Vajon hány óra lehet? Hány napja üldögélek itt a hideg macskakövön? A világomról sem tudok, az utolsó adag heroint belőttem tegnap este. Ma délután az egyik díler valakitől tudomást szerzett róla, hogy az utcán vagyok, és nagy szükségem lenne valamire. Neki meg szüksége volt egy szopásra. Így hát, barterben megoldottuk szépen a dolgot. Nem tudom, hogy nem hányta el magát tőlem, mert saját magamtól is rosszul vagyok. Az orrfacsaró bűz körül leng. Itt emellett a bár mellett van reményem valamennyi aprót összeszedni, amire már igen nagy szükségem lenne, mert rohadt éhes vagyok. Nem ettem kb. másfél napja egy falatot sem. A gyomrom korog, de jobban vágyom egy kis alkoholra, mint egy falat kenyérre.  
Felnézek, és szemben áll velem Wyatt, Taylor, sőt mi több, az apám is. Hunyorogva tekintek rájuk, akik hangosan röhögnek rajtam.  
- Basszátok meg! Mind átvertetek! – a nyelvem összeakad, a kezemmel megpróbálom elkapni egyikőjük lábát, de felborulok, mielőtt elérném. Magamban röhögök, és a szavakat köpködöm.  
- Te csak úgy... meghaltál mellettem. Itt hagytál egyedül a sok hülye között. Te... – ránézek Taylorra, aki zsebre dugott kézzel áll felettem. - ... szarban hagytál. De ne aggódj, idő kérdése és visszájára fordul az egész. Te meg... aki az apámnak hívtad magad. Ott rohadj meg, ahol vagy. Addig voltam a drága, egyetlen kislányod, amíg nem éreztem jól magam kicsit. Hát, gratulálok... – mérgelődve csapok a térdemre és a falnak vetem a hátam. Irgalmatlan nevetésben török ki, és azon kezdek el gondolkodni, hogy mégis milyen szer lehetett, amit a díler rám sózott, mert az majdnem biztos, hogy hallucinogén hatása is van, ugyanis mikor újra kinyitom a szemem, már egyik fószer sem áll ott. Kétlem, hogy ilyen gyorsan eltűntek volna. Az utolsó szál kunyerált cigit veszem elő, és gyújtom meg. Iszonyatosan fáj egészen a mellem aljáétól az alhasamig. Mozogni is alig bírok, de szerencsére a cigi elszippantása még nem okoz gondot. Köhögök, valószínűleg meg is fáztam már egy kicsit. A fejemet rázom, szédülni kezdek, és kifújom a tüdőmből a bent tartott füstöt. A fejem a falnak vetem és lehunyom a szemem. Hányingerem van, nem érzem túl jól magam. Ez biztos a drog hatása...

Közelgő léptek hangját hallom, de nem mozdulok meg. Erőtlen vagyok, és bódult. Bűzlök az alkoholtól és attól, hogy napok óta nem fürödtem. Hallom a recsegő hangot, ami a távbeszélő lehet, és ebből rájövök, hogy rendőrök vannak körülöttem. Hála az égnek. Más sem hiányzott. Idő kérdése volt, hogy valaki bejelentsen. Hirtelen viszont egy ismerős hangra leszek figyelmes, de nem tudom egy pillanatig hova tenni. Mikor azonban valaki a nevén szólítja, legszívesebben most rögtön elsüllyednék. Ne. Csak Wyatt bátyját ne. Mikor semmivel nem törődve leléptem tőle, azt hittem, jobban fogok majd boldogulni. Nem úgy lett. Nem vagyok valami nagy túlélő, de most bárminél jobban remélem, hogy nem fog felismerni. A fejem a lábaimra van hajtva, de hirtelen olyan fájdalom nyilall az alhasamba, hogy felszisszenek, és hátra vetem a fejem. Két pillanat sem telik bele, már meg is hallom a nevem. Halkan felnyögök és elhelyezkedem.  
- Ne mond, hogy ismersz, az istenért. – halkan felnevetek és hunyorogva nézek rá. – Megint bajba akarod sodorni magad? Inkább menj innen, ha jót akarsz magadnak. – suttogom kiszáradt szájjal. Megnyalom az ajkaim, bár hiába, mert olyan szinten nincs nyál a számban, hogy alig bírok nyelni.  
- Be kell vinnünk a rendőrségre. Amúgy is, hajléktalanszállón lenne a helye, ahogy elnézem. – vágja vissza Aaronnek a rendőr, én pedig automatikusan nyújtom előre a kezeimet egymás mellé.  
- Na! Már meg sem lepődök, vigyetek. – mondom artikulálatlanul, és újra becsukom a szemem. Már ott tartok, hogy jobb lesz rácsok mögött is, ott legalább lefürödhetek. Nem valószínű mondjuk, hogy egyedül felfogok tudni kelni innen, mert elvannak gémberedve a végtagjaim.  
- Folyton beléd botlok, Bennett. Ezt tuti az öcséd intézi így. – nevetek, és nem bírom abbahagyni. A hangulatom az egekben, bár legszívesebben sírnék a nyomoromon. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire mélyre süllyedek, és helyet cserélek azokkal, akik megvetve néztek a magamfajtákra. Mégis így lett. Királykisasszonyból koldus. Szép váltás, mondhatom.  

Credit

Mindenem fáj. Magamban már elkönyveltem, hogy nem sok van hátra az életemből, ugyanis ha a sérüléseimbe és a kezeletlen betegségbe nem halok bele, hát akkor majd éhen halok. Valahogy biztos végem lesz, és akkor apámék majd jól vethetnek magukra. Követni fogom Wyattet a sírba és már nem is bánom, mert nekem ez így sehogy sem jó. Ha nincs drog, akkor megdöglök a hiányától, olyan rosszullét tör rám, hogy a falat tudnám kaparni, de emellett egy kis étel sem ártana.
A járőrök hamar odaérnek, valami fasztarisznya feljelentett biztos, hogy zavarom a járókelők nyugalmát. Most leginkább egy fürdőre vágynék, de egy helyben meg se tudok állni, az is biztos. Mikor Aaron megjelenik, a jókedv a tetőfokára hág nálam, mert elég hihetetlennek tűnik, hogy éppen ő találjon rám. Vagyis gondolom bejelentették, és őt küldték? Nem tudom pontosan, milyen ügyeket visz ő, de droggal kapcsolatban ha jól tudom, őt szokták riasztani. Fogalmam sincs igazából, nem ismerem. Csak névről. Meg látásból, amikor félig bekábultan összefutottunk vele Wyattel karöltve. Szerintem ezért is neheztel rám Aaron, mert nem látott egyszer sem tiszta fejjel. Csak egy beszívott, narkós tininek lát.
Lassan emelem Aaronre a tekintetem, amik inkább már csak reményvesztett lélektükrök. Szája összepréselődik, mikor kiejti a szavakat, és idegesnek látszik. Apró mosoly ül ki az arcomra.
- Én már ennél nagyobb bajban nem lehetek. – motyogom, és kifújom a levegőt. A bordáim, a rohadt életbe, ott komoly baj van, biztos vagyok benne, de arra sem voltam képes, hogy bemenjek egy kórházba. Mondjuk nem valószínű, hogy elláttak volna ilyen kinézettel.
- Kibaszottul fáj a bordám és a tüdőm. – suttogom alig hallhatóan, és a lábaim elé pillantok. Megjelenik az a kurva macska.
- Elhoztad magaddal a macskád? Fuj. – fintorodok el, és halkan nevetek magamban, majd aprót mozdítok a lábamon azzal a szándékkal, hogy arrébb tessékeljem onnan, de az csak dörgölőzik a lábszáramhoz. Feljebb tornázom magam kicsit a fal felé, és a lábaim magam elé húzom.
- Hogyhogy hogy kerültem ide? Bedrogoztam magam, leittam magam és aztán leültem itt… pár napja. – Mit szépítsek a helyzeten? Tényleg mindegy már minden, csak történjen valami. Nem hazudok Aaronnek a kérdésre, mert a hülye is látja, hogy minden vagyok, csak nem józan. Nyilvánvalóan, mivel ez a munkája, észreveszi ő is. Az ajkamat nyalom, próbálok némi folyadékhoz jutni, amikor meghallom a víz szót, megemelem a fejem. Ez az. Víz kell. Olyan szomjas vagyok, hogy a szám már kicserepesedett. Mikor Aaron a számhoz tartja, úgy nyelem a vizet, mint kacsa a nokedlit. Mintha ez lenne az életet jelentő nedű. Igazából az is, legalábbis nekem biztos jelen helyzetben.
- Biztos nem kell segítség? Tulajdonképp te nem is tartózkodhatnál a csajjal egy légtérben, ha jól tudom, nem? – az egyik járőr karba teszi a kezét és Aaronre néz. Lehunyom a szemem, zsong a fejem, főleg a gondolattól, hogy Aaron haza akar vinni apámékhoz. Szerintem a kerítésen belülre se jutnánk el a biztonsági intézkedéseivel, már kilennénk dobva onnan. Főleg, ha ilyen állapotban meglátna. Elég volt a megaláztatásból, már csak az hiányozna, hogy így lásson.
Végül a két rendőr eloldalog, legalábbis a léptekből így ítélem meg. Mikor Aaron mellém guggol, ránézek, és legszívesebben elsírnám magam, de a bennem lévő kedélyjavítók tesznek róla, hogy ne tegyem.
- Legutóbb akkor beszéltem vele, az… apámmal?! – felnevetek. – Nem nevezném annak. Tehát akkor, mielőtt találkoztunk az utcán. De nem nevezném beszélgetésnek. – Lassan beszélek, a hangom rekedt. Nem vagyok abban az állapotban, hogy ne mondjak igazat, mert a legkisebb bajom is nagyobb annál, hogy egy ismeretlen embernek vetítsek.
- Eszedbe ne jusson odavinni. – suttogom, és kisöpröm lassan az arcomban lévő csomósodó hajtincset. Most bárhova akarna vinni, nem tudnék ellenkezni, mert olyan gyenge vagyok, mint a lepkefing.
- Menj haza, Aaron. – mondom neki halkan. A felettünk álló is megszólal, aki Aaronnel jött.
- Szerintem is Aaron, nem kéne belefolynod ennél jobban. Már így is eléggé megszívtad miatta. – A hangja az elmémbe hasít, és összeráncolom a homlokom. Nem tudom, mit kaphatott a felettesétől a múltkori ügy miatt, de biztos nem egy vállveregetést.
Reszketek, fázom, de egyszerre folyik a homlokomon a veríték. Nagyokat nyelek, és néha meg-megmoccanok, mert mindenhogy kényelmetlen. A saját szagom már engem is zavar, de átöltözni sem tudtam az elmúlt napokban, ugyanis rögtön másnap, mire visszaértem az utcasarokról, a táskám nem volt sehol. Valami nyomorult ellopta, így tényleg nem maradt semmin az ég egy adta világon. Egyedül vagyok, mint a kisujjam.
- Vidd innen ezt a rohadék macskát! – rivallok rá, mert kezd idegesíteni, hogy dorombolva bújik a lábamhoz.
- Jó ég, Aaron, ez a csaj bolond. Menjünk haza. – mondja, és szúrós tekintettel meredek a férfira. Még az is lehet, hogy már megbolondultam?!

