Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Ahogy a lába földet ért, megcsapta a kellemes hűvös, ami egy megkönnyebbült, halk sóhajt csalt ki belőle. Míg fülelt, hamar meg is szokta a légkondicionáló áldásos zümmögését. A teste úszott az izzadságban, de egyelőre csak megtörölte a homlokát, bezárta maga mögött az ablakot, és először a konyha felé vette az irányt.
A ház mostanra teljes sötétségbe borult, és bár még odakint meggyőződött róla, hogy a lakók nincsenek otthon, eszében sem volt villanyt kapcsolni. Ahogy kilépett a szobából, egy égve hagyott hangulatlámpa derengő, rózsaszínes fénye egyből a konyhába csalogatta. Abban bízott, hogy talán nem is jönnek már ma estére vissza, legalábbis a hűtőn díszelgő naptár péntek esti rubrikája mellé kanyarintott "Melissa" ezzel kecsegtette. Neki nagyon is kapóra jött volna.
De nem vesztegette az időt, azonnal töltött magának néhány öblös pohár vizet, és miközben megitta, sebtében átkutatta a házat. A fürdőben megállapította, hogy a háznak valószínűleg csak egyetlen lakója volt, a cipősszekrényre dobott számlán szereplő névből pedig úgy festett, nevezetesen Miss Madison Wells otthonában vendégeskedett.
Csak ezután vette ki a kenyeret a tárolóból, és az asztalon lévő deszkára fektetve, egy jókora karéjjal le is vágott belőle, majd kinyitotta a hűtőt, hogy szerezzen hozzá valamit, mikor váratlan zaj ütötte meg a fülét. Mozdulatlanná dermedt, és a frissen érkező adrenalinhullám újra kiélesítette az érzékeit. Tompa motoszkálást hallott a zárban, ami balszerencséjére közvetlenül a konyhába vezető hátsó ajtó felől érkezett. Gyorsan kellett cselekednie, nem volt idő mérlegelni. Mindent hagyott, ahogy volt, és sietve a nyíló ajtó mögötti fal mellé lapult.
Ahogy végiggondolta a lehetőségeit, a szívverése újra a magasba szökött. Ha elég óvatos akart lenni, azt sem várhatta meg, hogy Miss Wells villanyt kapcsoljon. Nem akarta bántani, de amíg nem evett és pihent valamennyit, nem indulhatott tovább.
Hallotta a nyíló ajtót és egy papírzacskó halkan csörgő neszét, majd a halvány rózsaszín fényben megvilágított asztal felé pillantott. A nőt az elöl hagyott, felvágott kenyér és az üres vizespohár látványa fogadta, Cole pedig a gyanús mozdulatlanságból nyomban leszűrte, hogy akár megérezte a jelenlétét, akár észrevette a nyomait, de ebben a pillanatban tűnhetett fel neki, hogy valami nagyon nincs rendben. Nem késlekedhetett. Ellépett a faltól, és bal kezét a nő szájára szorította, majd egy határozott mozdulattal megragadta a karját, és erősen magához szorította a lányt.
- Ne sikítson. – A hangja egészen érdesen és rekedtesen hangzott a sötétben, amit nem is bánt, mert így csak még fenyegetőbben hangzott. Számított rá, hogy a hölgy azért mégis megpróbálja, ahogy arra is, hogy az ösztönös menekülési vágynak engedve megkísérli kiszabadítani magát, de a keze vasmarokkal tartotta, és a hátának feszülő izmokból könnyen kitalálhatta: nem nyerheti meg ezt a csatát. – Ha pontosan azt teszi, amit mondok, nem fogom bántani – tette aztán hozzá, mikor a nő ellenállása már némiképp enyhülni kezdett.

megjegyzés: az a rózsaszín lámpa érzem, hogy a kedvencem lesz

- Szia anya.- szólal meg, és már észre sem veszi, hogy a mosoly amit magára erőltet nem is szükséges, hozzá tartozott már, akármikor az anyjával beszélt.
- Édesem, hogy vagy?- érdeklődött kedélyesen.
- Jól vagyok, éppen most értem vissza a vásárlásból. Te hogy vagy?- esetlen beszélgetések sorozata, gondolta magában.
- Remélem nem ég le teljesen a bőröd mire visszaérsz.- nem is az anyja lenne.- Képzeld Sebastian..- és már megint témánál voltak. Sebastian volt az az ember, akiről a legkevésbé sem akart hallani. De mivel egy olajvállalat várományosa, azzal számolnia kellett, hogy meg kell majd ismernie, akkor is ha a férfi háta mögött mindenki azt suttogta, hogy nem a nőkhöz vonzódik.
- Persze mindenképpen, amikor vissza megyek, sort fogok keríteni rá.- mentette ki magát a szokásos módszerrel, inkább igent mondott. Előbb szabadult, az anyja képes volt lyukat beszélni a hasába, egészen addig, amíg az ő akarata nem érvényesült. Ez annyira dühítette mégsem tett ellene soha semmit, úgy érezte a szülei iránti tiszteletből, mindent meg kell hogy tegyen. Akkor is, ha érzései, egyre inkább a torkába nyomakodva préselődtek ki volna, egy hatalmas NEM keretein belül.
- Ez remek.- elégedetten kuncogott az anyja, majd még fecsegett valami olyasmiről, mikor kell körmöshöz mennie talán? Nem figyelt, csak arra koncentrált, hogy a csomagokkal a kezében bejusson a lakásba. Amikor végre ez megtörtént,  felsóhajtott, hisz  a telefont is abban a pillanatban tette le. Mindennél jobban arra vágyott, hogy a hideg átjárja az egész testét. De ahogy beljebb lépett, diszkomfort érzete támadt. Az a fajta, aminek az okát nem tudta megmondani csak érezte. A fülében hallotta szívének erős dobbanásait, és ahogy tekintetével keresni kezdte az érzés okát, majd rá is bukkant. A konyhában hagyott nyomokra, az ajkai enyhén elnyíltak. Hevesen kapott levegő után, amit követett  egy apró nyögés is, és végül egy sikolyhoz vett erőt a mellkasában. De a levegője beszorult. A testét hirtelen elöntötte a hideg verejték, ahogy egy erős férfi testnek szorult csapdába esett. Mégis feszített, ellenállt legszívesebben karmolt volna. A szemével kereste, amivel kijuthat a csapdából, de túlságosan sötét volt. A testét újra ellenfeszített az erőnek ami  fogva tartotta.  Kényszeredett felnyögött, a pánik, és a félelem annyira körül ölelte, hogy nem is tudta igazán mit tehetne. A férfi szavai csak még nehezebbé tették számára a légzést. Csak azt hallotta ki a szavakból, hogy bántani fogják, vagy megölni. Rádöbbent, hogy akármennyire is unalmas az élete, még nem akart meghalni, erre még nem készült fel. Záporozni kezdtek a könnyei, és csak egy valami maradt, amivel talán megtudta magát védeni. A fogai hirtelen, és élesen harapott a férfi kezébe, amit a szájához tapasztott. A sós íz ott terjengett a szájában, ami arra ösztönözte, hogy ezt most azonnal hagyja abba, de szabadulni akart, akármennyire is  ellenkezett minden porcikája ez ellen. Ebben a pillanatban próbált a lábaival is erősen taposni, húzni az egész testével, akár egy megvadult ló. Ha már meg fog halni, róla igazán nem mondhatja el senki, hogy nem küzdött. Még akkor sem, ha ez volt a leghülyébb ötlet, és a férfi kijelentése ellen tett. De mégis ki bízna egy olyan embernek a szavában, aki éppen befogja a száját és fogva tartja? Újra még levegőt vett ezzel a harapást megszakítva és tompán, de annál erélyesebben próbált kipréselni egy hangot. Semmi értelme nem volt igazán, annak amit csinált, de a zaklatott félelem, ami a húsába mart, a túlélésre késztette.
- Engedjen..el- bár semmit nem lehetett érteni, mégis próbálta magából kipréselni, annak ellenére, hogy a férfi keze a szavak útját állta. Ez nem történhet meg, biztosan csak álmodik…

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Még éppen az előtt kapta el a nőt, hogy felsikított volna, ezzel a szomszédok figyelmét azonnal magukra irányítva. Valószínűleg azonnal hívnák is a rendőrséget, minden különösebb hezitálás nélkül, hiszen egész álló nap az fröcsögött a híradóból, hogy egy szökött fegyenc ólálkodik az utcákon. Legyenek óvatosak.
Bár a phoenixiek talán nem érezték annyira magukénak a fenyegetést, elvégre Florence mégsem egy szomszédos kis városka volt, ahonnan pár órán belül csak úgy idekeveredik az ember a kertek alatt, na meg aztán, melyik lenne az az elmeroggyant börtönlakó, aki nem a határ felé, hanem inkább a főváros felé venné az irányt? Egy átlagember bizonyára így gondolkodott. Tapasztalatai szerint a phoenixieknek amúgy sem volt idejük holmi pusztában bujkáló gazfickóval foglalkozni, mikor mindenkit vártak a sürgős teendői.
Ám egy vérfagyasztó sikítás a szomszédból… az más. Ezt mindenképp el akarta kerülni, hiszen még ha sikerülne is továbbállnia, mielőtt a zsaruk kiérnek, a helyzetét máris elárulta volna. Márpedig jelenleg a legnagyobb előnye az volt, hogy nem tudták, merre indulhatott, így egész Arizona-szerte keresték.
Érezte, hogy a nő heves levegője a tenyerének ütközik, és ahogy az elfojtott segélykiáltás hangja végigrezeg a bőrén. Nem akarta túl erősen fogni, hogy több levegőhöz jusson, de ezt az udvariasságot hamar meg is bánta, mikor a harapást követő éles fájdalom beléhasított.
- A francba! – A váratlan érzéstől felnyögött, de nem húzta el a kezét, inkább a lány hátracsavart karját szorította meg, ami bizonyára fájhatott, de valamivel el kellett érnie, hogy kiengedje a fogai közül. Micsoda harcos kis teremtés… de akkor sem volt esélye ellene, és ezt hamarosan ő is belátja majd, csak azt kellett megvárnia, hogy a hirtelen pániktól és az erőlködéstől eléggé kifáradjon ahhoz, hogy a szavaira is képes legyen koncentrálni.
Most már erősebben szorította magához, így a szabadulni vágyó mozdulatok halva született próbálkozásoknak tűntek, és minden bizonnyal elég kényelmetlen is lehetett. Levegője a lány feje tetejét súrolta, ami a termetéről is kellő információkkal láthatta el. Az orrához préselődő, puha fürtök csodálatos illatot árasztottak, amit saját magáról egyáltalán nem mondhatott el. Az egésznapos erőltetett menetben az izzadság többször is a testére száradt, és mélyen beleitta magát a mellkasa közepéig legombolt ing szövetébe is, de jelenleg ez érdekelte a legkevésbé.
- Nem akarom bántani – mormolta el újra a szavakat. – Érti? – A hangja ezúttal valamivel szelídebb színezetre váltott.
- Csak enni akarok és kipihenni magam. – Ám amint kimondta, úgy érezte, ahhoz, hogy az állítása a nő számára is hihetőnek tűnjön, egyvalamit még el kellett árulnia.  – Cole Wesley vagyok.

