I'm drunk, I'm not gonna remember this... Oh thank God!
Mindenki tudja, hogy vannak azok a tipikus szórakozóhelyek, ahova nem engednek be akárhogyan. Na most az a helyzet, hogy az egyik állítólagos barátnőm meghívott egy ilyen helyre, én meg ugye szokás szerint vagy két órán át kerestem a megfelelő ruhát az estére. Végül egy szexi khaki színű, testhezálló ruciba préseltem magam. Ez mondjuk túlzás, mert nem vagyok kövér, de attól még a cipzárral a hátam közepén megszenvedtem rendesen, de csak teljesítettem a kihívást. Ezután a szokásos magas sarkú cipőm már semmi nehézséget nem jelentett, ahogy a taxifogás sem. A magamfajta nőknek mindig gyorsan megállnak a taxisok, oh vajon miért? Biztos nem azért, hogy a visszapillantó tükörben a dekoltázsomat bámulja, tuti nem... Mondjuk nem hibáztathatom érte, elég jól nézek ki, szóval lövök is egy selfiet az instagramra, hogy partytime! Aztán persze a helyszínen megállok a pub előtt várni az állítólags barátnőt, akit tíz perc után felhívok. "Oh, sajnálom édes, közbejött valami, de ugye a bemutatóra eljössz áprilisban?" Hallom a nyájas kérdést a telefon másik végéről. - Ja, ja, persze, ki nem hagynám, akkor majd ott találkozunk, szia! - beképzelt liba... Mégis hogy lehet valaki ennyire tapló? Tuti nem írok valami nagy dolgot az idióta bemutatójáról, sőt inkább bemegyek egyedül és összeszedek valakit, jól tudom én érezni magam nélküle is, kinek kellenek az ilyen "barátok"? A sor elég hosszú, sokan akarnak bejutni, nekem meg nincs idegzetem kivárni ezt a rengeteg embert, így megkerülve őket egyből a biztonsági őr felé indulok magabiztos mosollyal az arcomon. Úgyis beenged, már voltam itt párszor és ő udvariasan ki is nyitja nekem az ajtót, mire hallok mögöttem néhány irigykedő megjegyzést. Talán ha normálisabban öltöznének fel, akkor őket is beengednék, csak úgy megjegyzem... Sosem számolom, hányadik piánál tartok, csak érezni szoktam, ha már tuti nem kéne innom többet, de az a pillanat azért még nem érkezett el. - Mindjárt jövök - kiabálom az újonnan szerzett partyismerőseimtől, aztán elindulok a pult felé. - Egy epres mojitot kérnék - mondom a srácnak, majd a pultra támaszkodva körülnézek. - Pascaaaaal? - nézek a tőlem nem messze lévő srácra eléggé meglepetten. Na ez minden, csak az nem, amire számítottam, mégis mit keres ő itt?
||music:zene|| words: szavak száma || note: megjegyzés ▲▼
Egész álló nap Milo érdekfeszítő értekezletét hallgattam. Érdekes gyerek. A maga fura módján. Persze előtört belőle a kis ördög, akit nekem kellett kordában tartanom, már pusztán azért is, mert nem csak őt szeretem, hanem a lakásomat. Nem kis munkámba telt úgy berendezni ahogy most van. Ez az ami igazán jellemezni tud engem. Nem a luxus, hanem a sok apróság ami megtetszett valamilyen oknál fogva és úgy döntöttem okvetlen itt kell díszelegnie valahol valamelyik szobában. Az tény, hogy a konyhám nem hasonlít Jamie Oliver hiperszuper megjelenésű konyhájára amit a tévében látni, de igyekszem. Most úgyis pont azt terveztem átrendezni. Csak a nyakamra küldték az unokaöcsém, akit amúgy szeretnék ha néha nem lenne ilyen kis kobold. – Nem szabad azzal az izével járni! – olvasólámpa, ami szépen állna ha nem babrálgatná. Az izé szót meg csak azért használom, mert ő is ennek nevezte, nem azért, mert fogalmam sincs mi vesz körül. Szó sincs róla! Mielőtt megkérdezné miért nem szabad, már