I believe that if life gives you lemons, you should make lemonade... And try to find somebody whose life has given them vodka, and have a party.
Némileg elkerekedik a szemem a szavai hallatán, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ebbe így bele akartam volna menni. Főleg nem vele. Abszolút nem terveztem megbeszélni vele a nem létező szerelmi életemet, meg azt sem, hogy hol tartom az orgiákat... amiket nyilván nem tartok... még. Megadóan fel is emelem kezeimet. - Oké, inkább hagyjuk! - Válaszolom majdhogynem már kétségbeesetten. - Dora majd tanul a saját hibájából! - Amikor legközelebb besétál és olyasmit lát amit nem szeretne, vagy épp nem kellene. Nem gondoltam, hogy egyszer azt kívánnám bárcsak az unokahúgom a pucér hátsóm miatt tanulna némi jómodort, de inkább ez, minthogy jobban belemenjek a témába Jayla-val.
- Nem mindenki számára áll nyitva az ajtóm. - Javítom ezzel ki magam, hogy megértse, ez az ajánlat kizárólag neki áll fent. - Nem is kérem, hogy most azonnal pakolj és cuccolj be. Sőt, ilyesmit soha nem fogok kérni, csak szeretném, hogy tudd... van hova mennetek ha tényleg nagy a baj. Nem foglak magadra hagyni, te sem tetted soha. - Pedig bizonyára volt rá alkalom, hogy senki másom nem volt rajta kívül. Ezt pedig meg fogom neki hálálni ha mással nem, hát azzal, hogy én is itt vagyok neki amikor szüksége van rám. Erre van a család. Még ha ezt a saját szüleim nem is épp értik, szerintük elég ha egy kis pénzt tesznek az a bizonyos családtag számlájára és máris minden szép meg jó. A pénz lényegesen segít, de nem mindig elég. Ezért vagyok itt ma... és bár szívesen ajánlanák pénzt Jayla-nak ha szüksége lenne rá, mégis ha jól sejtem most nem arra a segítségre van szüksége, sokkal inkább egy lelkitámaszra, egy beszélgetésre vagy éppen némi tanácsra. Amiket nyilvánvalóan nem a szüleimtől fog megkapni.
- Igen, ez így kimondva hangosan tényleg elég rosszul hangzik. - Húzom el a szám szélét. De akkor is azt gondolom, hogy beszélnie kell vele mielőtt a válási papírokat szolgálja neki, hiába hangzik ez olyan rosszul. - Persze, hogy számíthatsz rám, mint ügyvédre, támaszra, segítségre, bármire. Itt leszek ha kellek, csak annyit kérek, hogy mielőtt elhatározod magad, próbáld meg kideríteni, hogy mi lehet a dolgok mögött. - Szívesen indulnék is a papírügyeket intézni, de hiszem, hogy van valami amiről nem tud. Plusz Dora kitekeri a nyakam ha megtudja, hogy meg sem próbáltam lebeszélni az anyját a válásról. Nos, lebeszélni nem akarom, de igenis utána kell, hogy járjon egy kicsit jobban és ha kell, kényszerítse bele Raúl-t a beszélgetésbe. Aztán ő is nyugodtabb szívvel határozza majd el magát. - Én mindig itt vagyok, csak az én szerelmi életem nem éppen példaértékű. - Nevetek fel keserűen. Tényleg nem én lennék a legjobb házassági tanácsadó, ahhoz talán egy szakembert kellene keresnie. Nem véletlenül foglalkozom válásokkal...
A kérdése hallatán, nyelek egyet. Szemmel láthatóan zavarba jövök, de minimum zavart leszek. Nem vagyok egy nagy szószátyár amikor ilyesmiről kérdeznek... abszolút nem. Jobb szeretem mások szerelmi életét kivesézni, nem a sajátomat. - Szerelmes? Nem. Nem hiszem... - Azt már inkább be sem vallom, hogy valójában azt sem tudom, hogy az milyen. Milyen érzés? Lehet voltam már szerelmes, csak épp nem tudtam, hogy az vagyok? Nem értek én ehhez. - Én nem hárítok, Jayla. Az én tanácsom még mindig az, hogy beszélj vele, ha kell kényszerítsd őt. Nem azért, hogy megpróbáld megbeszélni vele, értem, hogy ez így rosszul hangzik és valójában ha kényszerítened kell arra, hogy beszéljen veled az már egyenes út a váláshoz, de... - És itt jön a de. Tartok is egy kis hatásszünetet. - Saját magad miatt tedd. Hogy amikor aláírod azokat a papírokat ne maradjon benned kérdőjel és ne maradjon hely bűntudatra vagy éppen egy "Mi lett volna ha...?" kérdésre. Zárd le magadban... magad miatt. Legalábbis így indulj neki, aztán lehet más irányba megy el a beszélgetésetek és ki tudja mi lesz. - Fejtem ki jobban egy kicsit a dolgot. Túl sok olyan válóperben volt már részem amelyikben az egyik tag a per kellős közepén gondolta meg magát. Amikor már késő volt. Nem szeretném, hogy Jayla is ezt a hibát kövesse el.
