"Lyall-t nem lennék képes csupán pár mondattal jellemezni maguknak. A fiam megküzdött az álmaiért és a kitartásának köszönhetően elérte az álmait. A saját munkájában az egyik legjobb, elismert szakember, akinek a tanácsait megfogadják, akit tisztelnek és akire felnéznek. A testvérei példát vehetnek róla és rajta keresztül megtapasztalhatják milyen az, amikor valaki nem adja fel. A Bradbury család évszázadokon keresztül küzdött és harcolt annak érdekében, hogy elnyerjen magának egy státuszt. Sose voltunk beszari, töketlen emberek, akik meglapultak volna a sötétben, várva azt, hogy más bizonyítson helyettük. Csörgedezik benne az összes felmenőjének a vére, érződik, hogy kemény fából faragták, így csak annyit tudok mondani, büszkévé tesz, hogy ilyen gyermeket neveltünk belőle. A legidősebb testvérként kötelességének érzi, hogy gondoskodjon a kisebbekről, mindig előrébb helyezi az igényeiket, szinte apaként védelmezve őket. Ez világ életében benne volt, kiskorától kezdve őrizte őket és törődött a biztonságukról, sokszor a saját szabadidejét feláldozva annak érdekében, hogy a többiek igényét kielégíthesse. Rettentő jó kommunikátor, szót ért bárkivel, diplomatikus, szolid, kimért, ért hozzá, hogy kapcsolatokat szerezzen magának és a saját érdekében képes jelentős áldozatokat tenni." - Stephen Bradbury, 2020
MILITARY
Együttműködő, csapatjátékos, kimért, megfontolt, biztonsági játékos, vakmerő, intelligens
"Lye? Tökös srác, nem riad vissza semmitől, rettentő makacs és a saját feje után megy, de az általában mindig jó ösvényre tereli. Sose fogom elfelejteni, ahogy kihúzott minket a pácból, amikor azt hittük, egy büdös sikátorban fogunk megdögleni egy rossz döntés miatt. Máig a szemem előtt lebeg, ahogy vérző fejjel cipelte végig Ollie-t a szaros vízben vágva maga előtt az utat annak érdekében, hogy biztonságban tudhassa a társait. Egyáltalán nem idegesít, hogy általában átveszi a vezető szerepét, mindannyian rá támaszkodunk, így érthető, hogy hamar tört előre közöttünk. Megfontolt, előre tervez, minden lépését kiszámítja, mielőtt cselekszik, így minden szituációt ezerszer kevesebb veszéllyel vagyunk képesek átvészelni így, hogy magunk mellett tudhatjuk. Kicsit karótnyelt, nehezen mozdul ki, a katonaság látszólag megterheli őt lelkileg, keveset beszél a személyes dolgairól, ha pedig mégis megnyílik, az mindig csak az alkoholnak köszönhető. Ilyenkor nem tud mértéket tartani, általában mindig oda jutunk, hogy már a saját nevére sem emlékszik, de ez egy ilyen munkánál szerintem teljesen érthető. Minden egyes nap emberek vére tapad a kezünkhöz, a halott barátainkat vonszoljuk vissza a bázisra, hogy olyan temetést kaphassanak, amit megérdemelnek, ne pedig elrohadjanak a harctéren, ez olyan, amit nehéz feldolgozni." - Cassee Myles, 2019
"Esküszöm, néha úgy érzem, én vagyok a legrosszabb feleség, akit kívánhat magának, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ilyenkor mindig éppen ő kezd győzködni az ellenkezőjéről. A minap sutba kellett dobnunk minden tervünket a házassági évfordulónk megünneplésére, mert az utolsó pillanatban behívták egy gyakorlatra, én pedig úgy kiakadtam, mintha ez lett volna a világ vége. Persze utána el is szégyelltem magam, hiszen tudtam, hogy ezt vállaltuk, ezt vállaltam én is, Lye viszont azt sem hagyta, hogy bocsánatot kérjek. Még ő vigasztalt engem, pedig rá várt egy végeláthatatlanul hosszú hétvége - a gyakorlatok alatt sem szokták kímélni őket -, nekem csak meg kellett várnom, míg hazajön! Mondtam is neki, hogy nem érdemlem meg, de csak nevetett, aztán addig húzta az agyam azzal a csipkelődő, szeretetteljes viccelődésével, míg engem is meg tudott nevettetni. Arról inkább nem is beszélek, milyen lelkiismeretesen terelte el a figyelmem aznap este! Azt elég, ha csak mi tudjuk. Maradjunk annyiban, hogy amikor másnap elbúcsúztam tőle, mielőtt elindult a bázisra, nem is igazán emlékeztem, miért voltam olyan haragos. Ha pedig azt hiszed, itt vége a történetnek, nem ismered a férjemet. Képes volt eljátszani, hogy tovább bent tartják őket az eredetileg megbeszéltnél, összeesküdött ellenem mindenkivel, még a legjobb barátnőmmel is, aki rávett, hogy elmenjek vele "valahová, ahol eltereli a figyelmem erről az egészről". Aha. Helena valóban elvitt a kedvenc éttermembe, csakhogy ott már Lye várt, készen arra, hogy maradéktalanul be tudjuk pótolni az ünneplést. Semmivel nem tudtam volna rávenni, hogy inkább pihenjen, pedig tudtam, hogy borzalmasan kimerült lehet, nem mintha ezt engedte volna láttatni magán. Ez Lye; azt hiszem, ezzel tudott már a kezdetek kezdetén is levenni a lábamról. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy lehet ennyire figyelmes, hogyan tud még akkor is a tenyerén hordozni, amikor pontosan tudom, hogy kettőnk közül az ő élete az, ami sokkal nehezebb és hatalmas terhekkel jár. Néha aggódom is kicsit emiatt, az igazán nehéz részekről soha nem beszél, pedig nagyon szeretnék mindenben a támasza lenni. Persze tudom, hogy ezt nem erőltethetem, így ilyenkor csak hagyom, hogy a maga módján dolgozza fel a történteket, ez pedig általában azt jelenti, hogy velem tereli el a figyelmét. Igen, szóval senki ne gondolja, hogy ez a része akkora áldozat lenne... Egyébként is mindig elhiszem neki, amikor biztosít róla, hogy amikor hazajön hozzám és velem van, akkor már minden rendben van." - Ellaria Rousseau, 2020
"Mr. Bradbury nem hajlandó beszélni az aznap történtekről. A felesége és a kollégái elmondása szerint lövés érte, mely hónapokra ágyhoz kényszerítette, szerintük ez a fajta tehetetlenség és kilátástalanság okozott nála törést, 180 fokos fordulattal megváltoztatva jellemvonásait. Az utóbbi időkben Lyall mogorva, hanyag, a feszültségének levezetésére nem szavakat, sokkal inkább tetteket használ, így az agresszivitás jeleit mutatja, felesége fél tőle, több alkalommal is távoltartási végzést kellett kérnie ellene annak érdekében, hogy magát biztonságban tudhassa. Az egykoron szerelmes házastársak elridegültek, kilométeres távolságot tartanak egymás között, ez leginkább az aznapi esemény hatásainak tudható be, melyről senki más nem tudhat a páciensemen kívül, ugyanis nem hajlandó beengedni az elméjébe egyetlen személyt sem. Megkértem, hogy vezessen naplót, annak érdekében, hogy ő maga is jobban kiigazodjon az érzelmein és a gondolatain, illetőleg számomra is iránymutatást adhasson, hogy merről közelítsük meg a problémát. A jelenlegi helyzetben nem vagyok képes ennél részletesebben nyilatkozni, ugyanis ügyfelem nem partner abban, hogy teljes képet alakíthassak ki a karakteréről." - Dr. Syphon Marcell, 2022
Avatarom:
Joel Kinnaman
Múlt
2022.01.28. Születésnapom van. Nem emlékszem már rá pontosan, hogy hanyadik, nem mintha jelentősége lenne. Emlékszem, Ellie ilyenkor mindig tortát sütött nekem, citromosat, az a kedvencem. Ezek után mindig ebédelni mentünk, van egy kis hely New York City szívében, olasz étterem, isteni finom pizzájuk van, mióta az eszünket tudjuk, oda járunk, törzsvendégekként pedig hatalmas kedvezményeket is kapunk. Ilyenkor, ez a nap a kettőnké volt, reggeltől estig a feleségemmel voltam, nem kellett törődnöm a munkával, a problémáimmal, csak mi ketten léteztünk. Ma, a születésnapomon egyedül ülök és úgy döntök, hogy vezetni fogom ezt a naplót, ha már a pszichológus ennyire erősködött. Nincs tortám, ahogy társaságom se. Egy mocskos motel kényelmetlen ágyán ülve firkálom tele a lapot, mert a nejem úgy döntött, hogy tartsam magam távol tőle. Vannak kirohanásaim, ez tény, nem mindig beszélek szépen vele, de istenemre esküszöm, sose ütném meg. Fogalmam sincs miről beszél, az egész olyan, mintha összeesküdnének ellenem, mintha az egész világ kifordult volna magából. Folyamatosan mindenki azt kérdezgeti tőlem, hogy mégis mi történt 2021 szeptemberében, ami után felkeltem és csak annyit vettem észre, hogy nem tudom mozgatni a lábaimat. Mindenki idegessé válik körülöttem, amikor annyit válaszolok, hogy "Fogalmam sincs", de akkor ha másnak már nem is, ennek a naplónak leírom, hogy tényleg halvány lila gőzöm sincs mi történhetett akkor. Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy egy hosszú, fekete kép után bevillant a kórház, az oldalamon a feleségemmel. Ahogy felébredtem semmi mást nem éreztem, csak embertelen fájdalmat. Szeretném tudni, mi történt, de nekem sem megy visszaemlékezni rá..
