Bár nem szakmához köthető volt, Sierra múltkori aggasztó hívása miatt pár nappal előbb megjöttem a két hetes kényszernyaralásomról. Vagyis... egy hetes? Mert az első egy hétben igazából New York-ban voltam, csak nem igen mozdultam ki otthonról, azon kívül, hogy eljártam ahhoz a pszicho-dokihoz, akit Aziel ajánlott.
A szakításunk Evivel volt a végső lökés, hogy valami nem stimmel velem, és talán tényleg szakemberre van szükségem, és változtatnom kell. Hát kb úgy mindenen. Dr. Redmond tényleg jó arc volt, Azi nem túlzott. Megállapította, hogy hajlamos vagyok a munkamániára, rég eljutottam a kiégéshez, magasan funkcionáló szorongásom is van, de a jó hír, hogy van belőle visszaút. Ehhez viszont pihenés, új élet, más hozzáállás, és gyakori találkozók kellenek a dokival. Csekély ár azért, hogy értelmesen éljem az életemet, és hogy a zeneipar hajtása ne tudjon majd maga alá temetni, ami perfekcionistaként nem lenne kizárt. Már csak azért is vállalható, mert nem kezel úgy, mint valami őrültet, vagy nem bánik lekezelően velem, mint ha valami hisztis, túlreagáló nagyképű pöcs lennék.

Mielőtt egyáltalán kipakoltam volna a cuccokat a kocsiból otthon, a reptérről hazának még beugrottam az Aunt Marie's-be. Elég későre járt, így már nagyban zártak, takarítottak. Váltottam egy-két szót a többiekkel, hogy milyen volt ilyen hosszú ideig távol lenni, végre szabadságra menni, és nem csak fél napokra. Beszéltünk a forgalomról, hogy történt-e valami extra, és persze Sierra is szóba került. Csak szuperlatívuszokban tudtak beszélni róla, és nekem már ez elég volt, hogy tudjam, tényleg jó kezekben lesznek majd az irányítása alatt.
Az iroda felé vettem az irányt, hogy beszéljek az említett nővel is. Sejtettem, hogy még bent lesz, és ő lesz majd valószínűleg az utolsó távozó. Annak idején én is ezt csináltam, hogy mindennek lássam a menetét, a végét, leellenőrizzek ezt-azt és hasonlók. Koppantottam párat az ajtón az udvariasság kedvéért, majd beengedtem magam, elvégre ismertem a járást, és egy kis részben még az én irodám is. De akkor sem török rá csak úgy senkire figyelmeztetés nélkül.
- Kop-kop. Azt mondták, még itt találom a főnökasszonyt. Nem zavarok? - néztem rá kérdőn, mosolyogva, majd ha nem volt kifogása, ledobtam magam a vele szemben lévő székre.
- Gondoltam meglátogatlak. Meg mondtad, hogy szervízben van a kocsid, szóval szívesen elviszlek, ha szeretnéd. - az Aunt Marie's Queens-ben van, Sierra Queens-ben lakik, én is Queens-ben lakom... lényegében útba esik.
- Hogy vagy? Minden rendben volt? Nem idegeltek ki nagyon? - vendégek, személyzet, bárki, akárki.

Igyekeztem a lehető leginkább helyt állni, és általában tényleg csak a szakmai dolgokkal traktálni Remington-t a telefonban, de mégis csak sikerült neki elmondanom ezt az egész bizarr dolgot Emma és a gyilkosa kapcsán. Nem mondom, hogy rettegésben éltem az életem, de kezdett egyre zajosabb lenni az agyam ettől, így valahol jól esett elmondani valakinek. De nem szerettem volna, ha ez bármit is befolyásolna azon, hogy pihenni ment, nem pedig mások bajával foglalkozni. Nagy lány vagyok, meg tudom védeni magam, habár erősen elgondolkoztam a tényen, hogy lehet, el kellene kezdenem kisbicskát hordani a zsebemben. Na mindegy.
A mai is egy megszokott, közepesen forgalmas, nyugis nap volt, nem volt semmiféle balhé, és lassan már zártunk. Pontosabban a többiek, én addig megcsináltam a saját dolgaimat, és vártam, hogy elvégezzenek. Nem voltam paranoiás, és nem gondoltam, hogy idióták lennének, de szeretek mindent a saját szememmel látni, és meggyőződni róla, hogy minden rendben. Bárkivel előfordulhat, hogy elfelejti lekapcsolni a villanyt, beriasztani az irodát, leáramtalanítani, elzárni a gázt, stb. De úgy, ha itt vagyok, véletlenül sem maradhat el semmi ilyesmi, hisz ügyelek rá, hogy így legyen.
A papírokba való belemélyedésből az zökkentett ki, hogy kopogtak az ajtómon, így felnézve meg is pillantottam egy ismerős, viszonylag régen látott arcot.
-Szia! Dehogy zavarsz, gyere csak be. –viszonoztam a mosolyát, rá irányítva immár minden figyelmemet. Kissé meglepve vizsgálgattam az arcát, amikor szóba hozta a kocsimat, és azt, hogy szívesen elvisz haza, ha szeretném.
-Ez nagyon kedves és figyelmes tőled, köszönöm. Azt hiszem, élnék a lehetőséggel. De, csak ha tényleg nem gond! Mert amúgy tudok taxizni, vagy épp buszozni is. –habár ez utóbbit halálfélelemre és óvatosságra hivatkozva inkább kihagynám, de a taxi tényleg egy játékban lévő megoldás nálam.
-Hát, még élek, szóval… jól. –húztam fel az orromat egy zavart, kissé fáradt mosollyal kísérve.
-Nem, nem idegesített senki, minden okés volt. Mindenki nagyon jófej és segítőkész volt, ha valamiben kellett, akkor álltak a rendelkezésemre. És a vendégek sem balhésak, szóval azzal sem volt baj. Illetve elég jól haladok a farsangi tervekkel is, szinte már kész is vagyok vele. Csak a zene része hiányzik. –még nem sikerült eldöntenem, hogy DJ-s megoldás legyen-e, vagy valami élő zene.
-Úgyhogy mondhatni minden nyugis volt, kivéve a kocsi mizériát, meg Emmalynn ügyeit, amik... elég kuszák. –forgattam meg a szemeimet egy hitetlen fejrázással.
-Na és te? Kipihented magad legalább egy kicsit? –néztem rá kérdő kíváncsisággal.