- Megértem, hogy ehhez most nincs energiád, de ugye tudod, hogy ez nem a helyes út? - Lenne jobb módja is annak, hogy otthagyja az iskolát. Ha kirúgatja magát, esélyesen soha nem gondolhatja meg magát. Aztán mit kezd magával az a lány? - Dorának szüksége van rád. Az apja már otthagyta, te ne hagyd ott. - Tudom, hogy ez fájni fog neki, esélyesen egy pofont kapok mindjárt tőle, de... de tudja, hogy én hogy nevelkedtem. Nekem ő volt anyám helyett is anyám, ismeri az életemet, tudja mennyire magányos voltam és most pontosan ezt látom Dorán is. Keresi a figyelmet és ha azt otthon nem kapja meg, máshol fogja keresni... Rossz helyeken, rossz embereknél.
FAMILY BOND IS THE HARDEST THING IN THE WORLD TO EXPLAIN. IT’S NOT SOMETHING YOU LEARN IN SCHOOL. BUT IF YOU HAVEN’T LEARNED THE MEANING OF BOND BETWEEN FAMILY MEMBERS, YOU REALLY HAVEN’T LEARNED ANYTHING.
Benjamin & Jayla
- Azta' - akarnám kiáltani, de szinte csak suttogásnak hallatszik. A mosolyom sem egészen őszinte: a család fogalma egy ideje bizonytalan lábakon áll a fejemben, emiatt keserédes hazugságnak álcázott ígéret mindaz, amivel vigasztalni próbál. Próbált ő, vagy bárki más. A bársonnyal bevont acél mellkasomban figyelmeztet; Beniben megbízhatok, nem kell előtte titkolóznom, vagy megjátszani magamat. Előtte sírhatok, vagy hisztérikusan nevethetek a nyomorúságos életemen. - Jó, majd beszélek vele... - levegőben hagyom a végét, majd hamiskás kuncogással megcsóválom a fejemet. Fél kézzel támaszkodok a konyhapultra közben: - Elmondhatom, hogy ott tartod az orgiákat, ahol popcornt ropogtatott és más a pucér testrészeivel ott dörgölőzik, vagy mégiscsak jobb, ha te kéred rá? Ettől kevésbé utálna... Már így is jókora részével gyűlöl, - kérlelik szemeim a lehetetlenre - vagy esetleg megmondhatod neki, hogy hívjon fel, mielőtt... Mert van valakid?! Több valaki? - kegyes hazugság, azokkal etetjük a gyerekeinket folyton.
- Erre így nem gondoltam, pedig logikus következtetés - lustán elnyújtott hanghordozással mondom. Elidőznek rajta a szemeim, új és eddig felfedezetlen vonásokat keresek az arcán. Emlékeztetnem kell magamat, hogy ő már nem az a kisfiú, aki az ölemből zokogva követelt magyarázatot, miért kellett meghalnia a mesében az oroszlán apukájának és én már nem az a lány vagyok, akinek rejtegetnie kell előle a valódi fájdalmát, sebeit. Felnőtt. Kiszélesedik a mosolyom, micsoda szentimentális eszmefuttatás... Az idő múlásának köszönhető? - Megígérem! - úgy vágom rá, mintha máris megbántam volna, hogy kimondom. Semmi esetre sem gondolom komolyan, mégis cirógatja a belső forrásomat a tudata, hogy lenne hová mennem, ha... Hogy felajánlotta többet jelent, mint bármi a romokban heverő világomban. - Csukd csak be, még betörnek! - fogvillantós mosollyal fürkészem, átható pillantással - Ezt itt majd megoldom, nagyon, tényleg, nagyon édes vagy és hálás is vagyok, komolyan, tényleg, hogy befogadnál, de soha nem ülnék a nyakadra. Élned kell a mindennapokat és biztosan megutálnád a szétszórt hajszálakat, a fertőtlenítő szagot, a dekorációimat, a nyikorgást... - utalok a bal lábam folytatására, ami bizony elbeszéli merre járok - Majd rendben leszünk, igen... - bárcsak mondhatnám teljes átéléssel. Előre nyúlok, hogy megfogjam a kezét egy pillanatra, mégsem őt vígasztalom; magamnak keresek megnyugvást.
Mennyire kellett összetörnöm ahhoz, hogy sírhatnékot csikarjon elő belőlem az, hogy velem akarja tölteni a délutánt? Talán észre sem vettem, milyen sokáig maradtam erős. Talán csak erre volt szükségem, hogy valaki kimondja; még akar valamit tőlem, velem, belőlem... - Értem - bólintok. Az elterelő mondatokkal nem foglalkozom, kiragadom a lényeget. Tehát kivételes eset... Ahogy sejtettem. Mostanra már alig maradt bennem harag, vagy kétségbeesés. Némán elfogadtam Raúl döntését a vén idő múlásával. Most pedig, Beni szavai mögött meghallom Dorat. Féloldalas mosollyal nyugtázom a kijelentését. - Azt azért ugye te is érzed, mennyire szánalmasnak tűnik, hogy kényszerítenem kellene a férjemet rá, hogy szóba álljon velem? - elnevetem magamat - Ez már az egyenes út a váláshoz - nem mulatságos, inkább elkeserítő, mégis. - Beni, nem azt kérdeztem, hogyan menthetném meg. Én már... [...] Csak tudni akarom, hogy mit csináljak, hogyan lépjek. Nem a vagyonmegosztás miatt, Doratól soha nem venne el semmit! Nekem nem kell semmi, meg majd megleszek. A szüleim háza még mindig áll, talán vissza kéne költöznöm. Inkább csak a jogi lépések miatt érdekel... - prüszkölöm a szavakat egymás után, a szemkontaktust megtartva vele - Számíthatok rád? Mint ügyvédemre, ha? - tudom, hogy kellemetlen helyzetbe hozom ezzel őt is, de egyedül nem állnék oda, sehova sem. Főleg így, hogy bizonytalanság terheli az ügyünket. Ügy...
