when i wake up i'm afraid somebody else might take my place
A kávéautomata megint szarakszik, ha jól számolom, a hónapban már harmadjára – ami három alkalommal több az elfogadhatónál, az őrs közös helyiségében lévő kávéfőzőtől függetlenül. Nem mindig van idő megvárni, amíg az lefő, és ha nem pattansz fel a bögréddel az orrcimpád legelső megrándulására a kávéillatot érezvén, várhatsz a következő körig. Ezt kikerülendő lenne az automata. LENNE, ha lecserélik valaha is ezt a rozsdahalmazt, de egyelőre úgy tűnt, a nosztalgiaérzet erősebb, mint az álmosság. - Gyerünk már! – morgom az orrom alatt, és igyekszek annyira feltűnésmentesen belerúgni az automatába, amennyire csak lehet, de a cipőm és az automata találkozását még így is csattanás kíséri. Hallom az egyik forgószéket közelebb gurulni, de nem érdekel, mert próbálkozásomat siker koronázza. Legalábbis azt hiszem, amikor hallani kezdem a kávé csorgó hangját az automatából. Aztán ráeszmélek, hogy ezt nem egészen így kellene hallanom, és egy pillantás megerősíti a gyanúmat: a papírpohár továbbra is a gépben ragadt. A fél kezembe temetem a homlokom. - Megint? – érkezik a kérdés a hátam mögött, és megfordulva Bent látom a székében. Mosolyog, de ez nem éri el a szemeit, és sokkal feszültebben ül, mint szokott. Nem mintha ezt onnan tudnám, mert annyira értek a testbeszédelemzéshez, de Bennél nem nehéz látni a jeleket, tekintve, hogy általában majd lefolyik a székéről. - Vagy még mindig. Nehezemre esik követni – pillantok vissza az áruló gépre, pár lépés távlatából. Összefonom a kezeimet a mellkasom előtt, a bőröm röviden hozzáér a nyakamban lógó jelvényhez. – Mi történ? Ben szemöldöke csak egy pillanatra szalad fel, mielőtt vélhetőleg úgy dönt, hogy neki is előnyére válik, ha maga mögött hagyhatja a köntörfalazást. Felemeli a jobb kezében tartott aktát. – Még mindig jóban vagy Ryan Carsonnal? Ami azt illeti, igen. Ryant egy olyan időből ismerem, amire évekkel később sem szívesen emlékszek vissza, ezért amennyire tudom, úgy kerülgetem az emlékeit, mint mezítlábas ember az üvegszilánkokat, és csak a leglényegesebbekre fókuszálok: hogy segített nekem. Hogy számíthattam rá életem legnehezebb időszakában, és utána is. Voltaképpen az első, és egyetlen barátom volt a New Yorkba költözésem után. De ha már így, kapásból feljön a neve, az gyanús. A múltkori után pláne rosszat sejtek, amit a tarkóm bizsergéssel ad a tudtomra, ha magamtól nem tudatosulna bennem az érzés. - Miért? – kérdezek hát csak ennyit, összeszűkölt szemekkel. Ben felém nyújtja az aktát. – Nancy Bellemore, 27 éves, tegnap tett feljelentést szexuális kényszerítés, nemi erőszak és testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés kapcsán Ryan Carson ellen, akivel pár hónapja voltak intim viszonyban. Az általa elmondottak kísértetiesen hasonlítanak a fél évvel ezelőtti ügyhöz. – A szemöldökei jelentőségteljes táncba kezdenek a homlokán, míg én belelapozok az aktába és gyorsan végigpásztázom a jelentést az elején. - Ami bizonyíték híján és egy elbaltázott hazugságvizsgálat után – nem mintha az önmagában bárhol is megállná a helyét -, még a bíróságig sem jutott el – jegyzem meg tényszerűen. Nem mondanám senki kapcsán, hogy ez rögtön azt is jelenti, hogy hazudnak, és ugyan nyilvánvaló okokból nem vehettem részt az ügyben, de egyrészt ismerem Ryant, aki nekem segített, amikor hasonló cipőben jártam, másrészt pedig a kollégáim egybehangzó véleménye is erős indikátor volt az igazság fekvése kapcsán. - Emlékszek. Talán te is emlékszek rá, hogy én vezettem az ügyet – felel Ben könnyedén. A szemem sarkából látom, ahogy hátradönti a fejét, hogy nekidönthesse az összefont kezeinek. – Carson ártatlan volt, ahogy vélhetőleg most is az. Már az önmagában érdekes, hogy ennyit vártak a feljelentéssel, amikor már biztosan nem érünk semmit az orvosi vizsgálattal, és bizonyítékokban sem dúskálnánk. - Te is tudod, hogy ez semmit sem jelent – emelem fel a tekintetemet az aktából. Az igencsak karcsú aktából, ami sosem jelent jót egy nyomozás szempontjából, attól függetlenül, hogy megtörtént-e az adott eset, vagy sem. – Az érzelmi sokk nagy visszatartó erő. Ben mentegetőzve emeli maga elé a kezét. – Hé, ne nézz rám ilyen szigorúan! Tudom, igazad van, nem is… azokra az esetekre gondolok, amikor TÉNYLEG erről van szó, de Heloise, te magad is tisztában vagy vele, hogy mi ezzel az üggyel a helyzet. Papírmunka, legfőképpen. Meg egy újabb tanács Carsonnak, hogy alaposabban válogassa meg a barátnőit – horkant fel, és visszagurul az asztalához. – Az ember azt hinné, egy feljelentés elég, hogy észnél legyen. Bólintok. Én vagyok az utolsó, aki hazugnak kiált ki egy nőt (vagy férfit, noha ritkább), csak azért, mert nem áll össze pontosan egy történet; nehéz bizonyítékot találni; nem mert, vagy nem tudott idejében lépni – ugyanakkor én vagyok a legdühösebb, amikor más, messze nem megtört nők (vagy férfiak, továbbra is ritkább) a Metoo kampányon felbuzdulva pénzért, hírnévért, vagy kicsinyes bosszúért fabrikált történetekkel állnak elénk. Nem magam miatt dühít az önzőségük, hanem mert minden egyes hamis feljelentés azokat teszi hiteltelenné a nagyközönség szemében, akiknek mindennél nagyobb szükségük lenne rá, hogy támogatást kapjanak és feltétel nélkül higgyenek nekik, máskülönben sosem mernek előlépni a sérelmeikkel. Ryan már azzal céltáblát hord a hátán a felkapaszkodásra vágyók számára, hogy vagyonos üzletember, ettől függetlenül egyetértek Bennel – nem tudom hol és hogyan ismerkedik, de valamit nagyon nem csinál jól. - Kösz az infót – dobom az asztalára az aktát, és a sajátomhoz igyekszek. A Glockomat a vállamon feszülő tartóba csúsztatom, és magamra kanyarítom a kabátomat a székem támlájáról, mielőtt felkapom a kocsikulcsomat. – Le kell mondanom a közös ebédszünetünket – teszem hozzá, ha a mozdulataim nem lennének elég magától értetődőek. Ben „mit nem mondasz?” szemeket vet rám a monitora felett. – Csak mondd meg Carsonnak, hogy nem fogom egy harmadik nőjét is leadminisztrálni. - Meglesz – mosolyodok el haloványan. Utálom Manhattant. New Yorkban mindig, mindenhol dugóra kell számítani, de Manhattan talán egy kicsit ebben is kiemelkedőbben teljesített. Nem tudom, hogy az üzleti központok, vagy a turisták okozták-e, de még sosem sikerült úgy eljutnom A pontból B pontba Manhattan utcáin belül, hogy ne ment volna le két reklámszünet a rádióműsorban, amit vezetés közben szoktam hallgatni. A forgalomnál csak a parkolóhely találása okozott nagyobb bosszúságot a többségben, de mint nyomozó, egy szirénás kocsival, ebből a szempontból szerencsés voltam, tökéletes helyem lett a Carson Industries impozáns felhőkarcolója előtt. A jelvényem és az igazolványom felmutatása után a biztonsági őrök átkísérnek a fémdetektor kapukon kívül a recepció felé, ahol egy vendégkártya szerzése után már a liftben is találom magam, egyenes úton a legfelső emelet felé. Célba érve egyedüliként lépek ki a liftből, és szerencsémre az irodán kívüli asszisztens a telefonon lóg, így csak a heves karlendítéseivel és tátogással próbálkozik megakadályozni, hogy lerohanjam a minden bizonnyal elfoglalt főnökét, melyre csak egy bocsánatkérő mosollyal és vállvonással reagálok, a tempóm változatlan. - Meglepetés – nyitok be az irodába, de a reakciót nem várom meg, rögtön csukom is be magam után az ajtót. – Beszéltél az utóbbi időben egy bizonyos Nancy Bellemore-ral? Akart tőled valamit? – térek rögtön a lényegre, miközben beljebb lépek, egészen az impozáns asztalig, ahol lehuppanok a szabad székre Ryannel szemben. - Feljelentett – dőlök hátra kényelmesen, kiseperve az arcomból azt a pár tincset, amik kiszabadultak a magasra fogott lófarkamból. – Beleolvastam a vallomásába; szinte szóról-szóra megegyezik az előző… hölgy állításaival. Összebeszélhettek.
