Háromnegyed órája bámulom a laptopom kijelzőjét. A kimutatásokból és grafikonokból tökéletesen látszik, hogy elég nagy a baj a cégnél. A gőzölgő kávém már régen kihűlt az asztal szélén, meg is feledkeztem róla. Akárhonnan nézem, akárhogyan számolom, ellenőrzöm a kimutatásokat, egyértelmű az eltérés. Normális esetben most rohannék át a felettesemhez a kimutatásokkal, de Mary még nem tért vissza a szabadságról, egy héttel meghosszabította, mert megszületett az első unokája. Megértem. Minden bizonnyal én is ezt tenném. így viszont engem terhel minden felelősség még legalább egy hétig.
Sóhajtva dőlök hátra a forgószékben, szemüvegem feltolom a fejemre, hogy kifáradt szemeimet megdörzsöljem. Át kell gondolnom, hogy mi legyen most a következő lépés. Az elmúlt közel két évben nem ez az első, hogy ilyen vagy ennél nagyobb eltérést figyeltem meg a kiadások és bevételek között. Valami nem teljesen tiszta a céggel kapcsolatban, de nekem nem az a dolgom, hogy kételkedjek bármiben is. Azért fizetnek, hogy a munkámat végezzem nem a kutakodásért vagy túlgondolásért. Nekem mégis mindenféle gondolatok kavarognak a fejemben, miközben megoldást próbálok keresni a hirtelen felmerülő problémára.


Leveszem a szemüvegem és leteszem az asztalra. Egyetlen megoldást látok arra, hogy tisztázzam ezt a helyzetet. Kezemben a laptoppal, hezitálás nélkül lépek ki az irodám ajatján, hogy a csendes folyosón a lift irányába sétáljak. Még sokan nem tértek vissza a szabadságolásból, néhány irodában van csak mozgás, a legtöbb helyiség sötét. Cipőm sarka hangos koppanással jelzi, hogy éppen merre tartok. A pénzügy és könyvelőség a harmadikon van, nekem ez a szint még teljesen ideális, ha nincs lift ennyit még képes vagyok lépcsőzni. Évek óta dolgozom már ennél a cégnél és mostanra nagyon megszerettem, nem is tudnám elképzelni nélküle az életem. Jól fizet, kényelmes a munkaidőm, rugalmas a beosztásom és nem utolsó sorban azt csinálom, amit szeretek, amihez értek. Azért tanultam éveket, hogy majd kamatoztathassam a megszerzett tudásomat. Nem volt mindig könnyű életem, de mostanra azt érzem, hogy kiegyensúlyozott és boldog vagyok. Majdnem teljesen.
A főnök irodája a legfelső szinten van. A lift néhány másdopercen belül hangos csengéssel jelzi, hogy megérkeztem a kívánt emeletre. Az sem teljesen biztos, hogy itt van, de jobb híjján csak ez a lehetőségem maradt beszélni egy feletesemmel, aki érdemben a megoldásban is segítségemre lehet. Nem gyakran járok ezen az emeleten, a főnökkel sem túl sűrűn találkoztam, az éves meetinge-ket leszámítva néhány céges bulin láttam csak futólag és ennyiben ki is merül az ismeretségünk. Mindenki tudja ki ő, mégsem ismeri senki. Nagy megelepetésemre a recepciós asztal mögötti szék üres. Vagy nincs itt senki, vagy éppen máshol akadt dolga a hölgynek. Nem fogok várni rá. Megigazítom vörös blézerem gallérját mielőtt magabiztosan bekopogok az ajtaján. Várok néhány másodpercet a válaszára, majd óvatosan kinyitom az ajtót, hogy tekintetem találkozzon az iróasztala mögött ülő férfival.
- Elnézést a zavarásért uram. lépem át a küszöböt és behúzom magam mögött az ajtót.
- Esther Selassie vagyok a pénzügyi osztályról. Beszélhetnénk? nem lépek közelebb amíg nem ad választ, csak állok a csukott ajtó mögött, tekintetemmel a férft fürkészve

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

Nem az a főnök Qadir, aki minden pillanatban megtalálható az irodájában, sőt, ami azt illeti, igencsak vadászni kell rá. Hogy hol van és miért, nem sokan tudják a cégnél pontosan, de mindenki szinte biztos lehet benne, hogy okkal van távol és feltehetőleg a munkáját végzi azokban a pillanatokban is. És alapvetően nem is tévednek sokat, mert valóban, nem sűrűn hajlandó nyugton maradni, ha tudja, hogy máshol jelen kell lennie. Ettől függetlenül nem érződik rajta, hogy állandóan rohan, vagy kapkodva próbálja befejezni az összes megkezdett feladatát. Minek kapkodjon, azzal nem lesz előrébb.
Az évek során kialakította már magának a megfelelő napirendet, ő is tudja, hogy nem dolgozhat mindig, mert abba beleőrülne, ugyanakkor folyamatosan tisztában kell lennie az eseményekkel akkor is, ha épp bowlingozni van. Merthogy ez lett az új hobbija, franc se gondolta volna, hogy egy ártatlan „jó lesz, csak gurítunk párat” baráti meghívás után ennyire könnyen megszállottá válik.
A gondosan kialakított életstílusnak hála mentálisan és fizikálisan is sikerült egészségesnek maradnia ebben a kietlen környezetben, amit részben ő maga teremtett. Vagy ő maga mászott bele és most, ha akarna sem tudna hova menekülni előle, holott néha nagyon is megtenné. Hiába egészséges, az ő kezében sem úgy jönnek mindig össze a dolgok, ahogy akarná. Sőt, rendszerint újra kell kalkulálnia, habár titkon ezt imádja az életében. Semmi sem megy egyszerűen, noha időnként azért történhetne így, csak amíg levegőt vesz, vagy lehunyja szemét.
Lassan tölti rá a teafüvekre a forró vizet. Ezt eredetileg az asszisztense csinálja meg neki, de ma délután kikérőt kért, Qadir pedig tudta, hogy nincs miért elleneznie. Elvégre teát főzni úgyis tud, iratokkal pedig elméletileg nem fog kelleni a nap hátralévő részében foglalkoznia. Megnyugtatja a levegőbe került aromák, imádja ezt az ízt, habár ezt sok másik keverékre is elmondható. Kevesen tudják, hogy lelkes gyűjtője a különféle teáknak és otthonában több mint 100 féle lakozik. Füves, filteres, bármilyen. Külön szekrényben gondosan saját kezűleg pakolgatja őket, holott nem tervezi mutogatni az apróságokat. Önmagát szórakoztatja vele leginkább.
Míg visszaér az asztalához pár centiliter elfogy kézfejméretű poharából. Mintha gyorsabb lenne tőle a munka. A monitorra veti tekintetét, kattint párat, hogy a kívánt kiértékelés kerüljön képernyőre, de még mielőtt belemerülne a részletekbe, észreveszi, hogy kanala teacseppeket hagyott az asztalán, azt pedig nem viseli el, ha bármi oknál fogva ragadna a felület. Zsebkendővel kezdi felitatni a folyadékcseppeket, mikor meggallja ajtaján a kopogást. Mire felnéz, már meglátja Esthert. Kezével int, hogy fáradjon csak beljebb, ő pedig befejezi ezalatt a takarítást.
- Hogyne, foglalj helyet - mutat az előtte lévő székek egyikére és míg Esther leül, ő leteszi tálcára a megnyitott fájlt. Nem mintha titkos lenne, sőt, az alkalmazottak néha jobban képben vannak a cég alakulásával, mint ő, de mégiscsak igyekszik nem hagyni figyelemelterelő elemeket a látószögében. Tiszteli ennyire az alkalmazottjait.
- Nem fog tetszeni, igaz? - fordul teljes mértékben felé, enyhén előre dőlve. Tény, hogy nem foglalkozott részletekbe menőleg a cég pénzügyeivel, de ő is érzi, hogy több eséllyel fog rosszat hallani, mint pozitívot. Igazság szerint már-már várta, hogy mikor ront rá a teljes pénzügyi osztály és tépik le a fejét.
Egyébként nem sűrűn beszélt eddig Estherrel, mondjuk általában egyik pénzügyessel sem, mivel ők az esetek többségében csak összesített eredményeket küldenek az állapotokról és különféle tervek költségeiről, az pedig személytelen folyamat, de azért arcról és névről is ismeri Esthert. Meglehet, az ő életét - sok más alkalmazottjával együtt - nem kutatta át, ellentétben azokkal, akik közelebb állnak a veszélyes tűzhöz. Félhetne attól, hogy nem tud részleteket a munkavállalóiról, ez egy támadási felület számára, de egyszerűen még nem jutott el odáig, hogy ő, vagy valaki más általa megbízott nekiálljon ilyen sok ember magánéletének átfésülésére.

Valamikor nem ilyen életutat terveztem magamnak. Sosem gondoltam például, hogy számokkal fogok dolgozni, habár már elég korán nyilvánvalóvá vált, hogy van hozzá érzékem. Fiatalabb koromban nehezen tudtam megülni a fenekemen, mindig mennem kellett, mozogni, aktívkodni. Aztán megsérültem és az egész életem átszerveződött. Nem könnyű tini anyának lenni, de egyedülállónak egy gyerekkel idegen városnban még sokkal nehezebb. Attól kezdve egyetlen cél lebegett a szemem előtt, jövőt biztosítani számára. Az élet elsuhant a fejem fölött, én pedig azt hiszem lenyugodtam. Sok minden van amin változtatnék a jelenlegi életemben is, de azt kell mondanom, hogy most elégedett vagyok. A nehéz válásomat és Aaliyah lányom távolságtartását leszámítva azt hiszem boldog vagyok. Mindenképp erre törekszem.
A cégnek is immár hat éve az alkalmazottja vagyok, azt hiszem nem árulok el semmi újat azzal, hogy nagyon sokan vágynak olyan munkakörnyezetre mint ez. Nyugodt, kellemes, a fizetés sem elhanyagolható. Dolgozni persze azt kell, de hát melyik munkahely az, ahova aludni járnak be az alkalmazottak. Ittlétem alatt azért nagyon sok mindenkit sikerült megismernem, minden osztályról van egy-két ember akivel megtaláltam a közös hangot. A főnök viszont olyan, mint Harry Potterben Félig Fejnélküli Nick. Mindenki tudja, hogy létezik, de csak azok látják, akiknek megjelenik. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni összesen hányszor láttam őt, azt meg számolni sem kell, hogy hányszor beszéltem vele személyesen. Most se tenném, hogyha lenne rá más lehetőségem, de mivel nincs felettesem és úgy ítélem meg, hogy ez a dolog fontos, kénytelen vagyok a saját kezembe venni az irányítást. Megharapni csak nem fog.
Az üres recepción láttán egy percre elgondolkodom azon, hogy talán nincs itt Mr. Abbar, de a tétovázásom csak egy egészen rövid ideig tart, a következő pillanatban a kopogást követően már az irodában álldogálok.
- Köszönöm. invitálását követően lépek beljebb a minden sarokból férfiasságot tükröző helyiségben, hogy helyet foglaljak a széken. Óvatosan arráb tolok egy szivartartót, hogy az eddig szorongatott laptop helyet kapjon az asztalon.
- Attól tartok, hogy nem. nyomom be a bekapcsoló gombot a gépen és amíg a viszonylag új laptop elindul úgy fordítom, hogy ő is lássa a képernyőt.
- Éppen a havi zárást próbáltam elkészíteni, amikor megakadt a szemem pár dolgon. Felnyitom az első grafikont. - Többször is jeleztem Marynek, hogy az elmúlt másfél évben a cég bevétele megcsappant. Mondhatjuk, hogy zuhanó repülésben vagyunk. Ez a vírus illetve a hirtelen áremelkedéseknek köszönhető nagyrészt. mint minden kereskedelmi üzletet, ezt a céget is érintette az infláció, az áremelkedések, a piac változása.
- Jelneleg a lakások kicsivel több, mint hatvan százaléka után van bevételünk. Ami ha így folyatatódik a zuhanás ez csökkeni fog. Ujjaimmal végigkövetem az ábrát. Tekintetem ide-oda cikázik közte és a gép között.
- Néhány nappal ezelőtt, egy indokolatlanul nagy összeg lett eltávolítva a cég számlájáról, ami bevétellel nincs fedezve, tehát gyakorlatilag mínuszban vagyunk vele. Nagyon sajnálom, de eznélkül az összeg nélkül a havi zárás mínuszos. egy újabb garfikont nyitok meg. - Nem tudom, hogy mit tanácsolhatnék, de erre az egész káoszra megoldást kell találnunk. Egy gyors megoldást a mostani helyzetre, aztán pedig hosszútávó megoldást a csőd megelőzése miatt. hátradőlök a székben, Qadir arcát fürkészem. Érdekelne, hogy minderről most mi a véleménye.
- Talán okos dolog lenne néhány lakást eladni. De ez csak egy ötlet persze.

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

Míg Esther beljebb lép az irodahelyiségben és könyelembe helyezi magát Qadir asztala előtt, addig a főnök (saját maga ki nem állhatta ezt a szót) befejezi az asztallapjának folyadékmentesítését. Számára mindig nagyon fontos volt, hogy az ő irodájában is kényelmesen tudjanaak helyet foglalni a munkatársak és funkciónálisan tudjanak dolgozni még vele szemben is, ha úgy adja ki az alkalom. Qadir tartja össze ezt a céget, de valójában nem ő az, aki miatt ilyen régóta működőképes és profitábilis a cég, ezt a kollégáknak köszönheti, így igyekszik mindent megadni nekik beleértve a munkakörnyezetet, a fizetést és a megfelelő bánásmódot. Ennek egyik példája, hogy az itt dolgozóknak nem kellett ebédjükról gondoskodni, hiszen minden nap három menü közül választhattak az étkezőben, amit ingyen, vagy minimális pénzért fogyaszthattak el.
Esther nemmindennapi vendége, úgyhogy kétség kívül komoly oka van annak, hogy most láthatja és nem hülye, sejti,h ogy miről lesz szó, amit előre is bocsált amolyan beszélgetésindító eszközként. Bólint a helyeslő válaszra és még egy utolsót belekortyol a teájába mielőtt felvillanna a képernyő.
- Akkor hát hallgatlak. - Előre könyököl és egy kisebb, alig hallgató sóhaj után kész, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Qadir is kíváncsi arra, hogy ebben a hónapban mennyi az annyi, noha ő is osztott-szorzott mikor Diane fizetését számolta és ezért nem is hagyta, hogy a cége bevételeiből állja Diane teljes fizetését csak mert a banda helyzete és jövője igen nehézkes mostanság. Itt sincs kolbászból a kerítés.
A zuhanó repülés kifejezés azért szíven üti és titkon reméli, hogy nem ennyire drasztikus a probléma, de a szemei elé táruló ábra annyival nem rózsásabb.
- Igen, figyelemmel kísérem én is a havi adatokat. - kezd bele és egyben próbálja megindokolni az ábrákat a saját információi által. - Az eredetinél kétszer több embert helyeztem ki annak érdekében, hogy növelni tudjuk a lakásokból származó bevételt. Viszont ehhez az kell, hogy előbb rászánjuk a pénzt, ami aztán később megtérül. - Nem akarja cifrázni, mert valószínűleg Esther sokkal jobban ért ehhez, mint ő. Néha fáj a CAPEX, de akkor sikeres a beruházás, ha hamar megtérül és profitálni kezd. - Most abban a szakaszban vagyunk, hogy le kell nyelnünk a kiadásokat, de reményeim szerint már a következő hónapban elindul az a görbe felfelé - mutat rá az ábrára csak messziről. Egyébként Qadir is aggódik, hogy mi van, ha nem jönnének be a tervek és bukják a beruházási összeget. Lakásokat felújítani, házakat, villákat kicsinosítani a mai világban nagyon nem olcsó, de talán pont az áruk miatt nőhet majd a havi, vagy éves bevétel. Ettől függetlenül a hatvan százalék borzasztóan rossz arány, ezt felírja magának, mert nem gondolta volna, hogy ilyen rossz a helyzet.
Felpillant, ahogy azt a bizonyos összeget említi Esther. Természetesen egyből tudja, hogy miről van szó, mégis fáj látni, hogy a Dianenek kifizetett összeget ennyire megérezte a cég. Pedig nem szabadott volna, hogy komoly sérelmeket okozzon a vállalat számára, úgyhogy valószínű valamit nagyon elszámolt Qadir. Vagy történt egyszerre más is, ami költségként jelentkezett Diane fizetésével egy napon. Ezt gyorsan ki lehet deríteni. Szája alá hejezi kezét, amolyan gondolkodó, tűnődő arccal.
Tetszik neki Esther magabiztossága és füleket nem kímélő őszintesége. Qadir mindig is arra törekedett, hogy a munkavállalói ki merjék mondani a valóságot, különösképpen, ha nem jók a kilátások. Ennek ellenére erősnek érzi a csőd belebegtetését, pontosabban véve Estheren vél felfedezni a szükségesnél nagyobb lendületet, szinte pánikot, amit megért, mert ha csak a vállalatot nézi, tényleg nem tűnik könnyű útnak visszafordítani a süllyedést. Egyébként sem az, ebben igaza van, ám Qadir szerencsére több pénztárcával rendelkezek. A gond az, hogy egyikből sem pakolhat át összegeket büntetlenül a másikba, pláne nem önszántából, egyeztetés nélkül.
- Köszönöm, hogy rámutattál. Az a nagyobb összeg egyszeri kifizetés volt, nem kell hasonlóra számítani a jövőben. - Gondolkodik azon, hogy elmondja-e, kinek mit fizetett, de ha nem kíváncsi rá, inkább nem kell tudnia, ha pedig kíváncsi Esther, majd megkérdezi, vagy ő maga nézi meg az átutalás paramétereit. Semmi sincs titkosítva, láthatja, hogy kinek utalt Qadir, mennyit és mikor, bár az okot nem nevezte meg, pusztás "fizetés" címszóval.
- Azt el tudom érni, hogy ne mínusszal zárjuk a hónapot, úgyhogy a kimutatásoktól nem kell aggódnotok. - Mert ha egy cég mínuszban zár egy hónapot, az nagyon rossz fényt vet rá. Hátradől a székében, s ezúttal elfolytva a sóhaját. - Ha eladunk néhány lakást, az tényleg megoldás, de rövidtávra. Nekünk viszont az állandó bevételeinket kell növelnünk - felelei Esther ötletére, ami egyébként egy jó megoldás, csak ha Qadir kikozmetikázza más zsebből a jelenlegi mutatókat, akkor érdemesebb inkább hosszabb távon gondolkodni. És a hosszútáv itt most már a fél évet is jelenti.
- Külön meetinget szervezek, ahol ismertetem ezeket az adatokat is, köszönöm Esther. - Csak mert nem ő fogja feltalálni a spanyol viaszt, hanem a nálánál sokkal okosabb és szakmában jártasabb kollégái. Neki csak az a feladata, hogy meghatározza a cég ijövőjének irányát. - Szeretném, ha te is részt vennél rajta. - Elvégre az ő adatai, az ő munkája, nem fogja elvenni tőle az érdemeit. Egyébként nagyon szeretei kiejteni a nő nevét, még ha nem is tökéletesen amerikai akcentussal teszi ezt, hanem a kelleténél jóval erősebb kiejtéssel. Ennyi év amerikai élet után aligha érződik afgán százmazása a nyelvén, de Esther nevében a th-t keményebben t-ként formája, mint az amerikaiak, vagy a britek.

