Szerettem volna megjavulni. Tudom, ez egy külső szemnek abból ahogy viselkedtem, ahogy beszéltem, ahogy hozzáálltam a dolgokhoz nem feltétlenül szúrta ki a szemét, de őszintén változni akartam, magam miatt is, de leginkább a házasságunk megmentése érdekében. Tudtam, hogy Ellie nem azt érdemli, amit tőlem kap, ahogy azt is, hogy vészesen ketyeg az órám és ki tudja, mennyi időm van még bebizonyítani számára, hogy képes vagyok ugyanaz lenni, akit egykor képviseltem. Voltam én jó gyerek, romantikus hősszerelmes figura, aki minden egyes reggel ágybareggelivel ébresztette a feleségét, akinek csak azon járt a feje, hogy hova vigye el randevúzni a másikat. Voltam én olyan ember, akire büszkén néztek, akiről ragyogó szemekkel meséltek, most azonban nem vagyok más, csak a torz tükre önmagamnak, ez pedig olyan régóta tart, hogy szinte már el is felejtettem, anno ki is volt az a Lyall Bradbury.
A feleségemmel napokat veszekedtünk át az agyturkász módszereiről. Próbáltam vele higgadtan beszélni, felsorolni az indokaimat, hogy miért nem tartom alkalmasnak a pasast arra, hogy ő bogarássza ki a lelkem legzavarosabb bugyraiban lévő problémákat és oldja meg azokat, de Ellie meg se akart hallani. Olyan volt, mintha a falnak beszéltem volna, amit amikor szóvá tettem, csak annyit mondott, hogy most azt kapom, amit eddig ő kapott tőlem.
Kihangsúlyozta és elismételte, hogy ez az utolsó esélyem arra, hogy megmentsek egy évtizedet kettőnkből, így újból hoppon maradtam, nem volt más választásom, minthogy eljöjjek a megbeszélt időpontra.
Idefele jövet csak azt gyakoroltam, hogy hogyan is kéne mosolyognom vagy viselkednem az illendőség jegyében, ugyanis valamin mindenképp változtatnom kellett, ha azt akartam, hogy ez az alkalom sikeresebbnek bizonyuljon. Nem tehettem róla, de egyszerűen volt valami, ami teljese felkavart ebben a fasziban, valami megmagyarázhatatlan, mint aki titkol valamit. Nem tűnt jó embernek, végképp nem olyannak, akinek tanácsokat kéne osztogatnia, de ha Ellie azt mondta, hogy jöjjek, akkor eljövök. Érte, értünk megteszem.
Újabb kört lefutottam, a recepciónál elmondtam hova jövök, leültettek, teljesen jelentéktelen és rettentő unalmas magazinok olvasásával próbáltam elütni az időt, aztán végre megint szorított nekem egy kis időt a faszi, így újból az irodájában találtam magam.
- Szeretném azzal kezdeni, hogy elnézést kérek az előző alkalom során tanúsított viselkedésemért. Nem vagyok a híve az ilyesfajta módszereknek, de be kell ismernem, hogy más már nem fog tudni segíteni. Kérem ne haragudjon rám - mondtam végig a monológomat, amit gyakoroltam a kocsiúton, hála az égnek teljes mértékben hibátlanul, az egyetlen, amire viszont nem figyeltem, hogy a szavaim mögött csurranjon-cseppenjen egy kis érzelem is, így kb. úgy hangsúlyozhattam, mint az elsős gyerekek, amikor szavalniuk kell.

2nd Session / Seb & Lye