odébb áll s, valami mást támad be a jelenlétével. – A Tűzfiú és Vízleány-on se játszunk, ne helyezkedj el a laptopom előtt. World of Tanks-en meg még amúgy se. A szüleid megtiltották, emlékszel? – persze tudja, hogy néha fittyet hányok erre és megsajnálom szegény kis gyerkőcöt. Ő is tudja. A szülei nem tudják, csak akkor ha beszélni kezd zúzásról. Az előbbivel semmi bajom, pusztán lefáraszt és tesz még egy lapáttal arra, ha épp pont kedvetlen vagyok s, áthúzták a számításaimat. Totálisan. Így és ehhez hasonló módszerekkel igyekeztem elbátortalanítani a kicsi Milo-t, bár legközelebb biztos engedékenyebb és kedvesebb leszek hozzá. Úgyis imádni való. Meg persze vonzza a csajokat, ha kell ha nem. Legalábbis akkor biztosan, amikor elmegyünk vásárolni. A szülei persze érte jöttek. Örült is, hogy megszabadulhat tőlem, meg nem is. De azt mondta még jön. Szóval bizonyára még hallani fogok felőle. Vagy épp rá kell szólnom, mit tegyen és hogy. Ennél fogva érthető, hogy egy kis lazításra vágytam. Pontosabban nem kellett vágynom, mert eleve el akartam menni, csak ugye közbe jött Milo meg a szülei újabb ostobasága. Engem meg állítólag szeret, az óviban istenített, ezután is fog… a szülők szerint. Elkészültem az estére. Nem nagy szám. Nem telt órákba. Pik-pak elkészülők ha arról van szó, mennyire kevés időm van mostanában, meg úgy általában is. Viszont ha van amit lebeszélünk az egyik haverral és megváltoztatom a programom arra az illető kiakad, ezért se kérettem magam a múltkor annyira, hogy akkor menjünk el valahová és érezzük jól magunk. Szóval nem, nem mondtam vissza, mert túl fáradt lennék, éppen ellenkezőleg. Felhívtam, hogy biztosra megyek és várjon meg. Most mondjam azt, hogy az egyik színész barátomról van szó? Mondjam? Nem! Nem, színész. Nem bújok mögéjük, barátkozom én az egyszerű emberekkel is, akik kevésbé híresek. Privát party, belépőkkel meg mi az izémmel, ha nem úgy öltöztél fel ahogy kell vagy eleve megkérdőjelezhető a józan állapotod, a csodaember tuti be nem enged. Maximum akkor ha nagyon megtetszel neki és megsajnál s, persze nincs kölyökképed. Na jó, csak tréfálok. Biztos az agyamra ment a sok gyerekeskedés. Csak az lehet az oka. A terem ahová beléptünk… Nos, mit mondjak? Szóhoz sem jutok. Ezt meg vegye mindenki úgy ahogy akarja jó vagy rossz értelemben. Dave – a barátom – máris talál magának elfoglaltságot, szövögetni valót, szóval én máris odébb lépek. Minek zavarjam meg őt a csajozásban? De most komolyan? A pult elég érdekes helynek tűnik. Betámadható. Majdhogynem mennyországi. Csakhogy! Alig emelném a kezem és tátanám a szám, hogy mit is kérek, szépen bennem marad, belém folytják. Eliza a hókirálynő, igen, igen belém folytja a szót! – Eliza. – jó persze, azelőtt volt ő cukormáz meg mézes puszedli, szóval csupa finomság, most meg semmi. Még viccből se! A végén komolyan veszi, ha nem ő, akkor én. – Meg se merem kérdezni mit csinálsz itt, mert látom. – körülbelül ugyanazt, amit ha megelőzöm akkor most én lennék ebben a csodálatraméltó állapotban. – A legközelebbi cikkedhez keresel ihletanyagot? Csak nem a tinik piálási szokásairól szeretnél írni? – csak tréfálkozom, tényleg vagy inkább megpróbálom heccelni, egy kicsit. Pusztán okot akarok adni neki arra, hogy képen öntsön valamivel. Na jó, nem. Nem tudok ennyire szemét lenni vele. – Remélem nem akarod, hogy bárki így lásson meg téged.
