Whataya Want from Me?

the most incredible stories often begin with unexpected meetings.

Meglepetten és kicsit kérdőn felvonom a szemöldökömet, miközben az elemlámpámmal továbbra is a lehetőségekhez mérten őt világítom meg, ügyelve arra, hogy azért ne is vakítsam el a lámapfényével. Tudom milyen pocsék érzés az, amikor valaki telibe az arcodba világít. Annál már csak az a rosszabb, amikor egy biztonságiőr teszi, mert rajta kapott, hogy belógtál. Az elmúlt évek alatt párszor volt már ilyenhez szerencsém, de mázlira Wade és Dahlia mindig kihúzott a slamasztikából. Hiába tudom, hogy most már azért neccesebb lehet a helyzet, mert nagykorú lettem, de még se mondtam le erről a hobbimról.
- Én? Miért is? – meg se próbálom elrejteni a meglepettséget a hangomból, mert nem gondolnám azt, hogy én nagyon abba a körbe tartoznék, aki gúnyolódik. Főleg, hogy általában inkább a csendes és néma lány voltam az osztályban is. Legtöbbször inkább próbáltam láthatatlanná válni, mintsem másokon gúnyolódni, vagy megjegyzésekkel dobálózni, mint ő vagy mások teszik a suliban. Tényleg érdekelt, hogy pontosan mire gondol, vagy mikor is tettem, mert úgy éreztem, hogy most se mondtam olyat. Pusztán egyszerűen csak hangot adtam a gondolataimnak és érzéseimnek a korábbi kérdésemmel, amikor hasonlóval „vádoltam” meg őt, hogy ezért van-e itt. A dorgálását hallva újfent kicsit feljebb vonom a szemöldökömet, majd kicsit bocsánatkérően pillantok rá, mert nem állt szándékomban semmi láthatatlan kővel dobálózni.
Némán korholom magamat a miatt, hogy nem tudtam lakatot tenni a számra és már bánom, hogy nem úgy viselkedem vele, mint a suliban szoktam, vagyis hogy süketnek tetetném magam, akkor talán már lelépett volna. Annak ellenére is ezt gondolom, hogy sejtem téves az eszmefuttatásom és esélyesen őt innen csak akkor lehetne most kirobbantani, ha valami nagyon durva dolog történne, ami érdekesebbnek hathat annál, mint az, amire rájött velem kapcsolatban.
Lopva pillantok fel rá, mert a zavarom még mindig túlzottan nagy, arról nem is beszélve, hogy a megjegyzései fájnak, mintha direkt próbálna még több beszólással megajándékozni, mintha csak az várná, hogy végre robbanjak miattuk. Vajon létezhet olyan? Legutóbb is amikor robbantam, nem amiatt volt, amit rám mondott Tim, hanem a miatt, amit Theo-ra mondtak.
- Miért próbálsz meginvitálni, vagy miért keresed a társaságomat, ha szerinted annyira kilógok a sorból? – érdeklődve csendül a hangom kikerülve azt, hogy válaszolnom kelljen a kérdésére. Lehet visszahúzódó vagyok, félszeg, könnyedén zavarba jövök és néha nem igazán találom a helyemet bizonyos emberek közelében, míg mások közelében viszonylag hamar fel tudok engedni, de attól még nem ejtettek fejre. Egyelőre nem akarom az orrára kötni azt, hogy nem vonz és úgy érzem, hogy nem tartozom oda, vagy éppen azt, hogy mert próbáltam elérni azt, hogy a szüleim észrevegyenek, így úgy éltem, ahogy akarták, miközben szép lassan egyre inkább bezárkóztam és elhagyatottá váltam. Valószínűleg nem értené meg, vagy csak kinevetve, vagy talán újabb „fegyvert” adnék a kezébe, így inkább hallgatok és várok, miközben igyekszem megzabolázni még mindig kicsit hevesebben verő szívemet, amit a közelsége okoz. Na nem azért, hanem mert jelenleg feszélyez a társasága és legszívesebben elfutnék.
- Szerinted csak bulival lehet lazítani? – újabb kitérés, újabb visszadobott labda, amivel esélyesen az agyára fogok menni, de még se vagyok képes igazán válaszolni arra, amit kérdez. Néha nehéz szavakba önteni azt, amit érzünk, még ha részben tudom is az okát, hogy miért kerülöm el a bulikat. Végül megadóan sóhajtok egyet, de még mindig nem válok teljesen őszintévé vele. - Nem mindenkit vonz az, ami ott megy. – hagyom ennyiben és reménykedem abban, hogy elengedi a témát, még ha pici esélyt is látok erre vonatkozóan. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy nem tudnék ott se felengedni, csak befeszülnék és csak állnék ott a sarokban, mint valami szerencsétlenség.
