Tudom én azt pontosan, hogy mennyire szeret főzni. Igazából jobban belegondolva talán éppen az ő főztje tudna most feldobni. Azok a fura gombócok, amiket szokott csinálni, amiben nem is tudom, hogy mi van, de jobban beválik még a fagyinál is. -Mi lenne, ha csinálnál abból a Szeretem Gombócból? - Mivel elképzelésem sincs, mi van benne, egyszerűen Szeretem Gombócnak hívom, mert így legalább mindig tudja, mire gondolok. Ha valaha is elrabolnának és vallatni kezdenének, bárkit eladnék azokért a gombócokért. -Mi az, hogy hol? Hát itt! - mutatok magamra. Kötekedhet velem, amennyit akar, és sok mindent lehet rám mondani, de ízlésem az legalább van. Na, persze, tudom én, hogy Zed jó pasi, de nincs szükség rá, hogy még én is pumpáljam az egóját. Pumpálják neki eleget a pipijei. -Jesszusom, hát csak egy estét hagytam ki! - bököm oldalba nevetve, mert hát ennél többet már tényleg csak akkor járhatnék a Sinnerbe, ha ott laknék. Egyszer még Dariot is elvittem, bár neki annyira nem jött be. Ő a chillesebb helyeket kedveli, de érdekelte, hogy én mit szeretek. Én meg a Sinneren kívül legfeljebb melegbárokba járok, oda meg aztán csak nem vihettem. -És ugyan mihez kezdenék vele. - fonom össze a karjaimat egy gúnyos mosollyal. Persze nem azt mondom, tök jó lenne egy barátnő, aki szeret. Hogyne lenne jó? De lássuk be, nem sokan békülnének ki azzal, amivel a kenyeremet keresem. Főleg hogy ez néha azzal is együtt jár, hogy hetekre elutazom… hát… hetyegni valaki mással. -Hát mert aztán nem jelentél meg a paripádon! - nevetek. Mindig is meg akartam tanulni motorozni, csak aztán rájöttem, hogyha lezúgok és lejön a glazúr a képemről, akkor aztán bajban leszek. Bár jobban belegondolva, kétlem, hogy Dario emiatt dobna, csak épp így kivel megy majd azokra a fura jótékonysági partikra? Hát, nem velem. És akkor bajban leszek. De ha nem én vezetek, az más. Tudom, hogy Zed vigyáz rám. Persze, állandóan piszkáljuk egymást, de sose hagyná, hogy bajom essen.
Érzékeli, hogy Nova mennyire harapós mostanában, bár az okát nem tudja, de nem is fogja feszegetni. Ha Nova szívét nyomja valami, úgy is elmondja, ha pedig nem, hát akkor sem fog összedőlni a világ, itt lesz mellette, ha szükség van rá. – Segáz – von vállat és finoman meglöki a könyökével a lányt, hogy kicsit felrázza ebből a nagy bambulásból, aztán tart ez addig, amíg emlegetni nem kezdi neki az akkor éjszaka történteket. Eddig is tudta, hogy milyen pletykásak a munkatársai, de azt azért még Zed sem gondolta volna, hogy ennyire, cserébe persze próbálja felhúzni magát meg haragosnak mutatkozni, de ez nagyjából annyit is ér, amennyit. Szóval semennyit! – Ez a szerencséd! – vágja rá azonnal vigyorogva, mert ez így igaz. Szeret Novának főzni, talán ő az egyetlen nő az anyján kívül, akit mindig próbál meglepni valami új finomsággal. A futó kalandjainak nem szokott főzni, amúgy sem szokta őket hazavinni, túl problémás lenne, másoknak meg nem igazán szokta villogtatni a tudását, legfeljebb a munkatársainak ünnepek alkalmával. – Jó ízlésű emberek, hol? – kérdez vissza röhögve és látványosan körülnéz a parkban, hátha talál valakit, de azokon az embereken kívül nincs ott senki, akik már eddig is hülyén nézték kettejük harsány viselkedését. Ezek meg egyébként sem hatják meg Zedet, és ha már lehet pucérkodni, miért ne mutogatná magát, mégha Nova nem is szokta kultiválni, hogy állandóan ledobálja magáról a felsőket. – Látod? Többet jöhetnél, aztán megnézhetnéd, mi van ott – felel nevetve, arra meg, hogy kell oda, megmelengeti a szívét. Gyerekként szar érzés volt, hogy nem tudta, mit kezdjen magával, szóval ez a meló tényleg betalált, mellette azt tud csinálni nagyjából, amit és amikor akar. – Kivételesen nem, inkább megtartanám magamnak! De megpróbálkozhatsz nála, soha nem lehet tudni – tárja szét kezét, végül is soha nem lehet tudni, lehet a végén még Zed maradna hoppon, ki tudja, a kiscsajnál ki játszik. – Jut eszembe, mikor jössz el velem motorozni? Már a múltkor is megígérted, aztán azóta is csak tervezzük a dolgot – pillant kérdőn Novára, múltkor szó volt róla, és már isten se tudja, mióta fűzi a lányt, hogy menjen el vele legalább egy túrára. A srácokat egyébként sem fogja hívni, a legtöbbje nem motorozik, a motoros haverok meg mindig valahol vannak, ami nem itt van.
