We are like a snowflake; all different in our own beautiful way.

EILEEN & MADELAINE

Múltidézés - vagy másnéven nosztalgia. Így hívjuk azon emlékek összességét, melyek a múltunk alapját képezik. Olyan események sorozatát foglalja magába ez az egyszerű, mégis sokat jelentő szó, amik pozitív avagy negatív irányba formálták személyiségünket az eltelt évek alatt. Legtöbbjükre szívesen emlékszünk vissza, míg másokra kevésbé. Ezért esünk sokan abba a hibába, hogy a jelenünk helyett a múltunk édesebb szeleteire emlékszünk és a kellemesebb részekbe kapaszkodunk, hiszen szembenézni a jelen problémáival mindig nehezebbnek bizonyult, mint elmélyedni egy már megtörtént szituáció körülményeibe és megteremteni ezáltal azt a harmóniát, ami kevésbé billent ki lelkünk egyensúlyából. Habár mindennapjaink során többször is alkalmunk nyílik felidézni múltunk történéseit, néhányan azt kívánjuk, bár létezne egy olyan gép, mely végképp eltörli a rosszat. Kötődjön az eseményhez, vagy személyhez. Mert ahogyan a jó dolgok képesek kényelmes biztonságba burkolni egy nehéz nap után, úgy a rosszak váratlan pillanatokban zökkentenek ki békés közegünkből, megkeserítve életünket ezzel.
Eileen esete nem a nyugodtság köré épül fel, és saját maga sem tűnik egyszerűnek. Egy baleset önmagában képes lerombolni egy elképzelt jövő lehetőségét, de még ha ez veszteségekkel is párosul, akkor kész van a tökéletes egyvelege a következményekből származó traumának, melyen önerőből lehetetlennek tűnik túllendülni. Eileen túlságosan fiatal, nem mellesleg mélyen a társadalmi normák és a velejáró történések középpontjában létezik, amelyek már önmagukban nem egyszerűsítik meg egy ember életét. Ehhez még hozzáadjuk az új közeget, ismeretségeket és a dolog annyira összetett és nehezen kezelhető lesz, amit az ő korában muszáj külső segítséggel megállítani. Valahol ezért is éreztem jónak, hogy a bácsikája szervezésével eltalált hozzám, hiszen így alkalmam nyílik jobban megismerni őt, és együttes erővel kitalálni miképp és hogyan tovább. Könnyen lehet, hogy egyes részletei beszélgetésünknek már a hatáskörömön kívül fognak esni, de mindezt igyekszem megfontoltan kezelni és csak a megszabott határokon belül maradni. Lényegesnek érzem, hogy a saját verzióját meghallgassam és ezáltal építsük fel azt az idővonalat, ami miatt felmerülhettek a jelenben lévő problémái. Analizáló természetemből fakadóan minden egyes történést jobbnak láttam többször is körüljárni, és az összes oldalát figyelembe venni. Visszatérni a kezdetekhez nem lesz egyszerű vagy éppenséggel jó érzés, de ha valahonnan indulni szeretnénk, akkor azt nem tehetjük a közepéről.
Evan távollétében a papírmunka és a szervezés oroszlán része rám maradt, így a lánnyal való találkozásom előtti egy órában ezzel ütöm el az időmet, de minduntalan a kezem ügyébe akad az előző lakhelyéről továbbított aktája. Kevés alkalmat foglal magába, de érdekes látni miképpen igyekeztek vele kialakítani egy bizalmasabb kapcsolatot úgy, hogy szinte szemmel láthatóan csak mélyítették ezáltal a távolságot. Nem állítom, hogy a saját módszerem minden embernél megállja a helyét, de ha észreveszem azt, hogy képesek vagyunk ezen az úton tovább haladni akadályok nélkül, akkor én sem forgatom ki tapasztalataimat önmagunkból. Az ismerősebb mindig kényelmesebbnek tűnik, és megbízhatóbbnak, mint az ellenkezője.
Annyira elmerülök a papírok sokaságában, hogy már csak akkor eszmélek fel, mikor a vendégek jöttét jelző fény felvillan irodám falain belül. Egy tömbbe rendezem az iratokat és a fiókomba zárom el őket, hogy a megmaradt negyedét majd az Eileennel való beszélgetésünk után elvégezzem. Egy gyors rendezkedés, hogy minden a helyén legyen, majd csak ezután nyitok ajtót, és köszöntem először a szőke hajú lányt, és a vele érkezett férfit. Egy gyors egyeztetés történik még Eileen kísérőjével, ezután viszont kettesben maradunk, így jobban kitárom irodám ajtaját, melyet Evan helyett most én 'kezelek' személyesen.
- Kerülj csak beljebb, aztán kezdhetjük is. - csukom be utána az ajtót, végül bemutatkozással folytatom tovább kezdeti csevegésünket. - Az én nevem dr. Madelaine Riggs, és ha az információm nem csalnak, a héten három alkalommal fogunk majd egymással találkozni. Kedden, pénteken és szombat délelőtt. - veszek fel egy fesztelenebb hangnemet, hogy ne érezze magát kényelmetlenül az idegen közegben, én pedig a saját helyemhez sétálok, míg ő rá rábízom a helyválasztás lehetőségét, ahogyan valahol azt is, miképpen szeretne belekezdeni a beszélgetésünkbe a saját oldalát illetően.

Won't you please, please help me ; 624;       

We are like a snowflake; all different in our own beautiful way.

