the sweet revenge ♡ Seraphine & Jasper

Amikor Jaspernek megírta, hogy itt van, akkor először majdnem mást írt. Azt, hogy nem érzi jól magát, így napolják el nem csak a bevásárlást, hanem az esti programot is. Ő pedig elrejtőzött volna a szobája rejtekében. Akadtak kétségei, hogy mennyire jó ötlet ilyen hamar a történtek árnyékában újra találkozniuk, hiszen a mai találkozó nagyon másként alakult, mint kellett volna. Idővel minden kisiklott, mintha csak együtt idéztek volna elő valami tömegbalesetet. Vajon Jasper könnyedén túllendült mindenen? Ő benne nem hagyott nyomott mindaz, ami majdnem történt, vagy éppen a távozás előtt elhangzó mondatok valamelyike? Bár utóbbi miért is érintette volna meg igazán a férfit? Jasper volt az, aki kiakadt és olyat mondott, amivel a lány lelkébe talán örökre bevéste magát. Nem csak bűntudat kelt életre benne, hanem kicsit elveszetté is vált, hogy mostanból vajon miként is lesz. Hurrikán, vagy csak egy szimpla vihar. Talán, nagyon talán képes lenne utóbbira, bár ezt még ő se igazán hitte el, azok után pláne nem, hogy mibe is keveredtek állandóan Jasperrel, mert ő jól tudta, hogy az összes édes játék ösztönözös volt és nem előre eldöntött. Az ösztöneinket pedig nehéz kordában tartani, hiszen sokszor a pillanat hozza magával.
- Nem tehetsz róla, túlzottan elmerültem a gondolataimban. – haloványan a férfira mosolygott, majd megköszörülte a torkát. Jasper hiába csalt mosolyt az arcára, attól még volt benne egy kisebb szomorúság és hatalmas tanácstalanság is. A lány nem felelt, de még is életre kelt benne egy gondolat, hogy Jasper a vásárlásra értette, vagy inkább az első felére, hogy örülne annak, ha távolabbra sodródna és az élete újra bonyodalom mentessé válna, vagyis Sera nélkülivé, de nem szegeztem neki a kérdést, helyette csak fürkészte a férfi arcát, míg nem az almára terelődött a beszélgetés.
Akár még úgy is hathattak, mint egy pár, akik még részben a kapcsolatuk elején járnak, ezért fürkészik olykor egymást kicsit bizonytalanul, mintha csak az együttélés újdonsága kicsit kibillentette volna őket.
Sera egy pillanatra belefagyott a mozdulatba és elhúzta a száját, megingatta a fejét és igyekezett elnyomni a feltörő keserű érzést. Vajon most már mindig ez lesz? Vissza fog állni bármi is a normális kerékvágásba közöttük? Egyáltalán létezett olyan, hogy normális, vagy eddig is minden ennyire fura volt, mint most, csak eddig esetleg nem érintette meg őket ennyire egyik esemény és kimondott szó se? – Ha jól rémlik, akkor végül nem kaptál és önként be is vallottam. – hangja higgadtan csendült, de azért egy kisebb megbántottság kiérezhető volt belőle. Ennél többet visszont nem mondott, hanem inkább tovább nézelődött és többek között a kosárba pakolt még egy kis banánt, meg szőlőt is. Amikor a férfi vissza akarta adni a listát, akkor nemlegesen megingatta a fejét. – Ne, inkább legyen nálad. Majd te navigálsz minket, én meg tesztelem azt, hogy mennyire vagy erős és mennyi mindent bírsz el. Csapatmunka.– újra elmosolyodott, mintha csak próbálná kicsit helyre billenteni azt a mérleget, ami kibillent délután a fogadóóra végére. Ugyanakkor még maga se igazán tudta, hogy miként is tehetné, mert ha újra szabadjára enged mindent, akkor talán a férfi csak újra ki fog akadni, bármit is mondott pár órával ezelőtt.
Nem kerülte el a figyelmét, hogy a férfi mennyire nem volt lelkes, miközben már a zöldségek között válogatott. Egy pillanatra hümmögött, majd Jasperre emelte az őzike szempárt. Rövid ideig csak fürkészte a másikat, mielőtt megszólalt volna. – Nézd, nem kell ma együtt pizzáznunk, ha nem akarsz. Nem szeretném, ha kényszerből akarnál velem eltölteni egy kis időt. – lesütötte a pillantását. – Lehet hülyeség volt tegnap felhoznom, de tényleg, ha inkább ma estét is egyedül töltenéd, akkor mond azt. Nem gond, ha nem nézzük meg közben az Elemental mesét, majd megnézzük máskor. – kedvesen, megértően csendült a hangja és fürkészte Jaspert. Érezhető volt, hogy ő se igazán tudja, hogy mi is lenne a legjobb, de azt semmiképpen se akarta, hogy a férfi kényszerből vegyen részt egy közösprogramon. Senki se vágyik arra, hogy valaki muszájból töltsön el vele időt. Egy pillanatra elgondolkodott, füle mögé simította a göndör tincsét. – Szerintem 2-3 szeletet fogok megenni, ha a maradék elegendő számodra, akkor elég csak egyet rendelnünk. – Sera majd kiteszi a részét egy tányérra és akkor a férfi zavartalanul fog tudni enni. Nem kell azon se aggódnia, hogy esetleg ugyanakkor nyúlnának ugyanazért a szeletért. Pedig esélyesen ha nem történt volna az, ami ma és nem Jasperről lenne szó, akkor simán enne ugyanabból a dobozból, amiből éppen más is eszik. – Neked mi a kedvenced? – dobta vissza a labdát, mert nem akart egyedül dönteni a pizzával kapcsolatban. Remélhetőleg hamarosan meg is lelték azt, ami mind a kettejüknek jó volt. Igazából Sera se volt finnyás, csak ne legyen csípős és húson kívül más is legyen rajta. Nagyon más kívánsága nem volt.
Hamarosan viszont a szellem alakú sültkrumpli kizökkentette és úgy örült neki, mint egy kisgyerek, amikor végre megkapja a vágyott ajándékát. Jasper megszólalására elnevette magát és ártatlanul megrántotta a vállait. – Talán, ki tudja, lehet desszertnek nem lennél rossz… - csípőből érkezett a válasz és le se esett neki, hogy mit is mondott. - Sértő? Más lehet örülne neki. - de alig hogy kimondta megtorpant, mert ekkor leesett a tantusz. Remélte, hogy a férfi túlzottan el volt foglalva a telefonjával, így igazán fel se fogta a kicsit félreérthető válaszait. Basszus, pedig nem direkt csinálta, egyszerűen bele se gondolt, csak ösztönösen jött. Sietve ejtette a kosárba a zacskókat, hogy aztán megint kicsit távolabbra keveredjen Jaspertől és kitalálja, hogy merre is folytassák az útjukat. Kenyér nem kell és zsömle se, majd reggel vesz frisset a pékségben, ahogy eddig is. Próbálta lefoglalni a gondolatait, mielőtt még túlzottan pánikba eshetett volna, hogy vajon mennyire is fog kiakadni a másik a megnyilvánulási miatt. S erre tökéletes volt az is, hogy kifejtse imádja a Halloweent.
A férfi nevetett, Sera pedig szúrósan pillantott rá.
- Ez kicsit azért bántó és ezek után legyen az ember önmaga. – megforgatta a szemét és kicsit durcásan össze is fonta a kezét a mellkasa előtt, állta Jasper pillantását. Jelenleg esélyesen úgy festhetett, mint egy édes kisgyerek, aki éppen durcázik, vagyis eléggé nehezen lehetett komolyan venni. – Ezek szerint a főztömön és a házimunkán kívül minden, ami velem együtt jár, az automatikusan az idegesítő oszlopba kerül? – nem is értette, hogy miért ragadt le ennél, majd legyintett is egyet, mert sejtette a férfi nem fog felelni és nem is akart csatározni. Inkább nyelvet öltött a másikra és grimaszolt, mintha azzal bármit is meglehetne oldani. – Inkább mond, hogy merre menjünk. – utalt a listára, ami a férfinál maradt. Sera pillantását nem kerülte el, hogy egy idősebb pár mosolyogva fürkészte a jelenetet, de ő lassan elindult, ha férfi megmondta mi a következő pont a listán.
- Csak menjen utána fiatalember és ölelje magához. – férfi meglapogatta Jasper vállát, hogy aztán kövesse a feleségét és folytassák a bevásárlást ők is. Fogkrémeket fürkészve jött az újabb meglepetés, mire Sera úgy pillantott Jasperre, mint aki nem biztos abban, hogy a másik jól van.
– Felőlem jó, de később se fogsz kiakadni miatta? Mármint eddig nem tűntél olyannak, aki könnyedén osztozkodik. – nem bántásból mondta, aztán elnevette magát. – Ne aggódj, ilyen bűnt nem szoktam elkövetni, így a kilométeres listád nem fog továbbbővülni. – újra mosoly bujkált az arcán. Ezt követően az egyik sorról a másikra haladtak és közben szép lassan a kosár egyre inkább megtelt.
Sera kicsit lemaradt az egyik sornál, majd amikor megtalálta amire szüksége volt, akkor a férfi után ment, aki éppen az újságokat nézegette. Berakta testápolót a kosarukba, amikor is a férfi megszólalt. Hirtelen nem értette, hogy mire is céloz, nem sokkal később pillanatok alatt felderült Sera arca, amint megpillantotta a címlapot és kikapta az újságot a férfi kezéből. – El is felejtettem, hogy ez most fog megjelenni. Nagyon jó lett a kép, nem gondolod? – lelkesen, boldogságtól sugárzó volt az arca és totálisan elfeledkezett Jasper kérdéséről. - Imádtam ezt a fehérneműt, meg is tartottam. - teljesen kikapcsolt az agya, így hirtelen nem esett le neki, hogy nem valamelyik barátnőjével lapozgatják az újságot, hanem Jasper áll mellette. Túlzottan hajtotta a kíváncsisága, sietve nyitotta ki a magazint, vadul lapozgatott és hamarosan meg is találta a kétoldalas cikket, ahol még több kép volt róla, a korábbi munkáiból (kép1; kép2; kép3 kép4 és kép5) és némi szöveg is társult mellé. Sera ott állt közvetlenül Jasper mellett, így a férfinak tökéletes rálátása nyílt az újabb képekre. – Mit gondolsz? Szerintem szuper képeket válogattak össze. – bele se gondolt, hogy a másik esetleg zavarba jöhet ettől, vagy ez újabb kiakasztásra adhat okot, vagy csak újra visszalökheti őket oda, ahonnan mind a ketten szinte menekültek. Azt is mondhatnánk, hogy hűmaradt önmagához, így talán nem is volt messze az újabb tornádó riadó. Aztán eszébe jutott, hogy Jasper kérdésére még nem felelt. – Most azért kerültem a címlapra, mert szép sikereket értem el az elmúlt évek alatt. Tanulok, de mellette modellkedem. Tudod, nincsenek gazdag szüleim, akik finanszírozhatnák az életemet, magam keresem meg rá a pénzt. – úgy csendült a hangja, mintha ebben semmi különleges nem lenne, mintha csak egy kávézóban dolgozna, de számára nem is volt, hiszen régóta a szakmában volt, amikor is pár évvel ezelőtt elérte őt az igazi siker. A férfi kezébe nyomta az újságot, rámutatott a cikk címére, mert kivételesen nem csak egy szimpla kampányfotózásról volt szó, hanem kicsit írtak róla és az elmúlt évek sikereiről. Mosollyal arcán emelte a férfira a pillantását, miközben a kíváncsiság is megcsillant a szemében.

**Jasper Whitmore**

Why don't you let me hate you?

Seraphine & Jasper

Már az üzenetben feltűnt neki, hogy nem a megszokott stílusban íródott: semmi gif, emoji vagy bármilyen csipkelődő megjegyzés, ami általában jellemezte a lányt, csak a száraz tények. Ebből már sejtette, hogy a lány sem tette még túl magát a napközbeni történéseken, vagy az is lehet de és, hogy utána még volt valami rossz élménye valamelyik óráján, ám ezt Jasper nem tudhatta; inkább arra gondolt, hogy Seraphine-ban is mély nyomot hagyott az a néhány perc, amit a fogadóórán együtt töltöttek.
A férfi általában igyekezett gyorsan túllépni a dolgokon s nem rágódni rajtuk, nem sok értelmét látta olyan dolgokon agyalni, amin már úgysem tudott változtatni, mivel a múltban történtek, de azért elő-előjöttek olyan kósza gondolatok, amelyek nem hagytak neki nyugtot, és ez a mai fura találkozó is ilyen volt. Talán csak azért, mert friss emlék volt, talán más miatt, ezt nem tudta, ám módfelett különösnek tartotta, hogy képtelen maga mögött hagyni azokat a pillanatokat.
Próbált lazának tűnni, és nem előtérbe helyezni ezeket a kósza emlékeket, nem akarta, hogy a jelenjére is hatással legyenek – legalábbis most, amikor nincs ideje ilyesmin gondolkodni.
Amikor megérkezett és megszólította a lányt, úgy tűnt, hogy kicsit fagyos a hangulat. Ugyanolyan érzés volt, mint amikor a kézfogás után Seraphine kiment a szobájából. Akkor sem értette teljesen, hogy miért állt be hirtelen az a változás, pedig biztosította őt arról, hogy igyekszik, úgyhogy még most sem értette a dolgot, de majd talán valamikor megbeszélik… ha nem egy bolt közepén lesznek és almát válogatnak. Nem volt széles mosoly az arcán, nem csillogott a szeme, nem tornádó volt – ahogyan a lány fogalmazott, hanem csak egy lágy tavaszi szellő, amely oly simogató tud lenni. Még Jasper vicces próbálkozására sem igazán reagált. Sőt, az almás poén sem ért célba, vagy ha igen, akkor sem a várt hatást váltotta ki.
- Hm ez igaz, és örökké hálás leszek érte – vigyorgott Jasper, de látta közben, hogy Seraphine arca egy kicsit olyan volt, mint aki citromba harapott. Ennyire nem érezte vészesnek ezt az iménti szöveget az almáról meg a B-tervről; lehet jobban tette volna, ha csendben marad és nem bocsátkozik részletekbe. De ha meg így tesz, akkor nem fog látszódni, hogy nyit… patthelyzet volt ez, valamit eléggé rosszul csinált.
Jasper visszaadta volna a listát, de Seraphine visszautasította. – Oké – vonta meg a vállát, s elmosolyodott, amikor látta, hogy a lány is elmosolyodik. Talán van remény arra, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba, csak időre van szükségük… azt mondják, az idő mindenen segít. Habár az most végképp nem volt nagy segítség nekik, hogy együtt töltöttek minden percet egészen estig. Talán egy kis távolság működne, de akkor meg megint az lesz a gond, hogy Jasper remete meg elzárkózik, amit meg újfent nem akart…
A kosár csak telt és telt, Jasper nem is figyelte mindig, hogy épp miket rak bele a lány. Előfordult, hogy nem teljesen a listát követve belekerült olyan dolog is, amit egy kósza impulzus alapján látott úgy, hogy hazaviszik.
- De, szeretném – felelte az estére vonatkozóan, s már jól megbánta, hogy az imént egy kicsit sem erőltette meg magát, hogy lelkesebbnek tűnjön. Ez a hülye érzés biztosan el fog tűnni majd, azt meg nem akarta, hogy a lányt bünteti a saját problémái miatt. Vagyis, igazából már maga sem értette, hogy kinek milyen problémája van. Talán majd este megbeszélik otthon, amikor már nyugiban lesznek. Bár azt is kinézte magukból, hogy nem fogják és megint egy játszmába keveredve olyan vizekre eveznek, amelyeket nem is gondolnának. Eddig általában így történt.
Jasper ha maga választhatott volna, tutira nem keres maga mellé női lakótársat, mert veszélyes. Erre tessék, hogy univerzum csak kicsit tréfálta meg és sodorta hozzá Seraphinet.
- Oké, akkor egyet rendelek – bólintott, s közben az étlapot bambulta. Hiába rendelt már ezerszer innen, mindig átnézte. – Nekem? Hmm… Talán a mozzarellás-pármai sonkás. Szoktak rakni rá rukkolát is, ha azt külön csomagolják, és nem muszáj ráraknod, ha nem szereted – magyarázta. Ha ez megfelelt Seraphine-nek is, akkor meg is rendelte volna, csakhogy a szellem alakú sültkrumpli egy kissé kizökkentette.
Bölcsebbnek találta, ha ezt a labdát nem üti le, hanem inkább szélesen elvigyorodott, lehetséges, hogy kicsit zavarba is jött, s lazán beletúrt a hajába pótcselekvés gyanánt. Első pillantásra úgy tűnt, hogy a lány is megbánta ezeket a szavakat, csípőből jöttek a válaszai a Jasper kérdéseire. – Bizonyára a hallgatóim nagy része örülne neki, többek között te is… tiéd lehetne az egész lakás, nem kellene elviselned ezután – felelte kissé bővebben. Nem tudta, hogy ezzel javított vagy rontott a helyzeten, de talán már annyira mindegy volt, a lány iménti megjegyzése után lehet, hogy megint elindultak a lejtőn.
A következő pillanatban nem tudta eldönteni, hogy a lány tényleg megharagudott rá vagy csak játssza az eszét. A mai nap után már bármi megtörténhet – gondolta.
- Baj? – kérdezett vissza, s mosolygott közben. Ő nem gondolta teljesen komolyan ezt az egészet, nem úgy Seraphine. Bár, amikor kiöltötte a nyelvét és grimaszolt egyet, akkor Jasper egy kissé megkönnyebbült, hogy mégsem olyan vészes a helyzet talán. – Sajt – mondta kisvártatva, amikor csekkolta a lista hiányzó elemeit. Mikor indult volna a lány után, egy férfi megállította, s intézett hozzá néhány szót, melyekre Jasper nem is nagyon tudta, hogy mit mondjon. – Oh, neeeem… mi neeem… - rázta meg a fejét, majd zavart mosollyal az arcán végül követte a lányt a sajtok irányába.
Lassan úgy tűnt, hogy minden megvan, kivéve a fogkrém, amivel kapcsolatban Jasper ötlete meglepő volt Seraphine számára, ez teljes mértékben lerítt az arcáról. Amint a lány kifejtette álláspontját a dologgal kapcsolatban, Jasper is vele mosolygott, majd bedobta a közös fogkrémet a kosárba, hogy végre indulhassanak tovább. – Szerinted kilométeres listám van? – kérdezte vigyorogva. Tény, hogy volt pár dolog, de annyira nem vészesen sok, csak néhány.
Jasper megállt az újságoknál és most aztán úgy leesett az álla, hogy nem győzte keresni a földön. Lehet mondani, hogy nem pont erre számított a NatGeo újság mellett: Seraphine bájosan… khm, nos lehet, hogy inkább azt kellene mondani, hogy eléggé szexin ott pózolt egy újság címlapján fehérneműben. Jasper azt sem tudta, hogy melyik univerzumban van éppen, kicsit össze kellett szednie magát, mielőtt a lányt megkérdezte a látottakról. Szemlátomást ő viszont teljesen lazán kezelte a dolgot. Nagyjából úgy, vagy még jobban ragyogott, mint amikor meglátta az imént a szellemes sültkrumplit. Seraphine úgy kikapta a sóbálvánnyá vált Jasper kezéből az újságot, hogy szinte észre sem vette a férfi, hogy már nem nála van. Igyekezett feldolgozni az információt, amit a lány mondott neki. – Ühüm – értett egyet, bár nem volt biztos benne, hogy ez most jó vagy rossz válasz. Létezett egyáltalán bármelyik is erre a kérdésre, hogy „nagyon jó-e a kép?”. Jasper személyes véleménye az volt, hogy eléggé dögös és szexi – és még ezernyi más, hasonló jelzőt is tehetnénk ide - csaj virított annak az újságnak a címlapján, ám a véleményét inkább megtartotta magának.
Oh, szóval meg is tartotta ezt a darabot, remek – gondolta a férfi, majd nyelt egy nagyot, miközben a lányt figyelte még mindig döbbent ábrázattal. De amikor Sera elkezdett belelapozni az újságba, ő jobbnak látta, ha inkább továbbáll, nem bírt volna még több, hasonló képet végignézni a lányról. Illetve de, de akkor már megint átlép egy határt, amit nem akarna. Úgy égett bele az elméjébe a címlapfotó, hogy szinte biztos volt benne, bármikor fel tudja idézni, ha akarja. De persze miért is akarná… Csak véletlenek összjátéka volt, hogy épp meglátta. – Oké, öhm, igen, szuper, biztosan… én még veszek... – gyorsan megnézte a listát, amit előkapott a zsebéből és igazából már minden tételt kipipáltak, de bízott benne, hogy hátha van valami átlátszó tintával írva – ...olívaolajat! Majd.. találkozunk – közölte és ott hagyta a lányt, hogy elmenjen venni egy felesleges üveg olívaolajat. Végigcaplatott a bolton, hogy kicsit megszabaduljon az iménti sokktól, de eléggé nehezen ment neki. Leemelte az egyik olívás üveget a polcról, s betette a többi dolog mellé a kosárba. Gőze sem volt, hogy a lányt merre találja. Nagyon remélte, hogy nem fognak hazavinni egy példányt abból az újságból.