Credit

Valamiért úgy sejtem, hogy Aaron nem fog itt hagyni a sikátorban. Nem értem, miért érdekli, hogy mikor nyúlok ki, hiszen semmiféle felelősséggel nem tartozik felém. Elég határozott, így nem valószínű, hogy bármiről letudnám beszélni.
- Hát nem látod? Biztos éhes, mert itt nyávog. És hozzám dörgölőzik, jön a bűzre. – elfintorodom, és újra arrébb húzom a lábam. A két járőr és aki Aaronnel jött, majdhogynem öklendeznek a szagtól, amit őszintén megértek. Aaronnél fürödtem le utoljára, és már a saját szagomat is érzem. Undorító vagyok, nincs mit szépíteni a helyzeten.
Mikor elmondom Aaronnek, hogy kerültem ide, és haragosan néz rám, nem lepődöm meg, hiszen mindig is ellenezte az ilyen szerek használatát. Jobb állapotomban nyilván nem mondanám el neki, mi a helyzet, de most annyira nem érdekel semmi, hogy el sem tudom mondani.
A víz életmentő most számomra, így maradék nélkül iszom meg az egész üveggel, több, de inkább kevesebb sikerrel, ugyanis a szám is annyira szét van repedve, hogy ahogy kissé kinyitom, máris húzódik mindenhol az ajkam.
- Majd én eldöntöm, hogy hova akarok menni és hova nem. Az apámhoz nem akarok menni, és nem is fogsz odavinni, mert ha igen, akkor annak nem lesz jó vége. Nem azért, mert én így akarom, hanem mert hamar elintézi, hogy ne legyen munkád. – visszavágok neki rögtön, gondolkodás nélkül, nem érdekel, hogy ki mit gondol. Nem járatom le magam jobban anyám és apám előtt, az tuti. Bár megérdemelnék, hogy megtegyem és az egész utca előtt lejárassam őket. Mondjuk nem, mert abból is csak az sülne ki, hogy én alaposan megalázom magam. Nem viccelek azzal, hogy Aaront kitudja rúgatni, mert akkora befolyása van, hogy nem igazán érdemes szembeszállni vele. A felső tízezerbe tartozik, és emellett New York egyik legkapósabb ügyvédje, aki a legtöbb pert nyerte meg 2016-ban. Szerintem nem kell többet mondanom...
Nem tudom pontosan, mi a terve, de látom, hogy valamin már töri a fejét, és nem tudom, hogy ez jó jelen helyzetben, vagy rossz. A haverjához intéz pár szót, majd arrébb lépdel, és telefonálni kezd. A tekintetem a fintorgó férfire emelem.
- Nem vagyok bolond. – jegyzem meg neki szúrós tekintettel, bár magam sem tudom, hogy hihető-e, mert nem látom magam kívülről. Talán jobb is.
- Nem tudom mit tervez... – kezdek bele és lehajtom a fejem a térdemre. - ... de jobb lenne, ha lebeszélnéd róla. – mondom elhaló hangon, és kifújom a bent rekedt levegőt. A pasi nem beszél velem, hozzám sem szól, de vélhetőleg azért, mert elhányná magát, ha kikéne szednie az orrát a kabátja borítása alól. Fél percen belül Aaron visszatér, és elküldi a haverját haza. Nem sejtek jót. Nem ismerem Aaront, és nem tudom, mi jár a fejében, de azok után, amit a múltkor leművelt, bármit eltudok képzelni róla.
Mi a terved? – nyöszörgök és megpróbálok megmozdulni, de olyan fájdalmaim vannak, hogy sehogy sem megy. Lassú, lomha mozdulattal letörlöm a homlokomról a hideg verítéket, becsukom a szemem. Nagyon fáradt vagyok, tudnék két napot egyhuzamban aludni. A pusztahelyzet föld nem olyan kényelmes...
- Hova viszel? – szisszenek fel, és feljajdulok, amikor megemel. Azt a kurva életbe. Szükségem lenne valami lórúgásnyi fájdalomcsillapítóra. Valami ütősre. Karjaimat amennyire tudom, a nyaka köré kulcsolom.
Bocs, hogy ilyen irdatlan szagom van. Asszem' az utca nem nekem való. – motyogom és a fejem a mellkasához hajtom. Lehettem volna találékonyabb, és valószínű az is lettem volna, ha nem vagyok kibaszott függő, ami a sárga földig nyomott le.
Ha a macska nem volt ott, akkor ez a furgon és a melák sincs, remélem, mert nem túl bizalomgerjesztőek, főleg így együtt. – mondom neki, mikor ahhoz a fekete autóhoz érünk. Jó ég, hova a francba visz? És miért nem szólalhatok meg?! Mikor lerak a hátsó ülésre, a lábammal eltornázom magam, hogy kicsit kényelmesebben üljek, bár sehogy sem az. Hátra vetem a fejem, és oldalra döntve nézek a mellettem ülő jóképűre.
- Miért nem szólalhatok meg? – suttogom, hogy az elől ülő ne hallja meg. Összepréselem az ajkaim, és nagy levegőket veszek. Szédülök és az ember nem hajt túl lassan, ami kissé felforgatja a gyomrom, és fél percen belül fuldoklom, amikor gyomrom tartalma nem marad bent tovább. Az egész csak folyékony cucc, hiszen semmi kaja nincs bennem már napok óta, így víz és egy kis tömény keveréke landol a lábaim előtt és a lábamon.
- Ne nyúlj hozzám, csak adj egy zsebkendőt. – krákogom, és kinyújtom a kezem oldalra, mielőtt Aaron még bármit cselekedne. Kellőképpen undorodhat már tőlem, nem is csoda, hiszen én is hányok saját magamtól.
- Hála a jó égnek. Ezt kitakarítod, remélem tudod. – szól hátra idegesen a sofőr, de én nem is figyelek rá. Rosszul vagyok, és már csak azt várom, hogy végre megálljon a furgon, és elálljon a szédülés is.
Miután leparkoltunk, és leáll a motor, kinyílik az ajtó, és egy női hang üti meg a fülemet. Nem tudom ki ez, de lassan emelem fel a fejem, és ahogy Aaron alám nyúl, hogy kiszedjen az autóból, újra a nyaka köré fonom a karjaimat. Csak ezután pillanatom meg a hatalmas nercbundában ékeskedő nőt, aki tetőtől talpig ki van nyalva. Hát ez csodálatos. Emellett még méginkább szarul nézek ki. Felpillantok a villogó táblára és csak női alakot látok, meg egy rudat. Hunyorgok, biztos ezt is csak képzelem. Legalábbis szeretném azt hinni, de kezd bebizonyosodni, hogy ezt nem hallucináció. Egy sztriptizbárba hozott?
- Aaron... – suttogom, és ujjaimmal megszorítom a nyakát. – Mi a szart keresünk itt? – Halkan beszélek, mert megkért, hogy ne dumáljak, de ezt a tényt egyszerűen nem tudom szó nélkül hagyni...