Nem jellemző rám, hogy zavarban lennék, vagy óvatosan tapogatóznék, ezért most is magabiztosan foglalok helyet a kényelmes székben. Pontosan tudom, hogy miért vagyok itt, mit akarok mondani, a pironkodásnak sem helye sem ideje nincs. Engem az elemzésért, a figyelmemért és a szakértelmemért fizet. Elmondom neki amit fontosnak érzek, aztán ő dönti el, hogy mit kezd az információval. A munkám normális esetben nem tartalmazza a főnökkel való megbeszéléseket, de ez a tény nem riaszt vissza. Én a magam részét tisztességesen elvégeztem, a többi már csak előadás.
A lehető legrészletesebben próbálom felvázolni neki mindazt ami miatt feljöttem ide. Sejtem, hogy azért valamennyire biztosan nyomon követi ő is a szémokat, de azért a lehető legrészletesebben magyarázom el, hogy milyen információ rejtőzik egy-egy ábra és kimutatás mögött.
- Ha a munkálatok befejeződnek mindenképp pozitív hatással lesz a büdzsére. egy gyors számítást követően visszafordítom a képernyőt. - Hat számjegyű összeg spórolódik meg, miután már nem kell külön fizetni a munkásokat alkalmazó cégnek, de...az, hogy a lakásokat mikor tudjuk kiadni az kérdéses. persze, csak egy jó befektetőt kellene találni, aki kellő fantáziát lát az ingatlan bizniszben. De nem szólok bele abba, hogy a nálam okosabbak hogyan oldják meg ezt a kérdést. Engem a számok érdekelnek, azért fizetnek, hogy ezzel foglalkozzam.
Tekintetemmel a férfi arcvonásait figyelem miközben beszélek. Nem tudom megítélni, hogy mire gondolhat. A döbbenet jelét vélem felfedezni a vonásaiban, de mégsem tűnik ijedtnek vagy kétségbeesettnek, sokkal inkább tűnik úgy, hogy mindent kézben tart. Vagy csak kellően magas önbizalommal rendelkezik. Szavai hallatán bólintok egyet. Nem kérdezek rá, mert nem akarom úgy tűnjön, hogy számon kérem őt, másrészről pedig tudom, hogy kinek utalt. Szeretek nyitott szemmel járni, tudom, hogy kinek és miért utalhatott, de nem azért vagyok itt, hogy olyan dolgokba üssem bele az orrom, ami nem rám tartozik.
Jobb lábam keresztezem a bal combomon, pillantásommal a főnököt pásztázom. Próbálom kitalálni, megfejteni, hogy milyen ember lehet ő. Mi járhat most a fejében, mennyire érte váratlanul mindaz amit hallott, mi igaz a szóbeszédből ami néha – néha felröppen a kollégák körében.

- Gondolom azt nem kell mondani, hogy minden bejövő összeg lefödött kell legyen. nem lehet csak úgy egyik zsebből a másikba átrakni a pénzt. Illetve nyilván lehet, mindent szabad csak egy esetleges ellenőrzés folyamán megüthetjük a bokánkat. - Ez  így van. De véleményem szerint ahhoz, hogy a hosszútávú megoldást megtaláljuk a rövidtávú problémát ki kell iktatni. nem erőszakoskodom, csak a saját véleményem osztom meg vele, egyébként az ő kezében van a döntés.
- Ez a munkám   bólintok egy vékony mosoly megengedve magamnak. Tényleg nem kell külön köszönetet mondani nekem azért, amiért a fizetésem kapom, de ettől eltekintve kifejezetten jó érzés, ha az ember munkáját értékelik. Az, hogy neki ilyen a hozzáállása a cége jövőjéhez és a munkásaihoz is, nagyon sok mindent elárul a személyéről. - Amennyiben Mary még nem érkezik vissza a meeting időpontjáig szívesen részt veszek rajta. Ha már itt lesz... közelebb hajolok hozzá és lehalkítom a hangom, minth olyan nagy titkot osztanék meg vele - Félek, hogy meg kelle verekednem vele és Mary nagyooon veszélyes. Látta már milyen heves teremészetű? mosolyodom el. Mary egy tünemény egyébként, de nagyon régimódi és számára nagyon fontos, hogy mindenki tudja az alkalmazottak között, hogy kinek hol a helye. Ha itt lenne, most minden bizonnyal ő ülne itt.
- Kubai? mutatok a szivarokkal teli dobozra az asztal sarkán. Nem vagyok olyan nagy szakértő, de a régi őrmesterem a seregben is hasonló szivarokat püffögtetett minden este.

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

Büdzsé. Qadir ajkai lágyan mosolyra mozdulnak, ahogy meghallja ezt a szót. Maga se érti, miért tetszik neki ennyire a hivatalos keretek között oly’ ritkán használt kifejezés, bár korántsem arról lenne szó, hogy nem használják a környezetében ezt a szót, az ő száját is gyakran hagyja el, de Esthertől talán most váratlanul érkezett. Különös érzések lepik el, lassan kezdi úgy érezni, hogy a nőt leginkább a vagány jelzővel kell illetnie. Míg Esther visszafordul a képernyőhöz és magyarázásba kezd, Qadir fejben egy kicsit elszakad a valóságtól és tán életében először átfürkészi a nő vonásait, elsősorban az arcán, míg nagy lelkesedéssel és szakértelemmel próbálja Qadir tudtára adni a meglátásait. Éles vonásokkal rendelkezik, ugyanakkor nem túl kemény hatást kelt az arca, hirtelen Qadirnak is el kell gondolkoznia azon, hogy milyennek is látja a nőt amellett, hogy azért hallja a felé intézett tudatos szavakat. Átlagos fekete arca van, de nem emlékszik a férfi, hogy van-e olyan ismerőse, akinek ennyire harmonikus a komolysága és a nőiessége.
- Ha készen lesznek a lakások, bérlőket hamar találunk rá - legyint a konklúzióra, mivel szerinte, az ő információi szerint a felújítás a húzós, nem az értékesítés ezekben az években, mivel szeretnek az emberek ezekben az időkben befektetni, de ezzel együtt az építkezésekhez szükséges anyagok ár és beszerzése is nehezebbé és hosszadalmasabbá vált, ami tovább nehezíti a felújításokat. Olyan ismerőse pedig nincs, aki el tudná neki intézni, hogy olcsóbban kapják a szükséges anyagokat és nem hajlandó elmenni addig a pontig, hogy valakinek fegyvert tartson a fejéhez emiatt. Ezt tisztán fogják megoldani.
A számok azért ijesztőek számára, nem hitte, hogy ennyire kaotikussá kezd válni a helyzet. Az igazság valahol kettejük szavai között lehet, Qadir felelősségének érzi, hogy megnyugtassa a munkavállalóit a cég jövője felől. Nem sűrűn kell ilyet csinálnia, ha nem szorul a hurok, akkor azért a valós helyzetnek megfelelően kommunikál Qadir is. Inkább legyenek meg a hibák. Vannak dolgok, amiket ő is tud hamar orvosolni, de érthetően a fő problémát az okozza, hogy sok lakást elkoboztak, míg másoknál nagyban tartanak még az egyre dráguló fejújítások.
- Tudom, persze - dönti enyhén oldalra fejét, miközben a tekintetét keresi. Hirtelen jött utalás kirívó lehet, de azért sokszor volt már ilyen a cég életében, amit befektetésekként el lehet számolni, csak jó könyvelő kell hozzá. Mindenesetre egy megbeszélést muszáj összehívnia és szeretné, ha ennek Esther is a részese lenne, ha már az igazán konkrét és pontos adatoknak ő van a birtokában.
Szívesen belekortyolna a teájába, de nem teszi, mert illetlenségnek gondolná úgy megtenni, hogy Esther előtt nincs hasonló ital. Így csupán csak a meleg gőzöket figyeli a bögre felett, míg egy kisebb munkahelyi konfliktust sikerül tetten érnie Esther beszámolójából. Tisztában van azzal, hogy számos konfliktus van a munkavállalók között itt is és máshol cégeknél is, ezt nem tudja kiiktatni az emberekből, de legalább, amennyiben az egyik fülébe kerül, arra jó lenne reagálnia, ha van kis ideje. Ismét rá pillant, ahogy a nő közelebb hajol felé.  
- És úgy gondolod, hogy ő nyerne egy verekedésben? - egy mosollyal nyújtja el a verekedés szót, mert természetesen ő sem fizikai harcra gondol, pontosabban reméli, hogy Esther sem így értette. Csak kíváncsi a válaszára, mert neki nem úgy tűnik, mintha az előtte ülő nem elveszett lenne, legfeljebb ismeri a főnökét. - A meghívókat egyébként ezúttal én fogom kiküldeni, úgyhogy nem tudja meggátolni, hogy te is kapj - veszi komolyabbra a témát, miközben arrébb tesz egy néhány összefűzött papírt, nehogy a végén leöntse azt is teával. Szerinte ez a megbeszélés nem cicaharc kérdése. Ha a témát illetően Esther a jártasabb, akkor ő is jön, nem csak a főnöke.
- Nem jó vele dolgozni? - dől hátra a székében és összefontja ujjait az asztalán. Ezúttal teljesen Esther személyes tapasztalataira kíváncsi, igen, ez most az a pillanat, amikor bepanaszolhatja a főnökét. Nyilván nem fogja Maryt kirúgni Qadir, hiszen nagyon tehetséges, de ettől még talán tud valamit tenni. Vagy tud valakit, aki tud valamit tenni a pénzügyi osztály kényelme érdekében.
Meglepetten húzódnak felfelé szemöldökei, ahogy követi Esther ujját egyenesen a dohányokra. A nő nyila elsőre telibe találta a középpontot, ami néhány pillanatra lenyűgözi Qadirt.
- Kubai. Ha ott járok, mindig hozok, de inkább csak gyűjtöm őket. - Néha-néha el is szív egyet, de akkor tényleg valami nagy gond lehet. - Kedveled a szivarokat? - kérdi nem titkoltan meglepetten és már nyújtja is felé a tálcát, hogy vegyen nyugodtan, máshogy amúgy se nagyon fogyna. Persze ne most szívja el, mégiscsak ütősek ezek. Mindeközben ahogy visszahúzza karját és ismét leteszi a szivarokat az asztalra, a teájának gőze megcsapja orrát, amelytől fokozódik a nyáltermelése. Nagyon meg akarja inni az illatos teáját, viszont nem szeretné Esthert hoppon hagyni, így megfogalmazódik fejében egy ötlet, amivel talán két legyet üt egy csapásra. „Avagy a teával is jóllakik, de a nő is megmarad.„
- Esther… - áll fel lassan székéből, mint akinek épp dolga lenne, pedig nincs olyan, ami ne érne rá negyedóra múlva. - Szoktál teázni? Vagy kávézni? - a kérdéséből alapvetően már érezheti, hogy meg akarja invitálni. - A tetőteraszon egy tea elfogyasztása közben folytathatnánk ezt a beszélgetést, mit szólsz? - néz rá egészen semleges arccal, de csak azért, mert nem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni a nőt. Másrészről viszont amellett, hogy megvitatják a pénzügyi problémákat, mégiscsak ki kell mondani, hogy fogalma sincs, kicsoda Esther, ami baj. Szeretné tudni, hogy milyen ő, mi a múltja, amibe belekapaszkodva további információk után tud kutakodni. Maryt már lenyomozta, de ha Esther is ennyire közel van a tűzhöz, őt sem ártana és ehhez az általa legkedveltebb módszer egy szimpla, kötetlen beszélgetés. Nincsenek rossz szándéka, nem feltételez rosszat Estherről, de ő is nyugodtabb, ha nem csak egy név lenne számára az a személy, aki látja az utalásait.

A tőlem telhető legnagyobb tudással és pontossággal próbálom felvázolni neki a lényeget. Lehet, hogy kicsit drasztikus vagyok az lehet, de szerintem a pénzügyekkel csak így lehet bánni. Mindig bele kell számolni azokat a tényezőket is, amiket most még nem láthatunk. Nem estem kétségbe, de mindkenképp fontosnak tartom, hogy tisztában legyen az ügyekkel, annak minden hátrányával együtt. Qadir olyan főnöknek tűnik, akit nem csak a saját érdekei vezérleik, hanem szemmel tartja a cég jövőjét és a munkások jólétét is. Ez a hozzáállás nagyon szimpatikus. Ez ösztönzi a dolgozókat, hogy mindenki teljes odaadással végezze a munkáját.  Engem legalábbis mindenképp.
Tekintetünk találkozik miközben a magyarázataim közben néha-néha rápillantok. Tekintete kíváncsiságot tükröz. Szeretném tudni, hogy vajon most mire gondolhat. A semmiből egyszercsak felbukkan egy nő, akinek eddig talán a létezéséről sem tudott és aki drasztikus dolgokat vág a fejéhez. Biztos vagyok abban, hogy nem pont ilyen délutánra vágyott.
Szavai hallatán csak bólintok. Nekem mostmár nincs más dolgom, csak az, hogy elhiggyem neki minden rendben lesz, a munkálatok befejeződnek, minden lakás kiadódik és a pénzügyek újra felfelé görbülő ívet mutatnak majd. Bár tényekkel nem támasztja alá a mondanivalóját mégis hiszek neki. Teljes lényéből a magabiztosságot sugározza, nem hiszem, hogy ilyen jelentős dolgot félvállról venne.
Hátradőlök a székben, ujjaimat összekulcsolom és combomom pihentetem a kezem. Igaz, hogy még megoldást kell találni a problémára, de én a magam feladatát elvégeztem, a többi már nem rajtam múlik.
- Elküldök minden emailben. egyébként is el kellene küldenem, mint minden hónap végén, nem is értem, hogy ezt miért hangsúlyoztam ki most ennyire. Évek óta ugyanaz a feladatom, nem sok újítás van benne. Kérdésén elmosolyodom. Tekintetem összefonódik az övével mielőtt válaszolnék.
- Abszolút! vágok rá a választ szinte azonnal, még mindig tartva vele a szemkontaktust. - Annál is inkább mivel én visszavonulót fújnék. Elég lenne rámnéznie azzal a szigorú tekintetével és máris lebegtetném a fehér zászlót. mosolygom el a mondatom végét azért. Mary tényleg egy tünemény, de az anyámat megszégyenítő módon képes vesébe látni a tekintetével. A kora tiszteletet érdemel, a megjelenése pedig fegyelmet.
- Rajtam nem fog múlni, ott leszek. Ha a főnök ezt kéri tőlem, ki vagyok én, hogy bármiképp is ellenkezzek? Maximum Mary is jön velem, ha annyira szeretne.


- De igen, szó sincs semmi ilyesmiről. vágom rá kérdésére a válaszom szinte azonnal, még mielőtt bajba keveredne miattam a felettesem. - Mary nagyon jól végzi a dolgát. Van egy kicsit katonás stílusa, szereti ha a saját szabályai szerint működnek a dolgok, de abszolút szuper a munkájában. - Nevezhetjük régimódinak [/i]Tényleg nem állt szándékomban panaszkodni rá, minden súrlódás ellenére, szeretek vele együtt dolgozni, megérdemelten van a poziciójában.
Ujjaim között szórakozottan forgatom a szivart. Eszembe jutnak a seregben eltöltött esték.
- Nem kifejezetten. A seregben az őrmesterem nagy szivaros volt. Minden este lefekvés előtt szivarozott. Néha még történeteket is mesélt hozzá. minden nehézség ellenére voltak igazán jó pillanataim is amíg szolgáltam. - Papa is dohányzott néha. Persze neki nem voltak ennyire drága szivarjai és cask titokban füstölt néha a pajta mögött, mert anya nem szerette amikor dohányzott. hihetetlen, hogy egyetlen szivar mennyi emléket felidéz bennem. Orromhoz emelem a vastag szivart, beszívom a dohány erőteljes illatát. - Megtarthatom? mutatom fel az ujjaim között tartott szivart. Nem valószínű, hogy valaha elszívom, de most olyan jó volt kicsit emlékezni. Persze egyáltalán nem baj, hogyha nemet mond a kérésemre.
- Hmm? nevem hallatán önkéntes reakció - Tessék? javítom magma, majd gyorsan felpattanok ültömből, hiszen látszólag Qadir indulni készül. - Mindkettőt fogyasztom. válaszolok neki ismételten, miközben lecsukom a laptopom és indulásra készen magamhoz szorítom. Kérdése azonban lestoppol. Néhány másodpercig cask pislogok rá, mintha nem érteném a kérdést, majd rápillantok a karórámra. - Egy kávé azt hiszem rám férne, még úgy sem tartottam ma ebéd szünetet. válaszolok, majd még hozzáteszem - Bár attól függ miről szeretne beszélni, a számokról vagy a szivarról? az előbbihez nem sok hozzáfűzni valóm van már, az utóbbi pedig nemigen értek, de egy jó kávéval szerintem mindenről lehet kommunikálni.
- Ezt itthagyom addig helyezem vissza a számítógépem az asztalra, hogyha most azonnal a tetőtér felé indulunk nem látom értelmét cipelni magammal. - Vagy inkább vigyem? elbizonytalanodom. Ha a pénzügyekről akar beszélni talán mégis szükségem lesz rá.

