Túl voltam már pár életeseményen, mire eljutottam oda, hogy minden szükséges információt megszerezzek Qadirról. Nehéz feladat volt, mivel nem sokan beszéltek, akik pedig beszéltek, sok hasznosat nem mondtak nekem, Sajnos Mr. Abbar olyan személy volt, akit nagyon nehéz volt megfogni, de ha belegondolok, a legtöbb maffiózó amúgy is erről volt híres, így egy idő után elengedtem azt a rövid távú tervet, hogy sok-sok terhelő anyagot összeszedjek ellene.
Egyébként sem volt tervben, hogy rács mögé akarjam juttatni, hiszen értékes szövetséges volt nekem. Már ha tekinthettem így rá. Úgy éreztem hosszú távon is dinamikusan fogunk tudni együtt működni és egymást segíteni éppen ezért zsarolni sem akartam, de szükségem volt rá, hogy információkat szerezzek az arabról és be is igazolódott a sejtésem, miszerint Qadir nem egy átlagos üzletember. De, hogy miért vesződtem ezzel? Azért, mert tisztában voltam vele, hogy Qadir nem lesz csak úgy segítségemre. Ő ingyen, jószívűségből nem osztogat csak úgy információkat, így valamivel el kellett érnem, hogy beszéljen és ennek a legjobb módja az, ha "befenyítem" kicsit azzal, hogy szembesítem a tényekkel, amiket róla össze tudtam gyűjteni. Talán, ha megmutatom neki, hogy lebukott előttem és feltárom előtte a róla megszerzett információkat, akkor ő is megnyílik nekem.
Sajnos azzal a ténnyel is tisztában voltam, hogy nem léphetek fel fenyegetően ellene, mert akkor a végén még engem is kiiktat. Partnert kell, hogy lásson bennem, olyan valakit, aki nem ellenség, de nem is az a kimondott barát, hanem egy pártatlan személy, aki nem áll se az ő, se a rendőrség, se az ellenségei oldalán. Nem szövetséges, de nem is ellenség, csak egy ember, aki válaszokat keres. Egy elszánt, alapos nyomozó, aki meg akar oldani egy ügyet és ezért nem fél megmozgatni minden követ és azokat a leveleket bármi áron meg akarja szerezni.
Engem nem érdekelt, hogy Qadir ki és mikben van benne, engem egy dolog érdekelt, az elrabolt gyerekek sorsa, de az ügy megoldásához szükségem van JP leveleire is. Kevés az esély rá, hogy az eredeti levelek legyenek nála, de a másolatok is jók, ha a tartalmuk pontosan fedi az eredeti levelekét is, bár sajnos azok nem hordoznak makro és mikro információkat, amikkel a labor tudna bármit is kezdeni. De legalább tudni fogjuk miről levelezett.
Sajnos Elijah nem sok mindent tudott kideríteni az archívumokból a gyermekrablások ügyében, de egy fontos információra rájött: Több archív anyagnak is nyoma veszett az amerikai archívumokban. Egyes újságok és postai küldemények le lettek selejtezve és meg lettek semmisítve. Sikerült rájönnie melyek ezek, így megpróbált a neten is kutakodni, bizonyos újságokat pedig berendelt külföldről egy ottani barátjától, amikben reményei szerint lesznek fontos adatok.
Mind a ketten tudtuk, hogy ezeket az újságokat és küldeményeket vélhetően azért semmisítették meg, mert információkat hordozhatott a gyermekrablásokról és a gyermekekről. Interjúk, nyomozási eredmények, felhívások, burkolt üzenetek, stb. Tehát a kormány visszamenőleg igyekezett minden nyomot eltüntetni.
Mind a ketten igyekeztünk utána járni, hogy valakit találjunk, akinek a pincéjében, vagy a padlásán lapulhat ezekből az újságokból egy-egy példány, hogy valamicskét jobban képben legyünk. Elijah szorgalmasan járta a régiség kereskedéseket is és a gyűjtőket, hátha valakinek van valami példánya.
Egy valamiben viszont szerencsém volt. Qadirról talált információkat, noha egyik sem olyan nagy horderejű, hogy azt lehessen mondani, hogy ha bemegyek vele a rendőrségre, akkor szinte azonnal bírói ítélet születik egy jó kis életfogytiglanról. De nem is kellett nekem fotó arról, ahogy valakit megöl, vagy hangfelvétel, amin tűzparancsot ad ki, nekem a mezei, egyszerű információk is sokat segítettek.
A megszerzett bizonyítékokat és információkat otthon egy lefűzőbe rendeztem egymás után. Míg ezeket az adatokat gyűjtöttem, menet közben azért sokat gyakoroltam, hogy miként tálaljam, miként beszéljek, miként reagáljak egyes dolgokra. Igyekeztem felépíteni magamban a beszélgetést, hogy éles helyzetben a lehető legkedvezőbb válaszokat tudjam adni és úgy tudjak beszélni, fogalmazni, hogy ne keltsek ellenségességet az üzletemberben, hanem sokkal inkább egyfajta szimpátiát. Furcsán hangozhat, tudom; szimpátiát, amikor épp szembesítem őt azzal, hogy egy bűnöző? Igen. Hiszen, ha érzi, hogy nem ellenségként szeretném érvényesíteni az adatokat, hanem egyfajta fizetségként a levelekért, akkor én is egyfajta üzletemberként fogok feltűnni a szemében. Valamit valamiért, ahogy akkor ő is fogalmazott. Ezúttal van mit felajánlanom neki. Qadir okos ember és valamilyen szinten közösek a céljaink, így bíztam benne, hogy most is segít majd nekem balhézás helyett. Eddig sem voltam az ellensége és valamilyen szinten most is rászorult vagyok, így úgy gondoltam szót fogunk érteni. Csak ügyelnem kell rá, hogy ne adjak okot rá, hogy fenyegetésnek nézzen.
Ideje volt, hogy akcióba lépjek. Ledobtam az otthoni pamut nadrágot és pólót - majd Roman, Julie, vagy Elijah bedobja a mosógépbe. Felvettem egy  fekete pólót, sötét farmert, fekete, elegánsabb zippzáras dzseki szerű felsőt, majd egy fekete elegáns sport cipőt és egy fekete hosszú szövetkabátot. Táskámba tettem a lefűzőt, amit Qadirnak szántam, meg még pár fontosabb cuccot és kocsiba ültem, amivel Qadir cégéhez hajtottam, ahol a legutóbb találkoztunk. Még a parkolóban sikerült őt elcsípnem, amikor a kocsijához ment, így elég szerencsésnek éreztem magam, hogy nem csúsztam le róla. Nem szívesen zavartam volna az otthonában.
Rádudáltam, majd ha felém figyelt intettem neki, hogy várjon kicsit és leparkoltam. Kiszálltam, a táskát a vállamra akasztottam és odasétáltam hozzá.
- Qadir, örvendek - nyújtottam kezet. - Remélem nem zavarok és van rám egy kis ideje. Tud rám időt szakítani a délutánjából? Fontos lenne nekem. Tudja, a gyermekrablások esete. Remélem tudunk beszélgetni nyugodt körülmények között.
   

