Rose Everly olyan patinás becéző szavakat használt, mint például a drágám. Közben a kezét finoman Fable vállára tette, és egy lesajnáló mosollyal tudatta vele, hogy túl sok mindenről lemaradt, és nem hogy lépést nem tud majd tartani, az eseményekkel. De a róla szóló pletykák már jóval régebb óta keringenek Manhatan közszáján, mint gondolta. Egy valamiben viszont senki nem volt biztos, hogy miért is jött pontosan vissza. Igyekezett egy prózaian unalmas választ adni, és nem részletekbe merülni. Még a saját családja sem tudta, az igazat, hogy valójában mi vezette erre az útjait. Ez pedig jobb ha így is marad. Ő maga is nehezen emésztette meg saját döntéseinek súlyát, de soha nem vitatta a felelőségét, az elmúlt pár hónap eseményeiben. Néha azon kapta magát, hogy többször kínozza magát a „Mi lett volna ha..” gondolatával. Mindig talált egy sokkal jobb döntést a jelenleginél, de kár volt már ezen őrlődni. Ez volt az oka, amiért próbált elvegyülni a tömegben. Abban hitt, hogy a feszültség majd társaságban elmúlik. Biztosan így volt, ha az ember lánya ismerős közegben volt. De senkit nem ismert. A bátyja barátai ugyan nyitottan fogadták, de mégis valahogy feszültséggel és egy várakozó izgalommal telve várt valami többre. Inkább valakire. El sem akarta hinni, hogy ez a régi érzés, még mindig halványan végig tudott rajta simítani, és arra ösztönözni, hogy a tömeget pásztázza. Közben persze, nagy igyekezetet fordított arra, hogy elhitesse még magával is, hogy egyszerűen csak vágyik egy ismerős tárasaságra. Mutató ujjával a pohara szélén játszadozott,  a beszélgetőpartnere hangja bizalmaskodóvá vált, és valamit a fülébe suttogott, de nem is igazán értette mit. Csak egy férfi nevet hallott ki belőle, aki éppen akkor lépett be a teremszerű tér ajtaján.  Kényszerítenie kellett magát, hogy újra Rose-ra figyeljen, akinek a nyelvét hirtelen felvágták az Ewanről szóló pletykák. Nem szerette volna hallani őket, de a pletyka volt, ami az ilyen eseményeken szinte maga volt a lüktető energia. Újabb foszlányt hallott  csak, míg követte Ewan lépteit ahogy a tömegben elmerül. Nehéz volt nem a férfira figyelnie. Csak udvarias gesztusként fordult néha vissza a beszélgetőpartnere felé,  de csak éppen annyira, hogy Ewan-t is követni tudja közben. Rose éppen sajnálatát fejezte ki, egy epés megjegyzést is elrejtve a mondandójába, amivel lassan újra magáénak tudhatta Fable figyelmét. Tudott róla, hogy Ewannek már rég nem született új alkotása, de az ő szemében még nem volt leáldozóban a tehetsége. Úgy tűnt viszont, hogy Ms. Everly, és a hozzá hasonló kultur bámészkodó így vélekedett. Hirtelen  dühíteni kezdte a nő, és egy hegyke mozdulattal felszegte az állát, hogy úgy nézzen a nő szemébe.
- Véleményem szerint minden művész különleges, az ő tehetségüket nem lehet időben mérni, sem pedig abban, hogy hány munkáját szeretné a világ elé tárni. Csak az önző emberek hiszik azt, hogy a művész értük van. Ez egy téves gondolat. Én úgy látom inkább, hogy ki kell érdemeljük, hogy láthassunk még több vászonra festett csodát.- ejtette ki a szavakat elmélyülten, egy pillanatig sem szakadva el a nő tekintetétől.
- De amíg az emberek ostobák, és gyarlók..na meg táplálják a pletykát, én úgy látom nem érdemelnek meg semmit. – Rose ajkai méltatlankodásra nyíltak, de Fable kecses kézmozdulattal simogatta meg a vállát.- Bocsáss meg Rose, de még sok emberrel nem beszéltem.- azzal faképnél hagyta a nőt. Nagyon nem volt helyes amit csinált, távol állt tőle, hogy sértegessen bárkit is. De hirtelen támadták le az érzések, és Ewan érkezése sem a józan gondolkodású énjét hozta előtérbe. A feszültség még magasabbra szökött benne. A tákáját felnyitva leellenőrizte, hogy biztosan nála van az apró kis pirula, amire úgy tűnt az este előre haladtával szüksége lesz, ha még egy ilyen beszélgetésben lesz része. Márpedig úgy tűnt az egyetlen ember, aki mellett nem kell pletykákat hallgatnia, az maga Ewan volt. Arra indult, amerre a férfi is. Míg figyelte észrevette, hogy  Ewan egészen kellemesen el tudott társalogni, habár pont úgy nézett ki, mint aki nem igazán akar itt lenni. Fable azon is elgondolkodott, hogy lehet csak a saját ellenérzéseit vetítteti ki Ewanre, de a léptei egészen a teraszig vezettek, ahol csak kis idő múlva érte be hangtalan léptekkel. Meg kellett állnia mérlegelni, mennyiben tűnik jó ötletlenek ez az egész, de nem tehetett róla, muszáj volt a közelebb mennie. A férfi éppen újabb füst csomót fújt ki az éjszakába, amikor Fable keze elengedte a kilincset és halk kattanással jelezte, hogy nincs egyedül. Mielőtt Ewan megfordulhatott volna, megszólalt.
-Hello idegen.- mosolyodott el lágyan, és Ewan mellé lépett, és miközben a férfi arcvonásait nézte az ujjai közé csippentett egy nikotinszálat.
-  Meggyújtanád nekem ha megkérlek?- nézett a férfira, és finoman az ajkai közé illesztette a cigarettát, közben pedig szuggesztíven Ewan szemeibe nézett. Régen  így járt el, különösen azért, mert csak Ewan tudta, hogy rászokott a cigire,  így néha tőle is lopott el egy-két szálat.

Vannak bizonyos dolgok. Apróságok, amiket soha nem felejt el az ember; akkor sem, ha élete nagy részében nem is tud róla, hogy ezek a kis semmiségek az idő vasfogát kiállva még mindig ott lapulnak valahol az emlékei dohos padlódeszkái között. Egészen addig, amíg egy színárnyalat, egy ártatlan szófordulat, vagy egy tűnő illatfoszlány elő nem hívja.
A tenyerével benyomta az ismerős ajtót, ezerszer járt már itt, hiszen a legjobb barátja lakásához érkezett, már odalentről hallotta a zenét és a jellegzetes ricsajt, ami nem kevés vendégről árulkodott, a szomszédok bizonyára odalesznek a gyönyörűségtől, hogy az úriember harmincharmadik szülinapját percről percre végigkövethetik. De mielőtt igazán kínossá válhatna, úgyis lelépnek, ő maga foglalt le egy boxot Jax kedvenc klubjában, amit a kellő pillanatban meg is céloznak majd; ám ahogy belépett az ajtón, furcsa illat vonta magára a figyelmét. Nem volt kirívó, bársonyosan keveredett a levegővel és a sokfajta inger között szinte alig lehetett elcsípni, de mégis, az enyhén édeskés, talán vanília, egy csipetnyi friss citrom elegyével...biztos volt benne, hogy ismerte, de nem tudott rájönni, honnan. A fogason lógó kabátok között könnyedén megtalálta a bűnöst, míg mellé akasztotta a sajátját, észrevétlenül közelebb is hajolt, hogy mélyebben az orrába szívja, de sajnos ez sem mozdította előbbre a memóriáját. Ó, hogy mennyire utálta ezt. A világon az egyik legfrusztrálóbb érzés, ha a gondolat csupán a lepkeszárnyait rebegtette meg előtted, de nem bújt elő, hogy kézzelfogható ihletté formálódjon, helyette ott zümmögött a háttérben, mint egy alattomos szúnyog: nem tudtad elkapni, de el sem tudtad hessegetni többé.
- Hát itt vagy végre! – bukkant fel az ünnepelt, és a vállára szorítva egy borospoharat nyújtott felé. – Már azt hittem, ide se tolod a képed. – A hangjában már-már igazi zsörtölődés bujkált, ami rögtön elárulta: túl sokat ivott. Ám ahogy Ewan megfordult, minden szót beléfojtott a látvány.  
- Jézusom, Jax…
- Sejtettem, hogy be fog jönni az új frizurám – simított végig az említett hosszú parókáján. – Nem is meséltem, de különös látomásom volt az éjjel, amiben a Szentlélek világossá tette előttem, hogy ma éjjel rátalálok az életem értelmére.
- Erre te beöltöztél Jézusnak, hogy az életed értelme kedvében járj?
- Nem érted a lényeget... – legyintett a férfi. – Ez csak a megtérésemet szimbolizálja. Elvégre mégiscsak krisztusi korba léptem.
- Ami normál elestben azt jelenti, hogy megjött az eszed, nem azt, hogy az a kevés maradék is elment – költözött egy lassan kivehető, bujkáló mosoly Ewan vonásaira.
- Határozottan úgy látom… hogy még nem ittál eleget – koccintotta össze a poharukat a házigazda, de kevésen múlt, hogy a lendület végül nem Ewan ingére löttyintette a vöröslő nedűt. Jax azért már láthatóan nem volt túl szomjas. – De lásd, kivel van dolgod, megbocsátom bűneid, és még egy meglepetésvendéget is intéztem neked.