- Dehogy gond. Ha az lenne, nem ajánlom fel. Tudom, hogy már nagy kislány vagy, de azért privát sofőrrel mégis csak egyszerűbb keresztüljutni az éjszakai, new york-i utcákon. - és biztonságosabb is nem mellékesen.
- Örülök, hogy a húgod baltás gyilkosa nem csapott le rád. - ironizálhatunk, de attól még tényleg jó hír. Annyi pszichopata őrült rohangál, hogy sosem lehet tudni, kinél mikor mi kattan be.
- Szuper! - hogy mindenki jó arc volt és hogy a farsangi rendezvénnyel is ilyen jól halad.
- A zenei részben szívesen segítek, ha szeretnéd. - csaptam le a lehetőségre. Végül is... szakmába vág.
- Milyen típusú farsangra gondoltál? Farsangi bál vagy buli? - valójában elég nagy a különbség a kettő között.
- Mert a tematika már alapból segít eldönteni, hogy zenekaros kíséret legyen-e. Egy bál nem engedheti meg magának, hogy laptopról szóljon a zene, az úgy nem hangulatos. - és nem elég előkelő vagy valami ilyesmi. Muszáj hozni a meghirdetett színvonalat.
- Az is szempont, hogy mi a becélzott korosztály. Ha idősebb vagy vegyes, akkor jöhet egy lendületes, sokoldalú zenekar, aki ismeri a populárisabb dalokat, slágereket, amivel fel tudja pörgetni a vendégeket. - ilyen szilveszteri, lagzi kategória.
- Ha inkább fiatalokra gondolsz, akkor egy DJ is bőven megteszi. - Aziel biztosan tudna ajánlani, neki rengeteg ismerőse van. Daisy-t is csak úgy előhúzta a kalapból.
- Akkor ezek szerint még mindig van bőven aggódnivalód a testvéred miatt. - ez valamiféle visszafogott, nem tolakodó célzás volt arra, hogy beszélhet róla, ha szeretne. Kívülállóként úgysem nagyon tudnék mit kezdeni ezekkel, de legalább elmondhatta valakinek. Nem fáradtság végighallgatni szegényt.
- Szerintem még túl is pihentem magam. Rám fért, de már kezdett sok lenni a semmittevésből, én nagyon nem ilyen típus vagyok. Na meg már hiányzott az amcsi konyha és a kutyám is. Holnap első dolgom lesz hamburgermérgezést kapni. - aztán begyűjtöm Indy-t Caroline-tól.
- Köszönöm, hogy tartottad helyettem a frontot. Ráadásul nem is akárhogy. Mindenki odáig van tőled. - vagy érted?

-Micsoda szolgáltatás. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy ilyen privát sofőrje van, ráadásul ilyen kocsival. -címeztem is neki egy újabb hálás, széles, őszinte mosolyt válaszul. Tényleg hálás voltam azért, hogy így nem kell idegenek autójába beülnöm, még akkor sem, ha az egy taxis lett volna. Benne jobban megbíztam, ráadásul tényleg nagyon figyelmes volt tőle.
-Nem, és még senki sem telefonált, hogy hét nap múlva meghalok, szóval jók vagyunk. -ráztam meg a fejemet. Nyugtalanító a gondolat, hogy olyasvalakiről van szó, aki bármikor bekattanhat. Lehet, hogy azt mondja neki, hogy nem fog megölni, vagy már tárgytalan, de mégsem így lesz. Vagy pedig mégis Emma-ra fog lecsapni. Azt nem élném túl, ha őt is elveszíteném.
A farsanggal kapcsolatban aztán csak egy hitetlen mosolyra futotta, ahogy lecsapott a zenei dolgokra és felajánlotta a segítségét.
-Hát... hivatalosan is visszatértél. De szívesen veszem a segítségedet majd, köszönöm. A zene a te szakterületed. -néztem rá egy lelkes-hálás mosollyal.
-Az, hogy farsangi bulit, vagy bált tartsunk, talán a legfogósabb kérdés volt a szervezésben, mert mindkettőnek megvan a maga varázsa. Szeretem a szép ruhákat, a maszkokat, és nem vagyok egy bulis típus, viszont, mivel ez a New Orleans-i karnevál alapján készül, ami színes, hangos, élettel teli, arra gondoltam, hogy inkább a buli kategóriába tenném. Így is meglehet az a maszkos, álarcos, kicsit rejtélyes, önfeledt hangulata, de közben meg hűek lennénk az alapokhoz. A korosztály pedig egyértelműen vegyes lenne. Vannak nagyon fiatalos, party-papik is, szóval akkor azt hiszem, talán az élő zene lenne mégis csak a jó választás. -az sokkal hangulatosabb, és ha jó a zenekar, nem egy hamis, szánalmas kornyikálás lesz az egész.
-Őszintén... mikor nincs? -tettem fel a költői kérdést, kifújva a bent rekedt levegőt.
-Emmalynn-nak hatalmas tehetsége van abban, hogy mindig az események sűrűjében találja magát, bárhová megy. Ráadásul az érdeklődési köre és a hozzáállása miatt alkalmas arra, hogy a bizarr, furcsa, elvont ügyekhez őt dobják be. Ő meg még el is vállalja. -persze parancsmegtagadás közölni, hogy én márpedig nem csinálom, de azért a többiek is dolgozhatnának. Jártam már bent nála látogatóban... inkább nem kommentálnám azt a szellemi agyrohadást, amit ott érzek.
-Viszont... öhm... hogy is hívják a barátodat, akinek az ügyében Ems nyomoz? -pillantottam rá kérdőn, zavartan a fülem mögé tűrve egy hosszú tincset. Nem szeretnék senkire sem frászt hozni, de azért jó, ha az emberre legalább a barátai odafigyelnek.
-Azt elhiszem, én sem olyannak ismertelek meg ez alatt a rövidebb idő alatt, mint aki egész nap csak henyél, de azért jó tud lenni, amikor legalább kis ideig nem kell gondolkodnod mások helyett is. De azért ezt a hamburger dolgot meg tudom érteni. -biztos olyan emberhez mennék feleségül, aki tud főzni. Ha nem figyelnék, egy nagyon kövér, de nagyon boldog ember lennék.
-De azért remélem, hogy élvezted is, nem csak kényszerpihenőnek élted meg, amit muszáj volt. -pillantottam rá kissé bizonytalanul. Néha nem árt, ha az ember elvonul, kikapcsol és nem csinál kifejezetten semmit, csak magával törődik, és önmagával van elfoglalva. Feltölti a testet meg a lelket is.
-Hát tényleg nincs mit. Végül is, ez a munkám, nem? -döntöttem oldalra a fejemet egy kissé zavart mosollyal.
-Inkább örülök, hogy a többiek sem utálták ezt az időszakot. Kicsit tartottam tőle, hogy majd utánad nem leszek elég jó nekik, de akkor ezek szerint nem így történt. Én is nagyon megkedveltem mindenkit, ez tényleg egy nagyon jó csapat. Szóval inkább én köszönöm a bizalmat, hogy rám merted hagyni a helyet, amíg nem voltál itt. -ez azért elég sokat jelentett, még ha másoknak mellékes is lett volna.