2022.09.11. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok. Egyedül vagyok.
2023.03.22. Évfordulónk van a kedvesemmel. Mostanság jobban összejöttek a dolgok, úgy érzem, hogy az én életem is kezd helyreállni. Találtam magamnak egy állást, normálisan tudok mozogni, néha azért visszatekint a baleset, de úgy érzem, ez egy külső szemnek nem feltűnő. Mindig megalázónak éreztem, hogy sután kezdtem el járni azután a nap után. Tudtam, hogy büszkének kéne lennem arra, hogy a hazámat védtem és így ért lövés, hogy kihúzott háttal kéne mutogatnom, hogy mit meg nem tettem az Amerikai Egyesült Államokért, de úgy éreztem, sokkal inkább szégyen az, hogy ennyi idő után, ennyi tapasztalattal és ilyen készségekkel eltaláltak. Úgy gondoltam, így már nem mutathatok példát a fiatalabbaknak, így már nem vezethetem őket egy következő csatába, ha azt látják, hogy aki papol ugyanúgy megsérül, mint a többiek. Halhatatlannak, megállíthatatlannak, pótolhatatlannak éreztem magamat, egészen addig, amíg be nem következett ez a szar, mostmár pedig nem vagyok más, csak egy Brooklyn-i kölyök, aki taxisofőrként dolgozik meg néha-néha elvállal piszkos melókat az alvilági mocskoknak. Hasznát veszik egy mesterlövésznek, én pedig könnyedén nyerészkedek az élettapasztalatomból. Ha már soha többé nem mehetek vissza a katonaságba, valahogy kamatoztatnom kell a tudásomat. Nem kell rosszra gondolni, embert ölni nem szokásom, de pisztolyt fogni a fejéhez annál inkább. Nem durva feladatok ezek, pitiáner megbízások, amivel nem ártok senkinek. Azt hiszem. Soha többé nem mehetek vissza, ez pedig kettészakítja a szívemet, a munkám volt a szenvedélyem, a kollégáim voltak a második családom. Örülök neki, hogy Ellie-vel lehetek, félreértés ne essék, de nem olyan könnyű elfogadni, hogy amiben az ember létezett évtizedekig, most örökre megszűnik. Mindegy is, tehát évforduló. A hölgyeménnyel hála az égnek már jó pár hónapja szuperül mennek a dolgok, eljárunk randevúzni, szexuális életet élünk, úgy nevetünk és mosolygunk egymásra, mint rég. A mai napra azt terveztem, hogy elviszem őt wellnessezni, annak érdekében, hogy kipihenhesse az élet fáradalmait, előfizettem neki egy masszázsra és lefoglaltam a kedvenc éttermünk legjobb asztalát. Érte bármit.
2023.03.23. Nem értem mi történt. Láttam a tekintetét. Rettegett tőlem. Rápillantottam a kézfejére, úgy remegett, mint egy nyárfalevél. Nem értem mi történt. Ordított velem, hozzámvágott dolgokat, azt mondta takarodjak a lakásból. Az egyik kezemben egy üveg bor volt, nagy része már hiányzott belőle. Nem tudtam, mégis honnan került hozzám az az üveg és ki itta meg a tartalmát. Alig emlékszek valamire, csak az van meg, hogy rettentően szédülök és szakad szét a fejem. Láttam, ahogy hadonászik felém, miközben tovább kiabál. Mégis mit tettem?
2023.09.11. Mégis mit tettem? Miért tettem? Ki volt ő? Miért csináltam? Fáj. Tép. Kínoz. Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Ki ő? Miért ő? Miért ő? Miért ő? Miért ő? Miért ő? Miért ő? Miért ő? Miért ő? Miért ő?
