“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Lopni? Csalni? Hazudni? Megélni és túlélni? Minden áldott napom ezzel zajlik, minden napomat feláldozom, hogy örömet leljek, hogy a magam szórakoztatására hajtsam a saját malmaimat. Nem akarok másoknak megfelelni. Nem akarok több lenni annál, mint ami jelenleg vagyok... bőven megfelel ez itt nekem, ami ma megáldatott számomra. Emlékszem valami papi dumára, amibe a mai napig nem hiszek. Még huszonéves koromban a fejemhez vágta az atya egy kávézóban; Simogasd meg a rosszat, hogy érintésedtől jóvá váljon. Na, ez azóta sem jött össze senkinek sem. Hiába a rengeteg simogatás, jóságossá egyiktől sem válltam.
A verseny nálam egy szint. Egy szint, mint csak nyerni. Csak a legjobb lenni. Megnyerni minden pénzt, autót és életet. Nem, gyilkos nem vagyok. De ha ajánlanak fel egy jó numerát, azt is elfogadom a nyeremény érték mellé. Válogatósnak viszont válogatós vagyok, nem elégszem meg akárkivel, vagy akármivel, ha tárgyi ajánlat van éppen. Értékben legyen erősebb, mint a nyereményalap maga. Akadnak ismeretlen arcok a mai versenyen, így kénytelen vagyok óvatosnak lenni. A jelenlegi kocsimat tesztelésnek vetem alá a verseny keretein belül és ha minden jól megy, akkor tovább is adom. Az MXT 3 napja van nálam, mindennap új helyet keresek neki, a mai verseny húzós lesz, a zsigereimben érzem. A megérzéseim sosem hazudtak, így mikor a verseny a vége felé közeledett lassítottam, így ketten megelőztek, de nem is figyeltem rájuk. Sokkal inkább az utolsó pillanatot vártam, mikor azok beértek a célvonalba...a rendőrségi villogók felvillantak. Így hátra arcot vágtam, ám üldözni kezdtek. Egy autó biztosan, bár nem értem rá azzal foglalkozni, hogy csak egy, esetleg több is. Ismertem az utcákat, az utak állapotát, a kanyarokat, a parkoló autók helyzetét, hogy mikor hol járkálnak a segítőim, így mindent bevetettem, hogy lassítsam őket. Ez egy ideig működött is. A mobilom csörög, kihangosítom. A versenytársam őrült gyorsasággal ledarálja a problémát. DJ-t sikeresen elkapták. Felciccenek, de a vigyor ott a képemen.  Mondhatnám, hogy találkozhatnánk pár óra múlva, de itt egyre több a járőrautó is, így eldobom a terveimet. Később visszatérünk rá, majd hívom. Kattog az agyam, hogy minél előbb lerázzam a két zsarut magamról, nem tudják ki ül a kocsiban, így megúszhatom, most még a kocsit keresik csak. Hacsak nem köptek a résztvevők! Akkor tényleg gáz a helyzet, alibit kell találnom majd, hogy igazoljam magam. Nehéz ügy ez ilyenkor. De megoldható. Csak el kell adnom magam rendesen. Lassítok, ahogy egy autójavító közelébe érek, átnézem, ahogy lassan végig haladok mellette, még az ablakon is kikönyöklök, hogy jobban rálássak. Lekapcsolom a fényeimet. Döntök egy pillanat alatt. Fékezek, majd az egyik kint hagyott romhalmaz mellé fordulok be a nyitva hagyott garázskapun. A kocsi csendes, én sem okozok nagyobb hangzavart, mint amit muszály. Valaki még van ide bent, de leszarom. Sötétség van, talán lassan az utolsó is elhagyja a helyet. A rá terített ponyvát az enyémre húzom, miután kipattantam a járműből, szerencsére a fények nem ide világítanak, így tudok még eszközök után kutatni. Amint találtam egyet, amivel leszerelhetem a rendszámot, már neki is állok, hogy ezt a problémát megoldjam. Aztán elhallgatok és a jármű takarásába lépek. Guggolásba kerülök és közben figyelem is őket. Rendőrautó. De nem zavar sok vizet, el is húz, nem számít ilyen fordulatra, főleg tőlem nem. Talán nem hallottak még rólam, de nem gáz. Lehet nem rám számítanak, vagy elmennek a lakásom irányába. Akkor azt is megoldhatom. Alibi. Már csak meg kell oldanom, hogy 1, max 2 napig itt legyen legálisan a kocsi. Amint eltudom tüntetni jobb helyre, úgy hogy senkinek sem tűnnek át az alakítások rajta...kattogok a megoldásokon és azt sem veszem észre, hogy már nem is egyedül vagyok a műhely szürkeségében, lágy világításában.  