szavak száma: 1292 | outfit 2 | i love hating you | w

**Seraphine Murphy**

Seraphine && Jasper

“I don't know what's going on, but everything around you seems strange, anarchic and unusual.”

❝ outfit 2

Érezte, hogy valami most másabb, mintha a hangulat kicsit fagyosabbá vált volna és a bizonytalanság szellője minden egyes léptét követte volna. Szerette volna elfeledni a találkozó legvégét, az ott elhangzottakat, de nem tudta és a bizonytalanság ennek köszönhetően vele maradt, ami pár hete már egészen a barátjává vált. Akkor kopogott be hozzá ez az érzés, amikor rájött arra, hogy van egy féltestvére, egy nővére, akiről egészen eddig nem tudott és pusztán a véletlennek köszönhetően jött rá. Aztán betoppant az életébe Jasper, aki egy újabb rejtély volt számára. Egyszerűen összezavarodott és mélyen legbelül talán félt attól, ha a férfira ilyen hatással van, akkor vajon a nővére miként fog érezni? Számára is túl sok lesz? Vajon lesz olyan, amikor valaki akarni fogja őt minden viharával és szeszélyével együtt, vagy inkább meg kellene tanulnia a tornádót egy egyszerű viharrá csillapítani?
Ehhez hasonló gondolatok cikáztak elméjében, miközben a kosár egyre inkább megtelt és ennek volt köszönhető az is, hogy az almás poén se igazán esett le neki. Akadtak kételyei, hogy a másik tényleg viccel-e, vagy csak annak tűnteti fel, mert valójában ez is csak egy újabb olyan dolog volt, ami már túlzottan sok volt a férfi számára.
Egy pillanatra megtorpant Jasper válaszát hallva és pillantása a férfi arcára siklott, elmosolyodott. Lehet nem volt teljesen ragyogó, de attól még egy kisebb boldogság kiolvasható volt belőle. Nyilvánvaló lehetett Jasper számára is, hogy boldoggá tette a lányt.
- Ennek örülök. Akkor majd szerezzünk valami nassolnivalót, meg a pizza mellé szerezhetnénk bort, mármint ha szereted. Egy pohártól nem áll a fejetetejére a világ. – nem tervezte meginni az egész üveget, bár egészen csábítónak hatott, hiszen úgy tartják, az alkohol oldja a feszültséget. Remélhetőleg Jasper se fogja azt gondolni, hogy le akarná itatni, ezért is tette hozzá gyorsan, hogy egy pohárról van szó és nem egy üvegről. – Te értesz a borokhoz? – kíváncsian csendült a hangja, hiszen tényleg szerette volna kicsit jobban megismerni a lakótársát. Úgy gondolta, ha több információ lesz a kezében, akkor talán rájöhet arra is, hogy miért támad fel a semmiből az édesen kínzó játék, ami az elmúlt két napjukat rendesen megkavarta, legfőképpen az irodában történtek. Sietve fordította el a fejét, ahogy eszébe jutott a férfi miként is hajolt hozzá közelebb, vagy éppen Jasper illata. Csak egy játék volt és nem több. Győzködte magát, amit szinte minden egyes mozzanatukra rá tudott könnyedén húzni, egyedül arra nem, ez pedig még inkább összezavarta őt.
- Jól hangzik és szeretem a rukkolát. – egyezett bele, pár pillanattal később még sietve megszólalt, mert eszébe jutott valami. – Ez amúgy vékony vagy vastag tésztás lesz? Töltött szélű, vagy sima? – szegezte neki az újabb kérdéseket, ha pedig esetleg volt lehetőség arra, hogy sajttal megtöltsék a szélét, akkor ő arra szavazott és igyekezett a lehető legédesebb pillantásával nézni a férfira, hogy tutira beadja a derekát. Tudja, akadnak olyanok, akik imádják ropogtatni a pizza szélét, néha ő is, de jobb szereti azt, ha sajtos. Remélte, hogy ez nem egy újabb szentségtörésnek fog számítani a férfi szemében.
Látta Jasper vigyorát, azt is, ahogyan a hajába túrt és egy pillanatra olyan gondolata támadt, ami miatt jobbnak látta inkább sietve szemügyre vennie a mellette lévő polcot. Ohh francba, mi van vele? Biztosan csak fáradt, meg a pár órával ezelőtti történések kicsit kiakasztották, de alszik egy jót és minden vissza fog állni a normális kerékvágásba, mármint ha azt a káoszt, ami vele járt lehetséges annak nevezni. Persze picit átkozta magát, hogy megint nem tudott lakatott tenni a szájára és csípőből reagált. Vajon Jasper ki fog akadni, vagy lazán fogja kezelni? Lopva néha a férfi felé pillantott, ha éppen nem a totálisan szükségtelen termékek áttanulmányozásával volt elfoglalva.
- Hmmm… - elsőre csak ennyit felelt és esélyesen jobb lett volna, ha itt meg is áll, de ahogy máskor se ment neki, úgy most se tudott lakatott tenni a szájára és kimondta azt, amit gondolt. – Nem kizárt, hogy egy-két napig élvezném, hogy csak az enyém a lakás, de aztán hiányoznál. – megállt a levegőben a keze, mert éppen vissza akarta rakni a terméket a polcra. Behunyta a szemét és grimaszolt, amolyan „baszki” módon, mert még maga se akarta elhinni, hogy ezt így kimondta. De hiába bántotta meg őt nem olyan régen Jasper, hiába költözött a férfi szavai nyomán bizonytalanság a lelkébe, vagy bosszantotta őt néha a viselkedésével, akkor is ez volt az igazság. Megköszörülte a torkát, de nem nézett Jasperre. - Szuper tanár vagy, mármint jó vagy és biztosan még jobb leszel, ahogy rutint szerzel. Senki se profin kezdi és hála a tegnapi tettednek, sokan azt gondolják, hogy szigorú vagy és jobb betartani a szabályokat. - kedvesen csendült a hangja és ekkor kicsit oldalra fordult, göndör fürtjeinek takarásából pillantott a férfira, aranyos mosoly kíséretében. Megrántotta a vállát, amolyan mindegy, hiszen visszaszívni már úgyse tudja a szavait, azt pedig sejthette a férfi, hogy most nem játszadozik, olyankor nem ilyen hanglejtéssel szokott beszélni, meg akkor esélyesen egyenesen a szemébe mondta volna mindezt.
A férfi mosolygott, de ő nem. Nem tudta hova tenni a férfi reakcióit, ahogy a kérdését se. Habozott és azon gondolkodott, hogy feleljen rá, vagy ne, mert egy kicsit baj volt, mert ő nem érezte ezt poénnak, hiszen Jasper miként érezné magát, ha szinte minden tulajdonsága, ami kicsit egyedivé teszi, az valakinél egy ilyen oszlopba kerülne? De se a hely, se az idő nem volt megfelelő arra, hogy erre rávilágítson, így egészen gyerekes módon vetett véget az egésznek, hiszen a nyelvnyújtás nem éppen bevett szokás, vagy a grimaszolás se. Ő elviharzott a sajtok felé, mintha csak késésben lenne egy randevúról.
Az idős bácsi csak sokat sejtetően fürkészte Jaspert, de nem felelt, csak gyengéden még egyszer meglapogatta a másik lapockáját, hogy aztán elvesszen a boltban lézengők között.
A másik vigyorának köszönhetően az ő mosolya is kiszélesedett, majd határozottan bólintott. – Szerintem igen, vagy tévednék? Még se bosszantalak annyira, mint próbálod elhitetni velem? – édesen csendült a hangja, de most se olyan módon, mint amikor játszadozott a férfival. Játékosan a férfi orrára koppintott, miután a fogkrém bekerült a kosárva és közben meg is szólalt. – Még a végén kiderül, hogy nagy játékos vagy, de az is lehet, hogy csak rejtélyes. Talán nem is hozzám, hanem hozzád kellene egy kézikönyv. – bolondozva a másikra kacsintott, hogy aztán folytassák a vásárlást, de még előtte azért a férfi kezében lévő listára pillantott és könnyedén navigálta magukat a megfelelő irányba, hiszen néha már megfordult ebben a boltban, csak akkor nem ennyi mindent vásárolt.
Sera teljesen lelkessé vált és elmerült abban, hogy már meg is jelent róla a kisebb cikk, hiszen ez nagy szó volt. Ennek köszönhetően talán még több munkát fog kapni, még több nagyobb márka fogja felkérni munkára. A gondolatai messze jártak, így fel se tűnt neki, hogy Jasper mennyire lefagyott, mennyire „kikészült” a látottaknak és a hallottaknak köszönhetően. Daisynek mindenképpen szólni fog, hiszen a legjobb barátnőjéről van szó és mindig támogatták egymást a karrierjük építésében. Véletlennek köszönhetően találkoztak, de egy kellemetlen szituációban bajtársra találtak egymásban és onnantól kezdve szép lassan legjobb barátokká váltak. Vajon anya büszke rá? Ő már látta? Szomorúság újra ott volt, hiszen hiányzott neki Alyssa, de akkor se tudta felhívni, ahogy az üzenetekre is csak tőmondatokban felelt, mert úgy érezte, hogy nem ismeri azt a nőt. Hogy volt képes eltitkolni előle, hogy van egy testvére?
- Jasper? – sietve pillantott oda, ahol a férfinak kellett volna állnia, de hűlt helye volt. Kicsit aggódva pillantott körbe, mert nem értette hova lett a másik. Még ki is nézett a sorból, hogy hátha összeesett, vagy csak leült valahova, de nem volt sehol se. Igyekezett visszajátszani az elmúlt perceket, amikor is rájött arra is, hogy még olyat is felelt a férfi mondandójára: „Aham, oké”. Bár meg nem tudta volna mondani, hogy pontosan hány perccel ezelőtt is lehetett. Miközben a férfit kereste, továbbra is igyekezett minél több dolgot felidézni. Zavarban volt? Kiakadt? Összezavarodott? Ez esetleg hatással volt rá? A kérdések csak úgy cikáztak elméjében, de hirtelen maga se tudta miként is dekódolhatná Jasper arckifejezését. Nem ismerte még annyira, hogy mindig biztosra mondhassa a másik arcára kiülő érzéseket.
Szorosan magához ölelte az újságot és továbbra is kereste Jaspert, amikor pedig kiszúrta, akkor lassan mögé osont és a kezét a férfi szemére csúsztatta, míg az újságot elrejtette a kosárban. Volt egy terve és remélte, hogy nem fog mellé lőni vele, de ahhoz előbb haza kellett érniük.
- Kipp-kopp ki vagyok? – kicsit eltorzított hanggal meg is szólalt, ha a férfi nem húzta el a kezét, akkor idővel ő tette meg és mosolyogva pillantotta rá. – Sikerrel járt az olívaolaj expedíció? – próbálta lazára venni, főleg, ha azt látta, hogy Jasper még nem igazán tudta rendezni a vonásait. Nem akarta, hogy a férfi netalán újra megfutamodjon és még is lemondja a mozizást, vagy csak kiakadjon, hiszen már kezdett kicsit a hangulat jobb lenni, mielőtt megtalálta az újságot és megpillantotta őt a címlapon egy eléggé pikáns fehérneműben.
"Tényleg hatással lettem volna rá? Tetszett neki amit látott?"- akaratlanul is megfordult Sera fejében ez, ahogy Jasperre pillantott, de szerencsére most nem adott hangott a gondolatainak.
- Szerinted kell még valami? Nasit már szereztünk. Bort vegyünk, vagy van otthon? – körbepillantott és ekkor meglátta a Halloween kellékeket, mire pillanatok alatt kapta el a férfi kezét, hogy magával rántsa. Másodpercek alatt beszippantotta ez a részleg, miközben megcsodálta a különféle haszontalannak is mondható termékeket. – Uhh, nézd azokat a csontvázakat. Tök jól mutatnának a teraszon. Eléggé vicces pózba lehetne őket rakni. Azzal a világítással extrán menők lennének, plusz az a pókháló. – sorra rámutatott a termékekre. - Mit gondolsz? – egyértelmű volt, hogy ő mit is szeretne, HAZAVINNI. Igen, csupa nagybetűvel. S persze nem volt rest bevetni a férfi ellen az édes és ártatlannak ható őzike szempárt, mintha csak azt gondolná, hogy ezzel a nézéssel bármire ráveheti a másikat.

**Jasper Whitmore**

Why don't you let me hate you?

