Amy olyan nő, aki első pillantásra erősnek és megközelíthetetlennek tűnik, mintha védelmezné magát egy láthatatlan páncéllal. De aki közelebb merészkedik hozzá, az gyorsan rájön, hogy az ő keménysége mögött mély érzelmi rétegek húzódnak meg. A belső sebek, amelyeket a múlt hagyott rajta, formálták azzá, akit ma ismerünk. Az ügynökségében dolgozó üzletasszony nem csupán a kifutó mögötti öltözőben zajlik; minden ruha, minden varrás, minden forma vagy épp tervező a lelkében nyomot hagy.
Az ő világában a család mindig is kétélű kard volt. Édesanyja súlyos betegséggel küzdködik, amely meggátolta abban munkát tudjon vállalni, ezért édesapjára maradt az megkeresse a család napi betevőjét. A családfő hidegsége és könyörtelen perfekcionizmusa miatt már fiatalon megtanulta, hogy a szeretet nem mindig könnyen hozzáférhető, és hogy a kiválóság nem elég ahhoz, hogy elismerést vagy érzelmi kötődést érdemeljen. Az elvárások mindig is magasak voltak, jó jegyek, jó iskola, minél önállóbb élet. Ez az, amit örökölt apjától. Az iránti érzett ambivalens érzései egyszerre hajtják és bénítják. Bár önállóan is tehetséges és ambiciózus, mégis állandóan küzd azzal az érzéssel, hogy vajon valaha is elég lesz-e – nem a világ számára, hanem saját maga előtt.
Ahogy haladunk előre az élettörténetében számára az élet nem csak a munkáról, a megfelelésről szól. A belső feszültségeket gyakran finoman szövi be a mindennapi pillanatok. Az emberi kapcsolatok, a barátságok és a szerelem mind olyan kötelékek, amelyeket Amy egyszerre áhít és óvatosan kezel. A barátaihoz való ragaszkodása mély, ugyanakkor sokáig tartott, mire megtanulta, hogyan nyisson feléjük. Empatikus ugyan, de saját érzelmeit gyakran palástolja, mintha attól félne, hogy a gyengeség láthatóvá tételével elveszíthetne mindent, ami számára fontos.
Saját erejéből építette fel a vállalkozását, amelyben végtelenül ambíciózus és a versenyszellem is magasan él benne. Megtesz mindent annak érdekében megvédje azt, ami az övé, hiszen ezt érzi a legnagyobb biztos pontjának az életében.
És ott van élete legnagyobb szerelme, Sterling, az a férfi, akit Amy nem csak szeretett, de aki mellett a leginkább önmaga lehetett – minden hibájával, félelmével és vágyával együtt. Kapcsolatuk nem volt tökéletes, éppen ellenkezőleg, tele volt hullámvölgyekkel, de ez tette igazzá és valódivá. Amikor kapcsolatuk tragikus véget ért, megtört benne vanalmi, de nem tört össze. Inkább egyfajta újraépítés vette kezdetét.

A kulcs a zárba csúszik, elforgatod jobbra és az ajtó kinyílik, a mozdulat olyan természeteséggel jön, hogy későn veszem észre, csuklóm elmozdítására nincs szükség ahhoz, kinyíljon lakásunk bejárata. Az első jel, amikor fel is tudom fogni valami nincs rendben a bentről kiáradó villódzó fény. A küszöbön torpanok meg, úgy tárom fel jobban az ajtót és ami fogad…
A levegő megtagadja magát tőlem, az oxigén nem jut el a tüdőmig; az évek során gondosan berendezett helyiség romokban hever. Óvatosan lépek egyet magassarkúba bújtatott lábammal, íriszeimmel a biztonságomat jelentő lakásomat figyelem. A nappaliban felfordított dohányzó, a rajta heverő tál törötten hever mellette, az újságok borítóval felfelé, meggyűrt lapokkal. A kanapé felhasított anyagán keresztül a bélés a szélrózsa minden irányában szanaszét hevernek. A sarokba felállított lámpa felborítva, az égő darabjaiban.
Beljebb lépek, hogy rálássak a konyhára, a pulton mindent összetörtek, a szekrényekből kihajították a tányérokat, poharakat, maradványaik rideg holttestként pihennek a parkettán. A tegnap este felbontott bor lustán csöpög le a pult széléről, vörös színe vérfoltként terül el. A ledfűzér vezérlőjét valahol megkárosították, az adja a villogó fényeket.
Táskámba kotrok, keresem a telefont, s amikor ujjaim kitudják tapogatni, kedvencek közül választom ki férjem nevét. A csengés monotonitása közben a levegő is úgy dönt, hogy újra megajándékoz az éltető oxigénnel, s a fulladozó állapotot felváltja a halk, ziháló kapkodás. Beljebb merészkedek, de a túlfél telefonját nem hallom sehol; nincs itt.
A hálóban járok már, amikor a megszokott vidám hangját meghallom a túloldalon.
