- Marco! Polo! Hol a faszomba' vagy!!!?? - Dave sietősen próbálta megtalálni Reilly-t, akárhol tartózkodott is az épületben. Legyen az iroda, vagy egy külső, dohányzásra kijelölt hely. Máskor lehet feladta volna, hogy ott csesződjön meg, ahol van, de ez most nem egy átlagos helyzet volt.
- Gyere! Kurva nagy szar került a palacsintádba. - végül csak sikerült rálelnie az országos cimborájára. Ő legalább is annak tartja, az más kérdés, hogy fordítva mi lehet az igazság.
- Befutott egy hívás attól az Aziel Darkbloom kölyöktől, akinek a családja ügyében Larson nyomozott. - mivel ez nem a rendőrség megbízása volt, hanem a CIA-é, így Dave kb. semmit se tud semmiről, és nem is igen érti, mi folyik itt, de gondolta, hogy Reilly-nek majd többet mond.
- Valami szektáról magyarázott, meg hogy nincs semmiféle rituális megbeszélés. Szerinte csapda volt. Emma élete talán veszélyben lehet. - próbálta felidézni az elhangzottakat, hogy ne hagyjon ki semmit. Nem szeretett volna egy finom verést.
- Látta, hogy beadtak neki valamit az akarata ellenére, ami rögtön kiütötte, majd elvitték. Követte őket, amíg lehetett, megadta a címet, hol látta őket utoljára. Be nem tudott menni az épületbe, mert az esélyes, hogy öngyilkos vállalkozás lett volna, de nekünk rögtön szólt. Okos gyerek ez. - lobogtatta meg a cetlit, amire a címet írta. 
- Gondoltam szólok, mielőtt még egy rendőrségi járőr csapatot küldenének oda és elbasznának mindent IS. Odavonulnának hujjogva, azonnal kinyírnák a csajt. - nem akarta mondani, de szerinte már így is volt rá esély, hogy ez történt. Valószínűleg ez is egy pofánverést ért volna jutalmul. Nem kockáztatta meg.
- Elkapjuk a geciládákat? - hülye kérdés, már meg is bánta, amikor elhagyta a száját.
- A kocsiban meg mondjuk beavathatnál, hogy mi ez a szektás gyökérség. Nem tudtam, hogy Larson megint beépült valami agyhalottak közé. - forgatta a szemeit, próbálva tovább terelni a témát a korábbi felesleges kérdésről. El is indult a parkoló felé, biztos, ami tuti. Ha csak Reilly fegyvert nem fogott a halántékához vagy valami, ő akart vezetni, esze ágában sem volt hagyni a pszicho zsarut. Akkor aztán miattuk is roboghattak volna a helyszínelők. A traumás arcsérülés nem lenne túl boldog közös vonás kettejükben.

Marco Reilly & just Dave

-Mit kiabálsz baszki?! Ölnek?!! -forgattam meg a szemeimet, ahogy felbukkant Dave, és úgy nézett ki, mintha mindenhol is engem keresett volna. A "kurva nagy szar került a palacsintáDba." mondat rohadtul nem tetszett, így elnyomtam a cigimet és közelebb sétáltam hozzá. Aztán szóba került a Darkbloom gyerek is, akinek szintén köze volt a thelemikus szektához. Tudtam, hogy hamarosan sor fog kerülni a rituáléra, mivel Emma szólt nekem. A legutóbb eléggé nyomatékosítottam benne, hogy tudni akarom, mi van vele, merre jár, mert olyan ügyekbe keveredett, hogy lassan én zuhantam tőle depresszióba.
-Hogy mi?! Mi az, hogy talán veszélyben lehet?! Mit mondott még ez a kölyök? Gondolkozz, vagy te is hamar veszélyben leszel!!! Még mindig elüthet a Reilly expressz. -ne húzd az idegeimet, mert te is kaphatsz egy csinos kis pofán lövést, aztán utána nézegessél.
Amint közölte a részleteket, azonnal nekiálltam a zsebeimet taperolni és csapkodni, de persze most nem volt benne a kocsikulcsom, szóval idegesen kezdtem el Dave-et méregetni, hogy eláll-e az utamból, vagy lelőjjem az átjutás reményében.
-Ja, az. Majd ha lesz időm kap tőlem egy sütit meg egy nyaklevest, amiért ilyen rendes gyerek. Sierra-nak nem szóltatok, ugye? -néztem rá felvont szemöldökkel. Már csak az hiányzott volna, ha a túlságosan is aggódós nővére ezen pörgeti magát, aztán valami hülyeséget csinált volna. Vagy rosszul lett volna.
-Amíg nincs meg Emma, ne mondjatok neki semmit. És egyetlen járőr sem jöhet a hely közelébe. -véletlenül sem. Aki csak egy apró szirénaszót kiad, azt személyesen baszom agyon a bakancsommal, aztán visszahozatom vele.
-Neeeeeem, dehogy is. Arra gondoltam, hogy leülünk piknikezni, és megvárjuk, amíg elpostázzák a fejét... ne legyél már fasszopó hülyegyerek!!!!! Inkább húzzunk innen. -indultam el kifelé, hogy útba ejthessem az irodámat és megkereshessem a kocsikulcsomat.
-Ja, mindig agyhalottak között van, én se tartanám számon. -gyújtottam meg egy újabb cigit, mit sem törődve a "bent ne gyújts rá" kioktatásokkal. Mindenkit elküldtem a kurva anyjába, kelletlenül adva át Dave-nek a kulcsot, hogy elindulhassunk végre.
-Az én kocsimmal megyünk. Ha valaki megáll előttünk, azt elütjük, lelőjjük, vagy ha szerencséje van, kikerüljük félig. Értetted?! -néztem rá gyilkos tekintettel, bevágódva az anyósra, kikapcsolva a rádiót, mielőtt még bármi zene megszólalhatott volna, hogy aztán hátra fordulva méregethessem a bent hagyott sporttáskámat. Vadászni fogunk...
-Szóval lényegében ennyi ez a thelemikus szektás faszomság. Azt gondolta, hogy ha beépül és teljesít, akkor majd ő lesz Hórusz avatárja és kinyírhatja a vezetőt. De persze ilyenkor a CIA-s kapcsolata sehol sincs, hogy megmentse a seggét. Azt hittem, hogy többet nem kell utánuk takarítanunk... -pillantottam a mellettem ülőre, aztán ki a kocsi ablakán.
-A faszom az egészbe. -csaptam rá a műszerfalra.
-Nem tudsz gyorsabban menni????!!!!!! A halott nagyanyám is gyorsabb ennél. Pedig már életében is csak fél szeme volt, és azt se tudta, merre van arccal... -forgattam meg a szemeimet egy sóhajjal.

Dave & Marco Reilly

- A kölyök nevében nem nyilatkozhatok, de én nem szóltam neki. - vont vállat. Nem is tudja az elérhetőségét. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy neki Larson nővére még csak eszébe sem jutott. Jóban vannak Emmával, de nem ennyire, hogy figyelmesre erőltesse magát a rokonaival is.
- Ahogy akarod. - bólintott a Sierrával és a járőrökkel kapcsolatos kérésre. Teljesen logikus volt. Kifelé menet majd megereszt egy telefont az illetékes felé, hogy tiltsák le magukat arról a Darkbloom-féle telefonhívásról. Majd ők utána járnak Reilly-vel a szőke kollegina eltűnésének. Amúgy is hatékonyabbak, mint az összes söpredék együttvéve. Mondanám, hogy ezt csak gondolatban tette hozzá, de Dave-nek is jól felvágták a nyelvét.
A leoltásra inkább csak lapított, mint az a bizonyos (szar) a fűben. Tudta, hogy ezt megérdemelte és maximálisan magának kereste. Minek kérdez reflexből faszságokat, ráadásul pont ettől a seggfejtől, akinek már az oviban is faszkalap volt a jele.
Arra, hogy mindig agyhalottak között van, csak némán bólintott. Reilly-t és magát is készségesen beleszámolta ebbe a megbecsülhetetlen létszámba. Ők se éppen százasok, Larson valamiért mégis csípte őket. Mondjuk az nagyobb szenzáció, hogy ez a nagy egymásra találás Marco-val is működött. Oda-vissza alapon. Beszarás.
- Hogyne főnök. Bekapcsolom az úthenger üzemmódot. - még csak a szemeit se merte megforgatni. Nem szerette volna ő is a kerekek alatt végezni. Imádta húzni mindenki kedvenc hadnagyának az agyát, de most nem tűnt életbiztosításnak.
Csak ciccegve mordult egyet, amikor a rádió is tiltólistára került.
- Ne már!! Úgy adtam volna valami zúzós aláfestést! - nem kell nyálas siratóénekeket hallgatni, mint akik temetésre készülnek. Kivégzés volt a tervezett program, ahogy az anyósra száműzött társa fejét elnézte. Mármint a szektások kivégzése, nem Dave-é. Ő szeret élni. Nagyon is!
Végighallgatta a Reilly-féle thelemikus előadást, amitől az álla valahol a lepetézek és a mindenki hülye között tendált.
- Baszki. Mi a fasz!? Ez kurva beteg. - nem tudta eldönteni, hogy Larson címeres gyökér, amiért ilyenekbe keveri magát, vagy a legbátrabb nő a világon, akivel találkozott. Megjegyezném, hogy erősen hajlott a gyökér felé.
Az elhangzott infókat emésztgette, illetve magában háborús indulókat dúdolgatott, amikor az az idegbeteg fasz a semmiből rácsapott a műszerfalra. Nem elég, hogy majdnem elvitte az infarktus, de még az is hatalmas erőfeszítésbe került, hogy ne rántsa félre a kormányt ijedtében. És akkor még volt bőr a hülye pofáján, hogy siettesse is.
- Ne legyél már ideges, baszdmeg!!! - nyomkodta meg a dudát izomból. Nem a forgalomnak szánta, hanem annak a seggfejnek ott maga mellett.
- A te szaros kikúrt verdád nem tud többel menni, nem én! Két lábbal taposom a gázt, te igenhülye!!!! - még csak a feltételezést is kikérte magának.
- Amúgy meg minek hagytad, hogy odamenjen egyedül, ha tudtál róla! - vetette oda neki bosszúból. Ezt is kár volt, mint azt a hülye kérdést. Összeszorított fogakkal dőlt egy pillanatra a kormányra.
- Nem úgy értettem. Nem a te hibád. - korrigált gyorsan.
- Szóval ha avatárként kinyiratja magát, akkor CIA ügynökként születhet újjá? - azt tudta, hogy Larson szeretne feljebb kerülni, ami akár szervezetváltást is jelenthet, de nem gondolta volna, hogy a háttérben már ennyire felgyorsultak az események.
- Engem amúgy mi a jó faszért hagytok ki mindenből ti ketten? - most rajta volt a sor, hogy előkapja a gyilkos sólyomszemeit.
- Csak akkor kerestek, amikor "Dave csináld ezt, Dave csináld azt, Dave szervezz egy fuvart, Dave keresd meg ezt, Dave futtasd le ezt az analízist, Dave dögölj meg, Dave semmi közöd hozzá". De az, hogy Dave, gyere, elmondok valami fontosat, mert hát állítólag jóban vagyunk, és mondjuk számít a véleményed is, az kurvára nem megy ám nektek. - pofátlanul belenyúlt Reilly zsebébe, hogy szerezzen magának egy cigit, és még a rádiót is bekapcsolta. Bekaphatod.

Marco Reilly & just Dave

-Mindjárt belenyomom a fejedet a rádióba, aztán akkor lesz zúzás is, meg aláfesté is, ahogy nyögsz. -kurvára nem lettem volna vevő semmiféle zenére sem, mert tuti kivágtam volna az ablakon azt a szart. Minden is idegesített, és legszívesebben megtanultam volna teleportálni, hogy kibaszott gyorsan a helyszínre érhessünk. Dave volt a legalkalmasabb társ ehhez, mivel hasonlóan képzett volt, mint én. De ettől még, ha sokat idegesít, megröptetem őt is, nem csak a képzeletbeli rádiót.
-Nekem mondod??!! Tudtam, hogy ez egy agyament faszság, de amikor megtudtam a részleteket, én is így reagáltam. Ez egy bődületes, kikúrt fazsság. De abban igaza volt, hogy nem volt baromság bevenni ezt a Darkbloom nevű gyereket. -beteges és veszélyes. Mint a mellékelt ábra mutatja.
-Hé!!! Vigyázz a szádra. Ha a kormány tőből leharapja a fogyatékos fejedet se hívhatod így a kocsimat!!! -néztem rá szúrós szemekkel, aztán úgy, mint aki mindjárt agyonveri a saját lábával.
-Mit mondtál?! -címeztem is neki egy gyilkos pillantást, a korrigálós faszságára csak ciccegve.
-Nem tudtam, hogy ma viszik el rituálisan kivégezni. Azt mondta, hogy az majd holnap lesz, nem pedig ma. Úgy volt, hogy ma lesz a megbeszélés, és holnap a cselekvés. Fogalmam sincs, miért variálták meg, de semmi jót nem sejtek mögötte. -ráztam meg a fejemet, idegesen az öngyújtómat forgatva a kezeim között.
-Nem tudom, lehet. Sokat dobna a dolgokon, ha ezt megoldaná, igen. De még nem biztos, hogy szervezetet akar váltani. A CIA kurvára nem az NYPD, és a sok szabályukkal szerintem nem biztos, hogy neki való lenne. Ők nem vonnak vállat, mint sok esetben mi, hanem keményen büntetik a parancsmegtagadást. -forgattam meg a szemeimet egy sóhajjal, aztán meg csak értetlen grimasszal meredtem rá, ahogy kiselőadást tartott, majd elvett egyet a cigijeim közül, és benyomta a rádiót.
-Most komolyan???!!!! -húztam össze a szemeimet, aztán inkább kifelé kezdtem el bámulni. Vakon csavargatva a rádió gombját. Akkor legalább Lynyrd Skynyrd szóljon.
-Majd ha megvan Emma, elgondolkodhatunk ezen is, hogy vajon miért hagyunk ki a buliból. Ne legyél már hisztis picsa. Komolyan az eltűnése kellett ahhoz, hogy ezt a képembe vágd? -néztem rá türelmetlen ciccegéssel, ki-be hajtogatva az ujjaimat, mivel az idegességtől kezdtek hideggé válni.
-Miért akar hirtelen mindenki többet tudni, meg együtt lógni?! Barátok lettünk, vagy mi történt, amíg aludtam??!! -utálom a kötődés gondolatát is, ők ketten meg már így is jóval közelebb állnak hozzám, mint akarnám.
-De akkor most szépen beavatlak a dolgaiba, mivel szeretném, ha Sierra-t is jobban megfigyelnénk... -az eddiginél is jobban. Szóval beavattam abba, hogy még személy szerint kiktől, vagy miktől féltem valamenyirre a Larson testvéreket. Az egyik előkelő helyen szerepelt Shaw is, mindenki kedvenc ügyvédje.
-Ha vége ennek a faszságnak, elhúzunk Atlanta-ba egy kicsit. Emma meg én. Be lesz kapcsolva a telefonom, de egyedül neked fogom felvenni. Szóval ha valaki akar valamit, az rajtad keresztül érhet csak el. -ha már ennyire kihagyjuk mindenből, gondoltam ezt még hozzáteszem.