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

- Rendben, köszönöm! - Az emaileket, amiket majd amúgy is megkapna, de ezzel a köszönettel egyszerre fejezi ki tisztességes módon elismerését a munkája miatt, valamint zárja le a gondolatfonalat és tekinti teljesen megbeszéltnek a munkát és minden pénzügyi problémát. Mindazonáltal a közte és felettese közti viszony megüti fülét, így amellett nem tud könnyen elmenni anélkül, hogy ne kérdezne rá az erőviszonyukra. Kissé megdöbben a választól, de nem is az gondolkoztatja el, hogy Esther miért húzza meg magát ennyire a főnökével szemben, ez a maga módján természetes reakció is, sokkal inkább a szóhasználata csal már-már mosolyt az ajkaira. Nem negatívumként, de nem is pozitívumként fontolgatja magában, hogy milyen szóval tudná jellemezni a stílusát, azonban csupán egy melléknév ivódott be a fejébe, amit ő abszolút nem rasszistaként gondol: fekete. Esther megtestesíti a tipikus amerikai fekete emberekre jellemző beszédstílust, a maga laza és egyszerű, őszintén kimondott, picit sem kimért szavai bár nem újak számára. Neki Esther, mint személy és az ő verbális kommunikációja az új jelenség.
- Kerülöd a konfliktusokat? - pillant fel a papírokról rá, miközben próbál rendet tenni az asztalán. Nem pszichológus, nem is célja ebből a beszélgetésből messzemenő következtetéseket levonni, pusztán érdeklődik és kihasználja az alkalmat, hogy irodájában tudhatja pénzügyi elemzőjét. Gyorsan felírja magának a meetinget, nehogy elfelejtse kiírni, ha már magára vállalta ezen feladatot.
Mary stílusa egyébként nem tűnik feltétlenül rossznak Esther elmondása szerint, de az is igaz, hogy néha meglehetősen nehéz elvonatkoztatnia a két munkáját egymástól és bizony még ő is elfelejti időnként, hogy ami az egyik helyen jól működik, az a másik téren hátrány. Noha tény, hogy aki fent tud tartani egy bandahálózatot, az egy cég irányításával is meg tud birkózni, csak tudni kell helyükön kezelni a dolgokat.
- Akkor, ha jól értem, személyiségetek különbségében rejlik a konfliktus. Ami talán kevésbé meglepő - teszi hozzá még egy halvány mosollyal a végén, mert elég csak ránézni a két nőre, egyik vaskalapos, idősebb és régimódi, másik pedig egy modern, csinos és aktívabb személy. Ezzel azonban ő nem tud és nem is szeretne mit kezdeni, ez egy olyan súrlódás kettejük között, amit kettejüknek kell megoldani.
A kubai szivar meghozza aztán kettejük között a fordulatot, Qadir pedig virtuálisan homlokához kapna, amiért összeáll fejében a puzzle és immáron már megfejti, hogy Esther az a női munkavállalója, aki szolgált a hadseregben. Azt tudta, hogy van egy ilyen személy, lehetséges, hogy pár évvel ezelőtt azt is tudta, hogy ő az, de túl sok információ között ezt eddig kiszelektálta a memóriájából. Érdekesnek találja a nő kapcsolatát a szivarokkal.
- Csak tessék! - mutat rá kezével Esther ujjai között lévő darabra, azért kínálta meg, hogy magához vegyen egyet, így hát természetes, hogy megtarthatja. Mint ahogy Qadir is szeretné megtartani teájának melegét, így felveti a közös teázás lehetőségét Esther számára, hátha ezzel össze tudná kötni a kellemest a hasznossal. Válasza elsőre arra készteti, hogy megnyomja a kávéfőzőn azt a nagy gombot, meg is teszi, már berreg is a daráló, mikor mégis elbizonytalanodik a nő szándékaiban.
- Ha a számokról szeretnék, abban az esetben inkább egyedül fogyasztanád el a kávét? - kérdez vissza, feltehetőleg ugyanolyan szándékból, mint ahogy Esther tette fel a kérdést, de azért kicsit meglepi, hogy csak bizonyos feltételekkel hajlandó kettesben időt tőleni vele. Elvégre, ha főnökeként a számokról akar beszélni, akkor sem illene nemet mondania, ha pedig a szivarok lennének a téma, nos, akkor ugyan miért utasítaná el a lehetőséget? Mindenesetre nem akar sokáig leragadni ezen a kis zavaron.
- Maradhat - feleli már valóban mosollyal, ezzel is ő a részéről leszögezné, hogy nem akar látni több ronda számot, abból bőven elég volt ennyi. Közben átadja neki a lefőtt kávét és miután minden menetkész, elindul a pontosan irodája mellett lévő lift felé.
Kimondhatatlan, hogy hiába remek a levegőkeringető rendszere az épületnek, a tetőtéri szabad tér teljesen más érzetet kelt. A frissesség még Manhattan közepén is érezhető, így Qadir is vesz egy mély lélegzetet ahogy kiér a korláthoz. Talán túlzás kijelenteni valójában, de ő itt fent mindig is úgy lehetett szabad, hogy közben biztonságban érezhette magát. Ez az ő legális birodalma, ő építette fel, a tetőtér pedig aligha támadható közeli épületekről fegyverrel. Persze ez az egész aligha igaz, elvégre egy nagy lőtávolságú mesterlövés puskával bármikor kettészakíthatják a mellkasát, de a világ nem így működik. Ha azok, akik ennyire nagy teljesítményű fegyverekkel játszanak, meg akarnák ölni, már rég nem mozogna az élők között. Neki éppen az az érdeke, hogy elérje, ezeknek az embereknek ne legyen érdeke őt eltakarítani. De az utcai hirtelen rohamból felinduló revolveres bandatagoktól itt tényleg biztonságban van, ennyi pedig neki elég is a komfortérzethez. Az üvegkorlát párkányára támaszkodik, belekortyol a teájába és szétnéz a város üvegtengerén mielőtt Estherre pillantana.
-  Mennyi időt szolgáltál a hadseregben? Ha nem vagyok túl indiszkrét persze… - Ez nagyon felkeltette az érdeklődését.

Minden rendelkezésemre álló információt átadtam Qadirnak, a tőlem telhető legnagyobb szaktudással, felhívtam a lehetséges buktatókra és következményekre a figyelmét, minden más innentől az ő dolga. Bár személyesen az elmúlt években nem beszéltünk, mégis tudom, hogy kellő gondossággal fog eljárni az ügyben. Az itt töltött évek tapasztalata azt tanusítja, hogy a rendszer legfelső fokán elhelyezkedő emberek kellő figyelmességgel és tudással irányítják a céget. Nem mondanám, hogy aggódom, de az amit a pénzügyi ábra kirajzolt mindenképp figyelemre méltó, ha nem kezelik helyén a dolgokat nagy probléma is lehet belőle. Nem szoktam finomkodni, sem kedveskedni, egyszerűen kimondom amit gondolok, nem az én felelősségem, hogy a másik fél hogyan dolgozza fel az információt.
- Csak a fölöslegeseket húzom fel a vállam. Nem szoktam kihátrálni semmilyen felelősséeg sem konfliktus elől, de azt vallom, hogyha meg lehet előzni a nézeteltéréseket, akkor miért ne tennénk? - Vannak szituációk, amikor alkalmazkodni kell, úgy vélem, hogy a felettes és beosztott munkaviszony pont ilyen. Hajlandó vagyok elnézni ilyen-olyan surlódásokat, ha cserében tudom, hogy a munkám és a személyem is becsülve van. Ez nem azt jelenti, hogy homokba dugom a fejem, mert kiállok én magamért, ha igazságtalanság ér, de elég simulékony a természetem. kicsit talán hosszabb válasz, mint amire számított, de ez vagyok én, a hosszú válaszok királnynője. Fél szóban nem lehet kielékítő választ megfogalmazni semmilyen témával kapcsolatban. Én sem szeretem, ha az esetleges kérdéseimre valami rövid hümmögés a válasz. Kommunikativ, társas lények vagyunk, használjuk is ki a szavakat és azok varázsát.
- Így igaz. bólintok a felvetésre. Különböző személyiségünk van, más családi háttérrel, neveltetéssel, tapasztalatokkal, életkorral. Normális, hogy vannak dolgok, amikben nem értünk egyet. Ez teljesen normális mindaddig amíg tudjuk kezelni a dolgokat.
Nem gondoltam, hogy ez a megbeszélés ilyen hirtelen és váratlan fordulatot vesz. A szivar látványa és illata megannyi emléket felidéz bennem, olyanokat is, amikre nem szívesen emlékszem. Nem volt konnyű a hadseregben, az, hogy élek csak a szerencsének köszönhető, de minden szarság ellenére vannak szép emlékeim. Qadir engedélyével elpakolom a dohányt. Nem hiszem, hogy valaha el fogom szívni, de sosem lehet tudni mit hoz a jövő.
- Nem dehogyis. csóválom meg a fejem - Csupán nem hiszem hogy az előbb felvázoltakon kjvül tudnék új információval szolgálni jelenleg. de ha újra hallani akarja amit elmondtam én nem hátrálok meg tőle. A kávé illata belengi a szobát, nagyon szeretem a frissen darált fekete illatát. Egy kockacukrot bedobok a kávémba, összekavarom és szó nélkül követem a lifthez Qadirt. Kellemes társaságnak ítélem meg, nem gondolom, hogy probléma lesz, ha nem a munkáról kell beszélni. Qadir – nyilván mindenki látja akinek szeme van – egy jóvágású férfi, kellemes modorral, bár nem túlságosan bőbeszédű, de szerencsére én kettőnk helyett is képes vagyok beszélni. Kellemesen érzem magam a társaságában, nincs rajtam a szokásos nyomás, ami az emberekre jellemző, ha a főnökükkel beszélnek. Szerintem ő sem szeretné, ha az emberek feszélyezve éreznék magukat mellette. A friss levegő mindig jó hatással van a szervezetmre, szinte azonnal érzem, hogy új életre kelek. Elég sokszor jövök fel a tetőtérre egyedül is, szeretek itt lenni. Kellemes, szép, és nyugalmat áraszt magából. Szerencsénkre most az idő is kellemes. Tőle eltérően én leülök az egyik fonott székre ami a korláthoz legközelebb van, lábaimat összefonom egymáson és beleiszok a kávéba.
- Közel négy évet. válaszolok neki szinte azonnal. - Fiatalon kezdtem és fiatalon ért is véget a karrierem Afganisztánban. nem hiszem, hogy szeretnék erről részletesebben beszélni jelenleg, de ennyi információt mindneki tudhat rólam, aki egy kicsit mélyebben utánanéz a nevemnek.
- Tegeződhetnénk? pillantok rá. Gördülékenyebb és nyitottabb lenne a beszélgetés közöttünk.

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

- Ez egy nagyon előnyös tulajdonság, Esther. - És sokakból hiányzik is. Sokan nem tudják elfogadni, hogy hallgatnak még akkor is, ha nekik van igazuk. Jelenleg most semmi sem indokolná, hogy Qadir is rendelkezzen ilyen tulajdonsággal, pedig voltak olyan időszakok az életében, amikor nagyon is szükséges volt hallgatnia, vagy fejet hajtania. Lényegében így telt élete első fele, Afganisztántól Latin-Amerikáig, úgyhogy teljes mértékben együtt tud érezni egy ilyen kérdésben Estherrel annak ellenére, hogy nem mutatja ezt ki különösebben, ellentétben mondjuk tiszteltével.
Ő ezzel nem is akar beleszólni a két merőben más tulajdonságokkal bíró nő konfliktusába, ha hatékonyan működnek együtt, akkor nem érzi, hogy a csipkelődésekbe neki befolyása kellene, hogy legyen. Mindent azért nem irányíthat és isten őriz, hogy így tenne, éppen menekül előlük.
Aztán meglepően elterelődik a téma a szivarokon át Ether magánéletére és bolond lenne nem kihasználni néhány óra szabadidejét arra, hogy új embereket ismerjen meg. Qadir személyisége közelebb van az introvertáltakhoz, mint az extrovertáltakéhoz, de annyira el kell zárkóznia jóformán mindenkitől, hogy az introvertált viselkedése ilyen szituációkban visszájára fordul. Szüksége van neki is mások társaságára, olyanokéra, akikről nem kell azt feltételeznie, hogy besúgó, nyomozó, vagy szimplán csak pszichopata.
Míg lefőzi a kávét, csak visszakérdez, maga sem tudja, hogy ezzel is ugratva kóstolgatná Esther terhelhetőségét, vagy maga is kíváncsi, hogy miért nem akar többet pénzügyekről beszélni vele abban az esetben, ha Qadir kérné tőle. Valószínűleg sok mindent tudna tanulni a nőtől ilyen téren, de bár ennyi rossz hír után már neki sem sok kedve van pénzre gondolni, mely jelenleg is fogy.
- Azokat viszont inkább nem akarom újra hallani - csóválja meg fejét a helyzet adta iróniával, mely karul ölti a fájdalmat, mégis halvány mosoly tükröződik arcán.  Eleget beszéltek már arról, hogy lefelé halad a cége, amit annyira megszeretett az évek alatt.
Az épület tetején szeret elmerengeni, nézni a várost, ahogy mozog és él még az éjszaka kellős közepén is. Gyerekkorában álmodni sem mert, hogy valaha lát ennyi üvegépületet egy helyen, akkoriban még azt se tudta, mi az a kapitalizmus, vagy összességében, hogy lehet igazgatói székbe ülni. Egyszerű, pénzzel. Nem is kell hozzá végzetség, ha van pénz.
Mikor érzékeli, hogy Esther leül a székre, megfordul, hogy felé nézhessen, és tekintetével újfent végigmérje a vékony, de erős vonásokkal rendelkező nőt. Lényegében utóbbi készteti arra, hogy érdeklődjön katona múltjáról.
Szemei elismerően csillognak meg a négy évet hallva, ám ahogy megtudja, hogy Afganisztánban szolgált, szívét tépni kezdik az emlékek. Sosem fejtette ki érdemleges embernek, hogy ő hogyan élte meg már Amerikában, hogy az amerikaiak az országában lövik a felmenőit, próbált érzelmileg és gyakorlatilag is kimaradni abból, ami akkor folyt a két ország között, de nem volt egyszerű. Sokan elfelejtik, hogy ő valójában afgán, meglehet, erre egy-két dekorstíluson kívül semmi nem ad utalást.
- Megsebesült? - kérdezi, bár nem tette hozzá ezt Esther, mégis kikövetkeztethető szavaiból. - A lába… - teszi hozzá lepillantva arra a végtagjára, ami miatt biceg. Bizony, ezt már ő is észrevette, még ha sosem tette szóvá, miért is tette volna, elvégre mindenkinek megvan a maga titka, a maga baja és fájdalma. Most azonban helyénvalónak érzi, hogy jelezze számára, figyelt a folyosón Estherre akárhányszor elhaladtak egymás mellett, vagy szóba elegyedtek. Megköszörüli torkát.
- Kietlen egy táj New Yorkhoz képest, bár megvannak a maga szépségei azért. Ha épp nincs ott háború - mesél azért Afganisztánról, mert nem szeretné, ha csak a szörnyűség maradna meg Esthernek onnan. Ezen ő tud segíteni és részben küldetésének is érzi már. Persze nem akarja túlerőltetni a témát, látja Estheren, hogy kellemetlenül érinti. Saját kezét nyomogatja a korlátnak dőlve, tekintete hol a tenyerén, hol pedig Esther arcán időzik. A tegeződésre nem néz fel egyből rá, azt nézi, hogy kezd megint begyulladni az egyik in a kezén, ami már közel hat éve újra és újra kínozza őt. De természetesen hallja a kérdést.
- Mikor nem munkatársak társaságában vagyunk, akkor igen. - feleli és lassan beletörődik abba, hogy újra kenheti a tenyerét gyulladáscsökkentővel, szóval felpillant a nőre és immáron csak rá figyel ismételten. - Nem szeretnék kivételezés gyanúját ébreszteni más kollégákban. - Biztos megérti Esther, mivel mégiscsak ő a vezérigazgató, ha egyiknek enged, mi oka van a másikkal nem tenni? Persze mint magánember a legkevésbe sem zavarja, ha nem kell magáznia valakit, a másik életében (az alvilágban) amúgy sem szokás ez, csak itt a tiszták között.

Rámosolygok. Vannak, olyan élethelyzetek, amikor szükség van arra, hogy az ember alkalmazkodjon. Véleményem szerint többek között a munkahely is pontosan ilyen. Nem engedhetem meg magamnak, hogy felelőtlenül viselkedjek, vagy mindenképp harcoljak az utolsó szóért. Hosszútávon kifizetődőbb ha az ember megpróbál alkalmazkodni, legalábbis én ezt a taktikát választottam és eddig teljesen működik is a dolog.
Meglepően könnyedén megy a kommunikáció Qadirral, erre a fordulatos társalgásra egyáltalán nem számítottam. Nem kenyerem a pletykálkodás úgyhogy nem sok mindent tudok róla, de ez-az azért megütötte a fülem a kantinban ebéd közben. A hölgyek sokszor dícsérték a főnök megjelenését, kifogástalan viselkedését, udvariasságát, mi tagadás, be kell ismernem, hogy minden szavuk igaz. Nyilván, neki is érdeke, hogy normális hangnemet üssön meg a beosztottakkal, de az nem lenne kötelessége, hogy kedélyesen cseverésszen velük. Nem bánom egyáltalán, hogy ilyen légkör alakult ki kettőnk között, nem érezném jól magam, hogy a főnökünk Hitlerként járna-kelne közöttünk.
- Akkor nincsenek több számok dörzsölöm össze a két tenyerem, mint aki jól végezte a dolgát. Szeretem a munkámat, de egyáltalán nem bánom, hogy most lesz legalább fél óra szünetem amikor nem kell ezzel foglalkoznom. Elég kötött a mindennapi munkaleosztásom, sokszor folytatom a munkát otthonról is, de egy kis kikapcsolódás kell, különben délutánra már nehezen megy a gondolkodás. Az agyamra pedig szükségem van.
- Belélegzem a tetőtéri friss levegőt. Kissé hűvös idefent a levegő, de annyira még nem, hogy fázzak. Leülök az egyik székre, majd belekortyolok a kávémba, Jó erős. Egy pillanatra cask lehunyom a szemem és élvezem ahogyan a meglobbanó szél belekap a hajamba és erőteljes táncba viszi sötét tincseimet. Megborzongok. Egyrészt a szellő hideg csókjától bőrömön, másrészt a feltörő emlékek miatt. Több évtized is eltelt már azóta, hogy katonaként szolgáltam, de az emlékek most is olyan elevenen élnek bennem, mintha csak tegnap történt volna. Szabad kezem ujjai között összeráncosodik a ruhám anyaga ahogy kérdését hallva rámarkolok. Nem kérdezett semmi rosszat, de nem szívesen elebóvenítem fel a történteket.
- A csípőm válaszolok végül mielőtt kortyolok az italból.  - És a gerincem. folytatom a felsorolást. Felhúzom az ingem ujját, felfedve előtte a vállamon csúnyán összefort hegeket. - Megégett. ujjaimat végigjáratom a térdemtől lefelé a lábszáramig. - nyílt törés, valahol itt körözök a harisnyámon. A fejem ért törést már meg sem említem, szerencsére az a sűrű hajzuhatagtól amúgy sem látszik. - Szerencsésen megúsztam. iszok bele az italba. Szerencsés vagyok, mert nagyon sokan soha nem tértek haza a családjukhoz. Elhallgatok. Tekintetemmel a férfi arcvonásait fürkészem. Van valami szomorú a tekintetében. Csak most tudatosodik bennem, hogy számára ugyanolyan fájdalmas lehet az otthonában dúló háborúról hallani, mint nekem emlékezni. Az is most tudatosodik bennem, hogy Qadir Afgán származású.
- Sajnálom, hogy csak a háború sötét oldaláról ismerhettem meg. Biztosan gyönyörű. bíztató mosollyal nézek rá. Nem ismerem annyira, hogy a magánéletéről kérdezzem, ezért jobbnak látom, ha más irányba terelem a beszélgetést. Pedig felkeltette a kíváncsiságom.
- Természetesen diszkrét leszek. tudom, hogy milyen gyorsan szárnyra kapnak itt a pletykák, nem szeretnék ennek alapot adni.
- Ha már itt tartunk, igazán nagy szükségem lenne egy kiadó ingatlanra valahol a közelben. hátradőlök a székben. Pillantásommal az övét keresem. Vajon mire gondolhat?