- Ez most úgy hangzik, mintha barátkozni akarnál. – bár továbbra se értem az okát, de ezt már szerencsére nem mondom ki hangosan. Megrántom a vállaimat, miközben továbbra is az ajtó felé pillantok. Hallgatom a neszeket, amik az ablak csapkodásának árnyékában megbújnak, majd újra ráemelem a pillantásomat. Rövid ideig fürkészem arcának rezdüléseit, a pillantását. – Nem megy az mindenkinek annyira könnyedén. Te könnyedén megtalálod mindenkivel a közöshangot, gondolom. – utolsó szót kicsit jobban megnyomom és pár másodperc alatt meg is bánom azt, hogy ezt így kimondom. Nehéz úgy barátkozni, ha többség piszkál, emiatt már nehezebben hiszed el azt is, hogy valaki tényleg őszintén érdekelsz. Arról nem is beszélve, hogy ott van az a tény is, hogy a szüleim nemtörődömsége eléggé rám nyomta a bélyeget, vagyis ha őket nem érdeklem, akkor mást miért is érdekelnék? Vajon ha nem lenne Dahl, Wade vagy Roy, akkor még ennél is zárkózottabb lennék? Egyáltalán létezhet olyan?
A nyers őszintesége, ami a kérdésében megbújik meglepettséget csal az arcomra és pár pillanatig csak pislogok, majd az értetlenség váltja fel annak köszönhetően, amit még utána mond. Nem értem, hogy mire gondol, hiszen egyáltalán nem érzem azt, hogy olyan nagy lenne a szám, vagy még is sikerült valami bántót mondanom, miközben egyáltalán nem akartam? Vagy teljesen másra gondol? Netalán arra, hogy végre kimondom annak egy részét, amit gondolok?
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. – és esélyesen ezzel csak még inkább elásom magam, de a megilletődöttségnek köszönhetően képtelen vagyok időben lakatot tenni a számra. Ajkamba harapok, sietve sütöm le a pillantásomat. – Nem hiszem, hogy nagy szám lenne. – teszem hozzá a nyilvánvalót, ha nem tudná, hogy mire is céloztam a korábbi kijelentéssel, de esélyesen jelenleg más véleményen vagyunk.
Rövid ideig az ajtóhoz lépek és fülelni kezdek, mert mintha hallottam volna valamit. Hallom azt, ahogy közelebb lép, érzem azt, hogy ott áll mögöttem, de nem fordulok meg. Helyette hegyezem a fülemet, de amikor úgy érzem, hogy téves riasztás volt, akkor végül folytatom a nézelődést a szobában, meg a kutakodást is.
- Talán. – hirtelen csak ennyire futja és mielőtt folytathatnám, mert sikerül pár pillanatra bátorságot lelnem arra, hogy kicsit megpróbáljak nyitni felé, addigra hatalmas csattanás zavar meg minket.  Így belegondolva érdekes, mert Evie mellett könnyedén felengedtem, de Fau mellett… mellette valahogy inkább befeszülök, mintsem felengednék és menekülnék, legalábbis jelenleg ezt érzem. Lehet tévesen ítéltem meg őt a hallottak és a látottak alapján? Sok időm viszont nincs ezen agyalni, mert a robajnak köszönhetően riadtan pördülök meg a tengelyem körül egy kisebb nyekkenés közepette és a szívem is majd kiugrik a helyéről.
- Mi volt ez? – szinte az ő kérdésével egyszerre bukik ki belőlem a kérdés. Nagyot nyelek, a kezem kicsit megremeg, majd sietve pillantok hátra rá a beállt csendben, mintha csak azt nézném meg, hogy nem neki esett baja és nem rádőlt valami.  Pedig egyértelmű, hogy más honnan jött a zaj, de akkor is, hiszen részben miattam keveredett ebbe a romhalmazba. - Te jól vagy? - kicsit aggódva csendül a hangom, majd a válaszát követően nesztelenül lépek közelebb az ajtóhoz, kilépek a folyósóra és lepillantok a lépcső irányába, ahonnan újabb neszek törik meg a csendet. Mintha csak valaki talpa alatt nyikorogna a padló, mire sietve hátrálok pár lépést, majd a szél és ablak táncának a hangja újra feléled így belezavarba a lentről érkező hangokba.
- Maradj itt! Megpróbálom bezárni az ablakot. – kivételesen utasítóan hat a hangom, amit még soha nem tapasztalhatott meg tőlem. Ha nem kezd el ellenkezni, akkor sietve indulok el a hang irányába, hogy az egyik szobába betérve bezárjam azt, ezzel megszűntetve egy hangforrást, legalábbis átmenetileg, mert simán lehet még ki fog nyílni később is.
Ha utánam jött, akkor ijedten rezdültem össze, amikor megfordultam és ebben az esetben megszólaltam. – Mondtam, hogy várj meg. – kicsit bosszankodva csendült a hangom, hiszen így is már az egekben volt a pulzusom. Ha megvárt ott, ahol hagytam, akkor óvatos léptekkel visszasétáltam hozzá kisebb szusszanásnyi időt követően. Bárhogy is döntött újra megszólaltam.
– Hallottál azóta valamit? – suttogva csendült a hangom, miközben az elemlámpámat végigjárattam a folyosón, de alig hogy elhangzott a kérdésem újabb hang ütötte meg a fülemet. Olyan volt, mintha egy ajtó csattant volna neki a falnak, amit csoszogásra emlékeztető hang követett társítva ahhoz hasonló hanggal, amit a filmekben hallani, amikor vonszolnak valakit. Koppanás, majd valami üveg törd darabokra. Kezem újra megremegett és aggódva pillantottam Fau irányába.  