Felvázolta, hogy nem szeretne változtatni a new orleans-i karnevál tematikán, így egyértelműen farsangi buli lesz, a korosztály pedig ebből fakadóan elég vegyes.
- Akkor tényleg a zenekar a nyerő. Majd összeszedem, kiket szoktunk meghívni, bele tudsz hallgatni a zenéikbe, és ki tudod választani, hogy kikkel dolgoznál együtt szívesen. - valahol megvan a lista.
- Vagy ha egyik sem fog meg, kereshetünk másokat is. Vannak ismerőseim, mert ahogy te is mondtad: A zene az én szakterületem. És imádom ezt hallani. Jobb, mint hogy a vendéglátás. Azt is szerettem persze, de most, hogy a zene is bekopogtatott az ablakon, mint lehetőség, már legszívesebben rögtön kiugranék. - néztem rá lelkesen. Mindig is ezt szerettem volna, csak valahogy olyan elérhetetlennek tűnt, erre kiderült, hogy mégsem az, csak én voltam rosszul bekötve. Talán mégis szimplán nem csak realista voltam, hanem kishitű is. Evi és Azi is megmondták, nem is egyszer.
- Akarom én tudni, hogy mit jelentenek a bizarr, furcsa és elvont ügyek? - ezek szerint ő lehet az a nyomozó típus, aki Hasfelmetsző és társai után kutat, akiktől mindenki más iszonyatosan parázik.
- Aziel Darkbloom. Miért!? Történt valami? - néztem rá gyanakvóan. Remélem, nem tud valami olyat, amit én nem, és mondjuk Azi-val van valami.
A hamburgeres megjegyzése mosolyt csalt az arcomra.
- Igen? Akkor holnap akár együtt is nyithatjuk a napot. Úgyis az Aunt Marie's-es a legjobb. - avagy itt legalább tudom, hogy kik, hogyan és miből csinálják.
- Élveztem, persze. - vágtam rá rögtön. Nem is panaszkodni akartam, hogy jaj szegény én, de rossz volt nekem, mert nem csináltam semmit.
- Jó volt kicsit kiszakadni a mókuskerékből. Gyakrabban fogom ezt csinálni, ezt már eldöntöttem. Végül is egy héttől csak nem jön el a világvége. - régen így lett volna, de már itt van Sierra, és az ő helyzete nem annyira magába szippantó és végeláthatatlan, mint az enyém volt. Nem akartam, hogy ugyanazt a borzalmat "örökölje", amit annak idején én. Nem csinálhat mindig mindent egy ember, képtelenség.
- Az szerintem már valaki kisugárzásából is lejön, hogy rá lehet-e bízni valamit vagy sem. Már elsőre tudtam, hogy te alkalmas vagy. - mosolyogtam rá.
- Úgyhogy... éppen ezért arra jutottam, hogy ezt a hónapot még lenyomjuk együtt, aztán én kiszállok és hagylak teljes valódban is érvényesülni. Már ha neked is jó lesz így persze. Mit gondolsz? - szerintem készen áll, de neki kell ezt éreznie, nem csak nekem.

Jót mosolyogtam ezen az egészen aranyos, lelkes összefoglalón, hogy a zene tényleg az ő szakterülete, és imádja is ezt hallani. Mondjuk azért reménykedtem, hogy a zene egy földszinti ablakon kopogott, így nem fog nagyot esni, ha kiugrik rajta, de már az első alkalommal is nagyon tetszett, ahogy erről beszélt.
-Még mindig nagyon szeretem, ahogy erről a dologról beszélsz. Nem mondom, hogy nem vagy lelkiismeretes, és nagyon szépen beszéltél és beszélsz erről a helyről is, de a zene annyira mássá tesz, amikor szóba kerül. Egészen kivirulsz tőle. Vannak, akik szeretik a zenét, és sokat jelent nekik, de rajtad tényleg az látszik, hogy ezt tartod az életednek. Úgyhogy azt hiszem, a dolgok ezen része a legjobb kezekben lesz. -néztem vissza rá hasonló lelkesedéssel, bár az azt hiszem, lehetetlen lett volna. Minden esetre egy elnéző, de kedves mosolyt kapott mellé, elvégre tényleg szerettem, ahogy erről beszélt. Mindig felvillanyozó hallgatni valakit arról mesélni, amit igazán szeret. Legyen az hobbi, munka, film, sorozat, vagy valami teljesen más.
-Hát az attól függ, hogy mennyire tudnál aludni utánuk. -villantottam rá egy orrfelhúzós, kissé pimasz mosolyt. Ahogy aztán megkaptam a kérdésemre a választ, lehervadt a mosoly az arcomról, mivel az Aziel név elég ritka volt, és azt tudtam, hogy Emma az ő barátjának az ügyében is nyomoz, ráadásul a szekta kapcsán, ahogy összeraktam.
-Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy nagyon figyelj a barátodra, ha abban az ügyben nyomoz a húgom vele kapcsolatban, amire gondolok? Az a helyzet, hogy... kiderült, hogy ennek a srácnak a testvére, akit ő nagyon meg szeretne védeni Ems állítása szerint, szintén annak a fura szektának a tagja, amibe a szülei is belekeveredtek anno. -pislogtam rá kissé gondterhelten és aggódva, az alsó ajkamat rágcsálva.
-Ha esetleg x ideig nem jelentkezne, akkor azért... nézz rá, vagy hívj fel, és szólok a húgomnak... Nem állítom, hogy a testvére bántani szeretné, de ezek a szektás dolgok nagyon hamar el tudnak fajulni és olyanná teszik az embert, amilyenek... nem. -vagy amilyennek nem gondolnák magukat, aztán mégis azzá válnak. Ezért veszélyesek ezek a dolgok.
A hamburger témája azért jópár fokkal kellemesebb volt, így egy mosollyal, heves bólohgatásokkal kísérve néztem vissza rá.
-Komolyan? Az nagyon szuper lenne! Egyébként is csak itt ennék. -ez nem olyan mű, mint mondjuk egy gyorsétteremben, vagy valahol, ahol telinyomják mindenféle adalékkal, hogy kompenzálják, hogy kicsi is, meg még szar is.
-Szuper, nagyon helyes! Mindenkinek kell a pihenés, amikor nem csinál semmit, csak magára figyel, a barátaira és hasonlókra. Én meg majd igyekszem nem tönkre tenni egy hét alatt a helyet. -bár most sem volt semmi baj, talán a hajtósabb időszakokban is helyt fogok állni. Az eszközölt változtatásokkal, azzal, hogy az én munkaköröm nem lesz olyan "mindenes", mint az övé volt, sokkal egyszerűbbnek tűnik a helyzet.
Csak egy zavart mosollyal néztem rá, ahogy beszélni kezdett, és finoman kezdtem el piszkálni a hajam végét valamiféle pótcselekvésképpen. Tudom magamról, hogy elég jó vagyok nyomás alatt, de ettől még mindig zavarba tudnak hozni az elismerő, kedves szavak. Főleg, hogy Remington tényleg nagyon szerette ezt a helyet és fontosak neki az itt dolgozók is. Az, hogy...
-Micsoda?! Komolyan??!! -néztem rá elkerekedett szemekkel, kissé meglepve, de végül csak egy lelkes mosollyal bólogattam.
-Igen, persze! Mármint... nem zavarsz, meg semmi ilyesmi, de szerintem készen állok arra, hogy magamra vállaljam a munkát és ne rád támaszkodjak mindig mindenben. Azt nem ígérem meg, hogy az első egy-két napban, vagy hétben nem fogok néha írni, ha valamit nem tudok, és nem találok róla leírást sem, de... köszönöm a bizalmadat, tényleg! -mindkettőnknek jó lesz, ha végre arra koncentrálhatunk, amire szeretnénk. Én az Aunt Marie's dolgaira, ő pedig a zenére.
-Jaj! Viszont lenne egy... kérésem. A húgom születésnapja február 14-én lesz, viszont akkor nyilván nem szeretnék szabadságot kérni, mivel az egy elég foglalásokkal teli nap a szerelmespárok miatt. Viszont február 15-én szeretnénk ünnepelni és egy igazi tesós napot tartani. Öhm... nagy gond lenne, ha arra a napra szeretném magamat kivonni a forgalomból? -néztem rá némileg bizonytalanul.

