Ő nem merné biztosan kijelenteni, hogy sosem zsebelt be még olyanért elismerést, amihez túl sok köze nem volt; ez nem meglepő vele kapcsolatban egyébként, mert a férfit a siker és a figyelem ruházza fel energiával, és amikor a sejtjei túltelítődnek ezzel, szinte bármire képes. A jelleme pedig, aki igazán ismeri, sohasem volt makulátlan semmilyen szempontból, de túl hasznos a saját körein belül, hogy ezen bárki is fenn merne akadni, akikkel pedig a megfelelő hangot kell megütnie, azokkal meg is teszi, hiszen három vezére is van. Ők teljesen eltérő személyiségek, mindhárommal másként kell beszélnie, hogy a jó oldalukon maradjon, a szerencse pedig az, hogy Alfonso végtelenül simulékony, amikor érdeke származik belőle.
Ha nem, akkor jobb, ha mindenki menekül mellőle, mert az eszközei igencsak megkérdőjelezhetőek.
- Úgy értettem, rengetegen dolgoznak alattunk. Nem lehet mindenkit kiemelni az érdemeiért, amikor a nagy egészről esik szó. Olyankor azokat éri a dicséret, akik a hajtórugóik a teljes egésznek. - Nem Alfonso az egyetlen maffiatag a városban, és nem ő az egyetlen név sem, aki említésre lenne közülük méltó, lévén rögtön az egyik vezér szomszédságában él, aki szinte az apjaként bánt vele mindig is.
De ő az, aki most már hatodik éve él éjszakai életet, és szinte egész nap a belét hajtja a klubban, hogy a színvonal és a sikeresség megmaradjon. A pénz meg, amit ezzel hazaad, semmiképp sem elhanyagolható mennyiség. Ezért ér be nála a dicséret, ő pedig nem veszi a fáradtságot, hogy mindenki, aki neki dolgozik, ki legyen emelve. Ez alól a jobb keze és legjobb barátja, Marcello az egyedüli kivétel, de vele nem csak Alfonsonak, de a vezérüknek is terve van, így őt hosszú évek óta tudatosan építik felfelé.
- Ki merem jelenteni, hogy a fiatalok okozzák sok esetben a problémát. Nálunk legalábbis néhány generáció múlva lesznek már komolyabb problémák. - Az ő itteni csapata enne semmilyen teret nem enged, de látva a most harmincas gyermekeit a vezéreiknek, már férges az alma valamelyest, ez pedig csak, ahogy az idősekkel a régi értétek is odavesznek majd, még inkább hígulni fog. Ez azonban nem Alfonso dolga, gyermeke nincs, ő pedig már nem lesz itt, amikor komolyan ki kell küszöbölni a csorbát. Ő arra koncentrál, amit a kezében tart, és amit fontosnak gondol, a hozzájárulása ehhez pedig annyi lehet, hogy a saját körein belül ennek sohasem lesz tér a kibontakozásra.
- Reméltem is, hogy a fontos dolgai közepette nem én okozom az álmatlan éjszakáit. - Egy rá jellemző vigyorral jelzi, hogy természetesen viccel, aztán kortyol még egyet az italból, és leteszi maga elé a kristálypoharat, amiben a jégdarabok finoman összekoccannak a mozdulatra. Alfonsora szinte terápiás hatással van ez a hang, tekintve, hogy mennyit képes nappal inni, és bár sokat vezet magától is, ma a presztízs értékén túl azért is jött sofőrrel, hogy véletlenül se hagyja ki a barátja finom whiskyjét, amivel bármikor le tudná kenyerezni egyébként, ha az összeg a következő megállapodásra nem a legideálisabb.
Kiválóan tárgyal, és sosem árulná el a másiknak, hogy a számok őt már nem érdeklik annyira. A klub dübörgésének hála a haladásuk nincs már a drogterjesztésre helyezve, mint az elején, de a jó üzletben egy kis oda-vissza megtartja mindkét fél tiszteletét hosszútávon.
Alfonso hiú, így amikor az üzleti partnerétől dicséret éri, tisztán látható rajta, mennyi büszkeséggel tölti el az egész jelenség. A hátának egyenes tartása azonban nem puhítja meg a vonásait annyira, hogy gyengének tűnjön némi fényezéstől. Inkább olyan, mint aki fürdőzik benne, és nem is célja ezt elrejteni a másik elől, látta már őt ilyennek biztosan.