Kinézet-megjelenés

2021

Amerika, a szabadság földje, a boldogság és jólét kincsesládája, a gazdagok és szegények menedéke, Spanyolországban mindig így hivatkozott rá apám. Sokan voltunk testvérek, velem együtt összesen hatan, mégis csak kettőnknek adatott meg a lehetőség, hogy kipróbálhassuk magunkat a nagybetűs életben, nekem és Bernardonak.
- Vigyázz rá fiam, tudod milyen - visszhangzik a fejemben, ahogy az öreg megveregeti a vállamat. A tekintete szúrós, olyan fajta komolyság tükröződik vissza benne, hogy tudom, ez inkább eskütétel, mintsem egyszerű parancs. Felelősséggel tartozom a másikért, ezért a kétes múltamat félre kell dobnom az ő érdekében.
Végre kaptam egy melót Brooklyn szívében egy évtizedek óta működő, legendás autóműhelynél. Bár nem voltam idős és a tapasztalatom is csak otthonról származott, a végzettségem épp elég volt ahhoz, hogy szúnyogként tapadjanak rám a fejesek, kérlelve, hogy náluk dolgozhassak. Nem volt megszokott, hogy egy autószerelő ilyen sok időt töltött volna hivatalos képzésekkel, viszont a civilek számára egyre fontosabbá vált, hogy hozzám hasonló szakemberekre bízzák a járműveiket. Végre jókor, jó helyen, jó döntést hoztam és egy hatalmas keresletre egy hatalmas kínálati hiány alatt tudtam betölteni az űrt, ezzel ügyfelek ezreit fogadva már az első pár hónapban. A fejes örült a forgalomnak, a hely reputációja is növekedett, így a többieket azzal kívánta ösztönözni arra, hogy hozzám hasonlóan taníttassák ki magukat, hogy a fizetésemet a háromszorosára emelte az övékhez képest. Mondanám, hogy örültem a pénzösszegnek, hisz végre elkezdhettem kényelmesebben is megélni New York szívében, de a kollégáim tettek róla, hogy ne legyen felhőtlen a boldogságom. Érthető volt, ha valaki 20-30 éve a szakmában dolgozik nehéz elviselni azt, hogy a régimódi technikák már nem érnek fel egy modern képzés által lefektetett alaphoz, de mellette volt valami összezavaró is benne, hiszen részben azért végeztem el a tanulmányaimat, hogy a legjobb lehessek és talán egészen eddig, a munka iránti tiszteletemből fakadóan úgy gondoltam, hogy mindenki ugyanezt szeretné elérni.
A folytonos szivatás elmérgesedett. Nem szóltam a főnöknek, felesleges lett volna, újonc voltam még és bármennyire egy aranybányaként tartott a markaiban, nem követelőzhettem, tiszteletet kivívva magamnak. Reméltem, hogyha bírom a gyűrődést elfogadnak majd és végre egy lehetek közülük így ma is elvállaltam az éjszakai műszakot. Furcsa volt, hogy hajnal 3-at mondtak zárásra, mikor eredetileg a nyitvatartásunk este 7-ig szól, de nem akartam kérdezősködni, ha megkértek, hát tettem a dolgom, mutatni szerettem volna, hogy nem érzem magam felsőrendűbbnek náluk, hogy lássák, egyenlőek vagyunk mind és felesleges civakodni.
Hála az égnek nem jöttek ügyfelek késő este felé, így a munkaidőm nagy része a saját motorom szerelgetésével telt. Záróra felé elkezdtem kitakarítani a műhelyet, elvégezve a rutinfeladatokat, felsepregettem, felmostam, letöröltem a pultokat, eltettem a szerszámokat, ellenőriztem a kocsikat. Már csak az udvar volt hátra, ahol szintén a járművek biztonsága érdekében végigjárkáltam a kulcsokkal, hogy lássam, egyik sem maradt nyitva figyelmetlenség végett. Ahogy kiléptem a hideg levegőre, rágyújtottam egy cigire, melyet ajkaim között fogva indultam meg a verdák között. Az egyik szebb volt mint a másik, némelyikük egyértelműen nem kisvárosi életet érdemelt, láttam magam előtt, ahogy száguldanak, ahogy felbőg a motor és megindulnak a kerekek. Spanyolországban sokszor vettem részt hasonló versenyeken, de itt meg kellett húznom magamat annak érdekében, hogy ne ártsak az öcsémnek. Eleve nem ismertem senkit, aki belevitt volna hasonlóba, de tudtam, hogy léteznek, hisz a Brooklyn-i apartmanom ablakából számtalanszor láttam elalvás előtt padlógázzal elszáguldó autókat. Szerves része volt annak idején az életemnek, amit el kellett veszítenem a családom érdekében, nem hozhattam szégyent rájuk.
A késő esti órákban még New York is csendbe borul. Néhol csak egy-egy kocsi töri meg ezt a fajta monotonitást, de egészen reggelig neszeken kívül mást nem hall az ember, különösen ezen a részen. A műhely mélyéből kiszivárgott a rádió zaja az udvarra is, de fülemet másfajta zaj csapta meg. Csörömpölés visszhangzott egy távolabbi kocsi felől, melyet lepel rejtett. Cigimmel a számban, pöfékelve közelítettem meg a járművet, három miatyánkot elhadarva fejben, hogy ne egy patkánnyal találjam szembe magamat. Rettenetesen utáltam azokat a csupasz dögöket.
- Neked is szia - vettem ki a számból a szálat, felmérve az idegen alakot magam előtt, akinek egyelőre csak a hátát láttam. - Szeretnéd megmagyarázni mégis hogy kerültél ide és mit csinálsz? - borzoltam a szemöldököm, ráncolva homlokomat a megkérdőjelezhető jelenlététől. Nem igazán féltem tőle, ennél sokkal nagyobb melákokat is kirugdaltam már innen, felőlem aztán fegyvert is ragadhat.

