Fiorentina szívesen burkolózna hazugságba, miszerint szívének nem jelent már semmit a férfi, de annak hangos dobbanása a hiányzol szó hallatán azonnal árulkodik, és emlékezteti őt, hogy még mindig szereti. Sőt, igazán sosem tudta feledni, pedig hinni akarta, hogy az érzései idővel változhatnak, amiért tudja ez mindössze egy reménytelen, bűnös vágyakozás Domenico után, amivel szenvedést okoz nem csak magának, hanem másoknak is. Mégsem tud ellenállni, hogy végül ne viszonozza az érzést, és ne kezdjen leengedni a védőpajzsból, amit már évek óta maga elé emelt, így amint Dom hatására lágyulni kezd, újra kicsit régi önmaga lehet.
Nem szól, nem kérdez utána mit szeretett volna a férfi, amikor belekezd egy mondatba, majd végül megállítja magát annak befejezésében, mivel Fiorentina úgy véli, jobb békén hagyni, ha ennyire nehézkesen akar jönni.
- Túl sokat agyalsz. Csak bökj rá egy helyre a térképen, és ott találkozunk. Beszél könnyedén, amiért nem ő tartozik másnak elszámolni valóval, holott Domenico felesége Giovanna az ő nővére, és legalább testvéri szeretetből, tiszteletből nem kéne csábító ajánlatot tennie a férfinak, mégis mintha csak jogosultnak érezné magát azáltal, hogy egykor jegyesek voltak.
Erre emlékezteti őt a férfi is a kérdésével, és elmosolyodik az emléken, egy kis időre még be is hunyja a szemeit, hogy újra ott lehessen az emlegetett szőlőbirtokon, ahol minden annyira önfeledt, és könnyed volt, olyan, amilyen ő maga már talán sosem lesz.
- Hidd el, sok mindent szeretnék elfeledni, de azt a tökéletes pillanatot soha. Ismeri be, mert sok mindent átéltek közösen együtt, és ha nincs az elrablás, Fiorentina viselkedése pedig nem fordul 360 fokot, akkor egészen más életet élhetnének most, megvalósítva a tinédzserkori terveiket.
- Dom.. Sóhajt bele a telefonba ajkára harapva, végighúzva kezét a dekoltázsán, amikor azt képzeli a férfi érinti a bőrét, ahogy azt régen tette, majd a következő mondata váratlansága következtében megáll a mozdulatban, és megfagy körülötte a levegő, ami az előbb még forró vágytól fűtött volt. Egy darabig csak hallgat, nem tudja mit szabad, vagy mit nem, így végül elengedi, hogy mások érzéseivel foglalkozzon, és önző kijelentést tesz ahelyett, hogy meggyőzné Domenicot az ellenkezőjéről.
- Sosem én voltam az akadály, hogy ezt megtehesd. Eleve el sem kellett volna venned Giovannat. Hasít bele a csendbe súlyos szavaival, amiért mindig is haragudott ez miatt Domenicora. Nem azért, mert megházasodott, hanem a választottját nem értette soha, ezzel belekényszerítve magukat egy lehetetlen helyzetbe, amiből talán sosem szabadulnak, habár ebben nagy szerepe volt neki is, amikor lelépett maga mögött hagyva mindent, és mindenkit.

Nem ez az első alkalom, hogy összezavarodik, amikor Domenicoról van szó, és míg mások előtt könnyen játssza az érzéketlen szerepet, azt a nőt, akit senki, semmi sem érdekel, addig ez a férfi mindig a gyenge pontja marad. Emlékezteti őt a múltra, arra milyen volt egykor, és ezt egyszerre utálja és imádja a másikban. Ahogyan ma éjjel is, amikor először csörren a telefonja, és változik ezáltal egy gyermekké, aki a régi játékától nem akar, ráadásul nem is tud megválni, mégha minden észérv szinte könyörög neki, hogy hagyja. Engedje el, ne hívja vissza, mert azzal csak mindenkinek árthat, ő viszont önzőbb, és kíváncsibb természet annál, hogy ezt ennyiben le is tudja zárni.