- Én is szeretek így gondolni rá. - Teszi hozzá vigyorogva, mert a sikerességen túl neki sokat jelent az, hogy a maffiakörök ellenére el lett ide engedve terjeszkedés célján, és bizonyított is bőséggel, ami sokat hozzáadott a népszerűségéhez, meg az őt körbelengő misztikumhoz, mint a tengeren túli, sikeres üzletember a Delucák közül. Nyolc testvérből ő a második legidősebb, és ha az elvárások sora őt nem is érte úgy, mint az örökös bátyját, azért idősebbként illett példát mutatnia a többi testvérének azzal kapcsolatban, hogyan is kell ezt csinálni.
Visszafogottabb a vigyora ezt követően, hogy a családja szóba kerül, és ő ezzel jelzi, hogy ez a téma diszkréciót és kellő óvatosságot kíván meg, illetve talán előre láttatja, hogy nem fog mindent megosztani a védelmükben. Bízik Qadirban, de épp unokatestvér-gyilkosságra készül, ahhoz pedig, hogy ezt megossza, a bizalom nem elégséges tényező.
- Tudod, olaszok vagyunk, de New York engem kondicionált, és amúgy sem éreztem soha otthon magam abban a hangos környezetben. - Neveti el magát halkan, és kortyol egyet, mielőtt kicsit jobban hátradőlne, és a tekintete a másikra vetülne nyugodtan.
- Más, amikor látogatóba érkeznek. Kettős érzés, mert visszarepítenek Nápolyba, ez pedig mindig egy érdekes jelenség volt számomra. - Azt még sem mondhatja, hogy az unokatestvére egy vadbarom, akinek az apja halála óta el lett engedve a keze, és egyedül valahogy nem ment neki. A józan esze lehet a túlzott drogfogyasztás, lehet az alkohol miatt ment el, ezen a ponton Alfonsot a legkevésbé sem érdekli már a saját vére, hiszen mások életére tör, amit a saját területén még egy olyan, a vezérek seggében lévő, rangos személynek sem tűr meg, mint az unokatestvére. És, mivel ez családon belüli viszály, az ő dolguk megoldani, Alfonso pedig így kívánja csinálni.

Alfonsoéknál a dinamika érdekesen alakul, már ami az üzleti partnerét és egyben legjobb barátját illeti; amíg Marcello egy rendkívül hatékony, sokszor csendes és szigorú férfi, akinek ritkán durran el úgy igaza az agya, addig Alfonso a társaság lelke általában, akinek könnyen gurul a gyógyszer, és akkor elkerüli messzire mindenki, még azok is, akik igazán szeretik és elfogadják minden szarságával együtt. Biztosan kiegészítik egymást, nem is véletlen, amiért az üzlet nagy részét igazából Marco viszi, míg a közeggel és a nagykutyákkal Alfonso foglalkozik, mert hozzájuk a barátjának nagyon ritkán és csak kötelességtudatból van türelme. De ahogy dübörög náluk a klub, valamit biztosan jól csinálnak.
Viszont időről-időre szüksége van rá, hogy ne minden az olasz maffiáról és az őket érintő kapcsolatokról szóljon; a Qadirral kötött üzlethez senkinek és semmi köze, sem a családjából, sem a fejesek közül. Ezt az utat Alfonso járta ki, és bár azt nem mondhatja, hogy saját magának, hiszen a bevétel nagy részét a drogok terén hazaküldi, és pumpálja a maffiába, mégis saját üzletnek tartja, ami jár némi kötelezettséggel olyan nézőpontokból is, ami rá, mint a közeg tagjára hatással van.
Pontosan ezért kedveli annyira az ilyen találkozókat, meg persze Qadir személye miatt is, mert mindig úgy érezte, hasonlóan gondolkoznak, vagy oldanak meg dolgokat. A másik nyugodtabbnak tűnik nála sokszor, bár a hirtelen természetét Alfonsonak nem ismerheti, mert az üzletben olyan, mintha egy teljesen más ember volna. Az igazság az, hogy rendkívül jól szabályozza a kilengéseit, csak mivel nagyobb névvel rendelkezik a saját közegében, ott erre nem feltétlenül van szükség. Elég sokat megengednek neki, ő meg úgy alakítja a határokat, hogy mindenkinek jó legyen végül.
Alfonso szereti a szépet, és nem csak a nők terén, de ez igaz a környezetre is, amiben napi szinten mozog, vagy ahová egy kellemes, üzlettel vegyített társalgára meginvitálják. A szeme nem szokott elveszni a részletekben, de ha összességében kedvére való a látvány, sokkal magabiztosabban mozog akár ismeretlen terepen is. Talán pont ebben a bárjában Qadirnak már járt is, de hiába új a külső, kényelmesen nyúlik el a fekete bársonyban, és figyeli néhány pillanatig a kijelzőt a rajta megjelenő videókkal meg képekkel.