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Meglincselni. Elküldeni a búsba...őt, nem engem. Igaz semmi keresnivalóm nincs itt, de a tétlenséget sosem bírtam. Ám arra nem számítottam, hogy egy fiatal nyikhaj állja majd az utamat a műhelyen belül. A gyík arc felé pillantva első dolgom végig mérni őt, ám mivel fegyvere nem volt, tök átlagos kis senkinek tűnt, nem sok figyelmet szenteltem felé. Még úgy sem igazán, hogy én “törtem” be hozzá és nem is fordítva. Az utóbbit ő már most nem úszta volna meg, ez meg csak áll itt, mint a szerencsétlenség. A zsaruk odébb álltak, ez a szerencsém, nem az én agyammal gondolkoztak. Most. Azt hiszem szerencsém van, bár ezt pont nem nevezhető annak. Bár sejthető volt, hogy akad itt még egy két jelentéktelen senki. De hogy pont egy ilyen? A rendszámtáblával a kezemben keltem fel a kocsitól, majd a másik oldalához is odaléptem, hogy onnan is lesegítsem a táblát. Nem vettem őt figyelembe, nem akartam foglalkozni jelentéktelenekkel. Az én szememben a tisztességgel dolgozók azok voltak. Felkeltem és a célszerszámot is visszaküldtem a helyére és végre az ittenire is fordítottam pár másodperc pillantást.
- Ne dugd az orrod oda, ahová a nagyok nem engedik. Foglalkozz a magad dolgával...én is pont azt teszem. - vetettem oda neki, majd újra végig jártam a ponyvás járművemet. Festeni kell, keresni fogják. Új rendszámot kell ráaggatni, újra kell a belsejét is rakni, az ülése egy két helyen kopott, jobb lenne majd fixen rendbe rakni. Erre lenne 3 napom, mielőtt tovább adom jó pénzért. Végül lerántom róla a ponyvát és a teljes szépséges alakja is előkerül a járműnek. Egyszerűen csodálatos.
- Itt dolgozol arc? - kérdezem meg, miközben a gatya zsebembe túrok, hogy előszedjem a dobozom, hogy rágyújtsak, hogy áhítattal szívjak bele a nikotinrúdba. Lehet csak az egyik itteni rokona, csak bohóckodni van itt, főnök nem hinném, túl fiatal...kattogok most már rajta is ingerülten. Nem azt kérdeztem, hogy mióta, hanem hogy érti-e, hogy mire célzok. A részleteket kell figyelje, bár nem mintha tudna bármit is. Végre méltatok rá is nézni, ha választ ad, vagy nem, megvárom. Közben persze a környezetet is figyelem, hiszen még visszafordulhatnak a zsaruk, de akkor lesz gáz, ha meglátják ezt itt. Végig nézek a srácon, a ruháján, az arcán, majd a helyen. Most megfelel a céljaimnak. Leguggolok és onnan figyelem a kocsit, majd kifújom a füstöt is végre.
- Kellene egy hely a kocsimnak. Csak két napra, míg megszerzek hozzá ezt-azt... nem ingyen tengetné itt a seggét... - laposan nézek rá, a kérdéseket nem szeretem, de ha máshogy nem megy és neki áll baromságokkal jönni...kénytelen vagyok megemlegetni a zsarukat is. Bár akkor én is gázban leszek, 50%-ban hogy ő is és a hely is pórul jár. A kocsit keresik és nem engem, így aztán olyan mindegy hol és kivel találják meg ezt itt. Persze a figyelmem több felé is kitárul, így fel is pattanok egy francba morgással és takarom is le a kocsit, hiszen másodpercekkel ezek után más érkezik is egy járőr. Csak kussoljon a francba is! Enyhén meglapulok a sötétben, a cigit sem szívom meg míg látható a járőr.
- Francba. Rohadt gyorsan kell egy festés neki... - sétálok ki mellőle, majd szembe fordulva figyelem és a tekintetem is körül járja a hely egyes részeit. A kérdés az, hogy a gyorsjáratost adjam meg neki, vagy legyen kényesebb a meló?  Festőpisztoly, csiszolópapír, csomó glett, alapozó, festék és lakk? Most azonnal? Sok idő lenne! Vagy csak egy rohadt szórópisztoly? Túl kell adnom rajta! Pedig még meg is tarthatnám, imádom a kinézetét!