Az utóbbi időben Qadir majdhogynem pihenni járt a vállalat székházába. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt épp elég dolga a cég ügyeivel kapcsolatban, ma is számos meetingen vett részt, de mégis egyik sem volt annyira megterhelő számára, mint a székházon kívüli élete. Az utcai élet. Kétségkívül, mióta kiéleződött az ellentét a kolumbiai kartell és ő közöttük, azóta sokkal az izmai nem igazán tudják elengedni a testébe költözött általános feszültséget. Qadirék robbantották ki ugyan a fenyegetést és tartják is magukat a céljaikhoz, hogy megbuktassák a jelenlegi Cali kartellt, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy bizony nekik is sokkal jobban fel kell készülniük a rajtaütésekre. És bár nagyon is testhezálló bosszú lenne a kolumbiaitól, ha a székházában ajándékozná meg Qadirt egy kisebb terrorakcióval, Qadir miután megerősítette a vállalat biztonsági szolgálatát hisz abban, hogy továbbra is ez jelenti számára a legbiztonságosabb környezetet. De ahogy minden éjszakai ragadozónak, úgy neki is előbb-utóbb ki kell lépnie a nappali menedékéből. Elvégre dolga van.
Késő délután, közel hat óra fele lép ki az épületből. Most sem haza indul, hanem egy másik megbeszélésre, noha neki az otthon az aligha érződik különleges helynek, tekintve, hogy egyedül él. Fizikailag ez nem igaz, mert mindig van körülötte megbízható ember, vagy egyéb személyzet, aki a biztonságáért felel, de azért a szíve mélyén ő nagyon egyedül érzi magát odahaza, úgyhogy tényleg csak akkor tartózkodik az otthonában, ha pihenni szeretne.
A kecses fehér oszlopok szegélyezte fedett beállóban lép a kocsijához éppen, amikor észreveszi, hogy nem olyan autó fordul rá a macskakövekre, aki jogszerűen állhatna meg ennyire a bejárathoz közel. Az ébersége ezekben a percekben is működik, úgyhogy még azelőtt észreveszi Juliant a vezetőülésben, hogy dudálna számára. Julian számára észrevehetetlenül sóhajt egyet, mert már épp kezdte elhinni, hogy nekik nem lesz többet egymással dolguk. Noha legutóbbi találkozásukkor elnyert Juliantól egy bizonyos kupont, amit beválhatni nála bármikor, az eset ugyan annyira felgyorsultak az események a banda körül, hogy leginkább örült, hogy nem kell a nyomozót elővennie még saját érdekében sem. Viszont most, ahogy végig nézi miként Julian megáll és kiszáll az autóban, már a megjelenéséből tudja, hogy Jean Pierre ügye még nincs lezárva.
- Üdvözlöm, Mr. Hemlock - szólítja formálisan az új vezetéknevén, ugyanis az egyik embere jelezte, hogy a férfi neve a köznyilvántartásban megváltozott és elsőre arra gyanakodott Qadir, hogy ennek rejtőzködésbeli oka lehet. Aztán mire kiderült, hogy csak megházasodott, addigra már megjegyezte az új nevét. Kezet fog vele.
- Látom, kitartóan végzi a dolgát - jegyzi meg, hogy csodálja, hogy még mindig foglalkozik a halott gyerekekkel. Ennyi figyelmet nem sok halott kap. - Nem gondolom, hogy a múltkori után tudnék még hasznos információkkal szolgálni, de hallgatom. Mit szeretne? - Ezt abszolút így is gondolja, nyilván nem a teljes történetet osztotta meg Juliannal legutóbb, de szerinte nincs már más, ami előre lendíthetné a nyomozást.
- Este kilenctől tudok időt szánni Önre, ha ez így megfelel. Küldöm fogom a helyszínt üzenetben. - Csak, hogy ne tudják előre körbevenni, vagy bepoloskázni a helyet. Annak ellenére, hogy semmi sem utal arra, hogy Julian börtönbe akarná juttatni Qadirt, mégiscsak egy nyomozóról van szó és ezt Qadir sem felejti el.
Igazság szerint el is utasíthatná Juliant, mondván, hogy neki nincs ideje most ilyen játszadozásokra, de ő is tudja, hogy a bűnügyekért felelős embereket nem kerülheti meg csak úgy. Még akkor sem, ha Juliant a saját szakterülete sem feltétlenül szereti.

I have the letters that kid received |  @Julian C. Hemlock

   Igazán meglepett, hogy nem Carterként, hanem Hemlocként nevezett meg, amitől kicsit zavarba jöttem. Nem azért, mert kínos volt, vagy, hogy megijesztett volna, hogy ennyire követi a magánéletem, hanem, mert eléggé titkoltam a magánéletem és főleg a szexuális beállítottságom. Szégyen ide, szégyen oda, de még a házasságom ellenére sem vállaltam fel nyíltan az identitásom. Nem reklámoztam, nem beszéltem róla, még Timnek sem szívesen beszéltem róla, de ettől független ő kivételt képezett.
Persze nem volt akkora titok, hiszen a közeli ismerőseink és kollégák tudtak róla, de akkor sem csináltam hírverést. Ha valaki esetleg még nem tudta, nem is beszéltem róla. Nyilvánosan, ha ketten meg is jelentünk, akkor is visszafogott voltam Romant illetően. Nem simogattam, nem csókolgattam, nem babusgattam és nem is feltétlen jártunk kézen fogva, csak, ha Roman úgy döntött. Én nem feltétlen tettem ilyet magamtól. Nekem kicsit kényelmetlen volt, hiszen ki tudja mások milyen bélyeget tesznek rám emiatt, vagy mennyire ítélnek majd el. Ettől független volt már, hogy elmentünk közösen randizni, nyaralni, vacsorázni, de akkor sem éreztettem soha, hogy mi is a helyzet. Nem vertem nagy dobra, hogy mi meleg párként voltunk ott. Éppen ezért volt meglepő és kínos, hogy Qadir a férjezett nevemen hívott, hiszen így már minden bizonnyal tud az identitásomról is.
Persze meg kell hagyni, hízelgő volt, hogy így odafigyelt rám és a dolgaimra, hogy még ezzel is tisztában volt. Nem semmi erőfeszítés lehet, mert gondolom nem csak én vagyok az egyetlen, akinek az életét és a személyét nyomon követi. Persze gondolom nem figyel kamerával és nem érdekli minden velem kapcsolatos dolog, de azért a személyazonosságommal, a munkámmal és a kapcsolati hálómmal biztosan naprakész.
- Tudja, hogy megy ez, ha valamit elkezdünk, akkor végig visszük. Gondolom maga is így csinálja. Kitűz egy célt a cégének és addig teper, amíg meg nem valósítja. Bár talán önnek könnyebb dolga van, mint nekem, de köszönöm az elismerést. Maximalista vagyok és szeretem, ha nem kerülnek megoldatlan ügyek az önéletrajzomba - mosolyogtam.
- Azért csak próbáljuk meg - feleltem arra, hogy szerinte már nem tud számomra hasznos információkkal szolgálni. Ebben én nem lennék olyan biztos. Lehet, ami neki haszontalan, az nekem hasznos lehet.
Mivel nem gondoltam volna, hogy Qadir esetleg csak lerázni akarna, így bólintottam neki az ajánlatára. Hát akkor kilenckor a megadott helyen.
- Rendben, akkor csinálok magamnak egy szabad estét és ott leszek a megadott címen. Legyen úgy. Ott majd mindent elmondok önnek és megbeszélünk minden részletet.
Még kicsit gyúrtam rá, de mikor Qadir küldte a címet a megadott időben a megadott helyre mentem, ahol ismételten üdvözöltem. Meg kell hagyni, egész meglepő helyet választott a találkozásra, de nem volt ellenemre. Ami igen csak kellemes meglepetés volt, hogy innen ráláttam Qadir felhőkarcolójára. Leültem vele szemben, majd átnyújtottam neki az aktatáskát, amiben az iratok voltak. Többségében az én összefoglalóim, nyomozati anyagaim, de voltak ott más forrásból szerzett iratok is, amik Qadir illegális életéről szóltak.
- Szeretném megkapni Jean-Pierre leveleit, cserébe hallgatok és ha kell, akkor még segítek is, amiben csak kell. De a levelezésekre szükségem van, hogy a nyomozásaimat érdemben előre vigye. Nekem nem maga kell, nem akarok maga alá tenni. Én teljesen más ügyben nyomozok és nem foglalkoztat, hogy milyen életet él. A férjem is egy drogdíler volt, nem érdekelnek a maga fajta "bűnözök", ellenben a gyermekek és az elrablóik már igen. Szeretném, ha segítene, többet, mint eddig. Végtére is, ha csak részben is, de közösek a céljaink, nem? - tekintve, hogy nem nála voltunk az irodában és szabadtéren voltunk, rágyújtottam egy cigire, hogy kicsit oldja a feszültséget. Ezen a "tárgyaláson" most sok múlik.
   

