Szép verőfényes nap volt, olyan délután két-három óra körül járt az idő, mikor egy teherautó érkezett az Anderson kúria elé. Nem volt most olyan hideg az idő, talán plusz négy-öt fok lehetett, a nap is sütögetett, bár azért a felhők gyülekeztek a távolban. A futár kiszállt a furgonból, majd a hatalmas udvar előtt az idegen szemek előtt zárva tartó kapuhoz sétált és benyomta a kapucsengőt.
Türelmesen várt, hátha végre valaki méltóztatik a csengőn lévő mikrofonon megszólalni, mert nem ér ám ő rá egész nap, habár tetemes összeget fizettem neki azért, hogy a csomagot elszállítsa és megbizonyosodjon róla, hogy az jó helyre kerül. Egyenesen Aerith szobájába.
- Jó napot, mit óhajt? – jött is a kérdés a házból, majd a kamera egyenesen a futár arcába fordult.
- Üdvözlöm. Csomagot hoztam bizonyos Aerith Anderson névre. Ezt a címet adták meg. – mutatta a kezében tartott szállítólevelet és a rajta lévő pecsétet.
- Rendben, azonnal megyek. – szólt a hang, mire a futár egy krákogást követően közbevágott. – Nehéz csomagról van szó, jobb lenne, ha bemennék a kapuig és szívesen elviszem a hölgy lakosztályára, van kiskocsim. – magyarázott, miközben kiverte a víz, hiszen a megbeszéltek szerint a csomagot, pontosan Aerith szobájába kellett vinnie. – Ahh..rendben, nyitjuk a kaput, jöhet. – jött a válasz, mire a fickó is felsóhajtott és visszaszállt az ülésbe, majd ahogy kinyílt a kovácsoltvas főbejárat, elindult a főbejárat irányába. Ott leállította a furgont, felnyitotta a hátsó platót, majd fellépett rá, meg se várva a kiérkező komornyikot.  A kiskocsival óvatosan megemelte az derékig érő faládát és lemasírozott vele az emelkedőn, egyenesen a személyzet orra elé. – Akkor, mutassa, kérem Miss Anderson szobáját és beviszem oda. – mondta, mire a komornyit megforgatta a szemeit. – Először is, honnan jött?
– Egy bizonyos…Trendi és szuper nevezetű weboldalról. Talán valami próbababa. – válaszolt nagyot nyelve a futár, mire a jól öltözött férfi megadóan bólintott, majd a főbejárat felé mutatott. – Erre kérem. – mondta, majd elindultak az említett díszes, kétszárnyú ajtó felé. Mentek egy darabig, mire eljutottak egy nagy terembe, ahol az idősebb férfi megálljt parancsolt a fuvarosnak. – Tessék. – mutatta a markát a komornyik, ami némi aprót tartalmazott a segítségért, azonban a fuvaros leengedte a súlyos ládát és ellenkezni kezdett. – Nem kérem, én ezért higgye el jól meg vagyok fizetve! – indult el majdnem rohanvást a kifelé vezető ajtón, mire a komornyik szeme elkerekedett és utána iramodott. – Na de kérem, majd kikísérem. Várjon! – Rohanó lábak, ajtócsapódás. Remélem Aerithnek is szólni fognak hamarosan, addig én…szétnézek a szobájában.
Hatalmas lendülettel emeltem fel a felettem lévő fedélt, ami eddig rejtett, majd kimásztam a szobor mellől.
- Hm…ez inkább egy fogadó teremre hasonlít, mint egy lakosztályra vagy szobára. – néztem szét elmélkedve, mikor férfihang ütötte meg a fülem abból az irányból, ahonnan az imént távozott a fuvaros és a komornyik. – A fenébe. – suttogtam, majd a távolban lévő hatalmas ablakhoz rohantam és elbújtam a függöny mögé. Még szerencse, hogy a földig ér. Jajj ne, a fedelet nem tettem vissza...

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

fodrásztól tartok éppen hazafelé gyalog, amikor megcsörren a mobilom, és látom, hogy a lakásból hívnak. Szokatlan, nem jellemző ilyesmi, csak ha tényleg valami gond van.
- Mondja, Alfred!
- Kisasszony, egy fuvaros érkezett és azt mondja, hogy a szobájába kellene bevinni egy csomagot.
Átfut az agyamon, hogy rendeltem-e bármit is, hát, igazából igen, mindig rengeteg csomagot kapok, azonban nem értem, miért kellene a szobámba vinni. Talán csak féleértette a futár a megbízást.
- Kérem, vigyék a szobám előtti folyosóra, ha bármi olyan van benne, akkor majd onnan bevisszük.
Miután kiadom az instrukciót, hazafelé menet még gyorsan beugrom egy kávéért a Starbucks-ba. Néhány pillanat az egész, rohanok is tovább. Van egy nagyon szép bögrém, és abba szoktam kérni mindig a kávémat, ráadásul névre szóló, úgyhogy majdnem olyan, mint azok a papírpoharak, amit a kávézóban adnak, csak sokkal trendibb, illik hozzám.
A kávém kellemes meleg, jó érzéssel tölt el a téli napon, bár ma éppen nincsen olyan farkasordító hideg, mint az elmúlt napokban, de azért mégsem nyár van, amit sokkal jobban szeretek. Amint belépek a lakásba, leveszem a kabátomat, és odaadom a várakozó komornyiknak, hogy tegye be a bejárat mellett levő gardróbba, illetve a csizmámat pedig leveszem és magam rakom be oda. Alfred igazából nem az én inasom, hanem a szüleimé, de olyankor nekem is segít, ha úgy alakul.
Egy testhezálló Ralph Lauren farmer van rajtam, minimális díszítéssel az elején, és egy fehér alapon kék csíkos Dolce & Gabbana felső. Semmi extra, ez olyan egyszerű, itthoni viselet, a fodrászhoz nem igazán szoktam kiöltözni. És a grátisz a fehér zoknim rózsaszín masni mintákkal. De ez belefér, hiszen a csizma úgyis elrejti, máshová meg nem megyek. Alfred elkísér a bejárattól néhány lépésre, amíg elmagyarázza a történteket, majd útjára bocsátom.
- Köszönöm, el is mehet – közlöm mosolyogva az inassal, majd a kávémmal a kezemben a szobám irányába tartok, hogy megnézzem magamnak a rejtélyes csomagot. Nem csapok nagy zajt, a lépteim nem is hallatszódnak, mivel nincs rajtam cipő.
Amint befordulok a folyosóra, meglátom, hogy a csomag fel van bontva. Alfred azért szólhatott volna, hogy kinyitja, de egyébként sem jellemző rá, hiszen jól tudja, hogy ezek a mi dolgaink. Különös, majd szóvá teszem anyámnak, hogy figyeljen jobban a komornyikra.
Megállok a láda mellett és a meglepettségtől majdnem elejtem a kávémat. Azt a hihetetlenül rusnya szobrot rejti, ami pár nappal ezelőtt volt azon az aukción, ahol…
- Hát te nem vagy normális – mondom a szobor láttán és mosolygok közben. Eszembe jut, hogy mi történt a jótékonysági liciten, hogy anyámék hogy tönkretették az estémet Diegoval, akiről azóta sem hallottam. Talán mégsem talált meg Facebookon meg instán, én pedig hiába kerestem, rengeteg ilyen nevű srác volt a találati listában.
Iszom egy kortyot a kávémból, és próbálom kitalálni, hogy mit csináljak ezzel a giccses vacakkal. Azt sem tudom, hogy hol lenne ennek helye, leginkább sehol. Kissé esetlenül, de próbálom egyik lábammal arrébb tuszkolni a mázsás súlyú ládát, de semmire sem megyek a kínlódásommal, inkább csak mulatságosan nézhetek ki. A biztonsági őr lehet, hogy jót nevet most rajtam. Talán ha a kávémat letenném a földre és a két kis kacsómmal próbálnám meg a dolgot, lehet, hogy többre mennék, de annyira viszont nem érdekel, majd kikerülöm, ha jövök-megyek. Megvonom a vállam megtörődően, majd a szobám irányába indulok, elég sok dolgom van délután.
Az ajtóm melletti függönyt nem kötöttem meg jól, így nincs összhangban a párjával, ezért odamegyek, hogy szépen megigazítsam, de olyan fura, mintha lenne valami...
- Baszki!! - kiáltok fel és a földön landol a kávém. Meg a zoknimon, a függönyön. Mindenhol. A szívem meg majdnem kiugrik a helyéről.

Tökéletes volt a terv, senki se gondolt volna hasonlóra, hiszen ilyen csak a filmekben létezik. Még Lancelothnak se szóltam, egyedül a csomagküldőt kenyereztem le, nem is keveset fizettem neki ezért a kis cselért, meg is értem, hogy sebesen elviharzott, hiszen neki a munkája múlik rajta, de egy darabig nem lesz baja a pénzzel, nekem pedig bőven megérte az, hogy bejuttatott.
Hallottam a komornyik hangját, majd ismét lépések és Aerith jelent meg az ajtó előtt. Nem mertem kikukucskálni, féltem, hogy valaki más itt van itt vele, de amikor meghallottam, hogy milyen szép szavakkal illetett engem, mosolyogni támadt kedvem. A normális szót hallottam, az szinte nemzetközi, de mivel előtte volt egy nem, így gondolom ledegradált. Nem zavar, akkor is elnyerem a kezét, ameddig nem mondja azt, hogy hagyjam békén, addig üldözni fogom a szenvedélyemmel és, ha máshogy nem tudom megmondani neki, hogy tetszik, hát belógok a szobájába.
Szívesen ugranék elő a függöny mögül és térdelnék le előtte, hogy a kezét az enyémbe temessem, majd biztosítsam arról, hogy mellettem biztonságban lehet és sosem kell többé azon aggódnia, hogy bárki bántja vagy akár csúnyán néz rá. Nem mintha eddig kellett volna, de biztos kinyírom, ha valaki bántja a kedvesemet.
Már majdnem elkezdtem kuncogni a helyzet humoros mivoltán, hiszen, csak belegondolva is biztos halálra rémiszteném azzal, ha kilépnék innen, de mivel hozzá érkeztem, lassan át kell gondolnom a lehetőségeimet, mielőtt bárki más meglepné őt és elillanna az esélyem.
Ekkor a függönyt elkezdték piszkálni én pedig nevetni kezdtem, mert tudni illik csikis vagyok, végül kiléptem a rejtekéből, mire Aerith halálra rémült. Elejtette a kávéját és nagyjából mindent leöntött, a kedvenc öltönyömet is, a nadrágomat, de magát sem kímélte, sem pedig a berendezést.
- Szépség. – mosolyodtam el, figyelmen kívül hagyva kávéfürdőt, majd kinéztem az ajtón, meghallotta-e valaki a balesetet. – Ennyire lehengerlő vagyok? – kérdeztem megfogva a kezét, majd megcsókoltam azt és mélyen beszívtam parfümje illatát. Már megérte betörnöm ide, hogy a már felejtés sorsára jutott kellemes parfüm illatot ismét felidézzem és belevéssem az emlékezetembe.
Nem tudtam sokáig élvezkedni sem a parfümjének illatában, sem a személyében, mert ismét hangok ütötték meg a fülemet. Egy férfi és egy nő közeledtek a nagy társalgó irányából. – Ez a te szobád? – néztem a mögöttünk lévő ajtóra, majd mutatóujjamat a szám elé téve jeleztem neki, megköszönném, ha nem köpne be és tudnánk beszélni. Adtam neki egy gyors, szemtelen puszit az arcára, majd, ha nem volt zárva, beléptem a szobájába és búvóhelyként kerestem egy szekrényt. Az ilyen gazdag lányoknál hatalmas gardróbok szoktak lenni, főleg, ha valaki divattal foglalkozik, na annak aztán kell hely ruháknak. Ha nem találtam hasonlót, akkor maradt az ágy alja, reméltem, hogy ott nem fogok találkozni egy szeretővel, hiszen azt a posztot magamnak foglalnám le.