Dave & Marco Reilly

- Értem, hogy valakinek az ilyen munkát is meg kell csinálnia, de na... - persze Dave tudta, hogy talán Larson a legalkalmasabb erre, és ha ő nem számolja fel ezeket a szektás baromságokat, akkor más nem tenné. Vagy legalább is nem ekkora elánnal. Aztán annyi kibelezett hulla lenne, hogy úszkálni lehetne a vérben az utcákon.
- Hát a Darkbloom gyerek nélkül már tuti nem találnánk meg élve. Segget is csókolhattok neki. - ez volt a valóság, ezt kár szépíteni. Ha Aziel-t nem vonja be, nem lett volna, aki figyelmeztesse őket, hogy valami fura. És mire elkezdték volna keresni Emmalynn-t, már megölték volna. Inkább nem akarta tudni, hogy ez a forgatókönyv mihez vezetne.
- Szerintem pofon egyszerű... Könnyebb úgy kinyírni és feláldozni valakit, hogy nem készül rá. Ha ma csak dumcsizgatnak vele, holnap talán nem jelent volna meg a nagy rituálén vagy mi a szaron. Aztán akkor annyi a feláldozós színjátéknak. Biztosra mentek. Esélye se legyen a csajnak meggondolni magát. - ettől még más is állhat a háttérben, de Dave szerint ez a legeslegegyszerűbb megoldás, amihez nem kell vad összeesküvés elméleteket szőni.
- Vagy mégis oda lett az álcájának, és minél előbb szabadulni akarnak tőle. - akármi legyen is az időpontváltozás oka, a végeredmény ugyanaz. Halál.
- A CIA egy mocsokság. Ugyanolyan halálos ítélet, mint ez a szektás baromkodás. Oké, hogy a rendőrség nem hangzik elég faszán, és New York-hoz köt a munka, nem egzotikus fiszemfaszom afgán meg holland tájakhoz, de sokkal élhetőbb. Itt is ki lehet fogni bonyolult és érdekes ügyeket, nem kell ahhoz valami alagsorban levágatnod az ujjaidat, miközben vízbe fojtanak. Rossz csere lenne. Nagyon rossz. Ráadásul ott nem veled dolgozna. - aztán akkor újra még nagyobb seggfej lenne. Senkinek se hiányzik.
- Egyikőtöknek sem valók a szabályok. Oké, Larson betartaná őket, de közben olyan szerepet játszana, ami tönkretenné. Nem csak fizikailag lehet rottyra menni. Főleg nem az olyanoknak, mint ő. - Vagy te. De ezt már inkább csak gondolatban tette hozzá. Dave szerint ők ketten jó párost alkotnak Reilly-vel. Egész értelmes hatással van erre a gyökérre, hogy annak szurkoljon, hogy a rendőrségnél maradjon. Plusz ő is szeret a szőke csajjal dolgozni, ha bárkit is érdekel ugye.
- Komolyan hát. - pont le se szarta, hogy vevő-e a háttérzenére vagy sem. Nem tök mindegy? Már enélkül is szétbassza az ideg, nem a zenétől lesz jobb vagy rosszabb. Neki viszont jobb, mint a síri csend.
- Enélkül is a képedbe vágtam volna, de most ez jó apropó volt hozzá. Aktuálissá tette a kérdést. - valójában az ő hibájuk, hogy felütötte nála a fejét a FOMO. Ha nem hagyták volna ki semmiből, akkor most nem lenne téma. Vissza is fog térni ehhez, ha meglesz Emma, abban biztos lehet.
- Eddig is barátok voltunk, csak szólok. - vigyorgott rá elégedett pofátlansággal. Dave mindig annak tekintette Reilly-t, és kurvára tesz rá jó magasról, hogy egyetért-e ezzel vagy sem. Ez van, ha tetszik, ha nem. Marco egyébként is egy rakás szar az emberi kapcsolatok terén. A szociálisan kínos jelző tökéletesen leírja őt. Akiket bír, azoknak is furán adja a tudtára. Dave-et nem zavarja, mert ő tud a sorok között olvasni, nem mint ez az érzelmi, társadalmi analfabéta. De akinek ennyire pusztítóan szopás a múltja, attól nehéz többet várni. Felesleges és nem is szabad. Néha így is túlteljesít önmagához képest.
- Oké. Sierra. Vettem. - egy röpke pillanatig elgondolkodott azon, hogy a Sierra milyen jó kódnév lenne. Vajon a sokat emlegetett nővérke megharagudna, ha elkezdené valami hívójelnek használni?
- Megfigyelés alatt fogjuk tartani. - ismer hozzá pár ütős arcot.
Amikor Marco beavatta Larson hivatalos idiotizmusába és nulla veszélyérzetébe, az álla most már valahol a műszerfalon koppant. Úgy nézett rá, mint aki nem tudja, hogy elment-e az esze, vagy szellemet lát.
- Hogy nem verted még agyon a picsába?? - forgatta a szemeit. Most már feljogosítva érezte magát arra, hogy szabad. Nem Reilly-nek szólt, hanem a csodás felfedezettjének, aki talán még a mesterénél is szemellenzősebb, ha munkáról van szó.
- Atlantába? Kettesben? Minek? - vonta fel a szemöldökét. Mindenhogy gyanús volt neki ez a rehabilitációs sztori, főleg hogy Marco ott született.
- Nézd meg, bazdmeg! Kifordul elém a baromarcú!! - mutogatott vadul az út felé, és kénytelen volt a fékre taposni. Tudta, hogy Reilly az úthenger módszert adta parancsba, de nem akarta se a kocsit, se magukat kinyírni. Akkor egyenesen arányosan Larsonnak is meszeltek.
- MENJÉL MÁR A KURVA SZÁDAT!!!! GÁZ-GÁZ-GÁZ!!!! - dudált rá izomból, hogy takarodjon már el az útból, mert épp sietnének. Mélyen beleszívott a cigijébe, aztán úgy döntött, hogy dob egy rendőrkanyart, és kerülő utat választ. Nem épp zökkenőmentes, de legalább rövidebb. Építkezési terület is, lezárt út is, de hát valamit valamiért.
- Erre közelíthetünk, bízz bennem. Csak ragadd meg jól a majrévasat. Rázós lesz.

Marco Reilly & just Dave

-Majd add át neki a nevemben. –a seggcsókolást. Aligha fogok beszélni a sráccal. Egyrészt, mert nem érdekel, másrészt, ha nem szólt volna, pedig tudott volna róla, megkeresem és levadászom.
-Ja, lehet. De ezek a szektások ennyire szerintem nem rafkósak. –vontam meg a vállamat. De most ez valahol kurva mindegy volt. Ha megvan Emma, majd nekiállok azon filozofálni, hogy lebukott-e vagy sem, és ha igen, akkor kitől kapták a zsaru fülest. Hiába szólt, azt a Darkbloom kölyköt sem lehet kizárni, mint valakit, aki elkotyoghatta, hogy Emmalynn zsaru. Az meg jó álca, hogy de hát ő volt az, aki szólt nekünk. Senkiben sem lehet megbízni.
-Én is így gondolom. A CIA jól hangzik, de a gyakorlatban már kurvára nem olyan fasza, mint elméletben. Ha bonyolultabb ügyeket akar, akkor a CIA-s kapcsolatától kérjen megbízást, hogy néha csinálhasson valami ilyet. De az NYPD-nél nagyobb a mozgástered, és kisebb eséllyel gyilkol meg a saját szervezeted. –azt, hogy ott nem velem dolgozna, inkább nem kommentáltam, csak hümmögtem egyet. Remélhetőleg ez is visszatartó erő nála, még ha nem is akkora. Ha Emma nem lenne itt, akkor úgy is egyedül dolgoznék, mert mástól agyvérzésem lenne. Nem értenék meg a módszereimet, és nem tolerálnák a személyiségemet sem. Csak hátráltatnának abban, amit csinálok.
-Ja, valami olyan. –ebbe a szektás faszomságba is kicsit belekeveredett, legalábbis a saját elmondása szerint is érezhető a változás még a nővérével való kapcsolatában is. Szóval jó lesz, ha most leáll egy időre és nem akarná a szabadságát olyan szervezetre cserélni, ami hosszú távon megfojtaná.
-Majd ha ráérek, megsajnálom a mindenből kihagyott seggedet. –forgattam meg a szemeimet, a halántékomat masszírozva. Szeretem a zenét, de most kibaszottul szétrobban a fejem tőle. Pedig az én lejátszóm megy!!!
-Jajj, elnézést. Ha megvan Larson, majd kézen fogva kisétálunk és elénekeljük a kumbaya-t, jó lesz? Remélem nem baj, hogy a kézzel készített barátság karkötődet a szoknyámban hagytam… -forgattam meg a szemeimet egy sóhajjal. A haverság, a jóban levés nem egyenlő a barátsággal és a barátkozással, ami kurvára nem hiányzott az életemből. Ez a kötődés egy másmilyen formája. Kicseszettül elegem van már nekem is, jó lenne, ha már úton lennénk Georgia-ba.
-Kösz. –jegyeztem meg csak ennyit arra, hogy megfigyelés alatt fogjuk tartani Emma nővérét. Azt akarom, hogy akkor se legyen full védtelen, ha nem leszünk itt.
-Gondolkoztam rajta. De nem volt rá szükség. Egy közös whisky-zés alkalmával összefoglaltam neki az öngyilkos, felelőtlen, hazárdjátékokon rég túlmenő ügyeit, és elfogadta, hogy egy címeres faszkalap volt. Szóval leadja őket, és többet nem csinál ilyen faszságokat. –aztán az, hogy meddig, jó kérdés. Vonzza a barmokat, a beteg állatokat, és a fura ügyeket.
-Meglátogatjuk a sztriptíz bárokat… -forgattam meg a szemeimet.
-Szabadságot akar kivenni, nekem van ott egy kis dolgom az alkesz öreg házában, és én is szabit akarok. Szóval összekötjük őket. –de ennél jobban most rohadtul nem volt kedvem belemenni a részletekbe.
-Mondtam, hogy menj át rajta!!!!!!! –baszok én rá, hogy akkor meg kellene csináltani az én autóm elejét is, ez valahogy most gecire nem érdekelt.
-SZERENCSÉD, HOGY NEM A KÖZLEKEDÉSIEKTŐL VAGYUNK, FASZARCÚ!!!!! ROHADJÁL MEG!!!!!!!! –csapkodtam meg még párszor én is a dudát, átnyúlva Dave előtt, kinyúlva az ablakon, hogy bemutathassak a faszfejű sofőrnek is, csupán csak a béke és szeretet jegyében. Hogy anyád inkább nyelt volna le, amíg még úszód volt, de komolyan…
Majdnem lefejeltem a műszerfalat, ahogy hirtelen bedobott egy rendőrkanyart ez a segg, és értetlenül meredtem rá, hogy mégis merre akar menni.
-Az se érdekel, ha zombikon kell keresztülhajtanunk. Csak érjünk már oda. –nem akartam belegondolni, hogy ezeknél a betegagyú szektásoknál milyen egy rituális kivégzés. Ez nem olyan, mint amikor valakit leszúrnak Hórusz vagy a faszomközepe nevében, és ott hagyják elvérezni.

Dave & Marco Reilly

- Dugd fel magadnak a karkötődet, Reilly. Sokkal jobb ötletem van, mi lesz, ha meglesz Larson. Ha minden simán megy, már pedig miért ne menne simán... Laza mentőakció pár csuhás barom ellen. - vont vállat, még legyintett is.
- Szóval!! Prankeljük már meg Larson-t! Díszítsük fel a lakását, és mondjuk azt neki, hogy karácsonyig ki volt ütve. - Darkbloom szerint beadtak neki valamit, amivel alaposan leszedálták. Akár még össze is jöhetne a dolog.
- Megnézném a fejét csórikámnak. - a hülye poénjaival csak a feszültséget próbálta oldani, és azt sugallni, hogy nem annyira súlyos a helyzet, mint amilyen valójában. Miközben még a lábujjai is csuriban voltak, hogy csak érjenek oda időben, és élje túl a nyomozó kollegina. Nagyon nagy szopás elveszíteni egy társat. Erre Sierra is tökéletes, élő példa, nem is kell messzire menni érte. Még a karrierjét is feladta az FBI-nál, hogy szabaduljon az ilyenektől.
- Woooow. Jó kis whisky lehetett. - ő inkább arra fogadott volna, hogy a csaj makacskodni fog, nem pedig leadja az elbaszottul beteg ügyeit. De a lényeg a győzelem. Elismerőn vállon is veregette grumpy cat-et ott az anyóson, még kacsintott is mellé.
- Oké. - intézte el ennyivel az atlantás dolgot. Nem akart belemenni, mert semmi köze hozzá olyan szinten, hogy beleszólhasson. Most tiltsa meg vagy mi? Úgyse lehetne ennek az állatnak. Nem tudta eldönteni, hogy ez jó ötlet vagy a legnagyobb faszság a földön. Marco-val azért jöttek a rendőrséghez, és hagytak fel a szabadúszó fejvadász vállalkozásukkal, mert infókat ígértek neki a családi tragédiáról. Amiből aztán nem lett semmi. De ennek már kétmilliárd éve. Amennyi idő eltelt azóta, talán már felesleges kiásni a pókhálós csontvázakat a szekrényből. A múlt mindig szívás tud lenni, és fel tudja kavarni az embert. Reilly egyébként sem a higgadt vérmérsékletéről híres. Dave nem volt biztos benne, hogy kell ez neki. Érti, hogy baromi nagy az igazságérzete, de a holtakat nem támasztja fel. Ezért is utálta ezt a mostani helyzetet is. Tudja, hogy Marco nem akar elveszíteni már több embert, nem egy kötődős típus, Emmával valamiért mégis kivételt tett, és most az ő élete is pengeélen táncol. Végre hajlandó volt nyitni valaki felé, megkedvelni, kár lenne, ha most ezután végleg magába fordulna, és mindenkit még jobban elmarna maga mellől. Dave nem szeretne erre a sorsra jutni. Minden faszsága ellenére nagyon bírja Reilly hülye fejét.
A rendőrkanyar láthatóan váratlanul érte. Hát igen... talán szólhatott volna neki, hogy mire készül.
- Királyság. A másik úton úgyis csak 28 héttel később érnénk oda. - ez a kerülő jónak tűnik.
- A zombiapokalipszis harmadik és nem elhanyagolható szabálya a biztonsági öv bekötése. Sose tudhatod mikor lesz szükséged egy satufékre. - vigyorgott rá aljasul.

El is értek ahhoz az ezer éve elhagyatott, lezárt, magántulajdonban lévő épülethez, amiről Aziel beszélt. Dave egy utcával arrébb parkolta le a kocsit, hogy véletlenül se keltsenek feltűnést. Na nem mintha nem állt volna már ott egy csomó másik autó, ami között a RAM is elfért volna. De jobb volt így. Gyalog is pillanatok alatt odaértek. Mivel a hely magánterület, a madár se jár erre és titokban használták, így nem őriztették az épületet. Ha nem csapnak zajt, feltűnés nélkül be lehet jutni. Mivel Dave tudta, hogy ez leszámolás lesz, így javasolta, hogy zárják el a kijáratokat, amiket a csőcselék menekülésre használhatna.
Az összes szekta tag, aki eljött ma, szinte kivétel nélkül betömörült egyetlen nagyobb csarnokba. Akik mégis szanaszét kóboroltak, mert nem bírta a kicsi lelkük, hogy valakit ma feláldoznak közülük, nem voltak nagy ellenfelek. Le nem lőhették őket ugyan, mert az túl nagy zajt csapott volna, de a kreativitás tárháza végtelen. Dave boldogan betörte a képét bárkinek. Abban is biztos volt, hogy Reilly sem lesz szomorú, ha ki kell törnie pár nyakat.

