• Az ellenségeim szerint heves vagyok. Ez az egyik olyan tulajdonságom, amivel tisztában vagyok, és ami ellen aktívan próbálok tenni, mégsem járok sikerrel. Alapvetően nehéz ilyen állapotba kerülnöm, de vannak emberek, akik túlságosan könnyedén ki tudják nálam húzni a gyufát. Akkor viszont az arcukba robbanok. Persze, nem vitatom, kegyetlenségként is el lehet könyvelni, ha az ember fia megteszi, amit muszáj. Ráadásul megtudok hunyászkodni is, ha érzem, hogy nálam erősebbel kerültem össze.  

• Szerintem strapabíró vagyok. Nem mindig látom meg a hibáim. Lelkiismeret-furdalás nélkül átgázolok bárkin, ha kell, és ugyanúgy szemrebbenés nélkül használom ki őket a saját céljaim érdekében. Nem félek kimondani a keresetlen véleményemet, de szükség esetén remekül értek ahhoz is, hogyan kell selyempapírba csomagolni a szavaimat. Nehezen vagyok irányítható, jobb szeretek a saját fejem után menni. És... csakis Christől tudom elviselni, ha amaz felrója a hibáim, csak az ő szavára vagyok hajlandó olykor hallgatni... vagy már az övére sem. És csakis egy bizonyos lányért vagyok képes az életemet is feláldozni, olyannyira tele vagyok érzelmekkel felé.

• Szerintem szeret(het)ő vagyok. Ha valakinek sikerül belopnia magát a szívembe, akkor onnan nagyon nehezen tudom csak elengedni, érthető ez barátokra, rokonokra, szerelmekre. A türelmem, az odaadásom, segítőkészségem, és a ragaszkodásom ezeknél a személyeknél nem ölt még beteges formát, de sokkal erőteljesebb, mint az emberek többségével szemben. Nem fogom tagadni, hogy ha valamit már a magaménak érzek, azt nagyon, de nagyon nehezen engedem el.  

Ettől függetlenül magamat megtagadni nem tudom; a sikerhez szoktam, igénylem. Bár a bukáshoz is beleszoktam már. Nem egyszer estem-keltem, mire kikecmeregtem egy problémából. Kiemelni azonban leginkább egy dolgot szoktak, már ha van bárki olyan figyelmes, hogy mélyebben tanulmányozzon: a tekintetem. A "ravasz", a "vesébe látó" és a "kissé ijesztő". Kevésbé pozitív szavak a "sunyi", vagy a "nem bíznék rá egy macskát sem", bár ezekkel már valóban kevesen illetnek. Ráadásul nem is értek egyet velük; nem vagyok én rossz ember, mindössze megvannak az életemben a magam prioritásai és ezek nem mindig egyeznek a többség elveivel. No, de hát kit is érdekelnek a többség elvei ugyebár?
Amúgy NEM keresek minden négyzetcentiméteren taposó aknát, pedig figyelek én a dolgokra, óvatos vagyok a magam módján, csak jobb szeretem méricskélni az ellenfelet, hogy aztán kellemetlen meglepetést okozzak neki. Fiatalabb koromban hajlamos voltam hamarabb cselekedni, mint átgondolni azt, mit is kéne tennem, ennek kapcsán pedig a forrófejűség sem áll túlságosan messze tőlem. Mindez fakadhatott abból a makacsságból, amit a mai napig nem vagyok képes levetkőzni, amit sokan félreértenek velem kapcsolatban, ugyanis az esetek legnagyobb százalékában sosem önmagamért cselekszek, sokkal inkább másokért. Néha úgy érzem, a múltban ragadtam, mintha hiányozna valami az életemből valami nagyon fontos, és ilyenkor tanácstalanság lesz úrrá rajtam, amit sosem fogok talán megtanulni kezelni.  

Életelőzmény:

Az édesapa (Santiago Lopez – 1956 - napjainkig) Mexikói bűnöző, fegyver és drog kereskedelem, prostitúció, különböző drogkartelleknek szállított, nem kis pénzeket mozgatva ezzel. Nagyon sokáig nem tudták elfogni, mindig meglépett a zsaruk elől és persze volt köztük lepénzelt tag is, akik becsukták szemeiket, hamis információkat szolgáltatva róla. 2022-ben végre sikerült elkapni és lecsukatni az Államokban.  