Credit

Nem választottam, hanem nemes egyszerűséggel itt ért a rosszullét, és leültem az első adandó alkalommal. Itt nem sok ember járt, és nekem az volt a lényeg, hogy minél kevesebb olyan emberrel fussak össze, akit ismerek. Márpedig New Yorkban elég sok ilyen van. Régen népszerű voltam, én voltam az iskolában az a lány, akivel mindenki barátkozni akart. Miután aztán Wyatt társaságába keveredtem, eltűnt mindenki hirtelen, milyen érdekes...  
Nem tudom, hogy Aaron miért próbál segíteni, vagy hogy egyáltalán azt teszi-e, mert valamit okoskodik, az biztos. Csak tudnám, hogy mi a terve. Nem esik jól, hogy magával cipel, még ha a jószándék vezérli is, a lélegzés is fáj.  
Látom Aaron tekintetén, hogy nem viccel azzal, hogy csendben kell maradnom. Ez alapján arra tudok következtetni, hogy ő sem teljesen tiszta lapokkal játszik. Pedig úgy tűnt, mint aki baromi komolyan veszi a munkáját. Persze ettől függetlenül, lehet, hogy így is van, csak vannak kiskapui. Őszintén szólva, jól esik, hogy megpróbálja jobb útra téríteni az életem, de sajnos annyira elbaszott vagyok, hogy nincs sok esélye. Nagyon is jól tudom, hogy elvonóra lenne szükségem, de nem akarok változtatni az életmódomon. Jobban mondva eddig nem akartam, mert nagyon is jól éreztem magam a bőrömben, viszont most nem vagyok benne biztos, hogy nem jönne jól. Igazából nem hiszem, hogy jobb lenne bármivel is, mert ha józan lennék, akkor sem lenne hova mennem. Még az is lehet, hogy apámék visszafogadnának az után, de őszintén szólva, kurvára nem szorulok az ő könyörületükre.  
Aaron parfümjének illata felüdülés a saját szagomhoz képest. Egyébként is nagyon finom illat, de most főleg... A nyaka köré fonom a karom, és amennyire az erőm engedi, megkapaszkodom benne. Szerintem, ha ezt Wyatt látná, nem hinne a szemének. Nem hiszem, hogy büszke lenne rám, de leginkább az az oka, hogy ide jutottam, hogy meghalt. Nem kellett volna itt hagynia. Dühös vagyok rá valamilyen szinten... Még ha nem is tehet róla.  
Kiszállva a furgonból, nem igazán tudom összerakni a képet, hogy mi a francot keresünk egy sztriptízbárnál, de mikor válaszol, megnyugszom kicsit. Homlokom összeráncolom, mert nem igazán értem, miért figyelik meg a házát. Vajon azért, amiért múltkor hazavitt? Kiderült volna? Nagy szarban lehet miattam is akár, mert igazándiból tényleg nem tartózkodhatna a közelemben, főleg azok után, hogy kibaszott dühös a világra, amiért nincs tisztában teljesen a dolgokkal, amik a baleset estéjén történtek.  
A hátralévő lépéseket úgy tesszük meg, hogy egy szót sem szólok. Így is eléggé bajba sodortam már, nem akarom még jobban, ha már segíteni akar. Legalábbis úgy sejtem, jelen pillanatban nem rosszból hozott ide. Valamiért most teljesen rábízom magam, hiszen úgysem tudok mit kezdeni magammal.  
Ahogy beérünk a szobába, hunyorogva mérem végig a mellettünk álló nőt. Te jó ég, ez a nő szerintem talpig nagy ribanc. Aaron kérdése megerősít benne, de még mindig nem szólok semmit. Eltudom képzelni, milyen ruhákat fog idehozni nekem. Elég kritikus vagyok a göncöket tekintve, de most nem vagyok abban a helyzetben, hogy bármit is elutasítsak. Mélyet sóhajtok, és becsukom a szemem, miután lerakott az ágyra és egy pillanatig szem elől tévesztem. Nagyon remélem, hogy nem azt tervezi, hogy megfürdet, mert az igencsak gáz lenne...  
Mikor visszatér, és a nő kimegy a szobából, Aaronre emelem a tekintetem és kérdőn nézek rá. Nagyon lassan felülök, és megtámaszkodom a kezemen.  
- Most már beszélhetek? – kérdezem, de nem vagyok biztos benne, mert azon sem csodálkoznék, ha az ilyen szobák be lennének kamerázva. Nem hiszem, hogy ebben a bárban csak táncolnak a nők...  
- Gyakran jársz ide? – kérdezem apró mosollyal az arcomon, miközben feltápászkodom, és imbolyogva, Aaron segítségével indulok a fürdő felé. Tudom mit tervez, de nem akarom, hogy ő fürdessen meg. Hamar szóvá is teszi a szándékát, és én szúrós tekintettel meredek rá. Azt már nem.  
- Remélem nem ilyen állapotban... – vágok vissza és engedem, hogy segítsen lehámozni a ruhát magamról. Mikor már fehérneműben állok, zavartan söpröm ki az arcomból a hajamat. Ha nem így néznék ki, egyáltalán nem lennék zavarban, mert látott már pár pasi ennél kevesebb ruhában is, de most nem vagyok olyan állapotban, hogy bármilyen férfi nemű ember rám vethesse a szemét. A hasam felett, a bordámnál még mindig véraláfutásos vagyok, és jó pár karcolás is van rajtam. A karomon erős kéz nyomai láthatóak, ez azé a díler volt, akit túlzottan elragadott a hév, amikor szert kértem tőle. A tűnyomokról már említést sem teszek.  
- Oké. Maradjunk abban, hogy én bemegyek így a zuhany alá, és kiadom neked a fehérneműket. Majd ha kell segítség... szólni fogok. – Kompromisszumot ajánlok, mert nem akarom, hogy hozzám érjen. Mocskos vagyok, és magamtól is undorodok.  
- Ezeket meg... – a ruháimra bökök a fejemmel. - ...dobd ki nyugodtan. – A mosás sem segítene rajtuk, mert úgysem venném fel őket még egyszer. Csak arra emlékeztetne, milyen undorítóan néztem ki...  
Ha Aaron belemegy abba, hogy egyedül álljak a zuhany alá -márpedig bele kell, hogy menjen, mert ha nem így tenne, kisebb hiszti övezné a bulit -, lassú, nyugodt léptekkel állok be a folyó víz alá, és arcomra kiül a beteljesülés boldog mosolya. Te jó ég, mennyire kellett ez... Pár pillanatig állok a víz alatt, míg a mocsok nagyjából lejön rólam, majd kihúzom a zuhany ajtaját, és megfordulok.  
- Kapcsold ki, kérlek. – mondom, mert nem bírok hátra nyúlni a kezemmel, és ha segít, utána hátranyújtom neki a levetett, vizes melltartót. Az alsó már nem is érdekes, így óvatosan lépkedve bújok ki belőle, és dobom magam mögé a földre, majd csak állok a víz alatt percekig. Kezdek kijózanodni, de jelen esetben nem bánom, mert így is elég bajom van, és amit kaptam a dílertől, nem éppen boldogságot adott. Pedig azt kellett volna.  
A hajamba túrok, és egy kis sampont nyomva a kezembe mosom ki a már rasztásodó tincseket. Olyan lassan mozgok, mint egy lajhár, és néha fel-felszisszenek a fájdalomtól.  
- Szerintem a bordám még mindig nem forrt össze. – jegyzem meg a fal mögött álló férfinak, miközben az életmentő illatos tusfürdővel mosom magam tisztára. A tisztálkodók mellett találok egy borotvát is, amivel amennyire tudom, leszedem magamról a női létemet zavaró tényezőket.  
Kell még körülbelül tíz perc, mire már jobban érzem magam, és kinyitom a zuhanyzó ajtaját, Aaronnek háttal állva. Még mindig nem vagyok szégyenlős, de ő mégis csak a volt pasim bátyja, és amúgy sem vagyunk olyan viszonyban, hogy meztelenül lásson. Kinyújtom oldalra a kezem, és mély levegőt veszek. Ha odanyújtja a törölközőt elveszem, magamra csavarom, és megfordulok. Lahajtott fejjel nézek fel rá. Szégyenlem magam, mert bárki is ő, megalázó volt az egész, és még mindig az.  
- Most már százszor jobban érzem magam. Köszi. – mondom, és a segítségét kérve lépek ki a zuhanyból. Nem hiszem el, hogy ez velem történik...  

