Röhejes ez az egész helyzet és még nem is mondhatom azt, hogy meglepődtem. Tudom milyen Kane a felszín alatt amivel a nézőit hülyíti, így elég csak megbökdösni azt az énjét és egyből megmutatkozik valódi önmaga. Mondjuk azt csak felmértem mennyire akar élő adásban lejáratni, hisz a meghívásom nem puszta szívjóságból történt. Ő rá még azt se mondhatom, hogy az a fajta aki kíváncsi honnan meg miért indultam. Tesz rá magasról, hisz neki ez az unalmas rész és ez rendjén is van. Fordított esetben engem is hidegen hagyna miért lett ekkora görény amilyen. Nem érdekelne az, hogy ennek oka az miképp az anyja nem vette fel őt elégszer gyerekként vagy mert alapból így született. Ő botrányt akart, valamit amitől az ő neve felfelé szökik a ranglétrán, az enyém meg vissza kettőt. Nem mintha én nem a káoszt keresném, de attól még a két seggarc egy helyen már túl zsúfolt. Csak tudnám mire is számított? Elképzelte, hogy hálálkodva összeteszem majd két kezemet amiért a drágalátos Eugene egy levegőt akar szívni velem? Mintha nekem megtiszteltetés lenne a rusnya képét bámulni hosszú perceken keresztül miközben ő látványosan vergődik az eltiprásomra tett kísérletei közben. Egy részem még élvezné is ezt az erőlködést, de a másik nem kér ebből. Ahhoz nekem drágább az időm és értékesebb a személyem minthogy önszántamból randevúzzak vele. Így miközben Eugene arca előtt zúzom szét az álmait, elraktározom magamba ezt a pillanatot, mert tudom jól hogy egyszer fenékbe harap majd ennek következménye. De ilyen a munkám; ha kockáztatok, akkor előbb vagy utóbb a tetteim súlya alatt kötök ki. Már csak arra kell ügyelnem, hogy ne fulladjak meg alatta.
Egyik fele talán épp most zajlik miközben félúton stúdiót váltok és bekerülök Harlowe póni klubjába. Bevallom egy percre összerezzenek, mert nem szoktam nézni a műsorát, így azt se tudom milyen témákról fogunk itt beszélni. Ahhoz még nem szürcsöltem el elég vattacukros lattet, hogy lelkileg is felkészüljek arra ami rám vár.
De nincs bajom a spontán helyzetekkel. Bizonyára az öcsém is így készült, de arról az incidensről egyértelműen nem fogok a kamerák előtt társalogni. Amit viszont tudok, hogy amíg Harlieval egy oldalon állunk, addig ez a szereplés sem lesz az utolsó amivel terrorba tartom a nézőket. Pedig örülnék neki, mert a hátam közepére sem kívánom az ehhez hasonló felhajtást.
Harlowe könnyedén simul bele a szerepbe és percek múlva már megy a szívmelengető adok-kapok. Kezdem nem is annyira bánni pillanatnyi figyelmetlenségemet ami idáig hozott.
Elismerő biccentéssel veszem tudomásul szavait.
- Manipulatív és gyönyörű. Pont mint a volt nejem. - jegyzem meg derűsebben, mert Amy is aztán jól értett ahhoz hogyan tartson sakkba másokat, ha a szükség úgy kívánta.
