ahogy újra szóba kerül a hatalmas katyvasz, amiből már egyikünk sem lát ki tisztán. – Talán tényleg őt kéne erről megkérdezni. De rendőrök nélkül, Aaron. Remélem, nem úgy akarsz rátámadni, mint egy kopó – vonom fel a szemöldököm, mert talán ha a bátyjaként közelít és nem mint rendőr, egy kicsit őszintébb lesz. Vagy nem tudom. Aaronnek nem biztos, hogy elmondaná, mi az igazság, hiszen hiába a bátyja, itt tényleg emberéletekről van szó, ami már nem a vicc kategória.
Az apám kényes téma, nem mondom, Már a szimpla felemlegetésére kiráz a hideg, mert egyszerre hiányzik és egyszerre tudnék hányni a gondolattól, hogy valaha újra találkozzak vele. Eléggé kettős érzelmek vannak bennem, és már csak azt veszem észre, hogy erősen szorongatom a kezemben lévő plüssállatot.
- Jó, mert bármennyire is átvert, az apám. Tudod, család.. – húzom el a szám, mert ha valaki, Aaron nagyon jól tudja, hogy mit jelent ez. – Bajban van? – nézek rá, mert tudni akarom, ha az apámat veszély fenyegeti, bár ezt nem igazán tudom elképzelni. Mindig, minden helyzetben kidumálta magát. Ezért az a szakmája, ami. Nagyon jól csinálja, amit csinál, innen örököltem az örökös dumámat is.
Bólintok Aaronnek. Connor szüleinek tényleg jár, hogy eltemessék a fiúkat. A gondolat, hogy többször is látogattam egy idegen fiú sírját elborzaszt. Nem sokszor voltam kinn, de elégszer ahhoz, hogy elgondolkodjam a dolgon. Felzaklat a dolog, nem tagadom, hogy nem. Kit nem? Ez olyan helyzet, amire még rémálmomban sem mertem gondolni, hogy egyszer előfordulhat. Filmekben. De nem velem.
Mély levegőt veszek és erőt veszek magamon, hogy szembe forduljak Aaronnel. Vállat vonok. Én sem értem, mit akart ezzel mondani.
- Nem tudom, mondom, hogy nem értek már semmit – sóhajtok mélyet, de a következő kérdésre nem álltam készen, így ki is kerülöm okosan. Nem tudom. Még magamnak sem tudok válaszolni, nemhogy neki...
- Hogyne, imádok hintázni – lelkendezek egy pillanatra, mint valami gyerek, de ez is csak kis ideig tart, mert a gondolataim nem tudom elterelni Wyattről. Arról, hogy él. Ilyen nincs, bassza meg. – Nem? – kérdezek vissza ahogy megfordulok, mert olyan halkan mondja, hogy nem igazán hallom, miről beszél. A szemében valami furcsa dolgot látok villanni, de nem igazán tudom ezt hova tenni. Utánamegyek, hogy megvehessük a jegyeket, belenyúlok a zsebembe, hogy elővehessem a pénztárcám, mert már ég a fejem, hogy állandóan ő fizet.
- Ezt megveszem én – mondom, mielőtt még kifizetné és előre tolakszom, bárhogy is ellenkezne, nem engedek ebből. Ahogy megáll a kerék elindulok a tömeggel, de oldalról valami melák meglök én meg megtorpanok egy pillanatra.
- Rohadék – mondom ki épp, aztán olyan erővel pattanok Aaron mellkasának, hogy egy pillanatra nem is tudom, hol vagyok. Tekintetem az övébe fúródik és hirtelen olyan erős késztetést érzek a csókjára, hogy csak pislogok hatalmasakat és megpróbálok kijózanodni. Olyan közel van, hogy csak éppen mozdulnom kellene hozzá, hogy összeforrjanak az ajkaink. Istenem. Cherry! Cherry Sullivan! Ó, hiába parancsolok magamnak belülről, mikor már az ajkam félmosolyra húzódik és eltüntetem köztünk az a pár milimétert is. Mindeközben még vagy hatszázan meglöknek, de valahogy most nem igazán érdekel semmi. Hirtelen olyan biztonságban érzem magam, hogy pikkpakk elfelejtek mindent, ami az előbb még az agyamban cikázott.
- Hé! Álljanak már hátrébb! Nem férnek el maguktól – ripakodik ránk a bódéból az öreglány, ami kizökkent a csókból. Nehezen szakadok el, de még félig mindig bódult állapotban vagyok. Már megint. Na jó, ez már nem véletlen. Még józan is vagyok. Józan! Egy rohadt adagnyi kábítószer sincs bennem és Aaron Bennett így is negyed óra alatt megbabonáz.
- Na jó, menjünk – köszörülöm meg a torkom és elindulok az egyik kabin felé, hogy aztán gyorsan bepattanjak és magammal húzzam Aaront is. Leülök az egyik ülésre és nem veszem le a szemem róla. Nem tudom, mit kellene mondanom, de szerintem ezt már nem igazán kellene szó nélkül hagyni. Vagy de. Lehet, hogy jobb, ha nem hozzuk szóba, csak az a baj, hogy most ez a csók úgy felkorbácsolta megint bennem a dolgokat, hogy alig bírok a seggemen maradni.

Aaron & Cherry

Ez a Wyatt-es téma kezd egy kicsit sok lenni mindkettőnknek, és hiába osztanám félig az ő véleményét arra nézve, hogy ártatlan az öcsém, mégis bennem van az, hogy embert ölt. Sosem fordítottunk neki hátat, se anya, se apa, se én…és mégis azt a társaságot választotta helyettünk. Előre is mehettünk volna, egy kis bizalom az irányomba, és kihúztam volna a seggét a bajból, de tudatosan utasította el a segítségemet, és ezzel azt érte el, hogy nekem is a kétely mételyezze meg a lelkemet. Nem rajongok érte, hogy idáig jutottunk, és azon hezitálok, hogy mi lenne a megfelelő lépés az irányába.
- Nem tudom, hogy mi az igazság Cherry, mert nem ismerem a hátteret. – tagadólag rázom meg a fejemet, és elpillantok mellette miután folytatom az eszmecserémet. – Nem találjuk, és ahhoz kell némi rendőri rákapás, hogy a nyomára bukkanjunk. Nem szeretném csapdába csalni, de komolyan...rám lőtt a haverja. – mutatok a sérült kezemre, melyet kötés takar el, meg ez az idegesítő merevítő. – Ha valóban engem, vagy téged védene, akkor ez nem történt volna meg. Szkeptikus vagyok a témával, és hidd el, hogy szeretem a testvéremet, de megölt két embert, te is abban a kocsiban voltál. Fel sem méred a tettei súlyát. Meghalhattál volna Cherry abban a kocsiban, és Wyatt-et nem izgatta a téma. Mikor fogod fel, hogy itt már nem csak az a kérdés, hogy ki kényszerítette, hanem, hogy miért játszotta el a halálát… - összeszűkül az orrcimpám, mert félek arra gondolni, vagy akár következtetni is, ha Cherryben ekkora a védelmi ösztön, akkor az azt jelenti, hogy még érez valamit az exe iránt. Befolyásolható tanú, és ha más részről nézem az esetet, akkor nekem sem tesz jót, hogy kötődik…a kisebb Bennetthez. Az apja egy újabb veszekedéshullámot indítana el, de jól kezeli a helyzetet, és én sem feszegetem a témát mélyebben, de azt el kell ismernem, hogy nem csípem az öreget, és az sem számít, hogy Manhattan egyik legnívósabb védőügyvédje.
- Nem ezt mondtam…nincs bajban. – hárítok, nehogy még rám kenje, hogy az apját is bele akarom keverni, miközben pontosan ez a célom. Utána kell néznem még néhány dolognak, és a halotti kémet is fel fogom keresni, nehogy könnyű legyen a dolga. A hatalommal bíró emberek bármit eltussolnak, de mindig akad valami nyom, vagy valaki, aki beszélne…csak a megfelelő ajtókat kell kinyitni hozzá. Össze vagyok zavarodva, és Cherry ezt még tetézi azzal, hogy egy elképzelt találkozóról számol be az öcsémmel. Nem lehetek biztos a szavai hitelességében, de azért nem is óhajtok ellenszegülni, mert élő bizonyítéka annak, hogy képes letenni a drogot, ha akarja.
- Rendben. – bólintok, hiszen elérünk az óriáskerék elé. A hintázás meg a vidámpark tényleg nem biztos, hogy a legjobb helyszínválasztás volt a részemről, de most már késő bánat ezen rágódni. A kérdésemet nyílegyenesen kerüli ki, nem feszegetem, de megjegyzem. Éljen…az öcsém még így is képes hatással lenni mindenkire, hogy nincs itt. Nem adok egyértelmű választ, inkább elengedem a beszélgetés folyamát, és a szórakozásra koncentrálok. Furán tekintek rá, mikor visszakérdez, és a kezemmel jelzem, hogy nem történt semmi. Beállunk a sorba, hogy megváltsuk a jegyünket, de beelőz, és nem engedi meg, hogy én fizessek.
- Nem kellett volna. – egy szomorkás mosollyal nyugtázom a tettét, aztán jöhet a móka mára, ha nem lenne annyi barom ember erre. A tolakodást sosem értettem, minek menetelni, ha úgyis van jegye? Az egyik oldalról meglöki a barnaságot, és automatikusan nyúlok utána fél kézzel is, hogy az ölelésembe zárjam. Az idő lelassul, és elveszek a csokoládé íriszek fogságában. Mit kellene mondanom? Hogy nem lehet? Sosem szabadott volna egymásba gabalyodnunk? A kezem tartása erős, de úgy érzem, hogy a végtagjaim menten szétfolynak, ruganyos lettem. Nem vagyok benne biztos, hogy megfogja tenni, de ösztönösen nyílnak szét az ajkaim, és akkor bumm…elfelejtek gondolkodni is. A szirmai az enyémeket falják, a forró nyelve az enyémmel jár táncot, és szorosabban húzom magamhoz. Érezni akarom a törékeny testét, a vágyat, mellyel hónapok küzdök. Ez a tűz fel fog emészteni, de örömmel égek el, ha ezzel egy kis boldogságot nyerek. A fejemben ott motoszkálnak az elutasítás szavai, el kellene löknöm, sőt az lenne a legjobb, ha el is mennék, de a lábam gyökeret vert idelent. A szívem őrült tempóra vált, és egy kis unszolásra tudunk csak elszakadni a másiktól.
- Megyünk… - motyogom, mint egy álomkóros, és megragadom a kezét, hogy az egyik fülke felé irányítsam. A véletlen már nem tényező többé…ez nem lehet csak egyszeri alkalom. A kabinban vele szemben foglalok helyet, és bámulok magam elé. A kezemet az ölembe fektetem, a jegyet úgy szorongatom, mintha a túlvilágra váltottam volna meg. A sípszó felhangzik, és megbillenve a magasba emelkedünk. A gyomrom is bukfencet vet, mire képes vagyok felnézni rá, és elveszni újra a hívogató sötétségben.
- Csodásan kék az ég… - nyögöm ki, bár nem hinném, hogy ez a legjobb ötlet a kommunikációra. A térdkalácsom az övének ütközik, és bután elmosolyodom.
- Mi volt a kedvenc elfoglaltságod gyerekként…ha már ezt a napot ünnepeljük. – köszörülöm meg a torkomat, mert a csókról nem kellene beszélnünk, ahogyan a mellkasomat szorító érzésről sem Wyatt miatt.

