To my Wife.

   
   
   

Az elmúlt napokban igyekeztem a lehető legtöbbet Gleeson mellett lenni, mert bár valamennyire sikerült túl jutnom a színházban történteken, de azért annyira még nem szedtem össze magam, hogy nélküle is bóklásszak. Na meg persze jól is esik az, hogy ennyire gondoskodó, minden egyes kétség el múlt belőlem, amit vele kapcsolatosan éreztem. Biztos vagyok abban, hogy sokkal fontosabb neki az, hogy családként boldogok legyünk, mint az, hogy továbbra is folytassa azt az életét, ami nekem nem tetszett. Képes vagyok arra, hogy most már rendesen magunk mögött hagyjuk a múltunknak azt a részét, ami olyan rossz volt a számomra, és egyáltalán nem kételkedek már abban, hogy Ő igenis jó ember, aki valami miatt csak rossz útra tévedt. Én nem vagyok olyan, mint a volt barátnője, akit megölt. Én szeretem Őt és sosem akarnám elhagyni, ahogyan neki is sokkal fontosabb vagyok, mint eddig bárki más. Ha újra kezdhetném az egészet, akkor is mindent ugyanígy csinálnék, mert egyetlen pillanatig sem bántam meg azt, hogy hagytam, hogy ennyire komollyá változzon a kapcsolatunk. A rengeteg csalódásaim után, most már elhiszem, hogy igenis lehet engem szeretni önmagamért, és, hogy nem minden férfi egyforma, csak időre volt szükségem ahhoz, hogy megtaláljam azt, akit a sors nekem szánt. És milyen jól jártam. Azt hiszem, hogy még soha nem éreztem magam ennyire boldognak, hisz látszólag már mindenem meg van ami ahhoz kell, hogy az életem teljes legyen.
A Gleeson kezét megfogva, büszkén követem Őt az üzlet bejárata felé, közben meg érzem, hogy az izgatottság mennyire a hatalmába kerít. Régen is mindig imádtam baba ruhákat nézegetni, és mindig elképzeltem azt, hogy milyen lenne a gyerekem, ha valaha is lenne, gondolkodtam azon, hogy hogyan nevezném el, most meg ez az ábránd valóságossá változik. Most már azért nézhetjük a ruhákat, mert valóban lesz kisbabám, ráadásul kettő is. Ennél többet azt hiszem, hogy már nem is kívánhatnék.
- Előbb szerintem a kisággyal. Aztán szükség lesz pelenkázóra is, meg vehetnénk egy hintaszéket, mert ha lesz jó sok tejem, akkor sokkal könnyebb lesz onnan megetetni őket. - szeretnék mindent egyszerre beszerezni, de tudom, hogy alaposan szét kell néznünk és jó lenne, ha mindent ma sikerülne is beszerelnünk egyszerre. Így hát megpillantva a bútor részleget be is lépek oda, egyből a kiságyakat megcélozva.
- Mit szólsz ehhez? Még pelenkázó is van hozzá, így nem kell külön költenünk arra is, Ráadásul elég jó árban van. - mosolygok felé lelkesen, de azért tovább nézelődök. - Ez is nagyon szép. - sóhajtok és még tovább nézelődök, de egyszerűen mindegyik annyira tetszik, hogy képtelenség vállogatni. Azt hiszem, hogy így hosszúra fog nyúlni a vásárlásunk.        

   

To my Wife.

   
   
   