Majdnem reflexből az eddig ismert vezetékneve jön a szájára, de még időben emlékezteti magát mindazokra, amit az elmúlt időkben megtudott Julianról. Olyan tekintetben meglepte a melegsége, hogy az előző találkozásukkor egy pillanat erejéig sem fordult meg a fejében Julian szerelmi élete, így az sem, hogy esetleg nem a nők érdekelnék. Ellenben néhány percnyi meglepettségen túl nem sok figyelmet szentelt ennek a témának és összességében még azt sem lehet kijelenteni, hogy sokszor járt az esze a nyomozón, annyira zsúfolt volt az élete az elmúlt időszakban.
Nem teljesen igaz az, amit Julian mond, Qadir nem mindig visz végig egy ügyet, mert bizony van az úgy, hogy a cél előtt meg kell állni és értelmesebb, okosabb döntés, ha nem forszírozza tovább, mivel a végén még többet veszít vele, mint nyer. Qadir ilyen tekintetben sosem ragaszkodik a múltban meghozott döntéseihez, más az persze, hogyha alkut, vagy ígéretet tett. Ő folyamatosan analizálja a jelent, felülbírálja a meghozott döntéseit a jelennek megfelelően és azt vizsgálja, hogy mik a kilátások a jövőre nézve. És amikor a rizikó túl naggyá válik, akkor megáll. Legalábbis az esetek többségében így gondolkodik, ügyesen átvette a cégvezetési Lean stratégiákat az alvilági ügyletekbe is. Profitot maximalizál és veszteséget minimalizál.
Ellenben lenyűgözi, hogy Julian még mindig mennyire örülni tud a dicséretnek, még ha azt csak azért is mondja Qadir, hogy elindítsa a beszélgetést. Elmosolyodik. Érzi, hogy ha már idáig eljött Julian, hogy találkozzon vele, akkor azt biztosan jó okkal tette, úgyhogy nem is fog tudni kibújni a beszélgetés alól, felajánl neki egy lehetőséget, amit a nyomozó el is fogad.

Mielőtt Qadir elindulna a helyszínre, van egy megérzése, hogy érdemes elraknia pár dolgot, többek között a leveleket is, amiket JP írt és kapott a múltban. Az elmúlt hónapokban, mikor célirányosan el akarta terelni a figyelmét a bajos gondolatokról, nekiállt saját maga lefénymásoltatni a leveleket és lényegében egy második példányt is elkészített belőlük. Most az eredetit és a másolatot is magával viszi, hogy majd az alapján döntsön, melyiket adja oda Juliannak, hogy miképpen alakul a beszélgetésük.
Egy ír kávéval kezdi az estét. A pincéreket és a bálpultosokat sem lepi meg, hogy Qadir személyesen is jelen van a kellemes hangulatú tetőtéri bárban, hiszen sejtették, hogy a biztonsági szolgálat megerősítését és a csinosabb egyenruhákat egy fontos személy miatt rendelték el. Az viszont még nekik is csak utolsó pillanatokban derült ki, hogy ez a személy Qadir, nem véletlenül, hiszen szereti mindig utolsó pillanatokban közölni a hollétét. Tulajdonképpen nagyon kevesen vannak még a biztonsági szolgálaton belül is, akik tényleg információkkal rendelkeznek Qadirról. Ez egy nagyon bennfentes kör.
A maga egészen laza öltözetében még vet egy pillantást a székházra, mielőtt leülne az egyik olyan asztalra, ahonnan semmilyen másik környező épületből nem tudják lehallgatni, felvenni, vagy netán becélozni. Nem sok ilyen pont van a tetőteraszon, de néhány akad és nem is véletlenül.
Gyors üdvözlés után baljós tekintettel veszi át a felé nyújtott aktatáskát. Ez meglepi, mert nem szoktak neki komplett táskákat átnyújtani, legfeljebb iratokat, papírokat. Átpörgeti agyán a veszélyforrásokat, merthogy kétségkívül felmerül benne, hogy esetleg Julian egy kisméretű robbanókészüléket rejtett el benne, de azért ennek a kockázata mégiscsak alacsony. Annak viszont nem örül, hogy meg kell érintenie a táskát több ponton is, noha az ujjlenyomata közismert. Mindezek ellenére felnyitja a táskát és amennyire csak lehet, kevés mozdulattal kicsúsztat belőle lényegében mindent. Nem kevés iratot rak így az asztalra maga elé, de a táskától meg akar szabadulni, úgyhogy azt azelőtt visszaadja Juliannak, hogy érdemben bármit kezdene a papírokkal.
Hallgatja a nyomozót, közben szelektálja a papírokat, amikről úgy vélekedik, hogy innentől már az övé, hiszen Julian átnyújtotta neki, noha meg van győződve afelől, hogy otthon neki is van mindenből egy másik példány. Az eredeti. Mindenesetre sok dolog nem érdekli közülük, viszont megtalálja azt a néhány információt is, amiből tudja, hogy lebukott. Legalábbis Julian előtt, merthogy a zsaruknak már régóta nem tiszta. Pár másodperc erejéig megfagy köztük a levegő, míg felpillant a kényes iratokról Julian szemeibe és a fagyos tekintete egyfajta váltópontot is jelent kettejük viszonyában. Ezután már Qadir is máshogy fog hozzáállni. Már nem igazgatóként.
Ennek ellenére nem ijed meg, mert ezek az információk, amiket megszerzett róla még önmagában védhetők. Komoly fejfájást tudna Julian okozni velük neki, ez tény, de attól még nem a veszte múlik ezen a beszélgetésen. De nem is ez a lényeg itt és most, hanem maga a szituáció. Julian lényegében zsarulja őt, ami… nem túl szép húzás annak fényében, hogy meg sem próbálta szépen elkérni az iratokat tőle. Hogy legyen Qadir kedves és segítőkész, ha eleve zsarolással szólítják meg? De hát rendben. Akkor legyen így.
- Érdekes taktika, mit ne mondjak. Nem éppen egy nyomozótól vártam volna, hogy kést nyom a forrásának nyakához, miközben szépen megkéri, hogy segítsen feltárni a nyomozáshoz szükséges információkat. - Szerinte az, hogy ideje korán előszedte Qadir bűnügyi életét nagy hiba Juliantól. Valószínűleg miután Julian kiderítette, ki Qadir, ösztönösen taktikát váltott a nyomozó és egy kicsit ő is azt hitte, hogy alvilági emberek ellen keményebb eszközökre van szükség. Nem feltétlenül, de mindegy is most már. - Ha azt hiszed, hogy a rólam megszerzett információkkal sokra mész, akkor nagyot tévedsz. A DEA emberei ennél jóval konkrétabb és több bizonyítékkal rendelkeznek rólam, még sincs még bilincsben a kezem és ez nem véletlen. - Tudatosan vált csettintésre magázóból tegezőbe, mert most már nem igazgatóként ül Juliannal szemben, hanem egy várost átszövő drogbanda vezetőjeként. Először is érzékelteti Juliannal, hogy nem fél, nem érzi, hogy a nyakához szorított kés el tudná vágni a nyakát, legfeljebb felsértheti ott a bőrt. - Ellenben megkönnyítetted a dolgomat, mert így kendőzetlenül tudok veled beszélni. Igen, egyeznek a céljaink, de nem teljes mértékben. Jean Pierre kötődött hozzám és biztosan arra is rájöttél már ezekből, - emeli meg, majd ejti is vissza az asztalra az előtte lévő illegális papírt - hogy milyen módon. A fiú teljes életét pedig nem hozhatod nyilvánosságra, nem is hagynám, hogy megtedd. Vagyis hiába tudsz meg általam a franciáról mindent, nem használhatod fel a nyomozás során. - Ennek pedig így egy nyomozónál nem sok haszna van. De ez már nem Qadir baja. Előveszi a zsebébe rejtett leveleket, kihajtja és felmutatja Juliannak, de nem adja át őket és nem is engedi, hogy elvegye tőle.
- Sejtettem, hogy ezekért jöttél. Igen, rajta van Jean Pierre ujjlenyomata, ha az még nincs meg neked és bizonyára kiolvashatsz az írásmódból és a tintából is egy-két dolgot - mondja ezt olyan hangsúllyal, amiből kiérezhető, hogy ezek a dolgok Jean Pierret illetően már Qadirt hidegen hagyják. Őt nem érdekli, hogy pontosan kitől kapta a leveleket, amíg azok nem voltak veszélyesek a bandára nézve. Viszont egyelőre csak megmutatja, hogy birtokában van a levél, elhúzza a mézesmadzagot Julian orra előtt, majd visszacsúsztatja belső zsebébe. Nyilván nem fogja csak úgy átadni neki és megköszönni ezt a beszélgetést, mikor most fenyegette meg a birtokában lévő információkkal. Hiába tagadja Julian, hogy nem szivárogtatja ki, mi másért szembesítette volna velük Qadirt, ha nem zsarolásból. Ne nézze már hülyének.
- Mire jutottál vele kapcsolatban a legutóbbi találkozásunk óta? - Elvégre már akkor is sok mindent elárult Qadir, tudni akarja hát, hogy azokkal mit kezdett. Aztán ha úgy van, el fogja mesélni újra a fiú történetét, csak ezúttal már beleveszi a drogbandában betöltött szerepét is.