- Oh Harlowe, nem gondolod hogy még túl az elején vagyunk ahhoz, hogy ilyen vallomást előcsalogass belőlem? - szórakozok vele. - Ez itt a mérce. - mutatom kezemmel a képzeletbeli magasságot. - Innen már csak lejjebb tendál a bókolási képességem. - teszem még hozzá, de határozottabban jobban érzem magamat mintha Kane ülne velem szemben és arra kötnénk fogadást melyik luxusprostija miatt viszi el majd őt a szívinfarktus. Én a csinos kis Priscillara gondolok, akivel a legutóbb próbált megszökni. Előlem ugyan nem, hisz a fényképes bizonyíték ott lapul egy gondosan lezárt borítékba. Már csak a megfelelő alkalom kell, hogy fel is használjam. Talán még lehetne ez is a belépőm a rendezvényeire.
Tény hogy nem vagyok kibékülve ezzel a helyzettel, de igyekszem jó képet vágni hozzá és ez úgy tűnik sikerül is miközben azt magyarázom meg miért döntöttem mégis amellett, hogy kimerészkedek barlangomból a vadonba.
- Látom te érted. - helyeslően bólintok egyet, aztán megpaskolom arcom azon felét amerre a fény vetül. - Ez esetben akár fordulhatok másképp is, hogy telibe kapjam. Azt mondják a legjobban kell kinéznünk ilyen szerepléseknél. - szavaimat igazolva oldalazok egyet a székemen, ezzel hátamat mutatva a közönségnek és arcomat meg a bazi nagy fényáradatnak amely kevésbé égeti ki már a retinámat. Végül aztán visszavedlek komolyabb álcámba, mert biztosan akadnak kérdései és ha már szökőévente egyszer megtisztelem jelenlétemmel az ilyen műsorokat, akkor hasznosan is zárjuk majd le. Márpedig úgy nem fog működni, ha én egy Kane méretű ágyúgolyót elkerülve a Galloway kisasszony előtt bohóckodom ki magamat. A fenébe is, komoly újságíró lennék vagy mi!
- Hát persze, hogy nem. - mosolyom követi kijelentésemet. Azt se bánná, ha járókerettel kellene kikísérni engem a stúdióból miután a nyakamba zúdított egy halom klisés kérdést. Amit viszont ezután kapok, az hümmögésre kèsztet. Olyan igazi elgondolkoztatóra, ami után ha màr kinyitom a számat onnantól komolyra fordul a téma.
- Erős kezdés. - jegyzem meg, nem gúnnyal vagy ellenkezően, végül pedig a felém intézett kérdésére is megfogalmazom a válaszomat.
- Amit én làtok az az, hogy lesz ennél rosszabb is. Tudod Harlowe, amíg egyes személyek könnyedén elsétálnak az őket ért zaklatásos vádak után, majd a következő járattal Balin meresztik a hátsójukat, addig nem vagyok annyira pozitív ezt illetően. - nem kell neveket használnom, hisz alig egy hónapja Neil Sheltonnal volt tele a sajtó, aki éppen egy ilyen ügyet úszott meg a hozzá hasonló seggarc ügyvédei miatt. Nyílt titoknak számítottak a Balin készült képei is, ő meg természetesen váltig állította, hogy ártatlan.
- Ezekből az esetekből kiindulva gondolhatja úgy következő delikvensünk, hogy könnyedén megúszhatja. És talán még igaza is lesz amíg nem veszi ezeket a vádakat senki sem komolyabban. - folytatom tovább. - Csúnya ez így kimondva, de érdektelen egy világban élünk Harlowe és meglátásom szerint még nem vagyunk túl a nehezén. - húzom el a számat, aztán őt figyelem. - Ám ha rajtam múlik én továbbra is örömmel fogom megmutatni bármelyikükről a valóságot, ellenben én édeskevés vagyok ehhez, ha utána a rendszer mit sem téve visszaköpi őket. - gondolkozok el ezen.  

