Fiatalkorában még mondhatni fékezhetetlen volt, egy tipikus sportoló srác a suliból, akinek életében legfőbb szerepet a játék jelentette, utána pedig a lányok. A tanulmányokban nem jeleskedett, közepes teljesítményt nyújtott és sosem nyűgözte le a történelem, vagy az irodalom. A fizikát már jobban kedvelte és a kémiát is, de annyira nem, hogy meg is értse, mi rejlik a tudomány mögött. Az elmúlt évtizedben sokat változott, komolyabb lett és egy kicsit megfontoltabb. A munkáját imádja, szereti mentorálni a fiatalokat, egész jól megérti őket, mert maradt benne egy adag gyermeki én, amit leginkább mellettük tud kiélni. Ez nem azt jelenti, hogy nem csap az asztalra, ha úgy ítéli meg a helyzetet. Próbál jó pedagógus lenni, annyira laza, amennyire kell és annyira szigorú, amit elvárnak tőle. A kollégák egy részével jól kijön, egy másik részét viszont ki nem állhatja. Nem szereti az okoskódokat, sokszor bosszantják dolgok, de egy ideig tűr. Aztán, ha betelt nála a pohár, keményen hangot ad a véleményének. Flörtölni mai napig imád, nehezen is tudja fékezni magát, de a komoly kapcsolatokban nem találja a helyét. Egyetlen komoly próbálkozása volt az elmúlt időszakban, de az is balul sült el. A nő gyereket akart, ő meg még nem, így az lett a vége, hogy a nő lelépett és férjhez ment valaki máshoz, Ryan meg azóta is bánja, hogy miért is nem vállalta be azt a gyereket, mert nagyon szerette azt a nőt és nehezen is tette rajta túl magát. Álmodozó típus, szeretné, ha edző lehetne valamelyik egyetemi csapatnál, még annak ellenére is, hogy imádja a jelenlegi munkáját. Egyelőre azonban nincs kilátásban ilyen lehetőség, pedig ha megcsípne egy ilyet, akkor talán újra közel kerülhetne az álmához és ha profi sportoló már nem is, profikat edző szakember még lehet.  

Ült a papírlapok felett, de egyetlen sort sem tudott kipréselni magából, egyszerűen nem jöttek a gondolatok. Írásban mondjuk sosem volt jó, ha valamit meg kellett fogalmaznia, akkor általában a nővére segítségét kérte, aki zseniálisan tudta szavakba önteni a gondolatait. Most viszont nem kérhette meg. Már a második pohárral kortyolt a zamatos whiskey-ből, de rá kellett jönnie arra, hogy a tévéreklámok bullshittek és ettől ő még nem lesz okosabb, kreatívabb meg pláne. De miért is épp neki kell ezt a rohadt búcsúztatót megírnia, miért tukmálták rá ezt a feladatot a tanáriban. Vannak ott sokkal alkalmasabbak. Dühösen gyűrte össze a sokadszor is félbehagyott A4-est, és hajította a sarokban ácsorgó, fonott kosárba - melybe egyébként tökéletes precizitással talált bele. Még jó, ha már kosárlabda edző és úgy amúgy is van némi köze ahhoz a labdajátékhoz, ciki is lenne, ha ilyen távolságból félrepattanna. Annak idején, ha lett volna egy kis esze, ha nem bassza el, akkor most lehet, hogy az NBA-ben játszana a profik közt. Mivel azonban a név kötelez és ő is Slaughter, ez valahogy zsigeri módon jött, hogy égesse csak föl az előtte álló jövőt. Éppen úgy, ahogyan az apja, akiből végül alkoholista lett, majd úgy az ötvenes évei végén bele is halt. Ott persze az is közrejátszott, hogy Samuel - az apa - a húszas évei elején nemzette első gyermekét, terhelte őt a szülői felelősség és kénytelen volt félbe hagyni a sportkarrierjét. Mehetett gyárba dolgozni, mert máshoz nem értett, azzal együtt meg jött minden rossz és káros dolog. Ryan legalább ésszel vetette bele magát a málnásba. Mert hogy, fiatal éveiben igen csak kihasználta azt, hogy alapvetően egy jóképű, sportos és vicces srác, hajtotta is a csajokat, de odafigyelt arra, hogy ne járjon úgy, ahogy az apja. A társasági élethez azonban nem volt érzéke, pontosabban az emberekhez nem volt kellő ismerete - akkoriban - és sikerült a lehető legrosszabb baráti kört megtalálnia magának. Hiába kapott ösztöndíjat egyetemre, hiába lebegett előtte a lehetőség, hogy profik közé emelkedjen a játékával, ott volt az az ostoba hülye egyetemi buli, az a tűzeset, aminek aztán halálos áldozata is lett. Több társával együtt függesztették fel a tanulmányait, mely egyet jelentett azzal, hogy az egyetemi csapatból is kirakták. Neki nem volt befolyásos üzletember az apja, sem rangos díva az anyja, hogy csak úgy, a két szép szeméért elnézzék ezt a kis baklövést. Ryan előtt bezárultak a kapuk.