- Igen, ezt már egy hete hallgatom… és el is árulod, hogy ki az? – A mondat hallatán önkéntelenül körbepillantott, de a vendégek az egyébként nem túlságosan nagy lakás minden zugát belakták, nem volt olyan átlátható a tér, mint a megszokott rendezvényeken. Egy kicsit a régi, egyetemista időket idézte, amihez elég vegyes emlékek fűzték.
- Ugyan, nem rontanám el a pillanatot – vigyorgott. – A kedves nejed épp az előbb hívott Milánóból. Tudtad, hogy jövő hónapban Rómába megyünk?
- Mármint te és ő?
- Nem-nem, te is jössz, barátom. Sajnálom, de az ajándék része vagy, nem mondhatod le. A Vatikánba is intézett belépőt.
- A Vatikánba – bólintott a férfi, ízlelgetve a szót, majd inkább belekortyolt a borba. Ahogy haladt az este, futólag elbeszélgetett még néhány vendéggel, majd nem sokkal később úgy döntött, hogy itt az ideje kiosonni egy cigire.  
Az erkélyről hangulatos kilátás nyílt az utcára, és a belváros egy apró szeletére is, ami a távolban most is éjszakai fényekben fürdött. Eszébe jutott, hogy felhívja Adriát, és rákérdez erre a furcsa sztorira, Rómával meg a Vatikánnal, de ahogy beleszívott a cigibe, meghallotta, hogy társasága érkezett.
Hátrapillantott, és egyszerre több meglepetés is érte. A hang és az illat előbb érte el az érzékeit, mint ahogy felismerte volna a nő arcát.
- Fable? – ejtette ki a nevét, mint aki vonakodva hinne a szemének. – Nahát – mondott csak ennyit, hiszen olyan váratlanul érte a találkozás, és olyan régen látta a lányt utoljára, hogy még tinédzserként élt az emlékei között. Mostanra viszont teljesen megváltozott.
- Persze... – nyúlt is a zsebébe készségesen, ahogy a nő tüzet kért, és a hirtelen támadt zavarát legyűrve, miközben meggyújtotta a szálat, visszapillantott rá. – Na és minek köszönhetjük a látogatást? Jax szülinapjára ugrottál haza?

Nehezebb volt a feszültséget legyűrnie, mint gondolta. A táskájában lapuló tabletta csupán csak megnyugtatásul szolgált, hogy ott van. A táskáját mégis néha zaklatottan szorította meg, majd ernyedtek el az izmai. Amatőrnek érezte magát, hisz pont neki kéne tisztában lennie a saját reakcióival. De nehezebb volt, még úgy is levetkőzni a megfelelés iránti vágyát, hogy a szülei nem tartózkodtak a közelben. Az előző nő pedig éppen annyira kizökkentette a nyugalmából, hogy éles szavakat használjon. Nem volt biztos benne, hogy ennek nem lesz visszhangja. Ewan megjelenése, úgy tűnt nem csak számára volt feltűnő, hanem mások számára is. Igyekeztek a közelébe kerülni, míg Fable  csak a pultot támasztva figyelte, enyhe irigykedéssel mennyire könnyedén elvegyül, az itt lévő emberek között. Tengernyi okot felsorolt magának, mielőtt a léptei megindultak Ewan után. Mindegyik megállta a helyét, mégis a kockázat súlya nem bírt olyan erővel, mint a vonzás amit a férfi mindig is magában hordozott. Mindenhol ezt kereste, többnyire abban hitt, hogy az olyan emberekben van meg ez a különleges fény, akik egy apró kis részletben is meg tudják ragadni a lényeget. Egy baj volt, eddigi élete folyamán, csak egyszer tapasztalta ennek a fénynek a melegét, ami az egész testét megmozgatta. Most pedig megint itt volt, már nem volt kislány, érett nő lett belőle, aki még mindig nem tudta mit is keres valójában. Csak azt az egyet tudta, hogy ki hordozza magában azt, amire a lelke szüntelenül vágyott.  Megfoghatatlan gondolatai egyre jobban feszítették, üres frázisoknak tűntek, amikre próbált ráhúzni valamiféle magyarázatot. Bárcsak ilyen könnyű lenne. A távolság sok mindent megkönnyít. Gondolta magában, ahogy tett még egy lépést, majd egy pillanat erejéig feltartotta maga Jézus a bátyja személyében. Túlságosan szimbolikus lenne azt gondolni, hogy maga Jézus próbálja meg feltartani, egy tragikus lépéstől? Lehetséges. De még maga Jax is, éppen a férfiról áradozott, mindig is szerette köztük ezt a dinamikát. Jax pedig a telefonban is elég pletykás volt ahhoz, hogy egy-két információt elcseppegtesen neki a távolból, amikor még egy másik országban próbált révbe érni. Kevesebb sikerrel. Nem volt elégedettlen az életével, sőt úgy gondolta, inkább  a folytonosság és a keresés tartja meg az emberben azt  a kíváncsiságot, ami miatt nem fásul be. Így nem bánta, hogy így van. A bátya hamar egy másik csoporthoz verődött, Fable csak mosolyogva nézte mennyire élvezte a figyelmet, és csak még nagyobb feltűnést kelltet a kinézetével.  Vissza fordult a terasz felé, amerre tartott. A kilincs felett még egy ideig a peremén játszott az ujjaival. Körül nézett, hogy valaki látja a tétovázó mozdulatait, de még mielőtt bárki más lecsaphatott volna a lehetőségre, hogy kettesben legyen a férfival, kinyitotta az ajtót, majd be is csukta maga után. Ahogy hátra fordult Ewan, az arcát nézte, figyelte ahogy a felismerés szépen lassan elér hozzá. De még így is kifürkészhetetlen volt, hogy valójában mi járhat a fejében. A meglepettség volt talán a legjobb szó, amit sikerült elcsípnie, és aminek a férfi hangot is adott egy kérdéssel.
- Igen én vagyok.- lép közelebb egy lágy mosollyal az arcán.- Elhiszem, hogy egy Jézusnak öltözött Jax után, már nem hiszel a szemednek.- nézz a férfira, egészen szórakoztatja a helyzet, hogy Ewan nem számított rá egyáltalán. Kap az alkalmon, amikor Ewan a zsebében kotorászik, és egy röpke pillanatra végig méri a férfit. Nem állt messze tőle a szemtelenség sem, hogy nyíltan bámulja, így amikor segít meggyújtani a cigarettáját elismerés költözik a tekintetébe, és úgy méregeti a férfit, aki semmit sem változott. Leginkább még vonzóbb lett mint volt. Mielőtt a kérdésre válaszolna, időt nyer magának, és beleszív a cigaretta szálba, hogy aztán könnyedén útjára engedje a füstöt.
- Jax kedvéért azt mondom, hogy igen azért ugrottam haza.- kuncog halkan.- De igazából most hosszabb távra tervezek maradni.  A Columbián folytatom tovább a tanulmányaimat.- dől végül a csípőjével a terasz támaszkodójának, hogy még jobban Ewan felé fordulhasson. – Így azt hiszem, többet fogunk majd találkozni.- billenti oldalra a fejét, érdeklődéssel meredve Ewan-re, mint aki csak egy megerősítést várna tőle.

A lány megjegyzésére halvány mosolyra futottak az ajkai.
- Látom, a humorod még a régi. Bár ilyen családban… nincs min meglepődnöm – tette hozzá szorosan, ahogy Jaxre gondolt. Valójában nem sok maradt meg neki a múltból, Fable még csak egy tinilányvolt, amikor megismerte, és nem is találkoztak olyan sokszor, de arra azért még emlékezett, hogy olykor meg tudta nevettetni, és ezt olyan sokan nem mondhatták el magukról.
A kijelentésével ellentétben viszont nagyon meg volt lepve, aminek a nyoma, biztos volt benne, hogy valamilyen szinten az arcán is tetten érhető volt. Miután Jax ekkora feneket kerített a meglepetésvendég-témának, őt és a kényszeres feltűnés hajhászását ismerve, lassan mindenre fel volt készülve – exekre, régi osztálytársra, bonyolult szakmai kapcsolatokra, esetleg fúvós zenekarra... még az is megfordult a fejében, hogy a férfi kétes mesterségű táncosnőket rendelt a saját tiszteletére –, de az évekkel ezelőtt Európába emigrált kishúgára nem igazán számított. Ahogy arra sem, hogy ha véletlenül összetalálkoznának, alig ismerné fel.
Az enyhe zavart, ami erőt vett a vonásain, és kellemetlenül melengető érzést hozva a bőre alá költözött, leginkább annak az ellentmondásnak köszönhette, hogy nem akarta illetlenül megbámulni a lányt, a tekintetét mégis nehéz volt levennie róla. Legszívesebben fürkészve végigmustrálta volna, centiről centire, hogy hol és miben változott, akaratlanul is az emlékeiben élő kislányhoz hasonlítgatva, bár tökéletesen tisztában volt vele, hogy ez a valóságban elég furcsán nézett volna ki. Valahogy mégis helyre kellett billentenie a fejében felborult világrendet.
- Szerintem elhitte – somolygott a gondolaton, hogy Jax egóját milyen könnyű is volt félrevezetni, majd ahogy Fable megszívta a cigarettát, az öngyújtóját vissza is süllyesztette a zsebébe. Ő is kieresztette a füstöt, de a tekintete még mindig nem talált nyugvópontra a kilátásban, így visszafordult felé. A hosszabb távra hallatán kíváncsian megrebbent a szemöldöke. Azt ő is sejtette, hogy más volt a háttérben, már csak azért is, mert tudomása szerint, a lány nem sűrűn járt haza, és Jax korábbi partijain sem bukkant fel egyszer sem. Hogy most miért repült haza mégis, nagy kérdőjel volt a fejében, amire a következő mondatban meg is kapta a választ.
