mai gálára már hetek óta készültünk és végre most elmondhatom, hogy egy hatalmas teher esett le a vállamról. Olykor nagyon nehéz fenntartani a látszatot, hogy határozott és magabiztos vagyok mindenben, főleg akkor okoz ez gondot, ha minden akkor megy tönkre vagy jön közbe valami, amikor már a véghajrában vagyunk és már rég tökéletesnek kellene lennie mindennek. De amikor felvonult az összes modell és én is végigsétáltam velük a kifutón, elhittem, hogy megcsináltam – ismét. Holnap majd úgyis jönnek a kritikák, jó esetben csak pozitív lesz, de fogadni mernék, hogy lesz néhány kevésbé kedves is. De ezekből lehet építkezni igazán, úgyhogy ezeket mindig építőjellegűnek veszem, bármennyire is lehúzó. Mindig lehet jobban csinálni, én pedig nemcsak jól, hanem tökéletesen akarom. Persze a mai alkalomról ezt pont nem lehetett elmondani, mivel az utolsó pillanatban kiderült a modellről, hogy beteg, és a beugró lányon meg teljesen másképp állt a ruha, mint ahogyan annak kellett volna, de idő már nem volt arra, hogy átalakítsuk. Jobb esetben csak én látom ezeket a problémákat, de sajnos, aki meg eléggé tapasztalt, az bizony ki tudja szúrni, hogy nem minden úgy van, ahogyan lennie kell. Hogy a varrás el van csúszva, mert egy kicsit szélesebb a csípője a másiknak, hogy egy néhány centivel magasabb és pont kivillan a térde, holott nem kellene… Nem szeretem látni ezeket a hibákat és így annyira tökéletlennek érzem az egész bemutatót. Szeretnék végre egy olyat, amikor minden klappol. Jellemzően ott maradok a társasággal a partyn egészen a végéig, ám ezúttal úgy érzem, hogy szükségem van egy kis magányra, hogy kieresszem a gőzt. Napok óta nem alutam jól, mert stresszeltem a bemutató miatt, már eléggé várom, hogy hazamenjek és kialudjam magam végre. Megjelent néhány híres tervező is a gálán illetve a partyn is, váltottam mindenkivel néhány szót, de most, nem sokkal a vége előtt úgy döntök, hogy szükségem van friss levegőre. Ha kimennék a bejárat elé, akkor nyilván nem lennék egyedül, úgyhogy megkeresem, hogy hol lehet kijutni a tetőre. Ezek a régi típusú házak mind olyanok, hogy ha másképp nem, de egy létrán biztosan fel lehet oda menni. A legfelső emeletről végül nyílik egy szűk folyosó, amelynek a végén van egy ablak nélküli ajtó. Óvatosan lenyomom a kilincset és kinyitom. Nyikorog kissé amint kitárul, mögötte pedig ott várnak a város fényei és a levegő, amire most nagyon szükségem van. Kilépek a hűvös tavaszi éjszakába. Nincsen hideg, nagyon kellemes még így, ebben a ruhában is. Odasétálok a korláthoz és a kezemmel megtámaszkodom. Nagyot sóhajtok, hogy a tüdőm jól megteljen levegővel és végre kitisztuljon a fejem. Túl sok volt az elmúlt néhány óra.