Kinézet-megjelenés

2021

Meglátva az arcát és hallgatva a stílust pikkpakk rájöttem, honnan fúj a szél. Ennyire rosszarcú pasasként nehéz titkolni a céljaidat, amikor engedély nélkül beparkolsz egy átalakított verdával egy műhely udvarára és se szó se beszéd elkezded bütykölni a csotrogányod, fókuszálva arra, hogy mindent eltüntess róla, amivel felhívod magadra a zsaruk figyelmét. A rászerelt részek, a festés, a felnik sugallták magukból, hogy ez a kocsi nem városi sétákat tesz esténként, annál valami sokkal törvénytelenebbről lehet szó. Elvigyorodtam a mogorva hanglejtésen, ijesztgetni akart, de ha tudná annak idején otthon hány ilyennel bántam el.
- De puta madre - morogtam az orrom alatt, újból végignézve rajta. Idősebb lehetett mint én, a tekintete zord, köpcös de magasságba túlszárnyalom, fél fej biztosan lehetett közöttünk. - Idejössz, felforgatod a helyet aztán szívességet kérsz? - vigyorgok ravaszon, szemtelen görbékkel a szám szélén. Karjaim keresztezve dőlök neki az udvaron lévő lámpaoszlopnak, kezemben a cigim lassan elég, de oda sem hederítek rá. Nem szokásom kiszolgálni olyan embereket, akik nem tisztelnek, ennek a parasztnak pedig végképp nincs kedvem szívességet tenni. Amikor a rendőr elmegy mellettünk, a fenegyerek meg berezelve eltűnik a sötétben éreztem, hogy a megérzéseim nem csaltak, ez a srác vagy valami illegálisat rejteget, vagy szökésben van, a legutolsó és egyben legmegnyugtatóbb esetben pedig hajlamos átlépni a sebességkorlátozást péntek hajnalban, hogy szórakozzon kicsit. - Bármikor szólhatok neki, ha nem veszed elő a cukipofid és küldesz nekem egy puszit, hogy ne köpjek - bökök az elhaladó zsernyák felé. - Szükséged lenne egy magyarázatra, mielőtt munkát adsz nekem - sandítok rá újból, figyelve a tekintete rezgéseit, a mozdulatait. Rengeteg düh és feszültség van benne, de ha rajtam kívánja kiélni majd találkozik a farzsebemben lévő anyakulccsal, amivel ha fejbevágom, talán soha többé nem kel fel. Nem vagyok hülyegyerek, apám az életre nevelt, voltam annyira elővigyázatos, hogy nem csacsogtam volna ilyen pofátlanul, ha nem tudtam volna megvédeni magamat. - Meg persze egy bemutatkozás sem ártana szépfiú, csakhogy tudjam, kivel van dolgom.

