A feszültség egészen addig a tarkójában lüktetett, amíg Cole hátrébb nem lépett tőle. Az hogy ennyire sarokba szorította, és erősen neki préselődött a mellkasának kellően ráijesztett. Lassan vett magához levegőt, még mindig úgy érezte, hogy Cole forró testhője teljesen rátapadt, az érzéstől egy jó darabig nem is szabadult. Nem is értette igazán a saját reakcióját, de mintha a félelem, más irányba tolta volna el az érzékelését. Egészen tapasztalatlan volt, ha a saját testén kellett volna eligazodnia, bizonyosan nem ment volna neki, ahogy most sem. El kellett ismernie, hogy Cole a kosz réteg alatt, egy roppant jőképű férfi volt, de hát mégis csak betört a házába, és erőszakoskodott vele. Legalábbis akart leginkább. Nagyot nyelt mert nem akart az érzékeire figyelni, amik kiélesedve figyelt a férfit, ahogy végül megint szembe került vele. Úgy nézett rá, mint aki teljesen el van veszve, valójában így is volt. Így csak bólintott, amikor Cole újra megszólalt. Tömören, és a tekintete egyértelműsítette, hogy nem játszani jött ide. Hátrébb lépett jelet adva annak, hogy nem fog többet virgonckodni, hiába sűrűsödött a végtagjaiba az akarat, hogy minél előbb szabaduljon. Mégsem tehette meg, mert az akár az életébe is kerülhet. A kérdés amit feltett a férfinak, érdeklődésképp csúszott ki az ajkai közül, de nem is számított válaszra. Mert valójában egészen nagy marhaságot kérdezett, de csak meglepve pillantott fel a férfira, amikor mégis valamennyi információval szolgált.
- Értem..és Arizonában kell elintéznie? – kérdezz rá, bár fogalma sem volt minek faggatózott, de érdekelte, hogy mi az ami ennyire hajtja a férfit. Az a börtön továbbra sem itt volt a közelben, Cole pedig gyalog tette meg az egész utat.- Biztos fontos, ha ekkora utat megtett..gyalog.- tette hozzá, közben pedig az ujjaival kezdett  el babrálni. Arra nem igazán számított, hogy amikor felnézz már a férfi csupasz mellkasát teljes egészében látja és a derekát is..és onnan lejjebb.
- Ó, te jó ég…- fordította el a pillantását, ahogy Cole kimondta az egyértelműt, komolyan itt fog lefürdeni előtte? Egyáltalán nem szégyenlős? Bár ahogy eddig elnézte, nincs is mit nagyon széggyelnie, erre a gondolatra csak morgott egyet az orra alatt. Igyekezte a tekintetét a padlóba vésni, akkor is amikor a víz csobogásnak hangja annyira ingerelte a kíváncsiságát, hogy felnézzen. De türtőztette magát, biztos hogy nem fog felnézni. Már éppen így is eleget látott. Cole pofátlansága viszont megint ingerelte a hírhedt birka türelmét és ráemelte a nagy kék szemeit, amiben egyszerre fodrozódott a düh, és a meglepettség. – Ezt nem hiszem el…- suttogta maga elé, de így hogy felnézett akaratlanul is lejjebb siklott a tekintette. Az isten verje meg…korholta magát, és az arca egyre pirosabb lett megint. Ez most nem rosacea volt, ez ős is nagyon jól tudta. A férfi látványa enyhén váratlanul érte, és megint  keresett magának egy pontot amit bámulhat.