Seraphine & Jasper

Úgy tűnt, hogy Jasper válasza a közös estével kapcsolatban egészen felvillanyozta a lányt, még el is mosolyodott. A férfi úgy volt, vele, hogy kibírható lesz valószínűleg, majd ülnek a kanapé két szélén, mindenki megeszi a maga részét a vacsorából, majd, ha vége a filmnek, megy mindenki a maga dolgára. Nagyon remélte, hogy ma megússza az estét játszma nélkül, és mindketten nyugiban tudnak majd lenni. Lehet, hogy túlságosan naiv gondolat volt ez a férfi részéről, hiszen egyre inkább úgy tűnt, hogy a játszmák tényleg nem előre eltervezettek voltak és ami a legrosszabb volt az egészben, bármelyik pillanatban elkezdődhettek.
- Oké – értett egyet a lány ötletével, egy kicsit még bólintott is, habár gőze sem volt róla, hogy milyen bor illik a pizzához. – Nem – felelte ismét rendkívül hosszasan kifejtve az álláspontját. Végül is, nem volt mit ragozni a dolgon, ha úgy nézzük. – Még eddig nem ittam bort pizza mellé, úgyhogy fogalmam sincs róla… a sör az biztosan jó. Meg a víz – tette hozzá végül megvonva a vállát a nyitást szem előtt tartva. Néha rá kellett kényszerítenie magát, hogy beszéljen, mert korábban nem igazán kellett ilyesmi dolgokról csevegni meg évek óta egyedül intézte az egész életét, lakótársa sem volt, úgyhogy a beszédet meghagyta a tanórákra, meg amikor a barátaival vagy a családdal találkozott – de ezen alkalmakkor sem ő volt a leginkább beszédes.
Egyelőre úgy tűnt, hogy a pizza kiválasztását meg tudták oldani konfliktus nélkül, ez hatalmas szónak számított, tekintve, hogy miféle dolgokba gabalyodtak bele folyton. Egészen üdítően hatott Jasperre, hogy egyet tudtak érteni valamiben – végre. – Nem tudom, de akkor majd úgy kérjük. – Neki teljesen megfelelt mindkét típus, úgyhogy végül arra jutottak, hogy vékony tésztás, töltött szélű lesz. Gyorsan meg is rendelte, hogy ne kelljen még egy csomót várni rá, miután hazaérkeztek.
Még szerencse, hogy elintézte mindezt, mert utána jött a lejtő. Hiába bízott abban, hogy most végre úgy tudnak elintézni valamit, mint két átlagos ember, de az illúziója egészen hamar szertefoszlott. Kicsit azért örült is neki végül is, mert az, hogy a lány ilyen megjegyzést tett Jasperre, arra engedett következtetni, hogy talán már nem dühös a férfira. Legalább így nem kellett belelátnia a nő fejébe és kitalálni a lehetetlent.
Kívülről látva egészen vicces helyzetbe kerültek ezek ketten, le sem lehetett volna tagadni, hogy van ott valami a levegőben, csak kár, hogy hiába voltak bent a sűrűjében, a fáktól nem látták az erdőt. Talán majd valamikor ez is eljön, vagy ki tudja.
Jasper hirtelen vigyora mosollyá szelídült, amikor a lányra pillantott az első sokk után, ám nem tudta elkapni a pillantását, de lehet, hogy nem is baj. Meg egyébként is, ez lehetett egy ártatlan, poénos megjegyzés a részéről, csak az volt a baj, hogy a történtek fényében kicsit többet gondolt bele a férfi, hogy egy egyszerű poénként értelmezze.
Aztán akkora bukkanó következett a képzeletbeli lejtőn, hogy ugrottak egy hatalmasat mindketten a levegőbe, majd hatalmas puffanással földet érve zuhantak tovább. Seraphine megjegyzése volt ez a bukkanó, lehet mondani, hogy végképp nem hiányzott ez már az eddigiek mellé, de mondhatni elfért a többi hasonló mellett már. – Oh, tényleg hiányoznék? – vonta fel a szemöldökét Jasper és egy halvány mosoly is bujkált a szája szegletében a lány megjegyzése okán. – Aha, értelek – felelte a kedves szavakra, talán lehet, hogy ő nem pont így értelmezte az imént elhangzottakat. – Khm, igen, bizonyára… pont erre utaltál délután is, emlékszem. – A büntetést meg a saját érdekében inkább fel sem hozta, pedig az lett volna még a következő gondolata a téma kapcsán. A szigorú és következetes tanár megbünteti az engedetlen diákot – gondolta. Abba viszont nem gondolt bele, hogy már megint milyen irányba terelte magukat, holott a lány szavaiból tisztán hallhatta volna, hogy semmilyen mögöttes tartalom nem volt, vagy annyira profin csinálta, hogy feltűnés nélkül képes mindezt mondani. Jasper úgy volt vele, hogy lassan minden mindegy, aligha tud ezekből a játszmákból kimászni. Egyre több és több megjegyzés volt, amelyeket dobáltak egymásnak, olykor észre sem vették, hogy miféle szavak hagyták el a szájukat.
Az volt a legnagyobb baj talán, hogy a férfi nem mindig vette észre a nyilvánvalót, és könnyedén bele tudott taposni a lány érzéseibe. Lehet mondani, hogy még nem csiszolódtak össze kellőképp, majd idővel biztosan erre is jobban oda fog figyelni, ha éppen eszébe jut. Egy ilyen megjegyzés hallatán a lány sarkon fordult, majd Jasper igyekezett utolérni, csakhogy ő cipelte a már majdnem teli kosarat, úgyhogy ez kicsit nehezített a helyzetén – arról nem is beszélve, hogy az idős férfi is belelátott valami olyat a kapcsolatukba, ami biztosan nem létezett szerinte -, de egy idő után csak beérte a lányt.
- Ja de, nem tévedsz – állította, és ez így is volt, hiszen gyakran érzett így a lánnyal kapcsolatosan. Figyelte a mosolyát, majd a csillogó szemekre emelte a pillantását. Annyira hullámvasút volt az élet ezzel a lánnyal, hogy Jasper képtelen volt ezt elhinni. – Megint túlzol… én egyszerű vagyok, mint az ék. A nők bonyolultak, hozzájuk kell a kézikönyv, vagyis hozzád, hogy az egyszerű agyammal meg tudjam érteni, mit is akarsz néha, meg hogy megtanuljak a sorok között olvasni, ugyanis ezt nekünk nem tanítják – magyarázta a teljesen komolytalanul, de egyébként volt benne igazság, nem is kevés.
Jasper fél pillanaton belül megbánta már, hogy nem vette meg a NatGeot, hanem helyette inkább úgy döntött, hogy belelapoz és visszateszi a helyére. Így akkor nem keveredett volna olyan helyzetbe, amelyet végképp a háta közepére kívánt. Legalábbis úgy, hogy itt volt mellette Seraphine, mert így olyan zavarba jött, hogy maga sem hitte el, hogy képes ilyesmire. Egy gyönyörű nő nézett vissza rá a magazinról, szemet gyönyörködtető látvány, mondhatni. Szívesen belelapozott volna, hogy elolvassa az interjút és megnézze a többi képet is, de így, hogy Sera ott volt vele, ez minden volt, csak jó ötlet nem. Ő nem akart a mellette álló lányról szexi fotókat látni, pont elég volt neki az is, amit látott nap mint nap, vagy akár tegnap este is a köntösös történet minden volt, csak megnyugtató nem. Tökéletesen beleégett az elméjébe a címlapfotó is, már most tudta, hogy iszonyatosan nehéz lesz megszabadulni ettől és kicsit aggódott is, mert nem akarta, hogy kósza gondolattá váljon, amely nem hagyja békén. A lány a diákja, nem volt helye semmi piszkos gondolatnak a fejében. Nem tehetett róla, hiszen férfi volt, akinek egészen élénk volt a fantáziája, nem is volt ezzel semmi gond általában…
Akárcsak egy kisfiú, valami mondvacsinált indokkal faképnél hagyta a lányt. Először hirtelen azt sem tudta, hogy merre van az olívaolaj és teljesen rossz irányba indult, majd nagy nehezen rálelt. Letette a földre a kosarat, és levett egy szimpatikus üveget és beszuszakolta a teli kosárba. Amint felegyenesedett, valaki befogta a szemét, és nyanyás hangon megszólított. Ezer közül is felismerte volna a hangot még így is. A kezekért nyúlt, melyek eltakarták a szemét. – Nem is tudom… - Már megint hozzáért, pedig nem akarta, teljesen rutin mozdulat volt. Odafordult a lányhoz és valami mosolyfélét varázsolt az arcára, mintha mi sem történt volna az imént. – Igen – felelte, s a kosár irányába bökött. Észre sem vette, hogy még fogja Seraphine kezeit, s hirtelen jött is a felismerés, majd elengedte.
Jobbnak látta, ha inkább bele sem gondol abba, hogy a másik mit gondolhat az iménti kis helyzetről, de nem látszódott rajta, hogy bármi gondja lenne, lehet, hogy nem is volt annyira vészes az egész, csak Jasper élte meg borzasztó rosszul.
- Szerintem nem. Fogalmam sincs, hogy van-e, vehetünk egyet. Válassz valamit, ami szim… – …patikus. Hagyta volna rá a lányra a választás lehetőségét, mivel ugye korábban említette, hogy gőze sincs a dolgokról, de a másikat olyan szinten beszippantotta a Halloween-i dekoros részleg, hogy Jasper egy pillanatra mintha azt látta volna, hogy a lány szemei helyén piros szívecskék vannak. Korábbról már tudta, hogy gyengéje a téma, úgyhogy nem akart gátat szabni a nő hóbortjának, neki teljesen jó volt bárhogy. Habár azt remélte azért, hogy neki nem kell beöltöznie, mivel nem igen akadt jelmez a szekrényében.
- Ühüm… - mondta teljesen tanácstalanul, látszódott rajta, hogy neki teljesen oké az egész egyébként. – Ezt rád bízom – tette hozzá bíztatóan, mikor szembe találta magát az őzike szempárral. Nem kellett sokáig győzködni, de nem is akarta a lány kedvét szegni.
Majd néhány órányi válogatás után végre meglett minden, amit a Seraphine választott, Jasper pedig rábólintott nagyjából mindenre. Volt valami undorító zöld színű keksz, ami nem volt szimpatikus neki, ezt vétózta, meg azt a pókhálót, amihez az a nagy pók járt volna, ami akkora volt, mint Jasper feje. Valahogy nem füllött a foga ahhoz, hogy reggel, mikor álmosan kibotorkál a szobájából egy ilyen nézzen vele szembe. A Sikoly álarc sem nagyon jött be neki, arról is sikeresen lebeszélte a nőt.
A pénztárnál miután kifizettek mindent, alaposan felpakolva elindultak hazafelé. Nem laktak messze, csak két saroknyira volt a lakás.
- Lifttel menjünk, én fel nem megyek lépcsőn, az biztos – nyöszörögte a férfi. Fáradt volt már, túl sok minden történt ma vele.

szavak száma: 1534 | outfit 2 | i love hating you | w

**Seraphine Murphy**

Seraphine && Jasper

“I don't know what's going on, but everything around you seems strange, anarchic and unusual.”

❝ outfit 2

- Ezek szerint sör párti vagy? Van kedvenced is, vagy mindegy? – Seraphine kíváncsian fürkészte Jaspert, mert tényleg szerette volna jobban megismerni. Nem viccelt, amikor korábban erre célzott. A kávézóban ücsörögve az is eszébe jutott, ha netalán kevesebb csínyt követne el, akkor talán a férfi is könnyebben nyitna felé, másrészről azt is érezte, hogy muszáj kérdéseket szegeznie a férfinak, mert magától nem sok mindent fog elárulni, hiába is mondta azt, hogy igyekszik.Nem igazán értette azt, hogy miért van ez így. Még az is megfordult a fejében, hogy esetleg a férfi azt hiszi magáról, hogy nem érdekes és ezért se akar mesélni, vagy csak tényleg egy csodabogár lenne, aki keveset beszél, de ha mond valamit, akkor eléri azt, hogy mindenki ráfigyeljen?
Maga se tudta, hogy igazán mit is gondoljon, miközben egy kicsikét valóban érezte a lány is, hogy a másik igyekszik és ennek nagyon örült, de még mindig egészen szófukarnak hatott, vagyis az esetek többségében.Szerette volna, ha Jasper kicsit jobban bepillantást enged a gondolataiba, de talán ez túl nagy kérés lett volna ebben a helyzetben. Adj neki időt. Mantrázta újra, meg újra és igyekezet tényleg ennek eleget tenni.
Hamarosan pedig újra megérkezett a szellő, ami a gondosan összesöpört falevélkupacba belekapott, hogy aztán mindent újra beborítson falevelekkel és szép lassan az irányítás kicsusszanjon a kezükből. Hiába is próbálkoztak azzal, hogy a megszokott elvárásoknak megfelelően alakítsák a beszélgetéseiket, valahogy sose akart igazán ez megtörténni. Talán ideig és órákig fenntartható volt, de az ösztöneik erősebbek voltak annál, mintsem az eszük érvényesülni tudjon, vagy csak úgy fejet hajtsanak annak, hogy beálljanak a sorba és ne engedjenek teret annak, ami eszükbe jutott. Még akkor is, ha nem tudatos volt a részükről, még ha ők maguk abban a pillanatban néha észre se vették azt, hogy mit is gondoltak és mondtak, de legalább ha szavakká formálták és hangosan kimondták, akkor előbb vagy utóbb hatalmasat koppanva tudatosult bennük. Mintha csak egy almafát rázva meglepődtek volna azon, hogy végül egy alma fejbe nyomta őket.
Sera nagyot nyelt, ahogy meghallotta Jasper kérdését, visszarakta a polcra a kezébe akadt dobozt és óvatosan pillantott a férfi felé. A haja kicsit jobban belelógott az arcára, mint szokott. Fürkészte a férfi mosolyát, majd igenlően bólintott, kisebb habozást követően azért meg is szólalt. – Igen. – nagyon bánta, hogy nincs a ruhájának zsebe, mert szívesen elrejtette volna benne a kézfejét, amolyan pótcselekvésként. Vajon hibát követett el azzal, hogy ezt beismerte? Jaspert, vagy saját magát lepte meg jobban ez a felismerés? Maga se tudta volna megválaszolni a kérdéseit, de az is lehet, hogy csak nem akarta. Hiába érezte úgy, hogy egy szellemmel él együtt, attól még ez volt az igazság, hogy hiányozna neki. Eme rövidke idő alatt is egészen megszokta már a másik jelenlétét. Jasper könnyedén leolvashatta az arcáról, hogy nem viccel, nem játszadozik. Most nem. – Nézd, dühös voltam rád, mert úgy éreztem, hogy ez egy kicsinyes bosszú volt a részedről. Elég lett volna az is, ha beégetsz és megfenyegetsz azzal, ha még egyszer rajta kapsz, akkor beadandót kell írnom. – megrántotta a vállait és lassan összefonta mellkasa előtt a karját. – De attól még jól tartottad az órát és hallottam, hogy mások is azt mondják, hogy sokkal érthetőbb volt és nem volt annyira száraz se. – kicsit kétkedve megingatta a fejét az utolsó két szó közben, de az inkább a tananyagra vonatkozott, mintsem Jasper tanítási stílusára. - S nem, nem csak azért, mert dögősebb vagy, mint Ramírez professzor. – haloványan elmosolyodott és végre a füle mögé simítottam egyik oldalt a haját, így Jasper több mindent le tudott olvasni az arcáról. Megköszörülte a torkát. – De így soha nem végzünk. – összecsapta a kezét, mert jelenleg menekülni akart ebből a témából, hiszen ha valamit kimondunk, akkor már nem tehetünk úgy, mintha meg se fordult volna a fejünkben. Ugyanakkor úgy érezte, ha nem felel arra, amit Jasper mondott, akkor hibát követ el. A férfi talán félreérti, azt fogja gondolni, hogy nem komolyan gondolta, esetleg megint a tudta nélkül megbántja, ezt pedig nem akarta. Megfogadta, hogy próbál normálisabban viselkedni vele, jelentsen ez bármit is, mert sok szóval tudta volna jellemezni a rövid ismeretségük alatt kialakult „kapcsolat szerűséget”, de a normális biztosan nem szerepelt közte.
A férfi egyre inkább kezdte összezavarni, mert míg néha azt sugallta, hogy nyugodtan lehet tornádó, mert nem annyira őrjítő, mint azt mutatja, addig a következő pillanatban pont ennek az ellenkezőjét érezte annak köszönhetően, hogy miként pillantott rá Jasper, vagy éppen mit mondott. Mosolya ugyan nem lankadt, de mélyen legbelül ott volt újra az a fura érzés, ami az előtt kelt életre benne, hogy az irodában távozásra fogta volna. Fürkészte, kutatta a férfi íriszeit, arcára kiülő érzéseket, mintha csak némán valami kapaszkodó után könyörgött volna, hogy rájöjjön a másik mit is szeretne, vagy valójában mit gondol, de ahogy eddig, úgy most se bukkant válaszra. – Minden vagy, csak egyszerű nem. Tudod, az hogy néha alig mondasz valamit, az ugyanúgy feladja a leckét, mert nem tudom, hogy mire gondolsz, vagy mit érzel, esetleg mit is szeretnél. – hangja higgadtan csendült, mintha csak egy kisgyereknek magyarázna. Szerette volna, ha Jasper megérti azt, miért is lenne fontos, hogy néha őt is beavassa mind abba, ami lezajlik a fejében. S pár másodperc erejéig beszéd közben meg is érintette a férfi halántékát. – Nem hiszem, hogy annyira bonyolult lennék, tekintve hogy legtöbbször kimondom azt, amit valójában gondolok. – a lány legalábbis így látta magát, ha pedig a férfi a játszmák miatt mondta azt, amit, akkor abban nem tudott segíteni. - Ha meg a játszmákra gondolsz, akkor passz. Egyszer talán közösen megfejtjük, tekintve hogy azt ketten idézzük elő. - kisebb tanácstalansággal pillantott a férfira, hiszen az még Sera számára is újdonságként hatott, még ha általában a kiváltó ok az is volt, hogy őrületbe kergesse a férfit, de valójában csak ennyiről szólt volna, vagy volt még ott valami, amit nem csak hogy nem vallott be magának, de még igazán fel se fogta. Egyedül az irodai történések egyik rövid mozzanata volt arra képes, hogy kicsit kizökkentse őt, ami talán a férfira hasonló hatással volt.
Miután az újság a kezükbe került, valami megváltozott, ezt még Sera is határozottan érezte. Csak az okát nem teljesen értette, hiszen nap, mint nap lát a férfi az egyetemre menet is hasonlóan lenge öltözetben pózoló nőket a különféle kirakatokban, vagy óriásplakátokon. Az vont a „gond”, hogy ő szerepelt a címlapon? Pedig szerette volna a férfi kezébe nyomni a cikket, ha szeretné, akkor annak köszönhetően picit megismerhette volan őt. Annyira szerette volna megkérdezni, hogy mit gondolt, miért menekült el valami mondvacsinált indokkal, de nem merte. Félt attól, hogy akkor Jasper még inkább bezárkózna, azt pedig nem akarta. Bár még mindig akadtak kételyei, hogy egyáltalán jó irányba tapogatózik és valóban arról lenne szó,hogy zavarba jött, hatással lett volna Jasperre mindaz, amit látott. Felderengett neki a köntös incidens is, aminek köszönhetően még inkább elhatalmasodott a zűrzavar a felszín alatt.
Lehet kicsit megint gyerekes megoldáshoz folyamadott, amikor eltakarta a férfi szemét, de remélte, hogy ez segíthet nekik visszazökkenni az újság előtti állapotba. Az sokkal kellemesebb volt, mintsem az, ami kibontakozóban volt. Viszonozta a férfi mosolyát, lopva a kezükre siklott a pillantása, de most nem húzta el úgy, mint az irodában tette. Kivárt és próbált rájönni arra, hogy a férfi miként is van. Ott volt a nyelve hegyén, hogy rákérdezzen, de nem merte. Helyette a listára próbálta visszaterelni a szót, majd pedig hamarosan a Halloween-i mániája kerítette hatalmába. Persze, hogy szinte minden csecsebecsét szemügyre akart venni, megtapogatta, néha bolondozott is, hátha képes mosolyra, nevetésre bírni a másikat, és ha néha sikerrel járt, akkor az melegséggel töltötte el.
- A mi lakásunkról van szó, így azt szeretném, ha neked is tetszene a Halloween-i dekoráció. – és most először fogalmazott úgy, hogy „mi”, de még se akadt fent rajta. Mintha csak fel se tűnt volna neki és valóban így volt, túlzottan természetesen jött a nyelvére az a szó. Éppen egy töklámpás akadt a kezébe, amit hamarosan vissza is rakott a polcra. Végül pár dolog még a kosárba került innen is, de tudta jól, hogy még biztosan be fog tévedni ide egyedül, így is kisebb hős volt Jasper, amiért ezeket a hosszú perceket kibírta vele.
- Jobban örülnék, ha a bort te intéznéd, mert neked esélyesen segítenének anélkül is, hogy közben fel akarnának csípni. Vagy választhatunk mind a ketten egyet és aztán meglátjuk melyikünk vakszerencséje volt a jobb. – A mondandója elején kicsit elfintorodott, mert sajnos néha tényleg volt ilyenben része. Olyankor vagy felkapott egyet találomra, vagy inkább bor nélkül távozott, de minél messzebbre akart keveredni a pasasoktól. Főleg, hogy némelyik akár az apja is lehetett volna.
Fizetést követően ő is magához vett pár szatyrot, hiszen nem akarta, hogy a férfi egyedül cipekedjen.
- Persze, mehetünk lifttel, hiszen minek lábnapot is tartani, ha már a kar megvolt. – játékosan csendült a hangja, majd az épületbe lépve megnyomta a hívógombot. Miután beszálltak a liftbe a férfi felé fordult. – Igazán hősiesen viselkedtél. Még elviselted a nézelődésemet és bohóckodásomat is. – kicsit még a férfi mellkasát is meglapogatta, mintha csak tényleg büszke lenne rá. Hamarosan pedig már a lakásuk ajtaját nyitotta ki, majd a lábával belökte azt maguk utána és egyenesen a konyhába sétált, hogy lepakoljon mindent a pultra és asztalra.
- Ha gondolod, akkor nyugodtan csináld azt, amit még szeretnél, mielőtt megérkezne a vacsoránk. Én majd kipakolok. – kedvesen, megértően csendül a hangja. Közben elkezdte lehámozni a lábáról a csizmáját, ami nem volt egyszerű mutatvány, még közben a földre is leült. de végül sikerrel járt. – Amúgy köszönöm, hogy eljöttél velem. – kipillantott a pult mögül, ha a férfi nem mellette állt. Ha rámaradt a pakolás, akkor szép lassan neki látott, először a hűtőbe pakolt be, amikor az újság a kezébe került akár pár másik dologgal együtt a szobájába vitte azt. Akár segített neki Jasper a pakolászásban, akár nem, pár zacskót átrakott a másik pultra, aztán felmászott a tetejére, hogy felérje a legfelső polcokat. Pakolás közben harisnyájának köszönhetően megcsúszott, mire sietve kapaszkodott meg a szekrényajtóban és polcban, már amennyire tudott. Ha a férfi esetleg nem kapott automatikusan utána. Ha a férfi nem vette észre, vagy csak nem volt a közelében, akkor megszólalt.
- Jasper, tudnál picit segíteni? – a hangerő attól függött, hogy merre is volt a férfi. Ha a férfi esetleg abban a pillanatban a segítségére sietett, amikor majdnem leesett, akkor a korábbi kérdés kimaradt. – Annak a szatyornak a tartalmát ideadnád. – az asztal felé mutatott. – Utána meg esetleg segítenél lemászni? – zavarában a hajába túrt és lesütötte a pillantását. – Már én is tudom, hogy nem a legjobb ötlet volt harisnyában felmászni. – félt attól, ha le is ugrik, akkor vagy a földre érést követően fog megcsúszni, vagy a pulton és nagyon nem akarta összetörni magát.

