„Az évezred első babája a Manhattani Lenox Hill kórház szülészeti osztályán látta meg a napvilágot, egészen pontosan 0 óra 1 perckor. A kisfiú a Noel Jude Bartlett nevet kapta, 51cm és 3206grammal jött a világra, szülei Josh Bartlett és Jane Bartlett első gyermekeként. Az újdonsült anyuka és a kisbaba is jól vannak. „

A rövid cikk végén egy kép is található a boldog szülőkről és a pólyába bugyolált rózsaszín nyugodtan alvó babáról. A cikk be lett kereteztetve és azóta is a lépcső melletti falon lóg a házban, anyukám pedig ezer örömmel mutogatja mindenkinek, hiszen akkor mi híresek lettünk igaz csak öt percre, de az nem igazán érdekli. Benne volt a sajtóban, sőt azt hiszem, hogy még valamelyik hírműsor is készített akkor velük riportot, pedig nem igazán tettek semmit sem a hírnévért. Én igen, nekem 6 órán keresztül kellett szenvednem állítólag, még szerencse, hogy nem emlékszem semmire sem, csak a számtalan történet elmesélés alapján tudom szinte percről percre pontosan azt, hogy hogyan is jöttem a világra. A mocskos részletekkel inkább nem untatok senkit sem, még nekem is beletelt pár évbe mire feldolgoztam, hogy pontosan hogyan is indult meg a szülés. Bárcsak eltitkolták volna a részleteket!
Nem szeretem ezt a cikket, mindig emlékeztet arra, hogy a szüleim milyen sok mindent vártak el tőlem, én voltam az új évezred első babája, biztosak voltak abban, hogy valami különleges dolgot fogok véghez vinni, de eddig csak csalódást okozhattam nekik, ugyanis teljesen átlagos vagyok. Iskolába járok, vannak balhéim, mégis megvan az elvárt 4.6-os tanulmányi átlag. Igaz utóbbiért nem teszek szinte semmit sem, csak mázlista vagyok és rám az iskolában a koszon kívül más is ragad, és nem csak melegedni járok be oda a hideg hónapokban, hanem ha már ott vagyok akkor tanulok is valamit.
- Jude szedd már a lábad, szegény Allie nem hajlandó bejönni ezért kint fagyoskodik… már negyed órája! - kiabál fel apám az emeletre, a fejem körül pedig szinte megjelennek a kérdőjelek. Mi a fenét keres itt Allie hajnali ööö fél tízkor? Ráadásul a téli szünetben? Felrángatok magamra egy nadrágot és egy pólót, majd a lemegyek hozzájuk.
Apám szigorúan néz rám és látszik rajta hogy nem csak az az egy problémája, hogy a fia egy lusta dög amiért ilyenkor még az ágyban heverészik.
- Ha végeztetek családi kupaktanácsot tartunk. - Közli, majd becsukja az ajtót miután kimentem Alliehoz. Alacsony lány, amolyan manós kinézete van, igazán aranyos, és már óvoda óta a legjobb barátom, legalábbis én csak annak tartom, lehet hogy ő többet lát a dolgok mögé, de remélem nincs így.
Mint kiderült csak felköszönteni jött, tudja, hogy ma ünneplem a 18. születésnapomat, vagyis számos országban már nagykorúnak számítok ezért kaptam tőle egy alkoholos üvegbe jó nagy adag meleg teát. Nem merne bemenni egy italboltba, még a végén elkapnák érte, szóval csak így oldotta meg a dolgot, de én már ezért is imádom, bár a teától nem fognak sajnos keresztbe állni a szemeim, sebaj, majd megoldom máshogy a dolgot.
Allie nem sokáig van nálunk, először is azért mert szegény már szinte teljesen szétfagyott, másodszor pedig mert apám kinyitotta az ajtót és közölte, hogy nem ér rá egész nap, beszélnünk kell.
- Jude, ülj le. - igazán szigorú, amolyan őrmesteres és ezt nem szeretem, ilyenkor biztos lehetek abban, hogy valami nagy gáz van, miután leültem a kanapéra elővesz a zsebéből egy kis zacskót, amiben számos színes kis bogyó található.
A. büdös. francba. Megtalálta a bogyóimat és most megkapom majd a hegyi beszédet.
- Megmondtam, hogy nem érdekel mit csinálsz amíg jó az átlagod, de ez azért már tényleg túlzás nem gondolod? Ahhoz ez kevés hogy díler legyél, pedig még annak örülnék a legjobban, az azt jelentené, hogy van annyi eszed, hogy nem szeded ezeket a vacakokat, de nem… - figyelek rá és próbálok olyan arcot vágni, mint aki éppen mélyen magába száll, de ez igazán nehéz főleg hogy épp ellentmond saját magának.  Szerintem a „nem érdekel mit csinálsz” és az „elment az eszed” nem igazán illenek össze. Egy rossz szavuk sem lehet rám, néha eljárok bulizni és néha kicsit fel kell pörögnöm ahhoz, hogy élvezni tudjam a helyzetet, de nem ment el az eszem.
- Jövő héttől kezdve négyen lakunk majd a házban. - Mondja, és mielőtt még elkezdhetnék örülni, hogy végre megkapom az oly régóta áhított kiskutyát folytatja.
- Az egyik ismerősöm fog ide jönni, hogy megismerje a várost és ihletet kapjon a következő művéhez. Te igyekszel majd nem láb alatt lenni és segíteni ha azt kéri. Ha ez így lesz… akkor nem szólok anyádnak a bogyóidról. - fejezi be végül és az ölembe hajítja a kis zacskót, majd otthagy én meg csak nézek a színes tablettákra. Ez meg mégis mi a franc volt?