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Én megértem, hogy Aaronnek sem egyszerű ez az egész helyzet. Persze, hogy nem, hisz az öccséről van szó, aki valószínűleg megölt egy embert. Azért ez elég nyomós érv ahhoz, hogy haragudjon vagy nem is haragudjon... Talán inkább csalódott legyen, ahogy én is. Wyatt őrült a maga módján, de soha egyetlen hátsó gondolatomban sem merült fel, hogy valaha képes lenne ilyenre. Borzalom.
Nem tudom, hogy rendőri rákapással hogy fogják elfogni. Azért Wyatt, ha kell, elég furfangos tud lenni, mint ez ki is derült.
- Hát igen, ezért nem is értem a dolgot. Több ember életét kockáztatta. Talán nem is érdekelte. Lehet, hogy egy fikarcnyit sem voltam neki fontos, csak ő volt nekem az – vonok vállat, mert persze ez a lehetőség is fennáll. Sőt. Kezdem sejteni, hogy tényleg nem érdekelte, ki hal ott meg és ki nem és azért ez eléggé elszomorító. A másik részem viszont képtelen elhinni, hogy ennyire érzéketlenül állna a dolgokhoz. Hatalmas katyvasz van a fejemben, csomó mindent nem tudok helyre tenni, a megoldást pedig Aarontől várom, de hamar rájövök, hogy ő szinte ugyanolyan tanácstalan, mint én. – Talán kezdem felfogni – sóhajtok és elszorul a torkom, Aaron kezd rávilágítani arra, hogy talán tényleg egy kicsit sem voltam fontos Wyattnek.
- Akkor jó – nyugszom meg kicsit, mert bármekkora fasz az apám, azért mégiscsak az apám. Még akkor is, ha hónapok óta felém se néz és le sem szarja a fejemet. Gondolkodtam már, hogy elmegyek hozzá miután elég nagy slamasztikában vagyok lévén mégis csak New York egyik legmenőbb ügyvédje. De vajon hajlandó lenne-e segíteni és kihúzni a gödörből? A válasz számomra is hatalmas kérdőjel.
Mikor szóba jön ez a pár nappal ezelőtti találkozás Wyattel nem igazán akarok kitérni erre a témára, egyrészt mert még magam sem vagyok benne teljesen biztos, hogy valós volt, másrészt pedig nem igazán akarok erről beszélni Aaron előtt. Szépen el is terelem a figyelmet erről a témáról, hogy ne hozzuk magunkat kellemetlen helyzetbe és rögtön a  a hintákra siklik a tekintetem, aztán meg is veszem a jegyet.
- Ugyan már, nem élősködhetek állandóan rajtad – mondom elvicceskedve kicsit, de valójában tényleg így gondolom, ugyanis abban az időben, amikor együtt laktunk, konkrétan egy forintot nem fizettem semmire. Mondjuk nem is tudtam volna, de most már egészen elvagyok így anyagilag is, bár van, mikor kicsit túlköltekezek a drogokra. Többet költök rájuk, mint kellene, sőt... tudom, egyáltalán nem kellene. Jobban járnék. Talán újrakezdhetném a ruhatervezést és varrást is.
Valami barom lökésére Aaron karjaiban kötök ki és ahogy nézem a kék lélektükröket, szinte érzem, ahogy egyre csak vonz közelebb. Mintha hívogatna. Jó ég, a gyomrom bukfencet vet és a gondolataim megszűnnek létezni. Olyan hirtelenséggel tapadok rá az ajkaira, hogy kettőt sincs ideje pislognia. Tudom, hogy nem helyes. És akkor mi van? Most már a véletlenre sem foghatjuk. Nyilvánvaló, hogy úgy vonzzuk egymást, mint a fene és most valahogy nem érdekel egy cseppet sem az, hogy nem kellene ezt csinálnunk. Wyattnek sem kellett volna eljátszania a halálát és akkor nem itt tartanánk. Akarom ezt a férfit és nem mondom, ez a tudat egy kicsit megrémiszt, de már egyre biztosabb vagyok a dologban. Iszonyúan vonz, a levegő pedig csak úgy szikrázik közöttünk és ezt kár lenne tagadni. Kétlem, hogy ő nem érzi.
Kell pislognom párat, hogy magamhoz tudjak térni a csók után, de aztán el is indulok a kabin felé. Jobb, ha megyünk. Maximum még ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, bár Aaronnek már majdnem száz százalék, hogy megszólalt a vészharang a fejében, ahogy nekem is, csak engem már nem érdekel. Leülök vele szemben és lassan emelem fel a tekintetem, hogy összefonjam az övével. Az állam majdnem leesik a következő mondatára.
- Csodásan kék az ég? - vonom fel a szemöldököm hitetlenkedve. - Épp az imént csókoltalak meg és te arról beszélsz, hogy milyen szép kék az ég?! - nevetek fel kínomban, mert erre már nem igazán tudok mit mondani. Ki is pillantok inkább a távolba ahogy emelkedünk, ugyanis ez már a szánalmasnál is szánalmasabb. Tudom, hogy most azért jöttünk ide, hogy Wyatt álhalálának körülményeit tisztázzuk, de van mit megbeszélnünk ezen a folytonos összegabalyodáson is. Talán most a legalkalmasabb, ha már tiszta az agyam.
- Rajzoltam. Már akkor is ruhákat babákon, bár nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekelni fog később a divattervezés - vonok vállat a kérdésre. - Meg zongoráztam. - Ezt apám erőltette rám, de kivételesen szerettem, habár már valószínűleg 90%-át elfelejtettem, de újrakezdeném. - És te? - kérdezek vissza, mert tényleg kíváncsi vagyok rá. Aranyos gyerek lehetett, tuti úgy nézett ki, mint egy fürtös hajú angyalka.
- Na jó, én ezt nem bírom tovább. Kerülgethetjük a témát, de nem veszed észre, hogy ez minden egyes alkalommal megtörténik, amikor találkozunk? - kérdezem és ahogy felállok és elindulok a kabin túloldalára, billenni kezd a fülke Aaron irányába a súlytöbblet miatt, amire egyenesen az ölébe esek. Az óriáskerék kabinja erősen jobbra dől, de jelen helyzetben nem igazán érdekel. - Te nem érzed, Aaron? - suttogom csupán pár centire az ajkaitól el sem engedve a tekintetét. A vállába kapaszkodok és tudom, hogy vissza kellene másznom a másik oldalra, hogy egyensúlyba jöjjünk, de valahogy nem akaródzik megtennem...