- Talán nem szeretsz mások helyett dicséreteket bezsebelni? - Amikor egy nagyobb név valaminek a vezérévé válik, rengeteg kéz kezd el alattuk dolgozni, a dicséret és a szép szavak mégis a megálmodó, nem mindig a megalkotó küszöbére érkeznek, és ezt Alfonso itt, az államokban tanulta meg, miután a klubja felfutott. Rengeteg energiája van benne, napi szinten, és annál is több áldozat, hiszen öt éve éjszakai életet él, bár azt, hogy szingli volt nem sokkal ezelőttig, nem ennek tudná be. De így a ritmusa nem olyan, mint a nagy átlagé, és azért, hogy ma itt lehessen, rengeteg mindent kellett átszerveznie, de nem panaszkodik. A kora ellenére még bírja az állandó talpalást, mégis, nem minden részlet az ő erénye, az újságokban és a hírekben viszont ez senkit nem érdekel. A Deluca név lett híres, hozzá kötik, az ő dolga pedig hálásnak lenni lefelé, ha már a hírverésben ő úszhat, és teszi ezt elég nagy arccal, ami azt illeti.
Pontosan érti, mire céloz a másik, hiszen gyermekkora óta olyan közegben nevelkedett, ahol az ehhez hasonló virágnyelv mindennapos, és már természetéből adódóan dekódolja a nyelvet, amit a köreikben használni szokás.
- Ahonnan én jövök, a hűség elengedhetetlen. - A maffiabecsület olyan dolog, amitől ő soha és semmilyen körülmények között nem fog tágítani, akkor sem, ha változnak az idők, és már több olyan generációt látott és lát továbbra is felnőni a köreikben, akik a ravaszságra építenek gerinc helyett. - Az idők viszont gyorsan változnak, ezért lassan már szerencse kérdése, amiért a saját embereinkben bízhatunk. - Általánosságban beszél, mert saját magát sikerült ideát olyan közeggel körbevennie, akikben bízik, és akikre számíthat, de ez már nem az alapfelfogás, mint amikor a húszas éveit élte; neki ez onnan maradt meg, az öregeknek ez még fontos volt, így neki is az maradt. De lassan fehér hollók lesznek Marcelloval, és amikor ők már nem lesznek, a gerinc sem lesz már alapfeltétel.
Elvigyorodik Tiger említésére, miután emeli a poharát az egészségükre, és kortyol egyet a whiskyből. A hümmögése a dicséret a minőségét illetően, és a bólintása, miközben Qadir szemébe néz, de a téma mást érint, ezért arról kezd beszélni.
- Tiger mostanában kellemes társaságnak mondható a családomhoz képest. - Úgy válaszol, hogy mindenre kitérjen, amit kérdeztek tőle, és valóban így van; éppen azt kell fontolóra vennie, hogy föld alá juttatja a saját unokatestvérét, ha nem áll le, és ehhez képest Tigerrel civódni néhány percig megmozgatja legalább az agytekervényeit, miközben a káoszban lassan kezdi elveszíteni a józan eszét.
- Nem tudom, mennyire veszi ezt komolyan, a részemről szórakozás, amikor ott van. - Vigyorog tovább, mert valóban, a nehézségek mellett, amiket mostanában kezelnie kell, számára kikapcsolódás, amikor a másikkal van lehetősége találkozni.
- Nekem sincs okom panaszra, a klub dübörög, minden nagyobb estén telt házunk van. - Pedig az épület nagy, mégis, a kapacitást nem engedi maga Alfonso átlépni senkinek, a biztonságért pedig Marcello felel, úgyhogy a csapatmunka adott.  

Az olasz agyát a lépések okozta logikai hálókon túl azért is kötik le a meccsek, mert ha egyvalami igaz Alfonsora, az az, hogy rettenetesen versengő típus. Nem az a fajta, aki ezt buta módon az üzleti életébe is átveszi, ellenkezőleg; a partnerei számára általában egy simulékonynak tűnő, de határozott alkat mutatkozik meg, amikor számokról beszél rezzenéstelen arccal és mindenféle ugrálást mellőző hanggal. Ha viszont valakinél akad egy kártyapakli, vagy egy sakktábla, akkor komoly pénzekben fogadna saját magára, meg a képességeire, amitől egoistának tűnhet, és hát nos, nem járna senki messze az igazságtól ezzel a kijelentéssel.