- Miért ne? Ki segíthetne ezután, ha egyszer úgy döntök, szükségem van valakire... Ha nem éppen te?! - beleiszok a poharamba, megtörik rajta a nap sugara, kristályosnak hat tőle. Leengedem az üveget az ölembe, koncentrálok rá, az alkohol helyett az ő szavait iszom. - És voltál már az? Szerelmes... - a kanapéba süppedve figyelem, kíváncsian. Sosem mesél a lányokról, bár én sem faggatóztam soha. Én sem osztottam meg vele az életem minden történetét, a baleset előtti időszakot, sőt. Sosem engedtem a falak mögé, de már nincs erőm mások érzéseit dédelgetni, a sajátomat sem tudtam megvédeni. - Tudom, hogy más vagy... - lepillantok az ölembe, babrálok a pohárral, maszatolják az ujjaim - Senki sem adhat jó tanácsot, de mégis mindenki arra kér, vagy kért, hogy tartsak ki és várjak, hogy küzdjek és beszéljek, de amikor megkérdeztem, ki - mit tenne a helyemben, a válasz mindig egy nyomatékosnak tűnő csenddel kezdődött, vagy hárítással, mint most. Ez is egyfajta tanács, vagy nem? - nem nézek fel rá, még mindig a lábamat bámulom. Nem akarom kérdőre vonni, nincs miért. Féloldalra húzom a szám, bocsánatkérőn nézek fel rá aztán, ha eltelt már több másodperc, mint illett volna. - Agh, említette, hogy nem ez az ő útja... - megdörzsölöm a halántékomat - Azt mondtam neki, hogy támogatni fogom és... - elhallgatok, hiszen szörnyen hangzik ez. Beharapom az alsó ajkamat, majd lenyelem a következő szavakat. Iszok egy kortyot. Még egyet. - Még nem tudja, mit kezdjen magával, ha kiakar maradni, maradjon a saját döntése miatt. Ha kényszerítem, attól még jobban elmérgesedik a kapcsolatunk, nem gondolom, hogy erre van most szüksége, vagy nekem - eléggé elcsesztem már egy ideje ezt az anya-lánya dolgot...
If you can’t get up and you can’t give up,
you know what you do? Crawl.
♫ :
So, play me like my name is Fur EliseLie to me and say you’ll never leave
Drown me in your twisted melodies
I’ll pretend you wrote em all for me...
★ családi állapot ★ :
We were never meant for each other.
But I'm glad that even for a moment It felt like we were. Do I make you nervous? Fine. You broke the girl who loved you
more than she will ever love herself. - It was that type of love that makes you want to write poetry.
I believe that if life gives you lemons, you should make lemonade... And try to find somebody whose life has given them vodka, and have a party.
- Ilyen menő család lettünk. Bár ha jobban belegondolok, voltunk is. - Javítom ki szavait a pimasz kis mosolyommal karöltve, amivel valójában még mindig csak a hangulatoldás lenne a célom, hogy ne csak a sajnálkozó tekintetekkel tudjam őt megilletni, mert mindketten tudjuk, hogy annak senki sem örül. Segíteni akarok rajta... neki. De igyekszem azokat inkább a sajátos módszereimmel tenni, amolyan "Benjis" módon. Mondjuk felhozni azt, hogy Dora tulajdonképpen betört hozzám, elég sajátos. Magam sem tudom, hogy miért pont ezzel jövök neki, ugyanakkor a bujkáló mosolya és játékossága azt jelzi, hogy valójában működött a dolog. Még akkor is ha szavaim mögött meglapul egy egészen picikét az is, hogy igazán nem ártana valakinek megtanítani Dorát a magánszféra fogalmáról. - Ne aggódj, nem károsított meg. - Rázom is meg a fejem. - Valójában én attól félek, hogy ő károsodik meg ha legközelebb is betör és valami olyasmit lát amit nem kellene... - Vonom meg picit szemöldököm, ezzel jelezve neki, hogy nyilvánvalóan az otthonomban csinálok néha olyasmit, amit a lányának semmiképp sem kellene látnia.
