Március vége volt, épp páran beültünk az egyik belvárosi étterembe, hogy megünnepeljük a lapzártát. Johnny haverom velem szemben jártatja a száját, mellette pedig a bájos felesége Susanne somolyog becsípve a harmadik boros pohara felett, miközben a férfi sületlenségeit hallgatja. Igazából dunsztom sincs mi a téma, mert úgy a második mondatnál beállt a teljes képzavar és inkább a pultnál közlekedő pincérnőt figyeltem. Jobbomon - mostanra már exnejem - kevergeti negyed órája kikért koktélját amit elmondása szerint nem is szeret.
Igen, feltettem neki a kérdést és nem, nem kaptam értelmes választ. Lapozzunk.
Johnny felröhög valamin, engem meg szabályosan képen töröl a valóság, vele együtt meg a színlelt bárgyú hahotázásom, hogy megmutassam mennyire részese vagyok a beszélgetésnek. Bár az asztalnál mindenki jól szórakozik, így feltélezem ez a gesztus következik most.
Az asztalunkhoz intem a korábban említett pincérnőt és még egy üveggel kérek az asztal közepén lévő borból. Ő csak engedelmesen bólint, majd tovaillegeti magát, én meg hátamat a szék támlájának vetem. A vacsorán már túl vagyunk, ezek meg már csak a formaságok. Mint amikor túlmegy a vendégszeretet, de a fene se akarja kinyögni, hogy ideje lenne már hazahúzni, mert egyeseknek a rosszfiú szerep túl szűk. Félre ne értsük egymást, bírom Johnnyt, és a nejemmel is elviseljük egymást, de egyikkel az irodában boldogítjuk egymást, a másikkal meg egy lakásban összezárva. Azért ennyire nem szenvedek szeparációs problémáktól. Susanne meg más eset. Ő vele szívesen elbeszélgetnék többet is, de sem Amy, sem pedig Johnny nem szívlelnék ezt. Pech.
Az újabb üveg bor felbontásra kerül, én meg egyből félig csupaszítom a poharam tartalmát, közben meg az órámra is ránézek. Johnnyék bébiszittere maximum kilencig ér rá, addig meg van még egy negyed óra. A férfi ha belekezd egy újabb témába az igénybe vesz tíz percet, a maradék ötöt meg majd érzékeny búcsúzkodással vagy azzal töltjük el, hogy egymás szemébe hazudunk mennyire várjuk az ismétlést.
A haditerv azonban meghiúsul amikor egy bajszos alak robog egyenesen felénk és úgy néz rám mintha most fetrengtem volna Jessica Simpsonosan az autója motorháztetőjén.
- Maga! - mutat rám dühösen, én meg vele együtt magamra. Izgalmamban még feljebb is helyezkedek a székemen, mert oly ritka rajongóval találkozni. - Maga szemétláda!
Amy már tudja mi jön, meg én is, így a nejem gondterhelt sóhaja meg sem lep. A pasas utálata kilométerekről bűzlik, Johnny meg már emeli is fel a hátsóját a székről, hogy a hőst játssza, mire leintem őt. Hallgassuk már végig szerencsétlent, ha már idáig eljött. Ki tudja mennyi szívességet kellett kérnie vagy taxit leintenie ehhez a romantikus találkozáshoz.
- Állok szolgálatára. - már az államat támasztom meg kézfejemmel, Amy meg oldalról meglök. Persze, persze, ne húzogassam az oroszlán bajszát. De mit tehetnék, ha egyszer olyan szépen fésült?
- Tönkretette az életemet. A mocskos hazugságai amiket az interneten írogat..a képei.. - fröcsögi a szavakat, én meg a halántékán lüktető ért figyelem.
- Én? - kérdezek vissza szinte már ártatlanul és mint aki semmit nem tud. - Nem is ismerem mag...Ó, várjunk csak. - a mutatóujjamat emelem magasba és egyszer-kétszer mindkét irányba mozgatom, mint aki ezzel kér időt a felzárkózásra. - Már tudom. Maga kavart a titkárnőjével a sikátorba, nem? - teszem fel kérdésemet olyan lelkes hévvel mintha egy vetélkedőn vennék részt, a férfi meg egyből ugrana felém, noha Johnny újra megmenti a napot.
- A feleségem elhagyott maga rohadék. - üvölti miközben már közönségünk is akad az étteremben lévők személyében, a férfi meg Johnnyba kapaszkodik, aki igyekszik minél távolabb tolni az asztalunktól.
- Én tehetek róla? Legalább foglalt volna egy hotel szobát, ha már a feleségét akarta megcsalni. - nyeglén vállat vonok, a nejem ideges fennhangon rám szól, a férfit meg kikísérik az étteremből. Én a részemről befejezem a maradék boromat és mikor Johnny megbotránkozva visszaül a helyére, csak annyit kérdezek: Szóval srácok, ismétlés valamikor?

Nem vagyok jó ember. Az igazat megvallva még rokonságban sem lehetnék ezzel a fogalommal és nem öröklődési alapon indult el a romlás. A szüleim áldott jó emberek és szerencsémre nem tudják hogyan működik az internet, mert elátkoztak volna az utódaim utódaival együtt. Tündéri teremtmények, akik azt hiszik mezei újságíró vagyok, kiről olvasnak a napilapokban amit az a Tommy nevű gyerek dobál be nekik mindig a bokorba. Ártatlanok, imádnivalóak és a zsigereimben érzem azt a napot, amikor valaki beavatja őket a mocskos részletekbe, az én gyerekkorom meg összeomlik. Mielőtt felhoznád, nem érdekel hogy már jócskán a negyvenet taposom.

Amy, az exnejem is egy angyal volt és egyik legnehezebb napom volt, mikor elvesztettem életem szerelmét. Naponta eszembe jutnak az együtt megélt élmények, az utazások amiket közösen tettünk meg. Nem hittem volna, hogy valaha is még fogok ennyire kötődni, mint ahhoz a Dodge Challangerhez amivel a válásunk után Amy gurult ki udvarunkból, a középső ujját feltartva. A sors kegyetlen humora, hogy még most sem szabadulhattunk meg egymástól, a kölcsönös szeretet meg abban mutatkozik meg, hogy még egyikünket sem csukták le emberölés miatt.

Sokan nem szeretnek, mit tagadjak ezen? A munkámmal jár, hogy másokat megalázzak vagy megmutassam az igazságot, amiről hallani sem akarnak. Mi közöm van nekem ahhoz, hogy az emberek nem óvatosabbak? Én kértem őket, hogy essenek egymásnak egy sikátorban vagy szívjanak kokaint ilyen nyilvánosan? A tetteinknek meg mindig lesznek következményei, csak én szeretem őket hamarabb a felszínre csalogatni. Valljuk be, a finomkodás nem vonzza az olvasókat, én meg ebből élek, ha tetszik másoknak, ha nem. Amúgy is épp most bukkantam rá egy új botrányos cikk lehetőségre és muszáj lesz rájönnöm hogyan szerezzek hozzá információkat. Hülye lennék ezek után visszavonulót fújni.