A lelkesedésem végig kitart, amig a kicsi ágyak között nézelődök, és igyekszem a rengeteg lehetőség közül olyanokra fókuszálni, amelyek nem csak árban megfelelőek, de az egyszerű, ízléses stílusomat is jellemzik. Kettőt is mutatok meg ilyent Gleesonnak, amelyek szerintem írtó cukik, és lelki szemeim előtt látom is már benne a békésen szundikáló gyerekeinket. Az árát természetesen nem azért nézem, mert ne tudnám, hogy igazából bármelyiket megengedhetnénk magunknak, még csak azért sem mert sajnálnám a gyerekeimtől, csak valahogy mindig sokkal jobban szeretem beosztani a pénzt, mint a férjem. Na meg feleslegesnek tartom sokat költeni ezekre a kellékekre, hisz egy-két év múlva úgyis másmilyen ágyra lesz majd szükség. Bár látom a Gleeson arcán, hogy nem teljesen ért egyet velem, amit egy sóhajjal palástolok, de azért érdeklődve követem, mert mivel a kettőnk gyerekeiről van szó, így természetesen az Ő véleményére is kíváncsi vagyok. Még akkor is, ha az a kettő, amit kinéztem igazából annyira elbűvöltek, hogy szinte biztos vagyok abban, hogy nehéz lesz elengednem a témát. És bár tetszik az, amelyikre rá mutat, tényleg csodálatosan érezhetné benne magát a kislányunk, de legalább a háromszoros ára van...
- Nem is tudom... ez túl kihívó, nem? - pislogok felé egy párat, de megbántani nagyon nem szeretném. Persze szép, azt nem is vitatnám, de valaki más gyerekének. Nem akarom az enyémeket arra nevelni, hogy a pénzt és hatalmat keressék mindig. Persze Gleeson hozzá van szokva ehhez, valamennyire én is megtanultam alkalmazkodni, de akkor is. A fiúnak választott pedig még annyira sem tetszik, mint az előző, ezért megvonom a vállam, mert még mindig tartok attól, hogy megsértődik rám. Azt hiszem, hogy hosszú vásárlásunk lesz így...
- Gleeson... Ők kisbabák lesznek. Szóval valószínűleg mire felnőnek már úgysem fogja érdekelni Őket, hogy baba korukban milyen ágyban aludtak. Az, amit az előbb mutattam, azért is lenne sokkal jobb, mert spórolunk is vele, megy minden színhez és nem foglal el olyan sok helyet, mint ezek... - próbálom kész érvek alá támasztani a döntéseink közti külömbséget és nem tagadom, hogy egy kicsit meglepnek a következő szavai, olyannyira, hogy egy ideig csak pislogni vagyok rájuk képes. - A szintünkből? Mi ez a versengés nálad? És kinél akarsz jobb lenni? - sosem értettem igazából, hogy miért ilyen fontos számára az ilyen hatalmas luxus, hisz a sírba senki nem visz majd magával semmit. Persze nem baj, ha az embernek kicsivel több van, de a jövőnkre is gondolnunk kéne, hisz ki tudja az mit tartogat a számunkra. Bármikor fordulhat egyet bármi, és hírtelen maradhatunk semmi nélkül. Egy rossz lépés is elég ehhez, épp ezért is mindig jobban szerettem a pénzre vigyázni és spórolgatni azt, amig van miből.
- Nekem azok, amiket mutattam jobban tetszenek. - makacsolom meg magam, már csak az előbbi kijelentése miatt is. Na meg a terhességgel járó hormonok is rá segítenek arra, hogy durcizásba kezdjek. De tényleg megbántott. Olyan, mintha azt mondta volna, hogy nincs ízlésem és nem értek ehhez. - Talán haza is mehetnél és bízd rám a vásárlást. Nem akarok ezen veszekedni veled. - teszem még hozzá és vissza is sétálok a másik két választottamhoz, amelyekből nem fogok engedni.      

   

To my Wife.

   
   
   

