Sosem tartottam magamat olyan embernek, aki feleslegesen költené el a pénzét, vagy éppen a szüleit, de lássuk be én is csak nőből vagyok, így azt hiszem senkit sem fog meglepni, amikor azt mondom, hogy imádok vásárolni. Illetve ez így nem igaz. Rettenetesen szeretek ruhákat, cipőket és táskákat nézegetni, az esetek nagyobbik részében pedig a kasszánál kötök ki. Nem számít, hogy már vagy egy egész szobányi van belőlük, valamiből sosem lehet elég. Ellenben, ha élelmiszer vagy bármi egyébről van szó, akkor azt ki nem állhatom. Unalmas és nem azért veszem, hogy jobban érezze magam tőle. Ez egyfajta kötelező dolog, amit ki nem állhatok, mégis valakinek meg kell csinálni. nem értem, hogy miért nem fogadhatunk csak fel egy embert, aki megteszi ezt helyettem. Ugyanígy akár már egy szobalányt is hívhatnánk. Nem nekem kéne takarítani, főzni és mosni sem. Mennyivel több időm lenne! Nem azt mondom persze, azért akad bőven szabadidőm, amit a barátaimmal és a testvéreimmel tölthetek, de nyilván annak is tudnék örülni, ha dolgoznék. Ha ellepne a munka, amit a cég sóz rám, de nem lehet, mert ennyire nem folyhatok bele. Örüljek, hogy a cégünk megengedte egyáltalán, hogy ott ügyvédként dolgozhatok és ennyi. Semmi komolyat nem kapok és kezd egy kicsit elegem lenni, hogy ennyire nem hagynak előrébb jutni és fejlődni. Igenis én választottam ezt az utat, simán megállíthattak volna azzal, hogy úgyis csak otthon fogok ülni, mint feleség, de senki nem tette. Szóval most már, hogy végeztem az egyetemen egyáltalán nem gondolom igazságosnak, amit jelenleg művel az apám és a férjem is. Mind a ketten csak visszafognak, bár leginkább az a férfi, akivel összekötöttem az életem. Próbálom úgy felfogni, hogy legalább addig sem otthon kell dekkolnom és legalább nem kell azzal a férfival egy légtérben kibírnom. Kivételesen otthon ette a fene, majd mikor közöltem vele, hogy én ellenben a húgommal találkozom, akkor teljesen kiakadt, hogy ő mit fog enni. Szerencsére előre főztem és ki is raktam neki a konyhaasztalra, hogy csak meg kelljen neki melegíteni. Miután pedig végre valahára megnyugodott elindultam haza. Illetve a másik haza. Az eredeti otthonomhoz? Ez így elég furcsán hangzik. Nem sokkal később pedig meg is érkezek és bekopogok, majd miután beengedek, egyből megyek is Jes-ért, hogy akkor induljunk, mert kinéztem magamnak egy magassarkút, amit muszáj megszereznem. -Jesie! Merre vagy? – kezdek el kiabalná, hátha előbb vagy utóbb meghallja és felbukkan. Csak remélem, hogy nem most kezdett el készülődni…
"You may be as different as the sun and the moon, but the same blood flows through both your hearts. You need her, as she needs you."
Őszintén, mindig is szerettem vásárolni, de ha valami nyugtalanít, vagy felidegesít, akkor végképp. Ez számomra a tökéletes feszültség levezetés, az már más, hogy a felindulásból vásárolt ruhák többsége sosem kerül hordásra. A meglévő ruháim is jobb esetben három hónapig maradhatnak a szekrényemben, aztán mehet is a kukába, mert gyorsan változik a divat én pedig egy percig sem szeretnék lemaradni. Így sem férek túlságosan a szekrényemben. Csak pár alap darabot szoktam meghagyni, vagy olyanokat, amiket még a későbbiekben felhasználhatok, akarom mondani átalakíthatok. Szeretem a saját ízlésemre szabni a megkedvelt ruhákat, azok biztos sosem mennek ki a divatból, hiszen be sem jött még. Szeretek egyedi lenni, de azért ez nem jelenti azt, hogy a régi ruháimat van is hova tenni. Főleg így, hogy lett egy potya vendégünk. Pedig azt a szobát éppen gardróbnak szerettem volna átalakíttatni. Na, mindegy, max majd Bray szobájából csinálok valamit, ha netán eltűnne hosszabb időre. Most viszont Monaval van programom. Igyekszem megtartani a jó gyerek szerepét, ehhez pedig olyan emberekkel kell szövetkeznem, mint a nővérem, vagy a nagybátyám. Ők meg sem gondolnák azt, hogy milyen is a valódi énem, így, ha bajba kerülök biztos ők lennének az elsők, akik segítenének rajtam, mondván, hogy ők megbíznak az ártatlanságomban. A szövetségesekkel pedig néha közös programot is kell szervezni, ahol megerősíthetem a kapcsolatunkat. Így döntöttem egy tesós nap mellett a plázában. Mona is biztosan örül, hogy megszabadulhat a bezártságtól és nekem sem kell addig sem az újdonsült öcsémmel foglalkoznom. Igazból, nincs sok gond a gyerekkel, csupán látszik, hogy nem a mi világunkba való és ezt ő is érzi. Meg azért még mindig mérges vagyok apára emiatt és mire elfelejteném, addigra mindig