- A Columbia remek választás – bólintott, megpróbálva az elfogulatlan szakmai válasz látszatát kelteni, de ahogy a nő hozzátette, hogy így gyakrabban találkoznak majd, újabb apró mosolyránc jelent meg a szája szegletében. Ezek szerint lebukott. Fable már tudta, hogy ott dolgozik. – Mielőtt félreértés esne, akkor is ezt mondanám, ha történetesen nem ott tanítanék.
Ő viszont rádöbbent, hogy gyakorlatilag semmit nem tudott a lányról. Még azt sem, hogy milyen szakon tanult. Talán pszichológia? Nem esküdött volna meg rá.
- Na és mire jelentkeztél? – indult ki abból, hogy a folytatás azt jelenti, hogy egy új specializációt vett fel.

El is felejtette már, milyen amikor Ewan mosolygott. Mindenképpen olyan pillanat volt, amit szívesen lefestett volna, még akkor is, ha közel sem volt annyira tehetsége festő, mint amennyire szeretett volna lenni. Egy ideig fürkészte méltóságteljes arcát, mint aki csak egy régen őrzött fényképről próbálja feleleveníteni az emlékeit. De valójában Fablenek, nem volt annyi emléke, a férfival..inkább csak olyanok, amiket szeretett tiniként tovább fűzni az ágyában heverészve. Ennek a gondolatnak hatására furcsa fény kezdett el játszani a szemében, amit próbált palástolni, de Ewan túlságosan is felébresztette.
- Jax mellett azt hiszem nehéz is lenne, nem humorral kezelni, egy-két helyzetet. – fordította a tekintetét a bent zajló eseményekre.- Nagyon mélyen átéli most Jézus szerepét, az előbb magyarázott a Vatikánról is, de nem egészen értettem mit akart közölni velem.- nézett végül vissza a férfira.  Érezte magán végig a tekintetét, túlságosan élvezte is ezt a kitüntetett figyelmet, ami Ewan részéről biztos volt, hogy inkább a meglepettség okozta. Az a kislány pedig aki halálosan szerelmes volt még mindig, pedig fürdőzött, és olyan gondolatokat plántált belé ami valójában, csak egy elképzelés volt mindig is. Igyekezett annak be tudni a férfi fürkésző tekintetét, aki még mindig próbálja felismerni inkább, és nem annak, hogy bármi más húzódna mögötte. Jax elég információt közölt ahhoz, hogy tudja boldog házasságban élt, minden bizonnyal most is itt kering valahol a nő, így próbált nem arra koncentrálni, hogy Ewannek mennyire is jól állt, amikor egy kis borosta tarkította az arcát, és vajon milyen érzés lehet, amikor a bőréhez ért.
- Bármit elhisz, ami egy picit is simogatja az egoját.- kuncog halkan, le merte volna fogadni, hogy Jax már rég beharangozta az érkezését. De Ewan meglepettsége nem arról árulkodott, mintha tudott volna arról, hogy érkezni fog. Bár a viszonyukat tekintve igazából, nem sok minden kötötte őket össze, el is kerülhette ez az információ.
Játékosan felvont szemöldökkel nézz a férfira, és apró gödröcskék jelennek meg az arcán,  ahogy próbálja elnyomni a mosolyát. Nem tudott ellenállni annak, hogy Ewan ennyire kibillent az egyensúlyából, vagy legalábbis nagyon úgy tűnt, hogy nem a megszokottság vette körül. Roppant kíváncsi volt, hogy ennek vajon mi lehet az oka.
- Reménykedtem benne, hogy legalább ma éjszaka nem kell professzornak szólítanom..- a mosolya inkább huncut ívbe hajlott, ahogy szánt szándékkal használt olyan szavakat, amiket kellőképpen kiemelt, és a hangleejtése is inkább mélyült, ahogy kiejtette az ajkain.
- A diplomamunkámat írom éppen.- illesztette megint lassan az ajkai közé a cigit, ahogy a férfira meredt.- De azzal a kihagyhatatlan lehetőséggel is éltem, hogy felvettem egy pár órádat is.- fújt egy apró karikát a levegőbe, ahogy figyelte Ewan reakcióját.  Sokkal másképp figyelte meg, mint az a lány aki fülig szerelmes volt, még akkor is ha az érzés nem teljesen múlt el.

- Jax örök gyerek marad. Nem tudom elképzelni, hogy valaha is megkomolyodjon. Egyetlen szerencséje, hogy még az a paróka is jól áll neki… – Viccelődött vele a héten, de nem gondolta, hogy meg is valósítja. Néhanapján eltűnődött rajta, hogy a húszas évei elmúltával vajon az apránként gyülekező kapuzárási pánik állhat-e a háttérben, vagy a kedves barátja gyárilag ekkora idióta, de sosem tudott igazán dűlőre jutni. Jax nem vallotta volna be, de félt az idő múlásától, már-már irreálisan, számos mondatában elcsípte már a jeleit. A Vatikán említése viszont kizökkentette a rövid merengésből, ezek szerint már ennek is körbement a híre…
- Ó, igen. Ez kivételesen nem a saját agyszüleménye volt. Tényleg meghívták Rómába. Legalábbis, azt hiszem. Még nem jártam utána, de a másik félt ismerve, megvan rá az esély – célzott Adria hóbortosságára, őt sem kellett félteni, ha kreatív ajándékokról vagy egy kis trollkodásról volt szó.
Szándékosan nem hangsúlyozta ki, hogy a feleségéről beszélt; nem volt különösebb célja vele, egyszerűen csak észrevette Fable szemében azt a kis csillogást, ami akkor költözött egy lány szemébe, ha a beszélgetőtársát elsősorban férfiként kezelte, ezt pedig a házasságáról való első megjegyzés ki is oltotta volna. Esze ágában sem volt félrevezetni a lányt, inkább csak ki akarta élvezni ezt a néhány percet. Na tessék, így ítélkezzen Jax felett.
- Ez sok férfira igaz – tűzte hozzá sejtelmesen Fable megjegyzéséhez, továbbra is abban a halvány derűvel színezett hangulatban, amit ez a váratlan találkozás felszínre hozott benne. Szóval pár hét múlva a Columbián tanul majd tovább, és az ő tárgyait is felvette? Nocsak. Hirtelen nem is tudta eldönteni, hogyan érez a hír hallatán. Jax ezt sem említette, pedig bizonyára tudott róla, a kis szarházi... Kellemes meglepetés volt újra találkozni a lánnyal, és már ez a rövid beszélgetés alapján is sejthette, hogy az utóbbi hat év nem tűnt el nyomtalanul, de hogy a legjobb barátja húga a hallgatója lesz, hm, azért rejlett ebben némi extra kihívás. Aminek szívesen állt elébe, épp csak szoktatta magát a gondolathoz. - Szóval mesélhetnél mondjuk arról, hogy miért is vetted fel az óráimat - somolyodott el halványan, mintha játékosan Fable férfiegó-simogatós mondatára utalna vissza, ugyanakkor érdekelte is a válasz.
- Ma éjszaka nem - ismételte a lány után, apró szünetet tartva, és a tekintete automatikusan a huncut ívbe hajló mosolyára tévedt; ha nem Jax húgáról lenne szó, még az is lehet, hogy azt hinné, halvány flörtbe kezdett vele, de újra emlékeztette magát a memóriájában élő lány pimaszságba hajló humorára, és az ég tudja, miért alkalmazkodott hozzá, és a nő által megkezdett hanghordozáshoz, mielőtt folytatta volna. - Úgyhogy a helyedben kihasználnám a helyzetet, mert szeptembertől viszont keményen behajtom - bujkált a tekintetében egy kis kihívó csillogás a viccelődést kísérve.
- Na és miről írsz? - érdeklődött a dolgozat témája felől. Mindig is érdekelte, hogy ki mire szánt ennyi időt az életéből, hogy mélyebben alámerüljön benne, sokat elárult a másikról, hogy mi mozgatta meg. És az sem kerülte el a figyelmét, hogy a jelek szerint a lány éppen az utolsó évre kérte át magát egy másik egyetemre, ami elég szokatlanul hangzott. Annyira szokatlanul, hogy úgy sejtette, emögött nem csak egy hóbortos, prózai ok áll, de egyelőre nem kérdezett rá. Nem szerette, ha hazudtak neki, így nem is akart olyasmi után faggatózni, amivel erre kényszerítette volna a lányt.

-Én mindig azt hittem, hogy jön majd egy nő, aki mellett megkomolyodik. Aztán rájöttem, hogy nála túl sok nő jön egyszerre.- a paróka említésére, csak játékosan megforgatja a szemei.- Jobb ha ezt nem mondod neki, még a végén képes lesz megnöveszteni.- A bátyjától sok minden kitelt, nem igazán tudta mindig eldönteni, mi az amit komolyan vesz, és mi az amit nem. De mindenképpen furcsa párost alkottak Ewannel, aki sokkal inkább tudta, mit akar az élettől. Legalábbis ő így látta, amíg titokban néha csodálta, és kellemetlenkedett körülötte, amikor csak tehette.