Talán nem is az lep meg igazán, hogy van valami, amiben nem értünk egyet, hanem sokkal inkább a kirohanása, amit nem igazán tudok hová tenni. Nem újdonság az a számomra persze, hogy szereti azt a luxus életét, amit él, és, hogy mindig mindenből a legjobbat akarja, de kicsit mégis azt gondolom, hogy most túlzásba esett. Természetesen én is szeretnék mindent megadni a gyerekinknek, de arra semmiképp sem szeretném Őket nevelni, hogy majd lenézőek legyenek azokkal, akik esetleg mindennap küzdenek a megélhetésükért. Hírtelen azt érzem, hogy a gyerekneveléssel is lesznek majd problémáink, mert az egyértelmű, hogy annak ellenére, hogy egész jól működünk együtt, de egyes dolgokat más szemmel nézünk.
- Te is tudod, hogy nem erre gondoltam... De egyébként, ha eladnád sem ijednék meg az albérlettől. Amig nem költöztem hozzád abban éltem, ha elfelejtetted volna. - emlékeztetem, csakhogy ne felejtse el, hogy nem a felső tízezerből választotta magának a feleséget. Persze anyagilag nem volt nekem sem gondom, megtehettem volna, hogy veszek egy kisebb házat magamnak, de akkoriban még nem volt tervemben az, hogy végleg itt maradok. Vagyis nem tudtam pontosan, hogy mit szeretnék.
- Azért, mert sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap. Ma megteheted ezt, de mi van, ha egy nap majd nem? Tudod te, hogy hányan estek le az ilyen magas lóról, amilyen Te is ülsz? - igyekszem nem túl hangosan reagálni a szavaira, de még így is magunkra vonjuk a mellettünk elhaladó emberek figyelmét. Komolyan olyan ez, mint valami rossz vicc. Nem jön, hogy elhigyem mindazt, amiket mond. - Na és mi van akkor, ha el viszem Őket egy turkálóba? Sőt... én is velük együtt onnan öltözök. Vagy talán az már sértené a közérzeted? Talán ha egy olyan nő lennék, aki a kínaiból öltözik, akkor nem vettél volna feleségül? Engem szeretsz, vagy a ruháimat rajtam? - miközben beszélek még végig is mutatok magamon, és akarom, hogy lássa rajtam, hogy megbántott. Hiszen szerintem mindegy, hogy mibe lesznek öltözve a gyerekeink, vagy épp hogyan néznek ki, miben alszanak... a lényeg, hogy egészségesek legyenek. Összeszűkült szemöldökkel, már-már felháborodva hallgatom tovább. Mi az, hogy van egy "nívónk?" Neki lehet van... nekem nincs. Számomra minden ember egyenlő, nem is értem, hogy hogyan tud ilyen lekezelően beszélni azokról, akik sorsa egy kicsit nehezebb.
- Én ezt egyszerűen nem hiszem el! Miért vagy ilyen lenéző? Egy gyári munkás is épp olyan hús-vér ember mint Te vagy Én. A lakásunkat meg úgy rendezzük be ahogyan akarjuk, ha meg a vendégeink azt nézik, hogy elég nívósak vagyunk-e akkor lehet meg kéne vállogatnod a társaságodat. Komolyan, Gleeson... ne viselkedj így. - úgy feldühített, hogy komolyan megfordul a fejemben, hogy már csak azért is vásároljak magamnak valamit egy turkálóból, hogy legyen amiért mérgelődjön. - Én nem vagyok semmitől sem külömb bárki másnál. Ezt vésd az eszedbe! Nem azért tanultam és szereztem magamnak jó állásokat, hogy utána felvágja a pénzemmel. És főleg nem azért mentem hozzád feleségül.. - oké, azt tudom, hogy nem gondol arra, hogy a pénzéért lennék mellette, de annyira felmérgesített, hogy már nem is tudom miket beszélek. Mivel úgy tűnik, hogy sehogy sem sikerül megegyeznünk, így csak faképnél hagyva megyek vissza a korábbi helyemhez, hogy Ő menjen csak nyugodtan haza, mert nekem ebből a beszélgetésből elegem van.Bármennyire is haragszom, azért mégis csak jól esik, hogy utánam jön, és végig hallgatva Őt bólintok. Végtére is nem hozhatok semmilyen döntést egyedül a közös gyerekeinkkel kapcsolatban.
- Rendben. De akkor ne kritizálj többet! - még fenyegetően a mutató ujjam is felé emelem, majd tovább megyek a sorok között és igyekszem olyanokat kiszúrni, ami a két ár között van. - Nézd csak... ez nagyon aranyos. És van belőle két egyforma is... Remélem elég nívós a számodra. - mutatom is meg azt, amelyik szintén elnyerte a tetszésem, és bár nem akarok vele veszekedni, de azért szeretném, ha érezné, hogy a sértődöttségem még mindig tart. Ha meg ez sem tetszik számára... akkor nem tudom mi lesz. De azt a másik kettőt, amit választott biztosan nem vesszük meg!     

   

To my Wife.

   
   
   