megjegyzés: nem rossz próbálkozás

Az ajkaira szoruló tenyér, maga volt a hideg valóság. Érezte a repedést, azon a burkon, amit a szülei építettek köré. Egy hógömb, ami törékeny volt, és még  a hópelyhek is rózsaszínek voltak benne. Most viszont az izzadság, az ismeretlen férfi természetes illata vette körül, ami az ő kifinomult orrának erős volt. Gyűlölte magát, amiért gyenge volt, és nem tudott szabadulni, még csak annyira sem tartani magát, hogy fogva tartójának, még több erőt kelljen kifejtsen ahhoz, hogy magához préselje. Gyenge volt mint a harmat, és ha nem történik valamilyen áldásos csoda, akkor így is fog meghalni. A hátán érezte, ahogy a kemény mellkas emelkedik, ha az érzékei nem csaltak, míg a szívdobbanásait is érezte, de lehet csak a félelem csalfasága játszott vele. A sajátja viszont annál inkább elszorult, mint amikor az ember hirtelen csobban a vízbe, minden figyelmeztetés nélkül. A szíve a bordáinak feszült, érzetre olyan volt, mintha először a gyomrában dobogna, aztán a torkában. Ki akart törni a fogságból, pont úgy ahogy ő is próbálkozott többnyire. De szerencsétlenségére, még csak annyira sem volt edzett, hogy az állóképességével többre menjen. Inkább csak felbosszantotta vele, az ismeretlent, aki hirtelen olyan ívbe feszítette a karját, amilyenben még sosem érezte.  A hirtelen nyilalló fájdalomtól újra felnyögött, és próbálta legalább a méltóságát megtartani, hogy ennyitől nem esik össze sírva. Pedig a határán volt. Elkapták, azt sem igazán tudta, miként szabadulhatna, és minden szempontból a férfi döntéseinek bábja volt. A sötétség egyre mélyebben szívta magába, ezzel együtt az energiája is csökkent, ami annak is köszönhető volt, hogy a meleg előtte már bőven, kivett belőle. Így próbált mélyeket lélegezni, amiket a pilátesz óráján tanult, és valójában semmit nem értek, ha  az embert fogva tartják. Mérges volt, kétségebesett, és ennél gyengébbnek még soha nem érezte magát.  Meg kellett nyugodnia, még ha éppen nem is a legjobb pozícióban van hozzá. A meleg levegőt az orrán át adta ki magából, még mindig zaklatottan, miközben a váratlan látogatója mély baritonja elér a füléhez. Megrezzent, nem volt hozzá szokva ehhez a közelséghez, és már csak ezért is szabadulni akart.
A férfi mondadója, nem egészen nyugtatta meg, de a kilátásait, így sem a legjobbnak vélte. Csak megrögzötten szedte magához a levegőt, mint aki attól félne, hogy ez lesz az utolsó lélegzetvétele. Nem gondolta, hogy lehet ennél rosszabb, de a név kimondása, ott csengett a fülében. Többször is hallotta a hírekben, de nem vett róla túlzottan tudomást, hisz elég messze volt ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Mégis.. hogy juthatott el idáig? Kezdett megint pánikba esni, mert igazán fogalma sem volt, hogy mivel vádolták a férfit, csak egy pár foszlány derengett neki. Lassan már ereje sem volt arra a túlzott feszültségtől, hogy tisztán gondolkodjon.  Egy valamire volt képes, az izmait, amik erősen feszültek a szorításban elernyedtek, ezzel jelezve, hogy  megértette, hogy nincs más választása ebben a helyzetben.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Amint hátraszorította a nő karját, és megérezte, ahogy a teste egy pillanatra összerándul az idegszálain végigsöprő fájdalomtól, rögtön meg is bánta ezt az ösztönös reakciót. Nem azért volt itt, hogy bántsa. Nem akarta felhasználni ellene az erejét. A harapás váratlanul érte, de senki nem vethette a lány szemére, hogy küzdött ellene, nyilván alaposan ráijesztett.
Nem tette szívesen, de hát mi más választása lett volna. Abban a pillanatban, amikor Miss Wells úgy döntött, hogy hazajön, és átlépte a saját háza küszöbét, megpecsételődött a sorsa. Miért is nem maradt inkább a barátnőjénél? Mindenkinek igazán sokkal egyszerűbb lett volna. Ő magához vesz némi ennivalót, alszik egy kicsit, és reggelre már tovább is állt volna, a nő pedig maximum annyit vett volna észre az egészből, hogy ebben a hónapban a szokásosnál hamarabb elfogyott a kolbász.
Miközben azon fáradozott, hogy ártalmatlanná tegye, és lassacskán megértesse vele a helyzetet, az ő fejében szinte ugyanolyan lázasan kergették egymást a gondolatok. Most mégis mit csináljon vele? Nem így tervezte. A lány meglepte, és rögtönöznie kellett, de fogalma sem volt, hogyan tovább. Abban bízott, hogy ha eszik valamit, utána gondolkodni is könnyebben tud majd.
A sötétben szinte semmit nem látott a házigazdájából, ő is csak az érzékeire tudott hagyatkozni. Olyan törékeny teremtésnek érezte a karjai között, mintha csak egy verdeső kismadár akart volna kitörni a markából. Az volt az érzése, hogy figyelnie kell, nehogy akaratlanul is kárt tegyen benne. A következő gondolatában viszont megrótta magát, amiért újfent kezdte alábecsülni a lányt, mintha nem épp az előbb bizonyította volna be, hogy a legkisebb lehetőséget is képes kihasználni. Valahol elég ironikus volt, hogy ő volt a bűnöző, a betörő, a veszélyes szökött fegyenc, de az első vércseppet mégis ez a kis, rózsaszín lámpás bestia tudhatta a magáénak. A csípő, lüktető érzésről tudta, hogy a fogai nyomán felszakadt a tenyerén a bőr, de jelenleg ez volt a legkisebb gondja.
Ahogy a nő izmai engedni kezdtek, és úgy tűnt, megértette végre, hogy az ellenállásnak nincs semmi értelme, ő is lazított a fogásán, de csak fokozatosan.
- Most el fogom venni a kezem, de ha kiabálni fog, megkötözöm és betömöm a száját, világos? – vetítette előre, hogy mik a kilátások, és azért várt valamiféle visszajelzést, mielőtt csakugyan megtette volna. – Viselkedjen okosan, és akkor nem lesz baj.
Azzal elengedte a lány karját, és a szájáról is lefejtette a kezét, hogy a levegő immár szabadon áramolhasson a tüdejébe. Helyette megragadta a könyökét, és az asztalhoz vezette, majd a legkevésbé sem finoman lenyomta az első székre.
- Üljön le.
Most már egy fokkal jobban láthatták egymást, bár az egyetlen fényforrás még mindig az a leheletnyi, rózsaszín fénysugár volt, amitől úgy érezte magát, mintha egyenesen Barbie konyhájába tévedt volna be.

megjegyzés: még korántsem ragadott meg mindent, kedvesem

Fájón veszi tudomásul, hogy olyan csapdában vergődik, amiből nem tudja magát kivergődni. Mert esélyesen csak arra lenne képes, vagy esetleg a véletlen folytán történne csak így. Nem ért semmit a férfi erejével szemben, és ez az érzés erősen áthatotta, a szívét gyorsabb ütemre kényszerítette. Egyedül amit le tudott szorítani, az a közelgő pánik  volt, ami csakugyan csak azért ment neki, mert erőszakkal fogták be a száját. Esélye sem volt másként tenni, csak arra figyelni, hogy szabályosan lélegezzen. Nem mondhatta igazán szerencsének, de annál mindenképpen jobb volt, mint amit az előbb művelt. Igazából nem az a fajta nő volt, aki foggal körömmel tépi a másikat, de ez a helyzet furcsán kifordította önmagából. Azt persze hozzá kell tenni, hogy közel sem volt megszokott helyzet, de önmagában fogalma sem volt arról, hogy képes lenne egyáltalán ösztönből valakit megharapni. Párszor pislogott, hogy próbálta a könnyek maró útját a lehető legyorsabban lerázni magáról, nem szerette ezt az érzést, arra emlékeztette, hogy az anyja mennyire lesajnáló, de együttérzéstől mentesen nézett rá amikor sírt. Nem maradt jelen helyzetben semmije, ami segíthetne rajta, érezte a feje búbján, ahogy az ismeretlen veszi a levegőt, jóval magasabb volt nála, és érzetre a felsőteste kidolgozott volt, érezte, ahogy az izmok a hátának feszülnek. Erre is csak egy enyhén dühödt lélegzetvétellel reagált, nem akarta hogy ennyire közel legyen. A lehetőségeihez mérten kellett reagálnia, ami annyiban merült ki, hogy engedett a saját  feszítéséből. Ha szerencséje van, egy hajszála sem görbül, ha viszont nem, talán a következő riportban, már az ő  halálhírét közlik a csatornák. A félelem pedig annyira mély árkot vert benne, hogy amikor a férfi újra utasította, hevesen bólogatott. Egy hang sem tudott kijönni a torkán,  olyan csomót érzett, ami csak még erőtlenebbé tette volna a hangját. Érezte, ahogyan szépen lassan a szorítás enyhül, ő pedig igen csak lassan tett bármilyen mozdulatot. Nem tett semmi hirtelent, amivel gyanút kelhet a férfiban, hogy mégis a szavai ellen tesz. Aprót nyelt, és a fémes íz ami az útját kísérte, egy grimasszal együtt sikerült feldolgoznia, hogy a férfi.- nevezetesen.- Cole vére terjeng a szájában.  Megtörölte volna az ajkait, mintha ezzel eltűntetheti az ízt, de a férfi akkor kapott a karja után, és nyomta le dominanciától erélyes mozdulattal az egyik székre.  A nyelvén volt egy csípős megjegyzés, hiszen már ült Cole-nak „hála” de valamiért mégis követte egy újabb utasítás, ami egyre inkább birizgálni kezdte, de még ő sem igazán ismerte fel milyen szempontból. A kézfejét bámulta, majd lassan, félve emelte fel a tekintetét a férfira. Biztos volt benne, hogy valamilyen szörnyűséges sebhelyes arcú alak lesz. De a rózsaszín lámpa megvilágította az arcát. Azok a szemek pedig egyenesen a veséig hatoltak, amitől egy aprót mozdult a széken.  
- Maga szökött meg a börtönből.- bökte végül ki rekedtes hangon, az eddig bent rekedt sikítások, és levegővételek, csak most kezdtek kitisztulni a hangjából. Bár  ez nem volt mentség arra, hogy az egyértelműt mondta ki. Pislogott és a kezével finoman morzsolgatni kezdte a keresztet, ami a nyakában lógott, mindig ez volt a rossz szokása, ha valami nehézség érte.
-  Florence nem itt van…mégis mit keres itt? – nézett végül hosszabb időre a férfira, és a vonásait jobban sikerült megvizsgálnia. De arra nem számított, hogy a sebhely helyett, az sikerül megállapítania, hogy a bozontos szakálla ellenére vonzónak tűnt. Ahogy lejjebb siklott a tekintete, a mellkasára, aminek az előbb neki nyomódott izmos volt, és az a lámpa csak még jobban felhívta az izmokra a figyelmet, nagyot nyelt. Gyűlölte, hogy azok az izzadságcseppek követelte a figyelmét, és ahogy megcsillant a férfi meleg tónusú bőrén.  Biztosan csak piszkos, egyetlen férfinak sincs ilyen szép barna bőre.
- Nem kéne itt lennie.- próbált határozottságot erőltetnie  a hangjába, hazudni készült, így nagy erőt kellett hozzá merítenie. Még ha legszívesebben elbújt volna valahová.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Az intenzív bólogatás két dolgot árult el neki: a lány félt tőle, de készen állt engedelmeskedni neki, amivel pillanatnyilag messzemenően elégedett volt.
Biztosra ugyan nem tudhatta, de valószínűleg több esze volt annál, mint hogy értelmetlen hősködésbe kezdjen. Legalábbis nagyon remélte. A turbékoló ölelkezésük jó alkalmat teremtett rá, hogy alaposan felmérhesse a testi adottságait, és mostanra rájöhetett, hogy nem lenne esélye ellene. Ha olyan badarságok jártak a fejében, hogy majd egy palacsintasütővel jól fejbe veri, és elszalad – mint ahogy az a filmekben bölcsen lenni szokott, nagyon ajánlotta, hogy még gondolatban temesse el az ötletet, amit a tekintete közvetített is felé. Amint leültette a székbe, és az asztalt megkerülve ránézett, a pillantásuk néhány másodpercre némán összetalálkozott. A szemeiből áradó hideg fény éppolyan durván fúrta magát a lány íriszei mélyére, ahogy az előbb a szék párnázott ülésére lenyomta.
Most már ő is láthatta, kit ejtett foglyul, és amit Madison Wells megtestesített előtte, épp az a gyűlölt réteg volt, amit mindennél jobban megvetett. Csillogó kék szemek, halványfehér bőr, tökéletesen beállított frizura, tökéletesre festett arc és minden bizonnyal duplájára dúsított keblek, méregdrága ruhákba csomagolva. Használhatatlanra manikűrözött körmök... talán még a szempillája sem volt igazi, bár ezt innen nehéz lett volna megállapítani.
Ám nem is méltatott rá néhány másodpercnél több időt, mint aki már nem is számít semmiféle ellenállásra, a hűtő felé fordult, és az ajtaját kitárva, válogatni kezdett.
- Úgy van – válaszolt kurtán, ahogy a nő hangosan is megállapította, hogy róla szóltak a hírek, majd kivett egy rúd kolbászt és két paradicsomot, előbbit az asztalon fekvő vágódeszkára helyezte, míg utóbbiakkal a lány felé fordult. – Meg vannak mosva?
Úgy beszélt hozzá, mintha nem is foglalkozna azzal a ténnyel, hogy mi minden fordulhat meg éppen a jelenléte miatt dobogó szívvel ücsörgő nő fejében, de attól a tekintete éber volt, és mindenre figyelt, még ha nem is látszott rajta.
Hogy mit keres itt? Nem válaszolt azonnal, helyette a lányra emelte a tekintetét, és lassan kihúzott egy kisebb, aprító pengét a pulton strázsáló késtartóból, majd a deszkán várakozó kolbászra fektette. Könnyedén levágott belőle egy karikát, amit aztán az ajkaihoz emelt.
- Mondtam már. Enni akarok és megpihenni – pillantott fel újra a hölgyre, a vonásain és a hangjában leheletnyi cinikus színezettel, ami azt a halovány érzetet kelthette, mintha hite szerint egy gyengeelméjűvel beszélgetne. Miss Wells, úgy tűnt, nem igazán akart hinni neki, amiért nem hibáztatta, de azért mégsem akarta százszor elmondani. Idővel majd magától is rájön. Addig pedig… majdcsak ellesznek valahogy, ciccentett egyet gondolatban.
- Ha már itt tartunk, magának sem kellene itt lennie. A hűtőn az áll, hogy programja van ma estére – kanyarintotta könnyűszerrel a lány felé a beszélgetést, majd a tekintete megakadt a medállal babráló ujjain.
- Sajnálom, ha csalódást kell okoznom, de nem a Sátánnal futott össze – bökött a kés hegyén egy újabb kolbászkarikával Madison dekoltázsa felé. – Attól, hogy olyan szorgosan morzsolgatja azt a keresztet, még nem fogok csak úgy köddé válni – tette hozzá szórakozottan, és jóízűen beleharapott az előzőleg leszelt kenyérbe.