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem voltam túl jó abban, hogy oda figyeljek másokra. Sem a szavai nem érdekeltek, sem a jelentősége. Nekem biztos hely kellett, ahol a kocsi megússza legalább a mai napot. Szartam rá, hogy ki ő, a lényeg hogy ugráljon úgy, ahogy szerény személyen diktálja. Túl sok mindent nem kértem, de ő csak nem tesz ezért. Értem. Értem! A ravasz vigyorgása és szavai azonban oldalba basznak, a tekintetem kicsit még mérgesebbé komorul át, ahogy a szavait hallom. És akkor még a zsaruknak is köpne...egyébként meg szívesen, hogy még nem húztam be pár horgot, de semmi baj. Amíg ő nem tesz egy rohadt apró rossz mozdulatot, addig én sem fordulok másodpercek alatt agresszívba. Nem akarom bántani, de ez rajta múlik...nem vagyok az a finomkodó típus, de ha tovább húzza az agyam ezzel a szarral, akkor vége lesz hamar.
- Igen, öcsi? - fordulok felé egy gúnyos, bár leginkább fintor ez mint mosoly. - Hátrébb az agarakkal. - nevetek rajta egy jót, bár igaza van, pont az ilyenek nem szoktak érdekelni. Nem foglalkozom semmiféle szabállyal. Senki szabályai szerint nem szokásom játszani, nem tartok a zsaruktól, de azért jobb lenne nem tőlük visszavenni a járgányt. Amúgy is, mi a faszom, hogy felforgattam? Rohadtul nem így van... de ha a zsaruknak ezt be adja, hát nyeljen azt, amit ki is gondoltam. A bemutatkozásra úgyszintén nem reagáltam elsőre, ahogy az előző kérését sem teljesítettem. Mi vagyok én? Valami magyarázkodós bohóc? Pff... de tényleg jobb lenne itt leparkolni a szépséget, szóval a kocsi felé visszafordulok és letérdelek elé, hogy átnézzem az esetleges karcolásokat, amiket még az előző tulaj okozott rajta. Nem szép, de helyre tudom hozatni, ám mielőtt nagyon belemerülök, talán egy kis információ csepegtetés nem ártana. Túl kíváncsi, elsőre nem ugrott, szóval nem épp egy anyámasszony kis picsa. Szép. Helyes. Nem is lehet egy ilyen helyes pasi szoknya mögé bújó alak.
- Lopott kocsi. Illegális verseny, ami megszakadt a zsernyákok felbukkanásával. Keresik a kocsit, nyilván a tulajdonosnak kellene a kicsikéje, bár azt már elbukta. Nem kapja vissza, ha alaposan átnyalom a drágát. Caleb vagyok... - válaszolok a kérdéseire érthetően, hihetően, bár az igazat mondtam, így aztán leszarom innentől, hogy mit gondol. Ha innentől kezdve is köp, rohadtul pórul jár, akkor nem kegyelmezek, de nem testi fenyegetést jelenthetek csak számára. Akár az egész műhelyt is porig égethetem, megvannak a módszereim és nem érdekelnek a következmények. Az én terveimbe csak ne köpjenek bele. A válaszomtól nem lehet boldog, de pont az állapotára köpök, hogy mi fogja várni őt itt reggelre. A hanglejtésem a nemtetszésemet is sugallhatja, de mindig ilyen vagyok, ez nálam egy alap állapot, szal' igen. Jól vagyok. Még.
