Naponta minimum három mosoly. Fogsorvillantó, reklámokba illő, boldog mosoly. Akkor is, ha szomorú vagy. Főként, ha szomorú vagy. Az életben sok a turbulencia, ès nekünk mindet túl kell élni. Vagy felemészt. Eltűnsz, s csak egy hatalmas csődtömeg marad utánad, aki már az ingét sem tudja sìrás nélkül begombolni. Apa szerint a mosolygás gyógyír. De, ha az is. Mit tehetnék? Nem mondhatom egy lánynak, hogy mosolyogjon, mikor mindenét elvesztette. Nem mondhatom neki, hogy az élet olykor igazságtalan, de, mindenki elé akkora akadályokat gördít csupán, amiket le tud győzni. Lássuk be, pocsék felvidító szöveg. Ha a helyében lennék, és valaki hasonló szöveggel állna elém, egy nőies ujjlendítés után faképnél hagynám. Talán csak elé kellene raknom egy nagy tányér szárított almaszálat, és addig bámulni rá meredten, míg az utolsó törmeléket is belakmározza. Apa megtette. A fejébe vette, hogy igazából a gond nem is létezik, ha nem gondolunk rá. Mindig azt mondja, hogy valahogy majd biztos lesz, hiszen mindig van valahogy. Olyan nincs, hogy ne legyen valahogy. De, úgy érzem, hogy ez a helyzet teljesen más. Nem tudom mit tegyek. Mit mondjak. Hogyan viselkedjek. Mi az, amivel segítek, és mi az, ami csak ront az alapból is szerencsétlen helyzeten. Vigyem el bulizni? Mégis hova? Én nem járok bulizni. Még a végén egy lerobbant, putriszerű, drogtanyán kötünk ki. Ahol még a zene is pocsék lesz. Rossz ötlet. Nagyon rossz ötlet. Mozi? Egy sötét hely, sok ember, és az esélye annak, hogy ettől jobban lesz, kevesebb mint annak, hogy az anyám valaha többet küld majd egy átkozott képeslapnál. Végső döntés kell. Mielőtt még beleőrülök a házban uralkodó csendbe. A konyhába vezető úton végig szlalomozok a bútorok között. Szekrény, olló, mikrohullámú segítség. Kettő egész, öt tized perc kell hozzá, hogy a popcorn kipattogjon, és ne égjen össze. Majd mehet is a tálba, amit rögtön fel is kapok, és egyenesen Eileen ajtajáig sétálok. Kopogjak? Kopognom kellene? Kopogok. Három apró koppintás az ajtón, amit utána rögtön résnyire tárok, hogy bekukucskálhassak. - Van popcornom. Házi mozim. Csatlakozol?
Annyira sokan nyilvánítanak részvétet, hogy meg sem tudom számolni, túl sok ember, de vajon hányan mondják teljesen őszintén és nem csak formalitásból? Az új sulit se szeretem túlságosan, mindenki tudja, hogy én vagyok a lány, akinek meghaltak a szülei és a legtöbben úgy kezelnek mint valami porcelánelefántot. Fel kéne fogniuk, hogy ettől nem lesz nekem jobb és továbbra is nehéz lesz feldolgoznom ezt az egészet. Talán az előző pszichológusom jól látta és nem kellett volna visszamennem a suliba, de most már nem változtatok a döntésemen és a bácsikámat sem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni. Tudom, hogy mennyire hasonlítok apura és ez biztos nem könnyű most neki, de Noreen és ő is annyira igyekszik támogatni, hogy egy szavam sem lehet. Ráadásul most már itt lesz Jason is, remélem sikerül ismét olyan kapcsolatra szert tennem vele, mint amilyen anno Kansasben volt köztünk, de persze nyolc év az mégiscsak nyolc év, mindketten rengeteget változtunk. Az egyik rajzfüzetembe firkálgatok valami vázlatfélét egy későbbi képhez, mert ez az ami a legegyszerűbben eltereli a gondolataimat, és aminek segítségével a leginkább fel tudom dolgozni a történteket. Művészet, rajz, festés, ki gondolta volna, hogy ennyire fontos részét fogják képezni ezek az életemnek? Kopogást hallok az ajtómon, de mielőtt még bármit mondhatnék már nyílik is és a résnyi lukon unokatestvérem kukkant be és szavait hallva hatalmas mosolyra húzódik a szám. - Hmmmm... Hadd gondolkozzak - teszek úgy mintha nagyon agyalnék a dolgon, persze ezzel csak kicsit húzni szeretném Noreent. - Naná, hogy csatlakozom, mondd csak benne lesz Mr. Imádomahogyakezéttartja Johnny Depp? - kérdezem, miközben gyorsan felpattanok az ágyamról és már ott is termek előtte, hogy lopjak pár szemet a kezében lévő popcornból.