Aaron & Cherry

Megannyi téma merül fel ma délután közöttünk Cherryvel, és mindenben benne van egy kicsit az öcsém, vagy az apja. Nem mondom, hogy nem emiatt jöttem ide, de valahol mélyen mindketten tudjuk, hogy a kettőnk kapcsolatát sem ártana tisztázni. Rám tartozik vagy sem, de sajnos rákérdezem a Wyatt-tel való találkozóra, és az ebből fakadó kíváncsi természetem már szintet lép, és kikerül az ajkaim közül az a bizonyos mondat. Minek kell tudnom, hogy táplál-e még valamit az öcsém iránt? A hallgatása fáj, és ha csak egy századmásodpercre is látszik a kékjeim mélyén a bizonytalanság, lassan tova is tűnik, mert hintázni menne, és ezzel lezártnak tekinti az előbbi kérdéskört. Nem feszegetem, mert nekem ez a viselkedés is válasz, még ha nem is olyan, amit szerettem volna élőben látni. A sorban állás nem tart sokáig, mondjuk az öreg néni, aki a bódéban áll, már másképpen gondolja, mert túl házsártos. Természetesen én akarok fizetni, de ez nem olyan könnyű helyzet, mert a kisasszony bevág elém, és mindenáron rendezni akarja a jegyeinket. Majdnem arrébb tolom, de az emancipáció jegyében úgy döntök, hogy ezt most mellőzöm, és ha boldoggá teszem azzal, hogy megveheti a jegyeket, akkor átengedem neki ezt a posztot.
- Nem élősködtél rajtam Cherry. – tudom, hogy mire céloz ezzel. Nem bánt meg, és sosem vártam cserébe semmit, hogy egy ideig nálam lakhatott. Az igazság az, hogy még sosem engedtem be nőt oda nagyon, mármint hosszabb időre, de be kell vallanom, hogy elég jól kijöttünk abban az időszakban, hacsak a karácsonyra gondolok…és annak is már mennyi ideje. Lassan itt a nyár, és az életünk a feje tetejére állt. A körülmények velünk, vagy éppen ellenünk játszanak, mert éppen csak, hogy megkapjuk a jegyeket, és lekezelnénk őket, de valami barom meglöki Cherryt, én meg ösztönösen nyúlok érte, nehogy elessen. Ez a pillanat elég is ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, és elvesszek azokban a gyönyörűen hívogató barnaságokban. A csokoládéra emlékeztet, és bár ellen tudnék neki állni, de már érzem a meleg leheletét, azt a néhány centi csökkentést közöttünk. Egyértelmű, hogy működik a kémia, és elfelejtek gondolkodni is. Most nem léteznek akadályok, csak a szív alakú szirmok, és a vágy, melynek eleget is teszek. Forrón tapadnak össze az ajkaink, és hirtelen már nem számít más, csak mi ketten. A derekára simítom az ép kezemet, és olyan közel húzom a mellkasomhoz, amennyire csak lehetséges. Érezni akarom a bőre melegét, a szíve dobogását. Egészen könnyedén merülünk bele, de valamilyen panaszra sajnos el kell szakadnunk egymástól. Nem merek ránézni, de húz magával a kabinba, és végre bejutunk a helyünkre. Nem kell sok idő, hogy felemelkedjünk a magasba, én meg a legnagyobb hülyeséggel álljak elő. Kék az ég…komolyan Aaron?
- Aha, azt hiszem, de nem vagyok benne biztos. – összezavar, hogy így néz rám, mert a nyelvem hegyén van, hogy beszélnünk kellene a történtekről, de az előbbi ki nem mondott vallomása az öcsém iránt nem éppen erre késztet.
- Igen, megcsókoltál, és….Cherry. – a kiakadása jogos, nem éppen ezt kellett volna felhoznom, vagy a figyelemelterelést, de nem láttam jobb megoldást. Nem félek, de jobb lenne azért nem kinézni, mert akkor talán beleszédülök a mélységbe. Érdekes módon a hullámvasúton nem lett volna bajom, de ez a körözés, meg ez a bizonytalan fülke. Az ülésbe mélyesztem az ép kezem ujjait, mikor mesélni kezd. Figyelj a hangjára, és nem lesz gond.
- Akkor mindenképpen művészlélek vagy. Még sosem láttam egyetlen rajzodat sem…és a zongora. – elmosolyodom, mikor feleleveníti, mert akkor már ez is közös bennünk.
- Én is zongoráztam egy kevés ideig, de ma már maximum néhány darab menne. – magyarázok neki, mikor feláll, és kifakad. Kettőt pislogok, nem tudom, hogy mit kellene erre mondanom, de aztán akad nagyobb gondunk is a dőlés miatt, mint ahogyan leérkezik az ölembe. Az orrom majdnem súrolja a száját, de még időben talál kapaszkodót bennem. Az érzései kinyilvánítására csak lepillantok az ajkaira, melyek még mindig duzzadtak az előbbi csókcsatánktól.
- Cherry… - tűröm a füle mögé az egyik hajtincsét, és megérintem az arcélét. Simogatva járom körbe a kékjeimmel. – Tudod, hogy nem szabadna… - döntöm a homlokának a sajátomat, és lehunyom a szemhéjamat. – Már annyira kívánlak, hogy abba belehalok, de… - most kellene józanul ítélkeznem, de nem megy. – A picsába is… - most én veszem át az irányítást, és falom fel, mint egy éhes oroszlán a bárányt. A nyelve összecsavarodik az enyémmel, és nem jutok levegőhöz. Akarom. Düdüdüm. Akarom. Hazudhatok magamnak még?