- Maga meztelen, mégis mi lenne a  baj? Nem szoktam hozzá, hogy idegen férfiak betörnek a házamba, és azt kell néznem, ahogy fürdenek.- válaszolt egy kicsit túl hosszúra eresztve a dolgot. Majd megint kihúzta magát, de továbbra sem nézett oda.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Úgy látta, a lány kezdte belátni, hogy jobban teszi, ha felhagy ezekkel az eleve halva született, menekülő manőverekkel. Bizonyára mindennél jobban ki akart volna szabadulni innen, és ezt meg is tudta érteni, de egyikük sem tehetett igazán arról, hogy így alakult a helyzet, szóval kénytelenek voltak elviselni egymás társaságát néhány napig. Bizony, néhány napig, amit Madison még nem tudott, és valószínűleg nem kis felháborodást kelt majd vele, mikor a tudtára adja. De nem volt választása, és ha nagyon őszinte akart lenni magával, talán neki sem. Ha valóban csak evett és pihent volna, ahogy a lánynak előadta a szándékait, és az eredeti tervek szerint továbbáll, Madison azonnal tárcsázta volna a rendőrséget, amint kiteszi a lábát az ajtón. Ha nem is kapnák el rögtön, a lépéselőnye odalenne, a keresését nyomban leszűkítenék Phoenix környékére, és borítékolhatóan sosem jutna el New Yorkba.
- Nem – válaszolta meg a kérdést hangosan is, de egyelőre nem akarta sokkal többe beavatni. Momentán ő maga sem tudta, hogyan akar eljutni a városba, de volt pár napja, hogy kiagyalja. Itt biztonságban volt, a vendégszeretet pazar, kellett ennél több?
- Fontosabb, mint bármi más, és ezt jobb, ha szó szerint veszi – figyelmeztette a lányt, ahogy vetkőzés közben ráfutott a pillantása, ezúttal nem fenyegető kevélység bujkált benne, nem ráijeszteni akart, hanem mintha valóban azt próbálta volna az értésére adni, hogy bár nem kenyere az erőszak, ezt a bizonyos célt az ő kedvéért sem fogja kockáztatni. Úgy viselkedjen. Mondjuk sejtette, hogy a lány úgysem fogja megérteni, hogyan is érthette volna? Jobb is volt így, hiszen ha elárulta volna neki a szökése okát, valószínűleg már nem is félt volna tőle annyira.
A reakciója viszont egészen elszórakoztatta. Mikor a nőben realizálódott, hogy mire készül, olyan szűziesen pillantott félre, hogy öröm volt nézni. A pír pedig másodperceken belül fellángolt az arcán. Annyira igyekezett, hogy még véletlenül se pillantson rá, hogy Cole nem állta meg szó nélkül.
- Mit nem hisz el, Miss Wells? Hogy meztelenül szoktak zuhanyozni? – A szavaiból merő irónia áradt, de ezúttal nem sértettségből fakadt, a hangszíne könnyedebb volt, bár egy percig sem kételkedett benne, hogy Madison mélyen elítélte azért, amit csinált. Egy hozzá hasonló nő bizonyára inkább a sivatag porát-mocskát választaná ahelyett, hogy egy idegen férfi előtt zuhanyozzon le, még akkor is, ha erősen csábította volna a megtisztulás iránti vágy. Neki viszont esze ágában sem volt követni ezt a büszke finomkodást. A meztelenség épp úgy az élet része volt, mint bármi más, az ő részéről nem talált benne semmi megbotránkoztatót, és mellesleg tisztában volt azzal is, hogy semmi szégyellnivalója nem akadt.
A testét már egészen fiatalon megedzette a munka, a családi farmon töltött idő alatt bőven kivette a részét a feladatokból, de később is nagy hangsúlyt fektetett a sportra. Nem akart elpuhulni, míg a jog seggelős útvesztőiben haladt. A börtönben pedig bőven volt ideje karbantartani a testét, mi több, életbevágó is. A bőrét az egész napos gyalogtúra miatt kissé megégette a nap, hiszen az utóbbi években nem nagyon volt kitéve ilyen sokáig a perzselő sugaraknak, de Arizonában nőtt fel, tudta, hogy az égő pirosság talán már holnap átadja majd a helyét a régről megszokott, aranybarna árnyalatnak.