- Mert ha házas lennék az jobb reklám lenne? - Döntöm oldalra a fejem elgondolkodva. - Legfeljebb az lenne a jó reklám ha már legalább három váláson lennék túl. Vagy valami... - Nem hiszem, hogy van jó reklám arra amit csinálok. Azért meg senki sem hibáztathat ha nem kifejezetten hiszek a házasságban, elvégre több válást vezényeltem már le, mint amennyi nő megfordult nálam. De még szerencse, hogy nem kell magam reklámoznom. Főleg nem a magánéletem kiteregetésével. - Figyelj, ha megígéred, hogy főzöl rám... jöhetsz. Sőt, jöhettek! - Próbálom inkább viccesre fogni a választ, holott jól tudom, hogy semmi vicces nincs ebben. - Ugyanakkor talán nem kellene ennyire elsietned a dolgot. Ki is adhatod a házat. Mindenesetre az én ajtóm mindig nyitva áll... - Adok egy kevésbé elviccelt választ is, mert mindenképpen tudtára szeretném adni, hogy nálam mindig van helye. Neki is és Dorának is. A család az első, ha szüksége van rám, én itt leszek. Meg akkor is ha nincs.
- Nem gondolom meg magam. - Biztosítom, miközben koccintok vele, hogy aztán én magam is meghúzzam a pohár tartalmát. A kérdése viszont szemmel láthatóan meglep. Nyelek egyet. Egy pillanat erejéig elgondolkozva meredek rá és őszintén... magam sem tudom, hogy válaszolni szeretnék-e. Megígértem Dorának, hogy megpróbálom lebeszélni őt a válás gondolatáról, ugyanakkor nem tűnik boldognak. - Hát... nyilvánvalóan kell egy ügyvéd. - Ingatom meg a fejem, mintha nem épp egy ülne vele szemben. Egy kis időhúzás ez, semmi több. - Szó nélkül? Nem igazán. - Töprengek pár másodperc erejéig. - Legalábbis nem hónapokra. Általában van egy üzenet, jel, vagy esetlegesen a válási papírokat hátrahagyva. A te eseted valóban értelmezhetetlen. - Hiszen ha Raúl annyira válni akart volna, már rég elküldte volna a papírokat neki. De tudtommal még nem tette meg, pedig ideje lett volna rá. Ráadásul Dorával beszélt. Nem teljesen értem, hogy mi van a háttérben, de kezd olyan érzésem lenni, hogy Jayla sem. - Én mindenképpen megpróbálnám őt valami módon csőbe húzni és kényszeríteni rá, hogy beszéljen veled. - Persze könnyű ezt mondani. Nyilván nem lesz egyszerű... talán Dora segíthet ebben, magam sem tudom. Ugyanakkor a Dorának tett ígéret után, szeretném legalább megpróbálni őt leterelni a válás útjáról, még akkor is ha én tényleg nem hiszek az házasságban. A házasságukban. De ez én vagyok. Az, aki nap mint nap végignézi mások házasságának a végkimenetelét.
- Áh, én más vagyok, Jayla. Rólam ne vegyél példát és talán még tanácsot sem kellene elfogadnod. - Rázom meg a fejem, mert valóban nem túl okos döntés pont az örök agglegényt kérdezni párkapcsolati témában. Én más vagyok. Ő más. Ők mások. Sőt, még az is lehet, hogy én is változni fogok, ha egyszer megtalálom a személyt akivel el tudok képzelni... bármit is. De amíg ez nem történt meg, én semmiképp sem vagyok az embere. - Én a házasságban nem hiszek. Nem gondolom, hogy ne lenne szerelem... de a házasság csak fejfájásnak tűnik az én szemszögemből. Nem kell egy papír ahhoz, hogy megpecsételjék az emberek a szerelmüket. De ez csak az én álláspontom és pontosan tisztában vagyok azzal is, hogy miért gondolkozom így. Még nem azt jelenti, hogy nem működhet, vagy nincsenek happy end-ek. - Vonom meg a vállam. Biztosan vannak, csak azokat ugyebár nem látom, mert ők nem jönnek hozzám. Mert miért is jönnének? Nem vetek meg senkit amiért a házasságot választja, de felesleges pénzkidobás és időhúzás az egész úgy ahogy van. - Megismétlem: Én más vagyok. Elmondhatom, hogy mit gondolok, de ne tőlem próbálj meg tanácsot kérni a házasságodhoz. Csak próbáld meg a szívedet követni. - És valószínűleg ez a legjobb útravaló amivel elláthatom őt, még ha kicsit slampos is. - Tudtad, hogy Dora próbálja magát kirúgatni az iskolából? - Együttérző, kedves hangnemet ütök meg. Nem szeretném ha szemrehányásnak venné. Holott tudom, hogy tudja. Mégsem tesz ellene semmit, tehát nyilvánvalóan a tudatáig még nem jutott el a dolog. Talán pontosan ezért is hozom fel a témát, hátha elkezd benne tudatosulni, hogy muszáj kicsit összeszednie magát és azokra is összpontosítani akik körülötte vannak... akik függnek tőle.
FAMILY BOND IS THE HARDEST THING IN THE WORLD TO EXPLAIN. IT’S NOT SOMETHING YOU LEARN IN SCHOOL. BUT IF YOU HAVEN’T LEARNED THE MEANING OF BOND BETWEEN FAMILY MEMBERS, YOU REALLY HAVEN’T LEARNED ANYTHING.