when i wake up i'm afraid somebody else might end up being me
Mivel letudtam a legtöbb külföldi üzleti utamat egy körben, ezért most meglepően sok szabadidővel tudtam gazdálkodni. Végre volt időm kialudni magam, elmenni futni vagy éppen vitorlázni. Ettől függetlenül nem csapott át semmittevésbe az életem, hiszen a belföldi üzletfeleimmel most sokasodtak meg a tárgyalások. Ezek a székházban szoktak zajlani, csupán a rossz hírű tagokkal szoktam egyéb helyeken megejteni a találkozókat. Nyilván nem fogok felhívni a felhőkarcolómba egy olyan személyt, akiről nyílt titok, hogy a maffia tagja. A sajtó elég nagy fantáziával rendelkezik, tehát anélkül is képesek előállni ilyen történetekkel, hogy lefotóznának egy-egy ilyen taggal. Már terveztem egy ideje, hogy benevezek a lovira is, ezért az utóbbi napban felkerestem a legjobb galopp istállókat, amelyekből (egy szakértő segítségével persze) egyéves csikókat vásároltam. Kezdetnek csak tízet vettem, mindegyik kifogástalan származással rendelkezett, azt pedig egyelőre csupán remélni tudtuk, hogy a nagyszerű szüleik tovább adtak valamit a tehetségükből a csikójuknak is. Vásároltam egy több hektáros földterületet is, ahol megkezdődött az istállóm, illetve a hozzá tartozó pályák, karámok és egyéb épületek építése. Telivérekkel kezdtem, viszont tervben vannak sportlovak is. Nem mondanám, hogy különösebben odavagyok a lovaglásért (ha természetesen azt nem egy csinos nő teszi rajtam), de valamire költeni kell a pénzt és ez legalább értelmes dolog. A szabadidőmet általában arra szoktam használni, hogy ránézzek a dolgozóim munkájára. Beleolvasok jelentésekbe, felügyelem a szállítmányok összeállítását, illetve a megadott címre való leszállításukat. Az üzlet legális részének irányítását rászoktam bízni a megbízható embereimre, én csupán időközönként nézek rá a munkájukra, illetve akkor ha van valami probléma, esetleg a jelenlétem személyesen indokolt. Nagyon jól megfizetem az embereimet, ameddig jól végzik a munkájukat. Apró hibák becsúszhatnak, emberek vagyunk, mind hibázunk néha. Nem is ebből szokott a problémám adódni, hanem mikor ritkán van egy-két olyan emberem, aki nincs megelégedve a fizetésével és úgy gondolja, hogy túl tud járni az eszemen, s nem fogom észrevenni, hogy lop tőlem. Észreveszem. Kivétel nélkül, minden egyes alkalommal. Ilyenkor nem szoktam azonnal reagálni, hanem hagyom, hogy egyre mélyebbre ássa magát az illető a szarban, s akkor csapok le rá, mikor már megnyugodott és biztosra veszi, hogy ezt megússza. A mai napon a kora reggeli órákban az orosz maffia egyik megbízottjával találkoztam, aki az általuk rendelt fegyverekért érkezett. Először átfutottunk a rendelésen, hogy minden meglegyen, amit kértek. Ezt követően random választással kipróbált minden fegyertípusból egy darabot, hogy letesztelje azok minőségét. Miután mindent rendben talált átutalta a pénzt az egyik offshore bankszámlámra, közben az embereink felpakolták a fegyvereket a kamionjukra. Ezt követően elköszöntünk a következő rendelésig. Még volt egy kis időm a délelőtt tárgyalásaimig, ezért kinéztem az épülő istállómhoz, hogy hogyan haladnak a munkálatok. Nagyvonalúan megfizetem őket, cserébe ők sem lopják a napot, hanem nagy erőkkel dolgoznak. Ennek köszönhetően remekül haladnak. Váltottam pár szót a főnökükkel, megdicsértem a munkát, amit végeznek, majd autóba ültem. A reggelimet az egyik kedvenc éttermemben fogyasztottam el. A telefonom csörgése zavarta meg a nyugalmamat, a kijelzőre pillantva a titkárnőm nevét pillantottam meg. - Elnézést Mr. Carson a zavarásért, viszont a 11 órás ügyfele már megérkezett - Az órámra pillantottam, még csak háromnegyed tíz volt. - Akkor megvár, ha az órát már nem ismeri - mondtam és azzal le is tettem a telefont. Sokan elvannak tévedve, a tárgyalások nem szolgáltatás alapon működnek, hogy ha hamarabb érek oda, akkor hátha hamarabb sorra kerülök. Nem is értem, hogy lehet valaki annyira agyatlan, hogy így gondolja. Ráérősen elfogyasztottam a reggelimet, elkortyolgattam egy kávét, aztán szóltam a pincérnek, hogy írja a számlámhoz. Pontosan 11-kor foglaltam helyet a tárgyalóteremben, velem szemben egy potenciálisan új ügyfélt foglalt helyet. A férfi kémikus-biológus volt, aki a szenvedélyét a biofegyverek készítésében találta meg. Azzal az ajánlattal állt elő, hogy készítene nekem pár mintát, amiket én bemutathatnék a vásárlóim számára. Ha pedig lenne kereslet az általa készített mérgező anyagokra, akkor megegyeznénk a részesedési százalékokban. Érdekesnek találtam az előterjesztését, ezért rábólintottam, mire ő feltett az asztalra egy hatalmas táskát, amiben apró üvegekben voltak különféle színű és állagú anyagok. Mindegyik üvegen volt egy cetli a keverék nevével, illetve hatóanyagával. - Hatásosabb lenne, ha Ön mutatná be őket - Hiszen ő sokkal jobban ért hozzájuk, mint én, tehát hitelesebb lenne, ha ő mesélne róluk, illetve prezentálná a hatásukat. - Összehívom majd azokat az ügyfeleimet, akiket érdekelhetnek a készítményei. Tájékoztatni fogom egy héten belül a részletekről, viszont elvárom, hogy senki másnak ne tegyen ajánlatot, tehát csak akkor lesz üzlet köztünk, ha monopoljogom lesz a mérgeire - szögeztem le, aztán felálltam ezzel jelezve, hogy itt a megbeszélés vége. Az irodámba mentem, ahol helyet foglaltam a hatalmas bőr forgós székemben, amivel az padlótól-plafonig érő ablakok felé fordultam. Csodálatos kilátás nyílt a városra. Egy rövid bámészkodás után visszafordultam és a MacBookomat felnyitva böngészni kezdtem a híreket. Kopogtatás után a titkárnőm, Lena lépett be egy tablettel a kezében. Felsorolta, hogy a mai napra milyen meetingek, illetve programok vannak beírva. Mindegyiket észben tartottam, mivel a telefonomban is benne voltak, de jó volt újra átfutni őket. - Köszönöm, Lena. Ebédeltél már? - pillantottam rá, mire csak megrázta a fejét. - Akkor itt az ideje, a munka megvár - mondtam és újra a számítógépemnek szenteltem a figyelmemet, ezzel is jelezve, hogy a beszélgetésnek vége. Az egyik hobbim az az antik fegyverek gyűjtése, amikből már egy terjedelmes és értékes gyűjteményt sikerült kialakítanom az évek során. Azonban mindig találok újabb fegyvereket, amik felkeltik a figyelmemet. Jelenleg is éppen egy erre szakosodott oldalt böngésztem újabb darabok után. Felvont szemöldökkel néztem fel, mikor valaki kopogás nélkül berontott az irodámba. A nő után szaladt Lena is, aki mentegetőzve igyekezett elnézést kérni. - Semmi gond, Lena. Ezt a nőt egy hadsereg se tudta volna visszatartani - mondtam, miközben Heloisera vándorolt a pillantásom. Lena bólintott, aztán kiment az irodából becsukva maga mögött az ajtót. - Mondd... tényleg olyan rohadt nehéz lenne, ha legalább egyszer kopognál? Most megzavarhattál volna egy sokkal kényesebb szituációt is - Általában szétválasztom a munkát és magánéletet, viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lenne néha egy-egy olyan alkalom, mikor egy csinos nő társaságában vagyok. - Nincs róla képed vagy valami? Nevekre nem igazán emlékszem - Már csak azért sem, mert van, amikor meg sem kérdezem. De főleg azért nem, mert már összefolynak. Ezek a kalandok az alkalmi szexnél nem érdekelnek jobban, ezért nem fáradok azzal, hogy megjegyezzem a hölgyemények nevét. Ha volt képe, akkor arra vetettem egy pillantást, ha nem akkor rákerestem a nőre az interneten. Mikor megláttam a képét, már eszembe jutott. - Hát az hogy beszéltem vele elég erős kifejezés. Az egyik klubban mászott rám és mindenáron megakarta baszatni magát velem - Már annyira keményen igyekezett felkelteni a figyelmemet, hogy szánalmas találtam, ráadásul annyira nem is jött be. - Megfordult a fejemben, hogy legalább azt megengedem neki, hogy leszopjon, de nem tűnt valami normálisnak, ezért nem éreztem volna biztonságban a farkamat a szájában, tehát inkább elküldtem - Mivel a szép szóból nem értett, ezért kénytelen voltam közölni vele, hogy nem kezdek ilyen olcsó kurvákkal, de szívesen beajánlom azoknak az embereimnek, akiknek nincsenek igényei. Vagy nagyon alacsonyak. Felnevettem, mikor Heloise közölte, hogy feljelentett. - Hát akkor az a nő még nagyobb idióta mint gondoltam. Egy népszerű klubban voltunk, ahol nem csak kamerák, hanem rengeteg tanú is bizonyítja, hogy ő kezdeményezett és engem egyáltalán nem érdekelt, viszont ő továbbra is próbálkozott. Talán nekem kéne őt feljelentenem - szélesen elvigyorodtam, egyszerűen nem tudtam komolyan venni ezt az egészet. Kibaszottul szánalmasnak találtam. - Az a másik kurva is elveszítette a tárgyalást, ez is elfogja. De nem baj, vigye csak az ügyet bíróságra, legalább nyilvánosan is megtudom alázni. Arról nem beszélve, hogyha ott is folytatja a hazudozást, akkor az még hamis tanúzásnak is minősül. - dőltem hátra a székemben. - Te hogy vagy? Kérsz inni valamit? - kérdeztem könnyedén témát váltva, mintha az semmiség lenne.