- Vagy talán, nem látott még férfit pucéran? – A megjegyzése, úgy tűnt, célba is talált. A lány kék tekintete ezúttal dacosan fúródott az övébe, ő pedig roppant elégedett volt magával. – Nekem úgyis megfelel, ha becsukja a szemét, de én szemmel akarom tartani. Bebizonyította már, hogy érdemes odafigyelni kegyedre. – A figyelmét pedig a keze ügyében elhelyezett kés tette igazán hangsúlyossá. Bízva a nő túlélési ösztönében, ő is lehunyta a szemét, míg pár pillanatra hátrahajtotta a fejét, hogy teljesen a zuhanyrózsa alá állva megmoshassa a haját is. Miután kiöblítette belőle a szutykot, nyomott a kezébe a samponból is, a víz pedig sötét csíkban futott végig a talpa mellett, hogy végül eltűnhessen a lefolyóban.

megjegyzés: ha csak ennyi kell a boldogsághoz... a rózsaszín amúgy sem az én színem    

Egy lavinányi érzelem szorgoskodott a mellkasa mögött. Bizonyára Graham Wells ebben a helyzetben egyezkedni kezdene a férfival, míg a felesége Claire méltósággal állna ellen mindenféle provokációnak. Már ennek a gondolata is dühítette, hogy a szülei sokkal jobban kezelnék a helyzetet, és nem a bennük  dolgozó érzésekkel kezdenének  el foglalkozni. Egy valami maradt csak meg, amihez nagyon jól értett, hogy figyeljen. Bár az is nehezére esett, mert ahogy Cole ránézett, csak még kisebbnek érezte magát tőle. Nem a szégyentől, inkább attól, hogy miket hozott felszínre belőle. Jobbára ismeretlennek hatott minden mozzanata, amit most produkált. Mégis próbálta ennek összeségét merev vonások mögé szorítani.  kihúzni magát, még akkor is amikor  a határozott nem leperdült a férfi kicserepesedett ajkairól, ami valamilyen oknál fogva, folyamatosan oda vonzotta a tekintetét, végig kellett nyalni a sajátján, hogy elnyomja az ösztönösséget.
- Akkor mégis hova akar menni?- újra kérdezett, a férfinak már biztos elege volt a kérésekből, de nem értette pontosan mi a terve. Hogy fog egyáltalán innen kijutni? Az ível szemöldökét zavartan vonta össze, míg az ajkait összepréselte, és próbált határozottan nézni a férfira, de ahogyan kimondta, hogy minden másnál is fontosabb, nyelt egyet. Hülye lenne ha nem értené, mire gondolt. Képes lenne megölni is, ha arra kerülne a sor. A félelem erősen dobogtatta a szívét, és a fülében hallotta, ahogy az ütem egyre gyorsabb kezd lenni. Utálta ezt, utálta ez egész helyzetet. Cole-ra mély indulatokkal nézett, de a szemeiben ott voltak a kételyek, amelyeket a szavai ébresztettek. A torkában érzett egy újabb csomót, ami szorongatta. Képes lett volna rá, hogy itt törjenek fel a könnyei a férfi előtt, de visszafogta az érzéseit. Ez túl sok volt neki, nem akart itt lenni, azt kívánta bárcsak egy más házába tört volna be. Önző gondolat volt, sőt egyenesen gonosz, de annyira átvette az irányítást az érzések felette, hogy képtelen volt gondolkodni. Legszívesebben megrázta volna magát, de csak a szekrénynek támaszkodva elnyílt szemekkel figyelte, ahogy Cole vetkőzni kezd. A lélegzetvételei egyre hevesebbek letek, ahogy követte az útját, a hanyag mozdulatnak, ahogy leveti a ruháit. Képtelenség volt, hogy valaki ennyire ne vegye figyelembe, hogy a másik ott van. A bőre pirosból áthajló barna volt, mindenhol rászáradt a homok, ami Arizonában nem volt meglepő, mert a meleg széllel együtt könnyen az emberre kerülhetett. Nem kellett volna ennyire figyelni, ahogy az izzadság nyomott hagyott a férfin. Miközben az ajkai méltatlankodásra nyíltak leginkáb, közben a tekintete nem bírta ki, hogy ne fedezze fel magának a kidomborodó izmokat, ahogy Cole megfeszítette az izmait, miközben mozgott.