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

iába próbálok visszaemlékezni, nem rémlik, hogy bármi olyasmit rendeltem volna mostanában, amit egyenesen a szobámig kellene vinni. Nem is szeretem, ha oda bárki bemegy, mivel az az én birodalmam, csak az mehet oda be, akit én beengedek.
Alfred sem értette, hogy miért kell odáig vitetni a csomagot, de a folyosón tökéletes helye lesz, majd ha lesz időm, megnézem valamikor. Le is küldöm az inast, hogy menjen le a szüleimhez és intézze ott a dolgokat, nálam nem igazán van tennivaló, meg nincs is igényem arra, hogy ott álljon az ajtónál, és elvegye a kabátomat, amikor belépek, ahogyan azt most is tette. Én egy kicsivel lazábban kezelem ezt a felső tízezer dolgot.
Amint megpillantom a ládát és a benne rejlő szobrot, nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Az a pimasz Diego valahogyan kiderítette, hogy hol lakom. Bár manapság könnyűszerrel megoldható ilyesmi. Azt kellene gondolnom, hogy ijesztő, hogy kinyomozta a címemet, de valahogy mégsem rossz érzésekkel tölt el a dolog. A szüleim jól elcseszték nekem azt az estét.
Úgy vagyok vele, hogy valahol majd találok neki helyet, legrosszabb esetben majd a hamptons-i házunkba elvisszük. Annyira nem rusnya, de nem az én stílusom, ugyanakkor Diego-ra emlékeztet, akit lehet, hogy soha életemben nem látok többé, pedig mennyire izgalmasnak ígérkezett az egész, ami elkezdődött köztünk. Ha bemegyek a szobámba, meg is nézem, hátha megtalálom Facebookon.
Mielőtt viszont benyitnék, zavar, hogy nincs jól a függöny, így megigazítom hát, de végül olyan dolog történik, amire végképp nem számítok. Azon kívül, hogy ijedtemben a földön landol a kávém, ott áll Diego a függöny mögé rejtőzve. Hirtelen fel sem fogom, hogy mi történik.
- Te mit keresel itt? – kérdezem döbbenten, miközben ő tökéletesen ignorálva a földre zuhant kávémat és a meglepettségemet, már a kezemért nyúl, hogy csókot leheljen rá. A kérdésem is oly felesleges, hiszen jól tudom rá a választ: engem. Ha nem róla lenne szó, azonnal elkezdenék segítségért kiáltani, de ez most olyan, mintha onnan folytatnánk, ahol napokkal ezelőtt abbahagytuk, csak most nincsenek kíváncsi szemek, akik előtt viselkednem kell. De sajnos nem tart sokáig az idilli pillanat, mert a szüleim újfent jönnek, hogy elcsesszék nekem ezt.
- Igen, menj be oda, de ne-nyúlj-semmihez! – kötöm a lelkére félig-meddig suttogva, majd pimasz módon egy puszit nyom az arcomra, mire rosszallóan pillantok rá. - És vedd le odabent a cipődet! - Bezárom az ajtót gyorsan és egy hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon.
A folyosó végén megpillantom a szüleimet.
- Gyere Aerith, megyünk a nagyihoz! – invitál apám. – Tudod, megbeszéltük, hogy ma meglátogatjuk.
- Most nem tudok, nem érzem jól magam. Kicsit rosszul vagyok, a kávémat is véletlenül kiöntöttem… szédülök – füllentem amilyen hihetően csak tudom. Elég jó vagyok benne. – Szeretnék inkább lepihenni – mondom fájdalmas ábrázattal.
- Jól van kis drágám, szólj, ha bármire szükséged van! – mondja anyám, majd miután bólintok, sarkon fordulnak és kimennek. Még megvárom, hogy halljam, hogy bezáródik a bejárati ajtó.
Ezt követően benyitok a szobámba és a betolakodó után kutatok. Átfutott az agyamon egy pillanatra, hogy mi van, ha itt levetkőzve vár majd az ágyamban, de az eléggé durva húzás lenne tőle, bizonyára kitessékelném innen.
- Tiszta a levegő – mondom egy kicsit hangosabban, amikor bezárom az ajtót magam mögött. – Most azt hiszik, hogy nem vagyok jól, és pihenek, úgyhogy másszál elő szépen, és mondd el, hogy mit keresel itt és egyáltalán hogyan jutottál be. És hogyan verted át a komornyikot.
Elkezdek a szobában fel-le járkálni, de nem igazán történik semmi. Nem hiszem el, hogy kimászott volna az ablakon… be van zárva. Benyitok a gardróbba és ott találom Diegot. Nem tudom, hogy hallott-e bármit abból, amit az imént mondtam, de nem olyan jól zár ez az ajtó, meg eléggé hangosan is beszéltem. De már azt hiszem, sejtem, hogy mi a helyzet. Reggel csak sebtében öltöztem fel és a fehérneműs fiókom egy az egyben kihúzva maradt, benne drágábbnál drágább és szebbnél szebb darabokkal. Van néhány különleges is közöttük, különleges alkalmakra. Nos, nem számítottam arra, hogy napközben egy pasi rejtőzik majd a szekrényemben, így csak hanyagul nyitva hagytam. Némelyik darab itt-ott kilóg a fiók szélére, ahogy reggel csak gyorsan kivettem azt, amit akartam.

Életem legjobb vagy talán legrosszabb döntése volt ez a mai, de a célomat elértem és az az volt, hogy láthassam Szépséget. A végén kiderül, hogy mennyire bölcs volt a döntés, mert a kettőt nem egy mércével mérik, ha majd a hűvösön töltöm az éjszakát, de talán Aerith kihúzna a csávából.
- Mit gondolsz…kirabollak? – néztem rá talán úgy, ahogy a férjek szoktak újdonsült arájukra, kik először vették fel hófehér ruhájukra arra az egyetlen pillanatra, amikor összekötik életüket. Pont így éreztem én is és persze, lehet hogy mások ezt túlzónak találnák, de nekünk spanyoloknak jól lehet, meg van írva a sorsunk, ki tudja. De az is lehet, hogy csak extrán dögösnek találom. – Elrabolom a szíved Szépség. – duruzsolom, ahogy kezet csókolok neki, de ezt a kellemes viszontlátást ismét elrontja pár alak közeledése, akiknek sajnos meg kell bocsátanom a zavarásért, hiszen a jövendőbeli apósomról és anyósomról beszélünk. Egy fintor és némi szitkozódás, amit magamban elmormolok és Aerith áldásával behúzódok a szobájába. Itt minden lányos és rózsaszín, de párosulva az eleganciával egész élhető kis lakosztály ez, de igazam volt, hiányzik ide pár giccses holmi, festmény vagy az az erotikus szobor az ágy mellől. Esetleg én meztelenül az ágyából, de túlságosan csábít az ötlet és biztos nem viselné jól, ha megmerészelném lépni a meztelenül várom a szobában poént. Mivel már hangokat hallok a szoba ajtó előtt, így bebújok az egyetlen helyre, ahol először kereshetnének, mert annyira klisés búvóhely a gardrób, meg aztán kell egy kis izgalom. Dúrom a cukibbnál cukibb ruhákat, látom, hogy a fehérneműs fiók is nyitva van, de egy úriember nem les bele, inkább, ha már itt vagyok, átöltözök, tiszta kávé az öltönyöm. Egy lila selyemköpenyt találtam, leveszem a vállfáról, majd kicserélem az öltönyömre, így a fehér trikómban és a lila kis köntösében feszülve várakoztam tovább, mire végre Szépség elzavarta a szüleit. A cipőt mondjuk elfelejtettem levenni, de ha iszkolnom kell, mezítláb a kavicsoson keresztül lassabban tudok szaladni, na meg aztán nekem egy nő ne dirigáljon, még akkor se, ha az maga a Gyönyör Istennője. Büszkeség is létezik a világon.
A kérdéseire, miután bejött a szobába, nem válaszolok, nem azért, mert viccesnek találom, hanem mert untat ezzel a sok kérdéssel, kit érdekelnek ezek a részletes dolgok. Inkább merüljünk el egymás csodálásában, hiszen akár órákig is el tudnám őt nézni, akár órákig rajta felejteném a tekintetem és csak akkor számolnám már az időt, ha a szám kicserepesedne, a gyomrom pedig tamtamot verne az éhségtől.
Előveszem a telefonom, mialatt ő keresgél, majd elindítok rajta egy igen csak pörgős spanyol zenét és behajítom a fehérneműs fiókjába. Mire kinyítja már táncra készen várom és el is kapom a jobb kezét, a ballját pedig a vállamra hajtva lépek ki a gardróbból.
- Mit keresnék itt Szépség, hát látni akartalak. – közlöm vele csibészes mosollyal, mintha az a világon a legtermészetesebb dolog lenne, hogy itt teremtem a szobájában.
- Lanceloth kicsit utána járt, hol laksz, ami nem volt nehéz, mivel elárultad, hogy még a szüleiddel laksz, apád meg…nos…igen csak nagy divatdiktátor errefelé, csak az nem tudja a nevét, aki nem aki akarja.  – válaszoltam neki komolyabban is, majd megpörgettem lazán a zene ütemére és a karjaim közé engedtem, rákacsintottam, majd vissza. – Jut eszembe, lógsz nekem egy öltönnyel. Leöntötted kávéval. Addig a köntösödet fogom hordani. – nevettem rá, akár egy komisz kis gyerek, aki tényleg, teljesen komolytalanul veszi az életet.  

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

iego felbukkanása a lakásomban egy meglepő fordulat a szokásos napirendemet tekintve, de azt hiszem, hogy olykor belefér, hogy egy kicsit eltérjek a megszokottól, néha egyébként is azt érzem, hogy unalmas az életem a folyamatos munka miatt, kell egy kis izgalom, hogy ne égjek ki.
- Hülye vagy – mosolygok rá és kihúzom a függöny mögül majd amint meghalljuk a szüleimet, a szobám felé irányítom.
Amint betessékelem oda, a szüleim felé teszek pár lépést és a kegyes hazugsággal tökéletesen kimentem magam a délutáni elfoglaltság alól. Az a furcsa, hogy anyám nem teszi szóvá, hogy mi ez a láda itt a folyosón, de mindig is a saját dolgaival volt elfoglalva, így ez most eléggé jól jött nekem, hogy nem üti bele az orrát az én ügyeimbe. Amint elhagyják a lakásomat, izgatottan lépek be a szobámba és kutatni kezdek a betörőm után. Motoszkálást hallok a szekrényem irányából így arra veszem az irányt és kinyitom. A kérdéseimre persze nem válaszol, de a gardróbban könnyedén rábukkanok, és ezzel egy időben valahonnan zenét is hallok. Diegon pedig köntösömet pillantom meg, ami igazi selyem, tökéletes darab, csak nem neki.
Hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, egyszerűen rettenetes, ahogyan kinéz.
- Ez nem a te színed, nem mondták még? – közlöm nevetve, miközben alaposan végignézek rajta, ahogyan engem szoktak megnézni a férfiak, többek között ő is. – A mocskos cipőd meg nem vetted le – fújtatok a következő pillanatban és hátat fordítanék neki, de elkapja a kezem és táncba visz. Na ez váratlanul ér.
Tudok táncolni, így tökéletes harmóniában mozgok vele együtt, ahogyan azt a zene diktálja. Ennyire közel még sosem voltam hozzá. Eléggé veszélyes dolog a tánc: életre kelt bennünk olyan dolgokat, amikről nem is hinnénk, hogy léteznek. Ahogy a karjaiba zár, ismét érzem azt az illatot, amit a múltkor ott a kép előtt egy pillanatig, és ami már majdnem elhalványodott bennem, de most ismét élénken él.
- Máskor nyugodtan kopogj be az ajtómon, és beengedlek, nem kell ilyen trükköket bevetned  – felelem, miközben hagyom, hadd vezessen. – Te hoztad rám a frászt azzal, hogy elbújtál  – húzom el a számat miközben rá pillantok. Amint a dal véget ér, kibontom magam és ellépek tőle, néhány lépést arrébb megyek, hogy átgondoljam egy kicsit, hogy most mi is történik pontosan. Itt van egy pasi a szobámban, aki meg van veszve értem, de alig tudok róla valamit, mégis úgy vonz magához, mint valami mágnes.
Leveszem a kávéáztatta zoknimat, és mintha ott sem lenne Diego, beviszem a gardróbba, a szennyestartóba, amikor is megpillantom a telefonját a melltartóim között.
- A mobilod kiszedhetnéd a fehérneműs fiókomból  – kiáltok ki neki. – Kérlek  – teszem hozzá.
A gardróbom egyébként egy elég jó búvóhely, olyan akár, egy kisebb szoba. Rendes falai vannak és az ajtaja is olyan, mintha külön helyiség lenne. Tele van beépített szekrénnyel, fiókokkal amikben a ruháim és a kiegészítők kaptak helyet, illetve dobozokkal, amelyek a szebbnél-szebb cipőimet rejtik. Egy hatalmas álló tükör van az egyik sarokban, itt szoktam megnézni, hogy tökéletes-e a szettem.
Amint Diego belép hogy megkeresse a telefonját, az ajtó bezáródik mögötte, mert sajnos nem működik jól és nem áll meg ha nyitva van. Még egy gond van a tökéletes gardróbommal: belülről elromlott a zár az ajtón, így csak akkor tudunk kijutni, ha valaki kintről kinyitja, vagy ha Diego erőnek erejével betöri. Csak akkor meg tönkremegy az egész és lebukom a szüleim előtt. De legalább ha anyám drámát csinál, most nem lesz ott az egész világ, mint a múltkori licit alkalmával.
Egyébként egészen hangulatos menedék, ha az ember el akar rejtőzni a külvilág elől.
- Azt hiszem, hogy itt ragadtunk  - állapítom meg.

