Meg kell hagyni szívesen bújnék most vissza az ágyba, hogy felkészíthessem magam arra, mit kell tenni amikor besétál az oroszlán az én barlangomba, ezzel ráadásul egy kicsit kettősséget okozva, mégis ki a vad és ki a préda. Hiszen az otthonos környezet az én javamra szolgál, a váratlan lecsapás viszont határozottan lepipál, így inkább érzem magam bambinak, akire lecsaptak, mintsem ragadozónak, akinek besétáltak a csapdájába. Ennek okán tehetetlenség költözik belém, mint akinek nincs választása, és könnyedén adom meg magam annak, hogy konkrétan még meg is terítsek a lakomához, mintha csak önfeledten adnám át magam. Legalábbis látszatban, ami nem is feltétlen rossz, mivel az együttműködés szimpatikusabbá tehet, mintha ellenkezésbe kezdenék. Legalábbis gondolatban ezt próbálom elültetni, mégha a másnaposság, és a kétségbeesés próbál felülemelkedni rajtam.

Minden erőmet felhasználva koncentrálok, hogy természetes tudjak maradni, de talán pont ez tesz rám egy újabb görcsöt, így ugyan a két pohár vízzel higgadtsággal térek vissza az asztalhoz, kétlem ezt túl sokáig tudnám tartani.
- Pontosan ezt mondtam. Nem tudom miről van szó. Erősítem meg újra, miután úgy tűnik elsőre nem voltam világos, de úgy tűnik nem is vár sokat, hogy ledobja a bombát a válaszom után, így amint Cole neve eltűnt személyként hagyja el a nő ajkait egy másodpercre ugyan, de megremeg a kezem, ahogy a poharat szorítom. Végül iszok egy kortyot mielőtt bármit is mondhatnék, hogy időt nyerhessek az átgondolt, megfelelő válasz érdekében.
- Cole Potter egy sötét múlt az életemben. Sóhajtok egyet, mert erről nem könnyű beszélni, de az ominózus nap után, amit Tigerrel együtt éltem át, okozta bennem az igazi traumát. Ettől függetlenül nyilván nem erről mesélek, hanem azokra hagyatkozom, amivel Winters nyomozó is pontosan tisztában lehet, így hazugságon nem kaphat, de előrébb sem viszem az ügyben. - Egyetlen este, de mély nyomott hagyott bennem, és ha Önhöz került az aktája pontosan tudhatja mi történt anélkül, hogy újra kitenne a felidézésének. Sugallom az irányába ezzel, hogy erre nem szívesen emlékezek vissza, majd visszadobom a labdát, és én kérdezek. Miből gondolja, hogy ezek után még találkozni akartam vele? Nem értem miért nálam keresi az eltűnésére a megoldást. Igen, rács mögött akartam látni, ami a történtek után egy jogos elvárás lett volna szerintem, végül nem jött össze, de.. most gyanúsít, ez most egy kihallgatás? Teszem fel talán a legfontosabb kérdést, hiszen eljutottak hozzám, így elfognak jutni Tigerhez is, és mindaz, hogy róla kérdezősködik csak megerősít ebben.

Nem tudom pontosan milyen reakciót várt, hogy megrendít esetleg Cole eltűnése, de a vele átélt dolgok után, már amiről biztosan tud is a nyomozó, elegendő lehet a megértésre miért nem visel meg. Ettől függetlenül rendesen gyomoridegem van, és a torkomban dobog a szívem, mégha ábrázatban próbálok is higgadt maradni, ugyanakkor döbbenetet sugározni felé.
- Továbbra sem igazán értem miért nálam próbál válaszokat találni a kérdéseire, és egyáltalán, hogy jön a képbe a testvérem, de nem akarom hátráltatni a munkáját, így természetesen, ha ez Önt segíti valamiben.. Kezdek bele, tényleg a teljes ártatlanság képét magamra festve, na meg a tudatlanságét, ami vagy egy jó lépés, vagy épp ellenkezőleg gyanússá tehet.
- Tiger és én nem voltunk mindig egymás életeinek a részesei, de igen.. szoros a kapcsolatunk. Felelek higgadtan a kérdésére, talán többet is elárulva, mint amire rákérdezett, majd mielőtt folytatnám iszok egy kortyot amiért a torkom teljesen száraz.
- Utoljára akkor találkoztunk amikor lerobbant a kocsim, és értem jött. Nem is tudom.. 3 hete talán.. Válaszolok tömören, megvárva őt, hogy mire kíváncsi még, hiszen Tiger nem egyedül jött, és a kocsim is el lett szállítva a haverjával miután annyira megjavította, hogy eltudja vinni egy szerelőhöz. Legalábbis ez a hivatalos verzió, amiben Tigerrel maradtunk, és én minden információra próbálok pontosan emlékezni, hogy ne legyen eltérés. Azonban ezt magamtól nem adom, Winters nyomozó biztosan tartogat még kérdéseget magában, és szívesen elfutnék előlük, előle, de nem lehet, ráadásul még csak most fog belekezdeni igazán a szorongatásomba, amiben megtörhetek.

Elfáradtam, vagy mondhatni inkább borzalmasan belefáradtam már a fájdalomba. A mindennapos gyötrelembe, amely állandóan lehúz a mélybe, és mérhetetlen kínokat okozva szabdal szanaszét. Miért? Mert nem tudok az emlékektől szabadulni, és hihetetlennek tűnik, de egyetlen egy nap képes volt az egész életem átformálni, méghozzá engem is. Igen, más lettem, máshogy érzem magam, mintha a testem ugyan ugyanaz lenne, de az aki beleköltözött egy egészen más lányról árulkodik, jeleket küldözgetve, hogy még véletlenül se felejthessek.  Ez pedig gyanút kelthet másokban is, és egyre jobban körvonalazódhat, - miközben épp ezt kéne elkerülnöm - hogy valami nagyon nem stimmel.