Benjamin & Jayla
Mindent felemésztő aggodalom indul meg a gyomromból és beborítja az egész lényemet. Örömmel nyugtázom, hogy Beni meglátogatott, de a tekintetéből felém sugárzó kétségbeesést és - csak talán - sajnálatát, nem állhatom. Ráadásul ő nem egy könnyedén kikosarazható kolléga, vagy szomszéd, ha kérdez, valamit mondanom kell. A fáradhatatlan üdvözlés és a viszontlátás öröme alatt, de még a befelé menetelés közben is a lehetőségeimet mérlegelem. - Most már nem kérdezünk? Mi is ilyen random család lettünk? - mint azok, akik bármikor - kopogtatás nélkül - egymásra nyitják az ajtót, hogy megnézzék, neked maradt-e majonézed a hétvégére, mert szükségük van rá? Sokan élnek nyitott ajtókkal egymás felé, időnként szomszédokról, barátokról is hallani. Bónusz a közvetlenségük. Ez nem igazán volt jellemző ránk, vagy a szüleinkre. Eddig. Hamiskás mosollyal nézem őt, megállíptva közben, hogy Benjamin pont olyan, mint a legjobb borok. Az idő kimondottan jó hatással van rá, ellenben velünk halandókkal... - Betört? - elkerekedik kissé a szemem, mielőtt bocsánatkérő grimasszal és őszinte megbánással nézek fel rá. Öblös sóhaj, valamint a tarkóm masszírozása a csendes reakcióm. - Komolyan? Ez az én hibám? - persze csak humorosan játszom el a sértett szerepét. Megcsóválom nemleges irányba a fejem, aztán végül reszelős nyögéssel kezdve így folytatom: - Megkárosított? Remélem, hogy nem... Ne haragudj miatta, majd beszélek vele erről is - tudja, hogy kifizetem, ha a lakása látta kárát annak, ami a Haynes házban történik.
- Ha-ha! - reagálok hátra a vállam fölött horkantva a végén. Azt nem állítom, hogy minden percben örömöt érzek, amiért eljött hozzám, mert gyötör a bűntudat, a tehetetlenség és emellett még szörnyen is festhetek... (Előny, ha van idő felkészülni a vendégek fogadására... A maszkolás lehetősége kincs!) A leadott kilók az én súlyommal csontvillantós bőrbe bújtatnak, az arcom beesett és sminkelésre sem volt időm, hogy elrejthessem a fekete karikákat. Fakó a bőröm, az egyedüli anyagi értékem a műlábam és még ragyogást is biztosít a fémkeretezett részeivel. Nem akarom, hogy aggódjon értem. A lesajnáló tekintetekből már kijutott több, mint egy életrevaló. - Nem, nem is... Nem is kell mondanod semmit - intek felé mutatott tenyérrel, hogy félbeszakítsam ott, ahol még el sem kezdhette. A kanapéra hajtogatott lábammal babrálok, elmerengve a szőnyeg gyűrődésein valahol előttünk. - Már nem is emlékszem, lehet, hogy hozzám se szólt... - vállat rántok, mielőtt felé fordítom a tekintetem. A nyelvem hegyére oson egy kérdés, de olyan gyöngén és sebezhetően, hogy sikerült helyet kovácsolnom egy másiknak. Ami már róla szól... - Ugye tudod, hogy a te hivatásoddal a szinglilét nem annyira hízelgő reklám? - vele együtt nevetek, még a könyökömmel is oldalba bököm, ha elérem. Az én hátamon maradni... Biztos, hogy ez a legjobb opció számára? Csakmert én erősen kétlem, hogy akárki a legkedvezőbb lehetősége pont én volnék... - Különben meg azt tervezem, hogy eladom a házat, úgyhogy a végén még én kötök ki a te nyakadon - enyhén csücsörítve grimaszolok rá, közben elfogadom a megtöltött poharat is. - Felnőtt emberek, nahát ez is eljött - koccintok vele, mielőtt kortyolgatni kezdem az italt. Egy pohár nem lesz elég. Mostanában sosem az. A kérdését hallva elnevetem magam, majd végig mutatok a pohárral magamon, enyhe célzással, hogy az alkohol, az evés, majd a film nézés, vagy alvás... Mi mást csinálhatnék?! - Még meggondolhatod magad, nem járt le a kijelentésed szavatossága - kuncogok, hiszen szórakoztató számomra, hogy Beni a félhomályba borított nappalimban töltené a délutánt az önsajnálat kanapéján.
- Szóval mi a menete? - kérdezem belesüppedve az egyik párnába - A válásnak... - lehetnék egy másik díszpárna, lehet senki sem venné észre, ha foszlásnak erednék később. Dora mondjuk lehet... Megrázom a fejem, ennél talán többre is tarthatnám magam. Mármint a feltételes mód helyes - rákoncentrálok Benire. - Volt már ilyen, hogy az egyik szó nélkül hagyta ott a másikat? Ez sűrűn előfordul? Gondolom mindig kiderül, hogy a sunyinak van szeretője... Vagy ilyesmi - mintha az időjárásról beszélgetnénk, kikopott belőlem a szenvedély, vagy a lelkesedés a témát illetően. - A statisztikák meg a korábban látott válások miatt nem akarsz senkit, vagy szerinted az egész házasság intézménye baromság? - fordulok felé végül, fejemet a kanapé falának döntöm. Újabb korty, ami csak haszontalan öblítése a bánatnak...