Még mindig teljesen ledöbbenve és értetlenül nézem a férfit, akihez hozzá mentem feleségül, és egyszerűen nem értem, hogy miről beszél. Vagyis épp az a baj hogy nagyon is értem, csak valahogy nem jön, hogy elhiggyem a szavait. Olyan lekezelően beszél az átlag emberekről, hogy az már rendesen nekem fáj. Kedvem lenne magára hagyni és este előtt haza sem menni, hogy gondolkodjon el mindazon a sok hülyeségen, amiket mond, De sajnos még mindig bennem van a múltkor történt rablás, ami a színházban történt, és bár egész jól feloldódtam azóta, de sokkal óvatosabb vagyok, és igyekszem legalább addig, amíg megszületnek az ikrek, nem járkálni egyedül, ha nem muszáj, mert nem szeretném megadni annak az esélyét, hogy bármi bajuk is történjen miattam. Attól eltekintve még nem tetszik ez a stílus, amit Gleeson képvisel. Azt hiszi, hogy az egész Univerzum belőle áll. Nagyokat sóhajtva és fújtatva könyvelem el magamban, hogy nem valószínű, hogy eljutott a tudatáig mindaz, amit mondani akartam, neki szent meggyőződése, hogy attól valaki, mert feneketlen végű bankszámlája van. Egy pillanatra úgy látom rajta, mintha egy másik emberré változna, akiből hiányzik az emberség. Észrevétlenül rázom meg enyhén a fejem, hogy eltereljem a rossz gondolataimat, hiszen megváltozott... már egyáltalán nem olyan szívtelen. Mert nem lehet az, igaz? Hozzám végtére is jó... másokhoz is az kelllennie.
- Mert az, aki turkálóból öltözik szerinted igénytelen? - felvonom a szemöldökömet az újabb undorító megjegyzése miatt, és egyre jobban fontolgatom, hogy megleckéztetem. Nem az én stílusom az emberek bántása vagy a bosszú állás, nem is ilyen célból akarnám kipróbálni, hogy mit csinálna, ha mégis turkálóba mennék. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, hogy mennyivel nézne rám más szemekkel. - Ha most fogom magam és el megyek vásárolni a turkálóba mit teszel? Elhagysz, mert nem vagyok elég igényes hozzád? - tudtam, hogy szereti, ha mindketten egyformán adunk magunkra, de soha nem jutott még eszembe az, hogy mi történne, ha néha hagynám egy kicsit elengedni magam, és a divat helyett a kényelmet választanám inkább. Talán úgy szégyellne és el sem indulna velem az úton? Vagy nem értem, hogy miért az a fontos, hogy ki mibe van öltözve. Aztán tovább mondja a számomra igencsak megdöbbentő szavait, és azon gondolkodok közben, hogy vajon Ő tényleg el is hiszi-e azokat, vagy csak a nagyzolás mondtja ki belőle? Az nem lehet, hogy ennyire ne értékelje a két kezi munkás emberek életét.
- Hallgas, kérlek... Én ezt nem hiszem el... - a hajamba túrok mindenféle mutrát vágva, és azt érzem, hogy mindegy lesz mit mondok, úgysem tudom jobb belátásra bírni. - Azt jobb, ha tudod, hogy mindenki pótolható! Te is! Soha többet ne merj nekem így beszélni azokról az emberekről, akik mindennap a megélhetésükért küzdenek! - fenyegetően emelem felé a mutatóujjam és úgy hagyom magára. Nem csak azért mert feleslegesnek tartom ezen vitázni, hanem azért is, mert képtelenésg vele így vásárolni. Nem fogok mindenféle  kicicomázott hülyeséget meg venni csak azért, mert az elég nívós a számára. Engem a kényelem érdekel jobban  és nem a hencegés a pénzünkkel. Egyszerűen hihetetlen, komolyan. Egyértelműen nem hagyja magát, hisz utánam jön, de mivel azt látom rajta, hogy képes kompromisszumot kötni, így úgy érzem, hogy megpróbálhatnánk újra, hátha akad egy olyan ágy, ami mindkettőnk tetszésének és igényének megfelelő. Így választottam ki egy másik tipusú kiságyat, és szinte már felkészülve egy újabb vitára figyelem a Gleeson arcát és próbálom megfejteni, hogy mire gondolhat. Látva az értetlenségét, amjd hallva a szavait, kénytelen vagyok hangosan felneveni, mert valahol aranyosnak találom, hogy ennyire foglma sincs arról, hogy mi miaz.
- Fonott kalács? Plüss babapiskóta? - még mindig nevetek miközben a saját szavait ismétlem meg, komoly erőfeszítésembe kerül, hogy össze tudjam szedni magam. - Az a rácsvédő. Tudod a gyerekek nem úgy születnek, hogy rögtön reflexből tudják, hogy álmukban nem szabad sokat mocorogniuk. Mindent csak lassan tanulnak meg, miközben felfedezik a világot. Az azért van, hogy ne üssék meg magukat. - magyarázom végül, és bár a sértettség még mindig bennem van az iménti párbeszédeink miatt, de attól jól szórakozok a szavain.  - Párna? Milyen párna? Gleeson.. az újszülötteket nem szabad párnára fektetni. Eszedbe ne jusson azt párnának használni! - figyelmeztetem, majd a kezembe veszem azt a cuki felhő formájú, puha valamit, hogy megnézhessem jobban. - Ez inkább egy ilyen kis plüss felhő. Hát nem aranyos? - lelkendezek és egyre jobban várom a pillanatot, hogy a karomba tarthassam a kicsiket. Már nem kell sokat várnunk addig.
- Akkor ezt megvesszük? - rakom vissza a plüssöt a helyére, majd bizakodva abban, hogy nem köt bele többet semmiben figyelem a férjem. - Még szükségünk lesz hintára, etető székre, pelenkázóra. Majd kellenek cumisüvegek, cumik, pelenka, babakocsi és menet közben még gondolkodok. - olyan izgatott vagyok, hogy hírtelen eszembe sem jut semmi, pedig otthon direkt ki írtam valahová. Vajon minden más kiválasztásánál is ennyit fog kötekedni? Jobb lenne, ha inkább rám bízná ezt a feladatot.
- Amúgy arra gondoltam, hogy majd egy kicsit később, mikor a gyerekek nőnek, az udvarunkra csináltathatnánk nekik egy játszóteret. - mosolygok felé egy kicsit jobb kedvel, de ez még mindig nem jelenti azt, hogy elfelejtettem volna a korábbi stílusát, ami nem tetszett nekem. Erről még egészen biztos, hogy beszélni fogok vele, ha haza érünk.   