when i wake up i'm afraid somebody else might take my place
„Ezt a nőt egy hadsereg se tudta volna visszatartani”. Messze áll az igazságtól; ha Lena – tudom meg az asszisztens nevét – kicsit kevésbé lett volna elfoglalt és aktívabban is megpróbál megállítani, sokkal nehezebb lett volna a bejutás. Ugyanúgy itt ülnék, mert ez most túl fontos ahhoz, hogy udvariaskodva feladjam, de vélhetőleg jóval több győzködés és trükközés lenne a hátam mögött. Na mármost, ha Lenából esetleg kettő lenne… ez a kijelentés könnyedén a hamis irányba billenhetne. Egy titkárnőn talán képes vagyok átjutni, kettőn már kétséges. Mindettől függetlenül is felfelé rándul a szám sarka a megfogalmazásra; mindig jól esik tudni, hogy külső szemlélő sokkal összeszedettebbnek lát, mint amilyennek én érzem magam az esetek kilencven százalékában. Próbálom a tekintetemmel megüzenni Lenának, hogy sajnálom a plusz izgalmat – és munkát -, amit a magánakciómmal okoztam, de félő, hogy a kis híján mosolyra görbülő ajkaim megölik az üzenet hitelességét. - Ha megzavartam volna bármilyen „kényes szituációt”, az remek leckeként szolgálna számtalan terület kapcsán: ne keverd az üzletet az élvezetekkel; házinyúlra nem lövünk; válogasd meg alaposabban a partnereidet - sorolgatom Lena távozása után, a kezeimet kényelmesen a hasamon pihentetve, az egyik lábamat szorosan a másikra dobva. – De ha már az ajtózárás bonyolult technikáját elsajátítanád, azt is félsikerként könyvelném el. A plafon felé emelem a szemem a következő kérdésére. - Hogyne lenne nálam fotó egy olyan nőről, akinek az ügyéhez az égvilágon semmi közöm nem szabadna, hogy legyen, tekintve a nyilvánvaló érdekellentétet! Az aktát nem szeretnéd esetleg elkérni? - A hatás kedvéért a nyakamban lógó jelvényt is megrángatom egy kicsit, ha elfelejtette volna, pontosan mi is a szerepem a hír meghozatalában. Szabályszegés, legfőképpen, de mivel az egész feljelentés egy nem túl ügyes hazugság, nem mondhatnám, hogy bánom a dolgot, vagy félek a következményektől. Ha felmerült volna bennem, hogy Bellemore igazat mond, nyilván nem ülnék itt. Míg Ryan felkutat egy fotót a nőről, az irodát szemlélgetem. Majdhogynem az egész apartmanom elférne benne, annyira tágas - sosem tudnám életvitelszerűen biztonságban érezni magam egy ilyen nagy és nyitott térben. – Meglettem volna egy ennél tömörebb összefoglalóval is, de köszönöm a részletes beszámolót - szakítom el a pillantásom egy a falon függő képről, csupán mert vonzotta a szememet. Bevallom, egy leheletnyit érdekelne, hogy mégis mit jelent Ryan szótárában a „nem éreztem volna biztonságban a farkam a szájában” kijelentés, voltaképpen csak azért, mert fejben egy Parkinson-kóros cápa fogsora úszott a mentális szemeim elé, de vesszek meg, ha rákérdezek. Így is messzemenően több információt kaptam, mint amire beneveztem. - Kizártnak tartom, hogy találnak majd bármiféle bizonyítékot, nemhogy elég bizonyítékot, hogy bíróság elé is kerülhessen az ügy, de vélhetőleg tovább fog tartani a nyomozás, mint előzőleg, tekintve, hogy… nos, hogy ez nem az első feljelentés ellened – foglalom össze, amire véleményem szerint számíthatunk majd. Meglepődnék, ha nem így, vagy ehhez félelmetesen hasonlóan zajlana a történet. - Ha lezárják az ügyet, minden lehetőséged meglesz, hogy feljelentsd rágalmazásért, de talán hasznosabban telne el az erre fordított időd, ha megtanulnád, hova érdemes járni, és milyen nőkkel nem éri meg szóba állni sem. Meg ha nem beszélnél róluk így, legalább a jelenlétemben ne – eresztek meg felé egy érzelemmentes mosolyt. Lehet, hogy hazudnak, lehet, hogy jogos az indulat, de nem szeretem ezt a fajta beszédet. Régen a káromkodást is utáltam, aztán az élet megmutatta, hogy miért is szeretik mások annyira, de a kurvázással sosem tudtam kibékülni. Egyszerűen csak nem. Annyiszor láttam már, ahogy ártatlan nőkre fejéhez vágják, oly könnyedén ezt a megalapozatlan, undorító és farok kijelentést, mintha csak azt mondanák, "hétfő van", és annyiszor láttam ezeket a nőket összetörni a szavak súlya alatt, hogy elég meghallanom, hogy viszketni kezdjen a tenyerem. - Nem is értelek – jegyzem meg, és a hangsúlyom elárulja a kíváncsiságomat a téma kapcsán. – Nem kellene lassan megállapodnod? Gondoskodnod az „örökösökről”? Már ha akarsz ilyeneket; ha nem, azt is megértem, de mindig olyan elhivatott vagy, ha a cégről van szó. Nem szemrehányásnak szánom a témát, csak szimpla ténymegállapításnak. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárkit is kioktassak a magánélete kapcsán, amennyiben az exei nem vádolgatják az adott illetőt félévente nemi erőszakkal. Az utolsó randim több mint egy éve volt, és az volt pontosan a harmadik az… incidens óta. A legelső próbálkozásnál éreztem, hogy nem állok rá készen, ezért hamar elvarrtam a szálakat. A másodiknál kicsit megvariáltam a lapokat; megpróbáltam egy nővel. Tinédzserkorom óta tudom, hogy biszexuális vagyok, sosem lepleztem, a szüleimet nem zavarta, ennek ellenére sosem volt még hosszabb szerelmi kapcsolatom nővel, gondoltam, ha valamikor, most lenne érdemes adni neki egy esélyt. Eleinte jól indult; aztán a második randi végére rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs, hogyan kell ezt az egész randi- és párkapcsolat izét üzemeltetni. Vagy elfelejtettem, vagy talán soha nem is voltam a tudás birtokában, de bárhogy is legyen, egész egyszerűen nem ment. Úgyhogy ugyanaz lett a vége, mint az első incidens utáni randinak; beijedtem. Ha lenne rá időm, mostanra biztosan lenne egy macskám. Mivel nincs (és egyáltalán nem számít, hogy azért nincs, mert nem is akarom, hogy legyen), így szobanövényeket gyűjtök talán túlzott lelkesedéssel – a lakásom lassan egy üvegház szerepét veszi át. Nem bánom. Valahogy megnyugtatnak. - Megvagyok, köszönöm. Minden a szokásos mederben zajlik; munka, alvás, munka, alvás. Pont, ahogy szeretem – válaszolok az újabb, ezúttal személyesebb kérdésre. – Habár, majd’ elaludtam a kormány mögött. Van kávéd? Nagyon szeretnélek érte – nézek is rögvest szét a helyiségben.– Te hogy vagy? Remélem a nőügyeiden kívül minden jól alakul.
when i wake up i'm afraid somebody else might end up being me
- Csakhogy ez a kényes szituáció, kettőnk közül, szerintem téged érintett volna kényelmetlenebbüll - Persze én sem örültem volna annak, hogyha szex közben töri rám az ajtót, viszont kényelmetlenül biztosan nem éreztem volna magam. Ezzel szemben azonban, szerintem ő fülig pirult volna. - SzolgálhatNA - hangsúlyoztam ki a feltételes módot, mivel most nagyon nagy jelentősége volt. - de mindketten tudjuk, hogy nem fog - Azért nem kell azt gondolni, hogy minden valahogy kinéző nőcskét gerince vágok. Mondjuk az igaz, hogy az esetek többségében a külső dönt, de egy egyéjszakás kalandhoz kurvára nem tartom fontosnak, hogy személyiségileg milyen a másik fél. Ha nem irritál túlzottan, akkor elvagyok vele, ha szexre kerül a sor. Persze ez a hozzáállás könnyen visszaüthet, pl ha utólag kiderül, hogy nem százas a csaj. - Nem sokan érzik olyan biztosnak a velem való kapcsolatukat, hogy csak így rám merjék törni az ajtót - Köztudott rólam, hogy ezt nem igazán tudom tolerálni, mivel alap dolognak tartom a kopogást, illetve utálom, ha zavarnak. Főleg akkor, hogyha olyan üggyel jönnek, ami nyugodtan várhatott volna addig, még én előrébb nem veszem a napirendben. Heloise-nak elnézem, mert kedvelem, illetve tudom, hogy ő nem zargatna apró-cseprő ügyekkel, főleg nem munka közben. - De, szívesen belenézek abba is - mosolyodtam el. Persze nem komolyan gondoltam, csupán viccelődtem. Mondjuk ha fontos ügynek tartanám és mindenáron át szeretném olvasni azt az aktát, akkor úgyis megszerezném. Korrupt emberek mindenhol vannak, csak meg kell találni őket. Ez az ügy azonban nem volt valami fontos, illetve nem akarnám Heloise-t sem bajba sodorni. Tudtam, hogy az ő részlegéhez tartozik az ügy, én pedig még csak azt sem akartam, hogy felmerüljön a neve, mint aki több információt szolgáltatott a megengedettnél. Na meg már csak az is gyanúba keverhetné, hogy barátok vagyunk. - Így legalább biztos nem ér meglepetés és azt is tudni fogod, hogy milyen hazugságokkal fog még előállni - Mivel ebben az ügyben Heloise az én pártomat fogja, ezért természetesen azt akarom, hogy minél pontosabban ismerje az adott este történéseit, hogy ne tudják még véletlenül sem elbizonytalanítani azzal, hogy tovább fonják a hazugságok hálóját. Nem lepődnék meg, ha a drága Nancy úgy próbálná menteni a szűrét, hogy tovább engedni szárnyalni a fantáziáját és még cifrább hazugságokkal állna elő. Talán még sikerülne is neki, ha nem lenne ennyire buta. Egyszerűen fel sem tudom fogni, hogy hogyan gondolhatta, hogy megnyerheti ezt a pert, miközben rengeteg bizonyíték (az összes) szól ellene. - Meg titkolnivalóm sincs - Most tiszták a kezeim. Összeségben tényleg sok vaj van a fülem mögött, viszont szexuális eredetű bűncselekményeim (erőszak, zaklatás, visszaélés és társaik) sosem voltak. Meglehet, hogy néha hímsoviniszta módon viselkedek azzal, hogy tárgyiasítom a nőket, de tudtommal ez nem illegális. - Lehet a számok erejében reménykednek - Vagy azt gondolják, hogy sok kicsi sokra megy. Ez akár még igaz is lehetne, hogyha lenne bármi kézzelfoghatójuk ellenem azon kívül, hogy egy fasz vagyok és nem hercegnők módjára bántam velük. De ha azt szeretnék, hogy hercegnőkként bánjanak velük, akkor ne viselkedjenek olcsó kurvák módjára. Ilyen egyszerű. - Viszont akkor lehet fel kellene vegyelek mellékállásban szexuális bántalmazás rágalmazás elhárítónak - Már ha egyáltalán van ilyen. Innentől lesz. Biztos vagyok benne, hogy