megjegyzés: én nem célzok semmire

Soha nem érzett még ehhez hasonló félelemet. Érezte, ahogy ültében megfeszülnek az izmai a mellkasa pedig még mindig hevesen emelkedett, még mindig a száján érezte a féri erejének szorítását. Az a tompa nyomás, amit a fejében érzett egyre erősebbnek bizonyult,  ahogy realizálta a helyzetét, amiből sehogy sem tudott jól kijönni. A kilátásai őszintén tódultak az arcába, ebben nem volt semmi rózsaszín, vagy éppen kellően körül írva és megfogalmazva. Egyetlen egy, ami most a valóság volt, az pedig a férfi szikla szilárd termete, és az alkony kék tekintete, ami székhez szegezte teljesen. Magas termete rémisztően hatott, ahogy a munkapult fölé magasodva úgy mozgott, mintha otthon lenne. Lazán mozgott, leginkább úgy, mint akit egyáltalán nem zavart, hogy éppen betört valahova. Ez volt benne az igazán kétségbeejtő, hogy még csak az sem érdekelte, milyen következményei lehetnek. Mert nagyon is jól tudta, hogy nem lesznek következmények. Ahogy azt ő is tudatosította ebben a pár másodpercben, ahol több érzelmet élt meg összesen, mint az egész harminc éve alatt. Nagyot nyelt újra, ahogy Cole helyeselt a felvetésre, mi szerint ő volt az a rab aki megszökött. Bárcsak jobban figyelt volna, és nem csak fél fülel hallgatta volna a televízió zúgását, ami csak arra szolgált, hogy valamennyire ki tudja zárni a saját gondolatait. Gerince egyenes merev ívbe feszült, ahogy a  kés fémes hangja végig sistergett a tartóban, amit Cole kihúzott, majd ráemelte a tekintetét közben. Úgy érezte félre kell néznie, a teste minden egyes pontja elkezdett attól a késtől tartani. Még akkor is, ha úgy tűnt, a férfi inkább evőeszköznek használja, mintsem arra, hogy megfenyítse vele. Bár nem vett volna rá mérget, megvillant valami furcsa fény Cole szemében, amitől jobbnak látta, ha csak a pillái alól les fel a férfira. Bőszen a kezét leste, és nem is állt szándékában megszólalni.
- Igen, meg van mosva.- válaszolt a kérdésre, hangjában megszorult egy enyhe él, amit nem igazán tudott vissza tartani. Félt, dühös volt, és  fogalma sem volt arról mit tehetne. Csapdában volt a saját házában, amit most teljes szívéből gyűlölt. Már semmi sem volt békés és nyugodt.  Felszegte az állát, ahogy Cole a kérdésre felelt, az álla enyhén megremegett a bent tartott dühtől, és igyekezett egy alig észrevehető sóhajtásban levezetni.
- A saját házamban úgy érkezem, és távozom ahogy én akarok. Sajnálom, ha nem volt felkészülve hogy egy váratlan vendég fogadására.- jegyezte meg egyenesen a férfira nézve, majd a keze megszorult a medál körül, amit eddig szorongatott.  Gyűlölte, ha felhívták rá a figyelmét, túl intimnek érezte. Ez  az érzés csak még rosszabb lett, amikor a férfi fel mögött, egy karika kolbásszal. Újra megmozdult, és legszívesebben hátrált volna, de nem tehette meg.
- Pedig pontosan úgy nézz ki, mint aki a pokolból mászott elő.-méri végig a férfit, és végül úgy dönt, elég magabiztosnak érzi magát ahhoz, hogy előálljon egy hazugsággal, ami talán hatással lehet a férfira.
- Amúgy is nemsokára jön a férjem, szerintem jobb, ha hamar befejezi amit elkezdett, mert nem egy vendégszerető típus.- húzza ki magát, hogy nyomatékot adjon a szavainak.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

A paradicsom édes, friss íze már az első falat után lenyűgözte. Lédús, testes húsa és az ismerős illat, ami azonnal az orrába szökött, az otthoni időket juttatta eszébe. A narancsültetvény mellett, amit tudtak, mindig megtermeltek maguknak, és biztosra vette, hogy a nő hűtőjében rejlők is valamilyen biogazdálkodásból származtak. Évek óta nem érezte az ízét ehhez hasonlónak, de így volt a kolbásszal is, a nyelve alá simuló telt, füstös, fűszeres aromákat össze sem lehetett hasonlítani azzal a koszttal, amit a börtönben kapott. Élvezte a kenyér puhaságát és ropogós héját, az arcára pedig bizonyára ki is ült az elégedettsége.
Miközben a sebtében összeválogatott vacsoráját költötte, időről időre Madisonra tévedt a tekintete, csendben voltak, és a nő látszólag beletörődött a helyzetébe, de azért nem akarta sokáig szem elől téveszteni. Látta, hogy a félelem mereven tartja a testét, még felnézni is alig mert rá, amit jó jelnek vett, hiszen aki fél, az engedelmes is, és neki most pontosan erre volt szüksége. Ha már így betoppant a képbe, legalább ne nehezítse meg annyira a dolgát.
Ez a nagy csönd viszont, habár kényelmes volt neki, hiszen így ő is könnyebben rendezhette a gondolatait, pár perc után csak még jobban Madisonra irányította a figyelmét. Nem tudhatta pontosan, hogy mi járt a lány fejében, csak sejthette, hogy vagy rémképeket generált magának, vagy a szabadulási esélyeit latolgatta éppen.
- Látom, odafigyel rá, hogy honnan szerzi be az ételt – szólította meg újra, azért azt sem akarta, hogy túlságosan elmerüljön a rettegésben. – Igazán finom vacsorával vendégelt meg.
Tisztában volt vele, hogy a megjegyzése ebben a helyzetben enyhén provokatívnak számított, de ami igaz, az igaz, ezeket a finom falatokat csakugyan a nőnek köszönhette. A lány hangjában bujkáló aprócska él egy kicsit azért mulattatta is, azt üzente neki, hogy még ebben a helyzetben sem tudta levetkőzni a gőgösségét, ami vegyes érzéseket hívott elő benne. Egyrészt kihallotta belőle a lenézést, amit a nő az ő személye iránt táplálhatott, másrészt viszont halványan körvonalazott előtte valamiféle tartást, amit adott esetben még tisztelni is képes volt. A gazdagokból, ha kellően rájuk ijesztettek, a legtöbb esetben hiányzott a gerinc.
- Nyilván – rázta le magáról rövid tárgyilagossággal a nő hirtelen felszikrázó dühét. Látta a szemében, hogy felpiszkálta, amit mondott. Bizonyára az egóját, ami Wellséknél nem lehetett kicsi. - De most a kedvemért kénytelen lesz kivételt tenni.
Tény, hogy a hazaérkezése meglepte, ezt nem is akarta különösebben eltitkolni előle, de azért azt sem, hogy tökéletesen ura volt a helyzetnek.
- Mint látja, azért megoldottam – hívta fel rá a figyelmét. A pokolbeli hasonlat hallatán szemtelen félmosoly kúszott az ajka szélére.
- Talán így is van – kontrázott rá, egyenesen a lány szemébe nézve, a tekintete most is hideg volt, és mit sem veszített vad és veszélyes kisugárzásából, de a mosoly valamicskét átnyalt az összképen. Végül is a börtön is egyfajta pokol, ha úgy vesszük.
Így, hogy egy egész asztal feszült köztük, bizonyára rajta is jobban kivehetőek voltak a börtön hatásai, ráadásul az elmúlt nap megpróbáltatásai sem épp a vonzerejét növelték. Nyúzott volt és fáradt, az ajkait cserepesre fonnyasztotta a vízhiány és a hőség, a szemei alatt pedig sötét karikák árulkodtak a kialvatlanságról. Szőke haját még vastagabbá tette a rárakódott por, ami mindenét beborította, a legszembetűnőbben talán a nyakát és a mellkasát, amit az átizzadt, csaknem teljesen szétnyitott inge védtelenül hagyott. Az asztal túloldalán ücsörgő hölgy bizonyára undorodott tőle, de ez most nem igazán hatotta meg. A hozzátoldott folytatásra viszont nem számított, amiről a szemöldöke apró rebbenése árulkodott csupán, de nem mondott semmit, csak levágott egy újabb falatot, és jóízűen megrágta, mielőtt reagált volna.
- A férje? Honnan jön haza? – kérdezte, egy újabb paradicsomcikket felszúrva a késre.

megjegyzés: odavagyok a fantáziájáért 

Nem volt sok lehetősége. Tisztán kellett gondolkodnia, de a férfi mellett nehezen ment, főleg az miatt, ahogy váratlanul emelte rá a tekintetét. Nem tudta melyik pillanatban figyel megint a saját mozdulataira, és szegezi újra rá, azokat az ijesztően kék szemeket. Újra fészkelődni kezdett, nem akart abba sem bele gondolni, hogy mik a tervei vele az ismeretlennek. Egyszer sem hallott még egyetlen sikersztorit sem arról, hogy valakihez betörtek, és épbőrrel megúszta, vagy éppen nem lett halál eset a vége. Bizonyára csak azért tartotta fent Cole is, ezt a szokatlan laza álarcot, mert valamiféle őrült volt talán, aki abban látta az örömét, ha az áldozata, minden pillanatában megfeszült gerinccel ült előtte. Ő pedig minden kívánságának jelenleg megfelelt, még akkor is ha éppen azon járt az esze, hogyan is szökhetne meg. De egyetlen veszélyes berendezési tárgy sem volt a közelében, illetve mégis, egy cserepes növény, de nem volt az az isten, hogy azt vágja  a férfi fejéhez. Már nem azért, mert Cole miatt aggódott, leginkább az  aggasztotta, hogy mennyi időbe telt a kis yuccat feléleszteni, a kezdetleges hervadásból. Mérlegelve harapta be az alsó ajkát, ahogy a növényt bámulta, majd ahogy a férfi megszólította, újra felé fordult. Nem akarta, hogy gyanút fogjon. Igyekezett nagyon diszkréten szemezni a fegyverével, amit nem állt szándékában használni, de jó tudni, hogy a pult szélén még mindig ott díszelgett.
- Jobban kedvelem az organikus gazdálkodást.-felelte kimérten, nem tetszett neki Cole észrevétele, és az sem, hogy valamiért még büszkébb volt magára. Zavaró tényező volt, hogy a szülei leginkább hóbortnak tekintették, azt amivel szíve szerint foglalkozott volna. Gondolatai sodrását, hamar a düh vette át újból az irányítást felette és állhatatosan nézett a férfi szemébe, egy mély levegőt véve, azzal küzdött, hogy ne szólaljon meg, és féken tartsa a nyelvét.
- Felhívnám rá a figyelmét, hogy a vendégelés akkor áll fent, ha a vendég félt valóban meg is hívták.- finoman fogalmazott, de az jobban elterelte a figyelmét, ahogy a férfi evett. Ebben nem csak az volt zavaró, hogy a vonásaira folyamatosan, olyan kifejezés ült, mintha az élvezet határához sodródna, hanem inkább..hogy az ő gondolataiban ez merült fel elsőként.
- Nincs kedvem a kedvében járni.- vágta rá egészen hamar, ebben a pillanatban úgy gondolta talán jobb ha összébb húzza magát. Túlságosan hamar mondott ki mindent amit gondolt, semmiképpen sem a megfontoltság minta szobra volt, ami rá nem jellemző. Azt leszámítva, hogy nem éppen jellemző helyzetben találta magát.
Ahogyan Cole ránézett borsózott a háta. Nem sok mindennel találkozott az unalmas élete során, ilyen mértákű ridegséggel biztosan nem. Csakis olyannal, amit körül ölelt a sznobizmus. De ez valami egészen más volt, vad és túl mély, hogy hosszabban a férfi szemében nézzen. Elfordította a tekintetét. A börtönből jött, persze hogy majdnem a pokol kapujából is jöhetett volna. Csakhogy a kapu túl messze volt az ő házától, és még mindig nem fért a fejébe, hogyan kerülhetett ide. Pillái sötét sátra alól, újra lopva emelte rá a tekintetét.  Követte végig Cole kinézetének, apró szeleteit, amihez nem volt hozzá szokva. A merészen kigombolt ing pedig folyamatosan magához csábította a tekintetét, amit gyűlölt ebben a pillanatban. Mégis annyira más volt, mint amihez eddig hozzá szokott. A tekintete kíváncsisággal telve itta magába a meztelen férfi mellkas izzadt  képét..kiszáradt a torka. Egy valami rántotta vissza, a nem túl bájos beszélgetőpartneréhez a mély hangja. A kérdése pedig, egy pillanatra megakasztotta.
- Igen a férjem.- jelentette ki, magabiztosan, és utálkozva mérte végig a férfit, csakhogy magát is megnyugtassa az előbbi bámészkodása miatt.- A munkájából. Nemsokára haza ér.- sürgette meg még jobban a témát, de ahogy a férfi megint a késsel kívánta bekapni a paradicsom szeletet, majdhogynem kihullott a haja.
- Be ne kapja azt a kést megint…és borzalmasan vágta fel a szegény paradicsomomat. – bukik ki belőle, bár maga sem tudja, hogy a félelem generálja benne ezt az egészet, hogy mint ki mondjon, amit gondol, vagy a férfi irritálta ennyire azzal, amit csinál.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Az organikus gazdálkodást. Cole úgy pillantott a nőre, mintha azt latolgatná, vajon tudja-e, hogy az mit jelent. Őszintén szólva nem igazán nézte ki belőle, hogy bármi köze lenne a témához, bizonyára az egyik felkapott női magazin fogyókúrás hasábjain olvashatott róla, és most úgy tett, mint aki szakavatott képviselője lenne, de ezen gondolatait inkább megtartotta magának.
- Nem muszáj úgy fennakadnunk a részleteken – hessegette el a lány megjegyzését, ő sem tette volna ezt, ha lett volna más választása. Elvégre mégsem kopoghatott csak úgy be.
- Tudja, a felnőttek nem mindig azt teszik, amihez épp kedvük tartja. – A hangjában enyhe célzatosság bujkált. Bár a vele szemben ülő ebből bizonyára nem sokat tapasztalhatott, számára természetes lehetett, hogy minden a kívánságai szerint alakul. Nem esett nehezére elképzelni, hogy milyen könnyen az ujjai köré csavarhatta a szüleit, és a férfiak többségét is. A szépsége valóban megragadó volt, ezt el kellett ismernie, még ha nem is tette szívesen.
Az viszont feltűnt neki, hogy az első pánik elmúltával a helyzet nem csak a félelem, de a düh húrjait is megérintette a lányban. Talán nem tetszett neki, hogy egy ilyen börtöntöltelék dirigál neki a saját otthonában, ahhoz túlságosan kényes lehetett a büszkesége. Ahhoz viszont nem lett volna bátorsága, hogy kockáztasson, hiszen még a tekintetét sem állta sokáig, és ez így is volt jó.
Mikor a férjét említette, türelmesen végighallgatta a mondandóját, de azonnal tudta, hogy a férfi csupán a fantázia szüleménye volt.
- Mondták már, hogy nincs sok tehetsége a hazudozáshoz? – kérdezett vissza, majd az ideges megjegyzés hallatán ugyan a szeme se rebbent, de az arcáról mintha mégis leolvasható lett volna, hogy szórakoztatja a helyzet. Komótosan a kés hegyére szúrt egy újabb paradicsomot, és mielőtt az ajkaival lehúzta volna róla a falatot, Madisonra nézett.
- Higgye el, a paradicsoma tökéletes kezekben van. Kér? – tette hozzá végül, mint aki csak most ébredt rá, hogy meg sem kérdezte a hölgyet. Talán ő is éhes volt.

megjegyzés: ó, dehogynem érti...

