Alkotó ember vagyok, aki mindenben keresi a szépet és a különlegest, legyen szó egy apró virágról vagy arról, hogy miként festi meg az eget a napfény a reggeli vagy az esti órákban. Szeretem megörökíteni ezeket a pillanatokat és megosztani másokkal. A telefonom galériája telis tele van az égről készült képekkel, melyeket egyébként soha nem nézek vissza.
Reggelente szükségem lenne nyugalomra, miután kinyitom a szemeimet vagy azért, mert az éjszaka borzalmait próbálnám feldolgozni vagy azért, hogy felfogja az agyam, hogy végre aludtam. A kávét úgy fogyasztom, mint más a vizet, tudom, hogy a koffein hatására már immunis vagyok, mégis ha a reggeli kávémat nem iszom meg hét óráig, akkor egész nap fáj a fejem.
Ezerrel pörgök és egyszerre csinálok legalább három dolgot, ami tudom, hogy nem jó, de ez már annyira beleivódott a mindennapjaimba, hogy nem tudok változtatni rajta. Úgy kell ezt elképzelni, hogy neki állok mosogatni, két tányér után, mozdulok, hogy kinyissam a mosógépet, aztán elindulok leszedni a ruhákat, közben eszembe jut, hogy mosogattam, így visszalépek oda, aztán kiszedem a ruhákat, leszedem a ruhákat és ebben a körforgásban jutok mindennek a végére. Pedig mekkora hülyeség ez, nem?
Szeretem az embereket, szeretem a jó társaságot, ez energiával tölt fel, főleg manapság, hiszen nagyon kevésszer van alkalmam arra, hogy egy kávéra vagy öt percnyi beszélgetésre elszakadjak. Képes vagyok olyan boldogság delíriumban létezni, amit mások csak pár pohárnyi ital után érnek el.
Törődésre vágyom, aprócska dolgokra, egy ölelés, egy jó szó, bármi, amibe kapaszkodva elhihetem, hogy képes vagyok arra, amit célul kitűztem magam elé. Az önbizalmam viszont annyira a béka feneke alatt van, hogy amikor végre dicsérő szavakat intéznek felém, már el sem hiszem, hogy tényleg nekem szánják őket.
Egyébként szörnyű természettel rendelkezem, mert nem tudom értékelni, amim van, hanem mindig panaszkodok. Ezt az évek során a páromtól vettem át, aki lassan rosszabb, mint egy öregember, mert ő aztán tényleg mindenen zsörtölődik, én pedig alkalmazkodtam. Így az elmúlt években eltűnt belőlem valami, aminek minden egyes nap érzem a hiányát és amit szeretnék visszakapni, mert nem akarok egy megkeseredett nő lenni.

Hétfő
Tudom, hogy a legtöbben utálják ezt a napot, hiszen munkába kell menni és ellátni a kötelező feladatokat, melyet a társadalom köp ránk. Én viszont másként működök, mégpedig azért, mert a hétfő azt jelenti, hogy végre egy gyerekkel kevesebb, hiszen vihetem az óvodába, így napközben már nem az én idegeimet tépi, hanem az óvónőkét.
Persze, a hat óra előtti kukorékolás - és ezt értsd szó szerint -, senkinek sem esik jól, főleg akkor, ha egy folyton pörgő, a reggeli kávéd előtt, egy perc alatt száz szót fecsegő gyermek szobájából jön, de előtted az lebeg, hogy mindjárt viszed el itthonról és akkor jobb lesz.
Csak szólok, nem lesz az.
Mert hiába szabadulsz meg az ötéves terroristától, otthon maradsz a kétévessel, aki hiába lány, kétszer is ráver a másikra. Ezt pedig úgy kell elképzelni, hogy szegény bátyja, mikor éppen csendben elfoglalja magát egy könyvvel vagy rajzzal, a húga odamegy és ad neki két jobbost, aztán pedig igazi nőként, még előadja az anyjának vagy az apjának, hogy ő az áldozat.
Bevallom őszintén, most már eljutottam arra a szintre, hogy megmondtam a nagyobbnak, nyugodtan adjon néha egyet vagy kettőt a kicsinek, csak amolyan nevelő célzattal és szóljon, ha éppen erre készül, mert akkor elfordulok. Mert, ha nem látom, meg se történik, igaz?