2024.06.09. Nem vagyok jó férj. Nem vagyok törődő, nem vagyok gondoskodó, nem figyelek oda a feleségem igényeire. Nem vagyok képes őt úgy szeretni, ahogy ő igényelné. Nem tudom, miért nem vált még el tőlem, miért nem mondja azt, hogy búcsúzzunk el örökre. Az egyetlen, amit jól csinál, hogy semmiképp sem akar családot alapítani velem. Lesülne a bőr a képemről, ha ilyen emberként bevállalnám, hogy apa legyek és felneveljek egy gyereket. Nem beszélünk a családommal, azt mondták, megváltoztam és majd akkor keressem őket, ha visszatér a régi énem. A testvéreim meg sem hallgatnak, anyám néha felhív, hogy hogy vagyok, a családfőről meg ne is beszéljünk, az rám se hederít, mondhatni már ki is tagadott a köreikből. Néha, egy-egy hangra vagy egy-egy villanásra előtörnek belőlem ismeretlen emlékek. Rémálmok gyötörnek esténként, ahol újból a terepen vagyok. Előttem van egy kisfiú, aligha 5 éves, a szája már lila, hideg, téli idő van ő pedig mindössze egy pulcsiban és egy rövidnadrágban ül a hóban. Leguggolok hozzá, megsimogatnám az arcát, amikor a messzeségből egy lövés hatására már csak a vérét érzem a bőrömön, végignézve, ahogy elterül a földön és távozik a lelke a testéből. Szeretném feldolgozni ezt, de nem megy. Rendszeresen járok pszichológushoz, terelem a gondolataimat a munkámmal, odateszem magamat Ellie kedvéért, megpróbálva visszahozni kettőnk között valamit, de érzem, hogy ő már lemondott rólunk. Ha tudná, mennyire sajnálom, hogy elértem ezt, ha tudná, mennyire széttép belülről, hogy egy ilyen embert kell a férjének hívnia..
2024.09.11. Lövéshangok. Nesz. Csend. Lövéshangok. Nesz. Csend. Váltakozik, ismétlődik, felkavar, felkavar, zavar, abbamarad, újból elkezdődik. Lövéshangok. Nesz. Csend. Lövéshangok. Nesz. Csend. Ott ül a fánál. Pulóver és rövidnadrág, semmi több. Ébenfekete haj, mélybarna szemek. Lövéshangok. Nesz. Csend. Lövéshangok. Nesz. Csend. Rámpillant, mosolyogni kezd. Nem ismerjük egymást, nem beszéljük egymás nyelvét, mégis ott mosolygunk egymásra. Lövéshangok. Nesz. Csend. Lövéshangok. Nesz. Csend. Kisfiú, óvodás még. A szája lila, a kezei vérben áznak. Segítséget kér. Lövéshangok. Nesz. Csend. Lövéshangok. Nesz. Csend. Leguggolok hozzá. Vizet akarok adni neki, látom, hogy szomjas, látom, hogy éhezik. Lövéshangok. Nesz. Csend. Lövéshangok. Nesz. Csend. Egy másodpercre hunyom csak le a szememet. Egy másodpercre nem figyelek rá. Lövéshangok. Nesz Csend. Lövéshangok. Nesz Csend.
livin' in new york
Deborah Winchester and Ellaria Rousseau imádják a posztod
A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.
Muszáj megjegyeznem azt, hogy mennyire tetszik az a forma, amiben a karakterlapodat írtad meg. Nagyon egyedi, és tökéletesen bemutatja a karakteredet. Egy hatalmas jellem változáson mentél keresztül, ami szerintem nem csak a környezetedet viseli meg, de téged is. Én mégsem tudlak elítélni amiatt, amivé most váltál, hiszen mindazt, amin keresztül mentél iszonyú nehéz lehetett feldolgozni. Még akkor is, ha a feleséged ott volt melletted, és segítő kezet nyújtott, Te egyedül voltál a kínoddal. Sajnálom, hogy ilyen nagyon szét csúszott az életed, és, hogy ennyire nem találod a heledet a világban, de én hiszek abban, hogy előbb vagy utóbb, sikerülni fog ismét az az önmagad lenned, akit mindenki szeretett, és akire mindenki számíthatott. Ugyanakkor az számomra sajnálatos, hogy ennyire elfordultak tőled, és a segítés nyújtás helyett mindenkitől csak az eltávolodást kapod. Pokoli nehéz egyedül lenni a világban, de remélem, hogy Te sosem fogod feladni! Persze arra nincs bocsánat, ahogyan a feleségeddel viselkedsz, kezet emelni egy nőre nagyon is elítélendő, viszont az, hogy megbánod talán egy jele lehet annak, hogy olyankor nem is igazán Te uralkodsz a saját tested felett. Talán csak arra lenne szükséged, hogy fel tudd idézni azt a borzalmas napot, és szembe nézz a múltaddal, amit ahogy legyőzöl és össze szeded magad, meglehet, hogy vissza térsz arra az útra, ahol szerintem Te is szívesebben lennél. Én hiszek abban, hogy nem akarsz ilyen maradni mindig és, hogy előbb vagy utóbb minden jóra fordul körülötted! Színt és rangot majd egy admin fog adni neked, de addig is érezd jól magad! Köszönöm, hogy olvashattalak!
Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék! Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran! Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!
Kezdőlap
2022.01.28.