Késztetést érzett, hogy megszólaljon a férfi tekintete alatt.  De esze ágában sem volt bizonygatni a férfinak, hogy nagyon is tudja miről beszél. Még ha a torkára égett szavak továbbra is csiklandozták a nyelvét ingerelve. Másrészt pedig nem csak az önérzete volt, ami a mellkasában dörömbölt, hanem a felismerés, ahogyan Cole kezelte.
- Hogyan jutott be? – tért inkább a lényegre igyekezvén azon, hogy ugyan a férfi már fel is volt készülve az ellenkezésre. Próbált nem tudomást venni arról, mennyire ellenségesen szurkálódott vele. Nem nézte többnek csak egy elkényeztetett cicababának, ő pedig nem egy börtön viselt idegennek fogja bizonyítani az ellenkezőjét, aki betört a házába.  Sokkal inkább szüksége volt valami tervre, amivel kijuthatott ebből a csapdából, amiben Cole könnyedén megtartotta a félelem miatt. Azzal nem volt tisztában, hogy mennyire mérte fel a férfi a terepet, de talán ha sötétebb lenne, akkor sokkal könnyebben eltalálna az ajtóhoz. Reményei szerint, de kockázatos volt, tekintve, hogy a férfi kezében kés volt, és sokkal nagyobb is volt, és erősebb. A gondolatra nagyot nyelt, csak pár pillanat művel lenne az egész, és ő már halott lenne.
- Nem hazudok!- válaszolt kurtán, ez volt az egyetlen kapaszkodója, amivel  talán Cole-t is arra a belátásra bírja, hogy nem tartózkodhat itt sokáig, ha még várható vendég a házba. Eléggé úgy tűnt, hogy túlságosan magabiztos, ami sok szempontból inegerelte, és a derengő fény, is tett arról hogy még inkább a férfi malmára hajtsa a vizet. Nem csak hogy itt volt a házában, de a felismerés sem volt túl kellemes, hogy az elméje másfelé kalandozott Cole testi adottságaival kapcsolatban, ami túlságosan is vonzotta a figyelmét. Mint aki még életében nem látott ilyet. Bár ha jobban bele gondolt,  valóban nem látott még ilyet. Alsó ajkát beharapva  idegességében figyelte  Cole-t ahogy eszik. – Nem, nem kérek. – válaszolt egy fokkal ingerültebben, mint ahogy tervezte, de a benne dolgozó feszültség egyre jobban kezdett kiélesedni.
- Mosdóba szeretnék menni.- jelenti ki, és fel is áll megindulva a mosdó ajtaja felé, erre volt a hátsó ajtó, ha elég óvatos talán ki tud rajta slisszanni.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

- Ne aggódjon, nem tettem kárt semmiben – gondolta úgy, hogy az alapvető kíváncsiság mellett leginkább ez foglalkoztathatta a nőt. Vagy csak nehezen dolgozta fel a tényt, hogy valaki megszentségtelenítette a szeretett otthonát, ami eddig a biztonság illúziójával kecsegtette. Amíg nem tudta meg, hogyan hatolt be, talán nem is tudta volna többé élvezni a ház menedéket nyújtó nyugalmát.  
- A szobában nyitva volt az ablak – árulta el végül, mi adott lehetőséget, hogy a sötétedést kihasználva észrevétlenül besurranhasson. A kert felől közelítve nem volt annyira szem előtt, előtte pedig egy ideje már figyelte házat, nem látott se felkapcsolt villanyt, se semmilyen mozgást.
- Ó, dehogynem – kontrázott a férfi, mikor Madison az igazmondó szándékai mellett kezdett kardoskodni. – Tudja, Miss Wells, mikor bemásztam a hálószobájába, az első dolgom volt átkutatni a házát. Itt nem lakik férfi. Sem más, kegyeden kívül – tette hozzá, mielőtt a nő egyéb fantomszemélyek kitalálásával próbálkozott volna, ami egyébként nem volt buta húzás.
Figyelte a vonásait, hogyan reagált a hírre, és arra az aprócska tényre, hogy most először ejtette ki a nevét.
- Egy pohár vizet sem? – kérdezte meg azért, mikor a lány gondolkodás nélkül elutasította, hogy ő is egyen valamit. Nyilván méltóságon alulinak találta, hogy egy asztalnál falatozzon egy bűnözővel, az ételek pedig, miután elment, egytől egyig érintetlenül a szemetesben landolnak majd. Vajon a késsel és pohárral is ugyanezt teszi majd, csak mert megérintette? Ez a gondolat némileg őt is felingerelte. Mégis mitől érezte magát annyira feljebbvalónak nála? De nem engedett a dühnek, most arra volt szükség, hogy nyugodt és éber maradjon. Habár nem számított most már sok ellenállásra a lánytól, azért az volt a biztos, ha figyelt.
Jól is tette, mert mire a mosdó hallatán felpillantott, a vendéglátója már félig átszelte a konyhát.
- Hé-hé, hé! Azt mondtam, üljön le! – állt fel ő is a székről, és a kést a pultra csapva, utána sietett. Mielőtt Madison néhány lépésnél többet megtehetett volna, ujjai a karja köré kulcsolódtak, és maga felé fordította. – Mégis mit gondol? Azt hittem, elég világos voltam. Míg itt vagyok, az csinálja, amit én mondok. – A hangja dörrenése pedig csöppnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy komolyan is gondolta.

megjegyzés: pedig szórakoztató

Nem tett kárt semmiben. Ismétlődött meg a férfi hangja a fülében, mintha az egész helyzettel, ez lett volna csak a probléma. A gyomrában időző félelem, egyre erősebben kezdte a gondolatait felett is átvenni a hatalmat. Szabadulni akart lehetőleg, még azelőtt, hogy  a férfi megöli. Hisz minden bizonnyal ez volt a szándéka. Mégis mit csinálna vele, ha már betört ide? Vetődött fel benne a kérdés, és már éppen egy újabb kérdést tett volna fel, amikor Cole közölte hol is jutott be pontosan. Legszívesebben belefejelt volna a pultba, amiért annyira figyelmetlen volt, hogy az ablakot nyitva hagyta. A tekintete azonnal a halkan berregő légkondira tévedt, egy része reménykedett benne, hogy azt nem hagyta bekapcsolva..mert pazarlás. De ez volt most a legkevesebb gondja.
- Maga turkált a cuccaim közt?- kapott méltatlankodva levegő után, és egyik felismerés csapott rá az egyik után, ami miatt az arca megint egyre vörösebb  kezdett lenni.- És ..és honnan tudja egyáltalán a nevemet? – legszívesebben kikelve sikított volna magából, amiért a férfi jóval előtte járt. Úgy ácsorgott a házában, hogy már mindent  is tudott róla. Ő pedig egyre inkább füstölgött a dühtől, amit ritkán érzett. Ez miatt is dühös volt. – Nem kérek semmit az Isten verje meg! – tombolt benne a feszültség,  annak  pedig semmi haszna nem volt, hogy káromkodott, de Cole a létező összes türelmét felperszelte. Már nem csak azért gyűlölte, mert hívatlanul a házában volt, hanem azért is, mert teljesmértékben kifordította magából. De ezek az ismeretlen érzések, amik körül vették a lelkét segítettek abban, hogy bátorságot gyűjtsön magának, és meginduljon a mosdó irányába. Nem ez volt az eredeti célja, de valahogy el kellett innen szabadulnia- A lábait még gyorsabban kapkodta, amikor meghallotta a kés dermesztő koppanását a pulton, végül Cole szorítását a karján. Olyan erővel fordította maga felé, amihez nem szokott hozzá.
- És maga mégis mit gondol? – kérdezett vissza dühödten a férfi szemébe nézve, a mellkasa hevesen emelkedett.
- Attól mert azt kell csinálnom amit maga mondd, még pisilnem kell. Az annyira nem annak a kérdése, hogy maga mit óhajt…- sziszegi szinte a szavakat észre sem véve, hogy ő is közel feszült Colenak.- Mégis meddig akar itt maradni? – akadt le egy újabb kérdésnél, ami egyre jobban aggasztotta.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

A lány olyan fájdalmas arcot vágott, hogy nem volt nehéz kitalálnia, mire gondolhatott: éppen magát hibáztatta. Ha nem felejtette volna nyitva az ablakot, nem került volna ebbe a helyzetbe; ami még az is lehet, hogy igaz volt. Utólag nehéz lett volna megmondani, mi tévő lett volna, ha nem pillantja meg azt a bizonyos ablakot. Vajon tovább keresgélt volna? Vagy máshogy próbált volna meg bejutni? A bőre alatt dolgozó kétségbeesés addigra már eléggé felbátorította ahhoz, hogy szükség esetén többet kockáztasson, de biztos nem lehetett semmiben. Csupán abban, hogy most már itt ücsörgött, Madison Wells pompás konyhájában, és bárhogy is tiltakozott ellene a nő, nem volt hajlandó tovább menni anélkül, hogy ne pihente volna ki magát.
- Hálás voltam, hogy lehűtötte a házat, mire ideértem – követte a nő pillantását a légkondi felé, a hangjában ezúttal nem lehetett tetten érni semmiféle gunyoros élt, az arcán viszont átsuhant egy halovány árnyék. – Mint maga is mondta, Florence nincs túlságosan közel.
Amint elárulta neki, hogy átkutatta a házát, számított a felháborodásra, pedig a lépés messzemenően logikus volt. Máshogy honnan tudhatta volna, hogy mégis mire számítson? A lány arcára költöző, egyre élénkebbé váló pír viszont nem kerülte el a figyelmét.
- Talán valami rejtegetnivalója van? – vonta fel a szemöldökét alig kivehető somolygással. Nem állta meg, hogy ne cukkolja egy kicsit, kénytelen volt elismerni, hogy roppant jól állt a nőnek, ha elöntötte a zavar. Azok az élénkpiros orcák mintha odaragasztották volna a pillantását, csak akkor ocsúdott fel, mikor a lány újra kérdezett.
- Mindent tudok magáról, Miss Madison Wells – mondta ki újra a nevét, ezúttal teljes egészében, mintha ezzel hatalmat nyerhetne fölötte. A régi, indián hagyományok szerint egyébként így is volt. – Még azt is, hogy mit rejteget a míves franciaágy melletti komódban – hozott egy egyszerű példát, és ugyan csak blöffölt, figyelte a reakciót.
Ám a következő pillanatban meg is feddte magát. Nem kellett volna szegény lány kárára élvezkednie. Bármennyire is megvetették egymást, nem tehetett róla, hogy éppen az ő házába tört be. Bizonyára kellemesebben is el tudta volna képzelni az estéjét, mint hogy az ő foglya legyen, ő pedig nem elég, hogy halálra rémítette, még játszadozott is vele. Igazán szégyellhette magát, de mentségére szóljon, ő sem igazán tartott még fogva senkit, és a börtönben nem is volt ilyen inspiráló társasága.
A kifakadására csak oldalra billentette a fejét, mintha annyit mondott volna, hát legyen. Mikor azonban Madison felállt, és befelé vette az irányt, rajta volt a sor, hogy kifakadjon a béketűréséből. Miután megállította, fenyegető tekintettel pillantott rá, ezúttal egészen közelről láthatta a kék szemekben szikrázó, félelemmel vegyes tehetetlen dühöt, majd ahogy a lány az indulatos mondatai közben a lendülettől vezérelve óvatlanul nekifeszült, a pillantása akaratlanul is lejjebb siklott. A látvány pedig váratlanul érte. A blúza mélyebb kivágását eddig is kerülte, nem akarta feleslegesen kísértésbe hozni magát, az utóbbi két év során nem igazán volt alkalma nőkkel érintkezni, és bár nem ez volt a legnagyobb szívfájdalma, azért ő is csak férfi volt.
A lány olyan hevesen szedte a levegőt, hogy a mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt előtte. Az előbbi pír nem csak az arcát színezte át, hanem a blúza szegélye fölött is rózsaszínesre festette a bőrét. Ezúttal ő káromkodott, de csak gondolatban. Elkapta róla a tekintetét, amiben most szintén felszikrázott a harag.
- Akkor szóljon, de semmiképp se induljon el egyedül, világos? – morogta a fogai között, majd a karjánál fogva berángatta a nőt a fürdőszobába, és becsukta maguk mögött az ajtót, csak akkor engedte el újra.
- Amíg máshogy nem döntök – fújta ki mérgesen a szavakat, és szemrevételezni kezdte a berendezést.