sokak akik nem szimpatizálnak velem, abban reménykednek, hogy ezek a vádak igaznak bizonyulnak, engem pedig elítélnek. Hát, ha én egyszer börtönbe is kerülök, az biztosan nem ezért lesz. - Ilyen nők mindenhol vannak. Úgy jönnek a pénz hallatára, mint cápák a vérszagra - Tisztelet a kivételnek, mert olyan is akad, viszont tapasztalatim szerint a többség az aranyásó kategória. Ha cölibátusba vonulnék, akkor talán eltudnám kerülni őket, de nyilván nem teszek ilyet. - Én nem csak dobálózok a szavakkal - Ha valaki, bármilyen módon leírja magát a szememben, azt úgy fogom hívni, ahogyan minősíti magát. Megértem Heloise-t is, hiszen én sem szeretem, ha indokolatlan jelzőkkel illetnek, bár őszintén szólva egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondolnak az ilyenek. Viszont felesleges leckéket tartania az etikettből vagy udvariasságból, mert már túl léptem azt a kort, hogy ezek érdekeljenek. De újra kihangsúlyozom, hogy aki nem érdemli meg, az az én számból nem fogja a kurva szót vagy valamelyik szinonimáját hallani. - Természetesen szeretnék, de nem mindenáron. Csak azért nem fogok összejönni egy nővel, hogy legyen gyerekem, aztán meg menjen a válási parádé, mert nem tudjuk hosszútávon elviselni egymást. Amikor lesz egy komoly kapcsolatom egy olyan nővel, aki mellett minden este elakarok aludni és minden reggel felébredni, akkor majd ráérek ezen gondolkozni - Feleslegesnek tartom az ennyire előretervezést. Az ilyen dolgokat pedig nem is lehet megtervezni, mindennek eljön majd az ideje. - Neked van valamilyen épkézláb kapcsolatod? - A történtek ellenére sem kerültem soha ezt a témát. Szerintem az még inkább megnehezítené számára a továbblépést, hogyha soha nem hoznám szóba a szerelmi életét. Részletekbe menően nem szoktam kíváncsiskodni, csak azokra a dolgokra vagyok kíváncsi, amiket hajlandó is megosztani velem. - Nem férne már rád egy szabadság? - Akárhányszor rákérdeztem arra, hogy mivel tölti az idejét, szinte minden esetben a munkát említette. Ezt részben megértem, egy ponton túl azonban már ártalmas is lehet, ha túlzásba viszi és ebbe temetkezik. - Milyet kérsz? - kérdeztem, miközben felálltam a fotelemből és az iroda túlsó végében elhelyezett kávégéphez mentem. Heloise kívánságának megfelelően nyomtam be a képernyőn a gombokat, mire a gép tölteni is kezdte a porceláncsészébe a forró italt. Ízesítés után letettem a kávézóasztalra, majd készítettem egyet magamnak is. Ezt követően helyet foglaltam a hatalmas bőrkanapén. - Igen, nincs okom panaszra - Az üzlet részleteibe nem mentem bele. Ami illegális azt nyilván nem osztom meg vele, a fegyverkereskedés legális része, pedig sokszor nem annyira érdekes, mint azt gondolják. - Tervezek a közeljövőben egy kéthetes kiruccanást. Te is velem tarthatnál, rád férne a kikapcsolódás - jegyeztem meg, mielőtt belekortyoltam volna a kávémba. Semmi hátsószándék nem volt az ajánlatomban. Ez rám nézve meglepő, viszont mivel Heloise-ról van szó, ezért mégsem az.
when i wake up i'm afraid somebody else might take my place
- Lebecsülsz – ingatom meg a fejem egy semmitmondó mosollyal. Nem kétlem, hogy valamennyire kellemetlen lett volna, főleg az első néhány sokkos pillanatban, amikor nem tudod eldönteni, álomba csöppentél-e, vagy ez tényleg a valóság, és a borzalmas bőrtípusom is paradicsomszínbe borult volna az arcomon – szinte mindig pirospozsgás az arcom, a legtöbbször különösebb ok nélkül is -, de azért nem vagyok már kamasz. Nem mellesleg egy rakás férfival dolgozok, a szexbűntényeknél, nem telik el nap minimum két „pajzán poén” nélkül. Megedződtem, mondhatni. – Ha más nem, az asztalra fektetett partnered talán jobban szégyenkezne. Merem remélni. Nem tudom, hogy a feljelentgetős fajtákon kívül milyen ízlése van a nőkben, de van egy olyan érzésem, hogy nem lennék teljesen meglepett, ha az aktuális partnere csak megkérne, hogy csukjam be az ajtót – és esetleg csatlakozzak -, a zavarba jövetel és pirongás helyett. És máris sokkal többet gondolkodok Ryan szexuális életén, mint amennyit szeretnék. - Akkor megtisztelve érzem magam, hogy még nem dobattál ki – felelek és megvillantok egy szándékosan eltúlzott, széles mosolyt, ami szinte eltünteti a szememet, és biztosan röhejes. Nem akarok gúnyosnak hatni, de sejtem, hogy ismerjük már egymást annyira, hogy Ryan ne gondolja rosszindulatúnak a szociális kínosságom. Egyszerűen csak nem tudom átültetni a papírformán tanultakat a gyakorlatba, ha arról van szó, hogy valaki kedves és törődő velem. Régen persze nem volt ez így; fiatalabb koromban igazi szociális pillangó voltam, csak az utóbbi néhány év hozadéka a balfaszkodásom – ahogy sok minden más is. - Igaz, akkor ezeket észben tartom – biccentek, mert ez voltaképpen jogos. Később pedig le is írom, csak a kocsimban hagytam a noteszemet, és a telefonomon már így is több jegyzet van, mint amennyit számon tudnék tartani vagy átlátnék. – Egy másik életben lehet, hogy jó nyomozó lett volna belőled – teszem hozzá, és mint az előző megszólalásomat, ezt is komolyan gondolom. Vagyis, úgy hatvan százalékig komolyan; a maradék negyven kissé élcelődös, de csak mert kétlem, hogy bármikor is vonzó hivatásként gondolna a miénkre. - Hát, biztosan jobban fizetne, mint a mostani állásom – jegyzem meg, és kicsit lejjebb süppedek a székben. Irtó kényelmes, és valahogy olyan jó illata van, szinte érzed rajta, hogy odafigyelnek a higiéniájára. Az NYPD labdába se rúghatna a törött görgős székeikkel. – Remélem, támogatjátok a fogorvost is. Nem mintha a pénz motiválna, elvagyok annyiból, amennyi van, aminek nagy köze van ugyan ahhoz is, hogy Queensben lakok, élhető a lakbérem. És hé, ameddig tankolni tudom a kocsim, take outot vacsorázni minden második este, és indokolatlanul sok cserepes növényt venni, én boldog vagyok. Sóhajtok. – Értem én, hogy valamilyen szinten jogos, de csak egyszer kell rossz embernek meghallani ezt a beszédstílust, és kiszivárogtatnia, és máris mindenki figyelme a feljelentések felé fog terelődni, ha pedig még a média is felkapja őket, az karriergyilkos lehet. Tudom, hogy nem vagy ostoba és figyelsz az ilyenekre, de nem szabad hagynod, hogy ezek reflexszé váljanak. Nem kioktatni akarom, csak féltem. Egy kicsit. Nevetséges, tudva, hogy kiről van szó, de gondolom ez a barátok dolga, hogy feleslegesen aggódjanak, és kinevessenek, amikor ténylegesen eltanyálsz. Egy szintig, persze. - Érthető. – Igazság szerint nem tudom, miért kérdeztem rá a házasságra. Nem mintha ne lenne még bőségesen ideje, vagy ilyesmi, de pár évvel ezelőtt biztosra vettem volna, hogy mostanra már lesz egy Mrs. Carson. Nem tudom miért, csak ez volt a benyomásom, noha az is igaz, hogy nem a próbálkozás hiánya okozza a nőtlenséget. – Vettem egy új fikuszt, az számít? És azon gondolkodok, hogy családot alapítok a minikaktuszaimmal és kiépítek egy minikaktusz-kertet. Gondolkodtam mostanság egy kutyán, de nem lenne időm szegényre – fonom össze a fejem mögött a kezeimet. Másról ha akarnék sem tudnék beszámolni, mert nem történt semmi. A szerelmi életem egy sivatag, amin olykor-olykor végigszalad egy ördögszekér, és úgy általában a magánéletem is csak néhány kaktusszal és oázissal gazdagabb. Vannak barátaim, úgy… három. És hetente beszélek a szüleimmel – telefonon. De hé, legalább tudom arra fogni a dolgot, hogy elfoglalt vagyok. - Itt választani lehet a kávéfajták közül? Wow – szalad fel a szemöldököm, hirtelen elfelejtve, hogy a Carson Industries vezérigazgatói irodájában ücsörgök teljes kényelemben, és nem az őrsünkön az olcsó kávéfőzővel és a működésképtelen automatával. – Összezavarsz. Nem is tudom, egy sima tejeskávét? Van tejed is? – Hogyne lenne, a modernebb kávégépek már fahéjat is mintában szórnak a habra a kávédon, de ez olyan vad gondolat, hogy nem is merek túlzottan reménykedni benne. Felállva leveszem a kabátomat, amit eddig elfelejtettem, és miután a székemre terítettem, átvándorlok a kanapéhoz a kávézóasztalnál. - Imádlak, köszönöm. Nem gondoltam volna, hogy te csinálod meg, azért is hálás lettem volna, ha elvezetsz a kávéfőzőig – csapok is le a kávézóasztalra kerülő csészére. Kávé, kávéééééé! Ráadásul milyen jóféle kávé; elég egyetlen korty, hogy érezzem, ez bizony felfog ébreszteni. Egy pár órára biztosan. - Én és a szabadságok nem vagyunk jóban. Olyankor kénytelen vagyok rájönni, hogy nincs életem, és épkézláb hobbijaim – ismerem be egy könnyednek szánt vállvonással, elég közel tartva magamhoz a csészét, hogy érezzem az illatát. Tényleg nincs olyan hobbim, ami hosszabb ideig lekötne. Kocogni nem érdemes kettőnél többször elmenni egy nap, ha másnap felakarsz kelni az ágyból, a sakkhoz nincs mindig agyam, a kertészkedést meg csak a lakás falain belül tudom megvalósítani. Lehet, hogy meg kellene próbálnom valami közösségi programon részt venni. Agyagkacatokat kreálni vagy főzni tanulni. Talán úszni járni. Nem tudom. – Éppen ezért nem is lennék élvezetes társaság, ha nyaralásról van szó. Az egyetlen szórakozás, amit nyújtani tudnék neked, az a káröröm lenne a rákvörösre égett bőröm láttán. Már ha napos helyen nyaralnál. Hova tervezel menni? Minden tengerparti nyaralásról Sebastianként jövök vissza a Kishableányból. - Különben sem lennék így a terhedre. Túl sokat tettél már értem, most én jövök. Eljövök a kedvedért túlóra nélkül, és elviszlek vacsorázni valamelyik este, mit szólsz? Vagy, színház ÉS vacsora, nagyon elit – vigyorodok el. Ennél jobban ki sem tudom neki mutatni, hogy fontos nekem. Nem sokakat választok a túlóra helyett. – És ha legközelebb megismerkedsz valakivel, lefuttatok rajtuk egy nem-teljesen-szabályos háttércsekket.