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Jó pár hónappal ezelőtt nem hogy arra nem gondoltam, hogy ilyesmi kapcsolatba kerülök Aaron Bennettel, mint most, azt sem igazán tudtam elképzelni, hogy kettő szónál többet váltsunk egymással. Most meg ott tartunk, hogy egyikünk sem igazán tudja tagadni, hogy vonzódik a másik iránt, de még próbálunk ellenállni, amíg lehet. De minek?! Minek sanyargassuk magunkat már úgyis mindegy. Minden mindegy. Én már elengedtem ezt a kérdést, de tudom, hogy Aaronnek nehezebb, bár nem igazán értem a dolgok miértjét.
Élősködés volt, nevezhetjük bárminek. Persze nem arról van szó, hogy döglöttem egész nap és semmit nem csináltam, ugyanis próbáltam takarítani meg néha főzni valamit hálaként. Tudom, ez holmi kevés, de több azért a semminél.
Pár pillanatig még én sem vagyok biztos benne, hogy meg kell tennem, amire annyira vágyom már, de aztán az összes gondolatom elszáll és végül Aaron ajkaira tapadok. Nem mondom, kicsit tényleg kétségbeejtő a dolog, mert a közelsége teljesen megőrjít. Olyan jó érzéssel tölt el, ahogy magához von, hogy hirtelen minden gondom elszállingózni látszik. Jönnek a pillangók, a gyomrom bukfencet vet meg minden hasonló cukiság, és már csak azt veszem észre, hogy a bódés néni ránk ripakodik, hogy fáradjunk arrébb.  Szó nélkül húzom magam után Aaront és szállunk be a kabinba, ahol nem várt dologról kezd el beszélni. Az időjárásról. Jézus.
- Összezavarodtál? – húzom a szám halvány mosolyra. Francba is, annyira jól néz ki még így is, bekötözött kézzel. Nem tehetek róla, de egyszerűen vonz, mint a mágnes.
- És, mi? Ne kezdd megint, könyörgöm – forgatom a szemem, mert pontosan tudom, hogy most fog jönni az a duma, amit már annyiszor hallottam, hogy két kezemen nem tudom megszámolni. Nem kellene. Nem szabad. Hiba lenne. Kur-vá-ra u-nal-mas! Nagyon! Én is tisztában vagyok a dolgokkal, de az istenért. Huszonhárom éves vagyok, nem fogadtam örök hűséget Wyattnek, főleg nem úgy, hogy kiderült, rendesen átvert. Azért lesz hozzá egy-két szavam még, mert konkrétan tönkretette az életem, felbolygatta a világmindenséget.
- Az utóbbi időben nem is nagyon terveztem – vonok vállat. Az utolsó dolgom volt, hogy ilyenekkel töltsem el az időm, nem mellesleg remegő kezekkel egy biztos vonalat sem tudok húzni, az pedig nem lenne hátrány ilyesmi tevékenységeknél.
- Akkor majd tolunk egy négykezest – mosolyodom el. – Szerintem már én sem tudok sokkal többet lejátszani a boci-boci tarkánál – nevetek fel, de azért kicsit túlzok. Nem volt az olyan rég, hogy játszottam ezen a hangszeren, csak távolabbinak tűnik, mint gondolnám. Most lenne is kedvem zongorázni kicsit, de jelenleg nem tudok a szülőházamon kívül másik helyet, ahol lenne zongora. Aaront nem igazán tudom elképzelni a hangszer előtt ülve, de tud még meglepetést okozni és ez sosem baj. De a zongoráról ennyit. Nem bírom tovább ezt a témakerülgetést, tiszta vizet kell önteni a pohárba, mielőtt még beleőrülök a folytonos kattogásba. Ahogy hirtelen felállok, a kabin megbillen Aaron irányába és egyenesen az ölébe zuhanok. Na tessék. Újabb véletlen lenne? Folyton ez történik.
Tekintetem az övét keresi, az érintése bizsergetően hat a bőrömön.
- Aaron! – szólok kicsit erélyesebben a pillanat hangulatához képest, és a mutatóujjam is a szája elé teszem, de nem akarom még százszor meghallgatni ezt. Komolyan kell beszélni a dologról, de nem folyton ezt ismételgetve, mert csak a felesleges köröket futjuk. Ettől még ugyanúgy meg fog történni újra és újra.  Ahogy a homlokát az enyémnek dönti lesütöm a szemem, de aztán felnézek rá újra és elrévedek kicsit az arcán. Most annyira sebezhetőnek tűnik, a hüvelykujjam végigsimít a borostás arcélén és nagyot sóhajtok. Az egész szituáció annyira elbaszott, hogy az már fáj, de érzem, hogy sokáig már nem parancsolhat egyikünk sem az indulatoknak. A szavaiba tetőtől talpig beleborzongok. Akkor mire vársz? Mire várunk? Megszólalni nem tudok, de végül aztán nem is kell, mert Aaron a kezébe veszi az irányítást végre és újra csókban forrunk össze. A levegőt egyre szaporábban veszem, fogaim az alsó ajkába marnak és akaratomon kívül is közelebb húzodom hozzá, amennyire csak tudok. Jobb kezem automatikusan a pólója aljához nyúl, de aztán ráeszmélek, hogy hol is vagyunk és hogy itt az emberek kilencven százaléka gyerek.
- Menjünk fel a lakásodra, Aaron. Nem bírom már, nem is akarom. Téged akarlak – suttogom az ajkaira és elveszek a tekintetében, ami érezhetően a vesémig lát. Nyomban elégek itt úgy érzem, olyan melegem van, hogy legszívesebben most azonnal ledobnám magamról a blúzt is. – Kettőnk közt marad, ettől nem kell félned, de nem éri meg tovább ellenállni egymásnak. – A kerék most tart körülbelül a menet felénél, de félő, hogy már ezt a pár percet is alig bírom ki ilyen kis helyen összezárva vele…

Aaron & Cherry

Mindenről beszélgetünk, amiről lehet, de hogy éppen a tűzgyűrű közepét kerüljük el. Nem is értem, hogyan tanácsolhattam azt, hogy egy vidámparkban beszéljük meg a nagyközönség előtt egy rendőrségi nyomozás belső ügyeit, nem beszélve a személyes érintettség tényéről. Már sok őrültséget elkövettem az elmúlt hónapokban, de azt is tudom, hogy jobb helyet nem választhattam volna, mert ha Cherry kiakad, akkor annak be nem látható következményei lehetnek. Megértem, hogy feldúlt, és válaszokat vár, ahogyan én is, mégsem érzem, hogy mindenbe bele kellene avatnom. Az apja egy kényes téma, és arra még nem jöttem rá, hogy hányadán állnak. Ellenszenvesen nyilatkozik róla, és bízik benne, hogy apuci keze nem lehet benne az ügyben, de engem nem győzött meg, ezért is fontolgatom, hogy négyszemközt fogok tárgyalni Mr. Sullivannel, amint lehetőségem adódik rá. A kislánya meg maradjon abban a tévhitben, hogy senkinek semmi köze ehhez a csúnya balesethez. A nyomok sajnos odavezetnek, hogy valaki közbelépett, és el akarta tussolni a bizonyítékokat, meghamisították a halotti bizonyítványt, és ki tudja, hogy még kinek a keze lóg bele, amiért lezártnak tekintették az öcsém halálát. Kinézetre nem nagy szám, ha egy fiatalokkal bélelt kocsiban ketten meghalnak, na de pont éppen egy rendőr öccsének, és egy tűzoltóparancsnok fiának esik bántódása? Vajon Mr. Sullivan hatalma meddig ér el? Miért nem gondoltam erre hamarabb is? A kétely magja hamar elhal bennem, és arra koncentrálok, amire nem kellene, mert nem releváns a nyomozás szemszögéből. Wyatt és Cherry között pontosan nem tudom, hogy mi történt, de bizonyosan nem egyszerű szerelmi civódás, és az, hogy felkereste, már többet mond minden szónál. Az egyértelmű kérdésemet ki is kerüli, és ezzel eldönt jó néhány dolgot. A terelés királynője, de hiába is nyaggatnám, attól még nem nyílna meg előttem. A hintázás talán feloldja mindkettőnk gátlásait, és nem kell azzal foglalkoznom, hogy mennyire bánt is a téma. Miért is kellene, hogy a ki nem mondott érzéseknek nevet adjak? Hezitálok, de valaki meglöki őt, és ezzel egy lavinát indít el. A karjaimba zárom, a józanész gomb kikapcsol, és eljön a vég órája. Nem szabadna, üvölt minden porcikám, de ahogyan lecsap az ajkaimra, ugyanolyan intenzitással viszonzom a kezdeményezést is. Cherry remek nő, és képes kihozni a legrosszabb énemet, meg talán egy sötétebbet is, aminek most a mélyben kellene maradnia. Megkukulok, és az érzékeim sodornak tovább, egyfajta játék ez, ami már hónapok óta kísért. Miért ne tegyem meg, és miért tegyem meg? Hezitálnék, de felesleges, mert összetapadunk, és nekem máris mutatkoznak a vágyaim egyértelmű jelei. Az óriáskerékbe szinte beletuszkol, és leülünk az egyik fülke mindkét oldalán elhelyezett kis padra. Az első beszélgetési alap, ami eszembe jut, az az időjárás, de nem éppen jó indítás az előbb történtek után. Cherry persze nem bír a vérével, és azonnal keresi a miérteket, de ebbe már egyszer belebuktunk mindketten.
- Igen… - vágom rá, és megvakarom a tarkómat, mert nem jellemző rám, hogy ennyire elveszítsem a fejemet. Sokkal többre tartottam a magamba vetett hitemet, de ez a nőszemély kiforgatja a világomat a négy sarkából. Mi lesz velem, ha nem áll meg a hinta, és még jobban belebonyolódunk ebbe a kis semmittevésbe? A tériszonyom egy kicsit elvonja a figyelmemet, de nem kellőképpen, és most már sejtem, hogy csapdába estem.
- Nem akarok semmivel jönni, de te is tisztában vagy vele, hogy mennyire nem egyszerű a helyzetünk. – sóhajtok egyet, és inkább most én váltok témát. A gyerekkoráról kérdezem, és elmegyünk egy másik irányba, ami talán kezdetnek nem is olyan rossz. A félelmem nem múlik, de azért kellemesebb időtöltés Cherry-re nézni, mint a mélybe.
- Ó, az még menne…szereznem kell egy zongorát. – mosolyodom el, és évődve figyelem, hogy mennyire kis cuki, amikor felhúzza magát. A fülkénk megbillen, és az ölemben köt ki. Hahó…miért kell ezt csinálnotok velünk? Néznék fel az égre, de most jobban leköt a barna íriszek vonzatlan birodalma. Micsoda páratlan szempár…a torkom kiszárad, és nagyot kell nyelnem. Ösztönösen mondjuk ki mindketten a másik nevét, de most már más színezetet kap, emiatt pedig aligha bírnék most másra koncentrálni. Aaron mély levegő! A süketelés helyett belém fojtja a szót, mikor a mutatóujja zárat képez a hangok képzéséhez. Őt nézem, a homlokomat az övének döntöm. Mindketten szenvedünk a saját hülyeségünk miatt, de pedig cipelhetjük ezeket a terheket, most őszintén? Eldobom az ellene szóló érveket, és megadom magam egy másik hatalomnak. A számat az övén akarom érezni, nem szeretném, hogy közénk álljon Wyatt, vagy az apja..esetleg a baleset. Ma megfeledkezem arról, hogy kis vagyok abban a minutumban, mikor a szirmaink összeérnek. A hevessége szinte a mozdulataiba vannak kódolva, és ennek megfelelően reagálok én is. Elvinne a hév, de észhez térünk, és az oxigénért folyamodva szakítom meg a folyamatot.
- A lakásomba? – az önmegtartóztatás nem hátrány, de amikor a magasban vagy egy olyan nővel, akiről már az éjszakáid is szólnak, akkor a lakás túl távolinak tűnik.
- Az nagyon messze van Cherry. – közlöm vele rekedtes hangon, és most tartom vele a szemkontaktust. Nem eresztem, miért is tenném, ha még ennyi ideig össze leszünk zárva. A combjára simítom a tenyeremet, és feltérképezem őt, de csak finoman súrolom a térdkalácsát, addig kínozva, míg bele nem nyög az ajkaink találkozásba. A háromnegyed kör lement, egy negyed meg már nem lesz gond. A mutatóujjam befészkelem a belsőm combja felére, és onnan invitálom beljebb magam, és bumm…hirtelen megállunk.
- Mennünk kell. – nyögöm ki, pedig nem akarok. Végül felállítom, és a kezét megfogva, most én tudom, hogy merre visz az utunk.
- Nem viszlek el a lakásomba Cherry… - tagadom meg a kérését, és a fejemet nyújtogatva már ki is ül az arcomra az a mosoly, mely többet mond minden szónál.
- Gyere velem… - kikerülünk jó néhány embert, mire elérjük a mólót, és a tömeg is elcsitul.
- Nézz oda…a tengerpart megfelel? – bökök az egyik sziklásabb, és eldugottabb rész felé, ha benne van. Már töröm is az utat, és az sem érdekel, hogy a cipőm telemegy homokkal..