- Az is lehet, hogy meghívatta magát.- feltűnik neki, hogy Ewan nem igazán nevezi nevén, csak másik félként hivatkozik a meghívó kilétére, így kíváncsian mered a  férfira. – Másik fél? Csak nem van valakije? Nem is említette..- gondolkodik el, Jax nem igazán merült el részletekben. Igazság szerint annyira lekötötte az előkészület, hogy nem is tudtak hosszadalmas beszélgetésbe kezdeni. Az is hozzá tartozott Jax jelleméhez, ha nem kérdeznek egyértelműen rá valamire, akkor nem is beszél. Ugyanakkor, ha kérdést kap egészen lelkesen tudott belefeledkezni a beszédbe, és a történetekbe, amik éppen eszébe jutottak. Tekintetével kíváncsian méregette Ewan-t,  alaposabban megfigyelte, hogy egyszerre akart tarózkodó lenni, de közben nyitni felé. Talán még maga sem igazán tudta hova tenni a visszatértének okát, és az emlékeiben a férfi előbb kételkedett, majd kérdezett..majd fogadta el a választ, ha nem érezte félrevezetésnek. Neki eszében sem volt ezt tenni, egyszerűen csak várt a levegőben feszülő kérdésre, ami minden bizonnyal, már Ewan nyelvén volt. Mégis tartotta magát valamiért a formaságokhoz, és nem csapott bele rögtön.
- Rád is?- kérdezett rá, egy halovány de játékos mosollyal az arcán. Nem volt kétsége afelől, hogy Ewan nehezebben állt ellen az ego simogatásnak, de abban biztos volt, hogy aki célt is akart érni nála, annak sokkal okosabban kell eljárnia, mint röpke pár szó.
- Mindig inspirálóan hatottál rám.- jegyezte meg mélyen a férfi szemeibe nézve, egy kis szünetet hagyva, hogy lássa Ewan reakcióját, vajon menyire hagy teret a kíváncsiságának.
- Régen is képes voltál arra, hogy rám is át ragadjon az tűz ami benned van..kíváncsi vagyok, még most is képes vagy rá..- teszi meg játékosan a tétet, a mondat inkább kérdésbe hajlott, de nem lehetett teljesen eldönteni. Erős hatással volt rá régen a férfi, nem csak testileg, de az ahogy az életet szemlélte mindenképpen az ő életére is hatással volt.
- Akkor ez a ma éjszaka egy különleges alkalom.- fújta ki az utolsó füstöt az éjszaka sötétjébe, majd vissza fordult Ewan felé. Nehezen tudta róla levenni a szemét, annyira áradt belőle az a megfoghatatlanság, amit régen akár a végletekig is kergetett volna, de szerencsétlenségére, Ewan észre sem vette, vagy csak egy hóbortos kislány volt számára.
- Éppen most használom ki- támaszkodott rá kecsesen a párkány kövezetére, és úgy nézett a férfira kételkedve.- Hmm, szóval van egy szigorú oldalad.. – szólal meg levonva a következtetést, és felcsillan a tekintete ahogy a férfin tartja a szemét.
- Kiégettségről írok. Pontosabban a művészi kiégettségről.- pontosít, de most az arca sokkal inkább komolyabb és az elhivatottság heve meg is jelenik a szemébe.- Érdekel, hogy jut el egy ember ódáig, hogy már semmiben nem találja meg azt amit a művészetét táplálná. Egy művésznek mindig a hivatása lesz a szerelme, én pedig hiszek abban, hogy vissza tud találni hozzá, még akkor is ha úgy érzi nem megy.

- Még nincs kizárva. – A lány elképzelését kissé romantikusnak találta, de végül is előbb-utóbb minden férfi életébe betoppant egy nő, akinek hatására olyasmikre ragadtatta magát, amiket azelőtt elképzelhetetlennek tartott. Nála talán túl korán történt meg, lehetséges, hogy ezért nem tudott kötődni most már egyikükhöz sem. Legalábbis nem úgy, mint amikor még olyan öntörvényű érzelmeket és zabolátlan szenvedélyt érzett, aminek mostanra az emlékei is belevesztek a párizsi idők sűrű, ragacsos homályába. Nem is akarta igazán felidézni őket, túl sok mindent szabadított volna ki vele a palackból. – A férfiaknak általában később jön meg az eszük – fűzte még hozzá, Jax valóban későn érő típus volt, annak minden előnyét és hátrányát beleértve.
A kérdés alapján, úgy tűnt, sikerült felkeltenie Fable kíváncsiságát, noha nem egészen ez volt a célja.
- Én sem tudok róla – pillantott úgy a nő felé, hogy egyértelművé tegye: ez számára is újdonság lenne, de nem mondott semmi mást, pedig sejtette, hogy a lány majd megpukkadt a kíváncsiságtól. Pláne ezek után. Mégis úgy tett, mint aki nem veszi észre, és csak a vonásain legeltette a tekintetét. A játékos visszakérdezésre viszont halványan elmosolyodott.
- Az attól függ – bocsátkozott némi ködösítésbe, de inkább csak időnyerésnek szánta. – Talán jobb lenne, ha letagadnám – mondta ki egyben a beismerő vallomást is, miközben az előttük játszó éjszakai fények felé fordította a fejét, ám az ajka szélén még mindig ott ült egy meglapuló mosolyránc. Benne nem annyira a férfi, sokkal inkább a művész volt, aki szüntelen elismerésre vágyott, mégsem kaphatta meg, hiszen csak a tehetsége emlékét idézte minden egyes szó. Ahogy erre gondolt, a mosolya kesernyés ízűvé változott, és a tekintetén önkéntelen átfutott egy árnyék, amit csak az éjszakai város láthatott, a lány nem, egy pillanattal később pedig el is hessegette magától ezeket a gondolatokat, amiben Fable mondatai határozottan a segítségére voltak.
Inspirálóan hatott volna rá? Mégis miben? A kérdés ott játszott a szemében, mégsem tette fel, de azért azt remélte, hogy ennek ellenére a lány megosztja majd vele. A szavai hallatán pedig a jókedve újra visszatérőben volt.
- Ó… szóval még be sem tetted a lábad az egyetemre, máris kihívás elé állítod a professzorodat? – nyalta meg az ajkát, mint aki rosszalló megjegyzésnek szánta, de a hangjából szórakozottság áradt. Sajnos az a típus volt, aki sosem tudott ellenállni az ehhez hasonló megfogalmazásnak. Kíváncsi volt, hogy még képes-e rá? A mondat makacs gyökeret eresztett a gondolataiban, és az akaratától teljesen függetlenül erős bizonyítási vágy kezdett csordogálni az ereibe. Ennél nagyobb találatot nem is lőhetett volna. Jax is mindig ezt használta ki, ha bele akarta rángatni valamibe, meglepő volt, hogy Fable ilyen hamar ráhibázott. Úgy tűnt, családi vonás.
Szóval régen tüzet látott benne? Nos, a művészetek iránt még mindig tudott lelkesedni. Különleges alkalom lenne? Egy lélegzetvételnyi időre a tekintete a nő vonásain maradt, azt kutatva, hogyan is érthette, majd könnyedén megnevezte a választott narratíváját.
- Mindenképpen. Nemsokára megszületik a bátyád. Nehogy lemaradjunk a nagy pillanatról – nézett végül az órájára, ellenőrizve az időpontot, egyben másfelé is kormányozva a beszélgetést, mielőtt ez a leheletnyi képzelt vagy valóságos flört folytatódhatott volna.
Már csak percek voltak hátra a nagy pezsgőbontásig, így valóban vissza kellett menniük, ám Fable nem hagyott csak úgy egérutat az előbbi szavainak. Figyelte, ahogy az utolsó slukkot kieresztve a korlátnak dőlt, a nyakában lógó aprócska medál elvált a bőrétől, és lágyan ringatózni kezdett a levegőben. Vissza kellett fognia magát, hogy ne kontrázzon rá egy újabb kétértelmű megjegyzéssel, és meglepetésére nehezére esett. Olyan természetesen futott volna le az ajkairól a válasz, még szerencse, hogy csak most érkezett, és az elfogyasztott alkoholnak nem volt még ideje tompítani az éberségén.
A halvány mosolya viszont hamar őszinte meglepettségbe fordult, mikor a lány megemlítette, hogy milyen témával foglalkozott.
- Mégis miért? – kérdezett rá, egy kicst talán ösztönösebben, mint szerette volna, a szemöldöke rebbenése jelezte, hogy az érdeklődése valódi. A kifejtés mégis kellemetlenebbül érte, mint várta. Mintha a lány szavai az ő lelkét is megérintették volna, pedig nem róla beszélt, mégsem tudta nem a saját állapotára vonatkoztatni, amit hallott. Nyelt egyet, és megpróbált felocsúdni.
- Nos, ez nem egy egyszerű téma… – billentette oldalra a fejét, majd anélkül, hogy a lány szemébe nézett volna, a nyíló ajtó felé fordult, amin Jax kis híján átesett.
- Buli van, emberek! Odakint – nyomatékosította felbukkanása okát. – Ne most turbékoljatok, Fable, te lövöd ki az első pezsgőt! Mindenki rád vár, ideje szerszámot ragadni. – Azzal az ajtót nyitva hagyva, újra el is tűnt.

-Azért vannak kivételek, nem minden férfinak.- ejti ki miközben Ewan-re függeszti jelentőségteljesen a szemét. Már akkor is látta a férfin mennyire más, mikor még csak az álmaiban kergette. Volt benne valami titokzatos, ami mindig is vonzotta magához, ugyanakkor számára egy olyan érett férfi képes festette el, ami mélyen magához szólította. De tudta a határokat, amiket akkor nem lépett át. Most viszont hogy újra ennyire közelről érezheti Ewan karizmáját, sokkal csábítóbb volt akár egy enyhe flörttel átlépni, azon a bizonyos mezsgyén. Még akkor is, ha tudta hogy házas, és erre többször utalt maga Jax is. Tekintetével követte, ahogy a férfi mellkasa emelkedik a tökéletesen élére hajtott ing alatt, amikor utoljára látta, csakugyan ing volt rajta. A karjain lazán fel volt tűrve az ujja, és sokkal mélyebben volt kigombolva. Az emléképet követte a tekintette, majd szépen lassan visszanézett Ewan szemébe, ahogy titokzatosan válaszolt.
