- Bedobunk egy sört Moe-nál?- csapott lazán a lapockámra Andy az öltözőben, mielőtt még magamra kanyarítottam volna a vakítóan fehér inget.
- Bocs, nem fog menni. Még ajándékot is kellene vennem az esti party előtt, és egyelőre elképzelésem sincs mi legyen az.
Greg jó haver volt, legalább öt éve ismertem, és még két éve az alapképzésről.Rendes és egyszerű srác, mint én, és hozzám hasonlóan elég keveset oszt meg a magánéletéről. Igazából az a vicces, hogy sokszor beszélünk arról kivel éppen mi van. Tudjuk, hogy kinek szül majd a felesége, ki hova akar menni nyaralni, vagy éppen ki cseréli le a családi járgányt, de valójában úgy igazán nem nagyon tudunk egymásról semmi mást a testületben. Nem erről szól a dolog. Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy ha úgy hozza a helyzet, az elsők között kockáztatnánk az életünket a másikért. Kérdezés nélkül.
- Tudod kit vesz el? Nekem még fényképet sem mutatott soha.
A fejem ráztam. Igazából nekem sem beszélt róla, ahogy másnak sem, mégis valahogy olyan magától értetődőnek tűnt, hogy meghív bennünket. Együtt akarja megünnepelni, és talán kicsit feloldódni ezen az estén. Lesznek akik nem fognak tudni eljönni, mert szolgálatot teljesítenek, megint mások inkább kimentették magukat, mert frissen elváltak, vagy egyszerűen annyi szar ömlött rájuk az utóbbi idők bevetésein, hogy leginkább egy üres szobában kuksolnak egy üveg hideg sörrel a kezükben és csak bámulnak ki a fejükön. Nekem is jól esik ez időnként. Jól esik egész egyszerűen csak levegőt venni anélkül, hogy akár az elkövetkező öt percet látnom kellene előre.És jól esik belevetni magam az éjjeli forgatagba, szabadon és következmények nélkül. Úriember vagyok, de sokszor egész egyszerűen csak ledobom ezt magamról, mint valami sokadik bőrt, ami úgyis újra rendeződik rajtam.
- Menj el a Lombard galériába. Ott vannak festmények. Az asszony odáig van érte.Persze módjával, mert mondtam neki, hogy nem azért húzom az igát, hogy pillangós pacatengerre költse.- felnevetett, és miközben magamra húztam a könnyű drapp vászonnadrágomat, és belebújtam a nyári szövetcipőbe én is vele nevettem.Majd benézek, biztosítottam, és mivel jobb ötletem nem volt, hát valóban ott kezdtem a nézelődést. Nem akartam venni valami ezredik felesleges háztartási gépet, sem pedig olyasmit, ami lehet, hogy az esküvő után egy kartondobozba süllyesztve a padláson végzi.Végül egy pipacsmezőt ábrázoló tájképnél döntöttem. Ez olyan semleges, de mégis van benne valami megkapóan kedves.Az jutott eszembe, hogy talán jó lenne valamikor bevágni pár alapholmit a hátizsákba és kivágódni a természetbe. Nem ártana már szabadságot is kivenni, ami persze csak részben megoldható.Kevesen vagyunk, sok a munka, és néha bevállalok plusz műszakot, amit persze visszakapok, de olyankor is elvont pihenőt vállalok, és bemegyek.Nem azért mert ne lenne magánéletem, csak…így talán könnyebb megmagyaráznom magamnak, hogy miért menekülök a felelősségteljes kapcsolatok elől, hogy miért nem állapodom meg.Az igazság valahol a kettő között van. Szeretem amit csinálok, világ életemben erre készültem, és persze nem vagyok jó abban, hogy tartósan leragadjak valaki mellett. Kitenni annak egy másik embert, hogy bármikor előfordul, hogy nem térek haza…ezzel magyarázom. Részben igaz is. Bár ezzel csak egy részét magyarázom meg a dolognak. Leginkább a saját szabadságomba való kapaszkodás vonz.Nehezen adom fel, és ahogy múlik az idő, még nehezebben.