Never say"who's there?"

Don't you watch scary movies? It's a death wish. You might as well come out to investigate a strange noise or something.

Jelenlétére láthatóan inadba száll a bátorság, már ami a nagy arcot illeti, amivel az interneten megnyilvánulsz. Ami azt illeti, nem zavarja az az éned, más osztálytársaitokkal vagy évfolyamtársaitokkal ellentétben megedződött az évek során annyira, hogy a kibertérben ejtett éles szavak, megjegyzések vagy szidalmak leperegnek róla. Ott bárki tud óriási pofát produkálni, élőben kevesebben, nem mellesleg megérti ezen platformon mutatott állandó fújásod és távolságtartásod. Persze ez a megértés nem jelenti, hogy majd tiszteletben is fog tartani, ó nem kisanyám! Szeret témákat feszegetni, és persze nem képez ez alól kivételt az emberi-viselkedés anomáliák fejtegetése sem – pláne ha az az anomália olyan kis nyuszi mint te. Ezzel még önmagában sem leszólni akar, mindenhova kellenek ilyen habitusú emberek, és ezerszer jobb opció vagy, mint a hülye törtető picsák az évfolyamon. Tekintete ugyan felfedezi körülöttetek a helyiséget, ahogy lassú léptei is arról árulkodnak, magabiztossága kisajátítja a teret, ám minduntalan vissza-vissza siklik rád – már amennyit a gyér fények engedte lát belőled.
- Mmm nem. Talán nem. - nem túl izmos válasz, fintora épp olyan tanácstalan, mint amilyenről szóban is biztosít. Nem részeg, de az alkohol kellemesen szirupossá teszi már az elméjét, hogy a hirtelen feltörő vágyainak nehezen szabjon gátat, de hosszú, következetes terv ne álljon össze a fejében. Téged illetően amúgy is mindig ilyen érzése van, alkoholtól függetlenül, ám most akadt csak igazán jó aduja, hogy fogást is találjon a vörös kis lényeden. - Igazából te sem állsz messze a gúnyolódástól, Vöri. - világít rá egy szúrósabb nézéssel, és egy ajakcsücsörítéssel, utalva ezzel a beszélgetésetekre. Nem csak arra, ami épp ma este esett meg, hanem az eddigi pár szóbélire is az iskolában, vagy az utcán. - Szóóóval....ne dobáld azt a képzeletbeli követ. - dorgál meg ciccegve, és finoman megingatja a fejét, akár egy csalódott anyuka.
Az a döbbenet. Szinte kimeredsz, akár egy őzike a reflektorfényben, ami még így, ebben a szar fél-sötét teremben is észlelhető majdnem kicsal belőle egy röhögést. Persze patikára járatott cinizmusa édesnek találja, hogy ezek szerint sokkal de sokkal sötétebb gondolatokkal fűszerezett a te kis fejed, miért is jöhetett épp most, épp ő utánad, és mit is akarhat. Ha kicsit jobban belegondolna a pletykák róla, az iskolai verekedései, a kirívó viselkedése, a srácok-béli trófeáinak száma, és a nagy pofája nem túl optimista képet vetít róla. Kettőtök közül te vagy a szent kislány, a bárány, ő pedig a farkas, aki csak rosszat akarhat. Ám ebbe kurvára nem gondol bele. Miért tenné? Ennyi önreflexiója nincs.
- Úúú. Nagyon passzív agresszív valaki. - bagoly mondja, hah. Emeli fel a kezét, mint aki megadja magát, de arcán ott virít a vidám vigyor, kétségkívül jól szórakozik azon, hogyan próbálsz visszavágni. Lesz még mit csiszolni rajta, de hát előttetek az este! - De miért is nem vágysz? - szökik fel a szemöldöke kérdőn, és karba fonja a kezeit maga előtt, úgy mered rád, mimikáján most őszinte kíváncsiság csücsül csak, de ezt úgy is csak akkor fogod látni, ha felpillantasz a stresszoldó babrálásodból. - Nemhiába hívlak mindig, le kéne kicsit lazulnod, mert ezzel a gyík-lány aurával nemigen szerzel barátokat. - s habár nem szándéka sértegetni téged, mert nem igazán zavarja őt ki mennyit tanul, hogy öltözködik, vagy mennyire bezárkózós, valahol bántja, hogy jó szándékból próbált közeledni, invitálni, de lepattintod, akár egy bolhát. Nyilván a stílusa nem egy bizalomgerjesztő, de mindenki azt látja belé, amitől éppen fosik. Ezért annyira széles a spektrum a szóbeszédek terén, milyen is Fau. Van akinek kurva, van akinek figyelemhiányos picsa, van akinek álomnő, van akinek egy idegesítő liba, van aki úgy véli nem viszi semmire, és lecsúszott drogos hajléktalan lesz. Ahány ember, annyi értelmezés. Fau meg hitelesen viszi, hogy bármelyik, mindegyik és egyik sem – kvázi leszarja. Nem szarja le. De azt meg mindenki más szarja le.
Jó mi?
- Mármint héj.... az zavar, hogy nem lenne ott barátod, vagy ennyire nem vagy képes lazítani, hogy egy bulit élvezz is? - újabb kemény szavak, de a kíváncsi él talán tompít a nyers hirtelenségén, no meg az, hogy nem próbál feléd közeledni, nem nyom, és kivételesen visszafogja a válaszok erejéig azt, igyekezzen rád ijeszteni, vagy láthatóan uralni a teret helyetted.
- Nem, királylány, azért, hogy kapcsolatokat teremts. Tudod....kapcsolódás. - mutogat közétek oda vissza, miután lemorzsolta az ujjáról a port. Az ablak csattanására ő is a hang irányába tekint, bár neki veled ellentétben halovány fingja sincs, konkrétan merről jöhet. Benne sincs félelem, de szemei összeszűkülnek, ahogy az előbb felcsendülő zaj mellett más is megüti a fülét, újabb nyikorgások, és ajtócsapódás hangja. De a kérdésed, a kifakadásod túl érdekes ahhoz, hogy ne fordítsa újra feléd a fejét.
- Mi a faszom ez a paranoia nálad? - most rajta a sor, hogy őszintén kibukjon belőle, és újabb strigulát húzzon a rublikádba a táblán, amin az áll: mennyire kurvára nem ismered te sem őt. Merthogy ez sértő neki. A többi népszerű picsával ellentétben Fau kivétel nélkül szól be bárkinek, bár ezek zömében az irritáló ribanc táboron, és a valódi szekálókon kívül aligha vehetőek komolyan, vagy érződnek igazi sértésnek. Részéről. Van aki ezt megint csak felfogja a suliból, van aki nem. - Amúgy meg, ha a suliban is ekkora lenne az a kis pofa, amin épp csicseregsz, messze nem kóstolna be annyi idióta. - biggyeszti oda jó tanácsként, és fintorog egyet, jelezve ebben a párbeszédben sem ő az egyetlen, aki nagy szavakkal dobálózik. Folytatná, de a levegővételnél, és az ajkai elnyílásánál nem jut tovább, mert leinted, amire keményebb szavak is a nyelvére tódulnának, ha nem hallaná meg ő is azt, amit te. Szemöldök ráncolva fordul utánad, és lép közelebb hozzád, mögéd. Hallgat, és fülel, mert néha erre is képes, de a saját lélegzetén, és a fülében doboló pulzusán kívül nem hall semmi gyanúsat. S ha már te is elengeded a témát, követ, elnézve mögötted a nyitott szekrénybe be.
- Ú. Újabb többes szám. - forgatja meg a szemét, és megunva a mögötted ácsorgást a zsebébe nyúl, kiveszi a telefonját, és a zseblámpát használva indul neki ő is felderíteni mi minden rejlik még itt. Kiszúr egy íróasztalt a belső sarokban, így arra sétál, és nekiáll kirángatni a fiókjait. - Arra nem gondoltál, hogy nem mindenki élcelődne rajtad? - kérdésre kérdéssel, ha már annyira belejöttetek a szócsatába, kíváncsi erre mi lesz a riposztod.
Újabb csattanás hallatszik kint, de ez már inkább hangzik úgy, mintha feldőlt volna valami szekrény, polc, bútor, mintsem egy a széltől kivágódott ajtó vagy ablak.
- Mi a...? - a fasz kivételesen lemarad a megilletődöttségét hangoztató kérdésből, és összerezzenve perdül hátra, világít az ajtó irányába, mintha a teló fénye elérne addig....