I have the letters that kid received |  @Julian C. Hemlock

   Nem mondom, hogy Qadir sok meglepetést tud még nekem okozni, de furcsa volt a viselkedése. Nem is a tekintete, hanem az, hogy a táskát és a papírokat kezelte. Csak nem attól fél, hogy elkap valamit? Nem fertőző, megfoghatná normálisan is. Nem gondolnám, hogy az ujjlenyomatok miatt túlzottan izgulnia kéne, hiszen, ha eddig nem tudtak mit kezdeni az ujjnyomokkal a hatóságok, akkor majd nem pont az én táskám hozza el a megváltást. Na mindegy, ezen nem akadok fenn. Nem érdemes.
Engedékenyen néztem, szelektálja csak, nem fogom erőszakkal visszavenni tőle, nálam úgyis csak porosodna valahol a régi munkaszerződéseim és Roman fel nem használt régi bolti kuponmagazinjai között. Tartsa csak meg, ha kell.
Qadir fagyos tekintete elég sokat mondó volt. A whiskey ugyan nem hűlt le a poharamban annál, mint, amit a benne ázó jég tudott biztosítani, de az biztos volt, hogy innentől fogva már nem a régi lesz köztünk a hangulat. Egy ideig legalábbis. Majd megbékél. Rám úgyse tud senki hosszú távon haragudni.
Oké, jó, persze tudom, nem volt szép húzás tőlem és lehet meg kellett volna próbálkoznom szép szóval is, de az életem során már megtanultam párszor, hogy a terroristák sem szokták lefújni a rakétakilövést, csak mert azt mondjuk "légyszíves". Nyilván illett volna, de mivel nem barátok vagyunk, nem akartam az időt pazarolni egy vélhetően veszett fejszenyélre. Qadir makacs és követelőző, úgyis az lett volna a vége, hogy nekem nyújtanom neki valamit cserébe és akkor is csak ezt tudtam volna neki nyújtani. Csak megspóroltam egy kis időt.
- Na várjunk, álljunk meg egy percre - emeltem fel kezeim védekezően. - Szó sincs itt késről, torokról, meg minden. Fogja ezt fel úgy, mint egy kis ösztönzést, vagy üzletet. Tudja gondolkodtam otthon, hogy miként kéne szóba hoznom a dolgokat és arra jutottam, hogy ha leülünk megbeszélni, maga úgyis azzal jön, mint a legutóbb. Nyújtsak valamit cserébe az információkért. Na már most gondoltam, hogy még egy szívesség kupon kevés lenne az értékes információkért cserébe, de túl sok mindent adni nem tudok. Ezért gondoltam  bedobom a "bűnös vagy" kártyát, hátha az majd hatásos lesz.
Lehet nem ezzel kellett volna kezdenem, de így megspóroltam legalább harminc perc beszélgetést, győzködést és megelőztem az ajkaink idő előtti kiszáradását is - válaszoltam, majd hallgattam további meglátásait.
- Ugyan, nem akarok én bilincset tenni a kezeidre és börtönbe sem akarlak küldeni - tegeztem én is. - Ez nem erről szól. Csak szeretnék segítséget kérni és ezzel akartalak motiválni. Nem kell minden mögé eljárást látni. Ha börtönbe akarnálak küldeni, máshogy állnék hozzá a dolgokhoz. Amúgy is, mihez kezdenék veled, ha a börtönben lennél? Ott semmi hasznodat nem venném, ellenben így itt szabad lábon jó informátor és segítő társ vagy. Vagyis lehetnél, ha nem lennél ennyire kemény és merev - válaszoltam, kortyoltam, majd hátra dőltem és ismét a szavainak szenteltem a figyelmem.
- Ugyan, nem is akarok én semmit nyilvánosságra hozni. Ebből nem lesz Watergate-botrány. Nem az én dolgom lesz intézkedni az ügyben. Az én szerepem ebben az egészben, hogy megtaláljam az egyik eltűnt kislányt. Engem a kislány érdekel, a többi nem az én dolgom lesz. De ahhoz, hogy megtaláljam a lányt, minden szálat meg kell mozgatnom, ezért kellenek Jean-Pierre levelei - válaszoltam, majd figyelmesen követtem szemeimmel, amint kihajtja az ominózus levelet. Ezek szerint a levelek megvannak, már csak meg kell felelnem az elvárásoknak, hogy megkaphassam őket. Épp ez a dolgok neheze.
Válaszoltam neki hát a kérdésére, de igyekeztem nem kimondani Tim nevét és csak árnyékoltan fogalmazni arról, hogy pontosan melyik lány holléte érdekel engem igazán, hiszen engem is kötött a titoktartás. Nem adhattam csak úgy ki a megbízóm nevét, mert etikátlan lett volna. Ettől független igyekeztem sok mindent kiadni neki a legutóbbi eseményekkel kapcsolatban.