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

Qadir sosem volt katona, habár sok szempontból súrolja annak a hivatásnak a határát. Tud lőni, de kíváncsi rá, hogy Esther mit tudhat. Szeret helikoptert vezetni, de sosem volt vele bevetésen. Átélt már golyózáport valahogyan, szerzett már számos sebet, de mégis, mindezekkel maga mögött magának is bevallja, hogy el sem tudja képzelni, milyen lehet egy igazi bevetés, egy éles háború. Meglehet, gyerekként nézte végig, hogy az oroszok uralmuk alatt tartják Afganisztánt, így valamelyest azért a borzalmakkal találkozott, de nem, mint elszenvedő, nem, mint katona. S talán pont azért, mert minimálisan érintett ilyen dolgokban és mégsem részletekbe menően, így mélységesen tisztelni tudja azt, aki egykor katonaként szolgálta a hazáját. Igaz, támadó fél ként, igaz, azért, hogy saját demokratikus képükre formáljanak egy olyan országot, ahol sohasem működött mindez, hiába volt csábító az orosz kivonulással ott hagyott nagyhatalmi űr. Hiába él húsz éves korától Amerikában és érti, hogy mit miért tesznek, hiába állampolgára ennek az országnak, szíve mélyén ő mégis afgán és az is marad.
- Elnézést, nem kellett volna rákérdeznem… - szinte suttogva kér bocsánatot, mivel érzékeli Esther viselkedésén, hogy újraéli testét ért sebei fájdalmait. Igazság szerint csak áll ott a korlátnál, a nézi a nőt, aki önként mutatja végig testének sebhelyet, hol bőrét mutatva, hol pedig kezének simításával. Nem is tudja, mit érez a látványtól, ha lehet ezt mondani, egyszer lát egy emlékekkel és érzelmekkel teli zseniális műalkotást, akinek testét sebhelyeit érintve is végig csókolna egy meleg szobában, de egyúttal érez iránta elismerést és csodálatot. Nyel egyet, hogy el tudja fojtani a testében keletkezett vonzalmat és inkább saját tenyerének fájdalmaira kezd fókuszálni. Persze csak részben, hisz látásán kívül az összes érzékszerve Estherre összpontosít.
- Valóban szerencsés volt, ezek tudatában. Sajnáltam volna, ha nem ismerhetem meg. Minden katona szerencsés, aki onnan visszatérhetett. - Kemény ország, durva körülmények, eszméletlen brutalitás. Sokan vesztek oda. Persze, még aligha ismeri Esther ahhoz, hogy ilyen szavakkal kedveskedjen neki, de tudja, hogyan kell úriembernek lenni. Nincs különösebb célja bókolni a nőnek, de úgy van vele, hogy biztosan jól esik neki, ha pedig így lenne, miért ne tenné legalább percekre boldogabbá őt a mai napon.
- Igen, az! Mondanám, hogy szívesen megmutatnám más szemszögből, de félek, ez még mindig lehetetlen és az én életemben az is marad. - Ez alapvetően komplex, mivel Qadir is már lemondott arról, hogy valaha visszamehet oda. A bátyjával már régóta itt élnek, ők már amerikaiak, a szüleiket is már megölték, nincs hova hazamenniük és nem is látnák már őket szívesen. Így hát csak részben probléma a jelenleg is ott dúló zűrzavarok, a fő gond, amiért nem tudja Esthernek megmutatni az ország szép részeit az tulajdonképpen önmaga. De ezt már elfogadta, Qadir már amerikai marad, mindegy mi lakozik a szívében.
A tegezés tisztázását követően inkább elveszi poharát a korlátról, mielőtt lefújná onnan a szél és közelebb lépve Estherhez leteszi az előtte lévő kis asztalra. Érdeklődő tekintettel néz aztán a pohárról a nőre, hallva kérését, ami teljesen más gondolatokat ébreszt benne, mint amik ezt megelőző percekben cikáztak elméjében. Kívülről mindez annyit tesz, hogy szemeiből látni, újra a földön, újra a jelenben van és elegánsan egyik kezét zsebébe mélyesztve figyel.
- Ebben azt hiszem, tudok segíteni - vicceli, noha tekintete éppen csak egy hajszálnyira távolodik el a komolyság határától. - Milyen ingatlanra lenne szükséged? Vagy mekkorára? Kiadóra vagy megvételre? - Mivel közelben szeretné, így feltételezi lakásra gondol. Úgy tűnik, költözni készül, aminek bizonyára megvan az oka, de jelenleg úgy gondolja, túl személyes lenne tőle erre rákérdezni. Leül mellé, nem teljesen közel hozzá, de természetes távolságnál nem távolabbra.
- A legközelebbi lakás az ott - mutat a velük szemközti épület egyik tőlük jobbra eső ablakára. Nyilván ilyen távolból nem tudja pontosan kirajzolni, hogy melyik az a lakás, de erre semmi szükség, a lényeg, hogy itt van velük szembe, rettenetesen közel a munkahelyéhez. - Modern, kétszobás, meglehet nem olcsó, de úgy hiszem, neked nem lesz gondod az anyagiakkal. - Elvégre tudja mennyit keres, nem keveset, persze nem is csillagászati összegeket, de hivatásához képest jónak tekinthető.
- Egy, de akár két személynek is tökéletes, ellenben családnak már szűk. - Nem tudja, hány emberrel számol, de ha lennének információi sem tehetné meg, hogy előre feltételezéseket tesz.  

Nem titok, hogy katona voltam, ahogyan az sem, hogy min mentem keresztül, hogy majdnem belehaltam az autónkat ért robbanásba és egy kézigránát kishíjján levitte a fejem. Tényleg a szerencsének és nyilván a katonatársamnak köszönhetem azt, hogy most itt ülhetek és beszélgethetünk. Nem titkolózom, de nehéz feleleveníteni a múltam, beszélni arról amit átéltem. A rehabilitációm során és utána is még évekig rémálmok gyötörtek, sok évnyi munkám van abban, hogy most úgy tudok beszélni róla, hogy nem sírom el magam. Ezért aggódom annyira Gia miatt. Iszonyatosan emlékeztet a fitalkori énemre, és rettegek, hogy belesétál ugyanabba a csapdába, mint én. Minden egyes alkalaommal amikor visszatér a sereghez sírva alszom el, fohászkodva Istenhez, hogy tartsa épségben őt és hozza vissza hozzám.
- Nincs miért elnézést kérni, a múltam egy része és nem titok. Csak nehéz beszélni róla. de nem zárkózom el attól, hogy megosszam vele vagy másokkal mindazt amit átéltem. A múltat megváltoztatni már nem lehet, mindegy, hogy magamban tartom a fűjdalmaimat vagy elmesélem őket, ami történt megtörtént. Gondolataimba merülve mesélem el a sérüléseimet, ujjaimmal követve minden egyes heg nyomát. Ahogy mesélek róla szinte újra és újra érzem a végtelenül, egész testembe nyilaló fájdalmat. Érzem a megégett bőröm szagát, arcomon a lecsorgó vér szelíd simogatását, számban az ízét. A fülem ugyanúgy cseng, a robbanás erejének hangjától. Nyelek egyet és óvatosan megcsóválva a fejem visszatérek a valóságba. Tekintetem összefonódik a férfiéval. Szeretném tudni, hogy most mi járhat a fejében, mire gondolhat, mert tekintetéből nem tudom kiolvasni a gondolatait.
- Szerencsére van lehetőségünk megismerkedni mosolygok rá ismételten, de mosolyom mögött még mindig ott bújkál az emlékek által felidézett fájdalom. Nem tudom, hogy mit gondoljak Qadirról, érdekelne, hogy vajon milyen ember is ő valójában. Hogy viselkedik amikor nem öltönyben és nyakkendőben van? Hogyan viszonyulna hozzám, ha nem főnök és beosztott viszony lenne közöttünk? Mindenképpen sokminden érdekel vele kapcsolatban. - Sok bajtársam soha nem térhetett haza a családjához, és nagyon sokan hozzám hasonló fiatalok voltak, akik éppen csak elkezdték fiatal életüket, de a háború és a halál kiszokította őket az élet karjából. sosem fogom elfeljteni őket, számomra ők mind hősök, és a családjukat semmi nem tudja kárpótolni azért, amit évtizedek óta átélnek már. Egy anya nem szabadna gyászolja a gyermekét.

- - Miért lenne lehetetlen? Nem térhetsz többé haza? szegezem neki a kérdést. Nem tudhayom, hogy min ment keresztül azért, hogy az államokba jöhessen, ahogyan a hazájáról sem tudok a kelleténél többet. Annak idején én csak a háború oldaláról ismertem meg, és azóta sem lelkierőm sem kedvem nem volt ahhoz, hogy látogatóként visszatérjek. - Kétlem, hogy valaha szeretnék visszatérni oda. A belpolitikáról nem sokat tudok, de amint fény derülne a múltamra félek nem térnék haza többé. jó nekem a szent amerikai föld, az otthonom, nem kívánom elhagyni a közeljövőben még semmiképp.
Nem akarom, hogy a hangulatra szomorúság és honvágy telepedjen. Ezt a rendelkezésemre álló fél órát jobban szeretném „vidámabb” hangulatban eltölteni.
Lassan másfél éve lakom hotelekben, már egy ideje fontolgatom, hogy ideje lenne albérletbe költözni, nem titkolt szándékom az sem, hogy talán Aaliyah kedvet kap a dologhoz és visszaköltözik az életembe, ha érzékeli benne a stabilitást. Ebben az esetben én lennék a legboldogabb.
- Első körben kiadó lakást szeretnék, a többit majd meglátjuk hogyan alakul. a megvételétől sem zárkózom el, de ahhoz előbb le kell záródnia a válásomnak és az exem száándékait elnézve az még el fog húzódni egy darabig. Tekintetemmel követem az irányt amerre mutat. Nyilván az épületet be tudom lőni, de a lakást amiről szó van egyértelműen nem. Felnevetek.
- Ennél közlebb már csak úgy lehetnék, ha az irodámba költöznék be. nem vagyunk munkamániás, de mindenképp előnyös, ha az ember a munkahleyének közelében lakik. Sok fölösleges költségtől megszabadulnék. A metró bérletek árai már az egekben vannak.
- Majd kérek egy kis fizetés emelést a főnöktől. játékosan kacsintok rá. Nyilván ez nem áll szándékomban, hiszen nem is olyan régen emeltek rajta és félretett pénzem is bőven van, nem vagyok anyagilag megszorulva és nem is függök senkitől. Remélem érte a viccet.
- Egyedül költöznék be. kicsit szándékosan teszem a hangsúlyt az egyedül szóra. - Néha, ha szerencsém van talán a lányaim meglátogatnak majd. ebben bízom erőteljesen.
- Két kisebb szoba nekem tökéletesen megfelelne. nem vágyom kacsalábon forgó palotára.
- Mikor tudnánk megnézni a lakást? kortyolok bele a kávémba, ami már a hideg levegőn majdnem teljesen kihűlt. Hátradőlök ültömben, tekintetemmel a felettünk gyülekező fekete felhőket figyelem. - Biztosan nagyon elfoglalt vagy, ha az ingatlanügynök mutatja meg nekem a lakást az is megfelel, és nem is olyan sürgős. A hotelből nem kell eljönnöm a napokban. kicsi szándékosság van bennem azzal kapcsolatban, hogy mennyi információt osztok meg magamról, arról, hogy hol élek és kivel.

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

Badarság lenne összehasonlítani a katonaságot a maffiával, mégis minden szavával együtt tud érezni Qadir. Vagyis együtt tud, ha akar, most azonban nagyon is érzi Esther fájdalmát és felkavarodnak benne saját maga emlékei is, mikor megfogyatkozva tértek haza egy kemény helyzetből. Eszébe jut többek között az is, mikor Cali reptérén a szeme láttára lőtték agyon az akkori főnökét. Nem az a kérdés, miért ölték őt meg, hanem az, Qadirt miért hagyták életben? Fiatal volt még, rettenetesen fiatal, talán azt gondolták, hogy a gyilkosság láttán megunja majd a kávéfőzést és visszamegy a New Yorki metró takarító brigádjához és kussban leéli az életét. Igazság szerint nagyon is gondolt erre, csak aztán fordult néhányat az a bizonyos kocka.
A csenddel fejezi ki együttérzését, azonban megfogalmazódik benne a kérdés, hogy mégis mennyire érte Esthert meglepetésként mindaz, amit katonaként tapasztalt, elvégre nehezen tudná elképzelni, hogy kötelességből vonult be mintsem önszántából. Utóbbi esetben azonban valamennyire számíthatott a brutalitásra, persze nem tagadható, hogy személyesen átélni valamit sokkal keményebb, mint pusztán ismerni, mi várhat rá.
- És mi vezértelte ahhoz, hogy jelentkezzen a katonaságba? - Nem ismeri annyira Esthert, hogy meg tudja ítélni, az a minimális katonákra jellemző attitűd, netán kisugárzás azért látható a nőn, mert egykor katona volt, vagy éppen ellenkezőleg, személyiségének ezen része késztette arra, hogy az országot szolgálja.
Ami Qadirt illeti, ő nem szándékozik egy országot sem szolgálni. Fiatalon kirendült az afgán rendszerből és rájött, hogy mennyire ellehetetlenítik, hogy olyan kormány kerüljön ott hatalomra, ami valóban a nép érdekeit képviseli és nem egy másik országét, legyen szó Oroszországról, Amerikáról, vagy esetleg Kínáról, így hát nem is hagyná vérét folyni másokért. Amerikát sem támogatná sohasem, mint országot, nem ért egyet az általánosnak vélt amerikai politikával, mely független attól, hogy demokraták, vagy republikánusok vannak hatalmon. Ő csakis saját dolgával akar foglalkozni, üzleteket köt, saját érdekeit figyeli, így hát sohasem lenne katona. Meglehet, ötven év felett amúgysem merül fel ez a kérdés.
- Megtehetném, semmi sem gátol benne, de feleslegesen keverném magam veszélybe. Nem tudnék ott élni többet anélkül, hogy ne szemelnének ki. - Aztán valószínűleg vagy lelőnék, vagy kihasználnák befolyásosságát. Alapvetően nem egyértelmű, hogy meghalna ott, de úgy már biztosan nem élhetne ott afgánként, mintha ott élte volna le az elmúlt harminc évét. Túl kalandos életet él így is ahhoz, hogy további rizikókat keressen. Szereti a nyugalmat.
- Értelme sem lenne betenni oda a lábunkat. Jelenleg. - Mert a jövőt ő sem látja. Ezzel együtt pedig azt is meglepődve hallja, hogy Esther költözés előtt áll, így hát érdeklődő tekintettel egyenesíti ki gerincét a kerti kanapére ülve. A szemközti lakás pont kiadó, bár ez elmondható az általuk működtetett és visszaforgatott ingatlanok nyolcvan százalékáról, így nem volt nehéz dolga. Történetesen pont négy napja, a déli órákban járt utoljára ő maga is abban az ingatlanban, így garantálni tudja, hogy modern és csinos lakás.
- Kérhetnél nekem is akkor tőle - feleli nevetés nélkül, kissé mormogva, amiért Qadir senkitől sem tud fizetésemelésért könyörögni. Mondhatnánk azt, hogy neki hova kellene több, New York gazdagabb húsz százalékához tartozik, ami valóban temérdek pénzt jelent. Akkora megy Balira nyaralni, amikor csak akar, akkor vesz magának új luxusautót, mikor kedve tartja, számára a pénz nem akadály, mégis, mivel ennyi folyik át a kezén, így minden dollárt figyelemmel kísér és nem szórja el. Természetesen sosem elég. Mindig több kell, mert ha egyszer megelégszik a jelenlegi vagyonával, rögtön elkezd lefelé pörögni a szám. Kapzsi, egy újgazdag ficsúr, de legalább a maffiatevékenysége miatt szolidan mutatja ezt kifelé.
Már nem emlékszik, honnan van meg neki az információ, de ő egészen eddig úgy tudta, hogy Esthernek családja van. Természetesen van is, ezt megerősítik az asztalán lévő gyerekeinek képei, a laptopjának háttérképe és jelenlegi szavai is, így akkorát csak nem tévedett, mégis meglepve hallja, hogy már egyedül költözne egy kiszemelt lakásba. Igazság szerint érti. Tudja mit jelent ez, hiába nincs tisztában a részletekkel. Hall mindent, felfog mindent és meg is jegyzi Esther jelenlegi családi helyzetét a jövőben is feltételezhetően, de nem érzi, hogy együttérző pillantáson túl most többet tudna tenni.
- Az ingatlanos tudja bemutatni, nem az én dolgom, hogy eladjam őket, nem is tudnék jól csengő szavakkal dobálózni. - Kulcsolja össze ujjait maga előtt és tekintetét még nem veszi le az emlegetett lakásról velük szemben. - Meg tudom adni az illetékes számát, ha rám hivatkozol, holnap már költözhetsz. Persze, amennyiben megfelelőnek találod a lakás. - Egy mosoly azért csak megjelenik arcán, mikor Estherre pillant. Őszintén szólva szeretné, ha ő költözne be oda és nem valaki, akiben ő is kevésbé bízna meg.
- Ha jelenleg hotelben lakik, akkor nagyon is sürgősnek vélem - dönti kissé oldalra fejét és ő kimondja azt, amit Esther valószínűleg szerénységből nem tett meg. Senki sem szeret hotelben lakni, az egy szoba, egy ilyen korú hölgy pedig sokkal nagyobb kényelmet érdemel és igényel is. - Történt valami, hogy erre a lépésre kényszerült? - Már csak sötétben tapogatózik, felmerül benne olyasmi, hogy tán baleset érte a házukat, vagy összeveszett férjével és ő hagyta el a házat, nem pedig a férfi, de nem szeret előre tippelni. Majd Esther megosztja vele, ha úgy érzi, meg szeretné.
Mindeközben előveszi a telefonját, hogy kikeresse annak a férfinak a számát, akivel legutóbb beszélt az említett ingatlan kapcsán, majd nem sokkal később már a füléhez is tartja a kicsengő hívást. Elmondja, hogy van egy jelentkező (pedig még el sem kezdték hirdetni) és szeretné, ha mihamarább időt tudnának keríteni a találkozásra, de mindössze pár mondat hangzik csak el köztük, miután Qadir kinyomja.
- Ma hatkor meg tudja nézni a lakást, ha neked is jó - továbbítja a férfi üzenetét, míg zsebébe csúsztatja iphoneját.