A szekta vezetősége a napokban fülest kapott arról, hogy Lynn Hanson valójában Emmalynn Larson, gyilkossági nyomozó, aki azért épült be közéjük, hogy belülről tegye tönkre a szervezetüket. A fülest névtelenül ugyan, de Dr. Marcus Shaw ügyvédtől kapták, amiért Reilly és Larson beleártották magukat abba a múltkori kórházas sztoriba, és az ügyvédúr újra magyarázkodni kényszerült. De erre nincs bizonyíték, és valószínűleg soha nem is lesz. A kapcsolatai révén bármikor bárkihez és bárhová eljuthat.
Ami a szektavezetőket illeti, nekik mindenképp meg kellett ölniük Emmát, de nem lőhették le csak úgy. Az szánalmas és elkeseredett lépés, amit nem engedhettek meg maguknak. Tartották magukat ahhoz az eredeti sztorihoz, hogy ő nyerte el azt a kegyet, hogy Hórusz avatárja legyen. A rituálét meg kell tartani, a hívőket nem veszíthetik el. Úgyis az lesz a végkifejlet, hogy Emma mégsem a tökéletes jelölt, így Hórusz nem választotta földi porhüvelynek, hanem inkább a vérét vette. Méltatlan volt, kár szépíteni.
Úgy volt, hogy ma csak átbeszélik a nővel az előkészületeket, ám helyette váratlanul megtámadták, leszedálták egy erős szerrel, ami napokra is képes lehet kiütni valakit. Elvették a fegyverét. Felfektették egy kő oltárra, majd vágásokat ejtettek a csuklóján, hogy lassan kifolyassák a vérét. Ez csak a kezdő lépés. Bőven tartogatott még az este finomságokat.
Elkezdték tartani a szeánszot, aminek a végén az (lett volna) a fordulat, hogy Hórusz megszállja az alapítót, és többször leszúrja a nőt, majd bejelenti, hogy a vadászat folytatódik. Még nem kelt el az avatár szerep.
Muszáj volt adni a látszatra, hogy minden a terv szerint alakult, nincs semmiféle gebasz. A szekta nem tűnhet sebezhetőnek, hogy bármikor jöhet a rendőrség, lekapcsolhatja őket, bajba kerülhetnek a tagok. Az jött volna le nekik, hogy ez mennyire veszélyes. Rengeteg hívőt és vele bevételt, befolyást veszítettek volna. Nem ezért dolgoztak annyi éven keresztül.
- Meglepetés, faszfejek! - se a Crowley-féle spirituális orgiából, se ebből a leszúrós részből már nem lett semmi, mert Reilly és Dave a rituális beszéd közben toppantak be.
- Fel a kezekkel és adjátok meg magatokat, és akkor talán kegyes halálban részesültök. Ha nem, akkor ez a veszett vadbarom fog kicsinálni titeket, és én mondom, azt kurvára nem akarjátok. - lőfegyver mindössze csak a néhány vezetőnél volt, illetve az alapítónál Emmáé, de egyikük sem nevezhető szakképzett lövésznek, szóval csak vaktában céloznak. A hívők több tucatnyian jelentek meg a rítus miatt. Jó páran maguknál tartották a tőreiket, de a legtöbben csak pusztakézzel tudnak támadni/védekezni, már aki akart és nem inkább menekülőre próbálta fogni a dolgot. Vannak azonban olyan elvakult hívők, akik megpróbálták ennek ellenére is megállítani Marco-t és Dave-et.
- Ti dobjátok el a fegyvert, vagy a társatok biztosan meghal. - a vezetők egyike pedig, hogy a saját bőrüket mentse, a fegyvert Emmára fogta, ugyanis hamar összerakták, hogy a zsaru nő miatt jöttek.
- Ajj, hogy basznátok meg a retkes szátokat! Hát nem megmondtam, hogy ne ezt válasszátok!!?? Most küldhetem rátok a kurva John Wick-et. A saját kezetekkel kaparja ki a szemeiteket. - sóhajtott drámaian, miközben fejbe rúgta a surranójával az egyik felé közelítő hórusz barmát. A Larson-ra fegyvert fogó kiiktatását meghagyta Reilly-nek, de amint megvolt az első lövés, a következő az övé volt. Habozás nélkül fejbe lőtte valamelyik másik felsőbbrendű faszkalapot.

Marco Reilly & just Dave

A szolgálati fegyverem mellett kikaptam a hátsó ülésről a vadászpuskámat és a késemet is. Nem mintha amúgy nem lettünk volna képesek körülbelül bármit fegyverként használni, de jobban éreztem magam a tudattól, hogy bármikor pofán lőhettem volna bárkit, aki nem szimpatikus nekem. Hallgattam Dave-re azzal kapcsolatban, hogy a kint kóricáló hullajelölteket ne lőjük le, hanem sokkal csendesebb módon vessünk véget az életüknek. A nyaktörés, valaki leszúrása, a torkának átvágása sem állt távol a módszereimtől, és az volt a kikötés, hogy egy sem maradhat. A csírájában el kell fojtani, vagy baszhatjuk, és a hamvaiból újra fel fog támadni, mint egy kibaszott tüzes csirke. Ebben nagy segítség volt az eltorlaszolt kijárat is. Az én tervem a bemasírozunk, és szarrá gyilkolunk mindenkit volt, a részletek megtervezését a velem érkezőre hagytam.

Amint beléptünk, a tekintetemmel rögtön Emma-t kezdtem el keresni, és rövidesen meg is találtam, a nem túl rózsás állapotban fekvő nőt. Dave magyarázására csak a szemeimet forgattam, és legszívesebben már most megindultam volna, átgázolva mindenki vérén, hogy eljuthassak a célig. Alapvetően sem vagyok szívbajos, ha ilyenről van szó, de ez nem egy egyszerű mentőakció volt, és ezek nem „egyszerű terroristák” voltak.
-Randira is elhívod őket, vagy végre csinálhatjuk azt, amiért ide jöttünk?! –néztem rá összehúzott szemekkel, majd azt a balfaszt kezdtem el figyelni, aki rá fogta a fegyvert Emma-ra. A felénk közelítőket, akiknél nem volt kés, a könyökömmel, vagy a nálam lévő fegyver tusával igyekeztem határozottan tarkón vágni, hogy többet ne legyen semmi gondjuk a kurva életben.
-Dobjuk el a fegyvert?! Kurvára nem vagy abban a helyzetben, faszarcúkám. A saját beleiddel foglak fellógatni valahova!!!! –szorítottam ökölbe a kezemet, a körmeimet a tenyerembe vájva.
A fegyvert tartó kezéből kilőttem a pisztolyt, hogy aztán a megtántorodott alakot egyetlen, fejre mért lövéssel iktathassam ki. Ő volt a legfontosabb célpont, a leginkább fenyegető Larson-ra nézve, így amint ő már nem jelentett veszélyt, sokkal jobban tudtam koncentrálni a minket támadókra, és a többi fő baromra, akik össze-vissza lövöldöztek. Néhány lelőtt, megkéselt, vagy más módon megölt szektás rohadékot pajzsnak használva igyekeztem eljutni a célig, ami nem volt más, mint Emmalynn, és az oltár, amire felfektették.
-Fedezz, amíg leszedem onnan!!!!!! –kerestem meg a tekintetemmel Dave-et, az egyik felé közeledőre lökve a nálam lévő hullát.
Mindegy volt, hogy hányan akartak megállítani, vagy éppen betalált-e egy-egy ütés, esetleg szúrás. Csak az érdekelt, hogy eljuthassak addig a kőből készült lófasz tákolmányig, és visszaszerezhessük Emma-t. Semmi más nem volt fontos. Több embert nem veszítek el.

Dave & Marco Reilly

Mint ahogy a legtöbb szekta, a thelemikusok gyülekezete sem azért volt veszélyes, mert a tagjai képzett harcosok lennének, hanem mert sokan voltak, ráadásul mind elvakultak, befolyásolhatók. Nem számított, hogy egy kiesik vagy sem, folyton újakat szerveztek be. Az alapító és a kijelölt vezetői mások kárára élték ki a beteges vágyaikat, legyen az hatalom, pénz, szex, gyilkosság. Egyszerű kis senkik, akik nem voltak ellenfelek. Hamar le lehet lőni őket a picsába, ha egy helyre tereled őket. Ez nem egy hadsereg, hanem egy halom őrült picsa és faszfej, akik azt se tudják, merre van az előre. Dave és Reilly viszont valódi katonai múlttal rendelkeztek, nem is akármilyen kiképzést kaptak, és egyikben sem volt ott a lelkiismeretfurdalás szikrája sem, amikor ki kellett loccsantani valakinek az agyát. Hiába voltak létszámfölényben, bármilyen valószerűtlenül hangozzon is elsőre, a túlerő akkor is a két nyomozónál volt. Képzettebbek, erősebbek voltak, taktikai érzékkel, így tudták, hogy irthatják ki őket a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban mind egy szálig.
Ahogy azt kérte, Dave fedezte Reilly-t, hogy megközelíthesse Emmát. Igyekezett mindenkit leszedni, hogy könnyen elérhesse azt az oltárt, ahol a lány feküdt. Miután tiszta volt a terep, lassan ő is csatlakozott hozzájuk. Larson sok vért vesztett ugyan, de életben volt, és ami a legfontosabb, egy geciláda sem erőszakolta meg Crowley és Hórusz nevében.
- A kurva anyádat!!! - ugrott hátra, majd csak a fejét rázta. Ahogy Emma életjeleit vizsgálgatta, pupillareflex és barátai, kihordta a második infarktusát lábon. (Az elsőt ugye akkor kapta, amikor Reilly rábaszott a műszerfalra egy tisztességeset.) Valahogy nem volt felkészülve a vörös kontaktlencsékre.
- Baszki, Reilly. Nem mondtad, hogy hívjam a Warren házaspárt is, mert ördögűzés lesz. - dobott egy Démonok között utalást, majd a drámai hatás kedvéért keresztet is vetett.
- Figyelek rá. Te menj és kapd el a főgenyát! Arra vitték a seggnyalói. - a megfelő irányba mutatatott, ahová páran elslisszantak. Elzárták a kijáratokat, a lehetséges menekülési útvonalakat, de azért kicsit aggódott, hogy lehet valami titkos alagút vagy akármi, amin át mégis megléphetnek. Nem volt idejük olyanokkal bajlódni, mint hogy lekérjék a hely alaprajzát. Ő is utánuk mehetett volna, de Reillynek kell a feszkó levezetés, plusz Larson is biztosan azt akarná, hogy ő kapja el és nyírja ki helyette. Ő vigyáz a csajra, hát ha akad még olyan, aki él és mozog, bár kevés esélyt látott rá. Marco-val nem hagytak ki senkit se a buliból.
Bekötötte Larson karjait, hogy ne veszítsen több vért, majd beszólt a központba, hogy küldjenek mentőt meg mindent, amit akarnak a megadott címre.
- Van egy sérült rendőr, meg két zakkant. Ezek mi volnánk. Ja igen, és egy rakás hulla. - vázolta fel a helyzetet.
- Helló a CIA-s arcoknak is, akik valószínűleg lehallgatják a beszélgetést. Remélem, most boldogok vagytok, fasszopók! - aztán bontotta a vonalat.

A bronxi kórházból a mentők hamar a helyszínre értek. Nem sokkal utánuk felsorakozott a rendőrség, a helyszínelők is. Adtak nekik munkát bőven. Larson-t még a helyszínen ellátták a mentősök. Az állapotát stabilizálták, majd bevitték a már említett helyi kórházba. Jobb megfigyelés alatt tartani, legalább addig, amíg magához nem tér. Később hazamehet, de csak saját felelősségre. Mert az biztos, hogy ha felébred, nem akar tovább ott maradni. Bár Dave úgy gondolta, hogy a nővérének joga lenne tudni róla, de ő nem szólt Sierrának. Ezt majd a Larson lányok meccseljék le egymás között utólag. Máskor is volt már olyan, hogy napokra eltűnt valami nyomozás miatt.

Miután Reilly és Dave is átestek néhány alapos vizsgálaton, és rendbe szedték őket, a főnökük behivatta őket az őrsre. Azzal a nappal kezdve mindhármukat felfüggesztik a szolgálat alól egy hónapra az eset miatt. Ez kb. pont annyi idő, amíg regenerálódnak, vesznek ki kényszerszabadságot, és elgondolkodnak a tetteiken. Utána újra dolgozhatnak nyomozóként, de most ez az eljárás. És akkor még örüljenek, hogy ennyivel megúszták. Hivatalosan bíróság elé kellene állniuk az önkényes mészárlás miatt, mert nem minden esetben bizonyítható a jogos önvédelem, de több okból is eltusolják a dolgot. Egyrészt rendőr életek voltak veszélyben, másrészt a szekta tagok azt kapták, amit érdemeltek. Ezzel mindenki egyetért, még akkor is, ha morálisan mindez megkérdőjelezhető. Gyilkosok gyülekezete és kész. Illetve egy másik fontos tényező, hogy a thelemikus szekta leleplezése és likvidálása a CIA ügye volt eredetileg, így Creasy is közben járt a háttérben, hogy ne legyen belőle nagyobb bonyodalom, és senki se üsse meg a bokáját.

Marco Reilly & just Dave

Miután tiszta volt a terep, megközelíthettük Emma-t, aki nem volt a legjobb állapotban. Életben volt, de sok vért veszített, viszont legalább más borzalmat nem csináltak vele. Akkor én is sokkal kegyetlenebb módba kapcsoltam volna, mint eddig bármikor. Egy elfojtott vigyorgással néztem végig Dave szívrohamát, aztán csak bólintottam arra, hogy majd ő figyel rá, amíg elkapom a fő baromarcú fasszopót, meg a maradék talpnyaló gecijét.
Azzal a lendülettel el is indultam a megfelelő irányba, hogy leszedhessem őket. Legalábbis a segítőket. A fő szarfaszúnak egészen mást tartogattam. Mivel nem voltak képzett testőrök és menekítő alakulat sem, így viszonylag könnyen célba vettem, majd lelőttem mindet. A még mindig menekülő baromnak a lábába dobtam a kést, amitől megtorpant és már csak húzni tudta a jobbját. Belelőttem a másikba is, hogy a földre rogyjon és ne tudjon tovább menekülni. Mivel nála volt Larson fegyvere, szűkösen ugyan, de behúzódtam a takarásba, amíg el nem fogyott a lőszere. Ledobtam a sajátomat is a földre, majd közelebb sétáltam hozzá. Általában a pisztolylövést szerettem a legjobban, mert tiszta és gyors, nincs vele különösebb munka, de ennek a rohadéknak a szemébe akartam nézni és látni rajta a félelmet és a szenvedést, miközben puszta kézzel verem agyon. Minden egyes leszakadt bőrdarabot, horzsolást, sebet és roppanó csontot megért.

Miután megérkezett a rendőrség és ezzel együtt a mentősök is, Emmalynn-t elszállították a kórházba, én pedig vele akartam menni, de még várt ránk egy alapos fejmosás, vagy legalábbis valami hasonló. Sierra-nak továbbra sem akartam szólni, mivel fogalmam sem volt róla, hogy mennyire akarná beavatni a nővérét a jelenleg eszméletlen, fiatalabbik Larson lány. Én nem akartam bekeverni neki, és őszintén szólva nem lettem volna túl türelmes egy majrézó nővérhez. Számomra Emma nővére semleges, és nem szeretem, ha számon vagyok kérve olyan miatt, amibe nincs beleszólásom. Nem az én dolgom, ha nem avatják be egymást ilyesmibe. Megmentettük, stabil az állapota, ennél többel nem szolgálhatok.

A felfüggesztős faszság egy bürokratikus fos volt. A vezetőség álszent barmokból áll, a szabályok kapják be, magasról szarok a törvénykönyvre és arra, hogy sok esetben megkérdőjelezhető volt az önvédelem. Az önbíráskodó, szőrős seggemet meg megcsókolhatják, mivel ha rajtuk múlt volna, Emma már halott lenne. Ráadásul egyébként is szabadságot akartunk kivenni, hogy elhúzzunk Atlanta-ba, így legalább Larson-nak sem lehet kifogása a tények ellen. Ezekkel nem tud mit tenni, a parancs az parancs, ugyebár. A CIA-s kapcsolatának pedig egy kicsit se voltam hálás, amiért közben járt értünk, sőt. Őrüljön neki, hogy nem törtem be az orrát a hálám jeléül, amiért ilyenekbe rángatta bele az állítólagos, még életében jó barátjának a lányát. Szóval nem érdekelt, hogy így egyikünk sem ütötte meg a bokáját, sőt. Örüljön neki, hogy én nem ütöttem meg őt.
-Ha már úgy is fel vagyunk függesztve… igyunk meg egy sört. Vagy mondjuk… egy rekeszt. –néztem Dave-re egy cinkos mosollyal, felé nyújtva egy szál cigit.
-Nézzünk meg valami fos meccset, aztán elverlek valami még szarabb játékban, holnap reggeltől meg belegyógyulok a kórházi székbe. –mert, hogy nem fogom egyedül hagyni Emma-t, amint megtehetem, abban mindenki kurva biztos lehet.