Egy sárga selyempapírba csomagolták a festményt, még egy buborékfólia is került rá, és a szép mosolyú kishölgy biztosított róla, hogy remek választás bárkinek is viszem. Sokatmondóan sokáig függesztette rám, óriási, bambi szemeit, mire én csak megvontam a vállam egy csibészes mosoly kíséretében.Remélem, hogy a bárki is így fogja gondolni.Normál esetben valószínű fogom a jeleket az efféle helyzetekben, de most időre kellett mennem, és igazából fejben egészen máshol jártam. Kavarogtak a gondolataim, és nem nagyon sikerült megszabadulni tőlük.Franc tudja, talán tényleg kellene az a szabadság.
Hónom alatt a közepes méretű festménnyel érkeztem meg a címre, amit Greg megadott. Elégedetten füttyentettem, mert az igazat megvallva nem igazán ilyesmire számítottam. Már ha egyáltalán számítottam én bármire. Lehet még alul is öltöztem kicsit, mert valami laza, nyár esti partyra számítottam, és itt előszeretettel lézengtek a pingvinnek öltözött fazonok.Az előtérben leadtam az ajándékom a hozzám siető asszisztensnek vagy minek, igazából még nem is nagyon fogtam fel mi történik körülöttem. Inkább elkaptam egy tálcát egyensúlyozó fehér ruhást, és leemeltem egy karcsú pohár pezsgőt.Nem is tudom…tartanak itt egyáltalán sört is?Mindegy, megteszi ez is.Beljebb invitált valami ismeretlen, középkorú nő, aki széles műmosollyal irányított, és a hátamra simította a kezét. Kérdezte ki vagyok, közöltem, hogy a vőlegény kollégája, mire megjátszott csodálkozással vette tudomásul, hogy nem feltétlenül a társaság jól öltözött részéhez tartozom.Jobban megfigyelve valóban elég éles volt a kontraszt a vendégek összetételét illetően.Igyekeztem felmérni a terepet, és legalább addig találni valami biztonságos részt, amíg ismerős arcot meg nem látok. Talán meg kellett volna várni Andy-t, vagy bedobni Moe-nál azt a pofa sört, addig is ellazított volna, kaptam volna egy alapot, ehhez a puccparádéhoz. Merthogy bárki is volt felelős ezért, megadta a módját….valószínű a menyasszony részéről, mert Greg sokkal egyszerűbb volt annál, hogy ilyesmi az ő fejéből pattanjon ki.Szinte egy gurításra leszaladt az a pohár pezsgő és az üreset egy hatalmasra nőtt fikusz(?) földjére állítottam.Jobb híjján.
Kell még egy, hogy a gyomromban lévő gócot feloldjam vele, és sikeresen belelazuljak az itteni társaságba, amikor egy hang ütötte meg a fülemet.Már a hanglejtés ismerős volt, az a lágyság ahogy a szavakat képezte, az a finomság ahogy kajánul kuncogott. Túl friss volt még az élmény, és az igazság az, hogy túl jó is, hogy olyan könnyen felejteni lehetne.Oldalra kaptam a fejem és a hanghoz pontosan az a látvány tárult, amelyet ez alapján elképzeltem.A libbenő szőke loknik amint a fejét megrázta, a karmazsinvörös ajkak, ahogy megnyalta, a vidám arc.Nocsak…vannak hát véletlenek, ahogy akartuk talán, hogy legyenek? Akartuk?
Néztem őt kitartóan, egészen addig amíg valószínűleg megérezte a pillantásom és felém fordult. Elmosolyodtam, és nem figyeltem fel arra, vagy talán nem is akartam, hogy az ő arcán a derült meglepettség helyett sokkal inkább riadt meglepettség tanyázik.
Lendületet vettem és jól érzékelhetően felé indultam, amikor egy kéz csapott a vállamra és Greg hangja a semmiből csapódott nekem.