   

Qadir tekintete egy másodperc alatt változik meg. Immáron nincs benne semmi úriemberi, semmi kimért, vagy kedves. Idegessé válik és nem azért, mert túlzottan veszélyben érezné magát, pusztán csak azért, mert tényleg volt pofája Juliannak így megzsarolni őt. Márpedig önmagában a bizonyítékok felmutatása már egyfajta zsarolás, amit hozzá mond meseként, az pedig csak még inkább felháborító Qadir számára. Kiakasztó, mert teljesen szükségtelen, tekintve, hogy Julian jól fogalmaz, egy irányba tartanak, mások az eszközeik, mégis ugyanaz a céljuk: sebet ejteni a politikai vezetésen. Qadir egyből stílust is vált és noha eddig virágnyelven beszélt, ezúttal teljesen nyersen fogalmazza meg a helyzetet, legalábbis ahogy ő látja a dolgokat. Felnevet az „ösztönzésre”.
- Ez esetben biztosan nem bánod majd, ha én is hasonlóan sajátos eszközökhöz fogok folyamodni, amikor ösztönözni foglak egy s másra. -  Ösztönözni fogja úgy, hogy megmutatja neki a saját vérét és ha hajlandó lesz belemenni a játékba, akkor megadja neki azt a szívességet, hogy nem vérezteti ki teljesen. Vagy elkezdi lefűrészelni a kezét és megteszi neki szívesen, hogy abbahagyja, hogyha megkapja tőle azt, amit épp akar. Ezeregy ilyen megoldása lenne még Qadirnak, ami felérne Julian jelenlegi húzásával. - Én értem a gondolkodásodat, Julian, de attól még nem értek vele egyet. Veszélyes dolog engem támadni csak mert attól félsz, hogy talán majd újra követelni fogok valamit az információkért cserébe. Ennyire azért nem játszok kiszámítható eszközökkel. - Látja, nem volt még hozzá hasonlóakkal dolga Juliannak, mert akkor lehet már nem élne. Qadir az esetek többségében változtat az eszközein, ha ugyanolyan szituációba is kerül, nem kezeli azt hasonlóképpen, mert akkor a rosszakarói számára kiszámíthatóvá válik. Ha most Julian újra kért volna tőle, Qadir nem bocsátkozott volna újabb szívesség-hitelezésbe.  
- A „bűnös vagy” kártya egészen ütős lett volna a paklidban, kár érte, hogy már az elején eljátszottad. - És ha azt az ellenfél túléli, sőt, erősebb lesz általa, akkor utána mit csinál? Vannak még más hasonlóan erős kártyák is Julian zsebében?
- És miért az volt a célod, hogy megspórolj magadnak harminc percet? Tán nem ér neked annyit ez a levél, hogy kiszárítsd érte az ajkaidat? Ha neked nem ér annyit, én miért törjem magam érte helyetted is? Mit nem adnék, ha csak ennyi erőbefektetést kellene tennem, hogy sikereket érjek el… - Könnyelmű. Azt hitte Julian, hogy a könnyebbik utat választja, pedig pont, hogy beszakad most alatta a talaj és kiderül, hogy mező helyett láván kell átgázolnia a célig. Kezdi azt érezni Qadir, hogy minél inkább magyarázkodni kezd Julian, annál inkább ássa el magát nála. Felfordul a gyomra mindattól, amit összehord neki a nyomozó, vagy legyen ő már bárki is a hivatását tekintve.
- Jó, ebből elég! - üt tenyerével az asztalra, nem erősen, de határozottan, amire a pohara ugrik egyet és éles hanggal ütődik talppal az asztallapnak. A környezetükben sokan rájuk pillantanak, ám a legtöbb vendég egyből elveszi a tekintetét Qadirról, egyedül a pincérek azok, akik továbbra is érdeklődően figyelnek és lesik, hogy esetleg közbe kell-e avatkozniuk. Ergo védeni kell-e Qadirt vagy sem, de egyelőre úgy érzik, nem. - Nem kérek ezúttal a végtelenségig tartó szövegelésedből - állítja meg már most előre Qadir Juliant, hogy el se kezdje azt, amit legutóbb művelt a székházában, mivel most már nem lesz hajlandó türelmesen megvárni minden szavát.
- Felteszek néhány kérdést és elvárom, hogy lényegretörően válaszolj - pillant szemeibe és várja, hogy reagáljon valamit Julian, mert tudni akarja, hogy megértette-e, mit vár tőle. Nem kér bonyolult dolgot, de tudja, hogy ez Juliannak izzasztó feladat.
- Miért gondolod, hogy ez a levél elvezet téged ahhoz a lányhoz? Jean Pierre nem érintkezett a levelezőjén kívül más francia eltűnttel. - Tömören. Nem kér tündérmesét, csak azt akarja tudni, hogy mi lesz a következő lépése, ha megszerzi ezt a levelet.

I have the letters that kid received |  @Julian C. Hemlock

   Álltam Qadir megváltozott tekintetét. Nem ijesztett meg. Ahhoz túl sok mindent láttam és éltem már át. Nem ő lenne az első, aki fizikai erőszakkal és gyilkossággal fenyeget meg és nem is ő lesz az utolsó. Nem féltem, nem idegeskedtem, nem rettentem meg.
Nem Ő lenne az első, aki meg akarna engem ölni - gondoltam magamban. Jó pár nemzet terroristája és sorozatgyilkosa akart már engem megölni és megcsonkolni, mégis itt vagyok. Legutóbb még a ráknak sem sikerült. Miért pont Ő lenne az, aki levágja a karom, a lábam, vagy bezár élve egy koporsóba és elás. Nem. Mind a ketten tudjuk, hogy nem egymásnak akarunk ártani. Azt hiszi nem álltam már a halál szélén az ellenségeim miatt? Volt, hogy úgy kellett összekaparni kiskanállal. És akkor? Az élet ilyen. Ma élünk, holnap meghalunk. Senki sem él örökké. Akkor nem mindegy mikor és miben halok meg? Ez engem már rég nem foglalkoztat.
- Nem félek a követeléseidtől. Nem ezt mondtam. Én azt mondtam, hogy tudtam jól, hogy már nem fogod beérni azzal, hogy szívességet, követelést kérj tőlem. Vagy azt mondod ezzel, hogy megint belementél volna abba, hogy csak úgy jótékonykodsz nekem és majd a jövőben egyszer behajtod a szívességet? Mind a ketten tudjuk, hogy ez nem így van.
Azzal persze én magam is tisztában voltam így utólag, hogy elhamarkodottan cselekedtem, de ez nem volt példa nélküli. Van, hogy túlságosan hamar akarok eredményeket elérni, olyankor pedig vétek ilyen apró hibákat, de abban biztos voltam, hogy Qadir sem tökéletes. Ő is hibázik. Kicsiket, nem nagyokat, hiszen akkor már megbukott volna. De egyszer ő is fog nagyobb hibát véteni. Egy szerencse csillag sem ragyog örökké az égen. Escobar sem volt örök életű, pedig sokan hitték, ahogy Al Capone is a múlté lett. Egyszer Qadir is alászáll.
- Nekem megérné a harminc percet, de tudom, hogy te milyen türelmetlen vagy. Ráadásul olyan dologba feccőltem volna az értékes időnket, ami úgyis azzal zárult volna, hogy te nemet mondasz Ismerlek már annyira, hogy tudom, belőled minden infót harapó fogóval kell kihúzni és minden információért árat kell fizetni, éppen ezért vettem elejét annak, hogy a semmiről alkudozzunk. Gondolom megértesz engem, hisz te sem szeretsz olyan tárgyalásba bocsátkozni, ami eredménytelenül záródik. Márpedig a múltkor sem tudtalak meggyőzni, nem tudtam neked elég jó indokokkal szolgálni, hogy miért érné meg neked beleállni ebbe az ügybe, végül csak azért adtál ki nekem információkat, hogy lekötelezz engem egy szívességre. Ez pedig már nem járható út.

