Nem kéne rólad beszélnem, a pszichológusom szerint csak ártok magamnak vele. Több éve nem láttalak már, őszintén azt sem tudom élsz vagy halsz, bár utóbbinak lehet jobban örülnék, de ügyvédként tudom, jobb hallgatni. Évek óta postázok neked újra és újra közölve, hogy nem akarok tovább a feleséged lenni te mégsem válaszolsz, talán sértődöttségből, talán mert épp ugyanolyan önző alak vagy, mint voltál, mikor otthagytalak. Félek tőled, rettegek, hogy egyszer eljössz és nem fogok tudni kifutni a karjaid közül, ahogy tettem annak idején. Kétlem, hogy bánnád amit tettél, de ez már nem lep meg senkit. Az üzlethez nem értesz, egy semmirekellő ember vagy, aki megörökölt egy vagyont és nem tudott mit kezdeni vele. Mégis érzem a levegőben, hogy közelebb vagy, mint eddig. Vizslató szemek, ítélkező tekintetek vesznek körül s fogalmam sincs, hogy az egyik te vagy-e közülük. Megbújsz a sötétben és vársz, de hogy mire, arra csak akkor fogok rájönni, ha utolérsz.

/Dolores egész élete a házassága körül forog az abból megélt traumákkal együtt. Folyton pszichológushoz jár, hogy elfelejthesse a múltat, de úgy érzi követik és sose lehet szabad többé. A férj tett vele valamit, ami annak idején nagyon megviselte, csak a sérülésekből tudunk következtetni, hogy az egyik vitának súlyos következményei lettek, hisz az emlékezete teljesen kiesett arról a napról. Te lehetsz az a bizonyos, aki segít neki emlékezni. Várom a pm-eket, nyitott vagyok mindenre! /