A nem várt kérdés hallatán szükségem van egy-két percre, hogy összeszedjem a saját gondolataimat. Mindeközben a fejünk fölött gyülekező felhőket bámulom és próbálom megfogalmazni mindazt, ami most a fejemben van.
- Mindig is vonzott valami a katonaságban. A kato nők számomra mindig az elérhetetlent és az erőt sugározták. Fiatal voltam és hirtelen ötlettől határozva jelentkeztem a sereghez. Szerettem volna jobb jövőt biztosítani mint magamnak, mint pedig a lányomnak. egy kis felelőtlenség is volt a dologban. Azt hiszem életem azon szakaszában, nem gondoltam teljesen végig, hogy milyen következményekkel és milyen felelősséggel jár a katonaság. Csak szerettem volna követni az álmaimat, kicsit kiszakadni a farmon töltött élet medréből.
- Énem egyik része kíváncsi volt, de a másik azt hiszem mindig is erre született. hiszem és vallom, hogyha nem sérültem volna le, nyugdíjazásig a sereg szerves része maradtam volna. De az élet kiszámíthatatlan. A katonaság, minden nehézségével és fájdalmával együtt egy életre szóló tapasztalatot adott nekem, megerősített és a katonaként átélt mindenféle tapasztalás örök életre beívódott a személyiségembe. A hazámnak tett szolgálat miatt vagyok az aki vagyok, élek úgy ahogyan élek és gondolkodom másképp, mint az átlagos nők. Megkeményítette a szívem, de mégis társadalmi érzékenységre nevelt. Fura kettősség ez.
- Maradjunk Amerika biztonságos földjén helyeslek bólogatva. Eddig sem vágytam arra, hogy meglátogassam Afganisztán kietlen tályait, de ez a kis párbeszéde sem hozta meg hozzá a kedvem. Valamikor megfogadtam, hogy végig utazom a világot, tapasztalatokat gyűjtök, élményeket. Mára már örülök annak, ha csendben olvashatok a szobámban. Változnak az idők.
- Viccnek szántam... próbálom mentegetni magam az előbbi „poén” miatt, úgy tűnik, hogy Mr . Abbart érzékenyebben érintette a téma, mint azt gondoltam. Az elmúlt hat évben soha nem nyújtottam be kérelmet fizetés emelésért, mindig megdolgoztam azért, hogy kiérdemeljem azt, most sem tervezek másképp tenni.
- Megköszönöm a segítséget. pillantok rá, szolíd mosollyal a szám szélén. Hatalmas segítség már az is, hogy megadja az elérhetőséget, a többit már én magam is képes vagyok elintézni. Kiiszom a csésze tartalmát és a megüresedett porcelán bögrét leteszem az asztalra.
- Másfél éve lakom hotelben lassan, pár hét vagy hónap már nem oszt és szoroz a helyzetemen. és nem is panaszkodom. Én választottam magamnak ezt az élet formát miután kiköltöztem a családi házból, mert ezt akartam csinálni, a magam ura lenni végre, de mostmár jó lenne egy stabil otthon, hogy Aaliyah tudja számíthat rám.
- Válófélben vagyok. válaszolok a kérdésére, de ennél bővebben nem áll szándékomban kifejteni a dolgokat. Habár jól elbeszélgettünk az elmúlt fél órában, mégiscsak a főnököm, nem kell mindenről tudnia. Felállok ültömből, hogy amíg telefonon beszélget a korláthoz lépjek és megcsodáljam az elém táruló látképet. Nem akarok hallgatózni így teljes figyelmemmel a várost figyelem. Ennyi év után is lenyűgöző látványt nyújt.
Csak akkor fordulok meg ismét, amikor érzékelem, hogy nekem szegezi szavait. Karórámra pillantok.
- Tökéletes. még van pár óra addig, nem is megyek vissza a hotelbe. - Engedelmével visszamegyek dolgozni, addig be szeretném fejezni a munkát, hogy ne keljen a számokkal tölteném a szabad estémet. eltolom magam a korláttól. - Bemegyek az irodába a laptopért. jobbnak látom szólni neki, amennyiben ő még maradna idefent. - Köszönöm a kávét. mosolygok rá ismét és megindulok a bejárat felé, magára hagyva a férfit. Az ajtónál még vissza fordulok.
- Mr Abbar! A méz és fahéh együttes fogyászta reggeli előtt, enyhíti az ízületi problémákat. mutatok saját kézfejemre. Nem kerülte el a figyelmem, hogy talán fáj neki - Oliva olajjal kell masszírozni esténként. Viszlát! lépek be az épületbe, magára hagyva Qadirt. Anya nagyon jó házi praktikák kivitelezésében, sok mindent tanított nekünk, ami tényleg hatásos.

- A tegnap esti hat órás megbeszélés jobban ment mint gondoltam. A főnököm nem hazudott, ez tényleg egy kiváló lakás. Könnyen otthonossá tudom varázsolni, elég nagy még akár két embernek is és ami a legjobb, hogy gyakorlatilag a szomszédban dolgozom. Bár az este tizenegy órás megbeszélés kissé későinek tűnik, de Mr. Walter csak most ér rá és a követekző három hétben elutazik, úgyhogy kénytelen vagyok alkalmazkodni. A lakás jóformán üres, csak némi bútordarab várja, hogy végre birtokba vegyék.
- Mrs Selassie, kérem olvassa át a szerződés feltételeit, itt van a számlaszám ahova utalni kell az első három havi rezsit és kaukciót, ezen a dátumon van a fizetés dátuma. Itt és itt listázva vannak a lakásban taláható tárgyak, fotókkal. Ha minden rendben van, írja alá...mindhárom példányt és át is adom a kulcsokat. leülök a konyhaszékre, hogy alaposan átnézzem a szerződés minden pontját. Beletelik néhány percbe amíg mindent végig olvasok, majd az aláírásommal pecsételem meg az alkut.
- tökéletes... néz rám kényeskedő mosollyal. - Egy évig öné az apartman.
- Igazán köszönöm. sétálok el az ablakik, hogy a sötétbe burkolózó várost figyeljem. A hatodik emeletről a kilátás már gyönyörű.

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

- Nagyon bátor voltál. - Ez tőle egyértelműen egy elismerés. Nem tudja miért, de nagyon szimpatikusnak találja Esther válaszát, amiből kihallatszódik, hogy meg sem próbálja elrejteni azt, hogy utólag belátja, rossz döntést hozott, mikor csatlakozott a katonasághoz. Ezzel nincs is semmi gond, mind követnek el hibákat, Qadir is számos rossz döntést hozott meg életében, ha szívére tenné a kezét, valószínűleg nagyon sok mindent nem úgy csinálna megint, ahogy anno tett, de az életben nincsen „ha”. Annak ellenére, hogy most luxus körülmények között él, bőrén tapasztalta mindazt, amit Esther is, Qadirnak is minden kenyérért meg kellett dolgoznia és kezdetekben még az albérletét is csak hatalmas késésekkel tudta fizetni, éppen ezért sosem viselkedik különben azokkal, akik nem hasonló pénztárcával rendelkeznek, mint most ő. Alapvetően Esther története is egy sikersztori, elég csak azt nézni, hogy milyen munkája van, jól keres és Manhattan belvárosában lakhat, ha így vesszük, elérte a célját.
- Akkor azt hiszem, nem lehetsz csalódott a döntésed miatt. Sokkal inkább hálás, amiért túlélted. -Persze nem az ő dolga eldönteni, hogy érez Esther a múltja iránt, de ha hasonlóan, akkor abban meg tudja erősíteni. Érdekes, annak ellenére, hogy Esther saját bevallása szerint is nehéz téma ez neki, mégis egész könnyen megnyílt neki, aminek egyelőre nem is érti az okát Qadir. Megfordul fejében, hogy valamit biztosan el akar érni nála, azonban most annyira bízik megérzésében, hogy Esthernek valóban semmi köze a mocskos világhoz, hogy végül is aligha lehetne baj abból, ha jobban megismerik egymást. Így, ha valóban el akar is érni nála valamit, jobb fizetést, kinevezést, bármit, nem zavarja, ennyi szociális élet Qadirnak is kijár.
- Tudom - pillant rá ravaszan a vicce után, majd elmosolyodik.
- Én is. - Kölcsönösen nem értették egymás poénját, nem baj, más emberek ők és van akkora társadalmi különbség kettejük között, hogy ez normális legyen.
- Másfél éve? - szöknek fel szemöldökei emiatt enyhén ráncossá váló homlokára és talán ennél őszintébb és természetesebb reakciója a mai napon még nem volt. Szinte sokkolja, hogy már fél éve hotelben lakik, annyi időre már lakásba is megérné átköltözni. Persze sokat jelent, hogy meg tud fizeni egy hotelt New Yorkban, ez jó érzéssel tölti el, hiszen munkavállalói ezek alapján valóban jól élhetnek. Persze a pénz nem elég ehhez összességében, kell az is, hogy családon belül ne legyenek drasztikus konfliktusok, Qadir viszont úgy hallja, ez jelenleg nincs meg Esthernél.
- Sajnálom! Nem lehet könnyű időszak. - Tényleg sajnálja, bár ezúttal átérezni nem tudja, ő még sosem volt házas, barátnője sok volt, voltak hosszabb kapcsolata is, de egyikkel sem fordult annyira komolyra a dolog, hogy szóba kerülhetett volna a gyűrű. Sose akarta elkötelezni magát, mert úgy érzi, nem tudja kielégíteni egy nő minden vágyát. Egy igazi nőét, nem egy kurváét.
Míg telefonál, tekintete a korláthoz lépő nő hátán ragad meg. Újra végigméri és ismét érez iránta valami csábító vonzalmat. Végtelenül csinosnak tartja, de mégsem egy olyan nő Esther, akihez csak úgy hozzá lehetne érni. Nem tűnik könnyen megkaphatónak, Qadir pedig egyelőre nem gondolkodik azon, hogy kockára tegye egy munkavállalója állását. Jobban mondva nem ér annyit egy szex, hogy netán tolakodónak ítélje meg és ezért munkahelyet váltson a pénzügyi elemzője, Qadir feltehetőleg csorbuló hírnevéről nem is beszélve, hiszen mostanság amúgy is nagyon sok újságíró tapad rá. Így hát csak lopva figyeli a nőt és eltemeti magában a felgyülemlő vágyat.
Miután továbbítja az információt és Esther jelzi számára a távozási szándékát, ő csak a lift felé mutat, jelezvén, hogy ő ugyan nem tartja fel, úgy osztja be a munkaidejét, ahogy jónak tartja. Bólint, ezzel is engedélyt ad arra, hogy bemenjen az irodájába, ahol semmi nincs, amit ne láthatna.
- Egészségedre! - Azzal ő is feláll, bár még nem szándékozik egyből bemenni, inkább tesz pár lépést a korlát felé, míg egyik kezét zsebre teszi. Talán pont ezt a mozdulatot látja meg még a lift előtt Esther, aki javaslataival teljesen meglepi. Nem is érti, miért lepődik meg ennyire, hogy Esther pontosan beazonosította a problémáját. Qadir kezének gyulladását a fegyverek okozták még régebben, a végén már minden meghúzott ravasz adta erőhatás fájdalmat keltett hüvelyt és mutatóujja között. Persze mostanság már korántsem lő annyit, se lőtéren, sem pedig azon kívül, csak aztán újra és újra előjön neki. Tán hibásan, de egyből megfordul a fejében, hogy tán Esther is szokott lőni. Nyilvánvalóan lőtéren és ez a hasonlóság földbe gyökerezi lábát. Valószínűleg teljesen tévesen, így hát megpróbálja elengedni fejében ezt a gondolatot.
- Látom, tapasztalt vagy - mosolyodik el roppant emberi és kellemes arccal, amit elég ritka látni tőle. - Köszönöm, megfogadom a tanácsot - nézi még, ám tekintete egyre ravaszabbá válik, mintha ő is kezdené elhinni, hogy talált valami közöset bennük.


Mr. Walter nagyjából tíz évvel fiatalabb Esthernél, egy jókivágású, öltönyös férfi, akinek beszédén látszik, hogy a szavaiból él. Profi. De ez nem is meglepő, ha azt vesszük, hogy Qadir hívásnaplójában nem kell sokat kutakodni, hogy megtalálják a nevét. Ismerik egymást, bár nem jobban, mint főnök-beosztott, nem barátok, csak ismerősök, Qadir pedig ismeri annyira a tehetségét, hogy meg akarja tartani. Akárcsak az egyik ügyvédjét.
Este tizenegykor szerződést írni annyit tesz, hogy Esther felettébb kiváltságos helyzetben van, másnak bizonyára nem állt volna ilyenkor szolgálatára Mr. Walter. Bár nem ezen múlt, hogy a hölgyé legyen a lakás, Walter nélkül is elintézték volna, de így tiszta minden, így Esthert sem érheti rossz szó, sem egy rossz pletyka miatt a munkahelyén, se más, kéretlen újságíró miatt, csak mert a lakást személyesen Qadirtól bérelné.
A lépcsőházban épp lekapcsolódik a világítás, mikor Qadir az ajtóhoz lép és abból, hogy az félig nyitva van, sejti, hogy bent tartózkodnak a felek. Halkan nyit be, de nem feltűnésmentesen, elvégre nem betörni akar és nem is bujkálni. Épp elhangzik Esthertől a köszönöm, mire Mr. Walter az érkezett főnökére néz, kezdetben meglepetten, de tekintete mégis arról árulkodik, hogy nem teljesen hihetetlen Qadir ottléte.
- Szóval immáron itt laksz - néz Estherre, majd végig a lakáson, ami ezúttal egészen üres. Legalábbis a nappali. Furcsa így látnia. Eközben Mr. Walter a papírjait laptoptáskájába csúsztatja, láthatóan távozni készül.
- Elintéztünk mindent, egy éves szerződést írtunk alá.
- Köszönöm Robert! - fog vele kezet. - Egy hónapig nem zaklatlak, ígérem. - Nem mintha az alatt nem neki dolgozna, de legalább plusz körei nem lesznek várhatóan.

Nem sokkal később Robert Walter elhagyja a lakást, meglehet, szokatlan lehet, hogy Qadir nem megy vele, de hát ő nem is a férfihoz jött. Ahogy ketten maradnak a visszhangzó lakásban, Qadir bátorkodik bentebb lépni és szétnézni.
- Jó választás volt! - teszi karba kezeit. - A szomszédok nyugisok, a lenti közlekedés zaja idáig már kevésbé hallatszódik fel. - Nem mintha szükség lenne még marketingre, nem is azért mondja. Nosztalgia csupán. Tulajdonképpen ezért is van itt.
- Három évig laktam itt - néz végül Estherre. Bizony, ő volt az előző lakó és mind közül ezt a lakását szerette a legjobban. Pontosabban nem, ennél azért sokkal luxusabb villái is vannak, de ez volt a legszemélyesebb, ahol mindennapjait élte, ezért is maradt benne három évig. - Gondoltam még utoljára elbúcsúzok tőle - vallja be ittlétének valódi okát, vagyis pontosabban az egyik okát.

- Hálás is vagyok minden percért, amit a háború óta megéltem. Minden egyes mosolyért, könyekért, pillantért, hogy felnevelhettem a gyerekeimeit. Az életem minden percét úgy éltem le, hogy bármikor lehet az utolsó és éppen ezért sokkal de sokkal jobban átéltem minden pillanatot. Többek között ez az oka annak is, hogy elindítottam a válást. Nem akarok egyetlen másodpercet sem elvesztegetni valaki olyanra aki már nem tesz boldoggá.
Lehet, hogy egy kívüállónak a másfél év gondolata ijesztő meg érthetetlen lehet, számomra viszont ez a másfél év felszabadító volt. Végre nem kellett alkalmazkodnom senkihez, úgy éltem és azt csináltam amihez csak kedvem volt. Számomra ez egy jó és eredményes másfél év volt.
- Én döntöttem így. Voltak nehéz napok, nehéz hetek, hónapok, mert lezárni egy hosszú kapcsolatot nem könnyű és Aaliyah lányom döntései sem könnyítették meg az életem. - Felszabadító volt. vallom be az igazat. Jó móka volt, de másfél év elég volt belőle, mostmár kell a stabilitás az életembe, gyökeret kell eresztenem ismét, mert vannak az életemben emberek, akik számítanak rám.
Meglepően kellemesen alakult a férfivel töltött fél óra. Nem számítottam arra, hogy ennyire kellemesen fogom érezni magam. Qadir igazán megnyerő férfi. Nem csak a megjelenése kifogástalan, hanem a modora is. Szívesen eltöltenék vele több időt, kevébé formális körülmények között. Ezen azonban most nincs sem időm sem túlságosan nagy kedvem gondolkodni, visszasétálok a meleg irodámba, hogy a munkámmal foglalkozzam mielőtt találkozóra kell mennem. Feljegyzem magamnak, hogy hozzak egy üveg whiskeyt a fönöknek köszönetképpen a gyors segítségért.