I'm drunk, I'm not gonna remember this... Oh thank God!
Rossz szokásom, hogy eljárok egyedül bulizni és random emberekkel ismerkedek össze. Simán kirabolhatnának, mikor már eleget ittam, de ez valahogy sosem fordul meg a fejemben, ha elmegyek egy-egy szórakozóhelyre. Most meg már ki tudja, hányadik kör után vagyok, mikor egy ismerőst látok felbukkanni. Pascal... Oh, nagyon is emlékszem rá, hogy Twitteren dobott a kis színészpalánta, de akkor indult be a karrierem, meg a követőim is utána lettek egyre többen. Biztos túl jó cikkeket írtam a szakításunk után. Viszont azóta nem is beszéltem vele, szoktam látni, hogy néha lájkolgatja a képeimet Instagramon, de ennyi. - Az állítólagos barátnőm felültetett. Sose bízz meg valakiben, aki ingyen adja a designtermékeit, hogy hordjad és reklámozd őt... - mondom úgy, mintha ez valami nagy titok lenne, így még a egyik kezemet a szám mellé is teszem, mint amikor suttogni szoktak az emberek, csak én éppen nem suttogok, mert azt valószínűleg nem hallaná meg. - Ha nem tudnád, nem az az én témaköröm... Szakterületem... Ennyire ne játszd meg, hogy nem tudod, hogy szeretek bulizni, látom ám, amikor belájkolod a képeimet Instán - ebből kikövetkeztetve meg, elvileg teljesen tisztában kéne lennie az életvitelemmel. Mondjuk azt elismerem, hogy a legtöbbször képes vagyok csak egy-egy új poszt miatt elmenni valahová, de ki nem csinálja ezt? Az emberek szeretik a bulizós képeket, muszáj teljesítenem azt, amit elvárnak tőlem, nem hagyhatom, hogy csökkenjen a népszerűségem azért, mert unalmas az életem. Kevés emberrel tartom rendesen a kapcsolatot, így a követőim véleménye pont annyira számít nekem, mint az övék, és ha a követőimtől sok lájkot kapok, az azt jelenti, hogy jól csinálok valamit. - Nem ismerek itt senkit, egyébként sem üvölt rólam, hogy részeg vagyok, majd kitáncikálom magamból - szögezem le a tényt, hogy még simán lehetek józanabb állapotban, mire vége a bulinak, bár azt hangosan nem mondom ki, hogy nem ez a tervem mára. - Egyébként is, miért kéne attól paráznom, hogy valaki meglátja, hogy jól szórakozok? Téged talán zavarna, ha így látnak? - nézek rá tágra nyílt szemekkel magasba szökött szemöldökkel, miközben drámaian végigmutatok magamon. Fel se fogom, hogy ez kicsit hülyén jön ki, mert tuti nem akarna ebben a szűk ruciban mutatkozni nyilvánosan, bár még akármikor kiderülhet róla, hogy titkon meleg és otthon női ruhákba szokott bújni szórakozásból.