- Azt nem hiszem el, hogy képes levetkőzni előttem… ez nagyon nem illik..nagyon nem.- teszi hozzá miközben a fejét rázza, és elvonja a kíváncsiskodó tekintetét a férfiról. A helyzet az volt, hogy nem csak felháborodott, de éppen annyira hozta izgalomba a látvány. Igyekezett inkább nem erre gondolni, a combjait pedig egymáshoz szorítani, hogy a testével is útját állja minden nemű érzésnek, ami szokatlanabb volt számára.  Ez a férfi egy vadember, és betört a házába! Emlékeztette magát erélyesen, míg az elittől eltanult prűdériát próbálta magára erőszakolni. Még ha a teste teljesen mást is akart.
- Tessék?- kérdezett vissza dühödten, a szemében villanó érzelmek egyre sötétebbe tették az íriszeit.
- Ha nagyon tudni akarja, de láttam már férfit meztelenül..csak az a férfi nem tört be a házamba.- tette azért hozzá, makacsan nézett vissza Cole szemeibe, még véletlen sem hagyva a gúnyolódásának, amit láthatóan élvezett. Morogni kezdett az orra alatt, közben pedig keresztbe fonta a karjait maga előtt.
- Inkább nyitva tartom a szemeimet, ha már magánál van egy hatalmas kés. – nézz vissza a férfira összeszűkített tekintettel, de a kés láttán azért egész testében megremegett ültében. Amit inkább egy apró mozdulattal próbált belőle kiűzni. Ahogy a férfi a haját most, nem látott semmit, ez lett volna a lehetősége arra, hogy gyorsabb legyen. De ez csak egy halvány gondolat volt, az mellett amit látott.  Szemei akaratlanul is követték a víz haladását a férfi testén, még nagyobbat nyelt amikor feltűnt neki, hogy Cole mindenhol csupa izom volt. A delta izma teljesen kirajzolódott a csípőjén, amin egy apró ér futott végig. Egészen a …te jó ég. Nem szabadna oda néznie, tényleg nem. De gyorsan ellenőrizte, hogy még mindig csukva van a férfi szeme..és engedett a kíváncsiságának. Alsóajkát birizgálta a hüvelykujjával ahogy Cole férfiaságán vonultatta végig a tekintetét. A combjait pedig még jobban összeszorította. Nem szabadna néznie, de teljes hosszában méregette mint aki még valóban nem látott..mondjuk ha jobban belegondolt, megfigyelni tényleg nem is volt ideje soha.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Volt az az elcsépelt kis poén, hogy ha elárulom, akkor meg kell, hogy öljem. Madison kérdése nyomán ez ugrott be neki először, és egy pillanatra át is futott az agyán, hogy ezt feleli, de végül inkább meggondolta magát. Így is a frászt hozta már szegény nőre, nem akarta feleslegesen feszegetni a lélekjelenléte határait. Hajlamos volt megfeledkezni róla, de az ő szemszögéből nagyon is benne lehetett a pakliban ez a kimenetel is. Az egy dolog, hogy ő tudta, nem akarja igazán bántani, de a másik ebben nem lehetett biztos, csakis az ő szavaira támaszkodhatott, és hát valljuk be, egy szökött fegyenchez senki sem a megbízhatóságot társítaná elsőként.
Eddig, úgy érezte, összességében, amennyire a helyzet engedte, fair volt a lánnyal. Világosan elmondta, mit akar, és mi a szándéka, a többit a saját ellenkezése hozta a fejére. Az előbb talán túl durva volt vele, mikor az ablakhoz szorította, de nem volt más ötlete, hogyan is értethetné meg vele, hogy maradjon veszteg. Azt azért nem kockáztathatta, hogy megszökjön tőle. Miért is ilyen bonyolult teremtmények a nők? Mindkettőjük dolgát nagyban megkönnyíthetné, ha szépen szót fogadna neki, aztán pedig… az egy nagyon jó kérdés volt, hogy aztán mi lesz.
- Jobb, ha nem tudja – intézte el végül csak ennyivel a kérdést, és ebben azért volt is valami. Ha netalántán sikerülne megszöknie tőle, vagy ha Cole mégis úgy döntene, hogy hátrahagyja, nem lenne olyan szerencsés, ha készségesen eldalolná a zsaruknak, merre is igyekszik pontosan.