A kedd az olyan átlagos a két gyerek szempontból, hiszen ugyanazt zongorázod le, mint előtte nap. Reggeli visítás, napsütés előtti hiszti, reggel hét előtt már azt az állapotot súrolom néha, hogy a kávét felönteném legszívesebben valami alkohollal, de nem teszem, hiszen attól, hogy én iszok, ezek ketten még nem csendesednek el.
Persze van egy apjuk, de ő nem a legnagyobb segítség, főleg amikor te azt mondod, hogy nem kellene futkosni a lakásban, ő pedig azért is kergeti a két gyereket.
Ilyenkor gondolod azt, hogy de jó lenne egy szál cigi, pedig nem is dohányzol.
Miután átvergődöd magad a reggeli induláson, melyet természetesen az átöltözés, fogmosás, táskák összekészítése, ez az enyém, nem a tiéd és a többi harc után, egyedül oldasz meg, hazaérsz, hogy egy kicsit kifújd magad.
De nem tudod.
Mert a lakás rohan, ott az asztalon a reggeli maradék, a földön a kiöntött müzli, a nappaliban a szétdobált játékok, a hálószobában minden, amit a káosz közepén behordtak a kölykök. A szennyesből folyik ki a ruha, a szárító roskadozik az előző napi mosástól és a fiad szobájába inkább be se mész, mert már jól tudod, hogy az első pillanatban sírás kerülgetne.
Aztán a lábadnál megszólal egy vékonyka hang, aki azt mondja neked 'anya' és bújik hozzád, mert te vagy neki a világ közepe. Ez az a pillanat, mikor minden teher elszáll és szar anyának képzeled magad, mert reggel megint morogva indultatok, mert a reggeli megint joghurt vagy kalács volt és mert folyton morogsz, pedig örülnöd kéne, hogy van két ilyen csodád.
Képes vagy átadni magad a pillanatnak, közben pedig mégsem vagy jelen, mert az agyad már próbálja sorrendben felállítani, hogy mit kellene először megcsinálni, hogy mire a gyereket le kell tenni aludni, addig a legzajosabb dolgokkal végezz. S máris nem vagy ott a két éves mellett, nem ülsz le hozzá, nem játszol vele, nem tanítod semmire, pedig a bátyja megkapta tőled ezt a különleges figyelmet.
Ettől a gondolattól pedig, ismét szar anyának érzed magad.

A szerda csupán azért különbözik a keddtől, mert nem főzöl. Nem kell napokra elegendő ételt leprodukálni, melyet a kölykök apja visz magával a munkába. Ez az a nap, amikor tényleg tudsz a kicsivel foglalkozni. Alkottok, mondókáztok, ha olyan az idő sokat vagytok kint, hogy egy kicsit töltődjetek. Ilyenkor képes vagy elhinni azt, hogy nem a világ legszarabb anyja vagy, hanem van benned még egy kevéske remény.
Aztán persze beüt valami, mondjuk nem alszik a gyerek az oviba és innentől ugrik az edzés, amire egyébként heti négyszer viszed és ami a némileg segít abban, hogy esténként ne legyenek akkora hisztik. De, ha nem alszik napközben, akkor öttől nyolcig a pokolban vagy és még a szomszédok is részesei ennek a csodálatos utazásnak.
Itt már az alkohol sem igazán segít, maximum, ha kiütöd magad reggelig.