**Jasper Whitmore**

Why don't you let me hate you?

Seraphine & Jasper

Ahhoz képest, hogy Jasper szellemként létezett a közös lakásukban, meglepte őt Seraphine válasza, miszerint hiányozna neki. Nem értette, hogy mi történt a lánnyal hogy ilyet mond, úgy tűnt, mintha átkapcsolt volna egy másik üzemmódba, és Jasper ezeket a váltásokat eléggé nehezen tudta követni, de nagyon igyekezett. Most nem volt huncut csillogás az őzike szemekben, inkább zavarban volt a lány és őszinte szavak voltak ezek, a beszédből ez teljes mértékben érezhető volt. Jasper sóhajtott egy nagyot, miközben próbálta feldolgozni a rá zúduló információtömeget. – Hmm – maga sem tudta hirtelen, hogy az elhangzottakra mit reagáljon, mert volt ám ott minden; persze a leglényegesebb az volt, hogy ő dögösebb, mint Ramírez – ezt egészen jól esett hallani a lány szájából, akárcsak délután, amikor ez a téma szintén előjött, csak akkor egy játszma közepén voltak. – Értelek. – Wow, igen, ezt mind sikerült mondania. Próbálta mondattá formálni a fejében cikázó szavakat – Nos, köszönöm, hogy ezt mondod, de azért messze nem vagyok még elég jó… az meg, hogy mi mondatta velem, amit az óra elején mondtam, igazából, nem tudom – vonta meg a vállait tanácstalanságában. – De legalább jól megtanulod azt a témát, nézd a jó oldalát a dolgoknak – vigyorodott el, és mintha még rá is kacsintott volna a lányra. Na ez a vigyorral együtt már eléggé gyilkos kombináció volt. – Szerintem ezzel fényévekkel jobban jártál, mintha beégetlek a többiek előtt, mivel így csak egy csaj vagy, aki beadandót kapott, amúgy meg folyton beszélnének rólad a többiek… De majd legközelebb akkor úgy csináljuk, oké? – Azért bízott benne, hogy nem lesz legközelebb, mert nem szeretett erőt fitogtatni, meg az egy idő után biztosan gyanússá válna, ha mindig Seraphine lenne a szenvedő alany az órákon, holott ő egy jó eszű nő, akinek a jegyei is ezt tükrözték.
Seraphine jelentőségteljes pillantással ránézett, s nem tudott menekülni előle. Nagyokat pislogva hallgatta a lányt. Azt gondolta, hogy ő tényleg egy egyszerű pasi, de azt nem hitte volna, hogy a másik oldalnak ez lenne az álláspontja vele kapcsolatban. Olyan érzés volt hallgatni a lány szavait, mintha üveget törtek volna a fejében és egyik pillanatról a másikra rájött volna, hogy ez tényleg így van, csak ő nem látta eddig. Vajon sok ilyen dolog létezett még az életében, aminél nem látta a fától az erdőt? Seraphine már többedik alkalommal csinálta azt, hogy olyat mondott neki, amitől felnyílt a szeme; néha olyan érzés fogta el, mintha tényleg szemellenzője lenne, mint a lovaknak, amit tegnap ő is a szeme elé tartott a kezeivel. – Ketten?! – méltatlankodott elsőre, s nagyokat pislogott közben. Határozott elképzelése volt, hogy ő a szenvedő alany szokott lenni a játszmák alkalmával. – Én általad sodródom bele általában, mert valami olyat csinálsz, amivel felbosszantasz – mutatott rá a tényekre. Azt azért mégsem akarta mondani, hogy ő az áldozat, függetlenül attól, hogy így gondolta. Persze ilyenkor elfelejtette azokat a helyzeteket, amikor ő kezdeményezte a játszmákat, mert ugye volt ám ilyen is, de azok fel sem tűntek neki, mivel nem olyan céllal mondott bármit is, hogy azzá váljon, egyszer csak azzá lett és kész. Bonyolult ez, ugye? Jasper is pont így gondolta az ő egyszerű agyával.
A közös fogkrém gondolata jónak tűnt olyan szempontból, hogy talán jelenthette azt is, hogy a férfi hajlandó nyitni a lány irányába. Persze praktikussági okai is voltak ennek az ötletnek részéről, ugyanakkor irtóra büszke volt magára, hogy eszébe jutott és elő is hozakodott vele, a lánynak pedig tetszett is az ötlet. Ekkor úgy tűnt, hogy talán kimásznak a fogadóóra okozta gödörből, csakhogy jött a címlapfotó és Jasper inkább menekülőre fogta.
Lehetne azt mondani, hogy gyáva, mert igen, eléggé az látszódik abból, hogy ahelyett, hogy Seraphine-nal megnézte volna a cikket és a többi képet, inkább kitalált valami mondvacsinált indokot, hogy ne kelljen ott maradnia. Eléggé vegyes érzelmek dolgoztak benne abban a néhány percben, míg őrült módjára kereste az olajat, néha azt sem tudta, éppen merre jár, annyira lekötötték a gondolatai. De végül csak megtalálta, majd Seraphine is őt. Jasper nagyon bízott abban, hogy megússza az iménti témát, viszont abban is, hogy a lány majd nem fogja bunkónak tartani – vagyis még bunkóbbnak, hiszen előfordult, hogy nem volt túlságosan kedves vele -, mivel faképnél hagyta.
De Jasperre rámosolygott a szerencsecsillaga, mert Seraphine észrevette a Halloween-i dekorok tömkelegét, és úgy tűnt, teljességgel túllépett a problémán, ha volt is.
- Persze, oké. Ha valami nem tetszik, majd mondom, ne aggódj – mosolygott a lányra bíztatóan, majd lerakta a kosarat a földre és megállt az egyik polc mellett, míg a másik a rengeteg kipakolt holmi közül válogatott. – Akkor elmegyek addig és szerzek bort, de nem vállalom a felelősséget, ha rossz lesz – hívta fel Seraphine figyelmét arra, hogy továbbra sem értett hozzá. – Ja, akkor engem szedjenek fel, mi? – húzta el a száját. – Valld csak be, hogy igazából nem mered, mert kiskorúnak néznének – incselkedett vele a férfi, majd otthagyta a lányt néhány percig, míg szerzett egy üveg valamilyen vörösbort.
Hazafelé már gyorsan telt az idő, és lassan számíthattak arra is, hogy megérkezik a vacsorájuk, úgyhogy valóban jó ötlet volt Serától, hogy megrendelték már korábban.
- Én egész nap állok, úgyhogy nem sok kedvem van lépcsőzni ilyenkor – mutatott rá a problémájára, mikor beértek a folyosóra. – Ha nővel megy az ember vásárolni, kénytelen számolni ezekkel a dolgokkal is – viccelte el, de különben ő is büszkének érezte magát, hogy türelmesen végigcsinálta az egészet. Nyilván, nem úszták meg ezúttal sem, hogy minden flottul menjen, de ez már csak így működött velük.
- Köszönöm, hogy megengeded, hogy azt csináljak, amit akarok – vigyorodott el, mikor letette a konyhában a csomagokat. De most megint ő kezdte – észrevette ezúttal, úgyhogy tényleg fejlődőképes volt! – Arra gondoltam, hogy végignézem, ahogyan leszenveded a lábadról a csizmádat – mondta, s valóban ott állt a lány mellett, aki már a földre is leült, hogy megszabaduljon a nehezen levehető lábbelitől. Mivel nem kért segítséget, Jasper nem jelentkezett önként és dalolva. Kifejezetten mulattatta a látvány. – Szívesen – felelte röviden végül.
A férfi elment a szobájába, hogy mielőbb átöltözzön, s úgy gondolta, hogy majd utána együtt kipakolnak, de Seraphinet meghallotta a konyhából, aki azonnal nekilátott ennek a feladatnak. – Hé, vigyázz! – szólt oda a lánynak, és megállt a konyhapult mellett, ahová Seraphine felmászott. Kicsit furcsán érezte magát, hogy ott áll mellette a lány a pulton, de nem nézegette őt, legalábbis igyekezett azzal foglalkozni, hogy odaadja neki az elpakolandó termékeket. Amint minden megvolt, a lány megkérte Jaspert, hogy segítsen lemászni neki.
- Rendben, hát ez nagyon izgalmas lesz, de megoldjuk valahogyan – közölte, s próbált gondolkodni, hogy miként is lenne a legegyszerűbb, aztán végül minden eshetőséget végiggondolva arra jutott, hogy kénytelen a karjába venni a lányt. – Le tudsz guggolni ebben a ruhának végképp nem mondható valamiben? Akkor leveszlek – mondta felpillantva Seraphine-ra.
Ha a másik leguggolt vagy esetleg térdelt, akkor Jasper egyik karját a lány hátához simította a másikat pedig a térdhajlatához csúsztatva levette a pultról. Amint a karjaiban tartotta őt, valamilyen furcsa érzés keltette hatalmába, nem is tudta volna megmagyarázni. Annyira közel voltak egymáshoz, ismét az orrába szökött a lány ismerős illata, amely általában körüllengte őt. A karjaiban tartva a nőt, tett néhány lépést, majd lerakta földre és felegyenesedett, majd még mielőtt továbbment volna, egy pillanatra még megállt, mert megpillantotta, hogy az a tincs, amint mindig a füle mögé simított a lány, ismét kibújt és ott rakoncátlankodott az arcában. Jasper pedig egy óvatos mozdulattal elhajtotta azt, s az őzike szemekbe pillantott, majd a lány ajkaira vándorolt a tekintete. Rengeteg forgatókönyv létezett arra az esetre, ha ilyen helyzetbe kerülnének, ám még mielőtt bármi is történhetett volna, megszólalt a csengő.
- Oh, megérkezett a vacsora! – mondta hirtelen visszarángatva magát a valóságba, s elindult az ajtó irányába, hogy behozza a pizzát.

szavak száma: 1237 | outfit 2 | i love hating you | w

**Seraphine Murphy**

Seraphine && Jasper

“I don't know what's going on, but everything around you seems strange, anarchic and unusual.”