- Hol vagy? - hangom gyenge, remegős. Közös ágyunkat feltúrták, az ágytakaró a sarokban hever, a párnákat kiforgatták magukból, az ágyneműhuzatot felszaggatták. A szoba közepén a gardróbunkból kihajigált ruhák, cipők, ingek hevernek, az éjjeliszekrény fiókok egy része kihúzva a maradékot pedig szinte kitépték belőle. - Gyere haza…
Teddy ágya, amely az ágy előtt állt, most felforgatva, játékai szanaszét hevernek, kedvenc plüss állata szintén darabokban.
A pánik úrrá lesz rajtam és amilyen lassan jártam körbe a lakást, olyan gyorsan hagyom is azt el, a folyosó tapétás falának döntöm a hátamat. Néhány másodperc erejéig levegőért kapkodom és fogalmam sincs, hogy mit felelt a telefonba, hazatér-e. Mikor jön. Nem merek a lakásban tartózkodni, de mi van, aki tette még itt van?
Újabb hívást kezdeményezek, ezúttal a 911 kerül sorra, bejelentem a betörést, mert bármit is tett ezúttal Sterling, az már nem csak őt érinti. Két lábbal taposott bele a közös életünkbe. Az érte való aggodalom lassan alakul át a félelem és a harag egy olyan különös elegyévé, amit még sosem éreztem.
Ő tér előbb haza Teddyvel, a falhoz simulva talál rám, képtelen vagyok egyelőre bármit mondani, minthogy csak a lakás felé mutatni. Szikár alakja most nincs rám nyugtató hatással, a harag minden szívdobbanással egyre inkább terjed szét bennem.
Utánalépek, az ajtót nem csapom be magam mögött, minek tenném, hiszen most már bárki szabadon ki és bejárhat hozzánk és ennek a tudata…
- Mégis mit tettél? Ez a közös életünk Sterling! Miként lehetsz annyira esztelen, hogy nem vagy képes felmérni a munkád veszélyességét, hogy ez már nem csak rád volt hatással? Nem csak magadért viselsz felelősséget, hanem értem – körmeim a szegycsontomon koppannak, olyan erével mutatok magamra, majd remegve az aranyszínű ebre. - és Teddyért is!
A hetek, hónapok tán évek óta felgyülemlett feszültségemet ontom rá, s megáradó könnyeimnek ezúttal nem tudok megálljt parancsolni, egy ponton állok csak meg, tenyeremmel takarom el az ajkamat és némán figyelem a férjemet, aki sértetlen, aki épségben van és aki tönkretett mindent.
A rendőrök kiérkezésével megvárom, amíg a jegyzőkönyvet felveszik, de amint nincs már rám szükség a romunk felett tekintek férjem íriszeibe, majd fogom Teddyt és elhagyom a lakást. Képtelen vagyok itt maradni, itt tölteni még egy másodpercet, a lelkemet pozdorjává törte a látvány, a történtek. Neki kellett vigyáznia volna ránk, a fogadalmunk megtételekor megígértük egymásnak, hogy vigyázunk egymásra, komfortot nyújtunk a másiknak. S most? A biztonságérzetem vette el aznap este tőlem.

- Erre Ms. Rafferty – sietve kapkodja lábait asszisztensem a színfalak mögött. Az egyik hátsó öltözőbe vezet.
A lányok többsége odakint van a pódium mögött, több fodrász, sminkes, varró és öltöztető dolgozik rajtuk, hogy amint lejönnek a színpadról másfél perc alatt új ruha és cipő legyen rajtuk, külsejük makulátlan legyen és vissza is mehessenek a kifutóra.
Az egyetlen kivétel ez alól Seb, aki nem jelent meg a kezdés előtt, hozzá küldtem el az asszisztensem; hófehér arccal tért vissza és sürgetve kérte tartsak vele, megtalálta a lányt. Követem abba az öltözőbe, ahol lepakoltak a modellek és amint szétnézek megtalálom a vörös hajú Sebet a kanapén kinyúlva.
- Mi történt? - megnyújtott léptekkel csökkentem le a távolságot, féltérdre ereszkedem mellette. Nyaki ütőeréhez érintem az ujjaimat.
- Én… nem tudom, így találtam rá, eszméletlen volt, a kezében ezeket találtam – egy zacskót szorongat, amelyben mindenféle színű bogyó lapul. Remek.
- Hívja a 911-et azonnal. Kórházba kell juttatnunk – felemelkedem annyira, hogy az eszméletlen testet oldalra fordítsam, amíg a kiérkező elsősegélyt nyújtó egység megjön. Az asszisztens idegesen járkál fel és alá és sokkal jobban az idegeimre megy, mint az egyre lassuló pulzusú Seb. - Állj meg. Nem is, menj ki az épület elé, várd ott a mentőket, nem vesztegethetünk időt. Minél hamarabb ki kell mosni a gyomrát. És azt add ide! - szólok rá, a kezében szorongató zacskó hangja irritálja hallójárataimat.