Dave & Marco Reilly

Azt éreztem, hogy zuhanok. Hogy nem kapok levegőt. Hogy a szívem olyan gyorsan ver, majd' kiesik a helyéről. Hideg sötétség vesz körül. Üres és néma. Szinte fáj. Nem érzek semmit, csak a ragacsos vér fémes, édeskés szagát.
Hirtelen tértem magamhoz. A szemeim amilyen gyorsan pattantak ki, olyan gyorsan csuktam is vissza őket. A beszűrődő nap fénye fájdalmasan hasított a retinámba és a fejembe is. Szédültem és kábának éreztem magam. Nem tudtam volna megmondani, hol vagyok, milyen nap, vagy egyáltalán milyen napszak van, vagy hogy mit csináltam tegnap. Aztán eszembe jutott a szekta. Azonnal a fegyveremet kezdtem el keresni, de nem volt sehol. Nem az én ruhám volt rajtam. A csuklóim rémesen fájtak. A tekintetem erőtlenül a jobbomra siklott. Be volt kötve. Egy kórházi ágyon feküdtem. Mi a franc!?
Olyan hirtelen lendülettel ültem fel, hogy rögtön meg is bántam. A hányinger kerülgetett a mozdulattól, de nem volt időm ezzel foglalkozni. Tudni akartam, mi történik velem, hol vagyok, és hogy kerültem ide egyáltalán. Csak a szekta érdekelt. Lerendezetlen ügyem volt velük. A rituálé!!!
Talpra vergődtem, hogy megpróbáljak kijutni innen, de semeddig sem sikerült. Nem volt menekvés. Az ablak kilátásából ítélve túl magasan voltunk ahhoz, hogy csak úgy kimászhassak rajta. Én pedig túl gyenge ahhoz, hogy kellő magabiztossággal Lara Croftosat játszak. A tekintetem az ajtó felé siklott. Feszülten figyeltem, vajon ki vagy kik fognak belépni rajta. Talán a szektás találkozó csapda volt. Elraboltak és ez nem is egy kórház, hanem kísérleti patkányt csináltak belőlem valamelyik laborjukban, mint ahogy én tettem másokkal. Vagy szervkereskedőkkel dolgoznak együtt? Az agyam vadul zakatolt, amitől a migrénem és a szédülésem is csak tovább erősödött.
Más használható eszköz híján, nagy nehezen felemeltem az ágynál lévő fém széket. Az ajtó mögé rejtőztem, mert akkor nyert ügyem lehet. Ezzel leütöm, aki a közelembe jön, aztán gyorsan kiszökök a kórteremből.
Hatalmas megnyugvás lett úrrá rajtam, amikor megpillantottam Reilly-t. Azonnal leeresztettem a kezem ügyéből a rögtönzött fegyveremet.
- Mark!! A frászt hoztad rám!!! Hogy kerülsz te ide? - néztem rá számonkérőn, de valójában nagyon-nagyon örültem neki. Még egy halvány mosolyt is szántam neki, egy pillanatra megfeledkezve arról, hogy...
- Vagy... várj! ... én hogy kerülök ide? - ez fontosabb kérdés volt.
- Nem értem... Mi folyik itt? Hol vagyunk? Ez egy kórház? - nem kellene itt lennem. Az egyik pillanatban még...
- Találkoztam a szektával, ott volt az alapító is és... nem emlékszem. - húztam össze a szemeimet elgondolkodva. Vettem egy mély levegőt.
- Hol a szekta!? Az nem lehet, hogy elszúrtam, és most az egész kicsúszott a kezeim közül és minden hiába volt!!! - meredtem rá dühös-kétségbeesett-csalódott-szomorú érzelmi egyveleggel. Aztán a tekintetem megakadt rajta.
- Te... Te jól vagy?? - mértem végig aggódva, majd a kezeit finoman az enyémek közé fogtam.
- Semmit sem értek... - pillantottam fel rá totál elveszve.

Mark Reilly & Emma Larson

Amíg Emma magához nem tért, nem terveztem elmozdulni az ágya mellől, még akkor sem, ha erőszakkal akartak kitessékelni innen. Hamar rájöttek, hogy ha kivágnak az ajtón, akkor valahol máshol úgy is visszajönnék, szóval abban maradtunk, hogy én nem zavarom őket, ők meg engem. Mintha lett volna választásuk.
Épp csak addig voltam távol, amíg szereztem magamnak egy kávénak csúfolt automatás löttyöt. A folyosón gyorsan írtam egy SMS-t Dave-nek, hogy nem történt semmi változás, így továbbra is rá van bízva Se7en etetése. Amint beléptem a tekintetem az üres ágyra siklott, és úgy néztem körbe a szobában, mint egy idegbeteg bagoly. Azonnal tudni akartam, hogy mi van vele, hol van, merre ment. Ki vitte el, önszántából kelt-e ki kommandózni és hasonlók. Végül csak megpillantottam, értetlenül meredve rá is, meg a gyilkos székre is, ami a keze ügyébe került.
-Én hoztam rád a frászt????!!!!! Na ne szopass, napsugár. Ki akart agyonvágni kit egy székkel? –vontam fel a szemöldökömet, végig pásztázva a tekintetemmel az alakján, hogy mennyire van szörnyű állapotban. Inkább a székért nyúltam, hogy elhúzhassam tőle. Még csak az kéne, hogy a nagy erőlködésben felszabja a varratait, aztán megint elkezdjen ömleni belőle a vér.
Nem akartam közbeszólni és válaszolni a kérdéseire, amíg le nem nyugodott teljesen. Vagy legalábbis abba nem hagyta az értelmetlen találgatást. Nem csoda, hogy nem emlékszik semmire sem. Az a cucc, amit beadtak neki, a vérveszteséggel keverve jól kiütötte.
-Jól vagyok. Úgy ismersz, mint akit csak úgy helyben lehet hagyni? Látnád a többieket… -és kicsit sem volt túlzás ez a többes szám. Nem engedtem el a kezeit az enyéimből, inkább finoman magammal vonszoltam az ágyig, hogy leülhessünk rá. A hátára terítettem a takarót, aztán egy röpke pillanatig aggódva néztem az arcát, a vonásait.
-Örülök, hogy felébredtél. És nem csúszott ki semmi sehonnan. Dave-vel elintéztük őket. Egy sem maradt. –ráztam meg a fejemet határozottan, az öklömre pillantva.
-Tudod… talán, de csak talán… igazad volt ezzel a Darkbloom kölyökkel kapcsolatban. Amint beadtak neked valami szart és elvittek, felhívta a rendőrséget. Dave pedig szólt nekem, és a megadott helyre mentünk. Szerintem valaki leadta a drótot, hogy zsaru vagy, és meg akartak ölni, hogy ne tudj kárt tenni a kis játékukban. Még épp időben értünk oda. Csúnyán megvágtak. –böktem a fejemmel a csuklói felé.
-A Bronx-ban lévő kórházban vagy. Ez volt a legközelebb a helyhez, ahol megtaláltunk. Sok vért vesztettél, és valami lórúgás faszsággal alaposan ki is ütöttek. Pár napig csak loptad a napot. Bár… nem mintha lenne más dolgod. –vakartam meg a tarkómat egy kelletlen morgással kísérve.
-Nem akarom, hogy felizgasd magad, de… jobb, ha minél előbb túl vagyunk ezen… az önálló akciónkért felfüggesztettek minket, mert hogy nem minden gyilkosságunk volt kifejezetten magyarázható az önvédelemmel, és… mivel ez a rendőrségtől független, szektás baromságod volt, így… téged is. Egy hónapig nyalogathatjuk a sebeinket, aztán visszatérhetünk melózni. –pillantottam rá, majd az ajtóra.

Emma Larson & Mark Reilly

- Jól van. Oké. Bocsi. Nem kell úgy kiakadni. Nem téged akartalak bántani. Azt hittem, hogy elraboltak és eladják a szerveimet. Vagy... ilyesmi... - gondolatban nem hangzott ennyire hülyén, mint így kimondva.
- Persze, hogy nem úgy ismerlek... De... Ez nem vicces. Kicsit sem. - ha Markról és a hogylétéről van szó, nem igen tudok humoromnál lenni.
- Örülök, hogy jól vagy. Ha valami bajod esett volna... miattam... azt nagyon utálnám. Sosem akarnék rosszat neked. De biztos jól vagy? Nem fáj semmid?? - engedtem neki, hogy visszatessékeljen az ágyra. Még mindig inkább ez, mint hogy ne bírjanak el a lábaim, és egyszer csak szánalmasan összeessek, mint egy olcsó kempingszék.
Csak fintorogni tudtam arra, hogy Dave-vel elintézték őket, és egy sem maradt belőlük. Az tök jó, csak...
- Úgy sajnálom, Mark. Az egészet. Nem terveztem belerángatni téged, azt meg főleg nem, hogy neked kelljen elvégezni helyettem a piszkos munkát. Nem tudom, mi történt. Óvatosabbnak, felkészültebbnek kellett volna lennem, még ennél is. Ne haragudj. - vetettem rá egy bocsánatkérő pillantást, aztán inkább a kötéseimet figyeltem. Csendben hallgattam, ahogy a történtekről mesélt.
- Majd megköszönöm Aziel-nek. Mondtam, hogy rendes srác. - később írok neki egy sms-t vagy valami.
- Pár napig!!!??? - meresztgettem a szemeimet.
- Te jó ég. Sierra!!! - jutott eszembe a nővérem.
- Sierra tud erről? Ugye nem szóltatok neki? Csak halálra aggódná magát utólag is, totál feleslegesen. Tudod, milyen. Az ember a kórházban mindig rosszabbul fest, mint ahogy valójában érzi magát. Kimondod, hogy valaki kórházban van, máris temetik. - ő különösen hajlamos a túlaggódásra, főleg ha rólam van szó. Biztosan megőrülne a tehetetlenségtől és a bizonytalanságtól. Az meg, hogy napokig ki voltam ütve... teljesen kiborítaná.
A "Nem akarom, hogy felizgasd magad, de..." kezdetű mondatával pont az ellenkezőjét érte el, mint amit kért, mielőtt még egyáltalán befejezhette volna. Nem tudom, mi a szar jöhet még ezután. Nem elég, hogy csúnyán buktam a szektás ügyemet, nem én vittem be a végső lövést, és még kórházba is kerültem, volt még valami. Remélem nem valami olyan jön, hogy Dave-nek nagy baja lett vagy... rosszabb...
Elhűlve hallgattam, hogy felfüggesztették őket, amiért kiirtották a sok szektás idiótát. Szabályosan bűntudatot éreztem miatta. Aztán hozzátette, hogy engem is. Egy hónapra!!!!
- MIII!???? - pislogtam lassan, mint akinek baj van a felfogásával.
- Felfüggesztettek??? Engem??? Neee... - temettem az arcomat a tenyerembe.
- Nem elég, hogy kényszerszabadság, és egy hónapig nem dolgozhatok, pedig szeretem a munkámat... Ez a felfüggesztés... baromi hülyén fog mutatni az aktámban. Faszom. Kurvára nem hiányzott. Azon dolgozom, hogy előbbre jussak azon a rohadt ranglétrán, ami nőként extra nehéz, erre most bevágják az egyest az ellenőrzőmbe, hogy jól lerontsák a nehezen felépített átlagomat. Vrráááhhh. - nekem az sovány vigasz, hogy utána ugyanúgy visszatérhetünk dolgozni.
- Ja és ezeknek a tetejébe, elveszítem a folyamatban lévő ügyeimet is, és más veszi át helyettem. AZ ÉN ÜGYEIMET!!!! - ugrottam fel, hogy a szekrényhez sétálhassak. Megkeresem a ruháimat, aztán itt sem vagyok.
- Majd én beszélek a fejesekkel. Ez így nem fair. Egy hónap? Pff. Vicc. - hát baromira nem voltak a szekrényben a cuccaim.
- Meddig kell bent maradnom? - fordultam Mark felé.
- Hazamehetek, ugye? Nem akarok itt lenni. Utálom a kórházakat és az orvosokat is. Jól vagyok. Nem tarthatnak bent. Saját felelősségre hazamegyek. Bármit aláírok. - én nem fogok kórházakat perelgetni, megnyugodhatnak.
- Ha sikerül elintéznem, hogy kiengedjenek, hazaviszel? Légyszii.- Bronx és Staten Island kb. egy órányira vannak egymástól, de mivel Mark nem lakik olyan túl messze tőlem, így útba ejthetné a lakásomat. Semmi kedvem egy órát mentőzni, idegenekkel jófejkedni. Ha meg ismerem őket valami korábbi ügy miatt, akkor annál rosszabb.

Mark Reilly & Emma Larson

-Nem? Pedig rég nem voltam olyan boldog attól, hogy lelőhetek valamit. –mert ők nem számítanak nekem embernek, így a „valakit” kategóriából kiestek.
-Mondom, hogy jól vagyok. Csak pár karcolás. Túléltem már rosszabbat is. Magad miatt aggódj, ne miattam. Kettőnk közül nem engem akartak leszúrni Hórusz szent szarja nevében. –néztem végig rajta, de annak örültem, hogy hagyta, hogy visszatessékeljem az ágyra és leüljünk rá. Nem akartam, hogy össze-vissza ugráljon itt, amíg végül össze nem pusztul, mint egy megijesztett kecske.
-Na idefigyelj, mert ezt csak egyszer mondom el. Nem a te hibád volt, és nem kell bocsánatot kérned semmiért sem. Nem így tervezted, és szóltál is róla, hogy eredetileg mikor lett volna ez az agyament faszság. Nem jött össze, van ilyen. Odamentünk, végre használhattuk a berozsdált képességeinket, és ennyi. Még szívességet is tettél. –ráztam meg a fejemet, finoman megszorítva a kézfejét, amit aztán el is engedtem.
-De ha jobban érzed magad tőle, amint nem fogsz úgy kinézni, mint egy hulla, jól lebaszlak, amiért én előre megmondtam, hogy rá fogsz cseszni a sok szar ügyeddel, mert egy felelőtlen picsa vagy. –löktem finoman meg a vállammal az övét.
-Ja, az. –de részemről lezártam ezt a Darkbloom témát. Szenté nem fogom avatni. Az ő érdeke is volt, hogy Emma ne haljon meg.
-Nem mondtunk neki semmit. Megmondtam mindenkinek, hogy addig nem szólunk neki, amíg magadhoz nem térsz, aztán majd eldöntöd, mi legyen. Te szólsz neki, vagy azt akarod, hogy valaki más, esetleg senki. Persze fel fog tűnni neki, hogy valami nem okés, meg a családotoknak fura hatodik érzéke van, csak neked a hazugságokhoz, neki meg a miattad való aggódáshoz. –előbb, vagy utóbb el kell mondanunk „anyának”, hogy mi történt. Juhú, már alig várom, hogy még csúnyábban méregessen, ha néha összefutunk.
Csendben néztem végig a kiakadását amiatt, hogy őt is felfüggesztették velünk együtt, aztán meg a kifakadását azon, hogy így most még nagyobb hátrányba került, mint a női mivolta miatt. Összehúzott szemekkel, az értetlenség minden jelével a fejemen meredtem rá, ahogy felpattant, aztán a szekrényhez sétált, majd végül visszafordult felém.
-Emma… nem fogod visszakapni az ügyeidet, sőt. Elvileg azért kaptunk ennyire tessék-lássék büntit, mert a vezetőség egyetértett a cselekedeteinkkel, de nem maradhattunk elmarasztalás nélkül. Csak a szokásos fasszopó bürökrácia. Ja! Meg a CIA-s haverod is közbenjárt az érdekünkben, szóval ő speciel megúszta a pofánverést. –szerény személyemtől, amiért ilyenekbe keverte őt.
-Nyilván nem tarthatnak itt. Mindenki számolt azzal, hogy nem akarsz majd itt maradni. Én is ezt mondtam. Szóval… ülj le a seggedre, és maradj szépen nyugton, mielőtt a nagy pattogásodban elájulsz, vagy elvérzel, vagy valami. Elmegyek, hozok neked valami ruhát, beszélek az orvossal, hogy magadhoz tértél és elmegyünk innen. Sőt… -tartottam némi hatásszünetet, hogy megfigyelhessem a reakcióját.
-Naná, hogy elviszlek. Ugyanis pár napig veled fogok lakni. Vagy te fogsz velem, nekem kurva mindegy. Választhatsz, hogy a te környezetedben akarod ezt, vagy az enyémben. -néztem rá teljesen komolyan, ellentmondást nem tűrően, még a kezeimet is összefontam a mellkasom előtt. Ez nem vita tárgya.