Csendesen szurkol a gyereknek, mert ebbe a világba a kiabálás és a hangos üdvrivalgás nem fér bele, de nem is lenne kifejezetten jellemző a férfire. Mégis, néha látni, hogy koncentrálás közben vagy megmerevedik az arcának egyik izma, vagy jobban kerekedik az ér bizonyos pontokon, és ő ilyenkor csendesen tombol magában egy lépésért, trükkért, vagy azért, hogy kattintson már egyet az órán, mielőtt lejár az ideje. A gyerek egyik nagy pszichológiai hadviselési eszköze az, hogy mindig az utolsó pillanatot kivárja, mielőtt átadja a lépésre a másik játékosnak a lehetőséget.
- Szerintem jobban illik hozzánk a csendes megfigyelés. Lehet öregek vagyunk már a személyes rajongáshoz. - Jegyzi meg vigyorogva, ezzel egyértelműen jelezve, hogy valamennyire viccel, valamennyire meg magukon szórakozik, mert van abban igazság, amit mond.
Gyorsan megegyezik Qadirral azon, hova menjenek tovább, és csak egy bólintással fogadja a meghívást végül, mikor dinamikusan kettéválnak, ő pedig beszáll az egyik SUV hátsó ülésére, mert ma ugye sofőrrel érkezett. Az üzlettársa társaságában még sem tűnhet úgy, hogy szokta vezetni a járművet, pedig ez gyakran előfordul, főleg mostanában, ahogy az élete szépen káoszba fordul a hirtelen jött fordulatoknak köszönhetően.
A SUV lemarad kissé a forgalomnak köszönhetően, vagy azért, mert Alfonso sofőrje ügyel arra, hogy ne menjenek szorosan egymás seggében. Huszonöt perc múlva azonban már ő is a parkolóban száll ki a járműből, néhány telefonhívás, meg lerendezett e-mailt követően, hiszen a másikat ezekkel nem fogja a közösen töltött idő alatt megsérteni, az élet azonban akkor sem áll meg egyikőjük körül sem, ha éppen ki akarnának némileg kapcsolni. Ez most fele-fele, Alfonso azonban, mivel szinte biztos a megegyezésükben a sikerességét tekintve, inkább csak a szórakozás felére koncentrál.
- Egy whiskyt bármikor elfogadok. - Feleli jó kedélyűen, és elindul a mutatott irányba a másikkal az oldalán, biccentve azoknak az ismerős arcoknak, akiket nem most lát először a helyen.  Alfonso az a figura, aki néha álló nap képes inni egyébként, de szépen osztja el az italokat, ezért sosem tűnik részegnek. Mondjuk egyébként is jól bírja, lehet a húsz év tapasztalata teszi, de valóban bármikor szívesen fogadja, főleg, ha jó whiskyről van szó. Qadirnál pedig ez nem is kérdés.
A lépések közben szétnéz a helyiségben, és mivel elemző személyiség, komolyan veszi a kérést, hogy véleményt mondjon a színekről, vagy bármiről, amiről igazából megkérik.
- Jártál már nálunk, tudod az ízlésemet. A modern külső sokkal jobban illik hozzád, úgy gondolom. A színek pedig ehhez jól passzolnak. - Válaszolja őszintén, hasonló szórakozottsággal a hangjában, és már igazából alig várja, hogy leüljenek, és beszéljenek úgy, ahogy két hozzájuk hasonló elme tenné, amikor idejük akad ilyesmire.
Leül az asztalhoz, ahol a behűtött italok várják őket, és kigombolja a zakóján elöl azt az egyetlen egy gombot, amit a modern szabása megenged a fazonnak. Megvárja, amíg Qadir is megteszi ugyanezt, és int az egyik pincérnek, hogy whisky mellett döntött.
- Az üzlet előtt, kérlek, mesélj valamit. Hogy vagytok mostanában? - Kezdhette volna azzal is, hogy a barátja kissé gondterheltnek tűnik, és ha a közeg, amiben mozognak nem is egy, a veszélyességi fok majdnem hasonló. Szóval tudja, hogy gyengeségre nem kérdez rá, azt maximum megoszthatják vele. Erre ad most lehetőséget a másiknak, de teljesen megérti, ha ez nem téma ma kettejük között.