szavak száma: x szó zene: [url=link]cím[/url] megjegyzés: ide •

Whataya Want from Me?

the most incredible stories often begin with unexpected meetings.

Kérdését hallva kicsit feljebb szökött a szemöldököm, hiszen nem tudtam volna eldönteni jelenleg azt, hogy ez csak újabb gúnyolódás vagy inkább ellenségeskedést vélek felfedezni a hangszínében. Bár egyiknek se éretettem okát, hiszen soha nem bántottam őt. A kezemet továbbra is a combomhoz préseltem és igyekeztem a zakatoló szívemet lecsillapítani, ami a korábbi settenkedése miatt ki akart ugrani a helyéről.  Álltam a pillantását, nem mozdultam meg, inkább csak igyekeztem uralni a rám törő pánikot, ami a jelenlétének köszönhetően egyre inkább hatalmába kezdett keríteni.
Nyugi. Légy bátor. Menni fog.
Próbáltam fejben kicsit bátorítani magamat, hiszen megfogadtam azt, hogy bátrabb leszek, hogy nem futamodok meg, így igyekeztem teljesen higgadtan megszólalni, még kicsit oldalra is billentettem a fejemet.
- Ezért követtél, hogy gúnyolódj rajtam?  - szerencsére a hangom nem remegett meg, amiért képzeletben kicsit vállon is veregettem magam, de a pillantásomat továbbra is rajta pihentettem. Hiába voltunk osztálytársak, akkor se ismertem őt. Fogalmam sem volt arról, hogy mi hajtja őt, milyen szándékai lehetnek vagy milyen is valójában.
Míg az ő testtartása lazaságról árulkodott, mintha csak éppen egy napfényes helyen cseverészne a legjobb barátjával, addig az enyém feszülté válik. Képtelen vagyok minden rezdülésemet uralni, miközben azt kívánom, hogy bárcsak inkább leléptem volna, még ha utána gyávának is gondolt volna. Mit számítana, hiszen a legtöbben azt se tudják, hogy igazából milyen vagyok.
A válaszát hallva megforgatom a szememet, miközben ő jóízűen kuncog, mert hamarabb gondolnám azt, hogy egyszer piros hó fog esni, mintsem ő aggódna értem. A percek múlásával egyre inkább azt érzem, hogy csak kedvére való fogást talált, mintha ő tényleg csak egy vad lenne, én pedig a prédája és csak azt latolgatná, hogy miként is játszadozzon el velem.  Eme gondolatnak köszönhetően borzongás fut végig a gerincem vonalán, de igyekszem nem teljesen kimutatni azt, hogy a jelenléte milyen hatással is van rám és a félelemnek se túlzottan nagy teret engedni.
- Ennyi? – meglepettség nem csak a hangomból csendül ki, hanem arcomra is kiül, mert egyre inkább összezavar. Balszerencsémre még azelőtt bukik ki a kérdés, hogy a nyelvemre tudnék harapni, amit követ egy újabb. – Miért zavar az, hogy nem vágyom a bulitokba? Egyébként se hiszem, hogy bárkinek is hiányoznék, de velem ellentétben téged biztosan hiányolnak... – engem maximum csak azért, hogy újra valaki beszóljon, azt meg elég a suliban elviselni. Igen, van egy kisebb célzás a szavaimban, mert én tutira nem fogom marasztalni őt. Végül sietve fordítom el a pillantásomat, hogy a fényképezőgépet vegyem szemügyre, mintha csak azt vizsgálnám, hogy biztosan nem esett baja, valójában pedig szükségem van egy kis időre, hogy az idegeimet csillapítsam, a gondolataimat rendezzem és továbbra is a váltakozó hullámokban rám törő bátorságba kapaszkodjak. Az újabb gúnyolódásának köszönhetően összepréselem az ajkamat, de nem felelek semmit se, csak újra érzem azt a bizonyos húrt feszülni, amit  Tim vagy éppen Theo miatt is éreztem a legelső találkozásunkkor, amikor kezdett elegem lenni beszólásokból, vagy a megjegyzésekből pár hónappal korábban. Tényleg meg se fordul a fejében, hogy talán az ő viselkedése miatt feszültem be a szokásosnál is jobban?
- Miért avatnálak be? Azért, hogy még többet köszörüld rajtam a nyelvedet? - kíváncsian fürkészem őt, majd körbepillantok a szobában. Figyelem azt, ahogy a holdfény megcsillan a falon lévő tükörben, vagy éppen miként világítja meg a szoba egyes pontjait, míg nem újra a pillantásom rá siklik. A nyikorgás hangjára nem moccanok meg, hiszen az ilyen elhagyatott házaknál nem ritka, így tényleg nem hoz lázba, ahogy az se, ahogy a kinti szellőnek köszönhetően faágak csapodnak az ablakoknak, mintha csak valaki kopogna vagy a körmét élezné rajtuk. Valahol még ki is vágja az egyik ablakot, ami hangosan csattan neki a falnak, újra, meg újra, mire alig észrevehetően egy picit összerezzenek, de messze nem úgy, mint amikor ő megijesztett. Minden félelem nélkül pillantok az ajtó felé, mintha csak látnám azt, hogy éppen hol történt az eset. Ezek olyan zajok, amiket az elmúlt évek alatt már viszonylag megszoktam.
Sóhajtok, a hajamba túrok és habozok. Ismételten nagyot nyelek és kicsit megköszörülöm a torkomat.
- Miért piszkálsz? Itt nem hallja senki, nem fogják megveregetni a válladat, amiért a strébernek beszóltál. Vagy csak egy remek sztori lesz, amin majd röhöghettek? – és még picit a kezemmel intek, hogy értse az egész helyzetre értem. Hangom halkan csendül, de egészen komolyan ahhoz, hogy ne legyen kiérezhető az, hogy még mindig mennyire feszélyez a jelenléte, bár ezt esélyesen anélkül is tudja, hogy megremegne a hangom.
Az újabb neszre felkapom a fejemet, mintha csoszogást hallottam volna, mire sietve tartom fel a kezemet, ha éppen beszélni próbálna, hogy maradjon csendben. Nesztelenül az ajtó felé somfordálok, és közben fülelek, de nehéz úgy, hogy a szél egyre inkább feltámadt és egyre több zajforrást kelt emiatt életre, amik elnyomják az alig hallható neszeket. Pár pillanatig még hegyezem a fülemet, de nem hallok semmi gyanúst, így megrántom a vállamat és az ajtó mellett található szekrényhez lépek, hogy megnézzem mit is rejt.
- Arra még nem gondoltál, hogy részben azért se akarok elmenni, mert nem vágyom arra, hogy még ott is rajtam élcelődjetek? – nem pillantok rá, és direkt biggyesztem oda azt, hogy „részben”, hiszen ez csak egy ok volt a sok közül. Ott van az is, hogy egészen eddig igyekeztem megfelelni a szüleim elvárásainak, aminek köszönhetően magányossá váltam, megannyi kétely és bizonytalanság költözött a lelkembe a nemtörődömségük okán, vagy éppen ott volt az is, hogy sose vágytam arra a tobzódásra, ami általában az ilyen bulikat jellemezte. Nem kizárt, hogy amiatt se, mert sose próbáltam, de még is valahogy azt éreztem, hogy nagyon távol áll tőlem és rohadtul kilógnék onnan is. S egyre gyakrabban az utóbbit érzem a családommal kapcsolatban is, vagyis hogy kilógok a sorból.  