Tulajdonképpen magam sem tudom, mitől vagyok ennyire frusztrált. De a tény, hogy Zed is észrevette, cseppet sem nyugtat meg. Persze, idegeskednem mindig van min, de én magam sem vettem észre, hogy mennyire irritál minden. Legalábbis addig, amíg ő rá nem mutatott, így egyszerűen csak elhallgatok és magam elé meredek. Mert hát ugye hogy magyarázzam meg azt, amit magam sem értek igazán. Elvégre mindenem megvan. Pénzem, barátaim, egy király kecóm, egy aránylag jófej anyám. Szóval tényleg, mire vágyhatnék még? -Bocsi. - motyogom némi hallgatás után, de válasszal továbbra sem szolgálok. Nem szeretem, hogy észrevette. Minek vette észre egyáltalán? Foglalkozzon a saját irritációival inkább… -Ugyan már, imádsz nekem főzni. - nevetek fel, felocsúdva végül ebből a nagy bambulásból, még a nyelvemet is kiöltöm rá. Igen, foglalkozzunk inkább ezzel, egyébként is jobban főz, mint én. Mondjuk, nem tettem olyan magasra a mércét a tojásrántottával. -Túlságosan szereted, hogy élvezem a főztödet! - vigyorgok rá, mert tudom, hogy így van. Büszke a főztjére és van is miért, így aztán egyértelmű, hogy tőlem mindig be is zsebelheti a dicséreteket rá. -Tudod, vannak ám itt jóízlésű emberek is! - takarom el a szememet. Mi a nyavalyáért kell ennek a gyereknek állandóan vetkőzni? -Basszus, csak egy este nem jövök le és ennyi mindenről lemaradok! - nevetek. nyilván nekem kicsit más a sztori, mint neki, elvégre én nem őrzök semmiféle biztonságot, én azért megyek oda, hogy jól érezzem magam. meg aztán ez a cipő akkor is zseniális. -Jaj, ugyan már! Tudod, hogy kellesz oda. - lágyulok meg, mert amúgy meg tudom, hogy mennyire bosszantják az ilyen szituk. De hát ha nem lennének ilyen szituk, neki nem lenne munkája, hiszen nem lenne mit őrizni. -Úúúú, csak nem kerítőt akarsz játszani megint? - forgatom meg a szememet mosolyogva. Nem csajozok. pont. Az ilyesmi csak még több komplikációt hozna az életembe. Nem véletlenül őrizgetem annyira a magánéletemet. Zed is csak azért tudhat róla, mert megfenyegettem, hogy kiszúrom a heréit tűvel, ha elmondja valakinek.
– Jól van már, na! – fakad ki, miután leül Nova mellé a padra. Hát nézzenek már oda, még ezért is őt hibáztatja, végül is ki akart jönni futni, na ki? – Milyen harapós vagy mostanában – forgatja a szemét, de nem tesz egyéb megjegyzést, még azért is el lenne küldve rögtön melegebb éghajlatra, ellenben szóba kerül, ami napokkal korábban történt a Sinnerben, hogy rögtön összerándul még a gyomra is az emlék hatására. – Dörgöld ezt is az orrom alá, jól van! Megnézheted, mikor főzök neked legközelebb, asszonynépség! – teszi hozzá sértetten karba tett kézzel, aztán tart ez addig, amíg nem rájön, hogy igenis megmutatja, hol baszták neki a mellkasának azt a hülye magassarkút. Nem hatja meg különösebben Nova kifakadása, hogy ne mutogassa magát, csak azért is megteszi, persze már vigyorogva, mint egy idióta. – Már megbocsáss, nem tehetek arról, hogy végzem a munkámat. A haverjának nem kellett volna belekötnie abba a hústoronyba, ráadásul drogosan és akkor nem lett volna balhé – vágja rá azonnal, már nyugodtabban és lehúzva magán a pólót. Nova nem értékeli úgy sem, ha félpucér, nem mintha különösebben meghatná a lányt a dolog. – Lehet. Azért szoktam próbálkozni, de minden este rá kell jönnöm, hogy tök felesleges – von vállat a témára. – Szerintem kedvelnéd a csajt – teszi hozzá most már normális mosollyal az arcán, nagyjából úgy, ahogy akkor szokott mosolyogni, mikor valamelyik dögös bigét össze akarja szedni, Nova már ismerheti ezt a mosolyát kellően. – Mexikói. Igazi tüzes csibe – vigyorog, mint a vadalma, miközben pihennek a padon.