Emma Larson & Mark Reilly

- Te aggódj csak értem, ha annyira akarsz, de engem speciel te jobban érdekelsz. Micsoda remek a munkamegosztásunk. Okunk nem lehet a panaszra. - forgattam a szemeimet. De rossz ötlet volt, mert kibaszottul fájt.
- Engem elkábítanak, kiütnek, elrabolnak, feláldoznak, te meg megmented a seggemet. Hurrá. - jegyeztem meg színtelen hangon.
- De... te ezt nem érted... ennek össze kellett volna jönnie. Minden meg volt tervezve, nem kellett volna elszaródnia úgy, ahogy aztán sikerült neki. - és hiába jön nekem azzal, hogy nem az én hibám volt, én felelősnek érzem magam miatta. Ha odajött volna miattam, aztán mondjuk jól fejbe lövik, akkor micsoda szívességet tettem volna.
- Oké, hadnagy. Elfogadom. - amúgy megérdemelném tőle "az én megmondtam" dumát. Talán ez valami jel volt, hogy ne álmodozzak itt nagyokat, hanem fogjam be a számat, és érjem be azzal, hogy gyilkossági nyomozó lehetek. Ez való nekem, nem több. Egyelőre.
- Köszönöm. Ez nagyon figyelmes volt tőled. Hálás vagyok. - bólintottam arra, hogy Sierrának nem mondtak semmit.
- Felhívom majd ma mindenképp. Joga van tudni. Én szeretném elmondani neki. Nem fogok neki hazudni. Csak jobb, ha én adagolom be neki, mint ha valaki más csak felspanolná. Feleslegesen. Aztán láthatja majd a saját szemével, hogy nincs semmi bajom. - lőttek már meg, nem újdonság, hogy történhet velem ilyesmi. Ez sajnos a munkával jár, és ezt ő is tudja.
- Sopánkodik pár sort, eszünk egy finom sütit vagy valami fagyit, aztán megnyugszik. Imádom, hogy törődik velem, és nem lehetek elég hálás neki érte, csak... időnként túlzásba viszi az anyáskodást. - nem szorulok rá.
Csalódottsággal a szemeimben néztem rá, ahogy a szavaival együtt nyakamba zúdolt a rideg valóság. Akárhogy vergődhetek, akkor sem fogom visszakapni az ügyeimet. Sőt. Igazából még örülhetünk, hogy csak ennyivel megúsztuk a dolgot.
- De mi lesz a fekete mambás sorozatgyilkosunkkal? Már olyan közel jártunk, hogy elkapjuk. És más fogja helyettünk learatni a babérokat. Ne már, Mark!! Ez téged egy kicsit sem zavar?? Hogy tudsz ilyen... ilyen lenni? Nyugodt?? Nem kiakadnod kellene inkább? Meg összetörni valamit? Mi van veled? - néztem rá értetlenül. Talán mégis rosszul van. Nagy ütést kaphatott a fejére. Valami hülye fordított világban érzem magam.
- Ajjj... tényleg. Még Creasy is. Vele is beszélnem kell. - döntöttem a fejemet a szekrénynek fájdalmas képpel. Aziel, Sierra, Creasy. Uh... fel kell írnom lassan.
Az már sokkal jobban hangzott, hogy nem kell itt maradnom, és nem tarthatnak itt csak úgy. Ha jó kislány leszek (pfff), akkor Mark kerít nekem ruhákat és egy orvost, aki majd megírja a zárójelentésemet.
- Okés. - ültem vissza az ágyra kelletlenül.
- De most akarok menni! - legyezgettem párat a kezemmel, hogy akkor mehet is intézkedni. Most vegye elő azt a lehengerlő stílusát, amikor senki se mer neki nemet mondani, mert fél hogy kinyírja.
- Sőt...? - miért volt ettől rossz érzésem?
- Mi van??? - néztem rá felvont szemöldökkel, mint akinek komoly baj van a hallásával.
- Most csak viccelsz, ugye? - elbizonytalanított. Faszságokat beszél, de elővette hozzá a komoly nézését, amikor nem ismer tréfát és ellenszegülést.
- Nem fogsz nálam lakni! Vagy én nálad! - még a puszta felvetés is kiakasztó és zavarbaejtő volt.
- Kizárt. És szükségtelen. Jól vagyok. Nem kell rám vigyázni meg semmi. A szekta már nem jön el értem, te is tudod. Te magad mondtad, hogy az utolsó szálig elláttátok a bajukat Dave-vel. Saját felelősségre megyek haza. Nem a tiédre. Ahogy szerinted nem az én hibám volt, úgy neked sem kell ezt csinálnod. - fontam össze én is a karjaimat.
- Inkább keress nekem egy orvost és menjünk már!! Hozzám. Kérlek. - csak a saját lakásomban, a saját ágyamban akarok lenni, és végig gondolni ezt az elcseszett őrületet. Imádom, hogy Mark itt van mellettem, megnyugtató a közelsége, de... közben meg inkább ne is lássam. Csak folyton arra emlékeztet, hogy ...

Mark Reilly & Emma Larson

-Hát nem. Nem tudom, miért kell ezen ennyire fennakadni. Váratlan faktor a legösszeszedettebb tervekben is van. Ezért lőnek meg, vernek meg, vagy mondjuk rabolnak el a gyagyás szektások. Én meg mentem, és megoldottam. Vagy az a bajod, hogy nem hagytalak ott megdögleni?! –vagy én ezt nem értem. Annyira alap volt, hogy menjek és segítsek neki, hogy nem gondoltam bele abba, hogy ő ezen most fennakadna.
Csak aprót bólintottam arra, hogy figyelmes húzás volt tőlem ez a Sierra dolog. Én se örültem volna, ha valami random baromarc felhívj a testvéremet, hogy amúgy eltűntem, felvágták az ereimet, elájultam és épp kórházban vagyok. Az ébredés utáni első dolgom lett volna agyonverni azt a szarkeverő faszfejet.
-Hát nem tudom… melyikőtöknek van bekötött csuklója egy nem túl kellemes drogos élmény után? –vontam fel a szemöldökömet egy pofátlan vigyorral.
-De ha te mondod. Te ismered, ahogy a reakcióit is. Ha egyben lát, talán nem akar senkit sem megfojtani, amiért ez történt veled. És agyvérzést sem kap. Legalább törődik veled. –még ha fojtogatóan is csinálja, és sokszor feleslegesen. Elképzelni nem tudom, milyen érzés lehet ez neki. Engem is biztos kikészítene, ha valaki ennyire aggódna értem, és kioktatna, hogy ez veszélyes, én meg egy barom vagyok. Pffff… mintha nem lennénk felnőttek, akik tisztában vannak a munkájuk milyenségével.
-Nekem mindegy, ki kapja el, amíg rács mögé kerül. A felbujtó apuka megvan, a mambás gyilkos csak a hab a tortán. És már kiakadtam ezen egyszer. Mindenkit elküldtem a picsába, de annyira nem tudott meghatni a dolog. Valahogy jobban lekötött, hogy épp a felvágott kezeidet varrják össze és nem térsz magadhoz. Amúgy is akartunk szabit, nem? Akkor nem kurva mindegy, hogy azért, vagy a kényszerpihenő miatt nem mi kapjuk el? Legalább nem kell valami faszarcúval együtt nyomnom, amíg te nem dolgozol, mert nyalogatod a sebeidet. –néztem rá teljesen komolyan, egy újabb hanyag vállrándítással. A munkáink valahogy nem jutottak eszembe, és így legalább nem csak szóban, hanem ténylegesen is letiltódik minden fosról, amibe beledögölhet.
-A vén fóka kibaszottul ráér. Tudja, mi történt. Ő a legutolsó, akivel megbeszélnivalód van. –ki a fasznak jut eszébe teljesen egyedül beküldeni valakit egy szektába? Tudom, hogy ez amolyan „vizsgamunka” is lehetett volna, de attól még kurvára nem okés, hogy titokban sem volt ott egy CIA-s sem, aki figyelhette volna. Pöcsfejek.
-Hé! Ne legyezgess itt nekem, nem fing vagyok baszki. –vontam fel az egyik szemöldökömet, az egyik kezemmel már a kilincset markolva, legalábbis addig, amíg össze nem fontam őket magam előtt. De mielőtt leléptem volna, még közölni akartam vele, hogy mostantól pár napig vele fogok lakni, amíg jobban nem lesz. Ez nem két nap.
-Úgy nézek ki, mint aki kurva vicces hangulatában van? –mert szerintem kibaszottul nem.
-Aha, leszarom. Ez nem vita tárgya, és nincs beleszólásod. Tudod, hogy be tudok jutni akkor is, ha nem engedsz be. Leszarom, hogy szerinted nem az én felelősségemre mész haza. Az én felelősségem is vagy. Szóval leszarom, hogy nem kell. Persze, hogy nem kell. Sose csinálok olyat, amit kell. Én akarom. –néztem rá, aztán a bakancsomra.
-Akkor ez eldőlt. Hozok ruhát, keresek egy orvost, aztán hazaviszlek, és maradok. Szokj hozzá, virágszál. Mostantól pár napig én leszek a házőrződ. –zártam le a vitát egy utolsó, határozott pillantással, hogy elindulhassak végre az orvos és a ruha ügyében.

Emma Larson & Mark Reilly

Tudtam, hogy Mark nem csak a száját jártatja, hanem be is tartja azt, amit mond. Hiába akartam volna vitába szállni vele, akkor sem sikerülhetett volna, mert az kb. lehetetlen. Ha valamit a fejébe vesz, akkor azt nem engedi el. Tényleg kinézem belőle, hogy ha kirugdosom az ajtón, visszamászik az ablakon, vagy beszivárog a rések között.
Szeretek vele lenni, és megbeszéltük, hogy több időt töltünk együtt a munkán kívül is, de azért nem így. Ez tök más. Egyszerűen zavar a puszta gondolat is, hogy velem lakjon, még ha csak ideiglenesen is. A munkahelyen vagy bárhol máshol összeszedett formában találkozunk. Ha viszont együtt laksz valakivel, elveszíted a személyes teredet. Úgy értem... a reggeli mosott szar és szénaboglya szerelemgyereke fejedet kell megmutatnod valakinek, aki sokat jelent, és akinek nem akarnád. Ő felkel, aztán már Mark. Én felkelek, és nem vagyok Larson. Majd úgy két liter kávé, egy jó cigi, futás, aztán egy zuhany után. Mondjuk. Ez csak egy példa. De mindenkinek meg vannak a maga kis dolgai, a rituáléi, amikhez ragaszkodik. Mindig is egyedül laktam, amióta csak New York-ba jöttünk, és nem tudom, hogy kezeld, ha van egy lakótársad. Főleg, ha Mark az. Ő a mentorom, a főnököm, a nemtudommim. Jó barát? Igyekeztem mindig büszkévé tenni, jó tanítvány lenni, de ez most így túl személyes. Túl közel lesz hozzám. Ami fura. Nem a jelenléte zavar, hanem az, hogy talán... nem is tudom. Túl jó lesz a társasága? Megszokom, aztán nagyon fog hiányozni, ha már nem lesz itt. Mi van, ha aztán utálok nélküle lenni? Sosem éreztem azt, hogy egyedül lennék, mert így éltem.

Azt az ígéretét is betartotta, hogy szerzett nekem valami hazamenős utcai ruhát, és kerített orvost is. A véres, szektás szerkómat okkal kobozták el és nem adták vissza. A laborban a helye, és egyébként is hordhatatlan. De legalább a mobilomat visszakaptam. Mivel még csak most tértem magamhoz, még csináltak pár rutin vizsgálatot, adtak gyógyszereket, elmagyaráztak dolgokat, például, hogy mikor kell kötést cserélni, mire figyeljek fürdésnél, és hogy várhatóan mikor lesz a varratszedés. Az agyam már kezdett kifolyni a helyéről a sok információtól és a neon fénytől. Nagy nehezen megkaptam azt az epekedve várt zárójelentést, és Mark végre hazavihetett. Saját felelősségre. Nem örültek nekünk, de esélyük sem volt ellenünk.
Az úton nem különösebben beszélgettem vele. Hol a szemeimet pihentettem az ablaknak dőlve, hol sms-t írtam Darkbloom-nak, hol csak hallgattam a zenét, ami a kocsiban szólt. Marknak jó ízlése volt, szerettem a lejátszólistáit. Próbáltam felidézni bármit, akármit a szektás eseményekből, de nem volt semmi emlékem, ami hihetetlenül frusztrált. Utálok nem tudni magamról. Rossz érzés volt. Olyan... kiszolgáltatott.
Mivel ez az egy óra most valahogy örökkévalóságnak tűnt, felhívtam Sierrát is, hogy megnyugtassam. Nagy vonalakban beavattam a dolgokba. Elmondtam neki, hogy szeretnék 1-2 nap pihenőidőt kérni, aztán majd jöjjön át hozzám beszélgetni. Személyesen minden részletet elmondok neki, ez nem igazán telefontéma. Jól vagyok, ne aggódjon, vagy leghamarabb csak azon, hogy tud-e elég palacsintát hozni nekem az Aunt Marie's-ből, amikor találkozunk. A kórházi koszt pocsék. Na nem mintha ettem volna belőle egy árva falatot is. Ki voltam ütve. Ja igen, és jutnia kell belőle Mark-nak is. Önjelölt "házörző" lett. Utáltam rá ezt a kifejezést. Meg is mondtam neki, hogy ne hívja így magát. Simone biztosan egyetértene, de ő nem egy kutya.

Felérve az emeletre kinyitottam a lakás ajtaját. Egészen megváltás volt belépni ide. Ismerős környezet és illatok.
- Hát akkor, üdv itthon. - leszórtam az asztalra az orvosi papír és gyógyszer gyűjteményt. Látni sem akartam őket.
- A járást már ismered. - a múltkori whiskyzésünk alkalmával már volt itt, így tudja, hogy mit merre talál. Ráadásul nem egy nagy lakás, a fürdőt leszámítva csak egyetlen légtér az egész.
Előkerestem a pótkulcsot, majd odadobtam Mark-nak.
- Bejöhetsz az ajtón is. - nem fogom kitiltani, hogy valahol máshol kelljen bemásznia. Nem vele van bajom. Tök rendes meg minden.
- Sajnálom. Nem akartam bunkó és hálátlan lenni. - léptem hozzá közelebb bocsánatkérő pillantással.
- Örülök, hogy itt vagy. Tényleg. - a karjaimat köré fontam, hogy megölelhessem. Nagyon nem vagyok ilyen típus, de azt éreztem, hogy most szükségem van erre. Lehunytam a szemeimet, hogy magamba szívhassam az illatát.
- Annak is, hogy törődsz velem és vigyázni akarsz rám. Értem, miért gondolod, hogy talán szükséges, csak... Nem vagyok hozzászokva, hogy Sierrán kívül ez másnak is ennyire fontos legyen. - engedtem el végül.
- Na már csak az hiányozna, hogy ő is becuccoljon hozzám. - a gondolattól le is sápadtam, pedig eddig is hullához hasonlatos voltam. Állítólag.
Fáradtnak és gyengének éreztem magam, így inkább a biztonsági játékot választva lerogytam a kanapéra.
- Kaját rendelnünk kell, mert az nincs itthon. Amikor leléptem, nem úgy terveztem, hogy elkap a szekta, aztán napokig egy kórházban heverek eszméletlenül. - igazságtalanság. Miért nem alakulhatott most az egyszer minden jól!??
- Szóval... szerinted tuti nem kaphatom vissza az ügyeimet? Még ha terepre nem is mehetnék, még ha el is veszik a fegyveremet, még ha nem is vállalhatok be újat... az irodában én is tudom nyomni a brainstormingot. - ő beszélt a feletteseinkkel, csak lát valami kiskaput, amivel megkerülhetném a döntést. Azt meg ha kamuzik csak azért, hogy nyugton maradjak, úgyis kiszúrom. Ő maga mondta.
Aztán eszembe jutott valami, amit Mark még a kórházban mondott nekem. Akkor nem esett le, mert azt sem tudtam, hol vagyok, de most...
- Azt mondtad, hogy szerinted valaki leadta a drótot, hogy zsaru vagyok, és ezért akartak megölni. De mégis ki? Te, Sierra, Creasy és Aziel nem tettétek volna. - más nem tudott konkrétumokat a beépülésről.