“It is the public scandal that offends;
to sin in secret is no sin at all.”

To Harlowe

Erős ellentmondásba tudok keveredni magammal, azzal kapcsolatban, hogy vajon tényleg kezd meghasadni a tudatom, vagy csak tényleg ennyire megszoktam már, hogy két szerep között ingadozom, hogy végül majd ebbe örüljek bele. Oda kellett figyelnem sokszor a hangszínemre, hogy ne dorgáljak meg valakit, mintha egy csintalan tinilány lenne. Ahogy arra is, hogy ne lágyuljak el és kezdjek el mély bölcsességeket osztogatni. Mióta Ava megszületett nehézségeim akadtak, azzal kapcsolatban, hogy az érzéseimet megtartsam magamnak. Így nehéz volt a kárörvendést is, visszatartanom, ami csak úgy magához vonzott, amikor meg tudtam, hogy Kane bizony túl nagy halat fogott, és rohadtul nem fogja tudni kihúzni abból a kicseszett tóból. Eugene felé áramló nem túl pozitív rezgéseim, azóta arádnak felé, amióta egy stúdióba kellett forgatnunk. Persze muszáj volt, vele csevegnem és magamhoz képest bájosnak lennem, de többnyire azért a beszélgetést végére mindketten tudtuk, hogy nem leszünk puszipajtások. Ő férfi ösztöntől vezérelve a bugyimba akart mászni, én pedig minden alkalommal finoman, de annál egyértelműbben utasítottam vissza a burkolt ajánlatait. Egyenesen ódáig is képes volt elmenni, hogy azt firtatta mennyire kezdő vagyok még ebben a szakmában, de ő szívesen segít, hogy előrébb lépjek. A mellé kölcsönzött mosoly elárulta, hogy nem vajmi jószívességből tenné ezt. Az üzletpolitikája az volt, hogy mindenkinek meg volt az ára. Én viszont olyan árkategóriába tartoztam, amit ő nem tudott volna megfizetni soha. Jelentős árcsökkenésre pedig nem is lehetett számítani, abban a tekintetben, hogy egyszerűen csak kötélnek állok, és csatlakozok a perverz üzelmeket előnyben részesítő bandájához. Undorodtam az egésztől, ezért sem tartottam jó ötletnek a visszatértemet. A rejtélyesség viszont, ami állandósult körlöttem, és táplálta mindenki kíváncsiságát, túl nőte magát olyannyira, hogy tartottam attól, hogy Ava válik ennek az egésznek a célpontjává. Ismertem már mire képesek az emberek akkor, ha valamit tudni akarnak, és rólam nagyon is akartak tudni. A képernyőn voltam, de nem úgy és ahogyan a közvélemény erre számított. Esti műsorvezető voltam, egy beszélgetőpartner akit úgy ismernek fel majd az utcán, mint egy jól ismert barátnőt akivel előző este jót pletykáltak. Ez pont annyira volt elég, hogy elvegyem a fókuszt, olyasmiről amit jobb szerettem árnyékban hagyni.
Valószínűnek tartom, hogy Sterling is inkább maradt volna jótékony takarásban, mint hogy teljesen rózsaszín fényárban kelljen belépnie egy műsorba, ahol esélyesen csak abból tudta, hogy ki a műsorvezető amikor megpillantotta a rózsaszínnek kirakott nevem. Nem lepett meg, hogy mennyire profin kezelte a helyzetet. Én is tudtam, Ő is tudta a nézők meg nem igazán értették, hogy mi folyik itt, hisz a nők többsége Oprah-ra várt. Igazából, ha a maga nagyon kicsavart módján személélem a dolgokat, amire nagyon is hajlamos vagyok..valamilyen szempontból Voit is egy úttörő Oprah volt a maga világában.
- Igyekszem a vendégeim szívére hatni, általában utána sokkal könnyebben is válaszolnak a nem túl komfortos kérdésekre is.- nézek cinkosan rá, és figyelem, ahogy igyekszik a szerepében maradni.
- Ugyan valld csak be, hogy szeretnél a hangomra ébredni.- kacsintok rá, ahogy játékos évődésbe kezdünk, ami a közönséget is nevetésre készteti. Azért is mentem ebbe bele, mert érzékeltem rajta, hogy bár kívülről nem láthatóan, de mégis szokatlan neki a helyzet. Azt viszont tudtam, ha Voit egy valamiben verhetetlen volt, az az hogy hogyan vágja a másiknak csípősen.
- Nos, ez a játék mindig könnyebb úgy, ha csak nézi az ember, ez valóigaz.- értek vele egyet, és felnevetek a levezetésén, ahogyan kifejti miért is van most itt. – Hmm, akkor nagy szerencsém van, ezen a keddi napon. De igazad van.. a hétfő nagyon hétfő. A szerda olyan béna. De a kedd az váratlan, és rejtélyes.- értek vele egyet, ahogy felveszem vele a szemkontaktust.
- Ne aggódj, jól nézel ki..még ez a rikító rózsaszín fényár is jól áll neked.- szerencsére Donna veszi az adást, és lejjebb veszi a fény élességét, így már nem világítják ki a vendégem szemét.
- Ó, ez miatt nem kell aggódnod. Nem venném a lelkemre, ha elunnád magadat, vagy miattam öregednél még egy évet.- azt nem teszem hozzá, hogy a lányomnak hála többet tudok róla, mint kellene.
- Az első témánk a női egyenjogúság. – nézek fel rá a papíról, egy alig látható mosollyal. - Ezen belül a visszaélések, amiket elkövetnek a nők felé, akár a filmiparban, akár egy munkahelyi zaklatás. Ezek mind rejtve maradnának, ha te vagy akármelyik újságíró nem venné a kezébe, hogy megírja történetként. A kérdésem az lenne, hogy te hogy látod? Elértünk a mélyére, vagy még csak a felszínt kapargatjuk? – Donna szinte visít a fülembe, hogy csak erről nem, de érzem a feszült figyelmet, és Sterling tudtam hány embert döntött már meg, tudtam, hogy ezzel adok neki talán arra is lehetőséget, hogy ne csak szerepben maradjon, de úgy válaszoljon ahogy csak szeret

“Crimes are born in darkness,  
but the light of the public reveals all.””

