Nem jellemző rám, hogy ilyen szinten magába szippant a technika, és el sem tudok szakadni a telefontól, de most nehezemre esik letenni, amikor már Ben utolsó üzeneteit olvasom harmadjára végig. Észre sem veszem, milyen széles mosoly terül szét az arcomon, miközben a kijelzőt nézem. Az utóbbi időszak, pontosabban, amióta erőt vettem magamon, és félre tudtam tenni a kétségeimet és a félelmeimet, hogy esélyt adjunk annak a valaminek, ami miatt pattanásig feszültek az idegeink, de bizonyos gátak miatt mégsem ment olyan könnyedén, nagyon sok mindenért kárpótolt. Azt hiszem, hosszú idő után valaki mellett jól, egyenesen boldognak érzem magam, és saját magam legjobb verziója lehetek. A háromszori kopogás pillanatok alatt észhez térít és kirángat abból a buborékból, amiben ezidáig méláztam, és ami miatt teljesen elveszítettem az időérzékemet. Elkapom a tekintetem a telefonom kijelzőjéről, a számítógép képernyőjének sarkában lévő órára pillantok. Azonnal kapcsol az agyam, a mobilomat az asztal szélére rakom lefordított képernyővel, ahogy szoktam, és kedves mosollyal az arcomon állok fel a székemből, amikor a fiatal nő belép az irodának használt helyiségbe.
- Nem, egyáltalán nem - ingatom a fejem, miközben megkerülöm az asztalt. - Épp ellenkezőleg, már vártam. - Anthony nevének hallatán határozottan bólintok. A napokban nem is egyszer beszéltem a férfival, aki mindennel kapcsolatban biztosra akart menni, és egy találkozó időpontját is egyeztettük, csak nem éppen vele, hanem az előttem álló fiatal nővel. - Igen, beszéltem vele, nagyvonalakban felvázolta a helyzetet. - A felém nyújtott kezet természetesen elfogadom. Megragadom az alkalmat, hogy egy kicsit jobban megnézhessem magamnak a velem szemben állót. Talán még nálam is fiatalabb lehet, az ittléte és a pontos megjelenés azt sugallja, komolyan veszi a munkáját, lelkiismeretes és becsületes, az ilyenek pedig mindig pozitív benyomást kelt. - Clara - mutatkozom be végül én is, szabad kezemmel pedig a már Sally által kiszemelt szék felé intek, megadva neki a zöld lámpát.
- Valóban? - kérdezem kíváncsian, a szemöldökeim egy pillanatra összeszaladnak a kijelentését hallva, és őszintén szólva egy picit értetlenül is állok előtte, mert ha valóban valaki olyanhoz akartak volna fordulni, aki már eleget letett az asztalra, biztos más ajtaján kopogtattak volna először. Az asztalt megkerülve ülök vissza a helyemre, helyezkedem el szemben Sallyvel, hogy száz százalékosan rá tudjak koncentrálni.
- Igen, Ben… - halvány mosollyal az ajkaimon ejtem ki a nevét, egy pillanatra elszakítom a tekintetem Sallytől, hogy rendezni tudjam a vonásaimat. Nem tehetek róla, amióta megtört a jég, a kapcsolatunk pedig más irányba fordult, már csupán a neve hallatán is kénytelen vagyok mosolyogni, ahogy a gyomromban a pillangók elszabadulnak. - Ben esete teljesen egyedi volt. De a gyógyulását leginkább saját magának és a kitartásának köszönheti. - Szeretem azt hinni, hogy nekem is volt Ben gyógyulásához közöm, de az a fejlődés, amit elért, és amiért nap mint nap keményen megdolgozik, az ő érdeme. Ő fekteti be azt a rengeteg energiát, aminek végre megvan a gyümölcse, ezért pedig senki más nem arathatja le a babérokat. Bármennyire is szívesen beszélnék meg Benről, aki munkán kívül - és időről időre munka közben is - kitölti a gondolataim nagy részét, most nem miatta vagyunk itt. Veszek egy mély levegőt, kihúzom magam, és visszatérek az ittlétünk pontos okára. - De talán térjünk vissza Lawrence-re. Minél előbb tisztázunk mindent, minél előbb elkezdjük a terápiát, annál gyorsabb és jobb eredményeket érhetünk el. - Az eddigi benyomásom alapján Sally precíznek és pontosnak tűnik, éppen ezért már jó előre szép sorjába vett mindent, amiről tudnom kell Lawrence kapcsán. Ha a megérzéseim nem csalnak, akkor a férfi nagyon jó kezekben van. - Viszont, ha lehet, akkor innentől tegeződjünk.
sunshine in my pocket, got that good soul in my feet. I feel that hot blood in my body when it drops I can't take my eyes up off it, moving so phenomenally.