Never say"who's there?"

Don't you watch scary movies? It's a death wish. You might as well come out to investigate a strange noise or something.

Megtehetné, hogy ezt a helyzetet még jobban az előnyére fordítja, és lassú, elnyújtott kínzatásnak vet alá téged, ami nem marad az épület poros, elhagyatott falai közt. Az olyan információk, amikre ma este derített fényt, s az, hogy te ezeket üzenetben még el is ismered – kis butus-, akkora adut adnak a kezébe, alig fér el benne. Megtehetné, hogy zsarol, megtehetné, hogy fenyeget és olyan dolgokra vesz rá, amiket szívből gyűlölsz, de a zsaruknál még a kis szívességek is kecsegtetőbbek lennének. Kihasználhatná ezt a fogadás megnyerésére, amit Theoval kötött. Egy pillanatra viszket is a tenyere, hogy győzelemittasan eldicsekedjen annak a kis fasznak rólad, és arról, mennyire célegyenesben van ellene. Ám kíváncsisága túl nagy, és alkoholban megfürdőzött gondolatai inkább választják azt, hogy utánad megy, minthogy tovább írogasson, és rávegyen olyanra, amit te ki nem állhatsz. Pontosabban, fogalma sincs, miként állsz egyáltalán...úgy bármihez is. Hisz a rólad alkotott képe, amiben már csak egy fogszabályzó, és egy szemüveg hiányzik Betty a csúnya lányhoz, szétbomlani látszik, ha nem is teljesen, szálakban biztosan.
Elismeri, hogy igaza volt Theonak, az interneten sokkal felvágottabb a nyelved, már-már merészelsz bunkónak is lenni, ami tekintve mennyire kis nyulacska vagy az iskolában, újabb rublikát ró a meglepetések táblájára.
Mulattatja a sikkantásod, és az, mennyire könnyen ejtesz el dolgokat, amiknek egyike ha most nem lenne  a nyakadba rögzítve, fájna ha koppanna a poros padlón. Végülis ő figyelmeztetett, hogy jön.... a te naivitásod az csupán feltételezni, hogy más nem olyan tapasztalt settenkedő, mint a törpe kis éned, s ilyen módon belefelejtkezni a fényképezésbe.
- Ó! Felszabta már egy szálka a mancsod, királylány? - szavai továbbra is szórakozottan csendülnek, mégis van valami gúnyos mély él bennük, ami tűnhet ellenségesnek, vagy akár szimpla gúnynak is, függően attól, a te lelked épp mennyire csapong a pánik, az értetlenség és a félelem közt. Igazán nem lepődik meg, hogy ha sokat járkálsz ilyen helyeken – márpedig  a beosonási rutinod, meg a cuki kis figyelmeztetésed erről árulkodik -, akkor tapasztaltál már egyet s mást. Komoly sérülésed biztosan nem lehetett, hisz a suliban ennek nyoma sem volt, s ha a ruha alatt nem is, az öltözőben biztosan szemet szúrt volna neki. Vagy gyáva voltál, és beteget jelentettél akkor? Otthon heverted ki? Anyukádéknak mit mondtál? Megannyi kérdés és talány, amire mind-mind választ óhajt kapni, ha nem is rögtön, s ha nem is ma este, záros határidőn belül. Még úgy, hogy rá irányul a fény is feltűnik neki a feszült tartásod, míg ő lezseren dől neki az ajtófélfának a hátával, és fonja keresztbe a karjait maga előtt, míg belehelyezkedik a beszélgetésetekbe. Visszavágásod nem túl elmés, de ezt még betudja a sokknak, ami megjelenésével ér, és annak a bizonytalan faktornak: fingod sincs mit akarhat. Amúgy ő sem. Ezt nem fogja megosztani veled, hisz tervei ritkán kiforrottak, impulzivitásából kifolyólag sűrűn improvizál, emiatt tűnik rengetegszer őrültnek, vagy épp bipolárisnak.
- Ami azt illeti lenne. - ismeri el egy igazat adó grimasszal biccentve egyet a fején, majd ellöki magát a félfától, és széttárja a karjait. - De akkor te itt bóklásznál egyedül, ebben a lepusztult épületben, aminek a korlátja is megbomlott már a korhadástól.- utal a leeső részre, ami csak azért nem ütötte agyon, mert a belmagasság miatt nem szorult rá, hogy teljesen kihajolva kukucskáljon a lépcsőfordulók közt. - Nem lehet, hogy csak vigyázni akarok a seggedre? - veti fel, de még számára is nevetségesen hangzik, s ezt egy vidám felkuncogással tudtodra is adja, egy legyintéssel pedig, hogy ne is válaszolj.
- Gondoltam megnézem, milyen kis hobbit űzöl, ami miatt nem érsz rá eljönni a bulikba. - adja meg végül a valódi választ, mert ennél tovább nem jutott még ő sem a tervezésben, mi a faszt is kezdjen veled, meg a helyzettel. Nagyra törő terve, hogy megrémiszt láthatóan összejött, ám mivel nem egy szemétkedő picsa – a hírnevével ellentétben -, sóhajt, és szemeit forgatva ejti hátra a fejét drámaian. - Lazulj már le, ide érzem, hogy a seprűnyél feszeng a seggedben. - gúnyolódik, és beljebb sétálva melléd ér, ujját végighúzza a tárgyon amit épp fényképeztél,amikor meglepett, majd összemorzsolva az ujjait lesöpri róluk a port. - Mi érdekes van ebben a házban? - pillant feléd, mert bár neki is vannak fura hobbijai, és gyakran veti bele magát őrültségekbe, neki ez csak egy régi ház, amit imádna felhasználni valami horroros kisfilmhez, de semmi több. Persze rajongása a horror iránt van annyira beteg, hogy felvillanjon pár kép, miként is lehetne érdekes, sejti, neked nem ez a vonal ragadt meg, amikor ide bemásztál.
Lent közben nyikorgás zaja visszhangzik végig a lépcsőházon, de sem durva léptek zaja, sem felszólítás vagy egyéb hang nem kíséri, ami azt jelezné, a rendőrség, vagy akármelyik másik hivatalos szerv nyomta volna be az ajtót.