Remegő kezekkel nyújtja át a bogyókat, szinte kikapom a kezéből és zsebre teszem. Épp kifelé sétál, amikor még utánaszólok.
- És szólj fel, hogy valaki vegye át Seb helyét! - két ruhát másnak kell viselnie. Nem ideális, főként mert a ruhákat kifejezetten a lányokra szabták, de nem engedhetem meg sem magamnak, sem a tervezőnek, hogy ne azt kapja meg, ami a szerződésünkben szerepel. Hiba nem lehetséges, az okozott kellemetlenséget meg kell oldanunk.
A percek szaladnak, hallom, ahogy a modell légzése egyre inkább lassul, s az aggodalom a gyomromban ül meg, mire újra nyílik az ajtó. Két egyenruhás mentő egy hordággyal, s amint közelebb érnek úgy állok fel és adom meg számukra a helyet.
- Idegen eredetű kábítószert fogyasztott – tájékoztatom őket. - Nem tudom, hogy a gyomormosáson kívül mire lehet szüksége, de szeretnék kéri egy teljes toxikológiai labort – ezt részben nekik, részben az asszisztens felé fordulva mondom. - Felicity, menjen a kórházba, töltse ki a szükséges papírokat, a biztosításunk állja ezeket a kezeléseket. Tudja meg, hogy mit vett be – és azt is, hogy kitől szerezte, bár ezt inkább csak magamban mondom, a nem túl talpraesett, de annál ügyesebb leány bólint, majd mutatja újra az utat a hordágyra fektetett mentőknek.
Ingerültség kúszik fel a torkomon, fejem megrázom, mert ezzel majd azután kell foglalkoznom, ha az est véget ért…
Mely nem volt egy gyalog galopp így, de végül minden rendben ment le. Az ügyfél elégedett volt, a közönségnek tetszett a bemutató, a sajtó; nos az majd az esti és a holnapi cikkekben kiderül, nekik mi volt a véleményük, de ami engem és a modelleket érint, az öltözőben rövid tájékoztatóra hívom őket.
- Seb kábítószerfogyasztása miatt a kórházba került – röviden és tömören tájékoztatom őket. A legtöbben döbbenten felhorkantanak, van aki a szája elé kap, de vannak néhányan, akik szemüket lesütve néznek egymásra. Információt kapnak arra vonatkozólag, hogy mi vár majd a kórházban társukra, valamint arra is, hogy a helyettesítést holnap megoldjuk. Véglegesen.
- Hogy… hogy érti, hogy véglegesen?
- Az ügynökségnek zéró toleranciája van a tudatmódosító szerek fogyasztásával. A szerződést mindannyian aláírták, így tudják mivel jár, ha valaki ezt megszegi. A kórházi kezelését állja még a cég, de a továbbiakban új helyet kell keresnie magának. És ha már itt tartunk, holnap reggel mindannyian elmennek drogtesztre – megfordulok és otthagyom őket, mit sem törődve az elégedetlenkedő hangnemmel.
Kezeimet a zsebembe süllyesztem kifelé menet, a műanyag tasakot az ujjaim közé zárom. Kellemetlen érzés fészkeli be magát a mellkasomban, mert pontosan tudom, hogy mit kell tennem, de minden porcikám tiltakozik ez ellen.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mindannyiunk életében elérkezik az a bizonyos pont amikor rá kell jönnünk, hogy saját magunknak kell megteremteni azt a biztonsági hálót melyre szükségünk van. Így ezek után mindent megteszünk, hogy megvédjük a gondolatainkat, az érzelmeinket a külvilág olykor pofátlan változásaitól, még ha ez egyenlő is azzal, hogy kívülről egy álarcot öltünk fel.
A te életedben beállt változások egy erős és határozott jelemmé tettek. Olyanná, aki megküzd amiért akar és nem hagyja, hogy mások a háttérbe szorítsák azokban a pillanatokban amikor irányításra van szükség. A benned élő megfelelési kényszer pedig tökéletes táptalajt nyújt annak, hogy mindig a legjobbra törekedj, mert ami annál kevesebb, az sosem elég. Saját magadnak biztosan nem, mások pedig csak néha tudnak meggyőzni az ellenkezőjéről. És ha már náluk tartunk ott az énednek egy olyan oldala, ahova kevés embert engedsz csak be, de akiket igen, azok megtapasztalhatják, hogy a megtörhetetlen külső alatt egy olyan nő lakozik, aki képes őszintén kötődni másokhoz, értük bármit megtenni és akire igenis hatással vannak egyes tettek. Ezt a helyet viszont ki is kell érdemelni.  
Tetszik nagyon a karaktered és ahogyan a történetedet megírtad. Remélem egy nap képes leszel elfogadni, hogy amit eddig elértél az nagyszerű, ahogyan te magad is. Ne veszítsd el önmagad, mert abból amit olvastam bármire képes vagy amit eltervezel.  
Köszönöm, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!