Igyekszem jól kezelni, mi több tökéletesen ezt az egész dolgot Levivel, nem tehetek úgy vele szemben, mint akit ennyire zavar, mint amennyire. Csak lazára kell vennem, el kell engednem és bele kell törődnöm ebbe az egész felállásba. A szavaim igyekeznek kimutatni mindent és ahogy megköszöni, mégsem érzem azt, hogy sikeresen tettem. Béna vagyok benne, régebben könnyen ment és mi kellett hozz, csak egy csók, ja ha az csak annyi lett volna. Kár, hogy nem akkor ott helyben jöttem rá, hogy ez nem csak annyi, hanem napokkal utána, amikor már cseszhettem az egészet.
Igaza volt abban, hogy nem szoktunk zenéről beszélgetni, kérdésén mégis felnevetek, mert fogalmam sincs a válaszra. Annyira kézenfekvő téma lenne kettőnk között, mégis meghallgattam a számait, az én szakértelemmel elmondtam, hogy ilyen jót még sosem hallottam, valószínűleg sosem hitte el, pedig nekem tényleg a legjobbak azok voltak, amikor Ő csinált, de a zenészek már csak ilyenek.
- Nem tudom, talán mert azt hitted, hogy nem konyítok hozzá, és igazad volt, én meg nem mertem okoskodni, mert tudtam, hogy fogalmam sincs róla, csak azt tudom, hogy jól énekelsz és szeretem a hangodat hallani. - feleltem neki részetesen, pedig ez a kérdés elég költőien hangzott mégis mint valami nagydumás fejtettem ki.
- Én sem tudom, de lehet magától jobb lesz, ha ezt így tudjuk folytatni egymással, mármint visszaépíteni szépen lassan, ami volt. Egykor régen nem ismertük egymást, kezdhetnénk úgy, mint akkor, a tiszta lap akkor is nagy segítség volt. Kár, hogy már egészen jól megy a spanyol, igyekeznem kell másik nyelvet megtanulni, hátha az is érdekelni kezd. - nézek rá, a szavaim mókásnak hatnak, de közben nem nevetek, csak mosolyogva nézem őt. Nézem a barátomat, akinek minden bajomat elmondtam, amikor sok volt az örökbefogadásomról szóló információ áradat és ez is, amikor neki nem voltak eléggé megértőek a szülei mellette voltam, amikor kellett valaki, hogy ne érezzem magam egyedül ott aludt velem, kötetlen volt, szabad és laza és sosem képzeltünk bele többet. Vagyis de, csak egyikünk sem tudott róla és ezt utálom a legjobban, hogy tudatlanságban éltem, közben minden előttem volt, amit akartam.
- Sosem tudtam normálisan csajozni, azt sem tudom a barátnőim, hogyan kerültek mellém, de komolyan. Ez az oldalam egyszerűen sosem fejlődött ki rendesen, pedig akkor nagy hasznát vettem volna neki. - mosolygok, nem sajnálok már semmit, kár lenne, megtörtént és az a mosoly az arcán azt jelzi nekem, hogy van egy lépés előre. Még nagyon sok kell belőle, de már haladunk, minden kis lépéssel ott lesz az a valaki, aki egykor voltam mellette és ő mellettem.
Kérdése erősen meglep, és az is, hogy mennyire őszintén mondok el mindent neki, de ez van bennem, nem tudom azt mondani, hogy nem csókolnám meg, mert de, egyrészt az érzés ami bennem van vajon igazi? A csókkal meg tudnám, másrészt, biztos vagyok benne, hogy igazi és másra sem vágyom, minthogy minden más legyen, annak ellenére, hogy a régi énünket hajtom, és akarom visszakapni.
Kezeimmel magamhoz szorítom, amikor megölel, egy mély levegővétel hagyja el a tüdőm, a beletörődés, hogy bár én mindent elmondtam neki, nem vártam, hogy majd a nyakamba borul, és mégis tudtam, hogy nem lesz több azzal, hogy őszinte vagyok, de belül fáj, de megérdemlem.
Elnevetem magam, de olyan hirtelen, hogy zeng tőlem a hely. Szavai előhozták belőlem, pedig nem terveztem mással eztvéggicsinálni, mégis olyan komiusan hatnak a szavai, hogy nem tudom magamban tartani.
- Vettem, más csaj nem jöhet ennek a randinak a közelébe sem, kivárom a megfelelő lányt, a megfelelő időben. - bólintok és adok egy puszit a homlokára.