   

To my Wife.

   
   
   

Gleesonban épp azt szeretem, hogy annyira figyelmes és törödő velem, közben pedig fel sem tűnt, hogy az emberiségre milyen szemmel néz. Azt hiszem, hogy épp ezért is lep meg annyira a nagyképű megjelenése hírtelen, mert ez valami olyan új oldala a részéről, amelyhez nem vagyok hozzá szokva. Nagyon is kiábrándítónak tartom, hogy ennyire lekezelően beszél az olyan emberekről akiknek csupán annyi bűnük van, hogy nem születtek bele, vagy épp nem sikerült olyan luxus körülményeket teremteniük maguknak, mint ami nekünk épp kijár. Számomra sosem okozott problémát az, hogy épp olyan emberséggel bánjak egy egyszerű építő munkással is, mint mondjuk egy vezérigazgatóval. Mivel, hogy nekem ilyen a természetem, szeretem az embereket a belső értékeik alapján megítélni, mintsem a küllemük miatt, így ugyanezt elvárnám a férjemtől is. Főleg, mert gyerekeket kell neveljünk. Semmi esetre sem fogom megengedni, hogy ilyen felfogással tanítsa majd az életre.
- Nem. A turkálókban például nagyon sok olyan ruha van, amiről nem is lehet megállapítani, hogy használta már valaki. Ráadásul nem hiszem, hogy bárki is leprás lett volna, akin korábban már rajta volt. - nem is értem, hogy miért kell nekünk ilyesmi felett vitázni. Hogyan képes lenézni azt, aki kevésbé engedheti meg magának a márkás ruhákat? Mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy ki mibe öltözik. Ráadásul gyerekkorunkban nálunk is divat volt a szomszéddal, hogy át hozta a lánya kinőtt ruháit, hogy használjam. Nem azért, mert ne lett volna pénzünk mást venni, de ha egyszer jó állapotban volt, meg sajnálta kidobni, akkor azzal mi a gond? Rengeteg család él így egyébként is... Nem szégyen ez egyáltalán. - Ne legyél már nevetséges! Lehet, hogy észre sem vennéd, hogy ami rajtam van honnan volt vásárolva. Miért kéne kidobnod? És milyen kesztyű? Komolyan azt hiszed, hogy minden, ami nem csillog villog már egyből fertőző is? - csalódottan csóválom meg a fejem, és kedvem lenne felképelni Őt azért amiért ilyen mogorva stílust engedett meg magának, hogy térjen végre észhez. Nem belőle áll az egész világ, és nekem egyáltalán nem tetszik mindez, amit csinál. Csakis az tart vissza, hogy körülöttünk jönnek mennek az emberek, és nem akarom még ennél is kellemetlenebb helyzetbe hozni magunkat. Inkább csak magára hagyva dötöm el, hogy egyedül folytatom, de mivel utánam jön, és látszólag esze ágában sincs feladni, így bele megyek az alkudozásba, és szinte megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor kimondja, hogy megvehessük az új kiszemelt babaágyakat. Talán azzal, hogy magára hagytam, el is gondolkodott mindenen. Remélem, hogy a későbbiekben vigyázni fog a szavaira.
A játszótér megépítése az udvarunkon viszont úgy tűnik, hogy nincs ellenére, ami egy kissé meg is mosolyogtat, sőt még a szavai is. Végülis megbocsájthatok neki... De otthon mindenképp beszélni fogok még erről és azt sem ártana megvitatnunk, hogy hogyan fog működni a közös gyerek nevelés. Ez a stílus nekem nem tetszik.
- Nem haragszom rád. Tudom, hogy szeretsz, és nyílván nem is mondhatom meg, hogy másokhoz hogyan viszonyulj. De előttem ne csináld ezt, rendben? Fogadj el mindenkit olynnak, amilyen. - sóhajtom, majd viszonzom a csókját és egy kis ideig hozzá is bújok. Utálok vele veszekedni mindig. - Egy kicsit nem ülünk le valahová? Vagy csak igyunk meg valahol valamit. Elfáradtam és nagyon szomjas is vagyok. A gyerekek igazán le szívják az energiám. - végig mosolygok miközben beszélek, mert ez valahol azért jó érzés is, csak egy kicsit kellemetlen néha. Van, hogy eszembe jut a terhességem előtti időszakom, amikor sokkal jobban bírtam tartani a lépést Gleesonnal. Abban azonban biztos vagyok most már, hogy csak azért is ellátogatok egy turkálóba, hogy láthassam a szerelme mennyire erős.    