Credit

Tetszik, hogy Aaron ennyire segíteni akar. Még ha tagadná sem hinném el, hogy nem. De miért csinálja? Talán ezzel próbálja enyhíteni kicsit a lelkiismeret furdalását, amiért nem foglalkozott eleget az öccsével? Hiszen az nem az ő hibája volt csak, ugyanis Wyatt tudomást sem akart szerezni a családjáról. Néhány napot kivéve folyton úgy jött el otthonról, hogy mindig volt valami baja, de nem igazán tudtam kiszedni belőle az okokat, mert örült, hogy megszabadult a rokonoktól kicsit, nemhogy még akkor is róluk beszéljen. Szerette a családját, de azt nem tudta elviselni, hogy rosszként tekintenek rá, amiért ő egy kicsit jobban élvezte az életet.
Aaron pasiból van, így nem lep meg a válasza, a téren, hogy gyakran megfordul a bárban. Azt már nem tudom, hogy vendégként jön, hogy a nők a kegyeit lessék, vagy csak valamiféle munka miatt jár erre. Nem is érdekel, voltaképpen csak mosolyogva bólintok a válaszára. Engedem, hogy segítsen, mert a nagy mozdulatokat nem tudom megtenni egyedül, a fehérnemű pedig még nem okoz gondot.
- Ez az. Még azért ne szóld el magad. – haloványan mosolygok vissza rá, mielőtt bemennék a zuhany alá. Hirtelen ér a víz, amúgy is szédülök, így nem tesz rá nagy mértékben a melegség. Jól esik, elmondhatatlanul. Nagyon rég nem vágytam ennyire semmire, mint most a tisztálkodásra. Borzalmas, milyen mocsok jön le rólam, a zuhany fehér tálcája egy-egy nagyobb adag víz találkozásával szürkére színeződik. Undorító. Aaron a kérésemre gyorsan kikapcsolja a melltartót, nem szórakozik vele. Lehámozom magamról az alsóval együtt, és kinyújtom neki a résen keresztül.
Lassan mozgok, mégis néha belenyilall a tüdőmbe és a bordáim közé egyaránt a fájdalom. Aaron válaszára elfintorodom.
- Nem sokat mond nekem az ötös és a hatos, lényeg a lényeg, hogy kibaszottul fáj. A kórházba viszont nem megyek vissza. – mondom neki válaszul. Irtózom a kórháztól, de félek, hogy nincs más megoldás. Egy röntgen biztos nem ártana, mert az a gyanúm, hogy a törött borda miatt megy olyan nehezen a légzés, és gondolom nincs messze a tüdőmtől a törés… Elég sok Grace Klinikát néztem ahhoz, hogy tudjam, ha a bordatörés a tüdővel találkozik, annak nem lesz jó vége.
Pár perc mosakodás után kinyúlok a törölközőért, és csak magamra csavarom azt. A kezemet nyújtom Aaron tenyere felé, mikor óvatosan megfordít, és beljebb támogat kicsit. Először nem tudom, mit akar, de kérdés nélkül megteszem, amit kér. Egyel beljebb lépek, és ő mögém lép, a mellkasát pedig a hátamnál érzem. A gyomrom öklömnyi nagyságúra ugrik össze, és amikor a hajamhoz ér, az csak tetézi a helyzetet, de meg sem mozdulok. Megköszörülöm a torkom, és mikor közelebb hajol, és a hátamon simít végig, visszafojtom a levegőt. Egy szót sem szólok, mert bennem reked az összes szó. Nem tudom, hogy a meglepettség az oka, vagy éppen más, de mire feleszmélek, már ott sincs. Összeráncolom a homlokom.
- Ez meg… most?! – értetlenül motyogok magam elé, mire megfordulok, és lassan kilépek a zuhanyból a falat használva támaszul.
- Úgysem lennél képes rá. – mosolyodom el, de rá sem nézek Aaronre, csak elveszem a másik törölközőt tőle, és ahogy kilépett a helységből, leejtem magamról a vizeset. Megszárítkozom, és a csap melletti ruhákból veszem el a fehérneműt, ami éppen passzol rám. Nagyon lassan mozgok, eltelik tíz perc is, mire mindent felveszek. A hajamra csavarom a törölközőt, és turbánban a fejem tetején tornyozik. A tükörbe nézek, és elszörnyülködök azon, hogy mennyire nyúzott az arcom, illetve, hogy a felső igen szép belátást biztosít a kebleimre. Nem mondom, hogy konzervatívan szoktam öltözködni, de jelen helyzet nem kívánja meg, hogy a köldökömig kivágott felső legyen rajtam. Minden esetre nem izgat túlzottan a dolog, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak, örülök, hogy ez a… nem tudom minek nevezzem nő hajlandó volt adni nekem a saját ruháiból.
Komótos léptekkel indulok kifelé a szobába, ahol Aaron az ágy szélén ül. Leülök mellé a szélére, és ránézek.
- Bocs, hogy elbasztam az estéd. – mondom neki komolyan, bár fogalmam sincs, mi volt a terve. – És nem tudom, miért csináltad, de tényleg köszi. El nem tudom mondani, hogy mennyire jól esik, hogy letudtam fürdeni, és… hogy nem hagytál ott. – Az alkohol még kissé megrészegít, de a szer, amit a díler adott, már majdnem teljesen kiürült a szervezetemből, így nem vagyok már beszámíthatatlan. Az ajtón kopogás hallatszik, és odakapom a fejem. Nem szólok egy szót  sem, mikor egy újabb nő libben be a kis szobába. Jó isten, miket rejt még ez a kóceráj?!
- Itt a reggeli. Ha kellek Aaron, tudod hol találsz. Szabad vagyok egy ideig. – kacsint a mellettem ülőre, én pedig próbálom leplezni a mosolyomat. Nem tudom ki előtt szólalhatok meg, és ki előtt nem, így inkább csendben vagyok. A nőnek láthatólag bejön Aaron, és szerintem már volt is köztük valami, ha tippelnem kellene. Próbálom figyelmen kívül hagyni, ahogy kelleti magát, és nem ránézni, de akaratlanul is végigmérem a tekintetemmel. Ő sem piskóta, és nem tudom, hogy honnan ismerik ilyen jól Aaront, de lehet jobb is, nem is vagyok rá kíváncsi. Vagyis dehogynem, mert érdekelne, hogy talán ennek a Bennett fiúnak is van valami szenvedélye?!