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Tudom, hogy elsősorban nem azért jöttünk ide, hogy egymással foglalkozzunk vagy hogy arról beszélgessünk, mégis mi a franc történik velünk és mit kellene ezzel kezdeni, de ez sem egy mellékes téma. Nem hoztam volna talán szóba, ha nem sül el ilyen „szerencsétlenül” a dolog, hogy a karjaiban kötök ki duplán is, de így már nem lehet elmenni mellette csak úgy. Hiába tereljük el állandóan a szót, csinálunk úgy, mintha mi sem történt volna, mert újra és újra előjön, ahányszor találkozunk, minden egyes alkalommal összegabalyodunk. 
Aranyos, ahogy így megvakarja a tarkóját, mint egy kisfiú, látom, hogy bizonytalan. Én is az vagyok, nyilván, hiszen bassza meg, bárhonnan is nézem, nem tudom kiverni a fejemből, hogy Aaron Wyatt bátyja. Ez nem egy egyszerű eset, ahogy ő is mondta, de nem lehetetlen.
- És akkor mi van? Ha ezen agyalunk, akkor sem lesz egyszerűbb – vonok vállat. Az istenért, úgyis tudja ő is, hogy bármennyire is fogunk próbálkozni, nem fog menni sokáig az ellenállás. Maximum akkor, ha többet nem találkozunk, de ez valószínűleg nem fog összejönni, már csak a kihallgatások miatt sem, és ami azt illeti, nem bánnám, ha nem csak ilyen apropóból futnánk össze. 
Azért a tereléssel próbálkozik, ami talán azért jobb, mert különben itt az óriáskeréken esnénk egymásnak. Vagy csak én érzem ezt a vonzalmat? Ha igen, akkor az határozottan gáz. 

- Ne tedd, mert akkor sűrűbb látogatód leszek – mosolyodom el. Tényleg nagyon szerettem régen és ha lehetne, még akár fel is eleveníteném. Aaron arcát figyelem, hogy az előbbi kijelentésem vajon milyen reakciókat vált ki belőle. Kicsit kérdőjel számomra, de azért valami mégis azt súgja, hogy ő is ugyanazt érzi, amit én. Mármint amivel még én sem teljesen vagyok tisztában. Hogy egyáltalán érzéseket is táplálnék iránta vagy csak szexuálisan vonz iszonyatosan?! Jelen helyzetben megmondom őszintén, hogy csak ez jár a fejemben, szóval a többin majd ráérek később agyalni.
Mikor az ajkaimra tapad a beszéd helyett, azért végképp nagyon hálás vagyok, mert ez azt jelenti, hogy végre elengedte a kérdést és nem fogja többet hajtogatni. Bár sosem lehet tudni ugyebár, hisz egyik alkalommal is én parancsoltam álljt, ami még mindig meglepően hat.
- Akkor ne menjünk a lakásodba, csak keressünk valami zugot – vonok vállat. Kit érdekel már, hova megyünk, csak valami olyan helyre, ahol csak mi ketten vagyunk. Az érintése mentén már borsódzik is a bőröm és egy halk sóhaj is elhagyja a számat. Uram isten, szét fogom szedni, ha kiérünk innen. Csak bírjam ép ésszel. A kerék végre megáll, és én olyan gyorsan pattanok fel, mint akit kergetnek. Megragadom a kezét és utána iramodok, de a következő mondatára meg is torpanok.
- Mi? – vonom össze a szemöldököm, hisz azt gondolom, hogy már megint észbekapott és agyalni kezdett, de aztán az arcán megjelenő mosoly elriasztja ezeket a gyanúkat. – Már azt hittem... – nyögöm ki, aztán utánamegyek, és ahogy a parthoz érünk megragadom hátulról a vállát.
- Elbírsz egy kézzel is? – elmélkedem hangosan miután már elrugaszkodtam a földtől és a dereka köré fontam a lábaimat, jó erősen, hogy ezzel is segítsem, s közben a leheletem a nyakát csiklandozza.
- Persze hogy jó, Superman – mosolyodom el szélesen. Ezzel egy életen át szívatni fogom, az már tuti. Az utolsó néhány méteren leszállok róla és megkerülve őt helyezkedem elé, hogy aztán az eldugott helyhez közeledve torpanjak meg egy pillanatra és húzzam magamhoz. Itt már úgyis ritkulnak az emberek, sőt, csak körülbelül tíz méterre dobál kavicsot egy apuka a gyerekével a vízbe. Újra az ajkaira tapadok, a kezem pedig a pólója alá csusszan, aztán egy hirtelen gondolattal elszakadok tőle, lekapom a blúzom és megfordulok, hogy aztán a kiszemelt sziklás felé fussak.
- Akkor most te leszel a gyereknapi ajándékom? – nevetek fel, ahogy odaérek és ő is hallótávolságon belül van. Bár, amíg meg nem történik, úgysem hiszem el, hogy így lesz, ugyanis amilyen szerencsétlenek vagyunk, mindig, minden alkalommal közbejön valami hülyeség, ami miatt aztán nem fekszünk le egymással. Az ég is úgy akarja, hogy ne történjen meg, de talán ma nekünk kedveznek a csillagok.