A közeg, amiben Alfonso napi szinten mozog nem sok őszinte kapcsolatra ad lehetőséget a számára, ezért kifejezetten kedveli azoknak a társaságát, akikkel ez valahogyan mégis jelen van. Qadirral néhány évvel ezelőtt, éppen egy sakkmeccsen volt szerencséje megismerkedni, és, bár hamar üzletre került a sor, amint kiderült róla, ki is valójában, és miért jött New Yorkba, azért a kapcsolatuk, Tigerrel ellentétben, nem állt meg ennyiben. Az sem kifejezetten elhanyagolandó tényező, hogy a két idősebb bűnöző már túl van az erőméregetés korszakán, így amikor összejárnak, az üzleten kívül meg tud történni néhány olyan beszélgetés is, amire Alfonso elméjének kifejezetten szüksége van időről-időre, és amit nem sokaktól tud megszerezni magának.
Kifejezetten örül, amikor a felkérés elér hozzá, mert az ő elmúlt néhány hónapja sem volt a legegyszerűbb, és bár nem beszél róla sokat, azért a vonásain már meglátszanak az egyéb, üzletet nem kifejezetten érintő problémák, különösen, ha azt vizsgálja, hogyan akarja féltékenységből eltenni láb alól a nőjét az unokatestvére. Francesco, ha nem lenne a nápolyi maffia seggében a nyelvével már úgy húsz éve, valószínűleg nem élne már, mondjuk ebből kifolyólag talán már Alfonso sem, úgyhogy igyekszik úgy forgatni a kártyalapokat, hogy mindent ő nyerjen, és időközben ne veszítsen egyáltalán, ami nem a legegyszerűbb feladat, ő mégis hisz benne, hogy meg fogja oldani.
A sakkmecs ötlete talán a legjobb, ami most történhet vele; az ő fejét is elvitték az érzelmek, ami sosem volt rá kifejezetten jellemző, egy hosszú, logikai játék pedig meglehet, visszatereli majd őt a helyes mederbe, és már kegyetlen, de logikus kézzel fogja tudni megoldani az őt érintő problémákat. Az üzleti partnerei, köztük Qadir is számít rá, úgyhogy nem lehet kifogás azt érintően, ki kerül ki fölénnyel a saját családtagja ellen folytatott, vagy még csak készülő háborúban.
Ezért is merül el csendesebben a néha gyorsabb, esetenként hosszasabb lépések között, és a fejében sok lépés közül igyekszik kiválasztani mindig azt, amivel a játékos is élni fog, amikor végre megteszi, aztán kattintja az órát az ellenfele számára, jelezve, hogy ő jön. Nem mindig sikerül megfejtenie, hová kerekedik ki a történet a meccs során, de nem is ő a profi ebben, hanem a gyerek, akinek a jelenlétével tényleg úgy tűnik számára, hogy a Qadirral való barátsága tett egy szép nagy kört, a körben pedig az a szép, hogy soha nincsen vége.
- Elég meccsén voltunk ahhoz, hogy már azt gondoljam, nem tud meglepni. De mindig tévedek. - Mondja egy elégedett mosollyal az arcán, mert mint egy tradicionális, olasz maffiacsalád tagja, szereti az állandóságot, a szokásokat, meg a hagyományokat. Ez a gyerek ilyen számukra, úgyhogy nyugodtabb most az üzleti partnere oldalán, mint az elmúlt két hónapban valaha.
- A teljes délutánom és estém szabaddá tettem, úgyhogy semmi akadálya. - Rengeteg időt tölt, különösen a közegének készült VIP helyiségben szinte minden este azzal, hogy mélyebb, fontosabb, másokat érintő beszélgetésekbe folyjon bele, mert így információhoz juthat szinte bármiről, neki pedig azt tanították, a tudás hatalom. Most is Qadirral, meglehet az üzlet lesz az első számú téma, még sem érzi közegen belül magát majd, így számára az intrikáktól mentes, számokban megharátozott, egyértelmű, játszmák nélküli üzletelés most olyan szünet lesz, gondolja, miközben a kijárat felé sétál a másikkal az oldalán, amire már régóta szüksége lenne. Lassan hat éve lesz annak, hogy alig hagyott ki néhány estét a clubban, az éjszakai élet pedig negyven felett nyomot hagy már az emberen, ha sosem gondol arra, hogy visszatöltsön időben. Alfonso szerencséje, hogy remekül bírja egyelőre, de sosem tudhatja, mikor kell majd a kezéből kiadnia a gyeplőt, hogy az életének más aspektusait is harmonikus működésre tudja majd bírni.