Credit

Tisztában vagyok azzal, hogy nem volt jó ötlet eljönnöm a kórházból idő előtt. Tudom, hogy pihennem kellett volna kicsit tovább, de egyszerűen nem szeretem a kórházakat és kész. Mosakodás közben hallgatom Aaron felvilágosítását, és tudomásul is veszem.
- Nahát, Aaron Bennett akkor te most doki vagy vagy mi a szösz? – elmosolyodom, mert tetszik, hogy ennyire képben van a dolgokkal. Tudom, hogy az anyja mit dolgozik, futólag találkoztam vele néhányszor.
- Az anyád nem csíp engem. – jegyzem meg csípősen, mert mélyen él az emlékeimben, ahogy rám nézett, mikor szembe találkoztam vele a folyosón Wyatt szobájából kifelé menet, hát… nem voltam topon aznap reggel, maradjunk annyiban.
- Nem félek, csak nemes egyszerűséggel utálom. Tudod, az a szag, amit már a bejárati ajtónál érezni. A gyomrom is felfordul tőle. – elfintorodom. Tényleg nincs különösebb oka, hogy nem szeretem a kórházakat, csak ennyi.
Aaron hirtelen témaváltása kicsit meglep. Nem csodálkoznék, ha ezen a mondatomon rágódna azóta, amióta legutóbb beszéltünk egymással.
- Nem kamuztam. – mondok csak ennyit, hiszen Wyatt tényleg építészi babérokra akart törni. Nem vágyott semmiféle olyan munkára, amilyen a családja többi tagja végez, és nem azért, mert elítélte volna őket. Tulajdonképp tudom, hogy valahol mélyen tisztelte őket azért, amiért olyan munkát végeznek, amilyet, de hogy ezt valaha is bevallotta volna… nos, ezt sajnos már sosem tudjuk meg.
Aaron kis incidense szöget üt a fejemben. Összezavar, amiért a múltkor még olyan arrogánssal viselkedett velem, most meg épphogy nem kikezd velem a zuhany alatt. Komolyan nem értem, és kicsit bele is szédülök a cselekedetébe.
Öltözködés közben én is végignézem minden egyes karcolásom, hegem és ütésnyomom a bőrömön. Nem egy csúnya van köztük, megcsóválom a fejem, mert nem tetszek magamnak. Igazából magamra sem ismerek. Lehet, hogy tényleg pihennem kellett volna még, de nem is én lennék, ha nem szegtem volna meg az orvos előírásait.
Komótosan megyek ki és foglalok helyet az ágyon Aaron mellett. A reakciója meglepő, de nagyon is jól tudom, hogy elcsesztem az estéjét, hiába is szabadkozik. Nyilván a háta közepére sem kívánt egy drogos, napok bűzétől szagló nőt.
- Hát… lehet, hogy ezúttal jobban jártam veled. Mindegy, tényleg kösz. Majd legközelebb elkerülöm a jardokat. – elmosolyodom, de ez egy kínkeserves, erőltetett szájhúzás a részemről, ugyanis belegondolok, hogy mivel és hogyan fognak telni az elkövetkezendő napjaim. Heteim. Hónapjaim. Ki tudja, talán napjaim sincsenek hátra, mert amint kiderült, nem vagyok épp a megtestesült utca gyereke.
- És most mi a terved? – érdeklődöm, mert nyilvánvalóan elválnak az útjaink. Ő megy a saját dolgára, én pedig továbbra is megpróbálom túlélni a napokat. Talán felkeresem az egyik régi barátomat. Vagy mit. Barát… Lófasz.
A beszélgetésből a szobába lépő, illatfelhőt maga után húzó nő zökkent ki, akinek megpróbálom kerülni a tekintetét, de láthatólag, vagy háromszor végigmér, miközben Aaronnel flörtöl. Ez azt gondolja, hogy van köztünk valami. Már szólásra nyitnám a szám, hogy ne aggódjon, de az utolsó pillanatban feleszmélek, hogy kussban kell maradnom, és csak mélyet sóhajtok. Visszafogom magam, bármilyen nehéz is, és csendben nézem, ahogy párbeszédet folytatnak egymással, amíg ki nem megy a nő a szobából. Aaronre emelem a tekintetem, de még mindig nem szólalok meg, próbálom magamban tartani, amit gondolok, bár tökre egyértelmű, hogy van valami köztük, semmi közöm nincs hozzá.
- Ez is… - megköszörülöm a torkom, mert csak nem tudom befogni a számat, és elmosolyodom, mielőtt a szendvicsbe harapnék. Persze, ez gondolom csak másodlagos indok, amiért errefelé jár többször is.Te jó ég, de rohadt éhes voltam már. Szerintem az elmúlt pár napban, legalább öt kilót leadtam, pedig nem volt rajtam annyi felesleg sem.
- Köszi, ez jól esik, tényleg nagyon finom. – mosolygok, és lassan rágok. Tényleg nagyon finom, de jelenleg szerintem egy szelet üres kenyér is felüdülés lenne a számomra.
A kérdése megtöri a csendet, de nem vagyok biztos benne, hogy kész vagyok ilyesmikről beszélni neki. Pár pillanatig gondolkodom, hogy az őszinte, halál cuki sztorit meséljem el neki, vagy ferdítsek valamit. Nincs sok köze hozzá, még ha a bátyja is volt.
- Egy fánküzletben. – vonok vállat, és nem is akarom tovább firtatni a sztorit. A teába kortyolok, és figyelem, ahogy Aaron eszik. Ő is éhes volt, ahogy elnézem, mert hamar elpusztítja az előtte lévő szendvicset. Mikor ecsetelni kezdi, hogy Wyatt sosem beszélt rólam, kicsit szarul esik, de jól leplezem a helyzetet.
- Mi… - kezdek bele, de meg kell gondolnom, hogy mit is mondjak. - … mi sosem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk. Valahol tudat alatt ott volt a gondolat, de… - Nyitott volt a kapcsolat. Hebegek-habogok, nem tudom, hogy mi lenne a megfelelő válasz a kérdésére. Egyébként sem tartozik rá.
- Most erről inkább nem beszélnék. – mondom zavartan, és újból a szendvicsbe harapok. Lefelé nézek, nem akarok Aaron átható tekintetével találkozni. Persze, hogy szerettem az öccsét, de sosem mondtuk ki egymásnak. Apró jelek voltak mindig, de konkrétumról sosem beszéltünk. Ebbe belegondolva pedig most letaglóz a tudat, hogy soha többet nem lesz lehetőségem rá elmondani neki, hogy szerettem. Aaron nem jó pillanatban tapintott a kérdésre, bár nem tudom, hogy van-e egyáltalán erre megfelelő pillanat.
Kínos csend áll be, és csak azt hallani, ahogy öntöm magamba a teát. Megiszom az egész pohárral, a szendvicsből hagyok egy keveset, mert olyan nagy, hogy nem bírja el a gyomrom, ami most amúgy is összeszűkült attól, hogy az utóbbi napokban keveset ettem.
Leteszem a poharat a tálcára és elnyúlok az ágyon.
- Nem bánod, ha ledőlök kicsit? Csak amíg lemész beszélni azzal az emberrel. Aztán itt sem vagyok utána persze, csak szükségem lenne egy kis alvásra. – kérdőn nézek rá, és ha belemegy, lehunyom a szemem, az álom pedig pillanatokon belül elnyom. Milyen jó puha ez az ágy…