- És te felforgatod a helyet úr? - nézek rá a vállam fölül, majd felkelek, hogy felé forduljak, ám nem lépek el a kocsitól. Sürgős lenne itt tartani a kocsit, így nagyon nem akaródzok odébb állni a helyről. Megkell győznöm, akár még azt is bemagyarázom neki, hogy az ég a zöld és nem a tetves fű. 

Kinézet-megjelenés

2021

Ránéztem a járgányra, figyelmesen végigvezetve rajta a tekintetemet. Igen baba darab volt, olyasmi, mint amikkel annak idején még mi száguldottunk a spanyol macskaköves utakon. Bár az ottani út ripityára cseszte a kasztnit, az itteni sikátorok tökéletesnek bizonyultak a hozzá hasonlóaknak, hogy próbálgathassák mennyire is tud dorombolni a tulajdonuk. Elmondása szerint lopott autóról volt szó, amit végképp kerestek a zsaruk, amennyit ért csodálkoztam is, hogy nem látok nap mint nap járőröző kocsikat a környéken. Valószínűleg messzebbről menekülhetett ide, más különben már rég elkapták volna. Ezekszerint tényleg tehetséges lehet, fene a pofáját, hogy egy ekkora tahó.
- Na, ez a beszéd - vigyorogtam el magam, mikor a morcos manus végre engedte, hogy utasítgassák és eleget tett a kérésemnek. - Bár a puszimat nem kaptam meg, de talán beérem ennyivel is - beszéltem hozzá játékosan, majd égő cigarettámat szándékosan a kocsija mellé pöcköltem, szemtelen táncot járva az idegein. Én voltam a nyeregben, nekem kellett tetszelegnie, ha segítséget kér így úgy döntöttem egy kicsit megleckéztetem, mielőtt még megkapja amit kér. Körbesétálok a jármű körül, magabiztosságot sugározva. Bár a lehetőségeim igencsak korlátozottak, hiszen zöldfülű vagyok még ezen a helyen, de erről nem tudhat. A kollégáim azonnal köpnének, a fejes pedig ki is kúrna, ha megtudná éppen mire készülök. - Egy ilyen típusú kiscica nem dorombol akárkinek - motyogom az orrom alatt, elmélázva a kocsi alakján. Szemet gyönyörködtető látvány, szívesen hazavinném magamnak, ha nem fenyegetne a veszély, hogy bilincsben ébredek miatta. - De sajnos le kell cserélni a pofiját, ha nem szeretnéd odaadni másnak - pillantok vissza rá. - Nincs sok időnk, így jó pénzért rászentelem az estém - nyújtom felé a markomat. - Adj egy összeget én meg eldöntöm elég-e - teszem próbára pimaszul. Most döntse el mennyit ér neki a piszkos meló.