- Egy szökött rabot akar illemre tanítani? – vonta fel a szemöldökét, az arcáról és a hangjából csak úgy sütött a gunyorosság, azt sugallva, hogy ez elég lehetetlen vállalkozásnak hangzik. Úgy használta ezt a címkét, mint valami pajzsot, amiből egyszerre céltáblát is faragott, újra és újra felemlegetve a köztük lévő óriási különbségeket, miközben valójában nagyon is rosszul viselte, hogy az elmúlt években egy utolsó bűnözőként bántak vele. Ezért gúnyolta és hangsúlyozta úgy a lány vélt véleményét, minden adandó alkalommal, mert a mélyben annyi sérelem feszítette, és a rendületlen megvetés azok felé, akiket ez az elkényeztetett lányka is képviselt. Nagyon is jól ismerte a gondolkodását. Úgysem vette emberszámba, akkor meg miért papolt itt neki az illemről?
- Jól hallotta – erősítette meg a nőben ő is, hogy mit gondolt róla. Ugyan nem tudhatta, de mégis, le merte volna fogadni, hogy nem sok férfival volt dolga eddig. Komolyabban. Talán volt egy-két udvarlója, akiket a család mutatott be neki. Talán már el is jegyezték, bár azt korábban már megfigyelte, hogy nem díszelgett jegygyűrű az ujján. Teljesen légből kapott elméletek voltak, de szórakoztató volt eljátszadozni velük.
- Akkor most már láthatja, hogy egy betörő is van olyan férfi, mint akikkel a flancos koktélpartikra járkál. És akiket, saját bevallása szerint, néha meztelenül is megcsodál. – Nem állta meg, hogy ne tegye hozzá, ha már a lány ilyen dacos hanglejtéssel kihangsúlyozta neki ezt a részletet. Ám olyan szigorú tekintettel találkozott, aminek – azon kapta magát, hogy – hirtelen érdekelni kezdte a háttere.
- Jó ötlet. Látom, mégiscsak szorult magába némi életösztön – nyugtázta, hogy Madison a késre hivatkozott. Elégedett volt, mert úgy érezte, végre a lány is megértette: okosabb volt nyugton maradnia. Miután alaposan beledörzsölte a sampont a hajába, újra visszahajolt a víz alá, hogy le is mossa magáról. A forró víz olyan jólesően ellazította az egész napos erőltetett menetben elcsigásodott izmait, hogy a reflexei eltompultak az érzéstől. A figyelme arra összpontosult, hogy kiélvezze ezt a röpke pár percet, így az első, távoli hangra nem is figyelt fel. A zuhogó vízcseppek moraja kellemesen kitöltötte a fülét, de a második csörgés már hozzá is eljutott. Azonnal kipattantak a szemei, és sietve Madisonra nézett, de amit látott… csak egy újabb káromkodást csalt ki az ajkai közül.

megjegyzés: szóval az ablakot részesíti előnyben    

Madison az a fajta nő volt, aki előbb gondolkodott aztán cselekedett. Minden terve átment egy szűrőn, ami alá minden veszélyesnek ígérkező tervét alávetette. Még akkor is, ha szívből vágyott valaminek a megvalósítására. Nos, egy szökött fegyenccel szemben, feszegetni a határait, nem volt túl jó ötlet, de ha nem próbája meg a szökés-t akkor még kevesebb esélye marad az életben maradásra.  A férfi keze ügyében lévő kés megcsillanása mindenképpen ezt üzente neki. Nem is akart annak  még a közelébe sem kerülni. Tudta milyen éles, hisz az ő kése volt…és egy pillanat alatt elvágná vele a torkát. A gondolatra végig simított a nyakán, mint aki csak ellenőrizni akarná, hogy még valóban a helyén van.  