Az egyetemet később elvégezhette, szerencsére volt lehetősége a vizsgákat letenni és sikeresen diplomázni, de mindezek ellenére kilátástalannak látta a jövőjét. Mondhatni zuhanórepülést kezdett meg, teljesen kifordult önmagából és olyan dolgokba vágta a fejszéjét, amik előtte elképzelhetetlenek lettek volna. Mintha csak feltűnési viszketegségben szenvedett volna, keresett minden lehetőséget arra, hogy szerepelhessen. Elment például modellkedni, ami azzal járt, hogy órákig különféle alsógatyákban és hülye mackónadrágokban pózolt, hogy azt a két kurva képet lekapják róla, ami végül felkerült a metrómegálló oldalára. Egyszer véletlenül (mondom véletlenül!) egy pornófilm forgatáson is kikötött, neki annyit mondtak, hogy rövid reklámfilm lesz, de utólag kiderült, hogy még sem. Természetesen ezt már nem vállalta, mert azért mégis csak vallásos családból származott, legalábbis az anyja, Eve hithű katolikus volt és ki is akadna, ha Ryan bármi ilyesmiben is részt vett volna. Ellenben egy hülye tévés felkérésre már nem mondott nevet, a facebook profilján keresztül kapott  egy felkérést, hogy lesz egy Survivor-höz hasonló reality,  a Deszka, amiben annyi a különbség, hogy nem egy szigeten játszódik, hanem az Amazonas őserdőben és nem kell egész nap a töküket lengetni a melegben, hanem időre fel kell húzniuk egy faházat és az a csapat nyer, amelyik előbb készíti el azt a bizonyos házat. Mellette persze fogjon legyet, szúnyogot és bármit, ami ehető. Ennek a marhának - mert akkoriban tényleg az volt - tetszett ez az őrültség, egész jó összeget ígértek, szóval belevágott. Egész jól bírta, de a végén benyelt egy vírust és kiesett a műsorból. Ennek ellenére a mai napig fellelhető egy-egy képkocka a műsorból, és egy nagyobb vita is, amikor a másik alfajelölttel azon vitatkoztak össze, hogy hogyan is kell tüzet gyújtani. Nagyokosok. Persze, hogy aztán az Ashley nevű műkorcsolyázó lány csiholt füstöt a táborban.

Azóta, ha a diákjai szívni akarták a vérét, vagy egy-egy okoskodó kolléga felsőbbrendűen akarta maga alá gyűrni Ryant, mint egy pokrócot, mindig ezekkel a kis videókkal jöttek elő. Mi van Te tűzcsiholó? Ma fogtál már szúnyogot? És hasonlók. Egy ideig az is volt a ragadványneve, hogy a Szúnyogember. A sok negatívum miatt már ezerszer megbánta, hogy elvállalta a műsort, ez utóbb még az álláskeresésben is akadályokat gördített elé. Tanáremberként eleinte nem is akarták alkalmazni, egy pár évig kórházakban dolgozott gyógytornászok mellett, aztán egy ismerős ismerősének az ismerőse által végül csak bekerült egy gimnáziumba és amint leküzdötte az első ráaggatott bélyegeket és megmutatta, hogy márpedig jó tanár, aki szívvel lélekkel tud bánni a fiatalsággal, onnantól már nem volt kérdés az, hogy mit is művelt a múltjában. Legalábbis bizonyos helyeken nem.

Az asztaltól feltornázva magát tenyerével gyűrte meg a képét, már fáradt volt és kialvatlan. Eszébe jutottak a nővére szavai, aki mindig is támogatta őt, kiállt érte és azt mondta, bármit is teszel vagy tettél, attól még az öcsém vagy és én szeretlek és szeretni foglak. Ez volt az, ami lelket öntött belé, ha valami rossz dolog érte, és általában Emily volt az, akihez fordulhatott, ha bármi baj volt. És most baj volt. Elég nagy baj ahhoz, hogy Ryan életét nyakig felforgassa, és elég nagy ahhoz, hogy ne tudja, mitévő is legyen, a nővérét viszont most nem hívhatta fel. A nővére még mindig az intenzíven feküdt, a sógora meghalt, az unokahúgára pedig Eleanore vigyázott, a sógora anyja, aki egyébként Ryan szerint nem volt erre a legalkalmasabb személy. Frusztrálta ez a helyzet, ahogy az a gondolat is, hogy mi lesz, ha Emily nem tér majd haza? Mit kéne most mégis tennie? Végül ott hagyva azt a hülye búcsúbeszédet, átvágta magát a nappalin, egyenesen be az apja régi szobájába, és neki állt pakolni az éjszaka kellős közepén. Esztelennek tűnhetett az a pakolás, mintha minden mozdulata kényszeres pótcselekvésről árulkodna. Ryan fejében viszont egészen más járt. A nővére és a kislány. Valami örökre megváltozott, neki pedig tennie kell valamit.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Amikor meghozunk egy-egy döntést, valószínűleg magunk sem gondolunk bele, hogy milyen jelentős következményei is lehetnek annak. Ki gondolta volna, hogy a műsorbeli szereplésed olyan kihatással lesz majd a karrieredre később? Vagy hogy a szakítás után mennyire hiányozni fog a nő, akivel utólag nem is lett volna rossz gyereket vállalni? És hogy elmenni abba a bizonyos egyetemi buliba azzal fog járni, hogy oda a sportolói karrierednek? Akkor biztosan nem tűntek olyasminek, amelyek majd ekkora kihatással lehetnek az életre és most lám, vannak dolgok amelyek elől egyszerűen nem lehet menekülni. Mint ahogyan idővel a búcsúbeszédnek is meg kell íródnia és a történtek is valósággá válnak, a Te új valóságoddá.
Néhány fontos részletet számunkra, olvasók számára még a homály köde fed ugyan, de a legszomorúbb információkat mégis feketén-fehéren megosztottad velünk, még ha ez az új felállás még nem is vált igazán a valóságoddá, abban mégis egyetértünk, hogy ez most örökbe megváltoztatott valamit számodra. Kíváncsian várom, hogy hogyan alakul az életed ezek után és sikerül-e alkalmazkodni az újdonságokhoz.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!