meglátom annak a szeplős kis tündének az arcát, aki az eszembe juttatja az egész sztorit. Anya nem is tudom, hogy tud ebbe beletörődni csak így. Már szinte majdnem kész vagyok, éppen az utolsó simításokat végzem a hajamon, hogy a lehető legtökéletesebb legyek. Lassan megjön a nővérem is, én pedig nem szeretném megváratni. Indulás előtt eszembe is ugrik, hogy még nem etettem meg Hópihét, így mielőtt bárhova is indulnék, a terrárium felé veszem az irányt. Ekkor szembesülök a ténnyel, hogy az bizony üres. Remek, ez a kis átokfajzat már megint unatkozhatott. Nem az első alkalom, hogy kiszökött és valószínűleg nem is az utolsó. Azt azonban tudom, hogy rajtam kívül, itt mindenki utálja a kígyókat és vannak itt olyan testvérnek nem nevezhető hím nemű egyedek is, akik nagy örömmel tennék ki a szűrét, míg én nem figyelek, így míg meg nem történik ez az eset – vagy, míg szívinfarktust nem kap valaki – a keresésére indulok. Alaposan átnézegetek minden zegzugot, ahová egy hüllő megbújhat, így szinte már kúszva megyek a földön, hátha megtalálom, ezt a kis rakoncátlant. Az emeletet átfésültem, de sehol semmi, pedig még a fiúk szobájába is benéztem. Ekkor hallom meg az ismerős hangot, aki a nevemen szólít. – Megyek mindjárt! – kiáltok vissza és rohamozom is meg a lépcsőt, nehogy még a végén Mona hamarabb találkozzon Pihével. Ő még nem tud az újdonsült kisállatomról és nem akarom, hogy személyesen találkozzon vele először, mert kórház lesz a vége. – Csak adj öt percet és indulhatunk. Előbb meg kell találnom valamit. – rohanok is el mellette, hogy a lenti fürdőszobában kezdjem el keresni, hátha oda bújt el.
A vásárlás mindig egy jó indoknak tűnik, hogy megléphessek a férjemtől. Persze olyankor meg elkezd panaszkodni, hogy mennyi munka van otthon, hogy takarítani kell, meg főzni, mosogatni… Természetesen ő maga erre nem képes, hiszen pálcikákból van összerakva, hogyha akár egy picit is megerőlteti magát, akkor már összeessen. Pont az ilyenek miatt szoktam kijátszani a rendszert, hogy mindent előző este a mosogatógéppel elmosogatok, aztán másnap kipakolom, hogy neki csak be kelljen szórnia a tányért és a kávés poharát, az ételeke pedig mindig, mikor akad időm, előre megfőzöm, egy részét a mélyhűtőbe teszem, hogy amikor éppen kell, akkor csak kivegyem és mondhassam azt neki, hogy még ennivalója is van. A takarítás már egy másik dolog. Hiába pucolom ki a házat, valamit mindig talál indoknak, hogy ne szabaduljak el tőle, mikor otthon van éppen. Ha napokig eltűnik, akkor talán az sem érdekelné, ha elmennék mással találkozgatni. Az üzeneteimre sem hajlandó sokszor visszaírni. De persze amikor éppen a lakásban tesped, akkor nagyon is képes osztani az észt és el nem engedne. Nem is tudom, talán fél, hogy megcsalom? Na, nem mintha számítana. Ebből a házasságból nagyon nehezen tudnék szabadulni. Ezekkel igyekszem nem foglalkozni most viszont, mivel még el kell mennem a húgomért hozzánk és úgy lelépni kicsit végre pihenni. Mikor belépek, akkor egyből kiálltok is neki, de úgy fest még nincs kész. –Ugye nem most kezdtél el csak készülődni? – kérdezek vissza, mikor azt mondja, hogy öt percet kér még. Persze mindegy is, hiszen az egész nap erre lett szánva. – Egyáltalán mit keresel? – De még mielőtt válaszolni, leteszem a táskámat és utána megyek, hogy pontosan mit is szeretne megtalálni. Mert én szívesen segítek neki keresgélni, de nyilván, amíg azt se tudom mit hagyott el, addig erre nem vagyok képes. De azért persze megyek, és én is nézelődök, hátha megakad a szemem valamin, ami esetleg nem oda tartozik. És alig, hogy ezt kimondom meg is akad a szeme valamin, ami mozog, és nincs lába. – Úristen ez meg mi?! – kezdek el kiabálni és a hozzá legközelebb eső székre fel is ugrok. Nem volt időm megnézni, hogy ez most kígyó, vagy gyík, vagy valami túlságosan nagy féreg-e, de bevallom nem is nagyon akartam tudni. A lényeg, hogy csak jó messze maradjon tőlem. Remélem Jesie hallotta a sikításom és akkor ő el tud futni valakiért, akárkiért. Vagy csinálni tud valamit, mert én most nagyon félek, hogyha egy kicsit is megmozdulok, akkor az a vég lenne számomra. Persze lehet, hogy csak plüss, vagy valami gumikígyó, de amíg ez nincs letisztázva, addig köszönöm én itt fönt maradok. Kellett nekem a férjemmel annyira gonosznak lennem reggel, most biztosan ezt kapom vissza…
"You may be as different as the sun and the moon, but the same blood flows through both your hearts. You need her, as she needs you."