To Sterling

Amióta belekezdtem ebbe az őrületbe nem telt el úgy nap, hogy ne idéztem volna fel magamba miért is teszem ezt. Létezik egy olyan mélyre gyökerező igazságtalanság amelyet csak olyan szemetek tudnak megengedni maguknak mint Eugene Kane vagy éppen Conrad Meier és a hozzájuk hasonlóak. Ahol nem létezik őszinte ítélet csak az ahol az ő javukra billen az a bizonyos mérleg. Nem számít ennek ki válik áldozatává vagy mennyi pénztől esnek el azért, hogy szövetségeseket állítsanak maguk mellé. Az sem, hogy csak véletlenül kerültél az útjukba, mert az összképet nézve ott voltál és ez akkor is a te hibád. Ennek tudata motivál engem, hogy sose lépjek vissza ettől a világtól. Legalábbis addig nem, amíg meg nem teszem a tőlem telhető legtöbbet, hogy leállítsam őket.
Épp ezért marja végig keserűen a torkomat annak beismerése, hogy szükségem van Kane-re vagy inkább a vendég listájára. A szűkebb társaságom tudja jól mire hajtok mióta Eugene elindította ezeket az összejöveteleket és ezek az emberek azzal is tisztában vannak, hogy nem nyugszom amíg sikerrel nem járok. Valamilyen módon csak be lehet jutni anélkül, hogy már a bejáratnál megállítsanak. És a kapun se akarok átmászni egy olyan helyen ahol minden sarokban ott funkcionál egy kamera. Sosem voltam atléta típus, így nem kívánom magamat az interneten viszontlátni amint minden erőmet felhasználva küszködök fel valaki kerítésén. Tudom, mindenféle sajtónak örülni kell, de ennyire kétségbeesett még én sem vagyok. Vagy mégis? Néhanapján elgondolkozom ezen, aztán rájövök hogy nincs kedvem megadni Eugenenak ezt az örömet.
A mai nap viszont úgy tűnik kénytelen leszek összeakaszkodni vele. Hogy milyen formában történik mindez az csak rajta fog múlni. Én tudok édes és tisztelettudó is lenni, ahhoz viszont kell a felvezetés. Ha a másik fél a beszélgetést támadó jelleggel indítja, akkor én is azzal folytatom. Nem az az ember vagyok, aki a lelkére akar beszélni a másiknak, főleg nem élő adásban. Ott lesz képkockáról képkockára hogy ki kezdte, én meg csak egyszerűen felvettem a társalgásunk menetét. És bár mindenféle téma vagy hangulat megfordult a fejemben ahogyan ez az a találkozás le fog zajlani, egyik sem közelítette meg a valóságot. Persze, eszembe jutott hogy lesz egy pont ahol felállok a székből és középső ujjamat felmutatva Kane felé kisétálok. Ez a pont elkerülhetetlen, hiszen mára olyan finoman elmosódtak a határok köztem, meg a vele folytatott paraszociális kapcsolatom között, hogy az iránta érzett harag új értelmet nyert. Csak egy Kane féle szikra kell a gyújtózsinórnak és a végén a képünkbe robban társulásunk következménye. Erre a percre viszont nem kellett tripla ennyit várnom. Még meg se kellett mutatnom magamat a közönségnek mert Kane már a folyosón kimutatja foga fehérjét. És bár volt egy verzió a fejemben, hogy jól fogok viselkedni csakhogy behízelegjem magamat a pizsipartijára, de a valós személyiségem nem engedte. Körülölelt mint egy kényelmes takaró és nem hagyta, hogy bármilyen kedveskedő indíttatásom befészkelődjön közénk.
Így esett meg, hogy érzékeny búcsút vettem riválisomtól és belibbentem az első helyre ahova lábaim vittek; be egyenesen Harlowe műsorába.
Úgy innen-onnan volt már szerencsém a kisasszonyhoz. Megesett, hogy én is írtam róla valami szépet, szebbet mint másokról, de a kapcsolatunk eddig nem több volt mint plátói. Ma viszont itt ülök vele szemben miközben enyhén rózsaszínes fény vetül rám a bal oldali kivetítőről és beteríti frissen vasalt ingem sötét színét.
Nem tudom hogyan kellene ezt a helyzetet kezelni, így csak helyet foglalok mintha eleve is ide kellett volna jönnöm és nem ahhoz az ocsmány törpéhez. Ms. Galloway kezdeti meglepettsége után egyből fel is veszi gondolataim fonalát, ami egyszerre félelmetes és lenyűgöző. Ha képes lesz kiolvasni azt ami a fejemben jár, akkor még a végén Crissytől elbúcsúzkodom és felveszem magam mellé Sterlinggel suttogónak.
- Hű, ejha. Ez aztán a szívhez szóló felvezető. - húzogatom meg egyszer-kétszer ingem elejét mintha zavarba jöttem volna a nem nekem címzett beinvitálás miatt. - Ha lemegy az adás beállítom ébresztőnek önfejlesztő célzatból. - folytatom szórakozottan, aztán alig feltűnően fészkelődők egyet a székemen és nem veszek tudomást a kamerákról. Nem szerettem ezt és nem is fogom megszokni. Én a felhajtás másik végére születtem, nem a nyilvánosság elé.
- Ez valóban így van. Jobban kedvelem a képernyő túloldaláról tanulmányozni az itt megfordult vendégeket. - kezdek bele, aztán Harliera szegezem tekintetemet. - Tudod számomra rendkívül fontos az őszinteség, így azt kell mondjam az évenként előforduló szereplési vágyam miatt vagyok itt. Ez idén keddi napra esett. - vezetem fel gondolataimat, de a következő gondolatot megtartom magamnak inkább. Az előbbi felvezető után érdekesen jött volna le, ha azzal folytatom, hogy: na meg lett volna egy randink Eugene Kane-el, de rájöttünk nem vagyunk egymáshoz valóak. Én meg azt mondom, hogy ami meg nem megy, azt kár is erőltetni.
Egy pillanatra lenézek a szerelésemre, majd a közönség felé.
- Ha tudtam volna előbb, hogy ma összefutunk akkor elhozattam volna a szebb kosztümömet a tisztítóból, Harlowe. De ha már így alakult, beavatnál mi is lesz a mai témánk? - bökök a kis kártyája felé amit a kezei között szorongat. - Remélem nem az, hogy miért lettem újságíró, mert emiatt kezdtem el korábban őszülni. - jegyzem meg, majd elhallgatva várom a folytatást.