Aaron & Cherry

Most számot kell vetnem, mert elérkezett az a pillanat, amikor bizony nem a személy kiléte számít, hanem, hogy milyen érzelmek fűznek hozzá. Cherry alapvetően az öcsém barátnője, és egyben egy kiismerhetetlen, borzalmasan idegesítő lány is, de ha ránézek, és meglátom a csokoládé íriszek mélyén felvillanó vágyat, már sokkal több ennél. Pár hétig lakott csak nálam, de azaz idő sok mindent megpecsételt. Ritkán lobbannak fel bennem olyan fura, és megmagyarázhatatlan kijelentések, és cselekvések, mint az ő esetében. Nála bonyolultabb teremtéssel még nem találkoztam. Egyszerre tudja kihozni a legrosszabb, és a legjobb énemet is. Cherry szép…és mondhatni átlagos, de mégis van benne valami plusz, ami megbolondítja a férfiak többségét, és kiismerhetetlenné teszi őt. Az én szememben az elején egy drogos volt, de rájöttem, hogy ennél sokkal több. Láttam a szemében lévő fájdalmat, mikor elvetélt, mikor rájött, hogy egyedül maradt, és senki nem állt mellette. Mélyebb érzésű, mint elsőre látszik, és sokkal érettebb is a koránál. Eleinte zavart, hogy ekkora a korkülönbség közöttünk, de a hetek múlásával ezek a kis apróságok elvesztek, és már megszoktam, hogy ott van velem, hallom a lépéseinek a zaját, velem kajál, hülyéskedünk, az éjszaka közepén táncra perdülünk. Legutóbb erre akkor került sor, mikor megismertem a volt társamat…Jackiet. Hasonlóan szeleburdi, és makacs volt, mint ő, és a sok nézeteltérés ellenére is működött közöttünk a kémia…mint vele. Sokáig elzártam a mélybe ezt a nagy káoszt, de mindig utolért, ha kettesben maradtunk. Az előző alkalommal a zuhany alatt táncolt vissza…pedig lefeküdtem volna vele. Hiába volt Wyatt, és az a megannyi érv, hogy ne tegyem…megtettem volna, és lám a történelem ismétli önmagát. Egymás szemének világában veszünk el, és sejtem, ha csak egy kicsit is engedek a bennem dúló viharnak, akkor nemcsak őt, hanem magamat is fel fogom emészteni. Az előbbi csóktól még duzzadtak az ajkai, és alig bírom levenni róla a kékjeimet. A kezem mozdul elsőként a tilosban, miután beláttuk, hogy ennek már más vége, mint az, hogy…minek mondjam ki? Az ujjaim alatt bizsereg a bőre, olyan puha, hogy kedvem lenne végignyalni, de csak az érintéssel fedezem fel. A szememben gyúló tűz egyre nagyobb, és veszélyesebb. Immár meg sem tudnám mondani, hogy mikor voltam utoljára nővel, és ha ez most bekövetkezik, akkor bizony nem leszek vele kíméletes. Az állati ösztöneim azt súgják, hogy a préda megadna magát, mikor az óriáskerék már majdnem leér, és kiszállhatunk ebből a szűk kabinból. A légzésem egyre szaporább, és az orromon keresztül lélegzem, de már fújtatni lenne kedvem, mert odalent a férfiasságom megduzzad. Vajon nedves már? Nem érek el az ujjammal odáig, mert megállunk, és fel is pattanunk, mint akiket kilőttek. Húzom magammal, eszem ágában sincs a lakásomig elmenni, ha már őrültek vagyunk, akkor legyünk teljesen azok. Az ujjai izzadtak, de közrefogják az enyémeket. A végén már szinte futólépésben közeledem a part felé, ahonnan az óceán morajlása jól kivehető a háttérben. Még el sem érek a megfelelő helyre, de máris ráragad a vállamra, szerencsére nem a sérültre, de szinte felelnem sem kell, mert önállósítva magát csimpaszkodik a nyakamba, és öleli körbe a derekamat a lábával.
- Elbírlak. – mosolyodom el a vad kezdeményezésen, de nem is vártam kevesebbet, csak jussunk már távolabb, ahol nincsenek kölykök, meg árgus szemek. Egy ideig közlekedünk így, az orromat a nyakához nyomva nyelek egyre nehezebben, és a hangom is rekedtesebbé válik, ahogyan eltűnik a zaj, és egy szikla mögötti területen kötünk ki. Elém kászálódik, és amint lehetősége adódik rá. Le kell pillantanom rá, de a ravaszdi mosoly még ott ül az ajkaimon, amikor rám vetődik, és megcsókol. Hevesebben reagálok rá, a nyelvemmel az övét fedezném fel, a selymes bőrét érinteném, de megint előrébb jár a kisasszony, és a pólóm alá nyúl, aztán elszelel, és egy játékra csábít.
- Igen, valami olyasmi leszek. – hagyok neki egy kis előnyt, hadd higgye azt, hogy nem eredek a nyomába. A blúzát valahol félúton elhagyta, így van időm elnézni a telt kebleit.
- Nem egyenlítettem ki ezt a dolgot…hmm. – megállok tőle pár lépésre, és kibújok a pólómból, ez még egy kézzel is megy, aztán egy félmosollyal adózva kerítem be, így ő hátrál, és már el is éri a víz és a part találkozásának a helyét.
- Na…ne menekülj Cherry…ma ne. – az ép kezemmel rántom a mellkasomhoz, hogy az orrunk hegye összeérjen, és lenézhessek a hívogató barnaságba.
- Gyönyörű vagy. – a kezemet futtatom felfelé a felkarján, a kis pihéket érintve, aztán a füle mögé tűröm a haját, és még közelebb lépek, hogy összeérjen a felsőtestünk.
- Már mióta álmodtam erről. – suttogom a fülébe, és az ágyékomat nekinyomva az ajkam először a nyakát érinti, hűvösen húzom végig rajta, és puszikkal pecsételem le az útvonalat. A légzése felgyorsul, a fogaimmal megkaristolom a kulcscsontja feletti bőrt, és a két völgy kiemelkedésére egy csókot lehelek.
- Hmm… - az ép kezemmel melltartón keresztül marok bele a keblébe, és összenyomva meredek a barna szempárba.

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Ismered azt az érzést, amikor már valamit annyira akarsz, hogy minden egyes porcikád és gondolatod azt sugallja, hogy meg kell tenned? Még akkor is, ha tiltott és nem szabadna. Egy idő után már az sem érdekel. Egyébként is, mit érdekelt engem az utóbbi időben az, hogy mi helyes és mi nem? Szabályt szabály után hágtam át, a lehető legnagyobb hülyeségeket csináltam meg, volt, hogy már magamra sem ismertem, de most józan vagyok. Teljesen tiszta. Ép gondolatokkal, és megcsókoltam Aaront. Wyatt bátyját. Megint. Újra és újra megtörténik, és most már eljutottam arra a pontra, hogy nem érdekelnek a következmények és befejeztem azt, hogy állandóan az eszemre hallgatok. Persze csak ebben hallgattam arra, mert egyéb más dolgokban nem igazán, de ebben eddig tudtam parancsolni a szenvedélynek. Persze az is igaz, hogy a legtöbbször Aaron volt az okos és ha rajtam múlt volna, már rég ezt a szabályt is áthágtam volna. Szeretek tilosban járni, nem tagadom, és most rohamosan haladunk a tilos felé.
Alig bírom türtőztetni magam, pedig amíg nem érünk olyan helyre, ahol nem lát senki, muszáj lesz. Azért megengedek egy kis játékot magamnak, a melltartó úgyis olyan, mintha bikini lenne rajtam, szóval az sem érdekel, ha meglátnak. Mármint amúgy sem érdekelt soha az ilyesmi, egy cseppet sem vagyok szemérmes.
Aaronön is látszik, hogy már kezd belebolondulni a várakozásba, örömmel veszem, mikor ledobja ő is a pólóját. Végig is mérem minden egyes négyzetcentiméterét, és szélesre húzódik a mosoly az arcomon. Bassza meg, de rohadt jól néz ki. Fogalmam sincs, eddig hogy tudtam ellenállni. Az ajkait figyelem, ahogy a nevem formálja és egy pillanatig le is merevedek, de aztán magamhoz térek.
- Eddig sem menekültem – suttogom miközben felpillantok a kék szempárba, kezem pedig a mellkasára csúsztatom és az ujjaimmal játszom a bőrén. Érintésének nyomán egyszerre érzek égető és bizsergető érzést, a hátam lassan a sziklának ütközik és ahogy egyre közeledik, úgy gyorsul fel a légzésem. Tudom, hogy mindjárt pattan a húr és vége lesz a játszadozásnak, a várakozásnak.
- Pedig azért nem voltam elérhetetlen távolságban – nevetek fel halkan, mert valószínűleg tényleg nem gondolkodtam volna, ha azt felhív és azt mondja, hogy most azonnal akar. A nevetésem visszhangzik a barlangszerű rejtekhelytől, amire felkapom a fejem. – Huhh, ez így jó lesz – húzom a szám pimasz mosolyra, amiből sejtheti, hogy perverz gondolatok járnak a fejemben. Végül is, ha befogja a szám, menni fog, hogy csendben maradjak amennyire lehet. Ha nem, akkor lehet, hogy bajban leszünk.
- Nem fogsz megfutamodni? – hajolok közel a füléhez és húzom végig a fogam az álla vonalán, majd újra visszatalálok az ajkaihoz és éppen csak annyira megyek közel, hogy egy papírlapot el lehessen húzni közöttünk. Közel sem vagyok biztos benne, hogy nem fog megint meghátrálni az utolsó pillanatban, merthát valljuk be, azért elég kétesélyes a dolog.
Halk sóhaj tör fel a torkomból mikor a kulcscsontom vonalán csókol végig. A szikla éles széle a hátamba váj, de jelen helyzetben ez most kicsit sem érdekel. Egész testemben remegek a várakozástól, minden egyes érintésére lúdbőrös lesz a bőröm. Kezem a nadrágja felé vándorol, ahol már kellően érezhető, hogy ő is hasonlóan érez, mint én. Kioldom az övkarcot és kicsit türelmetlenkedve szabadítom meg a nadrágjától, de abban nem vagyok biztos, hogy teljesen levetkőzni jó ötlet lenne-e, mert tényleg bárki erre tévedhet. Kagylót keresni, vagy tököm se tudja, mit szoktak itt a normális emberek csinálni. Nem csodálkoznék azon sem, ha  egy perc múlva beállítana ide egy gyereksereg és megint sutba dőlne az egész. Az úgy ránk vallana. Azért reménykedem, hogy most zavartalanul lehetünk egymásé.
Nagyot nyelek és a szabad kezemmel Aaron hajába túrok és olyan közel húzom magamhoz, hogy érezze a saját bőrén a dübörgő szívverésem. Ilyet legútóbb csak a drog hatása alatt éreztem.