“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”

Nem tetszik a srác és a helyzet, sürget az idő, sürget a türelmetlenségem, a lobbanékonyságom. Nem adom a bőröm olyan könnyedén. Sem a kocsimat, amit olyan szépen körül jár. Ez pont az a kocsi lesz, amihez nem kap más jogosultságot, csak kupálja ki. Szemmel fogom tartani, addig haza sem megyek, míg meg nem csinálja. Nem mintha bárki is várna otthon, így tényleg nem érdekel, hogyha átcsúszunk vele a következő éjszakába. Nem figyelek a mellé beszélésére, úgy sejtem a csókot a nőjének hanyagolhatná, vagy a hapsijának, érdekel is ez engem? Tökömet sem érdekli, felőlem macska vagy kecskekúró is lehet. A helyemről nem mozdultam, még akkor sem, mikor megindult, hogy megnézze közelebbről és jobban a járgányt. Minden mozdulatát szemmel tartottam, végig mértem újra tüzetesebben. Nem tetszett a muksó. Túl fiatal. Van benne valami, ami... nem tetszik. A fiatalságán túl. Nem ide való. Le rí a képéről.
- Magadról beszélsz?! - milyen dorombolás, könyörgöm, mintha egy rossz buzi lenne. Utálom a melegeket, nincs hozzájuk türelmem, szóval hozzá sem lesz sok, ha hasonló helyzet kerül elő a tarsolyából. A mellé beszélést nem szeretem. Erre jön azzal, hogy fizessek előre. Hát minek néz ez engem? Nem először változtatok át autót mássá, nem itt szoktam, másutt, de nem vagyok friss zsenge harmat sem, meg a falvédőről sem most jöttem le. Tíz rohadt évem van benne.
A kinyújtott kezére pillantottok. Tekintetem szikrákat szór, előszedek a zsebemből egy dobozt, rágyújtok hamar, feszült vagyok, nem tudom levezetni máshogy. Kölyköket nem verek laposra.
- Dolgozz meg a pénzedért haver. Ha jól dolgozol, majd tejelek. - hanyagul lepacsizok a kezébe, majd a kocsira nézek.
- 20.000 dollárt szánok rá. A negyedét megkaphatod most. A többit pedig, ha csinosabb lesz a pofija. Ha nem tetszik, akkor nem fizetem ki a maradék összeget zsenikém. Ha meg elbaszod... - vállat vonok unott lazsasággal, nem bízok benne, az ilyen friss husik, mint ők, csak ugráltatva vannak. Tudom mire játszik, ám abból nem eszik. A cigimbe szívok, majd ráfújom a füstöt. Nem kereshet itt többet 5000 dollárnál, szóval kapna kapásból minimum három havi fizetést...
- Sötétebb szín kell rá. A féket is átnézhetnéd, illetve, akkor már nézd át az egész járművet. - adom ki az ukázt, bár nem erre akartam elkölteni ennyi pénzt, mégsem esek kétségbe, hiszen bármikor versenyezhetek újra és akkor több is ütheti a markomat. Ez is három első helyezett ára volt. Meg hát kocsikat is eladhatok ennél többért. Nem félek, hogy egyszer rábaszok, hiszen van 2 testvérem, kik még kisegítenek a szarból, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elterveztem.


Kinézet-megjelenés