A kanapén ücsörgés, popcorn majszolgatás, üdítőszürcsölés mindig a kedvencem volt. Folyton a filmekbe menekültem. Más, jobb embernek éreztem magam. Tökéletes menekülési útvonal, hiszen.. amíg a filmben felmerülő problémák foglalkoztatnak, olyankor végre nem a saját gondjaidon keseregsz. Kiszakadaz a környezetből. Ott vagy testben, de teljesen mashol vagy lelekben. Valahol, ahol nem eshet bajod,és minden a lehető legtökéletesebben alakul. Azonban a két óra leteltével az élet kegyetlenül csap arcul, csak azért, hogy éreztesse, az a 120 perc nem volt valóságos, a problémáid még mindig egy halomban állnak, csak úgy mint a mosatlan ruhák, és edények, vagy a rossz jegyek a naplóban. Vannak dolgok, amikkel muszáj szembenéznünk, még akkor is, ha úgy gondoljuk nem bírunk el vele. Elmosolyodom, mikor Eileen felszólal. Nyilvánvalóan csak szórakozni akar velem, legalábbis ebben reménykedem. Kapaszkodok pár apró emlékfoszlányba, amit mélyen elraktárpztam magamban róla. - Édes, Johnny Depp nélkül nincs mozis este - hatalmas mosolyra húzom az ajkaimat; és még igazat is mondok. - Hm.. most már csak az a kérdés, hogy melyik filmét is vesézzük ki - a kezébe nyomom a popcornnal teli tálat, és csak reménykedem benne, hogy megtartja. Gyűlölök porszívózni. Gyors léptekkel termek a nappaliban, a szőnyegre térdelve kezdek kutatni a filmek között. Apával imádjuk dobozokban látni őket. Sokkal... hangulatosabb, és otthonosabb, mintha egy jellegtelen, fekete pendrive-on tárolnánk őket. - Választasz te? - édesen mosolygok rá a lányra, majd egy apró kézmozdulattal jelzem neki, hogy csatlakozzon a bámészkodáshoz. Kissé megköszörülóm a torkomat, mielőtt egy újabb kérdést teszek fel neki. Hiszen beszélgetni akartam. A film csupán egy mezés madzag volt, amivel kicsalogattam a szobájából. Valami frappáns kellene. Ami megmosolyogtatja, és kevésbé kìnos, mint egy szimpla mizu. Vagy egy mi újság. Esetleg egy mi a helyzet. Közhelyek. - Hogy tetszik eddig itt? Esetleg majd, ha lesz kedved, elmehetnénk valamerre. Kávézni, vásárolni, vagy csak sétálni. Mit szólsz?
Noreen érezhetően igyekszik mindig, hogy ne érezzem magam itt annyira elveszettnek, magányosnak és ez rendkívül sokat jelent nekem. Tény, nem olyan egyszerű ez az egész, mint a szorzótábla, hiszen elveszítettem a szüleimet, a családomat és egy új városban vagyok kénytelen tovább élni az életemet, de legalább itt van nekem ő és most már olyan lesz mintha testvérek lennénk, nem csak unokatesók, akik évente párszor találkoznak. Tudtam, hogy nem fog megfordulni a fejében, hogy esetleg nemet mondok, mert igyekszem nyíltan hozzáállni a dolgokhoz és nem elzárkózni a kis ketrecembe. Ugyan van egy burok, amit magam köré vontam, de az csak egy bizonyos téma esetén jelenik meg, s harcol a kíváncsiskodókkal, de tudom, hogy ő nem tervez arról faggatni, hogy milyen volt... Nem, az a legkegyetlenebb dolog, amit ilyen esetben kérdezhetünk, hogy mire emlékszel meg hasonlók... Nem meglepő egyébként, hogy egyből az egyik kedvenc színészem nevét emlegetve lépek oda hozzá pár szem popcornért. Johnny Deppet mindenki imádja, ahogy a filmjeit is és egyértelmű, hogy vele nem lehet mellé nyúlni, ha mozis estéről van szó. - Az jó kérdés, mert én egyiket se tudom soha megunni, de majdcsak kitaláljuk - magyarázom, miután átveszem a teli tálat. Oh, vajon felfogta az én drága unokatesóm, hogy jó ötlet volt-e ezt odaadnia? Követem végül a nappaliba és ácsorogva nézem a DVD-s polcokat. Mennyire hangulatos ez az egész, majdnem mint egy könyvtár, s Noreen kérdését hallva csak bólogatok és mosolygok, majd leülök mellé a szőnyegre, hogy én is a dobozokra irányítsam a figyelmemet. Épp nyúlok az egyik Johnny filmért, hogy letegyem magunk mellé a leendő választékba, mikor újabb kérdést hallok. - Igen az jó ötlet, néha nagyon úgy érzem, hogy nem illek ebbe a nagyvárosba - mondom kissé szégyenlősen, de azért mosolyogva, hiszen tudom, csak idő kérdése, s megszokom az egészet. Leteszem az említett DVD-t kettőnk közé, s tovább nézegetem a polcot, miközben a popcornos tál mellett ott figyel ránk egy kalóz. - Képzeld, a hét elején találkoztam a volt legjobb barátommal, Jasonnel. Nem tudom emlékszel-e, de amikor kicsik voltunk és átjöttetek hozzánk, akkor is mindig áthívtam játszani, aztán elköltöztek és tök véletlen találkoztunk... Annyira... Furcsa volt az egész.
Kezdőlap
redit