A csütörtök az egyetlen nap, amikor délután nincs edzés. Ez különleges logisztikát így nem is igényelne, ám ilyenkor már reggel görcsbe rándul a gyomrod, hogy oké, de ha az nincs, akkor mi legyen. Nyilván kerestek valami programot, játszótér, játszóház, bármi, ami kimozdítja a családot a hétköznapi lendületből. Ezt úgy képzeljétek el, hogy apuka nagy dérrel dúrral, a hét egyetlen egy napján végre időben hazaér és kitalálja, hogy akkor most egyből uccu neki valahova. Nem kérdez, így nem tudja, hogy éppen milyen állapotok uralkodnak, az ő szemei előtt csak az lebeg, hogy mekkora király és lábnyomát kéne csókolni, mert kitalálta, hogy nem otthon lesztek.
Persze a vége az katasztrófa. A két gyerek üvölt, vagy csak az anya kell, a férfi dühöng, mert az ő életét mindenki elveszi és megkeseríti, senki ne szóljon hozzá a nap további részében. A te pedig visszafogod magadat, mert nem akarsz a két gyerek előtt üvöltözni és veszekedni, hiszen nem akarod, hogy ezt hallgassák, lássák.
Közben pedig odabent megpusztulsz.

Péntekre elfáradtok, mindenkin érződik, hogy teli a hócipő, mégsem álltok meg.
A reggelt rutinból tolod le, a naggyal megbeszéled, hogy előbb mentek érte, mert haza kell menni, hogy a mosás lemenjen, amíg edzésen vagytok. Felszívod magad, mert tudod, hogy este egyedül leszel, hiszen gyermekeid apja fizikálisan sem lesz jelen, nem mintha ez sokat számítana. Fejben összeszeded, hogy ma takarítani, bevásárolni és pakolni kell, mert hétvégén soha nem vagytok otthon, maximum vasárnap este, hiszen kötelező látogatás van a mamáknál. Újra és újra lenyeled, hogy te ezt mennyire utálod, hogy igényed lenne arra, hogy család legyetek és elmenjetek ide vagy oda, esetleg csak otthon létezzetek és rendet teremtsetek a káoszban.
Aztán akadály nélkül tolod le a napot, az esti rutin sokkal könnyebb egyedül és képes vagy fél kilenckor megveregetni a saját vállad, mert már mindkét gyerek az ágyban van.
Neked pedig veszettül hiányzik valami.

A hétvége minden áldott héten ugyanúgy telik. Szombat reggel gyorsan, gyorsan el a mamához. Nem számít, hogy fut a lakás, a szennyesből ömlik a mosatlan, a konyhában állnak a koszos edények. Neked kötelezően alkalmazkodni kell ehhez, mert a nagymama aki alig fél órára él tőletek, baszik egyszer is meglátogatni az unokáit, hétvégente viszont sír a szája, hogy 'jajj csak ennyi időt voltatok itt'. Véleményem szerint még az is sok néha..
Egyetlen egy jó dolog van az egészben. Hogy délután és másnap délelőtt egymagad vagy. Nem otthon, nem mész sehova, de nincsen gyerekzsivaj, tudsz gondolkozni, levegőt venni és töltődni, mert hétfőn az egész kezdődik elölről.

Túlélsz. Minden egyes nap, miközben belepusztulsz a létezésbe, pedig megvan mindened.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Jaj hát nem is tudom hol kezdjem. Imádtam az előtörténeted minden egyes sorát! Szerintem tökéletesen megalkottad a karaktert, nagyon élethűen sikerült leírnod egy kétgyermekes anyuka életét... Sőt, talán túl élethűen is. Mindenképpen bele tudtam magam képzelni Addison életébe.  
Tetszett ahogyan a hét minden napját leírtad, tökéletes megoldás volt a laphoz, imádtam ahogyan érzéseket vittél bele, nem csak az élet habos oldalát mutattad be, nem csak a tökéletes család képét, amit egy külső szemlélő láthatna. A karakter jelleme is teljesen elbűvölő, annak ellenére, hogy semmiképp sem tökéltetes, ami talán csak még elbűvölőbbé tette számomra.  
Őszintén remélem, hogy a jövőben sikerül jobban a pozitív dolgokra koncentrálnod és elhagyni az önmarcangolást, hiszen tökéletes ember nem létezik, te pedig fantasztikus anya vagy, akinek csak egy kis szabadságra lenne szüksége, vagy éppen némi segítségre. Szóval talán itt az ideje, hogy fenéken billentsük az apát, hogy néha magadra is tudj időt fordítani. Én mindenképpen sok szerencsét és egyben kitartást kívánok neked a jövőre nézve, ha jól gondolom, szükséged is lesz rá.

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!