“It is the public scandal that offends;
to sin in secret is no sin at all.”

To Harlowe

Kétségtelen, hogy anyának sem voltam a legjobb. Lelkem minden igyekezetével próbáltam hero anya lenni, de már az elején elcsesztem, ha teljesen őszinte akarok lenni. Talán kezdhettem volna azzal, hogy nem tizenhat évesen esek teherbe. Bár intő példának bőven jó volt Ava számára, hisz amikor már az idegtől téptem szinte a hajamat, amikor megint dacosan kijelentette, hogy ő már pedig a bulin.- ahova amúgy el sem engedtem.- be fog tépni. Melyik az a gyerek aki ezt bejelenti, de most komolyan? Na de nem is ez a lényeg, most fenyegessem meg megint, hogy ha így halad tovább az életével, úgy fog járni mint én? Ideje korán teherbe esik, és harminc éves korára, azzal kell szembesülnie, hogy a lánya már túl nagy lett ahhoz, hogy joga van visszapofázni?  Elgondolkodva méregetem, az én édes kislányomat, aki az idegeimet használja ugráló kötélnek.
- Nem szólhatsz bele az életemben, azt teszek amit akarok.
- Amíg az én házamban laksz...- Ó, te jó isten pontosan úgy hangzok, mint a saját anyám, így be sem fejezem inkább a mondatot, ami csak olaj volt a tűzre. Ava mintha meg sem hallotta volna, amit mondok.
- El fogok költözni! - jelenti ki, amire csak felvonom a szemöldökömet.
- Igen? És mégis hogyan tervezted? – teszem csípőre a kezeimet, ahogy a lányom hezitáló arcocskáját nézem.
- Apához költözöm! - szeszélyes mondatok törnek fel az ajkai közül, én pedig akaratlanul is elnevetem magam, ha arra gondolok, hogy Trenthez akar költözni, aki bizonyára nem repesne az örömtől. Még akkor sem, ha tudtam, hogy imádja a lányát, és mindent megtenne érte. Erre az egyre nem lenne képes, hogy feladja a saját szabadságát.
- Édesem, apád rosszabb, mint egy migráló madár. Hetente kereshetnél új barátokat. - rázom meg a fejemet. Ez volt az igazság, és ezt Ava is tudta. Ahogy én is, hogy bármit teszek, ebben a helyzetben nekem, csak a rossz és szigorú anya szerepe maradt semmi más.
- Tönkreteszed az életemet! - egy ajtócsapással lerendezve mindent elhagyja a házat. Ezáltal lezárva a témát, és a vitát is. Én pedig csak mély levegőt veszek, hogy ne menjek utána, és ne kezdjek el üvöltözni az utcán.
- Harlowe..semmi baj, csak tinédzser, mindent meg kell tapasztalnia a saját bőrén. Nem, nem adom el a közelben lévő piacon, és nem is zárhatom el egy pincébe sem, hogy csak akkor engedjem ki, amikor jónak látom.  – beszélem meg magammal a dolgot a tükörben állva, ahogy próbálom a kezdeti idegrángást megállítani a szemöldökömnél. Magasröptű jótanácsokkal látom el magam. Hát nem ez lenne az évszázad jó anya ismérve újságcikke. - Az biztos, ha miattad kezdek idő előtt ráncosodni, akkor megfontolom a pincét, te kis szarházi. - dumálok mosolyogva a szekrényen álló képnek, ahol még csak kétéves volt. Ahol még nem volt ekkora szája.  Megfogva a képet egy apró puszit nyomok rá.
- Ha már a búcsúpuszi elmaradt...- helyezem vissza mosolyogva a képet, majd elviharzok becsapva magam után az ajtót csak azért is. Mintha legalábbis enyém lett volna az utolsó szó.