- Nahát, Bond!Egyedül? Hol vannak a többiek? Azt ne mondd, hogy Moe-nál múlatják az időt!Nyugi öreg, van ám sör is, csak…ha a jövendő anyósom meglátná, hogy a tálcákon Lion Beer üvegekkel szaladgálnak a pincérek kitérne a hitéből.- hajolt közelebb még mindig a vállam szorongatva, aztán egyszerűen csak úgy igazította a lépteit, hogy haladt velem tovább oda ahova először is igyekeztem.Először fel sem tűnt.Az viszont igen, hogy amikor odaértünk az előbb, messziről figyelt szőkeséghez, lazán odalépett hozzá, és hátulról átkarolta a derekát majd csókot lehet a nyakára.Baszki! Elég komoly deja vu érzésem van!
- Bond! Bemutatom azt a lányt,aki megszédített és aki miatt hajlandó vagyok feladni a szabad agglegény életem. Ő a menyasszonyom, Eliza Graison. Édesem, ő pedig minden kolléga közül a legjobb, Chadwick Bond. Óóóóó várj már….héééé Tim, hát hol a fenében voltál, hogy nem láttalak? Mikor jöttél?- szúrt ki valakit a társaságból és már fordult is ki a beszélgetésből, magunkra hagyva bennünket.
Úgy álltam ott mint egy hülye. Egy leforrázott hülye.Eddig még a nevét sem tudtam ennek a lánynak, mégis a szemeim előtt megjelent az, ahogy magam alá gyűröm, ahogy fölé magasodom, ahogy a nyaka vonalát szántom végig a csókjaimmal. A fülemben ott dobolt a forró sóhajainak tökéletes egyvelege.
Csak néztem őt egy darabig, megszólalni sem tudva, aztán hirtelen, és talán váratlanul ragadtam meg a csuklóját. Ha csak nem ellenkezett túlságosan egész egyszerűen berántottam őt a fikusz mögé, némiképp takarásban a vendégektől. Egész közel szorítottam a falhoz, majd két kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett. Közel hajoltam. Az illata egyszerre volt bénító és dühítő.
- Menyasszony???? Greg menyasszonya????? A kollégám menyasszonya????Mégis mi….hogy…a picsába!- léptem hátrébb, immáron szabad mozgást hagyva neki, hogy akár el is tudjon menni, de úgy éreztem tartozik valamiféle magyarázattal.Haragosan túrtam bele a hajamba.
- Van ezen a rohadt helyen valami erősebb pia?- dünnyögtem inkább csak magamnak, aztán megint rá pillantottam. Haragudtam, éktelen düh tombolt bennem a felismerés nyomán, ugyanakkor egy pillanatra sem tudtam nem újra és újra az ajkaira nézni.Megőrjített már a gondolat is, hogy újra látom.  


   

“HAPPINESS IS LIKE A BUTTERFLY; THE MORE YOU CHASE IT, THE MORE IT WILL ELUDE YOU, BUT IF YOU TURN YOUR ATTENTION TO OTHER THINGS, IT WILL COME AND SIT SOFTLY ON YOUR SHOULDER.”

Sikítok ahogy a torkom és a hangszálaim bírják, csak sikítok és sikítok és attól félek, hogy ha ezt így folytatom tovább akkor hamarosan be fogok rekedni. Sikítok, mintha az életem múlna rajta, majd a rendező felmutatja a hüvelykujját és abban a pillanatban abba hagyom.
- Szuper volt, a következő tekercset majd csak jövőhéten vesszük fel, addig is, ha lehet pihentesd a hangszálaidat, mert a többi tekercs sem lesz egyszerűbb, mint amilyen ez volt. - bólintok, és leveszem a fejemről a fülest.
- Nem úgy volt, hogy ma még kettőt felveszünk? A hangszálaim edzésben vannak- kérdezem vissza, mert ami azt illeti nincsen kedvem még elindulni és szembe nézni azzal amit anyu művelt. Még nem jártam a helyszínen, csak képeket küldött róla, illetve telefonon részletesen elmesélte, hogy mit is szervezett, kik lesznek ott és mégis hány főre számítunk. Nem szerettem volna ennek az egésznek ekkora feneket keríteni, egy elegáns és emelkedett hangulatú rendezvény nekem tökéletesen megfelelt volna, ehelyett most egy vásári majomnak érezhetem majd magam. Ha jól emlékszem ketrecet és forgó színpadot nem szerzett, így nem fog mutogatni, mégsem érzem azt, hogy ez az én nagy napomnak a beharangozója lenne.