- Ha drámai akarnék lenni, azt mondanám, hogy én vagyok a zene. - húztam (kamu-)nagyképű vigyorra a számat.
- De az még tőlem is túl meredek kijelentés lenne. - ráztam meg a fejemet.
- Viszont örülök, hogy így látod. Tényleg nagyon sokat jelent nekem a zene, külön helye van a szívemben és az életemben is. Ez több, mint egy hobbi, és több, mint munka. Imádok vele foglalkozni, de még csak róla beszélni is. - a vendéglátós szakmáról is napokig tudnék darálni, nem még erről.
- Az unalmas és aranyos szomszédsrác látszat ellenére nem vagyok egy félős típus. De inkább a L'ecsó, mint a Rémálom az Aunt Marie's-ben. Álmatlan éjszakáim biztosan nem lennének attól, hogy meghallgatok valamit. Ha látnám és átélném az már lehet, hogy átlépne egy tűréshatárt nálam is. A filmek és történetek számomra nem annyira felkavaróak, mint a valóság. - sokaknak a fiktív vizuális inger is elég, hogy sokkolja őket. Én nem ez a fajta vagyok.
- Emlékszem. - bólintottam.
- Hogy mi!? Azi öccse is szektás őrült? - kerekedtek el a szemeim.
- Pff... szerencsétlen srác. És ezt ő is tudja már? - ha a nyomozó beavatta, nyugodtan zaklathatott volna ilyesmivel. Ez nem munka! Ez fontos!
- Viccelsz!? Két percenként hívogatni fogom. Testvérek vagy sem, ki tudja, hogy mikor kattan be. - udvariatlanság Sierrával szemben ide vagy oda, késő van vagy sem, gyorsan dobtam is Azinak egy üzenetet, hogy él-e még. Na persze nem így megfogalmazva.
- Komolyan. Mi hamburgert eszünk reggelire, mert megtehetjük. - és így legalább lesz mellé társaságom is.
- Most sem tetted tönkre. - emlékeztettem a nem elhanyagolható tényre.
- Akkor és annyiszor zaklatsz, amikor és ahányszor csak szeretnél. - a hét bármelyik napján, akár két hónap múlva is. Neki fel fogom venni.
- Dehogy gond. Bármelyik napra kérheted a szabadnapodat. Már visszajöttem, addig tartom a frontot. Valahogy. Túl magasra tetted a lécet mire visszatértem. Nekem is fontosak a testvéreim, így át tudom érezni a fontosságát. - a munkahely változhat, szerelmek, barátok jönnek-mennek, de a családunk ugyanaz marad. Ápolni kell a kapcsolatokat, amíg lehet.
- De azért a Valentin-napra eső szülinap az olyan... nem tudom, hogy menő-e vagy szívás. - néztem rá elgondolkodva.

Jót nevettem azon a "nagyképű" vigyorgással egybekötött mondaton, hogy ő a zene.
-Hát... emberek egymásról nem nyilatkoznak olyan szépen és izgalommal, mint te a zenéről, szóval azt hiszem, akár azt is lehetne mondani, hogy a zene tényleg te vagy. Legalábbis egy elég nagy részed. Örülök, hogy most már csak ezzel kell majd törődnöd. -legalábbis amint magamra tudna hagyni úgy, hogy ne kelljen felügyelnie szegénynek azt, amit teszek.
-A húgom gyilkossági nyomozó, és érdeklik az okkult, szektákkal kapcsolatos, elvont dolgok. Ha valahol furcsa helyzetben találnak egy hullát, vagy olyan jelképet találnak az áldozaton, annak közelében, akkor előszeretettel riasztják Emmat-t. És ezekkel általában együtt járnak a durvább halálnemek is. Szóval az ő esetei nem egyszer kimerítik a fura, a gyomorforgató és akár horrorisztikus fogalmakat is. -de pontosan ez válhat az előnyére is, abból a szempontból, hogy a CIA-s ügyek is valami ilyesmik lehetnek majd. Az egy sokkal durvább közeg, ráadásul rengeteg külföldön történt eset is köthető hozzájuk, amelyben amerikaiak érintettek lehetnek.
-Nem tudom, de úgy gondolom, hogy igen. Amikor együtt ebédeltünk, akkor Emma-nak el kellett rohannia, mert valaki kereste. Biztos vagyok benne, hogy Ems nem húzta sokáig a dolgokat, hanem inkább beavatta abba, mi is van az öccsével. -biztosan nem szerette volna zaklatni és felzaklatni a nyaralása, pihenése alatt. Elég jóban lehetnek, szóval gondolom nem akarta a dolgaival terhelni a sajátjai mellett.
-Igen, mi is így gondoljuk ezt az egészet. De persze az ember a családtagjával elfogult, ráadásul nincs semmiféle kézzel fogható bizonyíték a testvére ellen, így Emmalynn nem tudja letartóztatni. -ráztam meg a fejemet egy sóhajjal, egy halvány mosollyal figyelve, ahogy üzenetet írt. Jó dolog, ha van melletted valaki, amikor beütnek a dolgok.
-Aaw, ez nagyon jól hangzik! A gyerekkori énem most tuti féltékeny lenne. Vagy nagyon menőnek tartana. -hamburger reggelire. Azért mi is tudunk élni, na.
-Köszönöm szépen, ez sokat jelent. -kapott is egy hálás-lelkes mosolyt érte.
-Akkor kösse fel a gatyáját, Mr. Fellowes, hogy megugorja a Larson szintet. -húztam egy cseppet sem őszinte, aljas mosolyra az ajkaimat.
-De a viccet félre téve... köszi szépen, ez nagyon rendes tőled. Mindig együtt ünnepeljük a szülinapjainkat, ez már amolyan hagyomány. -a kettőnk viszonya nagyon szoros, nem csak testvérek, hanem barátok is vagyunk egy személyben.
-Hát... szerintem a húgom esetében inkább ironikus. Romantikus ő, csak... neki még nálam is sokkal magasabbak az elvárásai, nem könnyű lenyűgözni, megfogni és megtartani. Emmalynn nagyon-nagyon okos, szakmailag is kiváló, viszont mivel a legtöbben akkor találkoznak vele, így azt gondolják róla, hogy rideg, nagyképű, vagy valami szívtelen, empátia nélküli jégkirálynő. De ez igazából csak a felszín, ami egyébként így is rengeteg embert vonz. Nagyon szeretetre méltó, empatikus, kedves lány. Viszont ő annyira nem hisz a szerelem erejében, vagy minek nevezzem, mint mondjuk én, szóval elég vicces, hogy pont Valentin-napon született. -mosolyogtam egy jót a gondolaton.