- Nem hiszed el ki lesz Kane vendége. - ahogy belépek a stúdió ajtaján Caitlyn úgy támad le, olyan intenzitással, hogy már kezdem azt hinni, hogy maga Jézus teszi Kane- nél tiszteletét.
- Brad Pitt? – veszem a kezembe, amit Ron a kezembe nyom útközben, mondván, hogy ezekre fontos lenne válaszolnom, mert az anyám küldte őket. Azzal a kecses mozdulattal ki is dobom a kukába.
- Nem, dehogyis...- pislog meglepetten, mint aki nem tudja eldönteni, miért pont Brad Pitt lett volna olyan érdeke jelenség. – Sterling Voit.- suttogja a nevét. Én pedig megállok a mozdulatban. Úgy nézek Caitlynre, mintha azt mérlegelném mennyire veszett meg. Eugene, te balga lélek – gondolom magamban. Bármennyire is élezte a tollát rajtam az a rohadék, az elismerés járt neki. Már csak azért is, mert a lányom figyelmét nagyon is magáénak tudhatta. Kívülről fújtam már Voit önéletrajzát. Ava gondosan megkereste azokat a pontokat, ahol hasonlítottak egymásra Sterlinggel. Ódáig fajult a dolog, hogy egyenesen rokonléleknek tartotta.
- Ezt nem hiszem, hogy Kane alaposan átgondolta. Voit fel fogja mosni vele a padlót. - nézek Caitlynre, aki egyetértő izgalommal bólintott.
- Hmm, mindenképpen kéne egy pár közeli kamera snitt Kane arcáról, ahogy az önelégült nyálas képe lassan átvált, idegessé, kétségbeesetté, aztán teljesen megsemmisül. - ábrándozok el egy pillanatra.
Nem értettem Eugene döntését, mindenki tudta, hogy Sterling nem kegyelmezz. Az pedig nem sejtetett semmi jót, ha elvállalt egy szereplést. Hisz soha nem szokott csak úgy interjút adni, csak akkor, ha élő adásban akart valakit szétszedni. Voit sok szempontból volt veszélyes, egy olyan címeres fasz számára, mint Kane. Szívesen megnéztem volna élőben, ezt a mérkőzést, de nekem Oprah Winfrey-vel kellett csevegnem.
- Biztosan nagy cirkusz lesz az egészből. - Caitlynnel való barátságunk egyik alapköve az volt, hogy ugyanúgy utáltuk a seggnyaló Kane-t.
- A lányod oda van Sterlingért nem? – kérdezett rá hirtelen, amire csak egy unott ühüm-el feleltem miközben a sminkasztalhoz ültem. Miközben a sminkesek munkához láttak a tekintetem, akaratlanul a szemöldökömre tévedt.
- Harlie, már csak két perc. Ti meg siessetek már, kezdjetek valamit a hajával. - szólt be utasítóan Donna. Mire zavartan nézek vissza rá.
- Ennyire szarul nézek ki?
- Tudod, hogy imádlak. – tűnt el végül a függöny mögött. Ez felért egy igennel is.
- Kedves nézők, egy igazán különleges estén üdvözölhetem önöket itt, a Harlowe Galloway Showban! Ma valami egészen rendkívüli vár ránk, mert a mai vendégünk nem csak egy ikon, de egy valódi legenda is. Ő az, akinek minden szava inspirál, minden története elgondolkodtat, és akinek munkássága generációkat érintett meg világszerte.- vezetem fel a mai vendégemet a szokásos mosollyal az arcomon. Szokásom volt eközben végig nézni, a közönségen, figyeltem az arcukat. Érdekes volt számomra mindig, mennyire kíváncsiak tudtak lenni csodálni az embert.
- Köszöntsék a mai vendégemet..- akadok el egy pillanatra, ahogy nem a szokásos vonásokat látom az arcokon.
-  Sterling Voit-ot.- tartottam vissza a zavart a hangomban, ahogy megpillantom Sterlinget magabiztosan belépni. Bár a szemei keresték a biztos pontot, az erős fények után. Meglepve pillantok rá, ahogy végül leül velem szembe.  Tudtam, hogy ilyenkor még oldal profilból vesz minket a kamera, így megengedtem magamnak egy őszinte reakciót.
A fülemben hallom, Donna káromkodását, hogy Ophrat sürgősen küldjék a másik stúdióba, míg a stáb többi tagja feszülten sutyorog a háttérben. Hát ezt érdekes lesz abszolválni.
- Sterling Voit. Az újságírás Tony Starkja.- mosolyodom el, ahogy őt méregetem, és kényelmesen a könyökömmel megtámaszkodom a karfán.
- Nem sok meghívást fogadsz el. Mondd csak most miért döntöttél, mégis úgy hogy eljössz ide? – ezt a lehető legőszintébben kérdezem, hisz akárhogy is nézem, sehogy sem lesz Winfrey.