||music:zene|| words: szavak száma || note: a tiédhez képest kicsit rövid ▲▼
Felvontam a szemöldököm. Nem ezt vártam tőle. Bár biztos azért lehet, mert már kiírta magából az összes bánatát és haragját amit én tápláltam és most hogy lát eszébe se jut megfojtani. Gondolom a pia teszi. Szerintem a móka kedvéért tuti nem fogok már semmi erőset inni és erőtlent se. Minden egyes pillanatra emlékezni akarok. Hogy majd jót nevessek rajta. Vagy sem. Van amit humorosnak tartok, de ma nem vagyok abban a kedvemben, hogy akár esetleg tréfa tárgyává tegyem. Nem érdemli meg. Nem vagyok gyerek, aki ilyesmivel szórakozna. A követői meg úgyis szeretik őt, ha bénázik valamit ha nem. A végén megint én lennék a világ legtöbbször emlegetett személye a rosszaság listán. Bár vonzó ez a cím, inkább mégse kérek perpillanat belőle. Semmi értelme. Hogy tud ilyen nyugodt lenni? Én eddig rég kicsináltam volna magam az ő helyében. De a jelek szerint nem vagyunk egyformák. Különben is a mondás azt tartja, hogy az ellentétek vonzzák egymás szóval valami mégis igaz volt ebből, amíg még együtt voltunk. Nem életem legszebb cselekedete, hogy úgy váltam el tőle, ahogy. Viszont már nem csinálhatok vissza semmit sem. Igazából nem is akarok. Szerintem mindkettőnknek csak jót tett a szakítás, hogy a rossz dolgokra ne gondoljunk. – Úgy látom még mindig a legjobb barátnőket fogod ki. Tisztelet a kivételnek. – kár, hogy nem ismerek még kivételt. Különben sem figyelem, hogy hány új ismerőse van és hány emberrel fotózkodik! Oh dehogy! Na szép is volna. Van annyira érdekes fogalmazása, hogy mai napig elcsodálkozzak rajta, mert mindig kitalál valami újat és felettébb elgondolkodtatót. – Tudom, csak cukkoltalak. Azt hittem szépen átgörgetsz a nevem felett és nem veszed észre az ilyesmit. – tréfálok, persze. Jobb ötlet hiányába. Tudja, hogy kínomban szoktam ilyesmit tenni. Amikor fogalmam sincs mi a fészkes fenét kellene mondanom vagy cselekednem. Azért van olyan pillanat, esemény az életemben amire én se számítok, amire nem vagyok felkészülve és ez pont ilyen. A következő megjegyzéseire csak szemet forgatok. Tudom, hogy Mr. Gyökérből nem lehetek egyből Dr. Rendi ezért inkább nem szólalok meg elsőre. Hagyom, hadd beszéljen. Úgyis szeret beszélni, mint minden egyes nő ezen a világon. Végtére is, ez élteti őket, nem? Meg ugye hallgatási fogadalmat örökre én se tehetek. Lépnem kell valamit. Szó szerint véve akár, ha az az egy lépés számít valamit amit felé tettem. Majd a következő. Aztán az azt követő. Ja persze, csigalépésben, mert nem tíz mérföldről kiabálunk egymásnak. – Te talán nem ismersz itt senkit, de én igen. Azt a srácot ott azzal a szőke csajjal. Akik szerintem ha akarod, ha nem de biztos hallottak rólad. Sok lehetőség van. – mutatok a tömegbe úgy, hogy oda se nézek. Tudom, hogy Dave nincs ott, a csaj meg nem is szőke, szóval teljesen lényegtelen, Eliza-nak úgy kell hinnie az és kész. – Nézzük a dolgot külső szemlélőként, részeg vagy, vagy sem, de én nem vagyok az még. Nem tűnik úgy, mintha én itattalak volna le? Plusz ahogy mondtad nem ismersz senkit. Ha beléd kötnek így, mit fogsz tenni? Odébb táncikálsz? – pusztán a vicc kedvéért használtam az iménti kifejezését, hogy majd kitáncikálja magából a részegséget. Ugyan, mikor és kivel?
I'm drunk, I'm not gonna remember this... Oh thank God!