- Pedig azt gondolná az ember, hogy egy legjobb barát mindent tud.- mosolyodik el szórakozottan, de nem feszegette tovább a kérdést. Valójában meg voltak a saját módszerei arra, hogy saját maga szedje ki a bátyjából. De ha a Vatikánra gondolt, valahogy egészen komolytalannak érezte, az egészet, és nem is szánt neki, csak egy halvány gondolatot. Pillanatnyilag minden figyelmét lekötötte az előtte álló férfi.
- Ugyan, nem úgy ismerlek, mint aki bármit is letagadna.- lágy mosoly játszott az ajkain, ahogy a cigarettájába szívott , és halovány füst mögül méregette a férfit.- Bár az is igaz, hogy rég nem láttuk egymást, bizonyára sokat változhattál, ilyen téren is.-fogalmaz hasonlóan, mint a férfi. Tudta, hogy a felvetés, fel fogja Ewan kíváncsigát kelteni. Az sem kerülte el a figyelmét, hogy Ewan mennyire tudatában volt annak, mikor is kell eltakarnia az ösztönös reakcióit. Furcsa volt így látnia, hisz valahogy az emlékeiben úgy élt, hogy semmit sem szeretett rejtegetni. De rá kellett jönnie, hogy közel sem ismerte annyira Ewan-t mint szerette volna. Most is csak találgathat, mi volt az a rejtélyesség, ami folyamatosan a férfi körül lengett, és Fable-t nem hagyta nyugodni.
- Úgy érzed kihívás elé állítalak?-  tette fel a kérdést oldalra billentett fejjel. Minél több időt töltött a férfi közelében, annál inkább nehezebb volt vissza fognia a vágyódást, ami most még erősebben lüktetett benne. Fable  már nem az a kislány volt, aki kereste az alkalmat, hogy Ewan közelében lehessen. Inkább az a nő volt, aki megteremtette hozzá a megfelelő alkalmat, és hangulatot. Amíg távolt volt sokkal inkább igyekezett megtapasztalni mindent amit fejben eltervezett. Ez most sem volt másképp, és ahogy Ewan szemében megpillantotta a bujdokoló csillogást, még magabiztosabban húzta ki magát, és nyomta el végül ő is a cigarettát. Alig láthatóan végig nyalt az ajkain, majd egy levezető mozdulattal, megkocogtatta a pohár peremét.
- Szép az órád..- simított végig lágyan ujjaival a szám lapon követve a karakteres kör formáját. Ezzel az egy mondattal, jelezve Ewannek, hogy talán még egyelőre hagyja, hogy kitérjen előle, de nem sokáig. – Valóban nemsokára megszületik.- támasztja alá Ewan szavait, és mélyen a tekintetét a férfiéba függeszti. Ewannel ellentétben Fable nem az idővel volt elfoglalva, bár így is tisztában volt azzal, hogy hamarosan meg kell szakítaniuk a beszélgetést. Azt a tényt pedig még jobban a fejébe kellett volna vernie, hogy házas.
Ewan kérdése meglepte, ez valami olyasmi volt, ami valóban érdekelhette, és amíg a férfi próbált az erkölcsi iránytűjével eligazodni, úgy tűnt, hogy volt ami így is kibukott belőle.
- Kiégettség érzése mindenkihez elér egyszer.- rajzol apró köröket a terasz kapaszkodóján. Ebben az egyben biztos volt, látta a szülein..néha még talán a bátyján is, aki mindent próbált elfedni egy álarccal ami tökéletesen illet rá.
- Ez így van nem egyszerű, de ha valami igazán érdekli az embert, nem számít mennyire bonyolult.- hangja furcsa könnyedséggel ejtette ki a szavakat, mintha rejtette üzenetként címezte volna az előtte álló férfinak. De még mielőtt újra megszólalhatott volna, Jax jelenléte belé fojtotta a szót.
- Éppen arra készültem, szerszámot ragadni.- mondta inkább már a bátyja hűlt helyének, és Ewanre vezette vissza a tekintetét. Végül elindult befelé.- Ideje tényleg menni, azt hiszem minél előbb meg akar születni. Elég türelmetlen Jézussal van dolgunk.

Fable pillantása egyértelművé tette hogy rá gondolt. Az ő esetében valóban nem lehetett azt mondani, hogy késői típus volt, hiszen már elég korán tisztában volt vele, hogy mit akart, és ezért meg is tette azokat a lépéseket, aminek a gondolatával a legtöbben csak eljátszanak. Szakított a családjával, és a sorsra bízva magát Európába utazott. Egy kis összespórolt, kezdő összeget leszámítva Párizsban se pénze, se ismerőse nem volt, csak a reményei, a tehetsége és az a bizonyos tűz, ami folyton ott lobogott benne, és ami nem hagyta, hogy fejet hajtson az apja akarata előtt. Ha valami, hát a katonai akadémia igazán távolt állt, nem csak az elképzeléseitől, de a lelkületétől is. Ő művésznek született, és ezt van, hogy igazán tisztán érzi az ember, már nagyon fiatalon is. Ám a túlzott akarásnak is megvan az ára, néhanapján azért elgondolkodott rajta, hogy akkor is megjárta volna-e ezt a poklot a drogokkal, az elvonóval és a Lise halálát övező borzalommal, ha lett volna, legalább egyetlen személy a családjában, akiben bízhatott volna, akihez kötődhetett volna. Fájó kérdések voltak, de erre már úgysem találja meg a válaszokat; a lány szavait követően szelíd, keserédes félmosoly húzódott az arcára. A legjobb válasz talán az lett volna, ha azt mondja: talán ezért is házas, de nem akart most a házasságáról beszélgetni, úgyis hazugság lett volna minden egyes frázis, így inkább érintetlenül hagyta a megjegyzést.
- Jax esetében nem olyan könnyű naprakésznek maradni. Majd meglátod – hozta fel mosolyogva a saját védelmében. A lány nem tudta még, mire vállalkozott azzal, hogy beköltözött hozzá.
- Szeptembertől egész alapos rálátásod lesz, hogy mennyit is változtam pontosan – simított rá a nő szavaira, mintha csak egy burkolt fenyegetést fogalmazott volna meg; az első meglepetés után rájött, hogy tulajdonképpen már most élvezte a gondolatot, hogy pár hét múlva tanár-diák szerepbe lépnek. Ezenkívül meg sem próbálta tagadni az elhangzottakat. Öt-hat év leforgása alatt bárki sokat változhat, de Fable még az elvonó előtti időből ismerte, mikor még nem is lakott New Yorkban, hanem a világot járta, általában csak néhány hetet töltött itt, vagy munkaügyben vagy Jax meghívásából. Csakugyan teljesen más ember lett belőle mostanra.
De Fable kérdéséből is kihallotta azt a kis zöngét, amit talán jobb lett volna figyelmen kívül hagynia. Most is a nyelve hegyén volt a válasz. Egy flörtbe hajló: Talán nem jól érzi? Ám ehelyett csak aprót emelt a szemöldökén, miközben a lány szemébe pillantott, a tekintetében ott játszott a kimondatlan. Kételkedett benne, hogy pusztán a véletlen közbenjárásával fogalmazott így. Miért is foglalkoztatta, hogy ő képes lesz-e kiváltani belőle azt, amit korábban? Tüzet? Inspiráltságot? Hát persze, hogy képes lesz, főleg, ha már így kétségbe vonta a feltételes megfogalmazással. A már-már dacba hajló magabiztossága érezte, hogy feltölti az auráját, de végül egész másra irányította a figyelmet.
- Úgy érzem – ismételte el a nő kezdő szavait egy aprócska szünetet hagyva –, azt szeretnéd, ha valami feloldódna benned. – Nem pontosított, hiszen nem ismerte a választ, egyelőre, de ha a lányt az foglalkoztatta, hogy az ihletettség újra felébred-e benne, akkor valaminek le is kellett árnyékolnia, akár tudatos volt, akár tudattalan.
Ahogy kimondta, a pillantása futólag végigsiklott rajta, majd az órájára tévedt, úgy érezte, ideje tovább állni ebből a beszélgetésből, mielőtt valami olyasmi is elindulna ezen az erkélyen, amit a legkevésbé sem akarna, talán egyikük sem. Kellett egy kis kizökkentés, hogy ne nőként tekintsen rá, amit minden bizonnyal csak ez a váratlan viszontlátás zavart össze benne, meg ez a játékos, könnyed kisugárzás, ami a nővé érett szépségével párosítva hirtelen nagyobb hatással volt rá, mint amiről egyszerű lett volna nem tudomást venni.
Nem számított arra sem, hogy a lány megérinti az óráját, ami bár egy pillanat erejéig sem ért hozzá a bőréhez, a látványa halványan mégis azt az érzést keltette benne, mintha a csuklóján simított volna végig. Ez a gondolat pedig jobban zavarba hozta, mint várta.
- A Chanel első férfi karórája – mondta ki, ami először eszébe jutott, bár a megjegyzés utólag teljesen feleslegesnek tűnt, sőt, egy kicsit talán még sznobnak is érezte. – Még Párizsban vettem – tette hozzá, hogy valami érdemi tartalommal is megpróbálja kiegyensúlyozni, ami azért még így sem jött volna össze maradéktalanul, ha a lány éppen nem Párizsból tért volna haza, amivel ő is tisztában volt.