“Crimes are born in darkness,  
but the light of the public reveals all.””

To Sterling

Nem igazán rajongok ezért a majom parádéért, amit egy nyilvános szereplés megkíván. Jobb szeretem a háttérben meghúzódva mozgatni a szálakat és írásban kifejezni őszinte véleményemet. Mégis előfordul, hogy egy-két ilyen alkalom befut amelyet a szerkesztőség kihagyhatatlan ajánlatnak fog fel. Ilyenkor szeretem megnézni milyen illetővel akadok össze, milyen témájú kérdésekkel vagy hogy éppen ezek miatt mennyire megengedett a bicskanyitogató stílusom. Néhányan csak finoman érdeklődnek. Miért döntöttem az újságírás mellett? Mik a jövőbeli terveim? Mintha jóanyámmal tàrsalognék a délutáni teája felett. Ez olykor kényelmes, idegnyugtató. Se nem vesz el az életemből, de nem is ad hozzá. Aztán ott van a màsik oldal ahol ajtóstul rontanak a házba. Arra kíváncsiak van egyàltalán nekem lelkem és ha igen, akkor miért nincs? Ezek azok amik adrenalinnal járnak, ahol pörög az agyad és vàlasztékosan fogalmazol, mert a céljuk az, hogy kicsaljanak belőled valami olyat amivel végképp lejàratod magadat. Ők a rokonlelkek, akik olyan érzést nyújtanak mintha valaki tükröt tartana elém és arra kérne, hogy színt valljak. Rosszul kellene éreznem magamat amiért büszkeségtől dagad a mellkasom és nem a megbànás kényszerít a föld alà? Akikről írok ők egytől egyig megérdemlik amit kapnak, így nem találom magamat hibásnak. Nem véletlenül kezdtem el ezt és továbbra sem akarom másképp csinálni.
Eugene Kane meghívója viszont már egy fél órája ott hever az asztalomon miközben én felette azon filózok mégis mi az anyámat akarhat pont tőlem? A legutóbbi lapszámunkat pörgetem át és futtatom végig íriszeimet a vezércikkek hasábjain mivel kíván fogást keresni rajtam. Tudniillik Kane ravasz egy fickó. És bár a műsoraiba teszi a szépet, de miután a stúdió ajtaján kilépve levedli magáról az emberi álcáját azután ő se több azoknál a mocskoknàl akiket összegyűjt a birodalma kapuja mögött.
Egy részem zizeg, talán még örömében visongat is mint egy rajongólány. Hisz mióta szeretnék bejutni azok mögé a kapuk mögé és elsősorból nézni a botrányoktól terhes közeget. Eugene huncut kis rendezvényei számomra a cukorkabolttal egyenlőek. Mégsem látnának ott szívesen egyes foglalkozásomból érkező akadályok miatt. Eugene is tudja, a kis görényei meg én is, hogy amint én oda bejutok olyan információkat hozok napvilágra amit egyikük idegrendszere sem élne túl. Ebből következtetve nem értem miért is kellene a nagyságos Kane elé járulnom és még ráadásul élő adásban is. Johnny noszogat, hogy fogadjam el, én meg tíz perc után elhessegetem őt a fenébe, mert már kezd az idegeimre menni. Végül újra elolvasom a meghívást, majd visszaírok egy szűkszavú e-mailt Kane-nek: benne vagyok.
Az adás időtartama egy keddi napra esik. A hétfő rosszabb lett volna, mert akkor az emberek még annyira nem bírnák elviselni a képemet, mint a hét második napján. Tömeges idegbajt idéznék elő amelyen szerintem Kane kérdései sem segítenének.
Johnny úgy dönt, hogy velem jön mint az érzelmi támogatóm, közben meg egyfolytában ott cincog a fülembe.
- Bàrmi van, ne húzd fel magad rajta. Tudod, hogy direkt akar felidegesíteni. - tanácsolja, én meg felé fordulok kérdésemmel.
- Akárcsak te?