Úgy trappoltam befelé a rendezvényre, zsebre tett kézzel, mint, aki keres valakit. Lancheloth nem győzött utánam ipar-kodni, pedig megkértem, hogy maradjon otthon, mert szeretnék kimozdulni kicsit. Meg kellene emelnem a fizetését, mind amellett, hogy ellátja az otthoni teendőit, elvisel engem, de még árnyékként követ mindenhová. - Gutierez úrfi, kérem ne rohanjon. Megbeszéltük a lépés és járás illemtanát – ért utol végül és bár már újabban angolul társalgunk, megbeszéltük, hogy az otthontól távol spanyolul oktat és szid le, ha valamit nem jól csinálok. - Persze, persze Lanszi, most nem alkalmas. – legyintek felé és tényleg, szinte gondterhelten kerestem tekintetemmel azt a valakit, vagy valakiket, akik miatt, ma este idejöttem. Mondanám, hogy odáig vagyok a ruhabemutatókért vagy a fogadásokért, de azon kívül, hogy a piát imádom, már nem igen szórakoztat ezeken a partikon, egy dolgot kivéve. Aerith Anderson. Hetek óta nem láttam és nem is volt alkalmam pár SMS küldésén kívül találkozni vele, mert lefoglal az a nyavajás cég és a részvényesek. Leszívják az összes életerőmet. - Te csak azzal foglalkozz Lanceloth, hogy Aerith szüleit megkapják a borítékot – néztem hátra az idős úrra, ki ijedten torpant meg, hiszen nem gondolta, hogy a fogadó terem közepén fogok megállni, hogy figyelmeztessem a kérésemre. - Biztos jó ötlet ez Gutierez úrfi? – indultunk el végül és a bárpultnál magamhoz vettem egy pohár whiskyt, miközben ő még mindig arról papolt, hogy hagynom kellene azt a lányt és magammal és a céggel kellene foglalkoznom. – Uram, szabad megjegyeznem, ha elhanyagolja a céget, holmi románc miatt, akkor, ami összeköti önt és Miss. Andersont, vagyis a vagyon akkor… - Nem csak holmi románc Lanceloth! – mutattam rá a komornyikra, mire azonnal elhallgatott és megadóan sóhajtott irányomba. – Rendben Gutierez úrfi, megkeresem őket és átadom az üzenetét, de szabad megjegyeznem, rossz ötletnek tartom. – tette hozzá, mire én mosolyogva felé fordultam és megveregettem a vállát. – A rossz ötletek mestere vagyok – egy fejrázás volt a válasz én pedig örültem, hogy végre eltűnt a tömegben az öreg csataló. Vettem egy mély levegőt és az erkély irányába vettem az irányt, ugyanis volt nálam valami, ami kis lazítással kecsegtetett és igaz, elszívhattam volna otthon is, de ott nem áll fent annak a lehetősége, hogy összefuthatok Szépséggel. Kiléptem a szabad ég alá és morcosan vettem tudomásul, hogy dugig van emberekkel, szivaroznak és szívják a nemesi, pupák cigijeiket, hogy ne legyen büdös a kezük. Álszent népség. Elbújtam egy hatalmas pálmafa mögé, ami egy méretes cserépbe volt ültetve, talán majd itt nem fognak meglátni, de úgy érzem magam, mint mikor javítóban próbáltam elrántani egy-egy dekket. Már majdnem meggyújtottam a pipát, mikor bosszúsan megráztam a fejem, ennyi pénzzel a bankszámlámon ne bújkáljak már szobanövények mögöt. Visszafordultam az épületbe és kerestem egy emeleti szobát, ahol kényelmesen az ablakot kinyitva szívhatom el a cigimet, lehetőleg olyat, ami a városra néz. Ilyenkor szép New York, este, mikor a fények átvilágítják az éjszakát. Találtam is egy szobát, ami nyitva volt, bár több helyről nem túl félreérthető hangok áradtak ki, így oda meg se próbáltam benyitni. Kinyitottam az ablakot és kikönyököltem, beszívva a friss levegőt, ami nemsokára megtelik vicces illatokkal és Diego papa nevetésével. Meggyújtottam, beleszívtam egy mélyet és bent tartva néztem meg magamnak a kilátást. Arrafelé van a házam, arra a kedvenc kocsmám, itt egy Aerith, valahol szerintem mögötte lehet a cégem. Prüszkölve, köhögve vettem tudomásul, hogy Szépséggel nézek farkasszemet, aki szintén kint könyökölt egy erkélyen, és mivel jobbról kezdtem el a nézelődést, fel se tünt, hogy ő végignézte az egész jelenetet. - Szépség – mosolyogtam rá elégedetten, még mindig köhögve. Két, három méter távolságba volt tőlem a korlát, de még ígyis lehengerlő látványt nyújtott a ruhájában, a frizurájával és elképedt tekintetével. Nem is tétlenkedek, már le is vetkőztetem őt a szemeimmel, felidézve azt a kis gardróbos kalandot és egy elégedett mosoly ül ki ismét az arcomra, ahogy végeztem a végigkémleléssel. – A világ kicsi – integetek neki a cigit tartó ujjaimmal, majd hogy menőzzek kicsit, vagy lazának tűnjek, kimásztam és kiültem az ablakpárkányra lelógatva a lábaimat a magasból. - Hiányoztál – mosolygok rá ismét mélyet szívva a dekkből, ahogy bent tartottam még mindig őt bámultam.
Kezdőlap