Credit

Aaronnel folytatott beszélgetésem alatt a gondolatom folyton arrafelé terelődik, hogy mi lesz a mai nap után?! Ő sem játszhatja folyton a hőst, mint azt most is tette, és mellesleg nem is várhatja el senki sem tőle, hiszen az ég világon semmi közünk nincs egymáshoz azon a közös tényezőn kívül, hogy mind a ketten szoros kapcsolatban álltunk az öccsével. Sőt mi több, már ezért is meghurcolhatják, hogy segített bármit is, és a kezébe vette a sorsom fél napra. Nem nyugszik, amig nem fogja kideríteni, hogy mi történt pontosan a baleset estéjén, és bármennyire is próbálom elhessegetni a gondolatot, nem vagyok biztos benne, hogy a kedvességét nem vezérli némi hátsó szándék. Érthető lenne, a helyében én sem nyugodnék, de én jelen helyzetben a saját életemet jobban féltem, mint bárki másét, így tőlem biztos, hogy nem fogja megtudni, hogy az apám kocsija volt amiben ültünk és a felbujtó is én voltam... Ha rajtam múlik ezt örökké homály fogja fedni, bármennyire is próbálkozik vagy kedveskedik.  
A szendvics felettébb jól esik, lassan eszegetem, majd a téma komolyabbra terelődik, de én még nem vagyok kész arra, hogy ilyesmikről beszéljek, főleg nem vele...  
- Ott dolgoztam egy fél évet. Megelégeltem egy idő után, hogy otthon mindent megteremtenek nekem és csak egy szavamba kerül bármi is. Ezért mentem el dolgozni. Wyatt pedig szerette a fánkot. – halványan elmosolyodom, és lerakom a maradék pár falat szendvicset. Az ágy hívogat, és hirtelen merő késztetést érzek arra, hogy elnyúljak rajta és mély álomba zuhanjak. Iszonyat fáradt vagyok, de még elmagyarázom Aaronnek, hogy nem szeretnék Wyattről és a kapcsolatunktól beszélni. Míg életben volt, akkor sem tettük, nem most kellene elkezdeni.  
Felvetem Aaronnek, hogy menjen le az emberhez, ha már azt mondta, én addig is pihennék egy kicsit, amíg még lehet. Kérdés nélkül kap az alkalmon, azt hiszem, ő is érzi, hogy most jött el az ideje, hogy vége legyen az elkezdett beszélgetésnek. Levetem a törölközőt a hajamról, majd ledőlök a hívogató ágyra. A párnát a fejem alá gyűröm, és megpróbálok úgy elhelyezkedni, hogy kényelmes legyen, de sehogy sem megy. Forgolódom lassan addig, amíg nem sikerül megtalálnom a megfelelő pozíciót. Lehunyom a szemem és már éppen elszenderülnék, mikor valaki beront az ajtón. Kipattannak a lélektükreim, de mozdulatlan maradok. A lány esik be a szobába izgatottan, aki előbb a reggelit hozta.  
- Ó bocs, azt hittem Aaron is itt van. Lement Carloshoz? – néz rám a nagy szemeivel és láthatólag fel van spanolva. Bólintok, de meg sem szólalok.  
- Van köztetek valami, mi? Ahh, kár érte, azért még remélem nem fogadott hűséget. – Arca először csalódottságot tükröz, majd kacér vigyor fut át rajta.  
- Mi? – halkan kacagok fel, és félig ülő helyzetbe tornázom magam. – Dehogy, nincs hozzá közöm. – mondom neki megnyugtatóan, mire az arca megkönnyebbültre vált.  
- Akkor jó. De miért törődik így veled? – szemöldöke a homlokára szalad, én pedig vállat vonok.  
- Jó ég sem tudja. – mondom neki és felülök, de olyan nyilalló érzés vág az alhasamba, hogy rögtön összegörnyedek.  
- Aucs. – nyögök fel és az egész hasam görcsben áll. Összeszorítom a fogaimat és a szememet is, és a kezemmel a hasamhoz kapok. Azt a kurva élet! –
- Bassza meg. – káromkodok, és mire kinyitom a szemem a világos farmer és alatta az ágynemű egy merő vér.  
- Jól vagy? Jó ég, te vérzel! – a lány fél pillanaton belül az ágy mellett terem, én pedig nagy levegőket veszek, mert az orromat elárasztja a vér szaga, és kezdek csillagokat látni. Utoljára a balesetkor láttam ennyi vért, de most fogalmam sincs, hogy mi az oka. Az elmúlt pár napban többször éreztem alhasi fájdalmat, de azt gondoltam, hogy felfáztam, mivel sokat ücsörögtem a hideg talajon.  
- Mi... mi a franc ez? Adj egy kis vizet. – mondom a lánynak, aki még mielőtt pohárért menne, kinyitja a szoba ajtaját és kikiabál rajta Lenának, aki épp a folyosón halad el.  
- Azonnal szólj Aaronnek, a csaj... valami nagy gáz van, vérzik. De nem úgy normálisan, hanem... az egész ágyneműt elárasztotta a vér. – idegesen intézkedik, de nagyon rendes tőle. Iszonyat szarul érzem magam, szédülök, és a hasam mintha szét akarna szakadni. A pohár vízért nyúlok, de a kezem annyira remeg, hogy egyedül képtelen lennék inni belőle, így a nő segítségével kortyolok bele.  
- Menstruálsz? Mármint valamennyire véreztél egyáltalán, vagy ez csak most jött hirtelen? – kérdezi, mire megcsóválom a fejem. Tulajdonképp már késett is a menzeszem, de ezzel nem volt esélyem sem foglalkozni a napokban.  
- Nem. Nem tudom mi ez, de... – feljajdulok, mert ismét szúró fájdalmat érzek. Picsába, most tuti megdöglök. Mélyeket lélegzem, és az ágy szélébe kapaszkodom. Az ajtóban megjelenik Aaron, akire csak egy pillanatra nézek rá.  
- Máris jön az orvos. – jön be Lena, és helyet cserél a már a szobában lévő lánnyal. Kitereli Aaront a helységből, amiért igencsak hálás vagyok. Tényleg nincs rá szükség, hogy még ezt is a nyakába vegye. Iszonyatos fájdalmam van, és értetlenül állok a dolgok előtt. Nem akarok a legrosszabbra gondolni, de a kép összeáll a fejemben és hitetlenkedve állok a dolgok előtt. Képtelenség, hogy terhes legyek. Az elmúlt három hónapban nem volt egy kilengésem sem, és csak Wyattel feküdtem le. A tudat letaglóz, hogy a halott pasim gyerekét várnám...  
- Cherry, itt az orvos. – ennyit hallok, de a hangok már tompán hallatszanak, és a nagy vérveszteségtől eszméletlen vesztem. Elterülök az ágyon, és a két nő sürögni kezd körülöttem. Az orvos a szobába lép, és megközelít. Rosszallóan tekint a karomra, ami tele van szúrásnyommal.  
- A lány hirtelen vérezni kezdett mindenféle előzmény nélkül. A hasát fogva fájdalomra panaszkodott. Attól most tekintsünk el, hogy ezen kívül nem volt túl jó állapotban, amikor Aaron idehozta. Semmi köze a kettőnek egymáshoz. – Lenáról süt a háttértudás, és az orvos csak pislog néhány pillanatig, mert nem érti, mit keres itt, ha van, aki ilyen jól informált. Közben hoz pár törölközőt, és a vértócsákhoz helyezi, hogy ne ázzon át jobban.  
Voltak terhességre utaló jelek? – teszi fel a doki a keresztkérdést, de a két nő tudatlanul áll válasz nélkül.  
- Aaron?! Voltak terhességre utaló jelek? – megy Lena az ajtóhoz, miközben Melissa az alélt lány homlokát törölgeti vizes törölközővel. Az orvos vérnyomást mér, és Cherry combjába szúr egy injekciót.  
Én pedig csak lebegek, és a sötétség körülölel.  

Credit

A fájdalom hullámokban terjed szét a testemben, összeszorítom a szemem és a fogaimat is, mert iszonyatosan szar érzés. A tudat pedig, hogy vérben ázok, és fogalmam sincs, mi bajom van, az felettébb borzalmas. A tudatlanság rosszabb, mint maga a fájdalom. A vér szagától és látványától még rosszabbul leszek, és megpróbálom kitaszítani az elmémből a vörös színt, de hiába. Pár percen belül, ahogy az orvos megérkezik elsötétül minden, és már csak távolról érzékelem a dolgokat.

***

Nem tudom, mennyi ideig vagyok eszméletlen, de amikor megriadok, a doki kifelé megy a szobából, és nem tudom, hogy mire jutott. Lassan tornázom feljebb magam az ágyon, és az egyik nőre nézek, aki egy nadrággal és egy újabb fehérneművel tér vissza.
- Mi… - kezdek bele és értetlenül hunyorgok. – Mi történt?! – kérdezem halkan, de olyan álmos leszek, hogy annyi energiám van, hogy lassan kioldalogjak a mosdóba, és lecseréljem a véres alsókat magamról. Lena az ajtóban áll és megcsóválja a fejét.
- Terhes voltál. – mond ennyit, és lehorgasztja a fejét, már kezdene bele, hogy nagyon sajnálja, de én rögtön leállítom. Nem kell több sajnálkozás. A hír megdöbbent, és magamban összeroskadok a tudattól, hogy a méhemben nem rég még egy új élet növekedett, feltehetőleg Wyatt sarja. Nagyot nyelek, de szédülni kezdek. Nem tudom, hogy magától a tudattól vagy a doki valamit beadott, amitől jobban leszek, de Lena támogatásával megyek vissza az ágyig és dőlök le, ahol lehunyom a szemem, mert forog minden. Körülbelül másfél percbe telik, amíg az álom elnyom. Még hallom az ajtóból Aaron hangját, és összeszorul a gyomrom, mert szerintem erre még ő sem volt felkészülve.

***

A nap a szemembe tűz, és hunyorogva fordulok el a másik oldalra. Résnyire nyitom a szemem, és észreveszem, hogy Aaron a fotelben ülve alszik. Halkan tornázom magam fél ülésbe, a hátam mögé rakok egy párnát és nagy levegőket veszek. Minden mozdulat fáj. A kezem az alhasamra siklik és gondolkodni kezdek. Hogy a francba eshettem teherbe? És mégis mikor?! És vajon kitől, Wyattől? Nem védekeztünk konkrét módszerrel, csak megszakításosan, de volt olyan eset is, amikor szaladnom kellett az orvoshoz a 72 órás tablettáért, mert elkapott minket a hév, és kisebb gondunk is nagyobb volt annál, hogy arra figyeljünk, hogy most éppen védekezünk-e vagy sem. Ettől függetlenül nem akart egyikünk sem gyereket, sosem jött szóba, hát még rohadt fiatalok voltunk ahhoz, hogy egyáltalán beszéljünk róla. Valamiért most azonban mégis meghökkent a dolog, hogy egy darab Wyattből maradhatott volna, de én jól elintéztem. Nyilvánvaló, ha jobban belegondoltam volna a dologba, és tudtam volna, hogy terhes vagyok, akkor sem az lett volna az első gondolatom, hogy megszülöm a gyereket. Egyáltalán hova?!
Aaronre emelem a tekintetem, aki egyenlőre szuszogva alszik. Nem akarom, hogy felébredjen, mert gondolom közölték vele, hogy mi a helyzet. Nem ismerem még elég jól ahhoz, hogy tudjam, mit fog reagálni, de valamiért a tudatalattim azt súgja, hogy nem fog örömtáncot járni a tudattól. Megfordul a fejemben, hogy lopakodó üzemmódban kiosonok a szobából, és vissza sem nézek, de most komolyan, mennyi esélyem lenne egy sztriptíz bárból feltűnés nélkül kioldalogni? Semennyi. Minden esetre próba szerencse, legalábbis gondolom én, és felülök az ágyon, de az olyan iszonyatos ropogásba kezd, hogy elhúzom a szám, és lopva pillantok Aaronre, aki természetesen rögtön megriad a hangzavarra. Nem szólalok meg, rá sem nézek, csak az alsó ajkamba harapok, mint egy kislány, és a lábaim lógatva ülök az ágy szélén vele szemben.
- Ne is mondj semmit. – mondom halkan, és elnézek az ablak irányába. Szerencsétlenebbül már nem is járhattam volna, hogy akkor derül ki minden, amikor épp már kezdett jobb hangulat lenni kettőnk között, és nem ez a feszült légkör. Jól elbasztam ezt is. Gratulálok, Cherry.
- Nézd, nem fogok magyarázkodni, és ne is nézz rám így. – Megelőzöm a szavait, mert csak rá kell nézni, látszik rajta, hogy nem fog vállon veregetni és azt mondani: „Ügyes vagy, Cherry, gratulálok”. Még én sem vagyok büszke magamra, de kifelé nem mutatom, hogy mennyire bánt a dolog. Ha egyedül lennék, lehet, hogy összeomlanék, mert ez még nekem is sok, de most összeszorítom a fogaimat, és megpróbálok erősnek látszani.
- Nem tudtam. – vonok vállat megbánó arccal, és visszadőlök a párnákra. Szerintem most nem kis fejmosást fogok kapni, bár nincs hozzá semmi köze és joga, hátravetett fejjel bámulom a plafont és várom, hogy mit akar mondani.