- Bár emberekről is nyilatkozhatnék olyan szépen, mint a zenéről. - ha valaki, én képes lennék rá.
- Csak mire ez megtörténhetne, feladják. Általában arra rám unnak, mire megnyílhatnék és kibontakozhatnék. Változtatnom kell ezen a lajhár tempón. Vaaagy nem velem van a baj, hanem még sosem találkoztam azzal, akinél azt éreztem volna, hogy ő a derült égből villámcsapásom. Azt az érzést nem ismerem. Na mindegy. - nem fogom a saját hülyeségeimmel fárasztani.
- Wow. Ez elég parán hangzik. Kemény nő lehet a húgod. Is. - úgy gondolom, hogy Sierrát sem kell félteni.
- Basszus, ez azért durva. Azi mire visszakapta volna az öccsét, el is veszíti. Nehéz dolog a család. - és ha már család és szülinapok... talán úgy illik, hogy én is meséljek valamit a tesóimról, ha már Sierra is beavatott kicsit Emmalynn dolgaiba. Ráadásul olyan szépen és szeretettel beszélt róla. Látszik, hogy nagyon közel állhatnak egymáshoz.
- Nekem három fiatalabb testvérem is van. Bár egyik sem él olyan életet, mint a húgod, de azért bőven lehet miattuk is aggódni. Caroline állatorvos, mint az apánk. Illetve Indy, a kutyám első számú felülvigyázója. Most New York-ban dolgozik az egyik rendelőben, de ez csak ugródeszka Evanston után. Vidékre szeretne költözni, ott egy klinikán dolgozni, később sajátot üzemeltetni. Kijárni farmokra és segíteni a gazdák munkáját. 
A másik húgom, Ottiline álma, hogy saját szépségszalont nyithasson itt New York-ban. Már elvégzett mindenféle tanfolyamot. Fodrásznak tanult, aztán kozmetikusnak, mellette körmösnek, sminkelni is tud, már a franc se számolja. Úgy néz ki, hogy talán összejöhet neki. Ha esetleg nincs jól bevált fodrászod vagy valamid, őt nyugodt szívvel tudom ajánlani. Szívvel-lélekkel csinálja.
Van egy öcsém is, ő a legfiatalabb. Jake valamilyen bonyolult nevű informatikai szakra jár a chicago-i egyetemre. Valami IT-s munkakörben gondolkodik, így teljesen szakmába vág neki. - tartottam róluk egy rövid, de annál részletesebb összefoglalót. Szerintem az, hogy merre orientálódtak a munka világában, eléggé tükrözi a személyiségüket is, így nem tartottam külön elemzést róluk.
Aztán jelzett a telefonom. Azt hittem, hogy Aziel válaszolt, de...
- Csak egy turisztikai cikk értesítés jött. Annak idején minden ilyen szarságra feliratkoztam, hogy minél előbb és minél jobban képben legyek a hírekkel, változásokkal. -gyorsan átfutottam, mivel ez mindkettőnknek szakmába vág.
- Na végre basszus! - odaadtam a telefont Sierrának, hogy ő is elolvashassa.

"A közel 3300 visszajelzés alapján megállapítható, hogy a turisztikai szektor területén tevékenykedő vállalkozások közel 80 százalékát érte már szándékos hitelrontás anonim online visszajelzések alapján. A válaszadók 96 százaléka konkrét hatósági fellépést sürget a hitelrontó, anonim értékelések megakadályozása, illetve kiszűrése érdekében."

- Jó lenne ha kezdenének ezzel valamit, de nem csak Európában, hanem globálisan is. Szerintem szimplán el kellene engedni ezt az értékelősdit a Google-n és a közösségi média felületeken. Bőven elég, ha az Expedián és társain lehet. Ott elvileg úgyis csak az írhat, aki valóban foglalt és megszállt. Minden máshol felesleges és hiteltelen, mert nem valódi a tapasztalat. - mondjuk sokszor már ezekben a szállásközvetítő oldalakban sem vagyok biztos.
- Egyébként visszatérve a húgod ironikus szülinapja kapcsán. Hozzád hasonlóan én is hiszek a szerelem erejében, de a Valentin-napban nem mondanám. Képmutató és rohadtul felesleges egy "ünnep". - persze lehet, hogy ő másként gondolja. Több nő is jelentőséget tulajdonít neki, nem még ha a párja elfelejti.

-Szerintem nem veled a van a baj. -néztem rá teljesen komolyan, finoman ingatva meg a fejemet.
-A megfelelő embert megtalálni nagyon nehéz, és sokaknak nincs türelme ahhoz, hogy valaki felengedjen és igazán kimutassa, hogy pontosan mennyire fontos neki a másik, mennyire kötődik hozzá. Nem szeretném magamra irányítani a témát, tekintve, hogy rólad volt szó, de velem például hasonló a helyzet. Számomra nagyon fontos a kommunikáció, és nem csak egy kapcsolat, vagy ismerkedés elején. Ha ez kihal a kapcsolatból, akkor elég könnyen tűnhetek unalmasnak, vagy olyasvalakinek, aki kizár az életéből. -szerintem ha az ember találkozik a megfelelővel, akkor a lajhár tempónak hívott dolog magától képes megváltozni, ha pedig nem, az adott illető nem siettet, és nem is fog feladni azért, mert ilyen vagy.
-Az biztos. Sőt, annál is inkább, és nem csak azért, mert ilyenekkel foglalkozik. Emma-nak van egy... hideg, rideg, lenéző, nagyképű nézése, amitől a legtöbb ember nem akar vele vitatkozni. Mintha a szemeivel tudna szenvedést okozni. -ugyan én egyáltalán nem ezt az oldalát ismerem, de vitathatatlan, hogy Emmalynn hatásosan tud "gonoszan nézni."
-Igen, én is nagyon sajnálom szegényt, de ki tudja. Ha időben el lehetne kapni a testvérét, kaphatna megfelelő segítséget, hogy akár kezeltetni lehessen azt, ami miatt csatlakozott ehhez a szektához. A legtöbb ember az elhagyatottság, a megfelelési kényszer, vagy a szabályokkal való rossz viszonya miatt csatlakozik. Elhiszik, hogy ez mennyire jó lesz nekik, de végül ott maradnak, hogy mégsem annyira szép és vidám ez az egész. -ahogy Ems szavaiból kivettem, ez inkább a potenciális gyilkosok gyülekezete.
Érdeklődve hallgattam, ahogy a testvéreiről beszélt és arról, hogy melyikük milyen irányban helyezkedett el, mit szeretne tenni most, vagy a jövőben. A húgai már dolgoztak, de az öccse még tanul és majd az IT-s irány felé szeretne mozogni.
-Elég sokszínűek vagytok akkor mind. Ahány testvér, annyi irány. Gondolom akkor az apukátok elég büszke lehet a legidősebb húgodra, hogy ugyanazt a vonalat választotta, mint ő. -a legtöbben szeretik, ha a gyerekük hasonló vonalon mozog, mint ők maguk.
-Rajtad kívül akkor ezek alapján nincs is más vendéglátós a családban, vagy esetleg az édesanyádtól volt ez a fajta érdeklődés? -ha nem szeretne, úgy sem válaszol majd nekem. De én pl az öccse helyében biztos, hogy feljöttem volna ide tanulni, és nem maradtam volna otthon. Nem is azért, hogy távol legyen a szülőktől, hanem a lehetőségek miatt. Baromi nehéz informatikai szférában gyakorlati helyet, nem még munkahelyet szerezni, főleg manapság, így New York több lehetőséggel szolgálna a számára.
Kíváncsian néztem rá, amint a telefonja jelzett, majd beszélni kezdett. Egy hálás mosollyal vettem át tőle a készüléket, hogy elolvashassam a cikket, majd amint ezzel megvoltam, visszaadtam neki a telefonját. Csupán egyetértően bólogattam.
-A szállásfoglaló oldalakkal is megvan a probléma. Nagyon sok van már, ami a saját rendszerén keresztül való fizetést szorgalmazza, és olykor "véletlenül" elfelejtenek fizetni a szállásadó cégeknek, aztán olyankor üldözhetik őket, hogy ideje lenne fizetni. Főleg, amikor mondjuk nem apró összegekről, hanem szabad szemmel jól láthatókról van szó. És a vendégen nem tudod bevasalni, mert ott a bizonyíték, hogy ő márpedig fizetett. De ettől függetlenül tényleg az lenne a legjobb, ha mondjuk megszüntetnék az ilyen közösségi médiás értékelősdit. És a kommentelésekkel is így vagyok. Persze, jogod van leírni, hogy mi volt a véleményed, de sokan tényleg arra használják, hogy keresztbe tegyenek egy-egy helynek, és szándékosan lehúzó, ezer éves képekkel és kritikákkal próbálnak valami teljes baromságot harsogni. Ez igazságtalanság mind a céggel, mint a vezetőkkel, de a dolgozókkal szemben is. Szóval jó lenne, ha ezt teljes egészében, világszinten megreformálnák. -fújtam ki a levegőt egy sóhajjal kísérve, miután befejeztem ezt a végtelenül hosszú vélemény kifejtést.
-A Valentin-nap annyira felesleges. -húztam fel az orromat fintorogva.
-Kitalált, társadalmi konstrukción alapuló marketing fogás, amire ráhúzták, hogy a szerelmesek napja. Ez egy baromság. Egyrészt: Nem csak akkor kell szeretni egymást, amikor a naptár azt mondja. Én többre értékelek egy apró gesztust a mindennapokban, mint valami nagy, maszlagos dolgot ilyenkor. Minek? Másrészt: Nekem a Valentin-nap, pontosabban február 14-e a húgomat jelenti. Általában együtt szoktuk tölteni vagy azt a napot, vagy pedig az utána lévőt, ha épp úgy jön ki a lépés. Számomra ez a húgom születésnapja, egy fontos nap, ami csak az övé és vele szeretném tölteni. Nem tudom megérteni, amikor valaki ilyenkor kéri meg a másik kezét, kipakolja a netre, hogy ő mennyire rohadt boldog, miközben a hét többi napján le se szarják egymást a párjával. Úgyhogy nálam ebből soha sincs probléma, ha valaki ugyanígy vélekedik. -húztam egy visszafogott, egyetértő mosolyra a szám. A "képmutató és rohadtul felesleges" írta le a legjobban.