Érdekesnek találta, amit Fable a kiégésről mondott, annál is inkább a tényt, hogy éppen ezt a témát választotta, de Jax érkezése véget vetett a beszélgetésnek. Bementek, hogy nehogy lemaradjanak a nagy pezsgőbontásról. Több palack is be volt készítve, de Jax ragaszkodott hozzá, hogy az elsőt a frissen hazaköltözött húgocskája avassa fel a tiszteletére. Fable most vett részt először ezen az ominózus eseményen, és Ewan azon tűnődött, hogy vajon tisztában volt-e vele, mennyire fel lett rázva a palack.

Nem volt nehéz tovább gondolnia az eseményeket. Valójában tehetséges álmodozó volt még mindig, ha Ewan személye ennyire közelről végig simított rajta. Volt valami a férfiban, amitől érezte, ahogy a bőre alá tudna mászni, már csak attól is ahogy ránézz. Ezeknek a pillanatoknak a sűrűsége, kevesebb volt, mint amit szeretett volna megélni. De az ő élete másképp volt elrendezve, és nem gyakran fért bele Jax és Ewan életébe. Ő pedig nem volt az a fajta aki illetlenül is betolakodott. Anyja minden lehetőséget megragadott, hogy belé nevelje a saját feszességét, amit a külvilág felé mutatott. Tőle tanulta annak elméletét is, hogy ha minden tiszta körülötte a lelke is rendezett lesz. Ám akármennyire is rendezett el mindent maga körül, volt amivel még így sem sikerült megküzdenie, akármennyire is tisztán tartotta a környezetét, és önmagát. Azt viszont pontosan tudta, hogy képes vele együtt élni. Legalábbis nem akarta, hogy befolyása legyen az életére. Nem tapasztalt még eleget, ahhoz hogy biztosan állítsa valamiről, hogy lehetetlen.
- Én mindig naprakész vagyok, és könnyen alkalmazkodom.- húzza ki magát, Ewan szavai egy olyan pontját bizsergették meg, ami arra késztette, hogy ellent mondjon neki. Túlságosan büszke volt ahhoz, hogy elismerje, hogy talán a bátyjával való együttélés fogás fog rajta találni.
- Ebben reménykedtem.- mosolyodik el, majd az alapos szó hallattán, egy picit más árnyék vetül kék íriszeire.- Azt rögtön gondoltam, hogy nagyon alapos vagy, és figyelmes.- emelte ki a neki megtetsző szavakat szándékosan. Nem szokott soha egyértelmű lenni, ha flörtről van szó, mindig ki várt, míg a másik már nem bírt ellenállni azoknak a bizonyos szavaknak. Úgy tűnt Ewan túlságosan is vissza tartja, így egyre biztosabb volt abban Fable, hogy nem csak ő volt az egyetlen akire ráfért valami ami egy egészen kicsit ellazítja. Enyhén ráharapott belülről az alsóajkára, hogy Ewant figyelte. Habár a mozdulatai maga voltak az lazaság és az elegancia, mégsem tudott az mellett elmenni, mennyire sokszor nem hagyta a mosolyát kiteljesedni..vagy ha mégis, Fable ebből még többet akart látni. Kíváncsi volt Ewan kitörő örömére. Ezzel volt a legkönnyebb áltatnia magát, hogy miért is volt szándékában a férfinak drogot adni a tudta nélkül. Úgy sem fog kiderülni, és úgy gondolta rájuk fér ha egy picit hozzá simulnak Jax állapotához, amitől egyelőre egészen messze álltak mindketten. Ewan szavai hirtelen érték, nem szokott hozzá hogy valaki őt analizálja. De a férfinak mindig is jó érzéke volt ehhez, így akaratlanul toporogni kezdett egyhelyben, de igyekezett alig láthatóan tenni. Az ajkai enyhén elnyíltak, ahogy EWan kiejtette azt, hogy: érzem. Nem ismert még egy férfit, aki ennyi érzelmet képes volt belesűríteni egyetlen szóba. Mintha már most tudta volna, mit érezhet. Egy biztos volt, ahogy kimondta, mire is gondol, a tekintete elismerően meredt a férfi szemébe. Egy ideig csak figyelte, majd mielőtt válaszolt volna, újra végig nyalt az ajkain.
- Ez így van nagyon vágyom rá, hogy feloldódjon bennem valami..de mindennek meg van az ideje. Legalábbis ezzel szoktam magam nyugtatni.- nem mondja ki konkrétan ő sem miről beszél, de az elismeri, hogy Ewan nagyon is fején találta a szöget. Voltak az életében olyan események, amiktől szívesen megszabadult volna, de akkor nem tartana ott ahol most. Elcsépelt gondolat, mégis ez volt az amibe kapaszkodott, ahogy több ezer ember is.
Megérintve Ewan óráját, apró körök kicsit nyugtatták az idegeit. De arra nagyon figyelt, hogy az ujjai az üveglaphoz ne érjenek teljesen hozzá, hisz akkor összemaszatolná. Ennek a gondolata, pedig az egész hátán végig borsozott.
- Nagyon szép darab.- ejtette ki lágyan a szavakat, és egy mosolyt próbált elnyomni, ahogy a férfi azt is közölte vele, milyen márkájú az óra.- Nem hiányzik Párizs? – kérdezett rá, és mélyen Ewan szemeibe nézett. Még mielőtt túl intimmé vált volna a pillanat a bátyja megjelenése kiszakította a férfi bűvköréből. Befelé haladva Jaxre pillantott, furcsán mosolygott, és irányította el a kezét, ahogy az egyik pezsgő nyakára fogott. A bátyja ragaszkodott ahogy az egy üveghez. Általánosságban nem hagyta magát, hogy a bátyja döntsön helyette, de ez csak egy pezsgő. Meg amúgy is a szülinapja van.
A keze között érzett feszültség, egyre inkább zavarta. Amikor pedig lassan a dugót húzta ki, érezte, ahogy a pezsgő háborogva ütközik az üveg falának. Mire kettőt pislogott volna, már a ruhájának felső részét, és egy pici jutott a hajából is rá. Messziről hallotta Jax jellegzetes nevetését, míg ő kapkodta a levegőt ijedtében. De ami jobban zavarta, hogy a nedvességtől átázott ruhájának felső része hidegen tapadt rá. Elsőre kirázta a hideg, de próbált úrrá lenni a reakcióin, és elmosolyodott. Ezt a pillanatot választotta, hogy két poharat félre tett a pultra, amibe beledobta a két bogyit, és felöntötte pezsgővel. Szerencséjére nem látszódott, hogy oldódik benne valami, és amíg a többi vendégnek is illedelmesen töltött majd átnyújtotta, és együtt nevettek Jax meglepetésén, amit neki szánt, addig a bogyónak volt ideje kifejteni a hatását.
- Te erről tudtál?- kérdezett rá, ahogy végül két pezsgővel a kezében Ewanhez lépett. Majd amikor a férfi átvette tőle a poharat végig simított a karján, amin érezte a ragacsos érzést. Erre, átmozgatta a vállait, és inkább beleivott a pezsgőbe.
- Hol is tartottunk? – mosolyodott el huncutan, de közben érezte ahogy a diszkomfort érzett egyre inkább kezdett úrrá lenni rajta. Így minnél előbb meg kellett, hogy igya ezt a pezsgőt is, úgy döntött Ewannél is szorgazmazni fogja, hogy ez nála is előbb köbvetkezzen be.

Fable határozott reakciója meglepetésként érte, a testbeszéde is arról árulkodott, hogy nagyon komoly meggyőződéssel képviseli az elhangzottakat. Fogalma sem volt, honnan eredt ez a makacsság, de úgy vélte, talán a bátyjához való ragaszkodásnak szólt.
Szíve szerint azt mondta volna, hogy ezt azért majd meglátjuk, de nem akarta kétségbe vonni a nő szavait, láthatóan nagyon elszánt volt.
- Ha valaki tudja őt kezelni, az bizonyára te vagy – előlegezte meg neki, és őszintén szurkolt, hogy így legyen. – De ez esetben egy kicsit hamarabb is hazajöhettél volna… – tette hozzá somolyogva. Egyszer-kétszer kérdezte már Jaxtől, de sosem kapott rá egyenes választ, hogy a lány egyébként miért is ment ilyen messzire tanulni, vagy hogy miért is látogatott ilyen ritkán haza. Sejtette, hogy valamilyen konfliktus lapult a háttérben, amiről egyikőjük sem beszélt szívesen, ötlete sem volt, hogy mi lehetett az, és az ilyesmit, ha egyszer már ajtónak ütközött, nem is nagyon feszegette az ember.
- Ez így igaz. Bár nem tudom, kit interjúvoltál meg. Jax kétlem, hogy ilyen szépeket mondott volna rólam – nézett rá kíváncsian. – Legalábbis anélkül, hogy hozzátette volna: a látszat csal és úgyis megbuktatlak az első félévben – idézte fel a barátja egyik korábbi méltatását, amit egy múzeumi rendezvényen produkált, mikor egy elsőéves leányzó keveredett a közelükbe. Szegénynek úgy beleültette a bogarat a fülébe, hogy kis híján elájult a vizsgán, bár az is tény, hogy csillagos ötösre tudta az anyagot.
Ahogy Fable megjegyzését hárítva, visszafordította rá a figyelmet, sejtette, hogy váratlanul fogja érni a lányt, tűnő zavaron kívül viszont mást nem tudott leolvasni róla. Végül is csak egy próba volt, amint elkezdődik a tanév, úgyis látni fogja, hányadán állt a motiváltsággal.