megjegyzés: nekem mindent lehet  

Le kellett nyugodnia. De ez nem volt olyan könnyű, ha egy olyan férfival ül szemben az ember lánya akitől nem tudta mire számíthat. Annak ellenére, hogy Cole többször elmondta mik is a pontos szándékai, nem igazán hitt neki. A félelem, a bőre alá itta magát, és már attól zavaros érzelmek temették maguk alá akárhányszor azt a fránya izzadt mellkast bámulta. Undorodnia kellett volna tőle, de mégsem ez volt ami eszébe jutott, ahogy követte az izzadságcseppek útját. Keresztbe fonta maga előtt a karját, és próbált valami egészen másra koncentrálni. Például Cole ingerlő szavaira, amik csak olaj volt a tűzre.
- Nem is értem, hogy juthatott el idáig. Ez teljesen képtelenség..- rázta a fejét, és azon kapta magát, hogy megint mérécskélni kezdi. A fizikumából kiindulva , nem lehetetlen, de ekkora melegben mégis hogyan. Ő már egy hosszabb séta után, majd kiköpte tüdőjét. Ez a férfi meg úgy díszelgett a konyhájában, olyan léha viselkedéssel, mintha csak egy rövid maratoni kört futott volna.
- Nekem nincsenek rejtegetnivalóim..Cole.- emelte ki a férfi nevét, már csak azért is, hogy dacoljon azzal az undorral, ahogy a férfi képes volt kiejteni a nevét. Ahogy folytatta a mondandóját, egy újabbat nyelt. Nem volt biztos abban, hogy Cole csak szórakozik a helyzetén, vagy tényleg mindent tudott róla. Mi van ha már jó ideje tervezgette? Mivel fogalma sem volt, miért került rács mögé, így bőven hátránnyal indult. De a fene sem gondolta, hogy olyan messziről idáig eljut. Próbálta magát felmenteni gondolatban, sikertelenül, hisz ő hagyta nyitva az ablakot.
Fészkelődni kezdett újra, és az ujjai megint majdnem a keresztre fogtak, de megállította magát a mozdulatban. A forróság egyenesen a gerincétól felfelé haladt, és a tarkójában kezdett el lüktetni. A férfi hangjában rejlő bizalmaskodás eléggé nyugtalanította.
- Mi mindent tud? – bukott ki belőle a kérdés, a hangja   megremeg az utolsó szónál. Nem tudta, hogyan kéne viselnie ezt az egészet, de még ha tudta is, hogy abban a fiókban nincs is semmi..lehet ott felejtett valamit? A levegője bennakadt és tágra nyílt tekintettel nézz Cole-ra.
- Nincs abban a fiókban semmi.- tartja magát ehhez a verzióhoz, legalábbis nagyon remélte, hogy nem volt ott semmi túl intim, aminek a gondolatába is belepirult.  Ingadozott az érzései közt, és olyan vadul kapkodta a levegőt, hogy úgy érezte menten itt fullad meg. Mintha nem tudta volna feldolgoznia, azt a sok mindent, ami most hirtelen letámadta. Eddig miden olyan megszokott volt. A szokatlansághoz, pedig nem volt hozzá edződve. El akart innen mennyi, nem akart félelmet érezni, így a lábait sebesen szedte, de nem elég gyorsan, hogy a férfi elől meglépjen.
A túlzott izgalom, csak még hevesebbé tette. A dühe erősebbé vált, megpróbálta magát kirántani a szorításból, de esélytelen volt. Csak arra tudott figyelni, ahogy Cole tekintette szépen lassan lejjebb vándorolt, a szíve pedig még erősebben verődött a mellkasának. KI akart mozdulni a pillantása alól, furcsán érezte magát egy a hideg tekintet alatt. Fáznia kellett volna, de mégis érezte ahogy a nyakán felszökik a melegség. Ez a röpke pillanat teljesen megbénította, és csak a férfi kemény hangja szakította ki belőle.
.- Ne rángasson már úgy, mint egy lovat!- szólalt meg, majd ahogy elért a tudatáig pontosan mit jelent a nem egyedül, elfehérdett.
- Tessék?- kérdezett vissza, az arcán a pánik jól kivehető volt,  és remegni kezdett a térde, ahogy Cole betuszkolta a mosdóba.- Nem megyek el úgy mosdóba, hogy maga itt áll felettem…maga megőrült teljesen!- tette hozzá makacsul, és az ismétlődő mondatra, bent akadt újra a levegője.
- Menjen ki..- toporgott egyhelyben.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

- Ha érdekli, gyalog jöttem – válaszolta könnyedén, a képtelenség hallatán pedig halvány gunyorosság és férfias büszkeség keveredett a tekintetében. Noha abban, amit tett, voltaképp nem sok minden volt, amire valóban büszke lehetett; becsapni azt, aki bízott benne, és a fizikai erejére hagyatkozva bántalmazni valakit… egyik sem tartozott azok közé a tulajdonságok közé, amikkel szívesen azonosította magát, de a szükség sok mindenre rákényszerítheti az embert. Ami azt illeti, erre a fogvatartós szerepjátékra sem vágyott, de most már muszáj volt végigcsinálnia.
Halvány somolygást csalt az arcára, mikor a nő válaszképp őt is a nevén nevezte, de ha már ilyen töredelmesen bemutatkozott neki, miért is ne használhatta volna? A különbség az volt, hogy a gesztus vele szemben már-már udvariasnak hatott, a börtön személytelensége után szívesen hallotta a nevét, különösen egy nő szájából, viszont fordítva aligha volt így. Már csak azért sem, mert Madison nem önszántából árulta el neki a sajátját, ami egy szökött rab szájából talán nem is hangzott olyan kecsegtetően.
- Mindenkinek vannak, Miss Wells – mondott végül csupán ennyit, a hangjából ezúttal mintha némi kesernyés él szűrődött volna ki, de nem annyira, hogy egyértelműen be lehessen határolni, mire is vonatkozott. – Különben mitől lenne ilyen nyugtalan? – legeltette végig rajta komótosan a tekintetét. A figyelmét nem kerülte el a lány megremegő hangja, és a testét újra birtokba vevő izgágaság sem, ami egy hirtelen jött stresszhullám levezető reakciója lehetett. Ám ami a legszembetűnőbb volt, az Madison hirtelen paradicsompirosba olvadó bőrszíne, ami igazi kihívássá tette számára, hogy ezen a ponton abbahagyja ezt a kis tisztességtelen játékot.
A nő reakciói tudattalanul is ingerelték a benne szunnyadó kardinális jellemvonásokat és azt az alapvető, büszkeségtől duzzadó férfienergiát, ami túlságosan régen érezte már a hatást, amit kiváltott, és amit a benne lakozó vadászösztön szomjasan magába szívott.
- Ha maga mondja, elhiszem – zárta le végül a témát, afféle hiszem is, meg nem is hanghordozással, nem akarta tovább szorongatni vele a lányt. – Csak egy példaként vázoltam fel – tett egy levezető kézmozdulatot a levegőben, és hátradőlt a székben. – De ha gondolja, akár meg is nézhetjük, hogy melyikünket csalja meg az emlékezete.
Ennyit arról, hogy abbahagyta a nő idegeinek borzolását.
Ez a félig-meddig szökési kísérletnek nevezhető akció viszont őt is felpaprikázta, de nem ez volt az egyetlen, ami kihozta a sodrából, hanem a saját vágyaival való kéretlen összetalálkozás is. Az arca szigorú merevségbe burkolózott, miközben durván megfordította a lányt, és magával cipelte az áhított mosdójába.
- Akkor talán kérjem szépen, hogy verje ki a fejéből a szökési kísérleteket? – morogta a szemrehányásra. Muszáj volt gorombán viselkednie vele, különben túlságosan lágykezűnek gondolná, és nem hinné el, hogy komolyan félnie kellene tőle. Amint ez megtörténik, búcsút is mondhat annak, hogy valóban hallgatna rá. Habár nem sokat nézett ki a nőből, azt azért nem tudta eltagadni tőle, hogy az esze bizonyára a helyén volt, és ezt nem csak a polcokon sorakozó egészségügyi, filozófiai és pszichológiai könyvgyűjteményből sejtette, hanem abból is, ahogy eddig viselkedett vele. Nem csúszott szét, nem kezdett könnyek között könyörögni, és nem is verte magát a padlóhoz; nagyon is félt, de egyelőre megpróbálta méltósággal kezelni a helyzetet, és uralkodni magán, erre pedig csakis az volt képes, aki a háttérben gondolkodni próbált.
Ezért is jött be előbb vele a fürdőszobába, hogy körülnézzen, hová is zárja be, mielőtt már csak a hűlt helyét találhatná.
- Lehet, hogy vadembernek gondol, de nem vagyok kíváncsi rá, hogyan könnyít magán – jegyezte meg, a nő hangjában hallható pánikra érzéketlenül. – Viszont itthagyni sem fogom anélkül, hogy ne tennénk meg bizonyos óvintézkedéseket.
Azzal odalépett a közepes méretű ablakhoz, amin egy kerti lámpa derengő fénye jelenleg is megvilágította a helységet. Ezen például, ha akarna, a virgonc házigazdája simán kiférne. Afelől pedig semmi kétsége sem volt, hogy amint becsukná maga mögött az ajtót, egyből élne is a lehetőséggel, így jobbjával a patinásan felszerelt, külső tokos redőny zsinórjára markolt, ami a megfigyelései alapján a ház minden ablakára gondosan fel volt szerelve, és elégedetten konstatálta, hogy a lassú leengedésnek köszönhetően felhangzott az a jellegzetes hang, ami – ígérjék bármennyire is csöndesnek a szerkezetet – bizony most is jól hallhatóan betöltötte a szobát.
- Kapcsolja fel a villanyt – utasította a nőt, miután már egyik szomszéd sem vehette ki az alakjukat, és ha Madison megtette, csak azután hagyta teljesen lecsúszni a redőnyléceket.
- Nem ajánlom, hogy megpróbálja visszahúzni, mert úgyis hallani fogom, és ha arra kell bejönnöm, hogy szökni próbál, nem leszek ilyen kedves – hangsúlyozta ki az utolsó szót, mintha eddig olyan mézesmázosan viselkedett volna, de egyszer sem bántotta, ezt remélhetőleg, a nő sem felejtette el. Még. Azzal kivette a kulcsot a zárból, és behúzta maga mögött az ajtót.
- Itt várom – dörmögte az ajtó mögül, mielőtt még Miss Wells túlságosan beleélné magát a hirtelen jött szabadságba.