Mark Reilly & Emma Larson

Elkaptam a felém dobott kulcsot, hogy aztán zsebre is tehessem.
-Kösz. -kényelmesebb lesz, mintha tényleg úgy kellett volna bemásznom az ablakon, vagy valahol egészen máshol. Komolyan gondoltam, hogy vigyázni akarok rá, legalább csak pár napig, amíg a varratait ki nem szedik és elég biztossá válik az, hogy nem szabja fel a karját valami hirtelen faszsággal. Meg ha nem figyelek rá, lehet beszivárog az irodába és azt hiszi, hogy visszaengedik dolgozni. Nem mondom, hogy Emma munkamániás, mert nem, de imádja azt, amit csinál, így pedig fenn áll annak a lehetősége, hogy vissza akar kúszni és pattogni azon, hogy ezek az ő ügyei.
A fejemet ráztam, jelezve, hogy nem kell bocsánatot kérnie tőlem. Én se örültem volna a helyében annak, ha egy hajthatatlan faszfej beközli, hogy mostantól ő a személyre szabott véreb a háznál. Ahogy aztán megölelt, értetlenül pislogtam le rá, aztán magam elé. Kissé esetlen mozdulattal emeltem meg az egyik kezemet, hogy a vállára pakolhassam azt, párszor finoman le-fel simítva rajta.
-Az érzés kölcsönös. -én is örültem, hogy itt van. Ez azt jelentette, hogy életben van, és nem történt ennél is nagyobb tragédia.
-Az lenne csak a szép. Biztos az erkélyre száműzne, mint valami rossz kutyát, hogy nem a lakásban van a helyem, vagy ilyesmi. -nyilván kis túlzással, de nem gondolom, hogy értékelné a tényt, hogy pár napig az imádott és féltett kishúgánál fogok lakni.
-Viszont akkor most már tudod, hogy nem csak neki fontos, hogy egyben legyél. -fontam össze magam előtt a karjaimat, miután elengedett. Végig követtem a tekintetemmel a mozgását, figyelve, ahogy leült a kanapéra. Miután stabilnak tűnt, csak utána sétáltam közelebb hozzá, hogy ledobhassam magamat én is, mellé ülve.
-Ha van itthon tésztád, én is össze tudok dobni valamit. -vontam meg a vállamat. Ha csak nem ragaszkodik a rendeléshez, mert nekem az is tökéletesen megfelel, viszont én most is tudnék enni, szóval ezzel időt spórolhatnánk. A tipikus rendelős kaják legalább egy órát vesznek igénybe, hogy ide érjenek.
-Nem tartom valószínűnek. Elég hajthatatlannak tűntek ezt illetően, és nem akartak hallani ezekhez hasonló megoldásokról. Mivel az ügyeink nagy részét majdnem megoldottuk, a többit már nélkülünk is be fogják tudni fejezni, és "amúgy is ránk fér a szabadság, mert nem szoktuk kivenni hosszabb időre." -jelent meg egy grimasz az arcomon.
-Seggfejek. A terep és az iroda szerintem is két kurvára más dolog, de ebben nem én döntök. A felfüggesztés azzal a nappal hatályba lépett, hogy kihoztunk téged abból az épületből, szóval nem bízták a véletlenre. Szerintem sejtették, hogy ezt reagálnád rá, így meg már esélyed sincs fellebbezésre és hasonlókra. -okosan kitalálták a kis rohadékok. Persze másképp úgy sem maradt volna nyugton, de ettől még egy geciség az egész. Ez olyan, mint szabályt hozni valakivel kapcsolatban, aki nem tud kiállni a saját igaza mellett. Az a CIA-s barom találta ki, hogy Emma dolgozzon ezen az ügyön, szóval őt nem kellett volna elmarasztalni, akkor sem, ha velünk megtették volna.
-Mhm. -bólintottam rá a megállapításra, amivel visszautalt a korábbi kijelentésemre arról, hogy szerintem valaki szándékosan buktatta le őt, nem a baromarcú szektások növesztettek hirtelen két agysejtet.
-Bárki. Ha nem tűnt volna fel, az utóbbi időben olyanokkal léptél kapcsolatba, akik közül kvázi bárki beleköphetett a levesedbe. Elég sokaknak van kapcsolata a rendőrséggel, vagy annak a vezetésével, akik beárulhattak téged. Hiába CIA-s megbízás volt, közöttük is lehetnek áruló, kétszínű kis gecik. Abban nagyon jók. -forgattam meg a szemeimet.
-Elmebeteg zaklatók és pszichopata őrültek közé keveredtél. Emma... valaki kinyírta a macskámat. A kutyámat nem, és nem azért, mert ne lehetne lelőni. De Se7en-nek semmi baja. A rólad elnevezett, szerencsétlen dögöt meg kicsinálták. Ez után van még kérdésed azzal kapcsolatban, hogy miért akarok legalább csak pár napig itt lenni? -vontam fel a szemöldökömet kérdőn.

Emma Larson & Mark Reilly

Mark ajánlatára elkerekedett szemekkel meredtem rá. Esküszöm, hogy szórakozik velem. Ki akar készíteni idegileg a jobbnál jobb ötleteivel.
- Mi? Nem! Na még csak az kéne! Eszedbe se jusson! - tiltakoztam határozottan a felvetés ellen. Már csak az hiányozna, hogy majd még ő főzzön rám, mint ha valami életképtelen szerencsétlenség lennék, aki kihasználja.
- Nem vagyok nyomorék. Egy tésztát én is ki tudok főzni, képzeld. Vagyis... ki tudnék. Ha lenne itthon. - az se biztos, hogy nincs, de akkor is inkább kaját rendelünk, mint hogy Mark legyen a testőröm mellett még a szakácsom is. Soha. Enélkül is pont elég szarul érzem már magamat, hogy ezt ne akarjam.
Csendes letargiával hallgattam végig, ahogy kifejtette, egyszerűen nincsenek kiskapuk. Mindent megpróbált, de nem alkuképesek. Oké. El tudom fogadni. végül is...
- Hajj. Jó. - sóhajtottam csalódottan. Ha szerinte nem lehet mit csinálni, akkor biztosan úgy is van. Ő sem az a típus, aki meg bír ülni a seggén, ha meló van.
- Legalább ha már ilyen nagy szabadságolásban vagyunk, és itt csövezel nálam, akkor gyakorolhatsz tovább a videó játékok királya címért. Begyógyszerezve is simán elverlek. - vigyorogtam rá erőtlenül, de annál aljasabban.
Az, hogy bárki keresztbe tehetett nekem nem volt túl konkrét, viszont teljesen igaza volt. Csupa olyan dologba keveredtem akár szándékosan, akár véletlenül, ami vonzotta a bajt. Bárkinek a bögyében lehetek, hogy el akarjon tenni láb alól. Ezt Mark is megerősítette. Elhűlve néztem rá, hogy valaki a rólam elnevezett macskáját is képes volt megölni. Valószínűleg üzenetnek szánták.
- Nincs. - hogy is lehetne több kérdésem ezután?
- Ez elég... beteg. - pislogtam magam elé döbbenten.
- Sajnálom a macskádat. Ez szánalmas és undorító. És baromi pitiáner. Ki menne ennyire messzire? - nyilván költői kérdés volt, de akkor is. Az állatok semmiről sem tehetnek. Egy teljesen ártatlan lénynek kellett meghalnia miattam. És ez csak egy macska. Lehetett volna akár Mark is.
- De nézzük a dolgok jó oldalát. Legalább már csak egy Emma maradt az életedben, hogy megszínesítse azt. Vagy inkább tönkre tegye. - jegyeztem meg halkan a végét, inkább csak saját magamnak szánva.
- És mi lesz Se7en-nel? - néztem rá.
- Most, hogy nem vagy otthon... Dave vigyáz rá? És akkor is, amikor Atlantában leszünk? Nem kell miattam lepasszolnod. - tökre azt érzem, hogy elindultam valami hülye lejtőn és csak gondokat okozok neki megállás nélkül.
- Egyébként talán neked sem baj, hogy itt leszel pár napig. Te is veszélyben lehetsz. Nem azt mondom, hogy én foglak megvédeni, csak hogy ketten erősebbek vagyunk, mint egyedül. - pillantottam rá.
- Na jó. Tudod, mit? - ugrottam fel. Már amennyire a mozdulatot annak lehet nevezni.
- Csekkoljuk, van-e itthon tészta, aztán együtt megfőzhetjük. Valami tonhalas szószt biztosan összedobhatunk hozzá. Abból be szoktam tárazni. Már ha szereted. - néztem rá bizonytalanul. Azt tudtam, hogy ő sem válogatós, de nem szoktam a kedvenc kajáiról kérdezgetni.
- Együnk, nézzünk mellé valamit, aztán szerintem én lefekszem. Szeretnék végre egy jobb napra ébredni. - a konyhaszekrényhez sétáltam, hogy elővarázsolhassam a spagettit. Naná, hogy volt belőle. Áruló.
- Tudom... elég kicsi a lakásom. De amúgy... ne zavartasd magad. Mármint... Nyugodtan, csinálj, amit akarsz. Ott a TV, vagy használd a gépemet. Nem fogsz felébreszteni vagy ilyesmi. - így sem tudok elég hálás lenni neki mindenért, amit értem tesz.
- A fürdőben van plusz tiszta törölköző. Az ágyneműt meg szívesen áthúzom, ha szeretnéd. Elég emmás. - mármint nem színre vagy ilyesmi, csak hogy én feküdtem benne. Na mondjuk pár napja nem.
- Olyan fura lesz... - előkerítettem a tésztának egy fazekat, majd a paradicsomszószt, a tonhal konzervet és az olivát is.
- Hogy nem dolgozhatunk együtt. Két év után most először. Minden napomat ez tette ki, és most mintha elvágták volna. Már most hiányérzetem van. Te nem érzel tőle valami fura ürességet? - szeretek nyomozó lenni, vele meg főleg.
- Egy hónapig semmi. Végtelennek tűnik. Na attól nem félek, hogy ne találnánk fel magunkat, sőt. De... érted...

Mark Reilly & Emma Larson

-Nem tudtam, hogy már a tárgyakon is átlátsz. Ha ezt tudom, húzok alsógatyát. -néztem rá egy aljas félmosollyal. Ha nem, hát nem, egy egyszerű ajánlat volt, mivel mire ideér a kaja, addigra mindketten éhen fogunk dögleni, és akkor még visszafogottan fogalmaztam.
-Ne is emlékeztess arra a baromságra, vagy agyvérzésem lesz, Feszültséglevezetésképpen játszottunk Dave-vel valamit. De legalább azt találtam ki, hogy a vesztes iszik... -szóval lényegében én nyertem. Csak az volt a lényeg, hogy kicseszettül berúghassak. Nem érdekel a gyilkolás része, nincs bűntudatom, mondhatni profi vagyok ezekben, és értük nem is kár. De Emma felvágott kezei...
Beavattam abba, hogy konkrétan bárki ki akarhatta csinálni, és nem csak őt, de mindent, ami rá utalhatott, ugyanis szerencsétlen macskámat is kinyiffantották, csak mert Emmalynn adta a nevét. Mármint róla neveztem el, hogy pontosak legyünk. Valami pszichopata fasz vadászik rá, és ettől kurvára nem tudtam volna nyugodtan aludni, ha magára hagytam volna. Egyáltalán nem akartam megadni a lehetőséget semmiféle beteg buzeránsnak, hogy ártson neki. Ennél is jobban.
-Tudom, hogy költői kérdés volt, de pontosan ilyen valaki. Egy beteg, szánalmas, undorító, pitiáner barom. -vontam meg a vállamat.
-Miért, te is szétkarmolod a kedvenc kanapémat? Ha nem, ez a része tárgytalan. -vontam fel a szemöldökömet. Ne legyél barom.
-Amúgy sem voltam oda érte kifejezetten. Nem vagyok egy macskás fickó. Poénnak jó volt, de ennyi. -nem dobtam volna ki, ha nem így alakul, de ettől még nem kötődtem hozzá annyira, mint mondjuk a kutyámhoz.
-Se7en, az áruló, imádja Dave-et. Itt a jó idő, majd csinálnak kinti programokat, vagy ilyesmi. Nem bánja. Jól kijönnek. Atlanta-ba pedig én akartam menni, szóval nem miattad passzolom le. -akkor is, ha amúgy ő dobta be, de nekem van szükségem arra az útra. És ettől még meglátogathatom, csak jelenleg nem velem van egy légtérben.
-Nem tudom, mihez kezdenék nélküled, és a gyilkos székeid nélkül. -ráztam meg a fejemet egy hitetlen, de azért jócskán hálás mosollyal. Értékeltem az aggódását, vagy mit...
Félredöntött fejjel, összehúzott szemekkel meredtem rá, amikor "ugrálni" kezdett. Felkeltem én is, hogy elindulhassak vele a konyhája irányába.
-Jó. Imádom a tésztát, és a tonhalat is. -bólintottam rá. Bár nekem mindegy, csak legyen sok és ehető. Egy mókust is meg tudnék enni, annyira kilyukad a belem.
-Az rád fér. -ezt nem tudtam elvitatni tőle. Szerintem most egy életre megkapta a tanulópénzt, hogy ne kezdjen egyszerre annyi pszichopata, zaklató fasszal, mert sosem tudhatja, melyikük húzza meg a tényleges, vagy a képzeletbeli ravaszt.
Felvont szemöldökkel, teljes értetlenséggel néztem rá, amikor elkezdett magyarázni róla, hogy kicsi a lakása, de csináljak, amit akarok. A törölközőt még értettem is, mert azt pont nem hoztam magammal, de az ágynemű áthúzásnál inkább csak megtámasztottam a derekamat a pultnak háttal, hogy lehunyhassam a szemeimet és az orrnyergemet masszírozhassam egy pillanatra.
-Ugye tudod, hogy én a kanapén fogok aludni? -bár sejtettem a választ.
-Nem fogsz a kanapén aludni, a saját lakásodban. Szóval ha van egy pokrócod, már nyert ügyünk van. Párna nélkül alszom. -csak, hogy nehogy belekössön abba, hogy de hát takaró és párna.
Elvettem a fazekat, hogy engedhessek bele bőven vizet és feltehessem forrni.
-Nem. Persze, imádom a munkámat, de kitalálunk valamit, amivel elfoglalhatjuk magunkat, és ez az egy hónap kurva gyorsan eltelik majd. Lesz időd egy csomó dologra, amire eddig nem. Mondjuk a nővéredre. A végén könyörögni fogsz még egy kis szabiért. -vontam meg a vállamat.
-Meg aztán... ki mondta, hogy nem fogunk nyomozni? Ha jól emlékszem, a végére kell járnunk a bolond olasz nő vs lehetséges gyújtogató, balfasz ír esetének, amiben egy gyerek is meghalt, vagy nem? -pillantottam rá kérdőn, felvont szemöldökkel, majd a tűzhelyen lévő vizet néztem.
-Állítólag nyitva maradt egy gázcsap, és az okozta a tüzet. Csak azt nem tudom, hogy mi okozta magát a lángokat. Ha nincs forrás, a gáz magában nem gyullad be. És tudtommal egyikük sem cigizett, vagy égetett gyertyát, ami berobbanhatott volna. Szánalmas vég lenne, ha kiderülne, hogy az anyánk idő közben bagós lett és az okozta volna a vesztét, hogy meggyújtotta a cigijét...