Credit

A helyzet az, hogy nagyon lesújt a tény, hogy terhes voltam, és ha Aaron nem lenne itt, akkor valószínűleg nem is így viselkednék, hanem magamba roskadnék. Most azonban nem teszem, de próbálom Aaron tekintetét kerülni, mikor felébred, mert az a pillantás, amire egy másodpercre találkozik a tekintetünk nem sejtet túl sok jót. Sőt. Tele van szánalommal, de inkább dühvel. Mégis honnan kellett volna tudnom, hogy terhes vagyok? Semmi rá utaló jel nem volt azon kívül, hogy késett kicsit a havim, de ez nálam nem volt furcsa. Nem mintha lenne némi köze Aaronnek ahhoz, hogy mi történt az elmúlt pár órában, de miután az éhenhalás és megfagyás és bűz széléről húzott fel nemrég, így már másabb kicsit a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy gondolom leesett neki, hogy a gyerek, akivel elvetéltem, valószínűleg Wyatté volt.  
- Nem viselkedem úgy, mint egy kislány, de nem tudok mit csinálni sajnos így utólag már. Nyilván én sem így akartam ezt. – magyarázkodom mégis, pedig egyáltalán nem kellene. Megrázom a fejem és lassan állok fel, az ágyon támaszkodva. Mindenem sajog, így nagyon lassan indulok meg a pohárért, ami az asztalon van, és töltök bele a fürdőben egy fél pohárnyi vizet, amit rögtön meg is iszok. Kezd kellemetlenné válni a csend, majd a beszélgetés is kettőnk között, és bánom, hogy most ennek megkellett történnie, hisz már egészen jó irányba haladt a beszélgetésünk. Legalábbis a múltkori viselkedése után egészen jó kedvében volt már a végén, erre tessék. Megértem valamilyen szinten, hogy így reagál, lévén a tudat, hogy lehet hogy az öccse gyerekét vártam, de akkor sincs hozzá semmi köze. Ha ez nem itt történik, akkor soha nem szerez erről tudomást, mint ahogy senki más sem.
- Már megint a balesetnél tartunk? Istenem, Aaron, nem hazudtam. Elmondtam, amit tudtam, és hiába kételkedsz még mindig, akkor sem fogok tudni újat mondani. És ha ez nem tetszik, vagy nem tudsz együtt élni ezzel a ténnyel, hogy a hibás nem én voltam, akkor hibáztass tovább, de jobb lesz, ha nem beszélünk többet, mert mint látszik, a kettőnk között lévő beszélgetés mindig csak az agresszióba és a veszekedésbe torkollik. – kicsit kifakadok magamból, mert az a helyzet, hogy ez az egész kezd nekem nagyon sok lenni. Nem tetszik, hogy megint felhozza a balesetet, amikor most éppen más problémám van. – Egyébként lehet, hogy más lett volna, ha tudom, hogy terhes vagyok, igen. De mit számít ez? Neked nem mindegy? – A falnak dőlök, és a mellkasom a levegő kapkodásától hullámzik. Nem vagyok jól, így a fal mellett lévő székre rogyok és hátra dőlök. Megpróbálom egyenletesen és lassan venni a levegőt, de nem igazán sikerül. Azt hiszem, túl hamar keltem fel az ágyból. Jobban jártam volna, ha pihenek még egy kicsit, de mint általában mindig, most sem tudtam megmaradni a seggemen. Muszáj volt megkísérelnem a szökést, mert elakartam kerülni a kérdéseket és ezt a tekintetet, amit Aaron most felém villant. Nem tudom miért, de rohadtul nem tetszik, amikor ilyen szánalommal és mérgesen néz rám. Nem kéne, hogy érdekeljen, de ennek ellenére nagyon is idegesít. Mikor újra megszólal, ránézek, de ahogy észreveszem, hogy szinte a vesémig lát, elnézek onnan. Nem mondok semmit, mert mielőtt még megszólalhatnék, kimegy a szobából és magamra hagy. Nagyot sóhajtok és a tenyerembe hajtom a fejem. A kurva életbe. Ez egyre rosszabb lesz. Már segíteni se akar öltözködni, meg hasonlókban, csak itt hagy, és nem törődik vele, hogy boldogulok. Erőt veszek magamon, és mint mondta is, nem ellenkezem. Felveszem a ruhákat nagy nehezen a földről halkan káromkodva a fájdalom miatt, és igazából csak egy kardigánt kapok magamra. Aaron azt mondta, majd intézi a nővel az anyagiakat a ruhák miatt. Iszok még egy kortyot a vízből és a falnak támaszkodva nyitom ki az ajtót résnyire, s mikor megpillantom Aaront, ránézek.
- Nem megyek el a nőgyógyászhoz, Aaron. Nem akarok ellenkezni, de... nem megyek el. – mondom, mert eszembe jut, hogy nincs fizetve a TB-m, és ha csak megvizsgál az orvos, már az is egy kisebb vagyon. Mondanom sem kell, hogy nincs rá pénzem, ugye? Azt meg biztos, hogy nem fogom engedni, hogy Aaron kifizesse, így inkább el sem megyek.
- Ezzel most nem tűrök vitát, nem megyek el, és kész. – rázom meg a fejem, és mint akinek lenne némi beleszólása, és hatni tud a vele szembe álló, háromszor akkora emberre, mélyen fúrom a tekintetem az övébe. Nyilván szavam sincs, de azért egy próbát megér, nemde?

Credit

A feltételezés, miszerint még magam is képtelen vagyok magam is életben tartani, kicsit sért, még akkor is, ha tudom, teljes mértékig igaza van ebben. Majdnem kinyírtam magam az utcán, és egyébként se tudnám, hogy kell egy gyerekhez nyúlni, nem hogy gondozni... Nem szólok vissza, csak felhúzom az orrom. A gyanúsítgatás határán viszont megcsóválom a fejem és kicsit feljebb emelem a hangom, mint kellene.
- Nem hazudtam, hányszor kell még elmondanom? Jó, az lehet, hogy a szüleimet illetőleg nem voltam teljesen őszinte, de te büszke lennél arra, ha apád kb. szemen köpne és ellened fordulva egyik napról a másikra kitagadna a családból? Mellesleg úgy, hogy még alig értél haza a kórházból?! Nem hiszem. De honnan tudnád te, aki tökéletes szülőkkel van megáldva?! – Felmegy bennem a pumpa, és akaratlanul kijön belőlem minden igazság a szüleimet tekintve. Nekem is fáj az igazság és egy pillanatra le is fagyok, úgy meglepődöm, hogy kimondtam ezeket a szavakat. A következő szóáradatot már csak csendben hallgatom. Némi undort vélek felfedezni Aaron hangjában. Mikor csapódik utána az ajtó és csak a harag meg a csend marad a szobában, lehunyom a szemem pár pillanatra és próbálom lenyugtatni a kedélyeimet, de amikor eszembe jut, hogy nem tudok orvoshoz menni, mert kikellene fizetnem az ellátást, ismét ideges leszek. Kimegyek Aaronhöz, és ellenállást nem tűrve fordulok hozzá, de hamar kiderül, hogy esélytelen a megindulásom. Olyan erővel ránt magához, hogy a fülemben kezd dobogni a szívem. Félelemmel és fájdalommal teli tekintettel nézek a néhány centire lévő szempárba, és a közelsége már-már túl intim. Nem szólok vissza, most túl haragos ahhoz, hogy fitogtassam a nagy számat. Olyan erővel és gyorsasággal húz maga után, hogy nem győzöm szedni a lábaimat utána, és nagyokat nyelve küzdöm le a feltörő fájdalmakat. Lena tekintete találkozik az enyémmel, aki már indulna, hogy megállítsa Aaront, de az olyan kirohanást produkál, hogy meghökkenek.
- Aaron... – suttogom, mikor fenyegetőzni kezd, és már kezdem megbánni, hogy engedtem magam felhozni ebbe a kuplerájba. Felváltva nézek a folyosón lévőkre, és közben nem bírok másra koncentrálni, csak a testemben uralkodó fájdalomra, ami folyamatosan belém szúr. Aaron maga előtt tolva indít a kijárat felé és én ha nem akarnék is muszáj lenne mennem, de ezúttal együttműködök vele. Beszállok a furgon hátuljába, és kifelé fordulok az ablak felé. Nem nézek Aaronre, mert nem akarok. Olyan, mintha valami elkattant volna nála, és az eddigi biztonságérzetem hamar átcsap félelembe. Nagyokat nyelek, hogy leküzdjem a feltörő könnyeimet, mert annyira kétségbe vagyok esve, hogy már jobb lenne talán az utcán is.
- Te őrült vagy. – emelem rá a tekintetem fél szemmel, mikor beül mellém és megszólal, de mikor homályosan feltűnik a látóteremben a fegyver, odakapom a fejem. – Rakd el... – suttogom és ez kezd egyre bizarrabbá válni. Egyáltalán miért van nála fegyver, mikor nincs is szolgálatban? Ez tuti, hogy nem legális...
- Jó, vizsgáljanak meg, de ki fogja kifizetni az ellátást? – húzom fel a szemöldököm de hamar el is nézek az irányából, és újra az útra figyelek. Mozdulatlanul ülök a furgon hátsó ülésén és azt kívánom, bárcsak pár órával később lennénk már, és soha többet ne kelljen találkoznom ezzel az emberrel. Annyira letaglóz a tény, ahogy egyik pillanatról a másikra kattant át az agya, hogy inkább teljesen csendben vagyok, ha kérdez sem válaszolok semmit. Már azon sem lepődnék meg, ha a fejemhez tartaná azt a fegyvert. Mi van, ha az a terve, hogy azzal bírjon szóra? A halál kapujában már csaknem hazudnék neki a baleset estéjéről... Remélhetőleg, nincs ilyen terve, mert nem rég még igen szimpatikusnak tűnt, ahogy gondoskodni kezdett rólam, de ez az illúzió pillanatok alatt elillant és már inkább félek tőle, mintsem mást éreznék.