Jasper sóhaját hallva úgy gondolta, hogy lehet még is bölcsebb lett volna hallgatni és hagyni azt, hogy a férfi esetleg mindenféle elméleteket gyártson. Megint ki fog akadni, vagy az, hogy a bolt kellős közepén vannak, az visszatarthatja? Sokkolta Jaspert? Sera se értette, hogy miért nem tudta tartani a száját, miért kellett ezt mondania? Még ha ez is volt az igazság. Egyáltalán miért hiányozna neki a férfi, ha tegnapig alig vettek tudomást egymásról? Vagyis ő próbálkozott, de a férfi olyannak hatott, akit maximum csak étellel lehet kicsalni a medvebarlangból. Tényleg ennyire nem volt társaságiember, vagy csak őt nem kedvelte valami miatt? Némán fürkészte Jaspert, és amikor egyetlen szóval reagált, akkor egyszerre csalódott és könnyebbült is meg, de mielőtt még sarkon fordulhatott volna, azelőtt a férfi újra megszólalt, mire meglepetten pillantott felé. Zseb hiányában a ruháján simított végig, majd a nyakláncait kezdte el babrálni. Le se tagadhatta volna, hogy kicsit zavarban van, feszélyezi őt a kialakult helyzet. Ez pedig csak még rosszabbá vált, amikor a férfi elmosolyodott és rá is kacsintott. Hiába szerette volna tagadni, hatással volt rá a férfi pillantása, mosolya, mintha csak a lelke mélyén rátalált volna egy elfeledett hárfára, aminek egyik húrját játékra bírta. Ez pedig megijesztette és legszívesebben kapásból homokba dugta volna a fejét.
Csak egy bólintással felelt, hiszen ő is pontosan tudta azt, hogy olykor beszédtémának számít csoporton belül, de néha azon kívül is, viszont nem igazán törődött az ilyenekkel. Megtanulta ennyi év alatt, hogy miként váljon süketté. A kérdést hallva elnevette magát és megingatta a fejét.
- Édes, hogy azt hiszed, hogy ilyen módon beválthatod azt, amit korábban mondtál „megbüntetsz” kérdéssel kapcsolatban, de ennyire könnyedén nem adom magam. –érezhető volt, hogy ezt is csak csípőből vágta a férfihoz, nem tudatos volt, de ennek ellenére is a zavarát felváltotta a pimasz mosolya és kihívó pillantása. Élénkén élt a fejében az a pillanat, amikor pillanatok alatt láthatatlanná vált a játék és a valóság közötti határ és a kelleténél jobban majdnem egymásba gabalyodtak. Rémlett neki a férfi illata, a közelsége, ami úgy vonzotta őt, mint előtte még soha senki se. Megköszörülte a torkát, hogy visszatérjen a valóságba. – Másrészről meg te vagy a tanár, a saját feltételeid szerint játssz, és ha te a beadandók híve vagy, akkor hajrá. El kell érned, hogy a diákok tiszteljenek, még ha majdnem egykorú is vagy velünk. – bátorítólag mosolygott a férfira és minden játékosság eltűnt a hangjából. Teljesen komolyan gondolta mindazt, amit mondott. Ne miatta változtasson a szabályain, csinálja úgy, ahogy ő jónak látja. - Hiszek benned. - annak ellenére is, így volt, hogy alig ismerték egymást.
Sera türelmesen hallgatta a férfi újabb kiakadását, majd hitetlenkedően elmosolyodott.
- Hihetetlen vagy. – hirtelen csak ennyire futotta, miközben képtelen volt a mosolyát elrejteni. Picit közelebb lépett a férfihoz, amikor valaki szintén hozzá akart férni az egyik fogkrémhez. Közelebb hajolt a férfi füléhez és suttogva szólalt meg. – Akkor talán kvittek vagyunk, mert nem kizárt, hogy te meg engem bosszantasz fel és ezért alakul ki az édesen kínzó játék. – persze, hogy a férfi agyát akarta húzni az utolsó három szóval, ez pedig az arcára kiülő mosolyából könnyedén kiolvasható volt. Sera továbbra is azt gondolta, hogy a játéknak oka van, s részben a férfi tehet róla. Ő csinál valamit, amivel előcsalja ezt belőle, de még nem igazán jött rá arra, hogy pontosan miként is. Úgy hatott számára, mintha egy láthatatlan madzagra lelne a lelkében, amivel egyre közelebb húzza magához, aztán pedig táncra bírja őt, míg nem minden zűrzavaros lesz és a tornádó életre nem kell, hogy felbolygasson mindent. Főleg, hogy a lánynak rémlett egy-két olyan alkalom, amikor a férfi is eléggé félreérthetően fogalmazott, mintha csak boldogan és önként döntött volna úgy, hogy feléleszti a szunnyadó tüzet, míg nem fel nem perzseli mind a kettőjüket.
Úgy tűnhetett az újság feledésbe merült, ahogyan Jasper reakciója és tette is, pedig nem. Hogy is lenne lehetséges, ha még a lány se igazán értette, hogy pontosan mi is üthetett a férfiba, vagy mi játszódhatott le a fejében? Egyszerűen csak a lány úgy döntött, hogy másként fogja megközelíteni a témát, mintsem megint buldózerként omlassza rá a házat. Úgy érezte teret és időt kell adnia, ebben pedig segítségére volt az is, hogy hamarosan már a közelgő ünnepnek a díszeit vette szemügyre, ami még ráadásul a kedvenc ünnepe is volt.
- Van olyan dolog, amiért vállalod? – játékosan dobta vissza a labdát, miközben a helyére pakolt egy kobold szobrot. – Ha buksz a kicsit kopaszodó, pocakos pacákokra, akkor ott tuti megtalálod a neked valót. – persze, hogy a végére elkuncogta magát és mosolyogva, sugárzó tekintettel fürkészte a férfit. Szerette ezt a fajta bolondságot, ami néha bekopogott hozzájuk. Ha tehetné, akkor el se engedné, hiszen a férfi mosolya lehengerlő volt, másrészt pedig ilyenkor nem hatott úgy, mintha egy azon folyó két partján állnának. Néha tényleg ezt érezte, mintha csak a folyó miatt nem tudnának beszélgetésbe elegyedni, így hát csendesen éldegéltek egymás mellett. Férfi incselkedése meglepte őt, mire elkerekedett a szeme és jóízűen nevetett. – Hmm, nincs kizárva, - hatásszünetet tartott. – főleg, ha felvenném a hajdani pomponlány ruhámat vagy az iskolai egyenruhámat. – a férfira kacsintott egy angyalian édes mosollyal, s míg a férfi elment bort vadászni, ő tovább nézelődött.
Igaza volt abban Jaspernek, hogy ő szinte egész nap áll, majd az újabb megnyilvánulásra játékosan újra megütögette a férfi mellkasát, már amennyire tudta a kezében lévő zacskóktól. – Hééé, ha a lego részlegre tévedtünk volna, akkor vajon hány órát töltöttél volna ott? – csúszott ki óvatlanul a lány száján, hiszen amikor tegnap megfordult a férfi szobájában, akkor feltűnt neki, hogy van pár legoja, amiket szívesen megcsodált volna közelebbről is, de tekintve hogy a férfi legutóbb miként rakta ki a szűrét, nem igazán mert rákérdezni, hogy felügyelet mellett bemehet-e megnézni. Komolyan mintha a férfi attól tartana, hogy valamit elcsenne. Mondjuk egy kényelmes pólót? Ha arra fájna a foga, akkor azt megszerezné hajtogatáskor.
- Élvezd ki, amíg ilyen nagylelkű vagyok. Úgy tartják, míg a király boldog, addig a királynő is, vagy inkább fordítva? – Jasper mosolyát sejtelmes mosollyal viszonozta, hamarosan pedig a csizmájával küzdött, mert úgy tűnt, hogy nagyon ragaszkodik hozzá a lábbeli. Pont abban a pillanatban sikerült lecibálnia az egyik lábáról kisebb küzdelmet követően, amikor a férfi megszólalt. Pufogva fújt egyet, mire az arcába hulló tincs táncra kelt, játékosan a férfi mellé dobta a lábbelijét. – Vigyáz, még a végén azt fogom hinni, hogy csak boltba kell elrángatnom ahhoz, hogy pimasszá válj. –felemelte a lábát és a férfi felé nyújtotta.- Lehetnél kicsit lovagias is és segíthetnél, vagy élvezed, hogy szenvedni látsz? – huncut mosollyal fürkészte a másikat. - Nézd a jó oldalát, nem rám adod, hogy feleséget találj, hanem csak leveszed. – ugratta a férfit és ha segített neki, akkor persze egyből nem ment, hanem csak ő csúszott meg a konyhakövön, mire elnevette magát. Aztán persze összejött a mutatvány, amit meg is köszönt a másiknak. Ha viszont a kérés ellenére se segített, akkor megoldotta egymaga.
- Csak nem féltesz? – lepillantott és játékosan a férfi hajába túrt, összekócolta, miközben várta azt, hogy odaadja a szatyor tartalmát.
- Létezik olyan ruha, ami egyáltalán elnyerné a tetszésedet, vagy minden ruhám ördögtől valónak hat? Esetleg apáca ruhát hordjak? – kíváncsian kérdezett vissza, hiszen eddig előszeretettel szólt be a lánynak a ruhái miatt. Megforgatta szemét, aztán a férfi karjába kapaszkodva nagyon óvatosan leguggolt, hogy véletlenül se csússzon meg megint. Amikor pedig Jasper a karjaiba kapta, akkor egy pillanatra a szíve nagyot dobbant és a levegőt is benntartotta, még pislogni is elfelejtett pár másodperc erejéig. Ösztönösen bújt volna közelebb a férfihoz, fonta volna a karját a nyaka köré, de mielőtt még a semmiből megjelenő köd elméjére telepedhetett volna, azelőtt szerencsére a férfi lerakta. El akart lépni, de nem tudott, mert a férfi pillantása rabul ejtette. Mellkasa nagyon picikét hevesebben emelkedett, pillantása a férfi ajkára siklott és az illatta úgy hatott rá, mintha csak egy csábító bájital lett volna, aztán egyszerűen elveszett a csokoládé szempárban. A lánynak elakadt a lélegzete, amikor Jasper a tincshez ért, ösztönösen pár pillanatig lehunyta a szemét, míg a férfi a füle mögé simította. Összezavarodott, úgy érezte, hogy csapdába esett, de olyan csapdába, ahonnan talán nem is akarna szabadulni, ez pedig megijesztette. Sietve nyitotta ki a szemét, ahogy újra levegő szökött a tüdejébe. Nem akart bajt, de még is csábította Jasper közelsége, a pillantása szinte felperzselte és annyira könnyű lett volna azt a kis távolságot megszüntetni, de mielőtt hagyta volna eluralkodni az ösztöneit a csengő megszólalt, ami visszarántotta őt a valóságba, mintha csak kikeveredett volna egy láthatatlanul rászórt bűbáj alól.
- Igen, a vacsora. – szemmel láthatóan Jasper könnyedén lendült túl a történteken, de Sera még rövid ideig ott állt, a plafon felé emelte a tekintetét és feszülten megdörzsölte az arcát. Némán kicsit ostorozta magát és igyekezett a gondolatait rendezni.
Csak egy pillanatnyi elmezavar volt és nem több.
Ezzel igyekezett nyugtatni magát és jelenleg el is hitte.
- Nagyon éhes vagy, vagy esetleg 10 percet kérhetek? Átöltöznék én is, de ha már ennél, akkor nyugodtan kezd el nélkülem a mesét, majd becsatlakozom. – amennyiben Jaspernek nem volt ellenvetése, akkor sietve tűnt el a szobája rejtekében. Az egyik ruhát visszaejtette az ágyra, mert úgy érezte a férfi esélyesen nem díjazná, ha rövid nadrágban menne vissza, így egy másik kényelmes otthoni ruhájára esett a választása, majd leült az íróasztalához. Szüksége volt még pár perce, hogy teljesen kitisztitsa a fejét és közben munkához is látott. Óvatosan leszedte a papírcsomagolást a Halloween-i csokoládékról, körbevágta a különféle figurákat és amint meglelte a celluxot nagyon óvatosan a kép felső részéhez ragasztotta az egyik felét, a másikat pedig gondosan elhelyezte az újságban lévő képek fölé. Ergo a csokipapírokkal fedte le a képeket, de ha Jaspert még is érdekelnék a képek, akkor simán meg tudja majd nézni, hiszen csak egy ponton rögzítette az újsághoz a csokipapír felsőrészét. A címlapjával kicsit bajban volt, de több papírt összeragasztva végül sikerült annak is a nagyját lefednie hasonló módszerrel. Elmosolyodott, ahogy szemügyre vette a koboldokat, vérfarkasokat, boszorkányokat. Elvett egy színes cetlit és sietve elkezdett körmölni:
„Mi, a Halloween-i szörnyek úgy döntöttünk, hogy idejekorán meglátogatunk téged, mert úgy gondoltuk, hogy segítségre lehet szükséged, mielőtt még hajdanán elűzött egyik lakónk, – egy ártatlannak tűnő, de annál inkább veszedelmes boszorkány -, tiltott mágiát alkalmazhatna rajtad. Ha szeretnéd jobban megismerni a bestiát, akkor olvasd el a cikket és talán megtalálhatod a módját, hogy miként győzhetnéd le, de ha azt nem is, akkor talán ennek köszönhetően kicsit jobban kiismerheted, így kisebb eséllyel csalhat téged csapdába. Sok sikert kívánunk, mélyen tisztelt Úrfi.”

Boo, a cserfes szellem
a küldönc, mert engem már úgy se lehet lepuffantani.

Cetlit pedig az újság elejére ragasztotta. Tagadhatatlanul izgult, hogy ez miként is fog elsülni, óvatosan kilesett a szobájából, és ha Jaspert a kanapén ülve találta, akkor egyből a férfi szobájához sétált és lerakta az ajtó elé az újságot, ha nem ott volt, akkor a konyhába ment, elrejtette és elővett egy tányért, illetve a férfi tudtára adta azt is, hogy megérkezett. Ebben esetben megvárta, míg a férfi a nappaliba ment és csak utána rakta le az újságot. Bármelyik eset is állt fent, végül tányérral sétált a kanapéhoz.
- Remélem, hogy ebben már nem látsz kivetni valót. – persze, hogy a ruhájára értette a korábbi megnyilvánulás miatt. Aztán egyszerűen helyet foglalt picit távolabb Jaspertől. Remélte, hogy a férfi nem fog belekötni abba, hogy nem teljesen a szélére ült, de ha nem tetszik neki, akkor majd szól.
- Két szeletet kérnék, a harmadikat még meglátom. – a férfi felé nyújtotta a tányérját, megköszönte, aztán a magasba tartotta az egyik szeletet és kicsit bohóckodva harapott bele. – Hmm, ez tényleg finom. Jó pizzát választottál. – elismerően csendült a hangja, akár ment a mese már, akár nem. Ha esetleg nem ment, akkor még utoljára adott egy kibúvó lehetőséget a férfi számára. – Biztos van kedved mesét nézni? – ha a férfinak nem volt ellenvetése, akkor elindította, ha esetleg Jasper elkezdte nélküle nézni, akkor kíváncsian fürkészte a férfi arcát. Érdekelte, hogy Jaspernek eddig mennyire tetszik a mese, aztán ő is a képernyő felé fordult és igyekezett kényelmesen elhelyezkedni, miközben a vacsoráját fogyasztotta.

**Jasper Whitmore**

Why don't you let me hate you?

Seraphine & Jasper

Már majdnem a nyelve hegyén volt a válasz a pimasz megjegyzésre, ám jobbnak látta, ha csendben marad, így csak nyelt egy nagyot. Látta jól, hogy milyen pillantással tekint feléje a lány, ezért még mielőtt annyira belegabalyodnának a játszmába, hogy ki se látszódjanak belőle, inkább visszább lépett, nem akart a bolt kellős közepén szópárbajt a lánnyal. Látta nagyon jól, hogy milyen elszánt, és nem akarta a délután történteket itt felemlegetni, bölcsebbnek látta inkább csak megingatni a fejét és elmosolyodni, mikor elkapta a nő pillantását.
Még mindig nem értette, hogy a fenébe mondhatta azt neki, hogy „örömmel”, ezerszer megbánta már azóta, de valami belső hang mondatta vele, ebben szinte biztos volt; kicsit úgy érezte, hogy egy pillanatra eszét vesztette, mikor oly közel került hozzá Seraphine, teljesen megrészegítő volt számára a közelsége. És nem akart még egy ilyet, tudta jól, hogy csak baj lenne abból, ha bármi lenne kettejük között, meg egyébként is rémesen idegesítő volt ez a lány, inkább nem kedvelte, mint igen – legalábbis ezzel álltatta magát.
- Én vagyok hihetetlen? – tette fel a költői kérdést, s remélte, hogy a lány már nem fog rá válaszolni. Nem értette, hogy mire mondja ezt a másik, ő teljesen önmaga volt… többnyire. Nem tehetett róla, hogy olyan amilyen. Aztán mikor a nő közelebb hajolt hozzá, hogy a fülébe súgjon valamit, újfent kezdte hatalmába keríteni az az érzés, amit az irodában is érzett a közelsége miatt, s igen, az utolsó három szó, ami elhagyta Seraphine száját, tökéletesen illett arra, amit műveltek. Egy pillanatra lehunyta a szemét, s vett egy mély levegőt, majd megszólalt: – Na most legyen elég ebből – szólította fel a lányt, s lépett el mellőle. Megint látta azt a mosolyt, amely tökéletesen utalt arra, hogy megint valami pimaszságon töri a fejét a másik és nem akart jobban belemenni. Itt nem.
Jasper bármennyire is igyekezett normális mederbe terelni magukat, valahogyan mindig kisiklottak és félrementek a dolgok. Az újság viszont őt billentette ki teljesen, s szégyen-nem szégyen, menekülőre fogta. Ha később majd megkérdezi a lány, hogy miért tett így, majd szíves örömest elmagyarázza neki, ám ott nem akarta ezt a témát feszegetni. Haza akart már menni.
Még azt kibírta, hogy szétnézzen a Halloween dekorációk között, az egy tökéletes elfoglaltság volt abban a pillanatban, mert addig sem beszéltek a korábban történtekről, hiszen az volt a lényeg, milyen dekorációval díszítsék majd fel a lakást az ünnepre.
- Persze – felelte gondolkodás nélkül. Sosem volt az a fajta ember, aki kibújt a felelősség alól, az más kérdés, hogy nem mindig ismerte fel, hogy valami az ő felelőssége lett volna, azonban ilyen eléggé ritkán fordult elő. – Oh remek – fintorgott egyet, majd két pillanat múlva megbánta, hogy nem indult el korábban, ugyanis tudomást szerzett a lány pompomlány egyenruhájáról és iskolai uniformisáról is, na az a kacér kacsintás és mosoly meg végképp nem hiányzott Jaspernek, úgyhogy inkább fogta magát és elment keresni valami iható bort, legalább addig is kitisztul a feje – gondolta.
Mire visszaért, egy fokkal jobban érezte magát, aztán meg a pakolást és hazaséta alkalmával nem volt ideje ilyesmivel foglalkozni.
- Az más – vigyorodott el a lány megjegyzésére a Legoval kapcsolatban. Le sem tudta volna tagadni, hogy imádta, hiszen rengeteg kirakott példány díszelgett a szobájában; a Halálcsillagra volt a legbüszkébb az összes közül.
Amint hazaérkeztek, Jasper a szobája irányába akarta venni az irányt, de előbb letette a csomagokat a konyhában – Miért, lesz olyan, amikor már nem leszel az? – vonta fel a szemöldökét kérdőn, majd megpillantotta a földön ücsörgő lányt, és meggondolta magát ebben a pillanatban; hirtelen nem volt már annyira sürgős az átöltözés. Egy ideig figyelte, hogy Seraphine a csizmájával szenved, nagyon szórakoztató látványt nyújtott. Pimasz mosoly ült ki az arcára, s a falat támasztva nézte a lányt. – Igen, élvezem – felelte röviden, de azért a lovagiasság nem hiányzott ám belőle, úgyhogy segített a ragaszkodó csizmát lerángatni a lány lábáról. Jót derült a szenvedésükön, s vigyorral a képén kezét nyújtotta a lánynak, hogy segítsen neki felállni is – Az üvegcipellő majd később jön – felelte, majd távozott, hogy átöltözzön végre.
Épp a pólóját rángatta magára, mikor a konyha irányából meghallotta a lányt, majd sietve kiment a szobából. – Én ugyan nem… - vonta meg a vállát nemtörődően, majd odanyújtott a másiknak egy zacskó lisztet. Míg a tésztát halászta ki a zacskóból, megérezte a lány ujjait a hajában, amint összekócolta az egyébként sem túlságosan rendezett tincseket. Furcsa érzés fogta el, de nem tudta hová tenni mindezt, úgyhogy inkább csak figyelmen kívül hagyta az egészet. – Talán – felelte pimaszul egyszerre mindhárom kérdésre. Hogy végül is melyikre mi volt a válasz, az örök rejtély marad, de az is lehetséges, hogy mindháromra ez volt.
Karjaiba vette a lányt, és tett vele néhány lépést, mielőtt lerakta volna a földre. Sosem vitt még nőt a karjaiban, hirtelen nem is értette, hogy erre mi szükség volt, hiszen vélhetően másképp is tudott volna segíteni neki lemászni, de ő valamiért ezt a módszert választotta. Amint megpillantotta a rakoncátlan tincset, lassan nyúlt a kezével érte, hogy kihajtsa a lány szeméből. Nem értette ezt sem, hogy miért tette mindezt, mintha megint az a láthatatlan erő vonzotta volna őt, hogy ezt tegye. Szótlanul nézték egymást néhány pillanatig, majd mikor a lány ajkaira siklott a pillantása, jött egy kósza gondolat, hogy legszívesebben megízlelné, milyen is lehet a tiltott gyümölcs. Kezdte egyre inkább azt érezni, hogy elködösül az elméje, már egyre kevésbé voltak józan gondolatai. Résnyire nyíltak az ajkai, s a légzése is kissé szaporább lett, ám közelebb hajolni nem mert hozzá, pedig még mindig érezte azt az erőt, ami vonzotta őt. Végül lehunyta a szemét, és vett egy mély levegőt, hogy hátha kitisztul az elméje, de nem segített semmit. Megrészegítette a nő illata, akarta azt a csókot, de nem engedte az ösztöneinek, hogy teljesen eluralkodjanak felette. Aztán a csengő mentette meg őt attól, hogy bármi ostobaságot csináljon.
- Persze, megvárlak, menj csak – felelte, majd bevitte a pizzát a nappaliba, s leült a kanapéra. Könyökével a térdére támaszkodott és lehajtotta a fejét, hogy a szőnyeget bámulja. Legalábbis úgy tűnt, hogy azt bámulja, de igazából teljesen máshol járt gondolatban. Tudatosult benne, hogy mekkora idióta, hogy majdnem engedett a csábításnak, pedig nagyon nem volt szabad. Nem akart a lakótársával kikezdeni, bármennyire is vonzotta őt az első pillanattól kezdve. Hiába próbálta kerülni a lányt, hogy ne is lássa, mégsem tudott szabadulni tőle, ott volt az a láthatatlan erő, ami egyre csak vonzotta őt a nőhöz, és úgy érezte, egyszerűen nem tud küzdeni ellene, pedig muszáj.
Megmasszírozta a halántékát majd sóhajtott egy nagyot; remélte, hogy a tiszta oxigén majd segít rendezni a gondolatait. Átfutott az agyán, hogy talán mégsem a legjobb ötlet a közös vacsora, de mivel megígérte a lánynak, már nem akart visszakozni. Egy kicsit azért örült, hogy nem klasszikus vacsora lesz a mai, mert akkor biztosan iszonyatosan kínos lenne, ha csak ülnek egymással szemben és egyik sem szólna egy szót sem. Így legalább nem lesz kínos a csend, mert filmet fognak nézni.
Hallotta, hogy nyílik a lány ajtaja, így összeszedte magát és kinyitotta a pizzásdobozt meg a pici papírdobozt is, amiben a rukkolát küldték. Leült a földre, és úgy gondolta, hogy ő majd a doboz tetejét használja tányérként, tökéletesen megfelelt erre a célra. A lány mintha olvasott volna a gondolataiban, tányérral érkezett. – Teljesen jó lesz – hagyta jóvá a másik öltözékét, mintha neki tényleg bármi beleszólása is lenne. Pedig tetszett ám neki minden, amit a nő viselt, sőt túlságosan is. Saját maga érdekében cukkolta őt, hogy még véletlenül se vigye kísértésbe Jaspert. Nem tehetett róla, férfi volt élénk fantáziával és vágyakkal, ha egy iszonyatosan szexi nő a lakótársa, akkor nagyban nehezítette a létezést számára. Ezekkel a beszólásokkal igyekezett valamennyire elviselhetőbbé tenni maga számára – már amennyire sikerült.
Kivett két szelet pizzát Sera kérésének megfelelően, és a tányérra helyezte. Közelebb rakta hozzá a rukkolás dobozt is, hogy ha szeretne, akkor tehet rá. Miután a sajátját megpakolta rukkolával ő is beleharapott. – Ühüm – nyugtázta, hogy a másiknak is tetszett a választása, de mivel tele volt a szája, így nem tudott ettől többet mondani.
- Persze – felelte később, majd a TV irányába fordult és tovább tömte magába a vacsorát.
Így telt el néhány perc, Jasper már megette azt a néhány szelet pizzát, amellyel kellemesen jól lakott, úgyhogy felült a kanapéra a lány mellé. Lazán elhelyezkedett, kissé lentebb csúszva, s onnantól kezdve így nézte végig a mesét. Még mindig hatása alatt állt a korábban történteknek. Igyekezett a filmre koncentrálni, de néha el-elrángatták a gondolatai és lopva a lányt nézte néhány pillanatig. Rájött, hogy ma kétszer is megingott alattuk a talaj és ez nagyon veszélyes játszma volt mindkettejük számára.
Amint végetért a film, és kikapcsolták a TV-t, hirtelen beállt a kínos csend, ami elől menekülni akart.

szavak száma: 1414 | outfit 2 | outfit 3 | i love hating you | w

**Seraphine Murphy**

Seraphine && Jasper

“I don't know what's going on, but everything around you seems strange, anarchic and unusual.”