Mikor közli a nyilvánvalót, hogy hülye vagyok, csak elmosolyodom és billentek felé a fejemmel, egy amolyan tudom választ mímelve. Azonban szerintem így az izgalmas, az életet megfelelőképpen használjuk, hiszen egyszer vagyunk fiatalok, egy unalmas randi meghívást bárki tudna csinálni, na de egy ilyen belépőt csak az igazán kreatív udvarlók engedhetnek meg maguknak. Arról nem is beszélve, hogy Lanceloth most tiszta ideg lehet, mert nem tudja merre kóborlok, tiszta haszon volt ez a terv.
A kezének érintése és az illata már ismét megbabonázott, nem, nem vagyok perverz, nem akarok rövid időn belül a szoknyája alá mászni, ez nem az a fajta hódolat, amit a diszkókban vagy a gengszterek köreiben művelnek a tuskó fajankók, ez szín tiszta szenvedély. Ami azért viszi a szívet tévútra, mert érzi, meg kell mutatnia azt, mennyit ér számára a kiválasztott személy, mert nem elég egy szó, nem elég egy drága ajándék, egy igazi férfi tettekkel mutatja ki mennyire vonzódik, legyen az bármennyire szeszélyes vagy esztelen művelet.
Mivel a szobában nem kell sokáig keresgélnie, egyből rám talál a beépített szekrényben, én pedig nem voltam rest egyből tánccal indítani és már onnan kilépve kértem fel Szépséget, hogy adja nekem ezt a megtisztelő percet.
- Valamit magamra kellett kapnom Szépség. Olyasmit, ami az illatod lengi körbe, olyan volt nekem belépnem a gardróbba, mint dolgozó méhnek rászállnia az illatozó virágra. – zümmögtem szinte elalélva, miközben ismét csókot leheltem a kezére.
- Nem udvarolhatok zokniban Szépség. – nevettem a játszott mérgességét látva, mikor megszólt a cipőm viseléséért. Nem vettem komolyan a szidalmat, elengedtem a fülem mellett. Megtanítom lazítani, arra, hogy ne figyeljen ilyen apró dolgokra.
- Bekopogni az ajtón? Legközelebb Ferrarival jövök érted, küldetek száz rózsát és elkérem a kezed édesapádtól, bemutatva neki a jövedelmem, mit szólsz? Ezt csinálják a gazdagok. – püffögök látványosan a véleményére, majd folytatom. – Nem, egy szenvedélyes férfi udvarol és nem a pénztárcáján vagy a szülőkön keresztül. Egy igazi férfi tettekkel mutatja meg mennyit ér. – beszéltem komolyan ahogy a karjaimba fontam őt és a spanyolok szenvedélyével forgattam át, erőt és magabiztosságot véve minden mozdulatomban, hogy érezze, bizony én irányítok. – Ügyesen lépked Senorita. – bókolok neki, mikor kiszabadul a karjaimból és a gardróbhoz igyekszik, hogy leállítsa a romantikus spanyol melódiát. – Nem nyúlkálnék a fehérneműs fiókodban, add ide kérlek magad, miközben beírod a számod. Na nem azt a számot, amit a pingvined vagy apád vesz fel, hanem a saját mobilodét. – kacsintottam rá huncutul, mert fel voltam készülve minden apróságra. Látszott a lányon, hogy akarja a váratlant, hogy tetszik neki ez a fajta udvarlás, de mégis visszakozott, ellenkezett és biztos voltam benne, tartogat némi meglepetést még.
Belépek mellé a gardróbba, hogy ellenőrizzem, valóban meg adja-e a számát és már el is tűnök innen, mikor becsapódik a szekrény ajtaja és nemes egyszerűséggel közli, hogy ez bizony bezáródott.
- Hm…Szépség. Csak kérned kell. – mosolyogtam rá, majd levettem a köntösét és a trikómat is, szinte egy mozdulattal. Óvatosan megérintettem az állát és úgy néztem a szemeibe, mélyen és szenvedélyesen. – Teljesen elvarázsolsz. – suttogtam az ajkaira, majd ha nem húzódik el, megcsókolom. Forrón, hosszan, ahogy azt egy igazi férfihoz illik. Nem, nem fogdosom, nem is nyúlok hozzá, csak az arcát tartom és úgy lehelek még pár apró puszit az ajkaira, melyek olyan puhák, olyan édesek, akár a méz, melyet a reggeli harmat idején szedtek. – Nyissuk ki az ajtót. – kacsintottam rá végül, mikor elválltak ajkaink, majd megérintettem a sajátomat az ujjammal, hogy emlékezzek erre a pillanatra, hogy soha ne vesszen el, és bizony nem fog, keljek fel akárhányszor viharos reggeleken, ez a csók beleégett a tudatomba. – Szépség. – suttogtam még mosolyogva, akár egy gyermek, ki megkapta a kívánt játékot és így bármire rávehető. Odaálltam a szekrény ajtajához és erővel próbáltam azt elhúzni, majd apróbb lendületet adva neki tologattam azt.

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

lyen őrült ötlete még egyik pasimnak sem volt eddig, hogy beszökjön a lakásomba. Általában találkozunk valahol, elkérik a számomat, majd elhívnak randira és utána többnyire befuccsol az egész néhány napon, héten belül. Persze előfordul olyan is, a randi másnapján vagy szex utáni napon már nem hív fel, de az a tipikus egyéjszakás kalandot akaró pasi. Én meg… többnyire partner vagyok benne, mert akkor utána legalább békén hagy. Mindig szokott lenni bennük valami, amit nem bírnék elviselni hosszútávon, azt hiszem. Így semmi kötődés nem alakul ki közöttünk, legalábbis a részemről biztosan nem. De ilyen helyzetben, mint amiben most Diegoval vagyok, még sosem voltam. Nem is tudom igazán, hogy hogyan kezeljem a helyzetet.
Az, hogy ilyen szenvedélyes, teljesen levesz a lábamról. Ahogyan rám néz, és kezet csókol. Menten elolvadok tőle. De ha meg egyből a karjaiba vetném magamat, akkor azt gondolná, hogy ribanc vagyok és úgy gondolom, ő nem olyasmit keres. Vagy pontosabban nem tudom, mit keres azon kívül, hogy engem.
- Kész csoda, hogy rád ment  – jegyzem meg amikor megpillantom a selyem köntösben. Azért az ő karja sokkal izmosabb, mint az enyém, ezáltal vastagabb is. – Mindig ilyen költői vagy? – érdeklődöm mosolyogva a méhecskés hasonlat hallatán. Én végképp nem vagyok ilyen lírai, inkább éppen ellenkezőleg.
- Ja, te most udvarolsz?  – kérdezem megjátszott meglepettséggel az arcomon. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy mit akar.
Amint táncba visz, megfordul velem a világ. Annyira közel vagyunk most egymáshoz, hogy az már túl sok is lehetne, de valahogyan mégsem. Ismét azt érzem, hogy legszívesebben odabújnék hozzá, mint egy doromboló kismacska, de az, hogy beszélgetünk közben, azért az jócskán ront az élményen. Az az igazán jó a táncban, hogy nem kellenek szavak, csak egymás mozgására kell figyelnünk és tökéletes lesz az összhang. Sőt, igazából csak engednem kell, hogy úgy vezessen, ahogyan akar, én pedig úgy lépek, fordulok ki, ahogyan azt ő szeretné. Mintha ő lenne a zenész, én pedig a hangszer.
- Ahhaaa… Tettekkel?  – kérdezek vissza röviden és abban a másodpercben éppen egymással szemben vagyunk így elkapom a pillantását egy rövid időre, ám azonnal kifordulok és vége a tökéletes pillanatnak. – Olyan tettekkel, hogy beszöksz a lány lakásába és felveszed a köntösét? Érdekes meglátás, de te tudod  – zárom le, majd otthagyom a nemlétező táncparketten és bemegyek a gardróbba, hogy kiszedjem a fiókomból a telefonját, amit bizonyára „véletlenül” ejtett a fehérneműim közé. – Amúgy, tudok táncolni  – pillantok vissza rá, de bizonyára ezt észrevette, hogy milyen tökéletes összhangban működtem vele együtt. – Akkor beírom az anyámét, a múltkor úgyis olyan jó benyomást tettél rá – nevetek és közben beírom a saját számomat a telefonba „Aerith anyja” néven. Amint visszaadnám neki a mobilt, az ajtó ránk csukódik. Na már csak ez hiányzott.
- Fel kell hívnunk Alfredot vagy a szüleimet, hogy… - de végig sem tudom mondani, mert hirtelen annyira felgyorsulnak az események. Lehull a köntösöm és a trikója is a földre… biztos, hogy itt akarjuk a gardróbban? Nyelek egy nagyot.
Csak állok ott és próbálom felfogni, hogy mi is történik. A következő pillanatban megérinti az arcomat majd szavai hallatán teljesen elolvadok aztán pedig megcsókol. Hosszan, szenvedélyesen. Lehet, hogy már egy ideje erre vártam, olyan érzés vele, minta repülnék. Az érzés, amikor a pillangók minden irányba repülnek a testemben. A karjaim megemelkednek, és a tarkójához teszem a kezeimet finoman magamhoz húzva őt. Nem akarom, hogy ez a csodás pillanat véget érjen, nem akarok itt megállni, de sajnos hamar megtörténik. – Mit művelsz velem, hm?  – dorombolom halkan, majd leengedem a karjaimat úgy, hogy gyengéden végig cirógatom a nyakát és a mellkasát, de nem teszek ezen kívül semmi egyebet. Pedig nem sok hiányzik, hogy a kezem tovább vándoroljon a nadrágja gombjához, azonban ennek nem most van itt az ideje, vagy mégis?
Amint elhúzódik tőlem, az ajtóhoz megy, hogy megpróbálja kinyitni. De nem igazán akarja az ajtó. Finom mozdulatokkal nem lehet győzni, ezt az ajtót bizony be kell törni, ha ki akarunk innen jutni. Hirtelen egy hülye gondolat következtében utána megyek és odaállok elé, elkapom a pillantását. – És mi van azzal, hogy meg akarsz dugni, hm? Már nem akarod? Hallottam a múltkor, azért kaptad a pofont, nem az ital miatt – vallom be. – Tessék, itt a kínálkozó lehetőség  – kínálom fel magam, mintha csak egy áru lennék a bolt polcáról. Lehet, hogy mégsem akar annyira, csak úgy tűnt. Lehet, hogy csak szórakozni akar velem.