Aaron & Cherry

+18

A tenger morajlása, a finom sós permet szinte az orromba kúszik, és tudom, hogy jó helyen járunk. Az óriáskeréken is már az az érzésem volt, hogy nem fogom kibírni, ha még egyszer nemet kell mondanom Cherrynek, vagy éppen azon hadakozik magában, hogy mennyire jó ötlet átlépnie azt a határt. Egyszer már jártunk hasonló cipőben, de akkor nem én mondtam nemet, hanem ő. Még most is, mikor elérünk a kicsit zártabb részhez, ahol nem vagyunk szem előtt, megfordul a fejemben, hogy mennyire is akarja ezt. Coney Islanden megkérdeztem tőle, hogy mit érez az öcsém iránt, de kitért a válaszadás elől, így nem vagyok benne biztos, hogy annyira jót ötlet mégis belemászni ebbe, még akkor sem, ha ennél jobban nem akartam semmit. Cherry gyönyörű, már az első találkozás alkalmával is feltűnt, de sosem gondoltam volna, hogy úgy vonzódhatnék hozzá, ahogyan egy nőhöz tenném. Wyatt barátnője tabunak számított, és sosem veszekedtem még az öcsémmel arról, hogy ki nyúlta volna le a másik aktuális szerelmét. A helyzet sok mindenben egyedülálló, hiszen Cherry is áldozat, akárcsak én, és addig így is fogok erre gondolni, amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője. Owen figyelmeztetett, hogy hiba lehet újra megbízni az öcsémben, ha már megölt egy embert. A racionális énem erre törekedett, de én nekem ott volt az a testvéri szál, ami a barátomnak hiányzott. Mélyeket lélegzek, csak nézem az önfeledt arcvonásait a nőnek, aki megbabonáz, és az éjszakáim nagy részét is uralja. Telnek a másodpercek lassan elérünk ahhoz a határhoz, ahol a partnak vége szakad, és a végtelen óceán vár ránk. Játékra invitál, megválik a felsőjétől, ami nem feltétlenül vall egy szemérmes alkatra, de mégis van benne egy kis hívogatás. A vadászösztön feltámad bennem, lelassítom a lépéseimet, és őt bámulom. A kékjeim elsötétülnek, és nem sok jót ígérnek, ha elkapom, de úgy tűnik, hogy cseppet sem zavarja a fenyegetésem. Megválok én is a felsőruházattól, igaz egy kicsit nehézkesen megy a kezem miatt, de azért megoldom, és hagyom, hogy Cherryt is egye a fene, ha már efféle izgalmakat tartogat ez a délután nekünk. A mellei sokkal nagyobbak, mint ahogyan emlékeztem rá Lena szobájában. Sosem hittem volna, hogy kívánni fogom, és ezt a sóvárgást a nevében teljesítem ki, mikor elhagyja a szirmaimat a mindent sugalló ötbetűs csoda.
- Helyes. – bólogatok neki, miközben a mellkasomon játszadozik. A tekintetem éget, bejárom a felkarjától indulva az egész felsőtestét, a két halom elbújtatását az anyag mögött. Azt akarom, hogy az én nevemet nyögve élvezzen el, és űzze ki a fejéből az öcsém nevét. Ma nem állhat közénk semmi. A sziklának szorítom, éreztetem vele, hogy az én kezemben van az irányítás, és nem menekülhet előlem. Nem is tenné, az előbb mondta, de azért tudom, hogy élvezi a kis macska-egér huzavonát, különben nem szaladt volna előre. A nevetése csilingelő, nem bír kibújni a bőréből, így engem is arra hergel, hogy ne legyek kedves, és megértő vele jelenleg.
- Igen, azt hiszem tényleg befogom a szádat. – vegye ezt beteljesült dolognak, mert véget ér a hónapok óta tartó viszály, meg bizonytalankodás.
- Én nem.. – suttogom, és a pillantásommal követem az ajkai útvonalát, ahogyan bejárják az államat, és úgy térnek vissza a kiindulópontra. A mellkasom rendszertelenül emelkedik, odalent határozottan merevedésem van, és tagadhatatlan a vonzalom közöttünk. Nem tökölök tovább, a csípőjénél ragadom meg, és a kulcscsontjára hintek egy apró puszit. Finoman szívom be a bőrét, és karistolom meg a fogaimmal a hámréteg tetejét. A légzése felgyorsul, a sziklának szorítom, de még nem teljesen. A keze nem marad tétlen, az övemet bontogatja, és feltérképezi a méreteimet. A két halomnál csókolom végig, és benyúlva mögé egy gyors mozdulattal oldom ki a melltartóját, hogy aztán lecsúsztassam a vállán, és ezt is megpecsételjem egy röpke csókkal. A combom közepéig tolja le a nadrágot, aztán a tarkómon összekulcsolva az ujjait magához húz, érzem az arcomon a teste lüktetését. Akarom, és már nem állíthat meg semmi.
- Várj… - szakadok el tőle, és ügyesen gombolom ki a nadrágját. – Jól áll neked a zöld. – súrolom az állát, és folytatom a hadműveletet. Szakavatott módon bontom ki, és markolok bele a fenekébe, aztán elkezdem letolni. Nem vagyok rest leguggolni elé, és addig forgatni rajta, amíg el nem érek a lábszáráig, és onnan tekintek fel rá.
- Hmm… - óvatosan csúsztatom felfelé a tenyeremet a belső combján keresztül, és érek el a bugyija vonaláig. Az anyagon keresztül masszírozom a Vénusz-dombját, és izgatom fel , aztán elhúzom, és a láb, illetve a medence találkozásába csókolok, egyre beljebb haladva a szeméremajkai felé…