Szemeimmel egy pillanat elejéig elcsíptem, amint megugrik a pohár. Azért meglepett, hogy Qadir így felkapta a vizet, hiszen eddig ő volt a nyugalom szobra. Nem semmi. Igaz, sokan mondták már, hogy különös tehetségem van hozzá, hogy bárkit felidegesítsek. Lehet van benne igazság.
Látatlanban is megmondtam volna, hogy a személyzet minket néz, nem is kell odafordulnom. Gondolom itt mindenki Qadir hűséges pincsije, akik majd csaholva  rohannak ide, ha valami nem tetszik a gazdinak. Azért jobb, ha óvatos leszek, mielőtt még kinyírnak. Úgy tűnik az Arab kezdi elveszteni a türelmét, amit mondjuk én indokolatlannak érzek. Nem tettem én semmi rosszat, csak ő fújja fel a történteket.
Nagyon remélem, hogy nem bánom meg, hogy hallgattam Timre és eljöttem a levelekért. Jó lenne, ha nem feleslegesen törném itt magam, hanem megszerzem a leveleket és lesz is eredménye.
- Akkor határozzuk meg a szószámot - feleseltem viccelődve. Lássuk be, most már tök mindegy, hogy mit mondok, ha már úgyis elgurult a gyógyszere. De hé. Ez nem is rossz ötlet. Talán még a vicceimben is lehet némi komolyság. - És nem viccelek - kaptam az alkalmon, noha eredetileg vicceskedésnek szántam, de most átértékeltem. - Lásd kivel van dolgod, tegyél fel egy kérdést és szabd meg, hány szóban, vagy mondatban válaszolhatok neked. Ha ennyire nem mindegy neked mennyit beszélek, akkor zárd keretek közé - kortyoltam a viszkibe. - Látom irányítás mániás vagy. Akkor irányíts ebben is meglásd, meg fogom ugrani a mércédet. Képes vagyok én röviden is válaszolni neked, csak kérned kell - engedtem meg még egy mosolyt is.
- Akkor kérdezz. Rajta - intettem felé át az asztal túlsó felére. - És várom a keretet is. Játszunk így. Bizonyára sokkal érdekesebb lesz, mintha csak úgy fecsegnék neked, nem?
Ha nem is szószámban, de a mondatok számában Qadir meghatározta, hogy milyen keretek között mozoghatok a válasz terén, így azt gondolom mind a ketten jól jártunk. Sosem szerettem korlátok között lenni, de ha ez kellett ahhoz, hogy Qadir jól érezze magát, akkor ki vagyok én, hogy ne tegyek a kedvére? De persze ezzel Qadir is elárult számomra valamit: Jean Pierre egyedül érkezett akkor az államokba. Legalábbis Qadir legjobb tudása szerint. Ezek szerint Harriett vagy nem Amerikában kötött ki, vagy csak Qadir nem tud róla.
- Elolvasom a leveleket és megpróbálok minden információt kinyerni, akár a sorok között olvasva is, ha pedig szerepel a levelekben némi adat a levelezőtársáról, akkor annak is utána  fogok járni. Minden információ fontos lehet, hogy tovább tudjak építkezni: Nevek, helyadatok, érzelmek, burkolt utalások, múltbéli és jövőbeli eseményekre való utalás, tervek, stb. Minden, amire a levelek kitérhetnek.
Ha a levelek eredeti példányai, akkor alávetem őket ujjnyom és DNS vizsgálatoknak, hogy megtudjam kik érintették meg, de ezek nem hivatalos vizsgálatok lesznek, szóval nem fog írásos nyom maradni a vizsgálatok után egy hatósági rendszerben sem, mielőtt még azt hinnéd, hogy fenyeget téged az a veszély, hogy nyomod marad a rendszerben.
Ha megvannak a kinyert információk, akkor eldöntöm merre tudok tovább haladni, hiszen könnyen lehet, hogy nem a lányhoz fognak vezetni a szálak, hanem más eltűntekhez és miközben utánuk nyomozok, akkor fogok olyan információk birtokába kerülni, amik elvezethetnek a lány hollétéhez, vagy megtudhatom mik történtek vele, miközben úton volt, vagy megérkezett valahová - összegeztem neki nem túllépve az öt mondatot. Lehetne még ezt ecsetelni, de gondolom megértette és felesleges lenne kitérnem más részletekre.

   