megjegyzés: ahw, legalább nem fogok unatkozni

Gyalog jött. Florencetől, egészen idáig. Nagyon nyelt ahogy a szavak tudatosultak benne, nem voltak kétségei, hogy Cole komolyan beszélt. Hisz eddig sem tűnt úgy, mint aki jó kedvéveb van. Egyszerűen nem tudta feldolgozni annak a tényét sem, hogy ilyen messziről, pont az ő háza volt alkalmas arra, hogy menedéket találjon magának. Önző gondolat volt, de igazán betörhetett volna máshoz is. Még ha a szomszédainak nem is kívánt rosszat. Már most mentegetőzött gondolatban, ami egy még inkább idegesítette. Az sem segített sokat a helyzetén, hogy a férfi továbbra is olyan könnyedséggel mozgott a konyhájában, amivel még ő maga sem tudott pedig. Pedig a saját tulajdon konyhája volt.
- Nekem nincsenek.- maga sem értette, miért ragaszkodott annyire ehhez. Hisz nagyon is volt, az elmondhatatlanul unalmas életét mindenki elől el akarta rejteni. Sőt még önmagát is szívesen elrejtette volna a világ szeme elől, ha megtehette volna. De ez nem volt ilyen egyszerű.
- Gondolom önmagából indul ki.- vágott vissza, nem mintha elért volna bármit is vele, de a férfi kérdései..nem volt az ilyen fajta szituációhoz hozzá szokva. Nem mintha bárki hozzá lenne, emlékzetette, de abban is biztos volt, hogy más nő sokkal jobban viselte volna az egészet, mint ő.
- Mitől vagyok nyugtalan? – teszi fel a kérdés felháborodástól vezérelve, és kérdőn vonja fel a szemöldökét.- Ezt komolyan kérdezi? Itt van egy idegen a házamban!- emeli ki az idegen szót, és ahogy a férfi szinte már-már nyugalommal vezeti végig rajta a tekintetét, kihúzza magát, mintha ki akarna bújni a túlságosan is ingerlő szempár alól. Gyűlölte ezt a kettőséget, amit benne okozott. A mellkasában feszülő lélegzetet kiengedve sem lett könnyebb, ugyanúgy érezte rajta a nyomást, akárhányszor összetalálkozott a tekintete a férfiéval. Valahogy el kell innen szabadulnia, muszáj volt. Cole a legkevésbé sem tűnt veszélytelennek, főleg azzal a késsel a kezében.
- Az összes szekrényemet átkutatta?- teszi fel a kérdést, és próbál a kezeivel nem babrálni, vagy éppen elnyomni a késztetést, hogy kimutassa mennyire feszült már az egésznek a tényétől is. Ha belegondolt, hogy a fehérneműi közt turkált, az arca érezte, hogy forrósodni kezd, ami a legkevésbé sem volt most előnyére. Tekintve, hogy Cole egész jól kiismerte magát a reakciói terén. Vajon így tudott megszokni? Túlságosan is tudta mire kell rá játszani ahhoz, hogy az ember kényelmetlenül érezze magát, vagy éppen mást higgyen. Már az is felháborodást keltett benne, hogy a férfit elemezgeti, így igyekezett gőgös arckifejezéssel nézni rá.
- Nem nézhet meg semmit a fiókomban!- jelentette ki, annak ellenére, hogy nem ő volt abban a helyzetben, hogy parancsolgasson. De a szavak egyszerűen csak leperdültek az ajkairól, a túlságosan sok érzés, nem éppen jó felé sodorta, ezt már ő maga is látta. Soha nem bírt el a feszült helyzetekkel, mindig csak rosszabbá tette azt. Ezt mi sem bizonyította jobban, minthogy meggondolatlanul megindult a fürdő felé, ha egy kis esélye van annak, hogy megszökhet megragadta. Szerencsétlenségére, Cole előbb ragadta meg őt, mint ahogy elérte volna az ajtó kilincsét.
- Tud bármit is szépen kérni? – szűrte a fogai közt, ahogy megpróbálta magát kirángatni a szorításból. Így megint csak közelebb került a férfihoz, annyira, hogy nem csak maga a veszélyeségét mérte fel, hanem, hogy a teste mennyire forrón lüktetett. Érezte. És ez nagyon nem tetszett neki. Heves érzelmekkel a szemében nézett fel rá, dühítette hogy parancsolgat neki, és még a saját gondolataival is tisztában van.
- Milyen óvintézkedések? – tette fel a kérdést, de hirtelen ér pánik továbbra sem múlt el. Átölelte magát a karjával, és úgy figyelte ahogy Cole lehúzza a redőny, a zajossága nem éppen volt kellemes, és tűpontosan lehetett hallani. Remegő kezekkel oltotta fel a villanyt, és nézett a férfira. Így a fényben nem csak a derengő rózsaszín fényben, még jobban meg figyelhette. Nem tetszett neki, az a melegség, ami a bőre alatt dolgozott. Főleg, hogy maga az érzés ismeretlen volt.
Az újabb utasításra, a redőnyre nézett, majd vissza a férfira.
- Szóval ilyen amikor kedves.- nem kellett volna szájalnia, nagyon nem, de a dac ami dolgozott benne, elég nehezzé tette, hogy csak úgy csendben maradjon.
Ahogy bezárult az ajtó, kételkedve méregette egy ideig, mire valóban lehúzta magáról a csipke bugyiját.- Seggfej..—jegyezte meg halkan, ahogy még így is képes volt Cole tudtára hozni, hogy semmi esélye. Ahogy körül nézett a fürdő szobában, semmit nem talált, amivel neki támadhatott volna a férfinak, és nem biztos, hogy túlságosan jó ötlet lett volna, abból a szempontból, hogy Cole állítása szerint ez a kedvesség amire képes. Az ajtóra meredt, majd az ablakra, miközben felállt, és elrendezte magát. Újra az ajtóra pillantott. Nem volt semmi esélye, hogy kijusson, de nem akart anélkül kijönni innen, hogy esélyt sem adott neki. Óvatosan lépkedett odabent, majd ahogy az ablakahoz lépett, gyorsan elkezdte felhúzni, a keze olyan gyorsan mozgott, mint még soha..még akkor ha tudta, hogy Cole gyorsabban beér, mint ahogy kinyitná az ablakot.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Szóval Madison Wells maga volt az ártatlanság megtestesítője. A mintapolgár, aki irigylésre méltó kis luxuséletében ezidáig csupán erényeket halmozott fel, de semmi apró szépséghiba, semmi titkolni vágyott kihágás nem nyomta a lelkét. Hah! Ahogy így elnézte, igazából neki is az jutott eszébe, hogy még egy bogarat sem lenne képes eltaposni, hiszen bizonyára nem is adódott még olyan alkalom az életében, hogy valaki ne tette volna meg helyette. Így igazán könnyű volt patyolatlelkűnek maradni. Ő sem követett volna el semmit, amivel nem értett egyet, ha lett volna más választása. Ez a gondolat pedig valamiért dühítette, de nem akart teret engedni ennek az impulzusnak. Fontosabb dolga is volt most annál, mint hogy felbosszantsa magát ezen a lányon és a saját gondolatain. Csak hanyagul megrántotta a szemöldökét, és anélkül, hogy bármi is kiült volna az arcára, folytatta a vacsoráját.
A következő megjegyzésre viszont már válaszolt, anélkül, hogy felnézett volna a nőre.
- Hát persze. Egy magamfajta nem is lenne képes olyan tisztán és összetetten gondolkodni, mint kegyed. Erre gondol? – A hangjában apró él bujkált, tudta, hogy a nő mélységesen lenézte, de ezen most nem akart fennakadni. Mindegy volt, mit gondol, nem a véleménye érdekelte, csak meg akarta itt húzni magát egy kis ideig. Mégsem bírta ki, hogy ne forgassa gúnyos megjegyzésbe a szavait.
- Szóval tőlem pirult el ennyire? – vonta fel a szemöldökét Madison válasza hallatán, ami az összes reakcióját a betörése miatti félelem számlájára akarta írni. Egy pillanatra sem kételkedett benne, hogy a jelenléte erős szorongást váltott ki a nőből, de a nyakát tette volna rá, hogy az előbb nem csak erről volt szó. Látta rajta, hogy zavarba jött, amire fel is hívta a figyelmet.
- Csak néhányat – felelte kurtán. Cseppet sem akarta nyugtatgatni a nőt, bár az igazság az volt, hogy valóban nem időzött sokat a kutakodással, csak arról akart meggyőződni, hogy hányan laknak a házban, és ezt is főleg a fürdőszobai nyomokból állapította meg. Ám ahogy a lány felcsattant, erőfeszítést kellett tennie, hogy ne vigyorodjon el a találaton, a szája sarkain így is megjelent egy-egy árulkodó gödröcske.
A következő akcióján azonban már nem szórakozott ilyen jól, legyen akármilyen értelmetlen próbálkozás is – hiszen reálisan nézve, nem lehetett esélye csak így az orra előtt kisétálni –, azért mégiscsak meglépte, annak dacára, hogy itt ücsörgött vele szemben. Elhamarkodottan vonta volna le a következtetéseit? Vagy talán nem ijesztett rá eléggé? Ezek jártak a fejében, mikor a mosdó felé kísérte a nőt, legalábbis igyekezett nem arra az érzésre gondolni, ami az előbb egy pillanatra megérintette. A nő illata ismét ott keringett az orrában, aminek egy cseppet sem örült.
Szépen kérni? A férfi egy halk, szkeptikus morranást hallatott.
- Az emberek nem értenek a szép szóból – vágta rá, úgy, hogy abból tisztán kiérződött, nem kifejezetten a lánynak címezte, hanem a sok-sok személyes tapasztalat ihlette. A további faggatózásra viszont nem válaszolt, csak csendben tette a dolgát, Madisont tökéletesen levegőnek nézve, csupán olyan megbízásokra véve komolyan, mint hogy kapcsolja fel a villanyt, és elégedetten konstatálta, hogy a kérése meg is valósult.
- Nahát, úgy látom, szót fogadni is képes – jegyezte meg enyhe iróniával, ahogy visszafordult felé, de nem időzött rajta sokat a pillantása, habár a fényben most már sokkal jobban láthatta. A nő riadt, dühös, világító kék szemei így is beégtek a memóriájába.
- Meglátja, hamar hozzá fog szokni – mormogta, azzal ki is ment, majd a hátát a falnak támasztva csendben hátrahajtotta a fejét. Gondterhelt sóhajt szökött ki belőle. Gyorsan ki kellett találnia, hogy mit csináljon ezzel a nővel. Nem volt belekalkulálva a rögtönzött tervbe, és jócskán meg is bonyolította a dolgokat. Most még elboldogult vele, de mi lesz, ha majd tovább akar állni? Ha itt hagyja, azonnal értesíteni fogja a rendőrséget, de magával sem vihette…
A merengéséből ismerős zaj riasztotta fel, mégpedig az, amit a legkevésbé sem akart hallani.
- A büdös életbe… – káromkodta el magát az orra alatt, majd lendületes léptekkel nyitott be a fürdőszobába, visszakézből lekattintva a villanyt, és azonnal a nő kezére markolt, amelyik már az ablakkilincset fogta.
- Hova, hova? – morranta Madison tarkójának címezve. A hangja jéghideg volt, miközben szorosan nekinyomult hátulról, testével a hűvös ablaküvegnek és az alatta húzódó falnak préselve a szökevényét, hogy ártalmatlanná tegye, míg az egy szem szabad kezével újra nekiállt leengedni a rolót.
- Ezt most szépen visszazárjuk – fordította vissza az ablak kallantyúját a megfelelő irányba, a nő kezét is fogva tartva a sajátja alatt. A nő hajszálai az arcát csiklandozták, érezte a teste minden egyes rezdülését. A feszült izmokat, a kalapáló szívverését, a kapkodó légvételeit… és az illatát, ami olyan kellemes volt, amilyet talán még soha nem érzett. – Úgy látszik, nem értettük meg egymást elég jól, Miss Wells. A jelek szerint sokkal több figyelmet kell fordítanom magára – szorította továbbra is az ablakhoz a lányt, a fogása nem enyhült azután sem, hogy elhárította a veszélyt.

megjegyzés: pedig igazán tehetségesen csinálja

-Arról beszélünk továbbra is, hogy kinek van titka..és kinek nincs. Én pedig erre értettem, hogy önmagából indul ki, hisz bizonyosan magának vannak.- bár nem is értete miért beszél ennyit. Közel sem kellett volna megszólalnia, de a benne dübörgő önérzet, nem sok választást hagyott a számára. Érezte, hogy a férfi mennyire gyűlölte. Azt is látta, ahogyan nézz rá, azok a kék szemek amik még a halovány fényben is jól kivehetők voltak, némi undorral csillantak meg felé. Habár nem értette ennek az okát, de dühös volt miatta. Meg az miatt is, hogy ő volt itt a házában, Cole nézett úgy rá, mintha egy utolsó gazember lenne. Összepréselte a száját, igyekezett nem kimondani olyasmit, amivel csak hergelhet a férfit. Habár a félelemtől nehéz volt gondolkodnia, de azzal tisztában volt, hogy ha túl sokáig játsza a harcos hercegnőt, hamar vége lesz a dalnak. Ezt pedig el akarta kerülni, még akkor is, ha az élete többnyire arról szólt, hogy mások megmondják mit csináljon. És most ez a férfi is, aki csak úgy betolakodott a házába. A pult alatt a kezei ökölbe szorultak, próbált ebbe kapaszkodni, és nem feltétlen szavakban levezetni a feszültséget, ami most valamiért igazán nehéz volt.
- Nem pirultam el, ilyen a bőröm.- majdnem megosztotta a férfival, hogy rosaceaja van. De mivel valóban elpirult, és amikor hazudik, ez súlyosbodik, inkább csak megdörgölte az arcát, ettől persze csak azt érte el, hogy még pirosabb lett az arca. De nem bírta elviselni, hogy Cole ennyire uralja a helyzetet. Meg a testi reakcióit, ami aztán igazán nem tetszett neki.
- Csak néhányat? – kerekednek el a szemei és egyre hevesebben kezdi el kapkodni a levegőt. Nem csak az miatt aggódott, hogy a férfi mit láthatott, de azzal soha nem volt kibékülve ha illettéktelen kezek nyúlkálnak a szekrényeibe. Persze nem azért, mert titkai voltak, inkább csak ragaszkodott ahhoz, hogy van egy határ amit nem szeretett, ha átlépnek az emberek. Ez a neveltetéséből is fakadt, ami sokkal inkább hatott néha egy nagyon letisztult ketrecnek, mint valódi életnek, de mást nem ismert. Így a határai mondhatni, nem voltak elég tágak, és képes volt olyasmin is fennakadni, amin mások talán nem rugóznának ennyit. Ő pedig már most több gondolatot pazarolt el erre, mint kellett volna, és ez a dühének sem tett jót, ami egyre erősebben lüktetett benne. Szokatlan volt a saját reakciója, legszívesebben kimászott volna a saját bőréből, de mivel ezt nem tehette meg így inkább a szorult helyzetéből igyekezett megmenekülni. Nem alaposan kigondolt tervvel, aminek Cole hamar véget is vetett.
- Talán ha nem betörne másokhoz, értenének belőle, és nem menekülni akarnának.- tette hozzá, felszegve az orrát. Tudta, hogy a férfi is tisztában volt vele, hogy nem a megszokott helyzetben vannak, mégsem bírta ki, hogy ne hívja fel rá a figyelmét, mennyire ijesztő az egész helyzet. Bár nem mintha az előtte álló férfit érdekelte volna, akinek a közelsége megzavarta az idegvégződéseit.
- Nincs sok választásom.- nézett a férfira, olyan égő szemekkel, mint aki éppen felperzselni készült az előtte állót. Nem volt egy erőszakos típus, és nem akarta volna bántani a férfit sem, de nem akart annyira esetlennek sem tűnni, még ha az is volt valójában.
- Ó, szóval már van ebben tapasztalata? – meg fogja szokni? Mégis meddig akar egyáltalán itt maradni? Nem akart semmit megszokni. Abban akart biztos lenni, hogy Cole elhagyja a házát. Úgy látta ez nem most fog bekövetkezni, és ha ő nem veszi kezébe ennek az egésznek az irányítását, csapdába eshet a saját házában, egy szökött fegyenccel, ami rémülettel töltötte el a szívét. Ez sarkalta arra a meggondolatlan lépésére is, hogy megpróbálkozzon a lehetetlennel. Amikor a kilincs kattanását hallotta, nem tudott tovább mozogni. Cole keze az övére szorult, míg a teste olyan közel nyomult , amitől még a csempe hidegje inkább langyosnak tűnt, olyan forrónak érezte a férfiból áradó energiákat. A mellkasa egyre sűrűbben emelkedett, és próbálta kihúzni a kezét, de esélytelen volt, csak nyögött egyet, amikor újabb próbálkozása nem sikerült. A tarkóján érzett szavak a bőrét csiklandozták, és olyan helyen vonult végig a forróság, amit nem akart érezni. A teste megremegett. a lelke pedig dühöngött.
- Engedjen el!- követelte, legalábbis a fejében úgy hangzott, mintha erősebben szólalt volna meg, de valójában egy vékony egérke hang volt az, ami a kérlelését átadta a férfinak. Ennek ellenére, próbált fészkelődni, és úgy helyezkedni, hogy szabadulni tudjon. De ez sem tűnt jó ötletnek, ahogy a popsiját hirtelen mozgolódásban, sikerült Cole ölének feszítenie. Egy újabb nyüszítést hallatott, és szorosan összezárta a szemeit. Nem hiszi el..- Engedjen el!- már sokkal inkább mélyült a hangja, és most már teljesen mindegy is volt, nem állt le a fészkelődéssel, amivel csak azt érte el, hogy az ölében keletkezett forróság hevesebb lett.
- Komolyan mondom ha nem enged el..- a fenyegetőzés nem volt túl okos ötlet ebben a helyzetben, de a pánik egyre inkább kezdte körül ölelni, de főleg az miatt ahogyan a teste reagált.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.
+16