-Nem, nem, menned kell, és ami azt illeti nekem is, hiszen készülődnünk kell, és majd délután találkozunk! - kacsint rám egy barátságos és izgatott mosoly kíséretében.
- Plusz a film következő része csak úgy tocsog a vértől és az egyéb dolgoktól, amihez most nagyon nincs hangulatom.- bólintok, hiszen ezzel száz százalékig együtt tudok érezni. Nem is értem miért vállalta el azt, hogy egy horrorfilmet fogunk leszinkronizálni, talán azért, mert Boby nagyon szereti a kihívást és ilyet még sohasem csinált… mondjuk választhatott volna kevésbé véres és inkább ijesztő filmet, de nem, neki ez kellett. Ha már nyúl akkor legyen kövér alapon… én pedig sikítozhatok még legalább öt tekercsen keresztül mire végre megölik a karakteremet.
Összepakolom a cuccaimat, majd kerítek magamnak egy taxit ami átvisz Brooklynba, mert Bobynak igaza volt, mennem kell készülődni, mert nem jelenhetek meg akárhogyan és akármikor a mai partyn, hiszen ha minden jól megy akkor mi ezeket a képeket is nagyon-nagyon sokáig fogjuk még mutogatni és nézegetni.  A taxis próbál velem beszélgetni, de nem igazán értem az akcentusát, ezért csak kedvesen mosolygok rá, mire felbátorodik és még inkább belekezd egy történet magyarázásába, talán arról, hogy hogyan hozták át a kutyáját a határon amikor jöttek Indiából, de az is lehet, hogy a nagymamáját emlegeti folyamatosan, az akcentusát nagyon nehéz megérteni. Menet közben próbálok jókor elmosolyodni vagy bólintani, miközben ujjaimmal folyamatosan az eljegyzési gyűrűmmel játszom. Sajnos az elmúlt pár hét alatt nem igazán sikerült szerelembe esnem a gyűrűmmel, de ezt senki sem tudja és nem is óhajtom reklámozni, mert nem akarom megsérteni Greget, egyedül annak örülök, hogy a karikagyűrű választásba már van beleszólásom, és az olyan lesz, amilyet mindig is szerettem volna.
A gondolatra elmosolyodok, az eljegyzési bulit most lenyelem, de az esküvőnél nem engedek, olyan lesz amilyet én szeretnék, és akkor amikor én szeretném… illetve.. olyan amilyet mi szeretnénk és akkor amikor mi szeretnénk… én meg a vőlegényem. Még mindig nehezen tudom megemészteni ezt az egészet egy kicsit, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ez megtörténjen.
A taxiból kiszállva – miután jó nagy borravalót kapott a taxis amiért csak látszatból figyeltem rá- hazaérek és elkezdhetek készülődni. Szerencsére megvannak a magam rutin mozdulataim ha sminkről és frizuráról van szó, így nem tart sokáig míg elkészülök és elindulok a helyszínre ami nem messze van a lakásunktól.
- Eliza Violet Graison, azt hittem, hogy már nem érsz ide sohasem és nekem meg apádnak kell szórakoztatnunk a vendégeket, akik mellesleg nemsokára elkezdenek megérkezni, gyere, addig körbe vezetlek. - támad le egyből anyám, és tudom, hogy mennyire feszült abból, hogy a teljes nevemen szólított. Úgy viselkedik, mintha az Ő fejét akarnák bekötni nem pedig az enyémet… és ekkor rájövök. Lehet, hogy nem szimpatizál a választottammal, de ez lesz az első és egyetlen olyan esküvő amin anyukaként szerepelhet ezért szeretné ha minden olyan lenne mint amit elképzelt…. anya izgul, hihetetlen, ezt a napot is megértem.
- Ne mosolyogj, hanem gyere már! -
-  jövök jövök, azt mutasd meg hol van a szalon és hol lehet italhoz jutni, szükségem van egy pohár pezsgőre.