- Hát ez velem is így van. - holott csak több időre van szükségem, mint másoknak, hogy megnyíljak.
- Tök felesleges kiadni magad olyannak, akit alig ismersz, akivel még nincs meg a tökéletes összhang, és nem alakult ki a sziklaszilárd bizalom. Semmi értelme energiákat és érzelmeket ölni a bizonytalanba, hogy aztán majd úgyis csalódj. Lehet, hogy ez csak hülye védekező mechanizmus, de működik. Egyébként is minden két emberen múlik. Mindenkinek adnia kell bele valamit, hogy egyensúlyban legyen az egész. Se többet, se kevesebbet. - de amúgy sem kellene erről beszélgetnünk, mert teljesen lényegtelen.
Emmával kapcsolatban csak egy dologban voltam biztos: még inkább nyomatékosítanom kell Azi-ban, hogy ne szórakozzon vele, mert a végén még tényleg megégeti magát a jégkirálynőjével. Eddig is sejtettem, de most már egészen biztos vagyok benne, ahogy Sierra szavaiból kivettem.
- Nem értek a szektákhoz és az emberi lélekhez sem különösebben, de Aziel miatt remélem a legjobbakat a testvérével kapcsolatban. Talán még nem késő megmenteni saját magától. - elcibálhatná a lökött testvérét Dr. Redmondhoz. Biztosan találkozott már hasonlóval, hogy tudjon segíteni vagy legalább javasolni valamit.
- Mhm-hm. Ahogy mondod. Caroline a család büszkesége. De végül is jogosan. Okos, tanult, kedves, szorgalmas. Jó ügyet szolgál a munkájával is. Most függetlenül a szüleink begyöpösödött hülyeségétől, semmit sem von el Caroline értékeiből. Én is elismerem őt. Lehet, hogy ez is unalmas dolog, de mi nagyon jó testvérek vagyunk. Nincs köztünk rivalizálás vagy ilyesmi. - engem nem zavar, hogy őt jobban elismerik, mint mondjuk engem vagy Ottiline-t. Ez nem a mi szegénységi bizonyítványunk.
- Nem én vagyok az egyetlen vendéglátós. Az anyai nagybátyámmal és az ő feleségével valahogy mindig jobban kijöttem, mint a szüleimmel. A nyarakat náluk töltöttük Chicago-ban. Van egy ilyen kis vendéglőjük néhány szobával, ott nem egyszer besegítettem már nekik. Valahol talán ők inspiráltak ezen az úton. A zene nem jöhetett szóba, így maradt a vendéglátás. - végül is jó döntés volt. Ha az nincs, nem ismerem meg Aziel-t és a többieket, és akkor nincs most saxomuch sem. Lehet, hogy valami lecsúszott kis senki lennék. Ki tudja. De mivel nincs olyan, hogy mi lett volna ha, így kár is vele foglalkozni.
- Apa ugye állatorvos az evanston-i állatkórházban. Anya tanárnő. Alsós korú gyerekeket tanít. Nem tőlük örököltem a "defektjeimet". - ha már szóba került anya is.
- Ámen. - szép beszéd volt a világszintű reformok szükségességéről. De ennyit a szállásfoglaló és egyéb vendégértékelős, kommentelős oldalakról.
- Ugyanígy gondolom én is. - a Valentin-nap jelentőségét.
- Leszámítva, hogy az én húgaim nem ilyen romantikus napon születtek. - akkor lehet, hogy örökké ezzel piszkáltam volna őket.
- Segítek befejezni a papírmunkát. - annál előbb végzünk.