Jogos lett volna az előbb lekevernem legalább egy pofont, vagy leüvölteni Pascal fejét, azonban úgy gondolom, ennek semmi értelme nem lett volna. Mármint hé, az mégis kinek jó, ha esetleg kidobnának minket botrányos viselkedés miatt? Mielőtt bárki bolondnak nézne, olvastam már, hogy volt példa arra, hogy kiabálásért kidobtak valakit egy szórakozóhelyről, hát akkor egy pofonért még talán még el is fenekelik az illetőt mint az óvodásokat? Oh nem, én nem kérek ma este ezekből a szarságokból, amúgy is Pascal tehet arról, hogy annyi követőm lett akkor, csak neki volt rossz, mert mindenki szemében ő volt a hálátlan ex... - Ezt úgy mondod, mintha neked nem lennének olyan barátaid, akik tuti csak a hírneved miatt lógnak veled. És tudod, nem ismersz eléggé ahhoz, hogy efféle következtetéseket vonj le egy, ismétlem EGY barátnőm viselkedése miatt - azért kérem van bőr a képemen és nem fogom hagyni, hogy ilyen módon lejárasson csak azért, mert ő még totál józan én meg totál nem. Talán azért nem tudja, hogy igen is vannak más barátaim, akiknek számít a véleménye, mert az ő magánéletüket tiszteletben tartom egy, kettő: egyikük sem szeret selfiezni... - Sajnos az Instagram van olyan gonosz, hogy nem ignorálja a lájkjaidat - mosolyodom el amolyan "ez van" arcot vágva. Egyébként is ezek után meg nem értem, hogy miért tesz megjegyzéseket a mai viselkedésemre, semmi hülyeséget nem csináltam még, csupán csak többet ittam a kelleténél. Talán kicsit többet... A követőimet viszont tudom, hogy ez mennyire nem érdekelné, csináltam már élő bejelentkezést részegen és oh, mindenki elhiheti nekem, hogy borzalmas volt, ugyanis visszanéztem... Legjobb lenne ilyenkor eltiltani a telefonomtól, még mielőtt valami őrültséget csinálnák, legalábbis egyesek ezt mondják, de hahó, akkor mégis hogy legyen elérhető a nap huszonnégy órájában? Persze értelemszerűen meg is említem, hogy mennyire nem az én ismeretségi köröm van itt ma este. Úgy volt, hogy majd a barátnőm bemutat az ismerőseinek, de így jár az ember, ha felültetik nem? Az alkoholt mondjuk simán kitáncolhatom magamból, ha ügyes vagyok, haza meg majd taxivl megyek, szóval sétálnom mondjuk szerencsére nem kell majd, de Pascal nagyon fenyegetőzve mondogatja, hogy már pedig ő ismeri azt a mit tudom én melyik pasast a szőke csajjal. - Hmmm... Tudod, ha ennyire jóban vagytok, akkor miért is álltál le velem beszélgetni? - kérdezem szempilláimat rebesgetve, mintha nem is én tehetnék róla. Áh nem, tuti nem én szólítottam le őt, ááá nem! Vagy talán mégis? - Pascie, ha azt hiszik, hogy te itattál le az csak a te imidzseden ront. "Újabb bosszúhadjárat, a Twitteres szakítás és a megcsalás nem volt elég, Pascal Butterfield még ezek után leitatta az exét" Elég szép szalagcímet tudnának belőle kavarni a bulvárlapok, mindenesetre - nyúlok a pultos felé az elkészült italomért - Eddig sem keveredtem bajba, szerinted pont ma fogok? Lazíts kicsit, olyan görcsös vagy mint egy száz éves öregember, tessék - el sem hiszem, hogy képes vagyok a saját piámmal kínálgatni azután, ahogy velem viselkedett, de hát ez van ha az ember lánya már nem józan, sok mindent elnéz másoknak...
||music:zene|| words: szavak száma || note: ez most ilyen furi ▲▼
Néha azt gondolom, hogy jobb bele se kötni egyesekbe, mert váratlan vitákat szitok, amire aligha tudnék akármit mondani. Mégis furdalt a kíváncsiság, hogy miként van, perpillanat úgyis kedves hangulatban van, nem tesz semmi szokatlant vagy megszokottat, amit ilyenkor el lehetne várni tőle. Ismerem. Pontosabban ismertem. Hogy most milyen, vagy milyenné vált utánam, az rejtély. Persze látok dolgokat, hiszen ott az Instagram, meg a többi közösségi oldal, de néha azt mondják ez is édes kevés, hogy megismerjünk valakit. Persze mernék ilyesmit mondani egy Eliza-hoz hasonló lánynak! Elevenen égetne el a közösségi oldalak máglyáján, ha tudna! De