- A megfelelő ideje és a megfelelő módszere is – bólintott egyetértően. Mások blokkjaival kapcsolatban sokkal tehetségesebbnek bizonyult, mint a sajátjával szemben, amit már ötödik éve hiába is próbált feloldani. A diákjainak viszont, ha valaki megbízott benne annyira, hogy beavassa, jó érzékkel tudott segíteni, hiszen a festésre minden kihatással volt. Az az ember lelkéből született.
Hálás volt, hogy Fable nem fokozta tovább a zavarát, miután úgy érezte, hogy komplett bolondot csinált magából, és a fülcimpája határozottan bizseregni kezdett, egészen üdítően fogadta Jax érkezését, és úgy téve, mint aki már nem is hallotta a Párizsra vonatkozó kérdést, inkább a bekísérte a lányt.
A szemei előtt kibontakozó jelenet hamar elterelte a figyelmét, és várakozóan nézett a pezsgőre, majd a nőre, ugyan szólhatott is volna neki, de hát miért lőtte volna le a mókát. Jax úgy tekintett rá, mint valamiféle beavatási szertartásra, ő pedig épp felidézte magában a lány előbbi szavait: mindig naprakész vagyok és könnyen alkalmazkodom. Nos, úgy tűnt, ez volt az első kihívás.
Kíváncsi volt, hogy reagál, de el kellett ismernie, valóban ügyesen átvészelte. Mikor mosolyogva odalépett hozzá, és átnyújtotta neki az egyik pezsgős poharat, az ő ajkai szegletében is várakozó mosolyráncok ültek. Hálás biccentéssel át is vette tőle.
- Azt nem mondanám, hogy tudtam – mentette ki magát, mielőtt a hölgy bűnrészességgel vádolná meg. – Épp csak halványan sejtettem – nyújtja koccintásra a kezét. – De úgy látom, azért bőven kaptál belőle. – A pillantása kicsit bűnbánóan végigsiklott a ruhája átnedvesedett részén, további pezsgőnyomok után kutatva.
- Ha gondolod, falazok, amíg felszaladsz átöltözni – ajánlotta fel, ha már így akaratlanul is, de félig-meddig benne volt a keze, elvégre bűnösök között cinkos, aki néma, nem igaz? Fable előnye pedig az volt a többiekkel szemben, hogy történetesen otthon volt, így bármikor eltűnhetett néhány percre a szobájában.
- Ott tartottunk, hogy épp ki akartad fejteni, mit is festesz mostanában – kanyarintotta könnyűszerrel egy számára sokkal kellemesebb téma felé a beszélgetést. Esze ágában sem volt visszatérni Párizshoz, és míg a lány válaszára várakozott, egy korty erejéig az ajkaihoz emelte a poharat.

Kevés dolog ingerelte annyira az egóját, mint amikor valaki már előre rá világított, hogy nehéz dolga lesz. Muszáj volt bizonyítania, már-már kényszeresen ragaszkodott ahhoz, hogy mindent is meg tud oldani. Az elképzelés Fable fejében egyszerűnek tűnt, de a bátyja kevésbé sem az egyszerű esetek közé tartoztak. Azt viszont észrevette, hogy talán egy picit túl hevesen reagált, így csak zavarba esve tűrt egy tincset a füle mögé, és egy pillanatra a terasz kilátása felé fordult, mint menedék. Ewan nem csak zavarba hozta, de előhozta egy olyan énjét is, ami már rég elfeledett. A férfi annyira ösztönösen hatott rá, és a bizonyítási vágyára, hogy nem tudott ellenállni a szavaknak.
- Jobb hogy távol maradtam, muszáj volt megtalálnom magamat a visszatérésem előtt.- jegyezte meg a távolba révedve, az arcát jótékonyan elfedte a sötétség, de nagyapja emléke végig hullámzik az izmain. Igyekezett kordában tartani az érzéseit. Ellenállni a késztetésnek, hogy akárkinek is szóljon..nem ért volna vele semmit.  Jól átlátta a családjában a viszonyokat, és még inkább tisztában volt azzal, hogy a nagyapja egy köztiszteletben álló személy, nem  csak családon belül. De a városban is meg volt a hatalma a tekintélye. Másrészről pedig ebben a családban nem volt divat panaszkodni, túllépés és túlélés volt a cél, mindezt elegáns köntösbe burkolva.
- Mondjuk úgy, hogy az informátorom is elég alapos. – mosolyodik el, ahogy a férfi kíváncsi szemeit méregeti.- Olvastam rólad egy-két cikket, és ha jól láttam az egyetem is készített veled egy interjút, persze tudom ez nem pontosan adja át, milyen is valójában az ember. De nekem annyi előnyöm van talán, hogy el tudom képzelni, hogy egy olyan típusú férfi mint te, milyen irányba tud változni.-többször elgondolkodott már ezen, főleg azokon az estéken, amikor igazán vágyott valakire.Ezzel a gondolattal együtt járt Ewan is, aki úgy tűnt, sokkal inkább próbált fenntartani egy látszatott, mint önmagát adni.
- Kíváncsi vagyok a módszereidre.- villannak meg a szemei kíváncsisággal telve, és ahogy Ewan arcát nézte, látta mennyire elgondolkodik. Már többször is észrevette mennyire a gondolatai közé sodródik. Elemzi az embereket, ebben biztos volt. Ő pedig szívesen állt elébe, egy Ewan Patrick Brooks féle elemzésnek. A zavarát elképesztően édesnek találta, nem is emlékezett, hogy valaha sikerült ezt kiváltania a férfiból. Pedig tiniként voltak hajmeresztő próbálkozásai. Még akkor is, ha Ewan rendre nem vett belőle észre semmit.
Talán az alkalmazkodással mégis voltak némileg problémái, de igyekezett minden zsigeri reakciót elnyomni magában. A pezsgő már most ragadt a bőréhez, és enyhén feszülni kezdett a bőre a ragacsos érzéstől. Fel kellett volna készülnie erre, hisz a bátyjáról volt szó. De annyi minden volt még új számára, egy olyan helyen ahol régen otthonosan mozgott.  Ahogy újra Ewan felé közelített a válaszára, csak játékosan felvont a szemöldökét.- Máskor a sejtéseidet is szívesen meghallgatom.- billentette a poharát a férfiéhoz, és egy lágy mosollyal nézett rá, ahogy próbálta az együttérzését kifejezni.
-  Jax nem bízta a véletlenre, ha felrázásról van szó, az biztos.- tapogatta végig a nedves felületet, amitől a karján végig szaladt a libabőr. Annyira kényelmetlenül érezte magát, hogy legszívsebben itt helyben letépte volna magáról, de helyette Ewan nyakkendőjét igazította meg, mint egyfajta levezető mozdulat ezzel közelebb is lépve hozzá. Kételyekkel a szemében nézett fel rá, mert biztos volt benne, hogy nem erről beszélgettek. Mielőtt még válaszolt volna belekortyolt a pezsgőjébe.
- Egyedül nem bánok el a gombokkal ezen a ruhán.- nézett a férfi szemeibe szuggesztíven, mintha csak egyértelműsíteni akarná, mire akar kilyukadni. – Ha segítenél, azt megköszönném. Így legalább a saját szemeddel meg tudod nézni, miket festegetek mostanában.- talán így jobban fel tudta magához csalogatni, bár ő nem volt híres festő, de mint tanár biztosan érdekelte. Felhúzta a pezsgője maradékát, és nem sok választást hagyva Ewannek, elindult felfelé a lépcsőn, még egyszer vissza pillantva rá egy huncut mosolyt villantott rá, mielőtt ringó csípővel tovább nem indult.

Fable válasza túlságosan sejtelmesen hangzott. Jól ismerte ezt a fajta reakciót, nála is begyakorlott volt, főleg az újságírók miatt és a különféle rendezvényeken, ahová rendszeresen meghívást kapott, és amiken a pezsgő, New York-i kulturális élet egyik oszlopos alakjaként időről-időre illett is megjelennie. Akkor fogalmazott így, ha valamiről nagyon nem akart beszélni, így könnyedén dekódolta azt is, hogy a lánynál ez egy hasonló téma lehetett.
- Párizsban remekül meg tudja találni magát az ember – jegyezte meg, miközben a vonásain halovány érzelemhullám suhant át, igyekezett a pozitív emlékeket felidézni, hiszen abból is rengeteg volt. – Örülök, hogy a jelek szerint, jól sikerült – vitte le a hangsúlyt, jelezve, hogy nem akart faggatózni, inkább csak egy lezáró visszacsatolásnak szánta. Az informátor említésére viszont felkúszott a szemöldöke. Fogalma sem volt, kiről lehetett szó, de azért érdekelte volna.
- Na és nem avatsz be a kilétébe? – tette is szóvá, a pillantását a nőre függesztve. Az újságok hallatán meglepte, hogy több fórumon is utánaolvasott. – Á, értem, szóval egy stalkerrel van dolgom. – A hangjában finom játékosság bujkált, de az arcvonásai nem tették annyira egyértelművé, hogy csak viccelt.
- Egy olyan típusú? Ez érdekesen hangzik. Mégis milyen típusú férfinek tartasz? – emelkedett fel az erkélykorlátról, a karjait kinyújtóztatva, majd megfordult és inkább a derekát támasztotta hozzá, de közben nem vette le a tekintetét a lányról.