Nem kicsit kavarodtak meg a dolgok mostanában. Mondhatni az eddig is létező káosz még nagyobb lett. Azt mondják, hogy a család az egyetlen, ami mindig ott lesz és amiben mindig megbízhatunk. Nos, eddig sem voltam ennek az elvnek a híve, de mióta egy eddig ismeretlen srác bukkant fel, kistesó címen… Pontosan ezért sem bízom meg az emberekben! Minek szerezzek barátokat, ha a saját apámban sem bízhatok? Ha ő elárul minket, akkor egy „barát”, akiről történetesen még kevesebbet is tudhatunk… Úgy is mindenki csak a pénzemre hajtana, nem arra, hogy engem ismerjen meg. Ezért talán kicsit unalmasabb az élet, hiszen egyedül is lehet boldogulni, de így biztonságosabb. Vannak bizonyos határok, amiket senkinél sem lépek át és ezt viszont el is várom. De néha én is ráunok a magányra, és ilyenkor előfordul az, hogy Monat hívom el magammal valahova. Nem a kedvenc programom, de valamilyen szinten legalább neki is alibit tudok nyújtani, hogy kicsit kijöhessen a ketrecből. Én nem értem ezt a nőt se, sőt anyámat se. Értem én, hogy a férfiaknál van az erő, de a magassarkú sem csak dísznek van, azzal is lehet férfit nevelni a megfelelő móddal. Amatőrökkel vagyok körbevéve. Én bezzeg nem hagynám ennyiben, ha már kényszerítenek valakihez, akkor már had érvényesüljek én is otthon. Mindenesetre, most szükségem van egy stresszoldó vásárlásra, de lehet inkább spa napot kéne tartani, ahol kicsit tényleg megpihenhetünk. Nem tudom most még mennyire variálható a program, de majd ha megérkezett a nővérem, némiképp okosabb leszek. Igyekeztem mihamarabb elkészülni, hiszen én is utálok bárkit is megvárni, így eszemben sincs húzni az időt. De azt hiszem egy kis kígyó etetés még bőven befér az időmbe és úgy biztos nem lesz dühös a Pihe sem, hogy el lett felejtve. Már egész boldogan közelítem is meg azt a kis sarkot ahol a terráriuma díszeleg, hogy végre megkaphassa a napi adagját is, mikor feltűnik, hogy üresen áll a fekhelye. Na szép, ez a kis sunyi már megint kiszökött. Kellett nekem fehér kígyó, az itthoni környezetben egész ügyesen be tud olvadni és sokszor egy fél élet mire megtalálom. Az pedig a jobbik eset, ha én találom meg és nem a bátyám. Ő simán ki is vágná. Akarom mondani, ki is tetetné a szűrét, merthogy ő nem érne hozzá az is biztos. Anya azt mondta, hogy csak akkor tarthatom meg, ha nem okozok ezzel megint gondot, amit lássunk be, most sem sikerült betartani. Lehet le kéne súlyoznom a terrárium tetejét vagy valami, hogy a jövőbe elkerüljük az ilyet. De a fene gondolta volna, hogy ez ennyire szökős hüllő. Kissé be is pánikolok, mikor Mona hangját meghallom. Jaj, csak nehogy ő fusson vele össze először! Még a végén rálépne itt vagy valami. Sietősen szaladok is le a lépcsőn, hogy mihamarabb elé érjek. –Jaj, nem dehogy! Már készen vagyok, csak akadt egy aprócska gondom. – ejtek meg felé egy mosolyt és a földet pásztázva sietek is el a fürdő irányába, hátha ott lelem meg megint, mint a múltkor. –A pontos kérdés a kit lenne, de… inkább csak ülj le, majd megoldom. Szerintem amúgy sem lennétek jóba így elsőre. – sóhajtok fel és a csövek között keresem keresgetni a kis drágaságomat, hátha oda bújt, mikor meghallom Mona kiáltását. Hm, azt hiszem ez most gyorsan meglett. Sietek is vissza az irányában és mikor meglátom, hogy a széken állva hangoskodik, nem tudok nem elmosolyodni a látványon. Ennyire azért nem félelmetes. – Merre van? – kíváncsian pillantok a nőre, hátha tud még a sokktól valami értelmesebb választ is kinyögni, míg el nem kúszik a jószág.
Kezdőlap