when i wake up i'm afraid somebody else might end up being me
- Feltételezzük ezt - Nyilván pontosat nem tudunk rá mondani, ameddig nem csöppenünk egy ilyen szituációba. Azonban, ha általánosságban beszélek az alkalmi partnereimről, akkor nem gondolnám, hogy különösebben zavarba ejtené őket egy ilyen szösszenet. - De azért legközelebb, ha lehet, akkor élj a kopogás tradicionális szokásával - Hiszen, hogyha így tesz, akkor a kényelmetlen szituációk elkerülésének az esélye jóval magasabb százalékba szökik, mintha csak minden jelzés nélkül beviharzik az irodámba. - Meg igazából fel is hívhatnál előtte - Hiszen most csak mázlija volt, hogy itt tartózkodtam, ugyanis azért nem szoktam olyan sok időt itt tölteni. Ha van valamilyen elintéznivaló, meeting vagy papírmunka, ami az aláírásomat igényli, akkor természetesen bejövök, viszont nem ücsörgök itt, ha nincs semmi teendőm. Ha pedig lelépek, akkor a titkárnőm orrára sem szoktam kötni, hogy hova megyek, tehát ez csak akkor derül ki, hogyha valaki felemeli a telefonját, felhív és megkérdezi, hogy hol a francban vagyok. - Ha szeretnéd szívesen adok neked pár tanácsot - mosolyodtam el. Nem gondoltam úgy, hogy rosszul végezné a munkáját, viszont az is igaz, hogy nem nagyon láttam bele. Tudtam, hogy a szexuális bűntényekkel foglalkozik, viszont ezekkel az ügyekkel nem sűrűn szoktak vádolni. Ezt a két alkalmat kivéve. Nem tudom, hogy a #me too kampányon buzdultak-e fel ennyire, viszont az ilyen üres rágalmakkal alaposan megnehezítik azok dolgát, akik valós, megtörtént dolgokkal állnak nyilvánosság elé. Őket pedig lehet majd pont az ilyen szélhámosok miatt nem fogják komolyan venni. Hallottam már pár üzlettársamtól, hogy elítéli ezt a kampányt mondván, hogyha eddig nem állt elő vele, akkor miért pont most teszi, mikor pénzt is vár belőle. Illetve még azt is szívesen hangoztatták, hogy amikor mélytorkozta a főnökét a fizetésemelés, illetve előléptetés reményében, akkor semmi gondja nem volt vele, most azonban hirtelen megtört lélek lett. Én egyet is értek ezekkel az állításokkal, meg nem is. Nem szabad lebecsülni a zaklatás lelki egészségre gyakorolt hatását és mélyen elítélem azokat, akik erőszakkal, illetve a hatalmukkal visszaélve kényszerítenek rá valakit az akaratukra (szexuális értelemben). Azokat azonban nem tudom sajnálni, akiknek hiába van ott az a választásuk, hogy nem térdelnek le a főnökük elé, hanem inkább kemény munkával érik el a sikert, mégis a könnyebb utat választják, amihez csak ki kell nyitni a szájukat vagy széttenni a lábukat. Aztán pedig habzó szájjal csatlakoznak ők is a me too kampányhoz. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy a munkahelyen történő szexuális ajánlat tétele juttatásért cserébe nem zaklatásnak számít, csak hogy nem feltétlenül passzív, ártatlan elszenvedője az esetnek az alárendelt fél. Általában adócsalás, sikkasztás miatt igyekeznek besározni, viszont még ezekkel sem lehet pert nyerni, mivel a sok tévhit ellenére, nem élek ilyen módszerekkel. - Hogyne - Elég nagy illúzió romboló lenne, hogyha a recepción vagy bármelyik emeleten hiányos, ápolatlan fogsorú munkatársak jönnének szembe az illetővel. Nem minden emberemtől elvárás, viszont azoktól igen, akik a "kirakatban" dolgoznak. A rakodóknál, illetve szállítóknál ez annyira nem szempont, viszont ettől függetlenül még őket is megszólom, ha igénytelenek. - Megértem - Tudtam, hogy Heloise csak jót akar nekem, ezt pedig nagyra is értékeltem. Nem is akartam tovább feszegetni ezt a témát, mert már így is többet beszéltünk róla, mint érdemelné. - Hát neked még így is több terved van a családalapításra - Még ha az a család főként növényekből áll is. Azok legalább biztosan nem fogják felidegesíteni, illetve túl sok törődést sem igényelnek, hiszen kaktuszokról van szó. - A kutyát meg nem tudnád bevinni magaddal a munkába? - És akkor az is megoldódna, hogy napközben ki legyen vele. Persze egy állat ellátása több figyelmet és törődést igényel, mint egy kaktuszé, de legalább valaki mindig izgatottan várná és nem üres lakásba érne haza. Egy időben én is gondolkoztam kutyán, viszont aztán elvetettem az ötletet, mert alig vagyok otthon, magammal pedig nem akarnám mindenhova hurcolni, ahova csak megyek. - Persze, sajnos vízízű kávéval nem szolgálhatok - Amilyet minden bizonnyal az őrsön szokott iszogatni. Minden szinten vannak kávéautomaták és rendes kávéfőzők is. Ráadásul az automaták is csúcskategóriásak, tehát azokból sem rossz minőségű kávé folyik. - Most ezt komolyan kérdezed? - néztem rá felvont szemöldökökkel. Hogyne lenne tej is. Megnyomtam a megfelelő gombokat az érintő képernyőn, mire a gép készíteni kezdte a választott kávét, aminek aztán szórt fahéjt is a tetejére csepp formában. - Egészségedre. Ne mondd el senkinek, hogy én készítettem és nem a titkárnőmmel csináltattam meg, mert a végén még azt gondolják rólam, hogy nem is vagyok akkora faszfej - Akkor pedig mi lenne az imidzsemmel? Igazából sosem érdekelt, hogy mit gondoltak rólam, ezért a rám bántó szándékkal használt jelzők sem hatottak meg. Sőt, a Halál Kufára még tetszett is. Illetve azt sem állítom, hogy ezek az állítások, becenevek ne lennének igazak. Sosem tartottam magam jó embernek, így pedig már annyira nem is meglepő, hogy miért nem érdekel, ha ezt közlik is velem. - Ugye tudod, hogy egy nyaralás nem csak napozásból áll? - Én legalábbis ilyenkor járok búvárkodni, hajózni, vízi sportokat próbálok ki, a dzsungelt vagy az erdőket járom, tehát nem tétlenkedek. - Még nem döntöttem el. De az biztos, hogy valami napos helyre - Több célállomás járt az eszemben, főként karib-tengeri szigetek. - De régóta tervezek már Skóciába is menni, tehát talán annyira nem is biztos a napos hely - A lehetőségek tárháza végtelen, mivel számomra a pénz nem akadály. Lehet veszek egy hatalmas térképet, amin le lehet kaparni azokat az országokat, amikben már jártam. Így úti célt is könnyebb lenne választani. - Ha a terhemre lennél, akkor nyilván nem hívnálak el - Lehet nem meglepetés, ha azt mondom, hogy pusztán jófejségből nem szoktam semmit sem tenni. Ha nem kedvelném Heloiset, akkor nem is hívnám el, csak azért hogy jobban érezze magát. Illetve, ha valakinek már fárasztónak találom a társaságát, azzal azt közölni is szoktam. - A színház ötletét támogatom, viszont étterem helyett, inkább te készíts valamit - Nem meglepő, de rengeteget járok éttermekbe, amik hiába szolgálják fel a legfinomabb gourmet ételeket, gyönyörű tálalással, azért ha minden nap ezt eszi az ember, erre is rá lehet unni. Arról nem beszélve, hogy meg sem közelíti a házi kosztot, amit olyan valaki készít, aki fontos számunkra. - Van konkrét darab, amit megszeretnél nézni? Mert akkor a jegyeket intézem én - mondtam, miközben óvatosan belekortyoltam a kávémba. - Az se probléma, ha bérletes előadás - Igaz, hogy nem rendelkeztem bérlettel, viszont elég kiterjedt kapcsolati hálóval igen, ezért az utolsó pillanatban is tudtam páholyt intézni magunknak. - Ezzel a lehetőséggel mindenképpen élek majd - Mondjuk a nőügyeimmel valószínűleg nem fogom zavarni, sokkal inkább a potenciális üzletfelekről futtatok le egy backround checket, már ha ez még belefér számára. Az sem gond, ha nem, mert akkor elintéztetem mással, akinek lazább a moralitása. - Mit szólsz a ma estéhez? - dobtam fel az ötletet, miközben már meg is nyitottam a telefonomon, hogy milyen darabokat adnak az egyes színházak a mai napon. - Van amelyik tetszene? - kérdeztem, miközben átnyújtottam neki a telefont, hogy végig tudjon görgetni rajtuk.