Jobb ha nem tudja..ez pár szó egy egészen kis pillanatra megnyugtatta, talán azért, mert  ha meg akarná ölni, akkor elmondaná, hisz úgy is mindegy, hogy tudja vagy sem, ha egyszer meghal. De ettől még nem volt abban biztos, hogy a férfi nem hozz meg olyan döntéseket dühében, amik az ő életébe kerülhetnek. Hisz azt sem tudta miért csukták le, és nem éppen a legbarátságosabb tekintettel nézett rá. Nem mintha Madison megerőltette volna magát ezen a téren. De mégis csak betörtek a házába.
Cole velő megjegyzésére, csak még  dühösebb lett, és nem bírta megállni az ingert, hogy ne forgassa meg a szemét.
- Tudja a raboknak nem az a személyiségük, hogy börtön viseltek. Attól mert még valaki börtönbe került, nem feltétlen vesztette el az emberségét. Persze van olyan, aki igen..de  ezt csak maga tudja melyik csoportba tartozik.- nem bírta megállni a szavakat. Azért sem, mert elhivatott volt a munkája iránt, aminek egy része abból állt a jövőben, hogy olyan embereket értsen meg, akiket a társadalom rács mögé helyezne. Persze egy ügyvéd nem az igazságot kutatja sosem, inkább az ügyfele igazságát akarta érvényesíteni, ő mégis lelket akart tenni egy olyan hivatásba, amiben talán nincs is. Meg sem kellett volna szólalnia, de van amit  nem tudott visszatartani. Még akkor sem, ha szorult helyzetben volt, mint most. Ahogy Cole-t nézte belé fagyott a szó. Tekintete a férfi minden porcikáját megvizsgálta, látott egy pár karcolást is rajta. Fogalma sem volt, hogy a férfit miért csukták le, de a kíváncsisága egyre inkább szeretett volna felszínre törni, amit még véletlen sem akart megengedni.
- Igen látom…- túl sokat is lát ami azt illetti, és túlságosan is szemtelenül messzire merészkedett azzal kapcsolatban mit is kéne ilyenkor tenni.- Maga úgy látom nagyon sok mindent tud rólam..- tette hozzá önérzetesen, mert zavarta, hogy Cole elképzelése, egészen hasonult ahhoz, amilyenné akarták formálni a szülei. Talán a férfi elképzelése, még rosszabb is volt, mint amire ő maga gondolt.
A szemét valóban a késen tartotta egy ideig, legalábbis a másodperc azon töredékéig amíg Cole be nem csukta a szemét, onnantól egészen más fajta kést kezdett el nézni. Ami csak ugyan felnyársalná ha… a gondolat szerencsére félbeszakadt abban a pillanatban, amikor meghallotta a szinte már unalomig használt csörgését. A szíve újra hevesen kezdett el verni, úgy érezte ez megint egy lehetőség. Colera nézett, látta hogy még teljesen erős a fókusza ahhoz, hogy utána tudjon biztonsággal eredni. Ráadásul vizes a talpa is. Gyorsan mérlegelt, és futásnak is eredt, kapkodva nyitotta ki a kilincset és az életéért küzdve rohant a táskája felé, aminek feltépte a száját, és erőszakosan kutakodni kezdett benne.  Levegőért kapkodott az izgalom pedig egyre hevesebben vert a bőre mögött, érezte, hogy a tarkója megizzad..- Hol vagy már bassza meg..- borította ki a táskáját türelmetlenül az asztalra.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Mióta betette a lábát ebbe a házba, és mindkettőjük szerencsétlenségére némi kezdetleges diskurzusra kényszerült annak szemtelenül fiatal és még annál is kékvérűbb tulajdonosával, most először esett nehezére palástolnia, hogy meglepte, amit hallott.
Meg volt győződve róla, hogy a kis hölgy zsigerből irtózik a magafajtától, ami jelenleg nem csak az előkelő származás hiányát jelentette, hanem eggyé olvadt a társadalom peremén lézengő, erőszakos bűnelkövetőkkel; ráadásul még meg is szökött, szóval a képlet szerint még veszélyesebb.
