A mélyülő hang a vonal másik oldalán még csak meg sem lepi Giovannat, hiszen ismeri már annyira a testvérét, hogy tudja, Alfonso komolysága, ami jelen esetben érthető is, elő fog törni kérdésekben, esetleges tények közlésében, amiből nem fog engedni.
- Nincs ellenvetésem, sőt.. épp azért, mert tudom milyen helyzetben vagyunk, kevesebbel be sem érném.  Erősíti meg a másikat, hogy nem szándékozik ellenkezésbe kezdeni, ami talán részben megnyugtathatja Alfonsot, habár ettől még a kérdése elől, hogy mi ez a nagy sietség, és mi az oka, amiért New Yorkba akar menni, nem fog tudni elmenekülni. Ettől függetlenül a beleegyezés, egyetértés nem abból fakad, hogy lerázza a testvérét, hanem valóban szükségesnek érzi a lépéseket, melyeket a biztonságuk érdekében be kell tartani, és valahol ők ketten a komoly, életek sorsáról döntő kérdésekben egyet is szoktak érteni.
- Abban bízok, hogy ebben a kérdésben segítesz majd. Ha mellettem állsz, az utazáshoz az engedélyt megkaphatom. Válaszolja ideggel a gyomrában, amiért tudatosul benne mennyire elhamarkodottan és megfontolatlanul telefonált, anélkül, hogy felmérte volna milyen megelőző lépésekre lenne szükség a terve megvalósításához. Ezt a hangja mégsem tükrözi, még csak meg sem remeg, inkább az ügy komolyságára utal.
- Baj van a divathéttel. Az egész ügy, All'orizzonte New Yorkban való felvirágoztatása veszélybe került, ahogyan az együttműködés is a divatcéggel. Böki ki végre a problémát, a részben valós, de határozottan nem ekkora jelentőségű problémát, mint amit itt előad, mégis szükségesnek tartja a túlzó fogalmazást, hogy Alfonso értse mire fel a hirtelenség.
- Tudom, hogy megegyeztünk abban, hogy nem veszek részt rajta, amiért biztonságosabb most itt, és én fejet is hajtottam, de nem kockáztathatom a cég bukását. Kellek oda, hogy kézben tartsam a dolgokat, és visszavegyem az irányítást. Giovanna hangja nem tűr ellentmondást, ahogyan korábban Alfonso is hasonló komolysággal közölt tényeket, így ő is ezt hívja most eszközül.
- Csak mondj igent, és megteszem, ami szükséges. Ajánl alkut, hogy ezért cserébe engedelmeskedik, kérhet bármit, kivéve persze a valódi okok felfedésének elárulását, miközben reménykedik volt elég meggyőző ahhoz, hogy Alfonso higgyen neki, és a segítségére legyen.

Alfonso alapvetően hirtelen haragú, öntelt, és kevésbé foglalkozik a környezetével, azonban mindezen tulajdonságai alól kivételek azok a személyek, akiket őszintén szeret. Vani iránt ezt nem csak kötelességből érzi, ahogy ő egyébként minden testvérében képes megtalálni azt az igazán szerethető tulajdonságot, ami miatt a szívébe zárta őket, akkor is, ha tisztában van mindenki rossz oldalával, és ez fordítva is igaz. A testvérei pontosan tudják, kivel és mivel állnak szemben, amikor Alfonsoról van szó.
Éppen ezért a kérdések és megmondások áradata a részéről nem maradhat el annak ellenére sem, mennyi sietséget vél felfedezni a húga hozzáállásában, ami számára éppen eléggé furcsa ahhoz, hogy ne hagyja még a következő napra sem azt a rengeteg mindent, ami a fejében kavarog annak kapcsán, amit az imént hallott. Persze nem a személyes részeket emeli ki, mert azokkal valószínűleg mindenki tisztában van; nem előnyös most gépre szállniuk, New York egyáltalán nem biztonságos, újabb fontos személyek tökéletes védelmét kell megoldaniuk, közben pedig háborúra készülnek, de napestig tudná a jelenlegi szart sorolni, igazán.
- Nem okoz problémát. De ennyivel ezt nem úszod meg, Vani. A hangja éppen annyit komolyodik és mélyül, amiből a vonal másik végén lévő tudhatja is pontosan, mi fog a bátyjától következni. Közben Alfonso a bárpult mögött a legdrágább whiskyből tölt magának, mert bár nincsen tisztában a viszonyokkal, Domenico sosem élvezte a férfi tökéletes bizalmát, egyik húgát illetően sem, szóval a gondolatait vele kapcsolatban el kell nyomnia a békesség érdekében. A többit majd úgyis kideríti, New York az ő terepe.
- Tudod jól, hogy mi most a helyzet. Ha idejöttök, Marco fogja megszabni a biztonságotok körülményeit, és most semmilyen ellenkezés nem fér bele az életünkbe. Ő választ lakást, lokációt, testőrt, mindent. Ezek a tények, és mivel eddig a közegből több idelátogató rokonnal és baráttal is le kellett ezeket zongoráznia, az idősebbik húgával ezt már őszintén nem szeretné elölről kezdeni. Kibaszott nagy szarban vannak, és Alfonso fejében nincsen apelláta, amíg fontos életek múlhatnak egészen apró hibákon is akár.