szavak száma: x szó zene: [url=link]cím[/url] megjegyzés: ide •

Whataya Want from Me?

the most incredible stories often begin with unexpected meetings.

Lepillantok a telefonomra, ahogy követem a gps-t, hogy pontosan merre is kell menni, hiszen túlzottan hatalmas ez a város ahhoz, hogy minden zegzugát ismerjem. Szokásomhoz híven most is a fejemre húzom kapucnit, amikor feltételezéseim szerint már csak pár utcára vagyok a céltól. Amint felsejlik a romos épület látképe, pár pillanat erejéig megtorpanok és kíváncsian fürkészem a környéket, mintha csak arra várnék, hogy a sötétséget egyszer csak egy oda nem illő lámpafény fogja megtörni, de ahogy általában nem, úgy most se történik meg.
Minél közelebb érek az épülethez, annál óvatosabbá válok. Újra és újra körbepillantok, hogy biztos lehessek abban, hogy nem fognak még azelőtt nyakon csípni, mielőtt még esélyem lenne belógni. Fauna és bandája a látómezömön kívül esik, így nem veszem észre őket és miután megtalálom a rést a drótkerítésen, egyszerűen csak bemászom, mert elhiszem azt, hogy senki nincs a közelben. Óvatos léptekkel folytatom az utamat, mint aki továbbra is arra számít, hogy mégis a semmiből hamarosan egy kutya vagy ember elő fog keveredni. Volt már rá példa, nem a legjobb a kutyák elől menekülni, főleg nem egy ismeretlen terepen, ahol bármi könnyedén beszakadhat alattad, vagy rád dőlhet, de szerencsére eddig megúsztam komolyabb baj nélkül.
Ajtónak kicsit jobban neki kell feszülnöm, mire ugyan nyikorogva, de kitárul. Még jó hogy kicsi vagyok, így nem kell azon lennem, hogy teljesen kinyissam. Miután átpréselem magam a résen, a hátammal neki támaszkodom az ajtó melletti falnak és újra fülelek, mert mindig szánok egy kis időt arra, hogy megismerjem a ház alapneszeit. Végül előveszem az elemlámpát, bekapcsolom azt és a fényképezőgépemet is kihalászom a táskámból. Utóbbit a nyakamba akasztom, mielőtt elindulnék az újabb „kísérethely” felfedezésére.  
Egyértelmű, hogy a földszinten nem sok minden található, így kapásból a lépcső felé veszem az irányt, még az is megfordul a fejemben, ha van rá lehetőség, akkor a tetőre is valahogy ki kellene jutni, mert onnan tuti még szebb és jobb képeket lehetne készíteni. Az elmélkedésből a telefonom pityegése ránt ki, előhalászom, de nem értem, hogy ki is üzenhet ennyire későn. Az értetlenségem csak tovább nő, amikor meglátom, hogy ki üzent.
A képet látva a szívem hevesen kezd el zakatolni, de igyekszem nem teljesen pánikba esni. Egy pillanatra elhiszem azt, hogy működhet a tagadás, de hamar kiderül, hogy tévedtem és még leplezni se tudom, hogy mennyire is nem örülök annak, hogy rajta kapott. Hiába tudom, hogy okosnak és megfontoltnak kellene lennem, egyszerűen nem megy.
Mit akarhat? Mihez fog kezdeni az információval? Hazugság lenne azt állítani, hogy bízok benne, vagy elhiszem azt, hogy meghatotta a kérésem, mert esélyesen nem. Pánik pedig egyre inkább kétségek közé taszít.
Üzenetváltások közepette felfelé haladok a lépcsőn, majd amikor megbotlom a korláthoz érek, de szerencsére nem támaszkodom rá túlzottan, így én nem zuhanok vele, amikor egy része a mélybe veti magát. Rohadt életbe! Már csak ez hiányzott, hogy miatta összetörjem magam, mert elvonja a figyelmemet.  