Persze, hogy Jasper most is alig mondott pár szót, mire Sera megforgatta a szemét és bosszúsan fújtatott egyet. Komolyan azt gondolta, hogy a lego említésére a férfi kicsit lelkesebbé fog válni, beszédesebb lesz és több mindent meg fog tudni róla, de nem így lett. Jelenleg viszont fáradt volt ahhoz, hogy újra mikrofont ragadjon és megpróbálja kérdésekkel bombázva válaszokra bírni, így inkább csendesen várakozott a liftben és alig várta már, hogy a lakásukban legyenek.
- Esélyesen nem lesz olyan, de sose lehet tudni. Néha pont azok okoznak csalódást, árulnak el, bántanak meg minket és akasztanak ki, akikről nem is gondolnánk. – hangja egészen komollyá vált és még egy kisebb szomorúság is megbújt benne, ami eléggé újdonságként hathatott a férfinak, hiszen Sera sose viselkedett még így előtte. Pontosan tudta, hogy miről is beszél, az elmúlt 8 hónapban két emberben is csalódott. Először az exében, aki félrelépett és még rajta is kapta, mert hamarabb ért haza, majd nem sokkal a beköltözése előtt az édesanyjában, mert eltitkolta előle, hogy van egy féltestvére. Utóbbinak volt köszönhető az is, hogy ebben a lakásban kötött ki, ami néha békésnek, otthonosnak hatott, de máskor inkább olyannak, mintha csak valami elvarázsolt hely lenne, ahol olyan dolgok történnek, amibe sok beleszólása sincs.
Hamarosan viszont már a csizmájával szenvedett és sokkal vidámabb vizekre terelődött a beszélgetés is, ami újra mosolyt csalt az arcára.
- Komolyan mondom, heti egy bevásárlást kötelezővé fogok tenni, ha utána mindig ennyire pimasz és élénk leszel. – mosollyal az arcán pillantott fel a férfira, miközben a csizmájával szenvedett, de azért nem viccelt. Nagyon is kedvére való volt a férfinál beállt változás, arról nem is beszélve, hogy érdekesnek találta ezt az új oldalát, legalábbis számára újdonságként hatott, hiába volt Jaspernek már korábban is néha pimasz megnyilvánulása. – Esetleg széket és popcornt nem kérsz? – játékosan csendült a hangja, miközben a férfi a falnak támaszkodva figyelte őt. Megingatta a fejét, majd örömtelin elmosolyodott, amikor végre sikerrel járt. Aztán persze a másikkal már a férfi segítségét kérte. A férfi vigyorának köszönhetően Sera mosolya kiszélesedett, szemében boldogság szikrái újra megcsillantak és könnyedén csúsztatta a kezét Jasper kezébe, hogy felsegítse őt. Aztán egy pillanatra eltátotta a száját, amikor a férfi csípőből még mondott valamit, mielőtt magára hagyta volna. Hitetlenkedve nézett a férfi után az üvegcipellővel kapcsolatos megnyilvánulása miatt.
- Akkor biztos csak a szomszéd mondta: „ Hé, vigyázz!”- nem értette, hogy a férfi néha miért ennyire ellentmondásos, mintha csak akkor bűn lenne esetleg bevallani azt, hogy kicsit azért aggódik érte, ez lakótársak között is normális, ez alapvető emberi érzés. Ennek is akadnak különböző fokozatai, amit az befolyásol, hogy ki mennyire is fontos a szívünknek.
Sera se tudta volna megmondani pontosan, hogy miért is túrt a férfi hajába, egyszerűen megint ösztönből cselekedett. Eleinte egészen lassan tette, mintha csak ez olyan megszokott lett volna közöttünk, amikor pedig rájött, hogy mit is tesz, akkor hirtelen összeborzolta a másik haját, mintha csak ez lett volna az eredeti terve is. Sietve vette el a tésztát, hogy bepakolja a szekrénybe a többi mellé. – Ellened aztán könnyen lehetne vitakört nyerni. – Sera ugrotta őt, aztán mire kettőt pislogott volna, addigra már arra eszmélt, hogy a férfi karjaiban van. Amikor újra „biztos” lábakon állt, akkor bekopogott az újabb meglepetés. El kellett volna mennie, ott kellett volna hagynia mindent, menekülnie kellett volna attól a fura és szokatlan érzéstől, amit akkor kelt életre, amikor a férfi a pulttól egészen idáig hozta. Mintha csak egy láthatatlan dallam kelt volna életre, ami úgy hatott rá, mint a kígyóbűvölő dallama a kígyóra, vagyis elvarázsolta őt. Elveszett a pillanatban, amikor Jasper a füle mögé simította a tincset, ami állandóan önálló életet akart élni és egy pillanatra úgy érezte, mintha a férfi keze kicsit arcbőréhez is érne. A férfi véletlen érintése nyomán jól eső bizsergés kelt életre és a vágy apró lángjai nyaldosták belülről, mert többre vágyott. Igazán érezni akarta a férfi érintését, tudni akarta, hogy milyen lehet elveszni általa. Mellkasa kicsit hevesebben emelkedett, ahogy a pillantása a férfi ajkára tévedt. Nagyot nyelt, aztán az elveszett, vágyakkal teli őzike szempárt szép lassan elszakította a férfi ajkáról, hogy a titkokkal és még valamit ígérő gesztenyebarna szempárban elvesszen. Úgy érezte, mintha a tengerbe zuhant volna, ami egyre inkább magához szólította, hogy olyan dolgokkal kecsegtesse, amik ezernyi veszélyt is hordoznak, de még is annyira csábítónak hatott, hogy nem is küzdött ellene. Már majdnem megbillent, hogy engedjen a kísértésnek, amikor is a csengő megszólalt. Ekkor jött rá arra is, hogy valamikor a jobb keze a férfi mellkasára siklott, de hogy mikor, azt maga se tudta volna megmondani. A csengő úgy hatott rá, mintha csak most révedt volna fel egy képzeletbeli világból, ami már egészen valóságosnak mutatta magát. Pontosan úgy, mint abban a pár lélegzetvételnyi időben, amikor az irodában is elmosódott a játék és a valóság közötti határ.
Seraphine nagyon örült annak, hogy rövid időre kicsit egyedül tudott maradni, igyekezett a gondolatait rendezni, elfeledni azt, hogy mennyire is vágyott a másik érintésére azokban a pillanatokban, amikor úgy tűnt, hogy még az idő is megállt. Nem igazán értette, hogy mi is történik vele, hiszen régóta nem volt rá senki se ilyen hatással. Úgy érezte, mintha ő egy elfeledett hangszer lett volna, amire végre rátalált a mester, aki még pontosan emlékezett arra, hogy miként kell játszani rajta, hogy a legédesebb és legszebb dallamokat előcsalja. S talán pontosan ennek köszönhetőek voltan az édesen kínzó játékok is, amik bosszantás céljából keltek életre, de olykor egészen másnak hatottak, mintha csak időközben a játék megváltozott volna, mert a dallam is változott. A férfi illatát még mindig érezte, a pillantását se tudta feledni, így igyekezett lefoglalni magát, de igazán az se segített, hiszen amit művelt az újsággal, annak is Jasperhez volt köze. Így még egyszer mély levegőt vett, lassan kifújta, mielőtt maga mögött hagyta volna a szobáját.
Miután lerakta az újságot és elvett egy tányért odament a kanapéhoz és leült, míg a férfi a földön ült. Meglepte, hogy nem a kanapén foglalt helyet, de nem tette szóvá. Csak viselkedj természetesen, mintha a korábban történtek csak egy álom lett volna és nem több. Ebbe próbált kapaszkodni és szerencsére úgy tűnt, hogy megy is neki.
A mese elindult, a lány is falatozott, majd amikor eszébe jutott a rukkola, akkor sietve hajolt előre, mire kicsit megcsúszott, így fürgén kapaszkodott meg Jasper vállában. Keze egy kicsit lejjebb is csúszott a lendület közben, de legalább a másik kezében lévő tányért nem ejtette el. A lány haja könnyedén hullott előre, mintha csak egy sejtelmes fátyol lett volna, ami azt a célt szolgálta, hogy elrejtse egymás elől a férfit és a nőt. Sera megköszörülte a torkát és egy „bocsi”-nak betudható szót motyogott, hogy aztán sietve kapja fel a rukkolás edényt és tegyen a pizzájára. Miután végzett, megkocogta a férfi vállát és felé nyújtotta a papírdobozt, hogy inkább ő rakja le, mielőtt még a akaratlanul is a másik ölébe pottyanna.
Igyekezett a mesére koncentrálni, de míg a férfi a kanapé előtt ült, addig gyakran kapta magát azon, hogy inkább őt fürkészi. Érdeklődve figyelte, hogy vajon mennyire tetszik neki a mese, míg nem a gondolatai visszarepítették őt a konyhában történtekhez, vagy éppen az irodában lévő események forgatagába. Egy idő után már szinte azt se tudta, hogy hol jár a mese, mert annyira elbambult a férfit fürkészte, így amikor Jasper megmoccant, akkor sietve kapta el a pillantását és úgy tett, mintha végig a mesét nézte volna, ezért feledkezett volna el az evésről. Megette az utolsó pár falatot. A tányért lerakta maga mellé, majd felhúzta a lábát, a kardigánjával igyekezett kicsit betakarni magát, valójában csak jobb volt azt babrálni, mintsem engedni a késztetésnek, hogy újra, meg újra a férfi felé nézzen. Nagyon ritkán viszont az ösztön győzött, amikor pedig véget ért a film, akkor egyikük se mozdult. A csend mellett pedig a sötétség is rájuk telepedett, egyedül az utcai lámpák adtak némi fényt, meg a tévé kijelzője.
- Talán lehet a bor segített volna áthidalni ezt a csendet, de így majd máskor tudjuk meg, hogy jól választottál-e vagy nem. – nem tudta, hogy miért ezt mondja, de most jobban vágyott arra az italra, mint bármikor máskor. Annak ellenére is, hogy jól ismerte az alkohol kártékony hatását, mert néha segít abban, hogy a falakat elmossa és az utolsó védőbástya is elporladjon, mintha sose létezett volna. – Tetszett? – ekkor a férfira emelte a pillantását, de nem kapta el, még akkor se, ha esetleg Jasper is ránézett.
- Hosszú nap volt, így inkább majd máskor megbeszéljük.. – szinte már hadarva szólalt meg, mert rájött, hogy inkább menni akar, mert az elméje újra, meg újra tréfát űzött vele. Nem akart újra belezuhanni a tengerbe, ami talán gyengéd lesz vele, de az is lehet, hogy darabokra fogja tépni, mint a hajótöröttek hajóival tette. Azt se akarta, hogy még inkább furábbá váljon az együttélésük, hiszen ez talán csak vonzalom és nem több. A vonzalomért pedig nem éri meg mindent kockára tenni. Ez még egészen logikusnak is hatott volna számára, ha az emlékei nem kísértették volna újra, meg újra. Már éppen felállt volna, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajolt a férfihoz, megtámaszkodva a férfi feje mellett a kanapén és egy puszit nyomott az arcára. S míg korábban a lány haja egymás elől rejtette el őket, most inkább a világ elől. – Jó éjszakát és szép álmokat! – suttogta a férfinak, miközben újra elveszett a gesztenye szempárban. Tudta jól, hogy mennie kellene, ott kellene hagynia őt, de valami különös oknál fogva képtelen volt rá.

**Jasper Whitmore**

Why don't you let me hate you?

Seraphine & Jasper

Jasper néhány pillanatig eltöprengett a Seraphine által elmondottakon: vajon itt most rá célozgatott, hogy megbántotta, csalódást okozott és kiakasztotta? Tény, hogy Jasper érzései eléggé hullámzóak voltak a lány irányába és hajlamos volt ezen három közül valamelyiket – netán mindet – már gyakorolni rajta, pedig nem direkt csinálta. Vagy legalábbis nem előre eltervezett módon. Úgy érezte, hogy ha túl közel engedte a lányt, akkor abból baj lehet, azt pedig végképp nem akart, úgyhogy valamilyen módon megpróbálta a dolgokat az ellenkező irányba fordítani, mint egy idióta. Nos igen, ettől jobb kifejezést aligha találhatnánk rá, hogy Jasper miként is viselkedett a lánnyal.
Az elhangzottakra csak hümmentett egyet, nem tudta, hogy mit mondjon. Igen, előfordult vele, hogy nem volt a szavak embere, talán ez is volt az egyik oka, hogy a tantermet választotta a tárgyalóterem helyett.
A fagyos hangulat nem tartott sokáig, hiszen a lány szenvedése a csizmával minden pénzt megért és nagyon mulatságos volt. – Nem, jó így állva, de a popcorn az jöhet – felelte vigyorogva, s még a karjait is összefonta a mellkasa előtt, így nézte a földön ücsörgő Seraphinet. Aztán végül csak megesett a szíve a másikon, úgyhogy a másik lábbelinél már segített neki levenni – Ti nők meg a furcsa lábbelitek… - jegyezte meg szemforgatva, majd a kezét nyújtotta, hogy felkeljen a földről. Amint felsegítette a lányt, eltűnt a szobájában, hogy átöltözzön végre kényelmesebb ruhába.
Seraphine hangja rángatta ki őt a konyhába. – Lehet, eléggé vékonyak a falak, ami azt illeti – fűzte tovább a lány gondolatát, eltussolva ezáltal, hogy róla essen szó inkább. Amint pakolta ki a vásárolt holmit, egyszer csak a lány kezét érezte meg a hajában, s hirtelen nem is tudta, hogy mit érzett, meglepődött egy kissé, az biztos, de jóleső érzéssel is töltötte el, ám ezt nem merte volna saját magának sem bevallani. – Szerinted miért nem ügyvéd vagyok inkább? – tette fel a költői kérdést. Nem szeretett vitázni, nem is tudott igazán. Vitatkozni annál inkább, de eléggé ritkán volt része benne eddigi élete során, mert alapvetően ő egy nyugodt természetű férfi volt – addig, míg meg nem ismerte a nőt, akit épp a karjaiban tartott.
Megint ugyanaz az érzés tört rá, mint ami az irodában is néhány órával ezelőtt. Boszorkányság, amit művelt vele ez a lány, szentül meg volt győződve erről. Annyira hamar megszűnt körülöttük létezni a világ, s egyre csak érezte azt a végtelen erőt, amivel a lány vonzotta őt magához és lassan úgy érezte, hogy képtelen ellenállni neki. Lehetséges, hogy emiatt érintette a kósza hajtincset is, ami egy mondvacsinált indok is lehetne, csak, hogy valamiképp hozzá érhessen. Talán véletlenül az ujjai érintették a lány arcát is.
Volt egy olyan érzése, hogy mindketten ugyanazt akarják ebben a pillanatban, az őzike szempár erről árulkodott neki. Akkor amikor az ő tekintetébe kapaszkodtak és akkor is, mikor az ajkára vándoroltak. Ez volt az utolsó csepp a pohárban ekkor, talán egy kicsit közelebb is hajolt a nőhöz, de mire végre rászánta volna magát, hogy megcsókolja, a csengő volt az, ami véget vetett a pillanatnak.
Jasper arra lett figyelmes, hogy a nő kezét fogja, ami a mellkasán pihent, maga sem tudta, hogy mikor kerültek oda. Elengedte a lány kezét, majd az ajtó felé vette az irányt.
Aztán volt egy kicsi ideje, hogy magához térjen a majdnem történtek után. Rá kellett döbbennie, hogy ez így nagyon nem lesz oké, ha ez fog történni közöttük, vagy ki tudja, meddig mennek el, hiszen ez mindkettejükre nézve veszélyt jelenthet. Persze, most viszonylag józan ésszel látta ezeket a tényeket, de amikor Seraphine a közelében volt, egyre inkább elborult az agya, főleg, mikor elkezdte a játszmákat meg a cinkos mosolyt.
A pizza szerencsére fel volt szeletelve, így nem kellett hozzá semmilyen vágóeszköz, ezért egyből a nappaliba ment a dobozzal s ott várta a lányt, aki kisvártatva meg is érkezett hozzá, és bekapcsolták a mesét. Hála az égnek, nem kezdtek beszélni az iménti dolgokról, Jasper eléggé örült ennek.
Azt viszont nem értette, hogy hirtelen mi történt mikor a lány megkapaszkodott a vállában – Minden rendben? – de látta utána, hogy csak nem érte el a rukkolás dobozt. A férfi segített, és arrébb tolta neki, hogy könnyebben hozzáférjen.
Mialatt a vacsorát ette, a földön ült, de egész hamar végzett vele, úgyhogy ekkor már a kanapéra felmászott és Seraphine mellett folytatta a filmnézést. Néha feleszmélt, hogy elkalandozott és nem a filmet figyelte – habár amennyire tudott, azért igyekezett arra koncentrálni; a lány jelenléte egy kicsit megnehezítette a dolgot. Olykor rápillantott, s a képernyő által megvilágított arcát nézte, meg az őzike szemeket, amelyek olyan ravaszul tudnak rá pillantani néha. Ha a lány észrevette, hogy nézi, azonnal a TV felé irányította a pillantását.
Hirtelen tört rá a felismerés, ahogyan a lány szóba hozta a bort. – Basszus! Teljesen kiment a fejemből – csapott a homlokára azonnal, jelezvén feledékenységét. Igazából, teljesen érthető volt, hogy elfelejtette, hiszen épp mielőtt megérkezett volna a vacsora, megint túlságosan forró lett közöttük a hangulat és az teljesen a hatalmába kerítette a férfit. Örült annak, hogy egyáltalán a pizzáért ki tudott menni a futárhoz majd bement a nappaliba. – Ne haragudj! – tette hozzá kissé bűnbánóan. Bár ez nemcsak rajta múlott, hiszen a lánynak is ugyanúgy eszébe juthatott volna, de lehetséges, hogy ő is máshol járt fejben, amikor be kellett volna hozni a vacsora mellé. – Igen... – felelte a kérdésre, s elmosolyodott. Nem túl hétköznapi történet volt, és kellőképp különleges volt ahhoz, hogy fenntartsa a férfi érdeklődését. – Öhm, oké – mondta, s lehet, hogy kicsit örült ennek, hogy most véget is ér az este és visszahúzódhat a medvebarlangba, igazából jó ideje erre vágyott már. Az az egyetlen hely, ahol egyedül lehet a gondolataival.
Azt hitte, hogy a lány elindul a szobája irányába, de ehelyett közelebb hajolt Jasperhez, és egy jó éjszakát puszit nyomott az arcára. Jasper ekkor úgy érezte, hogy minden erejére szüksége van, hogy uralkodni tudjon magán – Seraphine olyan szinten feszegette a határait, hogy egyszerűen maga sem értette, hogyan történhet vele ilyen, egyetlen nő sem gyakorolt rá még ilyen hatást. Nem húzódott el a lánytól, hanem csak lehunyta a szemeit, és szinte az édesen hívogató ajkakra suttogta a szavakat. – Miért teszed ezt velem? – Úgy érezte, hogy teljesen eszét veszti, az ösztönei a józan ésszel próbáltak küzdeni, és egy igazán kemény harc után a józan ész alul maradt a küzdelemben, melynek az lett az eredménye, hogy meg sem várva a lány válaszát, a férfi jobb kezét a nő arcára simította és gyengéden megcsókolta. Nagyon nehéz volt kontrollálnia magát, ha engedi, hogy az ösztönei teljesen átvegyék a hatalmat felette, akkor sokkal hevesebben indított volna, de még mindig látta a STOP táblát halványan pislákolni a lány feje fölött, sőt most már az összes tiltó jelzést látta ott, ami csak létezett a világon, de fittyet hányva ezekre, végül csak engedett a csábításnak. Nem kell, hogy bármilyen jelentősége legyen ennek, csak a pillanat heve teszi ezt velük meg a sötétség, és ha akarják, a sötétség el is nyelheti azt, ami éppen kettejükkel történt s ha újra utat tör magának a fény, tiszta lappal indulhatnak majd - ha akarnak.
Ám néhány pillanaton belül a kanapéra lerakott tányér sikeresen lezuhant a földre, ahogyan pozíciót változtattak, és ez tökéletesen elegendő volt arra, hogy megtörjön a varázs és visszarántsa őket a valóságba. Jasper elhúzódott a lánytól, és gőze sem volt arról, hogy mit mondjon. Próbálta kerülni a szemkontaktust, talán azt hitte, hogy azzal megmenekül. Igazából szíve szerint azt tette volna, de nem akarta, hogy Seraphine gyávának tartsa, így is már a boltban tökéletesen leírta magát az újsággal kapcsolatban. – Ez nagyon nem helyes – bökte ki végül.