Music |     | Clothes

Cher & Aaron

there's always a way

Gyereknap. Talán ősidők óta ez lesz a legjobb, amit valaha megéltem. Végre valami olyat csinálok ezen a napon, amit szeretek. Igaz, nem éppen gyerekes dolgot, sőt... A kétely persze ott van minden egyes mozdulatomban, mert nem tudom, mikor fog álljt parancsolni. Kicsit az az érzés kerít hatalmába, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Aaron Bennett és Cherry Sullivan? Valahogy egy ideig egy lapon sem említettem volna ezt a két nevet, nemhogy abba gondoltam volna bele, hogy egyszer majd a tengerparton fogunk szexelni. Mondjuk egyszer-kétszer azért elképzeltem, na. Aaron azért mégsem piskóta, ha azt nézzük. Tetőtől talpig erős, karakán férfi, én meg nőből vagyok –még ha nem is mindig viselkedem nőhöz méltóan, akkor is-.
Aaron azért is kisebb kihívás nekem, mert végig nézhetem, ahogy a kedvemért elveszti az eszét kicsit. Igaz, nem volt egyszerű eljutni idáig, de mindennél nagyobb büszkeséggel és boldogsággal tölt el, ahogy látom, hogy lépésről lépésre veszíti el a fejét, miattam. Az ilyet végignézni mindig is a hobbijaim közé tartozott, de Aaron esetében ez még inkább jobban tetszik.
- Azt nem lesz nehéz – mosolyodom el, továbbra is a perverz gondolatokkal a fejemben és elkapom a kézfejét, hogy aztán a mutatóujját a számba vehessem és O betűt formálva körülötte kicsit izgatni kezdem a fantáziáját. – Több ötletem is van, ezt miként lehet kivitelezni. – Valahogy a mosoly most nem hervad le az arcomról. Olyan közel húzom magamhoz, hogy teljesen a testemen érezzem őt. Ahogy a mellkasunk összeér, már nem is tudom kivenni, melyik heves szívverés a sajátom és melyik az övé. Kétségtelen, hogy vonzódunk a másikhoz, mint a mágnes. Lehet, hogy ez belém van kódolva. Mármint a Bennettekhez való vonzalom. Khm.
Készségesen állok rendelkezésére, mikor a melltartómtól szeretne megszabadítani, így lelógatom a kezeim, hogy egy laza mozdulattal lecsússzon rólam az anyag. Hagyom, hogy végig csókolja a bőröm, lehunyt szemmel élvezem, mígnem újra megszólal. Hirtelen azt sem tudom, miről beszél, milyen zöldről.
- Fogd be, Aaron – mosolyodom el, mert jelen pillanatban kurvára nem érdekel, hogy jól áll-e a zöld, vagy sem. Azért tényleg jót vigyorgok ezen a mondaton. Figyelem, ahogy lefelé halad a nadrágommal együtt, aztán a tenyerét, ahogy felfelé kúszik a combomon. Ahogy a lábaim találkozásához ér, hátra vetem a fejem és a sziklának támasztom. Jó ég! A légzésem egyre szaporább lesz, ahogy az ajkai hozzámérnek. Kezem a hajába túr és néha-néha eltolom magamtól, mert annyira be vagyok indulva, hogy a kelleténél hamarabb söpörne végig rajtam az orgazmus. Egy ponton viszont már nem bírom tovább és megremegek a gyönyörtől. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne törjön fel hangos nyögés a torkomból, amit valamilyen szinten sikerül is meggátolnom.
Jó ég, annyira kívánom, minden egyes porcikám azért sajog, hogy végre magához húzzon és belém hatoljon. Azt akarom, hogy ne engedjen el, hogy a szenembe nézve rám omoljon és aztán újra megtegyük. Újra és újra. Mert nem akarom, hogy vége legyen. Most valahogy olyan biztonságban érzem magam és olyan... gondtalannak. Úristen, de rég volt már így!
Megvárom, míg felegyenesedik, aztán újra elindul a bőrén a kezem, ezúttal a boxert is lejjebb tornázom róla, és az ajkaimat megnyalva a tekintetem az övébe fúrom.
- Ne gondolkodj – hajolok a füléhez. – Akarlak – hergelem kicsit, de már tényleg nem bírok magammal, így csak arra várok, hogy Aaron lépjen.  

Aaron & Cherry

+18

Cherry és én nem mondanám, hogy hétköznapi értelemben találtunk egymásra. A vonzalom nem volt meg az első pillanatban, hiszen sosem tekintettem úgy rá, mint nőre. Az öcsém barátnőjeként nem is figyeltem fel rá, mert Wyatt és én különböző ízléssel vagyunk megáldva, mégis, ha most belegondolok, hogy milyen utat jártunk be, akkor közel sem biztos, hogy annyira más lennék, mint a kisebb Bennett. Az eltelt hónapok tortúrájában a legpesszimistább énem sem hitte volna el, hogy eljön az a perc, ahol nem bírok ellenállni egy jóval fiatalabb nőnek. Cherry még túlságosan lázadó, keresi az útját, és olyan értékrendet képvisel, ami nekem nem fér bele a sajátomba. A drogok ellen küzdök nap, mint nap…látom hogyan halnak meg tinédzserek, rossz társaságba keveredett fiatalok, és el lehet hinni, de én ezt mélységesen elítélem. Wyatt állítólagos halála óta ez hatványozottabban igaz rám, de látom azt is, amit eddig nem. Mindenkinek van egy háttértörténete, egy másik énje, aki ezt nem akarja. Cherry gyönyörű, de a gazdagok mocskos életét élve rémesen magányos is. Az apja elhanyagolta, az anyja nem tudom, hogy milyen lehet, de ha abból indulok ki, hogy nem ment a lánya után, akkor bizony egy gyenge jellemnek titulálnám. Nincs mögötte valódi támogatás, testvér híján nem támaszkodhatott senkire. Megteremtette a saját világát, a döntéseit is a magáénak tudta, mégis akkor is, ha azok nem voltak helyesek. A kisgyermek tényénél láttam bele igazán a lelkébe. Összeomlott, nem játszotta meg, hogy sír, hogy olyan mélypontra jutott, ahonnan kevesen állnak fel…nem tagadom, hogy a választása baromira nem okés, de így, ha nem is értek vele egyet, de mélyen belül meg tudom érteni, hogy miért vágyott a drogok tompító, és gyógyító hatására. Wyatt vajon mit hiányolt az életéből? Mi nem volt elég, amit nyújtani tudtunk neki? Nála nem találtam meg ezt az okot, így nehezebben is értettem meg, hogy miért állt át a másik oldalra. Mi lesz, ha el fogom kapni, mi lesz, ha le kell csukatnom? Most az egyszer kikapcsolok, és az ösztöneimnek élek, mert itt és most csak az számít, hogy kettesben vagyok ezzel a gesztenyebarna hajjal rendelkező szépséggel, és mindennél jobban akarom, hogy az enyém legyen.
Az előjátékként megteremtett légkör után szinte beszorulunk egy kevésbé látható helyre, a sziklának lököm, és átveszem az irányítást. Egyszer már jártunk hasonló cipőben, és akkor sem én futamodtam meg, hanem ő. Utolsó kérdések hagyják el az ajkaimat, de most úgy tűnik, hogy minden okés, a külső tényezők is velünk vannak. A csókjaink forróak, a mellkasa az enyémhez tapad, lassan nem marad egyetlen szabad felület sem, miközben még tudom, hogy alig kaptam belőle valamit. A melltartójától is megszabadítom, beszélek én már össze-vissza, de nem tetszik neki, ha sokáig húzom az időt, őszintén bevallom, hogy nekem sem. A gyengédség nem jellemző rám, mégis elnyújtom a vetkőztetését, és elé guggolok le. A combja belső felén kalandozok, eltűröm a bugyiját is, és hosszú nyelvcsapásokkal merülök el a nedvében. Megízlelem az izgalma eredményét, könyörtelenül szívom be a csiklóját, és harapok rá egy kicsit. A lábai remegnek, a hajamat húzza, de ha már nem kellettek a szavak, akkor másra használom a számat. Percekig veszek el a két lába között, míg nem jön a várva várt remegés. Elönt, és ettől úgy érzem, hogy én vagyok a világ legjobb pasija. Csillogó, kék szemekkel pillantok fel rá. A szemhéja félig nyitott, mintha egy másik univerzumba látna bele. Felegyenesedem, a feje mellett támasztom ki a két karomat, és azt nézem, hogy lejjebb tolja az alsómat. Igen, baby…azt akarom, hogy bennem legyél. Jön a szokásos szöveg, de ekkor az ajkára tapasztom a mutatóujjamat.
- Elég legyen Cherry…kuss. – ripakodok rá, és szépen átfordítom. Közel hajolva a füléhez suttogok bele, és adom ki az ukázt.
- Támaszkodj ki erősen, és roggyaszd be a térdeidet…így ni. – alá nyúlok, és az egyik ujjammal szétfeszítem a kis bejáratot. Nagyon is készen áll. A mellkasom a hátának vetül, és felmérem a helyzetet.
- Látod azt a kis pontot, tedd fel oda a jobb lábadat. – mutatok elé, és ha engedelmeskedik, akkor már nincs akadálya, hogy egy erőteljes lökéssel belé hatoljak. Még eleinte szűk, megvárom, hogy megszokja, de utána újabb ostromot mérek rá. Az egyik kezem a csípőjét kulcsolja át, a másikkal a falnak dőlök én is.
- Kapaszkodj. – lihegek bele a fülébe, és hamarosan már lehunyt szemhéjakkal lökök egyet mindig rajta.

Music |     | Clothes