- És most kérlek mondd el, miért akartok ennyire gyorsan idejönni. A vezetők beleegyeztek az utazásba? Anyának mondtad már? Gino engedi egyáltalán? Sosem nevezi az apját úgy, ahogy illene, szemtől szemben sem szólítja sosem megfelelően, de ezt már régen elengedték neki, mert mióta Fabrizzio tökéletes örökössé vedlette magát, Alfonso nem balhézik annyit az apja miatt, mint előtte tette.

Az van, amire számított, amit előre megjósolt, és ha nem az érzelmei viszik előre a döntésében, most minden kétséget kizáróan nem telefonált volna. Azonban a józan gondolkodás már órák óta elhagyta, és előbb volt képes cselekedni, mint az eszének figyelmeztető jelzéseit figyelembe venni, amelyek tudták előre, döbbenetet, némi pánikot fog okozni a hívásával Alfonsoban, amit nem lesz képes elintézni egy nincs bajjal. Azért persze megpróbálja.
- Kinyírni? Nem. Most nem ezért hívlak. Zárja rövidre ezt a kérdést, mintha csak előfordult volna korábban, hogy ezért telefonált, habár most tényleg megtudná fojtani Fiorentinat és Domenicot, de ezt csak gondolatban teszi, és szavakkal nem illeti, nehogy a másik megneszeljen valamit, amiről egyelőre még ő magának is csak képzelgései vannak, ami majdhogynem az őrületbe kergették az éjszaka alatt.
- Abban viszont nem tévedsz, hogy kérni akarok valamit. Tér rá a lényegre, ahelyett, hogy az idővel foglalkozna, vagy adna arra magyarázatot. - Még ma, neked már csak holnap, de nem ez itt a lényeg.. Kezdi végül, mégis az időeltolódást taglalni, majd félbe hagyja, mert már így is fészkelődik az ágyon, mintha csak az utazás gondolata egy rossz ötlet lenne, ezért mielőtt meggondolhatná magát, kiböki. - Nicoval New Yorkba repülünk, és zükségünk van egy lakrészre a villában. Dobja le a bombát, határozottsággal a hangjában, mégha egyébként továbbra sem biztos teljesen a döntésében.
- Ideiglenesen, persze. Hangsúlyozza ki az első szót, mert nem akar hosszútávon ott maradni, sőt már elkezdett kiadó ingatlanokat nézni, egyelőre viszont nem talált rá arra a helyre, ahol otthon is érezné magát. - Gondolom ez neked, nem okoz problémát. Teszi még hozzá, mintha csak javasolná, figyelmeztetné őt, hogy ne ma próbáljon meg nemleges választ adni, amikor az idegei már így is kivannak.
Meg sem próbál indokokkal szolgálni a másik számára, például, hogy mire fel ez a nagy sietség, mi okozta benne ezt a hirtelenséget, vagy, hogy a tőle megszokott előretervezés miért nem látszik. Giovanna most az egyszer, egyszerűen csak túl akar lenni ezen a beszélgetésen, és fejest ugrani, mindenféle védelmi eszköz nélkül, mégha azt Alfonso kérdések nélkül nem is fogja hagyni. Tulajdonképp számít is rá, várja már azok záporozását, melyekre már fejben több lehetséges válasszal készül.

Ha egy valamin, akkor a Mirázson, de legalábbis egy részén nem nagyon vesz észre változást; az imént még lent ellenőrizte a ma esti DJ kezdését, így pedig biztos lehet benne, hogy hajnali négyig a VIP részleget alulról fogja a hangzavar finoman rezegtetni, ahogyan egyébként mindig teszi. Hozzászokott már ehhez a hanghoz és érzéshez, a történteket követően pedig bőven szüksége van arra, hogy bármi, ami éri, emlékeztetni tudja őt arra a normára, ami néhány hónappal ezelőtt az életének a része volt. A béke, a siker és az érzés, hogy akár egy isten, bármire képes a mindennapjainak mostanra erős hiánycikké vált.
Minden a feje tetején áll jelenleg, és nem elég már csak Kiráért aggódnia, a családja nő tagjai is állandóan a fejében járnak a lövöldözés óta, hiszen félti őket; folyamatosan érdeklődik az otthoni biztonságot illetően, és bár szinte mindenki tudja a közegből, mennyire csapnivaló a kapcsolata az apjával, évek óta nem beszéltek annyit mint az elmúlt néhány hétben, mikor is kénytelen volt a családot hátrahagyni, hogy visszaállítsa a Mirázsban a rendet. Az itteni közeg gyűjtőhelye nem eshet szét, így ez igaz rá is, hiszen ő vezeti a helyet; névlegesen, mert a munka oroszlánrésze a nem rég Baliról visszatért Marco kezében van valójában.