If you can’t get up and you can’t give up,
you know what you do? Crawl.
♫ :
So, play me like my name is Fur EliseLie to me and say you’ll never leave
Drown me in your twisted melodies
I’ll pretend you wrote em all for me...
★ családi állapot ★ :
We were never meant for each other.
But I'm glad that even for a moment It felt like we were. Do I make you nervous? Fine. You broke the girl who loved you
more than she will ever love herself. - It was that type of love that makes you want to write poetry.
I believe that if life gives you lemons, you should make lemonade... And try to find somebody whose life has given them vodka, and have a party.
A megszólalására, miszerint akkor is megenné ha én csináltam volna, egy sokat sejtető vigyorral a képemen nézek vissza rá vállam fölött. Még a szemöldököm is megemelkedik egy pillanat erejéig, mégsem szólalok meg. Jobbnak látom nem emlékeztetni arra, hogy engem legjobb lenne még a konyhából is kizárni, lakatot tenni rá, aztán a kulcsot lenyelni. Vagy kidobni. Igen, egészségesebb lenne kidobni. Bármikor amikor korábban próbálkoztam, legtöbbször valaki órákig a klotyón ült... vagy rosszabb (?) esetben a klotyó mellett. Magam sem tudom eldönteni, hogy igazából jobb vagy rosszabb. Mindegy, nem akarunk ebbe belemenni. A lényeges az, hogy a rántottámon kívül, semmi sem ehető és nem vállalok felelősséget semmiért sem.
- A-aa! - Fojtom is belé a szót. Nem hagyom, hogy ellenkezzen. Eltolom magamtól és szemeibe nézek. - Nem kérdés volt. - Vigyorodom el pimaszul, ismer már. Nem hagyom magam olyan könnyen, főleg azért nem mert én is ismerem őt. Nagy valószínűséggel az a bizonyos elfoglaltság csak a párnájának ölelgetése lenne, ami mellett esetleg egy drámát nézne, hogy aztán végigbömbölhesse a napot és csak saját szomorúságában úszkáljon. Ezért kellek én! - Nem, nem szeretnéd tudni. - Rázom meg a fejem. - Ahogyan azt sem, hogy tulajdonképpen betört hozzám. Ja, upsz... kicsúszott. - Horkantok fel, aztán összeszűkült szemekkel nézek le rá. - Igazán megtaníthatnád rá, hogy hol is van a csengő. Meg hogyan kell használni. - Persze csak ugratom őt. Érezheti, hogy hanglejtésemben az ég világon semmi komoly nincs, csak igyekszem inkább elterelni a figyelmét arról amiről minden valószínűség szerint, nem akar gondolkozni. Vagy éppen én nem akarom, hogy gondolkozzon rajta.
- Igenis, anya! - Szólalok meg a szokásos csibész mosollyal, de azért nem ellenkezem, megszabadulok a cipőtől mielőtt még a nappaliba érnénk. Míg ő a nasit hozza, én kiszolgálom magam és két pohárral, meg a borral érkezem utána. Tudom, hogy azt mondtam, csak délután iszunk... Mégis most úgy érzem nem fogjuk tudni azt kivárni. - Négy hónap? - Kérdezek vissza hitetlenkedve. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék... ami valljuk be igencsak ritka nálam. Sajnos válóperes ügyvédként nálam a válás az első ami eszembe jut. Világ életemben hajadon voltam, halvány lila gőzöm sincs, hogy miként menthetné meg a házasságukat. Az meg furcsa lenne ugyebár, ha azonnal a szolgálataimat ajánlanám. - Nem fogok hazudni, fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. - Veszek is elő egy komolyabb arcot. - Mi volt az utolsó beszélgetésetek? Mondott valami lényegeset? Bármit? - Tényleg szeretnék neki segíteni, de nem szeretném őt csak még mélyebbre lökni abban a bizonyos mederben amiben jelenleg ácsorog. - Jaj menj már! Mindketten tudjuk, hogy én örökre egyedül maradok. Vagy a te hátadon. - Bököm meg vállát mutatóujjammal, majd már nyúlok is a bor irányába, hogy töltsek mindkettőnk poharába. - Mondtam volna, hogy kezdjük a fánkkal, de... Fogjuk rá, hogy már délután van. Aztán nincs is senki aki bíráskodhatna felettünk. - Adom is kezébe az egyik poharat. Szörnyű vagyok, akárcsak egy gyerek. De neki talán most pont erre van szüksége. Na nem a borra... Egy nagy gyerekre. - Szóval mi volt a terved a napra? - Teszem fel a kérdést, elvégre lehetséges, hogy párban is meg tudjuk majd tenni.
“Family bond is the hardest thing in the world to explain. It’s not something you learn in school. But if you haven’t learned the meaning of bond between family members, you really haven’t learned anything.”