Francba! Francba! - motyogom az orrom alatt. Mély lélegzet és kifúj. Próbálom kicsit visszanyerni az önuralmat mind a gondolataim, mind a szívem üteme felett. Nem lesz semmi gond. Talán nem is fog emlékezni másnap arra, hogy látott vagy rám írt. Jah, lehet most is éppen piálnak, vagy füveznek, vagy ki tudja mit is szokta művelni. Ez a gondolat egészen addig reménykeltő, míg el nem olvasom az utolsó üzenetét. Közben lassan fel is érek, ahol figyelem a folyosó falán maradt, idővasfoga által kikezdett képeket és a folyosóról nyíló megannyi ajtót, vagy éppen a folyosó végén lévő erkélyt. Végül még visszaírok, de amikor nem érkezik válasz, akkor elrakom és az idegesség újra egyre inkább hatalmába kerít.  Valahol kell még lennie lépcsőnek, tuti van még feljebb is, ennél magasabb volt az épület. Igen, ez jó lesz. Erre összpontosítani és nem arra, hogy esetleg tényleg itt lehet valahol. Ki tudja, lehet ehhez nem elég bátor, vagy nem olyan hülye, mint én, hogy kockáztatná azt, hogy ilyen fajta balhéba keveredjen. Bepillantok egy-két szobába, mire az egyiket egészen érdekesnek találom, így jobban szemügyre veszem a beszűrődő holdfényben.
Miután percek telnek el és úgy tűnik, hogy netalán meggondolta magát, még se követett egyszerűen kikapcsolom az elemlámpát, hogy készítsek pár fényképet arról, ahogy a hold megvilágít egy-két régi és poros, de szépen megművelt bútort. Teljesen elmerülök benne, így nem is hallom a közeledését, amikor meghallom a hangját összerezzenek, apró sikkantás elhagyja a számat, a fényképezőt elengedem, ami a mellkasomnak ütközik, még szerencse, hogy korábban a nyakamba akasztottam, a lábam közé rakott elemlámpa pedig a földön koppan. Zakatoló szívvel fordulok meg és még azelőtt, hogy lehajolnék az elemlámpáért rövid ideig őt fürkészem, hogy aztán bekapcsolva ráemeljen, ügyelve arra, hogy ne vakítsam el.
- Nem kell mondani, tapasztaltam. – hangom viszonylag higgadtan csendül, mire képzeletben megveregetem a vállamat, de végig őt fürkészem, mert nem értem, hogy mit akar, vagy miért is követett. Az pedig, hogy ezekre nem tudom a választ egyre inkább feszültebbé tesz. Nagyot nyelek és idegesen a szabad kezemet a combomhoz préselem, miközben a vigyorát fürkészem. Nem igazán tudom eldönteni, hogy inkább baljós, vagy jószándékú akar lenni. Tényleg ennyire naivnak gondol, hogy nem vagyok tisztában vele? – Nos, legalább tisztában vagy vele. – a megannyi lehetséges válasz közül végül ennek adok hangot. Aprót sóhajtok, de nem mozdulok meg. – Mit akarsz Fau? Biztosan lenne jobb dolgod is, mint engem követni… - hangom óvatosan és alig hallhatóan csendül, még egy picit meg is bicsaklik, mire megköszörülöm a torkomat. Néha tudok bátor lenni, de aztán ismételten nem, mint jelen esetben is. Az pedig, hogy nem tudom mi a motivációja, az rohadt ijesztő. Valószínűleg, ha felharsannának a szirénák, mert lebuktunk, még az se hozná rám ennyire a frászt, mivel Wade tuti segítene elsimítani a dolgokat, de a velem szemben álló osztálytársam túlzottan megfejthetetlen számomra és kicsit kezdem úgy érezni magam, mintha ő lenne a vad, én meg a kiszemelt préda. Csak rohadtul nem értem, hogy miért nem tud úgy levegőnek nézni, mint a többiek. Korábban már próbált néha elhívni egy-egy buliba, de mindig nemet mondtam rá. Részben azért is, mert nem akartam ott is még több hülye beszólást elviselni, meg ott vannak az elvárások… Hosszú éveken át áltattam magam, ha eleget teszek a szüleim által támasztott elvárásoknak, akkor végre egyszer észre fognak venni, de nem így lett. Maximum csak az eredményeimet látják, de továbbra is olyan vagyok abban a családban, mint egy szellem, akire senki se kíváncsi, de még is ott ragadt. Ez pedig egyre inkább fáj, és egyre inkább kezdem elhinni azt, hogy sose lehetek elég jó. Esélyesen, ha nem lenne az a pár ember az életemben, akik törődnek velem, akkor már teljesen elvesztem volna.

Never say"who's there?"

Don't you watch scary movies? It's a death wish. You might as well come out to investigate a strange noise or something.