Rengeteg hasonló dolgot műveltem Spanyolországban is, mindig olyan taktikával hódítottam a lányok körében, ami mosolyra csalhatja az egyszeri embert, de a gazdagabb emberek nyilván megrökönyödnek a dolgon. Persze, nem is volt sikerem már a középrétegnél, egy egyszerű munkás ne udvaroljon tehetősebb úr lányának, azonban most hiába voltam gazdag, egyáltalán nem éreztem az, hogy ezzel nyerhetem el az előttem álló lány kezét. Mondhat nemet, ellökhet magától, ha azt mondaná, hogy nem vagyok az életében kívánt személy, odébb állok. Az is lehet, hogy azért kíváncsi rám, hogy megtudja milyen egy éjszaka egy vad, szegény férfiból lett nyomornegyedi barommal, ám legyen, leszek én a kisebb rossz az életében. Előlépek a kis édes tévedéssé, hogy aztán emlékként tovaillanjunk és megemlékezzünk egymásra egy őszi, esős napon, hol a szellő a fák ágainak utolsó levelét fújja.
- Hogyne ment volna rám. Még kényelmes is. – túlzok enyhén, hiszen ahogy megemelem a karjaimat az anyag megfeszült a vállaimnál, a hátán pedig majdnem széthasadt. Nem szabad hirtelen mozdulatokat tennem, nem akarom tönkretenni a ruháját, csak kicsit bohóckodni szerettem volna.
- Költői? Nem. Leginkább őszinte. – felelem neki nemes egyszerűséggel, ahogy táncra invitálom, bár leginkább az volt a célom, hogy lássam, benne van-e ebben a kis őrületben, amit ma leszerveztem, de ennél többet kaptam. Egy gyönyörű, ámde rövid táncot, hol a lelkünk megérintette egymást és jelezte a kölcsönös érdeklődést és vonzalmat, mely talán ideiglenes, de annál szebb.
- Mióta megláttalak Szépség. Azóta udvarolok neked. – válaszoltam felvonva a vállam, amivel leginkább a dacosságom szerettem volna kifejezni.
- Olyan vagy akár az érett spanyol bor. Édes, kifejező, nemes, de minél többet kapok belőle, teljesen megrészegít. – mosolyogtam kacsintva rá, s bár ez a hasonlat tényleg teljesen illett rá, kiszabadul a karjaim közül és a gardróbba siet, hogy a telefonomat némítsa, talán a közelségem zavarta, vagy nem rajongója a spanyol muzsikának. Az epés megjegyzésére csak elnevetem magam, majd szórakozottan bólintok és mellé lépek, miközben várom, hogy beírja az anyja telefonszámát.
- Rendben, majd tőle foglak elkérni egy randira. – mondom még mindig nevetve, ahogy elveszem tőle a telefonom, mikor váratlanul becsapódik a gardrób ajtaja. Szerencsés mozzanat, ha nem gondolkozunk olyannyira előre, hiszen el lehet tölteni itt egy kis romantikus időt, ám a kijutás lehet nem túl egyszerű.
Elszántan lépek felé, hiszen nem bírok magammal, talán lehet, hogy egy mocskos gazember vagyok, aki kihasználja a helyzetet, de egy ilyen gyönyörű nőt csak úgy itt hagyni, hogy ne mutatnám meg neki, mennyit ér és hogy mennyire örülök annak, hogy találkoztam vele azon a jótékonysági rendezvényen.
- Hogy én? – kérdésre feleltem a kérdésére, miszerint mit művelek, pedig a választ már ráleheltem az ajkaira. Nem felelek, nem használom ki a helyzetet, nem akarom, hogy azt gondolja, csak egy bazári lány, akit bármikor meg lehet kapni, még ha egymásnak esnénk, se gondolnám ezt soha, mert nem ez a vágyam. Nem egyszer akarom őt megkapni, mindig.
A keze levándorol a mellkasomon, végül megállapodik a nadrágom gombjain, amire fájdalmasan felsóhajtok, de nem megyek tovább, nem leszek olyan udvarló, aki azért tör be hozzá, hogy az erényeit vegye, nekem a szíve kell. Nehezen lépek oda az ajtóhoz, hiszen a férfiasságom úgy tör utat a nadrágomban, mintha csak iható forrást keresne, de nem léphetek. Nem, inkább megteszi ő és számon kér. Zavartan pislogok rá és végigmérek rajta, ahogyan ő kérte, közben szenvedélyesen nyalom meg a számat, akár egy éhes nagymacska.
- Nem akármit kínálsz nekem Szépség. – lépek közelebb és végigsimítok az arcán. – Megérdemlem én ezt? – kérdezem és a másik kezem a derekára simul, úgy húzom olyan közel magamhoz, mint, ahogy az előbb voltunk.
- Akkor tévedtem, valóban. – mondom teljes őszinteséggel, ahogy a nyakára tapasztom az ajkaimat. Apró csókokat lehelek rá, de kezeimet továbbra is a derekán pihentetem. Lehet csak ugrat vagy tesztel és abban a pillanatban, amikor soknak gondolja a közeledésem képen vágjon.
- Akkor azt mondtam, meg akarlak dugni. – ismételtem magam, ahogy az arcát puszilgatom, majd óvatosan a fülcimpájába harapok. – A testednél több kell Szépség. A szíved akarom. A szerelmed. – nézek rá szenvedélyes, tüzes tekintetemmel és várom a válaszát. Ha elhúzódik, egy mosollyal az arcomon nekigyürkőzöm a szekrényajtónak, de nagyon kívánom a lányt ahhoz, hogy ilyen egyszerűen elengedjem. Férfiasságom a lágyékához nyomom, hogy lássa és érezze, mennyire komolyak a szándékaim, mennyire komoly a helyzet és csak egy hajszál választja el attól, hogy valóban itt a szekrényben tegyem magamévá.

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

osem volt gondom azzal, hogy miként reagáljak le egyes helyzeteket, viszont Diego rendre olyanokba hoz engem, hogy igen is bajban vagyok. Sosem volt olyan igazi udvarlóm, aki virágot hoz meg randira hív. Talán túlságosan könnyen megkapható vagyok, így senki sem érezte azt, hogy küzdenie kellene értem. Nem is hosszantartó kapcsolatok ezek, sőt kapcsolatnak is aligha lehet nevezni őket. Erre most itt van ő, aki olyat akar tőlem, amit én nem tudok.
- Nem vagyok otthon a bor témában, de ha te mondod, akkor biztosan úgy van. Én nem iszom alkoholt, jobban szeretek józan lenni – mondom zárásként és tovalibbenek. Nyilván megfogtam a dolog lényegét, hát persze.
- Anyám alig várja, hogy hívd – kacsintok rá. Azért kíváncsi vagyok, hogy fel meri-e majd hívni. De végül is, látva, hogy mikre képes, még akár az is beleférhet neki. Régen a szülőktől kértek engedélyt, hogy randira vihessék a lányokat, nem olyan ördögtől való dolog ez, de rendkívül mulatságos lenne, ha anyám hatalmas fejjel jönne hozzám, hogy valami alak hívogatja őt miattam. Áh, kisebb gondja is nagyobb az én pasijaimnál.
De ez a játékos pillanat gyorsan tovaillan, amint az ajtó bezárul és valami mást hív elő belőlünk az, hogy bent rekedtünk a szekrényben. Úgy érzem, hogy mindjárt felgyullad körülöttem minden, de bánom is én – na jó, egy kicsit azért igen, mert a designer ruháim és cipőim azért sajnálnám. Diego csókjának ízét még érzem az ajkaimon, de látom, hogy nem akar továbblépni, bár érteném, miért. Olyan ellentmondásos az egész. Pedig az, hogy levette a köntösömet és a felsőjét, egyértelműen utalt arra, hogy mit is szeretne, én pedig benne is lennék a dologban, de teljesen elbizonytalanít. Bárcsak jobban értenék ezen a nyelven, de az ilyen kerülgessük a forró kását dolgok kimaradtak eddig az életemből.
Hiába érintem meg és húzom végig gyengéden rajta az ujjaimat, mégis faképnél hagy. Lehet, hogy inkább meg kellett volna csókolnom, hogy jobban megértse, vagy kigombolni azt a fránya gombot, de már késő. Ez most így nagyon nem tetszik, engem nem lehet csak úgy feltüzelve otthagyni.
Úgy tűnik, váratlanul éri, hogy nem hagyom annyiban a dolgot. Velem nem lehet csak úgy játszadozni.
Szavaim célba érnek, és ismét magához húz. De valamiért mégis azt érzem, hogy ebből ma nem lesz semmi, különben az imént már átléptük volna a határt. Lehunyom a szemeim és élvezem az ajkai érintését a nyakamon, kár, hogy beszél közben és az is kár, hogy azt mondja, amit. Amikor finoman megharapja a fülemet, egyből kinyílik a szemem. Nem a fájdalomtól, hanem attól, amit mond. Hiába érzem, hogy mennyire akar engem és én is őt, egyik pillanatról a másikra elhal a láng és csak pislákoló parázs marad.
- Én… - keresem a szavakat, majd rövid gondolkodást követően folytatom – nem vagyok abban jó... Tényleg nem – mondom végül az igazat, hogy tudja, velem mire számíthat. Talán kőből van a szívem, ki tudja.
Ugyanakkor annyiban sem akarom hagyni a dolgot vele. Ez olyan különleges már az első pillanattól kezdve. Egy kicsit elhúzódom tőle, hogy lássam az arcát, folytatom az előző gondolatmenetet.
- De van egy ajánlatom– kezdem és rá pillantok. – Ha el tudod érni, hogy beléd szeressek, akkor tiéd a jackpot – végigsimítom az arcát, a borosta igazán jól áll neki. – Viszont innentől kezdve – rövid szünet és angolul folytatom. – Csak angolul beszélünk.

Rég éreztem magam ennyire izgatottnak, ennyire féktelennek. Talán mióta ide jöttem New Yorkba, azóta se volt ilyen nyüzsgés az életemben, talán pont ez hiányzott nekem, ezért érzem magam ilyen fickósnak most magam Aerith szekrényében. Milyen költői és romantikus igaz? Egy gardróbban szeretkezni életed hölgyével, bár ennek is megvan a varázsa és az izgalma.
Ahogy megcsókolom, szinte a spanyol tengerparton érzem magam, viharos, szeles, mégis prózai és gyönyörű. A naplemente jelzi számunkra az alkalmas időpont elérését, miközben a habos tenger csiklandozza a lábunkat és próbálja hűteni a kedélyeket, sikertelenül.
Aztán egyik pillanatról a másikra, szinte varázsütésre pukkant a tündérbuborék, elszörnyedve nézett rám, ahol korábban szenvedély és pezsgés volt, most érthetetlenség és csalódottság maradt. Szavaira elmosolyodtam, nem is vártam kevesebbet, nem szeretnék máris a pap elé rángatni őt, nem akarom innen elkérni a kezét, óh, nem, Diego ennél őrültebb és lököttebb, a világ legdurvább udvarlásában lesz része ennek a kis elkényeztetett ruhamániás hölgynek.
- Szépség. Vágyni fogod a szerelmemet, meglásd. – simítok végig az arcán, mikor közli, hogy elfogadja a szerelmemmel járó kihívást, közben pedig mikor felajánl egy feltételt, akkor az én arcom torzul el kissé.
- Oké. De angolom nem túl szexi. – suttogom bohókásan a fülébe és tudom, hogy a kiejtésem sem túl izgató, de legalább lesz okom dolgozni azon, hogy egyre jobb és jobb legyen a nyelvtudásom. Lanceloth szinte meg fog bolondulni az örömtől, milyen jó diákká lép elő a neveletlen hercege.
Végigsimítok az arcán, a vállain és szép lassan végig vezetem a kezemet a karján, végül megragadom a csuklóját és lassan óvatosan belevezetem a nadrágomba. Végig mosolygok, nem bátorítóan, nem az a fajta, minden oké, csak hagyd magad tekintet ez, ha ellenkezik, nem erőltetem a dolgot, inkább incselkedem vele, tesztelem a határait.
- Csak, hogy érezni, mi marad most kihasználatlan. – suttogom az ajkaira és hagyom, hogy megérezze, megfogja, ha akarja simogassa, teljesen rábízom a dolgot, nem vagyok perverz, sem erőszakos, annyi időt tölt az elemzésével, a méretének kitapasztalásával, amennyi jól esik neki, másik kezemmel végig az arcát fogom és miközben beszélek, apró puszikat lehelek az ajkaira.
- Szépség. Igazi vadmacska. – mosolygok rá közben, ha pedig abbahagyja nem ellenkezem, odalépek az ajtóhoz, hogy folytassuk a kiszabaduláshoz vezető tevékenységünket, ha ismét beindítom ezzel a kis játékkal, hát ki vagyok én, hogy elrontsam a boldogságot, van még egy kis időnk, míg anyuka és apuka a mamánál vannak.