when i wake up i'm afraid somebody else might take my place
- Igazad van – sóhajtok fel beismerően. Na, nem azzal kapcsolatban, hogy azért kéne kopognom, nehogy valami obszcén látványra nyissak be, de valóban okosabb lett volna legalább ennyivel jeleznem az érkezésem. Akár távol is lehetett volna, vagy tárgyalhatott volna, és máris másik irányba kanyarodott volna a látogatásom története. Talán a titkárnőjét is bajba keverem. A telefonálás sem egy ostoba gondolat, és nem feltétlenül csak az alapvető illem-, hanem a cég biztonsági intézkedései miatt is. Igazából kész csoda, hogy olyan könnyen feljutottam, ahogy, amit vélhetőleg csakis annak köszönhetek, hogy már jártam itt, a biztonsági őrök ismerik az arcomat, és feltételezem, Ryan még korábban engedélyt adott nekik a felengedésemre. Egyiket sem tettem, mert a munkahelyi hidegvérem ott el is hagyta a beszélgetést, amikor Ben kiejtette Ryan nevét a száján. - De még mindig azon a véleményen vagyok, hogyha ingyen hotelszobának használod az irodádat – és te jó ég, nem félsz, hogy címlapon látod viszont a meztelen fenekedet; mekkorák ezek az ablakok? -, legalább egy zoknit akassz a kilincsre, ha a zár valamiért derogál – sietek hozzátenni, mert még véletlenül sem akarom azt üzenni a szövevényes agytekervényeinek, hogy támogatom a munkahelyi kalandjait, márpedig ide a rozsdás bökőt, hogy valahogy képes lenne így értelmezni a szavaimat, mindezt úgy, hogy utána ne tudjak belekötni. Üzletemberek. - Azt elhiszem – jelenik meg egy félmosoly az arcomon, éppen csak egy leheletnyi kétkedéssel. Tudom, hogy Ryannek megvan a magához való esze, máskülönben nem ülne itt, egy tudja az ég hány emeletes felhőkarcoló legfelső emeletének (vélhetően) legnagyobb irodájában, de pont a körülmények miatt gondolom úgy, hogy nehezen alkalmazkodna az NYPD körülményeihez. – Viszont kétlem, hogy jól éreznéd magad ott nálunk. Ez a kávé elkényeztetett, és ehhez a mennyei mannához még csak hasonló kávénk sincs nemhogy az őrsön, de a két utcás körzetében sem. De ne aggódj, titokban tartom, hogy a saját két kezeddel áldottál meg ezzel a csodával – emelem meg a csészémet az irányába, és igazán csak most realizálom, hogy IGAZI csészéből kortyolgatom a kávémat, nem pedig papírpohárból. Az arcomra kiülő meglepettség a csodálkozó pillogásommal karöltve minden bizonnyal szórakoztató látvány, ha valaki vevő a buta arcokra egy szőke nőn; és ha a szőke nős poénokból indulok ki, ez a világ lakosságának legalább a felére igaz. Akaratlanul is egy megkönnyebbült mosoly veszi át az uramat az arcomon, látva, hogy hiába az anyáskodó nyaggatásom, Ryan nem kapja fel a vizet a kissé talán okoskodónak ható monológom hallatán. Nem mintha valaha is dühös lett volna rám, de azért megvan a sajátos megítélése a városban; mindenesetre hálás vagyok, hogy velem mindig figyelemreméltóan kedves, amire csak egy újabb remek példa, hogy ő maga vette a fáradtságot a kávém lefőzésére. Sokszor kell dühös férfiakkal dolgoznom, és ugyan a világért nem vallanám be, de vannak napok, amikor ezt nem tudom megfelelően kezelni. Olyankor van az, hogy az indokoltnál többször ellenőrzöm, hogy biztosan bezártam-e az ajtót, és hajnalig forgolódok, mert félek attól, hogy mi fogadna az álmaimban. - Elképzelhető, hogy megtudnám oldani, de nem tenném ezt egy kutyával – rázom meg határozottan a fejem. – Szerencsétlen állat az egész életét falak között töltené, és valaki állandóan piszkálna vele, hogy csináljunk belőle rendőrkutyát. Jobb ez így, a virágok nem is vágynak ki, cserébe pedig a lakás is úgy néz ki, mintha laknának is benne. És te? Egy macskával az öledben lehetnél a Keresztapa. Megrázom a fejem. – Az teljesen mindegy. Ha 25 fok feletti idő van és a Nap is süt, két kiló naptejjel is ülhetek egy szállodai szobában, én valahogy úgy is rákvörösen jövök vissza. Varázslat – jegyzem meg valamelyest gunyorosan. – Bár bevallom, Skócia vonzón hangzik. Mindig is tesztelni akartam, hogy mennyire érteném meg az ottani akcentust – teszem hozzá, noha nem állt szándékomban élni az ajánlatával, igazság szerint mindkettőnk érdekben. Én vélhetőleg kényelmetlenül érezném magam, sejtve, hogy mit (vagy kit) csinál a hotelszobájában, vagy tudva, hogy éppen visszatartom valami mélyebb szórakozástól, őt meg… nos, visszatartanám valami mélyebb szórakozástól. Amúgy sem vagyok egy túlságosan szórakoztató személyiség, sőt. Kifejezetten unalmas vagyok; szeretek sakkozni és rejtvényt fejteni, ez mindent el is mond, nem? Hatvanéves vagyok egy harmincéves testben. Bár, szerettem szörfözni, amikor Ausztráliában nyaraltunk. Jackkel. Úgyhogy, annyira már nem is szeretek szörfözni. Igyekszek nem túlzottan elkomorodni az ex-vőlegényem gondolatára; ez egy jobb nap lehet, mint a többség, mert többé-kevésbé sikeresnek érzem a próbálkozást. - Szereted a spagettit? – vonom fel a szemöldököm, mentálisan máris elképzelve, hogy bármi annál komplexebb fekete széndarabként végzi. Nem tudom, miért vagy hogyan, de nagyon tehetségtelen szakács voltam. Akkor is katasztrófa lett a legtöbb próbálkozásom eredménye, ha szóról-szóra követtem a recepteket, és akkor is, ha nagyban eltértem tőlük. Semmi nem segített. - Mert az az egyetlen nem reggeli jellegű étel, amit eltudok olyan formában készíteni, hogy aztán ne kelljen ételmérgezéstől tartanunk, úgyhogy arra szívesen vendégül látlak. De a bort te hozod, mert biztos van valami kimondhatatlan francia nevű szőlőleved a lakásod egy véletlenszerű pontján, amiről én, egyszerű földi halandó, még soha nem is hallottam. Halványan vigyorogva veszem át tőle a telefont, miközben felpillantok rá. – Az én ötletem, én hívnálak téged, és mégis te csinálod a szervezési feladatokat. Nem lepődök meg, hogy CEO vagy. – Végigpörgetem a választékot, és az alsóajkamat rágcsálva olvasgatom a rövid szinopszisokat. – Neked kellene választanod, én viszlek el téged… nem is tudom, milyen hangulatodban vagy? Egy Hamlettel biztos nem lehet mellényúlni, de ha valami kevésbé letargikusra vágynál és szereted a musicaleket, én még sosem láttam a Chicagot, és arról úgy tartják, hogy kár kihagyni – adom vissza óvatosan a telefonját. Nem tudom, az övé mennyire bírja a leejtéseket, az enyém elég strapabíró, mert ha épp nem én szerencsétlenkedek vele, akkor a munka nehezíti meg, hogy ne essen ki állandóan a zsebemből, és néha bizony nagyokat kap szerencsétlen kütyü. - De ne mondj egyikre se igent csak miattam! Te sokkal műveltebb vagy ilyen tekintetben, ne hagyd magad befolyásolni a kedvemért! - emelem fel játékos figyelmeztetéssel a mutatóujjam. Újra a kávém felé fordulok, és kissé csalódottan konstatálom, hogy megittam. Ha nem lenne bennem már bőven elegendő koffein, felállnék, és csinálnék még egyet, már csak azért is, hogy hálásan megsimogassam a kávéfőző oldalát.