Talán az éjszakák a legrosszabbak, amikor finomkodás nélkül taszítanak az álmaim a purgatóriumba, mintha csak emlékeztetni akarna, hogy bűnös vagyok, és meg kell tisztulnom, mielőtt a boldogságot újra magamhoz vehetem. A baj csak az, hogy Cole arca megállás nélkül veszi el tőlem ennek a lehetőségét. Nem enged szabadulni, sőt felidéz mindent arról a napról az elejétől a végéig, nem kihagyva a halálhörgéseit, melyek beleégtek a tudatomba, és akkor sem feledhetném, ha rémálmaim során nem sanyargatna. A tegnap éjszaka épp erről szólt, nem először, és biztosan tudom, hogy nem is utoljára, amikor izzadságtól átitatott felsőben szakadtam ki  egy ilyen álomból, tele rémülettel és lelkiismeret furdalással. Egyedül voltam, féltem kétségbeestem, mert sem Rea, sem Justin nem adhatott megnyugvást, mégha ilyen alkalmak során nem is szolgálhatok magyarázattal számukra, akkor is sokat jelent a jelenlétük. Tehát maradt az alkohol, amiért utálom magam, de legalább kiüt, és nem azon kattogok, ami Cole-al történt.

Így már nem is olyan meglepő az a másnaposság, ami emlékeztet mekkora baromság volt az üveg aljára nézni, de még mindig jobb, mintha újra Tigert hívtam volna az éjszaka közepén. Túl sokszor fordult már elő, és azonkívül, hogy meghallgat, ő sem tud szüntetni a bőröm alá kúszó fájdalom mértékén. Bár ő az egyetlen, aki megérti, akinek anélkül tárhatom fel az érzéseimet, hogy egy színjáték lenne. Játszom a szerepet, ami a minden rendben, miközben kurvára nem vagyok jól, ettől ráadásul hazugnak érzem magamat.

Szóval a mai nap is el van cseszve, nem mentem be az óráimra, és nem csináltam semmit, miközben ha lefoglalnám magam az segíthetne, de olyan fejfájás gyötör, ami alig engedett kikászálódni az ágyból. Sorozatot néztem, próbáltam elterelni a figyelmem, miközben a magatehetetlenség magába szippantott. Már épp csukódnának le a szemeim, amikor megszólal a csengő, és meglepődök a dolgon, mert mindenki, akire itt számíthatok kulccsal rendelkezik. Elsőre az ugrik be, hogy valami biztosítási cég alkalmazottja lehet, akit beengedtek a lépcsőházba, és épp próbál mindenkit meggyőzni valami tuti ajánlattal. Na nem, én abból kurva élet, hogy nem kérek. Ennek ellenére feltápászkodom a kanapéról, belebújok a papucsomba, és mielőtt kinyitnám az ajtót igazítok egyet a hajamon, ami úgy állt eddig, mint egy szénakazal. Persze most sem sokkal jobb. Kinyitom az ajtót, és amikor a nő már hivatalosan a nevemen szólít összeráncolom a homlokomat. Alig tudom feldolgozni, amit itt rám zúdít, de amikor végre kapcsolok elkezd felmenni a vérnyomásom. A megszólításra csak bólintok, miután üdvözlöm én is, majd nagyot nyelek, amikor megtudom milyen indok hozta őt el egészen idáig. Kurva élet, ennél még szívesebben kötöttem volna biztosítást is.
- Tessék? Kérdezek vissza, mint aki nem tudja felfogni a szavait, ami kezdetben még igaz is, de amikor végre leesik, még mindig jobb az értetlenkedést mutatni, mint kiborulni, miközben a határán vagyok.
- Hogyne. Elnézést. Tessék csak. Foglaljon helyet. Válaszolok neki egészen tömören, és kitárom előtte az ajtót bevezetve a konyháig, ahol az asztal felé mutatok, hogy üljön le. Talán nekem sem ártana, még mielőtt összeesek.
- Megkínálhatom valamivel? Kávé, víz, esetleg valami üdítő? Terelem el ezzel a saját gondolataimat is, hogy cselekedjek valamit ahelyett, hogy ömleni kezdene belőlem a sok szarság. Bármit kér, annak ellenére, hogy azt sem tudom mi van itthon, próbálok eleget tenni kívánalmainak, és már a kitöltött italokkal, - esetemben egy pohár vízzel - sétálok az asztalhoz, lerakva a seggem a székre.
- Winters nyomozó, az a baj, hogy nem igazán értem miről van szó. Jobban mondva kiről, és kezdek aggódni. Mi történt? Ügyes. Gondolom magamban, hiszen ha a hülyét tettetem az lehet itt most a legjobb megoldás. Remélhetőleg, legalábbis ebben bízom, és próbálok nem teljes kétségbeesett arccal a nő szemébe nézni, de a tenyereim már izzadnak az idegességtől. Mindenesetre nem mondok többet, szokásomhoz ellentétben most nem ered meg a nyelvem, hanem kivárok, mert tudnom kell mit tud, milyen szándékkal érkezett, és nem akarom a kezébe adni a lehetőséget, hogy bilincsben azonnal elvihessen. Próbálom alkalmazni, amire Tiger tanított, és a napok alatti színjátszást, amit minden szerettem előtt adok elő, most nagyszínpadra viszem. Mert mi, ha nem ez követeli meg tőlem?