szavak száma: 1222 | outfit 2 | outfit 3 | i love hating you | w

**Seraphine Murphy**

Seraphine && Jasper

“I don't know what's going on, but everything around you seems strange, anarchic and unusual.”

Tudta jól, hogy a férfi költőinek szánta a kérdést, de vannak olyan pillanatok az életben, amikor tudjuk jól, hogy el kellene engednünk valamit, de még is ragaszkodunk hozzá. Sera jelenleg ezzel így volt, hajtotta a kíváncsiság, hogy hátha több mindent meg fog tudni Jasperről. – Sok lehetőség lenne, ha ennyire se ismernélek, mint most. Nem bírtad a sok szomorú történetet, megviselt az, hogy milyen borzalmak történnek a világban, esetleg a bűntények helyszínéről készült fényképek készítettek ki. – megrántotta a vállát, miközben helyére pakolta a liszteket, majd pedig a tésztákat. – A teremben szárnyalsz, ha valaki csak ott lát, akkor azt gondolná, hogy egy nagydumás pasi vagy, aki könnyedén lyukat beszél bárki hasába. – egy pillanatra elhallgatott a lány, végül mosollyal az arcán pillantott le a másikra, amikor elvette tőle az utolsó tésztát is. - Ott kivirulsz. – ez volt az igazság és a lánynak nem esett nehezére ezt a tudtára adni, de abba nem gondolt bele, hogy ez esetleg miként is hathat a másikra. – Milyen ügyvédnek készültél? – ez még sose került szóba közöttünk, mint még sok minden más se, de tényleg érdekelte a válasz. Legalábbis egészen addig így volt, mígnem a férfi karjában kötött ki, hogy aztán kocsonyává vált lábakkal álljon előtte. Erősnek kellett volna lennie, ott kellett volna hagynia és úgy tennie, mintha nem érezné újra azt, hogy a valóság kezd szép lassan elillanni és helyette egy kísértésekkel teli kel életre. Jasper egyszerűen vonzotta őt, mint az éjszakai bogarakat a lámpafény. Talán ők is tudják, hogy nem lenne szabad közel repülniük hozzá, mert lehet csapda és valami hasonlót érzett a lány is. Nem tudta volna megmondani, hogy mi vár rá akkor, ha teret enged a benne ébredező vágyainak, kíváncsiságának és a szívének alig hallható dallamának. Igen, a férfi óvatlan érintése nyomán egy ismeretlen dallam életre kelt, ami Sera számára hiába volt alig hallható, még is a legédesebb és a legszebb dallamnak hatott. Szerette volna hangosabban hallani, vagy legalább tudni azt, hogy miként folytatódik.
Jasper közelebb hajolt, a lány szíve egy ütemet kihagyott és várakozóan fürkészte a férfit. Vágyak örvénye ott morajlott a barna szempárban és ajkai kicsit elnyíltak. Csak pár másodpercen múlott, hogy nem követték el életük legnagyobb vagy inkább legédesebb hibáját, mert a csengő megmentette őket. Pedig a lány önként sétált volna bele az ismeretlen tengerbe és rábízta volna magát, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. Kezükre siklott a pillantása, majd amikor a férfi magára hagyta, akkor kisebb fáziskéséssel ejtette vissza maga mellé.

- Aham. – hirtelen csak ennyit felelt, amikor újra kicsit közelebb került a férfihoz, de mielőtt még rukkolát elkérhette volna, a férfi kitalálta mit is szeretne, így nem kellett megpróbálnia meglelnie a hangját. Sietve vett belőle, aztán visszaült a korábbi helyére és igyekezett az elmúlt időszak egyik legjobb meséjére koncentrálni. Ő legalábbis így gondolta.
Ahogy ott ültek a mesét nézve és pizzát falatozva egészen békésnek hatott minden, de ez csak a látszat volt. A lány lelke viharossá vált, mert bármennyire is igyekezett szabadulni ama érzésektől, amik hatalmába kerítették, egyszerűen képtelen volt rá. Néha már majdnem partot ért, de akkor a tenger utána nyúlt és egy hatalmas hullámmal visszaterelte őt a nyílt vízre. Részben néha a mese olyan dolgokat juttatott eszébe, - már amikor képes volt rá figyelni-, amit előtte még soha, pedig látta már párszor. Mintha csak magukat látta volna, a tűz és a víz, amik elméletben nem férhetnének meg egymás mellett, de közben meg még is... Pár ujjjával kicsit feszülten dörzsölte meg a halántékát, remélve, hogy így józansághoz juthat, mert ennek semmi értelme se volt. Ez csak egy mese.
Vajon képzelődik, vagy Jasper tényleg őt fürkészi? Néha olyan érzése támadt, mintha a férfi fürkésző tekintetét érezné magán, ami kicsit perzselte őt, vagy csak újra elméje szórakozott volna vele és a „múlt” árnyai hatottak volna úgy, mintha jelenné váltak volna? Néha lopva felé pillantott, de olyankor Jasper mindig a tévét nézte, de ez fordítva is igaz volt. Ha férfi moccant, akkor a lány úgy bámulta a tévét, mintha csak a világ nyolcadik csodáját látná.
A film véget ért, a csend pedig rájuk telepedett, de ez most nem hatott áldásnak, inkább tűnt feszültséggel és tanácstalansággal telinek.
- Nem haragszom, ne aggódj. – kedvesen csendült a lány hangja. – Egyébként is szemmel láthatóan a mese mind a kettőnket beszippantott, hiszen még csak most tűnt fel nekem is. – kicsit még a torkát is megköszörülte, mert valahogy érezte, hogy ezt még a másik se fogja elhinni. Nem, nem a mese volt az, ami lekötötte a gondolatait és kiűzött minden más az elméjéből, hanem a mellette ülő férfi volt, aki valahogy újra és újra magához vonzotta őt. Kicsit úgy érezte, mintha ő csak egy marionett bábu lenne, aminek a zsinórjai Jasper kezében voltak, ő pedig nem tehetett semmit se ellene.
- Örülök, hogy tetszett. – elmosolyodott és közben azon kattogott, hogy vajon még mit mondhatna, hiszen annyira furának hatott most minden, mintha csak mind a ketten elveszítették volna a hangjukat, vagy csak hirtelen egyetlen egy szó se hatott volna helyesnek. Még ha magának nem is vallotta volna be, de kicsit félt egyedül maradni a gondolataival a szobájának rejtekében. Ha már most se hagyták békén, akkor vajon milyen lesz később? Esélyesen borzalmasan kínzó, pláne annak a tudatában, hogy a férfi ott lesz a másik szobában. – Talán máskor is csinálhatnánk ilyet. – lesütöttem a pillantását, mert az, hogy tetszett a férfinak a mese, nem jelenti azt, hogy máskor is akarna vele közös programot. Még talán akkor se, ha nem lenne minden ennyire keszekusza.
Végül még is majdnem ő távozott hamarabb, de a pillanat újra magával rántotta, még ha eredetileg tényleg csak egy ártatlannak szánt puszinak is indult az egész. Nem kísérteni akarta Jaspert, de legfőképpen nem akart még nagyobb galibába keveredni, megkockáztatni azt, hogy még inkább minden a fejetetejére álljon, mint eddig, de még is mindennek ellenére képtelen volt megmozdulni. Mintha csak a tettéért úgy fizetett volna meg, hogy szoborrá változott. Látta a férfi miként hunyta le a szemét, majd ajkarai tévedt a pillantása, ahogy megszólalt. Minden erejére szüksége volt, hogy ne fojtsa a férfiba a szavakat, mert pontosan azt mondta ki, amit ő is legszívesebben a másiknak szegezett volna. Mielőtt viszont bármi értelmeset sikerült volna kinyögnie megérezte a férfi érintést, amibe kicsit beleborzongott és hamarosan ajkai ajakára találtak. A csók gyengéd volt, még is ezernyi gyönyörrel kecsegető, ha a hagyják neki. Megrészegítette őt, mintha csak a világ legédesebb és legmérgezőbb nedűjére talált volna rá, de képtelen lett volna még is lemondani róla. Keze Jasper arcára siklott, majd pedig köré fonta és észre se vette, hogy mikor is simult a férfi ölébe. A pillanat magával rántotta, a köd elméjére telepedett és többé már nem érdekelte az se, hogy vajon mekkora bajba fog emiatt keveredni. Nem törődött azzal se, hogy esetleg a tettük valamilyen mértékben meg fogja őt perzselni és nem fog feledésbe merülni addigra, mire a nap első sugarai bőrét fogják simogatni. Nem gondolt arra, hogy egy aprócska tett néha mennyi jelentőséggel bírhat, egyszerűen csak felelőtlenül egyre beljebb sétált a szenvedély tengerébe, egészen addig míg pozicíó váltás közben a kezével le nem sodorta az útban lévő tányért.
Hangos koppanása megakasztotta őket, és pontosan olyan józanítóan hatott rájuk, mint korábban a csengő, vagy legalábbis a férfira biztosan. Jasper sietve engedte el őt és távolabb mozdult tőle, aminek köszönhetően Sera a korábbi melegség helyett ürességet, hidegséget érzett. Teljesen összezavarodott. Nagyot nyelt, mellkasa hevesen emelkedett és kicsit ugyan kábán, de ő is arrébb mászott. Pillantását a tányérra szegezte, mintha csak egyszerre tartaná árulónak és megmentőjének a tárgyat. Megigazgatta a ruháját és kicsit kócossá vált hajába túrt. Elveszettségében ajkára tévedtek az ujjai, de hatalmas hiba volt, mert könnyedén derengett fel előtte, hogy milyen érzés is volt elveszni a férfi csókjában, mire lehunyta a szemét, de ez volt a második hiba amit elkövetett. Óvatosan egyik lábát a padlóra csúsztatta, mintha csak azt fontolgatná, hogy pillanatok alatt el fog futni az őt marcangoló érzések és a férfi elől is. Részben tényleg ezt akarta tenni, de a férfi szavai megállították és minden zavara ellenére ráemelte a pillantását.
- Mit számít az, hogy a világ szerint mi helyes, ha valójában helyesnek hat és olyannak, mintha mindig is erre vártál volna? – hangja kérdőn és elveszetten csendült, továbbra is kiérezhető volt, hogy nem tudott teljesen kikecmeregni a történtek alól. Igazán Sera se értette azt, aminek hangot adott, mert a szemében ennek nem igazán volt értelme, hiszen nem ismerte a másikat, viszont tudatalatt ott morajlott, hogy azokban a pillanatokban, míg a férfi a karjaiban tartotta, úgy érezte, hogy ott van, ahova mindig is tartozott.
Fel kellett volna állnia, de helyette hátradőlt és a fejét a plafon felé emelte, közben pedig azzal küzdött, hogy véletlenül se csúsztatta kezét a férfi arcára, hogy megpróbáljon esetleg egy kis békességet csempészni a lelkébe. Ami még számára is abszurdnak hatott, hiszen miként is hozhatna békességet, ha esélyesen mind a ketten azon szellők egymás életében, akik megbolygatják a vízfelszínt, hogy véletlen se lehessen tükörsima. Sőt, egy kicsit talán úgy érezte, hogy mind a ketten hajótörötté váltak és ott ragadtak a szeszélyes tengeren, azt se tudva, hogy miként is juthatnának vissza a partra.

**Jasper Whitmore**

Why don't you let me hate you?