- Ugyan, a híradónak hála nyitott könyv az életem – felelt újra iróniával. – Minden fontos információ elhangzott már rólam. – Hogy veszélyes bűnöző, hogy óvakodni kell tőle, hogy honnan származik, és milyen tett miatt került börtönbe. Ennyi mindenkinek bőven elég volt, hogy véleményt alkosson róla. Mi más lehetne még érdekes?
Az ilyen a bőröm hallatán elmosolyodott, de ezúttal nem tett rá verbális megjegyzést. A csendes mosolyából így is túlságosan egyértelmű volt, hogy nem igazán hitt a lánynak. Azért egészen tetszett neki a próbálkozás.
- Ne aggódjon, a fehérneműi között nem jártam – jelentette ki enyhén felvonva a szemöldökét, és szuggesztíven felpillantott a nőre. Nem tudta, mi miatt aggódott ennyire, de nem tett kárt semmiben – a telefont leszámítva, de ezt Madison még nem fedezte fel –, és nem is forgatott fel semmit, hiszen nem azért jött, mert keresett volna valamit nála. Egyszerű óvintézkedés volt, bár az ő szemszögéből ez talán nem volt ennyire magától értetődő.
Hát, majd előbb-utóbb azzá válik. Ha átesik a nehezén, és beletörődik a helyzetébe, remélhetőleg minden sokkal egyszerűbb lesz. Ebben őszintén szólva ő is nagyon reménykedett, mert nem volt sok kedve Rambót játszani, sem sokat erőszakoskodni a lánnyal.
Persze, ha nem hagyott más választást, muszáj volt.
- Azt ne mondja, ha becsöngettem volna, behívott volna teázni. – A hangjában újra felbukkant az irónia, ami a nő illemről papoló szavainak szólt. Ha az embert egy álló napja üldözik, étlen-szomjan az arizonai forróságban, valahogy kevésbé lesz illemtudó.
- Ezt jól látja – nyugtázta, mikor a nő ajkait végre valami általa is értékelhető megjegyzés hagyta el. Nincs sok választása. Ez bizony így volt, azt azért mégis eldönthette, hogy mennyire nehezíti meg a saját és persze az ő dolgát is. A tekintetén látta, hogy szinte izzott a fortyogó dühtől és a palástolni igyekezett félelemtől, az már eddig is feltűnt neki, hogy milyen kis büszke teremtéssel hozta össze a sors, de ezen voltaképp nem is csodálkozott. Az ő rétege az egójáról volt híres.
A kérdést inkább válasz nélkül hagyta, és kiment. Nem, nem volt tapasztalata a betörésben, sem az emberek fogva tartásában, de ezt egyáltalán nem akarta Madison orrára kötni. De azt sem akarta erősíteni benne, hogy hobbit űzne az ilyesmiből, ő alapvetően ügyvéd volt, szerette rendet, az igazságot, és mindennél jobban szeretett becsületesen élni. Ennek a lehetőségét viszont már úgyis elvették tőle. Egyre mélyebbre süllyedt azokban a dolgokban, amiket nem akart elkövetni, és ki tudja, talán az évek alatt azzal is kezdett összeforrni, amit állítottak róla.
Ahogy meghallotta, mi történik odabent, gondolkodás nélkül benyitott, és nem is esett nehezére megfékezni a lányt. Nem is tudta, hogy gondolta ezt már megint, de ezúttal jobban nyomatékosítani akarta, hogy nincs ínyére ez nagy szabadulási vágy.
- Ugyan, miért tenném? Láthatóan hatékonyabb meggyőző erőre van szüksége, hogy megértse: helyesebb lenne azt tennie, amit mondok – mormogta jeges, mély tónusú hangján továbbra is a lány tarkójára, amit csak a lehelete melegsége ellensúlyozott. Az elvékonyodott hangja alapján a kis hölgy mintha kezdte volna kapizsgálni a veszélyt, amit az előbbi tette és ez a helyzet magában hordozott. De nem akarta a véletlenre bízni a képzeletét.
- Tudja, nagyon régen voltam ilyen közel egy nőhöz… – Ahogy beszélt, oldalra billentette a fejét, és az alsó ajka végigcsúszott a nő nyakán, mélyen belélegezve az illatát, amivel az ittléte óta nem tudott betelni. A roló lehúzása után felszabadult jobb keze pedig előre nyúlt, és egy könnyed mozdulattal kioldotta a csinos blúz dekoltázsa alatt szorosra kötött masnit, amitől a lány ruhája valóban meglazult. A mocorgása pedig valójában csak rontott a helyzetén, a feneke izmai közvetlenül súrolták az ölét, ami csak csábítóbbá tette számára, hogy itt helyben megerőszakolja. Hogy mozdulatlanná tegye, még erősebben hozzápréselte magát.
- … és nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy maga éppen azt szeretné, hogy visszaéljek a kínálkozó lehetőséggel. Erről van szó, Miss Wells? – A lány tiltakozása nem igazán hatotta meg. – Titokban talán arról fantáziál, hogy egy vad, erőszakos férfi lefogja és megerőszakolja? Azért akar feldühíteni, hogy veszítsem el a fejem? Mert ha igen, ezen könnyen túleshetünk.
Azt akarta elérni, hogy a nőben szemernyi kétség se maradjon afelől, hogy képes lenne megtenni. Elvégre egy szökött bűnözőtől nem is lett volna olyan elrugaszkodott forgatókönyv. Egy férfi, aki sokáig ült börtönben, nem biztos, hogy olyan könnyen uralkodik a vágyai felett, pláne, ha megkísértik az érzékeit. Az ő testének sem kellett sok, hogy a vágy előszelét megérezze, a vére felpezsdült, de uralkodott magán.
- Ha nem engedem el... akkor most már pontosan tudja, hogy mi fog történni, igaz? – torkolta le a megkezdett mondatot, és fejezte be ő Madison helyett.  

megjegyzés: különben?    még nem fejezte be azt a mondatot...

-Nem nézek tv-t, főleg nem híradót.- teszi hozzá teljesen feleslegesen, hogy a normától eltérően, nem volt szokása informálódni. Inkább internetes cikkeket olvasott, amiből ki tudta szűrni, hogy éppen mi történik a nagy világban. Soha nem gondolta volna, hogy inkább hátránya származhat abból, hogy nem nézz híradót. Most pedig itt állt teljes élet nagyságban az a hátrány, amiről csak fél fülel hallott, de  azt senki nem tette hozzá a riport alapján, hogy túlságosan is jóképű. Ez a gondolat egyre jobban kezdte zavarni, ahogy a nagy loboncos szakálla alatt, próbálta kivenni, vajon milyen lehet a férfi arca, ha gondosan meg van nyírva. A haja pedig nem áll össze az izzadságtól. A félelme erősen dolgozott benne, ami valőszinűleg nagyobb zavart is okozott a fejében. Soha nem érzett ilyen erős pánikot, mint most ami mindent idegvégződését bírtokba vette akárhányszor a férfira nézett, és szóra nyitotta a száját. Mintha harcolt volna már az ellen is, hogy nem lehet neki igaza. Az a mosoly pedig amennyire magán tartotta a figyelmét, annyira utálta is, és egy apró fintor jelent meg az arcán viszonzásul, és elfordította róla a tekintetét. Gőgös volt, de csak éppen annyira, hogy a mértékét jól tudta meddig mehet el ebben. Abból, ahogy Cole ránézett, nem számítót semmilyen fajta könyörületre. Mert a férfi szemeiben megcsillant a megvetés, és árnyékot borított a világos kék szempárra, amit még ebben a  hangulatvilágításban is jól kivett.
- Akkor hova tolakodott be a kezeivel? – kérdezett rá, de ez ebben a helyzetben nem volt annyira lényeges. Mégis össze vissza beszélt, a legkevésbé sem volt összeszedett. És ez iszonyatosan zavarta. Lehetne ennél okosabb is, de csak annyira futotta tőle, hogy körül nézzen, de jobbára semmit nem látott. A fránya hangulat miatt, amit amennyire nagy lelkesedéssel vett meg, most annyira utálta is, ahogy Cole mellkasát világította meg. Azonnal felpillantott újra a férfira, ott tartva a tekintetét, ahol annak helye volt.
- Én…- kezd bele de rájött, hogy erre nem igazán tudott volna mit válaszolni. De igazat adni a férfinak, aki gúnyosan beszélt vele folyamatosan biztos nem fog. Így inkább befogta a száját. Visszanyelte inkább, és ezzel a tudattal ment el a mosdóba is. A próbálkozás, már az ötletnél tudnia kellett volna, hogy nem fog sikerülnie. De ennek a valóságát, csak akkor érezte meg, amikor Cole közelsége teljesen beborította.
-  Mert nem tettem semmi rosszat..csak amit minden ember, ebben a helyzetben.- a szavai még most is erőtlenek voltak, a melegség ahogy a tarkóját cirógatta csak még inkább vegyes érzéseket keltett benne és érezte, ahogy harmatosan kezdtek megjelenni a feszültségtől az első izzadság cseppek is.
-Mi..?- kezdett bele a néma méltatlankodásba, ami hamar elhalt, ahogy megérezte a férfi ajkainak halvány ívét a nyakán.  A félelem a gyomrában háborúzott a forrósággal, ami furcsán merevvé tette, de egyszerre engedtek volna el az izmai ebben a lehetetlen helyzetben.  Csak a szavak ébresztettek még jobban fel, ebből az állapotból, és ahogy Cole keze kioldotta a masnit. Azonnal odakapott és vadul igyekezett az intim közelséget megszakítani a férfival, azzal hogy enyhén belé mart.
- Azonnal vegye le rólam a kezét! – ficánkolt újra a férfi kezei közt, ami a surlódást eredményezte a fenekénél. A tüdője egyre hevesebben szívta magába a levegőt, a félelem, hogy valóban megteszi a vérét felgyorsította. Utálta, gyűlölte ezt a férfit és taszította volna magától. De a teste túl sok mindent érzett, amikről eddig fogalma sem volt. Az dühítette a legjobban, hogy nem volt joga a férfinak, ezt tenni vele, érezte hogy az arcába áramló vér, csak még vörösebbé tették az arcát.
- Semmi olyasmiről nem fantáziálok, amihez magának bármi köze van!- tette hozzá erélyesebben, ahogy a félelem egyre jobban nőt benne, az ereje ugyan még így sem volt elég, hogy szabadulni tudjon. Túlságosan könnyű prédának érezte magát, és ettől csak még jobban kétségbeesett.
- Engedjen el! Mit akar velem csinálni? Mi lesz ennek az egésznek a vége? – kérdezett rá remegő hanggal, már szinte a sírás vette el a hangjának az élét, de  túlságosan büszke volt ahhoz, hogy pont Cole előtt sírja el magát. Még akkor is, ha most már teljesen biztos volt abban, hogy valami rossz dolog fog vele történni.
- Nem akarom tudni mi lesz a vége..- még akkor sem, ha ebben nem volt sok választása. Azt hitte eddig úgy élt, hogy nem volt lehetősége arra, hogy ő döntsön. Hát tévedett ebben a helyzetben, már tényleg nem ő döntött. A szíve egyre hevesebben kalapált, míg a levegőt csak úgy kapkodta maga után a szemei pedig fájtak, ahogy a sírást elnyomta és összeszorította a szemét.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Madison szavai nyomán futólag elmerengett rajta: ha nem néz híradót, és nem igazán követi a híreket, akkor vajon azzal sem volt tisztában, hogy miért csukták le? Sikerült volna betörnie az egyetlen emberhez egész Arizonában, aki nem tartotta egy brutális vadembernek?
Aligha.
Még ha nem is ismerte a vádat, ami rács mögé juttatta, annyi bőven elég volt, hogy börtönben ült. Az emberek vakon bíztak az igazságszolgáltatásban. Aki rács mögé került, az bizonyára meg is érdemelte, és mi tagadás… a bemutatkozója sem épp az ellenkezőjéről tanúskodott. De nem is akarta, hogy a nő máshogy nézzen rá, neki tökéletesen megfelelt a félelmetes bűnöző rémképe, ha ez sakkban tartotta a lányt. Egyedül az számított, hogy ne okozzon sok fejfájást neki, és ne rondítson bele a tervébe. Nem ok nélkül szökött meg a börtönből, és ez a cél jelenleg fontosabb volt bárminél.
A kérdés váratlansága kizökkentette, és a pislogása jelezte is, hogy nehezére esett értelmezni, mégis mire is volt kíváncsi a hölgy. Nem, még sehová nem tolakodott be… a kezeivel, de az ehhez hasonló megjegyzések tévútra vitték a gondolatait. A pillantása akaratlanul is az előtte ücsörgő nő blúzára esett, mielőtt a szájába gyömöszölt volna egy nagyobbacska cikk paradicsomot. Miért kellett éppen egy nőnek laknia ebben az istenverte házban? És miért kellett ilyen szépnek lennie?
A gondolata enyhe bosszúságot hozott magával, de csak a tekintete zordabb árnyalatán látszódhatott. – A kezeimmel? Szóval, amihez hozzáértem, már kerül is a szemétbe? Erre akar kilyukadni? Akkor az ablakot se felejtse el kicseréltetni, mert megfogtam a kilincsét, miután becsuktam maga helyett – hívta fel rá a figyelmét hanyagul bújtatott iróniával, hogy ebben az esetben egészen sok dolga lesz. Mire tovább indul, talán egyszerűbb lesz, ha inkább eladja a házat.
- Ne akarja, hogy én is azt tegyem, amit minden szökött fegyenc tenne… ebben a helyzetben – mormogta mély hangján a lány fülébe a választ, ahogy továbbra is az elsötétített ablakhoz szorította. Meg kellett értetnie magát vele. Ha veszteg marad, nem esik bántódása… miért volt ezt olyan nehéz felfognia? Nem akart kárt tenni benne, a fenébe is, de ahogy a feneke az öléhez igazodott, az izmai megkeményedtek. Azonnal tudta, hogy hamar el kell engednie, mert a vágya túlságosan könnyen fel fog támadni, és ha valamit nem akart, azok a kínzó következmények. De előtte még el akarta érni, hogy a nő igenis vegye komolyan, hogy itt és most magáévá tehetné, ha úgy tartaná kedve.
- Lehet, hogy még nem vette észre, de nincs abban a helyzetben, hogy parancsolgasson. – Még hogy azonnal… A körme után maradt horzsolás ott égett a csuklóján, de úgy tett, mint aki tudomást sem vett róla. – Itt egyedül én döntöm el, hogy mi történik magával, felfogta ezt végre? –  igyekezett leegyszerűsíteni számára a kérdést. Semmi olyasmiről nem fantáziál, amihez neki köze van? Ó, az mindjárt gondolta. – Akkor azt ajánlom, ne provokáljon. – A hangja hidegen és fenyegetően koppant végig a fürdőszoba falain, majd hátrébb húzódott, és Madisont is maga felé fordította. Néhány másodpercig nem tett mást, csak hosszan a szemébe nézett.
- Semmit nem akarok csinálni magával, de ne kényszerítsen rá, hogy meggondoljam magam. Nem fogom maga miatt kockáztatni azt, amiért megszöktem. – Azzal ellépett tőle, és hagyott neki néhány másodpercet, hogy összeszedje magát. Addig felkapcsolta a villanyt, és a mosdókagylóhoz lépett, majd hanyag pillantást vetve a tükörképére, szétbontotta a haját.
- Üljön le oda – mutatott a zuhanyzóval szemközti kis székre, ami néhány törölközővel volt megpakolva, majd hogy a kérését nyomatékosítsa, kihúzta a nadrágja derekába süllyesztett kést, és szépen lassan letette a zuhanykabin melletti kis polc szegélyére. Csak ezután látott neki, hogy komótosan kioldja azt a két-három gombot, ami az ingét összetartotta, az anyag pedig egy pillanat múlva a fürdőszoba szőnyegén landolt.