csak a leírt szövegeivel tud rontani vagy javítani a hírnevemen. Hogy egy darabig én viseltem az időszak gyökere címet? Kit érdekel? Egyesek szerint csak javított az amúgy aranyos kisfiús viselkedésemen és új oldalamat mutattam meg a világnak, amiről addig senki se tudta, hogy létezik egyáltalán. Nincs tökéletes ember a világon, én se vagyok az, nem is akarok az lenni és választhatnék, hogy visszacsináljam ezt az egészet, amit vele műveltem… Sose tennék másképpen, maximum azon változtatnék, hogy görcsös hassal viszont szemtől szembe, szépen privátba lerendezve vele a dolgot. Akkor is ugyanilyen hatást váltanék ki belőle, ugyanúgy írna a blogján rólam és a megemlíthetetlen viselkedésemről. Mosolyt húztam az arcomra, végtére is igaza van. Gyakran én sem tudom megválasztani a barátaimat, de engem még sose hagytak cserben… ennyire. Vagy ha mégis, akkor nem tűnt fel nekem, talán csak másnak. Ha ilyesmiről van szó, mindig én veszem észre legutoljára. Tényleg. – Bocs, igazad van. Nő vagy, a nőknek mindig igazuk van. – kivéve amikor nem, de ezt nem tettem hozzá. Inkább megtámasztottam az arcom és úgy tettem, mint aki beletörődött a helyzetébe, abba hogy férfinak kell lennie és engednie kell. Különben most amúgy se lehet vele kötekedni! Most nincs abban a helyzetben, hogy veszekedni kezdjek vele a semmin, az úgyse vezetne semmi jóhoz. Meg egy ilyen helyen amúgy se lehet. Megjegyzésére csak megvontam a vállamat. Mit is reagálhatnék ilyesmire? Kötözködjek? Kötözködök. Vagy sem. Nem éri meg. Vagy megéri? Végtére is, biztos nagyon feszült lehet, nem? Hiszen nő, mindig van valami ami miatt feszenghet és nincs alkalma valamin vagy valakin levezetni a felgyülemlett gőzt. – Örülj neki, a sok lájk egyenlő a népszerűséggel és elismeréssel, a te szótáradban, nem? Az enyém már, nem oszt és nem is szoroz sokat máséhoz képest. Szóval nem mindegy, hogy ott van vagy nincs ott a nevem a többiek között? – költői kérdés, elhiszem, hogy sokkal jobban örülne ha nem lenne sehol se a nevem, nem emlékeztetném őt semmire sem. Most se kéne itt lennem, mégis itt vagyok és beszélek hozzá. De ő kezdte! Istenemre mondom, hogy ő volt, nem én! Még van mersze megkérdezni baszki! Szemet forgatok. – Tudod, ha nagyon akarnék most odamennék hozzájuk és megzavarnám őket, de nincs humorom és inkább téged tisztellek meg a jelenlétemmel, mintsem hogy ott legyek a kéretlen harmadik amikor ők ketten szívesebben romantikáznak együtt. – meg ki tudja, hogy hol is van most éppen Dave. Itt jobb, nem kell átvergődnöm magam a tömegen, hogy megtaláljam. Különben ha nagyon akarnék akkor küldhetnék neki egy gyors sms-t, de nem látom értelmét. Még nem. – Ugye tudod, hogy ezzel a lehetséges szalagcímmel elnyerném a Botrány herceg címet? Ami nem lenne rossz, csak nem ilyesmivel szándékszom magamra vonni az egyszerű emberek figyelmét, mostanában. – persze őt ez miért is érdekelné vagy miért hallgatná végig ha egy aranyosnak se nevezhető görcsös vénemberhez hasonlít, aki tudja mi lehet a hosszú élet titka, mert száz évesen is bírja magát. Felvontam a szemöldököm amikor elém tolta az éppen elkészült italát. Féloldalas vigyort húztam a számra. Szórakoztató. Megérintettem a vállát. Volt bennem ennyi gerinctelenség, hogy megtegyem, igen. Most miért ne? – Látom nagyon adakozó kedvedben vagy. De legalább őszinte. Viszont azt hiszem, nem kérem, idd csak meg. – az őszinteséget mindig is tiszteltem benne, mai napig is tisztelem. – Ami azt illeti semmi kedvem sincs kideríteni, hogy talán pont ma fogsz bajba keveredni vagy sem. Inkább gyere, segítek kitáncolni a részegséget! – felé nyújtottam a kezem, teljesen meggondolatlanul. Az se érdekelt, ha esetleg képen röhög. Azt viszont nem mondhatja, hogy nem próbálkozok legalább egy sima köszönőviszonyt kialakítani vele. Ami persze lehetetlen, mert nő. A nők nehezen vagy egyáltalán meg se bocsátanak.