Ahogy arról is, hogy már csak a börtön szó hallatán azonnal lehúzta volna a rolót, tengermély megvetéssel és éles elhatárolódással viseltetve az illető iránt… mintha nem is létezne. Sokan ezt csinálják, inkább tudomást sem vesznek arról, ami a tökéletesre faragott kis világukba nem illik bele, csakhogy Madison jelenleg nem volt abban a helyzetben, hogy kizárja őt a realitásából. A kellemetlen valóság ott ácsorgott a fürdőszobája hűs márnánykövén, méghozzá teljes életnagyságban.
De az, hogy akár egy pillanatra is belegondolt, mi lehet a másik oldalon, messzemenően szokatlan volt számára. Mégis miért foglalkozott egy ilyen lány a rabok személyiségével? Vajon csak roppant műveltnek akart látszani, vagy lett volna valami köze a témához?
- Csak nem egy pszichológus-növendékbe botlottam? – mérte végig újra, mintha egy árulkodó jelet keresett volna rajta, amiből leszűrhette a választ. – Ha az lenne a terve, hogy lyukat beszél a fejembe, most szólok, nem fog működni.
A maga részéről nem kedvelte igazán a szakma képviselőit, bár ez nem volt mindig így. A hozzánk közel állók néha akaratlanul is képesek megutáltatni velünk a rajongásuk tárgyát; de nem akart most rá gondolni.
Ellenállt a kísértésnek, hogy gorombán hozzátegye: persze, ebben igaza van, a rabok többsége már jóval azelőtt elvesztette az emberségét, hogy odakerült volna. Felismerte, hogy ezt csak dühből mondta volna, és ebben a kivételes esetben még csak nem is Madisonra volt mérges, így csupán a vonásain játszott némi változás.
Tisztában volt vele, hogy az előtte ücsörgő nőnek vajmi kevés fogalma volt arról, mi megy végbe valakiben, aki a lelkiismerete vagy akár az embersége határáig kényszerül, valamiért mégis megpiszkálta ez a megjegyzés, és érezte, hogy akarata ellenére elfészkeli magát a gondolatai között.
- Na és, maga szerint hogy kellene emberségesen lezuhanyoznom, úgy, hogy közben a madárkám se repüljön el? – tette fel inkább a komolytalan köntösbe bújtatott kérdést, de kíváncsi volt, a lány mit válaszolna. Kötözze meg inkább és zárja a ruhásszekrénybe, vagy minek örült volna jobban? Persze azt nem állíthatta, hogy kicsit sem élvezte a helyzetet. Madisont olyan látványosan zavarba ejtette a meztelensége, hogy nem is tudta eldönteni, mi mozgatta jobban a cselekedeteit: hogy szándékosan provokálja egy kicsit, kibillentve abból a túlbiztosított, túlfinomkodó elit valóságból, amivel nap mint nap körbevette magát, és aminek meglátása szerint nem sok köze volt a való élethez? Nem érezte úgy, hogy különösebben ártott volna neki ezzel a néhány perccel, elvégre nem volt már kislány, és akár be is csukhatta volna a szemét, ha akarja. A megérzése viszont szinte biztossá tette abban, hogy nem fogja.
Talán kicsinyes elégtétel volt, de az orra alá akarta dörgölni, hogy ő sem marad el semmivel azok mögött a férfiak mögött, akik vele ellentétben nem megvetést, hanem vonzalmat váltanak ki belőle. Sőt, azt is lefogadta volna, hogy sokukat még túl is teljesített.
Vagy azt élvezte jobban, hogy hosszú évek után egy ilyen szép, fiatal lány megöntözi az önbizalmát? Az érzés, hogy hatással volt rá, bizsergető elégedettséget hagyott maga után, amit túlságosan rég tapasztalt utoljára. Bár tudta, hogy óvatosnak kellett lennie, nehogy végül éppen a saját dolgát nehezítse meg.
- Talán tévedek? – tette fel a kérdést, mikor meghallotta az önérzetes választ. Meglepődött volna, ha nem látogatta volna ezeket a bennfentes puccparádékat. Nem szívesen ismerte el, de a szépsége is illett hozzá, túlságosan könnyű volt elképzelni egy vagyont érő koktélruhában, tűsarkúban tipegve és kristálypoharat billegtetve az ujjain. Bizonyára akármelyik férfi számára vonzó látvány lenne. Ő viszont gyűlölte ezt a világot, és ennek résztvevőjeként a lányt is gyűlölnie kellett.