Miközben átolvasom a papírokat, nehezen tudom elhinni, hogy megléptem ezt a lépést. Itt vagyok, este tizenegykor egy nagyon szép, tágas és modern stílusú lakásban, Manhatten szívében, amit nemsokára az otthonomnak nevezhetek. Már alig várom, hogy a lányoknak beszámoljak róla. Minden részletre figyelve átfutom a gondosan megírt szavakat, majd mindhárom példányt kitüntetem az aláírásommal. Az ablakhoz sétálok, hogy a lábaim előtt heverő várost figyeljem. Elégedettséget és mérhetetlen hálát érzek ezért.
Ismerős hangra kapom fel a fejem és szinte mgefordulok tengelyem körül, hogy szemtől szembe találjam magam vele.
- Mr. Abbar, micsoda meglepetés! a szó minden értelmében. Nem számítottam arra, hogy ma találkozunk. Igazából azt hittem, hogy a lebeszélt találkozóig nem fogunk összefutni. Kellemes meglepetés a jelenléte. Közelebb lépek hozzá, az üres lakásban tompán koppan a cipőm sarka. Hanyagul intek a távozó ügynöknek, de figyelmem már a hirtelen megjelenő vendégem élvezheti.
- Már most imádom. Alug várom már, hogy belakhassam végre. Nagyon hálás vagyok a segítségedért. moslygok rá, teljesen őszintén. Amikor felvetettem neki a problémámat nem gondoltam volna, hogyt ilyen gyorsan intézkedik.
- Nahá! nem leplezem meglepettségemet - Nem tudtam róla. Szerettél itt élni? csúsztatom zsebembe a kezem, miközben tekintetem körbejáratom a falakon.
- Kérlek, érezd magad otthon. invitálom beljebb a még üres nappali irányába. - Szívesen megkínálnálak egy itallal, de csapvizen kívül semmivel nem szolgálhatok. rántom fel a vállam. Nyilván tudja, hogy a költözés előtti idoszak mivel jár.
- Van itt egy bár a sarkon, esetleg ott megihatunk valamit, ha szeretnél. jobb ötlet híjján ez is egy járható út lehet.
- Mikor laktál itt? érdeklődöm tovább miközben a beépített szekrény ajtaját húzom el, hogy benézzek a poros, de tök üres szekrénybe. - Szeretnék erre a falra festeni valamit. Valami színeset, valami olyasmit, ami a szabadságra emlékzetet. Mit gondolsz?

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

Qadirban állandóan fluktuált az egyedül éles és az együttélés iránti vágy. Mikor odaköltözött hozzá a barátnője, soknak érezte, olyan volt, mintha lezártak volna ötből négy menekülőutat az életében, így hát gyors vége lett a közös életnek és újra egyedül találta magát. Ami jó is volt sokáig, míg nem megint magányosnak érezte magát, mely ellen vagy tett valamit, vagy csak elfogadta. Általában inkább utóbbi, mindenesetre csak részben ugyan, de sejti, milyen felszabadító érzésről beszélget Esther. Ha pedig a nőnek így megfelelt, akkor minden rendben is van.

Este tizenegykor a Manhattan belvárosában húzódó lakás felé tartva aztán azon tűnödik, hogy vajon beköltözik-e már most oda Esther, vagy nem sieti el a döntést és megnéz még pár lakást, mire kiválasztja a neki legjobbat. Alapvetően az utóbbit tudta elképzelni róla, amennyire megfontolt és precíz nőnek ismerte meg, azonban az előző napi beszélgetésük során nagyon is kiderült számára, hogy Esther tud és szeret is hirtelen döntéseket hozni. Ez mindenképpen jó lenne Qadirnak jelen esetben, ugyanis nagyon szeretné, ha egykori és annyira szeretett lakásában olyasvalaki laknak, aki szintén képes értékelni azt. Ez csupán személyes érzése, semmi több nincs mögötte.
Felbukkanása Mr. Waltert nem teljesen lepi meg, Esthert azonban annál inkább és ezért nem is lehetne hibáztatni őt. Késő van már, mármint a közvélemény szerint, Qadirnak ez mondhatni a második műszakjának a kezdete.  
- Ugyan - dönti enyhén oldalra fejét, nem kell hálálkodni, ez tulajdonképpen egy win-win helyzet kettejüknek. Örül, hogy ennyire lelkes és ami azt illeti, kíváncsiság lepi el Qadirt, hogy vajon hogyan fogja berendezni. Bizonyára nem úgy, ahogy ő tette, de ezzel nincs is gond, többféleképpen is ki lehet hozni a lakásból a maximumot.
- Hogyne! Öt perc volt beérnem az irodámba. Ki ne szeretné ezt? - vigyorodik el és egyébként tényleg ezt érezte legnagyobb előnyének a lakást. Minél kevesebbet kell utcán lennie annál jobb. Kisebb eséllyel kapják el az újságírók, a zsaruk, vagy esetleg más személyek.
- Azt hiszem, nem lesz nehéz, habár egyenesen fájdalmas ilyen üresnek látni a nappalit - mondja, pedig ő maga pakoltatta ki a kényes bútorokat. Nem akart maga után nyomokat hagyni, persze mindenhonnan az ujjlenyomatát kis eséllyel tudták csak leszedni. Közben ő maga is elindul befelé a helyiségbe.
- Lehet érdemes megnézni a bal konyhaszekrényt, nem hagytam-e ott némi ajándékot a következő lakónak. - Szemeiből egyértelműen látszik, hogy tudja a választ erre és valószínűleg nem itthagyta, hanem utólag helyezte el, még az is lehet, hogy szándékosan Esthernek akart kedveskedni vele, noha ennyire azért nem tervezett meg előre minden lépést. Nem inni jött át hozzá eredetileg. Csapvizet már rég nem ivott, nem most akarja újrakezdeni.
- Szívesen beülnék oda, mondjuk készül rá, hogy Mary unokahúga fogja elkészíteni az italodat. És tudod ez mit jelent… - újfent ravasz mosoly jelenik meg arcán, de részéről ez nem probléma. - Persze ez engem nem befolyásol. - Teszi farzsebeibe kezeit miközben kihúzza magát. Őt megszólni ezért nem tudják, senki sem fogja számon kérni, nem merik.
- Néhány hete költöztem ki végleg - vallja be és nézi Esthert, ahogy felfedezi még egyszer is a lakás rejtelmeit, majd felteszi kezeit. - Már te laksz itt, részemről úgy alakítod át, ahogy szeretnéd. Biztosra veszem, hogy lenyűgöző stílusod lehet. - Oké, kiadó a lakás, nem pedig eladó és ha visszafejtenék, hogy mégis kié jelenleg is ez az ingatlan, ugyancsak Qadir nevével találnák szemben magukat, de ettől még nem szól bele abba, hogy ki hogyan alakítja át a helyet, amíg tönkre nem teszik.
Ekkor Qadir nem követi tovább a nőt, hanem az üvegfalhoz lép, amely a nappalit telíti meg nappal fénnyel. Most pedig az éjszaka fényei szűrődnek be. Imádta innen nézni New Yorkot és most is elmereng egy kicsit elméjében, míg eldöntik, hogy bárba mennek, vagy itthon isznak.

Hosszú idő óta most először érzem azt, hogy ismét sínen van az életem, hogy újra gyökeret ereszthetek. Nem bánom azt, hogy egyedül kell talpra állnom, sőt kifejezetten tetszik, hogy nem lesz senki, aki után alkalmazkodnom kell. Azt és úgy csinálok amit csak akarok, egyedül abban bízom, hogy dacis tinédzser lányomat sikerül visszacsalogatni az életembe. Ez még a távoli jövő zenéje, egyenlőre annak örülök, hogy „enyém” ez a lakás. Igencsak jó üzletet sikerült kötnöm. A pénztárcám tartalmát megrövidíti az igaz, de még így is stabil anhyagi helyzetben maradok. Hosszútávon a szállodai költségek sokkal nagyobb összegre rúgnak fel.
Qadir hirtelen felbukkanása enyhén szólva is a megelepetés erejével hat rám. Nem gondoltam arra, hogy ennyire rövid időn belül újra találkozni fogunk. Széles mosollyal üdvözlöm, örülök a felbukkanásának.
- Igen, mindenképp vonzó a lakásban, hogy gyakorlatilag a munkahelyem mellett van egytértek vele. A lakás elhelyezkedése több is mint kiváló. Manhattan egy igencsak forgalmas részén van, ami azért jó, mert gyakorlatilag a lakásból kilépve a közelemben van mindenre, amire szükségem lehet. Boltok, metró, a munkhelyem, bárok, bevásárlóközpontok.
- Gyere vissza úgy egy hét múlva és nem lesz ennyire üres már van elképzelésem, hogy hogyan fogom saját ízlésem után igazítani, bár valószínűleg merőben más lesz, mint amihez ő hozzá van szokva. Két egészen eltérő személyiséggel, ízléssel, társadalmi háttérrel rendelkezünk.
- Oh! Üdvözlő ajándékra nem számítottam. de most nagyon is örülök neki. Magára hagyom a nappaliban amíg kikopokog a konyhába, hogy az említett szekrény ajtaját kinyitva megtaláljak egy bontatlan üveg whiskeyt. Ráadásul nem is a legócskább fajta. Egy kis kutakodás után két üveg poharat is sikerül találnom. Hálásan mosolyogva lépek be a nappaliba a zsákmányt a magasba emelve.
- Oh. Nem tudtam arról, hogy Mary unokahúga mivel foglalkozik. Mindig ennyire képben vagy az alkalmzottaid maganéletéről? nem tűnik furcsának egyáltalán, hogy képben van bizonyos dolgokkal, úgy főleg nem, hogy itt élt, minden bizonnyal találkozott már az említett bárban az említett hölggyel.
- Nem szeretném, ha alaptalan pletykának lennék az áldozata. Az előző bérlő jófej volt és hagyott nekünk egy kis ajándékot. Mardjunk inkább itt. Amennyiben lehet kerülném azt, hogy bármilyen pletyka elinduljon rólam, illetve rólunk a munkaközösségben. Az emberek szeretik szabadjára engedni a fantáziájukat is kiszínezni a valóságot. Egy kis küzdelem után kicsavarom a whiskey kupakját és a két krisztálypoharat megtöltöm a tartalmával. Az egyik átnyújtom.
- Parancsol! beleiszom a saját italomba.
- Akkor megértem, hogy hiányzik, nem is olyan régen még itt éltél. tekintetemmel az üres falat figyelem. - A teraszon van egy pad, ott le tudunk ülni mutatok a beépített terasz irányába, hogyha szeretne ott leülhetünk. Mégiscsak kényelmes, mint állva elfogyasztani az italainkat. A kisasztalra lepakolom az üveget és a poharam, én helyet foglalok a padon.
- Szerintem itt fogok festegetni. Az állványom még éppen elfér ott. Öröm lesz ebben a csodálatos kilátásban alkotni. osztok meg vele újabb információt, amire persze nem biztos, hogy kíváncsi. - Szereted a festményeket? A művészetet?

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

Annak ellenére, hogy nem kevés spontaneitás lakozik Qadirban, a napjainak nagy része előre eltervezett és megszervezett esemény. A jelenlegi óráira is ez mondható el, de szereti annak látszatát kelteni, hogy épp Estherék is akkor kötik meg a szerződést, mint amikor Qadir beteszi a lábát egykori lakásába, hogy még utoljára elköszönjen tőle. Persze ha gondolatait annyira az általa nagyon szeretett lakás kötné le, nem időzített volna ennyire pontosan.
Számít neki Esther véleménye, kíváncsi, mit gondol a helyről, mennyire tetszik neki, vagy hogy hogyan képzeli berendezni. Van egy olyan érzése, hogy merőben már stílust fog kapni, mint mikor Qadir döntött az kialakítás felett. Halványan elmosolyodik és eltöpreng, hogy vajon Esther a szavait egy újabb meghívásnak szánja-e, vagy csupán a közvetlenség beszél belőle. Mindig lenyűgözi, hogy mennyire barátságos és könnyed stílusú nővel társalog. Ezt egyébként sok afroamerikaival megtapasztalta már, meglehet, az előítélek távolállnak tőle, így nem is akarja egyből betudni ezen tulajdonságait a bőrszínének. Ezzel együtt pedig érdekes belegondolni, vajon Qadiron is megmutatkozik valahogy a származása? Vagy ezek csupán személyiségjegyek és semmi köze a fizikumukhoz? Izgalmas téma lehet, de nem szeret olyan dolgokon sokáig leragadni Qadir, aminek nincs megoldása, vagy nem vezet sehová. Egyelőre nem válaszol rá, a jövő majd úgyis eldönti, hogy Esther komolyan gondolta-e szavait, vagy sem. Ha meghívja, lehet eljön. Ha ráér éppen, ha az országban van, vagy éppenséggel ha még él.
Hagyja, hogy Esther maga fedezze fel a számára tegnap éjfél után elhelyezett természetesen bontatlan alkoholokat. Nem akarta pontosan megszervezni, hogy együtt bontsák meg ők a whiskeyt, ezelőtt is megtalálhatta volna őket az új lakó, de úgy tűnik, most kapóra jön.
- Nem mindegyikről, ahhoz túl sokan vannak. Pláne, ha nem csak az FSRE-t nézzük - feleli, utalva arra, hogy a Five Star Realty Enterprise mellett neki sok más cégben is van részvénye és bizony azoknak működését is figyelemmel kíséri valamennyire. Közben elveszi tőle az üveget, hogy férfias illemből inkább ő bontsa fel. - Csupán sokat fordultam meg abban a bárban és a hölgy maga mutatkozott be nekem. - Feltehetőleg körbeért az információ, Mary unokahúga tudta ki Qadir, így nem volt nehéz elkotyognia, hogy a pénzügyi osztály vezetője az ő rokona, amit Qadir kedvességgel fogadott annak ellenére, hogy nem különösebben tudott mit kezdeni ezzel az információval, egészen mostanáig. Merthogy ez még Esthernek bekavarhat, amennyiben számít ez egyáltalán neki.
Elmosolyodik, ahogy Esther az előző bérlő kedvességét méltatja, közben pedig megtölti elegánsan a poharakat alkohollal. Amennyi mocsokkal ő foglalkozik azt várná az ember, hogy temérdek alkohol, drog, dohány és egyéb káros anyag lepi el testét nap mint nap, ez azonban egy tévedés. Qadir teste meglehetősen tiszta, már nem dohányzik jó régóta, nem drogozik (egyenesen undorodik tőle), alkoholt pedig csak akkor fogyaszt, amikor az események erre indokoltak, igaz, az ő mindennapjainak gyakori része, de mindig csak mértékkel teszi. Nem engedheti meg magának, hogy kiüsse magát, túl sok pórázt kell tartania ahhoz, hogy elveszítse teljesen a józaneszét akár órákra is. De pár pohár whiskey teljesen belefér.
- Egészségedre! - koccint vele, majd ő is beleiszik az italba. Egy kicsit még mindig nem tudja hova tenni Esthert és a közvetlenségét, megszokta, hogy nem kerül a mostaninál sokkal közelebbi viszonyba a munkavállalóival, ugyanakkor hiába harcol magával, be kell vallania, hogy nagyon is szeretné elengedni magát, legalább ma este. Kell neki az ilyen nyugodt, baráti légkör, szereti érezni, hogy a világ nem mindig csak üzletről és rivalizálásról szól, amiben nincs különbség a tiszta és a mocskos munkája között sem. A legális cégek is pont úgy fel akarják falni egymást, mint a drogbandák, ebben nincs különbség.
- Remek ötlet, menjünk - teszi a nő hátára egy pillanatra kezét, ezzel is jelezve, hogy partner az ötletben és szívesen kiülne a frisslevegőre, pont mint ahogy előző napokban tették. Odakint aztán ő is leül a padra, ám az italát a kezében tartja. Iszogatja.
- Nézni igen, de az én kézügyességem annyira rossz, hogy vászont ragadni is sértés lenne. - Egyúttal pedig elgondolkodik, hogy vajon ez azt jelenti, hogy Esther kézfájdalmát mégsem a lövészet, hanem a rengeteg művészmunka okozta-e. - Ha ezt tudom, nem vetettem volna le a falakról a festményeket. - Bár ezen még segíthet, volt akkora értékük a képeknek, hogy sajnálja kidobni, új lakásában viszont még nem kaptak helyet.
- Hivatásból, vagy csak hobbiként festesz? - fordul felé végül, mert az arca még mindig izgalmasabb, mint a velük egy magasságban fekvő falhőkarcolók fényei. Picivel később aztán lepillant a kézfejére. Egy exkatona, aki ért a pénzhez és még a művészetek iránt is érdeklődik. Most csak viccelnek Qadirral, ugye? Túl hívogató ez így.
- Emiatt fáj a kezed? - kérdezi meg végül, elvégre ő is látta, hogy a munkahelyükön Esther pontosan átérezte az ő fájdalmát és bár reménykedik kicsit, hogy mégsem az ecsetek hibája minden, mégsem teheti meg, hogy ő vallja be előbb a lövészet iránti elköteleződését. Ha Esthertől meghallja azt, amit elsőként feltételezett, akkor ő is elmondja a hibbiját, de ha nem kanyarodnak el a művészetekről, akkor jobb, ha jótékony homály fedi az összes ölőeszközt, ami valaha is megfordult Qadir kezében. Ha nem lenne ennyire óvatos, többször megütné magát.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy vajon mi is igazából Qadir felbukkanásának az oka. Ha a lakástól akart elbúcsúzni ahogyan at mondta, megtehette volna órákkal ezelőtt is, sőt, napokkal ezelőtt is. Ezen az apróságon azonban tényleg nem akadok fent, bármilyen indokkal jött is, mindenképpen örülök annak, hogy itt van. Legutóbb kellemesen el tudtunk beszélgetni a tetőn, kétlem, hogy ezúttal ez másképp lenne. Felkeltette az érdeklődésem, kíváncsi vagyok, hogy milyen ember rejtőzik az öltöny és az üzletember álarca mögött.  Annyira kiismerhetetlen, titokzatos, szeretem a rejtvényeket és nagyon szívesen fejteném meg. Ki lehet az ember a vállalkozó mögött? Az érdekel, amit szemmel nem lehet látni, ami rejtve van az irodai falain belül. Mindenképpen érdekes.
Úgy tűnik ez a mai este tele van meglepetésekkel, egyszer a főnök hirtelen felbukkanása, aztán a konyhaszekrénybe rejtett ital. Van egy olyan érzésem, mintha direkt készült volna erre az alkalomra. Vagy egy másikra. Bármi is a valóság, hirtelen felbukkanása mögött semmiképp nem bánom, hogy így tett. Mint egy nagymacska ragadozó kezemben a szerzett zsákmánnyal, széles mosollyal az arcomon térek vissza a nappaliba.
- Ezek szerint nem csak az FSRE foglalja le magának Mr Abbart? nem kifejezetten lepődök meg azon, hogy esetlegesen több lábbal és áll azon a bizonyos talajon. Sőt, ez kifejezetten vonzó tulajdonság. Én mindig kedvelem azokat az embereket, akik nem a semmiből akarnak meggazdagodni és nem riadnak vissza a munkától. Céget irányítani pedig nem csak annyi, hogy öltönyben ücsörög a bőrszékben. Átadom neki az üveget, hogy a bénázásomat megelőzzem, meg amúgy is, ő hozta az italt, az ő feladata kinyitni.
- Egészségedre! koccintom össze a poharam az övével, majd belekortyolok a tüzes vízbe. - Dariul hogy mondod, hogy egészségedre? érdeklődöm két korty között. - Dari az anyanyelved igaz? ha emlékeim nem csalnak, Afganisztán hivatalos nyelve a dari, de könnyen lehet, hogy rosszul emlékszem és teljesen hülyét csinálok most magamból. Ha így van maximum nevetünk egyet és az élet megy tovább.

