Hit:
Apró kezeivel fogja meg a széket és viszi a konyhapulthoz, ahol az édesanyja épp a vacsorát készíti.  Óvatosan rakja azt le, gondosan figyelve a lábaira, hogy véletlenül se kelljen ismét megtapasztalnia azt a fájdalmat, amit legutóbb. Ügyetlen volt, és az ott felejtett lábujja itta meg a levét. Nagyon fájt. Elmosolyodik miközben feltérdel a szekrénynek nyomott székre, feltűri a blúza ujját és miután az édesanyja egy lelkes bólintással engedélyt ad neki, Ő is formálni kezdi a húsgombócokat. A kedvenc programjai azok, amikor kettesben főzhet a nővel, akinek egyébként kiköpött mása, csak épp piciben. Ilyenkor hasznosnak érzi magát. A rádióban a szokásos esti mise szól, amit Cosette bár már nagyon un, de ezt csak néhány apró sóhajjal adja az édsanyja tudtára. Nem érti, hogy hogyan lehet ennyire imádni valakit, akit soha senki nem is látott még. Miért van olyan sok beteg ember? Miért vannak árva és szegény gyerekek? Őt miért nem szereti az apja? Ha lenne az az Istennek nevezett valaki, aki állítólag segít mindenkin, akkor miért történik ennyi rossz dolog? Miért nem érzi azt, hogy boldog? Annyi megválaszolatlan kérdés kavarok a kis elméjében, amelyekre sosem ad senki pontos választ, hogy néha még a feje is bele fájdul. Utálja azt, hogy nem lehet olyan szabad, mint Peggy, a szomszéd kislány, akit gyakran szokott az ablakból figyelni.
- Tudod, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek? - a rádió recsegő hangját végül mégis félbe szakítja, mert megunt csendben lenni. Az édesanyja érdeklődve néz rá, mire a kislány a ragacsos kezét a hófehér blúzába törölve pillant fel rá, hogy a tekintetük találkozhasson. A nő türelmetlenül várja, hogy a lánya elmondja azt, amiről álmodozik. - Boldog. - válaszolja végül még mindig mosolyogva, a nő keze azonban megáll a levegőben. A szemei könnybe lábadnak, végül válaszul csak elfordul a lányától és tovább végzi a dolgát. Cosette még egy ideig figyeli Őt, hátha majd mond valamit, de végül egy váll rántással törődik bele abba, hogy az nem fogja Őt ebben bátorítani. Mintha mindenki azt akarná, hogy ilyen boldogtalan maradjon. Pedig nem fog. Ő bízik benne. Egyszer kitör majd és megmutatja a családjának, hogy ennél többet érdemel. Nem lesz egész életében az a lány, aki egyik templomból a másikba fog járni. Gyűlöli a vallást. Haragszika szüleire.

Remény:
- Igen! - olyan magabiztosan mondja ki ezt az egyetlen apró szót az előtte térdelő férfinek, mintha biztos lenne abban, hogy jó döntést hozott. Tyson nagyon jó ember, biztos abban, hogy jól fog majd vele bánni, de a köztük lévő ellentétek és óriási korkülömbség azért adnia kéne némi bizonytalanságot. Cosette mindössze 21 éves. A férfi 46. A nő ki akar törni a családi béklyó alól, a férfi sikeres üzletember, ráadásul tisztában van azzal, hogy a lány milyen elveszett. Talán csak meg akarja menteni őt. Talán valóban bele szeretett. Cosette sem tudja erre igazán a választ, de biztos abban, hogy az újdonsült férje lehet számára az út a boldogság felé. Megszabadul minden mástól, amik eddig vissza tartották a normális élettől. Hisz abban, hogy a számára érdek házasság, előbb vagy utóbb átformálódik érzelmekké is. Csak időre van szükségük. Mindkettejüknek. A férfi vékony ujjára húzza a hatalmas kővel díszitett gyűrüt, ami tökéletesen illik rá, a nő pedig könnyes szemekkel borul a nyakába. Nemsokára vége lesz. A vacsora hátralévő részében megbeszélték, hogy a lehető leghamarabb egybe kötik az életüket, nem csinálnak belőle nagy felhajtást, Cosette pedig kijelentette, hogy nem akar templomi esküvőt, sem papokat. Nem is nagyon lett volna annak értelme, hiszen pontosan tudták, hogy mindkét rész felől ellenezni fogják a családok a dolgot. Miközben a nő szülei valami más sorsot szántak volna a lányuknak, addig az özvegy férfit őrültnek gondolták a döntése miatt, hiszen minden jel arra utalt, hogy a választottját a pénzen kívül más nem is érdekli. Hiszen még a férfi fiánál is fiatalabb a lány. Cosette-t azonban hidegen hagyta a vagyon és az is, amit róla gondolnak. Ő csak szabad akart lenni. A jövendőbelije tűnt ehhez a legjobb megoldásnak. Akkor legalábbis még így gondolta. Nem sejtette, hogy képtelen lesz szerelmet érezni az irányába. Sőt... sokszor egyenesen taszította is a férfi közelgése, aki igyekszik türelmes lenni hozzá, de egyre nehezebben megy.