megjegyzés: én? és mégis hogyan kellene ezt elképzelni?  

Még jobban elpirult, ahogyan a férfi kiforgatta a szavait. Mert nem ezt akarta vele mondani, egyszerűen csak annyira össze volt zavarodva, és nem tudta, hogyan viselje ezt az egészet, hogy muszáj volt úgy tennie, mintha egy picit is legalább, de ura saját magának. De ez ésszerűtlen gondolkodás volt, hisz ebben a csapdában, senki sem lenne önmaga. Ő pedig csak kereste a kiutat, de csak úgy nem szaladhatott el. Még ha a zsigerei ezt is akarták belé sulykolni. – Nem így értettem..én csak..- kezdene bele, de igazából tudta, hogy minél többet beszél, annál inkább ront a saját helyzetén. Bárcsak olyan nő lett volna, aki ennél egy kicsit  logikusabban végig tudja gondolni a dolgokat, mielőtt kinyitná a száját. Mélyet sóhajtott, hogy lenyugtassa magát, és a sürgető gondolatait, amik a legkevésbé sem a kellemes irányba hajszolták. Minél többet agyalt, annál inkább az a gondolat kísértette, hogy a férfi meg fogja ölni. Ebben akkor lett még biztosabb amikor a férfi teljes testével neki préselte a falnak. A félelem teljesen összetörte belülről, ha Cole nem szorította volna a falhoz, már rég összerogyott volna. A térdei gyengén tartották meg. Olyan érzései volt, mintha Cole hangja végig zongorázott volna a testén maga után hagyva azt a ridegséget, és megvetést amit a férfi  iránta érzett. Aprót nyögött ahogy a szavak a füle mögötti érzékeny bőrt súrolták, remegve vett magához levegőt, és ledermedt teljesen.- Kérem ne..- kezdett bele, de a hangján érezni lehetett a sírás okozta feszültséget, amitől a hangja még vékonyabb tónusban hangzott fel a fürdőszobában. Most már egy cseppnyi ereje sem maradt, még a dühe is elpárolgott, ami eddig előrébb vitte, de fenyegető szavak, hamar eloltották benne ennek lángját. Az érzései csapongtak, és nagyot nyelt újra, ahogy a torkát elszorította a sírás utáni vágya. De nem tette meg, attól is tartott, hogy talán ezzel is bosszantaná a férfit. Vagy esetleg kigúnyolná miatta, amit rosszul viselt volna..még akkor is ha nem is ismeri. -  Sajnálom, tényleg …sajnálom..többet nem fordul elő.- nyögte ki a szavakat kapkodva. A pánik ami rajta uralkodott egyre rosszabbá tette a helyzetet, amennyire tartott attól, hogy valamivel kihúzza a gyufát most meg is történt. – Felfogtam.- jelezte halkan,  igyekezve csak annyit mondani amennyi szükséges volt. Ahogy Cole maga felé fordította, és a szemébe nézett, felkavarta az a düh, ami a férfi tekintetében rejlett. Semmilyen más érzelmet nem látott benne, és ennél több nem is kellett ahhoz, hogy biztossá tegye abban, hogy ha tovább járatja a száját feleslegesen akkor  beváltja a fenyegetéseit.  Pislogott, muszáj volt valahogy megszakítania szemkontaktust amely olyan élmény volt számára, mintha Cole máris tisztában lenne a kételyeivel. A kimondott szavak meglepték, még mielőtt gondolkodott volna már megint megszólalt.- Miért szökött meg?- hangzott fel egy buta kérdés az ajkai közöl, ami mait egy pillanatra inkább félre nézett. Azzal sem volt egyszerű érzések terén megküzdenie, hogy Cole kimondta, nem akar vele semmit csinálni. A homloka zavart ráncba futott, ahogy elemezgette a szavakat. Közben pedig keresve az egyensúlyát hátrébb botldozott, és egy szó nélkül leült a székre. Először a kés tűnt fel neki, majd lassan újra a férfira irányította a tekintetétt. A szemei a csodálkozástól elnyíltak, ahogy meglátta Cole testének tekintélyes izomzatát. Az ajkai elnyíltak a szíve erősen dobolva készült kitörni a mellkasából. Észre sem véve, hogy eközben a kezei ragaszkodva kezdték el morzsolgatni a törölköző csücskét, de a váratlan helyzet csak még inkább lefegyverezte. Kényszerítette magát, hogy félre nézzen és csakis a padlót bámulja.- Most…most mit csinál?- kérdezz rá, ahogy azért a szeme sarkából figyelte a férfit, miközben az arca már egyenesen égett. Azt sem tudta merre fordítsa az arcát, hogy a kíváncsiskodását leküzdje, ami a zavarával együtt elég kellemetlen volt, de annál érdekesebb és izgága érzéseket korbácsolt fel benne.

Madison and Cole

I don't want to hurt you, pretty lady. Don't make me.

Dehogynem így értette, csak bizonyára menet közben észbe kapott, hogy nem kellene feldühítenie, ami nem volt egy utolsó gondolat. Ismerte a hozzá hasonló nőket, őt aztán nem volt könnyű megvezetnie, de ez mind nem is számított igazán. Elvégre magasról tett rá, hogy Madison mit gondolt róla, inkább arra kellett volna koncentrálnia, hogy kitaláljon valami használható tervet, csakhogy ez nem volt olyan egyszerű, ha a madárka folyton szökdösni próbált.
Nem akarta bántani, de valahogy el kellett érnie, hogy veszteg maradjon, és erre a kínálkozó helyzet ötletet is adott. Nem esett nehezére megjátszani, hogy könnyen meg tudná kívánni, és még könnyebben el is tudná venni tőle, amit akar. Mikor betört ebbe a házba, nem volt rá felkészülve, hogy épp egy ilyen csinos, fiatal nő áll majd az útjába, ironikusan hangzott, de jelenleg talán épp egy ilyen lánnyal szemben volt a legvédtelenebb. Bárki mással könnyebben elbírt volna, de ez az illat… és ez a finom bőr… egy pillanatra lehunyta a szemét, vigyáznia kellett, nehogy ő maga árulja el a gyengepontját. Nem akarta, hogy a lány beférkőzzön a gondolatai közé, és kísérteni kezdje a vágy.
Mikor Madison valóban kérlelni kezdte, és a hangjában felismerte a sírással való küzdelmet, úgy döntött, ennyi elég. Most talán felfogta.
- Remélem is – mormogta, és benne volt az inger, hogy tovább fenyegesse, de végül, ahogy maga felé fordította, győzött benne az együttérzés: nem akart ennél jobban ráijeszteni. Már így is remegett, még ha mindent meg is tett érte, hogy ezt palástolja előtte, újra eszébe jutott az a bizonyos büszkeség, ami érdekes módon amennyire képes volt halálra bosszantani néha, máskor egészen mást, már-már meglepett elismerést váltott ki belőle.
Mikor a tekintetük összetalálkozott, Cole igyekezett az összes vadságát a pillantásába sűríteni, hogy a lány véletlenül se olvashassa ki belőle az előbbi gondolatait. Némán meredtek egymásra, amíg a nő félre nem fordította a fejét, ekkor Cole lassan hátrébb húzódott. A kérdés meglepte, nem gondolta volna, hogy feltenné neki. Ahogy azt sem hitte, hogy valóban érdekelné, bizonyára csak előnyt akart kovácsolni belőle, okos lány volt, azért azt olykor el kellett ismernie.
- El kell intéznem valamit – válaszolt szűkszavúan, de őszintén. Ez ismét olyan terep volt, ahol óvatosnak kellett lennie, nehogy olyasmi üljön ki a vonásaira, amit nem akarna elárulni. Éppenséggel mondhatta volna azt is, hogy semmi köze hozzá, de bármit is gondolt róla a nő, nem élvezte sem sértegetni, sem megalázni a másikat. A maga módján szeretett egyszerű és becsületes szabályok szerint élni, ehhez pedig hozzátartozott a másik személyének és szavainak a tisztelete. Ha a keserűség nem mérgezte volna meg ennyire a lelkét, nem sodródott volna a gorombasághoz sem, ami olykor képes volt eluralkodni rajta, de a szíve mélyén nem ilyen ember volt.
Ha már úgyis a fürdőszobában voltak, időszerűnek látta, hogy megtisztítsa a testét a hosszú út során rátapadt portól és izzadságtól. Kapóra jött, hogy Madison miatt sem kellett aggódnia, hiszen amíg idebent volt, szemmel tudta tartani, na meg sakkban is azzal a bizonyos késsel, amit látványosan elhelyezett a keze ügyében.
Az ingje után a csizmáját és a zokniját is a földre dobta, és éppen az övét kezdte kicsatolni, mikor a lány nem bírta tovább magában tartani a kérdést.
- Lezuhanyozom – válaszolta egyszerűen, és ha egyelőre nem is adta semmi jelét, azért egy kissé szórakoztatta Madison reakciója. Látta rajta a zavart, ahogy szépen lassan kezdett leesni neki, hogy mi következik. Ettől látványosabban nem is fordulhatott volna el, ő viszont akkor is lehúzta azt a cipzárt, aminek a jellegzetes hangja lustán betöltötte a kis szobát, majd a nadrágját is félredobva belépett a tágas zuhanykabinba, és megnyitotta a vizet.
A bőre valósággal ujjongott, hogy lefürödhet, és hogy ezúttal nem kellett pár másodpercre redukálnia a tisztálkodást, ki akarta élvezni, hogy végre kényelmesen megteheti. Ahogy a csobogó víz alá tartotta a kezét először az arcát mosta meg, majd hátrasimította a haját, és az egész testével is aláállt, a kabin ajtaját viszont nem húzta össze, hiszen akkor nem érte volna el a kést, és amúgy is, az előbbi húzása után nyugodtabb volt, amíg tisztán látta a kis hölgyet. Ha már ilyen izgága volt, még a végén újabb menekülő ötlete támad.
Megfogta az első, keze ügyébe eső tusfürdőt, és nyomott is belőle egy tekintélyes adagot a tenyerébe.
- Mm… jó ízlése van – szagolt bele a selymes krémbe, mielőtt a nyakára és a mellkasára kente volna. El kellett ismernie, hogy ez a cucc aztán tényleg minőségi volt, a börtönben értelemszerűen a legszarabbak közül válogattak, de talán még soha életében nem volt dolga ilyen finom termékkel. Ahogy visszapillantott a nőre, nem lehetett nem észrevenni rajta, hogy mennyire kiborította a helyzet, és mennyire feszülten szuggerálta a padlót vagy épp az ellenkező irányban lévő szekrényeket. – Valami baj van? – érdeklődött, és nehéz volt visszatartania egy halvány mosolyráncot, ami szemtelenül az arcára akart tolakodni.

megjegyzés: Hmm... ugye zuhanyszivacsa is van?