Emma Larson & Mark Reilly

- Tudod, Mark, ha olyan szemét lennék, mint te vagy Dave, most azt mondanám, hogy nem kell izgulnod, ennyire nem jó a szemem. - viszonoztam az aljas mosolyát valami hasonlóval.
- Ahha. Szóval "direkt" vesztettél. Rendkívül elmés. - bólogattam finoman.
- Legközelebb igyon a nyertes, hát ha az majd motivál a győzelem felé. - javasoltam neki halál komoly tekintettel.
- Jogos. - hogy csak egy ilyen alak képes ilyet tenni.
- Ha tippelnem kellene, Shaw-t mondanám. Vagy a Fekete Mambát. Mindkettőnek alaposan a nyakára léptünk a legutóbb. - osztottam meg vele a teóriámat. Már idefelé a kocsiban is sokat agyaltam ezen, hogy vajon ki kavarhatott be ilyen hatékonyan a szektás ügyembe. Talán azt gondolja, hogy rajtam könnyebb fogást találni, mint Markon. Amiben végül is lehet igazság. Fontos a munkám, és ő is. Elveszíthettem volna mindkettőt. Imádom az életemet, de az nem számít annyira, mint... Hülye ügyekbe is kevertem magamat, amik necces szitukká váltak. Könnyű célpont lettem.
- Szétkarmolhatom akár a kanapédat is. Még nem próbáltam, de ahogy akarod. - vontam vállat.
- Hé. Ne nevezd poénnak azt a macskát. A névrokonom volt. Több tiszteletet. - nem vagyok oda különösebben a macskákért, hálátlanok, öntörvényűek, idegesítőek, és rohadtul nem olyanok, mint a kutyák. De ettől még állat, aranyos, és nem tehet semmiről. Nem ezt érdemelte volna.
- Nem is Atlanta miatt mondtam, hogy lepasszolod, hanem a mostani helyzet miatt. De... oké. - ha nekik így jó, akkor nekem is.
- Ne már!!! Mondom, hogy azt hittem, hogy elraboltak, a szerveimet akarják, és bejön valami trancsírozós doki a vesémért. Más fegyvert meg hirtelen nem találtam. Most még hányszor fogsz ezzel szekálni? Akkor ébredtem a kómámból vagy minek is nevezzem. Jogom volt szerencsétlennek, hülyének és szánalmasnak lenni. - kértem ki magamnak.
- Szuper. Tudtam, hogy nem fogsz csalódást okozni. - mondjuk nem igen volt választása. Ha nem jött volna be neki a tonhal, maradt volna a rendelés. Ahhoz meg ugye túl éhes és türelmetlen.
Magyaráztam neki a lakásról, a törölközőkről, az ágyneműkről, de már látszott, hogy megint baja van valamivel. Jól van, Mark. Ne kímélj.
- Dehogy fogsz a kanapén aludni!! - vágtam rá.
- Én sokkal kényelmesebben elférek rajta, mint te. Szóval nem kell ez az udvariaskodás, hogy ki lakik hol. Ahogy te is mondtad, ez a saját lakásom. Szóval a saját lakásomban én döntöm el, hogy hol alszom. És az a kanapé lesz. A tiéd az ágy. - most én vettem fel a vita lezárva pózt azzal, hogy összefontam a karjaimat magam előtt. És biztos, hogy nem fogom kiszúrni a szemét valami szánalmas pokróccal. Nem is értem, hol élsz te.
- Nem fogok vitatkozni veled, Mark Reilly. Ha nem tudunk megegyezni, mindketten az ágyon alszunk. Elég nagy kettőnknek is. Aztán akkor kiegyezhetünk egy döntetlenben. - szerintem már így is bőven tök fura és zavaros, hogy egy légtérben leszünk összezárva napokig. Ez már aligha oszt vagy szoroz a dolgon. Attól legalább nem kell tartania, hogy rávetem magam, nem vagyok az a fajta nő.
- Hát remélem, igazad lesz. Mármint, nem abban, hogy túl gyorsan vége lesz, hanem hogy például többet lehetek Si-vel. És persze veled is. - végül is mindig bírtuk egymást, így lényegében majdnem négy évet csesztünk el az életünkből azzal, hogy nem ismertük meg jobban a másikat. Már rég barátok lehetnénk. A munkán kívül is.
- De-de-de! Teljesen jogos. Már meg is bántam, amint kimondtam. - adtam igazat neki. A nyomozás tényleg meglesz.
- Ráadásul nem kell hülye parancsokat és szabályokat sem betartanunk közben. Végre úgy dolgozhatunk, ahogy mi akarunk. - néztem rá lelkesen. Ez nem a családja tragédiájának szólt, hanem a nyomozói szabadságnak.
- Mindketten tudjuk, hogy úgysem ez történhetett. - de most majd a végére fogunk járni. Alaposan. Nem úgy, mint ahogy a rendőrség tette. Szegény. Jól kihasználták őt.
- Oké... öhm... vágd fel légyszi ezeket. - vettem elő egy deszkát, kést, majd oda toltam elé a fokhagymát és a lilahagymát. A chilivel töltött olívabogyó egészben is jó lesz bele.
- Nekem sajnos nem megy. - ezektől a kötésektől és varratoktól nehézkes lenne. Meg fáj a csuklóm, mint a szar. Kezd elmúlni annak a lógyógyszernek a hatása. De legalább éberebb az agyam, mint volt.
Nem különösebben lepett meg a tény, hogy Mark tudhat főzni. Ezért nem is akadtam fenn rajta. Aki nem olyannak ismeri, mint én, aligha feltételezte volna róla, mert baromira nem illik ehhez a külsőhöz. Szeretik ez alapján megítélni, ami óriási hiba. Életképes pasi. Ráadásul szerintem aki szeret jót enni, odáig van a házias ízekért, az megtanulja maga elkészíteni, mert máshol aligha kaphatná vissza ugyanazt az élményt. Minden a fűszerezésen múlik. Az sem elhanyagolható, hogy Mark anyja lelépett tőlük, ő pedig egyedül maradt a PTSD-s apjával. Ha csak nem akart folyton rendelt kaján és mirelit szaron élni, fel kellett találnia magát. És hát ha valaki, ő a jég hátán is megél. Mindegy, hogy annak mi a feltétele.
- Na és mi a specialitásod? Mindenkinek kell, hogy legyen egy olyan fogás, amit verhetetlenül tud csinálni. Fogadok, hogy neked is van ilyen. Csípős? Húsos? - általában a férfiak az ilyen ételeket sokkal jobban tudják, mint a nők. Valahogy érzékük van a jó pörkölthöz, vagy a grillezéshez.
Közben legnagyobb boldogságomra találtam mozzarellát a hűtőben. Isteni finomat fogunk enni!!

Mark Reilly & Emma Larson

-Legyél is olyan, mint mi. Elvégre te is velünk fogsz bandázni. –néztem rá egy vállrándítással. Elismerem, ez jó beszólás volt. A videojátékokat nem akartam kommentálni, Shaw viszont…
-De nem eléggé. Mit nem adnék, ha egyszer a nyakára léphetnék úgy tisztességesen, és véletlenül eltörne. –megérdemelné, az az utolsó senkiházi barom. Nem igazán gondolkoztam azon, hogy ki lehetett a konkrét tettes, volt fontosabb dolgom is az elmúlt napokban, de nem volt hülyeség ez az elmélet. A kórház miatt kénytelen volt ismét magyarázkodásba kezdeni, és valahol életszerű is, hogy Emma-t vette célba. Mindenki alábecsüli, pedig profi abban, amit csinál, ráadásul szívós kis rohadék ő is.
A kanapés megjegyzését egyszerűen csak ignoráltam, majd felemeltem a kezeimet.
-Elnézést, nem akartam a névrokonod halott lelkébe gázolni. –de ettől még tény marad, hogy a vicc kedvéért szereztem be szegényt, nem azért, mert minden álmom egy macska volt. A kutya az más. Másokkal ellentétben én nem tipikus lakásban élek, szóval van bőven hely neki, hogy ne érezzem azt, csak kínzom odabent.
-Jogod volt hozzá. És legalább nem egy lámpával akartál lecsapni. –az szánalmasabb lett volna, és még tovább idegesíteném vele. A szék tuti fájt volna, akkor is, ha épp nem volt ereje teljében.
Miután beavatott a lakása rejtelmeibe és abba, hogy kicseréli az ágyneműt is, tisztázni akartam, hogy nincs az a kamu vagy valódi isten, akinek a nevében én az ágyában aludjak, őt meg száműzzem a kanapéra. Ő volt otthon, nem pedig én, ráadásul utáltam a gondolatot is, hogy ez történjen. Nem akartam vitatkozni ezen, de „meglepő” mód nem tetszett neki az ötlet.
-Ez nem udvariaskodás, hanem alapvető dolog. Egyrészt a kanapén nem lehet normálisan kipihenni magad a sérülésekből, másrészt biztos kurva isten, hogy nem alszol ott. Vagy a kanapén, vagy a földön alszok, szóval jobb, ha ebbe beletörődsz. –fontam össze magam előtt a karjaimat én is. Biztos, hogy nem fogjuk ezt játszani. Én költöztem be ide önkényesen, szóval jó lesz nekem a kanapé is.
-Legyen. Ha nem tudod elfogadni, hogy a kanapén aludjak, akkor osztozunk. –bólintottam rá a dologra határozottan, egy vállrándítással. Nem mondom, hogy nem vagyok egy fizikai szükségletű ember, de nem fogom rávetni magam, és attól sem félek, hogy ő ezt tenné.
-Velem a mellékelt ábra alapján annyit, hogy a végén rá is unsz a fejemre. –címeztem neki egy aljas félmosolyt.
-De a nővéred biztos örülne, ha többet tudnátok együtt lógni. Bepótolhatod vele a sok lemondott szarságot. –amikor a munka közbe szólt.
-Pontosan. Nyomozhatunk és megkaphatjuk közben a szabadságot, amit mindig hiányolunk az ügyeink alatt. Ebbe egyébként sem hagynék beleszólni másokat. Megvolt a lehetőségük, basztak rá, most mi jövünk. –nem pedig a rendőrség, akik szart sem csinálnak, csak ígérgetnek. Tetszett Emma lelkesedése a szabadkéz kapcsán. lelkiismeretes, így nem bántam, hogy együtt fogunk utánajárni a családom dolgainak is. Nem hinném, hogy bárkinek is tovább adná csak úgy, szóval nem tartottam tőle, hogy visszaélne a megszerzett infókkal abban az esetben, ha kiderülne, hogy a családom sokkal elbaszottabb, mint eddig hittem.
-Oké, bízd ide. –vettem át tőle az elém tolt cuccokat, hogy nekiállhassak felvágni a hagymákat. Elég sok mindent csináltam már, szóval nem volt idegen a konyha, mint terep. A látszat ellenére imádok és tudok is főzni, már gyerekként sem volt bajom az elejtett vadak elkészítésével, vagy legalábbis a megnyúzásos-darabolós résszel. Egy ideig volt egy nő a háznál, aki ezeket megcsinálta, de már harminc éve magamra főzök, szóval nem vagyok elveszett lélek. Kurva egyhangú, egészségtelen és kibaszott lehangoló dobozokból enni és élni. Bár még sose csináltam másnak kaját, részben sem. Nem laktam együtt senkivel huzamosabb ideig, és nem szoktam mindenkinek főzögetni. Ez olyan, mint az ember múltja. Ki kell érdemelni, hogy valaki megtudja az apróságokat.
-A Barbecue oldalas házi steak krumplival. Meg a mac & cheese. És ezeket néha egy tányérra rakom. De tulajdonképpen mindent imádok elkészíteni, amit grillezni kell, és fűszeres. Oh, és a reggeli omlettem bacon-nel verhetetlen. Talán egyszer pont elcsípheted majd. –válaszoltam meg a kérdését.
-És neked van valami kaja, amit a legjobban tudsz megcsinálni? -vontam fel a szemöldököm kérdőn, az utolsó cikkeket vágva le a hagymáról.

Emma Larson & Mark Reilly

- Ne add fel az álmodat. Még sor kerülhet rá. - hogy egyszer elkapjuk és elintézzük Shaw-t.
- Ha tényleg ő áll a dolgok mögött, és valahogy bizonyítani is tudjuk, még ha csak magunknak is, ideje lesz végleg kivonni a forgalomból. Redmond legális módszere sem rossz, csak lassú és nem elég hatékony. Ellentétben velünk. - pillantottam rá megerősítésre várva.
- Ha újra jól leszünk, visszajövünk Georgia-ból, ráfeküdhetünk, hogy kicsináljuk Shaw-t. Folyton keresztbe tesz nekünk. Én már nagyon meguntam ezt az ostoba játszadozást. - és remélem, hogy Mark is hasonlóképpen érez.
- Az sem fog érdekelni, ha utána örökre felfüggesztenek. Majd visszakapaszkodok máshogy. Nem csak a rendőrségen keresztül lehet megváltani a világot. - olyan ez, mint a szekta. A felszámolás morálisan megkérdőjelezhető, de mindenkinek a hasznára válik, és hálás lehet érte.
Felvont szemöldökkel hallgattam az okfejtését arról, hogy a kanapén nem tudnám normálisan kipihenni magam, pláne ha a sérüléseimet is hozzávesszük. Értékeltem az aggodalmát, de akkor sem hagyhattam annyiban. Nem szerettem volna soha véget nem érő "nem-de-nem-de-nem-de" vitába keveredni vele, mert én egyszerűen gyűlölöm a konfliktusokat. A nyugalmat, a békét szeretem. Kész voltam a kompromisszumra. És Ő is.
- Sajnálom, de nem tudom elfogadni. Úgyhogy remek. Megbeszéltük. - senki sem alszik sem a kanapén, sem a földön. Tökéletes.
- Kétlem. - hogy valaha is meg tudnám unni Mark képét, de még bármi lehet. Végül is sosem laktam vele, honnan tudhatnám. Még az is lehet, hogy baromi idegesítő. Mondjuk rendetlen. Vagy horkol. Akkor biztos, hogy kidobom.
- Sierrának nem hiszem, hogy maguk a programok fontosak lennének. Inkább csak a kimaradt beszélgetések. És nem tudom, hogy nekem lenne-e kedvem hozzájuk. - mármint a programokhoz. De ezt most lehet, hogy csak a csalódottságom és a bukásom okozta pesszimista letargia mondatja velem. Sírni tudnék. A dühtől. A feszültségtől. Minden egyszerre zúdult a nyakamba, és nehéz csak úgy feldolgozni. Összeomlottak a dolgok körülöttem. Ráadásul itt van Mark is. Nem lehetek csak úgy olyan, mint egy gyenge, szerencsétlen, törékeny kislány.
- Nem hiszem, hogy valaha is komolyan foglalkoztak volna az üggyel. Vagy hogy egyáltalán még emlékeznének az alkutokra. - ami a szememben csak egy újabb szög az igazságszolgáltatás rothadó koporsójába.
Azt a barbecue oldalast a steak krumplival most is simán meg tudtam volna enni. A gondolatától is összefutott a nyál a számban. De az még rosszabb lett volna, mint mondjuk pizzát rendelni a környékről. Minimum két óra csak a húst sütögetni.
- Jól hangzik. Úgy érzem, hogy ebben a főzőcskézős dologban is ki fogunk tudni egyezni. Mindig valaki más felel a kajáért. - már amikor újra értelmesen tudom használni a karjaimat, mert ez így egy vicc. Sosem volt eltörve semmim, de valami hasonló érzés lehet gipszbe zárva lenni is. Szörnyen fáj, húz és alig bírom normálisan mozgatni. Már várom, hogy megszabaduljak ezektől a hülye kötésektől. Remélem ez nem ilyen több hetes procedúra, mert akkor kitépem a hajamat. És akkor Marknak is igaza lesz abban, hogy az egy hónap túl kevés.
- Csirkés taco házi tortillával és guacamole-val. - már ha szereted az avokádót.
- És állítólag tök jó csokis kekszet tudok sütni. Nem az a fullasztóan száraz, amihez a világ összes tejét meginnád. Egyszer talán neked is szerencséd lehet hozzá. - öntöttem egy kis olívaolajat a serpenyőbe, aztán mehetett is bele a hagyma, az olíva bogyók, hamarosan a többi hozzávaló is.
- A Mac&Cheese nálam is játszik. Virginia-ban elég népszerű. Szóval kíváncsi vagyok, te hogy csinálod az enyémhez képest. Lehet, hogy a kettőnk változatából megalkothatnánk a tökéletes receptet. Ennél sorsszerűbb nem is lehetne ez a házi karantén. - megfűszereztem a paradicsomszószt.
- És bármilyen pitét megsütök. Lehet húsos, almás, meggyes, amilyet csak el tudsz képzelni. De tény, hogy ezekben a húsos, tésztás kajákban jobb vagyok, mint a tényleges süteményekben. Az Sierra öröksége. - ő isteni finomakat tud csinálni. Érezni, hogy szeretettel készülnek, nem csak úgy muszájból.
- Szeretek főzni, de ugyanúgy rendelni és étterembe menni is. A legalja gyorskajáldától a fine dining akármiig. Tök jó új dolgokat kipróbálni, új ízeket kóstolni, aztán idővel magamnak is meg tudom csinálni, ami nagyon bejött. És változatosságot, egy kis pluszt is hoz az ember életébe, hogy ne mindig csak a munkából álljon az élet. Egy sarki hotdogosnál megállhatsz futós szerkóban vagy szakadt farmerban is, de egy fancy étterembe ki kell öltöznöd. Kicsit mindig más lehetsz, mint egy átlagos, szürke hétköznapon. - közben beleraktam a tésztát a főzővizébe.
- A te lakásod milyen az enyémhez képest? Nagyon fura itt? - járattam körbe a tekintetem a bútorokon, míg végül meg nem állapodott Markon.
- Amúgy. Most, hogy kényszerszabadságon vagyunk, ami ellen nem tehetek semmit, akár előbb is elhúzhatnánk a városból. Akár rögtön Atlantába, akár máshová, nekem mindegy, csak el innen. Végül is nem kötelező itt gubbasztanunk New York-ban, arra várva, hogy hát ha valaki bekommandózik az ablakon, hogy megpróbáljon kinyírni minket. Nem? - szeretem New York-ot, nem véletlenül költöztünk annak idején ide Si-vel, de valamiért azt érzem, hogy bárhol szívesebben lennék, mint itt.
- Nem is tudom... laknék távol a várostól, a modern kütyüktől, az emberektől valami elhagyatott, csendes, természetközeli részen. Mondjuk egy tanyán a senki földjén. Vagy valami faházban egy erdőben. Már elég jó turizmus épül erre. - lehet ilyeneket találni.
- Ja és nem vagyok paranoiás, de mostantól légyszi ezerszer nézd meg a kocsidat, mielőtt bárhová elindulsz vele. Nem szeretném, hogy valaki megbuherálja akár a féket, akár a motort, aztán bajod essen. Már csak az hiányozna, hogy atomjaidra robbantsanak. - mindenre gondolnunk és figyelnünk kell. A rendelt kajáinkat is megmérgezhetik. Még szerencse, hogy Mark és a spagetti győztek.