EILEEN & MADELAINE

Tapasztalatból állíthatom, hogy egy a hétköznapjaink rutinjaiból kiforgató történés az életünk több területére is kihatással lehet. Minden egyes mozzanat, befogadott és emlékbe ivódott kép, a rengeteg érzelmi impulzus és maga a tragédia. Ha egyszer részesévé válunk ennek a közel sem szerencsés eseménysorozatnak, már képtelenek vagyunk ugyanúgy gondolkozni, mint azelőtt. Ahogyan az akkor eggyé vált percek, úgy jó magunk is hátrahagyunk egy darabot magunkból, melynek hiányként éljük meg hatását a továbbiakban. Vele változunk, hozzá alkalmazkodunk és töltődünk belőle. Visszatérünk hozzá, hogy valóságossá tegyük újra és újra, miközben a háttérben csak gyengébbé válunk általa. Bárcsak ilyen esetekben félretehetnénk érzéseinket/gondolatainkat, hogy megússzuk a további kellemetlenségeket. Mindez lehetetlensége viszont abból fakad, hogyha már ilyen erővel rendelkezünk emócióink felett, úgy a pozitívabb töltetű történésekkel is hasonlóképpen kellene eljárnunk. A mérlegelv itt sem húzódik háttérbe, hanem a tudatunkba vési, hogyha akár képességeink által enyhíthetnénk a történések súlyát, úgy a kellemesebb élményekből veszítenénk ugyanannyi darabot. Ezen gondolatok pusztán kitalációként funkcionálnak, a valóság ennél sokkal szerteágazóbb és közel sem könnyebb. Jelenünkben a múlt démonjaival kell megküzdenünk és amíg felül nem kerekedünk rajtuk, addig szükségét érezzük, hogy beletörődjünk érzéseink teljes kiforgatásába és az emlékek ismétlődő felidézésébe.
Eileen balesetének körülményei mostanra már világossá váltak előttem is. Elődjeim szakmai értékelését átolvasva válok magam is felszínesen jövőbeli páciensem életévé és remélhetőleg haladásunk alkalmával a segítségévé is. Amíg egyedül vagyok, többször is belemerülök a kartonjába és átfutom az iratokon lévő információk tömkelegét, azonban csak részleteiben raktározom el az adatokat. Ahogyan mindig is, most sem vágyom meghazudtolni magamat és azt az elvemet, hogy kevés információt veszek magamhoz, a többit pedig személyes beszélgetések során szeretném elsajátítani.
Eileen a leírtak alapján barátságos lánynak tűnik. A sportok és a téli évszak szerelmese, nem mellesleg figyelme nem csak saját magára, de a környezetére is ugyanolyan mértékben koncentrálódik. Már csak ezeket figyelembe véve sem túlságosan boldogítóak az ezek után leírtak, melyek a jelenlegi állapotát foglalják össze. Félelmetes, hogy elég egy másodperc és az adott személy élete ismeretlenné, többnyire elfogadhatatlanná válik a különböző sérülések csomagolása alatt. Mégis túlságosan kevés és közel sem összetettek azok az információk, melyeket a lapra véstek. Biztos vagyok benne, hogy a távolságtartó és a csendes jelzőkön kívül több lakozik ebben a lányban.
Egy formális bemutatkozás keretein belül ismerem meg kísérőjét, ezek után viszont nem szeretném tovább rabolni Eileen kezelésének idejét, így őt is üdvözölve invitálom be irodám falai közé, majd hagyom, hogy kezdetben a saját elképzelései szerint fedezze fel annak berendezését. Jómagam a megszokott kényelmet választom, a lányt viszont ezután sem hagyom egy másodperce sem figyelmen kívül. Pár információt osztok csak meg vele, ami leginkább az együtt töltött időtartamokat határozza meg, és leginkább kezdeti bemelegítésnek szánom, mintsem beszédtéma fontosságúnak. Miután úgy veszem észre, hogy ezen információkat magában elraktározza, máris egy kérdéssel fordul hozzám, mely leginkább az előbbi felajánlásom alapjából merül fel. - Ha neked úgy kényelmesebb, részemről semmi akadálya. - halovány mosollyal egészítem ki válaszadásom körülményeit, tekintetem pedig akaratlanul is a kezeim fogságában őrzött tartóra siklik.
- Igen, jól gondolod. Mindkettőnknek egyszerűbb lesz a későbbiekben, ha most még kezdésként tisztázunk pár dolgot, és bevallom neked, elolvastam minden rólad szóló információt, de mint tudjuk ezek csak olyan információk, amiket más értékelése formált. Jobb szeretném, hogyha a saját elképzeléseink szerint haladnánk, teljesen tiszta lappal. - foglalom össze egyszerűen az általam szerencsésebbnek vélt verziót, ezután viszont véglegesen neki szentelem figyelmemet. - Mielőtt azonban belekezdenénk ebbe, mesélj nekem, hogy érzed magad most? Mennyiben segítettek neked az előző alkalmak? - egyszerű kérdésnek tűnnek, mégis az emberek akkor fagynak le leginkább, mikor a hogylétük felől érdeklődnek. Semmi sem nehezebb, mint megfogalmazni jelenlegi állapotunk anélkül, hogy ne tűnnénk szűkszavúnak, ugyanakkor igazságtartalma megfelelően ábrázolja a bennünk zajló érzelmeket. A többség nem szeret magáról beszélni, azt pedig főleg nem viseli el, hogyha az egyszerű válaszadás helyett kérdések tömkelege zúdul a nyakába, mely még több érzelmi felismerést von maga után. Talán ebből a hibából fakadóan intézzük el csak pár szavakban a minket érintő dolgokat és nyújtjuk a másiknak válaszként, annak a reményében, hogy elfogadja azt. Eileen esetében valahol a több információ lenne szerencsésebb, ennek ellenére nem fogom erőltetni, hogyha éppenséggel egy-két szóban adja tudomásomra a válaszát.

Won't you please, please help me ; 670;