   

To my Wife.

   
   
   

Valamiért képes vagyok hinni Gleesonnak, és valahogy olyan természetesen jön az, hogy megbocsájtsak neki, pedig olyan rosszul estek a szavai. Még akkor is, ha nem is nekem szánta azokat. Lenézni a társadalomnak a szegényebb rétegét számomra felháborító, és bár tudom, hogy nem vagyunk egyformák, de akkor sem szeretném, ha előttem viselkedne így. Mivel már olyan sokat változott értem, nyílván azért mert szeret, így úgy vagyok vele, hogy a nap további részében megpróbálok úgy tenni, mintha az a kínos beszélgetésünk az üzlet kellős közepén meg sem történt volna. A turkálóról attól persze még nem mondtam le, az első alkalommal, amikor lehetőségem lesz rá, csak azért is bevásárolok onnan, mert most már igazán érdekel, hogy az milyen reakciót váltana ki belőle. Vajon ténylegképes lenne elégetni azokat csak azért, mert valaki már használta? Az, hogy igyekszem csinosan öltözködni, meg az anyagi helyzetetm megengedi, hogy kicsit drágább ruhákat vásároljak meg magamnak, nem jelenti azt, hogy nagyoskodni szeretnék, vagy bárkinél is jobbnak érzem magam. Sőt... semmivel sem érzem úgy, hogy az én életem többet érne egy egyszerű takarítónőnél. Mindezt persze már nem hozom fel, szeretném komolyan elengedni ezt a témát, csak gondolatban filózok azon, hogy miképpen leckéztethetném meg a férjem a meggondolatlan szavai miatt. Nem vagyok én bosszú álló, sem semmi ilyesmi, de tudnom kell, hogy mennyire őszinte a megbánása. A gondolataimat végül sikerül jól elterelni a közös kávézgatás és süti evés, tényleg feloldódtam, és az a megszokott mosoly az arcomra úgy rá ragadt, hogy mire haza érünk is még mindig rajtam van. Azt hiszem, hogy valahogy úgy nézhetek ki, mint egy boldog feleség... lényegében annak is érzem magam. Gleeson minden kérésemet lesi, figyel rám, és leszámítva néhány félre értést, egyébként soha nem emeli fel még csak a hangját sem, ha velem beszél. Ez tetszk. Igazi nőnek érzem magam mellette és abban is egyre biztosabb vagyok, hogy a gyerekeinknek fantasztikus apukája lesz. Reményeim szerint majd a gyereknevelést illetően sem lesznek köztünk fennakadások, vagy ha mégis, akkor képesek leszünk azokat átbeszélni, mint ahogy eddig is mindent.
- És mit csinálunk ma? Egy kicsit kifárasztott ez a sok járkálás és pakolászás, szóval mindenképp szeretnék ma már itthon maradni. - mosolygok rá, majd az egyik alkalmazottra, aki épp a meleg ételt tálalja nekünk. Még mindig nem sikerült megszoknom teljesen, hogy minden kívánságunkat lesik, és, hogy szinte semmire nem kell gondom legyen. A munkám mellett sok időm mondjuk nem is lenne a háztartásra, aztán ha mesgzületnek az ikrek talán még ennyi sem lesz, de néha elképzelem, hogy milyen lenne, ha csak kettesben lennénk mindig. Na nem mintha az itt dolgozók olyan sokat zavarnának minket, de akkor is.
- Ti nem esztek velünk? Tudom, hogy nem szokás ez, de... olyan nagy ez az asztal. Talán tehetnénk kivételt ezúttal. - a nő, akinek a nevét még mindig nem jegyeztem meg, meglepetten pislog felém, majd Gleesonra, mintha tőle várná az engedélyt, vagy épp azt, hogy a kérésemre milyen választ is adjon. Naná... hisz a fizetésüket tőle kapják. Nem tudom, hogy honnan jött ez a hírtelen ötlet most, de... komolyan úgy hiszem, hogy el férnénk itt bőven. Úgyis olyanok vagyunk már lassan, mint egy nagy család. Vagy nem? Én szeretek közvetlen lenni az itt munkálkodó emberekkel is. Egyszerűen ilyen a természetem.    