Én egyáltalán nem találom viccesnek a szitut, de azért örülök, hogy ő ilyen jól szórakozik. Öregem, így meghajtani valakit igazán pofátlanság. A pad, amire végre lerogyok most olyan, mint a legpuhább, legfinomabb kanapé. -Adok én is olyan papírt neked! - kiáltok rá, de abba már nem megyek bele, hogy miféle papírt akarok neki adni. Főleg azért, mert én sem tudom, ilyen sokáig nem gondolkodtam és nem is vagyok biztos benne, hogy jelen állapotomban van rá elég agykapacitásom. -Hogy rohadna le a veséd! - morgom az orrom alatt. Méghogy kocogós séta. Tehetek én róla, hogy a szülei tornyot csináltak gyerek helyett? És akkor még csodálkozik, hogy mindig ő fizeti az ebédet, mikor ilyen rohadék. Meg torony is. -Meg is érdemled. - fonom össze a karomat magam előtt durcásan. Az a minimum, hogy kárpótol az ilyen helyzetekért. Meg azért, hogy egyáltalán elviselem, amilyen borzasztó egy alak. -Nem Luis hibája, hogy népszerűbb vagyok nálad. - vigyorgok rá. -Meg szebb is. - teszek rá még egy lapáttal, mert gyanítom, hogy ennek nagyobb szerepe van a dologban, csak hát nem igazán mozgatja meg a fantáziámat. De legalább az ilyen hasznos kis infókat felhasználhatom ellene, amikor piszkál. Csoda, hogy állandóan ott lebzselek? -Jaj, majd mindjárt megsajnállak, te nagyra nőtt csecsemő! - röhögök fel, majd ahogy elkezdi a pólóját, eltakarom a szemem. -Ewww nee! Kiég a retinám! Hát mutogassa magát annak, aki kíváncsi rá, én nem vagyok. Ruhában is pont eleget látok belőle, nem kell itt a sztriptíz. -Biztos megérdemelted. - bölcselkedem, mert hát nyilván a lány pártját fogom, bárki is legyen az. Nem azért vagyunk barátok, hogy kedves legyek vele, na. -Ki tudja. Lehet csak nem szeret élni. - vonok vállat. Én már rég feladtam, hogy megértsem az embereket. Meg aztán nem mondhatnám, hogy az én életem és döntéseim kimondottan logikusak a többség számára, de nekem is megvannak a magam okai. Persze, hősünk esélyesen csak hülye, de hát na. Ki vagyok én, hogy ítélkezzek?