- Ó igen, az nekem is kell!-
A vendégek elkezdenek megérkezni, pincérek kínálják körbe az italokat én pedig olyan emberekkel futok össze, akiket ezer éve nem láttam, de most mégis itt vannak és meglepően örülök nekik. Mesélnek az életükről, a gyerekeikről, kérdeznek rólam és meg akarják ismerni a vőlegényemet, aki úgy tűnik meglehetősen jól érzi magát. Minden csodásan alakul és akkor meglátom ŐT.
Egy pillanatra elfelejtek levegőt venni, majd a szívem erősen kezd dübörögni a mellkasomban, mintha egy fakopáncs próbálna belülről utat találni magának kifelé a bordáimon keresztül. Nem lehet itt, ki van zárva, hogy ez Ő legyen, biztos csak valami rokona vagy hasonmása, nem lehet, hogy az egyetlen nagy hibám, az egyetlen nagy titkom pont ma bukkan fel. Pont itt. Pont most.
Pislogok hátha csak képzelődök, de nem, és amikor legközelebb kinyitom a szemem akkor látom, hogy felém jön és nincs egyedül, Greg van mellette és láthatóan nagyon örül neki.
Úgy érzem menten elájulok, hátha akkor kiszakadok ebből a valóságból, és felébredek… kiderülne, hogy az egészet csak álmodtam, de nem, pillanatnyi ábrándozásomból Greg érintése a hátamon és a nyakamon zökkent ki, és ezzel olyan emlékéket hoz felszínre amikre csak magányos esti óráimban gondoltam.  Ahogy hozzám simult, ahogy édes dolgokat súgott a fülembe és ahogy azokkal a csodálatos barna szemekkel nézett végig rajtam vágyakozva, miközben az utolsó ruha is lekerült rólam.
Próbálok megszólalni, de csak tátogok mint hal a szatyorban, miközben ő cselekvésre szánja el magát, elhúz az emberek közeléből, majd a falhoz simulok egy hatalmas növény jótékony takarásában.
Szavai észhez térítenek az eddigi sokkhatásból, és kissé elönt a méreg, mert úgy veszem ki, mintha engem hibáztatna pedig egy ilyenhez ketten kellenek.
- Ezt úgy mondod, mintha akkor nagyon érdekelt volna téged hogy ki vagyok. – szólalok meg most először mióta lesokkolt az, hogy itt van és újra láthatom. hátrál egy lépést, de én erőszakkal a falhoz simulva maradok, mert a testem menne utána. Nem töltöttünk együtt sok időt, mégis a testem tudja, hogy mennyire bele illik ennek a férfinek az ölelésébe.
- Ezt most azonnal meg kell beszélnünk! Van egy terem hátul amit raktárnak használnak, gyere utánam! - adom ki neki az utasítást, majd mellette ellépve, elindulok a megfelelő irányba, miközben nyugalmat erőltetek magamra és néhány mosolyt is megejtek a vendégek irányába.
Ha követett a terembe akkor bezárom magunk mögött az ajtót, nem hiányzik az most egy kicsit sem, hogy valaki ránk nyisson miközben valószínű épp leüvöltjük a másik fejét. Nem ezt tervezem, hanem rendesen megbeszélni mindent, de amilyen dühös vagyok én, és amilyen dühösnek tűnik ő is, valószínű ez lesz a vége.
– Nagyon remélem, hogy egyet érthetünk abban, hogy mi most találkoztunk először ugye? Én nem akarok botrányba keveredni ennyi ember előtt és szerintem neked se esne jól ha Greg megpróbálna szarrá verni téged… – mondom és közben feszülten nézek rá. Nem akarom hogy ma este bármi balhé is legyen, sohasem bocsájtanám meg magamnak ugyan akkor… belenézek a szemeibe és érzem, hogy elgyengülnek a térdeim. , ezért hátrálok amíg bele nem ütközök egy asztal szélébe. Mintha éppen előle menekülnék, de nem... igazából magam elől menekülök.

outfit

music