Nagy szerencséje Juliannak, hogy Qadir érdekelte őt és nem a másik bandavezetőt, Marcost kereste meg annak idejét. Persze Qadirnak vannak olyan tapasztalatai és emlékei, amik hasznosak lennének Juliannak, így ez máshogy nem is alakulhatott volna, mégis eljátszik a gondolattal, hogy Julian egész biztosan nem élne már, ha Marcos-szal nézne szembe ezekben a pillanatokban. Ő gondolkodás nélkül képes lemészárolni embereket ennél sokkal kisebb hibákért, félresiklott kifejezésekért, vagy épp rossz hanglejtéssel kimondott szavakért. Qadir sem szent, a különbség az, hogy ő előbb képes türelmesen végiggondolni, hogy mi hogy legyen.
Julian azt mondja, hogy nem fél, nagy tapasztalata van már, talán így is van, de egyértelműen látszik rajta, hogy mindössze csak egy bizonyos területre összpontosulnak ezek a tapasztalatok. Látszik rajta, hogy fogalma sincs, ki lehet Qadir és hogyan kellene hozzáállnia, hogyan kellene vele tárgyalnia, mert ha picit is utánajárt volna, akkor nem egyből támadott volna. Mert ez a zsarolás igenis egy támadás. Talán más körökben nem, de egy bűnszervezet vezetője nem veheti másként. Érti Qadir, hogy egy lépéssel előbb akart járni nála, de ezzel csak azt érte el Julian, hogy Qadir békés, diplomatikus eszközeit lesöpörte az asztalról és nem hagyott neki mást csak az alvilági módszereket. Azok pedig nem viccesek, nem is vehetők félvállról, mert itt most az életéről van már szó. Márpedig, ha Qadir egy kicsit is fenyegetést lát Julianban, akkor tenni fog arról, hogy kiiktassa. És az a baj, hogy lát is benne… Megvonja vállait.
- Ki tudja. Lehet - feleli komoly tekintettel, de már korántsem annyira merev, mint amikor öltönyt visel. - Sokkal több eszköz áll a rendelkezésemre Julian, mint azt gondolnád. Napi szinten tárgyalok különböző pozíciójú személyekkel, elhiheted, hogy egynél több taktikám van. - Ezt nem is érti. Hisz volt a székházában, a cége is már tíz éves legalább, nem véletlenül nőtte ki magát ilyen gyorsan egy ekkora vállalat és nem csak a pénzmosásnak köszönhetően, hanem Qadir taktikai húzásainak hála is. Hogy engedheti meg Julian magának azt, hogy így alul becsülje a tárgyalópartnerét? Julian hiába tudja már, ki Qadir, egyszerűen nem érti, hogy NEM hibázhat vele szemben. Nem hibázhat! Márpedig azért nem, mert az ő eszközei messze túlmutatnak Julian eszközein. Qadir fegyverhez is nyúl, ha úgy érzi jónak és ez elég nagy különbség köztük. Persze ő sem tehet meg mindent büntetlenül, de ez aligha lehetne szempont Juliannak. Ha Qadir bűnhődni is fog, Julian már rég halott lesz. Ennek így mi értelme?
- Úgy beszélsz rólam, mintha tudnád, hogy milyen vagyok, pedig eddig egyszer találkoztunk. Nem gondolod, hogy ez a túlzott magabiztosság nem megalapozott velem szemben? - Elmosolyodik és vár pár másodpercet. Nem könnyű nyugodt maradnia, de ilyen emberekkel ő már nem hajlandó elmérgesedve cselekedni. - Ha ennyire ismersz, mondd el, mi lesz a következő lépésem... – Megint azt csinálja vele, amit legutóbb, ebben tényleg nem változott, csoda is, hogy nem tanult belőle Julian, hiszen most is azt a képességét fordítja Julian ellen, amit ő a legerősebbnek gondol és bemutatja neki, hogy mégsem elég rátermett Qadir ellen. Úgy jött ide - az elmondottak alapján - a nyomozó, hogy tudja, mi lesz Qadir lépése, így megelőzi, de még azt is tudja, hogy mit fog reagálni. Aha. Oké, akkor mondja meg, mit fog tenni, legyen akkora töke, hogy ezt felvállalja. Aztán elborzong. Újra felmutatja a leveleket.
- Ezekről vitatkozunk jelenleg is. Neked ezek semmik? Nekem fontosak, mert emlékek kötnek a gyerekhez és tudni akarom, hogy jó kezekbe adom őket vagy sem. Te pedig egyre jobban elásod magad előttem. Nem vagy hajlandó harminc percig alkudozni róluk. Hol élsz? - Újra elteszi a leveleket, aztán közelebb hajol hozzá és rákönyököl az asztalra. - Mennyi ember lett volna roppant hálás nekem, ha harminc perc beszélgetéssel megúszta volna a velem való találkozást! Tudod, miről beszélek, nem? - kúsznak fel szemöldökei, aztán újra, ezúttal lendületesebben hátradől, majd az asztalra csap. Kezd nagyon elege lenni ebből.
Tiszteletlen az, ahogy elvicceli a nagyon is komoly szituációt és érzi, hogy kezd fogyni a türelme. Azért kéri, hogy lényegre törően beszéljen, mert nem hajlandó tovább szórakozni és hallgatni a baromságait és most mégis nyelnie kell egyet, hogy legalább Qadir azt kapja tőle, amit hallani akar. Márpedig, ha akarná, most is zsákutcába szoríthatná azzal, hogy belemegy a játékba és mond egy szószámot. Például nyolcvankettő. Nem több és nem kevesebb, pont ennyi szóból kell állnia a válaszának, de Qadir tudja jól, hogy beszélt nyelvben, normális beszédtempónál nem lehet megszámolni a szavak számát. Még úgy sem, ha hallgatja az illető, nemhogy még beszéd közben, hacsak nem beszél kíméletlenül lassan, de pont ezt akarja elkerülni Qadir. Ne szórakozzanak már ilyen gyerekes dolgokkal… Ahogy fogalmaz Julian, ez a stílus, amit megenged vele szemben még az üzletemberek körében sem elfogadható, nemhogy még az ő szerepében. Az ő jelenlegi megzsarolt alvilági bűnszervezet vezetői szerepében. Ezt nem fogja ennyiben hagyni az biztos.
Ha akarná, megszivathatná, de ebből Qadir már kinőtt, vagy éppenséggel most már túlságosan is komolynak tekinti a jelenlegi helyzetet. Juliannak fájdalmas napjai lesznek ezt követően, de most még nem tesz elhamarkodott lépéseket és reméli, hogy a nyomozó felfogja, hogy bajban van. Bár, ha eddig nem fogta fel, miért most tenné.
- A stílusod lesz a veszted! - mond csak ennyit. Nem sértődött, tudna frappánsan is válaszolni, de elért egy olyan pontra, amikor már tudatosan nem fektet ebbe a beszélgetésbe több energiát. Ha koppan valami Juliannak, akkor örül, de ha nem, már nem fogja törni magát, hogy megtanítsa viselkedni. A nyomozó maga mondta, hány helyről rúgták ki és milyen gyakran vált munkát. Valószínűleg nem véletlenül.
Hallgatja a válaszát, ami egészen felüdülés most neki, mert végre nem arról van szó, hogy Qadir hogyan cselekedett volna Julian szerint, vagy épp nem kell szájkaratézni teljesen feleslegesen ezzel az emberrel. Nem számolja se a szavak számát (nem is tudná megszámolni), de még a mondatait sem ellenőrzi le, mert nem érdekli. Őt már rég nem ez érdekli, a fő, hogy lényegre törő legyen. Ami Qadirt illeti, a nyomozás lépései között csak egy dolgot akar tudni, hogy politikailag kiket akar megkörnyékezni. Erre persze nem kérdezhet rá direktben, mert akkor azzal befolyásolná Julian terveit és esetleg rávilágítana valamire, amire önmagától nem helyezne hangsúlyt.
- Kétlem, hogy a lányról direktben megtudnál ebből bármit is, de sok szerencsét - feleli ő is tömören. Ez csak egy megérzés, egy kósza gondolat tőle, semmi több, amire megint ugrania kellene Juliannak. Még egyszer végigméri a nyomozót, aztán újra a zsebébe nyúl, ezúttal pedig átnyújtja a leveleket. Ha Julian megfogja az összehajtott papírt, még rászorít Qadir is, hogy Julian figyelmét megragadja.  
- Több alázatot és tiszteletet Julian! Főleg, ha tudod, hogy ugyanaz az érdekünk. Világos? - azzal elengedi a papírokat. Dühítő! Már csak annak tudatában is, hogy a székház előtt állva még annak érdekében hívta Juliant ide, hogy megtudja a terveit, másrészt pedig mivel a munkahelyére nem viszi magával minden áldott nap a leveleket, így haza kellett mennie értük. Van most annyi baja, hogy remélte, hogy egyszerűen csak megosztják egymással a nyomozás jelenlegi állását, Qadir átadja neki a levelet, isznak egy jó ír kávét, aztán hazamennek. Ennyire hihetetlen lenne ez a hozzáállás tőle? Ő is ember, érzések kötötték Jean Pierrehez. És ha egyszer már megkötötte Julian nyakát egy adóssággal, nem fogja megkettőzni azt és nem fog feleslegesen energiát belefeccelni abba, hogy valami árat kicsiholjon. Olyan árat, amire nincs is szüksége. Az előbbi alkalommal még teljesen idegenek voltak egymásnak, akkor fektették le a szabályokat és Qadir érzékeltetni akarta vele, hogy amit megoszt információk, azok szigorúan bizalmasok. Ehhez kellett az alku, az a bizonyos „hitel”. De ez a mostani már egy teljesen másik helyzet és Julian hatalmas hibát követett el azzal, hogy azt hitte, ez is csak egy újabb kérés. Lényegében az egyetlen közös pont a két találkozásukban az, hogy mindkétszer kért, csak épp azt nem vette figyelembe, hogy az idők változnak, a körülmények mások és kettejük múltja sem ugyanaz, mint akkor volt. Ha Qadir mindig ugyanúgy viselkedne, már rég börtönben lenne, vagy egy sírban feküdne félig elrohadva.
- További sok sikert! - feleli ezzel utalva rá, hogy itt most vége. Ez egy elköszönés tőle és el is várja, hogy felálljon és lelépjen újabb monológ nélkül, ha már megkapja azt a luxust, hogy Qadir korrektül, szinte illedelmesen zárja le ezt a beszélgetést.
Nem sokon múlt, hogy kiakadt, sokszor nagyot kellett nyelnie, de végül megtette, nem Julianért, hanem saját maga érdekében. Nem kell több gond, ha most intett volna, hogy szereljék le a nyomozót, akkor túl sok embert leplezett volna le, túl nagy lenne a feszültség és egy ilyen bárban nem is tudná feltűnésmentesen megbüntetni Juliant. Megölni pedig pláne nem, hiszen mindenki tudja, hogy mindketten ebben az épületben tartózkodnak. Jobb ez így. Persze ha most Julian önfeledten elkezd örülni annak, hogy nyert, megszerezte a papírokat, akkor nagy hibát követ el. Ha józanul gondolkodik, akkor igenis furcsállnia kell azt a visszafogottságot és már-már kedvességet, amit Qadir mutatott felé a beszélgetésük végén. De valóban, a levelek immáron az övék, legyen velük boldog. Qadir Julian távozása után kikér még egy ír kávét, aztán ő is elhagyja a tetőtéri bárt.