-Igen, ez így van. Nincsenek eget rengető titkaim, az FBI-os múltam és a húgom munkája ellenére egy teljesen átlagos, hétköznapi nő vagyok, de akadnak olyan pontok az életben, a viselkedésben, amit egy még majdnem idegennek nem adnál ki csak úgy. Ráadásul, ahogy te is rávilágítottál, mindig kettőn áll a vásár. Nem lehet az, hogy én többet beleadok, te meg szinte semmit és fordítva. Szerintem elkerülhetetlen, hogy valaki jobban szeresse a másikat, de jó, ha ezek majdnem összhangban vannak. Nem szabadna azt érezni, hogy a másik nem becsül meg eléggé. –főleg, hogy a nehezen nyitó, sokszor távolságtartónak tűnő emberek azok, akik a legtöbb szeretetet és megbecsülést adják a párjuknak.
-Igen, én is ebben reménykedem. Nekem nagyon fontos a testvérem, és habár úgy tudom, ők nem álltak annyira közel egymáshoz, ez valahol mindkettejüknek borzasztóan nehéz lehet, amint eljön a felismerés, hogy mennyire elfajulhatott a kettejük kapcsolata. –nem zárhatjuk ki azt sem, hogy lehetséges, hogy az öccse szeretne kárt tenni a szekta kedvéért a bátyjában. Ezek a kizsákmányoló csoportosulások ott rúgnak beléd, ahol a legjobban fáj, hogy lelketlen szolgát csináljanak belőled.
-Egyáltalán nem az, sőt. Szerintem jó és ritka dolog, ha valaki jóban van a testvérével, nem pedig a lehúzás, az utálkozás megy. Az átlagos, normális, hétköznapi nem egyenlő az unalmassal. –ezeket sokan összekeverik.
-Ezt jó tudni. Akkor már tudom, ha Chicago-ba vinne az élet, hol szálljak meg, vagy épp egyek egy finomat. –jelent meg egy mosoly az arcomon.
-De örülök, hogy most már a vendéglátást a zenére tudtad cserélni és csak ezzel foglalkozhatsz végre. –nem mindegy, hogy az ember a B tervét valósítja meg, vagy az álmait.
Érdeklődve hallgattam azt, hogy az édesanyja tanárnő, méghozzá alsós korú gyerekeket tanít.
-Az igen, minden elismerésem anyukádé. Imádom a gyerekeket, és szeretnék sajátot, de nem bírnék ki egy osztályteremnyit állandó jelleggel. –az már nekem is túl sok lenne.
-De egyébként azért kérdeztem, mert nálunk mondhatni családi pálya a rendészet, legalábbis az édesapánk részéről. Ő SEAL-parancsnok volt. Szóval valahol egyértelmű volt mindkettőnknél, hogy merre szeretnénk mozogni tovább. Egyikünk sem szerette volna az ügyvédi pályát választani, mint ahol anya mozgott. –hisz ő is beavatott abba, hogy a szülei milyen szakmában tevékenykednek, így valahol ez egy amolyan… viszonzás volt a részemről.
-Oh, pedig jó tud lenni. Kifogyhatatlan megjegyzések tárháza. Mindig szív alakú pizzát sütök neki torta helyett. –egyrészt, mert szereti a pizzát, másrészt, mert poén. Nagyon jó testvérek vagyunk, de szeretem a kisebb csipkelődéseket, hisz ezek valahol a szeretet jelei.
-Még vissza sem értél, de már dolgoznál? –ciccegtem rosszalóan, megingatva a fejemet.
-De legyen, elfogadom. –címeztem is neki egy hálás mosolyt és át is adtam neki a papírok egy részét.
-Köszönöm szépen. –a segítséget, és majd azt a fuvart is.

- Nem kellenek ahhoz komoly, sötét titkok, hogy ne avass be csak úgy mindenkit az életed részleteibe. Nekem sincs bűnöző, vagy akármilyen függő múltam, semmi ilyesmi, de a családomat, az érzéseimet, a gyengeségeimet sem szeretem kiadni. - ezek bensőséges, bizalmas dolgok.
- Rossz, ha valaki elhanyagolva érzi magát, és lehet, hogy ezzel nem leszek túl szimpatikus, de szerintem az sem jobb, ha megfojtanak. Nehéz úgy egyensúlyt teremteni, ha valaki rajongva szerelmes a másikba, szinte a függőjévé válik. Ráadásul bűntudatot okoz, hogy te nem tudod úgy viszonozni, ahogy megérdemelné. - már ha a helyén van az EQ-d. De tény, hogy az a legrosszabb, amikor te mindent megteszel a másikért, folyton elhalmozod minden értelemben, cserébe meg még kis túlzással, de a nevedre sem emlékszik, külön utakon jár, folyton lepattint, direkt olyan programokat talál ki, amiket utálsz. Az ilyennek nem kell kapcsolat. A szerelem nem az, hogy a körülményekbe beletörődő lakótársak vagytok, és csak kihasználjátok egymást. Vagy csak egyik a másikat.
- Ha Chicago-ban jársz, hivatkozz rám. - nekem ne mondja senki, hogy egy kis protekciós kedvezmény nem jön jól.
- Hát még én mennyire örülök! Alig várom, hogy kivakarjam magam a frituk világából, és építgessem a zenei kapcsolataimat. Most már tényleg azt érzem, hogy itt az ideje tovább lépni. Persze nem könnyű, hogy vége az életem egy meghatározó szakaszának, mert ennek köszönhetem az egész eddigi karrieremet, az anyagi biztonságot, a lehetőségeket az életben. Szóval ez elég bonyolult. Egyszerre megkönnyebbülés és szomorú valahol. De hát mindennek van eleje, közepe és vége. Végül is jó, hogy ennek is vége lesz. - ez elkerülhetetlen, és szerintem kimaxoltam mindent a vendéglátásban, amit lehetett. Főleg, hogy sosem terveztem ügyvezető lenni.
- Szeretnék végre máshogy is találkozni az ipar többi szereplőjével: énekesek, zenészek, menedzserek, producerek, különféle háttérmunkások, stb. Jó lesz velük nem csak felszínesen beszélgetni, hanem meghallgatni a történetüket és az ő tapasztalataikat a szakmában, és magánemberként is. Szeretem az ilyet. Bár nem vagyok túl nyitott és szociális típus, de úgy érzem, sokat tanulhatok másoktól, és ez felülírja a gátakat bennem. - próbálok mindig nyitott szemmel járni, megfigyelni másokat, és tanulni tőlük, illetve a történeteikből.
- Én sem. Meg is őrülnék. - akár egy gyerektől is, nem még harminctól.
- És hiába lenne meg a tudásom, nem biztos, hogy át tudnám adni. Ne vedd magadra, de ezért utálok betanítani is, mert ami nekem egyértelmű és értelmes, az a másiknak nem biztos. Nem lennék jó tanár. - anya viszont nagyon jól csinálja.
- SEAL-parancsnok? Az komoly! Na nem mintha az ügyvéd kispályás hivatás lenne. Dee... szerintem ebből azért nem annyira egyértelmű, hogy nektek is hasonló pályát kellett választanotok. - és nem akarok az általánosító hülyeségekkel jönni, mert egyáltalán nem vagyok előítéletes vagy ilyesmi, de nem lehet elvitatni, hogy nők. Kislányként hozták meg a döntést, hogy egy ennyire férfias, kemény szakmát választanak. A legtöbb nő modell, színésznő, körmös, fodrász, állatorvos, meg fogalmam sincs mi akar lenni, nem FBI ügynök, vagy szektás gyilkossági nyomozó.
- Most jut eszembe, hogy az én szülinapom is február 14-én van! - az a pizza-torta nekem is jöhetne, mindegy milyen alakja van.
- Csak hogy te előbb végezz és elhúzhassunk innen. - pislogtam ártatlan mosollyal.
- Inkább az én káromon tanuld meg, és már a legelején, hogy nem éri meg túltolni, és folyton itt lenni. A munka mindig meg fog várni, ha akarod, ha nem. Nem mondom, hogy ez a két hét világmegváltó volt, de mindenképp megváltoztak az érzéseim a munkával kapcsolatban is, máshogy fogok hozzáállni a jövőben. Persze továbbra is szeretem az izgalmas, kihívást jelentő dolgokat, a siker felé vezető utat, és ezekre szeretek koncentrálni, 100%-ban beletenni magam, ez ezután sem változik. De nem szabad belekerülni egy mókuskerékbe, amikor nonstop dolgozol. - velem megtörtént.
- Amit még meg kell tanulnom kezelni, hogy képes legyek kimozdulni otthonról, a komfortzónából. Eddig ezt nem csináltam. Pedig a bandával és menedzserként is folyton utazni kell majd, távol lenni a barátoktól, a családtól, és így is tudni a lényegre koncentrálni. - ez mind jó lecke lesz az átalakuláshoz, az új Remington-hoz.
- Mivel szerintem sok dologban hasonlóak vagyunk, ezeket neked is csak ajánlani tudom, hogy ne hagyd, hogy ez a hely vagy bármi beszippantson. Engedd el az elvárásokat, és időnként szökj el a világ elől. Ugyanis... "abban a nagyon szar helyzetben vagyunk, hogy csak egy leélhető élet jutott mindannyiunknak." Hogy a basszerosunkat, Ricky-t idézzem. - és rohadtul igaza van.
- Részemről az öröm. - átvettem tőle a papírokat, közben szereztem egy számológépet is. Ketten semmi perc alatt összehozzuk.