1986 – ban az Usában történő fegyverkereskedelme során Chicagoban ismerkedett meg az akkor (20 éves) egyetemre járó Madeleine Whitlock-kal (1966 – 1991). Magához édesgette, fűt fát ígérve számára. Kettő évvel később Mexikóba költöztette az egyetem végeztével, nem sokkal később gyereket is szült neki. Ám a gyereknevelés az anyára maradt. Az apa kéthetente egyszer haza ment, hogy megmutassa ki is az úr a háznál. A nő nem tudott haza telefonálni sosem, mindig keresztbe tettek neki, sosem mehetett ki az utcára. Mikor mindezt sikerült elintéznie, hogy legalább az édesanyját felhívhassa, lövöldözés áldozata lett, élt 25 évet. Az egy szem gyermekét a gyámügy nem a vérszerinti apára bízta, hanem további rokonsághoz adta.  

Mindenesetre apám akaratos, irányítási kényszeres, önző… borzalom. Bátyámmal az életünk minden perce be volt táblázva, persze otthon tanultunk. Rengeteget, csak hogy rendőri útra mehessünk. Christiant is oda szánta, engem is, hogy egymást kisegítve olyanok legyünk, mint ő. Igen, áloméletem volt, de kis hülye voltam még, hogy ellenszegüljek. Kis pisisként nem is tudtam még, csak később kezdett kicsúszni az irányítás a saját kezemből is. Addig pedig a bátyám árnyékaként léteztem, ott voltam, ahol ő, azt ettem, amit ő és azokkal haverkodtam, akivel ő is. Ekkor még minden olyan könnyű és egyszerű volt.  


2007-2012

Az egyetemen sok mindenre rájöttem, elsőre nem is olyan rossz az a hely a sulim, csak ügyesen kell barátkozni ott is. Mondjuk mire én 17 lettem a bátyám már kilométerekkel odébb volt, máshol tanult, így nem figyeltek óvó szemei. Én egy darabig elvoltam, de elég hamar közeli barátságot kezdtem ápolni rossz haveri körökkel. Persze odahaza nem sok mindent neszeltek meg ebből, mert eljártam tanulni, bandázni, csajozni... az utóbbi rosszul sült el, teherbe ejtettem az akkori barátnőmet. Talán 4 hónapja jártunk... persze mindent elrendeztünk, elvetette a magzatot. Ki a fene akarna 18 évesen apa lenni? Én nem, szóval akkor nap szét is mentünk...tulajdonképpen beköpött az apjának...és másnap keresett fel odahaza, ahol aztán szétkürtölte. Otthon is kaptam eleget ezért, szóval kuss volt utána jó darabig. Apám is mondta a magáét, az anyám úgyszintén.  Tizenkilenc évesen alig jártam haza, persze apa a fejembe verte, hogy az egyetemet kőkeményen veszi, elég sokszor ellátta a bajomat ez miatt. De rendszeresen bejártam, nem lógtam el egy napot sem. A haverjaimnál laktam időközben. Bontogattam a szárnyaimat. Rock-bandát akartunk alapítani. Végül is egész jól megvoltunk, mondhatni idilli volt egy ideig a havernál csövelni, majd aztán a csajomnál. Igen, udvarolni kezdtem egy lánynak. Velem egykorú volt. Dögös volt és annyira...nekem való. Párszor a fejem fölött kezdtek összecsapni a hullámok, ugyanis belekeveredtem pár szaros dologba. Igazából pörgött az élet körülöttem és élveztem. De sikeres egyetemi vizsgákat tettem le, így aztán már nem sok kellett, hogy rendőri körökben ékeskedjek. Persze elsőre nem akartam neki esni annak, hogy zsaru legyek.
Alkalmi melókból próbáltam megélni, persze ezt megpróbáltam összeegyeztetni az addigi életemmel… nos… úgy döntöttem ideje normálban nekifutni ennek az életnek nevezett baromságnak. Pörögtek az események, tudom, de hát ezt dobta a gép. De ott volt a barátnőm is, aki matricaként tapadt rám, amit persze élveztem. Vettünk egy közös kis lakást, amit ketten tartottunk fent, pár kör veszekedés után pedig beadtam a derekamat és haza mentem apához, hogy segítsen kicsit. Nem pénzre volt szükségem...letettem minden vizsgát ahhoz, hogy zsaru legyek. New Yorkot ajánlotta, bár az nem nagyon feküdt elsőre, de pár hónappal később megléptem a dolgokat. Én elköltöztem, a barátnőm még nem akart, neki dolga volt még. Így egyedül léptem meg a dolgot és zúztam el a Nagy Almába.  

