Habár az iskola mondhatni sosem tartozott a kedvenc elfoglaltságai közé nagyjából senkinek se, ettől függetlenül az azt megelőző hét mégis mindenkinek kedves volt... Már ami a lányokat illeti. Szerintem nincs olyan nőnemű lény a földön, akit nem hoz lázba az, hogy újra meg kell jelennie a suliban, hiszen egy új év mindig új kihívásokat tartogat. Persze az sem utolsó szempont, hogy nyáron nem feltétlenül van lehetőségünk találkozni egyes iskolatársainkkal, így ezeket a hiányosságokat is pótolhatjuk.
Én mindenesetre az utolsó hetet mindig a nagybevásárlásra tartottam, amit anyával és Isabellel együtt ejtettünk meg. Ilyenkor újítottunk be együtt ruhákból is – határozottan más ízlésünk van, de ennek ellenére is szerintem mind a ketten elég csinos darabokat tudtunk beszerezni – illetve az iskolatáskánkat is lecseréltük. Én néhány tárgyból megtartottam az előző évi, vastagabb füzeteket, viszont mivel a mappáim meg a jegyzettömbök mind elhasználódtak vagy elfogytak, azokból rendre új dolgot kellett venni. Illetve szokásunkká vált egy ideje minden évben beújítani tolltartóból, tesizsákból és iskolatáskából is, mert az előző évben használt dolgainkat eladományoztuk a ruháinkkal együtt. Illetve igyekeztünk nem pazarolni, azaz mindig csak olyan dolgokat vettünk meg, amire valóban szükségünk volt. Másnap együtt mentünk el, hogy átvegyük a legtöbb könyvünket, aztán pedig este gondosan összepakoltuk a cuccainkat, meg a ruháinkat is órákon keresztül válogattuk. Mindenesetre én örültem neki, hogy meg tudtuk tartani az utolsó csajos napokat a nagy hajrá előtt.
Ugyanis végzősök lettünk, érettségizni fogunk, nyakunkon a továbbtanulás. Ezek nem voltak elbagatellizálható problémák. Hogy nekem pontosan merre, arról nagy fogalmam még nem volt. Azt hiszem ebben határozottan osztozott a tesóm is. Persze a színjátszás miatt az én lehetőségeim alapvetően csökkentettek voltak, Isa pedig csak szimplán nem tudta, hogy mit akar csinálni. Ennyiről volt szó és nem többről.
Mindenesetre reggel korán keltem, a testvéremmel együtt pedig reggelit is készítettünk. Most volt ilyesmikre időnk, egy hét múlva pedig a gyümölcsöskosarat fogjuk kifosztani, mert lényegében ennyi fog jutni nekünk.
Szokás szerint megejtettük a már-már szeánsszerű készülődésünket, majd bevitt minket az egyik barátnője kocsival a suliba. Együtt szenvedtük végig a regisztrációt, állítottuk össze az órerendünket, majd pedig váltak el az útjaink, ugyanis én a magam részéről társadalomtörténelemmel kezdtem, ők pedig kémiával, illetve biológiával.
Így hát nem volt mit tenni, a folyosón néhány ismerősnek, mosolyogva köszöngetve sétáltam végig a teremig, aztán pedig helyet foglaltam az egyik padban, ami nagyjából középen volt. Mivel nem tudtam, hogy milyen órákra fogok együtt járni az ismerőseimmel, nem tettem fel a táskámat a székre, egyszerűen csak a székem hátuljára akasztottam, mivel jobb helyet hirtelenjében nem tudtam kitalálni neki. Az biztos, hogy nem akartam letenni a földre.
Igyekeztem viszonylag normálisan előkészülni az órához, így előpakoltam az asztalra a tolltartómat, illetve egy általános jegyzetfüzetet, meg azt a vastagabb, keményfedeles, kifejezetten nehéz noteszt, amibe már évek óta gyűjtögetem a jegyzeteket. Jól fog jönni mindez, amikor majd vizsgára kerül sor. Csupán a szintén vaskos könyvbe írtam bele a nevem, a lila színű tintával fogó tollammal és igyekeztem némi figyelmet fordítani az ajtó felé, hátha valaki ismerős egyszercsak betoppan majd. Egyelőre ilyen nem történt, szóval végül fel is adtam a dolgot, így inkább a telefonommal kezdtem el foglalatoskodni.