Három nappal később aztán Julian fejére váratlanul zsák kerül egy emberektől mentes helyszínen, közel fél óra autóút után pedig egy igencsak hideg, zárt helyre hurcolják be. Többen is vannak körülötte, ezt érezheti, ám fejéről nem kerül le a szövet, sőt, még jobban rá is feszítik nyakára, hogy biztosan nem láthasson semmit. Hangokat hallhat, de senki sem szólal meg körülötte, nem beszélnek, hanem perceken belül egy fémrúddal lesújtanak rá. Aztán ismét, majd ismét. Csontok törnek, szervek roncsolódnak, ám mégis úgy érik az ütések, hogy lehető legtovább eszméleténél maradjon és érezze a neki kiosztott fájdalmat.
Véres, összetört és megkötözött testére aztán egy nagyobb fóliát húznak, aztán két órával később Long Island egyik kevésbé forgalmas útján egyszerűen kilökik az autóból, hogy aztán kövér gázzal tovább hajtsanak azok a bizonyos ismeretlenek, kiknek arcát sosem láthatta meg Julian. Ha meg is látta volna, nem ismerhette őket, mert még sosem találkozott velük.  

I have the letters that kid received |  @Julian C. Hemlock

   Nem, még mindig nem hittem Qadirnak. Azt elhittem, hogy sok lehetőség van az aktatáskájában, szóval, hogy voltak bőven végkimenetelek, de az a "Lehet " csak egy lehet. Az nem biztos. Márpedig nekem biztos válaszok kellettek és értettem a valószínűségszámításhoz, ahogy ismertem Qadir személyiségét is. Lehet nem olyan jól, mint a hozzá közel állók, de kapiskáltam, hogy milyen ember és miként áll hozzám. Még ha egy oldalon is álltunk, nem adta volna csak úgy oda a leveleket azért, hogy lekötelezzem. De persze azt is tudtam, ezért a húzásomért még nagy árat fogok fizetni.
- Nem ismerlek, csak kapiskálom ki vagy és milyen - javítottam ki. - Van egy rólad alkotott képem, de nem ismerlek annyira, mint a közvetlen közeledben élők. De rendben - ejtettem az asztalra kezeim. Ejtettem volna az ölembe is, de látható helyen akartam hagyni őket, mert nem akartam, hogy félre értsék és azt higyjék fegyvert akarok elővenni. - A következő húzásod az lesz, hogy megnevelsz. Azért, mert nem a megfelelő stílusban beszélek és viselkedek. De nem itt. Ez túl nyilvános. Segíteni fogsz nekem, mert egy a célunk, segíteni fogsz nekem, mert neked is vannak érzéseid. Odaadod a leveleket, mert azzal te is nyersz, ha később sikerül megoldanom az ügyet. De a modoromért még felelnem kell.
De ha ez az ára, akkor vállalom. Még nem tudom mit fogsz velem tenni, de ha egyszer az óceánban ébredek horgonnyal a lábaimon, hát legyen. Hisz ez Newton harmadik törvénye. Ha az egyik test egy adott erővel hat egy másik testre, akkor a másik ugyanakkora és ellenkező irányú erővel hat vissza. Tudod, ha beleütök a falba, számítok rá, hogy el fognak törni az ujjam. Nem lepsz meg. És vállalni fogom a büntetést, amit rám mérsz. Pontosan tudom, hogy a tűzzel játszom, de már megszoktam, hogy éget. És talán fájdalom nélkül már nem is szeretnék élni.
A Qadir által elővett levelekre pillantottam, majd megingattam a fejem.
- Nekem sem semmik. Nekem is számítanak. Qadir, tudom, hogy a modorom rossz és hidd el, szoktam is zokogni miatta esős, borús napokon a szoba sarkában kuporogva, de nem kenyerem, hogy Jordan Belfort-ot, vagy Chris Gardnert játszak. Nekem egy a fontos, a megbízásom teljesítése, nem pedig mások rangjával, tekintélyével, vagy pozíciójával foglalkozni. Hidd el nekem, nem csak veled vagyok ilyen, másokkal is. Ez nem ellened irányult, ha más ülne itt velem szemben, vele sem lennék tisztelettudóbb és diplomatikusabb. Nem üzletember vagyok, nem diplomata, hanem nyomozó és tudós. Nekem céljaim vannak és ezt nem pitizéssel és adok-kapok játékokkal akarom elérni.
A levelek fontosak és legalább annyira együtt érzek veled Jean Pierre miatt, mint a magbízómmal a nővére miatt. Tudom, hogy vacak érzés, én is vesztettem már el embereket, akik közel álltak hozzám és nekem is vannak emlékeim, amiktől csak nehezen tudnék megválni. Nem is akarom örökre megtartani a leveleket, vissza fogod őket kapni, ha a nyomozást lezártam.
Én is meg akarom buktatni a Bush kormányt és az egykori rendszert, én is igazságot akarok szolgáltatni, de nem fogom szembe köpni magam és nem fogok egy hamis képet festeni magamról csak azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Ez vagyok én. Aki elfogad ilyennek, annak köszönöm, aki nem, az nyugodtan verje be a képem, úgyis vastag bőr van rajta, könnyen gyógyul, nehezen sérül.
Sajnálom, ha rosszul esett, amit tettem és ahogy beszéltem, vállalom is a hibáim és a büntetést, amit kapni fogok érte és nem foglak érte elszámoltatni. Egy dolgot szeretnék, segítséget, mert most nélküled és a levelek nélkül nem tudok könnyen boldogulni.

Aztán persze igyekeztem Qadir szabályai szerint játszani, a leveleket pedig idővel meg is kaptam. Még ha igaza is lesz és nem is tudok meg Tim nővéréről sokat, akkor is kellenek a levelek, mert a nyomozás más szakaszaiban viszont lehet hasznosak lesznek még nekem. Minden információ fontos lehet.
El akartam venni őket, de éreztem, hogy Qadir még fogja őket. Megjegyzésére egyetértően bólintottam.
- Igyekezni fogok. És biztosan lesz rá okom is. Jók a tanáraim - mosolyogtam, ezzel jelezve is neki, hogy tudom, hogy nem hagyja annyiban ezt a mai napot. - De rendes diák vagyok és az élet tanár úrnak még a másik orcám is oda fogom tartani, hisz ez a minimum.
Köszönöm. Sokat jelent a segítsége és ezek a levelek. Igyekszem megszolgálni őket - mikor kiadta utam, fel is álltam és távoztam. - További sikereket az üzleti életben! - fordultam vissza a jókívánsággal.

Talán csak az én felelőtlenségem volt, vagy épp a leszarom hozzáállásom, de a napokban teljesen elfeledkeztem arról, hogy Qadir és köztem milyen elmérgesedett volt az a bizonyos nap. Lekötött a levelek tanulmányozása, a nyomozás és a munkahelyváltás is. Ráadásul ott volt Roman is, aki plusz figyelemelvonás volt.
Éppen hazafelé sétáltam egy félreeső utcán Caspiantól, amikor minden elsötétült. Egy zsák. Kár lett volna ellenkezni, többen voltak és biztosan erősebbek is voltak nálam, ráadásul megkockáztattam volna, fegyverük is volt. Jobbnak láttam engedelmeskedni, biztos Qadir akart elraboltatni, hogy valahol találkozzon velem, de nem akarta, hogy lássam az útvonalat. Részben igazam is volt, de a zsák csak nem került le. Ez rossz omen volt.
Feljajdultam az első ütésre, ahogy a többire is, de minél több és keményebb sérülést kaptam, annál hangosabban és fájdalmasabban viseltem az ütéseket. Esélyem sem volt ellenkezni és törött csontokkal nem is tudtam volna. Azt hittem meg fognak ölni. Nem tudtam ki a felelős, kik voltak, nem tudtam miért tették, csak sejtéseim voltak, de az életemet megkímélték. Vagy tudatosan, vagy azt hitték úgyis belehalok a sérüléseimbe.
Nagyjából tisztában voltam a helyzetemmel. Talán most kvittek voltunk. Talán.