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

mint csapdába esünk, akkor döbbenek csak rá úgy igazán, hogy Diegoval együtt vagyok idebent és amit eddig elnyomtunk magunkban, hirtelen felszínre akar törni. A heves csókunk egyértelműen ennek a jele, óh de miért is állunk meg itt, tény, hogy nincs túl sok hely itt, de minden megoldható. Nekem eddig sosem esett nehezemre egy ilyen pillanat megélése, akár egy kis eldugott sarokban vagy akár egy szekrényben sem lehet rossz végül is. Talán nem kellene gondolkodni, csak tenni, amire a testünk vágyik. De Diego elhúzódik és magamra hagy, én pedig értetlenül állok ott még néhány pillanatig. Ennyire nem érthetem félre, a jeleket.
Egy nagy sóhaj szalad ki a számon, nem hagyhatom csak úgy annyiban, így hát utánamegyek és számonkérem, de nem is értem, miért futok utána, lenne helyette másik három férfi, akik nem hagynának faképnél egy ilyen helyzetben. Talán túlgondolom az egészet.
De ezt a szerelem-dolgot meg amit szeretne… nem is tudom, én teljességgel alkalmatlannak érzem magam erre. Sosem gondolkoztam még ezen úgy igazán, de szerintem nekem családom sem lesz, a barátnőim pedig meg vannak őrülve, hogy mikor jegyzi már el őket a pasijuk… Engem ezek hidegen hagynak.
És akkor most betoppant az életembe egy latin szerető, aki meg sem tudná hazudtolni önmagát, egyszerűen az első pillanattól kezdve érzem, hogy izzik közöttünk a levegő és hogy a bugyit is képes lebeszélni rólam ezzel a szöveggel. Tisztára egy hülye fruska vagyok, hogy bedőlök ennek az egésznek, de nem tudok nem…
- Szerintem az angolod is eléggé szexi – mosolygok, amikor a fülembe suttog. Annyira kevés választ el attól, hogy most megcsókoljam, de én tartom magam az egyezséghez, ugyanakkor egyre nehezebben viselem el, hogy így feszegeti a határaimat. Még bírom, de egyre kevésbé.
Majd ezután megfogja a kezem és a nadrágjába vezeti, nem is tudom mire vélni, de látom az arcán, hogy jól szórakozik, igazából én is. Lehunyom a szemeimet és a kezemmel felfedezem, hogy mit rejt a nadrágja, és hogy most miről is maradok le. Gyengéden játszom vele az ujjaimmal, hogy hadd érezze csak, hogy most mégsem olyan biztos, hogy ő irányít, talán még véletlenül – vagy annyira mégsem véletlenül, ki tudja -, rámarkolok óvatosan és végighúzom rajta a kezem néhányszor. Semmi durvaság, hanem csak szépen, gyengéden, hogy ne okozzak fájdalmat neki. A nadrágja, nos nem enged túlságosan nagy teret ennek az egész dolognak, így a másik kezemmel kigombolom óvatosan és a sliccet is lentebb húzom. De nem csinálok semmi mást.
- Diego, most egyeztünk meg… - suttogom, de elegem lesz és inkább szenvedélyesen megcsókolom, azonban kicsit ügyetlen vagyok így, hogy az egyik kezem meg a nadrágjában játszik a meredező vesszővel. - Diego – nyögöm bele a csókba a nevét és egyre inkább azt akarom, hogy lekerüljön a ruha rólam, annyira feltüzel a puszta jelenlétével, hogy azt érzem, tényleg lángra lobbanok. Elkapom a pillantását majd rabul ejtem azt néhány pillanatig, pontosan addig, amíg a szabad kezemmel megkeresem a  kezét és a felsőm alá vezetem, ahol az én testem pedig az ő érintéseire vágyik vagy előbb esetleg arra, hogy megszabadítson a felesleges ruhadarabtól. Melltartót ma nem vettem fel, így nem lesz túlságosan nehéz dolga, ha úgy gondolja, hogy ezt választaná. Egy kéjes sóhaj szakad fel belőlem, amikor hozzám ér, egy kicsit hátra is vetem a fejem.
Teljesen elveszítem mellette a józan eszemet.

Talán nem túl romantikus a helyzet egy gardróbban, főleg azután, hogy megbeszéltük, udvarolhatok neki, talán ezt nem így kellene, de teljesen magával ragadott a szenvedély és a helyzet. Ez a nő gyönyörű, szexi és teljesen rágerjedtem, a kezeimet szinte a fűtött vágy vezeti, a számat pedig az ajkán pihentetném egész délután.
Miután az angol tudásom és akcentusom is megdícséri, már tényleg nincs semmi, ami megállíthat, amúgysem hinném, hogy egy gardróbban történő légyott utamat állhatná a további udvarlásnak, de ha nem történik semmi, ez sem fog kiderülni, még a végén gyávának gondol és elhidegül a gondolattól, hogy fogadja a további közeledésemet.
Játékosan a nadrágomba vezetem a kezét, tehát most kiderül, mit is szeretne valójában, de úgy tűnik, elfogadja a kihívást, talán tetszik neki a dolog, de az is lehet, hogy csak kiváncsi a szerszámom méretére. A csókja azonban mást mond, olyan forró és szenvedélyes, hogy a kis játékból fellángolás lesz, abból pedig egy megállíthatatlan lavina.
- Szépség. – viszonzom szavait, ahogy ajkaink egymáshoz érnek, miközben észre se veszem, hogy a kezem már a pólója alatt pihen, óvatosan markolom mellét, miközben ismét a nyakát ostromlom apró csókjaimmal.
Hagyom, hogy a nadrágom teljesen lecsússzon, felfedve előttünk a nadrágom tartalmát, kíváncsian lenézek és elfog az izgalom, ahogy látom Aerith munkáját.
Lefejtem róla a pólót és mohón csókolgatni kezdem a melleit, kezeim pedig már a farmergombját ostromolják. Ezen a ponton Diego, a Spanyolországból származó tüzes férfi már nem tud megállni, na persze, ha a lány megálljt parancsol, nem erőltetem a dolgot, úriember vagyok, mindamellett, hogy heves és vad szerető.
- Gyönyörű. –dícsérem meg az alakját, így, hogy póló nélkül láthatom, s, ahogy végeztem a nadrágjának kigombolásával, nem is leszek rest magam is ujjaimmal felfedni csodájának minden zugát. Óvatosan haladok, lágyan, egyrészt nem sietek sehova, másrészt pedig az örömszerzés a lényeg, nem a vad rohanás, ujjammal óvatosan beljebb merészkedek és ha nem ellenkezik, mélyebbre süllyesztem azt, figyelve a reakcióját. Sokáig fogom emlegetni ezt a na-pot, bármeddig is jutunk a játékban, ez a nő megőrjít, csodálatos, amit csinál, főleg, hogy volt már dolgom jó pár nővel, arra azonban sosem gondoltam volna, hogy ez a mai akcióm idáig vezet majd.
- Nem tudni megállni. – sóhajtom az ajkára, ahogy élvezem a tevékenykedését odalent és már csak egy pillanat választ el attól, hogy a gardróbban lévő komódra ültessem, még jó, hogy mindig van nálam óvszer.

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

nnak ellenére, hogy fél perccel ezelőtt megbeszéltük, hogy miként fogjuk csinálni a dolgokat, teljesen más vizekre eveztük egyik pillanatról a másikra. Lehet mondani, hogy túlságosan könnyen megkapható vagyok, de azt hiszem, együtt tudok élni ezzel a bélyeggel. Minek is kéretném magam, ha tudom, hogy mindketten ugyanarra vágyunk?
Jól tudom, hogy milyen érintések azok, amelyekkel fel lehet ébreszteni a szunnyadó vágyat. Nem is kell túlságosan sokáig várni erre, a kezem tökéletesen tudja, hogy mit kell tennie, a csókok pedig csak visznek tovább az úton, amelyre nem akartunk rátérni, de mégis úgy tűnik, hogy megtesszük. Vagy rá akartunk, csak azt akartuk hinni, hogy nem fogunk, de már néhány nappal ezelőtt, amikor álltunk ott a kép előtt, már akkor tudtam, hogy ez nem várat sokáig magára.
Egy rövid időre félbeszakítom a játékot. Amíg teljesen kibontom a nadrágját és megszabadítom tőle, addig bizony várnia kell, de utána azonnal visszatérek hozzá, hogy folytassam, amit elkezdtem. Szorosan magamhoz húzom, és ismét megcsókolom.
Úgy érzem, nem tudok egyszerre mindenre koncentrálni, tényleg elvesztettem az eszemet már, pedig még sehol sem tartunk. Az érintése a meztelen bőrömön és a csókjai a nyakamon olyannyira feltüzelnek, hogy már tudom, innen nincs visszaút, képtelenség lenne. Kibújok a felsőmből, amit Diego lehámoz rólam, majd a nadrágomtól igyekszik megszabadítani. Ez egy kissé körülményes, mivel eléggé szűk fazonú, de mindent megoldunk, nem állhatja útját semminek. Amint a nadrágom is a földre hull, ujjaival mohón söpri félre a fehérnemű finom anyagát, és talál rá a legérzékenyebb pontomra. Gondoltam, hogy nem sokáig tétovázik. Lehunyom a szemeimet és egy halk nyögés hagyja el a számat, amikor rám talál. Szenvedélyesen csókolom, miközben oly könnyedén repít olyan magasságokba, ahol csak ritkán járok és én is érzem, hogy lüktet benne a kitörni készülő vágy.
Ugyanakkor rá kell döbbennem, hogy ez egyébként így rettentően kényelmetlen mindkettőnknek, így kénytelen vagyok megálljt parancsolni magunknak.
- Várj – suttogom a csókba, majd megfogom a kezét és elindulok vele a gardrób egy kicsit kevésbé megvilágított részébe, ahol a kabátok kaptak helyet. Ez nem látszik kintről, olyan, mintha egy külön szoba lenne. Itt sincs teljesen sötét, pont az alkalomhoz illő félhomály van. És legnagyobb szerencsénkre itt van egy ágynak túl kicsi, de padnak meg túl nagy akármi bútordarab, amin tökéletesen el tudunk férni. Itt szoktam öltözni.
Amikor megállunk, ismét megcsókolom, és elindulok lefelé, miközben apró csókokkal borítom a testét és a kezem lágyan simítja a bőrét, hogy végül levegyem róla az alsónadrágot is és hogy most már ne álljon semmi se a boldogságunk útjába.
Elhelyezkedem az ágyon és nyújtom a kezem felé, hogy jöjjön, ha szeretne.