2015

Jelentkeztem rendőrnek. Pár kört kellett futni ez ügyben, de sikerrel teljesült. Szemfüles voltam, hiszen egy újoncot senki sem vesz komolyan, így oda kellett figyelnem a dolgokra, hogy minden plotul menjen. Hónapok hónapokat követtek, mire tudtam egy lakást venni a félre pakolt fizetéseimből, apám nem akart pénzelni, éljek meg úgy, ahogy tudok, osszam be a pénzt, tegyek erőfeszítéseket egymagam. Anya nem ilyen volt, néha küldött pénzt, szóval azt is félre tettem ínségesebb időkre. Hiszen én döntöttem így, hogy egyedül vágok neki ennek az egésznek. Meg az is közre játszott, hogy apa büntetni akart a múltban elkövetett dolgaimért. És vártam. Hogy a nőm megjelenjen, de nem jött, nem hívott. Ez az évem elment arra, hogy tapasztalatot gyűjtsek egy idősebb rendőr mellett, hogy merre felügyelünk. Mire figyelünk oda a legjobban. Segített, hogy ne ássanak már el az első évben. Szerintem egész jól sikerült mindenre odafigyelnem. Komolyabb lettem, abba maradtak a hétvégi bulik, új barátokat kerestem, a szomszédokkal is jó fej voltam. Vagyis próbáltam. A családommal havi egyszer tartottam a kapcsolatot, telefonhívást eleresztettem feléjük, de apa mindig tudta, hogyan állok hozzá a munkához. Mondjuk úgy, hogy büszke volt, de vihetném feljebb is, húzzak bele.  

2016  

Végre jelentkezett életem nője, aki a húgát is magával hozta. Azt hiszem az szerelem volt első pillantásra a fiatalabb leánnyal. Már az első pillanattól kezdve megértettük a másikat, szóval...a nővére háta mögött kavartunk. Egyszer csak, minden figyelmeztetés nélkül belecsöppentünk a másik életébe, és nyakig el is merültünk abban. A kisugárzása fogott meg, az ugyanis ember feletti volt. elég volt egy mosoly, vagy véletlen érintés ahhoz, hogy lecsillapítsa bennem a haragot, vagy épp a stresszt. Annyira magával ragadtak a dolgok, jobban kezdtem el szeretni, mint magát életem nőjét. Persze a kettőnk kapcsolata hosszú ideig nem tudódott ki senki előtt sem, főleg nem a barátnőm előtt, aki semmit nem vett észre. Terveztük Chrystallal az életünket, gyereket akartunk, nagyobb lakást, közös jövőt és ő is izgatott volt, hogy feljebb akarok kerülni a ranglétrán. Egyre több időt töltöttünk együtt és még jobban bele szerettem. Persze néha megfeledkeztem a húgáról, de hosszú távon Ő ezt nem hagyta. Mindig adott egy kis ízelítőt magából, hogy sokkal jobb ő a testvérénél. Sokszor volt igaza és többször adta meg azt, amire vágytam. Mellette megnyugodtam, higgadt voltam, azt is mondhatnám, hogy Őt választottam. De nem tudtam hirtelen megtenni, hogy eldobjak mindent Őérte. Megtanította, megmutatta, hogy felelősséggel tartozom a tetteimért, a következményükért, megmutatta, milyen másért felelősséget vállalni.

2018

A helyi rosszfiúk viszont zokon vették, hogy az új fiú jobb a városukban. Így választás elé állítottak, és mivel nem akaródzott elhagynom a várost, beadtam a derekam. Illetve beálltam a tagnak. Több pénz ütötte a markom és ez mellett a munkámat is eltudtam végezni. Természetemtől ekkor már nagyon idegen volt teljesíteni még mások parancsát is, ám a főnök sosem követelt olyasmit, amit úgy egyébként nem tettem volna meg, szóval a parancsok tulajdonképpen csak szívességeknek minősültek, ami nagyban megkönnyítette elviselni a negatív létet, és összeegyeztetni a saját, addig kialakított életemmel. Kezdetben könnyebb munkákat kaptam, amik tényleg pár órát igényeltek csak. Olykor egyedük végeztem a járőrözést, így tényleg hamarabb eljutottam A-ból a B pontba, hogy leszállítsak ezt-azt. Játszi szerrel közlekedtem, ismertem az utakat és azt, hogy ki hol járőrözik éppen.  
Két évig remek munkát végeztem, de aztán ennél többet akartam. Egy csomó mindent a nyakamba akartak varrni, amit már nem bírtam volna el, így a főnök színe elé járultam. Santiago végig hallgatott, igaz, hogy heteket kellett arra várnom, hogy feltűnjen a színen, de sikeresen a fejéhez vágtam mindent. Hogy nem erre neveltek, bár ezt már késő volt mondogatnom. Hogy nekem más élet jön be, hogy feljebb akarok a ranglétrán menni, de így nem tudok teljesíteni. Persze nem ennyiből állt, hiszen megfenyegetett. Hogy is mondta?  