when i wake up i'm afraid somebody else might end up being me
- Az azért erős túlzás, hogy használom - Nem mondom, hogy nem volt már rá példa a múltban és nem lesz a jövőben, viszont ebből nem csinálok rendszert. Az irodámnak csupán munkahelyi funkciója van, tehát nem hozok fel ide nőcskéket, csak hogy azzal hencegjek, hogy a város a lábaim előtt hever (a panoráma tényleg azt a látszatot kelti). Igazából önfényezésre sincs szükségem, hiszen elég sokan tisztában vannak azzal, hogy ki vagyok és mivel foglalkozok. Azok az emberek is, akiknek nincs közük a fegyverekhez, hiszen elég nyomon követni a híreket, amik rendszeresen hoznak le rólam különféle cikkeket. Minden sztereotípia ellenére, nem folytatok egyik női alkalmazottammal sem szexuális viszonyt, s soha nem is tettem olyan ajánlatot, amelyben előléptetést ajánlottam volna egy szopásért. Sokszor megkapom, hogy vajon a titkárnőm hány alkalommal térdelt már az asztalom alatt. A pontos szám a nulla. Bármennyire is meglephet ez most egyeseket, viszont a munka területén egyáltalán nem számít , hogy valaki szép vagy kevésbé előnyös külső adottságokkal rendelkezik, ameddig vág az illető esze és igényes magára meg a környezetére. - Az ablakok kívülről sötétítettek - Kintről nem lehet belátni, bentről azonban kifelé igen, illetve a napfény is átjut. Tehát a válaszom nem. Nyilván nem tenném magam kirakatba ilyen elfoglaltság közben. Az pedig egy dolog, hogy a legfelső szinten van az irodám, viszont már olyan komoly távcsövek és drónok is vannak, amikkel még a felhőkarcoló tetejére is be lehetne látni. A többi iroda ablaka szintén sötétítéssel van ellátva, hogy maximális legyen a privát tér. - Ebben biztos vagyok - Az életem során rendesen hozzászoktam a luxushoz, a finom ételekhez meg italokhoz, a vajpuha ülőgarnitúrákhoz, ezt a listát még sorolhatnám, de az a lényeg, hogy mindenben a legjobbhoz. Ez a kényelem pedig össze sem hasonlítható az őrsön lévő kényelmetlen székekkel, illetve vízízű kávéval, hogy csak két dolgot emeljek ki. A börtönt ezért is igyekszem elkerülni, de ilyen létesítményekből is vannak már elég kényelmes magánbörtönök is, ahol puha ágyak, privát fürdők és szobákban lévő tv is van, sőt még panorámás kilátás is. Ahhoz pedig bőven megvan a hatalmam és pénzem, hogyha már lebukok, akkor egy ilyen helyen töltsem a kitűzött éveket. Senki sem sebezhetetlen, mindenkin lehet fogást találni, ezért én sem gondolom, hogy rólam lehetetlen lerántani a leplet. Pont ezért vagyok nagyon óvatos és szigorú, hogyha üzletről van szó. Elmosolyodtam azon, hogy egy egyszerű kávé milyen nagy örömmel töltötte el Heloise-t. Pont ezért találtam üdítőnek a nő társaságát, mert neki ilyen apróságokkal is mosolyt lehetett csalni az arcára, az apró dolgokat is értékelte, azoknak is örült. Sok más nő, akivel hosszabb ideig összejártam az ehhez hasonló apróságokat már csak meg sem jegyezte, csak a legújabb Gucci kollekció volt a lényeg. Nem mintha egynek is vettem volna bármit is, de még csak kávét sem készítettem. - Én is abban a helyzetben vagyok, mint te - Tehát nekem sem volt elég szabadidőm egy olyan állat gondozására, ami különösebb gondozást igényel. - De vannak halaim - A nappalimban van egy hatalmas, falba beépített akváriumom, pontosan olyan, mint ami az állatkertekben is szokott lenni. Egy kisebb korallzátony van benne felépítve rengeteg féle-fajta hallal. Nagyon komoly víztisztító-keringető, illetve vízhőfok és ph-érték figyelő rendszerrel van ellátva. Sőt még automata etető rendszere is van, amit beszoktam kapcsolni, hogyha elutazok, de amúgy én szoktam etetni őket. Ezek kívül azonban semmi más dolgom sincs. Igazából nem a nagy állatszeretetem miatt csináltattam az akváriumot, hanem mert nagyon üres volt a fal és kellett oda valami díszítőelem. Nem nevezném magam hatalmas állat rajongónak, elvagyok velük, ha úgy van, viszont magamnak nem kellene (a halakon kívül persze). Összességében semleges a kapcsolatom az állatokkal. - Ha másban nem is, ebben átlagon felül teljesítesz - Semmi gúny nem volt a hangomban, tehát nem sértésnek szántam, egyszerűen csak megjegyeztem arra való tekintettel, hogy nem sok olyan emberrel találkoztam (és volt pár jó néhánnyal kontaktom), akik ilyen gyorsan és ilyen könnyedén leégtek volna. Mondjuk az is igaz, hogy ez a téma valamiért nem nagyon jött elő a beszélgetéseink folyamán. - Szólj, ha meggondoltad magad - Nem akartam erőltetni ezt a kirándulósdit, de ha mégis úgy döntene valamikor, hogy élne a lehetőséggel, akkor az ajánlatom még mindig állni fog. Minden hátsó szándék nélkül természetesen. - Igen - Elég válogatós vagyok az ételek tekintetében is, viszont az olasz konyha szinte minden fogása befutó nálam. - Akkor a biztonság kedvéért vigyek magammal vacsorát? - mosolyodtam el. Ezt arra az eshetőségre értettem, hogy lekozmáltatja a tésztát vagy bármi ehhez hasonlót művel vele. - Száraz vagy édes, illetve fehér vagy vörös? - Ezek az alapvető támpontok, ami alapján ki lehet választani a legjobbat. Az én kedvenceim a félédes vörösek, viszont hogyha a nőnek más preferenciája van, akkor viszek abból a típusból is. Amúgy sem csak egy üveg borral terveztem beállítani, minimum kettővel, illetve egy bónusszal, hogy későbbre is maradjon, amit eltud fogyasztani, ha éppen megkívánja. - Örülök, hogy ebből a szempontból közelíted meg és nem abból, hogy irányításmániám van - Mindkettő állítás teljesen igaz. Nem szeretem kiengedni a kezeim közül a gyeplőt, szeretem, ha minden úgy történik, ahogyan azt én akarom. Akár a cél szentesíti az eszközt elven, de ha valamit nagyon akarok, akkor azt el is érem. - A Hamletet már láttam, legyen a Chicago - mostanában elég sokat jártam színházba, s eddig még egyik darabban sem kellett csalódnom. Pedig elég kritikus természet vagyok. - Nem mondok - tárcsáztam a telefonomon annak a színháznak az igazgatóját, ahol Heloise kinézte a darabot. - Koffeinmenteset is tudok csinálni - céloztam ezzel az üres kávéscsészére a kezében. Mikor felvette a férfi a hívást gyorsan intéztem magunknak helyet az egyik páholyban. - 8-kor kezdődik. Előtte van egy állófogadás, ahol lehet ételt és italt fogyasztani - Azért nem büfét mondtam, mert ide csak azokat engedték be, akiknek páholyba szólt a jegyük, az egyszerű "halandókat" a folyosóra sem engedték be. Nem véletlenül szeretem én annyira a kiváltságosak életét. - Hányra menjek hozzád? - Mivel remélhetőleg Heloise-nél jól lakok, ezért nem terveztem még a színházban is enni valamit, viszont ott is remek kínálat van a borok tekintetében, így ha mást nem is, de azt fogyaszthatunk. - Úgy kalkuláld, hogy fél nyolcra oda kell érnünk, tőled pedig körülbelül fél óra az út, ha nincs dugó - Nem akarok elkésni, ezért 7-kor legkésőbb el kell indulnunk tőle.
when i wake up i'm afraid somebody else might take my place
- Á, vagy úgy! Ravasz, gondolhattam volna rá – hajolok ki egy kicsit a helyemről, hogy jobban megnézzem magamnak az ablakokat. Nem mintha a jobb minőségű ablakoknál ezt csak úgy ránézésre meglehetne mondani - ugyanúgy, ahogy a kihallgatószobákban is csak azért tudod a tükörről, hogy nem tükör, mert már temérdekszer felbukkantak mindenféle krimimédiában -, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Carson Industries nem az a cég, akik pont a biztonságot jelentő ablakaikon spórolnának. Vagy úgy bármin. Mindig alábecsülöm Ryan megfontoltságát is, ami nem csak az üzleti életben van nagy segítségére, de a magánéletében is. Egy részem nagyon kíváncsi, hogy vajon létezik-e olyan pillanat az életében, amikor csak úgy elengedi magát, és… létezik - anélkül, hogy minden lehetséges döntést és végkifejletet végigfuttatna a számítógépszerűen működő agyában. Évek óta barátok vagyunk, és kétlem, hogy láttam volna akárcsak hasonló állapotban. Ha pedig mégis, nem vettem észre. - Ó, milyen halak?– érdeklődök, mintha amúgy ismernék bármiféle halfajt az arany-, bohóc- és gömbhalon kívül. Utóbbit nem hiszem, hogy sokan tartanának otthon, érthető okokból. – Mondjuk, könnyű dolgod van, fogadok, hogy az akváriumot nem te takarítod – forgatok mosolyogva szemet. Nem hibáztatom érte; ha lenne takarító- vagy bejárónőm, biztos, hogy én se szenvednék egy akvárium kétheti (vagy heti? tényleg nem értek hozzá) kilakoltatásával, cipelésével, tisztításával, majd újra benépesítésével. Ezért szeretem a növényeimet; nem igényelnek sok figyelmet, a plusz teendők pedig csak időszakosak, mint az évi egyszeri-kétszeri átültetés, és a szezonális tápoldatok hozzáadagolása a vizükhöz, és még ezek sem kötelezőek. Csak szeretek ezekkel is vacakolni. Van valami hipnotikusan megnyugtató az ültetésekben, amikor egyáltalán nincs szükséged az agyad segítségére az alapvető kézmozdulatok koordinálásán kívül, még ha csak a konyhámban is tudom csinálni, kert híján. - Kikérem magamnak, átlagon felülien tud a leégett bőröm mellé kivilágosodni a hajam is, hogy aztán az összkép úgy nézzen ki, mintha egy elcseszett plázacica lennék, akit hat perc helyett tizenkettőig sütöttek a szoláriumban. Fogadok, hogy te bezzeg az a típus vagy, aki aranybarnára sül, és görög istenként jön haza egy-egy nyaralásról – jegyzem meg kötözködve, de továbbra is mosolyogva, él nélkül a hangomban. Már elfogadtam, hogy én és az UV-sugárzás nem leszünk egymás barátai. Az igazán kellemetlen része a dolognak inkább az, hogy ha akartam sem tudtam volna valami valóban hasznos tudással kontrázni Ryan szavaira, mert őszintén, fogalmam sincs, miben teljesíthetek átlagon felül. Vagy hogy éppen mi számíthat átlag feletti szintnek. Ben, a társam, mindig azt mondja, hogy egészen jól parkolok, amiről azt hinnéd, hogy bók, de aztán hozzáteszi, hogy „nőhöz képest”, és máris fellángol benned a feminista. Teljesen jogosan, persze. Nem hazudtam, a