Spanyolországban is könnyen mentek a dolgok. Igazából nem kerülgettük egymást, nem voltak felesleges udvarlások, egy diszkóban megtetszettünk egymásnak és már tudtuk, hogy mi a pálya. Itt a gazdagok körében azt hittem más lesz. Azt hittem, túl úriak a népek, hogy engedjenek vágyaiknak, de biztos ezért is néztem ki magamnak ezt a vadmacskát, hiszen a belsőnk ugyanaz, ki akar szabadulni belőlünk egy ösztönlény és felvesszük az álruhát, hogy megfeleljünk az levárásoknak, amit elénk támasztanak.
Ezért is fogadtam el a kihívást, hogy udvaroljak Aerithnek, addig fogok menni, míg végül az ajkai el nem hagyják az örömteli szót, a szerelmesek igéjét.
Ahogy arcát a kezemben tartom, azt az érzést kelti, hogy egy egész univerzum pihen most a karjaimban, minden lényével és energiájával, amit óvatosan tartok, hogy el ne szökjön.
Ehhez egy zárt gardrób kellett és egy kis tökösség, hogy jól érezhessük magunkat, hogy miénk legyen ez a nap, hogy miénk legyen a pillanat.
Apró csókokkal illetem, mikor megállít, én pedig megrészegülten emeltem rá a tekintetem, de mikor kiderült, mi a vágya, csak egy mosollyal jutalmaztam a felvetést, és kábán követtem őt. Gyönyörű volt, nem fogható a spanyolban összeszedett diszkós lányokhoz, a teste akár egy istennőé, s amikor megszólal, az olyan, mintha csak az örök életre szólítana fel egy angyal.
Kivettem a pénztárcám a nadrágomból és abból az óvszert, s ahogy közeledtünk a kis ágyhoz, már a számmal vadul letéptem a zacskót. Szomorkás voltam kicsit, hogy nem érezhetem ezt a gyönyörű nőt teljes valójában, de a védekezés elengedhetetlen, főleg udvarlás alatt, hiszen lesz még időnk gyerekeket tervezgetni, akár ötöt is csinálnék neki. Három kis Diegot és kettő Aeritht.
Apró csókokkal borítom a testét, a kényesebb részeken több időt töltve, a melleit nyugodt óvatosággal puszilgatom, néha pedig szabad kezemmel gyengéden rámarok, nehogy azt gondolja, hogy az ő tigrise vajból van.
Felhelyezem az óvszert és egy kis ideig csodálom az előttem fekvő lányt.
- Szépség – suttogom óvatosan, ahogy elhelyezkedem és miközben óvatosan behatolok, egy csókot lehellek az ajkaira. Forró, hosszú csókot, hogy érezzem a sóhaját, ahogy testünk egyesül, hogy elfojtsuk a sikoly és a kiáltás mámorító hangját, csak a miénknek tudhassuk, ne hallja más.
Lassan mozgattam a csípőm, miközben megsímogattam az arcát és rámosolyogtam. Amikor pedig láttam, hogy többet akar, amikor már kínozta az éhség, mélyen behatoltam és sebesebben mozogtam benne, hogy ellensúlyozzam az óvszer okozta tompaságot.

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

szűk ruha nem túl praktikus jelen helyzetben, de ki gondolta volna reggel, amikor öltöztem, hogy ilyen hamar lekerülnek rólam, ráadásul nem a megszokott módon. Arra sem számítottam, hogy azzal a férfival fogok összebújni, aki nem rég olyan nyomot hagyott bennem, mint még soha senki, képtelen voltam kiverni a fejemből őt, pedig igazán rövid időt töltöttünk együtt.
Nem így képzeltem vele az elsőt, mert nyilván elképzeltem, de ha úgy hozza az élet, hogy a gardróbom nyújt nekünk búvóhelyet ahhoz, hogy egymáséi legyünk, akkor nincs mit tenni. Nem is tudom, hogyan jutottunk idáig, erről nem volt szó, de már annyira lényegtelen. Az üres szavak nem érdekesek, a tettek viszont annál inkább. Azt első pillanattól kezdve egyértelmű, hogy mindketten ugyanazt akarjuk.
Amikor már azt érzem, hogy nehezen tudom ezt az egészet két lábon állva csinálni, megfordul a fejemben, hogy egyszerűbb lenne csak lefeküdni a földre, viszont van egy fokkal kényelmesebb megoldás is a kabátos részben, így hát kéz a kézben elindulunk a rejtett zug irányába, ahol nem is vesztegetem az időt, gyorsan megszabadítom magunkat a felesleges ruhadaraboktól, majd az ágyhoz húzom Diegot. Most látom csak, hogy mennyire izmos a teste, igazán férfias. Közben megpillantom nála az óvszert, huh, teljesen ki is ment a fejemből, legalább egyikünk agya még valamennyire tiszta, engem már elveszítettünk az ajtó mellett, amikor elkezdtük ezt az egész játékot.
Valamiért nem vagyok olyan heves vele, mint máskor szoktam, talán itt kettőnk közül ő az, aki irányít, egyértelművé is tette már ezt azzal, hogy bevezette a kezemet a nadrágjába.
Amint beérünk, szinte ugyanonnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. Az apró csókokkal még jobban feltüzel, pedig már most is azt érzem, hogy teljesen elvesztettem önmagamat. Beletúrok a hajába játékosan, és gyengéden húzom végig a kezeimet a hátán, a karján vagy ott, ahol épp érem.
Hangjával megtöri a bent uralkodó csöndet, amit az elmúlt percekben csak néhány halk sóhaj vagy nyögés zavart meg.
Most pedig amint biztosította mindkettőnk védelmét, és közelebb hajol hozzám, mindkét kezemet a tarkójához emelem, hogy magamhoz húzzam még jobban és szenvedélyesen megcsókoljam. A lábaimat igyekszem úgy helyezni, hogy ne legyenek útban neki, de ez pillanatokon belül ki is derül, amikor már érzem, hogy bennem van. Egy jóleső nyögés akarna kiszaladni az ajkaim közt, de képtelenség mivel épp szenvedélyes csókban forrnak össze az övéivel. A szemeimet lehunyom, így élvezem az érintéseit és azt, hogy összeforr a testünk.
Az első néhány pillanatban még csak gyengéden, óvatosan mozog bennem, de jól tudom, hogy ez csak a mézesmadzag. Szórakozik velem, egyszerűen megőrjít, de persze a jobbik értelemben.
- Diego, ne kínozz – suttogom a vágytól eltorzult arccal, majd kérésemnek eleget tesz, vagy csak magától dönt úgy, hogy nem játszik velem tovább, nem tudom, de nem is számít. Az igazi egyesülés pillanatában egy nyögés szalad ki ajkaim között, és a hátam is teljesen belefeszül az érzésbe. Még többet akarok belőle.
Szorosan magamhoz ölelem, és ösztönösen mozgok vele együtt én is, már amennyire tudok, még egy kicsit a körmeimet is belemélyesztem, de éppen csak annyira, hogy ne okozzak fájdalmat. A tempóval, amit diktál szélsebesen repülök a cél felé, még számomra is meglepő, hogy mennyire gyorsan. Nem is olyan sokára az egész testem befeszül, mert olyan erővel talál meg az orgazmus, amilyet talán még soha nem éreztem.

Ez a kis gardrób romantika teljesen bezsongatott, rég éreztem már ekkora szenvedélyt és éhséget, akarom ezt a nőt, testestől lelkestől. Minden apró huncutságával, gyönyörével, érte akár a csillagokat is lehazudnám az égről. A legutolsó ilyen lány Spanyolországban volt, aki iránt így éreztem, de ő érinthetetlen volt, persze csak akkor, ha nem akartam elveszíteni az életemet, ugyanis egy bandatag barátnője volt, de megvolt köztünk a szikra. Miatta is kellett elköltöznöm a környékről és elég óvatosan jártam egy ideig a menhelyre a srácokhoz, de ez más. Olyan érzés, mintha itt nem lenne komoly életveszély, de mégis tudom, hogy tilosban járunk.
Az érintése megbolondít, a csókja megrészegít, édes, mint a méz és érzem, több van mögötte egy apró fullánk, ami még szenvedélyesebbé teszi az amúgyis viharos kapcsolatot, amit szeretnék megzabolázni.
Ahogy fekszik előttem és látom a szemeiben a bűvöletet, a vágyat, szinte már attól az őrületbe kerget, az pedig, hogy miattam érzi ezt, maga a földi csoda. Az óvszer felhelyezése már magában kín, már nem azért, mert nincs benne tap-asztalatom, hanem mert tudom, nem fogom teljesen érezni Aerith-t, nem fogom a magaménak tudni ma délután, nem fogom érezni a kettőnk közt pezsgő kapcsolatot, ami nemsokára beteljesül.
A lassú mozgás látszik, hogy kínozza, de édes kín ez, amit az ember akkor érez, mikor nagyon vár valamire és csak idő kérdése, hogy elérje azt, de az odáig vezető út szinte végeláthatatlan időnek tűnik.
Amikor gyorsítani kezdek, akkor kezdem érezni, hogy a lány az enyém. Lehet, még nem tudja, lehet, csak azt gondolja, ez egy egyéjszakás kis kaland, de Diego nem adja ilyen könnyen magát. Megkapja a tökéletes éjszakát, hogy aztán csak a spanyol matadorra vágyjon, tehát a lehető legjobbamat nyújtom.
Lassan érzem, hogy a csúcsra jut, kedvem lenne még elhúzni kicsit és másképpen is örömet okozni neki, de az igazság, hogy én is kezdem átlépni a határaimat. Az orgazmusa pedig pont annyira lep meg, mint amennyire az izgatottsága, de mosolyogva fogadom és a csúcs pillanatában rágyorsítok, hogy még intenzívebb legyen számára az együttlét.
Amint végzett, s bár erősen rá kellett koncentrálnom az óvszer tompaságának köszönhetően nekem is sikerült elmen-nem. Hangos sóhajokkal adtam a tudtára, hogy szinte vele együtt jutottam a csúcsra, ráhajoltam és adtam neki pár apró csókot.
- Csodálatos vagy – suttogtam bele az egyik csókba, majd bár kedvem lett volna összebújni vele, nem volt annyi hely, hogy elkényelmesedjünk. Óvatosan felkeltem és leültem mellé, úgy csodáltam őt pihegve, si-mogatva a combját.

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

z az egész Diegoval annyira váratlanul jött, végképp nem erre számítottam, amikor rám ijesztett a függöny mögül előbújva. Ekkor már láttam, hogy rendkívül elszánt, azt pedig, hogy ő egy igazi temperamentumos spanyol, már az első pillanatban tudtam, amikor még csak háttal álltam neki és kértem a virgin mojitot a pultostól néhány héttel ezelőtt. Persze, megjátszottam a sértődött úrilányt, mert azt kívánta a helyzet, de úgy vélem, hogy ha anyámék nem szúrnak el mindent, ez a mai találkozó már jóval korábban megtörténhetett volna.
Talán nem ugrottunk volna ennyire a közepébe mindennek, mint ahogyan most tesszük, nem is értem, hogyan jutottunk idáig, hiszen a szerelmemet akarja, akkor ezután mi lesz vajon? Én alkalmatlan vagyok mindenféle érzelmi dologra, ugyanakkor tény, hogy megmozdított bennem valamit ez a pasi már az első pillanatban, hiszen képes volt elérni, hogy odadobjam magam neki egy szó nélkül.
Ez, hogy csapdába vagyunk esve még izgatóbbá teszi a dolgokat. A gardróbom nem a legkényelmesebb hely a világon, de én sosem csináltam ebből problémát, nem ragaszkodom feltétlenül a klasszikus helyekhez, azonban az ágyam valóban kényelmesebb volna. Majd legközelebb vajon? Vagy ez most egy egyszeri és utánozhatatlan alkalom, amit bezárunk a szekrénybe, mint egy félte őrzött titkot egy lakattal, és amikor kilépünk innen, akkor úgy teszünk majd, mintha mi sem történt volna? Egy baj van ezzel csak: én minden nap itt fogok öltözni, és minden nap emlékezni fogok ezekre az érintésekre, mozdulatokra, sóhajokra.
Egyre inkább azt érzem vele, hogy elveszítem a józan eszemet, az óvatos és mégis határozott mozdulatok révén egyre inkább a beteljesülés irányába tartok, és magam sem tudom, hogy hogyan lehet ennyire gyors. Annyira akartam már ezeket az érintéseket, hogy már a puszta gondolat feltüzelt. Mert igen, gyakran eszembe jutott Diego, mióta először láttam, majd mindig elhessegettem magamban a gondolatot, hogy áh, úgysem lesz abból semmi, nem fogom újra látni. Ehhez képest most a csókjai ott égnek a testem legérzékenyebb pontjain és már csak néhány gyors mozdulat hiányzik ahhoz, hogy átlépjem a célvonalat.
Az utolsó pillanatokban még inkább magamhoz húzom és vadmacska módjára belemélyesztem a körmeimet is, de csak óvatosan. A gerincem ívbe feszül és egy hangos sóhaj jelzi a boldog beteljesülést. Az orgazmus olyan elsöprő erővel talál rám, hogy abban a pillanatban azt érzem, teljesen elolvadok. A szívem olyan gyorsan ver, hogy mindjárt kiugrik a helyéről, de ahogyan a légzésem is lassul, szépen visszaáll minden az eredeti kerékvágásba.
Egy mosoly ül ki az arcomra, amikor kinyitom a szemem és megpillantom őt, hogy nem sokkal utánam ő is eljut a csúcsra, majd amint a testemre omlik, gyengéden megcsókolom.
Szavai hallatán nem mondok semmit, egyszerűen csak mosolygok, talán ezzel tökéletesen kifejezem számára, hogy hogyan is érzem most magam. Amint felkel, nem sokkal később én is felkelek, és még egy apró csókot az ajkára nyomok, majd elindulok megkeresni a ruháimat.
-  Na ez mi volt? – szegezem neki a kérdést angolul, ahogyan megállapodtunk. Továbbra is mosolygok, hát igen, az a helyzet, ezt most eléggé nehéz lenne eltüntetni az arcomról. – Azt hiszem, hogy lassan ki kellene innen mennünk… hívjam Alfredot, hogy segítsen kinyitni az ajtót? – Közben magamra öltöm azt a néhány ruhadarabot, amit korábban viseltem és odaviszem Diegonak is az övéit, amiket útközben hagytunk el.