A hátán lefolyó sampon enyhén csípni kezdte a bőrét, eszébe juttatva, hogy meg kell majd néznie, milyen állapotban van az a kis sérülés, amit még az őrökkel való dulakodásban szerzett. Nem látta, mivel ütötték meg, de úgy saccolta, hogy egy fél tenyérnyi véraláfutás lesz majd belőle, amit a tompa fájdalom is megerősített, menekülés közben viszont úgy lobogott benne az adrenalin, hogy meg is feledkezett róla. A lába mellett olyan fekete vízsugár igyekezett a lefolyó felé, hogy nem tudta megállapítani: a jó adag por és mocsok mellett némi vért is mosott-e le magáról. Majd a tükörnél megvizsgálja… volt az utolsó gondolata, mielőtt kiemelte a fejét a vízsugár alól, és a haját két kézzel hátrasimítva felnyitotta a szemét.  
Na, ne…
Még éppen elcsípte, hogy a nő rámarkolt a kilincsre, és az ajtót tárva nyitva hagyva, futva indult meg a ház gyomra felé. Az előbbi tompa, távoli hang ezúttal élesebben csendült a fülében: telefoncsörgés volt. Hát ez oltári.
Nem sok kedve volt ismét üldözőbe venni, pláne a zuhany alól ugorva, de nem volt más választása. Lebokszolta a vízcsapot, majd felmarkolta a kést és a mellette lévő törölközőt a vállára csapva sietve utána indult. A talpa a fürdőszobaszőnyegre érkezett először, ami a nedvesség egy részét magába is szívta, de még így is vizes lábnyomokat hagyott maga után, akkor is, mikor a kis folyosóra lépett, majd a konyhával egybenyíló nappaliba ért.
Látta, hogy a nő lázasan kotorászott a táskájában, majd a jól hallható káromkodást követően ideges mozdulattal a konyhaasztalra szórt mindent.
- Abbahagyná ezt végre? – dörmögte morcosan, felhívva rá a figyelmet, hogy időközben ő is befutott. A lány keze így is remegett, azt akarta, hogy ijedtében pillantson rá, és ha ez megtörténik, bizonyára a felé tartott, éles penge lesz az első, ami a kitágult pupilláiba éghet. De ha ez sem bénítaná meg, és tovább folytatná ezt a kétségbeesett kutakodást, ő is tovább növelte a tétet.
- Mégis miben reménykedik? Az a telefon nem fogja megmenteni. – Ha esetleg sikerülne is felvennie, mert néhány másodperccel lehetséges, hogy később érne oda: az illető vajon megmenthetné tőle?
- Ha egy árva hangot is beleszól, puszta kézzel vágom el a torkát – fenyegette meg világosan, a tekintetéből pedig sugárzott a düh. Elege volt ebből a macska egér játékból. Minden tagja sajgott a fáradtságtól, az idegei pedig kezdték cserbenhagyni a hűvös logikáját, amivel erőszakosan próbálta életben tartani a türelmét. Itt volt a vége.
- Tegye le, ami a kezében van. Most – adta ki az újabb fagyos instrukciót, miközben a fegyverét rezzenéstelenül maga előtt tartva, lassan közelebb lépett. A pillantása a másodperc tört részére elsiklott a lány alakja mellett és a pár lépéssel mögötte lévő hátsó kijáratra tévedt. Arra, amin egy fél órával ezelőtt Madison egyenesen a vesztébe lépett. Ha a telefon csilingelő hangja nem vonta volna ennyire magára a figyelmét, és a torkában dobogó félelem nem szűkítette volna be ennyire a gondolatait, simán kiszaladhatott volna rajta az utcára, és akkor… talán már nem tudta volna megállítani. Még mindig túl nagy volt köztük a távolság, úgyhogy nem kockáztatott. Lassan, megfontoltan lépkedett felé.

megjegyzés: inkább maradnék még egy kicsit. magácskával nem unatkozik az ember