spagettim tényleg isteni finom, de mivel minden más szénként végzi a konyhában, ez keserédes siker. A versenytáncos múlt talán adhatna némi előnyt a táncban, ha járnék táncolni. Vagy legalább szórakozni. De nem teszem, így ez sincs kihatással az életemre. Kellemetlen. - Ne merj! – emelem fel figyelmeztetően Ryan felé a mutatóujjamat, amikor felveti, hogy hozna tartalék vacsorát. – Ne becsüld le a tésztám erejét! Esetleg desszertet hozz valahonnan, mert ha bekapcsolom a sütőt, meghalunk. Hogy tűzben égünk-e meg, vagy a brownie-m koppan kőkeményen a fejünkön, már részletkérdés, de a halál egészen biztos. A bor pedig teljesen mindegy, nem értek hozzá, és kedvencem sincs. Talán a vörösek egy kicsit közelebb állnak a szívemhez, de ameddig nem kapszulás, megiszom – vonok vállat könnyedén, egy egészen picit beleborzongva a régi, középiskolai emlékekbe, amikor nem is igazán volt más opció az olcsó sörön vagy boron túl. A mai napig kételkedek benne, hogy a kapszulás borok nem csak szőlőlével hígított patkánymérgek. Valahol csodálom azokat, akik képesek rendszeresen azt fogyasztani. - Az irányításmániádról már tudsz, és azt olvastam, egy kapcsolatban, legyen az akármilyen is, fontos a pozitív megerősítés is, úgyhogy két legyet egy csapásra. Akkor a Chicago, este nyolckor. Ha hat körül érkezel, akkor szerintem többé-kevésbé nyugodtan megvacsorázhatunk, mielőtt indulnunk kellene, ha az neked is megfelel. Az állófogadást én kihagynám, mert ha túl sokat eszek az előadás előtt, megvan rá az esély, hogy elalszok rajta, de ha te szeretnéd, részt vehetünk rajta. Legfeljebb gyakorlok egy kis önuralmat. – Isten rá a tanúm, rám férne. Olyan hihetetlen órákban tudok az utóbbi években enni, amikkel a harmincas testem már nehezebben birkózik meg, mint huszonévesen; néha tartok tőle, mikor jön el a pillanat, amikor nem férek majd a gatyáimba. Így is kezdenek szűkösek lenni. Lassan felállok, és a kapott szalvétába törlöm a kezeimet, inkább csak reflexből, semmint mert ténylegesen szükségem lenne rá. Fejet rázok az újabb kávé ajánlatára, koffein ide vagy oda. – Vissza kell mennem dolgozni, ha nem akarom egy életen át hallgatni a partneremtől, hogy mennyi papírmunkát hagytam a nyakában. És biztos téged is ezer üzenet vár – biccentek a számítógépe felé. Megvárom, amíg Ryan is feláll, és addig is erőt gyűjtök. Tudom, hogy lassan egy évtizedes történet mindaz, ami egy életre megpecsételte a fizikai kontaktusokhoz való hozzáállásomat, de sajnos ez alatt az idő alatt azt is megtanultam, hogy rémesen lassan tanulok meg újra bízni mind a saját testemben, mind pedig másokéban. Talán én csinálok valamit rosszul, talán ez így van rendjén, nem tudom, de elfogadtam, hogy meg van rá az esély, hogy nem csak nehezebben rázódok vissza a régi kerékvágásba, de talán egyáltalán nem is fogok. Ezért próbálok meg örülni az apró sikereknek is, mint a mostani; nem állok bárgyún és mozdulatlanul Ryan előtt percekig. Csak másodpercekig. Aztán közelebb lépek, és ha nincs ellenére, hálásan megölelem. A mozdulat nem kelt rossz érzéseket, nem ijedek meg tőle, csak egy finom hang szólít fel óvatosságra a fejem hátuljában, de az is elcsitul, amikor emlékeztetem rá, hogy ez Ryan. Mindenesetre, ott még nem tartok, hogy túlságosan is elnyújtsam a baráti gesztust, ezért pár másodperccel később már vissza is lépek az eredeti pozíciómba. - Köszönöm szépen a vendéglátást, és a kávét. Főleg a kávét. Életem egyik legjobbja, komolyan. Hálám jeléül még telefonálok is majd, ha legközelebb jövök – ígérem meg egy apró vigyorral. Még egyszer megérintem a karját, valahol a haverias vállcsapkodás és az anyáskodó „eszel te rendesen?” között, mert minden haladásomtól függetlenül is egy szociális szerencsétlenség vagyok, és az irodája ajtaja felé indulok. – További jó munkát, és ne késs este! – integetek az ajtóból, mielőtt kilépnék rajta. Jut eszembe, legközelebb Lenának is jövök egy bocsánatkérő lappal. Hátha akkor nem érzi majd feltétlen szükségét, hogy ő maga kísérjen a lifthez, mintha attól félne, hogy elég egy pillanatra elfordítania rólam a tekintetét, és nyomomat veszti. Remélem, Ryan jól megfizeti.
//Köszönöm szépen a játékot!//
when i wake up i'm afraid somebody else might end up being me
- De nem azért lettek sötétítettek, hogy kedvemre használhassam hotelszobának az irodámat - Szögeztem le, mielőtt még erre a véleményre jutott volna. Igazából ez nem is volt szempont az épület tervezésénél. Azért lettek sötétítve a nyílászárók, mert nagyon sok kényes üzletet bonyolítunk le, amikre a legnagyobb titoktartás vonatkozik. Nem kockáztathattam meg, hogy egy-egy erre repülő drón betekintést nyerhessen ezekbe az ügyekbe, illetve az üzletkötő felekbe. De nem tagadom, hogy ne tartanám hasznos vonzatának azt, hogy így tényleg bármit lehet csinálni az épületben, az a külső szemlélők számára titokban marad. Nem mintha hoznék fel nőcskéket az irodámba. Eddig csak olyanok feküdtek az asztalomon, akiknek valamilyen módon közük volt az aktuálisan zajló ügyekhez. Tudom, hogy házi nyúlra nem lövünk, de még a legjobbak is hibázhatnak. Random nőket pedig nem szoktam azért felhozni, hogy eldicsekedjek a kilátással az irodámból. Nincs ilyen trükkökre szükségem. - Színesek?! - Őszintén szólva sosem jártam utána annak, hogy pontosan milyen halakat telepítettek az akváriumomba. Egyedül azt kötöttem ki, hogy egy olyan szisztémát hozzanak létre, amiben egyik faj sem akarja kicsinálni a másikat. Nagyon sok korall, hínár, illetve egyéb elemek voltak benne, tehát olyan volt, mint egy mini korallzátony. De annyi pénzért amennyit ráköltöttem, már az volt a minimum, hogy jól nézzen ki, s a halak is jól érezzék benne magukat. Na ezek után mondja azt bárki rám, hogy csak magammal törődök. Még a halaimnak is a szívemen viselem a sorsát. - Hát nem - Olyan modern tisztítórendszer van benne, hogy elég havonta átvizsgálni az akváriumot, ezt pedig hozzáértők teszik, akik leellenőrzik a víz ph-ját, illetve hőmérsékletét is. Tehát én nem sokat foglalkozok vele, csak az automata kaja adagolót szoktam újra tölteni, ha netalántán hamarabb kifogyna, mint a rutin ellenőrzés. De ilyen még nem sokszor történt. Viszont nem is azért vettem az akváriumot és a halakat, hogy gondoskodhassak valamikről, hanem mert túl üres volt a falam, s kellett valamilyen dekor oda. - Bájos - mosolyodtam el, ahogyan elképzeltem Heloise-t vörös bőrrel, illetve tejfölszőke hajjal. Kölyök koromban nekem is nagyon világos volt a hajam, viszont az mostanra már sötétebb árnyalatot öltött. S szerencsére a göndör fürtjeim is eltűntek. - Így van - Mázlista vagyok, mert egyáltalán nem szoktam leégni. Az is igaz, hogy felügyelek arra, hogy ne menjek ki napkrém nélkül a napra, illetve ne töltsek túl sok időt árnyék nélküli helyen, mikor a legnagyobb az UV sugárzás. Azonban, mikor sürgős dolgom van, ami nem tűr halasztást és nincs időm ilyenekre, akkor sem szoktam leégni, de még nagyon megpirulni sem. - De az én hajam is ki szokott világosodni - Igaz nem annyira, mint amennyire Heloise leírta a saját esetében, viszont így is szőkébb szokott lenni pár árnyalattal. Ezt már csak azért is tettem hozzá, hogy ne érezze annyira rosszul magát, amiért ő vörös rákként, én pedig görög istenként térek haza egy nyaralásról. Csak védekezően megemeltem a kezeimet, mikor közölte, hogy nehogy vigyek magammal kaját. - De akkor már vinnék neked is - Hiszen, ha ehetetlent sikerülne alkotnia, akkor nem várhatnánk azt, hogy azért is megegye, mert ő csinálta. - Sosem vetemednék olyasmire - jegyeztem meg egy mosollyal, miközben a tésztáját védelmezte. - Oké, majd nézek valamit - Akárhány alkalommal szoktam cukrászdába menni, először mindig végigmérem a kínálatot, s hiába vannak finomabbnál-finomabb édességek, én pedig sajttortát szoktam vásárolni. Ez pedig nagy valószínűséggel ma este is így lesz. - Kapszulás? - ráncoltam a szemöldökömet. - Komolyan kinéznéd belőlem? - kérdeztem tettetett sértődöttséggel. Nem, hogy tablettás bort nem innék, de még több száz dollárosat sem. És nem, nem csak különleges alkalmakra tartogatom a prémium borokat, hanem azokat fogyasztom a mindennapok során is. Inkább száradnék ki, mint hogy huszadrangú bort fogyasszak. Nem csak a borokról vélekedek így, hanem minden más italról és ételről is. - Irányításmánia? Csak szeretem, ha minden akkor meg úgy történik, ahogyan azt én akarom - jegyeztem meg egy hamiskás mosollyal. Persze, tisztában voltam vele, hogy ez az irányításmánia definíciója is lehetne. - Akkor ott vagyok fél hatra - Nem szeretek kapkodni, inkább kiélvezni a helyzetet, anélkül hogy mindig arra kelljen gondolni, hogy vajon mennyi időnk van még indulásig. Késni pedig sosem szoktam, nem vagyok hajlandó, ezért inkább félbe hagynám a vacsorát, mint hogy elkéssek az előadásról. - Majd meglátjuk még - Igazából annyira nem ragaszkodtam az állófogadáshoz, mert már volt alkalmam és még lesz is részt venni jó néhányon. - Azok megvárnak, de nem akarnám, hogy miattam kapj letolást a társadtól - felálltam én is a fotelből és begomboltam a zakómat. Én nem öleltem volna meg, meghagyom ilyenekben neki a kezdeményezést, ezért egy mosoly húzódott az arcomra, miközben az egyik kezemet finoman a derekára csúsztattam mindössze néhány pillanatra, mert nem akartam megijeszteni. - Szívesen látlak bármikor, ameddig telefonálsz előtte - kísértem az ajtóhoz. Nem azért mert attól tartanék, hogy meglát valakivel - nyilván ennek sem örülnék - hanem mert hacsak így beront, akkor előfordulhat, hogy olyat lát, amit nem kellene. - Nem fogok - mosolyodtam el, miközben figyeltem, ahogy távozik. Megvártam még beszáll a liftbe, aztán váltottam néhány szót Lenaval, majd neki kezdtem a maradék papírmunkának, amit beakartam még ma fejezni.
Kezdőlap
//