Bunkó. Mondjuk ki nemes egyszerűséggel. Nem vagyok kedves, még akkor sem, ha épp előttem fekszel a műtőasztalon és  nyugtatást kéne adnom. Ez a másik. Őszinte vagyok. Ha meg fogsz halni, megmondom hogy meg fogsz. Nem szokásom a köntörfalazás és mindenkinek megmondom a saját véleményemet. Nem azt mondom, hogy nem tudom tartani a számat. A szüleim jól neveltek szóval vissza tudom magam fogni a megjegyzéseimmel, de nem mindig akarom, vagy ha kihúzod a gyufát, akkor nem foglak kímélni. Ha már itt tartunk, akkor szoktam boxolni, de csak akkor, ha nem tudok elmenni úszni. Inkább a vízben szeretek lenni. Ott kitisztulnak a gondolataim, amiből az agyi kapacitásomat és az IQ szintemet figyelembe véve elég sok van. Pontosan. Okos vagyok. Fiatal koromban is tehetséges voltam már és könnyen tanultam a biológiát és kémiát. Most ugyan még fiatal vagyok, de már látszik mennyit tanultam és igen tehetséges orvos is vagyok. Mit mondhatnék még? Jó módú családból származok, amolyan tökéletes gyerek. Illetve mindig is erre hajtottam... De ez nem családi sztori helye, hanem a személyiségé. Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem vagyok annyira érdekes. Hideg, merev, komoly... Ennyivel könnyen le lehet írni. Pont emiatt tartanak beképzeltnek, hozzáteszem van mire föl. Nem sűrűn bajlódom az érzelmek mélyebb elsajátításával, mivel nem tartom fontosnak őket. Csak megváltoztatják az ember viselkedését és az nem kell nekünk orvosoknak. Egyszóval köszönöm inkább hanyagolom ezeket. Kivéve a düh. Ha valaki felbosszant, akkor nagyon könnyen felmegy bennem a pumpa és  rettenetesen nehéz kibékíteni. Szóval a saját testi érdekedben inkább kerülj el, ha épp felhúzott valaki. Ennyi elég lesz? Tényleg nem szeretnék és nem is tudnék többet mondani.
A kinézetem? Természetesen tökéletes. 182 centi, izmos, de még nem az a rondán kigyúrt, vékony, sportos idomok... A szemüveg? Ez... már nem valódi. Valóban kellett, de jobbnak láttam, ha megműtettem a szemem, mielőtt ténylegesen orvos leszek, azonban annyira megszoktam már, hogy el se tudom magam képzelni nélküle. De persze vannak napok, amikor nem hordom.
Hogy miért vagyok ennyire arrogáns? A kinézet és az eszem nem elég, hogy az legyek? Meg aztán ne legyen kíváncsi senki, úgy is kiderül. De nyugodtan mondhatjuk, hogy egy ezüstkanállal a szájában született egyke gyerek lévén nem is lehetne másra számítani azt gondolom.
Hogy vicces lennék, azt nem mondanám, inkább szarkasztikus. Nem mondom, szeretek lealacsonyítani más embereket, elvégre kevesen érnek fel hozzám, aki pedig megüti a mércét, azokat hívom a barátaimnak. Durván 3 fő.
Hobbik? A boxon és az úszáson kívül a munkámnak élek. Kávézni szeretek még, de ennyi. Semmi szeszes ital, vagy gyorskaja. Csak és kizárólag a kiegyensúlyozott étrendemben leírt ételeket eszem. Ez nem fogyókúra, csak egészséges diéta, mielőtt félreértenéd.
Ami a legjobban bosszant? Az ostoba emberek nyilván. Tőlük ered minden baj.
A szexuális beállítottságom? Rátapintottál a lényegre, szóval kezdjük is el végre a mesélést. Szeretnék minél előbb túlesni ezen, még vár rám egy köteg akta, amit át kell néznem.