A színfalak mögött tesznek rendbe. Itt-ott csinosítanak a képemen arról magyarázva, hogy ez szükséges a kamerák meg a fények miatt. Ugyan a tükörben nem veszek észre túl sok különbséget, de remélem az adás közben a nézők nem narancs színű fejjel fognak bámulni. Ennek felügyelését Johnny lelkére kötöm, hogy azonnal szóljon én meg azzal a lendülettel ràborítom Kanere az asztalt és már ott sem vagyok.
- Mr. Voit? - az érdeklődő kérdés Eugene felől érkezik, majd egyből a kezét nyújtja felém bemutatkozásának kísérőjeként.
- Nem. Az ifjabb Marlon Brando. - elfogadom a gesztust, mire felszökik a szemöldöke zavarában. - Azt hittem nem vár komoly választ az egyértelmű kérdésére. - magyarázom meg és el is engedem őt, mire zavaros mosoly terül el az arcán.
- Ah, igen, hallottam már erről a humorizáló stílusáról. - erőltetett és rövid nevetés követi válaszát, majd int nekem, hogy kövessem.
- Jó tudni, hogy a házi feladatát elvégezte, ha már elhívott ide. - egy szűk folyosón haladunk végig ami sejtéseim szerint az adás helyszíne mögötti térhez vezet majd minket. - Tényleg ha már itt tartunk, miért? - kérdezek rá.
- Mostanában egészen sok zúgolódást hagyott maga mögött a cikkeivel. - kezd bele, mire egy köszönömmel vágok közbe, de annyira nem értékeli ezt. - Úgy gondoltam jól elbeszélgethetnénk arról milyen érzés ennyire...hogyan is fejezzem ki magamat? Közutálat tárgya lenni. - böki ki végül, de most rajtam a sor, hogy megismételjem korábbi színlelt szórakozottságát.
- Ugyan, én gyerekcipőben járok magához képest. - legyintek egyet.
- Ezt meg mégis hogyan értsem? - komolyodik el egyből és szinte látom azon a bamba képén, hogy ötvenszer átgondolta már a meghívását.
Megköszörülöm a torkomat, aztán közelebb hajolok hozzá mintha titkot akarnék ezzel neki àtadni.
- Tudja a kis összejövetelei után? Sokaknak ég a tenyere maga miatt. - szavaimnak fizikai jelentőséget adva paskolom meg az arcát, ő meg egyből elhúzódik. - Szomorúan is tapasztaltam, hogy az én meghívom valahol eltévedt. - biggyesztem le ajkaimat, de az arcán már nyoma sincs a korábbi jókedvnek.
- Vegyen vissza, Voit. - sziszegi amikor a stáb emberei elhaladnak mellettünk.
- Miért? Nem maga akart műsort csinálni? Tessék, akkor adjuk meg nekik amire vágynak! - tárom szét a karjaimat mire egy pasas kidugja a fejét a közelünkben lévő függöny mögül.
- Mr. Kane. Fél perc. - jelzi az órája lapját megtapogatva, én meg megvonom a vállamat.
- Uh-huh, nem erre számított mi? - érdeklődök szinte együttérzéssel amitől Kane rám szegezi virslire hajazó mutatóujját.
- Ajánlom, hogy odabent vegyen vissza a stílusából Voit és csak azokra a kérdésekre adjon választ amiket feltettem. - fenyeget, majd újabb felszólítás következik. Tizenöt másodperc.
- Ez sajnálatos, de utálom ha megmondják mit csináljak. - húzom grimaszra a számat miközben hátrálni kezdek.
- Most hova megy? - vörösödik el az arca, én pedig megfogom a kezem ügyébe akadó első függönyt.
- Bocs Kane, ez nem fog működni közöttünk. - vallom be, majd mire az a bizonyos kezdünk szó elhangzik, én már be is libbenek egy másik függöny mögé. Hangos taps követi érkezésemet aminek hangja egyre ritkábbá válik a látványom miatt, az én szememet meg szinte kisüti a Harlowe Galloway show színpompás felirata amely végigkísér amint magabiztosan leülök az üres székbe a hölggyel szembe. Mègis hova a fenébe kerültem?

“It is the public scandal that offends;
to sin in secret is no sin at all.”

To Harlowe