Mindig is volt egy érzése veled kapcsolatban, hogy kicsit lázadóbb szellem bújik meg a mögött a stréber jellem mögött, amit az iskolában mutatsz. Sosem értette, miért pont azt a látszatot vetted magadra, mert az információi alapján a szüleid nagyrészt basznak rád, akkor meg hova ez a kibaszott nagy megfelelési kényszer? De lehet, csak magából indul ki. Hisz az ő családi háttere korántsem olyan tragikus, mint amennyire a pletykás szájak fecsegik a folyosókon, órák alatt, vagy a szünetekben a padokon. Az ő szülei viszonylag normálisak, s amelyik részük nem is, az inkább elvakult növény és bolygóvédő, mintsem karrierista elhanyagoló. Ezért sem érti. A legtöbb haverja, akire basznak a szülei, az ahelyett, hogy otthon gubbasztana, inkább bulikba jár, vagy csak kint lóg vele.... most is. Ezen a kurva éjszakán is, amikor is meglátja a lehetőség, és a lázadás kis szikráját benned.
Nyilván nem veszed észre. Láthatóan csak a zsarukra figyelsz, a kapualjban megbúvó, cigiző és piáló fiatalokra nem, mert ahogy meghallják a lépteid kuncogva elkushadnak. A zsaruk rájuk is veszélyforrást jelentenek, így ők sem akarják feleslegesen felhívni magukra a figyelmet. El se hiszi, amit lát, amikor a kapucni alóla vörös haj mellett kivillan a pofid. A telefonja után kapar, és sziszegve, szitkozódva bányássza elő, majd próbálva valami trénél kicsit élesebb és kivehetőbb fényképet készíteni. Részben, mert kurvára nem hisz a két szemének, részben meg...hahó! Egy mintadiák, aki épp bemászik egy bontásra váró épületbe?! Gyarló lelke épp úgy vágyja időnként a pletykát, mint amennyit róla nyammognak el a többiek jóízűen. Csak ő a sajátjait megtartja magának, hogy utána járjon.
- Az meg ki a faszom? -
- Csss....nem érdekes, kussolj. - csap hátra a kezeivel, hogy elkussoltassa a suttogni akaró, de rohadtul nem suttogó Tonyt, és tovább figyel téged, ahogy szinte gyakorlott mozdulatokkal mászol át a csirkerácson, és tolod be a korhadt ajtót. - Mi a fasz Wright.... - hitetlenkedő izgalom csendül a hangjában, s mivelhogy már eltűntél az épületben, képes levenni a szemét az utcáról, és a telefonjára összpontosít. Pár üzenet csak, és meg is kapja a számod. Eddig nem igen volt rá igénye, hiába akart kihúzni a kis nyúlüregedből, köszönted szépen lepattintottad, mint egy bogarat.
De most nem lesz könnyű. Ó de nem ám!
Ujjai sebesen pötyögik az üzenetét, szája szélén gonoszkás kis mosollyal, és már küldi is el a képet. Rólad. Neked. Nem meglepő, hogy válaszolsz, hisz egy titok, amivel épp most zsarolni tudna. Egy olyan kis hobbi, amit láthatólag nagyon meg akarsz tartani magadnak. Hagyni fogja? Aligha.
- Randim van, mennem kell, csá! - pattan fel, és egy intéssel hagyja ott a sleppet, mert ők elvannak a kis cigi-pia-duma hármasukkal, míg ő most sokkal érdekesebb dologra harapott rá. Rád. Hallja a hápogó, „ne már” mondatokat, de tudja, hogy ha több jut azoknak a seggfejeknek mindenből, most hogy ő kivonta magát az egyenletből, hamar el fog ülni a sajnálkozás moraja. Zsebre rakja a telefont, de csak amíg ő is átkapaszkodik a dróthálón és megteszi azt a pár lépcsőfokot az ajtóig, aminél bepréseli magát, hangtalanul. Még a kedvedért a képernyő fényét is leveszi, és úgy válaszol újfent, a felvágott nyelvű szavaidra. Érzékeli a nemtetszést, és a pánikot, ami sejti felkúszik a torkodon, hogy a kis törvényszegő titkod kiderül....de olyan édes, hogy azt hiszed, az iskola lenne a legnagyobb bajod, ha megosztaná ezt nyilvánosan. Minden csoda három napig tart a suliban, de a rendőrségen?....Jaj hát ott kicsit több az elévülési idő!
Le-le zárva egy-egy üzenetváltásotok közt a telefont nézi, a te világításod merről sejlik fel, és a lépcsőházhoz érve, felfelé pillantva észleli, valahol az emeleten. Milyen kis fürgelábú pina vagy te!
Sóhajjal indul neki a fokoknak, meg-meg állva, amikor válaszol. Habár nem kifejezetten gyakorlott az ilyenben, azért ő is lógott már be épületbe – mondjuk többnyire inni és füvezni, vagy épp kefélni -, így a „mire vigyázzon” útmutató, amit nyújtasz felettébb szívmelengetően hat. Elolvassa az utolsó kis perlekedésed, de már leszarom módon dugja vissza a cargo nadrágja zsebébe a telót, és cipzárazza be. Majd ahogy a fényedhez közelít, lassít, és még csendesebbre veszi a lépteit.
Csak hogy az emeleteden még kövessen. Kíváncsi, meddig bírod a feszültséget, amiért nem válaszol.....ott van ugyebár, hogy olvasta, de ha válaszra vársz....
Néma árnyékként lopakodik utánad, meg-meg állva, elbújva egy oszlop mögött, vagy egy ajtó mögött, mígnem úgy dönt, eleget húzta már az idegeid, így előtoppan. Alakját a beszűrődő utcalámpa világítja meg hátulról, így az arcáról, hacsak nem világítasz telibe bele, aligha tudsz leolvasni bármit is.
- Nem mondták még, hogy balesetveszélyes egyedül ilyen helyekre járni? - hangja tűnődő, s bár nem akar rád ijeszteni, mivel nem igen ismeritek egymást, kissé mégis baljóslatúra sikerül. Annyi baj legyen. - Nem mellesleg: illegális. - sóhajtja el a szavakat, mintha fizikailag megterhelő lenne, hogy egy ennyire nyilvánvaló ténnyel kell szembesítsen. A vigyor ott játszik az ajkain, de még ő sem tudja eldönteni, hogy ez jó szándékú, avagy sem. Hogy miért? Mert végre talált rajtad fogást. De még milyet! Így pontosan tudja, hogy már nem fogsz kicsusszanni az ujjai közül, és ez igen csak erős diadalérzéssel tölti el.

szavak száma: x szó zene: [url=link]cím[/url] megjegyzés: ide •