Apró libabőrök terjednek szét a hátamon ahogyan ujja hozzáér a csupasz bőrömhöz a nyakamon. Helyet foglalok a meglepően kényelmes kis kanapé szerű ülöalkalmatosságon. Tekintetemmel a város fényeit figyelem, de gondolataim már azon járnak, hogy hogyan és mit alakítsak a lakáson a következő napokban. Végre lesz egy kis tér annak, hogy a hobbimnak éljek, bár, ez egy idő után nem lesz elegendő hely. A kisebbik hálót viszont nem akarom alkotásra elfoglalni, abban bízva, hogy a kislányom szobája lesz.
- Milyen festmények voltak? egy emberről sokmindent elmond a stílusa, az, hogy milyen festőket szeret, milyen stílust képviselőket róla is sokmindent elárul. - Hobbiként. Szeretnék én olyan jó lenni, hogy hivatásból is űzhessem. volt olyan időszaka az életemnek, amikor elszántan festő akartam lenni, de aztán nagyon hamar lemondtam erről a tervemről. Nem tudok parancszóra alkotni, számomra úgy már nincs varázsa. Beleiszom a poharamba.
- Honnan tudtad, hogy fáj a kezem? dőlök hátra ültömbe, kényelembe helyezve magam. - Ez sem segít az ízületeimen, meg a folytonos gépelés sem, de igazából a fegyverek okozzák a gondot. A katonaságot nem kívánom vissza, de a fegyverek és a lövészet a szenvedélyem maradt. Hetente eljárok lőni ha egy héten egyszer nem sikerül elmenni valamiért nekem elvonási tüneteim vannak. - Na és neked? Megfogadtad a tanácsom? Ha lenne olivaolajam szívesen megmasszíroznám úgy ahogyan anyától tanultam. az apám a papságon túl nagyon keményen dolgozott a farmon, mindig volt valami gond az ízületeivel, hol a kezén, hol a lábán...nem volt könnyű megteremteni mindent számunkra.
- Zavar, ha lehúzom a cipőmet? Mostmár kezd fájni a lábam. nem titok, hogy volt balesetem, a sérülésemről is tud. Válaszától függően kilépek a csizmámból és közelebb húzva magamhoz egy kisszéket végig nyújtom rajta a lábamat. Sokkal jobb.
- Miért költöztél ki innen? ha annyira szeretett itt élni ahogyan azt mondja vajon mi vezérelte arra, hogy elmenjen? Kinőtte a lakást? Nem tetszett a feleségének? Nős egyáltalán? Tekinetetem egyáltalán nem diszkréten csúszik bal kezére, gyűrűt keresve ujján.

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

- Több cégben is vannak részvényeim. Szeretek több lábon állni, de úgy is fogalmazhatnék, hogy egészen sok minden megragadja az érdeklődésem. Autó- és helikoptergyártók, futárszolgálatok, whiskey-forgalmazók és még sorolhatnám. - Ha interneten rákeresnek, ezek mind megtalálhatók a neve alatt, ezek teljesen legális szerződések, mindazonáltal csak a FSRE az, amit valóban ő alapított és ő is kontrollál teljes mértékben, a nehéz időszakokon kívül pedig még azért élvezi is. A többi cége iránti érdekeltség valóban megvan, azzal a különbséggel, hogy csakis a pénz érdekli. Nála ugyanoda vezet minden. Autókra szükségük van, hogy a bandatagok gyorsan be tudják szerezni, a helikopterekért bolondul, a whiskey-vel együtt pedig mást is lehet forgalmazni. Ennek ellenére ezek sem feltétlenül komoly ügyek, az nagyon mélyen rejtőzik és csupán egy-egy ember tud róla. Pont ez foglalta le annyira idejét, mikor New Yorkba jöttek, először beszivárogtak a kapillárisokba és azokon keresztül ettél be magukat a város körforgásába. Ezért annyira kiirthatatlanok, de úgy is lehetne mondani: ezért képesek működni. Ellentétben Los Angelesben.
- Beszalameti - hangzik el szájából egyből anyanyelvén is az egészségedre. - Igen. De én csak perzsának hívom egyszerűség kedvéért. - Ami nem is hazugság, elvégre a dari az a perzsa egyik változata. Jól esik neki, hogy tudja ezt róla, egyáltalán nem várja el a munkavállalóitól, hogy tisztában legyenek a történetével, sőt, ami azt illeti, esetében jobb is, ha minél kevesebbet tudnak róla úgy összességében, nem veszi zokon, ha neki kell bemutatkoznia másoknak.
Mikor átjött, azt hitte, fele ennyi közös téma sem jön elő közöttük, így egészen kellemesen csalódik a valóságon. Még azt az érzést is meg kell szoknia, hogy ez már nem az ő lakása, már nem úgy illik leülnie arra a padra, ahogy azt tette az elmúlt években, mégis mozgásán azért látszik az otthonosság. Nem az a fajta lazaság, amit az irodájában mutatott, hanem annál sokkal közvetlenebb. Utálja azt az érzést, hogy ami egykor az övé volt, az már nem az, még ilyen buta dolgoknál is előjön, mint amilyen ez a lakás is. Gyűlöli elveszíteni embereket és dolgokat is, nem is feltétlenül szimpátiából, ő ezeket sokkal inkább veszteségnek éli meg. Butaság az egész, így hát igyekszik nem is kimutatni. Ezért jól jön Esther kérdése.
- Stílusban olyanok, mint René Magritte alkotásai. Szeretem a stílusát, kézzelfogható, de mégis vannak bennük kis trükkök, ami gondolkodásra késztet. - Persze az eredetiket nem zsebelte be, kár lenne értük. Nem is illene Qadirhoz egy nagyon régies festmény, az ő élettere azokhoz modern, s ha úgy tetszik, enyhén luxus.
- Ahogy én láttam, bizonyos festőknek nem volt szükségük kézügyességre, hogy sikeresek legyenek - enyhén összeérinti vállukat, majd kortyol a már majdnem elfogyott italából. - De talán jobb lenne, nem bátorítanom téged, mert a végén még nem lesz ki lekösse Mary figyelmét. - Poénnak szánja, de közben szörnyen sajnálja, hogy már megint kimondta a nő nevét. Úgy tűnik, szereti ezzel cukkolni.
Rápillant kis ideig, meglepődve hallja kérdését, mivel úgy tűnik, nem szándékosan akarta elárulni, hogy Esther keze is fáj időnként. Ezek szerint teljesen beléivódott, hogy mindenki minden mozdulatából és szavából a legtöbbet olvassa ki. Vagy csak jó agya van, ami valljuk be, kellett is eddigi élete során az életben maradáshoz.
- Te magad árultad el - szembesíti a nőt a történtekkel. - A tetőteraszon. - Aztán szinte megremeg kezében az ital, ahogy meghallja azt a bizonyos szót, amire annyira ráérzett. Pedig csak tippelt, nem kutakodott Esther után, mégis, ahogy a nő meglátta a hasonlóságot Qadir fájdalma és a sajátja között, annyira azt sugallta, hogy az okoknak is hasonlóaknak kell lenniük. Annak kellett és valóban! Qadir szinte eksztázisban van minden szó hallatán, nagyképűen éljenzi magát, hogy magától is rájött a dolgok közti kapcsolatra. Ilyenkor érzi igazán, hogy bármire képes. Ez segíti, hogy igazi barom legyen!
De ezúttal igyekszik elfojtani ezt az annyira mámorító és már-már beteges érzést, mivel nem akarja, hogy a várost kémlelő szemeimben gyűlő nagyon sötét csillogás megrémissze Esthert. Ennek mondjuk nem segít, hogy masszírozást kínál neki, amiről a sikerélmény által felkaravart lelke valami teljesen más dologra asszociál. De ettől még ott a kérdés: Na és ő? Vesz egy mély levegőt és megpróbál visszatérni a földre. Újfent találkozik tekintetük, meglehet, némileg nagyobb tűzzel a részéről, mint ezidáig. Mélyen a szemeibe néz, csak pár másodperc után szólal fel.
- Meg, természetesen. - Csak nézi őt, próbál mélyen a lelkébe látni, mint aki szét akarná szedni és elsősorban nem testileg. Nem érdekli a gyógymód most.
- Tudod az, hogy ennyire gyorsan, apró jelekből is felismerted a fájdalmamat nem véletlen. - Halvány mosoly kezd megjelenik ajkai szélén. Nem is érti, hogy nem egyértelmű Esthernek, hogy hasonló hobbival rendelkeznek. Esther elé mutatja kezét, hasonlóan ahhoz, mintha kezet akarna felé fogni, de ehelyett pont úgy formálja ujjait, hogy azokba tökéletesen belepasszoljon egy kisebb lőfegyver. - Én is eljárok időnként, ha van szabadidőm. - És jobb, ha ennyiben maradnak, de úgy hiszi, ha Esther is látja ebben az izgalmat, akkor nem kell ecsetelnie neki, hogy miért ennyire szórakoztató egy lőtér. Nem szerette mindig, pusztán csak úgy érezte, hogy nem lehet balfék, pláne azután, hogy egyre több mindent élt át, egyre fontosabbá vált nála a precízség. Most pedig, hogy már mindent eltakarítanak helyette, már csak azért sem bizonyulhat ügyetlennek. Presztízskérdés, ha úgy tetszik.
- Nyugodtan! Itthon vagy. - Ez segít, hogy ő is kicsit visszanyerje a józan eszét, mármint azt az eszét, ami visszahozza őt az őrületből. Lehet szépíteni, de teljesen épp ésszel nem lehet végig csinálni mindazt, amit Qadir átélt eddigi életében, ennek ellenére jól leplezi, legalábbis még. Megissza a maradék italát is, gondolkodik, hogy töltsön még magának és egyben Esthernek is, de egyelőre elveti ezt az ötletet.
Ehelyett végignéz Esther lábát, érzi is, hogy talán ez illetlenség, de úgy van vele, hogy nem csinálná Esther, ha zavarná őt a tekintete. Nem kerüli el figyelmét az sem, hogy pont az a csizma került le róla, amelyik lábára biceg, de pont ezért nem akarja szóba hozni a témát, tapasztalta már előző nap is, hogy ez kényed Esther számára.  
Amit kérdez, az teljesen jogos, számított is rá. Minek költözött volna ki innen, ha annyira szerette Qadir ezt a lakást, nos, az őszinte választ nem mondhatja el, de az indokon nem kell sokat tanakodnia, ezek olyan dolgok, amik rutinszerűek már az ő életében. Mesélésbe kezd.
- Az évek során egyre jobban kezdtem kiismerni magam. Egyedülállóként rájöttem, hogy muszáj magamat mozgásban tartanom ahhoz, hogy egészséges, gyors észjárású és véletlenül sem befásult ember tudjak maradni. Mivel nincs semmi, ami röghöz kötne, a folyamatos átalakulás, változás, tettlegesség fitten tart. - Ahogy mondja, az szinte vallomásra emlékeztetheti Esthert, szavai már-már érzelmesek, pont mint egy tökéletesen előadott színházi produkció, amiről a néző is elfelejti, hogy betanult szöveg. Vannak bizonyos részek, amik igazak, például az, hogy a folytonos élettérváltással nem engedi magát elkényelmesedni hosszútávon, így eltunyulni sem tud, holott ez az ő korában gyakori jelenség másoknál. Persze nagyon egyszerű az indok: mert nem maradhat még ő sem sokáig egy helyen, túl veszélyes, sok őrrel pedig nem akarja körbevenni magát, épp csak annyival, amennyi elegendő. Egy-két személy vigyáz a biztonságára ezekben a pillanatokban is, csak épp a szemközti kávézóban és a parkolóban várakozva nem keltenek feltűnést. Feltehetőleg még a nappaliból kiáramló fényt is látják.
- Családostól sokkal nehezebb döntés a költözés, mint egy magamfajtának - teszi magukat párhuzamba. Érdekes helyzet ez, Qadir világéletében magányos volt (úgy igazán, a szíve mélyén), legfeljebb egy évig volt igazi családja és jelenleg nagyon is szeretné, ha nem ilyen életet élne, de már nem tudja visszacsinálni. Így, hogy ennyi mindent elért már nem is akarja, de ha újrakezdhetné… talán ezért is kicsit irigy Estherre annak tudatában is, hogy nagyon nehéz időszakon megy keresztül.
- Hány éves a legfiatalabb? - Mármint gyerekre gondol, pusztán kíváncsiságból, mivel szeretné jobban megismerni a nőt.

Le vagyok nyűgözve. De tényleg. Számomra nagyon vonzó, amikor egy férfi képes egyszer több mindenből fenntartani magát, nem csak egy dologhoz ért, kalandvágyó, fejlődő képes, teherbíró. Megfeledkezve magamról, hogy nem a farmon vagyok a lovak között elismerően füttyentek a felsorolását követően.
- Ez nagyon szép. Nem sok embert ismerek, aki ennyi mindenben képes helyt állni, ez igazán lenyűgöző. kíváncsi vagyok, hogy miért pont ezek a dolgok foglalkoztatják, de nem akarok túlságosan kíváncsi tűnni, azt hiszem, hogy az majd egy másik alkalom beszélgetése lesz.
- Beszamaleti próbálom leutánozni az első hangzásra sem könnyű szót. Az ő szájából annyira természetesnek – és vonzónak – hangzik, én meg úgy ejtem ki, mintha beszédhibás lennék. - Nem könnyű kuncogok fel zavartan és a fülem mögé tűrök egy szökött hajtincset. Az idő egyre hűvösebb, de érdekes módon mégsem fázom. Úgy érzem, hogy hajnalig képes éennék itt ülni ezen a padon és Qadirral beszélni. Arról is sikerül megfeledkeznem, hogy ő a főnököm és feltétlenül illő ilyen gondolatokat és érzéseket táplálni iránta. A kelelténél jobban felkeltette az érdeklődésem.
- ÁH. Szürrealizmus. ismerem a szóban forgó festőt, én magam is kedvelem az alkotásait, de nem kifejezetten tartozik a kedvenceim közé. - Én nem őt mondtam volna, ha tippelnem kellett volna. inkább a barokk vagy realizmus műfaját jelöltem volna ki. - Rembrandt szerintem illene hozzád. elegáns, részletes, kifinomult. Pont olyan, mint ő.
- Ki tudja, a halálom után még lehetek híres. A lányok majd eladják a képeimet nevetek rá. A Mary-s megjegyzésére csak látványosan megforgatom a szemem. - Nyugodtan bevalhatod, hogy hiányozna a jelenlétem a cégtől. Nyilván viccelek. Tudom én, hogy mindenki pótolható, ezalól én magam sem vagyok kivétel.
Nem gondoltam, hogy a mai estém ennyire kellemes fordulatot fog venni. Meglepően gördülékeny és kellemes a beszélgetés kettőnk között. Olyan, mintha már évek óta ismernénk egymást, mintha minden esténk azzal telne, hogy italozgatunk a teraszon és beszélgetünk. Kellemes. Újabb és újabb meglepetésekkel szolgál számomra Qadir. Nem is gondoltam volna, hogy egy ártatlan, segítő mondatommal ilyen következtetéseket von le. Számomra ez azt jelenti, hogy kivételesen figyelmes és ez igencsak imponáló.
- Nagyon sokmindent tanultam az édesanyámtól és a férfihoz hasonlóan én is szeretek a részletekre figyelni. Tekintetemmel a felém mutatott kezét figyelem, vacilálok egy darabig, majd jobb kezemmel megfogom a kézfejét. - Szabad? érdeklődöm, majd válaszát meg sem várva óvatosan, kör-körös mozdulatokkal masszirozom hüvelyk ujjammal a fáradt ereket. Érzem a sok apró bogocskát a bőre alatt, ami minden bizonnyal a fájdalmát okozzák. Véletlen lenne, hogy ilyen sok közös pont van kettőnk életében. Mosollyal az arcomon keresem tekintetét, de ujjaimmal továbbra is masszírozom a kézfejét.
- Másnak talán ijesztő lehet a fegyver, de számomra erőt sugároz. Nem gondoltam, hogy pont ez lesz a közös pontunk még az is lehet, hogy legközelebb már a lőtéren fogunk egymás mellett állni és célbalőni. - Hová szoktál járni lőni? van néhány erre alkalmas hely New Yorkon belül.
Kézfejének kényeztetését csak akkor hagyom abba, amikor lecizározom csizmám cipzárját, hogy egy rövid időre megszabaduljak a fájdalmat okozó eszköztől. Gyakran bizsereg a lábam estére, leginkább akkor, amikor kifárad. Hálás sóhaj tör fel belőlem, miközben kényelembe helyezem magam. Öt perc és jobban leszek.
Figyelmesen követem tekintetemmel az övét, nem érzem egyáltalán tolakodónak amiért a lábamat nézi, a helyében én is ugyanezt tenném.
- Nem hiányzik a stabilitás? Nem igazán tudom elképzelni, hogy képes lennék folyamatosan  változtatni a helyem, az otthonom. Én szeretem, ha a megszokott mederben zajlik az életem, ha megvan a biztonságot nyújtó pont az életben. Nem tudom miért, de megnyugvással tölt el a gondolat, hogy egyedülálló, ez azt jelenti, hogy nem csak beképzeltem a kettőnk között működő kémiát, pezsgést, összhangot, hanem valóban ott is van. - Gondolkodtál azon, hogy elkezdj randizni? Ismerkedni? nem tudom mióta egyedülálló, de bármennyire is legyen független az ember, egy idő után mindenki vágyik arra, hogy legyen valaki, akivel eltöltheti a szabadidejét. Még ha csak alkalmanként is.
- Makacs tizenhat éves. sóhajtok fel Aaliyah említésére. - Apja lánya. Úgy döntött, hogy inkább vele szeretne élni.. és ez a döntése minded egyes nap újabb és újabb késszúrás a szívembe.
- Neked vam gyereked? ha van, akkor pontosan tudja, hogy a szülők „dolga ” a folytonos aggódás. Ez abban az esetben hatványozottan nehéz, ha a célszemély kerül.
- Belefér még egy pohárral, vagy sietsz? pillantok rá miközben hátradöntöm a fejem, tekintetemmel a csillagokat bámulva. - Kedvemre lenne, ha maradnál. billentem oldalra a fejem, hogy tekintetünk összefonódjon.