Mark Reilly & Emma Larson

-Nem tudnak felfüggeszteni olyanért, amit nem tudnak ránk bizonyítani. Nem csak úgy lehet kivonni Shaw-t a forgalomból, hogy szemtanúk előtt agyonlőjük. –néztem rá teljesen komolyan.
-Szóval támogatom a gondolatmenetet. Ha visszajöttünk, teszünk róla, hogy soha többet ne tudjon se keresztbe tenni, se ártani senkinek. –ide értve rengeteg ártatlant, a saját lányát, és ami a legfontosabb, Emma-t is. Magam miatt nem aggódom, nem igazán van olyasmi, amivel ki lehet nyírni lelkileg.
A kanapén alvást túltárgyaltuk, ahogy a képem megunását sem akartam tovább ragozni. Sosem éltem együtt senkivel, és mi sem lógtunk együtt kifejezetten a munkán túl, szóval még mehetünk egymás agyára és halálosan meggyűlölhetjük egymást a végére.
-Figyelemelterelésnek is hasznosak lehetnek. De ha nem, még szerencse, hogy neki csak a beszélgetés fontos. –ennyit Sierra-ról és arról, hogy neki mi a fontos. Nem kell azonnal megterhelő közös programokban gondolkozni. Még csak az kéne, ha fognák magukat és most akarnának együtt hódolni valami extrém faszságnak, ami többet árt, mint használ.
-Hát én sem. De anno még ennyire sem voltam megfontolt. Harminc sem voltam még, és akkor még friss volt a barom öregem halála is. Jó alkunak tűnt. –így hittem nekik és úgy gondoltam, a húgom megkaphatja a neki járó igazságot. Tévedtem.
-Még a végén hozzászokunk a jóhoz. –hogy van, aki főzzön ránk, ha nekünk nincs kedvünk, vagy időnk.
-De előbb szedjék le azokat a szarokat a kezedről, aztán utána beszélgetünk a felváltva főzésről. –addig kénytelen lesz beérni az apróbb segítő dolgokkal, vagy tényleg mindig rendelnünk kell majd.
-Na, azt úgy most be is tolnám. –a házias ízeket nagyon bírom, és nincs bajom az avokádóval sem. Bár én kurva isten, hogy nem állnék neki házilag megcsinálni.
-Jól hangzik. Imádom a csokit. Nem vagyok egy nagy édességes, de az bármikor jöhet. A mogyoróvajtól viszont hányni tudnék. –főleg, amikor összeforgatják a lekvárral. Az egy gasztronómiai katasztrófa, nem tipikus amcsi kaja.
-A Mac&Cheese Atlanta-ban is baromi népszerű. Van egy Meat and three nevű tál, ami húsból, zöldségből és valami szószosabb, ragacsosabb dologból, például a sokat emlegetett sajtos tésztából áll. Mellé dobnak egy szelet kukoricakenyeret, aztán jó étvágyat. Ha elengeded az óckodást a sajtos tészta és a bab, vagy krumpli kombójától, egy tök tartalmas, finom kaja. Szóval még jól is kisülhet az a kísérletezés. –vontam vállat, figyelve, ahogy megfűszerezte a szószt, majd a tésztát is a vízbe pakolta. Nem láttam értelmét belenyúlni, mert nem volt célom azt éreztetni vele, hogy nem tudná megcsinálni. Ha nagyon fájna neki, és nem szólna, de látnám, úgy is közbe lépnék. Addig meg had szenvedjen, ha ez az álma.
-Hát akkor ez örök rejtély marad nekem. –kétlem, hogy a nővére sütit sütne nekem valaha is. Nem mintha amúgy kéne, vagy érdekelne. Nem zavarjuk egymás köreit, és az közös bennünk, hogy mindkettőnknek fontos a húga.
-Az új kaják kipróbálása nálam is játszik, bár a fine dining cuccokat pont azért szoktam kihagyni, mert elég hülyén mutatnék egy olyan étteremben. Én nem veszek öltönyt egy kajáláshoz, akkor sem, ha fegyvert fognak a fejemhez. –még a hideg is kirázott a gondolattól.
-Nem, nem az. Az én lakásom sem egy nagy cucc, ha a berendezést és az elosztást nézem. Elég nehéz leírni, mert egyszerre nagy, de mégis… kicsi. És nem is igazán… lakás. –nem tudom megfogalmazni rendesen, hogy pontosan milyen is a hely, ahol élek.
-De, igazad van. Nem vagyunk a városba száműzve azért, mert épp nem mehetünk be dolgozni. Egyébként is el akartalak vinni vadászni, szóval akár összeköthetnénk a kettőt. Egy erdős terület melletti kis tanya tökéletesen megfelelne, nem? Távol mindentől és mindenkitől. Talán még térerő sem lenne. –én nem bánnám. Kurvára nincs kedvem senki faszságához.
-Már csak az hiányozna, hogy valami szarfaszú kárt tegyen a gyönyörű kocsimban!! –néztem rá teljesen komolyan, majd végül egy félmosoly kíséretében bólintottam.
-Oké, mostantól majd mindig hatvanszor megnézem a sajátomat is, meg a tiédet is. Ez a szektás faszság elég elmeroggyant húzás volt, hogy a kocsis elméleted megállja a helyét. Beszélj a nővéreddel, aztán lépjünk le innen. Már kurvára elegem van a városból erre a hónapra. –húztam fel az orromat egy fintorral kísérve.

Emma Larson & Mark Reilly

- Hát azt most sajnos nem tolhatod be. De ha kellően türelmes maradsz, ami tudjuk, hogy amúgy nem az erősséged, akkor szívesen csinálok neked. - mosolyogtam rá. Másnak főzni jobb érzés, mint saját magadnak, főleg ha az illető jóízűen bepuszilja az utolsó szemig. Annál nincs jobb visszaigazolás, és már megérte dolgozni vele. Szenvedésnek nem mondanám, mivel tényleg szeretek a konyhában lenni. Csak ritkán van rá lehetőségem a munka miatt, de azt hiszem, hogy ezt most majd bőven lesz időm bepótolni. Amúgy is jobban jövünk ki, ha magunk csináljuk, mint ha folyton rendelni kellene. És nem csak anyagilag értem, hanem ízvilágban is. Legalább tudjuk, mi van benne, és ki volt a szakács.
- Ha választhatok, én is a sósra szavazok. Szeretem a rágcsákat, a chipseket, az ilyen pia felszívó falatokat. De azért időnként mindent is megennék, ami édesség. Főleg ha palacsinta vagy jégkrém. - szóval remélem, hogy Sierra majd nem feledkezik meg rólam. A szenvedő testvérének nagy szüksége van azokra a boldogság hormonokra.
- Ahw, ne is mond. Uh. A mogyoróvaj számomra is egy feldolgozhatatlan rejtélye az univerzumnak. Annyira... hányingerkeltő és tömény. És az még hagyján, hogy összeforgatod a kenyér lekváros felével. De valaki azt a ropogós fajtát szereti hozzá! Érted te ezt? Nekem ott roszogna valami a fogam alatt, miközben lekváros kenyeret eszek, hát nem is tudom... - rögtön ki is váltott belőlem egy fintort.
- Sosem ettem még ilyet, talán még csak nem is hallottam róla. De érdekesen hangzik. Kipróbálnám szívesen. Nincs bajom az ilyen összevegyített kajákkal, ami első hallásra furának vagy brutál durvának tűnhet. Egyszer mindent hajlandó vagyok megkóstolni, különben honnan tudnám, hogy tényleg utálom-e, vagy csak a finnyás énem beszél belőlem. Sokan előre utálják a tengeri herkentyűket, a sushi-t is, aztán pedig isteni. Ha jól van elkészítve, még a cipőtalp is finom lehet. - én személy szerint biztos voltam benne, hogy a kísérletezésünk nem lesz kudarcra ítélve. Legalább a főzésben ne bukjak már nagyot, ha a szektával sikerült.
- Dehogy marad örök rejtély. Ha Si sajnálatból süt nekem valamit, abból jut neked is. Most sorstársak vagyunk, rémlik? Ami az enyém, az a tiéd is. Azt hiszem... - azt én sem hinném, hogy gondolna Mark-ra. Szerintem nem kedveli. Pedig ha ismerné... Vagy tényleg csak én látom őt máshogy ennyire? Nem tudom. Mondjuk sose voltam átlagosan bekötve, ezt elismerem.
- Komoly'? - vontam fel a szemöldököm a fine dining-os rinyára.
- Ne már Mark, ne így fogd fel. Ez nem a sznoboskodásról szól. Ez csak poén. Mint a nemzetközi öltözz ki nap vagy ilyesmi. Amikor kirántgatod magad a komfortzónából. Amúgy meg jól áll neked az öltöny, amikor néha napján megerőlteted magad. - mert hogy ugye a munkában is azt kellene hordania az esetek nagy százalékában. Mi nyomozók vagyunk, nem azok a rendőrök, akik egyenruhában járőröznek a városban. Na nem azt mondom, hogy olyan legyen, mint a kinyalt seggfejek, akiket együtt utálunk, csak hogy időnként nem hal bele. Főleg, hogy ez nem is erőszak, csak egy hülye vacsora.
- Egyébként is megéri. Alapból jobban szeretem azt, amikor elém szórnak egy halom kaját, aztán bezabálhatom kézzel-lábbal. Sok, laktató, zsíros, sajtos kaja jó áron. De! Ez egy tök más gasztronómiai élmény. Évente egy-két alkalommal érdemes esélyt adni a nagy tányéron kis semminek, amivel a hetedik fogás után sem laksz jól. De ízélmény, amit máshol nem kapsz meg. Ha jó helyet választasz, adnak rá, hogy melyik fogáshoz milyen ital illik. Ez ilyen... megtehetem, szóval miért ne dolog. Aztán utána megfikázhatod az egészet. - ez csak egy program, nem a kínpad.
- Persze nem azt mondom, hogy egyedül ülj be egy ilyen helyre, azt én se csinálnám. - az baromi bizarr lenne.
- Hát ezt elég rejtélyesen megfogalmaztad. - hogy miféle helyen is lakik.
- Tippelgessek? Ez olyan... egy légtérű lakásszerű izé, ami kicsit inkább olyan indusztriális? Olyasmi, mintha a háló rész egy galéria lenne, de inkább valami nagy csarnokjellegű az egész. Vagy tévúton vagyok? - valamiért ezt tudnám elképzelni hozzá. Ez lakás is meg nem is. És Se7en sem kap agyvérzést, mint ahogy az én kis garzonomtól kapna. Ott van esélye rá, hogy rohangáljon.
- Loft? Azt hiszem valami ilyesmi a hivatalos neve. - a nyakamat azért nem tenném rá.
- Én is valami ilyesmiben gondolkodtam, hogy ha lecserélném ezt a lakást, akkor ez jöhet szóba. Egyszerű, de mégsem túl átlagos. Van tér, de nem áll hatszáz különböző helyiségből. És imádom a hatalmas ablakokat, amik egy egész falat elfoglalnak! Tök jó a kilátás a városra, és rengeteg természetes fény van. - de előbb a kocsit fogom cserélni.
- Persze a legjobb egy ház lenne nagy udvarral valamelyik kertvárosi részen. De azok horror áron mennek. - pedig nincs jobb, mint amikor kiülhetsz kávézgatni, és nem rögtön a betondzsungel kellős közepén találod magadat, amikor kilépsz otthonról.
- Nekem megfelel. - az erdő közeli tanya több, mint tökéletesen hangzik. És tényleg össze lehet kötni az ott chillelést a vadászattal is.
- Leszámítva, hogy ha lesz is térerő, akkor is kidobjuk a telefonokat a kukába. Munkaügyben úgysem kereshetnek minket, mindenki más meg felejtsen el. - Sierra kivétel, de ő meg tudja, hogy mennyire szükségem van a privát térre, és hogy ne fojtogasson. Mark pedig jobban vigyáz rám, mint én magamra, szóval aggódnia sem kell.
- Aaaaha. A gyönyörű kocsidban. Nem benned. Az végül is kit érdekel. - forgattam a szemeimet.
- Az enyémet? Elhoztad onnan, ahol hagytam? Komolyan? Köszönöm!!! - néztem rá hitetlen, de rendkívül hálás mosollyal. Már szinte kezdtem lemondani róla. Mármint eddig eszembe se jutott szegény, de tudat alatt keresztet vetettem rá, ahogy a fegyveremre is.
- Beszélni fogok vele. Kértem tőle pár nap haladékot, hogy egyáltalán én fel tudjam dolgozni ezt az egészet, mielőtt még neki is be kell adagolnom. Akkor majd beavatom abba is, hogy kicsit elhúzunk a fenébe. - a tészta leszűrését meghagytam Marknak, mert esélytelennek tűnt, hogy fel tudjam emelni a forró vízzel teli fazekat.
- Amint az orvosok azt mondják, hogy mehetek, megyünk. - nem mintha más városokban nem lennének kórházak, csak... a jelen állapotomban leghamarabb napozásra se vagyok alkalmas, maximum könyv olvasásra, nem hogy vadászatra. Tétlenkedni pedig nem szeretnék, ha már egy ilyen helyen lehetek. Egy új, felfedezésre váró helyen. Oké... mondjuk nem a lábaimmal van a gond, ez tény.
- Mit néznél inkább a kaja mellé? Film? Vagy kezdjünk el valami sorozatot? - bőven lesz időnk, hogy ledaráljuk a napokban.

Mark Reilly & Emma Larson