Életem egyik legjobb döntése volt nem hazavinni ezt a vagyont Spanyolhonba és elherdálni luxusprostikra, piára és min-den földi jóra. Éreztem, hogy vár itt engem valami New Yorkban és álmaimban sem gondoltam volna, hogy az egy nő lesz, aki első pillantásra elrabolja a szívem. Sok esetben otthon, csak addig fűzött túlzott romantika valaki iránt, míg meg nem kaptam, de Aerith más. Az enyém lett és így, hogy most itt ülök mellette és megélem a pillanatot, azt érzem, hogy még többet akarok belőle. Biztos vagyok benne, hogy ő is így gondolja, csak nem mer nyitni, ami érthető, hiszen még fiatal, előtte a jövő, ki akarna már elkötelezettségekről beszélni, ha az ember gazdag és megkaphat bárkit, bármikor. De azok a csókok, amiket még a beteljesülés után is ad, az ölelése és a mosolya elárulja őt és én bizony megérzem az ilye-smit. Sebaj “Mi gatito”, én türelmes vagyok, megvárom, amíg belátod, Diego az igazi és megélem minden percét annak, hogy akard őt, hogy vágyj rá, hogy rátörd az ajtót egyetlen öleléséért.
Ezekkel a gondolatokkal simítok végig a combján, mikor megszólal csibészes mosollyal az arcomon rántom meg a vál-laimat. – Megmutatni varázs. Spanyol varázslat – kacsintok rá, majd elnevetem magam, végül még mindig fickósan nézem végig, ahogy felöltözik. Nem bírom ki, mielőtt felhúzná a felsőjét még elkapom és magamhoz húzom hátulról. Megcsókolgatom a nyakát, miközben tenyereimbe rejtem melleit. Nem akarom, hogy véget érjen ez a délután, de azt szeretném leginkább megmutatni neki, hogy Diego szenvedélye olyan heves és olyan tetemes mennyiségben lakozik benne, hogy azt nő legyen a talpán, aki bírja kezelni.
- Alfredot harmadik fél? Nem, nem szeretem öregek – nevetem el magam, ahogy még egy apró puszit lehelek az ajkára, majd mostmár elkezdek öltözködni magam is. Lovag módjára elintézem a harci felszerelésem, elkötöm és egy Lancelothtól kapott vászon zsebkendőbe temetem, amire ráhímeztette a monogrammomat. Nehogy elfelejtsem aztán és így adjam oda a szobahölgynek.
- Diego erős, hagyd ide – mutattam a bicepszemre játékosan, mielőtt magamra vettem volna a trikómat és belebújtam az öltönyömbe. Az inget nem erőltettem, amúgysem szeretem, csak hátráltatna.
Elvettem egy ruhaakasztót és megpróbáltam alólról megfeszíteni vele az ajtót, ha pedig sikerült megkapatni, két oldalról elkezdtem felfelé feszíteni.
- Óh, elfelejteni. Reggeli? Milyen reggeli, nem jut eszembe szó – morfondírozok, ahogy próbáltam épp fogást találni az ajtón. – Tudod, nem kanalas, az a…”desayuno de tenedor” – nem jut eszembe a villa, a fenébe is.
- Lenne kedv egy olyan? Még sosem próbáltam, van egy szép hely a házam mögött, egy park székkel meg asztallal, nem tudom hogy hívni, de menő – bólogattam mosolyogva és egy kicsit lelkesen is, mert tényleg kíváncsi vagyok rá, mi olyan jó a gazdagoknak a villásreggeliben. Ez is olyan nagymenő dolog lehet, de Lanceloth gyakoroltatta velem az étkezési etiketettet. Ebben a pillanatban, ahogy rávigyorogtam Aerithre, kiugrott az ajtó a helyéről és velem együtt durrant a padlón, becsípve a kezeimet. – “Maldito sea todo al infierno, maldito sea todo al infierno”! trágárkodtam kapásból, ahogy felpattantam, mert hiába ígértem meg, hogy angolul kommunikálunk, a spanyolok minden átkozódást spanyol nyelven intéznek, szinte ez már hagyomány.
- Lehet voltam hangos? – kérdeztem még mindig az ujjaimat rázva, amelyek piszkosul égtek.

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

szapora légzésem fokozatosan csendes pihegéssé szelídül, miután már mindketten feljutottunk a csúcsra, a lüktető szívverésem is szép lassan normalizálódik, ám még a lopott csókok és érintések vissza-visszahúznak az iménti állapotba. Gyengéd simogatásától kissé megborzongok, de nem hagyom magam visszarántani.
Sajnos a hely adottságai miatt túlságosan nem lehet elnyújtani ezt a részt, mivel iszonyatosan kényelmetlenül férünk el azon a kanapén, vagy legyen az bármi is, amin most egymásnak estünk. Mindenesetre jobb volt, mintha a földön, vagy a komódon tettük volna, úgy gondolom.
Amikor felállok, óvatosan végigsimítom a tenyeremmel az arca egyik oldalát és megcsókolom. Lehet mondani, hogy részemről ez a búcsú.
A ruháinkkal visszatérek és odaadom neki az övéit én pedig felveszem a sajátomat, ám mielőtt a felsőmbe bújnék, Diego ott terem mellettem és szorosan magához von hátulról és néhány utolsó érintést lop tőlem. Egy hangos sóhaj szalad ki az ajkaimon, és amikor megcsókolja a nyakam, hátra is vetem a fejem, annyira jó érzés. De tudom, hogy meg kell állni, ez is éppen elég volt, amit eddig tettünk már, legszívesebben felé fordulnék, hogy újra szenvedélyesen megcsókoljam és onnan folytassuk az egészet, ahol az imént abbahagytuk.
- Diego, ne csináld… - szólítom fel, de hiába, mégis engedek a csábításnak és felé fordulok, hogy még egy utolsó utáni, szenvedélyes csókot adjak neki, de amint elhúzódom tőle, határozott mozdulattal eltolom magamtól, mert így sosem lesz vége.
És innentől kezdve már mindig érezni fogom ezt a közöttünk levő izzást; most már nemcsak egy vélt dolog ez, hanem igencsak létező és nehéz lesz kontroll alatt tartani.
- Alfred a komornyik – forgatom meg a szemeimet és a hallottak miatt el is fintorodom – Fúj, ne is mondj inkább ilyesmit! Amúgy… te csináltad már hármasban? – kérdezem úgy mellékesen, ha már témánál vagyunk s közben végre felveszem a felsőmet is. Nem is értem, hogy jutott ilyesmi eszébe, mikor világosan az ajtóval kapcsolatban mondtam Alfred nevét, de végül is lényegtelen. Diegoból egyébként kinézem, hogy vevő lenne az édeshármasra. Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben, míg őt figyelem, ahogyan magára ölti a levetett ruháit.
Odamegyünk az ajtóhoz, hogy hátha neki sikerül kiszabadítani bennünket és akkor nem kell Alfredot is beavatnom a Diego érkezésével kapcsolatban. Nincs szükségem anyámék megvető szavaira, épp elég volt, hogy a múltkor milyen szánalmas helyzetbe hoztak. Pedig felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, hogy kivel és mit csinálok. Ugyanakkor nekik még mindig a kicsi lányuk vagyok, akit a széltől is óvnának, ha tehetnék.
Az ajtó eléggé ragaszkodó típus, tartok tőle, hogy mégis szükség lesz külső segítségre, ám Diego állítja, hogy meg tudja oldani maga is. A falnak támaszkodva figyelem, ahogyan igyekszik kiszabadítani bennünket.
- Hogy mi? Reggeli? – nézek rá értetlenül. Hogy jön ez most ide? – Most akarsz reggelizni, vagy mire gondolsz? – Mikor kitaláltam ezt az angol beszéd-dolgot, még nem sejtettem, hogy mindkettőnknek megnehezítem a helyzetét. Kilogikázni, hogy pontosan mit is szeretne, felért egy bonyolult matekpéldával. – Villásreggelire hívsz? – kérdezgetem továbbra is.
Majd végül egy reccsenést követően Diego ajtóstól a szobámban landol én pedig nevetek egyet halkan a szám elé téve a kezemet. Nem akarom kinevetni őt, de mulatságos a helyzet. Odalépek hozzá, és a kezem nyújtom neki, hogy segítsek felállni.
- Nem értem, mit mondtál az imént… - mondom a káromkodásra vonatkozóan. Jól értettem minden egyes szavát természetesen, mindössze csak emlékeztetni akarom ezzel. – De egyébként… köszönöm, hogy kiszabadítottál bennünket – dorombolom halkan, majd megfogom a kezét. – Fáj? – kérdezem aggódó pillantást küldve felé. Lennének ötleteim, hogy miként csillapítsam a fájdalmát, de nem engedhetek a csábításnak. – Khm… - Lépek el inkább távolabb tőle, hogy még véletlenül se csináljak semmi meggondolatlant.
- Szóval… köszi – ismétlem önmagamat megint. – Majd… szólok Alfrednak, hogy javíttassa meg, nem annyira vicces dolog bent ragadni ugye... Milyen szerencse, hogy épp itt voltál és ki tudtad nyitni – mondom, miközben az ablakpárkánynak támaszkodom, jó messze tőle.