“Once thing goes wrong, then the whole house of cards collapses. And there's no way you can extricate yourself. Until someone comes along to drag you out.”

Qadir nagyon szereti, ha elismerő szavakat kap, vagy sikereiért megdicsérik, de ezek csak akkor kellemesek, ha valódi munkát és erőfeszítést érez mögöttük. Meglehet, sok időt és tanulást áldozott a többi cégekre is, de korántsem annyit, hogy azért kalapot lehessen emelni.
- Munka szempontjából nem érdemlek nagy elismerést, attól még, hogy más a cégek portfóliója, az én munkám nem tér el egymástól az egyes esetekben - tárja szét kezeit egy másodperc erejéig. Nem jellemző rá ennyire a szerénység, de most így érezte korrektnek.
Esther egészen jól ejti ki a nehézkes kifejezést, persze érződik rajta, hogy nem anyanyelve a perzsa, ahhoz az túl nyelvtörő. Gyengéd mosollyal köszöni meg a próbálkozást és azt, hogy érdeklődik származása iránt, majd koccintással koronázza meg a pillanatot.
- Valóban nem, de jól csengett. - Talán Esther mélyebb, meleg tónusú hangja miatt érte ennyire kellemesen a szó, habár azt már előző nap is megfigyelte, hogy kellemes számára a nőt hallgatni és természetesen nézni is. Mintha megnyugtatná az amúgy általában forrongó lelkiállapotát és kiszakítja abból a környezetből, amiben Qadir él már lassan harminc éve.
- Meglehet. - Rembrandt annyira kifinomult, ilyen téren valóban passzolna Qadirhoz, de ennyire már nem művészlélek. Azt szereti, ha a festmények láttán elgondolkodhat, így valóban a szürrealizmus jó stílus számára, annak is a nem túl elvont változata. Viszont nem mond egyértelmű nemet sem Esther tippjére, hiszen van annyira nyitott, hogy megszerettesse vele a holland festményeit is. Például, ha saját véleményével próbálja megmutatni benne a szépet és az izgalmat.
Egy kicsit kényes téma számára a halál, viszont ami Esthert illeti, összeszorul már a gondolatra is a gyomra. Nem sok ember van, akinek halálát nagyon nehezen dolgozná fel, a családja mellett most úgy érzi, mintha Esther is ebbe a kategóriába tartozna. Kár lenne érte. Kár lenne egy ilyen nőt elveszíteni, különösképpen Qadir miatt, de még mielőtt ezen gondolatra azonnal lelépne, hogy ne sodorja veszélybe a nőt, inkább próbál elmélyülni tekintetében és mosolyában. Tudja jól, hogy nem élhet kockázatmentesen és ezúttal az ismeretlen bizonytalanság roppant módon kecsegtető számára. Van annyira önző, hogy szeretné megkaparintani Esthert még annak fejében is, hogy ezzel teljesen megváltoztathatja az életét. Mégis, talán eddig egyedül benne látja, hogy képes lenne megbirkózni azzal a nem könnyű teherrel, amit maga Qadir mivolta hordoz. Más nő biztosan összeroppanna egy idő után.
- Ezt abból gondolod, hogy jelenleg is itt vagyok? - emelkednek meg szemöldökei, majd csak lágyulni kezd arca. Aztán rákérdez azon hobbijára, ami már tegnap óta fúrja az oldalát, s nem tévedett. Ha nem merülne bele ennyire a siker mámorába, még örülne is, hogy olyasvalakivel osztozhat ezen hobbiján, akitől nem kell tartania, hogy véletlenül is felé fordítja a fegyvert.
- Szerencsés lehetsz! - Maga sem tudja hirtelen, miért szökik ki belőle ennyire beletörődően ez a mondat, mivel ő maga is rengeteget tanult anno a szüleitől, mindkettőjüktől, noha azt a tudást nehezen tudja Amerikában kamatoztatni. Nem szeretné kettejüket ilyen téren összehasonlítani, semmi értelme, egyszerűen csak arra gondol, hogy Esthernek nagy családja lehet és biztosan összetartanak. Mert a feketékre ez egészen jellemző szokott lenni, nem?
Kérdésére, csak megemeli kézfejét, ezzel is zöld utat ad Estehernek, aki ezek szerint tényleg komolyan gondolta a masszírozást. Kellemes bizsergő érzés terjed szét kézfején, miközben ujjaikat nézve eltűnődik Esther jellemén, hogy vajon mindenkivel ennyire közvetlen? Megkérdezni viszont nem szeretné, hiszen lényegében nem számít a válasz, mindkét eshetőség pozitív hatást keltene benne, így ezt meghagyja ismeretlen tényezőnek kettejük között. Most úgy érzi, talán jobb, ha nem azonnal ismeri ki Esthert, hanem hagy magának izgalmas rejtélyeket. Fenn szeretné tartani iránta az érdeklődését, mivel nem látja értelmét egy újabb jött-ment kapcsolatnak, avagy éjszakának.
- Ha jó ember kezébe kerül, akkor erőt és biztonságot sugároz, de rossz ember kezében félelmet és fenyegetést kelt. - Maga sem tudja, hogy figyelmeztetni akarja-e ezzel Esther, felkelteni figyelmét a benne szunnyadó szörnyre, vagy pusztán egy nagy igazságot oszt meg vele. Úgy gondolja, közös hobbijukban pont az ellentétest oldalt képviselik: Esther kezében a fegyver védelmet, míg Qadir kezében fenyegetést jelent és ez valamiért roppant csábítónak tűnik a férfi számára. Két fegyver ellentétes céllal, amit azonban nem egymás felé tartanak. Ezek lennének ők?
- Bronxba leginkább, egy ismerősömé a hely - feleli és talán már Esther is kezdi megszokni, hogy teljes New York területén vannak ismerősei, még Brooklynban és Staten Islandben is, pedig azok nem igazán az ő helyeik. - Hétfőn hét órára megyek, ha szabad vagy akkor, ott találkozhatunk - tesz ajánlatot teljesen random meggondolással, hiszen nyilvánvalóan nem jelentkezett be előre, hóformán semmit sem csinál jóval előre megtervezetten, mert akkor könnyen lekövethető, mikor lesz és hol. Majd hétfő délelőtt üzen az ismerősének, hogy menni fog és akkor tegye szabaddá a helyet. Teljesen szabaddá.
- Köszönöm! - veszi vissza még mindig bizsergő kezét és végig nézi, ahogy Esther kibújik a csizmájából. Tetszik neki, hogy a korához képest nagyon fiatalos nőt lát maga mellett. Egy fiatalos nő, rengeteg élettapasztalattal.
- Jó lenne időnként elkényelmesedni hosszabb időn keresztül, ezt nem tagadom, de ha ezt megengedném magamnak, akkor félek nagyon megváltoznék. Egyelőre még nem szeretnék életmódot váltani. - Pláne, hogyha ez megtörténne, vagy rövid időn belül lecsuknák, vagy megölnék. Nincs itt nyugdíjazás és soha nem is akart magának olyan. Hivatásából akar meghalni, nem pedig boldog és nyugodt öregként, akinek összes napi tevékenysége a TV-nézés és a fal bámulása, még akkor sem, ha ez egyébként egy gazdag tengerparton zajlana. A randi kérdésére nevetve felszisszen. Tetszik neki, hogy ennyire szókimondó Esther.
- Nem kell gondolkodnom rajta - pillant rá. - Ha ismerkedni szeretnék, megteszem, ha pedig nem érzem magam kellemesen egy nővel, tovább állok. - Úgy érzi, megérdemli az őszinte választ, ha már talán mindkettőjüknek teljesen világos, hogy ezekben a pillanatokban is ismerkedés folyik köztük. Nem Qadir a tökéletes férfi, akiért minden nő rajong, nem olyasfajta, aki hosszútávon elkötelezné magát, azonban egyúttal nem köti magát legalább ilyen téren határokhoz. Ha valakivel jól érzi magát, időt tölt vele, annyit, amennyi ideig érzelmeket táplál iránta és ha ez két hónap, akkor két hónap, ha húsz év, akkor húsz év. Persze ha megfordítjuk a szavait, az is kihámozható belőle, hogy ha valakire időt szán, az illető biztos lehet, hogy fontos Qadirnak.
Azt már tudta, hogy a gyerekei nem vele fognak élni, de mégiscsak meglepődött volna, ha ez azt jelentené, hogy már mindegyik felnőtt lenne. Kihallja Esther szavaiból a fájdalmat és ezúttal nem kell semmi ahhoz, hogy átérezze azt.
- A gyerekek mindig a kisebbik ellenállást választják - nézi arcát, hogy jól gondolja-e és valóban ezért nem akart a lánya vele maradni. - Meg fogja ezt még bánni a saját kárán, de csak később. Addig a te felelősséged nem elkanászodni hagyni. - Erősek a szavai, de támogatólag mondja, mintsem, hogy szembesítse Esthert az anyai feladatokkal. Ugyan mi köze lenne neki azokhoz, hiszen sosem volt szülő.
- Nincs - vágja rá mintha mi sem lenne természetesebb, nem is gondolkodik a válaszon, mivel ez nem egy olyan kérdés, ami töprengést igény, vagyis normális esetben, de ahogy elhagyja a szó száját, megfordul fejében, hogy talán Esther előtt legalább ezt nem lett volna érdemes titkolni, ha már szinte az egész beszélgetést elhazudja. De így a biztos, így legalább nem kerül ellentmondásba. - De van egy unokaöcsém, akire szinte fiamként tekintek. Neki is mindent megengedett az apja, olyannyira azt csinált, amit akart, hogy a gimit alig tudta befejezni, szétdrogozta magát és egy épeszű célt nem tudott kinyögni, hogy mit akar kezdeni magával. - Meséli el a történetet, amivel megerősíti tapasztalatait. Nem gondolja, hogy Esther lánya hasonló lenne, mint Tiger, de semmiképpen sem hátrány, ha ismeri ezt a történetet. - Az ilyeneknek pont egy határozott és felelős felnőttre van szükségük. Rossz volt látni az unokaöcsémet, szóval az asztalra csaptam és azóta a cégnél dolgozik és úgy ahogy, de helyretette magát. - Tehát nem feltétlenül lesz rossz vége az ilyen helyzeteknek, de tényleg oda kell figyelni rájuk. Rengeteg Tigerhez hasonló fiatallal volt már dolga Qadirnak, ez a kisujjában van, azzal a bökkenővel, hogy amit ő kínál nekik, az nem a megváltás, az csupán egy szervezett élet. Így hát, ha az a kérdés, Qadir anno megmentette-e az unokaöccsét, vagy épp jobban a mélybe taszította… nos, nem egyértelmű a válasz, olyannyira nem, hogy ez máig veszekedést szít Qadir és a bátyja között. Esther pedig jól mondja, ezek után kell még tömény ital. Elmosolyodva néz mélyen szemeibe.
- Akkor igyunk még egy pohárral - feleli férfias eleganciával és határozottsággal, miközben enyhén oldalra dönti fejét. Ahogy a nő íriszeit elkapja tekintetével, abban nincs több kérdés. Mindketten tudják már, hogy maradni fog és azt is, hogy egy ágyban fognak ébredni.

Néhány nappal ezelőttig Qadir talán azt sem tudta, hogy létezem. Nem tudta, hogy ki vagyok, hogy nézek, mit csinálok, ami rendben is van, hiszen senki nem várhatja el tőle, hogy a személyzetet teljes egészében ismerje. Most pedig itt van mellettem, egy buta kifogással, és én szedmély szerint kellemesen érzem magam vele. Az igazság az, hogy szeretek flörtölni, szeretem érezni, ha egy férfi vonzónak talál, de Qadir esetében kicsit behúzom a kéziféket, nem felejthetem el, hogy ő a főnököm. Most lehet, hogy jól érezzük magunkat, nevetgélünk, italozunk, de holnap reggel ismét a főnököm lesz. Valami belső ösztön azt súgja, hogy fújjak visszavonulót amíg nem késő.
- Sosem volt jó nyelvérzékem, az anyanyelvemen kívül nem tudtam megtanulni más nyelven. nem érzem ezt kifejezetten problémának, mindenkinek vannak gyengeségei, nekem többek között a nyelvek elsajátításával van problémám. Apa mondogatta mindig, hogy az én nyelvem csak az angolra van ráállva. Szerintem az agyam is. Ettől függetlenül érdekelnek a különböző országok nyelvei, csak ne nekem keljen beszélni.
- Rembrandt művészete sokkal komplexem, mint az első ránézésre meg lehet mondani. nem szeretném sokáig a művészettel fárasztani, én magam sem szeretem, hogyha valaki megpróbálja az agyam olyan dologgal tágítani, ami egyébként teljesen hideg hagy. Megfogadom magamnak, hogyha lesz még alkalmam ketteseben időt tölteni vele elviszem egy kiállításra.
- Igen abból. átlátok én a szitán, nem vagyok teljesen van, már az első tíz percben nyilvánvalóvá vált, hogy nem –csak- a lakás miatt van itt. Nem fogok emiatt panaszt emelni, élvezem a társaságát. Azt, hogy mi lesz majd holnap reggel, vagy holnapután, vagy bármikor amikor cégen belül találkozunk, az maradjon a jövő titka.
Egy kis krémmel, vagy olajjal mindneképp hatásosabb lenne a rögtönzött masszázs, de így is lehet valami haszna. Nem vagyok profi masszőr, de még én is érzem, hogy erőteljesen gyulladt a keze, nem csoda, hogy fájdalmai vannak.
- Ez mindennel így van az életben. Egy nyakkendő is veszélyes tud lenni, ha olyam ember kezébe kerül, aki rosszra akarja használni. osztom meg vele véleményem, miközben egy újabb kis bogocskát próbálok szétmasszírozni a kézfején. Én is öltem már embert. Nem is egyet. Megszámlálhatatlanul sokat, használtam a fegyvert gyilkolásra, de nem leltem benne örömöm. Tettem amit tennem kellett, túléltem, harcoltam. Miután leszereltem évekig nem tudtam hozzáérni a fegyveremhez. Aztán szépen lassan visszatért az iránti érzett vágyam.

- Szabad leszek. nézek bele szemeibe és engedem, hogy néhány másodpercig elvesszek a tekintetében. - Ha utána főzhetek neked egy vacsorát. nem leplezem, hogy mit akarok. Kedvelem és szívesen töltenék vele több időt. hogy megismerjem. Eleget éltem mások elvárásai szerint, másokhoz igazodva, eljött annak az ideje, hogy úgy töltsem az időmet és legfőképpen azzal, akivel csak akarom. Ebben nem gátolhat meg többé már semmi. A munkahelyem sem.
- Megértem. Nehéz újra kezdeni mindent. és alkalmazkodni sem könnyű, Folyamatosan időt szakítani arra, amire nem is akarsz. Én sem kezdeném elölről. Ahhoz még nem élveztem eleget a szabadságomat.
- Megtisztelve érzem magam. és ezt teljesen komolyan mondom. Qadirt ismerve – az elmúlt pár óra alapján – nagyok az elvárásai az élet minden területén, így biztos vagyok abban, hogy a nőkkel sincs ez másképp. Az, hogy kitüntet a figyelmével már órák óta azt jelenti, hogy érdekesnek talál. Szeretem, ha felkelthetem az emberek érdeklődését.
Még szerencse, hogy kényelembe helyeztem magam, mert a következő téma, ami a gyerekemet illeti mindig fájdalmas pont és kifejezetten kényelmetlenül érint. Nem voltam az anyák mintapéldája, amit az is bizonyít, hogy helyettem az apját választotta. Szavait hallgatva fájdalmas jövőkép jelenik meg előttem, ami a lányomat illeti. Ahogyan az unokaöccséről beszél újra és újra tőrt döf a szívembe. Nem látom, hogy Aaliyah jobb sorsot kovácsol magának.
- Nem tudom, hogy mit tehetnék ennél többet, őszintén. Nem erőszakolhatom rá, hogy velem éljen, hiszen már megvan a saját döntéshez való joga. Sajnos attól félek, hogy amit az előbb felvázoltál Aaliyahra is várni fog majd. Szóba sem nagyon akar állni velem, mert engem hibáztat a család széthullásáért. Talán igaza van talán mardnom kellett volna a házasságomba, tovább szenvedni, de megadni a lányomnak azt, amire vágyik, a családot. Mostmár késő bánat, nincs visszaút, meghoztam egy döntést és most minden következményével szembe kell néznem.
- Egészségünkre. találkozik össze tekintetünk, a pillantása rabul ejt, nem enged én pedig elgyengülök és menekülni sem akarok. Egy kortyból lehúzom az italt kell a szíverősítő.

A harmadik pohár whiskeyt már szinte csak nézem, nem merek túlságosan sokat fogyasztani, mert már így is érzem, hogy zsibbad a fejem. Időközben mindkét lábamról lekerült a csizma, és lábfejem magam alá húzva kúszok közelebb a férfihoz. Tekintetem az övét keresi. Mindketten tudjuk, hogy mire vágyik a másik, mégis csak flörtölgetünk, ízlelgetjük egymást. Ami nem baj. Sőt, kifejezetten örülök.
- Kérdezhetek valamit? nem eresztem tekintetét, ujjaimmal szórakozottan rajzolgatok köröket a kézfejére. - Meg fogsz csókolni végre? említettem, hogy szeretem kimondani amit akarok?