“I'm taking everyone out for a ride, I promise it won't take long, It's such a silly disguise that you're hiding behind, But don't take it wrong”
To Clara
Bízd csak rám. Bizonygattam Lawrencenek, akit nyilván nem annyira érdekelt az én véleményem a sérülésével kapcsolatban, de mivel a Kaliforniai orvos, akihez első körben vinni akarták őt, végül úgy döntött, hogy valami nevesebb kosárlabdázóval foglalkozik kizárólagosan, így maradt az én ajánlatom. Sikerült Tonyt is meggyőznőm róla, hogy ésszerűbb, ha Lawrence biztos gyógyulására koncentrálunk, ahelyett, hogy méregdrága orvosokat fizetünk és olyan rehabilitációs helyekre és programokra nyomjuk be, ahol csak nyomás helyeződik rá a média miatt. Lawrence egész jól kezelte a figyelmet, de érezhetően kezdett neki sok lenni. Talán még jól is jön neki egy kis pihenés a sérülése miatt, a kamerák előtt pedig ugyanúgy megtud jelenni, csak épp a rehabilitációja alatt eldughatjuk őt a figyelő szemek elől. Igyekszem a kórház kissé kellemetlen hangulatát kizárni az enyémből. Kellemetlen emlékeket és érzéseket idéznek bennem a falak és fehér ruhás alakok. Azonban még így is eszembe jut: mennyivel jobb, könnyebb dolga volt itt, mint nekem. Eddig. Ironikus, hogy bár lábra tudott állni és az elmondása szerint ez egy új kezdetet is jelent, mégis … ahogy lábra állt, össze is fog esni. Lawrence meggyógyul majd, így vagy úgy. Ő gyógyul, Ben pedig szenved. Egyensúly, azt hiszem. - Üdv! Nem zavarok? – kérdezem barátságos mosolyt varázsolva az arcomra, ahogy benyitok háromszori kopogtatást követően az ajtón. – Úgy tudom, hogy Anthony Morrisonnal beszélt korábban már Lawrence Hall miatt vagyok itt – mondom tovább, ahogy belépek az irodába. Alig volt nagyobb a lakás, amiben felnőttem. Tehát ő lenne az. Az újrakezdés, a megváltás. - Hívjon csak Sallynek, mindenki így hív – nyújtom a kezemet bemutatkozásképp, majd az asztalával szemben lévő székre pillantok, hogy szabad-e. – Nem tudom, hogy Anthony mesélt-e rólam, én foglalkozom Lawrence … személyes dolgaival, mondhatni. Illetve, nem magam mellett beszélve, de … én erősködtem, hogy Lawrence-t bízzuk az Ön szakértelmére – magázom egyelőre, de valószínűleg majd úgy is felajánlja, hogy tegeződjünk. – Ezért is jöttem, hogy megbeszéljük a részleteket. Bizonyára nem ismeretlen, ha ismertebb emberekkel kell foglalkoznia – ahogy nekem se. Bár nem ebbe a közegbe születtem, de Ben mellett, majd Lawrence mellett megtanultam, hogyan mozogjak köztük. Hogy tűnjek odavalónak. Őszintén szólva, sokkal inkább tartozom oda, mint azok az életképtelen senkik, akik a kapott előjogaikat használva élősködnek a jómódú felmenőiken. Még csak ezt sem tudják jól csinálni. - Van az az író, egy időben rengeteget beszéltek a gyógyulásáról. Ben…? Talán, de segítsen ki nyugodtan – legyintettem felnevetve. – Egészen lenyűgözött a története és utána is néztem, hogy ki az pontosan, akinek annyira hálás a gyógyulásáért. Lenyűgöző. Megmentett egy életet lényegében – bár az nem sokkal korábban kis híján elvett egyet. Az enyémet. De mint mindig, én csak a lábjegyzet vagyok a papíron, ami végül még csak nyomtatásba sem került. Mikor megtudtam, hogy Önnek köszönhető és kicsit jobban utánakérdeztem a munkájának … egyből eszembe jutott, mikor Lawrence … sose jó az ilyen, de az ő helyzetében erre sajnos mindig fel kell készülni.
Kezdőlap