A mellkasa fehér, fehérebb, mint emlékeztem rá. El kell takarnom a kék pamuttal, hideg van, fázni fog... szánalmas próbálkozás arra, hogy megvédjem az időjárás viszontagságaitól. Gyöngyöző nevetése csiklandozza lelkemet, belebújok az aurájába, úgy kapaszkodom a melegbe, amit ő jelent a hepehupás ágyon, mintha legalábbis a légzést segítené elő a fizikai érintése. - Megsülök már! - rivallása hiába valós tényeken alapuló, kuncogásával feltárja előttem az igazságot: pont annyira élvezi a közelségem, mint én az övét. - De most így jó - nehezemre esik kipréselni ezeket a szavakat, mintha egy apró lukon akarnék átpasszírozni egy tőle sokkalta nagyobb tárgyat... - Biztos? - nem csak ebben a delíriumban, a valóságban is felnyílnak szemeim a kérdésére. Biztos? Biztos?Biztos? Biztos?Biztos?... Mindig ez a nyomasztó, sötét kisugárzás van az álmaim körül; amitől égnek áll az ember haja, remegés, reszketeg gyomor, na de most aztán könnyáztatta arccal kelek ki a pléd alól. Általában a balesetről, vagy szörnyen kaotikus rémekkel álmodok. A férjemmel hónapok óta nem, de talán a hiánya így érvényesül... Később a csengetésnek köszönhetően sikerül kiszakítanom magam ebből a révületből, sietővé válnak lépteim, igyekszem az ajtó elé.
- Beni? - végig sem mondhatom, avagy ki sem egészíthetem nevét bármiféle hozzáfüggesztett, konkrét kérdéssel, mert elhalad mellettem. A tőle már jól megszokott laza stílussal, rögtön mosolyt csal a szám sarkába. Azt hiszem, ő az egyetlen ember az életemben, aki képes rá... Határozott bizonyossággal állíthatom, hogy ha elsüllyednék a mocsárban, ő akkor is felfelé tartott hüvelykujjal nézne le rám, üzenve: nem lesz semmi baj! A móka ebben a fejemben lejátszott képben az, hogy el is hinném neki... - Fánk - ismétlem el, bár a nyelvem felbukik benne, mert a mellé képzelt, régen érzett ízvilág miatt elszédül a hirtelen feltámadt éhségtől - mintha nem is mondanám végig a nevét, csak annyit belőle, hogy „fá-”. Az ajtó becsapódik mögöttem, követem befelé. - Szerintem akkor is megenném - ami egyszerre ijesztő és hízelgő is ránézve. Tudom, mennyire nem ért a sütéshez, főzéshez. Legalábbis előttem még nem produkált jóemlékezésre méltót, csak a rossz átlaga, vagy íze miatt... Üvegfalba ütközöm, olyan érésem támad attól, ahogyan gyorsan megtorpanok. Értetlenül, kérdőn és a félmosolyomból eredően groteszk ábrázattal figyelem: bor, délután? - Borozás és közös délután? - lassan érem utol, mire felzárkózom, már ölelésbe kényszerít. Nem tiltakozom ellene, pólyás kora óta ismerem a Tökfejet, szeretem és - szerencsétlenségére - imádom is! Kezem fel-le jár a széles hátán, nemleges irányba csóválom szeretetéhes fejemet.
- Ami azt illeti... - végig sem mondhatom, lemondatja velem a programomat. Nevethetnékem támad, de már a kezem jár, hogy tányérokat szórjak szét és persze gyümölcsöt is tálaljak fel nekünk: az egészségünk fontos! - Okés, de azért rám hozod a frászt. Minek is köszönhetem a váratlan, persze nagy örömmel fogadott látogatásodat? - fontos nekem, így szinte magától értetődik, hogy lemondjam az egésznapos netflixezést és tornát. Benjamin sokkal fontosabb, bármilyen egyéb teendőmnél... Aztán a gyomros lesüllyed és a vállaim is, amikor kibukik a szög a zsákból és azon a pici lyukon át rám ömlik a valódi igazsága, az oka. Csípőre csapom kezeimet, szigorúan kézfejjel kifelé, hiszen még a gyümölcs húsától nedves ujjaimmal nem akarok mindent összeragasztózni... - Akarom tudni, hogy mit mondott? - ismeri, engem is, tudja jól, hogy szükséges e a kifejtése annak, ami kettejük között elhangzott. Végül visszafordulok a gyümöcsökhöz és csak megrántom a vállamat, mint egy csendbe zárkózott gyerek... - Fogalmam sincs, mit mondhatnék - vallom be.
