----> Meg van az a pillanat, amikor ülsz a metrón, és valaki már órák óta matat a táskájában? Míg te már a különböző tónusú hangokból, le tudod venni, hogy mi van az illető táskájában. Nos, ez a nő Madison. Néha azért persze zavartan körbe pislog, hogy egyáltalán ki figyeli, és egy pillanatra abbahagyja, ha túl sok szem szegeződik rá. Persze bizonyos idő eltelte után, újra vadul keresgélni kezd, míg nem már a táska alján matatva keresi azt a nyamvadt kulcsot.

----> Hajnali egy óra. Madison kedvenc időintervalluma, amikor is a konyhában ülve, böngészheti át az Ikeaás kívánság listáját, és mérheti fel a lakást, hogy hova tegye az újabb vázát, vagy éppen szobainast, amiből lassan már több van, mint  kabátból. Persze, ez mellé nem maradhat el, hogy valamivel a száját is lefoglalja..és mogyoróvajjal tömje tele a száját, míg újra rányom a rendelés véglegesítésére, ami elégedettséggel tölti el, de közben azért azon is lamentálni kezd, hogy mennyi pénzt költött.


---->"Elnézést, Mr. Cruse, de nem is adtam semmit a szájába… még." A munkája során, sokszor kell olyan mondatokat használni, amik nem biztos, hogy egy férfi gondolataiban, teljesen jól jönnek ki. Madison teljesmértékben a  munkájára figyel, így semmi hátsószándék nem rejlik, az ehhez hasónló mondatok mögött.

---->Legnagyobb kincsei közé tartoznak a könyvei. Gyakran igazgatja őket, rendezi őket szín szerint, vagy éppen tematika alapján rendezi el őket. Ha ki veszel egyet, tudni fogja melyik volt az. Ha túlságosan szélesre nyitod a könyvet, meg tőröd a gerincét, csúnyán nézz rád. Az egyetlen hely ahol el tud veszni órákra. Valójában jóval többször képzeli magát a történet főhősének, hisz a saját életében nem lehet az.

---->Rosacea. Kiskorától kezdve küzdött az értágulattal az arcában. Borvirágos orra pedig mindig felhívta magára a figyelmét. Tini korában egyenesen gyűlölte az arcát, mostanra viszont már megbékélt vele, és igyekszik egyre kevesebb kozmetikumokat használni. Büszkén tudja viselni a pirosságot, még akkor is ha a zavara gyakran pipacs vörössé változtatja.

---->Fazekak, fakanalak és a gyümölcsös szélű tányérkák tilosak. Az egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell, ha belép a házába. Mindenre gondosan odafigyel, de a konyhai eszközeire még jobban, amiket gyakran használ. Még akkor is ha este fáradtan esik haza a munkából, muszáj illatokkal feltöltenie az érzékeit, ettől sokkal jobban érzi magát.

---->Arizona. A gyerekkorát gyakran töltötte a nagyszüleinél, szerényebb körülmények közt. De pont ez volt az amit szeretett benne, sokkal inkább érezte úgy hogy ide tartozik. Sok gyerekkori emléke ide kötődik, és még most is gyakran vágyódik ide vissza, de nem gyakran teheti meg, hogy ellátogasson a munkája New Yorkhoz köti, amit ugyanolyan nagy szívvel csinál, mint bármi mást amibe belekezd.

---->Mindenki kedves Madisonja. Igyekszik mindenkivel kedves lenni, még akkor is, ha nehezére esik a saját érzelmeitől másra koncentrálnia. Ezt szinte elvárásként támasztja maga elé. De ugyanakkor néha  arra vágyik bárcsak, ne akarna mindig megfelelni, ennek az ideának. Soha nem mondd nemet, még akkor sem, ha éppen nem ér rá. Próbál mindenkin segíteni, ami gyakorlatilag lehetetlen, de szereti a lehetetlen feladatokat.