Á! A kicsi Jee, még csak 4 éves. Igen emlékszem. Éppen a játszótéren rohangáltam az egyik barátommal. Fogócskáztunk. De ahogy látom a két lurkó megunta és inkább elment homokozni. Milyen ironikus... Olyan kellemesen telik a napjuk. Csak vidáman ugrándoznak, építenek, másznak... olyan idilli ez a kép nemde? Nagyon szerethetik egymást, egy pillanatra sem tágítanak a másik mellől. Öröm és boldogság, egyszerűen fantasztikus, hogy mennyire bírják élvezni az életet! Mennyire tudtam, élvezni az életet.
Várjunk csak. Jee, mit csinálsz? Meg akarod ölelni? Oh Jee, ha tudnád mégis mekkora hibát követtél el azzal, hogy csak a puszta szeretetedet fejezted ki a barátod iránt! Azt hiszem életem legnagyobb ballépése ekkor történt. Ki gondolhattam volna gyerekként, hogy egy pici dolognak akkora következményei lesznek.

Általános iskola. Egy évvel korábban küldtek a szüleim, illetve mindenki így látta jónak. Túl nagynak bizonyultam a többiekhez képest, agyilag és testileg is. Ennek megfelelően én már másodikos voltam, mikor a barátom felbukkant az iskolában. Azelőtt is már furcsán néztek rám a fiúk, de nem foglalkoztam vele soha. Nem voltak barátaim? Nem érdekelt. Illetve... Jeet érdekelte. Szomorú is volt. Nagyon szomorú. Alapból nehéz egy gazdag családból jövőnek elfogadtatnia magát másokkal, neki meg aztán pláne nehéz volt. De végre bejött a barátja és mennyire örült neki! Látni lehet, hogy fülig ér a szája. Milyen édes. És mekkora bajba fog kerülni emiatt még. Attól a naptól kezdve mindig együtt voltak, és az osztály fiúi csak még furcsábbak lettek, sőt... erőszakosabbak.

Általános iskola vége felé járhatunk. Egyébként, ha valaki nem bírja az iskolai megaláztatásos részeket, annak ajánlom, hogy ugorjon egy bekezdést, nem fog semmi különösebb kimaradni.Szóval... iskola vége, amikor már mindenki készül arra, hogy egy jó középiskolába menjen. Anya eddigre tudott arról, hogy mennyire piszkálnak az osztálytársaim, éppen ezért úgy döntött, hogy Busan helyett Szöulba küld tovább. De ennek ellenére el kellett viselnem még ezt a kis időt itt.
Azt hiszem szerda volt, mikor fiatalabbik énem úgy döntött, hogy jó ötlet kimenni az automatához egy kis csokit venni szünetben. Arra azonban nem számított, hogy az osztály renitensei követni fogják, majd behurcolják a mosdóba őt. A földre lökték és palackokból az összes italt rálocsolták. Illetve... nem is annyira italt. Majd, ahogy a filmekben szokás a fejét a wc-be nyomták. Megszokta már, hogy elbánnak vele, így csak csendben tűrt. De még azon a napon, mikor egyedül ment haza ugyancsak utána eredtek és megverték. Szétrúgták, ahol csak érték. Az isten megáld Jee, kelj fel! Kelj fel és üss vissza! De várj... te nem olyan vagy. Te túl jó vagy és ártatlan. Oh Jee, hiszen te sírsz! Tudom, tudom, hogy fáj. Nekem is fájt. Ne félj, hamarosan vége...

-Lassan 20 éves, el tudja dönteni magától hol akar élni! - Anya és apa ismét azon veszekszik, hogy hová menjek. Jelenleg 19 vagyok és Szöul egyik neves egyetemére járok. Orvosnak készülök. Apa amellett érvel, hogy Amerikában több lehetőségem lesz és már ki is nézett nekem egy egyetemet, ahol készséggel átvennének. Anya szerint az a legjobb, ha itt maradok, mert ez az otthonom. Ha egyébként nem esett volna le, apa amerikai, anya pedig koreai. Ezért van két nevem. Apának Amerikában van egy neves cége. Anya a koreai leányvállalatánál dolgozik.
- Az isten szerelmére nem mehetünk el, hiszen nem az lesz a megszokott környezet neki. - Nem akartam tovább ezt hallgatni. Én tudom, hogy mit akarok és én fogok dönteni.
-Elmegyek. - lépek elő, mire mind a ketten rám merevednek. - Elmegyek innen. És orvos leszek. - A hátam mögött akarom hagyni ezt az életet. Az összes embert, aki eddigi életemben velem volt. És minden rosszat, ami a régebbi énemmel együtt járt. Viszlát Jee Edelhard, üdv Lysander! Soha többé nem kell attól félned, hogy elvernek, vagy megaláznak azért, mert azt hiszik meleg vagy.