Eltelik egy óra, ő pedig fent ül a bőrkanapén Briseával szemben, aki mostanában gyakorta tesz látogatást a helyen, és akit éppen olyan biztos pontnak érez, mint a finom dübörgést a lába alatt. Beszélgetésüket a telefonja zakózsebében való csörgése szakítja meg, ő legalábbis rájön erre azonnal, ahogy előveszi a készüléket, és meglátja a húga nevét a kijelzőn. Vani közel áll hozzá, nagyon is, azonban egy gyors fejszámolás már sikításra is bírja a szirénákat a férfiben, mert hajnalok hajnalán a testvére üzenni sem szokott, nem, hogy telefonálni.
- Bocsáss meg egy pillanatra. Biccent finoman a nő felé, hogy a környezetüknek ne tűnjön fel a férfin eluralkodó aggodalom, és ahogy feláll a bőrkanapéról, igyekszik feltűnésmentesen, de minél gyorsabban lopni a távolságot, míg eltűnhet egy következő teremben, ahol a pókerasztalok ma este magányosan állnak, társaság nélkül.
- Vani? Szól bele köszönés helyett, ezzel jelezve, hogy nem számított a hívásra, aztán igyekszik sorban felfogni az elhangzottakat, amik egy pillanatig sem nyugtatják meg, vagy hitetik el vele, hogy valóban ne lenne valami baj.
Felcsúsztatja magát félig egy bárszékre az ajtótól nem messze, és igyekszik nem a legrosszabbra gondolni. - Mondanám, hogy hiszek neked, de hajnali hat körül járhat nálatok az idő, tehát valakit valószínűleg ki kell nyírni, különben nem hívnál. Mi történt? Kérdezhette volna azt is, hogy meg kell-e ölni valakit, de ahhoz a húgát túlságosan jól ismeri, pontosan emiatt áll fel közben a bárszékről, és dönt amellett, hogy egy itallal igyekszik elkergetni a legrosszabb gondolatokat, amik gyakorta zaklatják az elméjét mostanában, a történtek fényében.

Határozottan kétségek gyötrik, melyek már a tegnap este folyamán elkezdték őt bekebelezni, majd miután a férje hajnalok hajnalán tért haza részegen, és elsodorta őket a káosz, tagadhatatlan, hogy ez a hívás, amit most elindít Alfonso a bátyja felé, nem egy átgondolt lépés. Közben mégis, amiért az ok a nappaliból a dolgozószobába vezető ajtó mögött rejlik, akinek a hangja azzal a tónussal cseng, ami minden kétséget kizáróan Fiorentinanak szól, és ez ad neki elég indokot, hogy eszerint cselekedjen. Ettől függetlenül nem szereti, hogy ilyen módszerhez kell folyamodnia, viszont már így is túl van egy szál cigin, és egy pohár pezsgőn, amit az ünneplésre szánt, most mégis fájdalma csillapítására alkalmazta, melyeknek már nem is engedhetne igazán, ha azt nézzük a mai nap már biztosan tudja: terhes.
Még egy percet enged a hallgatózásnak, az átkozott féltékeny énjének, ami rá sosem volt jellemző, majd végig simít az ajtón, végül dühében belever egyet mielőtt átvonulna a hálóba egyedül, zaklatottan, és kimerülten.
Szinte meggyőződése, hogy Alfonsot váratlanul fogja érni a hívása, leginkább annak ideje miatt, habár az időeltolódásnak köszönhetően ők hat órával előrébb járnak, így míg Giovannat lassan már a reggel köszönti, addig New Yorkban éjfél lehet, ezért abban bízik a másik még fent van, amiért számára a Mirage club ad okot az éjszakázásra. Máskor valószínűleg nem kapkodna ennyire kialvatlanul, de egyrészt ezért nem volt képes álomra hajtani a fejét eddig sem, így ezt muszáj elintéznie, másrészt éreztetni akarja, nyomós indoka van arra, amiért ezt kéri.
Amíg a telefon kicsöng megtörli szemeit, és összecsukló hangját összeszedetté varázsolja, ahogyan már számtalan alkalommal játszotta meg, hogy jól van, de most ez igazán nehéz számára.
- Szia. Szól bele szerinte határozottan nem megremegő hanggal, majd folytatja mielőtt esetleg a kérdés érné, hogy minden rendben van-e.
- Tudom ott már későre jár, és nem is akarom sokáig rabolni az idődet, de tudnánk beszélni most egy kicsit? Érdeklődik, mintha csak a legtermészetesebb dolog lenne ez, majd még mindig nem hagyja szóhoz jutni. - Nem akarlak megijeszteni. Nincs baj. Hangsúlyozza ki, amiért nem szeretné, hogy a másik aggódjon, mert végülis testi sérülés nem történt, egy maffiában élő családtag márpedig azonnal erre gondol elsőként, és egyébként is csak a szíve tört össze egy kicsit, ahogyan a tökéletesnek alig mondható, számára mégis egy illúzióként megélt élet kezd darabokra hullani.