Homlokát a hideg falnak nyomta. Elmondhatatlanul üresnek érzett mindent, csak a hüvös érzete csalogatta vissza a valóságba. Hevesen szedte a levegőt, próbálta légszomját csillapítani. Kinyitotta a szemeit, és hátrébb lépett. Teste fel volt hevülve a hőmérsékletváltozástól. Arizóna teljesen más volt, mint New York. Bele tellett pár napba, míg a szervezete is ehhez száraz időjáráshoz szoktatta magát. De ez volt a legkevesebb, ahhoz képest, amit érzett..vagy inkább amit nem érzett. Úgy járt-kelt az újépítésű lakásban, akár egy szellem. Egyetlen hely, ahol otthonosan érezte magát a konyha volt, de azt is csak akkor érezte így, amikor megtöltötte illatokkal.  A könyv gerincein többször simított végig egy nap, szemezve a címekkel, amik, nyomott betűkkel voltak ráírva, de egyik sem felelt meg a mostani hangulatának. Hiányzott neki a munkája, hogy nap nagyobb részében legyen valami értelme annak, hogy létezik. Így csak haszontalannak érezte magát, akármennyire is kedves volt számára a hely. A nagyszülei nélkül, itt ugyanúgy el volt veszve, mint úgy általában az élete nagy részében. New Yorkban azért nem maradt, mert tudta, hogy anyja abban a pillanatban megragadná az alkalmat, hogy elrángassa különböző estélyekre, délutáni teázásokra, aminek értelmét nem látta, hisz nem volt több üres fecsegésnél az egész. Arról nem beszélve, hogy úgy érezte magát New York elitjének krémje közt, mintha csak egy megtűrt személy lenne ott. Bizonyos szempontból ez így is volt. Nem tudott beilleszkedni, megfelelni, felvenni teljesen azt a neveltetést, amiben része volt. Ugyanakkor a súlya ennek, hogy még ebben a könnyűnek mondható életben sem volt képes teljesíteni, több mint elkeserítő érzést hagyott maga után.  Egyre többször érezte magát fásultnak, idegennek, kirekesztettnek. Közben pedig szüntelenül hajszolta a célt, amit az édesanyja, és az édesapja tűztek ki elé. Az utat viszont, nem jelölték ki, hogyan is juthatna, olyan magaslatokba, mint a nővére, hogyan valósíthatná meg, azokat az elvárásokat, amik csak akkor köszöntek vissza, amikor éppen nem úgy cselekedett, ahogy tőle elvárt volt. Gondolatainak sokasága, csak egyre sűrűbb lett, de a telefon csörgése kirántotta a valószerűtlen állapotból, amibe szívesen benne maradt volna még egy kicsit. A kijelzőre pillantva nyomás nehezedett a mellkasára. Az anyja volt az szíve szerint nem vette volna fel a telefont, de minél előbb lerendezi, legalább pár napig nyugta lesz.
- Szia anya.- szólal meg, és már észre sem veszi, hogy a mosoly amit magára erőltet nem is szükséges, hozzá tartozott már, akármikor az anyjával beszélt.
- Édesem, hogy vagy?- érdeklődött kedélyesen.
- Jól vagyok, éppen most értem vissza a vásárlásból. Te hogy vagy?- esetlen beszélgetések sorozata, gondolta magában.
- Remélem nem ég le teljesen a bőröd mire visszaérsz.- nem is az anyja lenne.- Képzeld Sebastian..- és már megint témánál voltak. Sebastian volt az az ember, akiről a legkevésbé sem akart hallani. De mivel egy olajvállalat várományosa, azzal számolnia kellett, hogy meg kell majd ismernie, akkor is ha a férfi háta mögött mindenki azt suttogta, hogy nem a nőkhöz vonzódik.
- Persze mindenképpen, amikor vissza megyek, sort fogok keríteni rá.- mentette ki magát a szokásos módszerrel, inkább igent mondott. Előbb szabadult, az anyja képes volt lyukat beszélni a hasába, egészen addig, amíg az ő akarata nem érvényesült. Ez annyira dühítette mégsem tett ellene soha semmit, úgy érezte a szülei iránti tiszteletből, mindent meg kell hogy tegyen. Akkor is, ha érzései, egyre inkább a torkába nyomakodva préselődtek ki volna, egy hatalmas NEM keretein belül.
- Ez remek.- elégedetten kuncogott az anyja, majd még fecsegett valami olyasmiről, mikor kell körmöshöz mennie talán? Nem figyelt, csak arra koncentrált, hogy a csomagokkal a kezében bejusson a lakásba. Amikor végre ez megtörtént,  felsóhajtott, hisz  a telefont is abban a pillanatban tette le. Ahogy viszont belépett az ajtón, hirtelen azt kívánta, bárcsak ne ilyen hamar szabadult volna meg anyja érdektelen fecsegésétől.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem könnyű az amikor folyamatosan elvárásoknak vagyunk kitéve, nehéz mindenkinek megfelelni, és az is időbe telik amíg rájövünk, hogy az egyedüli akinek tökéletesek kell, hogy legyünk, az saját magunk vagyunk. Mert abban a percben, amint az ember képes elfogadni saját magát, máris az egész világ ugyanezt fogja érezni.    Én úgy vélem, hogy mindenki a saját maga módján tökéletes, és mindenkinek olyan emberek között kell, hogy legyen, ahol így is érzi magát. Szerencsés vagy, mert a nagyszüleid háza mindig ott lesz, hogy meghúzd magad, ha egy kis csendre és nyugalomra vágysz, de attól még édesanyád mindig az a nő marad, akit ha akarnál sem tudnál ki törölni az életeből, mindegy, hogy mennyire távol menekülsz tőle és abból a világból, amelyikben nem érzed magad teljesnek. Talán csak addig lesz nehéz minden, amíg végre megtanulod, hogy nemet mondani néha szükséges, mert az aki képtelen rá, annak nagyon hamar fel ülnek a feje tetejére  Hidd el, hogy nálam jobban senki sem érti meg azt, hogy milyen fontos is tökéletesnek mutatnunk magunkat akkor is, amikor a legkevésbé sem gondoljuk, hogy azok lennénk.  

Szint és rangot majd egy admintól fogsz kapni, de addig is érezd magad jól.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!