 -Lysander Edelhard-ot várják a hármas számú vizsgálóban. - Rohanok, mint az őrült, mikor meghallottam a nevemet. Úgy tudtam, hogy ma nem kell asszisztálnom egy vizsgálatnál sem. Úgy tudtam Mike a soros. Úgy fest megint rosszul lett. Komolyan nem értem, hogy olyan ember, aki ennyire lesokkolódik egy vérző ember látványától, az minek megy orvosnak? Azzal nem segít, csak ront a helyzeten. Én annak idején azért választottam ezt, mert embereknek akartam segíteni, mert hittem, hogy vannak jó emberek, akiknek érdemes. Minden megaláztatás ellenére is így gondoltam...
A vizsgálat végén Mike jött velem szembe. Ahogy sejtettem, épp most mondta mennyire rosszul lett. Régebben még vigasztaltam volna, hogy semmi baj és előbb-utóbb hozzá fog szokni. De ahogy akkor 6 éve megígértem, hogy az életemmel a régi énemet is magam mögött hagyom, így ezt nem teszem. - Ha ennyire satnya vagy és képtelen vagy kibírni egy kis vért, akkor neked semmi keresnivalód sincs itt. - Mindezek után azt vágta a fejemhez, hogy én csak apuci miatt kerültem be ide. Egy perc gondolkodás után visszafordultam a kezemet a vállára tettem. - Ha én csak apuci miatt lennék itt, akkor nem engem hívnának, ha te elszúrsz valamit. - miközben pedig ezt elmondom, egyre erősebben szorítom a vállát. - És most menj innen. - Másnap már nem jött be. Végre egy kis csend és nyugalom. Csak ennyire tudtam gondolni.  

Azóta pár év telt el. Most már megvan a neurológus rezidens végzettségem. Tény, hogy mivel korábban is mentem egyetemre, így előbb befejeztem, valamint egyszer sem buktam meg, így nem volt olyan nehéz 27 éves koromra elérni ezt. Nem mondom, nem kis melóm van benne. Ugyan még nem vagyok igazi neurológus, de hiszem, hogy hamarosan elismerik, hogy milyen tehetséges is vagyok, mert az lennék. Addig pedig örülök, amim van. Annak idején apám hozott ide. Ő intézte el, hogy felvegyenek az egyetemre és ő szerezte a munkámat a magán klinikán, de ezekben az én kemény munkám mind benne van.
Ma este pedig megünneplem a sikereimet. Talán egy picit ellene megyek a diétámnak és iszok egy barackos jeges teát. Ki gondolta volna, hogy ez a nap ismét megváltoztatja majd az életemet. Hogy jó vagy rossz irányba... az már a jövő zenéje...

A jövő pedig úgy hozta mostanra, hogy elegem lett abból, hogy apám miatt gondolnak mindig mindenhol kivételezettnek. A munkahelyem sem volt már az igazi, mindenki tudta, hogy hogyan is vettek fel. Ezek miatt már könnyen vághatták a fejemhez, hogy csak apuci miatt vagyok itt, amúgy tehetségem nincs. Megelégeltem ezt a viselkedést és inkább felmondtam. Ez Baynek kellemetlen lehet, de megígértem neki, hogy továbbra is tartom a szavam és vigyázni fogok rá, csak a helyszín lesz más. Újonnan a Presbyterian Kórházban dolgozok, ahol érzem, hogy valóban nehezebb lesz felmászni azon a bizonyos emelkedőn, de én tudtam mivel fog járni az, hogy többé nem a családom miatt akarok valahova eljutni.