   

To my Wife.

   
   
   

Örülök, hogy az asztal mellett ülve már képesek vagyunk úgy tenni, mintha az üzletben történő veszekedésünk meg sem történt volna, mondjuk az a legszebb az egész kapcsolatunkban, hogy mindig nagyon hamar elszáll az egymás iránt érzett haragunk, ami legtöbbször csak amolyan pillanatnyi állapot. Szerencsére egyikünk sem haragtartó, és Gleeson az esetek többségében szokott engedni nekem. Nem vagyok én egyébként kötekedő, a veszekedéseket sem díjjazom, de amióta állapotos vagyok, olyan, mintha minden bennem dúló érzelem megduplázódna. A nőgyógyászom említette is, hogy mindent sokkal intenzívebben él meg ilyenkor egy nő, sokkal érzékenyebbé válunk, mert a hormonok dolgoznak bennünk. A nehézségek ellenére, amik egy terhességgel járnak - ráadásul nem egy, hanem két kisbaba van a méhemben -, én imádom ezt az érzést, bár azt nem tagadom, hogy kicsit félek a szüléstől és attól is, hogy mi lesz, ha az anyaságot nem fogom jól csinálni. Minél közelebb kerülünk az időponthoz, annál feszültebbnek érzem magam, bár ezt igyekszem kevésbé kimutatni. Bízok a képességeimben és abban is, hogy Gleeson is ki fogja majd venni bőven a részét a feladatban, hiszen két gyerekkel feltételezem nem lehet olyan könnyű.
Az ötletem nagyon hírtelen jött, hogy az alkalmazottak is üljenek közénk, valahogy még sosem volt alkalmunk megköszönni nekik a rengeteg fáradozást, amit nap, mint nap tesznek a jólétünk érdekében, és örülök is annak, hogy a férjemnek sincs ellenvetése a dolog miatt. Elvégre Ők is emberek, és megérdemlik azt, hogy legalább - ha nem is mindenap -, de időnként normális körülmények között egyenek.
- Köszönöm. - hajolok is oda Gleesonhoz, hogy egy puszit adjak az arcára, jókedvűen mosolyogva és a zavart nő felé nézek, aki egy bólintással távozik, majd a többieknek szólva, egy egy megrakott tányérral le is ülnek közénk. Bátorítóan mosolygok mindegyikük felé, hisz látszik rajtuk, hogy mennyire nem tudják hová tenni ezt a helyzetet, de én szeretném, ha ma este ne úgy tekintsenek ránk, mint a ház uraira. Egyébként ha úgy vesszük, akkor én is csak úgy bele csöppentem ebbe, mert bár már egyre otthonosabban mozgok, de azért úgy tekintek a házra hogy a Gleeson tulajdona.
- Hmm... jól hangzik a semmittevés egy kicsit. - sejtelmes mosolyommal éreztetem vele, hogy kicsit a semminél többre gondolok, minközben neki látok az evészetnek, mert az illata csak úgy csábít. Elképesztően jó étvágyam van azóta, amióta a kis pocaklakók bennem vannak, azt hiszem, hogy a fokozatosan gyarapodó súlyomon ez látszik is. Nem is elégszem meg egy adag étellel, saját magam kelek fel a helyemről, jelezve a nőnek, hogy egyen csak nyugodtan, és sétálok a konyhába megrakva a tányéromat ismét, és ha Gleeson is kérne, akkor az övét is. A feleség dolga az is, hogy a férje kedvében járjon.
Amint végzünk az evészettel, megköszönöm a finom ételt és vigyorogva állok fel a férjem füléhez hajolva.
- Én odafent leszek a zuhanyzóban. Ha esetleg kedved lenne megmosni a hátam... - a szavaimat halkan suttogom, úgy, hogy csak Ő hallhassa, majd pimaszul mosolygok rá és hátat is fordítok neki, megindulva a szobánk felé, ahonnan meg lehet közelíteni a saját fürdőszobánkat, bízva abban, hogy Gleeson még ekkora súllyal is eléggé vonzónak tart ahhoz, hogy csatlakozzon hozzám.    