- Megvetem a magad fajtát, ezt neked kellene a legjobban tudnod, te mégis egy lotyó szavait helyezed a velem való hűséged elé. Te oktatsz ki engem? - suttogta, mégis szavai tisztábbak és nehezebbek voltak, mintha ordított volna. Szerintem akkor ott totálisan leizzadtam a félelemtől.  
- Fiamként szerettelek. Ezért hagylak életben… Bár valójában megérdemelnéd, hogy kivert kutyaként pusztulj el. Harcolni fogsz ellenük, az oldalamon Jerry, de egyetlen gyanús mozdulat és magam végzek veled.  

Persze, hogy nem akartam, hogy célkeresztben legyek, hogy csak senyvedek. A rosszfiúk és a fekete kereskedelmiek színe-java tudta a nevem, a fele a fejemet akarta a másik fele maguk közé akart. Nem volt kegyelem, nem elégedtem meg ennyivel. Ekkor úgy éreztem senki és semmi nem tud megállítani, nincs nálam nagyobb, erősebb, az a fajta rákfenéje vagyok New Yorknak, amit a város megérdemelt. Nem ismertem határokat, korlátokat, bárkinek nekimentem, aki egy rossz szót is szólt, vagy épp nem úgy nézett, ahogy nekem az tetszett. Naivan azt hittem, ennyi az egész. Nem jelentkezett a mexikóiak nagy arca hónapokkal később sem. Kiderült, hogy nem, méghozzá rögtön egy szép kora reggel. Egy embere rántott ki az ágyamból és kivágott a szobámból, de úgy, hogy vittem az ajtót is. Pedig felébredtem rá, berögzült, hogy kis neszre is ébredjek, de olyan gyors volt, hogy épp csak levegő után kaptam, már küldött is ki. Szó szerint agyon vertek, mert nem engedelmeskedtem tovább. Nem tehettem meg, hogy csak úgy áldozat nélkül kiszállok. Itt megtanultam, hogy Santiago Lopez nem szarozik, Castor de Lucával Santiago Lopezzel nem jó szarozni, és az van, amit Santiago Lopez mond. A nyakamba varrták, vagy inkább engem az övébe, nézőpont kérdése, minden esetre az ő dolga lett kissé helyre pofozni - szó szerint -, és kideríteni, hogy valóban méltatlan vagyok-e a rendőrlétre, vagy csak a faterom egy balf*sz?
Hónapokig nyúztuk egymást, ez alatt pedig többet tanultam tőle, mint addig bárkitől egész életemben. Keménykezű volt, nem tűrte, hogy ellenszegüljek, a lázadozásaimat is hamar leverte, s hiába haragudtam rá, idővel rá kellett jönnöm, hogy minden pofonnak, szidásnak, rúgásnak helye és oka volt. Ha valamit épp jól csináltam, nem dicsért agyon, de egy biccentéssel, vagy hümmögéssel jelezte, hogy ez rendben van és elégedett. Azon kaptam magam, hogy ezekért az apró gesztusokért teperek, hajtok, elérte, hogy meg akarjak felelni, hogy figyeljek, tanuljak, fejlődjek, mindezt olyan ütemben, amilyenről addig nem is álmodtam.  

Aztán egy nap Chrystal pozitív terhességi teszttel ajándékozott meg. Nem tudtam akkor ott, abban a pillanatban, hogy örüljek-e, vagy sírjak, mindenesetre a hír nagyon jót tett. Megfeledkeztem minden szarról, ami a nyakamba ömlött, a rengeteg pénz, mit az ágy alatt tartottam, hogy az átadáskor megejtem a feladatot...megfeledkeztem róla. A pénzt elrejtettem, valószínűleg az új élet növekedése a barátnőmben megváltoztatta a gondolkodás módomat. Biztonságot akartam számukra, egy élhetőbb jövőt. De mikor a pénz nem jelent meg az adott időben, az adott helyen...napokkal később feldúlták az otthonomat és Chrystal-t magukkal vitték. Tudom kinek a keze van benne és azt is tudom, hogy mit akar. Mindent megteszek számára, csak hogy a nő élve hazakerüljön... ám a legnagyobb bökkenő, hogy nem megy. Egyedül nem tudom megcsinálni. Így a huga magához menekített. Kibeszéltem magam neki, hogy mennyi probléma áll a vállamon, s ő ismét képes volt némi könnyedséget csempészni az életembe. Segíteni akar, hogy jobb legyen, hogy kikecmeregjek a kulimájsz ól, amibe csöppentem évekkel ezelőtt. Hogyan? Fogalmam sincs, egyelőre még megyek a "parancsok" után, hogy a fejem még a helyén maradjon.