Összerendezem a gyümölcsöket, tálcára dobálok mindent is. Még egy-két nasi ide-oda, hogy a teljesség igényével együtt átvándoroljunk a nappaliba, ott kényelmesebb! - Cipő! - szólok rá, ha magától nem dobta le. A tévét bekapcsolom háttérzajnak, ússzon bele a csendbe, ha akadna perc, amikor nincs mit mondanunk... - Nem tudom, mit akarok. Több, mint négy hónapja nem hallottam róla... - miközben a helyére ülő Benjire nézek, a szemem megakad egy pillanatra a nappaliban kiakasztott fotónkon, az esküvőn készült, boldog, szerelmespárként tündökölünk -, nem érem el. Nem tudom miért, mit akar ezzel, akar-e egyáltalán valamit, mikor érkezik a boríték a válásról szóló papírokkal, hogy... Doraval tartja a kapcsolatot, velem nem... Nem értem ezt az egészet, amit csinál - nézek rá, a kávéval a kezemben. A melegségéről eszembe jut az álmom, fenébe is. Hogy lehet ezzel a semmivel megbirkózni? - Te is ismered... - lesütöm a tekintetemet, mintha választ adhatna a kérdéseimre. - Te mikor nősülsz már? - ugratom, tudja, hogy a hálószobája nem érdekel.
If you can’t get up and you can’t give up,
you know what you do? Crawl.
♫ :
So, play me like my name is Fur EliseLie to me and say you’ll never leave
Drown me in your twisted melodies
I’ll pretend you wrote em all for me...
★ családi állapot ★ :
We were never meant for each other.
But I'm glad that even for a moment It felt like we were. Do I make you nervous? Fine. You broke the girl who loved you
more than she will ever love herself. - It was that type of love that makes you want to write poetry.
I believe that if life gives you lemons, you should make lemonade... And try to find somebody whose life has given them vodka, and have a party.
Már akkor elkezdtem gondolkozni, hogy egy látogatást kellene tennem Jayla-nál, amikor Dora megjelent nálam teljesen hívatlanul... és tulajdonképpen betört hozzám. Ez most persze lényegtelen is, bár lehet okos lenne az anyja tudtára adni, hogy móresre tanítsa a kis zsarnokmestert, ám mindketten tudjuk, hogy nem vagyok olyan. És éppen ezt is használja ki az ördögfióka. Mindenesetre arra mindenképpen felnyitotta Dora a szemem, hogy valami nagyon nincs rendben az anyjával. A helyzet talán rosszabb, mint azt én tudtam, vagy éppen gondoltam. Ezért sem vesztegettem tovább az időmet, Doráról példát véve én magam is hívatlanul jelenek meg, bár én legalább a csangő használatát veszem igénybe és nem hozom a frászt unokatestvéremre, mint azt a kis suhanc tette velem.
- Szép jó reggelt! - Mondom is vigyorogva, amint a nő ajtót nyit, majd ellenkezést nem tűrő módon lépek is be az otthonába, nem kimondottan érdeklődve az iránt, hogy szívesen lát-e. Tudom, hogy engem mindig szívesen lát. Még ha csak a szíve mélyén is, de ő is tudja, hogy így van. - Hoztam reggelit. Palacsinta, fánk és kávé. - Emelem meg a kis dobozkát, mintha kincs rejtőzne benne. Mondjuk az is. Ki ne szeretné a palacsintát? Vagy a fánkot? A kávé meg már alap. - Na nem kell megijedni, nem én csináltam. - Teszem hozzá, mielőtt még azt hinné, hogy megmérgezni készülök őt és egyben magamat is, hiszen tudjuk, hogy nem vagyok egy konyhatündér, már rég fel is hagytam a próbálkozással, leszámítva ha rántottáról van szó. - Bort is hoztam ám... Bár azt későbbre. Várjuk meg legalább a délutánt. Hogy is néznénk ki ha már korán reggel inni kezdenénk. - Nevetek fel, mintha még soha sem tettem volna ilyen badarságot. Aztán miután engedélyre nem várva betörtetek a konyhába és lepakolom a konyhapultra a szóban forgó reggelit, bort, meg még egy két csecsebecsét, ismét Jayla felé fordulok, hogy egy ölelésben részesíthessem őt.
- Szóval... remélem nem terveztél mára semmit?! - Nézek rá felvont szemöldökkel. - Ha igen, akkor tessék lemondani, mert engem lerázni nem fogsz. - Szögezem is le előre a szabályokat, mert ismerem őt és tudom, hogy néha szeret a saját szomorúságába elhervadni. Én pedig éppen azért is jöttem, hogy ezt meg tudjam akadályozni. Mert ilyenek vagyunk mi. Mindig ott vagyunk ha a másiknak szüksége van valakire, még akkor is ha azt nem feltétlen lássuk be először. - Dorothea járt nálam. - Bököm ki végül, ezzel tulajdonképpen mindent meg is magyarázva neki. Kétlem, hogy ragoznom kellene, vagy éppen ecsetelnem, hogy miket mesélt nekem a lánya. - Szeretnél beszélni róla? - Ezúttal természetesen a hangom sokkal inkább együttérzőbb, mint humoros, és bár szívesen humorizálnék továbbra is, mert az kétségtelen, hogy szeretnék egy mosolyt látni az arcán... Mindennek eljön majd a maga ideje. Nem lepne meg ha ő előbb szívesebben sírná ki a bánatát a jó kis öcskösnek. A szórakozás jöhet utána is. Viszont elmenni nem fogok anélkül, hogy megbizonyosodtam arról, hogy lett legalább egy jó napja.
Kezdőlap