   

To my Wife.

   
   
   

Szándékos provokáció volt a részemről az, amit a férjem fülébe súgtam, és miközben a lépcsőkön felhaladva elérem a szobánkat, csak remlnykedek abban, hogy még mindig elég vonzónak lát ahhoz, hogy utánam jöjjön. Nyílván azt Ő is sejtheti, hogy nem a hát mosáson van a hangsúly, bár az igaz, hogy a folyamatosan növökedő hasam, azért kezd egyre több mindenben hátráltatni. Csak lassan bújok ki a ruháimból a szobában, elpotyogtatva minden egyes darabot magamról a fürdőig, nyomként hagyva Gleesonnak, majd a tusoló alá állok, megengedve a nem túl meleg, viszont kellemes vízet, amely végig folyik a bőrömön, és szándékosan állok úgy, hogy mire a férjem utolér, háttal lehessek neki. A nőgyógyászommal folyamatosan konzultálok mindenféléről, és mivel azt mondta, hogy a magzatokra nem veszélyes az, hogy továbbra is aktív házas életet éljünk, így nincs semmi akadálya annak, amire most készülök. Fontos számomra az, hogy Gleeson mindent megkapjon tőlem, mer bár többször is bizonyította azt, hogy hűséges, azért én nem szeretnék olyan feleség lenni, aki elhanyagolja a férjét.
+18
Széles vigyor jelenik meg az ajkamon, amint tudatosul bennem, hogy Gleeson is csatlakozik hozzám, a tekintetemmel követem ahogyan a tusfürdőért nyúl, a vizes hajam kicsit arrébb simítom, hogy a hátamhoz férhessen, és hangosan sóhajtok fel, amint a kezei onnan a mellemig kalandoznak. Neki dőlök, fejem hátra vetve a vállára és behunyt szemekkel élvezem azt a rövid időt, amit ott időz el, majd amint a hasamhoz ér, ösztönszerűen nyúlok én is arra, saját kezeimet megpihentetve az övén. Fejem kicsit oldalra döntöm, hogy a nyakamhoz férhessen, a szavai pedig még hosszú másodpercek után is ott csengenek a fülemben. Egyszerűen mindennap képes elérni azt, hogy újra, meg újra bele szeressek.
- Nagyon szeretlek. - suttogom halkan, és valamiért tényleg elhiszem azt, hogy olyannak lát még így is, mint eddig. Bár engem néha zavar az egyre gyarapodó súlyom, ugyanakkor büszke is vagyok arra, hogy egyszerre két apróságnak adok odabent otthont. Aztán szülés után majd mindent megteszek, hogy vissza nyerhessem azt az alakomat, amilyen voltam akkor, amikor megismerkedtünk. - Én semmiért nem tudok rád igazán haragudni. Köszönöm, hogy megváltoztál értem...értünk. Én bízok benned. - hátra nyúlok, hogy megsimogassam az arcát, majd kezemet vissza engedem magam mellé, de azért egyre közelebb fészkelődök meztelen bőréhez, és halk nyögésekbe is kezdek, amint az érzékeny részemen támad, a lábaimat óvatosan szétebb is tárom, hogy jól oda férhessen ujjával közéjük. Közben pedig óvatosan felé fordítom a fejem, hogy az ajkára tapadhassak, a csókunk pedig vissza is folytsa a belőlem feltörni készülő hangokat, amelyekt az az öröm vált ki belőlem, amit minden egyes érintésével okoz. Érezve a férfiassága merevségét, egyre hevesebben játszok az ajkával, majd bár nehezemre esik elszakadni tőle, de zihálva mégis megteszem, hogy kicsit előre dőlhessek, mindkét kezemmel a csempébe támaszkodva. Terhesen sokkal intenzívebb minden érzésem, és most is úgy érzem, hogy képtelen vagyok tovább váni rá.