Sajnáltam tényleg, hogy nem tudtunk még kicsit összebújni egy kicsit egy termetesebb francia ágyban és enyelegni, szinte fizikai fájdalmat okoz a tudat, hogy lemaradok arról, hogy magamba szívjam az illatát, érezzem a bőrének bársonyosságát és átadhassuk magunkat a románcnak. Nem tehetek róla, romantikus spanyol szerető vagyok, nem ez a durr bele, adjad neki bika, aki a menet végeztével cigit gyújt és az élet nehézségein elmélkedve bámul ki az ablakon, míg a csaj elhúzza a csíkot.
A vígasztaló érintése azért némiképpen felvillanyoz, olyan, mintha érezné a bánatom az elmaradt ölelkezés miatt és próbálna vígasztalni, a csókja pedig célt is ér, szinte már mosollyal az arcomon fogadom a közelségét. Mintha egymásnak lettünk volna teremtve.
Miután magamon tudtam a ruháimat, nyilván nem bírtam megállni, hogy ne szakítsam félbe az ő öltözködését, szinte újra feltüzelt, ha nem tolt volna el magától, talán ismét egymásnak estünk volna, legalábbis én éreztem magamban még energiát egy újabb oldalra a történetünk fejezetében. – Szépség könyörtelen – mosolyogtam rá, ahogy ismét csókot lehelt a csalódott ajkaimra, de megértettem a helyzet súlyosságát, ha rajtakapnák őt egy vadidegennel a gardróbban, biztos kiakadnának, független attól, hogy nem egy szakadt csöves bújt meg vele a ruhák között.
Próbálom ezt a pislákoló szenvedélyt némi poénnal elütni, látszik, hogy a lánynak nem tetszik az ötlet, ki is javít sűrgősen, majd számonkérő hangnemben szegezi nekem a mindent eldöntő kérdést. Hármasban. Hát igen.
- Nem büszke. Sokszor tettem kellett csúnya dolgokat – rántottam meg enyhe fintorral a vállaimat és bár tényleg nem volt valami szép előéletem, nem fogok hazudni a lánynak, tettem, amit tettem, nem élvezetből történt, de sokszor a megélhetésem, lakhatásom múlt a dolgon, nem beszélve, hogy a gyerekeknek is kellett segítség.
A villásreggeli kérdésével szerencsére sikerült témát váltanom, szükségét is éreztem, bár nem olyan nőnek tűnik, mint, aki annyiban hagyná a dolgokat, azért én mégis inkább ennél a témánál maradnék.
- Reggeli villával. – ismétlen türelmetlenebbül, mert igaz, hogy megígértem neki, hogy angolul fogok ezután beszélni vele, de nagyon nehéz így megértetnem magam. – Neeeem. Rellegizni reggel majd másnap, másvalaki vagyis máskor. “A la mierda el inglés!” – káromkodok egyet szidva ezt az angol nyelvet, olyan nehéz tényleg megértetnem így magam.
- Igen! – kiáltottam el magam, mikor végre kimondta, amit én akartam és nem hagy szenvedtetni, bár szerintem direkt húzza az agyam. Villás reggeli, a gazdagok hülyesége.  
- Villásreggeli velem – erősítettem meg a kérdését, mikor hirtelen az erőlködés hatására kinyitódott a gardrób ajtó tokostul, Diegostól, mindenestől.
A földet érés pedig nem sikerült túl jól, a kezeimet odacsíptem a gardrób lap és a padló közé, eltorzult arccal ráztam őket és szitkozódtam, mire Aerith megkérdezte, mit mondtam, miközben sértegettem a mindenséget. – Nem fontos lenni – legyintettem játszott mosollyal az arcomon és hálát adtam az Istennek, hogy bár tud Spanyolul, nem értette a mon-dandóm lényegét. A következő mondatát viszont én nem értettem, furan pislogok rá, köszöni, hogy valamit csináltam vele. Ja, gondolom a szexre céloz. Közelebb léptem hozzá és elsimítottam egy hajtincset az arcából. – Én köszönöm. Sosem fog felejteni. – mondom neki, remélve, hogy érti, örökre az emlékezembe vésem ezt a vad, mégis szenvedélyes együttlétet.
A következő mondatát részben értettem, gondolom azt mondta, Alfred majd megjavítja az ajtót. Micsoda ezer mester ez a fickó, komornyik és még ajtókat is tud javítani, biztos asztalos volt a szakmája. Lanceloth-ot megkérdezem ő tud-e hasonlókat, jó lenne, mert nem szeretném, ha az én pingvinem bénább lenne, mint Aerith-é.
Csalódottan figyelem, hogy ismét eltávolodik tőlem és nekitámaszkodik az ablakpárkányának, én magam amolyan mellékcselekvésképpen zsebre vágom a kezeimet és elrúgok egy képzeletbeli kavicsot a cipőm orrával.
- Mikor találkozni legutóbb? Legmesszebb? Legközelebb? Igen, legközelebb! – jön a felismerés és meg is örülök neki, hogy megtaláltam a keresett szót. Minél jobban felmérgelem magam a tehetetlenségemen, annál nehezebben találom a fránya szavakat.
- Vágyik rád. Én – mutatok magamra, mert már megint rosszul használtam a szót, zavaromban el is nevetem magam.    

★ Öltözék ★

meglepetés

Diego & Aerith

ég hagyom, hogy Diego elcsábítson néhány lopott érintés és csók erejéig, de hamar véget kell vetnem ennek. Bármennyire is meg akarnám ismételni az előzőt, valami legbelül azt súgja, hogy fel kell öltöznöm és kimenni innen valahogyan. Így is már pont elég súly lesz a vállamon az elmúlt percek emléke, amellyel minden nap szembesülnöm kell.
Ezek a dolgok nem így szoktak menni és most döbbenek rá, hogy nem igazán tudom kezelni a helyzetet. Emlékeztetnem kell magamat arra, hogy mit is beszéltünk itt minden előtt: hogy a szerelmemet akarja, amit én vélhetően nem tudok megadni neki… de persze megpróbálni bármit meg lehet… miért is ne. Annyira más ez az egész vele, mint másokkal az eddigi életem során.
- Az édeshármasra nem vagy büszke? – kérdezem csodálkozva. Bár én még nem próbáltam – és feltehetően nem is fogom -, nem igazán van elképzelésem róla, hogy milyen lehet, de amit eddig hallottam róla, az nem éppen negatív, legalábbis nem szégyenteljes dolog. – Hm, szóval volt? – kérdezek vissza ismételten, és most már cinkos mosolyra húzódnak az ajkaim. Bizonyára feltűnhetett már neki, hogy nem vagyok egy prűd, ártatlan virágszál.
Majd, amikor már az ajtó felé tartunk és figyelem, hogy vajon sikerül-e kiszabadítania bennünket, valahogyan a villásreggelit hozza szóba. Ő tényleg randizni akar…
Hezitálok ezen az egészen, de nem táncolhatok már vissza, mivel megígértem neki. Közben azt nézem, hogyan feszül neki az ajtónak; az izmos karjaival, amelyekkel percekkel ezelőtt még forrón ölelt, miként igyekszik rábírni azt, hogy ismét kinyíljon. Nem is érdekel igazán a hogyan, csak jussunk ki innen…
- Rendben, elmegyek veled villásreggelizni – felelem némi gondolkodás után. Végül is egy reggeliben nincs semmi – legalábbis ezzel próbálom győzködni magamat. Csak ne lenne ott az a vibráló valami közöttünk az első pillanat óta, amikor rámöntötte a koktélomat. – Igen... menjünk – mondom lazán megismételve az iméntit - talán csak magamnak, hogy el is higgyem, amit mondok. Mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Végül is felnőttek vagyunk.
Aztán mintha csak a beleegyezésemre vártunk volna, az ajtó kinyílik, bár nem a szokásos módon, de ez most végképp nem érdekel. Az a fontos, hogy kint vagyunk.
Diego szitkozódását hallva némi fájdalommal járthatott neki a kiszabadítás, ám hiába teszem szóvá, ő nem felel érdemben, de nem is lényeg. Ezt követően viszont én nem értem, hogy mit mond. Vagyis értem, de mégsem… Összevonom a szemöldökeimet erre, mivel itt valami sántít, azt hiszem - azt köszöni, hogy kiszabadíthatott minket innen?
- Mit? – kérdezek vissza reflexszerűen, miután rájövök, hogy nagyon is érdekel, hogy mit köszön meg mit nem felejt el, mivel ennek az ajtónak a kinyitása azért nem volt ám olyan rettenet nagy kaland, de végül is nem tudhatom, hogy neki mi számít annak.
Majd jobbnak látom inkább minél messzebb kerülni tőle így az ablakhoz sétálok. Mindkettőnek jobb, ha nem ott vagyok körülötte, megint érzem azt az érzést.
De szavai visszarángatnak a valóságba. Halványan el is mosolyodom azon, ahogyan a megfelelő szót keresi. – Megy ez – állapítom meg röviden, amikor megtalálja a helyes szót. – Tehát mikor? – kérdezek vissza időhúzás gyanánt és próbálom átgondolni, hogy mit is válaszoljak. – Nem tudom…- mondom a fejemet megingatva – valamikor a jövő héten? -  javaslom és közben bizony leesik, hogy most egy randit beszélünk meg. Én nem szoktam randizni, végképp nem az én műfajom… De megígértem, úgyhogy muszáj tartanom magam ahhoz, amit megbeszéltünk.
Egy nagy sóhaj szalad ki a számon, mivel most nem tudom, mit kellene mondanom. Sosem voltam romantikus alkat, ugyanakkor amit Diego csinál és mond, azok a dolgok mégis kedvemre valóak. De még nem tartok ott, hogy bevalljak magamnak bármit is a történtekkel kapcsolatban.
Végül lazán ellököm magam az ablaktól és odasétálok hozzá, majd megállok előtte. Olyan, mint egy kiskutya, akit elhagyott a gazdija.
- De légyszi, majd ne így gyere értem, mint ma is, oké? – mondom játékos mosollyal. –  Megfelelő, ha kopogsz az ajtón, vagy dobsz egy üzit anyámnak – kacsintok rá cinkosan. Eléggé adná magát, hogy adjak egy búcsúcsókot, de azt majd az ajtónál… itt a szobámban nem akarok ilyesmibe bonyolódni, különben ki tudja, megint mi lesz a vége.

Rengeteg dolog van a múltamban, amire nem vagyok büszke, főleg annak fényében, hogy hova jutottam és hogyan élek most. Persze, ha tehetném, meg kellene tennem, újra megtenném, hiszen sokszor a megélhetésem múlott rajta, vagy még rosszabb, a gyerekek jóléte. Fegyveres rablás, fenyegetések és hát a testem áruba bocsátása, sajnos nem is egy-szer. Erre sosem leszek büszke, sajnos ez nem olyan történet, amire Aerith is kíváncsi lehetne, ez inkább hagyjuk, hogy a homályba vesszen.
- Szépség ne kiváncsi. Higyj nekem – ráztam meg komoran a fejem, mielőtt nekiveselkedtem volna az ajtónak és bár tényleg nem szoktam titkolózni, sem hazudozni másokanak, van a múltamban nem egy dolog, amitől inkább megkímé-lném a szívem választottját. Aki ilyen luxusban és csillogásban nőtt fel, nem biztos, hogy bírja a gyomra a sötét dolgokat.
- Volt, de nem úgy, ahogy Szépség gondolni – rázom meg a fejem, miközben továbbra is erőlködtem az ajtóval, fújtattam, mint egy spanyol bika és ahogy csak tudtam megfeszítettem az izmaimat. Meg kell valljam, szerettem volna bizonyítani és kicsit felvágni a lány előtt, ezért nem vallhattam szégyent, éreztem, ahogy kivert a víz, de nem adtam fel, éreztem, ahogy Aerith elvárásai nőnek felém, főleg az együtt töltött légyott miatt érzem magamon a nyomást.
- Máris erősebb vagyok. Szépség velem reggelizik – válaszoltam megjátszva a kemény csávót, nem is figyeltem, hogy az öröm, akkora afrodiziákumot jelentett a testemnek, hogy szinte robbanásszerűen adta meg magát az ajtó, megfeszített erőmnek köszönhetően.
Miközben kiadom a mérgemet az apró balesetem következtében Aerith már az ablaknál elmélkedik azon, mikor is szánjon meg szabadidejével, látom rajta, hogy játszik velem, de ettől még jobban beindít, legszívesebben válaszul le-tépném róla a ruháját és ismét magamévá tenném.
- Bármelyik nap jó – támaszkodok az ablakhoz, ezzel valamelyest sarokba szorítva a leányzót, de amilyen rafinált, biztos, hogy kiszabadul, vagy lehetőséget teremt magának, hogy előnyösebb pozícióba kerüljön.
Szeretem, ha egy nő nehezen adja magát, ha játszadozik, annál édesebb, amikor vége a tiéd lehet, akár egy érintésre vagy egy könnyed csókra.
- Ne így? Hogy jöjjek? – kérdezem tágra nyílt szemekkel, mert nem igen érem, mire gondola az alatt, hogy ne így jöjjek ide. Mi baj a ruhámmal? Vagy a szexszel volt baja? Ja, nem, valószínű azzal, ahogy belógtam, de szerintem nagyon jó volt maga a művelet, sikert értem el, nem? Bejutottam nem?
- Rendben – bólintottam megadóan, mert bármire is gondolt, a nők szeretik, ha egyetértenek velük, az meg, hogy fingom nincs, miről beszél, már kevésbé érdekes.
A következő mondatára azonban biztossá vált bennem, hogy a dobozban való érkezés zavarta, azonban azt nem értem, miért sms-ezzek az anyjával? Nem? Üzenet az anyjával, kopogok azt ajtón, azt üzenetezzek az anyjával? Mivan? Talán egy fintor is megjelent az arcomon, ahogy próbáltam értelmezni az Aerith által mondottakat, de inkább ráhagytam, majd később megkérdezem Lanchelothot, nem akarom beégetni magam azzal, hogy nem tudok valamit.
- Hol fogok kijutni Szépség? – kérdeztem szinte turbékolva a fülébe, mire kibújt előlem és az ajtóhoz kísért, szinte vála-szt adva a kérdésemre. Egy csókot nyomott nekem búcsúzóul, majd becsukta az ajtót szépen lassan, én megfordultam és nekitámasztottam a hátam. A még mindig lüktető lágyékom és pillangoktól hangos gyomrom szinte megőrjítettek, de olyasfajta őrület volt ez, aminek örül az ember. Már csak azt kellene kitalálnom, hogy jutok le a kijárati ajtóhoz.
   

★ Öltözék ★