Credit

A helyzet az, hogy az imént lehet, hogy kicsit túlfeszítettem a húrt. Igazából kicsit egyébként is ideges vagyok a tudat miatt, hogy terhes voltam. Azt gondoltam ez sosem történhet meg velem, erre tessék... Kifelé ugyan nem mutatom, de az elmúlt napok, hetek traumái idő kérdése, hogy kijöjjenek rajtam, és ha ez megtörténik, annak nem lesz jó vége...
Aaront sikerült kihoznom a sodrából, nekem pedig iszonyatosan fáj mindenem, főleg úgy, hogy végig rángat a lépcsőn. Egy pillanatra elképedek, hogy az az ember, aki az előbb még majdhogynem megfürdetett, most igazi állattá változik. Azt hiszem, a tudat, hogy elvetélhettem az öccse gyerekével, nagy pofon volt neki. Pedig egy cseppet sem lehetne biztos benne, hogy a gyerek Wyatté volt, dehát nem ismer, így nyilván ez az első dolog, ami az eszébe jut. A helyzet az, hogy a gyerek nem lehetett másé, mert az utóbbi időben csak az öccsével feküdtem le. Ha idősebb lett volna a magzat, akkor már képlékeny, de így egyértelmű, hogy Wyatté volt és a tudat megrémiszt. Tulajdonképpen bánt, hogy esélyem lett volna megmenteni egy kis darabot belőle, és még erre sem voltam képes.
A kocsiban a fegyver látványa komolyan megrémiszt, és nem vagyok rest szólni Aaronnek, hogy rakja el, mire megteszi a szívességet, hogy a kabátjába csúsztatja.
- Úgy, hogy akkor még fizette az apám. Nyilván most, hogy eljöttem otthonról és azt is letagadja, hogy a lánya vagyok, így nincs biztosítás... – válaszolok a kérdésére, de egy pillanatra sem nézek rá. Szégyenlem magam és nagyon fáradtnak, nyomottnak érzem magam még úgy is, hogy aludtam egy kis időt. Az Aaronnel való kommunikációt a minimumra csökkentem a hátralévő úton. Most azt kívánom, hogy süllyednék el, vagy legalábbis ne kelljen vele egy légtérben léteznem. Nem reagálok semmire, amit mond. Az istenért, nem játszadozom, most miért hiszi azt hogy én akkora ribanc vagyok?! És engem egyáltalán miért érdekel, hogy mit gondol?!
Mikor leáll a furgon és megemel, segítek neki, megkapaszkodom a nyakában. Felpillantok rá, de rám sem néz. Nagy levegőket veszek, szédülök és elnehezülök. Túl akarok lenni ezen az egészen. A váróban rögtön egy ismerősre bukkan. Baszki, mindenhol vannak kapcsolatai. A nő kedvességével az őrületbe kerget már most. Jelen pillanatban rohadtul nem vagyok jópofizós kedvemben.
Mikor Aaron letesz az ágyra, a szélébe kapaszkodva ülök meg, és lefelé szegem a fejem. Hamar ki is megy a vizsgálóból, én pedig azonnal összeomlok. A könnyeim patakokban kezdenek folyni és szaggatottan veszem a levegőt.
- Esküszöm, fogalmam sem volt róla. – mondom szaggatottan, kapkodva a levegőt. Nem tudom, miért mentegetőzöm egy ismeretlen nőnek, de Aaronnek nem akartam mutatni a gyengeséget. Lehet, jobban jártam volna, de ennél jobban már nem akartam sajnáltatni magam.
- Ha tudom, hogy terhes vagyok az öccsétől, eszembe sem jut ártani a gyereknek. – csóválom a fejem és az ajkamba harapok.
- Az öccsétől? Te Wyattől vártál gyereket? – szegezi hirtelen nekem a kérdést, és egy pillanatra elkomorodik az arca. Nagyszerű. Ezek szerint nem csak Aaront, hanem Wyattet is ismerte.
- Gondolom. De nem tudtam. Aaron meg azt hiszi, hogy direkt így terveztem az egészet. Honnan ismered? – kérdezem, és lejjebb csúszok az ágyon. Sziszegek a fájdalomtól, és elkezdem kigombolni a nadrágom.
- Az unokaöcsém volt. – jelenti ki komor arccal. Hát ez szuper. A bőgés újra rámtör, és a fejemhez kapok. Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Ez rosszabb, mint egy rémálom.
- Én... – dadogni kezdek és nem tudom, mit kellene mondanom.
- Ne mondj semmit. Vedd le az alsót, megvizsgállak. Nem hibáztatlak, gondolom elég nehéz neked így is. – mondja kedves hangnemben, én pedig elkezdem lehámozni magamról Lena nadrágját. Felfekszem az ágyra, és felrakom a lábaimat. A plafont bámulom, és várom, hogy a doki minél hamarabb végezzen a vizsgálattal.
- Rendben. Szerencséd van, a méhed teljesen kiürült, így nem szükséges műszeres beavatkozás. – mondja mikor befejezte a vizsgálatot, én pedig a könnyeimet nyelem közben. Segít felülni és aztán a kezembe adja az alsóm és a nadrágot. Nagy levegőket veszek, és próbálom abbahagyni a sírást, de nem igazán sikerül. Mikor felvettem a ruháim, lassan állok fel és megtámaszkodom a falnál.
- Szólok Aaronnek. – mondja, de én megállítom.
- Várjon kicsit még. Nem akarom, hogy így lásson. – nyelek nagyot, és odalép hozzám.
- Szükséged lenne egy nagy pihenésre. Nem kéne erőlködnöd, mert megfogja viselni a szervezeted nagyon. – tanácsolja, én pedig bólintok, pedig halvány lila gőzöm sincs róla, hogy hol fogok pihenni, vagy egyáltalán mi fog történni az elkövetkezendőkben. Letörlöm az arcomról a könnyeket és elveszem a zsebkendőt, amit a nő nyújt. Kifújom az orrom és még egyszer áttörlöm az arcom, de nyilvánvalóan kisírtak a szemeim, így látszik, hogy megtörtem. Nem akarom feltartani az orvost, megköszönöm neki, és utána megyek az ajtóhoz.
- Rendben lesz. Pihennie kell viszont, mert... eléggé megviselte. – mondja az orvos Aaronnek. Na, kösz. Így próbáljam álcázni a dolgot. Bár már nem is tudom, mi lenne a jobb.
- Mehetünk. – motyogom és lassú léptekkel indulok a kijárat felé, bal kezemmel a falat fogva. Ha Aaron segíteni próbál, elutasítom azt, és magam teszem meg a hátralévő utat. Kiérve a levegőre a falnak vetem a hátam.
- Köszi a segítséget, de ennél többet nem várok el. Add az irataim, és menjünk a dolgunkra. – mondom ráemelve a fáradt, kisírt szemeimet. A fal hideg, de muszáj megtámaszkodnom, mert az egyensúlyom kezdem elveszíteni. Azt még nem tudom, hogy hogyan tovább, de az biztos, hogy többet nem akarok Aaron terhére lenni...

Credit