Nagyon is jól hallja, hogy Nova lemaradt mögötte és kapkodja a levegőt, csak épp már ennél jobban nem tud visszalassítani, mert akkor sétálhatna is kocogás helyett, de azért igyekszik a maga módján igazodni a lány tempójához és rövid lábaihoz. Kis Corgi lábak, hát mondja valaki, hogy nem kurva cuki! Már az utolsó métereket futják, mikor végül gyorsít, hogy legalább azt a pár száz métert tényleg futva tegye meg, aztán vigyorogva és izzadtan megáll, és bevárja Novát. Nem is kell sokat várnia, érkezik a hátára az ütés, hogy felprüszköl tőle, aztán lihegve fordul Nova irányába, hogy lássa, amint a lány kecsesen lerogy az egyik padra. – Papírom is van róla! – felel röhögve, kicsit előre görnyed és megtámaszkodik a térdén, de neki rövidebb idő is elég ahhoz, hogy a légzését visszaállítsa a normális tartományba. – Pedig azt hittem, futni jöttünk, de csak kocogós séta lett belőle! – vág vissza azonnal, végül leül Nova mellé a padra és kényelmesen hátradől. – Mindig én fizetem az ebédet, nem is értelek – vigyorog, mint a tejbetök, végül is nem gond az az ebéd, amúgy is kezd éhes lenni. Ellenben a következő mondatra nincs felkészülve, így rögtön fancsali lesz az ábrázata is, úgy pillant Novára. – Mi van, Luisnak megint eljárt a szája? Esküszöm, pletykásabb, mint egy nő! – morog, az orra alatt valami érthetetlen hozzátéve holmi nagypofájú alakokról. – Amúgy ja, azóta is fáj a mellkasom, még nyoma is lett, nézd meg! – felel fújtatva, ezzel egyidőben felrántja az izzadt pólót magán és úgy mutogatja a nyomát a cipő sarkának a mellkasán, ami körül már lilás-zöldes a bőre. Gyógyul, de még kell annak a sérülésnek pár nap, hogy eltűnjön teljesen. – Látod, látod?! És bazdmeg hozzám baszta, ilyet nem csesztem még, mióta a Sinnerben dolgozom! – teszi még hozzá bosszús fejjel, aztán vissza lerántja magán a pólót, majd visszadönti a hátát a pad támlájának. – Cserébe mondjuk felcsaptam a vállamra a hamvas kis testét, aztán úgy tessékeltem ki a drogos haverjával együtt. Annak se tudom, mi járt a fejében, mikor a hegyomlásnak akart nekimenni. Mi van mostanában mindenkivel, hogy meghülyültek az emberek?! – fakad ki rögtön, kezét széttárva tanácstalanul maga előtt, úgy néz Novára barna szemével.
Az utolsó pár száz méteren csak úgy loholok Zed után. Értem én, hogy futni jöttünk, de azért igazán gondolhatna arra is, hogy nekem rövidebbek a lábaim, mint neki. Így aztán ami neki egy kis kocogás volt, az nekem egy feszített tempójú rohanás volt. Igazán jobban át kéne gondolnom a jövőben, hogy kivel megyek futni és egyáltalán minek. Így aztán amikor végre beérem, akkorát csapok az izzadt hátára, hogy csak úgy visszhangzik a házak között. -Mondja, maga normális? - kérdezem lihegve, mert hát rohadjon meg azért. Meg minden. Még azért a kevéske levegőért is küzdenem kell, amit kapok, így aztán lerogyok a legközelebbi padra valami fura, artikulálatlan hang kíséretében. -Te figyelj, ez nem futóverseny ám. - szólalok meg újra, amikor végre kapok már egy kis levegőt. Igazán alulértékelem én ezt a levegővétel dolgot. Szerintem még életemben nem örültem ennyire, hogy tudok lélegezni, mint most. Levegő! Akarom, hogy tudd, örökre szeretlek. És könyörgöm, ne haragudj,hogy eddig természetesnek vettelek. Szörnyű hiba volt! -Ezért ma te fizeted az ebédet. Ezzel kell kárpótolnod. - bökök Zed mellkasára. Nem mintha nem tudnék magamnak ebédet venni, de hát nehogymár. Ez a minimum azok után, hogy úgy meghajtott, mint valami hörcsögöt. Hát az egereim nem futnak ilyen tempóban! -Apropó! Tényleg hozzád vágta egy csaj a cipőjét a bárban? - kérdezem. Mert hát én mindenről tudok. Na jó, lehet, hogy állandóan ott lebzselek én is. Elvégre Zedre is vigyáznia kell valakinek, míg ő őrizi a rendet rendületlenül, nagyon komolyan. És hát persze, hogy elpletykálták nekem a srácok! Nem tudom, ki ez a csaj, de remélem, máskor is jön, mert szeretnék gratulálni neki, valamint örök imádatot fogadni neki. Ez valami zseniális húzás, hogy hozzávágta a cipőjét. Én eddig még csak ruhákat vágtam hozzá, de lehet nekem is rá kéne szoknom a cipőkre.
Kezdőlap
Érzékeli, hogy Nova mennyire harapós mostanában, bár az okát nem tudja, de nem is fogja feszegetni. Ha Nova szívét nyomja valami, úgy is elmondja, ha pedig nem, hát akkor sem fog összedőlni a világ, itt lesz mellette, ha szükség van rá.