Valójában ő is jól szórakozott ezen a kis pezsgős csínytevésen, de ezt inkább igyekezett elkendőzni Fable elől. Jax és ő nem hiába voltak ilyen jó barátok, bár az is igaz, hogy az utóbbi években már inkább csak passzív szemlélője volt a férfi kreativitásának, legyen szó munkáról vagy az efféle ökörségekről, mégis kellemes volt a közelében lenni, talán olyasmire emlékeztette, amit ő sem szívesen hagyott volna teljesen maga mögött.
- Lőttem volna le a beavató szertartásodat? – hozta fel mentségéül, és a szemeiben árnyalatnyi szemtelenség lapult. Persze, attól még a lánnyal is együttérzett, ez a kettő nem zárta ki egymást a személyiségében, és ma este nem volt olyan rossz hangulata sem, hogy mindennek inkább a negatív rezgéshullámaiban vesszen el, de azért attól is messze állt, hogy elengedje magát. New York a kettősségek városa volt számára. Még ha nem is vallotta be, azért feszélyezte a tudat, hogy otthon volt, legalábbis otthon kellett volna lennie, mégsem érezte magához közelebb, mint akármelyik másik várost, sőt, a távolban talán jobban önmagára talált. Erről eszébe jutottak a nő előbbi szavai. Még az is lehet, hogy ebben hasonlítottak.
A tekintete még a nő mozdulatain időzött, ahogy óvatosan tapogatva a ruhája nedves részeit vizsgálgatta, mikor ugyanazok a vékony ujjak váratlanul az ő nyakkendőjéhez értek. Nem találta kellemetlennek, Adriától megszokta már, hogy gyakran igazgatta a megjelenése kellékeit, de Fable-től valahogy nem számított rá.
- Igazából már nincs is annyira létjogosultsága annak a nyakkendőnek – vallotta be, újra a nő kezére pillantva, ami épp most hagyta el a mellkasát. – Volt egy fontos találkozóm az egyetemen, és nem volt időm átöltözni – magyarázta meg halvány somolygással, miért is érkezett nyakkendőben a legjobb barátja születésnapi partijára, és újabb kortyra tagadtatta magát, mielőtt a feldobott javaslatra reagált volna.
Nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy felkísérje a lányt, pláne nem a ruhája gombjaiban segédkezni, nem volt benne biztos, hogy Fable részéről volt-e több is ebben az invitálásban, vagy tényleg csupán lelkes és barátságos házigazda akart lenni egy régi ismerőssel. Az is igaz, hogy ő kérdezett a festményeiről, és ez egy remek alkalom volt, hogy meg is mustrálja őket. Valóban kíváncsi volt rá, és szívesen is beszélgetett volna kettesben a nővel, épp csak azért dilemmázott, mert az a furcsa zsongás még mindig ott feszült a bőre alatt. Mintha egy árnyalatnyira még mindig zavarban lett volna, amit elég nehéz volt megindokolnia. Vagy talán nem is megfejteni, inkább beismerni esett nehezére, hogy vonzónak találta a nőt.
Ha nem Fable lett volna, talán engedett is volna ennek az érzésnek, hiszen mostanában éppen arra várt, hogy valaki felkeltse az érdeklődését. Legutóbb egy rendezőnővel volt viszonya, akit egy visszautasíthatatlan ajánlat külföldre csalogatott, ő pedig hónapok óta csak kallódott a munka és a mindennapok sodrásában. Hiányzott neki az az érzés, mikor valami vagy éppenséggel valaki felpattintja benne a szikrát, és a vágy motoszkálni kezd a pórusai között, de nem akarta, hogy a lánnyal kapcsolatban ez tovább nőjön benne. Nem mintha átlépte volna a határt, akkor sem, ha ez megtörténik, inkább csak… Inkább csak? Akkor meg miért óvatoskodik ennyire?
- Örömmel – bólintott végül, majd a pezsgős pohárral a kezében utána indult.

Hazudna ha azt mondaná nem tartott a viszontlátástól. Ha nem  lett volna túlságosan izgatott esélyesen, sokkal inkább tudott volna a megszokott hangulatához visszatérni. De Ewan jelenléte felpezsdítette a vérét. Próbálta kevésbé feltűnően vizsgálgatni a férfit, de annyira szemet gyönyörködtető látvány volt még most is, hogy nehezen vette le róla a tekintetét. A benne élő kislány, aki még mindig rajongott érte elő-elő tört belőle. Ő pedig minden egyes alkalommal próbálta inkább egy korty pezsgőbe fojtani, és jobban átgondolni miként is válaszoljon Ewannek.
- Neked ott sikerült? - kérdezte oldalra billentett fejjel, hisz jól tudta hogy ott tanult Ewan. Azt viszont nem kötötte az orrára, hogy sokkal többet tudott meg róla Párizsban. A festményeit néha egy egész álló nap tudta volna elemezgetni, kíváncsi volt, hogy milyen érzés lehetett a férfiban amikor festett, vagy amikor egy meztelen nőt festett a vászonra. Vajon érzett izgalmat? Lefeküdt a modellekkel utána? Akármennyire is, de nem tudta nem észre venni, hogy Ewan-t egyfajta rejtélyesség övezte, ami úgy tűnt ez alkalommal is behúzta a csőbe. De most már sokkal inkább tudta más szemmel is nézni, nem csak egy lehetetlenül szerelmes lány szemszögéből, ami többnyire elfogult volt. A kíváncsisága viszont ugyanolyan lankadatlan maradt.
- Így van..- emelte meg játékosan a szemöldökét, ahogy Ewanre nézett.- De én a lehető legjobb értelemben vagyok stalker. Csak akkor kukkolok másokat, ha tudom, hogy ők is akarják..vagy éppen élvezik.- adott egy kis rejtélyes élt az egész mondandójának, persze a mosolyából inkább azt hihette az ember, hogy csak viccelt. Míg a tekintetében furcsa fények játszottak, ahogy a férfi szemeibe nézett.- Olyan típusú férfinak aki jelenleg nem tudja eldönteni mit szeretne.- utalt arra, hogy észrevette, hogy nézett rá, mégis egy ponton teljes kontrollt tartott saját magán. Ő viszont nem kontrollálta az érzéseit, amik körbe vették.  A kíváncsisága egyre erősebb volt, és nehezen bírta megállni, hogy ne úgy legeltesse Ewanen a szemét, mint aki mindjárt felfalja. Egyik rossz tulajdonsága közé tartozott az is, hogy szinte minden érzelem és vágy ki ült az arcára, de jelenleg annyira nem bánta ezt. Főleg akkor nem amikor nyakig visszatért pezsgővel borítva.
- Igaz jobb benne lenni Jax ötleteiben, mint áldozatául esni.- kuncog szórakozottan, ahogy próbálta a ruháját némileg úgy igazgatni, hogy kevésbé legyen kényelmetlen a vizes ruha érzése, ami ráfeszült és érezte, ahogyan ragadni kezd.- Bár az is igaz, hogy jobb szeretem, ha más durran el a kezemben.- teszi azért hozzá, egy árnyalatnyival mélyebb hangon, ahogy mélyen Ewan szemeibe függeszti a tekintetét. Ahogy elnézte az előtte feszengő férfit, kíváncsi volt, mi volt az oka annak ami miatt ennyit tudott változni. Régebben nem volt alkalma ennyire megfigyelni, azért sem mert egy része félt attól, hogy mi lesz ha a férfi számára nyilvánvaló lesz, hogy szerelmes belé. Másrészről pedig Ewan soha nem úgy nézett rá, ahogy a nő szerette volna. Most viszont érezte, ahogy a tekintete többször végigfut rajta. Ő pedig nem tudott ellenállni annak, ahogyan Ewan reagált rá.  Ezért is szerette volna megérinteni, még ha csak a nyakát is, ahogy igazgatta rajta a nyakkendőt, de akarta tudni, hogy milyen hatással van rá.
- Pedig nagyon jól áll, még ha nincs is létjogosultsága szegény nyakkendőnek.- használta Ewan szavait egy lágy mosollyal. Az hogy felhívta a szobájába a férfit, ebben a helyzetben nem lehetett elég egyértelmű. De jelen pillanatban ez tökéletes volt számára. Tudta, hogy nemsokára dolgozni fog benne a kis bogyócska, amit a pezsgőjébe dobott. Szüksége volt rá, hogy valahogy kiengedjen. Ewan pedig már akkor megragadta a figyelmét, amikor belépett az estélyre..buliba, vagy akármi is volt ez. Akárhányszor körbe nézett, és meglátta Jézusnak öltözött testvérét, nem igazán tudta eldönteni, hova is cseppent pontosan. Izgatottan várta Ewan válaszát, amit igyekezett nem kimutatni, inkább csak egy kedves mosollyal nézett rá. Ahogy végül visszafordult a lépcső aljáról, hogy a tekintetével is magával csábítsa a férfit, egy még szélesebb mosollyal üdvözölte azt, hogy Ewan végül úgy döntött vele megy. Amikor utolérte, minden kérdés nélkül a kisujját a férfi egyik ujjába akasztotta,  és maga után húzta felfelé, hogy még véletlen se gondolja meg magát.
- Miért döntöttél úgy hogy tanár …elnézést professzor leszel?- javította ki magát játékosan, és csillogó szemekkel nézett le a férfira, ahogy megtették a lépcsőfokokat. Ez egy olyan kérdés volt, amit túl intimnek talált, hogy feltegyen a tömegben. – Még egy olyan művész mint te vagy, úgy sem születhet..még ha a te kezeid közt formálódik is.- tette hozzá a véleményét, ahogy végül megállt az ajtó előtt, és szembe fordult a férfival. Akarta hallani a választ mielőtt belépnek, és közben olyan mélységgel nézett Ewan szemébe, mintha az érzéseiben készült volna elmerülni.