Szeretet:
Sápadtan emelkedik fel a földről és lép a kagylóhoz, hogy megmossa arcát és kezét. Ismét túlzásba vitte az evést, ami olyan bűntudatot keltett benne, hogy kénytelen volt könnyítenie magán. Így is kövérnek látja magát, mi lenne, ha hagyná, hogy az a temérdek kalória rá ragadjon? A tükörbe pillantva igazítja meg a haját, majd mint akivel minden rendben hagyja el a fürdőszobát és ül vissza az asztal mellé. Az üres tányérját arrébb löki az asztalon és helyette az előtte lévő pohár bort veszi a kezébe. Egyedül van. Megint. A férje két nappal korábban utazott el Európába egy üzleti találkozóra, előtte csúnyán össze vesztek. Igyekszik feleségként minden feladatban helyt állni, de egyre nehezebben megy. Akármennyire is igyekszik, nem tudja szeretni a férjét. Legalábbis nem úgy, ahogyan kellene. Tiszteli, hálás neki azért, mert a szárnyai alá vette, de ennél mélyebb érzsésekre egyszerűen képtelen. Mégis még mindig jobb így, mintha elvált nőként magányosan kéne le élnie az életét. Az apja kitagadta, az anyjával csak ritkán beszél, a barátai elfordultak tőle, akik pedig a férje által kerültek az életébe valószínűleg ki is szállnának onnan, ha válásra kerül a sor. Dehogy akar elválni! Képtelen lenne előlről kezdeni mindent és új életet építeni magának... egyedül. Csak simán bele törődött abba, hogy boldogtalan a házassága. Ő egyébként boldog, mert szárnyalhat. Csak éppen zavarja az a darab papír amit évekkel korábban olyan jó szívvel írt alá.
Észre sem veszi, hogy miközben a gondolataiba merült, a bor az üvegből rohamosan fogy. Csak akkor figyel fel az időre, amikor a zárban kattan a kulcs. Pár másodperccel később pedig a mostohafia lép be a konyhába. Cosette az alkohol hatására elneveti magát, mert egyébként viccesnek találja, hogy a férje fia két évvel idősebb nála.
- Csak azért jöttem, hogy rád nézzek. Apa aggódott, mert nem tudott elérni. - szólal meg, a nőből pedig egy újabb röfögés szerű hang jön ki. Nem érti miért van itt a férfi, hiszen megbeszélték, hogy nem jön, ha az apja nincs itthon. - Látom minden oké, szóval lépek is. - teszi hozzá a férfi, de azért végig a félig részeg nőn tartja a tekintetét, mintha arra várna, hogy az tényleg elkergesse. Cosette-nek azonban esze ágában sincs ilyesmit tenni. Az emlékeiben még mindig élénken él az a nap, amikor titokban egymáséi lettek egy hasonlóan hideg és magányos éjszakán. Azóta kerülték egymást, igyekeztek nem kettesben maradni és megbánást tanusítani, de a valóság az, hogy Cosette rohadtul élvezte az, ami kettejük között történt. Az igaz, hogy nehezen tud a tükörbe nézni, de mégsem tehet arról, hogy folyamatosan a fiatalabb Delgado férfin jár az esze.
- Kérlek maradj. - olyan halkan jönnek ki ezek a szavak, mintha valami titkot akarna mondani, de tudja, hogy a férfi így is tisztán érti őt. Egyiküknek több esze kéne legyen - ez jelenleg a mostohagyerek lenne, hiszen Ő a józanabbik -, de mégsem gondolkodik tisztán. Csak bólint, aztán három nagy lépésből a nő mellett terem, felhúzza Őt a székről, hevesen tapad az ajkára, aztán mint akik egymással képtelenek betelnik tűnnek el a hálószobában, nem gondolva arra, hogy reggel megint bűntudattal kell majd ébredniük.