-Na igen, az ember a gyengeségeit, a múltját, az életét, a félelmeit nem adja ki csak úgy valakinek, főleg, ha még nagyon az elején járnak az ismerkedésnek. Egy bizonyos fokú bizalom mindenképp kell ehhez. -legalábbis szerintem. Ritka az, akiben annyira megbízhatsz, hogy elmondhatod neki, miket gondolsz, mik a vágyaid, a félelmeid, mik azok, amik boldoggá, vagy épp szomorúvá tesznek. Sajnos a legtöbben visszaélnek ezekkel.
-Egyik sem jó. Én is nagyon tudok szeretni, ha épp oda jutnak a dolgok valakivel, de tény, hogy nem jó, ha azt érzi, már-már mániákusan rajta lógsz. Az embernek kell a szabadság, és ahogy egy anya sem lesz attól nem önálló ember, ha szülővé válik, egy kapcsolatban sem tudsz azonosulni azzal a személlyel, akivel vagy. Legalábbis nem ilyen értelemben. Szóval az sem jó, ha túl ragaszkodó és már-már egészségtelenül "szerelmes" vagy, de az sem, ha elhanyagolod a másikat, és emiatt az akaratlanul is elkezd valaki máshoz, vagy az egyedülléthez vonzódni. -ezek a leggyakoribb hibák. De egyébként sem tudom, hogy hogy jött ez az egész, elvégre nem kellene ilyesmikről beszélgetnünk, elvégre ez valahol teljesen irreleváns tény.
-Mindenképp. Köszönöm. -bólintottam rá a dologra egy mosollyal kísérve.
-A változás, főleg az ekkora, sosem egyszerű, de néha tényleg ez a legjobb, amit az ember a környezetével, és első sorban magával is tehet. -döntöttem oldalra a fejemet, egy pillanatra elgondolkozva vizsgálva az arcát, a vonásait.
-Plusz, ha tényleg csak ebben a szakmában akarsz dolgozni és érvényesülni, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy meghallgatod ezeket az embereket. Végül is, mindegyiknek része van abban, hogy egy show, egy zenekar, egy koncert jól működjön. Plusz ezzel lehetsz te több, mint aminek általában ebben a szakmában dolgozókat képzeljük. Szerintem. -tettem még hozzá ezt a végén gyorsan, egy zavart mosollyal. Távol álljon tőlem, hogy elemezgessem, de tényleg jó, ha az ember figyel azokra, akik körül veszik. Ebben itt sem volt hiány, a többiek elég szépen nyilatkoztak és meséltek róla nekem, szóval nem gondolom, hogy a zeneiparban ne lenne szerencséje.
-Nem veszem magamra, mert tökéletesen megértelek. Vannak dolgok, amik nekem egyértelműek, de a másiknak, nyilvánvaló okok miatt, nem az. És ezért biztos, hogy nem lenne türelmem huszadjára is elmondani ugyanazt. -ráztam meg a fejemet a szemeimet meregetve, az orromat felhúzva.
-Hát... akkor csak nekünk volt az. Mindketten nagyon felnéztünk rá, és büszkék voltunk, hogy ilyen magas pozícióban szolgálhat a jó ügy érdekében. Szóval ha mást nem is, de az igazságérzetet nálunk amolyan családi hagyománynak kell tekinteni. És egyébként örülök, hogy erre a pályára léptünk, léptem. Sokat tanultam, aminek hasznát tudom venni hétköznapi szituációkban is. -egy munkahelyen, vagy akkor, ha közúti balesetet látok, ne adj Isten egy bankrablás közepébe csöppennék. Gyorsabban képes lennék lereagálni őket, mint egy "átlag civil."
-Igazán? Akkor lehet, hogy egészen véletlenül egyel pont több pizza készül majd, mint terveztem, és te egészen véletlenül erre jársz majd, amikor elhozom magammal. -ráztam meg a fejemet egy jót nevetve a megjegyzésén, de aztán végül ez egy hitetlen mosollyá szelidült az ő ártatlan verzióját látva.
Érdeklődve figyeltem, ahogy beszélni kezdett, elmondva a saját véleményét arról, hogy nem szabad hagyni azt, hogy a munka maga alá temessen és teljesen beszippantson. Elmondta, hogy miket kell még megtanulnia kezelni, illetve kaptam tőle egy tanácsot is, amit aztán megtoldott a basszerosuk mondatával is.
-Hát... egyrészt: a basszerosotoknak igaza van, és tényleg elgondolkodtató ez a mondat, bármilyen nyers is. Szóval majd alkalom adtán add át neki névtelen hódolatomat. -címeztem is így képzeletben egy elismerő vállveregetős mosolyt ennek a Ricky-nek.
-Másrészt... igyekszem megfogadni a megvilágosult tanácsaid és észrevételeidet, és nem eljtuni egy olyan szintre, ahonnan már nincs visszaút. Nem szeretnék sem kiégni, sem elveszíteni az emberi kapcsolataimat azért, mert túlságosan sokat dolgozok. Hajlamos vagyok belefeledkezni a munkába, és csak az adott feladataimnak élni, belesüppedni a megszokott, kényelmes, biztos dolgokba. De főleg azért igyekszem majd nem ezt tenni, mert nekem a normális, értelmes, jó munkaközeg csak az egyik, mondhatni pihenő a célállomás előtt. -nem túl extra vágyálom az enyém, de valakinek átlagosnak is lennie kell. Szeretnék dolgozni, sőt. Az után is, hogy családom lesz, mert másképp elég nehéz, de egyébként ettől függetlenül a legnagyobb vágyam egy család, szép ház, biztonságos, stabil élet.
-De akkor majd, ha kipróbálsz valami komfortzónádon kívüli dolgot, meséld el, hogy milyen élmény volt, hátha én is kipróbálnám. -pillantottam rá egy mosollyal, hogy aztán visszatérhessek a papírokhoz és ahhoz, hogy minél kevesebb ideig tartsam fel őt is a zárással.