I'm drunk, I'm not gonna remember this... Oh thank God!
Büszkén mosolygok, ahogy elismeri az igazamat, hiszen nem csak abban vagyok biztos, hogy az ő barátai között is tuti többen vannak, akik csak a hírnevére buknak, hanem azt is tudom, hogy nekem van olyan barátom, aki nem ezért a barátom. Tudom ritka az ilyen, de nem árt, ha akad legalább egy olyan személy az életünkben, akinek nyíltan elmondhatjuk a leggázosabb részeg sztorijainkat, hogy együtt szörnyülködjön velünk. - Végül is... A te egy lájkod már nem oszt nem szoroz, de legalább növeled a számokat - mégis mi mást mondhatnék? A számok nem hazudnak és minél nagyobbról beszélünk, annál jobb. Legalábbis én így látom, meg a főnököm is és esküszöm, néha a hideg is kiráz attól a nőtől. Hogy lehet valaki annyira tekintélyt parancsoló, mint ő, egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire jól csinálja ezt az egészet. - Sose szerettem a gyertyatartó szerepét... - motyogom leginkább magamnak, bár nem tudom ő mennyit ért belőle a zenének köszönhetően, de talán azzal járok a legjobban, ha nem értette kristálytisztán. Tény, tisztában van vele szerintem, hogy hogyan lettem híres, hogy az átalakítóshow hozta ki belőlem leginkább a csillogást, s terítette ki a felszínre végre az igazi szépséget, amit addig rejtegettem. Nem azt mondom, hogy csúnya lettem volna, csak... Csak éppen senki sem akart velem randizni például és mindig ha moziba mentünk egy barátnőmmel, nos ő hozta a pasiját is, én meg érezhettem magam kellemetlenül, hogy én vagyok a felesleges harmadik... - Miért, dolgozol most éppen valamin, és kell a jó sajtó? - érdeklődöm a pohár után nyúlva, s csak később térek rá a bajba keveredés részegen nevezetű incidensre, mert valamilyen szinten talán, esetleg nagyon kicsit, egy amőbányit talán érdekel az, hogy mi a fészkes fene van vele. Meg persze szokták mondani, hogy a rossz sajtó is jó sajtó, mert legalább beszélnek az emberek a dologról, de ha valami készülőben van, akkor ajánlott kerülni a kellemetlen sztorikat, mert csúnyán végződhet a dolog. A lényeg az, hogy talán hátsó szándék is van a kérdésemben, hogy előbb tudjam meg a hírt, minthogy bejelentsék, de ha így is lenne, biztos olyan szerencsétlen leszek, hogy emlékezni se fogok rá holnap... Meglep a hirtelen jött közeledése és az, ahogy hozzá ér a vállamhoz mint valami régi jó ismerőshöz, baráthoz szokás, mikor jó tanácsot adunk neki, mégis mit akar tőlem, hogy így viselkedik? Talán valami rosszat mondtam a száz éves bácsis hasonlattal? De hát ugyan... Rá kell csak nézni, feszült és merev... Merev mint egy vonatsín vagy mint egy villanyoszlop, le kéne lazulnia, de ez nem hiszem, hogy olyan könnyen menne neki, ha semmit sem iszik az itt tartózkodása alatt. Szavait hallgatva azonban hatalmasokat pislogok. Ehhez meg miért kellett ez a roppant fura, de leginkább baráti, ilyen "bro" típusú vállfogdosás? Oké, lehet, hogy időközben vállfétise lett és most titokban örül a fejének, hogy az enyémhez is hozzáérhetett, de ezt a témát talán jobb ha inkább hanyagolom. - Csak azért akarsz velem táncolni, hogy leellenőrizd változott-e valami rajtam, vagy nincs semmi ilyen hátsó szándékod? Amúgy is, mielőtt visszamennék a táncparkettre, ennek legalább a felét meg kéne innom, ahhoz, hogy magammal vihessem úgy, hogy nem lotyog ki.
||music:zene|| words: szavak száma || note: ez most ilyen furi ▲▼
Kezdőlap