Seraphine & Jasper

- Hm, majdnem. De amúgy, semmilyennek – felelte rövid gondolkodás után, de érezte, hogy valamennyire illene kifejteni a választ, ha már így rákérdezett a lány. – Igazából bíróként szívesen praktizálnék, de rohadt sok idő és ügyvédi gyakorlat is kellene hozzá nagyon sok, az meg nem igazán vonz semmilyen terület. Nem akarok tárgyalóteremben random embereket győzködni, szerződéseket írni, politikusokat támogatni, meg ilyesmik… - fejtette ki az álláspontját, s rá kellett döbbennie, hogy Serán kívül senki nem kérdezte még ezt tőle, csak a szülei. Akik egy kicsit ki voltak akadva, mikor pár éve közölte velük a döntését, hiszen mindketten elismert ügyvédek, és szerették volna, ha a fiuk továbbviszi az általuk felépített birodalmat, ám erre egyelőre eléggé kicsi esély volt.
Jól estek neki a lány elismerő szavai, néha a tanáraitól kapott visszajelzéseket, de diákoktól nem volt jellemző az ilyesmi. Leginkább azért, mert egyetlen diákkal sem ápolt szorosabb kapcsolatot. Seraphine-nel sem akart, de az univerzum vélhetően azt akarta, hogy ők ketten valamiképp találkozzanak. Annak vélhetően jobban örült volna, ha nem a diákjaként kellene tekinteni a lányra, mert ettől minden is nehezebbé vált. Nehéz lett attól, hogy a lakótársa; hiszen úgy párkapcsolatba bonyolódni bárkivel is eléggé merész húzás, ám már az első pillanattól érezte, hogy vonzó a lány – persze ehhez hozzájárulhatott a hiányos öltözéke is -, nehéz lett attól, hogy a diákja az egyetemen, nem is egy tárgyból. Ez a két dolog meg már tökéletesen elegendő volt ahhoz, hogy ne merjen közelebb lépni felé, sőt, ahogyan csak tudta, inkább próbálta semlegesként kezelni kettejük kapcsolatát. De a lány annyira hatással volt rá, hogy képtelen volt távol tartani magát tőle. Most sem volt semmi szükség arra, hogy a karjaiba vegye, de ő valamiért mégis így tett. Olyanok voltak ők ketten, mint a mágnes két pólusa. Amikor letette, akár el is léphetett volna onnan, de csak álltak egymással szemben elveszve a másik pillantásában; az idő is szinte megállt körülöttük. Jasper olyannyira közel hajolt a lányhoz, hogy a jól ismert illata még inkább megrészegítően hatott rá, s egyre inkább a csókját akarta, de nem volt eléggé határozott, túlságosan sok volt számára a visszatartó erő. A csók előtti bizonytalanság ott vibrált a levegőben kettejük között, orruk finoman, szinte alig észrevehetően összeért.
Jasper szíve majd’ kiugrott a helyéről, annyira zakatolt, hogy szinte hallani is lehetett. Már majdnem elhatározta magát, hogy végre megcsókolja a lányt, de a vacsorájuk megvétózta ezt a lépést.
Aztán szétreppentek, mint két madár, és ketten két irányba mentek. Szükség is volt néhány perc magányra. Jasper aggódott kicsit, hogy ez már a második ilyen túl közeli élménye volt a lánnyal, és amiatt is, mert nem tudta, hogy az ő részéről vajon mi lehet ez az egész. Ezért vannak a játszmák? Korábban eléggé világosan megfogalmazta, hogy nem tudja ez az egész játszma-dolog honnan jön, de Jasper miatt volt. Ennyire hatással lettek volna egymásra?
Túl sok idő nem volt gondolkodni, de szerencsére beszélgetni sem. Néha elkalandozott a férfi pillantása a lányra, kicsit túl sokáig is időzött a szép arcon és a nőies vonásokon; nem tehetett róla, annyira vonzotta a tekintetét a lány, s rá kellett döbbennie, hogy annyira akarja őt, és ez csak rosszabb és rosszabb lesz ezután. Mintha a rajzfilm is róluk szólt volna: a tűz és a víz kapcsolatáról, mint amilyenek ők is voltak. Amikor viszont véget ért, a sötétség jótékony fátyla borult rájuk, csak az utcai lámpák gyenge fénye szökött be az ablakon, meg néha a szirénázó rendőrautó vakító kéksége.
- Majd bepótoljuk máskor – felelte a borra vonatkozóan. Lesz máskor? Futott át hirtelen az agyán, hogy mit is mondott az imént. De végül is, egy akármilyen vacsora mellé is megihatják, nem muszáj közösen filmet nézni vagy bármilyen szabadidős tevékenységet csinálni, amelyhez esetleg bor dukál.. – Igen-igen – értett egyet, bár ez csak féligazság volt, mivel az idő nagy részében a lányt bámulta, de fél füllel azért a történetre is igyekezett koncentrálni, ám a másik miatt eléggé nehéz volt. Végül arra, hogy legyen még ilyen program, egy mosollyal az arcán bólintott - Ühüm.
Jasper érezte, hogy most olyan kínos a csend közöttük, hogy ettől jobban már aligha lehetne, s vélhetően erre Seraphine is rájött. Úgy döntött, megvárja, hogy a lány távozzon előbb, s ő majd kiviszi a konyhába a dolgokat, mielőtt elbújna a szobájában. S mikor elérkezett volna az idő, az első dominó felborult, s borította magával az összes többit. A puszi már túlságosan sok volt a nő részéről, ekkor jött el a pillanat, hogy a férfi már képtelen volt a józan eszére, s annak tanácsára hallgatni, hogy „fuss!”, és ennek ellenére a lány bársonyos arcára simította a kezét majd csókra hívta. Először óvatosan, mert nem volt teljesen biztos abban, hogy viszonzásra lel – de persze nagyon bízott benne, a múltban történtek fényében leginkább. A lány édes ajkának íze akárcsak az Éden almája, a legfinomabb gyümölcs a világon, amelyet valaha érintett a szája, s tudta nagyon jól, hogy nem helyes amit tesz, de ebben a néhány pillanatban el akarta ezt felejteni és csak őrá vágyott. Amint már biztos volt abban, hogy a lány nem tolja el őt magától, a nő derekába óvatosan megkapaszkodva az ölébe húzta a másikat, hogy még közelebb lehessenek egymáshoz. Nem akarta, hogy véget érjen a pillanat, napok óta erre a csókra szomjazott és úgy érezte, hogy még többet akar, lehet, hogy egy idő után kicsit már szenvedélyesebbre váltott a tempó. Egyik kezével a lány arcát cirógatta eleinte, aztán ahogyan egyre hevesebbé váltak az érintések, a nyakához is elvándorolt, aztán végül a tarkójára simult, ujjaival óvatosan beletúrva a nő hajába; a másikkal pedig a hátát simította, s egyre határozottabban vonta magához őt. Teljesen elhomályosult körülötte minden, csak ők ketten léteztek a világ ellen; a szíve őrült módon kalapált, majdnem kiugrott a helyéről, de mit is foglalkozott ő ilyesmivel, azt tudta csak, hogy minden józan ész ellenére ezt a lányt akarja testestül-lelkestül és egyre közelebb jutott hozzá.
Tudta nagyon jól, hogy óriási hibát követne el, ha nem állna le ezen a ponton, de annyira nehéz volt elszakadni a lánytól, szinte fizikai fájdalommal járt, ha egyáltalán csak arra gondolt. Nem akarta engedni, végre az övé volt úgy, ahogyan már oly sokszor átvillant az agyán, és óh, még milyen sok más dolog is volt emellett, de az egy másik történet része lesz. Az univerzum viszont úgy akarta, hogy most csak egy csók jusson nekik. A leeső tányér tompa puffanása a szőnyegen tökéletesen megtörte a harmóniát; hirtelen ismét csend borult a szobára és a vibrálás is megszűnt, visszatért helyette a sötétség és a narancssárga utcai lámpák fénye. Jasper nem engedte el a lányt, azt akarta, hogy még néhány pillanatig ott maradjon vele. Szaporán vette a levegőt, szemeit lehunyta, majd rövidesen kinyitotta; szüksége volt néhány pillanatra, hogy visszatérjen a jelenbe, s felfogja, hogy mi is történt. Karjai a karcsú derekat fonták körbe, pillantásával pedig az őzike szempárt fürkészte. Ha a lány ott maradt vele, a homlokát az övének támasztotta, de újabb csókot már nem kezdeményezett, pedig vágyott volna rá. Tudta nagyon jól, hogy hatalmas hibát követett el így is, s ennek hangot is adott azonnal, amint rendeződtek a gondolatai.
- Számít. Mert ha bárki olyan szerez tudomást róla, akinek nem kellene, az súlyos következményekkel járhat – felelte halkan; még mindig lehetett érezni, hogy a légzése nem rendeződött. – Szóval, mindig is erre vártál? Jól hallottam? – kérdezte incselkedve a lánytól. Nem akarta elengedni őt, de tudta nagyon jól, hogy most átlépett egy határt, és ha továbbra is lefelé mennek a lejtőn, akkor még egyet át akar lépni, s az, hogy ők ennyire közel vannak egymáshoz, csak olaj a tűzre.
Óvatosan letette hát a lányt maga mellé, és megszólalt. – Azt hiszem, most az lenne a legjobb ötlet, ha mindketten aludni mennénk – közölte bölcsen. Nem, korántsem ez volt a legjobb ötlet – főleg ilyen felforrósodott hangulatban -, de Jasper mindkettejük érdekében így gondolta. Felállt a kanapéról, ha a lány még ott ült, akkor a hajába nyomott egy puszit – csak, hogy még jobban kínozza saját magát -, majd a dobozzal a kezében a konyha irányába tartott. Gondosan összehajtogatta, s kidobta a szelektívbe. Aztán a szobája felé indult, ám az ajtó előtt megtorpant, mert a földön egy újság hevert. Elolvasta a ráragasztott cetlit, s elmosolyodva megingatta a fejét – Miért, hm? – szegezte a lánynak a kérdést, aki bármerre is volt, vélhetően hallotta, hiszen eléggé nagy légtér volt a nappali és a konyha, ahonnan a szobák is nyíltak. Egyébként, kérdezhette volna úgy is az iméntit, hogy „miért kínzol?”

szavak száma: 1372 | outfit 2 | outfit 3 | i love hating you | w

**Seraphine Murphy**

Seraphine && Jasper

“I don't know what's going on, but everything around you seems strange, anarchic and unusual.”

Sera szeretett beszélgetni, meghallgatni mások történeteit, vagy csak gondolatait, még akkor is, ha nagyon eltérő véleményen voltak valakivel, de most még is a korábban történtek után áldásnak érezte a csendet, ami rájuk telepedett a mese nézése közben. Egészen kicsit már olyannak hatott, mintha csak vihar előtti csend telepedett volna rájuk, ami nem volt teljesen békés, inkább zűrzavaros hatott számára, de még is csak időt nyert ahhoz, hogy kicsit rendezni tudja a gondolatait, érzéseit, vagy szívében támadt ismeretlen halk dallamot megfejtse, vagy pedig örökre elzárja. Szerette a mesét, de még is inkább hatott hátérzajnak, mintsem az este fénypontjának, ahhoz túlzottan is elkalandozott újra, meg újra, miközben néha Jasperen felejtette a pillantását. Egyszerre szeretett volna felejteni, ugyanakkor vágyott arra, hogy visszarepülhessen a vacsorájuk megérkezése elé, mert tagadhatatlanul hatással voltak rá a történtek. Nem tudta elfeledni a vággyal teli gesztenye szempárt, ahogyan Jasper illatát se, ami körbe lengte, amikor a férfi egészen közel hajolt hozzá, hogy már az orruk is összeért, vagy amikor a karjában tartotta. Olyan könnyedén fonta volna a férfi köré a karját, de a pillanatnyi meglepettségnek köszönhetően lefagyott, aztán pedig hamarosan már farkasszemet néztek, miközben a levegő egyre inkább szikrázni kezdett közöttük. Foghatná arra, hogy ez csak egy újabb játék volt, de ő is érezte, hogy nem, ez ahhoz hasonló volt, mint ami a férfi irodájában is felütötte a fejét.
Vágyott a férfi érintésére, még ha csak alig érezte is, de szíve szerint újra belesimult volna, tudni akarta, hogy milyen érzés lehet igazán érezni őt, vagy csak ajkának érintését megtapasztalni. Vajon csak csábítónak hat, de valójában nem lenne az, vagy örökre képes lenne a férfi rabul ejteni őt, megpecsételni vele és elmosni ezernyi kételyt, ami ugyan néha gyötörte őt, de még is önként sétált volna bele az ismeretlen tengerbe. Fogalma sem volt arról, hogy mit is hozna magával, ha a játék egyszer valóságba csapna át és semmi se szabhatna neki gátat.
Nem feledte azt se, amit Jasper mesélt neki, hogy miért nem lett ügyvéd, de felelni már nem volt ideje, pedig teljesen megértette a férfit, ő se akar báb lenni és remélte, hogy sose lesz belőle az. Szerette volna azt mondani, hogy jól döntött, mert tanításra született. Ott kivirul, ehhez kétség se férhetett, de a szavak ideje lejárt és helyette a rezdülések vették át a főszerepet. Apró érintések és fürkésző pillantások mesélték el mindazt, amit akkor képtelenek lettek volna szavakba önteni. Rezdülések, amik tele voltak vággyal, kíváncsisággal és sóvárgással, de végül még se nyertek igazán teret, mert megzavarták őket.
Ha nagy nehezen ki is szakadt a gondolataiból, akkor a mese volt az, ami újra visszalökte őt, mert magukra emlékeztette, hiszen eme rövid együtt élésük alatt is eléggé megmutatkozott az, hogy mennyire eltérőek, de még is valami különös oknál fogva úgy vonzották egymást, mint a mágnes ellentétes pólusai. Zavarodottan ingatta meg kicsit a fejét, hunyorgott, némán sóhajtott. Küzdött minden apró érzés ellen, de mindhiába, mert vesztésre állt és hamarosan a csend is rájuk telepedett. Alapjáraton sose kedvelte a csöndet, a szobájában is mindig szólt valami zene, nagyon ritka volt az, amikor igazán csendre vágyott. Szüksége volt a zajra, és még ha a beszélgetés életre is kelt neki köszönhetően, újra döcögősnek hatott, pedig a boltban és itthon már egészen könnyedén társalogtak. Kicsit kezdte úgy érezni, mintha csak egy rozoga és veszélyessé vált hídon sétálna, ahol elegendő egyetlen rossz lépés és biztosan a mélybe fog zuhanni.
Elmosolyodott és bólintott, amikor Jasper azt mondta, hogy máskor. Vajon tényleg lesz máskor, vagy csak nyelvbotlás lett volna a férfi részéről? Hiába is született meg fejében a kérdés, ő akkor is remélte, hogy a férfi mostantól talán nem fog remeteéletet élni és kicsit több közösprogramjuk lesz. Aztán persze útat talált magának egy-két füllentés is, de még is mind a ketten úgy tettek, mintha tökéletesen elhinnék azt, hogy a másik a film miatt vált feledékennyé. Füle mögé simított egy tincset és arca felragyogott, amikor a férfi megerősítette, hogy még máskor is lehet ilyen. Akkor talán majd jobban fog tudni koncentrálni a mesére is, vagy olyat kell választani, amit már csukott szemmel is fel tud idézni, mert különben csúfosan elhasalna, ha valaki rákérdezne mi is volt a kedvenc momentuma. Nem tudom, talán az, amikor Jasper elmosolyodott, vagy nevetett a mesén. Ezt meg nem mondhatja ki, de akkor is ez volt az igazság, hiszen olykor hosszasan a másikon felejtette a pillantását, figyelve annak minden rezdülését.
Gyakran nem hisszük azt, hogy egy apró tett, egy véletlen találkozás mennyi mindent tud magával hozni, mint egy ártatlannak szánt puszi is. Még is úgy hatott az egész, mint amikor a dzsenga toronyból nem a megfelelő elemet vesszük ki, hogy aztán szép lassan eldőljön és mindent maga alá temessen. A puszit felváltotta a csókjuk, amire már oly régóta áhítoztak, és aminek majdnem teret is engedtek nem olyan régen. Talán le kellett volna állítania a férfit, de képtelen volt rá, mert minden egyes porcikájával vágyott rá, mint még előtte soha senkire se. Hagyni akarta, hogy a Jaspert körbelengő erő beborítsa őt és felperzselje, így a férfi könnyedén tudta az ölébe húzni őt. Az érintésbe beleborzongott és a vágy egyre inkább ébredezni kezdett, ahogy a férfi öléhez simult. Nem érdekelte, hogy mit hozhat a másnap, nem számított az se, hogy esetleg hibát követ el és olyanra vágyik, akire nem lenne szabad, hogy talán minden még inkább ki fog siklani az életében, mert úgy érezte, hogy függővé vált. A férfi érintéseinek függőjévé és ő nem is akart ebből kigyógyulni, pont ellenkezőleg. Hagyta, hogy az egyre szenvedélyesebbé váló csókjuk és apró érintéseik elmossanak minden józanságot, egyszerűen csak úszni akart az árral, így hát kikapcsolta az agyát és a férfi által ébresztett érzései árjában merült alá.
Ösztönösen simult közelebb, egy kéjes sóhajt lehelt a férfi ajkaira, amikor Jasper keze a nyakára vándorolt, onnan pedig a hátára. Ujjaival beletúrt a férfi hajába, aztán tarkóján simított végig, mígnem egyik keze a borostát érintette, ami karcolta ugyan bőrét, de kedvélre való volt, majd pedig egyre lejjebb vándorolt a férfi mellkasán és közben el se szakadt a csókjuktól. Akarta a férfit testestül-lelkestül, mert felforgatta az életét, még ha maga se tudta volna megmondani, hogy miként lehetséges ez, de ez volt az igazság. S míg a férfi tette meg az első lépést a lejtőn, addig Sera majdnem megtette a másodikat, ahogy keze a férfi felsőjének aljához ért és már majdnem megpróbálta volna megszabadítani tőle, amikor is a tányér puffanásának hangjának köszönhetően belefagyott a mozdulatba és mind a ketten úgy pillantottak egymásra, mintha csak valami álomból révedtek volna fel. A varázs ugyan elillant, de a levegő továbbra is forrónak hatott Seraphine-nak, szaggatottan vette a levegőt, a mellkasa még mindig hevesen emelkedett, pillantása még mindig kicsit kába volt, mint akit teljesen megrészegítettek az elmúlt percek és így is volt.
Amikor Jasper újra dereka köré fonta erős karját, akkor pár pillanatra lehunyta a szemét, ajkába harapott és igyekezett kizárni azt, hogy mennyire jóleső, vagy éppen mennyire vágyik arra, hogy még több helyen érezze férfi érintésének lenyomatát. Kicsit erőteljesebben szívta be a levegőt, ahogy újra kinyitotta a szemét és pillantása összefonódott az őt fürkésző gesztenyebarna szempárral. Keze a férfi arcára siklott, gyengéden megcirógatta és minden erejére szüksége volt, hogy ne csókolja meg. Hamarosan homlokuk összeért, Sera újra lehunyta a szemét és kezét a férfi nyakara köré fonta. Mintha csak némán ismernék be a vereségüket, hiszen ebből a csatából egyikük se keveredett ki győztesen Mind a ketten szenvedtek és küzdöttek a megidézett érzésekkel és vágyakkal szemben.
- Miért tudnák meg? A másik titkunkat se ismerik. Tényleg csak ettől tartasz? – Sera még mindig kicsit kába volt, ez érezhető volt a hangjából is, ugyanakkor egészen meglepetten csendült a hangja, aztán nevetése töltötte meg a csendessé vált nappalijukat Jasper kérdésének köszönhetően. Játékosan puszit nyomott a férfi orrára, amikor amaz incselkedett vele és vágyakozóan fürkészte a férfit. Keze újra a férfi arcára siklott és talán tagadnia kellett volna, de képtelen volt rá. – Talán igen. – sejtelmesen suttogta a férfi ajkaira, ujját végighúzta rajta, majd végül teret engedve a vágyainak utoljára még egy apró csókot lopott tőle, mintha csak úgy érezte volna, hogy talán ennél több sose fog kijárni nekik és még egyszer utoljára érezni akarta, mintha csak ez lenne az ő búcsúcsókjuk.
Nem ellenkezett, amikor a férfi maga mellé tette, de a hiány és a hidegség könnyedén ölelte magához a lányt miután „egyedül” maradt és úgy érezte kicsit, mintha valamit elveszített volna, ami igazán soha nem is volt az övé. Hogy hiányozhat és vágyhatunk valamire, ami igazán sose volt a miénk? Nem értette.
Bólintott, majd végül egészen halkan megszólalt.
- Jó éjt, Jasper. – nehezére esett kimondani ezeket a szavakat, s míg a férfi puszit nyomott a fejére, - ami melegséggel töltötte el a szívét-, addig ő a férfi kezéért nyúlt, hogy aztán egyszerűen visszahulljon maga mellé, ahogy Jasp keze kicsúszott az övéből és magára hagyta őt.
A lábait felhúzta, átölelte és a fejét térdére hajtotta. Szerette volna megérteni az érzéseit, de képtelen volt rá, minden annyira zavarosnak hatott, hogy azt se tudta merre kellene elindulnia, csak azt tudta, hogy jobb, ha ő itt marad, míg a férfi el nem tűnik a szobájának rejtekében. A kérdésre felemelte a fejét és hátra pillantott a másikra, pedig anélkül is tudta, hogy mire célozhat.
- Mert szeretném, ha kicsit jobban megismernél és gondoltam ez kezdésnek jó lehetne. – hangja barátságosan és reménykedően csendült, mert remélte, hogy nem fogja a másik kapásból a kukába dobni. És kicsit talán remélte azt is, hogy ez nem a vége lesz valaminek, ami még igazán el se kezdődhetet. – Ez akkora bűn lenne? – tette fel végül ő is a kérdését, ami belülről marta. Tényleg annyira nagy hiba lenne, ha kicsit jobban megismernék egymást? Lesütötte a pillantását, de most nem viselt gyűrűt, így nem tudta azokat babrálni. – Egyébként jól döntöttél, hogy végül tanárnak álltál. Remek tanár vagy, egyszer pedig nagyszerű leszel. – tette még hozzá, mielőtt a férfi magára hagyta volna, hiszen korábban nem felelt erre, mert Jasp elvonta a figyelmét. Egyszerűen csak úgy érezte, hogy ki kell mondania, még akkor is, ha talán pont ez okozza a vesztüket. Az, hogy ő diák, a férfi pedig a tanára.