Azóta, hogy New Yorkban van nem igazán találja a helyét, bár hosszú időn keresztül sehol nem tud megmaradni, mégis most, amikor erre rákényszerül, kifejezetten elveszettnek érzi magát, és ha indokot keresne, amiért most a másikat hívja, erre fogná, de ő nem igazán akar kifogásokra hagyatkozni. Egyszerűen csak érzi, a másiknak szüksége van rá, és bármennyire fájdalmas ez számára, neki is ő rá, mégha ezt beismernie általában nem sikerül.
Amint meghallja a másik hangját, ahogyan a nevét kiejti, hevesebben kezd el verni a szíve, és szinte hálás, amiért már a villa falai között éri ez az érzéscunami, mert nem akarja, hogy más így láthassa, ebben az állapotban. Szerinte ez gyengeség, egy támadási felület rajta.
- Domenico. Ejti ki ő is a másik nevét a száján, majd hagyja, hogy néhány másodpercig csak a csend vegye körül őket, amíg a másik meg nem szólal. Végül Domenico vallomása hallatán belesóhajt a telefonba, de nem viszonozza azt a fajta kitárulkozást, ami a másik hiányát jelenti, holott a férfi mindig is egy olyan darabkája marad, amit veszteségként fog felfogni.
- Ha Giovannaról van szó, nem akarom hallani. Próbál szigorú maradni, míg a másik épp próbálná kiönteni a lelkét, és ennek okán a szobájából a konyhába indul, hogy találjon magának valami italt, mert miután hallja a másik már kellő mennyiséget ivott ehhez a beszélgetéshez ő még a közelében sem jár. Bedugja a fülesét, mert ugyan már későre jár, nem akarja, hogy más hallja kivel beszél, és így indul útnak, megtalálva magának a whiskeyt, amiből tölt is magának egy pohárkával. Felugrik a pultra, és mielőtt Dom megsértődne, igyekszik jobb formáját hozni, egy kedvesebb énjét, amit kevesen ismernek.
- Te is hiányzol. Vallja be végül mégis, de mielőtt ez túl sok érzelmet tépne fel benne, folytatja. - Tudod jó lenne valahova megszökni. New York hatalmas szívás. Ad magából ő is egy kicsit, miközben egy könnyed mozdulattal gurítja le a torkán az italt, és nem biztos abban pontosan Domenico mennyit tud az ő New York-i itt létéről, azt azért sejtheti, hogy nem önszántából ragadt ezen a helyen.

Nem véletlen, amiért Domenico a lány múltjaként van bejegyezve a telefonjába, egyfajta emlékeztetőként számára, hogy amikor késztetést, kísértést érez magában a másik felé, képes legyen józanabb gondolkodásra. Most mégsem bír kontrollal, és miután Dom hívta először, majd bontotta a vonalat anélkül, hogy Fiorentina magyarázatot kaphatott volna mi az ok, amiért ennyi idő után felkereste, elveszti az önuralmát, ahogyan a türelmét is. Frusztrálja, amiért válaszok nélkül marad, így egy darabig még makacsságból hagyja emészteni magát, majd végül nem törődve azzal mennyi az idő, hívást indít Dom irányába. Közben van benne egy kis izgulás, amiért régen hallotta a férfi hangját, és bár nem most volt, amikor ők ketten együtt voltak, mégis mintha a kötelék sosem szűnt volna meg igazán köztük.
- Szia szivi. Szól bele dorombolva a telefonba, direkt cukkolva a másikat a megszólítással.  - Ha javasolhatom.. Mondja ezt úgy, mintha amúgy ez Domon múlna, és ugyan nem látja a férfi, de mosoly kúszik a szája szegletébe. - Legközelebb, amikor hívsz valakit, érdemes bele is szólni, hogy a másik tudja mit akarsz. Egy rám csapott telefon csak felbosszant. Azt akarod, hogy idegeskedjek? Kérdezi, mialatt reméli, ebből Domnak leesett, mennyire ajánlott ezt nem eljátszania vele újra, és tényleg szeretné tudni mi az oka a váratlan felbukkanásának, ráadásul az éjszaka közepén, ami egyáltalán nem rá vall.